Kommentszűrés
’13 jan
6
10:01

Kik voltak, mit akartak? Kommunista küzdelem a hazugságért

Írta: mathe.aron

hollos_ervin.jpg

Máthé Áron cikke a Kommentár folyóirat Tizenkét téves mítosz c. összeállításából.

*

Hollós Ervin régi, meggyőződéses kommunista volt. Az illegalitásban, majd a kiépült kommunista diktatúrában betöltött különböző funkciók után az 1956-os forradalmat követően került a politikai rendőrséghez, majd a BM „belső reakció elleni elhárításnak” helyettes vezetője lett, végül 1961-től a III/III-as csoportfőnökség vezetőjeként szolgálta a diktatúrát. Egy évvel később azonban, a párton belüli hatalmi harcok következtében mint az „ultrák” egyik képviselőjét leszerelték. Ezután a számára feltehetően rémálom- ként megmaradó forradalom befeketítésének szentelte történészi munkásságának jelentős részét. Ennek a terméke talán legismertebb könyve is.

A kötet maga a tudományosság kritériumait utánozza. A lábjegyzetek ötletszerűen elszórva találhatóak, ráadásul a két legjelentősebb forrása közül az egyik az úgynevezett Fehér Könyvek sorozata (Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben), melyet a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának Tájékoztatási Hivatala jelentetett meg. Másik forrása pedig az 1956-ot követő megtorlás persorozata. Jó, ha tudjuk, hogy a kommunista mitológiában a perek a tényszerűség látszatát hordozták, hiszen az ítéletet tárgyiasult valóságként kezelték. Úgy állították be, hogy a kommunista igazságszolgáltatás magát a felismert történelmi Igazságot, a kommunista Valóságot képviselve csak igazságos ítéletet tud hozni. A perekben feltárt „tények” összeállításának tekintetében Hollós Ervinnek, a nyomozó szervek egyik vezetőjének is komoly szerep jutott. Egy belügyi feljegyzés írói már 1958-ban elégedetten állapíthatták meg: „ellenforradalmi perek anyagai minden vonatkozásban alátámasztják pártunk értékelését az ellenforradalomról”. Ez azonban egy kör bezárása volt: hiszen a párt „ellenforradalomról” hozott értékelése határozta meg, hogy mi legyen a perekben, és hogy azokat kik ellen indítsák meg. Ez felbukkan Hollós művében is: „A kutatások újabb és újabb tényeket hoznak a napvilágra, amelyek csak alátámasztják a pártnak az akkori helyzetről adott marxista-leninista elemzés [!] helyességét.”

Nagyon fontos, hogy röviden kitérjünk a fasizmus fogalmára is. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1956. december 5-i határozata szerint „az októberi események előkészítésében és kirobbantásában alapvető tényező volt a Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom, amelynek jelentős erői működtek illegálisan idehaza, fő erői pedig Nyugat-Németországban gyülekeztek és szervezkedtek”. Hollós a fasizmus fogalmát az adott helyzetre alkalmazta, ugyanis könyvében hemzsegnek a nyilasok és a „Horthy-fasiszták”, meglepő módon együttműködve a származása miatt 1944-ben üldöztetést szenvedő és családját elveszítő Nickelsburg Lászlóval. A fasizmus összefoglaló fogalommá, pontosabban egy nagy halmazt lezáró pecsétté vált (hiszen a fasizmus a tőkés rendszer legvégső kísérlete a túlélésre). Hollósnál a „valódi fasiszták” társaságába tartoznak a klerikális, a nacionalista, a jobboldali és természetesen a bűnöző elemek. A kommunista rendszer kedvelt módszere volt, hogy a politikai bűncselekményeket a köztörvényesség kategóriájába sorolja, vagy valamilyen köztörvényes bűnt is rábizonyítson politikai ellenfeleire. Így lettek a szabadságharcosok „gyilkosok”. A könyv külön bűnként tartja számon a szovjet katonák „meggyilkolását”. Az viszont már a Kádár-rendszer egyik ősbűne, hogy a Trianon utáni határok és a határon túli magyarok kérdését is igyekezett a fenti, a fasizmus védjegyével ellátott halmazba sorolni, suttyomban. Hollós elrettentő példaként idézi: „A tüntető csoportok este hét és nyolc óra között már olyan jelszavakat kiabáltak, mint Erdélyt vissza!” Ez az árukapcsolás a mai napig érzékelhető károkat okoz.

Lássunk azonban egy konkrét példát a könyvből a kommunista mítoszteremtésre. A Budakeszin állítólag meggyilkolt kommunista Sziklay Sándor esete Hollós Ervin tolmácsolásában azzal indul, hogy Sziklayt (Hollós i-vel írja) már korábban megfenyegették. Október 26-án pedig azzal a felkiáltással, hogy „el kell venni Sziklaitól a fegyvert és a zászlót [a kommunista címerrel ellátott zászlót] a csoport nagy része el is indult a Sziklai- házhoz. Sziklai Sándor, aki tudta, hogy milyen hangulatot keltettek ellene, feleségét és gyerekét már elküldte hazulról, ő apósával, Kiss Lajos régi forradalmárral otthon maradt.” Ezután következik egy, valamelyik légiós regénybe illő hősies védekezés leírása, majd a szadista részletek. „Sziklai Sándort eszméletlenül kihurcolták, közben ütlegelték karóval, puskatussal, egészen addig, amíg a kocsiúton meg nem halt. Sziklai Sándor holttestét otthagyták a ház előtt az úton. Aki megpróbálta elvinni, elkergették, sőt, Farkas Ignác tanácstagot meg is verték. Közben a tömegben újabb jelszavak hangzottak hangzottak fel: Gyerünk a kommunistákhoz! Gyerünk a zsidókhoz! Takács Kálmán volt nyilas párttag ezt kiabálta: Egyet elintéztünk! Most gyerünk a többivel!” Legjobb tudásunk szerint azonban a fent leírt cselekmények nem történtek meg. A valóság egyszerűen a következő. Sziklay Sándor először apósát lőtte fejbe, majd öngyilkosságot követett el. Szó sem volt semmiféle „fasiszta gyilkosságról”. Vagyis ez már nem is a mítoszteremtés, hanem a közönséges hazugság kategóriájába tartozik. A könyv lényegében a hasonló hazugságok gyűjteménye, Mező Imre halálától a fosztogató „ellenforradalmárok” képéig.

Mivel magyarázható a tudatos hazugság? Akkor jutunk legközelebb a megfejtéshez, ha a modern kor egyik kevéssé elemzett jelenségét, az orwelli „duplagondol” fogalmát vizsgáljuk meg. A duplagondol azt jelenti, hogy egyszerre vagyunk képesek elhinni, illetve tudni két egymásnak ellentmondó tényt. Jó példa erre a salgótarjáni sortűz. 1957. december 10-én a „Büntetőpolitika egyes kérdéseiről” folytatott vita során az MSZMP Politikai Bizottságában Kádár János hozzászólásában a „fasisztákra” vonatkozóan hangsúlyozta: „Nagy kár, hogy ezeket nem sikerült megsemmisíteni […] Volt annyi eszük, hogy nem ők mentek el pl. a salgótarjáni főtérre, hanem másokat bujtottak föl.” Tehát világosan tudták, hogy ki lőtt Salgótarjánban (egy szovjet alakulat és a karhatalom), ennek ellenére később a kommunista irodalomban ez mégis „fasiszta provokációként” jelent meg. Ez másként megfogalmazva a kommunista paradoxonként jelenik meg: a kommunista eszme, és hordozója, a párt a teljes tapasztalati valóság „totalizálására” – azaz annak a meghatározására (adott esetben a tagadására is!) – igényt tartott.

Hollós Ervin írása a legjobban mutatja azt, hogy a kommunista paradoxon önmaga paradoxonjává is vált: a hit felülírta az értelmet. Pedig a kommunizmus éppen a hit mint az emberi irracionalitás jelenségének kiküszöbölését ígérte. Egy, a történelemről alkotott narratíva azonban csak addig lehet hiteles, amíg bizonyos szempontok szerint a megtörtént eseményekhez ragaszkodva próbál képet adni. A kommunizmus ebben is igazolta önmagát: a kommunista narratíva a történelem tagadásán túl (emlékezzünk csak: a múltat végképp eltörölni) a valóság tagadásának részéve vált. Sokszor odáig mentek, hogy nemcsak ítéletekben és könyvekben, hanem tettekben is megpróbálták az ideológiához illeszkedő művalóságot létrehozni. Ilyen volt például, amikor az NDK titkosszolgálata újfasiszta jelenségeket produkált az NSZK-ban. 1956 tagadása azonban mégis sikertelen volt. A kommunista párttagok soraiban továbbélt az atavisztikus félelem, a magyar köztudat mély rétegeiben elrejtve pedig az az emlék, hogy egyszer már sikerült, és csak a megfelelő pillanatot kell kivárni. A valóság tagadása ellenére ez a pillanat el is érkezett: 1989-ben az „ellenforradalom” hirtelen népfelkeléssé minősült át, majd forradalommá változott, a mártírokat újratemették, és leomlott a vasfüggöny.

