Tizennégy éves korától fogva vett részt az internet mai kinézetét meghatározó projektekben, közösségek építésében. Részt vett az RSS és a Reddit kialakításában, valamint a világhálót rendszabályozni szándékozó SOPA és a PIPA elleni küzdelemben. A szabad internetért harcolt, miközben a nagypolitikát figyelmeztette az új kihívásokra. Aaron Swartz sokak szemében hős volt – de végül súlyos büntetőügybe került. A börtön árnyékában, életének 27. évében, alig pár nappal ezelőtt öngyilkosságot követett el. Ki volt valójában Aaron Swartz?

Az 1986-os születésű, chicagói Aaron Swartz 14 évesen került a netes nyilvánosság elé, amikor részt vett az RSS automatikus hírolvasói rendszer szabványainak lefektetésében – ezt használja mindenki, aki a Firefoxban feliratkozik bármely online portál hírcsatornájára. Részt vett a Reddit korai formálásban – a névtelenséget központi értéknek tartó közösségi oldalon az idei választások előtt maga Barack Obama amerikai elnök adott interjút több tízezer kérdezőnek, többmilliós közönség előtt. Swartz nemcsak a net szerkezetének kialakításában vett részt, hanem azért is harcolt, hogy az szabaddá váljon, illetve az maradjon. A méltán utált SOPA és PIPA törvénytervezetek elleni kampányban komoly szervezői szerepet vállalt, az új médiában megnyilvánuló netes kreativitás megfojtására irányuló tervezetek el is buktak.

A fiatal aktivista gyakran figyelmeztette az Egyesült Államok képviselőit, hogy be kell tartaniuk a saját maguk alkotta szabályokat: az amerikai szövetségi kormány figyelmét akkor hívta fel magára, amikor egy automatizált program segítségével egy kiskapun keresztül ingyen letöltött mintegy 20 millió oldalnyi perdokumentumot az USA nyilvános hozzáférési rendszeréből. A PACER nevű adatbázisból fizetség fejében lehetett csak letölteni a dokumentumokat, noha a kormányzati munka eredményeit nem védi copyright az Egyesült Államokban. Ugyan a hivatalos indoklás szerint a működési költségek kiegyenlítésére kellett a hozzáférési díj, a végeredmény 150 millió dollárnyi állami nyereség és a publikus adatbázisok korlátok mögé zárása volt. Swartz támadása ezen a bürokratikus pajzson ütött rést, a hacker ekkor került a hatóságok kereszttüzébe. Mivel semmilyen illegális tettet nem követett el, az ellene indított eljárást két hónap után felfüggesztették.

Az aktivista az amerikai Kongresszusi Könyvtárban tárolt dokumentumokat is hasonló módon tett elérhetővé a nyilvánosság számára; miközben a Wikipedia szerkesztésében is aktív szerepet vállalt. A szabad online enciklopédián a bejáratott, belső kultúrát ismerő és használó szerkesztőkkel szemben a kevesebbet hozzátevő, de nagyobb számú felhasználók fontosságát hangsúlyozta. A Wikipedia Felügyeleti Bizottságába is megpróbált – sikertelenül – bekerülni.

Swartz eközben részt vett a tudományos világ munkájában is: ugyan a Stanford elitegyetemen folytatott tanulmányait egy év után abbahagyta, azonban később a Harvard etikai központjában kapott kutatói állást. Ebben a minőségében, illetve a közeli MIT-ben (Massachusetts Institute of Technology) ápolt kapcsolatai segítségével fért hozzá a JSTOR online tudományos publikációs adatbázishoz, amely később végzetét okozta.

*

Ahogyan a média világa egyre inkább elektronikus irányba halad, úgy ragaszkodnak a korábbi status quo fenntartásához az abból profitot szerző kiadók – legyen szó a hollywoodi filmprodukciós irodákról, a zenei mogulokról, vagy a könyv- és újságkiadóházakról, különösen az olyan népszerű e-olvasók korában, mint a Kindle. Ez utóbbiak közül is privilegizált helyzetben vannak a tudományos újságok kiadói, mint például az Elsevier. Ezek a vállalatok ingyen kapják meg a tudósok munkáit, sőt a kutatók egymás sarkát taposva próbálnak bekerülni lehetőleg minél magasabb elismertségű publikációba, mivel PhD-t, jobb állást és tekintélyt is csak így szerezhetnek.

