Magyar állami mobilizálás
2012. augusztus 16. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Magyar állami mobilizálás

munkavallalas_tamogatas.jpg

Milyen jó is lenne, ha láthatatlan kezek működtetnék a szabad piacot, mindig megtalálná egymást a kereslet és a kínálat, a piac szinte mindenkinek adna munkát, a munkáért járó jussból pedig mindenki működésben tartaná a piacot, a gazdaság fogaskerekei mozgásba jönnének és a haza fényre derülne – csak hát ekkor a láthatatlan kezünk beleér a láthatatlan bilibe. Magyarországot ma recesszió sújtja, a beruházások befagytak, tovább rugaszkodás egy helyben. S ha nincsenek láthatatlan kezek, hát nagyon is látható kezek igyekeznek beavatkozni a folyamatokba: az orbáni felfogástól soha nem volt idegen a voluntarista gazdaságpolitika, s most is vaskos állami beavatkozással próbálják felpezsdíteni a pangó magyar munkaerőpiacot. A törekvés jogos, a célok támogathatóak: állami támogatást kapnának a munkát más településeken kereső munkanélküliek.

Az Index információi szerint egy új kormányrendelet-tervezet alapján 18 hónapon át lakhatási hozzájárulást kaphatnának azok az álláskeresők, akik lakhelyüktől 100 kilométernél messzebbi munkát vállalnak el. Az első hat hónapban az albérletet és a rezsit is fizetné az állam, legfeljebb 93 ezer forintig. A tervezet összhangban van az Orbán-kormány egyik legalapvetőbb és kitartóan képviselt törekvésével, a katasztrofálisan alacsony aktivitási ráta minden áron való növelésével.

A kormány az önmagukért tenni képes, áldozatot vállaló, kényelmetlenséget is elviselő, mobilizálható munkanélkülieknek nyújtana nagylelkű segítséget: azoknak, akik 100 kilométernél távolabb is hajlandóak munkát vállalni; emellett legalább három hónapja álláskeresőként nyilván őket a munkaügyi központ. Feltétel, hogy ne legyen saját ingatlanuk a munkavégzés helyén; az utolsó munkahelyük ne az új munkavégzési helyen, a távoli településen legyen, és ne annál a foglalkoztatónál, akivel munkaviszonyt létesítenek. Feltétel az is, hogy nem kaphatnak lakhatási vagy közüzemi támogatást, havi nettó jövedelmük pedig nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresét, nagyjából 120 ezer forintot. A lakhatási támogatást pályakezdők is megkaphatnák.

A mindenkori minimálbérrel megegyező támogatás (jelenleg 93 000 forint) 60 százalékát bérleti díjra, 40 százalékát közüzemi díjakra lehetne költeni. A támogatás 18 hónapon át adnák, az első fél évben a lakás bérleti díját és a közüzemi díjakat (víz, csatorna, áram, fűtés) fizetnék, a második fél évben a bérleti díjat, a harmadik fél évben a közüzemi díjakat állnák. Ha letelik a 18 hónap, a tervezet szerint 36 hónapot kellene várni, mire újra lehetne igényelni a támogatást. A tervezet akár már 2012. október 1-én hatályba léphet. Az Index számításai szerint a jelenlegi 524 ezer álláskeresőből mintegy 470 ezren jogosultak lehetnek a támogatásra, ha megfelelnek a feltételeknek.

A tervezet tehát csábító: alkalmas lehet arra, hogy tényleg nagy számban gondolkodjanak el az álláskeresők ezen a lehetőségen. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy a magyar társadalom ebből a szempontból a legkonzervatívabb életmódot folytatja más országokhoz képest: nem akarunk, nem merünk, nem vagyunk képesek kimozdulni saját tulajdonú ingatlanunkból, szülővárosunkból, családi és baráti kötelékeinkből. Ez a jelenség megmutatkozott az egészen az utóbbi időszakig alacsony hazai kivándorlási adatokon és az országon belüli alacsony mobilitási mutatókon is. Ez az attitűdünk természetesen sok pozitív, ugyanakkor számos negatív következménnyel is jár: hiába vagyunk az otthoni tornácon pipázgató, ki nem mozduló kurtanemesek népe, most ideje felkötni a gatyát és a vándortarisznyát, szerencsét próbálni az idegenben, ha már otthon nincs mit csinálni.

Kérdés persze, hogy az álláskeresők közül mennyien felelnek majd meg a fenti feltételeknek, mennyien élnek majd a lehetőséggel – és mennyien élnek majd vissza vele. Bár a törvény láthatóan igyekezett néhány nyilvánvaló kiskaput bezárni, nem féltjük a magyar emberek találékonyságát ezen a téren. A szigorúnak tűnő feltételrendszer ráadásul mintha saját törekvéseit is korlátozná, amikor is más városban való munkavállalást ír elő, mint ahol az előző munkahely volt. Kérdés az is, hogy hatalmas érdeklődés esetén mennyire lesznek fenntarthatóak a nagy összegű támogatások, és mennyi fog az ezek segítségével létrejött munkahelyeken keresztül visszacsorogni az állami költségvetésbe. Az Orbán-kormány tehát jó célok érdekében baltával faragott ki egy rendszert, sok buktatóval – mint nem egyszer az elmúlt két év során. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1004713573

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyar állami mobilizálás 2012.08.16. 10:24:01

Az orbáni felfogástól soha nem volt idegen a voluntarista gazdaságpolitika, s most is vaskos állami beavatkozással próbálják felpezsdíteni a pangó magyar munkaerőpiacot.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.08.16. 07:22:23

" S ha nincsenek láthatatlan kezek, hát nagyon is látható kezek igyekeznek beavatkozni a folyamatokba: "

Ugyanazok a nagyon is látható kezek intézték el, hogy ne legyenek beruházások egyáltalán.

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20120725-a-bloomberg-cikke-szerint-kulfoldi-cegek-egyremasra-vontak-vissza-befektetesi.html

Robinzon Kurzor 2012.08.16. 08:57:11

Ez kivételesen egy jó húzás.

Most már csak munkahely kellene, akár 100 km-re.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2012.08.16. 08:59:55

Vannak területek, ahol munkaerőhiány van. Mivel nem mozdulnak a magyarok, a támogatás segíti őket, aztán meg --mivel nem mozdulnak-- ottmaradnak.

Most már csak a trükközők armadáját kell majd kiszűrni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.16. 09:21:05

Helyes, akkor más városból érkező albérlőtől +50% díjat lehet szedni.

Vagy: helyes, akkor keresek egy havert az ország túlfelén, bejelentkezek, és felmarkolom a támogatást az eddigi albimra.

Majd ezek ellen is kitalálunk egy hasonlóan hatékony megoldást, aztán egy újabb hatékonytalan megoldást az azt kijátszók ellenére... és belelóg a bilibe a kezem.

Lehetne például belföldi útlevél a járási és megyehatárok átlépéséhez?
Vagy nemzeti társasházbizalmik, ellenőrizni, ki hova valósi igazából?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.16. 09:34:41

@rajcsányi.gellért (ergé):

Bizonyára velem van a probléma, de én ezt nem értem: ennek mi értelme van?

Abban a jövedelemkategóriában, ahol igényelhető ez a támogatás, abban a jövedelemkategóriában egy jövedelemből nem lehet élni, albérletet és rezsit is fizetni. Ha valaki belevág egy ilyen kalandba, lakhelyétől távol munkátkeres, elköltözik, albérel, támogatástigényel, max. hat vagy tizenkét hónap múlva azzal szembesül, hogy nem tud megélni (6 hónapig a támogatás 100%-a, majd 6-ig 60%-a, újabb 6-ig 40%-a vehető igénybe, ha jól értem). Esetleg ügyes és kihúzza tizennyolc hónapig: és utána mit csinál? Felmond és keres egy másik városban egy másik munkahelyet? (Ha egyáltalán többször is igénybe vehető ez a támogatási típus?!).

Egy ilyen történetet bevállalni még egy kalandos hajlamú egyedülállónak is önt*könlövés egy családos pedig azért talán csak van annyira értelmes, hogy nem veti magát bele bele (családostól) egy ilyen halálugrásba.

De ha félreértettem valamit, akkor javítsatok ki! Mi ennek az értelme?

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.16. 09:43:44

@bbjnick:
1. Ki lehet tenni az ablakba: lám, megcsináltuk, támogatjuk. Hogy mit és hogy nem is, az nem lényeg.

2. Ki mondta, hogy legyen családja? Ne legyen. Ne szaporodjon a proli vándormunkás. Szaporodjon a köztisztviselő meg a földbirtokos, ők a magyar nemzettörzs.

3. Szerelőcsarnok-Magyarországon semmi akadálya, hogy egy egyedülálló ifjúmunkás 12-18 havonta másik szerelőcsarnokban dolgozhasson: a munkajog már ehhez idomult (és most finom voltam). A gyakori helyváltoztatás akadályozza a szervezettséget, elvagdossa a társadalmi kapcsolatokat: nem véletlenül gyakorlat a bv-ben is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.08.16. 09:47:28

@Counter:
Szerintem egyszerubb a helyzet.
Nincs jobb otletuk.
Beruhazas nincs, nem is lesz egyhamar. Addig biztos nem, amig Orban a miniszterelnok.
A szarbol kell visszahozni a kormanyzast, az meg nem megy gyorsan.