*

Hollós Ervin: Kik voltak, mit akartak? (Kossuth, Budapest, 1967)

Címkék: 1956 forradalom kommunizmus Kommentár Hollós Ervin

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr375000912

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.07. 09:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Orbán, a legyőzhetetlen 2013.01.06. 21:24:21

Nem szívesen lennék most az ellenzék helyében. Két és fél éve kiéhezett hiénákként várják, hogy a Kárpátok gazellája elbukjon a balliberális kormányok által hátrahagyott adósságcsapdában, az IMF és az EU által emelt akadályokban, vagy leterítse a Wall ...

Trackback: Mit akart lerombolni a Rajk-banda 2013.01.06. 21:18:53

Lampart Üzemi Híradó, 1949. szeptember 29. Az egész világ demokratikusan gondolkodó népe ma Budapest felé figyel. Figyeli azt a hatalmas harcot, melyet a nyugati imperialisták ellen vívunk, mert az már minden demokratikus és nem demokratikusan gondolk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mathe.aron 2013.01.06. 12:05:35

@Kettes:

az előzményekhez tartozik, hogy nem csak úgy vaktában rontottam neki, hanem a Kommentár c. folyóirat 2012 szeptemberi számában egy összeállítás részeként, ahol is hasonló sötét mítoszokkal számoltunk le.

mathe.aron 2013.01.06. 12:08:42

@jose maria padilla:

nem tudom miért nehéz elfogadni, hogy NEM VOLT CSŐCSELÉK 56-ban. vagy ha volt is, elenyésző picike kisebbség. de alapvetően nem volt. se budapesten, se vidéken.

persze, jöhet a troll-kérdés: ott voltál? nem, nem voltam ott, de épp elég beszámolót, forrást, stb.-t néztem át, hogy tudjam. ha valaki elfogadja, hogy 56 egy tiszta forradalom volt (amennyire ez emberileg lehetséges), attól még nem lesz úgymond "magyarkodó", nacionalista, stb.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.06. 12:18:53

Nagyon fontos leszámolni az összes ilyen mítosszal, például azzal is, hogy a szovjet és a magyar nép között virágzó és megbonthatatlan barátság volt, meg hogy Rákosi elvtárs a nép jótevője, és azt is meg kell majd cáfolni, hogy Tito egy láncos kutya volt (na jó, ő is komcsi volt, akkor ez maradhat). Ha elfogytak a mítoszok, akkor meg lehet próbálni finoman elmagyarázni az embereknek, hogy az ajándékot nem a Mikulás hozza.

Szerző meg ha történésznek nevezi magát, akkor tegye már föl a publikációit az MTMT-be vagy valahová, különben azt fogják hinni a népek, hogy nincs is neki olyan.

Pelso.. 2013.01.06. 12:36:04

@mathe.aron: Miért troll kérdés? Azt jó látnunk, amit szeretnénk, illetve általában források sugallnak?

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2013.01.06. 12:45:41

...hogy kik voltak,mit akartak?

Egy kis adalék az "Utazás hagymával, szalonnabőrrel" c. magángyüjteményből.

1957 szeptember, Fő utcai katonai börtön, zárkalétszám 16 fő, néhány civil, a többi katona, vagy rendőrtiszt, valamint jómagam 15 évesen.
Egyformák vagyunk, az akkor igen divatos gimnyasztorkában.

"Főőrnagy' kemény léptekkel haladt mögöttem, s le nem vette rólam különös tekintetét. Már éppen keresztezni akartam útjában, hogy a kapitány' mellé telepedjek, amikr hirtelen megállt, hosszan szemrehányóan végigmért, s mielőtt újra megindult, mintegy mellékesen csak úgy - de feltünő lekezelő hangsúllyal odavetette:

...kár, hogy beleugattatok az egészbe öcsi! Jobban ment volna, ha nem avatkoztok bele...és talán sikerül is...

Tovább haladt, de fordulás után amint felém közeledett újra megállt. Aprókat bólogatott, és mintha megerősíteni kívánná az előbbi kejelentést, még hozzátette:

...így viszont szar lett az egész , s most itt ülhetünk valamennyien!

A szemrehányó kijelentés ostorcsapásként süvített a lassú délután méla nyugalmába. Döbbent fagyos csend követte, s talán egy röpke pillanatra mintha némelyek szívverése is megállt volna."

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.06. 12:54:44

@mathe.aron:

jól van buksikám, neked legyen úgy. bár még sosemsenki nem hallott olyan forradalomról amelyiknek a hömpölygését ne imádta volna a csőcselék. ahogy ezt is.
tiszta forradalom? ezt egy konzerv oldalon? hehehehe. egy forradalom sosem tiszta. valakik generálják, valakiket csőbehúznak, valakiket felkötnek helyettük. olvasd csak el inszeminátor barátom mit írt! a főőrnagy azt mondja, kár volt belepattognia a pesti srácoknak az ő bulijukba. érted?
úgy volt ez forradalom, mint a bukaresti néhány évtized múlva.

vizipipa 2013.01.06. 13:06:26

Biszku Béla is azzal védekezik, hogy neki nem volt beleszólása az igazságszolgáltatásba.
Ezt sajnos sokan - főleg fiatalabbak - el is hiszik. Nem ismerik ilyen szinten a történelmet, azt a kort meg természetszerűleg, a koruknál fogva.
Ezért most idézek @negyven rabbi egy tegnapi kommentjéből.
"1949. augusztus második felében Rákosi Mátyás (Szabó József u.) lakásán összejöttünk négyen: 1. Rákosi Mátyás, 2. Jankó Péter, 3. Alapi Gyula, 4. Péter Gábor a Rajk-ügy tárgyalásának megbeszélésére. Ezen a megbeszélésen Rákosi Mátyás megadta a „szempontokat ” , utasításokat Jankó Péternek mint bírónak, Alapi Gyulának mint ügyésznek a Rajk-ügy tárgyalásának menetére. Jankó Péter, Alapi Gyula az itt kapott utasítások alapján folytatták le a tárgyalást. A Rajk-ügy vádiratát elejétől végig Rákosi Mátyás szerkesztette. „Az ügyész csak a paragrafusokat készítse el! ” – mondta Rákosi Mátyás."
Bővebben:
mandiner.blog.hu/2013/01/04/helyben_jaro_forradalom_mandiner2012_xii/fullcommentlist/1#c18711150

Apropó, a Köztársaság téri pártházat lövő páncélosokról - hogy kerültek oda, miért lőttek, stb. - már legalább 5 sztorit ismerek. Nem mondhatnám, hogy szinkronban vannak egymással. Hollós sztorijáról persze tudom, hogy hazugság.
Tudja valaki az igazat is, nemcsak a valódit?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.06. 13:41:36

Valaki idézett az elmúlt posztok egyikében a "Beavatás" egyik epizódjából (hogyan foglaljunk el egy országot -11. rész).

Ott is meg itt is ugyanazt érzem. Hogy egy kicsit a mondanivaló túl van csomagolva. Lehetne egyszerűbben, talán "szárazabban", de mégiscsak érthetőbben.

Czakó és a szerző is ugyanazt boncolgatják tulajdonképpen. Hogyan lehet egy adott ország/nép/nemzet/embertömeg stb gondolati "térképét" átformálni. Konkrétabban: a kommunisták hogyan próbálták a maguk képére és hasonlatosságára formálni a társadalmat.

Itt amit fontos lenne megértetni, rögtön az elején kimondani:
a kommunisták nem hittek az Isten létezésében, tehát a lélek létezésében sem.

Ennélfogva az "embert" mint jelenséget, állatként kezelték, a descartes-i értelemben. állat= robot, gép, automata, ha megcibáljuk egy állat fülét, és az morog/nyávog/ordít stb, akkor csupán az történik, mint amikor az óra a pontos időt mutatja.

Tehát a kommunisták az "embert" az anyag felől közelítették meg.

És innentől lesz igazán érdekes, két szempontból:

-mindannyiunknak vannak állati ösztönei, valamilyen mértékben mindannyian állatok vagyunk (persze _nem_ csak azok, egyes pszichopatákat kivéve)

-a modern marketing, PR, reklámgyakorlat stb pont ugyanezt teszi, az állat felől közelít az emberhez.

Tehát a tudatformálás, a valóság totalizálása most is keményen megjelentik a fogyasztói társadalomban.

Persze különbségek is vannak. A kommunisták főleg agitációs propagandát folytattak, míg a mai reklám/média/marketing _integrációs_ propagandát folytat.

A kettő közti különbség röviden: a z agitáció "rögtön a lényegre tér", egyértelmű, harsányan megfogalmazott üzenetek, míg az integráció inkább "életérzést közvetít", hangulatot ad át. Az utóbbi a mostani reklámokban egyértelműen megfigyelhető, amikor az adott kávét/teát/egyebet úgy népszerűsítik, hogy a kisgyerekek szaladgálnak a kertben, szikrázó napsütés, kicsattanó zöld természet, a szüleik figyelik őket, a kezük egymásba fonódik, egymás szemébe néznek és mosolyognak, majd -mintha véletlenül lenne ott - megisznak együtt egy pohár kávét/teát/egyebet, ami oda van készítve.

