Szemtanúi vagyunk már egy ideje az Orbán vs. Európai Unió (és IMF) meccs újabb és újabb epizódjainak. Mindkét oldalnak vannak drukkerei: ki Orbán gazdasági szabadságharcát és Moszkva Brüsszel-ellenes machinációit támogatja, a kétharmados parlamenti többségben megtalálva ennek legitimációját; ki pedig az EU-t, mint az európai értékek és a demokrácia letéteményesét, amely eséllyel veszi fel a küzdelmet az orbáni diktatúrával és a keleti széllel. De hova álljanak a belgák? Tonio Borg ügye nem könnyíti meg az EU melletti lelkes kiállást.
A hardcore Orbán-fanok könnyen kritizálhatják az EU-t: mit szól az bele „a nép” választásába (sokszor a kétharmad = nép logikát követve)? Az ő szemükben az EU egy technokrata, gőgös, távoli központ, a gyarmatosító nyugat szuperkormánya, neoliberális gőzhenger, ami csak kizsákmányolni akar minket, az IMF-fel kézenfogva. Az EU-rajongóknak könnyű támadni Orbánt, mivel a szervezetet az európai politikai kultúra, a piacgazdaság, a demokrácia és a liberális értékek letéteményesének látják, amely az egyetlen eszköz az orbáni diktatúra elfajulásának megakadályozására.
Matolcsy politikájával kapcsolatban megoszlanak a vélemények, hogy túlságosan szocialista, vagy túlságosan kapitalista-e, szerintem egyik sem: ez egy harmadik út. Azok, akiknek nem igazán jön be az unortodox gazdaságpolitika, nyilvánvalóan üdvözlik az EU ezzel kapcsolatos lépéseit. Az Európai Központi Bank (amiről nemrég megtudtuk, hogy választ ad Kissinger régi kérdésére, hogy ki a fenét is kell felhívni Európában) és a merkeli törekvések a fiskális unióra végső soron a túlköltekezést hivatottak megakadályozni, a prudens gazdálkodásra ösztönöznének, ami ugye régóta jót tenne a magyar költségvetésnek. Jó ötletnek tűnik, ha az EKB a kormányok körmére néz a költekezést illetően. Úgyszintén érhetőek az EU kifogásai az alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálása és a bírák nyugdíjkorhatárának rapid 62 évre szállítása miatt. Orbán sokak számára nehezen szerethetővé tette magát, akkor is, ha számos más kormányzati lépéssel egyetértettünk. Ebből a szempontból az EU a politikai kultúra, az elegancia és a visszafogott stílusú kormányzati intézkedések letéteményese.
Merkeli diktátum vagy sem, végső soron Orbán Viktor is inkább a német kancellár mellé teszi le a voksát (miközben más kormányemberek azt fejtegetik a sajtóban, hogy mennyi közös pont van Hollande és a magyar kormány elképzelései között). Éppen a Balkán mélyéről próbálunk kétségbeesetten felkapaszkodni (gazdasági értelemben), hogy megkapaszkodhassunk a németekben.
*
Az EU másrészről viszont elég szörnyű képet mutat. Nyerő egy olyan védhatalomhoz fordulni, amelyben épp kivetni ajánlják a Tobin-adót, amit még a vérprogresszív svédek is kivezettek, miután tönkretette a svéd tőzsdét? A védhatalomhoz, amelyben az „európai” jelző az „értékek” kifejezés előtt sokkal inkább jelent „progresszívet”? Ahol mindenáron keresztül akarják vinni, hogy a tagállamok tőzsdéin jelen lévő nagyvállalatoknak kötelezően be kelljen vezetniük a 40 százalékos női kvótát a felügyelőbizottságokban? Bízzunk-e egy olyan nemzetközi szervezetben, amelyben kigolyózzák a hagyományos, keresztény, európai értékek olyan letéteményeseit, mint Rocco Buttiglione? Ahol jogvédő szervezetek megpróbálják megakadályozni, hogy egy konzervatív máltai politikus, Tonio Borg külügyminiszter biztos lehessen?
Tonio Borgnak jogi végzettsége van, az emberi jogok területére szakosodott, tanít a máltai egyetemen, és tagja volt a kínzás betiltásáért tevékenykedő EU-s bizottságnak. Szolgált igazságügyi- és belügyminiszterként is. Borg egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosi kinevezését azonban nézetei miatt meg szeretné akadályozni az Európai Humanista Szövetség (European Humanist Federation), a Nemzetközi Születésszabályozási Szövetség (International Planned Parenthood Federation), és a Nemzetközi Leszbikus és Homoszexuális Szövetség (International Lesbian and Gay Association, ILGA); mivel Borg ellenzi a válást, az abortuszt, az azonos neműek házasságát, és szigorú álláspontot foglal el a bevándorlás ügyében. Az ILGA és társai által írt nyílt levélben az LMBT-aktivista mozgalom leszögezi: szerintük Borg nézetei „konzervatívok és idejétmúltak”, ezért nem lehet „pártatlan” biztos az egészségügy területén, akkor sem, ha ezek a témakörök tagállami hatáskörbe tartoznak. Cecilia Wikstrom svéd liberális EP-képviselő egyenesen olyan „dinoszaurusznak” nevezte Borgot, akinek felfogása ellentétes a modern időkkel, s hozzátette: sajnálja Borg feleségét. Más ellenzők szélsőségesnek és az európai értékekkel ellentétesnek találták Borg álláspontját. Eddig az ellenzők nem értek célba, a jelölt meghallgatása kifejezetten jól sikerült, még egy melegjogi aktivista képviselő is úgy nyilatkozott, meg fogja szavazni őt.
