Pár éve a Szigeten, éjszaka, már a híd felé tartva az ösvények sűrűjében, beleakadtunk az egyik mellékszínpadba. Már mehetnékünk volt, de ott ragadtunk, és a végén már a maroknyi közönséggel együtt követeltük a ráadást: a koncert végéig egy üvegnyi viszkit letoló, közönségét is megitató Lord Bishop Rocks tudta, mi a rockandroll. Ő még tudja.

Ez az amerikai benga feka őserővel tolja a rockot, a bluest és a funkot, mindezek határvidékein kalandozva, egyik kezében a gitárral, másikban viszkisüveggel imbolyogva. A saját zenéjét Sex Rocknak nevező Lord Bishop egymagában Jimi Hendrix, Bootsy Collins és Lenny Kravitz szerelemgyereke lehetne, ebből fakadó vicces bizarrsága viszont tökéletes zenei letisztultsággal, izé, kőegyszerűséggel párosul.

A szerethetően lökött Lord Bishop nem világsztár, nem nagyon ír róla a zenei sajtó, inkább a rögösebb, és nyilván izgalmasabb utat választotta: klubkoncertek százaival járja a világot évről évre, idén is megfordultak mindenfelé, Brazíliától Lettországig, Írországtól Horvátországig. Az úton él, az útból él.

Triója mentes mindenféle művészkedő sallangtól: gitár, basszus, dobok meg a mikrofon, ennyi. A mikrofonba pedig öblös hangján kántálja a zenéhez illően primkó, rockgenerátorral írt szövegeket, hogy „rock me baby”, „rockandroll revolution”, meg „freedom, let's talk about freedom”, és így tovább. Nem is kell Lord Bishophoz több megfejtés, valószínűleg ő sem igényli ezt. Csak élvezni kell a zenéjét. Például ma este Budapesten, a Mikszáth téri Trafikban.