Gerlóczy Márton és Usain Bolt titka
2012. augusztus 12. írta: TuRuL_2k2

Gerlóczy Márton és Usain Bolt titka

usain_bolt_london_vilagrekord.jpg

Szombaton este a jamaicai 4x100-as férfi váltó óriási világcsúcsot futva lett olimpiai aranyérmes Londonban. Usain Bolt, a világ leggyorsabb embere ezzel már hatszoros olimpiai bajnok, napjaink egyik legnagyobb aktív sportolója. Néhány órával korábban jelent meg Gerlóczy Márton Usain Bolt titka című írása a HVG.hu-n. A jamaicai futó titka a következő:

Kint dohányzunk az étterem előtt, ahol esténként zongorázik, és beszélgetünk az olimpiáról és a jamaicai futókról és én kérdezem, mit gondol, hogyan lehetséges, hogy ezek a lassú jamaicaiak ilyen félelmetesen gyorsan képesek futni, mire azt mondja: „Mi sem egyszerűbb, Marcikám! Amint meghallják a szirénát, rohanni kell, futni az áruval, amilyen gyorsan csak tudsz, mert azok a rendőrök nem viccelnek, azok nem olyanok, mint nálunk Európában, azok ott helyben agyonlőnek, ha nem tudsz elfutni. Nagyon gyorsan kell egy nagyon rövid távot megtenni, ha életben akarsz maradni.”

Ennyi. A jó viccek, jó történetek sokszor nem korrektek politikailag, akár bántóak is lehetnek, nincs ezzel baj. Ez viszont nem egy jó sztori, hanem egy tehetségtelen szerző viccesnek szánt, modoros bunkósága, amit valamiért egy jó ízlésű szerkesztő is jónak látott publikálni. Nigger tolvajok, tolvaj niggerek, érted?! 

Gerlóczynak nem ez az első olimpiai témájú publicisztikája, jutott belőle minden napra egy. Írt például Risztov Éváról és Kásás Tamásékról is, hogy csak két újabb érvet állítsak saját, Gerlóczy Márton titkára vonatkozó hipotézisem mellé: ez az ember pontosan annyira tud írni, mint sprintelni 100 méteren. Ha meghallja a szirénát, ha nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr494707698

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.13. 10:36:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2012.08.12. 01:46:40

Unalmas ez a sok atlétika napokon át semmi már nem volt csak afrikaiak v. a rabszolga leszármazottaik vitték az aranyakat esténként ...

Viktus 2012.08.12. 02:06:21

Na meg eleve az egész aránytalan. Az a rabszolga utód népszerűbb, mert száz métert tud gyorsan futni, mint a pl. Risztov Éva aki két kilométer 18 fokos vízben leúszik két órán belül.

jan 2012.08.12. 02:06:21

Osregi szakallas vicc uj variansa ez, az eredetiben a kenyai/etiop futok futnak az oroszlan elol.

Amugy Gerloczy nincs akkora tenyezo, hogy egy bargyu szosszenete posztot erjen a mandineren...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.12. 06:06:37

@TuRuL_2k2:

Most mit kell itt a meglepettet játszani?! Hát nem Gerlóczy volt az a magyar író, aki azt írta, hogy „A magyar genetikusan alattvaló. (…) De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”?

Vagy az egy másik magyar író volt?

Biztos?

ü
bbjnick

kuksibuksi 2012.08.12. 07:11:02

Az is libazabáló volt, mint G.M., ez a primitív módon jópofáskodó bunkó.

bz249 2012.08.12. 08:26:34

@Viktus: tiz kilometert tud leuszni ket ora alatt. ;)

hacsaturján 2012.08.12. 09:01:46

a szarban az a legjobb, hogy bármikor lehet neki pofont adni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.12. 09:44:05

Turul, szerintem ez a poszt kicsit mellément. Szerintem nem "tolvaj niggerekről" van szó, hanem füvet áruló dealerekről. Asszociációs alapon: Jamaika - fű - jön a rendőr - futni kell az áruval (+aktualitás: razzia Ozorán). A szerző és vélelmezhető célközönsége pedig feltehetően inkább a füvező fiatalokat ellátó jamaikai dealerrel, mint a rendőrséggel szimpatizál, a menekülő árusok (és rajtuk keresztül a jamaikaiak) tehát az írás szerint pozitív hősök.

