Ügynökökről pedig szó se essék – Ilyen ország pedig nincs CCCXLVII.
2012. december 04. írta: TuRuL_2k2

Ügynökökről pedig szó se essék – Ilyen ország pedig nincs CCCXLVII.

Schiffer_ugynok-ugy_targysorozatba_vetel_szavazas.png

Hétfőn a parlament ismét leszavazta Schiffer András Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről című előterjesztésének tárgysorozatba vételét. Az indítványt az LMP, a Jobbik és az MSZP(!) jelenlévő képviselői kivétel nélkül támogatták. A Fideszből igennel szavazott Ángyán József, Bencsik János, Boldog István, Braun Márton, Font Sándor, Koszorús László, Kovács Ernő, Kulcsár József Ferenc, Papcsák Ferenc, Riz Levente, Simonka György, Szólláth Tibor Zoltán, Szűcs Lajos, Tóth József és Turi-Kovács Béla, a KDNP-ből Hargitai János, Michl József, Stágel Bence és Varga László. Mind a 146 nem szavazat a Fidesz és a KDNP soraiból érkezett. A DK képviselői – a tartózkodó Vitányi Iván kivételével – nem szavaztak (ami ad egy kis pikantériát Gréczy Zsolt idevágó bejegyzésének).

Az IndexVideó szépen összefoglalta a szavazás előzményeit:


A kormánypártok által tavasszal beígért Nemzeti Emlékezet Bizottsága azóta sem állt fel, híre-hamva sincs. Az amúgy is erősen pótcselekvés-gyanús intézmény hiánya nem is olyan nagy baj, a Fidesztől ennél jóval határozottabb fellépést várna törzsbázisának egy jelentős része. Ha a valóban igazságtalan előrehozott nyugdíjazások esetében megvolt a bátorság a radikális problémamegoldáshoz, ugyanez legalább annyira elvárható ebben az esetben is.

Huszonkét év telt el a diktatúra bukása óta, de a mai napig nem tudjuk, kik és milyen pozícióban szolgálták az elnyomó rendszert? Ki tartott, és kit tartottak? Néha felbukkan egy-egy újabb név a különféle hármas ügyosztályok hálózatából, de ez teljesen esetleges. Pedig ezt a – kétségkívül fájdalmas – szembenézést nem lehet megúszni. Teljesen jogos Schiffer András kérdése:

„Meddig akarják azt eltűrni, hogy ma Magyarországon boldogan okíthatja akár Önöket is, minket is a tévé képernyőjéről több olyan ember, akinek pontosan tudjuk a rovott múltját, pontosan tudjuk, hogy különböző állambiztonsági hatóságokkal, adott esetben nem csak magyar hatóságokkal működött együtt, ma pedig demokráciáról tartanak kiselőadást?”

Ceterum censeo: nyilvánosságot az ügynöklistáknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr744946605

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért nem számoltatják el a kommunistákat? 2012.12.04. 13:58:53

Vámos György vendégei: Zétényi Zsolt ügyvéd, Tamáska Péter történész és Horváth Attila jogtörténész miről beszél ez a hülye? a fidesz mondja, hogy ezt kell mondani a proliknak? azért nincsenek a kommunista gyilkosok börtönben, mert NINCS RÁ POL...

Trackback: Hiánytalan hiánylista 2012.12.04. 10:48:44

Két évvel ezelőtt, amikor az önkormányzati választások után totálissá vált a FIDESZ uralom minden szinten, összeállítottam egy rövid listát olyan, minősített többséget igénylő kérdésekből, amelyek valóban fontosak lennének, azzal, hogy ha valamire, hát...

Trackback: Ügynökökről pedig szó se essék – Ilyen ország pedig nincs CCCXLVII. 2012.12.04. 10:00:02

Huszonkét év telt el a diktatúra bukása óta, de a mai napig nem tudjuk, kik és milyen pozícióban szolgálták az elnyomó rendszert?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sisszi 2012.12.04. 11:05:37

@jan: ugyan. az győz aki etet. ennyi.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.04. 11:24:20

A Fidesz korábban kijelentette, hogy nemzetközi érdekeket sért, ha az ügynöklistákat nyilvánosságra hozzák. Vajon melyik másik szövetséges államok érdekeit sértik vele? És egyáltalán miért számít ez?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.04. 11:31:52

@jan: Nem mintha a plüssgörényeket akarnám védeni, de mégis kire szavazzon egy mérsékelt jobbos? A Libaszerelőre? A kívül zöld, belül vérvörös LMP-re?
Ha nagyon forog a gyomruk a Fospumpától, akkor max. annyit tehetnek, hogy nem mennek el.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.04. 11:35:03

Nem tudom, számít-e bármit is, ha nyilvánosságra hozzák a listát. A tartótisztek, halál-ügyészek és vérbírók mind megúszták, pedig a nevük ismert. Megúszták a népi ülnökök és a minisztériumi alkalmazottak is. Miért pont a direkt spiclik és a kényszerítettek ne úsznák meg?
Egyébként mi lenne a szankció? Nem utazhatnának a 76-os trolin, vagy mi? Nem nyithatnának kiskocsmát a Piarista közben?

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.12.04. 11:37:02

Orbán megmondta: ő a "múlt rendszer kiszolgálóival küzdött." Küzdött, nem küzd. Küzdelem befejezve, jónapotkívánok, nincsittsemmilátnivaló.

tevevanegypupu 2012.12.04. 11:42:38

Aki most ennyire reklamal az gondolom reklamalt az Antall-Horn-Medgyessy-Gyurcsany-Bajnai kormanyok alatt is. Az szdsz peldaul miert nem hozta nyilvanossagra? Vagy akkor nem erdekelt senkit, hogy peldaul kicsoda kakukk?
Ugy egyaltalan: a rendszervaltasnal miert nem kerult nyilvanossagra? Mondjuk a nemzetbiztonsagi reszt (kettos allampolgarsag:) ugye tartsuk titokban, de a tobbi?

maskep 2012.12.04. 11:44:18

Kutathatóság, vagyis korlátozott nyilvánosság lenne a megfelelő.

Schmitt Pál plágium-ügye óta nem tudok elszakadni a gondolattól hogy Orbán Viktornak mindenkiről "van a táskájában" egy-két ilyen-olyan terhelő akta, akár többek között titkosszolgálati múltról. Ha nem önmagáról, hát a felmenőkről: Meg lehet rendíteni a közmegítélésben a fiúkat az apákkal: Pető, Pokorni...

Persze, tudom, az elmútt-akárhány évben is csak maszatolás volt, bár nem is volt ekkora jelentősége a személyhez kötött személyes hűségnek, mióta elméletileg az ügynökök megszabadultak a felhasználóiktól. Vagyis nem csak azért lenne fontos a nyilvánosság, amiért eddig általában, hanem azért is különösen, mert jelenleg egy olyan, mindenféle, még a saját maga által alkotott szabályokat is semmibe vevő hatalom kezébe kerültek ezek az adatok, amelyikről minden eddiginél megalapozottabban feltételezhető, hogy kész rosszhiszeműen, az önző hatalmi érdekei szerint visszaélni velük.

Kandeláber 2012.12.04. 11:51:16

@jan: Na, ez a "mindkettőt" viszonylag jó szöveg volt.
Mert voltak ám más táborok is, nemcsak Auschwitz.
Volt Recsk, Tiszalök, a nagy SZU-ban pedig a Gulag-lánc.
Tessenek már egyszer azért a sok százezer magyarért is tüntetni, akit a kommerek tüntettek el.
Ja, hogy ők nem számítanak?
Akkor tessék ezt is nyíltan kimondani, ne csak sustorogni.

maskep 2012.12.04. 11:52:59

@Kandeláber: Majd ha egy baromállat nemzetbiztonsági veszélyt vízionál a recski internáltak leszármazottaiban, megyek tüntetni mellettük!