Most ennyit tudtak kitalalni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.16. 09:54:02

@Doomhammer: Az is lehetséges, amit maga mond.

Elővették a Szociológiai és Társadalommérnöki Közhelygyűjteményt, és kerestek benne valamit, amit mindenki ismerhet.
Majd kitalálták, hogy hogyan szánjanak a megoldására úgy pénzt, hogy az végül ne kelljen senkinek a kondíciókkal, de azért jól hangozzék.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.16. 10:00:25

@Doomhammer:

De hát ennél még az is jobb volna, ha ezt a pénzt odaadnák az önkormányzatoknak, hogy kis önkormányzati gazdaságokat hozzanak létre, ahol a közmunkásaik dolgozhatnak; a terményekből részben (természetbeni juttatásként) kifizetnék őket (a közmunkásokat), részben megoldanák az önkormányzati intézmények közétkeztetési alapanyagigényét, részben segélyeznének. A magyar kistelepülések önellátásra rendezkedhetnének be, mint egy pápua falu!:-)

De ennek a posztban vázolt támogatásnak csak az lesz a vége, hogy azok többsége, akik bevállalják ezt a kalandot, néhány hónap múlva otthon (ha lesz még hová hazamennie) vagy a híd alatt köt ki, esetleg, kínjában és tanácstalanságában, adósságokba veri magát. Ebben a jövedelemkategóriában --- támogatás nélkül --- nem lehet egyszerre élni, albérletet és rezsit is fizetni.

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.08.16. 10:01:51

@Counter:
Nezze, remenytelen helyzetben vannak es ezt ok is tudjak. Egyedul talan egy Feri-trukk segitene rajtuk, de Orbant nem lehet csak ugy levaltani a Fideszben, amig pedig o van, addig Magyarorszag tul bizonytalan befektetesi celpont. Kicsit tul sokat hazudtak mindenkinek.

Marad a potcselekves.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.08.16. 10:03:27

@bbjnick:
"De hát ennél még az is jobb volna, ha ezt a pénzt odaadnák az önkormányzatoknak, hogy kis önkormányzati gazdaságokat hozzanak létre"

Maga szerint mennyi penzbe fog kerulni ez a nagyszeru otlet itt?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.16. 10:08:12

@bbjnick: Önellátás, mint pápua falvaknál. Ebben aztán van perspektíva, ne is tagadjuk! Szakralitás, Kert-Magyarország, Prohászka!

Makón majd hagymát esznek hagymával, Gyulán szalonnát szalonnával, Orosházán meg tojást magába'.
A hagymás-szalonnás rántottáért meg arannyal vagy nyersolajjal lehet majd fizetni. És akkor még meg se sózták erdélyi sóval (amit nem lesz, aki kibányásszon, mert aki sót eszik sóval, az meghal a sótól vagy éhen).

Viszont a kalmárlelkű zsi... ványok, azok majd ráfaragnak (nem).

@Doomhammer: Miért adnák oda az önkormányzatnak, ha odaadhatják a klientúrának is személyesen?

aszterixagall 2012.08.16. 10:10:28

@poszt

"csak hát ekkor a láthatatlan kezünk beleér a láthatatlan bilibe."

Ez fájt. Magyarországon soha nem volt igazi piacgazdaság, épp ezért hiba lenne szegény Adam Smith-re fogni a jelenlegi helyzetet. Pont hogy nem. Persze elismételhetjük ezerszer, hogy a piac nem tökéletes, de azt is látni kell, hogy ha belenyúlunk az sokkal nagyobb gondokat okozhat.

Egyébként ne is figyelj rám! Én annyira fanatikus libertárius vagyok, hogy a láthatatlan kezet az arcomra tetováltattam. Egyfajta belső, titkos facepalm-ként is működik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.16. 10:13:03

@aszterixagall: "Majd ezek [ti. negatív externáliák] ellen is kitalálunk egy hasonlóan hatékony[-talan] megoldást, aztán egy újabb hatékonytalan megoldást az azt kijátszók ellenére... és belelóg a bilibe a kezem."

Amikor az állam nekiáll mesterségesen és átgondolatlanul elhárítani a negatívnak vélt természetes következményeket, azok újabb, de már mindenképpen negatív és gyakran súlyosabb következményekkel járnak, amelyeket megint mesterségesen el kell hárítani...
Lásd még: Út a szolgaságba.

aszterixagall 2012.08.16. 10:28:29

@Counter:

Az a baj, hogy ezek a beavatkozások látványos pozitív eredményeket hoznak egy bizonyos területen, míg sokkal nagyobb negatív hatásaik a teljes gazdaságban jelentkeznek de nem olyan szembetűnően, ráadásul sokkal nehezebb őket az eredeti intézkedéshez kötni.

Ezért nem tudnak a kormányok ellenállni a kísértésnek. Az eredményeket lehet lobogtatni, az pedig, hogy az ár mekkora és ki fizeti meg, nem látszik.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.16. 11:24:10

@bbjnick:
nagy a szegénység, tiborc! ahol munka van, oda kell menni. nem otthon segélyt várni az önkormányzattól. amúgy meg azok, akiket megcéloz ez a dolog, amúgy is gyökértelen, sehova nem kötődő, kultúra nélküli rabszolgák. magyarok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.16. 11:57:44

Ez még akár jó is lehet... kétségbeesett kapkodás-ötletelés folyik egyébként...
A gazdaságnak kiszámíthatóságra lenne legnagyobb szüksége, ennyit talán még Orbán Viktor is tud a gazdaságról. Aztán bármi áron biztosítani kellene, hogy a cégek gyorsan és sikeresen felléphessenek a nem fizető szélhámosokkal szemben. Végül egyszerűsíteni kellene az adminisztrációt.
Ezek egy részét mintha ígérte volna a Fidesz, még a választások előtt...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.16. 12:48:39

@cikk:
a kormány ezen lépése, értelmetlen, megkésett, és következményeiben eredménytelen lesz. Ezt ac ikket teljesen fölösleges volt megírni: A kormány eddigi ostoba, eredménytelen ötleteléseivel (szél kálmán 1, 2, stb) már könyvet lehetne megtölteni.

"Ez a jelenség megmutatkozott az egészen az utóbbi időszakig alacsony hazai kivándorlási adatokon és az országon belüli alacsony mobilitási mutatókon is."

Ja kivándorol a magyar, mert a narancsfülkés forradalom nem tetszik neki. Ki gondolta volna? Szerintem ez egyébként sokkal értékesebb téma, hogy vajon mitől vándorol ki magyar, mint a kormány éppen adott hagymázas baromságain rágódni.

@jose maria padilla:

Dolgozni kell, különben éhendöglik az ember. Ősi bölcsesség.:), mégis, szerintem azért egy kicsit magasabbra kéne tekinteni. Amúgy: magyar= gyökértelen rabszolga?

@Counter: slippery slope. Mi bizonyítja, hogy ahol az állam önfejűen beavatkozik a gazdaságba, ott szükségszerűen fasiszta/náci stb diktatúra fog kialakulni?

Aztán: az utóbbi 30-40 évben a nemzetközi pénzpiacok szinte teljes deregulációja megtörtént. Sokak szerint ez a féktelen elharapózás a derivatíva-kereskedelemben vezetett a hatalmas pénzügyi buborékok kialakulásához, és a 2008-as válság bekövetkeztéhez. Itt pont az "állami beavatkozás" ellentéte történt meg ("free trade"-tökéletes vám és tarifamentesség, dereguláció, privatizáció washington consensus, )

Tehát az állami szférától független, szabad pénzpiac is bőven össze tud omlani...akkor a free trade előnye miben is mutatkozik meg, a részleges illetve teljes állami beavatkozáshoz képest?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.16. 12:55:18

Egyébként a mandarin mikor fog cikket írni a Magyarországról kisíbolt 242 milliárd dollárról, amiből lazán vissza lehetne fizetni az államadósságot?

Az mondjuk érdekes, hogy a felmérést végző szervezet szerint Magyarországról több pénzt talicskáztak ki, mint mondjuk Ukrajnából. Ennek mi állhat a hátterében?

blc79 2012.08.16. 13:39:16

A szándék helyes, az intézkedés minősége pocsék. Mégpedig azért, mert részleteiben meg nem értett jelenségek TÜNETEIT próbálják kezelni pénzügyi eszközökkel. Ennek így nem lesz jelentős hatása.

Elég például arra gondolni, hogy az utóbbi 20 évben hány fiatal pár vett fel szocpolt. Mindegyikőjükkel aláírattak egy olyan papírt, hogy
* 8 éven belül vállalják a max. 2 gyereket (0 gyerekkel 3-at nem lehetett)
* 10 évig nem adhatják el a részben szocpollal megvásárolt ingatlant

Következmények:
* akinek éppen annyi pénze volt, hogy a szocpollal együtt éppen meg tudott venni egy 40-50 négyzetméteres ingatlant, hiába is szeretett volna több gyereket, nem tudott vállalni, mert nem fért el a kis, nem eladható lakásban --> pofon a gyerekvállalási kedvnek;
* hiába talált volna állást egy másik városban, nem adhatja el az ingatlant 10 évig --> pofon a mobilitásnak.

Tehát egy lakásvásárlást ösztönző adminisztratív intézkedéssel egyszerre sikerült két másik fontos célt is minimum hátráltatni vagy inkább megakadályozni.

