Szabadságharcos vagy bűnöző? Aaron Swartz munkássága
2013. január 19. írta: szabó.ákos

Szabadságharcos vagy bűnöző? Aaron Swartz munkássága

swartz.jpg

Tizennégy éves korától fogva vett részt az internet mai kinézetét meghatározó projektekben, közösségek építésében. Részt vett az RSS és a Reddit kialakításában, valamint a világhálót rendszabályozni szándékozó SOPA és a PIPA elleni küzdelemben. A szabad internetért harcolt, miközben a nagypolitikát figyelmeztette az új kihívásokra. Aaron Swartz sokak szemében hős volt – de végül súlyos büntetőügybe került. A börtön árnyékában, életének 27. évében, alig pár nappal ezelőtt öngyilkosságot követett el. Ki volt valójában Aaron Swartz?

Az 1986-os születésű, chicagói Aaron Swartz 14 évesen került a netes nyilvánosság elé, amikor részt vett az RSS automatikus hírolvasói rendszer szabványainak lefektetésében – ezt használja mindenki, aki a Firefoxban feliratkozik bármely online portál hírcsatornájára. Részt vett a Reddit korai formálásban – a névtelenséget központi értéknek tartó közösségi oldalon az idei választások előtt maga Barack Obama amerikai elnök adott interjút több tízezer kérdezőnek, többmilliós közönség előtt. Swartz nemcsak a net szerkezetének kialakításában vett részt, hanem azért is harcolt, hogy az szabaddá váljon, illetve az maradjon. A méltán utált SOPA és PIPA törvénytervezetek elleni kampányban komoly szervezői szerepet vállalt, az új médiában megnyilvánuló netes kreativitás megfojtására irányuló tervezetek el is buktak.

A fiatal aktivista gyakran figyelmeztette az Egyesült Államok képviselőit, hogy be kell tartaniuk a saját maguk alkotta szabályokat: az amerikai szövetségi kormány figyelmét akkor hívta fel magára, amikor egy automatizált program segítségével egy kiskapun keresztül ingyen letöltött mintegy 20 millió oldalnyi perdokumentumot az USA nyilvános hozzáférési rendszeréből. A PACER nevű adatbázisból fizetség fejében lehetett csak letölteni a dokumentumokat, noha a kormányzati munka eredményeit nem védi copyright az Egyesült Államokban. Ugyan a hivatalos indoklás szerint a működési költségek kiegyenlítésére kellett a hozzáférési díj, a végeredmény 150 millió dollárnyi állami nyereség és a publikus adatbázisok korlátok mögé zárása volt. Swartz támadása ezen a bürokratikus pajzson ütött rést, a hacker ekkor került a hatóságok kereszttüzébe. Mivel semmilyen illegális tettet nem követett el, az ellene indított eljárást két hónap után felfüggesztették.

Az aktivista az amerikai Kongresszusi Könyvtárban tárolt dokumentumokat is hasonló módon tett elérhetővé a nyilvánosság számára; miközben a Wikipedia szerkesztésében is aktív szerepet vállalt. A szabad online enciklopédián a bejáratott, belső kultúrát ismerő és használó szerkesztőkkel szemben a kevesebbet hozzátevő, de nagyobb számú felhasználók fontosságát hangsúlyozta. A Wikipedia Felügyeleti Bizottságába is megpróbált – sikertelenül – bekerülni.

Swartz eközben részt vett a tudományos világ munkájában is: ugyan a Stanford elitegyetemen folytatott tanulmányait egy év után abbahagyta, azonban később a Harvard etikai központjában kapott kutatói állást. Ebben a minőségében, illetve a közeli MIT-ben (Massachusetts Institute of Technology) ápolt kapcsolatai segítségével fért hozzá a JSTOR online tudományos publikációs adatbázishoz, amely később végzetét okozta.

*

Ahogyan a média világa egyre inkább elektronikus irányba halad, úgy ragaszkodnak a korábbi status quo fenntartásához az abból profitot szerző kiadók – legyen szó a hollywoodi filmprodukciós irodákról, a zenei mogulokról, vagy a könyv- és újságkiadóházakról, különösen az olyan népszerű e-olvasók korában, mint a Kindle. Ez utóbbiak közül is privilegizált helyzetben vannak a tudományos újságok kiadói, mint például az Elsevier. Ezek a vállalatok ingyen kapják meg a tudósok munkáit, sőt a kutatók egymás sarkát taposva próbálnak bekerülni lehetőleg minél magasabb elismertségű publikációba, mivel PhD-t, jobb állást és tekintélyt is csak így szerezhetnek.

A fennálló modell különösen kényelmes a kiadóknak: miközben ingyen kapják meg az óriási pénzbe kerülő vizsgálatok végeredményét, még a szerkesztőgárdát sem kell méltó módon megfizetniük, ugyanis különös megtiszteltetésnek és karrierlehetőségnek számít ilyen munkát vállalni. Mindeközben a minden kutató és egyetemi hallgató számára nélkülözhetetlen folyóiratokra előfizetni nem kevés pénzbe kerül, különösen az egyetemi és egyéb könyvtáraktól kérik meg a hozzáférés árát busásan. Ha pedig egy laikus akarja elolvasni a saját kormánya állami támogatásával elkészült kutatást, akkor 20-40 dollárt is elkérnek egyetlen cikkért.

A helyzet visszássága ellen nem csak Swartz akart fellépni: korábban több ilyen irányú kezdeményezés is indult. Ide számítható egyes kutatók bojkottkísérlete az Elsevier lapjai ellen, illetve közvetetten az olyan, mára nagy presztízsű publikációk megalapítása is, mint a PLOS (Public Library of Science), amelyek azonban a szigorú publikálási feltételeken túl jelentős összegű pénzt is kérnek a kutatási adatok szerkesztéséért és megjelentetésért. Mások olyan szabad online könyvtárat hoztak létre, ahova még a publikálás (és a copyright érvényesülése) előtt töltik fel munkájukat. Az arXiv nevű kezdeményezés szervezői nemrég szintén bejelentették, hogy saját, szabad hozzáférésű tudományos folyóiratokat indítanak.

*

Aaron Swartz a JSTOR-hoz hozzáférve végső soron illegálisan automatizálva töltött le körülbelül négymillió cikket. Swartz letöltési akciója egy nagyon is létező problémára világított rá – sőt nem csupán rávilágított, hanem orvosolni is akarta, ugyanis a négymillió dokumentum publikálására készült. Ezt sem a JSTOR, sem pedig az ügyészség nem nézte jó szemmel.

Az aktivista ellen eljárás indult, a rá kiszabható büntetés felső határa 35 év börtön és egymillió dollár bírság volt. Igaz, több az ügyhöz közel álló forrás szerint lehetséges lett volna ennél kisebb, de még mindig letöltendő szabadságvesztéssel járó büntetéssel lezárnia az ügyet, ha Swartz beismeri: bűncselekményt követett el és eltekint a publikálástól. Swartz számára, aki már évek óta depresszióval küzdött, ez túl soknak bizonyult.

Nem sokkal Swartz halála előtt a JSTOR egy béta program keretén belül jelentősen korlátozva elérhetővé tett négy és félmillió tudományos cikket, azonban letöltésüket megtiltotta, számukat pedig olvasónként heti legfeljebb háromra korlátozta. A Twitteren mindeközben azonban kutatók százai kezdték el ingyen feltölteni cikkeiket, a kiadók copyrightjait figyelmen kívül hagyva, ezeknek az összegyűjtésére pedig már létre is jött egy oldal.

A Swartz fémjelezte küzdelemben az egyik oldalon a médiát polkorrekt csomagolásban, de meglepően kreatívan tálaló és uraló nagyvállalatok, mint a News Corporation, a Sony, vagy akár Fortune Global 500-as listáján szintén megtalálható Reed Elsevier állnak. Ellenfelük pedig az alulról szerveződő „népi internet”. Az online kultúra olyan közösségi tereken alakul ki, mint a Facebook, a Tumblr, vagy a Reddit, amelyek saját tartalmuk mellett a teljes anonimitás és szabadság értékeit szélsőségesen magáénak valló (és így a hacktivista Anonymous kialakulásához is teret adó) 4chan és a hozzá hasonló fórumok néha nehezen emészthető információit is átszűrik a nagyközönség számára.