MoxNox 2012.12.04. 11:54:42

@tevevanegypupu: A SZDSZ konkrétan próbálkozott a koalíciós időszakban, lásd Kenedi János munkája, de a nagy testvér árnyékában nem sok mozgásterük volt. Az MSZP elmeszelt minden érdemi lépést, ők is többek között arra hivatkoztak, hogy nem ez a legfontosabb most az országnak.

fran7 2012.12.04. 11:57:32

@maskep: Nem akarlak kiábrándítani, de ez a hatalom első szabálya. Amint hatalomra kerülsz, onnantól gyűjtsd ellenfeleidről és ellenségeidről, (barátaidról) a terhelő adatokat, amit csak akkor fogsz közölni, ha az ugrálni kezd. Lásd Pokorni apjának az ügyét. Mindez oldalfüggetlen. Nyilván a módszerváltásnál ugyanígy jártak el. Ezért nehéz az ügylet.
Egyszer rákérdeztek valakire, aki kicsit bennfentes volt, miért nem csináltak valamit az ügynökügybe. Azt mondta mindenki tudta, hogy ki volt benne, ezért értelmetlen a számonkérés.

maskep 2012.12.04. 12:01:16

@MoxNox: Innen nézve elég zavaró, hogy az MSZP most egy emberként szavazott a nyilvánosság mellett. Most vagy megszabadult a párt az összes kétes múltútól, vagy úgyis tudták, hogy a Fidesz leszavazza, így vagánykodhattak. Esetleg az elmúttnyóccévben még ez is a Fidesz-MSZP háttéralku része volt, a Simicska-Puch pártfinanszírozási-közbeszerzési lepacsizásokkal együtt.

Vagy ha nem, hát megszállta őket az Angyal...

maskep 2012.12.04. 12:06:14

@fran7: Nem ábrándítottál ki. Legfeljebb azzal, hogy a lényeget vagy nem olvastad, vagy nem látod: Eddig legalább minimális normákat legalább látszólag betartott az összes eddigi hatalom. Részben azért, mert egyetlen eddig kormányzó szereplő beismert és nyilvánvaló törekvése legalább is a tartós hegemónia bebetonozása, részben azért, mert eddig, a demokratikus köztársaság stabilitását biztosító ellenőrző intézmények rendszere korlátozta a bármikori hatalmat.

Tehát most mind a lehetőség, mind a szándék minden eddiginél erősebb a visszaélésre. Ez pedig több, mint "módszerváltás"...

tevevanegypupu 2012.12.04. 12:06:52

@MoxNox:

Speciel tenyleg nem az a legeslegfontosabb az biztos, es nagyon valoszinu, hogy ezek a listan hianyosak. De ezt idonkent valaki elorantja, az eppen aktualis kormany lejaratasara es tulajdonkeppen ertheto is. Ez rendkivul alkalmas mindenfele kerdes feltevesere.

maskep 2012.12.04. 12:07:37

@maskep: Jav: Részben azért, mert egyetlen eddig kormányzó szereplő beismert és nyilvánvaló törekvése SEM VOLT legalább is a tartós hegemónia bebetonozása...

fran7 2012.12.04. 12:18:48

@maskep: Valójában azért érzékeled jobban ezt a tendenciát, mert több ismerősöd van a tűz közelében. Amikor kezded megismerni a múltat a maga valójában, akkor mindig rájössz arra, hogy nincs új a nap alatt. Most látjuk a Fidesz egyeduralomra való törekvését. Közelről látjuk, saját bőrünkön érezzük. Ha Horn idejében láttuk volna ilyen közelről a tendenciákat, ugyanazt éreznénk, mint most.
Én arra utaltam, hogy a módszer/rendszerváltás is azért volt olyan sima, mert volt idő bebiztosítani magát a régi elitnek és nem elsősorban a pénzre gondolok. Hanem azokra dolgokra, amikkel valóban tönkre lehet tenni az embereket. Hol vannak a rendszerváltó elit emberei? Nagyon keveseket nem morzsoltak le.

Kandeláber 2012.12.04. 12:19:24

@maskep: Egyébként Gyöngyösi nem mindenkiről beszélt, pusztán a kormánytagokról és az országgyűlési képviselőkről. Ha finomabb formában adta volna elő a mondandóját, nem lett volna semmi gond a javaslattal, így viszont nagyon elcseszettre sikeredett.
A Jobbik még mindig roggyant Szegedi Csanád miatt, de nincsenek kétségeim afelől, hogy a DK-s és az LMP-s szavazatok többszörösét fogják begyűjteni.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.04. 12:20:23

Gyurcsány anyósának testvére, ifj. Apró Antal nem valami főtiszt volt a III.-as főcsoportfőnökségen? Neki biztos vannak aktái mindenkiről, aki számít.

MoxNox 2012.12.04. 12:22:20

@maskep: Egyfelől lassan de biztosan az MSZP is fiatalodik, másfelől senki nem fog meglepődni azon, hogy a volt állampárt utódjában besúgók ülnek. A szóban harcosan antikommunista, cselekedeteiben viszont egyre inkább kádárista attitűddel rendelkező Fidesz esetében azonban nyilván sokkal fájdalmasabb lenne a múlt megismerhetősége. Szerintem az MSZP egyszerűen csak úgy döntött, hogy megéri belemenni a játékba, hiszen a Fidesz sokkal többet veszíthet rajta.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 12:24:12

orbán apja komcsi, bajnai apja komcsi, rogán kisz-titkár, dajcs kisz-es

mégis mire vársz még turul? te is kisz-es voltál?
nem kéne "kommunista" vérű pártokra szavazni, és akkor kevesebb lenne itt a kommunista.
de ergének is fontosabbak a kis internacionalista zsidóinak a becsülete, mint a kommunisták elítélése és megbüntetése.

ORBÁN-t 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 Osztálya, de beszervezésétől elálltak, 206-8/21/1982.sz, 11-2110/1982. számom környezettanulmány készült róla. Ez évben „VIKTÓRIA” fn-en a BM III/III-2-es Osztálya bizalmas nyomozás alá vonja. A nyomozást 1986-ban bizonyitékok hiányában megszüntetik.

ebben az országban mindenkit csak be akartak szervezni...

A '80-as években a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztálya operatív nyomozást folytatott Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó ellen. Besúgókkal és lehallgatással igyekeztek információkat szerezni a házaspár szolnoki és fővárosi tevékenységéről, kapcsolatrendszeréről. Orbánt '82-ben megkísérelték beszervezni is - derül ki a miniszterelnök honlapján publikált dokumentumokból.

"lehallgatták és megfigyelték Orbánt és feleségét" aztán felvették Orbánt egy minisztérium vezetőképző intézetébe...
A megfigyelésekből kiderült hogy jó elvtársak vagy hogy?

Ha csak "megpróbálták" beszervezni, akkor az ügynökakták miért nem nyilvánosak? Milyen kínos lapok kerülhetnének elő onnan!

kkbk.blog.hu/2012/04/19/a_keresztapa_9

MoxNox 2012.12.04. 12:26:17

@Kandeláber: Dehogynem minden zsidóról beszélt, a képviselőket csupán külön kiemelte:

"hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van"

Kandeláber 2012.12.04. 12:35:21

@MoxNox: Én se nem hallottam élőben, se nem olvastam. Ilyen formában tényleg baromság, mert valamennyi kettős állampolgár elítélésével gyakorlatilag a szlovák nacionalisták álláspontját teszi magáévá.
Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy a hülyeségektől megtisztítva az alapkoncepció helyes. Jogunk van tudni, hogy a végrehajtó hatalom csúcsát jelentő kormányban, továbbá a törvényhozó hatalmat gyakorló országgyűlési képviselők között van-e kettős állampolgárságú, így kettős identitással bíró személy.
Természetesen lényegtelen, hogy mely államhoz kötődik másodlagosan -vagy elsődlegesen.

Kandeláber 2012.12.04. 12:38:58

Miről is beszélünk? Egészen a '80-as végéig a párttitkárok "hangulatjelentéseket" készítettek a munkahelyeken, amelyet továbbítottak, tehát kvázi besúgók voltak, beszervezés nélkül, ez köztudomású.
'89-ben a frekventált munkahelyeken újraíratták az önéletrajzokat.Na, vajon miért?

MoxNox 2012.12.04. 12:40:56

@Kandeláber: Gyöngyösinek nincs alapkoncepciója, legalábbis nem ilyen értelemben. Ő csak antiszemita lévén szeret időnként egy jót zsidózni.