A mobilitás hiánya (és az alacsony gyerekvállalási szándék) mögött ilyen és ehhez hasonló problémák, GYÖKÉR OKOK állnak. Ezeket kellene orvosolni, nagyobb hatása lenne az elérendő mobilitási és gyerekvállalási célokra. És egy részük még pénzbe sem kerülne.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.16. 14:00:11

@Doomhammer: a címsor-animációban mit jelképez, hogy a tank ledönti a feszületet? (Mármint persze azon kívül, hogy az animáció készítője egy szardarab.)

Gyakran szoktad gyalázni az egyházat egyébként?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.08.16. 14:04:24

@Schwerer Gustav:
Maganak nem valaszolok, mert ekezetekkel ir.
Kulonben is ne tegezzen, nem oriztunk egyutt disznokat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.16. 14:26:30

@Schwerer Gustav: Appeal to the masses ("sokak szerint"). Valójában az állami kényszer okozta a másodlagos jelzálogpiaci válságot (Freddie Mac, Fannie Mae, ezen keresztül hitelezés a hitelképtelen rétegnek, ezzel megnövekedő ingatlanárak, majd a hitelképtelenek jelzálogaiba és ezek derivatíváiba megtörténtek a befektetések és pukk).

Slippery slope-ot illetően Hayek urat kell megkérdezni. És a fasiszta/náci diktatúrát te adod a számba, én ilyet nem írtam. Csak azt, hogy az állami beavatkozás negatív externáliáit állami beavatkozással hárítják el, amelynek negatív externáliáit állami beavatkozással hárítják el, ad infinitum. Végeredményben egyre több társadalmi ráfordítással hozunk létre újabb és újabb negatív externáliát.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.16. 14:27:02

@Doomhammer: Nagyon vicces vagy:), pusztán a kérdésre buktál meg válaszolni.

Miért gyalázod az egyházat? Erre feleljél.

OkoskaTo:rp 2012.08.16. 15:05:59

Ööö... Ha már mobilizálják a magyart, miért állna az meg 100 km-re az eredeti lakóhelyétől, és miért ne költözne egy jobban megfizetett, és jogbiztonsággal rendelkező országba?

lobaszopiatej 2012.08.16. 15:21:09

Államszocializmus, ezt is mi adófizetők fizetjük. Sok hülye meg még mindig az államtól várja szájtátva a megváltást.

Ehelyett lesznek ügyeskedők, bejelentik magukat az ország másik felébe, valami haver cégéhez, miközben helyileg valami alkalmi munkát vállalnak.
Az ellenőrzéssel meg már megint az adminisztrációt bonyolítjuk.

Mi adófizetők a horror adókból még ezt is "támogatjuk".

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.08.16. 15:22:12

@Schwerer Gustav:
"Miért gyalázod az egyházat? Erre feleljél. "

Nagyon nehezen toleralom a hulye ekezeteidet. Honnan irsz, csak nem Magyarorszagrol? Biztos egy Viktor-talpnyalo vagy, azert van penzed ott elni. En mar reg kikoltoztem Dusseldorfba es mondhatom, nincsenek filleres gondjaim, mint Orbanisztanban.

A valasz a kerdesedre:
arokaso.blog.hu/2009/02/15/kovatsch_gamma_bertalan

Jofiu 2012.08.16. 15:27:32

@cikkíró: Miért baltával faragott ez?
Konkrétan hogyan kellett volna csinálni, hogy szépen csiszolt legyen?

LordAngelo (törölt) 2012.08.16. 15:27:59

Érdekes, az én évfolyamomból (79/80-as születés) már csak maximum 1/3-a maradt a szabolcsi szülőfalumban (5000 fős nagyközség). Aki dolgozni, haladni akart, az már külföldön, BP-n, Debrecenben, stb. lakik. Szóval a budai szalonértelmiségi már megint fut az események után. Aki szeretne dolgozni, megélni, ÉLNI, az már mind lépett!

Jofiu 2012.08.16. 15:29:06

@Schwerer Gustav: Írd meg te kommentben.
Engem érdekel.

Lasombra 2012.08.16. 15:32:34

ez így első ránézésre megint csak a statisztikai adatok kozmetikázására jó.
18 hónapig.

az ötlet nem a magyar ember alacsony mobilitása miatt életképtelen.
egész egyszerűen utána nem éri meg.

de megint eleve rossz az egész diagnózis.
nem az a baj, hogy X helyen ömlik a munka, és nem győzik melóssal, a másik helyen meg semmi.
általában mindenhol probléma a munkanélküliség. nagyjából egyenletesen. azt a kevés munkalehetőséget, ami esetleg valahol létrejön simán fel lehet tölteni környékbeliekkel. kár azért bárkit is költözhetni, hogy még aztán még többe kerüljön a munkája.

randomuser1 2012.08.16. 15:37:57

számlára albit?
ez valami vicc, ugye?

Erdőtársulás 2012.08.16. 15:43:15

Szerintem ez egy rendkívül jó ötlet, a kormány első használható ötlete, ami a többivel szemben (amik mondjuk a manipulatív "szociális konzultációban szerepelnek") ránézésre nem eleve halva születik. A németek is próbálták mobilizálni saját munkaerejüket, igaz jóval magasabb fokról indulva - náluk elég volt a munkanélküli segély korlátozása abban az esetben, ha a felkínált 100 km-től messzebb fekvő állást nem fogadják el. Nálunk nincs mit korlátozni...
Viszont a magyar társadalom nem csak a mobilitás hiányáról híres, hanem arról is, hogyan fordít egy ilyen támogatást előnyére annak objektív felhasználása nélkül (megpróbáltam lájtosan megfogalmazni egy népbetegséget). Azaz irtózatosan körül kell bástyázni a rendszert a garanciákkal, mert lelki szemeim előtt már meg is jelent egy jó halom kétes ügyvédi iroda, és külföldi hajléktalan tulajdonában lévő cég, aminek több százan dolgoznak az ország másik feléről. Az előzetes terveket elnézve munkaszerződéssel kell igazolni a jogosultságot, ami ugye nevetséges. Jó lenne bekérni a bérleti díj számlát/nyugtát is. De ez még mindig nem garancia arra, hogy ne legyen ugyan abban a városban vagy mondjuk mellette egy ingatlanja a jóembernek. Ez ellenőrizhetetlen is, személyesen is ismerek olyan budapesti lakost, aki rendelkezik a fővárosban saját ingatlannal (feketén kiadja), miközben önkormányzati bérlakásban él.
Kíváncsian várom a feltételrendszert és az ellenőrzését végző szerv megnevezését...

Sztavrosz_ (törölt) 2012.08.16. 15:48:32

15 éve dolgozok 200Km-re az otthonoomtól. Pécsi munkanélküliségből "menekültem" a fővárosba. Viszont ezért albérletben vagyok kénytelen lakni, ami azt jelenti hogy a fizetésemből nem marad lakáscélú megtakarításra. Eddig nem kerestem annyit hogy lakáshitelt vegyek fel, mára meg úgy megszigorodtak a feltételek hogy továbbra is keveset keresek a lakáshitelhez. Ehhez fog még jönni a gyermektelenségi adó amit annyian erőltetnek. Hát köszi hogy se munkahelyet nem teremtenek és akinek van munkája azt a végtelenségig oda is láncolják.

Köszönöm az államnak hogy segített pályát választani akkor amikor a zöldségesek kerestek legjobban, és köszi a sok támogatást amiért a fizetésem felét kapom csak meg :) Még hadd fizessek valamit légyszííí

balage_81 reloaded (törölt) 2012.08.16. 15:49:53

Nem akarnám nagyon egyszerűsíteni a dolgot, de a győri és mondjuk az ózdi munkaügyi hivatal miért nem ülnek le egymással? A győri elmondja, hogy ide képzetlen munkaerő kell, az ózdi meg lerakja a segélykérő elé a papírt, hogy Győrben ott a munka. Ha nem fogadja el, kiesik a segélyezési rendszerből. Idővel pedig valóban jó adórendszerrel+kedvezményekkel oda lehet vonzani keletre is a befektetőket.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.16. 15:50:04

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára:

Első két mondat:

"A sötét középkorban, a boszorkányüldözések során több embert öltek meg, mint az első világháborúban. Egyes szakértők szerint 1400-tól az 1700-as évek elejéig több mint kétszázezer ártatlan ember halt máglyahalált"

Teljes baromság, ne haragudj.

wiki:
The classical period of witchhunts in Europe and North America falls into the Early Modern period or about 1480 to 1750, spanning the upheavals of the Reformation and the Thirty Years' War, resulting in an estimated 40,000 to 60,000 executions.[1]

Tehát ha a boszorkányüldözések _virágkorában_ volt 40-60 ezer (szerintem ez eltúlzott adat, de mindegy, most a példa kedvéért elfogadom), áldozat, akkor hülyeség az, hogy korábban ("sötét középkor") több mint 15 millió embert öltek volna meg (ennyien haltak meg nagyjából az "első világháborúban", az idézet mégegyszer: "A sötét középkorban, a boszorkányüldözések során több embert öltek meg, mint az első világháborúban")....

A második szám ("kétszázezer") is pusztán 3x-5x annyi áldozatot hazudik össze.

Készséggel elismerem, hogy "egy ember halála is végtelen nagy tragédia", ez esetben kérdésem: akkor minek hazudni róla, többszázszorosára felnagyítani az áldozatok számát?

Nem is olvastam tovább. Hivatkozások egyébként sem voltak. kacat, szemét.

