Absztrakt Somló-generátor
2013. január 22. írta: Zsigmond és Péterfy

Absztrakt Somló-generátor

somlo_tamas.jpg

Nem tudjuk, mit szed (vagy mit nem szed) Somló Tamás, esetleg milyen hippikorszakbéli élményekre flessel vissza élő adásban; de tény: a TV2 Voice zenei tehetségkutatójának vége felé közeledve nem a közepesnél kicsit érdektelenebb döntős énekesek, hanem Somló mester maradt a legérdekesebb színfolt. Mit színfolt, élő szöveggenerátor! Az LGT veterán zenészének gyakran összefüggéstelen félmondatokból álló produkció-értékelései már-már önmagukban szólóprodukciók. A pénteki Voice láttán meg is állapítottuk, hogy össze kéne dobni egy Somló-generátort, mire legnagyobb meglepetésünkre a Velvet szállított is egyet a hét kezdetére.

Számos szöveggenerátort összegyűjtöttünk már blogunkon, Coelhótól a kortárs művészetin át Kovács Ákosig, de ez sem hiányozhat a gyűjteményünkből. Jöjjenek hát a Voice mesterének személyre szóló megállapításai! Ide kattintva Ön is megkaphatja a magáét!

„A véleményem, ami veled kapcsolatos Zsigmond, amit el szeretnék mondani, hogy gyönyörűen nézett ki az egész körítés, ami körülötted volt. Észrevettem, hogy a közepénél egyszercsak elvesztetted a fonalat.Viszont szerintem nagyon szépen énekelsz angolul és jógául. Annyira jól állt, az Euróvíziónak és az eurozónának is tetszett volna. Én csak azt akartam hozzátenni neked tanácsként, hogy ha egy dal közben ilyen szentimentális bajod támad, akkor nem kell elfordulni, nyugodtan hagyd kicsordulni. Már a szemedet.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr35030707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.22. 15:15:53

klasszikus antiszemita cikk. a legaljából

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2013.01.22. 15:24:48

Mi ebben az "antiszemita"?
Az, hogy valaki kritizálja az 5773 éves Somló Tamást?

Celebkiller 2013.01.22. 15:27:58

Fordítva látom.
A Somló az érdektelen és az énekesek a színfolt.
Ráadásul kiejtette a plátói szereleme miatt a Berkes Gabit, ami azért kínos, mert egy Tatár csaj nem benne gondolkodik, hanem egy nyugger az utolsó aki a fejében megfordul.
A valamikori hírnevet ilyen hamar erodálni csak igazi anti zseni képes.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.22. 15:28:31

@de Karatna:
nagyon jól ismerjük ezt a technikát. így szokták izrael biztonságpolitikáját látszólag támadni azok, akik antiszemita szörnyszövegeket szülnek. itten látszólag somló van betámadva, de az egyetemes zsidóságot ütik.

MindjártTörölnek 2013.01.22. 16:17:53

szegény jose maria padillának fingja sincs mi az az antiszemitizmus. Szivesen adok neki egy törikönyvet.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.22. 16:43:45

@MindjártTörölnek:

Hű, de jó, hogy találkoztunk! Te tudod, mi az antiszemitizmus? Megosztanád velem ezt a tudásodat?

MindjártTörölnek 2013.01.22. 16:50:00

@mk27soundmaster: semmiképpen sem az, amikor kritizálnak egy közszereplőt a szerencsétlen mondatai miatt. Hogy hogyan jutunk el egy produkció zsűrizéséből Izrael biztonságpolitikájáig, azt csak Ti tudjátok... nem is irigyellek ezért titeteket.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.22. 17:06:37

No, de én nem azt kérdeztem, hogy mi nem az és azt sem (kérdeztem), hogy irigyelsz-e bennünket, hanem azt, hogy mi az (antiszemitizmus)?!