Ami a te alapkoncepciódat illeti, minden képviselő átesik egy C típusú átvilágításon, ahhoz, hogy egyáltalán képviselő lehessen, ezért a nemzetbiztonsági szervezetek minden ilyen adatot tudnak. Onnantól kezdve pedig az ő dolguk, hogy mit kezdenek ezzel az információval.

thetriggerhappy 2012.12.04. 12:43:51

@tevevanegypupu:

hú, baszod, ennél egyszerűbb már nem is lehetsz.

2012.12.04. 12:44:29

azért bájos, amikor így kiakadtok :D

Jack Torrance 2012.12.04. 12:50:06

@tevevanegypupu: imadom ezt a relativizalast amit muveltek. Hat nem azert akartal inkabb Fideszt azok helyett, mert az jobban csinalja? Erre felmented azzal, hogy de azok se? Meg azokat se szidtak erte?
Nem a lofaszt, akkor is pampogtunk meg most is.

Kandeláber 2012.12.04. 12:54:30

@MoxNox: Aha, sokat érhet az átvilágítás attól az NBH-tól, amelynek egykori vezetői, Laborccal az élen sárosak. www.budapestanalyses.hu/docs/Hu/Elemz%C3%A9sek_Arch%C3%ADvum/analysys_183_hu.html

tevevanegypupu 2012.12.04. 12:56:40

@thetriggerhappy: @Jack Torrance:

Dehogynem; nem erdekel most mar kik voltak az ugynokok. Akkor, a rendszervaltasnal erdekelt volna, most, 22 evvel utana mar nincs tul nagy jelentosege.Koztunk vannak? legyenek, mindig is itt voltak es mindig is lesznek. Engem pusztan - ha mar egyszer feldobtak - csak az erdekel, hogy ki volt az szdsz-ben kakukk. Bar ami azt illeti az se nagyon, elvegre maguk ugyis felmentenek, szoval tokmindegy.

Jack Torrance 2012.12.04. 13:00:55

@tevevanegypupu: engem erdekelne kakukk is, nem is kicsit. Meg az is, ki(k) lehet(nek) az(ok) a nagykutya(k) a fideszben, akiket annyira takargatnak.

Persze, koztunk voltak, koztunk vannak, de azert rohadtul nem mindegy, hogy valamelyik senki a szomszedomban, vagy ott hangoskodik es veri a mellet a parlamentben.

Miert mentenenk fel?

MoxNox 2012.12.04. 13:07:25

@Kandeláber: És a te kezedben nyilván sokkal jobban hasznosulna az információ? :) Nézd, z egykori vezetők már nincsenek, az akták viszont még igen, bármelyik képviselőről most is meg tudja állapítani a nemzetbiztonság, hogy pontosan milyen állampolgársággal rendelkezik.

Ne érts félre, szerintem is legyen minél több adat nyilvános a képviselőinkről. Engem speciel az állampolgárság hidegen hagy, amíg egy képviselő itthon rendben végzi a dolgát, de megértem, ha valaki ezt fontosnak tartja. Ami sokkal jobban érdekel például, az a vagyosonodási bevallások és a valóság között tátongó szakadékok, és a cinikus következmény nélküliség.

freetibi 2012.12.04. 13:08:25

Azért az furcsa, hogy a Mandiner is ilyen egyszerű módon kezeli a kérdést. Valóban nehéz a Fidesznek, ha nincs egy média sem, amely a valódi problémákról beszélne ügynök ügyben.
Tudom, hogy bonyolult, nem is mennék ebbe bele jobban.

A Fidesz bénaságának eredményeképpen, ha rövid távon nem is, már középtávon jót tesz majd a jobboldalnak, ha a komcsi forgatókönyv szerint leleplezik a kommunista rendszer fenntartói közül a besúgók közül azokat akiknek az aktáját még nem lopták ki...

Kovács László, Lendvai Ildikó, Apró Antal egész családja, a helyezkedő elvtelen libajnaik, vagy a liberálisok, és elvtársaik támogatják ezt a "bölcs" igazságtételt és csókoltatják a Mandinert. Nem is álmodhattak volna szebb forgatókönyvről 89-ben sem...

tevevanegypupu 2012.12.04. 13:08:39

@Jack Torrance:

Mondjuk kiadnak. nem tudom elkepzelni - a fideszrol sem - hogy az igazi nagy nevek szerepelnenek benne. Lenne egy hosszu-hosszu lista, szamtalan nevvel amirol gozunk sincs, hogy kicsoda-micsoda. Kulonben tobbe-kevesbe mindenki kicsit ugynok volt, aki parttag volt, mert a taggyuleseken kellett hangulati jelenteseket is irni, es vidaman feladtak egymast is a parttagok. Feltek mint a tuz a megyei-varos-jarasi es sajat partitkaraiktol is, szoval nagyon sokan felelembol is mondhattak ezt azt. Elkepeszto legkor volt, ha valakit celba vettek, volt okat felni..es hat nem tudom, jogosan itelkezunk-e most ezeken az embereken, akiknek a csaladjat, egzisztenciajat is veszelyeztettek. Szoval az eset komplikaltabb, fajdalmasabb es megalazobb mint az a fiatalok, akik nem eltek akkor vagy meg gyerekek voltak, kepzelik.A renszervaltasnal kellett volna tisztazni, es ebben valoban minden akkori part, akik hozzaferhettek saros: be kellett volna mutatniuk. De most?

Jack Torrance 2012.12.04. 13:17:03

@tevevanegypupu: ha nem lenne senki nagy nev, akkor miert felnenek ennyire? Az mszp ertheto volt, ott majd mindenki erintett lehetett kicsit vagy nagyon.

De a fidesz miert nem akarja? Mert szemlatomast NAGYON nem akarja, ezzel a bizottsagosdival meg leszavazasokkal. Mivel egyebkent az embereket leszarjak, azt egyszeruen nem hiszem, hogy tenyleg erkolcsi megfontolasok (haha, ilyenjeik nincsenek is) vezetnek oket.

A kdnp-ben valoszinuleg mindenki erintett, de masik "kdnp"-t siman talalnanak maguknak, nem konkretan Semjen kell nekik. Tehat nem hiszem, hogy oket vedenek.

Akkor viszont csak az marad, hogy sajat magukat vedik. Nagyon.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2012.12.04. 13:24:35

a jó édes kurva anyjukat már 146-szor

tevevanegypupu 2012.12.04. 13:25:14

@Jack Torrance:

Meg jo, hogy a mostani mszp megszavazza, hat naluk aztan nincs semmi ketseg.:) A DK mar nem ugral annyira. Nyilvanvalo, hogy a fideszesek kozott is lehetett, vagy esetleg kozeli csaladtag, jobarat vagy akar olyan is, aki ott ul a frakcioban. ugyanez lehet a kdnp kozott, szoval minden partnak lenne nyilvan felnivaloja.Es aztan van az a bizonyos nemzetbiztonsagi kerdes is, valoszinuleg sokan a regiek kozul most is dolgoznak a magyar kormanyoknak. Ha a rendszervaltasnal nem vagtak el olloval a regi szalakat, ez most mar talan lehetetlenne is valt.Schiffer Andras egyebkent ezt tudhatja nagyon jol, csak most muszaj egy kicsit duborognie, hogy nem csatlakozott Bajnaihoz. Meg talan elege is van abbol, hogy allandoan Szakasitsal mennek neki. Gondolta egy kicsit szorakozik o is.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2012.12.04. 13:34:16

a fidesz nagyon dolgozik az lmp legalább egyharmadán...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.04. 13:36:37

@Pável: mit pampog itten? mindenki le lesz vadászva. mint bélabácsi. ha másképpen nem, hát az amorális lola-spanyol páros majd jól elrejt náluk néhány vadásztöltényt forgatás alatt :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 13:43:17

turul, te miért nem ezzel zárod a posztot? hitelesebb lenne:

"Akárhogy is lesz: annak, hogy én még egyszer valaha a Fideszre szavazzak, szükséges feltétele, hogy ebben a ciklusban megszülessen a megfelelően szigorú és konzekvens lusztrációs törvény és ügynöktörvény."

jvizkeleti

mandiner.blog.hu/2012/02/28/az_ugynokok_fonokei

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 13:55:18

@Kandeláber: úgy gondolom hogy zétényi is csak gumicsontként dobta ezt be, mert ő is beszervezett (ügynök) volt, lásd pl milyen véletlen, hogy ő védi csatáryt, "mekkora hazafi ez a zétényi! hallagssunk rá, mert ő nagy hazafi"

bár itt a videón nem mond rosszat, de disznók közé keveredik:

kkbk.blog.hu/2012/12/04/miert_nem_szomlttjak_el_a_kommunistakat

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 14:01:46

@Lavrentyij Pavlovics Berija: a nemzetieknek, magyaroknak azokra kéne szavazni, akiknek például a zsidók nem fontosabbak, mint az ügynöktörvény.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.04. 14:09:50

@jose maria padilla: Tudom, hogy maga nem vacakolna ennyit őrmester, de legalább annak örüljön, hogy kicsit megkeserítik a vén gazember életét.