Tehát a terméket KERÜLŐ ÚTON adják el nekünk, az "életérzés" egyik csatolmányaként.

Ehhez képest az agitáció szinte őskori, barbár primitívségű. A "mutatós" plakátok ilyenek (amikor az uncle sam/vöröskatona ránk mutat, hogy szüksége van rád a amerikának/ a vörös hadseregnek/a királynak (Anglia) stb
fc03.deviantart.net/fs71/i/2011/051/e/f/wwi___i_want_you_for_u_s__army_by_razornylon-d39nw3f.jpg

img1.uploadhouse.com/fileuploads/13216/13216937b760ffb18b2eac1591742eab0b7cb6ac.jpg

img1.uploadhouse.com/fileuploads/13216/13216937b760ffb18b2eac1591742eab0b7cb6ac.jpg

Ezen témában alapvető jelentéségű Jacques Ellul, francia teológus, filozófus, szociológus és jogászprofesszor (valamint keresztény anarchista) 1962-es munkája:Propagandák (sajna nincs még magyarra fordítva), itt olvasható egy összefoglaló róla www.mediakutato.hu/cikk/2006_01_tavasz/01_missziotol_marketingig/04.html

Érdekesség kedvéért: van még racionális-irracionális propaganda, horizontális-vertikális propaganda, politikai és szociológiai propaganda, és így tovább.

Lényeg, és itt visszatérek a kezdetekhez: úgy Czakó, mint pedig a szerző bemutatójából hiányolom, hogy egyrészt ezek TECHNIKÁK, tehát alapvetően jóra és rosszra egyaránt használhatók, másrészt pedig azért is jó ezeket megismerni, hogy alkalomadtán ne csak homályosan érezzük, hanem meg is tudjuk fogalmazni, ki is tudjuk mondani, hogy épp mivel akarnak átkúrni minket a palánkon.

Másrészt, mint írtam: mindannyian emberek vagyunk, ennek összes előnyével és hátrányával együtt. Tehát illene legalábbis az emberi dolgainkat, vagyis önmagunkat ismerni. Nem kel e köré, e mögé vagy e fölé semmiféle "humanizmust" keríteni, egyszerűen ismerjük és tudjuk meg azokat a technikákat, amivel be lehet minket "kattintani", akárki vagy akármi által. Nosce te ipsum.

A másik dolog, ami szintén nem tetszik: úgy Czakó, mint a szerző, a kommunizmushoz kapcsolódva tárgyalja és egyúttal járatja le ezen fogalmakat.

Czakó ugye a nyelv hatalmáról beszél: a régebbi "áldott állapot", illetve a "jövője van" (->gyermeket vár) kifejezés helyett bejött a "terhesség" fogalma.
(Ehhez még hozzá lehet venni, hogy a mai reklámokban gyermeket/kisbabát kizárólag mint problémák, bajok forrását jelenítik meg).

Kérdés: mi akadályozza, hogy átvegyük a kezdeményezést, és visszaállítsuk ezen kifejezések eredeti szerepét? Teremtsünk divatot a nemzeti oldalon! Nyerjenek ezen kifejezések újra polgárjogot nyelvünkben (a _magyar_ csecsemőkre, kisbabákra nézve)! Akadályozza valami? Semmi.

Aztán itt van a másik, amit már régóta (pár hete) be akarok másolni: az "állam", illetve ehhez kapcsolódva az "állampolgár" fogalma.

Idézet John Lukacs könyvéből ("A XX. század és az újkor vége"):

"Oroszul a polgár 'grazsdanyin', ami az állam polgárát jelenti, nem városét. Európában az összes polgári szabadságjog a várostól származott (ezért mondták a kora középkori Németországban, hogy 'Stadluft macht frei', "a városi levegő szabaddá tesz"), még azelőtt, hogy a franciák kitalálták a a 'citoyen'-t, és általánosan alkalmazták mindenkire a nemzeti államon belül, így a a városoktól távol élő parasztokra és halászokra is. (A 'bourgeois', 'Bürger', 'borghese' stb. ugyancsak a középkori városból ered.) Erről másutt már írtam, de talán különösen helyénvaló megemlíteni Oroszország esetében, ahol európától eltérően a városok (Novgorod kivételével, melyet a muszkák a XV. században leromboltak) nem voltak fallal kerítve. Oroszországban fizikailag nem határolódott el város és vidék; a falak a kremlek körül húzódtak az uralkodók negyedét választván el az alattvalóéktól, ami keleti hagyomány és gyakorlat. Urbanitás, városi polgárság, polgárjogok - mindez maga az újkori nyugati hagyomány, amely egészen a görögökig és a rómaiakig nyúlik vissza (polis/politika, urbs/urbánus). a keleti hagyomány más."
(76.old.)

Kiegészíteném: az "állampolgár" fogalomhoz kapcsolódik az "államosítás"- szó is. A nyugati nyelvekben (francia, angol, német, stb) kivétel nélkül ez a latin "nationalisatio" szóból ered, ami azt jelenti: NEMZETI TULAJDONBA VÉTEL.

összefoglalva, az ittmaradt, száraz szarként ránkragadt szovjet csökevényeket:
-"állampolgár"
-"államosítás"
8 osztályos általános (erről már írtam töbször)

Ezeket kell egy magyar szerkezettel ill. fogalommal megtölteni.
állampolgár helyett: honpolgár, nemzetpolgár, nemzettárs stb (az egyik ezekből)
államosítás helyett: nemzeti tulajdonba vétel

8 osztályos általános (+4 osztályos gimn.) helyett:
6+6-os (általános + gimnázium) rendszer.
(A "terhesség" kijavítását már föntebb tárgyaltam)

Mit veszthetünk ha ezeket megcsináljuk? Át kéne már venni a kezdeményezést, a mocskos komcsi szovjet uralmat fölszámolni végre a nyelvhasználatban (+oktatási rendszerben) is. Mert aki a nyelvet uralja, az uralja a gondolatot is.

dr. jenőke (jenőke) 2013.01.06. 14:22:07

@Schwerer Gustav:
Csodás!
Tehát van tehát hátán, tehát nem is találkoztál Szillogizmus Bélával.
Így aztán - tehát - nem is ismered.
Tehát kezdheted elölről. Tehát legyen első, hogy tisztázd tehát, hogy ki, vagy mi az a szillogizmus.
Tehát vagy köszönsz neki, vagy alkalmazod.

Wolff 2013.01.06. 15:20:51

@mathe.aron: Ami különösen hasznos volt, tekintettel arra, hogy a tipikus Kommentár olvasó könyvespolcán Hollós Ervin mellett még a Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai, A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848-49-ben és hasonló kötetek sorakoznak. Ha nem világosítja fel őket a Kommentár, akkor nem tudnak majd róla, mit is vesznek kézbe lefekvés előtt. Ha pedig arról lenne szó, hogy a Kommentár olvasó nem viselné el a neki kedves mítoszok rombolását, ha nem kap mellé járulékosan némi antikommunizmut is, akkor csókoltatom az olvasókat.

Boltzmann 2013.01.06. 15:48:06

@Schwerer Gustav: én voltam

a "szabad"piacos, "szabad"versenyes, laissez-faire, "az állam rossz gazda" kapitalizmus is
az ember ösztönlényi oldalára alapozva működik, sőt még inkább mint a kommunizmus - kapitalista erkölcsről nem hallani
a közgazdaságtan eleve erre építi önmaga légvárát (és válik ezzel mégis valósággá önbeteljesítő módon)

további kiegészítés: Adam Curtis: The Trap

2. rész, 55:50-től

www.youtube.com/watch?v=WbRApO3k_Jo

bömböcz 2013.01.06. 15:49:02

A T. Szerző ezzel a kijelentésével:

"Mivel magyarázható a tudatos hazugság? Akkor jutunk legközelebb a megfejtéshez, ha a modern kor egyik kevéssé elemzett jelenségét, az orwelli „duplagondol” fogalmát vizsgáljuk meg. A duplagondol azt jelenti, hogy egyszerre vagyunk képesek elhinni, illetve tudni két egymásnak ellentmondó tényt."

kiírta magát a Haladószellemű Nemzetiemlékeztjobbító Társaság honorárium listájáról.
Kérjük, hogy a továbbiakban válogassa meg a "barátait"!

Boltzmann 2013.01.06. 15:57:07

@Boltzmann: 58:00-tól

A new discipline called behavioral economics has been studying wether people really do behave as the simplified model says they do. Their studies show that only two groups in society actually behave in a rational, self-intereseted way in all experimental situations.

One is economists themselves and the other is

psychopaths.