MindjártTörölnek 2013.01.22. 17:08:45

@mk27soundmaster: LOL hát te nagyon gyengus vagy srác... jó olvasgatást : hu.wikipedia.org/wiki/Antiszemitizmus

csak aztán a végén nehogy a wiki is antiszemét legyen... nagyon pityeregnék...

MindjártTörölnek 2013.01.22. 17:10:05

@mk27soundmaster: alkalmasint megtanulhatsz magyarul is , jobban menne a nácivadászat.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.22. 17:38:50

@MindjártTörölnek:
nézze, mindannyian tudjuk, hogy a zsidóság körében gyakoribb az elmebetegség, a gyengeelméjűség, -és ahogy a szombat c. kiadvány fórumából tudom, az autizmus magyarországon szinte kizárólag asszimilálódott zsidók közötti jelenség, szóval nyilvánvaló, hogy ha egy ötezer éves közismertet a gyengeelméjúsége miatt tesznek nevetségessé, akkor az egész zsidóságon szeretnének nevetni.

picur3ka 2013.01.22. 17:48:08

@jose maria padilla:

Maga szerint buzi?

Mert azt mar vagy 6 eve eszrevettem, hogy nem beszamithato, de ez a foto uj nekem.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.22. 17:49:07

@MindjártTörölnek:

Gondolod, hogy nem ismerem ezt a wikipédia szócikket?

De ebből sokminden kiderül, csak az antiszemitizmus definíciója nem. Azt írja a szócikk, hogy az antiszemitizmus az a) antijudaizmus, b) a nemzetiszocializmus és újnácizmus zsidóellenes faji nézetei, c) az anticionozmus... de ...eredetileg..., többek között, de nem kizárólag..., ...szűkebb értelemben...

Ez annyija flexibilis, azt is mondhatnám, likvid meghatározás, hogy ez alapján bármi (szó szerint: bármi) antiszemitizmusnak tekinthető.

Fentebb azt állítottad, hogy te tudod, mi az antiszemitizmus. Újból kérdezem: megosztanád velem ezt a tudásod?

picur3ka 2013.01.22. 17:49:51

@mk27soundmaster:

Bonyolultakat kerdez, en azt sem tudom, mi az, hogy zsido.

MindjártTörölnek 2013.01.22. 17:50:51

@mk27soundmaster: "annyija" flexibilis, mint a vágófej a borotvareklámban. Remélem kielégitő választ adtam.

tevevanegypupu 2013.01.22. 17:59:14

Jesszus mindjar meg jelenik Gyurcsany egy En is zsido es autista vagyok felirattal..

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.22. 18:01:47

@MindjártTörölnek:

Hát, ha te kielégülsz tőle, akkor egészségedre! Választ nem adtál, csak látványosan demonstráltad, hogy egy fogyatékos, hencegő onanista vagy.

tevevanegypupu 2013.01.22. 18:04:11

@picur3ka:

Akinek a mamaja zsido az zsido. Akinek a mamaja nem zsido az antiszemita. Kesz, ezt csak meg tudja jegyezni?:)

MindjártTörölnek 2013.01.22. 18:06:02

@mk27soundmaster: jujj. ugye magadból indultál ki? én csak megfelelőképpen reagálók egy rugózóbajnok eleve nonszensz kérdésére.

picur3ka 2013.01.22. 18:08:25

@tevevanegypupu:

LOL.

Gyurcsany nem autista, hanem egy sokkal komolyabb eset.

picur3ka 2013.01.22. 18:09:39

@MindjártTörölnek:

Maga ir 'tanuljon meg magyarul' szovegeket? Vegye at a reagalok helyesirasat megint!

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.22. 18:16:54

@MindjártTörölnek:

"én csak megfelelőképpen reagálók egy rugózóbajnok eleve nonszensz kérdésére" --- írod.