@tesz-vesz: A mandarinok nem fognak szavazni a Jobbikra.Más mérsékelt jobber se nagyon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 14:11:13

@tevevanegypupu: Antall-Horn-Medgyessy-Gyurcsany-Bajnai kormanyok alatt is"

ezek mind komcsi pártok voltak, kivéve a kezdeti mdf - antallal, aki másnak reklámozta magát, mint ami volt, pedig antall múzeumigazgató volt a diktatúrában, állítólag aczél jóbarátja volt. de ott az volt a megmentő szöveg, hogy az AB elmeszelte, ők kérem mindent megpróbáltak, de az ellenzék nem hagyta őket kormányozni, gondolom ezt mondta a fidesz is 98-2002 között, nem volt elég erejük a drága elvtársgyerekeknek.
most van, és majd vmit kaptok a választások előtt, amitől még jvizkeleti is újra a fideszre fog szavazni. még véletlenül se fogtok gyanakodni, nektek az is elég ha komcsi bűnök tagadása meg vadásztöltények miatt kap biszku egy 5000 forintos pénzbírságot.

" Az szdsz peldaul miert nem hozta nyilvanossagra? "

mert komcsik gyerekei, ahogy a fidesz is.
Az 1990-ben hatalomra került Antall-kormány, a nagy ígéretek ellenére, elmulasztotta a számonkérést. 1994 tavaszán Horn Gyula és (reform) kommunista pártja vette kézbe a kormányt, és hatalmát megosztotta a Szabad Demokraták Szövetségével - tőlük természetesen (!) nem várhattuk a számonkérést.

Bauer Miklóst a rabok csak “körmös-Bauer”-nek hívták, mivel előszeretettel verte le az áldozatok körmeit. De vajon melyik nyugati ország tűrné el, hogy az említett képviselő úr még ma is letagadja az apja viselt dolgait, illetve múltját? Apjának ÁVH alezredesi címe helyett Pető Iván raktári osztályvezetőt diktált be a Parlamenti Almanach évkönyvébe. [Forrás: Kubinyi Ferenc, Vaskorona, Bp. 1995]

"Vagy akkor nem erdekelt senkit, hogy peldaul kicsoda kakukk?"

de érdekelt, de nem volt ideírva a blogra, hogy elolvashasd. te mint mszp-szdsz-szavazó, meg nem tudtál még akkor erről, nem is érdekelt.

"Ugy egyaltalan: a rendszervaltasnal miert nem kerult nyilvanossagra? "

te 15 éves vagy? mert a komcsik szervezték meg a rendeszerváltást, csak nem gondolod, hogy hagyják kihúszni a kezük közül a mérhetetlen vagyont, és mérhetetlen hatalmat? csakmer "demokrácia" van?
népi demokratikus rendszert már 50 éve harsogják, nem idegen szó tőlük az hogy "demokratikus"

egyéb kérdés?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 14:12:39

@Lavrentyij Pavlovics Berija: a "mérsékelt" jobberek, akárkik is, nyugodtan felvehetik a sárga csillagot magukra.
mégis ki az a retardált, aki ma mérsékeltnek mondja magát? tényleg ilyen ostobák? nem látják maguk körül a világot? a komcsikat? a milliárdos korrupciót? ezt nem lehet egy tea mellett elrendezni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.04. 14:16:52

@tesz-vesz: Komolyan azt hiszi, hogy a debil jobbikosok majd megoldják a problémákat? (Ettől függetlenül nekik is minden joguk meg van a kormányzásra, meg arra, hogy ők is elkúrják az országot.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 14:24:34

@maskep: Schmitt Pál plágium-ügye óta nem tudok elszakadni a gondolattól hogy Orbán Viktornak mindenkiről "van a táskájában" egy-két ilyen-olyan terhelő akta, akár többek között titkosszolgálati múltról"

orbán egy csicska, egy cseléd, hiába jó megbízható elvtárs az apja, ő nemzeti-kereszténynek van eladva, ezért folyamatosan retteghet mikor húzzák elő őróla a régi aktákat, amiket vki biztos megtartott
orbánnak még csányi is parancsolhatna, persze nem szószerint, nyilván csányi szereti, ha fenntartják a baráti kapcsolatot, ahogy a nagybácsi az unokaöccsével, kb olyan a viszony.
nem orbán hozta elő a témát smittről, ugyanis a meccsekre mindig elviszi magával és együtt mosolyognak, emellett ez orbánnak is kínos ügy volt, nem temeti be magát a sírba.
smitt jó elvtárs, nem tett semmit orbán ellenében.
smitt ügyében a legérdekesebb, hogy a komcsik a komcsit dobták fel, smitt két szék közé esett, azt hitte megmenthetik még az elvtársak, az egy dolog hogy a kis hvg-s újságíró biztos hogy nem beavatott, de a hvg tulajdonosa mindenképp az, ő azt az utasítást kapta és adta tovább a hvg főszerkesztőjének, hogy dobják fel smittet, írják meg a cikket. egyes szürke eminenciások úgy gondolták, hogy kell egy gumicsont újra, és smitt et. úgyis jól jár végül anyagilag, a kommunisták olyan fogalmakat hogy "jellem, becsület, gerinc" nem ismernek, jó smittnek a havi 1-2 millió forint a lemondatása után is. hisz megszavazta a fidesz neki. mindenki jól jár.
az mondjuk hihetlen amúgy hogy milyen sok beavatott van, aki ismeri, hogy a fidesz csak megjátsza a komcsit és az összes nagy fideszes komcsi családból jön, az mszp látszatellenzéke, hihetelen hogy eközül a sok ember közül még egy se beszélt, de nyilván ezek az emberek anyagilag mind jól jártak, mivel nincs lelkiismeretük, mert proli kommunisták, megéri nekik havi 1 milkáért, hogy ne is beszéljenek erről.
minél többet keresel havonta, annál inkább ragaszkodsz a pénzhez, nem pedig fordítva.

maskep 2012.12.04. 14:25:03

@fran7: Sajnos, vagyok annyira idős, hogy láttam Horn Gyula kormányát is, de még a '80-as évek közepén kezdtem foglalkozni politikával, és azóta nem igazán felejtek. Vagyis nekem nem kell megismernem a közelmúltat, mert végigéltem, méghozzá elég tudatosan és folyamatában is figyelve és rögzítve a történéseket és a politika alakulását.

Egyébként Orbán Viktort sem látom közelebbről most, mint Horn Gyuláékat láttam a maguk idején. Mindkettőtől távol tartom magam.

Ezzel együtt, talán érdemes volna túllépni azon, hogy melyikünk mit nem lát: Szerinted én a múltat, szerintem te a jelent. Pont.

Halaggyunk...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 14:26:34

@Lavrentyij Pavlovics Berija: egyes problémákat megoldanak, másokat csak megpróbálnak megoldani, ebben segíteniük kell nekik a rátermett magyaroknak.

ne legyen kétségünk, a jobbik a kommunista-kérdést könnyen meg tudja oldani, ez egy nüansz.
a gazdasági szabadságharc keményebb dió. de majd kikérdezzük sorost a börtönből.

tevevanegypupu 2012.12.04. 14:27:21

@tesz-vesz:

Hat maga aztan..:)
Nem, koszonom nincs tobb kerdesem, kivaloan elmeselt mindent. De arra azert kivancsi vagyok, hogy mondjuk ha a jobbik kormanyra kerul majd, hogy kezdi el az ugyek intezeset..Gondolom elso lepes lesz elszakadni az Europai Uniotol, utana az ugynoklistak nyilvanossagra hozasa, aztan a ciganyok karantenba zarasa, a kettos allampolgarok kitiltasa az orszaggyulesbol, volt kormanyok vezetoinek nyilvanos targyalasa es eliteltetese..Es miutan a kezdeti euforia elmult - mert mindezt megcselekdtek - hogyan tovabb? Sziget leszunk az embertelensegben vagy mi?

maskep 2012.12.04. 14:29:45

@Kandeláber: Akárkikről beszélt Gyöngyösi Márton: Kormánytagok vagy hajléktalanok, tökmindegy, mert "zsidó származásúakról" szólt.