Swartz halála tragikusan korai volt. Azonban az általa vívott csaták egy olyan nagyobb háborúnak a részei, amely még csak most kezdődött el.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr425025164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blur7 2013.01.19. 09:23:44

Életének 27. évében halt meg.

icentrifuga · http://centrifuga.blog.hu 2013.01.19. 10:19:14

A web-generáció beáldozása elkezdődött.

roby5 · http://indafoto.hu/sleeper3 2013.01.19. 10:58:17

Ja, ongyilkossag....na persze...tul sok - az Obama diktaturat kritizalo- ellenzeki kovet el arrafele ""ongyilkossagot"" mostanaban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.01.19. 10:58:28

Egy ekkora feladathoz hihetetlenül nagy ember volt, a megéléséhez pedig hihetetlenül kicsi.

R.I.P.

TibiOriginal 2013.01.19. 11:11:31

Köszi az átfogó cikket, de nekem nem derült ki, hogy miért lett igazából öngyilkos?!

gigabursch 2013.01.19. 11:21:33

Két választ lehet adni.

Az egyik:
Egy okos és jóképességű zsidó gyerek, aki céljának tekinthette azt, hogy mindenki noname módon karattyoljon (pl. én is).

A másik:
Egy olyan ember, aki révén a kuruc.infótól a széles nagyvilágban a rendszer ellen kritikát megfogalmazó weblapok működhetnek és nem emelhetnek velük szemben a kormányzatok mindenféle gátakat

Nem tudok helyes választ adni. és az is biztos: Nincsen kár haszon nélkül. Mindenesetre sietnie kár volt.

roby5 · http://indafoto.hu/sleeper3 2013.01.19. 11:33:13

@ mehr luft: nem nagyon eroltetted meg magad lol

Kandeláber 2013.01.19. 12:09:45

@jose maria padilla: Nem hinném.
Aki a jenki kormánynak betart, nem lehetett az.
A kinézete alapján pedig akár a Hamaszba is befért volna.

Omár mollah 2013.01.19. 12:15:58

Szabadságharcos vagy bűnöző?

Tipikusan a wannabe szabadságharcosok dilemmája. Amit Aaron Swartz tett, egyértelműen bűncselekmény, és erről ő is tudhatott. Ha nem tartotta elég erősnek magát, miért fogott bele egy ilyen nagy volumenű akcióba?

Soha nem értettem, hogy a "diktatúra" ellen küzdő hétvégi szabadságharcosok miért lepődnek meg vagy háborodnak fel, ha megbüntetik őket. Hisz ez a dolga a gonosz diktatúrának, hogy megtorolja az ellene lázadókat.

Ettől függetlenül Aaron jó dologért állt ki, jár neki a respect.

zajos1 2013.01.19. 13:05:47

Sajnálom, hogy ezt az utat választotta, ezt az értelmetlen halált, és nem a harcot, a halála teljesen értelmetlen volt, ha börtönbe zárták volna akkor ikonikus figurája lett volna a globális liberális-kapitalimus diktatúra elleni harcnak. Nyugodjék békében.

Alterego 2013.01.19. 13:32:45

@Pigsy: Ha tudod hogy ő is tudott róla, akkor miből gondolod hogy "meglepődött"?

Soha sem értettem ezt az elvárást, hogy a polgári engedetlenség alkalmazóinak mintha direkt támogatniuk és dicsérniük kéne a rendszert aminek a gonoszságát éppen felfedik, amiért "a dolgát végzi". Pont az az egésznek a lényege, hogy mindenki lássa milyen felháborítóan végzi a rendszer a dolgát.

Ghandi is és Martin Luther King is jól ismerte a törvényt, nem "lepődtek meg" amikor leültették őket, ettől még nyilván tovább szónokoltak arról felháborodottan, hogy az őket leültető törvény gonosz és igazságtalan és megsemmisítendő.

Aaron annyiban különbözik tőlük, hogy a rendszer még durvábban csapott le, 35 év börtönt nyilván nem volt kedve 62 éves koráig leülni, hát közben kiszállt, és még ezzel is nagyobb hangot szerzett az ügyének. Ha még fel is gyújtotta volna magát...

Mohamed 2013.01.19. 14:06:45

Ez is kiválóan példázza hogy a demokrácia mint olyan nem létezik,és legutoljára i.e.6. , 5. században Athénben létezett esetleg még a mai svájci rendszerre lehet ráfogni ,hogy demokrácia.
A liberalizmus pedig csak a látszat szabadságot nyújtja,addig lehetsz szabad amíg a hatalmonlévők szabadságát nem sérted és inkább nézd a megasztárt.

devailaszlo 2013.01.19. 14:12:21

ezt a témát sokkal jobban meg lehetett volna írni

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.19. 14:14:54

"Részt vett az RSS és a Reddit kialakításában, valamint a világhálót rendszabályozni szándékozó SOPA és a PIPA elleni küzdelemben"

világos

phaszfej 2013.01.19. 14:15:12

Egy rút pofájúval kevesebb.

mermerika 2013.01.19. 14:19:33

Lesújtó, hogy ez a történet a kommentelők többségéből csak a régi jó berögzött magyar fasizmust (l. Moszad-ügynök és hasonlók) tudja előhívni (akik, gondolom, tapsikolnak, hiszen jó zsidó a halott zsidó, ugyi?), ezt már csak az "Obama-diktatúra" bunkósága übereli.
Szerintem igenis ikonikus figurája - és, nyugodtan le lehet írni, mártírja - lett azoknak a küzdelmeknek, amelyek még csak ezután fognak kibontakozni a tudás szabadon hozzáférhetővé tételéért.
Egy személyes példa: 4-5 havi kemény munkám van egy cikkben, amely egy rangos new york-i egyetemi kiadó szaklapjában jelent meg. A szerzőknek (plusz tud. elbírálóknak), ahogy a blogban is le van írva, tudományos munkáért honor egyáltalán nem jár (szerzőnek 1 db tiszteletpéldányt küldenek) - a kötet viszont 70 dollárba kerül (és ez a tudományos publikációk közt olcsónak számít - humán területekről lévén szó), ha pedig a saját munkámat le akarnám tölteni, 30 dollárt kellene fizetnem. A kötet szerkesztőit ugyancsak nem fizeti a kiadó - mivel azonban a lapot minden valamirevaló amerikai, európai egyetemi könyvtár megrendeli, plusz kutatók százai, a kiadó elég szép bevételre tesz szert. A hozzám hasonló kelet-európai egyetemi kadávereknek persze nincs pénzük ezeket a drága szaklapokat, köteteket megrendelni, sőt, az egyetemeink sem tudják megvenni őket, legalábbis a hetvenes évek óta - ahhoz, hogy hozzáférjünk a friss szaklapokhoz, könyvekhez, minimum néhány hónapos nyugati ösztöndíjra kell szert tenni. (És senkinek se legyenek illúziói: az egyetemi oktatók/ kutatók a világon sehol sem tartoznak a túlfizetett kategóriába, különösen a pályakezdők, akiknek létérdeke a publikálás, arra pedig jobb helyen csak a legfrissebb kutatási eredmények ismeretében van esély..). Szóval, ennek a tudásnak a szabaddá tételéért áldozta be az életét ez a chicagói fiatalember (aki érthető módon nem akart börtönben megrohadni, ezért inkább az öngyilkosságot választotta - ja,. és milyen kényelmes névtelenül, karosszékben ülve arról osztani az észt, hogy bezzeg vonult volna börtönbe!!!) - hogy pl. a hozzám hasonlók, hallgatók és oktatók egy anyagilag nagyon gyengén eleresztett kelet-európai (harmadik világbeli, stb.) egyetemen, is hozzáférjenek ahhoz a tudáshoz, amelyhez a szerencsésebb nyugati kollégák-hallgatók a maguk egyetemi könyvtáraiban, ill. alanyi jogon járó JSTOR stb. előfizetéseikkel. Pl. ezt is hívják esélyegyenlőségért vívott küzdelemnek..
R.I.P.

kvadrillio 2013.01.19. 14:26:22

A szabadságból megyünk a diktatúra felé
nolvideo | 2013. január 16.
A nyolcvanas évek végén illegalitásban dolgozott, mégis szabadabbnak érezte magát, mint most. Csillag Ádám dokumentumfilm rendező minden tömegrendezvényen, tüntetésen megjelenik kamerájával, filmjeit pedig az interneten terjeszti. Mindezt az új médiatörvény bevezetése óta következetesen teszi. Ismerősei, barátai, egykori tévés szakemberek alternatív Pulitzer díjat szavaztak meg neki.
Statisztika
megtekintve: 7079
értékelés
1 értékelés 1
csatorna: Hírek
címkék: Csillag Ádám, dokumentumfilm, rendező, közmédia, tüntetés

Ajánlom a szerkinek!
Hozzáadás kedvencekhez
Hozzáadás csatornámhoz
Nem ide illő tartalom!
megosztás/beillesztés
| egyéb
Kommentek (2)

Hozzászólok
Avatar
victorinox | 2013. január 18. | 10:20
értékelés 0 értékelés 0
vararok és a te valóságod alternatív mivoltáról már ne is beszéjünk...A te elvtársaid Orbicsekék,elvtársabbak még az egykori elvtársaknál is, aminek az áldásos hatásait te szabadságnak élsz meg. Na, ez az alternatív valóságérzékelés, amikor ti birkák gyönyörködtök a kerítésben

Avatar
vararok | 2013. január 16. | 17:11
értékelés 3 értékelés 0
Dehogy megyünk elvtárs. Onnan jövünk, csak füllenteni teszik.
A választáshoz közel, már teljes diktatúra, rabszolga kereskedelem, és munkatáborok lesznek Ugye? Ez olyan alternatív, mint a díj amit kapott.