Nonszensz kérdés volna az, hogy: "mi az antiszemitizmus"?

picur3ka 2013.01.22. 18:17:25

@tevevanegypupu:

Ennyit meg tudnek jegyezni, de Risztov Eva peldaul zsido, mert az egyik nagyapja zsido. Na, innentol bonyolult kezd lenni nekem.

MindjártTörölnek 2013.01.22. 18:18:13

@picur3ka: igen, az a szó valóban rosszul sikerült. Kár, hogy az Ön észrevétele 5 hibát tartalmaz.

picur3ka 2013.01.22. 18:30:15

@MindjártTörölnek:

Amagae 'rosszul sikerult', a masoke hibak? Felejtsen el mindenkit!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.22. 18:31:23

@mk27soundmaster:

Segítek, hogy ne halj meg hülyén:

Az antiszemitizmus egy üzleti vállalkozás, melynek keretében könyveket, filmeket, újságokat, politikai mozgalmakat és fröccsöntött műanyag figurákat adnak el nyárspolgároknak és szellemileg visszamaradottaknak.
(Forrás: U. Eco: A prágai temető)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.22. 18:34:51

@tevevanegypupu:

Nem zsidó az anyám, mégse vagyok antiszemita. Sőt, hetero vagyok, mégse homofób. Geci bonyolult ez a világ, mi, öreganyám? :D

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.22. 18:45:04

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
csacsikám, eco egy üzleti vállalkozás ami mostan a gyengeelméjű generációk számára kezdett gagyit termelni, mint pl a prágai szarhalom, aminek körülbelül az a lényege, hogy az antiszemitizmusot olyanok szíccsák akik még zsidót se láttak, és amúgy is tökhülyék, vagy ha nem is ők szíccsák, hát ők a médiumok amikben az ab ovo bornirtság -antiszemitizmus- lélekzik.

MindjártTörölnek 2013.01.22. 18:51:08

@jose maria padilla: sőt mostanság eco-tévé is van, nemdebár....?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.22. 19:00:11

@jose maria padilla:

Szóval akkor mégis csak kiszítták a Solymosi Eszter vérét! Mindig sejtettem, Mester!

(Az üzleti vállalkozást úgy érti, hogy Eco-t tényleg olvassák?)

Mellesleg: akik a könyvben szítsák, éppen pont nem tökhülyék, most maga vagy nem tud olvasni, vagy tud, de ezt pont nem olvasta, ami rendben van, de hát akkor meg okoskodni se kéne róla, ugye.

picur3ka 2013.01.22. 19:01:32

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

A tehetseg: epp most gondoltam ra, hogy maga hova lett, bar ne gondoltam volna!

Tiszta okorseg, amit tevenek valaszol.

A masik pedig: onmagunk kivetitese masokra. Az anti-szemitizmus zsido business.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.22. 19:02:22

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

"Nem zsidó az anyám, mégse vagyok antiszemita" --- írod.

Én a helyedben nem lennék olyan biztos ebben:-) Ha nem tudjuk, mi is az az antiszemitizmus, akkor hogyan állíthatnánk, hogy mi nem vagyunk antiszemiták? Vagy te tudod? (Ecot most hagyjuk, mert ő nem ér fel jelen vitánk szintjéig.) Megosztanád velem ezen irányú tudásodat?

tevevanegypupu 2013.01.22. 19:25:27

@picur3ka:

Zsido az aki ezt nem szokta hangsulyozni hanem szimplan zsido, nem tulajdonit neki jelentoseget. vagy vallasos vagy nem az es ennyivel be is eri. Na most a bonyolultabb esetek, akik ebbol megelni is szeretnenek..na ott van a kutya elasva..mert naluk aztan tenyleg nem lehet tudni..Mondjuk talan ugy lehetne ezt kiprobalni, hogy el kellene menniuk Izraelbe es ott ket evet lehuzni..Katonasaggal, szombat es minden vallasi unnep pontos betartasaval..Ha tetszik nekik ott, akkor zsidok. Ha nem tetszik..na akkor megint felmerul a kerdes, hogy tenyleg nem lenne-e jobb esetleg szimpla polgarkent tudatosulni.:)

Bell & Sebastian 2013.01.22. 19:26:56

Felettébb figyelemre méltó tény, hogy akik az antiszemita bélyeget sütik más homlokára, nem tudják, mi az az antiszemitizmus. Mondjuk én tudom. Utálom a stemplizőket >>> akik szemiták >>> ergo: még én vagyok az antiszemcsi.