Annyit emlegetik itt a radikál-jobberek az amerikai politikai szabályokat, hadd említsek én is egy szabályt: Ha a Kongresszusban egy képviselő azt találná mondani egy fölszólalásban bárkire, hogy "suvikszos", akkor utólag nehezen magyarázhatná meg szemforgatással, hogy ő a cipőpucolókról, mint elismert szakmáról beszélt... Pont azért, mert nincsenek olyan törvények, amiken egyensúlyozva beül lehet maradni a jogilag el-nem-ítélhető határon, nem működik, nem hat és védhetetlen a hazug szemforgatás.

maskep 2012.12.04. 14:31:28

@MoxNox: Bízzunk benne! Meg abban is, hogy kormányon is úgy fogják látni, ahogyan most szavaztak...

maskep 2012.12.04. 14:35:04

@MoxNox: Persze, tudom, hogy ez a "zsidó származású" csak nyelvbotlás volt Gyöngyösi Mártontól. Sőt, nem is ő mondta, ez csak egy önkéntelen freudi elszólás. Erről is az a büdös zsidó tehet...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 14:47:03

@tevevanegypupu: a jobbik nem nagyon tudja nyilvánosságra hozni az ügynöklistákat, mert kenedi janika elviszi magával addigra már az összes fontos anyagot, mint szemere bertalan a szent koronát, és elássa a határban.
a jobbik valószínűleg a fiatal ügyvédeket berakja bíráknak, akik betartják a törvényeket; az öregek ellen pedig eljárást kéne indítani, börtönnel, de lehet hogy csak elküldik őket a munkaügyi hivatalba, egy kis kényszermunka jót tenne nekik.
szóval elítéli az új bírósággal
lusztrációs törvény hoz, ezzel megtisztul majd a média is, akik min. közéleti tevékenységet nem fejthetnek ki. és nem mehetnek politikusnak sem, el kell búcsúznod tehát orbán viktorka két szép szemétől is, és bajnainak is mennie kell, mert apja komcsi, ő apja vagyona és kapcsolatrenderének köszönheti a maga vagyonát, min. vagyonelkobázásban kell részesíteni a milliomos árulókat is, demján, csányi nem látjuk többet, persze ha sikerül a kiadatási egyezmény.

a cigányokat karanténba nem is rossz ötlet, külföldi munkához juttatni őket még jobb, a súlyos bűnözőket pedig halálra kell ítélni, így lesz még a többinek hely a börtönben. ahol meg kell felezni a mostani ételadagokat, ma elég jól kapnak úgy hallom.

a közel-kelet felé nyitunk. lengyelek is jó fejek. meglátjuk, kalandok nélkül mit ér az élet, persze szavazhatsz újra komcsikra, és minden megy tovább, de a keresztény-nemzeti ne legyen kutya. az olyan illúzióromboló.
mondjuk te nem nagyon vagy keresztény-nemzeti

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 14:50:46

@MoxNox: másszál vissza légyszi, nem kell ide hazudozni, tévegetni
kenedi egy potenciális kettős állampolgár, az szdsz ávós párt

MoxNox 2012.12.04. 14:51:54

@tesz-vesz: Úgy tűnik neked kéne visszamászni a nyilas cimboráid közé.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.04. 14:52:05

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
dehogy keserítik. az az ember pont leszarja, hogy mi történik. mi történhet? -az egész egy gyalázatos kutyakomédia, ami elfedni óhajtja a lényegi semmittevést- loláék aljas tevékenysége is privátkarrierrel jutalmazott ködösítés. amiről már időben szóltam.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 14:54:30

@Shyad-Khourongai: még az apró-klán is nagyobb erő, mint orbán

tevevanegypupu 2012.12.04. 15:25:15

@tesz-vesz:

Meresz es nagyivu program, nem lesz egyszeru vegrehajtani. egy ellenseges Europaban. De maguk tudjak hogy kezdjenek hozza..persze csak ha megnyertek a valasztast.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.04. 15:37:28

@tesz-vesz: Muhaha, a Fospumpa is könnyen meg tudta volna oldani a komcsikérdést, mégse tette. A Páncélvonat se nagyon fogja.

@jose maria padilla: Nem hiszem, hogy vénségére szívesen jár bíróságra. Képírónak sem használt a per, lehet, hogy neki sem fog.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.12.04. 15:38:18

@tesz-vesz: az ugye megvan, hogy ez, amit itt monitorra hánytál, az vegytiszta náci alapvetés? Vagyonelkobzás (magántulajdonhoz való jog, szevasz), közéleti tevékenységtől való eltiltás (szólásszabadság, szevasz)... Utána meg meg vagy sértődve, ha nyilas csőcseléknek tartanak egyesek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 15:43:39

@Lavrentyij Pavlovics Berija: nem nagyon értelek, orbán nem akarta megoldani ezt, nem is oldotta meg.
az egy dolog hogy hogy reklámozza azt, szerinted a politikusok sose hazudnak?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 15:47:45

@tevevanegypupu: merész, nagyívű?
pfúj :) ez a minimum basszus

@immortalis: vagyonelkobzás az náci? szerinted teljesen törvényesen lettek itt a milliárdosok hirtelen gombamód szaporodva 90-ben ugye?
vagy nem számít hogy szerezték, most már megtarthatják, mert az övék, és ezek irányíthatják a gazdaságot ugye? te hol a fenébe élsz és eddig mit csináltál?
aki ellopja a biciklimet az is megtarthatja, mert az már az övé? mer magántulajdonhoz való jog.

"közéleti tevékenységtől való eltiltás (szólásszabadság, szevasz)"

nem. az lmp-t nem érhetné ez, mert nem voltak komcsi párttagok, se kiszesek. hol érintené ez a szólásszabadságot akkor? az lmp meg értelmesebb, mint az mszp. mint a fidesz.
te tényleg ilyen ostobácska vagy, vagy tetteted?
szóval miért vagyok nyilas?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.04. 15:58:22

@tesz-vesz: Muhaha, a Fospumpának nem hisz, de a Páncélvonatnak igen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 16:07:33

@Lavrentyij Pavlovics Berija: nem tudom mik ezek a szavak, de ezekkel kicsit retardáltnak tűnsz, főleg ha ismétled őket.
a jobbikban nem az mszmp és kisz-tagság dominált.
emellett már két lehetősége volt a fidesznek, de nem tett semmit, a jobbik eddig lehetősége nulla, adjuk meg nekik akár a 2/3-os lehetőséget, és lássuk élnek-e vele

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.12.04. 16:24:19

@tesz-vesz: "mert apja komcsi", írod, és nem is érted, nem is sejted, hogy mi a baj a gondolatmeneteddel. :/ Sajnállak.

fran7 2012.12.04. 16:28:11

@maskep: A politika csinálása, mindig egy durva és piszkos folyamat volt. Azt, hogy ennek piszkosságát mennyire érzékeled, az azon is múlik, hogy mennyire mutatják meg neked közelről. Én végig erre utaltam. Lehet és kell is a jelenlegi hatalmat számonkérni a módszereiért. De nem történik más, mint ami a politika természetéből fakad.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 16:47:24

@immortalis: talán ha kifejtenéd, még érvelni is lehetne. siffernek is komcsi a felmenője, egyelőre azonban nem látni, hogy ez őt befolyásolja
kkbk.blog.hu/2012/07/12/siffer_es_retvari_a_kozgeprol

nem bűnös, akinek apja komcsi, csak akkor hogyha védi, ha megakadályozza az elszámoltatást, ha apja egyengeti a kaerrierjét, ugye érted már?
na akkor hegyezd tovább a zabot, arra vagy jó

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.04. 17:36:38

@tesz-vesz: Épp elég ideje lóg itt, hogy tisztában legyen a Fospumpa kilétével. A Páncélvonat dekódolásához sem kell nagy erőfeszítés.
Én is írtam, hogy a Jobbik is megérdemli az esélyt a kormányzásra, de azt várni tőlük, hogy rendet raknak az elmúlt 22 év (és a borzalmas tagság) tükrében naivitás.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.04. 17:37:51

@TuRuL_2k2:

Egy az "ügynöklistásdi" olyan, mint a pisztoly a jelentben: ha a filmvásznon vagy a színpadon feltűnik egy pisztoly, akkor a néző tudja, hogy az előbb-utóbb bizonyosan el fog sülni.