Videó címkéi

...IGEN ! CSILLAG áÁDÁMMAL CSAK EGYETÉRTENI LEHET !

...de a két degenerált hozzászólóhoz hasonló állat nem igen létezik a Földön ! :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.01.19. 14:38:30

Gratulálok az ide is csak zsidózni tudóknak...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.01.19. 14:40:52

@mermerika: Nagyon fontos dolgot írtál. Ma az ún. fejlett világ polgárai büszkék a tudományos fejlődésre meg technikai vívmányokra, amikért semmit se tettek. Az értelmiség SEM tett kb semmit ezért (az értelmiség 99.99%-a csak rendszerfentartó).

Ugyanis a tudományos fejlődést NÉHÁNY ember csinálja. Néhány őrült kutató meg tudós, akiket általában utál az átlagember, mert a zseniséggel együtt jár az hogy kilógnak a sorból, na meg szorgalmasak, és ezt mindkettőt utálja a büszke átlagember.

Martian (törölt) 2013.01.19. 14:44:02

Talán dünnyögj egy új mesét,
A bolsevik stílusú monopolkapitalizmusét -

hubertusz 2013.01.19. 14:44:55

Igen, szabadságharcos volt, aki elbukott.
Én csak remélni tudom, hogy egyszer lesz az esélyegyenlőség és megvalósul az információszabadság. Még akkor is, ha néhányan, a kevesek, rosszabbul járnak.

Martian (törölt) 2013.01.19. 14:47:03

@phaszfej: lehetne már egy phaszfejjel is kevesebb...

sanyix 2013.01.19. 14:47:26

embörök. Az ellenség nem a zsidó, hanem a cionista!
Ez az ember láthatóan nem volt cionista, hiszen akkor a másik oldalon állt volna...
öngyilkosság? haha persze.

kvadrillio 2013.01.19. 14:47:54

ne ismerem, de elolvastam a blogot.
S, arra a megállapításra jutottam, hogy MIND A MAI NAPIG A VASFÜGGÖNY IGENIS MŰKÖDIK NYUGATON, EGYES EMBEREK ELŐTT-MÖGÖTT !

...nem úgy, mint anno a cocilizmusban országok között...

devailaszlo 2013.01.19. 14:48:13

a gond az, hogy a magyar senkiházi összeesküvés elmélet gyártó kommentelő réteg, a küzdelmet a felsőbb körök ellen, egyből társítják az antiszemita nézeteikkel

tabloidschmuck.tumblr.com/post/40920516180/ongyilkos-lett-aaron-schwartz

Kandeláber 2013.01.19. 14:48:29

Persze lehet hogy simán kinyíratta a "demokrata" kormány. Jellemző, hogy az amcsiknál ilyen fazonok teremnek, nálunk meg csak nyafizó burzsujcsemeték tüntetgetnek. ideas.time.com/2013/01/18/was-aaron-swartz-really-killed-by-the-government/

Kandeláber 2013.01.19. 14:51:10

@kvadrillio: Kit érdekel a Csillag Ádámod, troll? Itt egy antiglobalista harcos haláláról van szó, nem cionista eszdéeszes filmesről, ha nem vetted volna észre!

kvadrillio 2013.01.19. 14:51:25

@kvadrillio: és nem gondolom egy percig sem azt, hogy ez pár év múlva nevetség tárgya lesz.
MERT EZT A NYUGATI HOZZÁÁLLÁST, A KAPITALIZMUS EGYIK RÁKOS BURJÁNZÁSÁNAK, KÁRTÉKONY , ROMBOLÓ HATÁSÁNAK TARTOM.

... sajnálom ezt a tehetséges srácot...:(

kvadrillio 2013.01.19. 14:53:36

@Kandeláber: hmm....:)...talán észrevettem !...ha nem vetted volna észre ! ...általában alaposan szemrevételezem, hova irkálok.....:) soxor mindegy ! :O)

kvadrillio 2013.01.19. 14:55:19

@Kandeláber: kandelábernek egybként is az a dolga, hogy VILÁGÍTSON !

... de ne felejtse el, hogy sok van belőle ! :O)

kvadrillio 2013.01.19. 14:59:21

viszont...aki ezt a srácot megölte, SIMÁN KINYÍRNÁM !
(mindegy milyen egyéb tényezők játszottak még közre)

BDBY 2013.01.19. 14:59:45

Evolúció! Méghozzá legújabbkori evolúció. Nem lehet magállítani, mint ahogyan az evolúciót sem tudta senki megállítani. A régi rendszer, régi reflexekkel megpróbál annak védelmében odacsapni, de szerintem nem tudnak tartós eredményt elérni.
Persze mint minden forradalmárt Aaront is kriminalizálták 35 év, meg csillió dollár büntetés, röhej és őszintén sajnálom, hogy nem bírta tovább. Már ha Ő nem bírta... RIP ( Csak halkan jegyzem meg, gyilkosok nem kapnak ilyen büntetést)

Ianas 2013.01.19. 15:01:28

Hiszek abban, amiben ő.

De ennyire azért nem. :(

@Kandeláber: Milyen értelemben antiglobalista? A globalizmus ellenlábasai épp a szabad információáramlás ellen küzdenek a tevékenységükkel.

Kandeláber 2013.01.19. 15:12:36

@Ianas: Aki globalista kormány ellen harcol, csak antiglobalista lehet.@kvadrillio: De most tényleg hogy jött ide Csillag Ádám, "aki a nyolcvanas évek végén szabadabbnak érezte magát"?

kvadrillio 2013.01.19. 15:12:36

"Ami drasztikusan olcsó lett 2013-ban

Spirk József

2013. 01. 19 14:32:00 |
Több budapesti polgármester meglepődve olvasta, amikor a napokban Pesti Imre kísérőlevelével kézhez vették a januártól hatályos filmtörvényt, hogy a filmesek érdekében a kormányhivatal felülírhatja tulajdonosi jogaikat. A törvény ráadásul olyan kötelezően érvényes díjszabást vezet be, amely néhol több mint 90 százalékkal csökkenti az önkormányzatok által elkérhető négyzetméterárat.
Címkék
filmforgatás, közterület-használat, kerületek

Kormányzati döntések eredményeként 2013-ban 10 százalékkal csökkenni fognak a lakossági fogyasztók számára a rezsi költségek, de ennél sokkal nagyobb arányú kiadáscsökkentést ért el a filmesek, reklámfilmesek, vagy a Die Hard 5-hoz hasonló külföldi szuperprodukciók számára a közterület-foglalási díjak terén a tavaly elfogadott filmtörvény.

A kormányhivatal által januárban kipostázott jogszabály drasztikusan csökkentette a filmes üzletben általában érintett fővárosi kerületek számára az elkérhető összegek mértékét. Van olyan budai kerület, ahol az év elejétől érvényes díjtáblázat több mint 90 százalékos négyzetméterár-csökkentést jelent, de a belvárosi részeken átlagosan is felére-harmadára esik az önkormányzatok bevétele."

HOGY ENNEK AZ ANDY VAJNÁNAK MEKKORA BEFOLYÁSA VAN A MAGYAR KORMÁNYRA ?!!! ÉS EZ EGY RE CSAK NŐ, NŐ..., ÉS NŐŐŐŐŐŐ.....