Azaz se nem szemita, se nem zsidó, de még arab se, kecsketoszó meg végképp nem. Ez is egy dicsőség, meg kell becsülni. Anyám borogass, nehogy még keresztény legyek a végén.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.22. 19:38:30

@mk27soundmaster:

Miben? Hogy nem vagyok antiszemita, vagy hogy zsidó-e az anyám? :)

Ja, "jelen vitánk szintje" a lehulló bálnaszar végső elbomlásának a szintje úgy kábé mínusz 4.500 méteren. Pár nóném antiszemita nyálverését egy blogon én tényleg nem hasonlítanám a Professzor úr szintjéhez. :)

@picur3ka: "Az anti-szemitizmus zsido business. "

Már megint a zsidók jártak jól. :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.22. 19:40:15

@tevevanegypupu: Magyar az aki ezt nem szokta hangsulyozni hanem szimplan magyar, nem tulajdonit neki jelentoseget. vagy vallasos vagy nem az es ennyivel be is eri.

Én be is érnem, na de a többiek... :)

tevevanegypupu 2013.01.22. 19:43:30

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Ne plagizaljon, azt hiszi mert egy-ket szot kicserel mar eredeti mi? :)

Boltzmann 2013.01.22. 20:18:57

@tevevanegypupu: "ahol pedig gyurcsányt báncsák ott gyurcsány leszek" :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.01.22. 20:23:17

@Boltzmann:

Na, azért ne essünk át a ló túloldalára... :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.22. 20:24:57

egyszer tényleg teljesen véletlenül belenéztem ebbe az undorító műsorba a karácsonyi szünetben, vmi csenevész kislányka énekelt irgalmatlanul hamisan vmi nyomorék reppszámot, olyan irgalmatlan hamis volt, hogy nem lehetett bírni, na kiderült, van egy zenész is a zsűritagok között teljesen véletlenül, látom a dal végén, somló ott van, ritka a zenei műsorokban egy igazi zenész zsűri manapság, úgyhogy már megörültem, hogy megmondja a lánynak, hoyg ez hamis volt.
ehelyett vmit ködös dolgot mondott, ami inkább dicséret volt, ne ott írta magát nullára nálam somló

tevevanegypupu 2013.01.22. 20:30:01

@tevevanegypupu:

Ne tegye. A keresztenyi szeretetnek is megvannak a maga hatarai, ne lepje tul konyorgom.:)

tevevanegypupu 2013.01.22. 20:30:01

@tevevanegypupu:

Ne tegye. A keresztenyi szeretetnek is megvannak a maga hatarai, ne lepje tul konyorgom.:)

Tehetetlen Dodó 2013.01.22. 20:30:43

@tesz-vesz: Somló már a milleniumi koncert alkalmából leírta magát nálam, igaz, nem volt nehéz, mert sose volt a népszerűségi lista elején.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2013.01.22. 20:34:19

@tesz-vesz: de azt nem mondhatja, hogy " te rohadék kis tehetségtelen reppes wanabí nigger rüfke, jobb ha húzol a gecibe vissza a lakótelepre mer szart se érsz te kis csíra...". Azért nem mert ez fasizmus és erre ma a népesség nem befogadó. Egyrészt úgy vannak kondicionálva, hogy ne legyenek azok másrészt ez egy kurvanagy tabu. Nem szabad kimondani semmit a maga valójában, mert rögtön dőlne egy csomó olyan dogma, amit nem nagyon érdemes feszegetni.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.22. 20:45:19

@Boltzmann:

valamikor a nyolcvanas évek végén megjelent egy LGT-riportkönyv, abban Solti, a dobos, nagyokat elménckedik arror, hogy ők bibsik (mármint az zenekar egésze) és hogy neki soha sem voltak anyagi gondjai és nem kellett kényszerűségből olyat csinálnia, amit nem akart, mert a család mögötte van...