Üdv
Guszti

flippant 2012.08.16. 16:00:12

@balage_81 reloaded: Te jól vagy? Szerinted örülne Győr, hogy rájukengeded a cigókat? Éhes sáskaként falnák fel a várost 2 hónap alatt. Már az első hetekben megszűnne a közvilágítás kábellopás miatt...

béla a görög (törölt) 2012.08.16. 16:03:34

és tessék mondani ez visszamenőleg is igényelhető? :D
annak aki ezt már megtette a saját pénzén mert volt benne életösztön. Fidesz szavazónak kell-e lenni? :)
Nem vagyok tőle meghatva, hogy állami pénzen akarják a nagy magyar konzervatív lélekkel megértetni azt ami egyébként egy racionális magatartás kéne legyen.

LordAngelo (törölt) 2012.08.16. 16:05:39

@balage_81 reloaded:
Ez speciel megtörtént! Az Audi gyár indulásakor felkeresték a borsodi munkaügyi központokat, mert a nehézipari munkásokat könnyebb lett volna átképezni. Jó fizetést ígértek, OKJ-s képzést, 18 hónapig fizették volna az albérletüket és havi egyszer a hétvégi hazautat.

Az egész program érdeklődés hiányában elmaradt, az Audi meg kereshetett embert Szlovákiában.

DIODORO 2012.08.16. 16:07:20

@balage_81 reloaded: Aha. Íróasztal mellett papíron jól néz ki. Hogy hol fog lakni az ózdi Győrben, arra már nem válaszol a varázsgömb?

badabing 2012.08.16. 16:09:07

Pofon a szarnak. Sehol nincs munka (1500 álláskeresôre 100-120 munkaajánlat van). Mindegy hol megy tönkre idegileg/egészségügyileg az ember. Üresen kongó vidéki városok, bezárt ipartelepek/kereskedések a települések mentén. Halálvölgy.

min 2012.08.16. 16:27:54

Én inkább a cégeknek adnék olyan kedvezményt ,hogy a dolgozó lakahatására forditott maximalizált összeget leírhatná az adójából vagy valami hasonlót de azzal nem értek egyet, hogy maga az állam fizessen.

Erdőtársulás 2012.08.16. 16:35:05

@min: Igen ez se rossz, sőt jobb, vagy cafeteriában adómentes juttatásként lakhatási támogatás elem (bérlet vagy utazási költségtérítés helyett választhatóan). A képviselők is kapnak ilyet, és ahogy a sajtó szemezget belőle, elég hatékonyan használják...

tavaszihóvirág 2012.08.16. 16:35:41

Elegem van a mobilitás mantrából. Mantrázzuk jó sokat, és akkor biztosan mindenki al is fogja hinni.

Nem szeretnék KÉNYSZERBŐL ide-oda bolyongó emberek társadalmában élni.

Aki imád mobil lenni, legyen mobil.

De ne legyen már lelkiismeret furdalásom azért, mert értékesnek tartom a helyben maradást. Az egy helyben élést. Amikor együtt öregszem meg a fiatalkori barátaimmal. Amikor egy városban élek a szüleimmel, akik nagyszülőként nap mint nap együtt vannak az unokáikkal.

Sok ember szeret egy helyben élni, közösséghez tartozni (nem csoda, hiszen pár ezer év óta már letelepedett életmódot folytatunk, de amikor vándoroltunk, akkor is állandó közösségben éltünk).

Tényleg olyan baromira nagy baj, hogy nem vagyunk mobilak?

Kinek baj ez? Nyilván a nagyvállalatoknak.

Nekünk csak azért baj, mert olyan rendszert építettünk ki saját akaratunkból ebben az országban, amiben a falvak karanténban vannak, mert a körülöttük lévő földet nem a falusiak művelhetik. Persze hogy nincs munka.

A gazdasági szakemberek nem sokat beszélgetnek a pszichológusokkal és a szociológusokkal.

A közgazdaságtan van az emberekért, és nem az emberek a közgazdasági elméletekért.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.08.16. 16:36:34

@Counter: nem tudod megtenni, mert nem lehet jelenlegi lakhelyre kerni, stb, vannak megkotesek.

KovA 2012.08.16. 16:37:00

" hiába vagyunk az otthoni tornácon pipázgató, ki nem mozduló kurtanemesek népe, most ideje felkötni a gatyát és a vándortarisznyát, szerencsét próbálni az idegenben,"

Másnak van itt az ideje: a rendszardöntésnek.

Ideje magunkra szabni a rendszert amiben élünk, ahelyett, hogy magunkat nyomorítanánk a disznóknak óljához, amit szabadpiacga(rá)zdaságnak neveztetik.
Valójában pedig helyzettel, erőfölénnyel zsarolási pozíciókkal való gátlástalan és undorító visszaélősdi.

Nem a piac és nem a pénz az Isten - le kell taszítani a trónjáról - a smasszereivel együtt.

rókafogta 2012.08.16. 16:42:20

Na már most . Szóval albérlet aki kiadja kénytelen adózni utána(ellenőrzik) ebből következik , hogy dupla áron adja ki .Nem az albérletet kell támogatni a dolgozót ill. a munkáltatót és azon keresztül a dolgozót(kötelezően) Persze itt is lehet svindlizni.A másik 100 km arrébb se nagyon dobálják a munkahelyet ill. van rá helyi is általában.Egyébként én meg csak 15 km járok dolgozni vagy 30 éve és fa@om se támogat(én támogatom magamat ) De azért van az ötletben valami (két év alatt kb. ennyi)

KovA 2012.08.16. 16:48:25

@tavaszihóvirág: Ja, ja - tudod ez a liberális piacgarázda - modern hiszekegy...
Aki ilyeneket mond, hogy mer a magyatr földhözragadt, ragaszkodik, hogy saját lakása legyen, nem mobil - az midjárt übeokosnak látszik...
Mer' ugye az a normális kapitalista barmaink szerint, hogy az embert egy életenát vándoroljon, apuka erre anyuka arra, ahogy éppen dirigálja a piac. Ne legyenek barátai rokonai családja is fröccsenjen ezerfelé.

És ne legyen saját tulajdonú lakhelye, mer' azon ugyebár nincs senki kapitalustának profitja: az a nincsedből él - ha bérelned kell.
Lehetőleg a pénzedet is bérelned kelljen - kölcsön...
mert abból van a haszon valakiknek... Abból ha van valamid abból nincs... a nincsednél a kiszolgáltatottságodnál fogva lehet örökkön örökké kopasztani mint egyént és mint közösséget is.
Ki van billenve az egyensúly sanda erőfölények javára.

Erről szól a szabad piacgarázdaság.
Aki ezzel megbékél az vagy szemét vagy hülye.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.16. 16:58:56

@tildy:): Egyelőre nincs jogszabály.

Azt senki nem tudja megakadályozni, hogy én mint ingatlant bérbeadó lefölözzek a támogatásból, ha kiszagolom, hogy a bérlőm jogosult rá.

Az adminisztratív lakhelyváltoztatással szemben nehéz fellépni a gyakorlatban. Persze lehet minden 90.000 forintos támogatás mellé ellenőrt állítani, akkor máris költünk a támogatásra meg a támogatás ellenőrzésére... de hát erről beszélek, amikor az állami beavatkozás okozta negatív externáliák kiküszöbölésére kitalált újabb állami beavatkozást és annak negatív externáliáit ecsetelem.

Kopi3.14 2012.08.16. 17:06:13

Egy ilyen program másik oldala, hol van albérlet? Teszemazt Mosonszolnokra, vagy Mezölakra keresne egyik-avagy másik nemzetközi multi embert, Miskolcról elmenni lehet? Egyedülállóként még bele lehet vágni, de utánami van, ha ne adj isten lesz egy pár, esetleg gyerek?
Akinek van ingatlana, az esetleg ennyi idö alatt el tudja adni és venni újat, ez ok. De: mi biztosítja, hogy a két ingatlan ára arányos lesz, s nem kell esetleg irgalmatlan hiteleket felvennie?
Az elképzelés, hogy lehessen mobilizálni a munkaeröpiacon szereplöket viszont dícséretes. Mondjuk problémám, hogy akinek van munkája, de nem tud jobbra váltani a költözési macerák miatt, az miért nem részesülhet belöle? Akkor az adott helyen felszabadul egy hely, valaki megpályázhatja, s el is nyerheti.

Kopi3.14 2012.08.16. 17:08:02

@Counter: és mi a gond? minden pályázó mellé egy ellenör, seperc alatt lesz párezer új munkahely.Mobilizálunk is, munkahelyet is teremtünk. Nem kell megvédeni. hángériön feritél.

Mindfield 2012.08.16. 17:10:30

"Nem akarunk kimozdulni saját tulajdonú ingatlanunkból, szülővárosunkból, családi és baráti kötelékeinkből. "

Egy lópikulát! Nincs píz! Ez nem Ámerika kisköcsög - hogy egy klasszikust idézzek!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.16. 17:11:37

@Kopi3.14: Mint felmerült a beszélgetés folyamán, például a szocpol is brutálisan visszafogja a mobilitást.

