„Van ez a tehén... De mi végre…? Mi a rossebnek van, ha egyszer nincs füle meg farka?” – kérdezi kukorellysen elmélkedve Rudolf Péter a Kosbor új lemezén, amely dupla csavarként egyszerre parodizál magyar költőket és hazai zenekarokat, Varró Dániel Változatok egy gyermekdalra című stílusgyakorlataira építve. A Boci boci tarka kezdetű örök klasszikus szinte minden elképzelhető verzióban felcsendül a balassis-ghymesestől a faludys-hobósig, amiken a hallgató még akkor is betegre röhögi magát, ha első hallásra csak a felét veszi le az utalásoknak és poénoknak.
Varró Dánielt, napjaink egyik legbefutottabb kortárs költőjét valószínűleg senkinek nem kell bemutatni; annál inkább a Kosbor triót, amely változó felállásban már több mint két évtizedes múltra tekint vissza, és kifejezetten versmegzenésítő zenekarként működik. A legutóbbi Pilinszky-lemezük után elég éles váltásnak tűnik a bocibocis „baromkodás”, de ez egyrészt teljesen véletlenül jött, másrészt jóval több, mint puszta baromkodás – mondta el kérdésünkre Nemes Janó, a zenekar fúvósa. „Az ütősünk, Gyulai Csaba mutatta meg ezeket a verseket a frontembernek, Tamás Benedeknek, aki nagyon jól tud utánozni más zenészeket, de eleinte ez csak hülyéskedés-szinten működött. Aztán amikor észrevettük, hogy egyre csak születnek az ötletek, és ebből egy lemez lesz, akkor megkerestük Varró Danit, akinek nem is kellett mást tennie, csak beleegyeznie” – foglalta össze Janó a lemez születését.
Ugyanakkor, ha a hallgató néha abba tudja hagyni a nevetést, hogy kicsit odafigyeljen, akkor észreveheti, hogy az öncélú utánzáson túlmutatva nagyon is igényes zenei anyagról van szó. Tele van sokszor csak második-harmadik hallgatásra észrevehető zenei utalásokkal, amelyek amellett, hogy slusszpoént is jelentenek, a kreatív hangszerelést is dicsérik. Felcsendül például a Kispáltól a Zsákmányállat néhány üteme basszusklarinéton, lanton és cajonon. A lemez valójában szórakoztató irodalmi és zenei műveltségi teszt, hiszen csak az nevet rajta, aki megérti a többrétegű utalásokat, de vagy a zene, vagy a szöveg biztosan ad valami nyilvánvaló poént. Egy átlagos bölcsész többnyire egyszerre könnyezik mindkettőn, még ha a kortárs költőkkel nincs is annyira képben.
És ha már kortárs költők, itt jön a képbe Rudolf Péter. Ugyanis vannak Varró versei között olyan, leginkább modern, vagy mai költőket parodizáló parafrázisok, amelyeket lehetetlen volt megzenésíteni, mert nincs megfelelő ritmikus lüktetésük, de mégis hiányoztak volna a lemezről. Ezek elszavalására kérték fel Rudolf Pétert – mondta Nemes Janó. Számomra épp az tűnt kissé ellentmondásosnak, hogy egy Pilinszky-lemez után most többek között pont a Pilinszky-stílusú Bociboci maradt megzenésítetlenül. Janó ezt azzal magyarázta, hogy inkább ki akarták használni Rudolf Péter színészi tehetségét, aki jellegzetesen „pilinszkysen” mondta el a verset, és ez így sokkal nagyobbat ütött.
Jól találták el az adott költőkhöz passzintott előadókat vagy zenei stílusokat is. „Ezeket Benedek válogatta ki a repertoárjából, mi már inkább a hangszerelésben működtünk közre” – árulta el Janó. A Faludy-Hobo, vagy Karafiáth-Karády felállás például egészen adja magát, de jól hangzik együtt az Ady-Cseh Tamás stílus is. „Az előadókat, akik a lemezen szerepelnek, mindannyian ismerjük, a legtöbbet szeretjük is” – mesélte Janó a lemez elkészüléséről. „Ha egyikünk elkezdi, mind egyből tudjuk, hogy milyen zenei kliséket húzzunk rá, és ezzel egymást röhögtetjük is. Ilyenkor nagyon jól működik a kollektív emlékezet.”
Boci boci tarka, Tóth Árpád és Presser Gábor stílusában