Mindez jól mutatja, hogy milyen az uniós soft power és a nem intézményes befolyásolás: ugyan tagállami hatáskör az abortusz, de azért a füledbe súgjuk, hogy nem kellene szigorítani; a lengyelek és írek is lazíthatnának a tiltásukon, ugyanis az lenne „európai”. Ha tagállami hatáskörbe tartozó területen konzervatívabb törvényt hoznak, akkor az ugyan technikailag rendben van, és talán akad pár hasonló szabályozás is az öreg kontinensen, de mégis „szembe megy az európai tendenciával”, ahogy az alkotmány házasságra vonatkozó meghatározásával kapcsolatban hallottuk az Amnesty Internationaltől.
Nemrég kezdeményezte az Európai Parlament nőjogi és genderügyi bizottsága (melynek a fideszes Járóka Lívia is tagja), hogy tiltsák be az iskolákban a hagyományos nemi szerepeket bemutató könyveket; mivel azok determinálják a lányok későbbi gondolkodását és így rontják karrierlehetőségeiket. Az illetékesek ugyan siettek leszögezni, hogy az EU-nak egyrészt nincs hatásköre ilyen kérdést szabályozni, és ha lenne is, még jó pár procedúrát túl kellene élnie a javaslatnak; de azért mégiscsak aggasztó, hogy ilyen ötletek ekkora számban születnek. A konzervatív lobbi gyenge, egy darab elvetélt ellenforradalmi javaslatról sem hallani az elszabadult progresszív tendenciák visszafordítására. A konzervatív az európai uniós politika színtéren csak fiskális konzervatív lehet, ha nem akarja, hogy szélsőségesnek és dinoszaurusznak bélyegezzék.
*
Az ilyen aggodalmakra az Európai Unióból érkező nyugtató szólamok legalább olyan hamisan szólnak, mint Orbán IMF-megállapodásra vonatkozó kijelentései. Nem tagállami hatáskör, nem az EU intézményeitől, hanem lobbicsoportokból származó javaslatok, szólás- és gondolatszabadság van – jön a replika. Csak épp a megfoghatatlan soft power fog téged lejáratni a brüsszeli intézményekben és a tagállamokban, ha hangot adsz „idejétmúlt” nézeteidnek. Emlékezzünk csak Orbán azon felszólalására, amikor kifejtette az Európai Parlamentben, hogy az európai értékekhez a konzervatív értékek is hozzátartoznak, és idézte az egyik alapító atyát, Robert Schumant: Európa vagy keresztény lesz vagy nem lesz. Akkor egyetértettem Orbánnal.
Ilyen szempontból az EU számos vezetője ugyanazt teszi a jogokkal és a demokráciával, mint Orbán Viktor: formálisan betartja és „kreatívan értelmezi” őket, miközben kerülőúton figyelmeztet, majd széttárja a karját. És akármennyire is igazat adok számos jogi és gazdasági kérdésben az EU-nak, világosan látszik, hogy egy esetleges tovább centralizálódó EU egyszer csak – ahogy a progresszív emberi jogi lobbi azt ma is szorgalmazza – közösségi szintre emeli az abortusz, az azonos neműek házassága, a genderügy és a gyűlöletbeszéd szabályozását, aztán itt állunk majd a kötelező kvótákkal és esélyegyenlőségi intézkedésekkel. Mert a gazdasági unió politikai unió nélkül egy ponton túl nehezen megvalósítható.
Nos, az ilyen tendenciákat látva inkább maradok dinoszaurusz – s nem kevés húszas-harmincas éveiben járó dinoszauruszt ismerek. Amikor ők azt mondják, hogy „normálisan” szeretnék nevelni a gyerekeiket, akkor a keresztény, konzervatív értékrendre gondolnak (nem „progresszív keresztényre”). A mi EU-nk nem Barroso és Cohn-Bendit EU-ja, hanem az olyan idejétmúlt nézeteket vallott dinoszauruszoké, mint a konzervatív, katolikus Konrad Adenuer, de Gaulle és Alcide de Gasperi. És Adenauert hiába emlegeti például Ungváry Rudolf a Népszava október 22-i számában nagy kereszténydemokrata példaképként, Orbánnal szembeállítva (Antall Józsefhez hasonlóan) – ha Adenauer itt és ma kormányozna, ugyanúgy gyűlölné őt.