Nem mintha ezt bárki kérdezte volna tőle vagy számokérte volna rajta...:-)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.22. 20:57:09

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Na, tőled sem fogom megtudni, hogy mi is az az antiszemitizmus!:-)

Egyébként igazad van, hogy hőbörgéssel és üres fölényeskedéssel próbálkozol a vitákban érvényesülni, mert a magadfajtákról, ha érvelni kezdenek, rendre kiderül, hogy elképesztően ostobák és műveletlenek.

Füstös-Róka Giovinezza 2013.01.23. 01:45:52

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: jó dumád van ecsém ilyen névvel állj be hozzám elreppelni a vámtarifaszámokat

picur3ka 2013.01.23. 04:06:39

Remelem, Lajos megbocsatja, hogy tudta nelkul idezem, de epp most megirta es idevag:

"@Dr. Gy. Dr. Fűegér: A nácik az alapján állították össze annak módszerét miként határozzák meg a zsidó származást ami alapján a zsidók is meghatározták magukat :)

Azaz hányadik szülőig visszamenően kell nézni anyai ágon a származást, apai ágon hányadik ágig visszamenően szükséges anyai zsidó ág, stb :)
DE elég ha csak bemégy egy zsinagógába itthon és bejelented, hogy szeretnél betérni.
Hogy ez egyszerű legyen majd vinned kell a születési bizonyítványokat, esetleg szülőktől, nagyszülőktől meglévő egyházi igazolásokat, a moher általi B'rit milah igazolását, igazolnod kell a zsidó származást anyai ágon, de legalább pár anyai ágat visszamenően kell lennie olyannak. Így betérhetsz egyszerűen, azonban, ha nyomokban sincs benned zsidó vér, akkor elég hosszadalmas lesz a betérésed útja és időszaka :)
Nem kell ehhez papír, ( halvány lila fingom nincs mire gondoltál amikor azt olvastad, a nácikéval mindenben megegyező procedúráról van szó ) - valami misztikus és aljas genetikai kísérletek sora és antropológiai mérések lenyúzott arcbőrrel merültek fel benned vagy nem tudom mi, de egyszerűen egy bürokratikus procedúráról van szó :)
Ha ezeknek a bürokratikus feltételeknek nem tudsz megfelelni, bizony a betérés egy hosszú tanulással és várakozással, bizonyítással teli folyamat lesz, az izraeli állampolgárság megadásáig évek kellenek akár még az ott kinn éléssel is, míg ha igazolod anyai ágon a zsidó származást akár pár napon belül máris betérhetsz a zsidó egyházba és könnyedén megkapod az izraeli állampolgárságot, még ha egy napot sem töltöttél addig izraelben :) "

picur3ka 2013.01.23. 04:07:55

@picur3ka:

Bocs, Egernek ehhez semmi koze.

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Teljesen igaza van.

picur3ka 2013.01.23. 04:10:44

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc:

Jafaszom tudja! Ez a legfontosabb tema, mikor tobb, mint 3 millio ember nagyjabol ehezik az orszagban.

Eszrevette? Az ujsag sorthirekkel van tele...