Tulajdonképpen mindkét álláspont, a listák nyilvánosságra hozása és az örök feledésbe küldése mellett is felhozhatók épkézláb érvek. És most nem holmi jogi érvekre gondolok, hanem erkölcsiekre.

Azonban ismerve a viszonyokat, évtizedek tapasztalatából tudva, hogy ki mire használná azt a pisztolyt, ha megkaparintaná, hosszas mérleg(e)lés után, azt kell, hogy mondjam: (szerintem) minden, a múlttal kapcsolatos dokumentumot, így a titkosszolgálati múlttal kapcsolatos dokumentumokat is köznyilvánossá, minden részletében bárki (ú. é. mindenki) számára hozzáférhetővé, kell tenni.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.04. 17:49:50

@immortalis:

Nem mintha közöm volna hozzá, de a helyzet az, hogy @tesz-vesz: eszmefuttatásáról sokminden elmondható volna (most azt ne bolygassuk, hogy mi minden:-)) , de az, hogy náci, az bizonyosan nem. Ellenben a tiédről, minden különösebb csűrés-csavarás nélkül, kijelenthető, hogy (liberál)bolsevik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.04. 18:23:08

@Lavrentyij Pavlovics Berija: nem a dekódolással van a bajom, és írtam már, hogy mit nézek ki belőlük:

@tesz-vesz:

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.04. 18:46:19

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Nem értek egyet azzal, hogy a Jobbik képes lenne kormányozni. Egyrészt kívülről oly' mérvű támadások érnék, hogy ellehetetlenülne, másrészt belülről indulna oszlásnak, mert lennének olyanok, akik szerint a radikális reformok végrehajtása csakis radikális eszközökkel lehetséges.
A külső támadások, amelyek egyrészt a hazai politikai ellenfeleiktől érkeznének, másrészt külföldről, annyira felmorzsolnák erőiket, hogy a párton belüli ellentétekkel már nem tudna megbirkózni.
Az egyetlen megoldás az utcáról alakítani kormányt, az utcán írni alkotmányt.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.04. 19:32:58

@tesz-vesz: Nézzen be a jósdára, akkor megtudja, miért használom őket.

@Mr Falafel: Azt én sem állítottam, hogy képesek lennének kormányozni (egyrészt mert hülyék, másrészt mert tényleg szétszednék őket), de őket is megilletné a jog a további elkúrásra, ártani pedig meg már nem nagyon tudnának.

Robinzon Kurzor 2012.12.04. 19:41:28

@maskep: "Schmitt Pál plágium-ügye óta nem tudok elszakadni a gondolattól hogy Orbán Viktornak mindenkiről "van a táskájában" egy-két ilyen-olyan terhelő akta, akár többek között titkosszolgálati múltról."

Nahát, miket nem mondasz ...

Robinzon Kurzor 2012.12.04. 19:48:38

Hú, de bátor poszt, de jól megmondta a ... izé, mit is?
Ja, hogy semmit.

Még annak kimondásához is tele gayta, miszerint az egyetlen racionálisnak látszó érv a kussolás mellett nem más, mint hogy a Fidesz tele van volt ügynökökkel.

Ezért kár posztot írni erről.

fran7 2012.12.04. 21:15:27

@Robinzon Kurzor: Kétségtelenül tele lehet a Fidesz ügynökökkel, de van más oka is annak, hogy nem erőltetik a dolgot.
Ott van például az MGP ügy. Kiderült, hogy jelentett, mint a színház élet és halál ura. Mi volt a következménye Cserhalmit meghurcolták, mert azt hitték, hogy ő dobta fel. Cserhalmi karrierje megtört, de annyira mégsem, mert nagyszerű színész. Így most nem a Nemzeti ünnepelt sztárja, hanem Debrecenbe. Mi lett volna, ha nem ilyen tehetséges? Egy átlag embert mennyire tudnák még most is kikészíteni a megmondók, a féligazságokat megfogalmazók?
Másrészt voltak olyan emberi tragédiák is, hogy akinek az apjának együtt kellett működnie a hatalommal, a fiát ugyanaz a közeg teljesen kiközösítette, mert az apját gyűlölték. Biztos, hogy ezt akarjuk 20 év elteltével? Tönkretenni valaki életét, mert az apja tett valamit? Úgyse tagadhatja meg az ember a családját.

lorantka_a_gall 2012.12.04. 21:37:54

@jan: "végső soron, amikor be kell húzni az ikszet, akkor győz a neveltetés, a szocializáció, a családtörténet."

Amikor ilyennel találkoztam az ismerőseim körében, általában a maszop kapta azt a végső soron behúzott ikszet... fordítva ritka holló.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.04. 22:01:42

nnnna, végre egy ütős cikk, mint a régi szép időkben

zollerbá 2012.12.04. 22:21:04

Az 1990-es parlamenti választásokon az MDF-KDNP-Független Kisgazdapárt összetételű kormánykoalíció képviselői között százharminc ügynököt találunk. Így már érthető Antall általunk sokat emlegetett kifakadása, nevezetesen: Ha elfogadjuk az ügynöktörvényt, elvész a koalíciós többség . Hát bizony elveszett volna, vagy ha kiderül, hogy a Fideszesek között is tizenhét, az SZDSZ-nél negyvenhat, az MSZP-nél meg húsz ügynök található, de még a függetlenek között is ült két besúgó, új választásokat kellett volna kiírni Magyarországon.

Adják össze a számokat, s elsápadhatnak, az első, úgynevezett szabadon választott képviselők kétharmada ügynök volt. És akkor gondolkodjanak el azon, milyen lényeges magyarellenes törvényeket fogadott el ez a parlament. Míly mértékűvé vált Hazánk vagyonának ki- és átjátszása? Ha górcső alá veszik az eredményeket , levonhatják a következményeket, egyáltalán nem véletlen kifosztásunk, a jog lábbal tiprása.

De vallassuk tovább a számokat, újabb összefüggésekre jövünk rá. Láthatjuk, hogy a kormánykoalíció ügynökei többségükben piti kis III/III-as besúgók voltak, itt-ott akadt egy-két szigorúan titkos tiszt.(A szigorúan titkos tiszt, a korábbi beszervező, akkor képviselőtárs, csak összevonta szemöldökét, s a spicli úgy ugrált, azaz szavazott, ahogy egykori tartótisztje akarta A pártszínek nem jelentettek akadályt. Az MSZP meg még inkább elemében volt, hiszen tudta, egykori MSZMP-sként kit szerveztetett be.) Az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz mélyen fedett emberei azonban zömében külföldi titkosszolgálatoknak jelentettek, az MSZP emberei elsősorban a KGB-nek, az SZDSZ, meg a Fidesz képviselői pedig az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak és az amerikai CIA-nak.
Lakatos Pál:Júdások a magyar parlamentben - Másfél évtized sötétségben (Magyar Világ, 2005. már. 31.

zollerbá 2012.12.04. 22:37:26

"Rendszerváltó" miniszterelnökök pórázon című könyv tartalma:
"Elkezdtem játszani a nevekkel, betűkkel és számokkal. Egy álomcsapatot, a (D)urr bele! FC-t hoztam - gondolatban - létre, amelynek tagjai a következő számú mezeket viselték egykoron. Sőt van, aki ma is abban a régi kopottasban rohangál. A lelkébe ivódott. Nézzük csak a (D)urr bele! "focicsapat" összeállítását: 3-as számú mezben Josef von Ferenczy, 8-asban Boros Imre, 11-esben Keresztes Sándor, 18-asban Mádl Ferenc, 21-esben Boross Péter, 30-asban Mécs Imre, 50-esben Demszky Gábor, 52-esben Csapody Miklós, 72-esben Debreczeni József, 99-esben Kónya Imre, 205-ösben Sárossy László játszott. A 209-es számú mez gazdáját, Medgyessy Pétert meg mindenki ismeri..."