Olcsóbb volna ezen alakítani, mint albitámogatást osztogatni (amivel mindenképp lesz visszaélés, hiszen ingyen pénz).

hotelportás 2012.08.16. 17:12:47

Tök felesleges örömódát zengeni ennek a parasztvakításnak, mielőtt számolnátok.
"Az Index számításai szerint a jelenlegi 524 ezer álláskeresőből mintegy 470 ezren jogosultak lehetnek a támogatásra, ha megfelelnek a feltételeknek."
A KSH 2011 szeptemberében meg ezt mondta:
"2011. II. negyedévben az üres álláshelyek száma nemzetgazdasági szinten
27 600 volt." Mostanság sem lehet sokkal több, ráadásul azt mondja a KSH: "a költségvetési intézményeknél meglévő 11 ezer üres álláshely háromnegyede
felsőfokú végzettséggel rendelkezők részére meghirdetett, így van
ez a tartósan 4 ezer betöltetlen álláshellyel rendelkező humán-egészségügyi,
szociális ellátás területén is." Szóval ők élből kiesnek, hacsak nem költöznek az ország másik végébe azért, hogy felsőfokú végzettséggel kevesebbet kapjanak a minimálbér kétszeresénél. Na persze akik nem az Ecserin vették a diplomát, inkább egy kicsivel odébb mennek, ha már úgyis költözésre adják a fejüket.
Az azonban kétségtelen, hogy rengeteg közpénzt el lehet így is osztogatni, munkahely meg egy darabbal sem lesz több.

maythebetter · http://www.szuperakcio.hu 2012.08.16. 17:45:42

"hiába vagyunk az otthoni tornácon pipázgató, ki nem mozduló kurtanemesek népe, most ideje felkötni a gatyát és a vándortarisznyát"

Te barom, aki eddig is ezt csinálta, annak magyarázhatsz, aki meg nem, az már régen lépett.

gnme 2012.08.16. 17:48:07

"...Nem az albérletet kell támogatni a dolgozót ill. a munkáltatót és azon keresztül a dolgozót(kötelezően)..."

nem én mondtam

Boka1 2012.08.16. 17:52:13

Arra jó ez a dolog, hogy azoknál az építkezéseknél, ahol szükség van kamu munkaerőre ( autópálya, stb), a munkáltató visszakapja a pénzt,amit a munkavállaló " munkakönyvéért " ad. Így legálisan ki lehet venni a pénzt, nem kell eltünő alvállalkozót közbeiktatni.

2012.08.16. 18:11:15

No most már csak Viktornak és a diszes 2/3-os kampániának kéne felvenni a vándorbotot és a tarisznyát . Megmutatni végre hogy igy kell csinálni.

Pofázni, blöffölni, lopni, csalni ,hazudni könnyű de dolgozni nem füllik a foguk a fiuknak.
De a legnagyobb probléma az hogy olyanok ugatnak a gazdaságról akik hülyék mindenhez és azok ugatnak a munkáról akik életükben egy napot nem dolgoztak tisztességgel.
Ám igaz ami igaz, munkából nem lehet meggazdagodni, mert a tények ezt mutatják. Igy hát az átlagmagyar követi "szeretve tisztelt hőn imádott vezérét" követi példaképét és szarik a munkára.
Ő is lopásból, ügyeskedésből, csalásból akar meggazdagodni, mint a nagyok odafent a parlamentben.
És igaza van! Legyen mindenki 1 cikluson keresztül képviselő, majd miniszter és utána min.elnök. Hogy jól éljen mindenkit ezután válasszanak meg Közt. Elnöknek mindenkit. Igy nem csak a nagyok lophatnának hanem a kicsik is.
Senkinek nem tünne fel, hogy buta, képmutató, hazug pojácák ülnek odafent mert most sem tünik fel senkinek. Ez nálunk 22 éve már mindennapos és általános jelenség, ezért tartunk itt!

hackbard.celine 2012.08.16. 18:34:38

@Erdőtársulás: mitől lenne jó ötlet? Minden munkásnak önálló albérlet egy egész nettó minimálbérért pluszban a fizetése mellé???
Ekkora marhaságot rég hallottam.
Fordítva ülés esete forog fenn a dakota lovon.
A helyes megfejtés (feltalálták már jó régen) : munkásszálló!
A munkáltatók kapjanak kedvezményt az állami/önkormányzati, de akár piaci alapokon működő munkásszállókra 100+ km-ről felvett munkavállalók után!
Két személyes szobákban elhelyezés rezsivel fejenként havi 25e Ft kedvezmény a társasági adóból.
Ennyi, nem kell felesleges adminisztráció és hókuszpókusz a nemlétező számlaképes albérletekről, mert olyan a gyakorlatban nincs.

Erdőtársulás 2012.08.16. 18:53:07

@hackbard.celine: azért lenne jó, mert így akár a család is költözhet, illetve gyakorlatilag új életet kezdhet. A munkásszállók maximum átmeneti megoldások, amik nem igazán felelnek meg a mai táradalmi elvárásoknak. Szerintem a lakásbérlés egy arany középút a gyakorlatilag megfizethetetlen saját tulajdon és a családgyilkos munkásszálló között.
Ha a mobilitást nem is növeli sokkal, de az bérletet, mint hosszútávú megoldást egy kicsit jobban beviszi a köztudatba, segít megteremteni a kultúráját.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.16. 19:03:48

@Erdőtársulás: Mármint az állami pénzosztás "beviszi a köztudatba" a lakásbérletet mint hosszútávú megoldást?

Ez nem hangzik meggyőzően.

pupumpa 2012.08.16. 19:07:05

@maythebetter: "az otthoni tornácon pipázgató, ki nem mozduló kurtanemesek népe, .."

Nem csak megszokásból van ez. Alacsony jövedelemnél egyszerűen mínuszban vagy, ha kimozdulsz. Közepes, mondjuk 250e nettónál sem igazán éri meg.
USA-ban nagy a munkavállalók mobilitása. Mert az előző lakás felszámolása, a költözés, az új hely belakásának költségei eltörpülnek egy jó fizetés mellett.

hackbard.celine 2012.08.16. 19:13:54

@Erdőtársulás: a képzetlen munkaerő mobilitása a probléma, nem a magasan képzetteké. Ha a képzetlen alól családostól kihúzzák a havi 93e Ft-ot egy-másfél év múlva, akkor ugyanott van - ha nem rosszabb helyzetben.

Erdőtársulás 2012.08.16. 19:24:53

@Counter: Hát nem hangzik, aláírom. Bár van abban valami, hogy a magyar ember általában azt fogadja el megoldásnak, amiért pénzt kap...

balage_81 reloaded (törölt) 2012.08.16. 19:44:13

@DIODORO: szerintem az építőipar és az albérletek piaca, urambocsá a munkásszállók lépést tudnának tartani a bejövő kereslettel. egyébként miért, akkor mindenki maradjon a helyén, ahol él? budapest is lépést tartott valahogy, nyilván többen is keresték fel az évek alatt, szóval nem értem a fölényeskedést

Erdőtársulás 2012.08.16. 19:45:26

@hackbard.celine: A képzett mobilitása is zűrös. Magyarországon ismeretlen a "relocation compensation package". Én is voltam ilyen élethelyzetben - nem kinevetni! - Budapesten budapestiként 6 hónapig nem találtam munkát (legalábbis nem olyat, ami nem borítékos lett volna), Debrecenből jött egy ajánlat, ezért oda költöztem. Nagyon jól jött volna egy ilyen támogatás, amíg megvetem a lábamat, helyismeretet szerzek, felmérem a lehetőségeket, stb.
Egyébként ha megnézed a profession.hu-t, azt látod, hogy a vidéki városokba sok helyen keresnek képzett munkaerőt (főleg mérnököket), de akár egy éven keresztül se találnak, ezért egyszerűen bezárják a boltot egy idő után. Én magam is próbáltam idehaza toborozni karrierexpón, senki se akart vidékre menni, inkább vállalta a pesti munkanélküliséget. Azt azért általában megkérdezték milyen lakhatási támogatás van, hát mondom sajnos semmilyen, mert az adótörvények nem teszik lehetővé.
Ez lehetne egy út, hogy nem közvetlenül az állam fizeti, nem ő adminisztrálja (mert ugye csökkenteni kell a bürokráciát, nem növelni), hanem a munkáltató akár adómentes juttatásként, akár társasági adóalapot csökkentve stb, de azért azt látni kell, hogy ez is csökkenti az adóbevételeket, amiket aztán máshonnan kell elvenni. Legfeljebb jobb arányban vállal át belőle a munkáltató néhány százalékot.
Szóval hosszútávon így beépülhetne az adórendszerbe, rövid távon pedig lehetne aktív transzfer, mert úgy kapósabb. És így nem kerülnének a zemberek csapdahelyzetbe később sem.
Nagyon hosszú távon, 4-5 év alatt pedig elindíthatná a bérlakás célú építkezést, az építőiparnak adhatna egy utolsó esélyt. Németországban például én is ilyen bérstudióban laktam (az egész ház az volt), és egészen jól éreztem magamat. Az átlagnémet persze nem ilyenben lakik, hanerm a családja által akár generációkon át bérelt (és akár viszontbérelt) ingatlanban, amihez azért itt nagyon át kell alakítani a bérlői és kiadói kultúrát, plusz megteremteni a jogi hátterét is, mert ami most van, az csapnivaló. Igazi kormányzati feladat. Én uygan személy szerint nevetségesnek tartom a Jobbikot és szánalmasnak az egész bandát, de azért elolvastam a programjukat, és megdöbbentem: ők felismerték ezt a problémát. Magyarországon egy szűk, 100-200 ezres réteget leszámítva senki sem termel olyan jövedelmet (nem bért, hanem jószágot, szolgáltatást, tehát bér ellenértékét), hogy valaha is saját ingatlana legyen. Kizárólag generációs adósságcsapdán át képes ezt megvalósítani (vagy állami eladósodáson át, mint a késő szocializmus "öröklakásai"). Kézenfekvő tehát, hogy a nyugati példát próbáljuk követni, ahol a zemberek 80%-a bérleményben él (német szám, de az angol állítólag még magasabb). Csak ehhez el kell indulni egy úton. Persze én most ebbe beleképzelem ez utat, hátha erre gondol a kormány is, és egyáltalán nem biztos, hogy ez így is van, de kezdetnek nem olyan rossz nem? Szerintem érdemes belevágni, mit veszíthetünk? Ha nem működik, megszüntetik, oszt jónapot.