Alfőmérnök 2013.01.06. 16:15:14

@inszeminator: Gondolom az ilyen részeket szokták kivágni a visszaemlékezésekből...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.01.06. 16:21:43

mint tudjuk, a regisztráció kiteljesíti a demokráciát, másképp nem is lehet rendesen választást szervezni

mivel az AB (antiorbánista békaemberek) megpuccsolták ezt a haladó forradalmi vívmányt, ideje hogy a CÖF és minden független (nyöhe) konzi békemenetet rendezzen a regisztráció bevezetéséért, a kommunista duplagondol és az Ellenség 2014-el szembeni következetes kiállás szellemében

hajrá, efftár... bajtársak!

bömböcz 2013.01.06. 16:30:41

@Alfőmérnök:
Ezek Nemzetbomlasztó, szenzációhajhász túlképzelgések!
Senki sem kíváncsi a Nemzeti Fölemelkedés ugródeszkájáról történő ellendülés közben, ilyen mende-mondákra!
Az én családomban csak jót és szépet hallottam erről a korszakról. Ráadásul maguk a mindenkori(akkori) REND képviselőit próbálják megcincálni!
Ez nem helyes.

dr. jenőke (jenőke) 2013.01.06. 16:56:36

@Schwerer Gustav:
Értem. Nem is bonyolítom idegen szavakkal.
Ha téves a feltevésed, nem lesz helyes a következtetésed.
Tehát a tehát nem tehát, csak a tudálékoskodás jele. Nem az a baj, hogy sokat használtad, hanem az, hogy nem volt rá indokod.

dr. jenőke (jenőke) 2013.01.06. 17:03:29

@Herr SturmLikudnik:
Indul a menet!
Jelszavak:
1. Vagy regisztrálva szavazunk, vagy sehogy!
2. Nem leszünk regisztrálatlanok!
3. Rap helyet reggelünk és reggelizünk!

Mérleg Előd 2013.01.06. 17:19:54

Korábbi fél igaz hazudozással szemben újakkal operálni?
Ez aztán a fejlődés!

bömböcz 2013.01.06. 17:21:14

@Herr SturmLikudnik:
Maga félreérti/félreérteti a politika-állampolgár modern-és közvetlen kapcsolódási pontjait.
Ez egy dájtekt márketing.
Tankcsapda - Akapulkó:
www.youtube.com/watch?v=ZdyP4Egm1JM

Mérleg Előd 2013.01.06. 17:27:44

@bömböcz: Hja kérem! A régi új hatalom előfeltétele az önigazolás. Az olyan apróságok, mint hogy (Prof. Bogár László) egy szakképzetlen kezdő fizetése 1986-ban 3600 Ft. Ennek vásárlóértéke 2010-ben 120.000 Ft. A 2011 decemberben publikáltak szerint ennél a 120.000 Ft-nál kezdődik a legjobb fizetéssel rendelkező magyarok 10 %-a. Ez az alsó polc.
Akkor a sok nemzeti lózungba csomagolt nemzetieskedő és demokratikus öntudatra való vakítások eredményei kellenek nekünk?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.06. 17:32:16

@Boltzmann:
a kapitalizmusban a liberalizmus tölti be az erkölcs szerepét- és itt már meg is érkeztünk a rákos daganathoz.

A liberalizmus az anyagi jólétet hirdeti, "neked is is sikerülhet" mármint megcsinálni a szerencsédet, "everybody can make it", közben persze a napi taposómalom és a mindenkin való átgázolás (különben te és a vállalat lemaradtok a versenyben) teljesen kizsigereli az embert.

a pénz, gazdagság folyamatos hajszolása, leöntve persze a riviérai nyaralás, garázsban sorakozó kocsik, feszítettvizes úszómedencék habjával. ("mézesmadzag")

ami a filmet illeti:
ez a "target"-rendszer ugyanígy megfigyelhető volt a kommunizmusban, ahol a "tervet" kellett teljesíteni, és ugyanígy kijátszották a rendszert, mint Angliában.

"self-interest" "unregulated markets"...mind-mind a liberális fogalomkészlet lényeges elemei.

szerencsére ennek a rendszernek már nem sok van hátra.

@vizipipa: ja, itt a kisgyerek mutatja az "utat":)
(jehovista propaganda)

bömböcz 2013.01.06. 17:37:10

@Mérleg Előd:
A Mi dolgunk a Nemzet fölrázása és Versenyképessé tétele!
Ebben Bogár úr (aki régi rencerváltó...) mesterkélt számszaki bűvészkedései nem Hátráltathatnak!
Nekünk az új kihívásokra kell Adekvát választ adnunk.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.06. 17:40:20

@Dr. jenőke (jenőke): igen, valóban ezen áll vagy bukik a hozzászólásom igaza.... örülök hogy relevánsan bírtál megnyilvánulni a témában
Ja és ezentúl is olyan szavakat használok, amilyeneket csak akarok:-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.01.06. 17:45:05

@Dr. jenőke (jenőke):

jó, akkor:

proskripciót a polgároknak,
a könnyű szavazás a halálom,
sorban állni szexi,
regisztráció nélkül nincs demokrácia,
mindannyian belgák vagyunk,
nem leszünk az AB gyarmata,
tudatos szavazók akarunk lenni,
automatikus névjegyzék szocialista csökevény

...másképp még visszajön a legsetétebb kádári korszak és a cikkíró leleplezést írhat 2042-ben!

bömböcz 2013.01.06. 17:45:38

@Schwerer Gustav:
A 'maga" blogjában nincs elég hely, hogy a "magvas" gondolattyait itten szórja a szélben?
Legközelebb már megérjük, hogy a Tudományos Szocializmust fogja propagálni...

gyalog.galopp 2013.01.06. 17:50:11

@inszeminator:
Egy középiskolai tanáromtól, aki már 56-ban is tanár volt, hallottam először a felülről vezérelt forradalmat.

Az egészet szeretik nálunk magyar belső ügyként kezelni és a két nagyhatalom érdekszféráit figyelmen kívül hagyni.
A Szovjetunió nem engedhette meg magának, hogy a határait ne a szövetségesei védjék, de azt sem, hogy a szövetségesei területén ne rendelkezzen jelentős haderővel.
Magyarországot tehát jelentős szovjet haderővel meg kellett szállni, ehhez viszont ürügyet kellett teremteni.

Szóval, főőrnagy ugyanannak manipulációnak az áldozata, mint a diák.

A Magyarországot megszálló hadsereg valahol a Kaukázus környékén unatkozott, majd hirtelen összekapták magukat és teljes felszereléssel, hadianyaggal a harmadik napon már Budapestet lőtték. Persze!

bömböcz 2013.01.06. 17:56:42

@Herr SturmLikudnik:
Én, mint tösgyökeres polgári-demokrata semmi kivetnivalót nem találok a maga listájában.
Felhívom a szíves figyelmét, hogy:
Minden Nemzeti-Demokrata véleménye számít!
"Ha társaságra vágyik, menjen a járási hivatalba!"
index.hu/belfold/2013/01/06/ha_tarsasagra_vagyik_menjen_a_jarasi_hivatalba/

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.06. 17:57:26

@bömböcz: nem baj, azért néha sikerül humorosat is írnod (ötből egyszer)...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.01.06. 18:03:54

@bömböcz: minek menjek be, ha nem frissítik elég sűrűn a napilapot, akarom mondani az alkotmány asztalát...

bömböcz 2013.01.06. 18:07:33

@Schwerer Gustav:
Kifogjuk a lánctalpolajat a Nemdemokraták szélzsákjából.

bömböcz 2013.01.06. 18:10:26

@Herr SturmLikudnik:
Fűtenek és fel lehet oldódni a római kutúrában...

B. Bíró 2013.01.06. 18:13:28

@mathe.aron: Nem tudom, miért nehéz elfogadni, hogy VOLT CSŐCSELÉK 56-ban?

Ugyanis az a helyzet, hogy minden forradalomban van csőcselék. 1848-ban is volt, a teljesen jószándékú Lamberg Ferencet a csőcselék ölte meg például.

Ha felborul a rend, akkor mindig elszabadulnak az indulatok. Így volt ez 56-ban is, ahol számos vitathatatlan embertelen cselekmény történt. Ez nem jelenti azt, hogy a forradalom ne lett volna tiszta - ez csak azt jelenti, hogy két hétig senkinek a kezében nem volt elég erő, hogy ezt megfékezze.

bömböcz 2013.01.06. 18:20:54

@B. Bíró:
Egyetértek!
Látták, megélték, megírták, dokumentálták.
Akkor már inkább az Armagedeon!

Bloodscalp 2013.01.06. 18:40:59

50 év múlva megtudjuk majd a mostaniak mit akartak?

dr. jenőke (jenőke) 2013.01.06. 18:41:51

@gyalog.galopp:
Azért az is elgondolkodtató, hogy 57-58-ban az úgynevezett moszkoviták minden jelentősebb pozícióból eltűntek, igaz termelődött hazai. Ezt is tekinthetjük 56 melléktermékének.

bömböcz 2013.01.06. 18:42:45

Ráadásul amikor belekeverik egy Sólyom László (áldott legyen a kerekasztal és az alkotmánybírósági munkássága) nevét a múlt rendszer szörnyűségeibe...
Ráadásul bizonyíthatatlanul.
Hát ezért(is) kell a REND!

