Kedden lezajlottak a választások Izraelben, az urnazárás utáni eredmények bejelentését követően egyből elkezdődtek a találgatások a leendő kormánykoalícióról. Netanjahunak megvan az esélye, hogy újra kormányt alakítson, de tud-e – és akar-e – az Izraelt egyre nagyobb nemzetközi elszigeteltségbe vezető politikáján változtatni?

Az izraeli parlamenti választási rendszerben az egész ország egy listát alkot – mint nálunk az európai parlamenti választásokon. Az izraeli országgyűlésben, a Knesszetben 120 képviselői hely van: ezt a 120 mandátumot osztják el azon pártok között, amelyek az érvényességhez szükséges 2 százalékos küszöböt elérik a voksoláson. A választási rendszer első ránézésre nagyon igazságosnak tűnik, hiszen a legkisebb pártok – amelyek azért egy valamelyest szignifikáns kisebbséget tudnak a szavazói bázisukként felmutatni – is képesek mandátumhoz jutni, így a parlament leképezi a társadalom valós töredezettségét. Ugyanakkor a társadalmi csoportok sokszínűsége miatt egy fragmentált pártrendszer jön létre, amelyben a kormánykoalíciók általában több (3-4, de akár 6-7) pártból állnak, ezért nagyon ingatagok: gyakoriak a kormányválságok és az előre hozott választások.

Szintén a rendszer hátránya, hogy a kisebb pártok nagyon komoly zsarolási potenciállal rendelkeznek. Jellemző, hogy a kis rétegpártok zászlajukra tűznek egy-két ügyet, amelyeket mindenképpen el akarnak érni, ezt támasztva mintegy feltételként az egyéb témákkal (pl. költségvetési szavazás) kapcsolatos konstruktív hozzáállásukhoz. Jó pár kormány bukott már meg amiatt, hogy nem engedett a nyomásnak. A sokpárti kormányok másik átka a rengeteg fölösleges miniszteri poszt. A jelenleg regnáló, ügyvivő izraeli kabinetben 23 miniszter található, közülük csak tárca nélküliből három. Az sem ritka, hogy egy miniszter több miniszteri posztot is betölt: Bibi Netanjahu a miniszterelnöki tisztség mellett még további három tárcáért is felel.

A szavazatok megszámlálása már megtörtént, de a hivatalos eredményekre még jövő hétig várni kell. Ekkora fogja az Izraeli Választási Bizottság bemutatni azokat az államelnöknek, Simon Peresznek, aki majd ez alapján fogja felkérni az egyik jelöltet kormányalakításra. Az adatok tükrében elmondhatjuk, hogy a vártnál szorosabb verseny alakult ki. A 31. Knesszetbe 12 párt jutott be. A jobboldalinak tekintett pártok 61, míg a baloldaliak 59 mandátumot szereztek.

A választás győztese a jelenlegi miniszterelnök Bibi Netanjahu és a külügyér Avigdor Liebermann által vezetett, közös Likud-Yisrael Beitenu választási platform lett 31 hellyel, ami a 2009-es – habár akkor külön indult a két párt – szereplésükhöz képest komoly visszaesést jelent. Nagy meglepetés volt, hogy Yair Lapid pártja, a Yesh Atid 19 mandátumot szerezve a második lett; a dobogóra még a választások előtt jelentős megújuláson átesett, Shelly Yachimovic vezette Munkapárt ért oda. A nagyon jól kampányoló, fiatalos HaBayit HaYehudi csak a negyedik helyen végzett. Ugyanakkor a Netanjahu volt kabinetfőnöke által vezetett pártban komoly potenciál rejtőzik, és az sem lenne meglepő, ha Naftali Bennett a nem túl távoli jövőben komoly kormányzati posztig is eljutna.

HaBayit HaYehudi kampányvideó

Az ultraorthodox pártok összesen 18 mandátumot szereztek; míg a két arab párt, valamint a Hadash – őket is az arab pártok közé szokták sorolni, de inkább egy közös arab-izraeli békepártról van szó –11 képviselőt delegálhatnak a parlamentbe.

A koalíciós tárgyalások már csütörtökön megkezdődtek, összeült a két legtöbb mandátumot kapott párt vezetése. A sajtónak ugyan nem sok hír szivárgott ki, de a résztvevők szerint a hangulat pozitív volt, és a megbeszélést még továbbiak fogják követni. Yair Lapid, a második helyen végzett párt vezetője ugyanakkor kijelentette, hogy csak egy olyan kormányban hajlandó részt venni, amely képes lépéseket hozni a mindenki számára kötelező katonai szolgálat érdekében. Lapid a palesztinokkal való béketárgyalásokhoz való visszatérést is első számú prioritásként kezeli. Komoly társadalmi és szociális változásokat is el szeretne érni, de ebben inkább a párbeszédre helyezi a hangsúlyt, míg az előbbi két ügy döntő fontosságú a kormánykoalícióhoz való csatlakozás ügyében.

Öt szcenárió képzelhető el a kialakult helyzetben: a legvalószínűbb a jobboldali pártokból álló kormánykoalíció lenne 61 mandátummal; vagy egy esetleges egységkormány, amely magába foglalja az első négy helyen végzett pártot 67 hellyel. A Netanyahu számára legoptimálisabb koalíció magába foglalná a jobboldali pártokat, valamint a Yesh Atidot, 80 mandátummal; míg a Yair Lapid számára leginkáb megfelelő kormány a Yesh Atidot, a két mérsékeltebb jobboldali, valamint a Cipi Livni vezette Hatnuah és a Kadima pártokat fogná össze, 70 képviselővel. Mindezeken túl ugyanakkor fennáll a veszélye annak is, hogy a tárgyalások sikertelensége esetén előrehozott választásokat kell tartani.

A következő izraeli kormány összetétele nagyon fontos lesz, ugyanis az utolsó utáni időszakba ért a két államos béke lehetősége a palesztinokkal. Az egyre csak szaporodó telepek miatt már csak óriási viták árán születhetne meg a kompromisszum; de ha az izraeli kormányzat a telepes lobbik túsza marad, akkor a béke soha nem látott távolságba kerülhet. Ha az új izraeli kormány a jelenlegi irányvonalat fogja követni, akkor a zsidó állam nemzetközi szinten még jobban elszigetelődhet, ami a mostanában különösen forrongó térségben enyhén szólva nem túl szerencsés. Az Obamával való terhelt viszony javítása érdekében Netanjahunak viszont még megvan lehetősége, hogy komolyabb politikai veszteségek nélkül egy új irányba terelje Izrael államot.