hackbard.celine 2012.08.16. 20:21:59

@Erdőtársulás: sose gondold, hogy a mobilitás megoldhatatlan. Volt, hogy egy konkrét projektre két hónapra kivettem egy szobát egy panzióban, mert jobban megérte hét közben ott lakni, mint minden nap odaautózni 60 km-t. És nem luxusról volt szó, ez egyszerű racionalitás.
Azért írtam fentebb a társasági adón keresztüli leírhatóságot, mert az egyrészt a jól működő, nyereséges társaságokat hozza helyzeti előnybe, másrészt ha a munkavállaló beválik másfél év elteltével, akkor a fenti 25e Ft kigazdálkodható. A +93e viszont nem!
A bérlakás kiadók és a vállalkozások arra lesznek kényszerítve, hogy fél-egy évente kirúgják a 93e Ft-osokat és a helyükbe újakat vegyenek fel.
Ne legyenek illúzióink, a szakmunkás minimálbér nem sokkal van a 93e fölött, másfél év alatt nem fog kétszeresére emelkedni a mobilizált munkavállaló bére.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.16. 20:29:57

@Erdőtársulás: A magyar ember, ha valamiért pénzt kap, akkor úgy tesz, mintha az a valami megtörtént volna.

Lásd még a legendás kamu válások a Bokros-csomag korszakában, a papíron költözködés a lakáshitel-boom idején, a kollégiumi férőhelyhez igénybe vett vidéki nagymamák, a sulinetes digicamek, vég nélkül sorolhatnánk.

S a nevetséges "adunk rá pénzt" típusú támogatások helyett jobb volna pl. a már említett szocpol alapú röghözkötésen lazítani. Vagy strukturált kínálatú állami bérlakás-programba vágni, ott betonozni is lehet (felkészül Simicska, felcsillannak a politikus-szemek).
Ebből így látatlanba megmondja bárki, hogy a kifizetések ~50%-a alaptalan lesz, az alapos kifizetésekből meg az albérlő helyett a bérbeadó lesz kisegítve.

pupumpa 2012.08.16. 20:30:35

@Erdőtársulás: " Az átlagnémet .. a családja által akár generációkon át bérelt ingatlanban, ...a nyugati példát próbáljuk követni, ahol a zemberek 80%-a bérleményben él "

Volt ilyen, Bp. és a nagyvárosok jelentős részében bérlakásban laktak. Én is ilyenben nőttem fel, "tanácsi" lakásban. Nem éreztük, hogy nem a miénk.
Csakhogy ezeket fillérekért a bérlők nyakába varrták, lerobbant állapotban. Akkor is átverték a tömegeket.

Állami kézben most is szétrohad minden, akkoriban még inkább így volt. Magánkézben pedig hogy lehetne? Itthon nincs elég tőke hozzá, külföldről nem jön ide háziúrkodni senki, nem éri meg. Legfeljebb irodaházat építenek, abból még belátható időn belül lehet pénzt kiszedni.

pupumpa 2012.08.16. 20:42:40

Még valami: minek állandóan új lakásokat építeni, ha egyre kevesebben vagyunk? Hová lettek a régi lakások?

KovA 2012.08.17. 08:18:43

@Morgolódó: "De a legnagyobb probléma az hogy olyanok ugatnak a gazdaságról akik hülyék mindenhez"

A baj az, hogy egy hülye sem gondolja magáról hogy hülye. Még te sem :-)

KovA 2012.08.17. 08:36:45

@pupumpa: Látod ez jó kérdés :-)

Bérlakást építeni azért akarnak (mi több állami támogatásból) , hogy lakbért szedhessenek tőled.
Ugyanezért éneklik ki a szádból a sajtot, hogy lám nyugaton mindenki bérlakásban él, te se akarj sajátot.
Jóllehet, ha valakinek megéri lakást bérbeadni, az azt jelenti, hogy saját élete során többször beszedi a bérből az ingatlan árát. Különben nem éri meg neki.
Ugyanezért nem éri meg bérlakásban élni: életed során többet fizetsz mint a bérleményed ára és a végén nem marad semmi amit továbbadhatnál az utódaidnak. Hacsaknem a nincstelenség kiszolgáltatottsága.
Ravasz piacga(rá)zdasági sakkjátszma ez.
Agymosinda a mobilitás hiánya meg a bérlakás téma is.
Mobilitásilag nem az a probléma, hogy az ember 1x esetleg 2 x ne kölrtözne odébb élete során, de azért hogy valahol letelepedjen és ott megéljen.
És optimális esetben a költözősdi úgy zajlik, hogy a családja egyben maradjon - azaz családalapítás után már nehezebb és ezért nem hibáztatható.
Normális az, hogy nem akar szanaszét ugrálni, ha felesége gyerekei vannak.
És az a nem normális, aki egyfolytában szanaszét ugráltatná mobilitást követelve piacra hivatkozva.
Ott kell legyen a piac ahol az emberek vannak.
A liberalizált gazdaság pedig bukott eszme 20 év eredménye bizonyítja - nem oldotta meg a problémákat, újakat csinált.
A korlátozatlan erőforrásmagántulajdonlás a társadalom iránti felelősségviselés nélkül agyrém.
És az is ostobaság, hogy majd magától szerveződik hatékonnyá a gazdaság, csak hagyni kell.
A(z adósság)pénzszaporító profithatékonyság nem egyenlő a közösségi/társadalmi hatékonysággal...
Ideje lesz előkeríteni az eleven fa gircses-görcsös ágát oszt megtanítani ezt esmég a nagyszájúaknak.

Más kell. Ez már egy erkölcsileg bukott rendszar, mégha hatalma teljében most tombolja ki is magát igazán.

___________________________ (törölt) 2012.08.17. 10:00:09

@lobaszopiatej:

"Ehelyett lesznek ügyeskedők, bejelentik magukat az ország másik felébe, valami haver cégéhez, miközben helyileg valami alkalmi munkát vállalnak."

Nekem is ez volt az első, ami eszembe jutott... és most nem tudom, hogy tényleg engem megrontott-e a pesti csibészmentalitás és valójában az ország nagy része nem így gondolkodik, vagy tényleg ez a logika megy mindenhol?

___________________________ (törölt) 2012.08.17. 10:08:34

@pupumpa: melyik régi lakások? A nádtetős vályogházak, amik 40 éve üresen állnak és sárkupaccá hullottak azalatt szét, amikor az emberek átköltöztek panelba gyárban dolgozni? Vagy azok a borzalmas panelek, amik akkor épültek? Vagy a belvárosi régi bérházak, amiknek kb. a szentlélek tartja a tetőszerkezetét, és nincs pénz megcsinálni, mert a lakástulajdonosok hatvan százaléka nyugdíjas? Vagy a viszonylag rendesen megépített vidéki kőházak, amikből viszont hiányzik az alapszigetelés és küzdenek a vizesedéssel meg a hangyákkal? (Mondjuk a listából még ez ami a talán elmegy...) Netán a több ezer kátránypapírral fedett faluvégi cigányputri?...

Magyarországon legalább félmillió lakást/házat le kellene bontani és újat építeni, ha lenne rá pénz...

Kétféle jó ház/lakás van: az a régi, ami méternyi vastag kőfalakből épült vagy legalább 38-as téglából és rendesen karban van tartva, tehát folyamatosan lakva, meg a tényleg új, a mai hő- és hangszigetelési stb. technológiákkal.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.17. 10:14:57

@Shenpen: Ne sarkítson, tudomásom szerint épültek házak és lakások tisztességes technológiával a bérpaloták és a talajszondás passzívházak között is.

A probléma az, hogy arányuk vélhetően sosem volt igazán magas. De ettől még léteznek ilyenek.

Egyébként természetesen mindenki csal, ahol tud. Nem csak a fővárosban. Sőt, egy csomó csalást, mutyit, stiklit stb. természetszerűen csakis a fővároson kívül lehet megvalósítani.
És amíg lesz állami pénzszórás, amiért "csak le kell hajolni", addig le is fogunk hajolni.

Az állam pedig ahelyett, hogy egyik kezével fékezné a mobilitást, amíg a másikkal támogatja, és mindkettőre szórja a pénzt, esetleg zsebre tehetné a kezeit.
Csak hát persze ha az embernek vonalzó, szögmérő van a kezében, előtte meg ott a társadalom, ellenállhatatlan késztetést érez társadalommérnökösködni.

___________________________ (törölt) 2012.08.17. 10:15:41

@pupumpa: "Csakhogy ezeket fillérekért a bérlők nyakába varrták, lerobbant állapotban. Akkor is átverték a tömegeket."