Kandeláber 2013.01.19. 15:13:43

@Ianas: Talán inkább a kulturális és egyéb kolonializmus valamint az uniformizálás ellen küzdenek.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.01.19. 15:13:51

az öngyilkosság ostobaság, az elmebaj csúcsa..sajnálom, lehetett volna a digitális világ Mandela-ja.
kár érte.

teknoc erno 2013.01.19. 15:26:32

A sok idióta magyar "keresztény", álkonzervatívnak természetesen az a legfontosabb, hogy a srác zsidó származású volt-e vagy sem :DDDD jószagú, mennyi kretén.... :D

@Mohamed: ennek a semmit nem érő látszat szabadságnak köszönhetően oszthatod meg a hülyeségeidet a mocskos libeláris interneten... ha rajtad, vagy a Mandineren múlna, akkor még ma is csak a papok tudnának írni és olvasni, a Föld meg laposnak lenne titulálva... pont úgy, mint pl. Szaúd-Arábiában.

Blogtudós 2013.01.19. 15:26:55

Szebb napot mindenkinek!
Nem akarok nagyon fatalista lenni, de ennek a fiúnak a halála hamarosan a feledés homályába fog merülni. Minden ami most elindult, szépen lassan megül. 3 hónap múlva - ha még eszébe jut valakinek ez a téma - kíváncsi leszek, hogy lessz-e még valaki, aki aktivizálódik.
Merthogy ez a dolog a messzi Amerikában esett meg. Eddig még senki sem kérdezte, hogy "aztán itthon, mi helyzet"?
Kaptunk ugyan egy rálátást a mi kutatóink nem túl szívderítő helyzetéről és a külföldi egyetemek versenyelőnyéről, de a hazai tudományos/publikációs élettel mi a helyzet?
Egyáltalán; a nemzeti tudásvagyonunkkal mi a helyzet?
Talán a nickem elárulja, hogy nem vagyok teljesen laikus. Éppen most 10 éve készítettem el a Nemzeti Digitális Tudáskincstár előzetes rendszertervét a nemzeti tudásvagyon rendszerszerű kezelésére és közzétételére. Különféle érdekek csapódása miatt nem lett belőle semmi. Még annyi sem, hogy egy olyan társasággal, mint a könyvtárosok (akikhez ez a fiú is felhívást intézett) érdemben lehetett volna egy együttműködést megkezdeni.
Csak kérdezem: amíg még ennek a fiúnak a tragédiája kapcsán a tudás beszédtéma, nem kellene újra felvetni - akár a támogatásotokkal is - egy Nemzeti Tudáskincstár létrehozásának javaslatát?
A magam részéről a tudásomat és a tervezetemet szívesen felajánlom elsőként!

sh4d0w 2013.01.19. 15:29:37

Csak szólok, hogy a JSTOR-ból _nem illegálisan_ töltött le dokumentumokat. A Harvard hozzáférését használta, ahol éppen akkor tevékenykedett.

jan 2013.01.19. 15:33:23

@TibiOriginal: az angol nyelvű beszámolókból kiderül, hogy régóta súlyosan depressziós volt, és már évekkel korábban is foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata. Ettől persze még a jelenlegi üldöztetésnek nyilván szerepe volt a dologban, de így teljes a kép.

Rigor_mortis 2013.01.19. 15:55:11

@phaszfej: te valóban faszfej vagy :(

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.19. 15:57:54

Ez a mi rendszerünk (a liberális demokrácia) ilyen: értékrelativizmus+véleményterror=totalizált korrupció és hatalmi visszaélések átláthatatlan és áthatolhatatlan szövevénye.

Én nem tudom, hogy ki volt ez a Svarc gyerek, de azt tudom, hogy az én erkölcsi értékítéletem szerint semmiféle bűnt nem követettel azzal, hogy a köz tulajdonát képező dokumentumokat próbált szabadon hozzáférhetővé tenni: ezért neki 35 év börtön játszhatott volna a liberális demokráciában. Hasonlóképpen fogalmam sincs, hogy ki az Nagy György, de azt tudom, hogy mert élt szólásszabadságának jogával, ezért felfüggesztett börtönbüntetéssel és kényszerátnevelő-intézkedésekkel sújtotta a liberális demokratikus bíróság.

Ilyen ez a mi rendszerünk.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2013.01.19. 16:02:44

@Pigsy: "Ha nem tartotta elég erősnek magát, miért fogott bele egy ilyen nagy volumenű akcióba?"

Gondolom ő is látta,
hogy akik elég erősek lennének,
azok szarnak az egészre.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2013.01.19. 16:12:32

@Pigsy: " Amit Aaron Swartz tett, egyértelműen bűncselekmény,"

Finomítsunk: amit ő tett, az helyes és igazságos,
viszont a törvény szerint tilos megtenni.

Sok ilyen van nálunk is,
pl az adófizetők pénzéből fenntartott Meteorológiai Intézettől ugyanaz az adófizető csak további pénzért kaphat információkat.

Martian (törölt) 2013.01.19. 16:17:50

@bunkó: de legalább tisztán látunk, hogy a törvények nagy része nem képvisel erkölcsi értékeket, csupán ilyen-olyan érdekeket véd.

Martian (törölt) 2013.01.19. 16:18:48

@Martian: sőt, a törvények egy része kifejezetten a korrupció megtestesülése.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2013.01.19. 16:20:18

@Kandeláber: "Aki globalista kormány ellen harcol, csak antiglobalista lehet."

Tehát aki pl heteroszexuális politikusok korruptsága ellen küzd,
az egész biztosan buzi?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.19. 16:30:16

@Pigsy:

Amit te itt most bemutattál, az a klasszikus (liberálbolseviki) "duplagondol" technika:-[

"(...)

A duplagondol azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. A pártértelmiségi tudja, hogy milyen irányba kell megváltoztatnia emlékeit; tehát azt is tudja, hogy tréfát űz a valósággal; a duplagondol alkalmazásával azonban mindjárt meg is nyugtatja magát, hogy a valóságon semmilyen csorba nem esett. Az eljárásnak tudatosnak kell lennie, különben nem hajtható végre kielégítő pontossággal; de ugyanakkor öntudatlannak is kell lennie, különben a hamisítás és a bűntudat érzését kelti. A duplagondol az Angszoc igazi lényege, hiszen a Párt alapvető ténykedése, hogy tudatosan csal, s közben szilárdan ragaszkodik annak feltételezéséhez, hogy tisztességesen jár el. Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot - mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a duplagondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkalmazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik. Végeredményben a Párt a duplagondol segítségével vált képessé arra - s mint tudjuk, évezredekig képes lehet rá -, hogy megállítsa a történelem folyamát.

(...)"

mek.oszk.hu/00800/00896/00896.htm

sanyix 2013.01.19. 16:36:54

a törvényeket manapság bűnözők írják, a társadalom legsunyibb legundorítóbb, legerkölcstelenebb rétege, így az alapján megítélni valakit hogy törvényt sértett az vicces.

TH 2013.01.19. 16:52:42

@mermerika: A tied volt a legértelmesebb komment a poszthoz. A többség meg nem tudom, minek szól hozzá, ha azt sem tudja, miről beszél.

fchris82 2013.01.19. 18:48:18

@zajos1: "akkor ikonikus figurája lett volna a globális liberális-kapitalimus diktatúra elleni harcnak"

Te egyébként tisztában vagy a fogalmak jelentésével? :D Ő éppen, hogy GLOBÁLISAN szerette volna LIBERALIZÁLNI a tudományos publikálás területét, hogy a KAPITALIZMUS szabályai szerint, ha a köz fizet értük, akkor közt megilleti, ha már fizetett érte. A diktatúra meg nem tudom, hogyan jön ide. Milyen diktatúra? A kiadók azt használják ki, hogy az lett a mérce az elmúlt 50-100 évben, hogy HOL publikálsz, nem az, hogy MIT. Maguktól csődbe mennének, ha végre nem az számítana a tudományos életben, hány cikket írtál, és hova, hanem mondjuk kik és hányan "like-olták", amit csináltál. Simán megtehetné egy kutató, hogy ingyen feldobja a blogjára az eredményeit, majd jönnek maguktól a tudományos munkatársak és értékelik, hogy jó-e. De be van szarva, ha nem publikál, akkor azt hiszik, nem is dolgozik és nehezebben tud kutatásokra pályázni adott esetben. Ha a kutatók fogják, és kihátrálnak belőle, akkor az egész magától megszűnik, senki nem kényszeríti őket valójában arra, hogy ezt a publikációs rendszert használják, a SAJÁT MAGUK által "létrehozott" szabályrendszert leszámítva.