Alfőmérnök 2012.12.04. 22:40:53

@mk27soundmaster: Egyébként bárki bemehet a Történeti Hivatalba (vagy miafasznak hívják most) és kikérheti a vele vagy a családtagjával kapcsolatos dokumentumokat. Szóval nem nyilvános, de hozzáférhető. De valahogy az emberek többsége leszarja.
Szerintem gyávák.

zollerbá 2012.12.04. 22:52:30

@Alfőmérnök: Az érdekesebb akták, amik közvetlenül a módszerváltásró is szólnak még a szolgálatoknál vannak! A Történeti Hivatal vezetője az MDF-SZDSZ paktumot is aláíró Kónya et. felesége, aki felügyeli "hivatalból" az aktákat.

Alfőmérnök 2012.12.04. 23:00:02

@zollerbá: A mágnesszalagok meg 2060-ig titkosítva vannak. Ezen már tényleg csak röhögni lehet. Addigra lesz minimum egy atomháború, amit lehet, hogy csak a csótányok meg a patkányok élnek túl. (Meg Fogarasi Árpád.)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.05. 05:54:26

@Alfőmérnök:

Téged érdekel? Engem nem igazán. Ha rá lehetne keresni a Világhálón az iratokra, talán böngészgetnék egy kicsit közöttük, még az sem kizárt, hogy volna ott ez-az. De hogy utánamenjek... Mi változna attól, ha tudnám, hogy... ?

Igaznádiból azért lenne fontos az iratok mindenki számára szabad hozzáférése (szerintem), hogy ne lehessen visszaélésekre, zsarolásra használni azokat.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.05. 05:55:07

Jav,:

Igaznádiból=Igazándiból

Alfőmérnök 2012.12.05. 07:21:48

@mk27soundmaster: Hogy a faszomba ne érdekelne, hogy a családtagjaimat megfigyelték-e, és hogy miket jelentettek róluk? (Vagy hogy esetleg - mert sajna ez sem kizárt, és az emberek többsége ettől is fél, hogy kiderül - nem volt-e a családtagjaim, ismerőseink között beszervezett ember?)
Faszfej.

pityipalkó 2012.12.05. 08:04:14

A hatalomnak maximális érdeke,hogy olyan emberei legyenek akiket valamilyen módon tökéletesen kézben tart,ellenőriz. Erre pedig a legalkalmasabbak a zsarolható emberek. Ez ilyen egyszerű.Ja,hogy gusztustalan ?Nézzetek meg élőben egy parlamenti közvetítést és az ott adott válaszokat! Szemrebbenés nélkül mondják a fehérre,hogy fekete!

Pelso.. 2012.12.05. 08:29:18

@Alfőmérnök: Többször felvetődött s közismert (pontosabban az információk birtoklói ezt sugallják), hogy mágnes szalagokon van az anyag. Kíváncsi lennék, ki jutott hozzá, s hol találhatók most a mikrofilmek, melyekre az akkori BM Gépi Adatfeldolgozó Osztálya mindent felvitt.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.05. 13:30:26

@fran7: Igen, azt akarjuk, ha máshogy nem megy. Menjen tönkre az ő családjuk is, ha másokat tönkre tettek. Az oktalan állatok csak tapasztalati úton tanulnak.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.05. 15:21:13

@Alfőmérnök:

Akikről eddig is feltételeztem, hogy ilyesmire kaphatók voltak és kiderülne, hogy valóban, velük kapcsolatban az érzelmeim mit sem változnának. Akikről pedig nem gondoltam volna és kiderülne, hogy mégis, velük kapcsolatban leginkább szánalmat éreznék (és az nagyon elszomorítana:-)).

Mondom, minden dokut fel kéne b_szni a Világhálóra, aztán, akinek indíttatása van rá, hadd keresgéljen, hadd olvasgasson --- úgy tudjuk csak azokat az időket is helyretenni magunkban, ha nyíltan beszélünk róla.

Alfőmérnök 2012.12.05. 22:14:44

@mk27soundmaster: "(és az nagyon elszomorítana:-))"

Engem is. Mondjuk én nem szmájlit raknék ennek a mondatnak a végére, mert nem vagyok elmeroggyant.

Megjegyzem, az is egy szempont, hogy nem szerencsés, ha a privát szférába tartozó adatok nyilvánosságra kerülnek, még akkor sem, ha a múltban történt eseményekről van szó. (Más szóval max. azt kéne nyilvánosságra hozni, bárki számára elérhetővé tenni, hogy ki jelentett, azt nem, hogy mit.)

maskep 2012.12.06. 08:09:15

@fran7: Huh, fussunk neki mégegyszer!

A piszkos politizálás a háttérben, a játékszabályok önkényes átírása, és ezen átírt szabályok még önkényesebb, nyílt és cinikus áthágása, ez három különböző klassz.

Ha ezt nem érted, akkor vagy vak vagy, vagy teljesen más az értékrended, mint nekem, vagy szemforgatással véded a védhetetlent. Ami ugyanaz...

Az erkölcsi fanyalgás mellett, a vakság kapcsán hadd hívjam fel a figyelmedet a gyakorlati eredményekre is: Míg a "teszetosza" meg "piszkos" liberális demokrácia rövid távon jóval kevésbé hatásos, mint az Orbán-féle önkény, amelyik rövid távon extrém módon hatásos, de a kontroll-mechanizmusok kiiktatásával elvesztette már középtávon a hatékonyságát: Elég egy nagyobb csapdába belefutnia, és már az felemészti a tartalékokat, hogy a saját dugájából kikecmeregjen. De, mint láttuk, nem egy csapdába fut bele ez a kormány, és van annyira kisszerűen dacos, hogy ne is akarjon elsőre kimászni belőlük...

Az ügynöklistákról: Egészen más az, ha a politikai és közigazgatási intézményrendszer (többé-kevésbé) ellenőrzi és ellensúlyozza a visszaélés lehetőségét, és az, ha ezek a kontrollok teljesen ki vannak iktatva.

Ha nem látod...

maskep 2012.12.06. 08:19:22

@fran7: Megpróbálom plasztikusan, röviden érzékeltetni: Olyasmi az érvelésed, mintha a gyerek nevelésében a szobafogság és a rendszeres verés közötti fegyelmezési különbséget pusztán "módszerbélinek" tartanád. Bizonyos kritériumok szerint, nem emberi, vagy felelőtlen szemmel nézve, persze valóban csak módszerváltás...

fran7 2012.12.06. 11:24:03

@maskep: Van kétféle nézőpont. Első a pragmatikus. Mindegy mi történt csak az eredmény fontos. Ebben a szemszögben, mindegy hogy egy diktátor teszi tönkre az életed vagy egy Gandhi típusú szent egy olyan döntésével, ami téged ellehetetlenít. Vesztese vagy a történetnek. S egy ponton túl nem érdekel ki tette ezt veled. A politikának ez a következménye, nem elkerülhető, hogy vesztesek legyenek.
Van egy másik szemszög az idealizmusé. Ami azt mondja, hogy veszítettem ugyan, de demokráciában élek, működnek a fékek és ellensúlyok és amúgy a politikusok tisztességesek, csak én kerültem a csalán rosszabbik végére. De ez a világ a létező világok legjobbika és elviselem a sorsom, vagy hiszek az isteni igazságszolgáltatásba és rábízom az ítéletet. Vagyis amit te mondasz, hogy most gonosz diktatúra van és ez ellen minden eszközzel harcolni kell, mindegy hogy a rendszernek vesztese vagy győztese vagyok. Rendben én is azt gondolom: Éljen az igazság, vesszen a világ. De ettől te még nem leszel nyertese a dolognak, vagy ha igen, akkor nem biztos, hogy kizárólag az elveid vezérelnek. Ugye?

maskep 2012.12.06. 14:52:44

@fran7: Van kétféle nézőpont. Az egyik a cinikus alattvalóé: hogy a demokráciában sem éltem jobban, a diktatúrában legalább nem idegesít az a tudat, hogy lehetőség, lehetőségem lenne jobbítani.

A másik a felelős polgáré - akár idealista, akár racionalista...