Bocsánat, de ez hülyeség, sok szar történt a rendszerváltás után, de ez jó volt, 400 ezerért meg lehetett vásárolni egy bérlakást és másnap ötmillióért eladni, de csak a bérlő tehette, csak egy lakást, pontosan ez volt az a ritka eset, amikor a privatizáció úgy sikerült, ahogy azt kell: szétteríteni az állami vagyont az emberek között. Hogyan máshogy lehetne jól privatizálni?

Igaz, súlyos probléma van a tetőszerkezetekkel, amiket nincs pénze a nyuggereknek felújítani, de ezzel együtt is sokkal kevesebbe kerül a felújítás, mint a lakások piaci értéke, tehát összességében igencsak jól jártak. Pontosabban az unokák, akik majd örökölni fogják, és majd felvesznek hitelt, hogy rendbe tegyék a tetőt.

___________________________ (törölt) 2012.08.17. 10:26:28

@Schwerer Gustav: alapvetően ez a vita el van az alapjainál baszva, mert a határt nem annyira az állam és szabadság között kellene meghúzni, hanem nagy és kicsi között. A nagy állam, a nagytőke, a nagy bankok stb. egyaránt problémásak és az ideális gazdaság az kb. egy szabad, szabályozatlan, de KISvállalkozói-családi gazdaság.

Régóta gondolkozom ezen és egyszerűen nincs más megoldás. Tudom, hogy ennek is megvannak a hátrányai egy csomó területen, de egyszerűen nincs más út, Nyugaton 1960-1975 bebizonyította a túl nagy állam csődjét, 1990-2010 a nagytőkével (elsősorban pénztőkével) kapcsolatos súlyos problémákat, innen kezdve nincs más út. Most éppen tőke-ellenes a közhangulat de ha visszahozza a világ az 1960-as svéd modellt a baromi mértékű újraelosztással és agyonszabályozással, abból csak megint egy 1975-ös típusú stagfláció lesz. Ugyanakkor ha nem csinálunk semmit, a nagy bankok rabszolgái leszünk. Innen kezdve az egyetlen út kb. egy nagyjából szabályozatlan kis-családi vállalkozói gazdaság.

Úgy értem, körülbelül ez az egyetlen, ami egyrészt sok részterületen bizonyított már, ugyanakkor nem lett kipróbálva mint általános modell. Legalábbis a középkor óta nem. Tehát ez az egyetlen remény maradt.

lobaszopiatej 2012.08.17. 10:59:44

@Shenpen: "...hogy tényleg engem megrontott-e a pesti csibészmentalitás..."

Ahol a piaci munkavállalók jó része feketén/szürkén dolgozik mert hülye lesz a bérköltségek 2/3-át leadózni? Ahol részmunkaidőre jelentik be maugukat?
Ahol szocpolt vesznek fel patyomkin-házakra? Ahol lánctartozások vannak és cégtemetőket üzemeltetnek? Az áfacsalások/számlagyárak országában? Ahol többszázezer rokkantnyugdíjast kell eltartanunk? Ahol a túlnépesedett politikusbűnöző elit az orrunk előtt rázza a rongyot és okít mennyiből is meg lehet már élni?

Ahelyett hogy egyszerűsítenék az adózást, újabb kivételeket raknak bele, jól fizetett könyvelők és ellenőrök garmadáját kell dolgoztatni az ilyen támogatások kordában tartásához!

KovA 2012.08.17. 11:52:19

@pupumpa: "Csakhogy ezeket fillérekért a bérlők nyakába varrták, lerobbant állapotban. Akkor is átverték a tömegeket."
Hallatlan :-) lerobbant állapotban és ráadásul fillérekért ?
Miért tán egy vagyonért kellett volna lerobbant állapotban ?
Vagy nem lerobbant állapotban szerette volna fillérekért, az teccet vón' ?
Hogy mik vannak !

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.17. 11:59:04

@Shenpen: Ez pontosan annyira elbaszott privatizálás volt, mint a téeszek szétverése, a kárpótlási jegy vagy bármi.

A vagyon ugyanis nem a vagyont használni, üzemeltetni, fejleszteni, gyarapítani képeshez került, hanem a bérlőhöz.
Ezerszer értelmesebb lett volna a társasházakat lehetőleg osztatlanul értékesíteni, a bérleti jogviszonyokat pedig megfelelően szabályozni. Ahol pedig ez lehetetlen (ki a fene venne meg egy Flórián téri óriáspanelt?), ott az állam/önkormányzat maradhatott volna tulajdonos.

Az IKV-időszakot sikerült megfejelni a döntés- és működésképtelen társasházak időszakával, és az ebből adódó problémákkal: további állagromlás, kalandor befektetők okozta pusztítás, panamázás (lásd VI. ker.). Az utóbbi néhány évben tudott talpraállni néhány szerencsésebb társasház.

@KovA: A bérlakások privatizációja már akkor is messze áron és értéken alul történt. Egyszerűen el lett kótyavetyélve, mint a privatizáció során annyi minden, és ugyanolyan diszfunkcionális struktúra jött létre belőle, mint amilyen a privatizáció előtt volt.

___________________________ (törölt) 2012.08.17. 12:26:02

@Counter:

"A vagyon ugyanis nem a vagyont használni, üzemeltetni, fejleszteni, gyarapítani képeshez került, "

Vagy éppen a bérlőket nyúzni, ingatlannal spekulálni, bérlőket kibaszni és plázát építeni képeshez stb. Pontosan ez volt a baj a legtöbb privatizációval, a nagy államtól a nagytőkéhez került.

Miért lenne az jobb a lakónak, hogy most már nem az állam jobbágya, hanem valami gazdag emberé/cégé?

Nyilván az az egyetlen módja az átlagember függő, kiszolgáltatott helyzetének megszüntetésének, ha közvetlenül az ő tulajdonába kerül az a vagyon, amire az életéhez szüksége van, tehát alsó hangon lakóingatlan, igazán optimális esetben pedig a munkavégzés eszközei, műhely, bolt, farm.

Úgy értem, egyáltalán hogyan nem tök egyértelmű ez? Minden magántulajdon alapja a homesteading, tehát a föld, amit az tulaj maga használ, lakni meg művelni. Az oké, hogy egy komplexebb gazdaságban van bérmunka meg bérlakás, de hát abszolút nyilvánvaló, hogy akkor válik egy család tényleg önálló, nem kiszolgáltatott gazdasági egységgé, ha lehetőleg nincsenek rászorulva, hogy bérlakásban éljenek és/vagy vagy bérmunkából.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.17. 12:43:47

@Shenpen: Tudja, rengeteg egyáltalán nem kiszolgáltatott magyar ember és család élt bérlakásban a világháborúk előtt.

A lakó (és a vagyon is!) borzasztóan rosszul járt azzal, hogy a vagyon igen gyakran a vagyont üzemeltetni nem képes kezekbe került.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.17. 12:47:42

@Shenpen: Kifejtem részletesebben.

Az alacsony jövedelmű, ilyesmihez nem értő bérlő függősége nem szűnt meg azzal, hogy szerencsésen gombokért megvásárolhatta a lakóingatlanát, több más hasonló szerencséssel együtt. Ez legkésőbb az első társasházi közgyűlésen ki is derült.

A függősége azzal szűnik meg, hogy fejleszti magát, szakértelmét, és képessé válik vagyont szerezni és üzemeltetni. Ezt követően vagyont szerez, üzemelteti.

Ha valakivel pusztán vagyont szereztetnek, ez nem fogja megteremteni a vagyon üzemeltetéséhez kellő élettapasztalatot, jövedelmet stb.

Mint ahogy a daruról felemelt tetőszerkezet sem fog falakat sarjasztani a talajból, bármennyire is erősen lógatják :-)

KovA 2012.08.17. 13:08:08

@Counter: " diszfunkcionális struktúra" :-) hogy oda ne rohanjak.

Bérlakásprivatizáció ügyileg nem nagyon durrognék.
Az a helyzet, hogy azért akik benne laktak jellemzően meglehetősen sokáig fizettek lakbért, meglehet nem túl magasat, de azért az akkori lakásárakon számolva jelentős részét kifizették a lakásuknak. Meg valamelyest karban is tartották a tulaj helyett ugye aki jellemzően elhanyagolta lévén az állam.
Na most ehhez jön, hogy a bentlakók nem igazán piacilag fizetőképes keresletet testesít meg cucjalista nyugdíj meg cucjalista fizetés + rendszarváltás miatti munkanélküliség által sújtva.
Mit csinálsz ? Piacradobod a fejük fölött ?
Honnan lesz rá kereslet ? Ki veszi meg drágábban ?
És ha megveszi lakoltatod kifelé tömegesen ?
Meglehet néhányan jól jártak bérlők ezzel a dologgal, de összességében az volt a realitás, hogy így lehetett hatékonyan és valamelyest igazságosan a tulajdonosi kötelezettségektől/terhektől szabadulni.
Közvagyon lett osztva a közembernek nem egészen ingyen.
És azért az teljesen más kategória mint amikor közvagyon van elkótyavetyélve néhány kiválasztottnak jóval a szükségletein felül !
Úgyhogy ezen felesleges tuntyologni. (Mellesleg nem voltam semmi ilyesminek kedvezményezettje - úgyhogy nem azért mondom).
Vannak ennél sokkal nagyobb és mocskosabb ügyek elsikálva titkosítva vagy iratmegsemmisítve... ott kellene kezdeni a felderítést.