A helyzet specialitása, hogy éppen, a már megszületett szerződéseket leszámítva az eddigi publikációkra, SEMMILYEN külső kényszer nincsen, csak belső. Ezt felszámolhatná a tudományos társadalom is, maga, és természetesen lehetne kívülről is rásegíteni, sőt. Mert a belső kényszer csak kihalások útján, nagyon lassan fog elmúlni.

fchris82 2013.01.19. 18:54:13

@mermerika: Végre egy ember, aki látja és érti a problémát. +1 . Persze kár, hogy aki nincs benne, az továbbra sem fogja ettől még érteni.

fchris82 2013.01.19. 19:09:08

@Pigsy: A helyzet nem ennyire egyértelmű, mert ingyenes hozzáférési pontokról lépett be és töltötte le az anyagokat, igazából nagy hackkelést nem végzett, azon kívül, hogy odament, és elindította a letöltő programját, végül megosztotta. A bírósági adatokat egy könyvtárból töltötte le az index cikke szerint, ahol ingyenesen elérhetővé tették. Ebből nem is lett végül ügy, csak elindult az eljárás, de látták, hogy nem lehet nagyon fogást találni rajta. Továbbá azért más a helyzet, mert maguknak a szerzőknek a "jogait" nem sértette meg, a szerzők ezzel nem kerestek kevesebbet, mert egy petákot nem látnak az egészből eleve. Ez az egész ügy nagyon visszás, és nem volt egyértelmű, hogy 35 évet, meg 1 millió dollárnyi "kártérítést" akarnak rásózni.

Hasonlattal élve, a törvény ugyan tiltja az önbíráskodást, de most te lefegyvereztél és megvertél egy bankrablót a bankban, ezért téged megpróbálnának elítélni 35 évre. Kb ezek az arányok. Ugye érzed, hogy aránytalan és joggal hiszed, hogy ez csak vicc.

Boltzmann 2013.01.19. 19:17:53

azon kívül hogy fiatalon kinyírta magát

MITŐL KÜLÖNLEGES?!

közben az átlag nettekergő bunkommenter meg azt se tudja, ki az a

Linus Torvalds
és
Richard Stallman
és hogy
az RSA-t feltalálói pofázás helyett public domainbe engedték ezzel hatalmas szolgálatot téve az internet szabadságának

Kandeláber 2013.01.19. 19:21:01

@bunkó: Teljesen idétlen hasonlat, méltó a nicknevedhez.

aszekelyek 2013.01.19. 19:26:53

@jan: mindent kétségesnek találok a halála körül. Azt is, hogy bűnözőt akarnak belőle faragni. Csak mert nem parírozott szépen .Más elképzelései voltak az információs szabadságról, mint némelyik vízfejű de nagy hatalommal bírónak.

kacsa. 2013.01.19. 21:26:41

@mermerika: +1
Kevés annál bosszantóbb dolog van, mint amikor az összefoglaló alapján úgy érzem, hogy a cikk pont arról szól, amit keresek, de nem férek hozzá. Aztán meg megy a kuncsorgás az ismerősöktől, hogy töltsék már le nekem.
Elvárják az embertől, hogy naprakész legyen (akár már diákként is) az adott területen, de a friss cikkekhez nem fér hozzá.

hot-spot (törölt) 2013.01.19. 21:58:00

Már a kérdés is ostoba.
Egy igazi szabadságharcos volt,aki rühellte az ostoba korlátokat,mely a fejlődést gátolta minden területen!Meg a lehúzós geciket is gyűlölte,teljesen jogosan!
Azért kár volt kinyírbálnia magát.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.19. 22:00:27

@mk27soundmaster: Mennyire meglepő lett volna, ha bébéjé kivételesen nem szól hozzá valamihez, amiről fingja sincs. Ennél már csak az lett volna meglepőbb, ha nem fércelne egy szerencsétlen zsidóról szóló hírhez egy virtigli holokauszttagadót.
De hát bébéjé megbízhatóan ilyen. Rendes, buta, izgága szalonanti.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.19. 22:27:00

@Dr. Zerge:

S ez mind a svarcügyről jutott eszedbe, te szerencsétlen zombi? Ha másra nem telik tőled, minthogy nicknevek által benned felkeltett fantáziaképekre köznyilvánosan recskázz, akkor talán okosabb volna, ha elbújnál. Szerencsétlen zsidó, virtigli holokauszttagadó --- ezek a te vízióid, küzd meg velük te!

De ha már idehokkantottad őket: ha így teszed fel a kérdést, akkor talán tedd fel azt is, hogy ennek a két "bűnözőnek" valójában kik is fércelték össze a sorsát?!

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.19. 22:41:20

@mk27soundmaster:

a te vízióid, küzd meg velük=a te vízióid, küzdj meg velük

fchris82 2013.01.20. 00:00:08

@Boltzmann: "azon kívül hogy fiatalon kinyírta magát

MITŐL KÜLÖNLEGES?!"

Tudod, ha életedben jártál volna olyan egyetemre, ahol publikálni kellett és publikációkhoz kellett hozzáférned, akkor értenéd az ügy jelentőségét (ha jártál, akkor meg az a baj, hogy ennek ellenére nem érted az egészet)

Olvasd még el párszor a cikket és néhány hozzászólást, hátha megérted. Természetesen az általad felsorolt személyek is sok mindent letettek az asztalra, ugyanakkor elég nagy balgaság szerencsétlen srácot csak egy fiatal depis programozónak tekinteni. Segítek, bár már fentebb is célozgattam rá: itt nem az RSS ügyködése a lényeg, és nem is az internet "technológiáért", hanem annak felhasználásáért, általában a "tudás" szabadságáért tett le annyit az asztalra, amiért nem kevés szót érdemel. Az internet segítségével.

Szóval nem a cikkíró és többiek a hülyék, hanem csak te nem érted, miről van szó.

fchris82 2013.01.20. 00:07:41

@Kandeláber: "Aki globalista kormány ellen harcol, csak antiglobalista lehet."

Te sem nagyon vagy tisztában a szavak jelentésével. Ajánlom neked is magyarázatomat, mert kollégád is elég szűklátókörűen elemzi a világot, és a srác éppen, hogy globális értékekért küzdött, de ez persze ne zavarjon össze: mandiner.blog.hu/2013/01/19/szabadsagharcos_vagy_bunozo_aaron_swartz_munkassaga/fullcommentlist/1#c18840553

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.20. 00:20:11

A poszt csak mellékesen említi azt, hogy Aaron súlyosan beteg volt. Ezek itt a saját szavai:

www.aaronsw.com/weblog/verysick
"I have a lot of illnesses. I don’t talk about it much, for a variety of reasons. I feel ashamed to have an illness. (It sounds absurd, but there still is an enormous stigma around being sick.) I don’t want to use being ill as an excuse. (Although I sometimes wonder how much more productive I’d be if I wasn’t so sick.) And, to a large extent, I just don’t find it an interesting subject. (My friends are amazed by this; why is such a curious person so uncurious about the things so directly affecting his life?)

One of my goals for this blog is to describe what it’s like to be in various situations and it struck me that I’ve never said much about what it’s like to be sick. So I figured I’d try to remedy that. (Unfortunately, being sick has made this slightly more difficult. I started this post on thanksgiving and now it’s almost four days later.)

Cold: All the time I feel tired and woozy. My throat is sore and I’m constantly searching for kleenex to address my nose. Sometimes I feel too hot, like I’m burning up. I’m always thirsty. Concentrating on anything is difficult. I just feel kind of wasted.

Upset stomach: Huge pains grind through my stomach, like it’s trying to leap out of my body. Food is always followed by pain, followed by running to the bathroom. I’m afraid to go out because I wouldn’t want to get too far from a toilet. I’m always thirsty and the dehydration makes me angry and confused. At times the pain is excruciating and even after it goes I spend some time just reeling from it.

Migraine: Ever felt someone’s nails dig into your scalp? Imagine that their nails are knives and they’re scratching thru your brain and you can begin to imagine what a migraine feels like. Light, sound, touch — everything makes it worse, making the most painful pains even more painful. Even when you quell it with a pill, you still end up feeling woozy and disconnected, as if the pill is just barely keeping the pain at bay.

Depressed mood: Surely there have been times when you’ve been sad. Perhaps a loved one has abandoned you or a plan has gone horribly awry. Your face falls. Perhaps you cry. You feel worthless. You wonder whether it’s worth going on. Everything you think about seems bleak — the things you’ve done, the things you hope to do, the people around you. You want to lie in bed and keep the lights off. Depressed mood is like that, only it doesn’t come for any reason and it doesn’t go for any either. Go outside and get some fresh air or cuddle with a loved one and you don’t feel any better, only more upset at being unable to feel the joy that everyone else seems to feel. Everything gets colored by the sadness.