Boltzmann 2013.01.23. 07:22:36

@picur3ka: valaki azt mondta, "akinek nincs kenyere, egyen somlói galuskát"

ezt a 3 milliót azért kicsit sokallom. viszont biztos nagyon sokan vannak olyanok, akik nem jutnak hozzá olyan MINŐSÉGŰ élelmiszerhez, amit egészségesnek, táplálónak - s nem csak laktatónak - nevezhetnénk

Kandeláber 2013.01.23. 08:58:38

Ez nyögte be egyszer a Hősök terén, hogy ő egy ötezer éves kultúra képviselője?
Mondjuk akkor már inkább Teller Ede.

Boltzmann 2013.01.23. 10:37:49

@Kandeláber: teller volt a csillagháborúzás egyik fő propagálója

ha muszáj atomzsidót választani, inkább szilárd leó vagy wigner

Kandeláber 2013.01.23. 11:01:11

@Boltzmann: Mi a gond vele?
Az öreg színész azzal küldte szemétdombra a szovjet birodalmat.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.23. 19:16:51

@mk27soundmaster: felteszem, az antiszemitizmus mint kifejezés létezik, ugye? Csak rövid választ fogadok el.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.23. 19:26:34

@politicus:

Mint nyelvi fordulat, szó(kapcsolat)? Igen, létezik. Ha nem létezne, az igény sem merülhetne föl bennem, hogy értsem, mit is jelent!:-)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.23. 19:30:09

@mk27soundmaster: szuper. Akkor ez a kifejezés tehát _valamilyen_ jelentéstartalommal bír. És ha igen, gondolom, te is elgondolkoztál már arról, milyennel. Mire jutottál, lehet tudni..?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.23. 19:57:27

@politicus:

Azt tapasztaltam, hogy "határtalan" jelentéstartalommal bír: az antiszemitizmus vádja olyan bélyeg, amellyel az ellenfél mindig támadható (senki nem fog igazolást kérni a vádlótól). Számos antiszemitizmus-definíciót megnéztem, egyik sem határozta meg egyértelműen az antiszemitizmus fogalmának határait (mindenütt lebegtetéssel találkoztam: ...eredetileg..., többek között, de nem kizárólag..., ...szűkebb értelemben..., aránytalanul... stb.).

Pedig nagyon érdekelne egy korrekt definíció, mivel rendre megkapom ezt a vádat (de mivel nem tudom, mire vonatkozik, így értelmezni sem tudom)!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.23. 20:16:21

Én azt kérdeztem, te mit gondolsz a szó jelentéséről, jelentéstartalmáról, nem azt, h a különböző értelmező szótárat mit mondanak. (Amúgy a kifejezés furkósbotként való alkalmazását illetően egyetértünk). Nos?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.23. 21:00:24

@politicus:

...Az „antiszemitá(zó)sdi” mára már egy minden történetiségéről levált és elszabadult posztmodern ideológiai szélhámosság...

Bővebben: bbjnick.blog.hu/2011/10/18/nem_gondol_itt_senki_semmit_komolyan_a_vagy_ha_azok_az_antiszemitak_akkor_nyilvan_akik_az_antiszemit

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.23. 22:39:10

@politicus:

…………………./´¯/)
………………..,/¯../
………………./…./
…………./´¯/’…’/´¯¯`·¸
………./’/…/…./……./¨¯\
……..(‘(…´…´…. ¯~/’…’)
………\……………..’…../
……….”…\………. _.·´
…………\…………..(
…………..\………….\…

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.23. 22:44:59

@mk27soundmaster: értékelem a kreativitásod, de most nem erre voltam kiváncsi. Ha mástól kérdezed az antiszemitizmus fogalmát, te magad is nyilván átgondoltad már annak jelentéstartalmát, ezért kérdezem, meddig jutottál a gondolkodásban, nem rossz szándékból.

picur3ka 2013.01.24. 00:19:01

@politicus:

Mindannyian tudjuk, mit jelent: zsidogyulolet, zsidoellenesseg. Amennyiben a zsido nem meghatarozhato, nem megszamolhato, semmi ertelme nincs, egyeb, mint: etnikai bunozes, rasszkartya kihasznalas. A kifejezes egyebkent erre volt eleve kitlalva.

picur3ka 2013.01.24. 07:16:28

@Boltzmann:

Maga talan jobban tudja ezt nalam, van erre egy terminus technikus, amit a WHO is hasznal, milyen ehezesnek nevezik, aki krumplin meg tesztan el nagyjabol.