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2013.01.06. 18:47:00

@Alfőmérnök:
Ördögöd van!
Az ötvenedik évforduló közeledtére írtam a kéziratot, amolyan lesz ami lesz alapon - csak, hogy meglegyen.
Elküldtem egy folyóirathoz, s a főszerkesztő egy héten belül rámküldött egy szerkesztőt'.
A neve ismerős volt.
Két egymás utáni számban jelentek meg részletek, szépen lájtosan, ahogy illik.
A fent említett részt hiába kerestem benne.
Sem az elő, sem az utóéletét nem találták érdemesnek közlésre.
Nyilván a "fényt" zavarta volna, pedig a fény sok színből áll.

- "A kapitány' nehezen viselte, hogy a vén ragyásképű mackósnak, aki igen eredeti figura, semmi jól csengő neve nincsen - idővel őt magát nevezte Bőrgyalunak, s a felvett név hamar megragadt.
- Érkezése másnapján, a hosszú kecskelábú asztal végére ültetett mondván - mostpedig szokásos reggeli tornáját fogja elvégezni az én segítségemmel.
- Hatvan éves elmúlt, de erőkézenállást csinált az asztal másik végén, s néhányszor kinyomta magát. Később mindenféle egyéb trükköt a görög smasszerek ámulatára. Nagy görbe zsákvarrótűt hoztak neki, amikor tűt és cérnát kért, azzal varrta össze a combjait, s végül a száját.
-Főőrnayg elégedett volt - mert mindezeket ő intézte, s a napok meglehetős nyugalomban teltek.
Ősz elején azonban beborult az ég..."

(...)

"- Dr. W M.nyugalmazott hadbíró őrnagy reumatikus fájdalmaktól szenvedett, s délutánjait az ajtó mellé helyezett töltötte Bőrgyalu társaságában.
- Ez utóbbi is több időt töltött odaát ügyészi kihallgatáson, mint a zárkában. Egyre reménytelenebb helyzetét mi sem bizonyította jobban, minthogy teljesen felhagyott a reggeli tornászkodással. Kanállal a kezében ült a bíró mellett - szunyókálva várta aznapi brómadagját. Ritkán beszélgettek.
- Egy ízben felébredvén nyugalmas kábulatából - (ő már mindent elintézett, a családja biztosítva van - mondta még korábban), különös kérdéssel fodult a meglepett bíróhoz:
...vannak-e a kötélnek fokozatai, drága bíró úr? - ezt kérdezte.
- Mire gondol tulajdonképpen...?
...olyasmire, hogy selyemkötél, kenderkötél, meg egyebek, mert ha van ilyen, én drótkötelet kapok az bizonyos.
- A bíró megpróbálta tréfára venni a dolgot - ugyan már jó lesz magának a kender is - mondta bíztató mosollyal."

Azt hiszem alfi, kommentnek ez is elég hosszúra sikeredett, nem is folytatom a történet utóéletével, pedig Főőrnagy sajátos bejelentélse után furcsa, egyedülálló fordulattal állt elő.

Na ezekről sem olvastam még sehol, pedig érdekelne - az előzményekről, mert voltak. Mégpedig katonai körökben.

Nem értek a linkek idecitálásához, ha érdekel megtalálod az "Utazás hagymával, szalonnabőrrel" blog - Hornblóer kapitány, valamint Főőrnagy fejezetében.

Insz...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.06. 18:59:42

@inszeminator: Pongrátz szerint a hiv. katonák tűntek el először a corvinból, mikor egy kicsit is kemény lett a helyzet, persze a parancsnokságot azért előtte átvették volna

Bronislav Kaminski 2013.01.06. 19:19:24

egyik kedvenc olvasmányom, apám mindig ezt olvasta fel lefekvés előtt, aztán berakta az Uz Maršala Tita-t. hejj Hollós Ervin!!!!!))))))) éljen a RAF!!!!! free Nuon Chea!!!!))))))

pokrocz_x1 2013.01.06. 19:21:49

Nos...akkor egy pár 1956-os képet a Life-tól...kérünk szépen...(pl. Köztársaság tér....) Csak a galamblelkűek miatt....

Bronislav Kaminski 2013.01.06. 19:23:53

@mathe.aron: 56-ban a "hős forradalmárok" gyerekeket fegyyvereztek fel, ezek a pesti srácok, akiknek ma szobruk van a korvin-mozinál!!! szegény joseph kony-t ugyanezért a legkeresettebb terrorista, nálunk meg szobrot és emléknapot kapna az ilyenek...

Boltzmann 2013.01.06. 19:52:52

@bömböcz:

ha már orwelli duplagondol:

www.okotaj.hu/szamok/31-32/ot31-06.htm

A szabadkőművesség egy felvállalt, jellegzetesen inkonzisztens gondolkodásmód, amelyet az etnográfusok bricolage-logikának is neveznek. Jellemzője, hogy a modern logika szempontjából inkonzisztens, szedett-vedett elemekből épül fel. Ugyanakkor egy régi technikát alkalmaz, amelyet már a misztérium-vallások és más titkos társaságok is gyakoroltak az ókorban. Ez a kettős rendű szólás, amelyet például a preszókratikus filozófusoknál is megtalálunk, de ott még ártatlanul. Ebben a funkcionális inkonzisztenciában egy sikeres, hálózatszerű működésmód egyik kulcseleméről van szó. Ami egyből szemet szúr bárkinek, az egyrészt a filozófiai nominalizmus iránti hajlam, a racionalista, felvilágosító és mindenfajta rejtett szubsztantív lényegtől megfosztó gondolkodásmód, másrészt pedig az okkult és misztériumok felé hajló gondolkodásmód egymás fölötti működése.

Erre épül egy korokon áthúzódó praktikus gyakorlatrendszer, a szabadkőműves-beavatás. Minden szabadkőműves oriensnél jellegzetesen megtalálható, hogy az első fokokon, a "beetetés" fázisában, a kettős rendű szólás egyik felét – az okkult értékekre, az okkult világra vonatkozó gondolkodásmódot – alkalmazzák. Míg a magasabb fokokon, sőt még ott sem okvetlenül, hanem esetleg még az oriensen belül sem mindenki számára tudott módon, mégis jelen van egy másfajta értéktelenség-rend, egy romboló, cinikus, materialisztikus beállítódás.

Ez a jellegzetesség is a régmúltra nyúlik vissza. A 10. században élt például Abdallah Ibn Majmun (nem azonos Majmunidésszel!), akinek az apja materialista orvos volt. Nagyon érdekes, hogy az iszlám világban is, mint a középkorban általában, a zsidó, vagy iszlám hívők nagyon jó nevű orvosok voltak, de majdnem mindig cinikus materialisták és Isten-tagadók, anélkül persze, hogy ezt kifelé mutatták volna. Így hát Majmun is az apjától tanulta, hogy miképp rejtse el kifelé a birtokában lévő magasabb rendű tudást. A középkorban ez volt a kiválasztottság igazi pecsétje. Ennek a tudásnak a birtokában egy társaságot szervezett, a bátiniket. A jól ismert technikát alkalmazta: hét beavatási lépcsőfok, az ötödikig csupa szép és jó dolgok, értékek, misztika, iszlám stb. A felsőbb szinteken azonban elkezdik lebontani, majd brutálisan eltörölni ezt a szellemi alapállást, amelynek következtében a beavatottban egy végletekig lecsupaszított, cinikus világkép marad meg, amelynek alapján a beavatott a többi ember, ahogyan ő nevezte – elnézést –, a "seggek" viselkedésén jókat nevetett, és irányítani volt képes őket.

Hangsúlyozni szeretném, hogy ez minden beavatás alapvető trükkjei közé tartozik, csak míg – teszem azt – egy pápua-újguineai férfi-házban, amikor a felnőttkort elérő ifjú előtt leleplezik a szellemeket, bemutatva, hogy amiktől eddig úgy rettegett, azokat rokonai, a törzs többi tagja keltették életre, az egy ilyen zárt, kötött társadalomban, a tabutörés erejével, energiájával óriási, felszabadító erejű pszichés változásokat jelentett. Hasonlóképp működött ez Japánban vagy a középkori Európában. A mai társadalmakban erről már szó nincs. A teljes pszichikus eloldottság és széthullottság világában, ahol a new age jelenségeitől kezdve nagyon sok támadásnak vannak kitéve az emberek, ez tovább erősíti a negatív folyamatokat. Ezt a jelenséget a pszichiáterek nagyon jól ismerik.