At best, you tell yourself that your thinking is irrational, that it is simply a mood disorder, that you should get on with your life. But sometimes that is worse. You feel as if streaks of pain are running through your head, you thrash your body, you search for some escape but find none. And this is one of the more moderate forms. As George Scialabba put it, “acute depression does not feel like falling ill, it feels like being tortured … the pain is not localized; it runs along every nerve, an unconsuming fire. … Even though one knows better, one cannot believe that it will ever end, or that anyone else has ever felt anything like it.”"

Klinikai depresszióval küzdött és öngyilkos lett. Sajnálatosan mindennapi történet.

Boltzmann 2013.01.20. 02:05:42

@fchris82:

ennyi erővel BÁRMELYIK WAREZoldal működtetőjét piedesztálra lehetne/kellene emelni

pl. az avax-osok renegeteg tudományos és műszaki tartlamat tesznek hozzáférhetővé (egyebek mellett)

neoteny · http://word.blog.hu 2013.01.20. 08:36:43

@sh4d0w:

Nem; a MIT-ről érte el a JSTOR-t. Amikor letiltották az IP címét mert tömeges letöltést csinált, megváltoztatta az IP címét. Amikor a vendég-accountját letiltották MAC cím alapján, spoof-olt egy másik MAC címet. Végül betört a MIT egyik switch-termébe, onnét kötötte be a gépét és folytatta a tömeges letöltést. Úgy is bukott meg: a MIT egyetemi rendőrsége tartóztatta le.

web.mit.edu/bitbucket/Swartz,%20Aaron%20Indictment.pdf

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.20. 09:22:45

@mk27soundmaster: Dehogy is a Swartz-ügyről! Rólad, baszki, meg arról, amit idehánytál. Hogy pölö neked "svarcügy", érted...

Kandeláber 2013.01.20. 09:51:00

@fchris82: Globális kormány ellen harcolva az információ, ezen belül az internet szabadságát védeni szerintem azt jelenti, hogy politikai értelemben volt antiglobalista. Ez nem zárja ki azt, hogy egyetemes értékekért küzdött és halt meg.
Az, hogy a világon mindenhol egyforma hamburgert falhatnak az emberek, mindenhol egyforma államformát kényszerítenek rájuk, egyformán akarják szabályozni azt, hogy mit tehetnek az internettel, az színtiszta globalizmus, de nem egyetemes értékrend.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.20. 10:12:15

szabadságharcos és bűnöző is. a hackelései bűnök, és károsak voltak. a többi lehet, hogy jó.

mondom ezt kutató tudósként, akinek jó, ha a cikkek publikusak, de az utóbbi években ez egyre inkább így is van. nem a hackerek oldják ezt meg, hanem a tudósok érdeke ez. magától jön a változás.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.20. 10:16:28

@fchris82:

"Tudod, ha életedben jártál volna olyan egyetemre, ahol publikálni kellett és publikációkhoz kellett hozzáférned, akkor értenéd az ügy jelentőségét"

tudós kutatóként 15 éve nem volt gondom publikációhoz hozzáférni, és soha egy fityinget nem fizettem érte. kb 10 éve szinte bármi letölthető, ami fontos. nincs itt semmiféle probléma, amit ez a hülye hacker megoldott volna.

fchris82 2013.01.20. 11:29:38

@rabelais: "tudós kutatóként 15 éve nem volt gondom publikációhoz hozzáférni, és soha egy fityinget nem fizettem érte. kb 10 éve szinte bármi letölthető, ami fontos."

Légy oly kedves részletezd, hogy te hol kutatsz és mit, és hogyan férsz hozzá ingyen azokhoz a friss publikációkhoz (továbbá te mégis hol és miket publikáltál eddig)? Engem is érdekelne pár. Az nem ér, hogy az egyetem az adófizetők pénzéből a belső hálózatán "ingyen" - rengeteg pénzért - elérhetővé teszi számodra. Ajánlom figyelmedbe az index cikket is, ott említik például azt is, hogy: "Körülbelül egy évvel ezelőtt is volt már hasonló tiltakozás. Akkor a cambridge-i egyetem matematikusa, Timothy Gowers bejelentette, hogy többé nem publikál semmilyen, az Elsevier kiadó által kiadott folyóiratba, és bírálni vagy szerkeszteni sem fog semmilyen, ezekben megjelent tanulmányt, mert elege lett a kiadó zsarnoki üzletpolitikájából ." Ettől a címtől kezd olvasgatni: "#PDFtribute, a szabad tudás hashtagje", index.hu/tudomany/2013/01/19/vegre_szabad_lesz_a_tudas/ . Vmiért inkább hiszem el nekik, hogy a probléma valós, mint azt neked, hogy nem tudják az internetet használni és valóban minden elérhető értelmes áron vagy éppen ingyen. Már csak azért is, mert ELTE vegyész szakon is belefutottam hasonló problémákba, és ahogy fentebb pár hozzászóló, szintén írta, hogy a gond igenis valós, és nem egy netet használni képtelen filozófus hadsereg értetlen felháborodásáról van szó.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.01.20. 11:45:28

@fchris82:

"Timothy Gowers bejelentette, hogy többé nem publikál semmilyen, az Elsevier kiadó által kiadott folyóiratba, és bírálni vagy szerkeszteni sem fog semmilyen, ezekben megjelent tanulmányt, mert elege lett a kiadó zsarnoki üzletpolitikájából"

Nagyon helyes; létezik arXiv, sőt még viXra is (azoknak akik kigolyózva érzik magukat az arXiv-ből). Nem hiszem hogy azok akik pl. az Elsevier tudományos folyóiratain keresztül publikáltak, elveszítették a szerzői jogaikat: nyugodtan feltölthetik a korábbi publikációiak ezekre a -- vagy más -- helyekre.

Szervezze meg a felsőoktatási/tudományos közösség az eredményeinek olyan közlését ami szabadon elérhetővé teszi azokat. Mi ennek az akadálya mai napság?

xylon 2013.01.20. 11:52:11

@neoteny: explicit arrol a dokumentumrol mondasz le ami majd "nyomtatasban" fog megjelenni (neked kell formaznod ugyhogy amit te csinalsz az 99% ua mint ami meg fog jelenni).

Mashogy formazottan de ugyanazzal a tudomanyos tartalommal nyugodtan feltoltheted barhova.

Amugy ez az egesz publikalas meg cikkek fantasztikusan oldschool dolog, valamifele science wiki kellene amit rendes tudosok tudomanyos szinten fejlesztenek fuggetlenul attol hogy a publikum erti-e vagy sem.

fchris82 2013.01.20. 11:54:53

@Boltzmann: "ennyi erővel BÁRMELYIK WAREZoldal működtetőjét piedesztálra lehetne/kellene emelni"

Te nagyon durván fekete-fehérbe akarod kényszeríteni a világot, és azt a hamis érveléstechnikát alkalmazod, hogy az egyik állítást szándékosan eltúlzod, majd annak nyilvánvaló hamis volta miatt vonod kétségbe az eredeti állítás helyességét: hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rvel%C3%A9si_hiba , ezen belül is ezt alkalmazod éppen: hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rny%C3%A9kbokszol%C3%A1s .

Nem rossz, nem rossz, de ez itt most nem fog működni. Mondok is egy példát: Az, amikor az állam adófizetés címén elveszi a fizetésed egy részét, az rendben van, ugyanis az az állam fenntartásához, működtetéséhez szükséges - tanárok, tűzoltók, orvosok, rendőrök, stb, stb; az, hogy egy része korrupcióval és csalásokkal magán zsebekbe vándorol, hagyjuk figyelmen kívül -, míg ha egy maffiózó szed tőled védelmi pénzt, az nincs rendben! Látszólag ott is kapsz ellenszolgáltatást és "szükséges", de azért remélem te is érzed, hogy az egész bűncselekmény, és az a pénz nem jár nekik egyáltalán.

Mindkét esetben a fizetésed egy részét kérik, ettől az egyik még helyes, a másik nem.

Az, hogy warez oldalon elérhetővé tesznek vmit ingyen letöltésre, ez nem feltétlenül helytelen, vagy nem feltétlenül helyes. Ha vki írt egy könyvet, amit pénzért meg lehet venni aktuálisan, és ezért a munkájáért ő pénzt kap, ráadásul keresel annyit, hogy meg is vedd, akkor sunyi dolog ingyen letöltögetni. Az viszont máris egy joghézag, amikor vki feltesz egy olyan művet, amit egyébként szerzői jog véd, azonban ha akarnád sem tudnád beszerezni legálisan sehonnan, mert egyszerűen nem kapható sehol. Elméletileg bűncselekmény, gyakorlatilag meg hülyeség az egész.