Sajnos, tartok tole, hogy a 3 millio nem tulzas. Az nagyon kellemes, hogy mi itt elcsicsergunk Pestrol, meg innen-honnan, de 3.5 millio embert tartottak a szegenysegi/letminimum alatt vagy a korul elonek 4 eve. Ha ezt is ugy allapitjak meg, mint a min. bert es hasonlokat, lehet, hogy alulertekeltem a dolgot.

Miutan ezt irtam, beszeltem az egyik unokaocsemmel: most rugtak ki a feleseget, uj evi ajendekkent. Negyen elnek egy fizetesbol, ket kolcsonnel. (Nem egeszen, mert van ket nagyi is, akiknek a gyogyszereiken kivul nem sok masra van penzuk.) Ez van, orszagos szinten is, egy dolgozora legalabb 3 eltartott jut (3.6 milka dolgozik?).

Szoval, lehet az meg tobb is. Es ez nem Jasz, Szabolcs vagy Borsod, hanem Dunantul. Ennyit jegyzett meg hozza ezen a lokacion (svab falu tobbnyire): a romaknak ki van nyalva a segguk, semmi masra nincs penz. Uj szakmat tanul, befizette magat felnott oktatasra, hogy tobb munkaja lehessen, 18-an kezdtek szeptemberben, 10 allami koltsegen (ertsd, nem ra'sszista) decemberre 8-an voltak.

Sokkal tobben fognak meg ehezni, mert az etnikai uzlet, az egy feneketlen tekno.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2013.01.24. 09:59:28

jose maria padilla@jose maria padilla:

Igazat kell adjak!
Valóban.
Ha Kohn Moric bácsi sólettel túlette magát és egy jó nagyot szellent a Síp utcában, akkor megszólal a sófár és összefut a diaszpóra zsidósága, mert "lehet, hogy mérgezik a magyarországi hitsorsosokat".
Való igaz!
Soha nem árt az óvatosság.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.01.24. 13:00:13

Kíváncsi vagyok, hogy a mandineren lesz-e még valaha olyan írás, ahol a finom polgári kommentelő közönség nem jut el három lépésből a zsidózásig. :/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.24. 14:49:26

@Boltzmann: szeretem az LGT-t, presser zsidó, hívták is az szdsz-be, de nemet mondott úgy tudom, mert? hogy jön ez ide?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.24. 14:55:17

@Tehetetlen Dodó: miért mi volt ott?

@Somló November: a népesség birkának van tréningezve igen, a kereskedelmi médiákban nem lehet kimondani semmit a semmitmondó polkorrekségen kívül, de somló zenészféle volt, ezért is örültem meg, hogy neki talán van füle, de ebben a konzumidióta társadalomban somló kényelmes és ostoba helyet talált magának. hogy mi lesz a jövő, megmondhatatlan.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.24. 15:06:00

@Kandeláber: vmi rémlik erről, de hol van erről a beszólásról vmi hiteles forrás? sehol se találok, csak kommenteket

Google 2013.01.24. 19:05:38

@Kandeláber:

Mivel náluk nincs Kr.előtt és Kr.után, tulajdonképpen ugyanott tartanak, mint más.

Tehetetlen Dodó 2013.01.24. 19:40:04

@tesz-vesz: Ott mondta. A tévében is leadták, hallottam.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2013.01.26. 21:06:52

@jose maria padilla: Ez kész :D Presser-t kellett volna még bevenni a műsorba! :)
süti beállítások módosítása