A fennálló modell különösen kényelmes a kiadóknak: miközben ingyen kapják meg az óriási pénzbe kerülő vizsgálatok végeredményét, még a szerkesztőgárdát sem kell méltó módon megfizetniük, ugyanis különös megtiszteltetésnek és karrierlehetőségnek számít ilyen munkát vállalni. Mindeközben a minden kutató és egyetemi hallgató számára nélkülözhetetlen folyóiratokra előfizetni nem kevés pénzbe kerül, különösen az egyetemi és egyéb könyvtáraktól kérik meg a hozzáférés árát busásan. Ha pedig egy laikus akarja elolvasni a saját kormánya állami támogatásával elkészült kutatást, akkor 20-40 dollárt is elkérnek egyetlen cikkért.

A helyzet visszássága ellen nem csak Swartz akart fellépni: korábban több ilyen irányú kezdeményezés is indult. Ide számítható egyes kutatók bojkottkísérlete az Elsevier lapjai ellen, illetve közvetetten az olyan, mára nagy presztízsű publikációk megalapítása is, mint a PLOS (Public Library of Science), amelyek azonban a szigorú publikálási feltételeken túl jelentős összegű pénzt is kérnek a kutatási adatok szerkesztéséért és megjelentetésért. Mások olyan szabad online könyvtárat hoztak létre, ahova még a publikálás (és a copyright érvényesülése) előtt töltik fel munkájukat. Az arXiv nevű kezdeményezés szervezői nemrég szintén bejelentették, hogy saját, szabad hozzáférésű tudományos folyóiratokat indítanak.

*

Aaron Swartz a JSTOR-hoz hozzáférve végső soron illegálisan automatizálva töltött le körülbelül négymillió cikket. Swartz letöltési akciója egy nagyon is létező problémára világított rá – sőt nem csupán rávilágított, hanem orvosolni is akarta, ugyanis a négymillió dokumentum publikálására készült. Ezt sem a JSTOR, sem pedig az ügyészség nem nézte jó szemmel.

Az aktivista ellen eljárás indult, a rá kiszabható büntetés felső határa 35 év börtön és egymillió dollár bírság volt. Igaz, több az ügyhöz közel álló forrás szerint lehetséges lett volna ennél kisebb, de még mindig letöltendő szabadságvesztéssel járó büntetéssel lezárnia az ügyet, ha Swartz beismeri: bűncselekményt követett el és eltekint a publikálástól. Swartz számára, aki már évek óta depresszióval küzdött, ez túl soknak bizonyult.

Nem sokkal Swartz halála előtt a JSTOR egy béta program keretén belül jelentősen korlátozva elérhetővé tett négy és félmillió tudományos cikket, azonban letöltésüket megtiltotta, számukat pedig olvasónként heti legfeljebb háromra korlátozta. A Twitteren mindeközben azonban kutatók százai kezdték el ingyen feltölteni cikkeiket, a kiadók copyrightjait figyelmen kívül hagyva, ezeknek az összegyűjtésére pedig már létre is jött egy oldal.

A Swartz fémjelezte küzdelemben az egyik oldalon a médiát polkorrekt csomagolásban, de meglepően kreatívan tálaló és uraló nagyvállalatok, mint a News Corporation, a Sony, vagy akár Fortune Global 500-as listáján szintén megtalálható Reed Elsevier állnak. Ellenfelük pedig az alulról szerveződő „népi internet”. Az online kultúra olyan közösségi tereken alakul ki, mint a Facebook, a Tumblr, vagy a Reddit, amelyek saját tartalmuk mellett a teljes anonimitás és szabadság értékeit szélsőségesen magáénak valló (és így a hacktivista Anonymous kialakulásához is teret adó) 4chan és a hozzá hasonló fórumok néha nehezen emészthető információit is átszűrik a nagyközönség számára.

Swartz halála tragikusan korai volt. Azonban az általa vívott csaták egy olyan nagyobb háborúnak a részei, amely még csak most kezdődött el.