Ez az eljárás a titkos beavatási társaságok hierarchikus társadalomszemléletén alapul, amely alapvetően kettős természetű: van a nagyon szűk grémium, amelyben, ha már bekerült valaki, kettős világot lát (beavatottak és nem beavatottak), ha még nem, akkor viszont szellemi létrát lát maga előtt több lépcsőfokkal, a magasabb szférák felé. De – ahogy Wittgenstein mondja a Tractatusá-ban –, ha valaki már fölért, akkor a létra szükségtelenné válik, ki lehet rúgni magunk alól.

Gót 2013.01.06. 19:56:44

@jose maria padilla: magának igaza van de ezzel a kijelentéssel nem lesz népszerű . hehe

Pepibubó 2013.01.06. 19:56:48

Az itt hozzászólók egy részének szintje ahhoz sem méltó, 1956. magyar forradalmának, példátlanul tiszta népi összefogásának tényét és történelmi hatását e helyütt részletezni kellene.

Csupán arra emlékeztetem a hazug, bolsevik pocskondiázókat, hogy a kommunisták és náci elvtársaik bűneinek tagadása, relativizálása Magyarországon törvénybe ütközik.

bömböcz 2013.01.06. 19:59:00

@Boltzmann:
Szerencse, hogy Mi nem is ismerjük ezt a "szabadkőműves" legendáriumot, sőt!
(Nincs itt semmi látnivaló, kéretik feloszolni!)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.06. 20:05:15

Megvédem a poszt íróját. Talán nem elég plasztikus, ahogyan leírta találkozását a bolsevik zsidó ármánnyal. Talán csak fel akart vágni, mint osztálytársaim anno, akik híresztelték, hogy a Szabad Európát hallgatják. Nem mindegy? A lényeget akkor is megragadta. Több ilyen rácsodálkozás kéne, majd utána listázni a kommentekelőket, és azokat, akik relativizálni, meg jelenre vetítgetni próbálnak, mindegyiket a jeges Dunába baszni. Golyó nélkül, hogy megfagyjon és megfulladjon egyszerre a nyomorult cestoda.

A Savoya parki Auchanban van egy turkálós, ahol a sarokban könyvszekció működik. Minden könyv 290Ft. Én mindig betérek oda, és felvásárolom a munkásmozgalom nagy alakjainak írásait. Aki nem olvassa ezeknek az elkorcsosult emberféléknek a világlátását, nem ismerheti fel, hogy a zsidók az emberi faj ellensége, egy genetikailag torzult parazita, amelyik addig élősködik, amíg a faj ki nem hal. Mert az összes ilyen munkásmozgalmár zsidó volt, és nem magyar, vagy nem ember. Mind bolsevik zsidó. És ezeknek a férgeknek az ivadékai kommentelgetnek itt, vagy ülnek a parlamentben, egyetemek katedráin, állnak a világot jelentő deszkákon, pöffeszkednek bankok bőrfoteljeiben.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2013.01.06. 20:06:15

@tesz-vesz:

Nemcsak a katonák, néhol az ütőszegek is eltűntek komolyabb lövegekből.
A körülöttem lévő tisztek három gyűrűről tudtak Budapest körül.
Az ütőszegek kiszereléséről - felújitás címén - a harmadik, legszélső körben tudtak.

Valószínüleg a közeli támadásról is tudhattak, s így könnyítették meg az invázió sikerét.

Kiváncsi vagyok az események és mendemondák halmazából vajon kialakul e valamiféle elfogadható kép.
Kevés a remény.
De lehet buzgólkodni...

Engem már csak az időjárás érdekel - hogy ne legyen vizes az út, s legalább 10 fok felett legyen a hőmérséklet.
Az elmúlt hét kegyes volt mindezekben, s ment a kawasaki eliminator ahogy én szeretem.
Útmenti csárdák fogadók java ilyenkor persze zárva, de érdemes próbálkozni a balaton körül.

Igen, volt egyszer egy forradalom - ha az volt - nem tudom már, de volt.
És puskát osztogattak oldalkocsis motorból, és ott voltunk, és úgy hittük, jól van ez így...

Részigazságok - LIFE...

A lájfot nem engedték be a börtönökbe...

Insz...

Nazarin 2013.01.06. 20:11:00

@Mr Falafel: pszichológus látott már?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.01.06. 20:34:07

@Mr Falafel: Te még mindig elmebeteg fasz vagy. És még rá is iszol.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.06. 21:09:48

@Boltzmann: Itt kétféle momentumot érdemes megragadni.

1) van az _exoterikus_ mondanivaló, amivel a gyanútlan népet, frissen betértet etetik, és van az _ezoterikus_ mondanivaló, ami a belső "kiválasztott" társaságnak van fönntartva. Amit idéztél, ezt írja le.

2) az ilyen mozgalmak-szekták alapvető tulajdonsága a fokozatosság és időben elnyújtottság.
Képzeld el, hogy egy vallás, amely az "élet titkát" hirdeti, befogad a tagjai közé. Keményen dolgozol, nagyjából 25-30 év múlva eljutsz oda, hogy megismertetik veled az élet titkát. ami
a eset) az a titok hogy nincs titok (szimpla átverés, vagy valami zen-buddhista csavarral ez maga a "megvilágososdás", mint a kung-fu pandában:))
b eset) valami baljós, manipulatív dologról van szó (pl. minél több embert bevonni a szektába egy adott cél elérése érdekében, pl. átvenni a hatalmat az adott régióban, stb)

mindkét esetben azzal szembesülsz, hogy amennyiben azt mondod hogy köszi, inkább nem- feltéve ha csak úgy hagynak elsétálni és nem nyírnak ki azonnal - tehát ha meg is úsznád, akkor is gyakorlatilag 30 évet kidobtál az életedből egy fölösleges (és ezért káros) illúzió szolgálatára, vagy pedig egy manipulatív trükk áldozata lettél.

Ezt az emberek túlnyomó többsége egyszerűen képtelen elviselni. az esetek többségében az illető közösségből szereztek maguknak barátokat, házastársat, vagy akárcsak beszélgetőpartnert, senki és semmi nem várja őket odakint.
Tehát szépen beállnak a sorba, és sok esetben ők lesznek a "tanítás" legelszántabb hirdetői.

két fő mechanizmus van itt működésben: az egyik az elköteleződés és következetesség (amit 30 éve csinál az ember, azt nem szokta hipp-hopp abbahagyni, vagy ha igen, akkor jó sokáig viseli a következményeit lelki értelemben)

a másik pedig a "közösség", vagyis amikor mindenki körülötted ugyanazt csinálja, akkor igencsak nehéz kitörni abból a körből.

Rengeteg ilyen dolog van az életünkben egyébként, amit pusztán és kizárólag azért csinálunk, mert már elég régóta csináljuk. párkapcsolatok, munkahelyek, hobbik stb stb

ami a klímaváltozást illeti: amit a kontár zsorigó úgy fordít "hogy minden idők legmelegebb éve lehet 2013"
az valójában az "on record" legmelegebb, vagyis 1850 óta (a wiki-hivatkozásban ezt leírják) legmelegebb, ami történelmi léptékben (4,3 milliárd év) lepkefing.

az elmúlt tízezer, százezer, és millió évben is több alkalommal volt több fokkal (tehát nem tizedfokocskákkal) melegebb mint most.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.01.06. 21:13:42

@Pepibubó: egyik commentelő sem akadályozza az ügynökakták feltárását, sem a számonkérésüket. valami finessz frakció szavazza le folyton, gyanúsak ezek nekem, pelikán efftárs...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.06. 21:17:13

@Kettes: Barátkozz a hideg vízzel, sniccelt!

@Nácigeczyk: Egy ilyen nicknévnek mit írjak? Teller részt vett Magyarország kifosztásában, százezrek megkínzásában, meggyilkolásában, megalázásában? Nem. Akkor?
Növessz agyat, nyomorult cestoda!

negyven rabbi 2013.01.06. 21:17:28

@Nácigeczyk: én a magam részéről szivesen lemondok

a zsidók javára tömeggyilkosoknak kiosztott nóbelekről

is 2013.01.06. 21:34:19

@Kettes: naaaaaa, ezt azért nem érdemelte meg, tényleg igyekezett.

is 2013.01.06. 21:37:50

@Mr Falafel: "majd utána listázni a kommentekelőket, és azokat, akik relativizálni, meg jelenre vetítgetni próbálnak, mindegyiket a jeges Dunába baszni."

Nyilván gyáva vagy, hogy névvel és arccal vállalj ilyen véleményt. Úgyhogy Miki Egér vagy, rajzolt figura, Tom és Jerry, kalapáccsal csapkodsz, de úgysem hal meg senki. 3 éves gyerekeket ijesztgetsz, 3 éves szellemi szinten.

