Húszévi politikai pályafutás után egy éve lépett alkotmánybírói hivatalába Balsai István, akinek megválasztását tavaly nyáron – érthető módon – éles sajtóvisszhang kísérte. Bár más alkotmánybírókról is elmondható, hogy korábban parlamenti vagy kormányzati posztot töltöttek be, de Balsai a rendszerváltás óta folyamatosan ott ült az országgyűlésben, ahonnan tavaly szeptember elsején egyenesen (és, meglehet, a menetiránnyal szemben) átautókázott az Alkotmánybíróságra. Az AB honlapján olvasható életrajzokban az alkotmánybírók röviden számot adnak tudományos tevékenységükről vagy kiemelkedő szakmai tapasztalataikról: Balsai neve alatt ehelyett különböző parlamenti tisztségeinek felsorolása szerepel, azzal a büszke toldással, hogy „a Magyar Országgyűlésnek 1990. május 2. és 2011. szeptember 1-je között megszakítás nélkül tagja volt.” Mostantól nem kell stresszelnie négyévente: az Alkotmánybíróságnak pedig még tizenegy évig tagja lesz.
Első alkotmánybírói éve alatt nagyjából valóra váltotta a kinevezéséhez fűzött aggályokat. Előadó alkotmánybíróként fontosabb ügyekben eddig még nem volt alkalma brillírozni, mindössze pár OVB-határozat felülvizsgálatát és egy építésügyi rendelet alkotmányossági vizsgálatát bízták rá. A különvéleményei olvasásakor viszont annál inkább kibújik a szög a zsákból: Balsainak bizony-bizony visszahúz a szíve; mutatja ezt az is, hogy kedvenc nünükéje az AB túllépte a hatáskörét, ebbe mi nem szólhatunk bele, ez az Országgyűlés asztala-típusú érvelés. Ez a szemlélet jelenik meg a Magyar Hírlapnak adott interjújában is:
„– Paczolay Péter, az AB elnöke egy korábbi interjúban bírálta a kormánytöbbséget, amiért több esetben is az alaptörvény módosításával írt felül egy alkotmánybírósági határozatot. Mi a véleménye erről?
– El kell kerülni, hogy az Alkotmánybíróság versenyezzen az Országgyűléssel, mivel egyetlen intézmény sem független a társadalomtól. A parlament mint törvényhozó hatalom azonban mindig ura az ügynek.″
Az sem meglepő, hogy a közelmúltban a kormánynak bármennyire is keresztbe tevő határozatokhoz különvéleményt fűzött: előbb a médiatörvény, majd a hallgatói szerződés, végül legutóbb a bírák nyugdíjazása ügyében.
Az új médiatörvény, és az annak alapvető szabályait lefektető úgynevezett „médiaalkotmány” egyes rendelkezéseit megsemmisítő határozathoz fűzött különvéleménye eklatáns példája annak, hogy Balsai nem megy messzire, ha alkotmányjogi fejtegetésről van szó. Egyből megtalálja a legrövidebb végét a munkának: nem a mi dolgunk, nekünk ezzel nem szabadna foglalkozni. Szerinte azzal, hogy az AB-határozat kivonta a szabályozás alól az írott és internetes sajtót, anélkül, hogy a szabályozás igényét tagadta volna, gyakorlatilag a kérdés újraszabályozására hívta fel az országgyűlést, amivel meglátása szerint az AB túllépte saját cselekvési lehetőségeit. Míg egy bekezdéssel feljebb Pokol Béla kifejti, hogy miért van szükség a média állami szabályozására például a tömegmédiumok véleménymonopóliuma ellenében, addig Balsainak az az érve, hogy ha nem szabályozzuk, de elismerjük, hogy kellene, akkor plusz munkát adunk az országgyűlésnek, és ez milyen dolog.
A hallgatói szerződéssel kapcsolatban – amit nem a tartalma miatt, hanem a rendeleti szintű szabályozás elégtelenségére hivatkozva semmisített meg az AB – Balsai becsületére (vagy előrelátó kényelmességére) legyen mondva, hogy ezúttal a különvélemény szellemi elkövetője nem ő, hanem Lenkovics Barnabás, akihez Balsai csak csatlakozott. A különvélemény lényege természetesen, hogy a rendelet még formai okok miatt sem alkotmányellenes, Balsai pedig parlamenti cimboráit ismerve nem is vette a fáradtságot, hogy ezért külön billentyűzetet ragadjon, úgyis tudta valószínűleg, amin senki nem lepődött meg: röviddel a határozat után törvényben rögzítették ugyanazt (az alapvető jogok biztosa most ezt a törvényt is megtámadta).
Balsai eddigi alkotmánybírói működésének csúcsa kétségtelenül a bírák nyugdíjazása ügyében hozott határozathoz fűzött, igen terjedelmes különvéleménye. Mint ismert, a bírák hatvankét éves korukban történő kötelező nyugdíjazásáról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseit megsemmisítő határozatot az Alkotmánybíróság júliusban rendkívül szűk többséggel fogadta el, amely határozathoz a kisebbségben maradt alkotmánybírók mindegyike különvéleményt fűzött. Többen is rámutattak: ellentmondás van az alaptörvény és az utólag hozzáfűzött átmeneti rendelkezések között a kérdésben, ráadásul a kifogásolt törvényhelyek tartalmilag ezeket a rendelkezéseket ismétlik meg. Vagyis az ellentmondás feloldásáig az egyik értelmezés elfogadása a másik elutasítását jelenti, így bármilyen döntés eleve magában hordja az alkotmányellenességet. És itt villant Balsai: mint aki nem lát túl a következő barázdán, ellentmondásról tudomást sem véve, arra szót sem pazarolva, fennkölt szónoklatba kezd arról, hogy az Alkotmánybíróság céljával ellentétes értelmet tulajdonított az Alaptörvénynek és lerontotta az értelmét azért, hogy „a szabadon választott Országgyűlés által alkotott törvényhozási koncepciót alaptörvény-ellenessé nyilvánítsa”. Ő már csak tudja, mi a célja az alkotmánynak, ha egyszer részt vett a megírásában, ugye. De a sértődöttség, ahogy kvázi az országgyűlés nevében kéri ki magának – az egészen színpadias.
