Fotózd le az akadályos vagy akadálymentesített közterületi helyeket, és küldd el a Mobilitás csoport Facebook-oldalára – kérik az eddigi életüket gyökeresen megváltoztató betegségen átesettekből és az őket segítő szakemberekből álló csoport aktivistái a legutóbbi kezdeményezésükben. Miről is van szó? A magyar állam egyik legnagyobb adósságáról saját rászoruló állampolgáraival szemben, mely adósságot az üvegzsebekbe pottyanó tíz meg húsz meg harminc százalékok töredékéből teljesíthetnék.
Megkérdeztük Hegedűs Lajost, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnökét, hogy áll jelenleg a középületek fizikai akadálymentesítésének ügye. Becslései szerint a mintegy hétezer magyarországi középület körülbelül 60-65 százaléka lehet jelenleg akadálymentesítve – nagy szám ez ahhoz képest, hogy hazánk uniós csatlakozása, vagyis 2004 előtt csak 20-25 százalékról beszélhettünk; hatalmas elmaradás viszont, ha azt vesszük, hogy a törvényi határidő az akadálymentesítettség megvalósítására 2010 vége volt.
A MEOSZ elnöke elmondta, hogy szinte kizárólag az uniós pénzek megjelenésével, az uniós pályázatok adta lehetőségekkel élve sikerült az elmúlt években feljebb tornászni a mindenki számára elérhető középületek számát. A 2010 óta tartó késedelem behozására épp most zajlik egy régóta húzódó közbeszerzési pályázat kiírása, melynek nyertese aztán a tervek szerint jövő nyárig feldolgozná, hol van szükség a további fejlesztésekre, és hol nincs; hogy utána egy újabb határidővel ismét lehessen uniós pénzekért pályázni az akadálymentesítésre. És persze különbség van a különböző típusú, különböző szervekhez tartozó középületek akadálymentesítettségi aránya között: ahogy Hegedűs elmondta, a munkaügyi központok és a bírósági épületek terén jól állunk, míg az egészségügyi és az oktatási intézményeknél rosszabb az arány.
Akadálymentesítés lehet többek között, ha az épített környezetet tudatosan alakítják (vagy átalakítják) úgy, hogy a mozgássérültek is akadálytalanul jussanak be egy középületbe és azon belül is eljussanak mindenhová. Ez valójában egy középület tervezése, felújítása során a legtöbb esetben csekély plusz ráfordított időt, energiát és pénzt jelentene, csak annyi kellene, hogy az illetékesek, a tervezők és a kivitelezők tudatában legyenek annak: vannak olyan polgártársaik, akiknek korlátozottak a mozgáslehetőségei.
Az akadálymentesítés ügyében pontosan kirajzolódnak a kétféle Magyarország (nevezzük európainak meg, khm, félázsiainak?) belső frontvonalai. Adott egy létező társadalmi probléma, ami egyébként könnyen megoldható lenne: tudomásul vesszük vagy negligáljuk? Teszünk ellene vagy inkább teszünk rá? A társadalmi tudatosság az, ahol a legjobban le tudjuk mérni, hol is tart valójában egy ország, egy nemzet fejlettsége. Mi ezen a területen is megrekedtünk Kelet és Nyugat, az össztársadalmi szolidaritás és a balkáni nemtörődömség közé – elég csak a poszt nyitóképére utalni. Attól kezdve, hogy csak az uniós csatlakozás és uniós pályázatok pénze nyitotta meg az utat a nagyarányú fejlesztésekre; azon keresztül, hogy a tervezés, és főleg a kivitelezés, majd nem mellékesen az ellenőrzés során mennyire figyelnek oda az illetékesek az akadálymentesség megvalósulására; egészen addig, hogy aztán később ténylegesen lehet-e használni a rámpát, vagy a lépcső-liftet – a bennünk, a társadalmunkban meglévő kétféle hozzáállás csatájáról van szó.
A szellemi és fizikai Gányország egyik legnagyobb bűne, hogy a már úgy-ahogy létező szabályozást sem képes teljes mértékben megvalósítani, betartani. Ahogy Hegedűs Lajos lapunknak elmondta, a rosszul tervezett, rosszul kivitelezett, esetleg az ellenőrzések miatt kijavításra kerülő akadálymentesítő létesítmények mind-mind pazarlást is jelentenek mindannyiunk számára. Elmondása szerint tízből nyolc esetben például nem tudják használni a rászorulók a lépcsők melletti mozgássérült lifteket, mert vagy nem üzemel, vagy nincs kulcs hozzá, vagy nem találják az illetékest, vagy senki nem is tudja, hogy kell használni... A hasonló kültéri liftek pedig sokszor az időjárás viszontagságai, de főleg a tolvajok ellen le vannak takarva, el vannak zárva – és persze így a rászorulók sem használhatják őket. Ez a bennünk lévő kétféle hozzáállás csatája. Van is akadálymentesítés, meg nincs is, adtunk is valamit a rászorulóknak, meg nem is. Segítsünk hát egymáson.
A Mobilitás csoport aktivistái most az állampolgárok segítségét kérik, hogy velük együtt dolgozzák fel és alkossanak adatbázist, majd térképet az ország akadálymentesítettségéről. Az adatokat pedig elküldik az érintett önkormányzatoknak is.
Hogy ne ezzel szembesüljenek az állam, vagyis a köz kapujában azok, akik rászorulnak a köz segítségére.