Az általad említett pragmatikus nézőpont persze messze nem pragmatikus, hanem rövidlátó: A diktatúrák azért rövid életűek relatíve, és a demokráciák azért stabilak, mert a kontroll nélküli önkényuralom már középtávon sem hatékony. A diktatúrák tanulsága, hogy ha nem sikerült időben leváltani békés úton, akkor évekkel, évtizedekkel képesek túlélni a saját gazdasági tönkremenetelüket, és kiszámíthatatlan az, ami utána következik.

Ennyit a pragmatizmusról...

maskep 2012.12.06. 15:02:20

@fran7: ...És a diktatúra és demokrácia általános elvi különbségeinek, valamint az egyes rendszerek támogatói lélektanálak kielemzése után visszakanyarodnék: Arról kezdtünk beszélni, hogy a jelenlegi kormánynak, személyesen Orbán Viktornak mind a lehetősége, mind a szándéka egy másik osztályba emelte az ügynöklistákkal való államhatalmi visszaélés veszélyét az előtte eltelt húsz év liberális (vagyis: hatalommegosztásra épülő) demokrácia bármelyik kormányzatához képest.

Lehet azon vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, lényeges vagy lényegtelen, megváltoztatható vagy törvényszerű, de ténynek makacsul tény.

Aztán persze magát a tényt mindenki minősítse ízlése szerint... De hogy ez új minőséget jelent, az bizony vitathatatlan. Legalább is ortodox logikával...

fran7 2012.12.06. 16:30:03

@maskep: Az a baj, hogy nem a demokráciák igazán stabilak. Már ha a relatíve dolgokon túl tudsz lépni. Királyságból nem kellett négy mint köztársaságból. Legalábbis Franciaországban.
Én nem az alattvaló cinikus hozzáállásáról beszéltem, hogy nem is lehet többet elérni. Ugyanis mindig lehetett, csak az erkölcs megakadályozta. Ugye erről ritkán van beszélve az elmúlt negyven évvel kapcsolatban. Épp azt tudnánk meg, hogy ki jutott feljebb, mint érdemelte volna. Akkor dőlnének csak nagy emberek, bálványok. Vagy nem dőltek, mikor kiderült? Mint Vitray, Szepesi, MGP, vagy MP, akiről megjelent a közlönyben, hogy mondjon le,, mert összeférhetetlen vagy ugyanez Horn Gyulával kapcsolatban megtörtént? Hol voltak a fékek, ellensúlyok? Sehol, de sehol. Te ezeket az ellensúlyokat félted és hiányolod, ez a szűklátókörűség és cinizmus. Már ne haragudj. Én emlékszem ezekre is. MP mint miniszterelnökhelyettes hivatalból kapta a III/III-as jelentéseket, még 90-ben is. Milyen jó kis ellensúly volt ez a 2002-es választási kampányban? A családjában a titkosszolgálat vezérkarával. Ezért nem értem a sirámokat a demokrácia leépüléséről, Kinek van, volt nagyobb lehetősége felhasználni az ügynök kérdést és adatokat?
Talán el kellene játszani azzal a gondolattal, hogy a Fidesz nemcsak azért hallgat ezen a téren, mert sokan vannak érintve tőlük, hanem azért, mert a kulcs nem az ő kezükben van. Mert ha az övékében lenne, akkor már rég felhasználták volna. A politikai ellenfeleik eltüntetéséhez. De ezt nehéz belátni, ha valaki elfogult. Az, hogy meg Viktor nem tisztességesen használja fel a hatalmát, ez mint Fidesz szavazót nem lep meg.

maskep 2012.12.07. 08:06:49

@fran7: A demokráciák nem eléggé stabilak? A demokrácia és az önkényuralom között a különbség az, hogy a hatalom váltásához nem kell a rendszert megváltoztatni, és főleg nem erőszakkal. Míg az önkényuralmak képesek sokszorosan túlélni gazdasági tönkremenetelüket, vagyis legitimitásukat.

A (liberális) demokrácia nem jó rendszer, mint Churchill óta tudjuk, csak nincs nála jelenleg jobb rendszer. Nem az igazságossága az, ami miatt elsősorban a legjobb (legkevésbé rossz), hanem pont hatékonysága, stabilitása és kiszámíthatósága az előnye bármilyen önkényuralommal szemben. A relatív kitétel arra utal, hogy egyrészt ez nem abszolút érvényű. (Lásd: többek között Adolf Hitler és Orbán Viktor is meg tudta hackelni a demokráciát, és alkotmányos úton meg tudta puccsolni a demokráciát. Ebben az értelemben(!) egyformák, és ez a demokrácia egyik gyengeségét mutatja). Másrészt ez a jelenlegi korra (fejlettségi szintre, termelési viszonyokra) érvényes, a jövőt nem ismerem...

Amiket említettél, kiváló példák: Horn esetében a választók relatív többsége döntött úgy a múltja ismeretében (valamint ennek a propagandának az erőszakkal való sulykolása alapján), hogy kevésbé számít a pufajkás múltja, mint a későbbi érdemei, valamint személyes hitele. Medgyessy esetében nem a demokrácia problémája volt megválasztása, hanem az információk hiánya. Az azt megelőző, "antikommunista" kormány ugyanis továbbra sem tette ezt az információt nyilvánossá. De egyrészt ennek ismeretében (is) négy év múlva a választók békésen dönthettek volna a sorsáról. Másrészt a rendszer hatékonyságát és stabilitását jelzi, hogy Medgyessy Péter emiatt is, de őleg gazdaságpolitikai okokból korábban megbukott, ami nem vezetett válsághoz, hanem egy békés, gyors kormányváltás követte, és nem forradalom.

Természetesen az alkotmányos monarchiákat is a demokráciák, és nem az önkényuralmak közé sorolom. Ezek lehet, azért stabilabbak, mert van egy konszenzus, amelyik tiszteli az országot nemzetet megtestesítő személyt. Persze ugyanilyen konszenzussal lehet tisztelni egy konkrét személy helyett egy ideát is, például a Köztársaság eszméjét, mint pl. Franciaországban. hangsúly a "konszenzuson" van, és a monarchia körüli közmegegyezést egy Orbán-féle gátlástalan hatalom-akarnok ugyanúgy fel tudja rúgni, rúgatni a híveivel, mint tette a Magyar Köztársaság eszméjét és intézményrendszerét.

Ezek ismeretében persze vitatkozhatunk tovább arról, hogy van-e jelenleg olyan rendszer, ami stabilabb és/vagy hatékonyabb a demokráciánál... Persze, európai, és nem fél- vagy teljesen ázsiai rendszerekről beszélek, mint pl. a fél-ázsiai bolsevizmus, vagy a teljesen ázsiai (kínai) liberális piacgazdaság politikai diktatúra mellett, esetleg a bhutáni típusú autarchia.

De a lényeg mégis az, hogy ha fontosnak tartjuk azt, hogy stabil demokráciánk legyen, annak előfeltétele a döntéshez szükséges információk nyilvánossága, valamint a szabad döntés, a korrumpálhatóság minimalizálása. A korrupció pedig nem csak a kalácsot, hanem a korbácsot is jelenti: Minden olyan körülményt, ami bárkit döntési pozícióban arra kényszerít, hogy ne a közjót szolgálja, a legitim funkciójának megfelelve. És az Orbán-rezsimnek mind a lehetősége, mind a szándéka megvan arra, hogy korrumpálja azokat, akiket döntési pozícióba tesz, vagy akiket onnan nem tud elmozdítani.

A korrupcióval sem az a baj elsősorban, hogy erkölcstelen meg csúnya, hanem az, hogy kontraproduktív. Ugyanez a baj az Orbán-féle önkényuralommal is (mutatis mutandis, még a nemzetközi piac is elsőre benyalta a "kétharmad stabilitásának és racionalitásának" mítoszát).

Jelenleg tehát a háttérben a játékszabályokat és az azok mögötti elveket kijátszó suskus helyett az intézményesített állami korrupció veszélye fenyeget. És ez új minőség: Amellett, hogy rontja a hatékonyságot és tönkreteszi az országot, még a leváltása is csak akkor lehetséges, ha már nagyon-nagyon megbukott gazdaságilag, jóval azután, hogy végképp elveszett a legitimitása

Mint általában az önkényuralmak...
süti beállítások módosítása