KovA 2012.08.17. 13:18:20

@Counter: "A függősége azzal szűnik meg, hogy fejleszti magát, szakértelmét, és képessé válik vagyont szerezni és üzemeltetni."
Ez és a többi is amit leírál mind szép és igaz, csakhogy sem az önfejlesztés sem a szakértelem nem garantál függetlenséget sem vagyonszerző/üzemeltető képességet.
A játszma bizonyos fázisában már nyerni nem lehet a szabályok megváltoztatása nélkül.
Ami körülöttünk van az egy nagy gazdasági játszma a lapok már rég le lettek osztva és a jástzma is előrehaladott...
A gazdasági erőfölény, a pozíciók a meghatározók, azok ellenében önfejlesztéssel szakértelemmel is csak igen korlátos mértékben csökkentheted függőségedet, arról nem is beszélve, hogy az önfejlesztésnek és szakértelemszerzésnek is feltételei és ára van... nem csak az egyénen múlik mire megy.
Az emberre kell szabni a társadalmat szervezni a gazdaságot - az embert magát pedig igazítani egy közértékrendhez, melyben mindekitől elváratik, hogy megtegye a tőle telhetőt, ám a lehetőséget biztosítani közösségi feladat - a szabadpiacgarázdaság ebbe belecsődölt. Erkölcsileg is, de matematikailag is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.17. 13:24:44

@KovA: Sajnálom, de itt ha rajtam múlik, akkor se lesz még egyszer kommunizmus, ha a Szent Koronát teszik az élére.

Semmiképpen sem lett volna szabad pusztán a bérleti jogviszonyra alapozva szétosztogatni azt az ingatlanmennyiséget. Az IKV-dúlás után az elsődleges célnak a mihamarabbi beruházások, felújítások, egyszóval a rendeltetésszerű üzemeltetés lehetőségének megteremtése lett volna.

Erre a XIV. lépcsőház kollektívájából álló közgyűlés, az elképesztő határozatképességi és -hozatali szabályokkal, a liberum veto szintjén mozgó perlési lehetőségekkel és kiherélt kötelezettségérvényesítési lehetőségekkel: nem képes.
A nyugdíjból, közalkalmazotti fizetésből tengődő lakó: nem képes.

A következmény előre látható volt, megismétlem: kalandor vállalkozók martalékául odavetett, folyamatosan állagromló, minden értelemben tehetetlen társasházi közösségek jöttek létre. Kótyavetyélés definíció szerint.

KovA 2012.08.17. 13:44:22

@Shenpen: Hm. Hasonló következtetésekre jutottál mint én. Úgy látom a gondolkozás ebbe az irányba vezet.

Azt tudom hozzátenni, hogy a nagybankok kijátszásához egy saját független belső csereeszköz kell a belső piacra termelt áru, a munkák és a szolgáltatások egymásközti elszámolásához.
Egy másik pénzkör pedig a határon kívüli országközi elszámoláshoz.

A baj ugyanis az, hogy van ugyan munkaerő bőven, van igény is munkára - ám a csere/elszámolóeszköz ami keresletet és kínálatot összevezetheti immár csak kölcsönbe van úgy kell bérelni minden fillért illetve kölcsön kell venni magas kamatokért.
Ez egy óriási teher. Abefektető profitot, hozamot kamatot akar - abból pedig neki haszna nincs, hogy mi egymásközt elszámolunk. nem is fektet olyamibe, hogy én megkapálom a gyermekemet tanító tanár házát építő kőműves krumpliját...
Úgy van haszna, hogy ehhez nekünk az ő pénze kell...
Na ezt a függőséget kellene kilőni.
Ez bizonyosfokú elszigetelődést is jelent - de realitásközelibb rendszert: ahhoz hogy külföldön termelhető dolgokat hozzunkbe - a külföld számára hasznosítható dolgokat kell előállítani - eladósodás és önmagunk eladósrabszolgásítása helyett. Különben nincs mobiltelefon se PC illetve nagyon drágán.
Most csak attól olcsó hogy hitelbe van - illetve az erőforrásainkat adtuk el - egyben az értékújratermelőlépességünk lehetőségfedezetéről mondtunk le - idegenek kezében ugyanez már zsarolópotenciál az egész közösséggel szemben...
A tulajdon, az erőforrások, a lehetőségek birtoklása diktál.
A szabadság ára alighanem néhány évtizednyi visszaesés technikai életszínvonalban - cserébe lehetőség felzárkózni.
Rabszolgaként minden amit a rabszolga megtermel a rabszolgatartóé - soha annyira megerősödni nem hagyják, hogy rabszolgatartójához felzárkózzon.
Annyit kap amennyi a rabszolgatartónak hasznos - beléfektetik a napi betevőt de munkájának minden gyümölcse a befektetőjé.
Ebből a játékból kellenek kiszállni sürgősen. Agymosottság ellenében és értékrendtelenség ellenében...

KovA 2012.08.17. 13:46:36

@Counter: Kommunizmust emlegetni gondolkozáspótló sablon. A mi életünkben itt már inkább csak nyomor lesz, de gondolkozni kezdeni nem lehet elég korán :-)

Amúgy mi az a kommunizmus ?
És mikor volt itt kommunizmus ?
Hm ?

KovA 2012.08.17. 13:48:40

@Counter: A többi lehet mid igaz, de azzal a problémára még jobb megoldást nem mondtál.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.17. 14:49:29

@KovA: Ha a kommunizmus gondolkodáspótló sablon, akkor szokj le róla.

KovA 2012.08.17. 16:42:52

Te kezdtél itt el kommunizmust emlegeni, nem én.
Valamint a kommunizmus emlegetése a gondolkozást pótló sablon - nem a kommunizmus amiről alighanem fogalmad sincs (elvileg) mi fán terem, mint ahogy arról sem, hogy itt nálunk sosem volt (még afféle "létező" sem) - a néhai rendszar saját bevallása szerint sem.
Kommunizmust emlegetni afféle szertartás semmivel sem jobb mint "Éljen Rákosi"-t kajabálni meg tapsolni hozzá tudod ?
Megnyugtatják az ilyen sablonok cselekvői önmagukat, hogy a naaaagy birkanyájhoz tartoznak - meg mindjárt védelmet is jelent - mert az efféle megnyilatkozással (adott környezetben) nem illik vitába szállni ugyebár.

Száműzzed az efféle sablonokat inkább, akadályozza a gondolkozást.
Szép hétvégét !

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.08.20. 01:11:49

": az orbáni felfogástól soha nem volt idegen a voluntarista gazdaságpolitika, "

Na azért volt ez másként is ám....

"
"Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely... nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés - legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről - csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül... Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen...
"

-----

"A populizmus élő klasszikusai szájában a "liberális" szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson. A populisták ellenben fel akarják emelni a népet... Ezért vonzódtak a populisták mindig az állam gyámkodó hatalmához."

Orbán Viktor (valamikor réges régen egy messzi galaxisban)

KovA 2012.08.21. 10:42:06

@Di622:
"Orbán Viktor (valamikor réges régen egy messzi galaxisban) "
;-) Mindenki fejlődőképes...

Meglehet nem biztos, hogy a jó irányban...
De az akkori tézisei is sántítanak, és a mostaniakban is túl sok a hiba...

"Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség"

Ühüm... kinek és mire ?
Lehet lehetőség - de valahogy csúnyán félrement... 20 év után az eredmény minősíti a rendszart.
Nincs bocsánat.

"nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről - csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt"
Ja. De nem mindegy honnan... nem kölcsönből és nem az életteret jelentő erőforrásokról való lemondásból - priatizációnak álcázott elkótyavetyéléséből - hanem újretermelődő érték teremtéséből...

"Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem,"
Dogma... Két lábon járni márpedig nem lehet - mondhatták korai eleink... :-)
Mi az a pénz és miféle pénz az amit már úgy kell bérelnünk (pénzért kölcsönvenni) hogy egyáltalán egymásközt elszámolhassunk ?
Egy zsarolópotenciál amit a szabad piacga(rá)zdálkodás maximálisan ki is használ...
Ideje saját pénzt nyomtanunk belső elszámolásra hogy meg ne bénuljon a gazdaság teljesen és a saját belső elszámolásunkat ne vámolják tovább az úgynevezett befektetők/hitelezők.

Itt a közösség az életterünk és annak többnek kell lenni individuumok tömegénél...
Liberális "megy magától csak hagyni kell" módzsertan szerint nem szerveződik (élet)hatékonnyá a közösség - ehhez más kell: közértékrend - munkán, értékteremtésen alapuló (köz)gazdaság - melynek része, de nem kizárólagos ura a piac se a pénz.

GabóCs.MBMH. 2012.08.29. 19:35:41

Üdv!

Csak egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban.Mi lesz azokkal akik 100km-es körzeten kívül már vállaltak munkát vagy is most is aktívan dolgoznak.Nekik nem jár a támogatás, csak azoknak akik 3 hónapig be vannak jelentve munkanélkülire???Nevetséges!!!!

Beatrix Gesztesi 2015.12.01. 10:08:04

Én viszont hajlandó lennék 100 km nél távolabb dolgozni és lakni is. De ezt hogy tudom elintezni és hl tudok ennek Utànna érdeklődni?
süti beállítások módosítása