Ha viszont nem, akkor rendőrségi ügy vagy.

is 2013.01.06. 21:41:51

@tesz-vesz: Ez teljesen egybevág azzal, hogy akinek esze meg tapasztalata van, az felismeri a védhetetlen harci helyzeteket. Akinek egyik vagy másik nincs, az meg ott marad lelövetni magát. Én mindig mondom, hogy az ész meg a tapasztalat az valami, amit érdemes követni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.06. 21:48:36

@is: Inkább arról beszélj, anyád hány magyart ölt meg mérgezett pinával, amikor ávéhás smasszer volt.

is 2013.01.06. 21:52:46

@mathe.aron: mások is leszálltak erre a szintre? hűha, komolyabb a baj, mint gondolnánk.

de félre a viccel: ez a poszt megfelel annak, mintha 1962-ben is találtak volna még ellenálló japán katonát egy csendes-óceáni szigeten. ha te komolyan gondolod, hogy 2013-ban a magyar lakosság értelmezhető méretű része számára ez bármi újdonságtartalommal bír, vagy szükséges a meggyőzésük, mert még munkásőregyenruhát naftalinoznak, akkor nagyon, de nagyon el vagy tévedve. Thürmer Gyula minden ilyen embert összefog, és 0,43% volt az utolsó választási eredményük (vagy még kevesebb). szerintem sosem késő értelmesebb témára váltani, új év, új fogadalmak, pont időben vagy.

is 2013.01.06. 21:56:51

@Mr Falafel: jajajaj pici aranyos egyetlenem! te tényleg azt hiszed, hogy ha ilyen 2004-es trollkodási manőverekkel kísérletezel, akkor majd jól felbosszantasz? meg ha félrebeszélsz, akkor már el lehet felejteni, hogy mit írtam? légy nyugodt, nem tudsz félrebeszélni: gyermeteg óvodás vagy, azon a szinten, tán még be is pisilsz a nagy igyekezetben, és a nyelved mindenképpen kilóg a szádból, de egyszer tényleg seggbekúratlak a rendőrséggel, ha továbbra is ilyen Dunába baszogatósakat írogatsz.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.06. 21:58:28

@is: Ne bassz már, snicli, Thürmernél vannak az ÁVH-s tömeggyilkosok és azok leszármazottai, és nem az MSZP-ben, LMP-ben, SZDSZ-ben DK-ban, Fideszben? Te melyik zsinagógában vagy sófár fújó, faszkalap?

neoteny · http://word.blog.hu 2013.01.06. 22:19:46

@Bronislav Kaminski:

"éljen a RAF!!!!!"

Royal Air Force, vagy Rote Armee Fraktion?

Alfőmérnök 2013.01.06. 22:28:28

@inszeminator: Simán folythatattad volna a kommentet.

inszeminator-ii.blog.hu/2010/04/18/xi_hornbloer_kapitany

inszeminator-ii.blog.hu/2010/04/18/xii_foornagy

Sejtem, hogy ki volt a főszerk(pipázni szok), és meglep, hogy ők is kicenzúrázták. De hát ez van.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2013.01.06. 23:53:39

@Boltzmann:
Hááát, ha "Minden idők legmelegebb éve jöhet", az nekem bizony jó lesz a motorozáshoz, csak a két birkám - Franciska és Wilma - szenved majd egy kicsit.
Jó lesz idejében lenyíratni őket.
Kösz a linket!

@Alfőmérnök:
Hogy van az, hogy Te mindent tudsz...?
Ráadásul még jól is..!
Egyszer meg kéne már tanúnom' ezt a francos link-izét.
Talán könnyebb is mint a motorszerelés.

Insz...

Ringlósztár 2013.01.07. 10:57:08

@jose maria padilla:
Ritkán értek veled egyet, de most nagyon.
Nevetséges, ahogy a fideszesek próbálják magukat 1956 kontinuitásaként feltüntetni, különösen annak fényében, hogy az '56 októberi sajnálatos események során gyakorlatilag a magyar kommunisták két moszkovita frakciója küzdött egymással a hatalomért.
Javaslom tanulmányozni Nagy Imre és Rajk László életútjának tanulmányozását.

Ringlósztár 2013.01.07. 10:58:05

@Ringlósztár:
Kicsit sok lett a tanulmányozás, de már tudjukki is megmondat:" tanulmányozni, tanulmányozni, tanulmányozni!"

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.07. 11:02:33

@inszeminator:
már akartam kérdezni, franci és vilma nem szoknak összeveszni, hogy melyik üljön mögéd a motorra?
szelíd motorosok...
:)

negyven rabbi 2013.01.07. 11:14:58

@jose maria padilla: hehe, no igen, pl. Ion Iliescu mint a román megújulás záloga

negyven rabbi 2013.01.07. 11:22:01

Merker Dávid lappangó túlélése

Terézvárosról elsősorban az Andrássy út és a Hősök tere jut a városnézők eszébe, pedig látnivalói között nemcsak az Operaház, de a jól ismert Terror Háza és az egykori Szovjetunió nagykövetsége is felfedezhető. Sőt, e jól ismert és turistássá vált helyszíneken kívüla pártállami múlt számos más emléke is megbújik ebben a negyedben. Túránk a második világháború alatti önbíráskodások és a háború utáni népbírósági perek színhelyétől halad az egykori szovjet negyed felé. A túra a Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltatótól indul, ahol megtekinthető Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország című projektjének videóanyaga és
kiadványa.

Jelentkezés: www.bupap.hu/jelentkezes/nyilvan-tartanak.html
Túravezetők: Merker Dávid szociológus, BUPAP

www.facebook.com/events/451331021591197

negyven rabbi 2013.01.07. 11:24:47

@negyven rabbi:

Merker Dávidnak elég megkérdezni a rokonságot, mit hol keressen Újzsélanban

www.bupap.hu/setak/hult-helyek/nyilvan-tartanak-ujlipotvaros.html

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2013.01.07. 12:06:50

@jose maria padilla:

Franciska az erőszakosabb, lévén magyar fajta.
Nem is birka, hanem JUH, egy filmbéli juhász szerint, aki ezt a feketefejű feketelábú táncos fajtát, a cigáját kedveli.
A másik csak birka.

Egyszer majd elviszem őket túrára, de csak oldaldobozban jól becsomagolva, méretre vágva, valami jó nagy bográcsbulira - persze csak akkor, ha már meg lesz a fűnyíró utánpótlás

vizipipa 2013.01.07. 12:41:16

Az indavideon van egy 15 perces összeállítás 1956 okt. 23-ról.

index.indavideo.hu/video/15_perc_a_Nagy_Napbol_1

Számos kép, jelenet utal arra, hogy voltak előkészületek, hisz bizonyos eszközök spontán nem kerülhettek elő. A postától "szerzett" rádiós kocsi, a Margit-hídon átvonulók lyukas nemzeti papírzászlócskái, stb. magyarázatot igényelnek.

mathe.aron 2013.01.07. 12:45:11

@Bronislav Kaminski:

a gyerekek maguk fegyverkeztek fel. harcolni akartak. de nem csak ők fegyverkeztek fel, hanem mások is.

mathe.aron 2013.01.07. 12:47:37

@vizipipa:

(meg valaki még feljebb. )

lehet, hogy vannak arra utaló jelek, hogy a hatalom készült a népharag kitörésére, akár provokációs-elősegítő módon is.
DE: ez nem azt jelenti, hogy legyintenünk kéne 56-ra. Ha készültek is, ha provokálták is, hát túl jól sikerült.

mathe.aron 2013.01.07. 12:48:40

@is:

kár, hogy nem olvastad el a kommenteket feljebb, láthatnád, hogy ez egy utánközlés, egy sorozat részeként jelent meg korábban a Kommentár c. folyóiratban.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.01.07. 12:56:29

@vizipipa: Kéziratban láttam, remélem majd megjelenik: a honvédelmi minisztérium nyomdájának akkori gondnoka (őre?) mondja el egy riportban, hogy a műegyetemi tüntetésekre hívó plakátok jelentős része (hogy mind, vagy tényleg csak egy részük ez nehezen kideríthető) a honvéd utcai, minisztériumi nyomdában készült. Hetekkel az események előtt rendeltek meg iszonyat mennyiségű papírt, egy teherautónyit szállítottak le nekik, teljesen teletömve a raktárkapacitásukat.

Ez persze azt nem bizonyítja, hogy pl. szovjet parancsra a bevonulás érdekében történt volna a fegyveres felkelés kirobbantása. Sokan mára csak annyit tudnak, vagyis vélelmeznek, hogy valami véletlen szikra robbantotta ki a forradalmat egy hosszú szürke diktatúra kellős közepén, és megfeledkeznek arról, hogy a megelőző hónapokban mekkora politikai változások és lényegében micsoda politikai vákum keletkezett Magyarországon. Rákosi ekkor már rég a Szovjetúnióban van őrizetben, új vezetés van, az ávót hivatalosan már feloszlatták, Rajk újratemetése stb.