És itt van a mi esetünk, amiben az adófizetők pénzén - irdatlan sok pénzről van szó! - megrendelt szobrot ingyen megkap egy múzeum, csak úgy, amit kizárólag szintén csak irdatlan sok pénzért látogathat az adófizető. Kb úgy képzeld el az arányokat, mondjuk az állam kifizetett 1-1 000 millió forintot, és csak azok férhetnek hozzá, akik kifizetnek 700-900 ezer forint belépőt a múzeumnak. Úgy egyébként, hogy a múzeumnak kb az épület fűtése kerül pénzbe, mint költség.

Amit a srác tett, hogy szerzett egy bérletet, amit kifizetett vmelyik egyetem, bement a múzeumba, lefotózta a csak kevesek által látott műveket, majd közkincsé tette, mondván, hogy az adófizetők ezért már fizettek egyszer. Ezt is kb úgy nevezhetjük bűncselekménynek, mint a másik joghézagos dolgot. Elméletileg az, gyakorlatilag meg szar a rendszer, és azért küzdött, hogy ebben legyen változás. Nem összehasonlítandó azzal, aki moziban éppen nézhető filmeket dobál fel a netre. Ott magánbefektetők fizettek vminek a létrejöttéért, és szeretnék a pénzüket viszont látni. Értsd: ott a múzeum állta a cechet, teljesen érthető, hogy pénzt kér a mű megtekintéséért.

fchris82 2013.01.20. 12:03:17

@neoteny: "Mi ennek az akadálya mai napság? "

A tudományos világban az alapján mérnek, hogy hány cikket írtál, hova és hány hivatkozás van a te cikkeidre. Ez így alakult ki és a net kb 15 éve van, elterjedve 10 éve, ennyi idő alatt ez még nem alakult át, mert a rendszer nagyon lassan változik. A srác és sokan ezen szeretnének változtatni. Vhogy mérni kell, hogy egy-egy cikk vagy kutatás mennyire volt értékes. Ez így rögzült be. Kell egy kis idő, amíg kihal, és esetleg a PGP szerű kulcshitelesítés - súlyozott like-ok -, vagy sima like mennyiség alapján lesz értékelve az eredmény. Ezt vhogy és vhol vezetni kell. Nem mindegy, hogy életében az ember ír 3, de nagyon ütős cikket, vagy ontja magából a használhatatlan szart.

Az általad említett kezdeményezések helyesek, és jók, de ismétlem, a több évtized alatt kialakult dolgokon kell változtatni. Ez olyan, hogy ma is körberöhögöm, aki faxot kér tőlünk, mégsem halt még ki mai napig ez a technológia. Továbbá például MÉG MINDIG ajánlott levélben kell fizetési felszólítást küldeni, e-mail nem ér. Pedig feladhatok egy ajánlott levelet egy prospektussal, majd azt mondom a bíróságon, hogy fizetési meghagyás volt, ők át is vették. A bíróságnak meg el kell hinnie. Na, most erre mit mondasz? :D Igen, néhány dolog lassan változik, főleg, ha nem veri vki hangosan az asztalt.

fchris82 2013.01.20. 12:11:32

@Kandeláber: "Globális kormány ellen harcolva az információ, ezen belül az internet szabadságát védeni szerintem azt jelenti, hogy politikai értelemben volt antiglobalista."

Az a baj, hogy te harcos szemszögből nézed a dolgokat, és emiatt nem tudod értelmezni a történteket. Ugyanis elárulom neked, hogy a srác NEM HARCOLT A KORMÁNY ELLEN! Ezt csak te látod bele. A kormánynak itt semmihez, kb semmi köze. Törvénytervezetek ellen harcolt, amit magán szervezetek lobbiztak ki, nem a kormány! Ő a kormány segítségét akarta kérni abban, hogy a kialakult ostoba helyzetben, ami van, segítsen, hogy ne húzódjon évtizedekig az átállás magától, hanem vágja át a gordiuszi csomót, és ha már mindkét oldalon ő perkálja le a pénzeket, akkor vegye észre, hogy ez így nem jó!

Hol a francban harcolt itt a kormány ellen szerinted??? Egy szűk magán érdek ellen vette fel a harcot, és próbált ő is lobbizni a kormánynál. Kevés sikerrel. Máshogy mondva, ha vki ELLEN tüntetést akart volna szervezni, akkor azt vmelyik kiadó elé és nem a Fehér ház elé szervezte volna.

És pontosan azért harcolt, hogy ugyanazért a tudásért, anyagi helyzettől függetlenül más is hozzáférhessen, ugyanúgy, legyen szó Afrikáról, vagy éppen kis hazánkról. Szerette volna, ha ugyanaz a "hamburger" elérhető mindenkinek. És ismétlem, NEM harcolt kormány ellen, bármennyire is szeretnéd ezt bele látni a dolgokba.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.01.20. 12:15:32

@fchris82:

[Elnézést kérek a sorrenden kívüli idézésért.]

"Mindkét esetben a fizetésed egy részét kérik, ettől az egyik még helyes, a másik nem."

Egyik esetben sem "kérik": mindkét esetben az erőszaktétel igen valós veszélye fenyeget ha a "kérés" megtagadásra kerül.

"az állam fenntartásához, működtetéséhez szükséges - tanárok, tűzoltók, orvosok, rendőrök, stb, stb;"

Ezek közül egyik sem olyan amit az emberek ne tudnának megszervezni maguknak önkormányzati szinten; nehéz igazolni hogy ezek miatt kell fenntartani egy nagy, költséges és alacsony hatékonyságú "államot" (értsd mindenkori központi kormányzatot és bürokráciát).

"az, hogy egy része korrupcióval és csalásokkal magán zsebekbe vándorol, hagyjuk figyelmen kívül"

Dehogy hagyjuk figyelmen kívül: pontosan ez demonstrálja a legjobban "az állam" (értsd mindenkori központi kormányzat és bürokrácia) maffia-jellegét.

fchris82 2013.01.20. 12:39:16

@neoteny: Ez nem igazán kapcsolódik a cikkhez, azért reagálnék.

Te is hamis érveléstechnikát használsz éppen, bár te inkább tapasztalatlanságból: hu.wikipedia.org/wiki/Secundum_quid Azért, mert kis hazánkban virágzik a korrupció, és irdatlan bürokratikus teher nehezedik az emberekre, durva következtetés az, hogy emiatt van szarban az ország és ezért kell annyi adót fizetni. A bürokrácia fenntartására valójában kevés pénz megy el az összes adóbevételhez képest. A 2-10-szeres áron végzett állami megrendelések, az ország teljesítő képességéhez mérten irreális nyugdíj terhek, a koncepciótlanul és szarul működő MÁV, a vállakozásoknak és magánembereknek átvitt értelemben veszteséget okozó bürokratikus teher okoz gondot, nem az, hogy hányan dolgoznak a közigazgatásban. Aki azt hiszi, hogy kis apparátussal, olcsón és jól működő rendszert lehetne felépíteni, az életében nem vezetett még nagyobb szervezetet. Egy bizonyos mértékig valóban csökkenthető dolog, azonban ez nem lapítható el a végtelenségig. Nálunk rég nem a mérettel van a baj, van pár közalkalmazottként dolgozó ismerősöm, akik így is iszonyatosan túlterheltek. Az a baj, hogy sok felesleges munkát kell elvégezniük, ésszerűsíteni és egyszerűsíteni kellene a folyamatokon, átalakítani, átszervezni fontosabb lenne, mint csökkenteni. Lásd: most csökkentik ugyan a parlament létszámát, de a járások bevezetésével megoldották, hogy aki kimarad, az tudjon hova ejtőernyőzni! Úgy csökkentették a parlament létszámát, hogy valójában az összes kiadás nem csökken! Viszont az átalakításra jó sok pénz elmegy, tehát kb fizetsz a kocsid gázosításáért 300 000 Ft-ot, aztán rájössz, hogy ugyanúgy 40 Ft-ra jön ki 1 km, csak éppen 300 000 Ft-ot elköltöttél az átalakításra. Zseniális :)

Az, hogy minimális apparátussal fent lehet tartani egy jól működő, kiszámítható, jogbiztonságot biztosító államot, az egy jól hangzó utópisztikus hülyeség. Ismétlem: Lehet csökkenteni, részben igazad van, de az, hogy minden önkormányzati szintre delegálj, legalább akkora hülyeség, mint mindent kormányzati irányítás alá vonni, ahogy az most történik pl az oktatás területén. Van egy optimális helyzet, a felé kellene közelíteni.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.01.20. 13:10:14

@fchris82:

"A 2-10-szeres áron végzett állami megrendelések, az ország teljesítő képességéhez mérten irreális nyugdíj terhek, a koncepciótlanul és szarul működő MÁV, a vállakozásoknak és magánembereknek átvitt értelemben veszteséget okozó bürokratikus teher okoz gondot"

Pontosan ezekre és az ezekhez hasonló dolgokra gondoltam...