Az előkészületek, azaz az előkészületeknek látszó ügyek gyakran belesimulnak ebbe a folyamatba, nehéz eldönteni mit történt azzal a szándékkal, hogy a változásokat még békés mederben tudják tartani (ilyen például a politikai demonstrációk engedélyezése, esetleg támogatása és szervezése) és mit szántak egyesek tudatos provokációnak.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.07. 13:43:07

@mathe.aron:
ferkó, gyere le, kiabálta józsika az épület keramitkockás udvarán az izgalomtól lábujjhegyre állva, pedig a kő nyomta a dorcóból kilógó körmeit. fejét a körgang második emelete felé emelte. kipattant egy ajtó, megjelent benne egy kopasz gyerekfej:
mit akarsz, hallgatjuk a rádiót, forradalom van vagy mi, valami süket hapsi zenéjét játsszák.
gyeremár, pont azért, mondok valamit.
a kopasz gyerekfej villámgyorsan kipattanó gyerektestben folytatódott, aki kettesével szedve a lépcsőket rohant le társához. a falábán koppanva járó józsi csak nézett utána, és társába karolva azt mondta jaj, mária, ezek a kurva kölykök, aztán beléptek a wittner névtáblájú ajtón.
ferkó akkor már forró lehelettel súgta józsika fülébe, hogy fegyver. fegyver kell. mi vagyunk a pesti srácok.
józsika egyet hátralépett, zavarta ferkó fokhagymás pirítós szaga, és azt mondta mosolyogva: misem egyszerűbb! majd előrántotta a nadrágkorca hátuljába dugott piros vizipisztolyt. átalakítjuk, hogy nehézvizet tudjunk vele tankra lőni.
akkor még nem sejtették, hogy hősök lesznek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.07. 13:45:41

@inszeminator:

tényleg, hogy egy gyomorszorító kérdést tegyek fel -gondolom annak idején is feltették, innen a gyomorszomor- honnan volt szerinted a srácok fegyvere?

gyalog.galopp 2013.01.07. 14:31:17

@mathe.aron:
Csak néhány dolog, 1956 évre:
Súlyos belpolitikai válság , hatalmi harcok, leszámolások
Szuezi válság, teljes gőzzel pörög a hidegháború
Szovjet csapatok kivonása Ausztriából
Mindezek hatására felerősödő magyar ellenálás, ami mögött nem csak reform igények vannak.
Szovjetúnióban hatalmi harcok, Hruscsov keményen kapaszkodik a székébe. Ha Magyarország kiesik a gyámság alól, akkor az agresszív imprilsta hatalmak közvetlen szomszédságba kerülnek, ez Hrustyov számára a selyemzsinórt jelentette volna.

Néhány tisztázatlan kérdés a teljesség igénye nélkül:
Hivatásos katona semmit nem utál jobban, mint mikor hőbörgő civilek kezében fegyver van, akkor hogyan, mért kerülhettek ki a laktanyákból a fegyverek?
Ha a fegyverek kikerültek, mért nem a katonákkal együtt?
A hatalom teljes tehetetlenséggel mért nézte végig a civilek felfegyvezkezését?
Kinek az érdekait szolgálta a Kossuth téri sortűz?
Mit értett Nagy Imre a " csapataink harcban állnak" kijelentés alatt, mért kellett ilyet bemondani?

Úgy gondolom, 56 tényleges hőseinek hősiességét egyáltalán nem csorbítja, ha tudomásul vesyzük, hogy a két nagyhatalom jól elszórakozott velünk. Az igazságból nekünk, az utókornak kell tanulni.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2013.01.07. 14:33:13

@jose maria padilla:

Úgy általában' - csak sejtéseim vannak, és mindenféle ellenőrizhetetlen imformációim.

Hallgattam pl. egy brüsszeli magyar hőst, naná, hogy egy brüsszeli magyar kocsmában, sajátjai körében, aki arról mesélt, hogy amikor korülvették őket a Mecsekben, felpattant a pannóniájára, átugratott vele a Dunán, és nyugat felé vette az irányt.

Ne ezért írok én csak olyasmiket, melyeket átéltem, és nem álmodtam.

Kenyérért álltam sorba egy pékség előtt, amikor jött a motoros, hogy a férfiak menjenek barrikádot építeni.
Senki nem mozdult.

Másodszor is jött a motoros, akkor már, hogy mindenki menjen barrikádot építeni.
Ugyan az a helyzet.

Harmadszor már a pékkel együtt jött, hogy elfogyott a kenyér, de barrikádot építeni még lehet.

Mentem, s akkor jött az újabb motoros fínom Mauserekkel megrakodva.
Nem kérdeztem honnan van, elfogadtam.
Igaz, ez már nov.4-én reggel történt.

Ami a 23-i fegyverosztogatást illeti, azt csak a "Főőrnagy" c. fejezettel tudom párosítani.

Mi célból voltak riadókészültségben egy héttel az események előtt, főleg úgy, hogy nem is tudtak egymásról?
Jó lenne emlékezni az ezt követő vitáikról, de ennek már több mint ötven éve.

Kevéssé hiszem, hogy hazafias felbuzdulásból adták át a fegyvereket a rádiónál.
Főleg azután, hogy mint már ismert az oroszok ebben az időben már megindultak a főváros felé.
A korábbi, szabadítsuk ki Stancsicsot", helyett itt a lámpagyárat és egyéb helyeket látogatták meg, és a kapuk láss csodát, megnyíltak.
Ilyenkor elég egy két jólértesült, aki irányít, és tudja hova érdemes menni.

Lehet, hogy a korábbi 53-as NDK-ás bulit akarták valakik megszervezni, csak másképpen sikerült.
Ott sem volt gyalogság, csak páncélosok, de itt kicsit találékonyabbak voltak a résztvevők.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2013.01.07. 14:56:03

@Boltzmann:

Nagyon jó kép, de az előbbi még jobb volt
Franciska és Wilma keveréke.
Bosszantó, de nem tudok linket ide tenni, úgyhogy a címet írom:

Inszeminator blog. Franciska, aki cigája
Ott a kép.

Insz...

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2013.01.07. 15:17:24

@gloire:

Erről eszembe juttattál valamit:

A nyári nyugalmasabb időben /1957 /, amikor nem voltak tárgyalások, a két táborra szakadt tisztek naponta tárgyaltak kormányalakításokról.
Ezek amolyan mi lett volna ha...elképzelések voltak az élen Münich-el, de nem Kádárral. ( Puccs...?)
Nekem, bár nagyon útáltam ezeket a vitákat, az tűnt fel, hogy az egyik, a nagyobbik csoport hithű kommunistának vallotta magát.
Ezek legalább ezredpk beosztásban voltak.

(Akkoriban rettenetesen sajnáltam 15 évesen, hogy nem a Markóba, igazi forradalmárok' közé kerültem, s már a kisfogházba is visszavágytam
Ma már egyáltalán nem bánom.)

Jó lenne tudni mi lett velük, sajnos már az igazi nevükre sem emlékszem.
Kifejezetten sértésnek tartották, hogy így bánnak velük, amikoris ők JÓT akartak.
Nagy Imrét kinevették, semmire sem tartották, s abban reménykedtek minden jóra' fordul.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.07. 15:41:15

@inszeminator:

2008.08.31. 12:55 inszeminator
Franciska, aki cigája.

inszeminator.blog.hu/2008/08/31/franciska_aki_cigaja

(Kikeresed a bejegyzést, rákattintasz a címére, fenn kijelölöd a teljes címet (itt: inszeminator.blog.hu/2008/08/31/franciska_aki_cigaja), másolod (érdemes egy jegyzettömb-lapra lementeni), majd ezt a teljes címet bemásolod oda, ahová a linket szeretnéd elhelyezni. Ha az enterrel új sorba lépsz, akkor (elvileg) a link aktiválódik is, tehát ha elküldöd a kommentedet, akkor már ilyen szép színes aktív linkként jelenik meg:-)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.07. 15:43:22

@mk27soundmaster: ezt még én sem értem, pedig tudok linket berakni, mit akar egy motorostól? :))

Alfőmérnök 2013.01.07. 15:44:11

@inszeminator: Az internet múló divat a motorkerékpár-szerelés Örök.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.07. 15:48:28

@jose maria padilla:

@inszeminator "öreg motoros", ő érteni fogja, de legalább is, megpróbálja és rá fog jönni a menetére:-)

Alfőmérnök 2013.01.07. 15:51:48

@negyven rabbi: Ez jobb lehetett:

" A 4,5 órás túra keretében közel 200 házról lehet majd lebilincselő, kultúrtörténeti nyalánkságokat hallani:

A séta során a szervezők bemutatnak

- több gyilkossághelyszínt;

- az SS- és a Gestapo főhadiszállásait;

- 1848-as, 1944-es kémközpontokat;

- titkos leszbikus és homoszexuális találkahelyeket;

- egykori okkult szalonokat és kommunista kéjlakokat;

- kísértetjárta házakat és otthonokat;

- híres emberek szerelmi fészkeit;

- a házak homlokzatán elhelyezett rejtjeleket, címereket;

- titkos bunkereket és kormányóvóhelyeket,

- egykori korrupcióval összeköthető házakat,

A túra költsége személyenként 3500 Ft-ba kerül majd. Jelentkezni az artistfama@gmail.com címen lehet. Telefon: 30-434-66-80"
ingatlanhirek.hu/hir/Kihagyhatatlan-A-budai-varnegyed-titkai-tura/41295/