"nem az, hogy hányan dolgoznak a közigazgatásban."

... sokkal kevésbé erre (habár ez is egy szempont).

"Úgy csökkentették a parlament létszámát, hogy valójában az összes kiadás nem csökken!"

Ez a nagyszerű a dologban: a szervezeti struktúrát lehet masszírozni, de a kezükön átfolyó pénzek soha nem csökkennek, sőt nőnek.

"Az, hogy minimális apparátussal fent lehet tartani egy jól működő, kiszámítható, jogbiztonságot biztosító államot, az egy jól hangzó utópisztikus hülyeség."

Miért is? Kérlek érvelj erről.

"az, hogy minden önkormányzati szintre delegálj, legalább akkora hülyeség"

Pedig úgy van a polgárnak a legnagyobb befolyása az őt érintő kérdésekre, és úgy van a legjobb lehetősége hogy ellenőrizze azt, mennyibe kerül az neki és ezért mit kap cserébe.

"Van egy optimális helyzet, a felé kellene közelíteni."

A kérdés az: ki dönti el hogy mi ez az "optimális helyzet" és mi közelít efelé. Én amellett érvelek, hogy az optimális helyzet -- ami nem _tökéletes_, csak jobb mint más -- az, amikor a polgár az önkormányzatban történő aktív részvételével dönti el hogy a közös ügyekre mennyit és hogyan kíván költeni, valamint többé-kevésbé közvetlenül érzékeli hogy milyen hatékonysággal működik az önkormányzata.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.20. 14:38:51

@Dr. Zerge:

Mert neked ez az ügy is "bbjügy"?! Nem lehet, hogy a te készülékedben van a hiba, nem lehet, hogy a szerelem megzavarta a tisztánlátásodat?:-)

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.20. 15:14:05

@fchris82: machine learningben kutattam, sok helyen. lehet, hogy itt jobb a helyzet, mert igazából a konferenciacikkek többet jelentenek, mint a folyóirat-cikkek. de ha ez a machine learningben így működik, így el lehetett érni, akkor azt máshol is biztos el lehet. végül is azt, hogy a konferencia cikkeket értékelik nagyra, a közösség alakította ki.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.20. 15:15:00

@fchris82: egyébként meg a folyóiratcikkeimet egy idő után kitettem a netre. soha nem üldözött emiatt egy kiadó sem.

fchris82 2013.01.20. 17:56:26

@rabelais: "a közösség alakította ki. "

Jól látod a problémát, a közösségnek kellene váltania, de akik a régi rendszerben szocializálódtak, azok nehezen állnak át a megszokottról. Egy kutatásnak ma megvan a megfelelő és beidegződött menetrendje, egy új kitalálása és meghonosítása hosszú-hosszú időt vesz igénybe. Ez a folyamat elindult, de magától nagyon lassú. Ezért szerette volna Aeron, ha a kormányzat felülről beleszól, és kötelezi a kiadókat a tisztességtelen magatartás megszűntetésére.

Az, hogy megjelenik a kutatásod egy rangos lapban, az jelent vmit jelenleg, míg ha felrakod a netre, azzal sokan nem tudnak mit kezdeni. A karriered és "rangod" akkor emelkedik JELENLEG, ha a megfelelő helyeken publikálsz, az idősebb "tudósok" nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy felraktál egy cikket a blogodra, ahol kaptál 10 000 like-ot. Ebből ő nem fogja érteni és levágni, hogy te most komoly szakértő vagy vmilyen témában, vagy egy frissen végzett diák. Olyan ez, mintha azt kellene egyik pillanatról a másikra átalakítani, hogy a dolgozatokat mostantól nem jegyekre osztályozza a tanár, és nem is a tanár fogja osztályozni, hanem fel kell rakni a hálóra és a hozzászólások, hivatkozások és like-ok száma alapján fog kialakulni év végén az osztályzat. Vagy vmi hasonlóan kusza dolog.

Ismétlem, a közösség szorította saját magát sarokba, és nekik is kell ezen változtatni, de ez hosszú idő, mert berögzült és kb megkövesedett az eddigi eljárás. Ha eltérsz ettől különcként, és megpróbálod máshogy csinálni, félő, hogy eredményeid egyrészt nem jutnak el fontos emberekhez, továbbá nem is fogják elismerni, csak sokkal lassabban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.01.20. 19:39:47

@fchris82:

de nem hackelni kell.

nagyon egyszerű a dolog: minden területen vannak konferenciák. azoknak a cikkeit kell hivatkozni, és akkor azok lesznek a fontosak. machine learningben az így van.

ha nincs pénzed a folyóirat előfizetésére, akkor kézenfekvő ezt tenni.

a konferencia proceedings internetre tétele meg a közösség dolga.

a konferencia tartalmaz review folyamatot, tehát betölti a folyóirat szerepepét.

a doktori programok kidolgozóinak el kell hagynia az olyan feltételt, hogy kelljen 2 folyóiratcikk impaktfaktorral. ez is a közösség dolga.

hackelésre semmi szükség.

picur3ka 2013.01.21. 19:48:25

Szerintem, egy helyes arab gyerek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.22. 08:46:05

Az MIT szerint a kormany kerte meg az egyetemet, hogy gyujtse ossze az anyagot es adja at a hatosagoknak.

www.nytimes.com/2013/01/21/technology/how-mit-ensnared-a-hacker-bucking-a-freewheeling-culture.html?pagewanted=all&_r=0
" Mr. Swartz’s father, in a telephone interview, described himself as “devastated” by M.I.T.’s conduct during the investigation of his son. “M.I.T. claimed they were neutral — but we don’t believe they acted in a neutral way,” he said, adding, “My belief is they put their institutional concerns first.”

He described attending two meetings with the chancellor of M.I.T., Eric Grimson. Each time there also was a representative of the general counsel’s office. At both meetings, he said, members of M.I.T.’s legal team assured him and the chancellor that the government had compelled M.I.T. to collect and hand over the material. In that first meeting, he recalled, “I said to the chancellor, ‘Why are you destroying my son?’ He said, ‘We are not.’ ” "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.23. 09:53:02

Az egyik mellette tanuskodo ember szerint az ugy csak urugy volt a kormanynak, hogy kicsinalja Swartzot.

www.thedailybeast.com/newsweek/2013/01/20/the-tragedy-of-aaron-swartz.html
"He believes that the prosecutors simply saw a chance to get a prominent information crusader who had evaded them in the past, so they threw everything they could at him over the course of two intensely brutal years. Financially, the case was bleeding Swartz dry. Emotionally trying as well, his friends and girlfriend were forced to testify against him in grand-jury hearings."

A JSTOR, ahonnan a fajlokat letoltotte, ingyenes elerest is biztosit egyebkent.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.25. 19:30:30

A BKK online jegyvásárló rendszerének története egy román újságíró jóvoltából elkezdi nemzetközi diadalmenetét.

www.bleepingcomputer.com/news/security/45-000-facebook-users-leave-one-star-ratings-after-hackers-unjust-arrest/

45000 egycsillagos minősítés!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.25. 21:32:59

És hát persze a magyar állam inkompetenciával párosult keménykezűsége hamar megtalálta az utat a Techcrunch-ra.

techcrunch.com/2017/07/25/hungarian-hacker-arrested-for-pressing-f12/
"Government incompetence augmented by money-hungry consultants is nothing new. But what happened next is certainly something unique.

On or about July 14 an unnamed 18-year-old – “The boy is nobody. He’s not even a programmer,” said one Hungarian who wished to remain anonymous – emailed BKK about a hole he found in their system. The hole, if it can be called that, let anyone with passing knowledge of modern browsers to set any price they wanted for any ticket in the system. By simply pressing F12 a “hacker” could change the price of a ticket right in the browser, and because there were no server checks, they could purchase the ticket at that price. The 18-year-old “hacker” discovered this and showed BKK that he was able to buy a monthly ticket. “A monthly pass costs 9500HUF (about 30EUR) and he modified the price to 50HUF,” wrote Laszlo Marai in his post on the attack."

Muhahaha, micsoda lúzerek valóban.
süti beállítások módosítása