Nem is a nemlétező niggerezés itt a meglepő, hanem az, hogy ilyesmivel pénzt lehet keresni (a HVG nyilván fizetett érte Gerlóczynak), mikor pedig ilyet bármikor bármelyik hobbiblogger ír ingyen is, humor kategóriában pl. Kínai Kálmán simán jobb.

Amúgy nem tudom, hogy milyen író ez a Gerlóczy, elvből nem olvasok olyan könyveket, amiket a metróban plakátokon reklámoznak. :)

Chicano 2012.08.12. 10:04:45

És ezt olvastátok?: "Viktor Asshole Orban" - bekiabálták a Szigeten - hvg.hu/kultura/20120811_sziget_hallas

És ez a HVG online címlap tetején. Lehet még ettől lejjebb?

MézesRozi 2012.08.12. 11:03:22

ó, hát mit várnak egy gerlóczy mártontól? aki életrásában meséli el, hogy nem volt képes a nappali gimnáziumban már a harmadik évfolyamot sem elkezdeni, miután kétszer járta a másodikat, de a pótvizsgákon másodszor is elhasalt vagy el sem ment. technikailag nem volt képes beiratkozni egy esti gimnáziumba, hogy leérettségizzen, majd hogy mégis legyen valami, a család beutalta egy izraeli kibucba. és ez mind hagyján, van ez így, de ezt még meg is írta "Igazolt hiányzás" című önéletrajzi regényben, ami 2003-ban meg is jelent. na ez volt az igazi büntetés annak, aki elolvasta.

most meg a hvg-ben ír? zsákot foltjáról.

MézesRozi 2012.08.12. 11:09:33

" úgy ítélem meg, hogy én sem mondanék mást hasonló helyzetben,"

nézze márton, maga egyszerűen nem kerülhet hasonló helyzetbe. ahhoz akarat, szorgalom, kitartás és tehetség kell.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.12. 11:44:50

a szupertehetséges turul kiakad a szupertehetséges gerlócira?
az meg milyen, mikor a szarházi kínai k. a magyarokon röhög.

aszterixagall 2012.08.12. 12:14:07

@Viktus:

Nyilván tudod, hogy mind Bolt mind Risztov Éva egy életen át edzett napi 10-12 órát, hogy ezt az eredményt elérje. Hogy maga a megmérettetés mennyi ideig tart, az teljesen mindegy. De gondolom, csak a finom iróniát nem értettem a kommentedben.

Viktus 2012.08.12. 12:30:25

@aszterixagall:

Nem nagyon. Egyedül ezt a Boltot sztárolják még a futók közt is ... vicc ez a világ.

Viktus 2012.08.12. 12:31:28

@Chicano:

Ki a francot érdekel a másik drogos Szigeten mit kiabálnak ... a nyugati hippiket sem hinném érdekelte volna. :)

Chicano 2012.08.12. 12:42:36

@Viktus: Nem csak a tartalommal de a stílussal is van egy kis probléma. Egyébként egyszerűen nem tudom elképzelni hogyan jut eszébe valakinek ebből cikket írni? Ráadásul ilyet. De a fő kérdés az hogy milyen az a szerkesztő aki ezt kirakja a címlapra, első helyre?

Nagyzee 2012.08.12. 14:01:31

Helyesen értelmezve is egy szar vicc, de szerintem itt szó sincs "tolvaj niggerekről". Én legalábbis elsőre fűvel futó dealerekre (esetleg fogyasztókra) asszociáltam. Érted?!

Viktus 2012.08.12. 14:07:50

Usain Bolt háromszoros aranyérmes jamaicai sprinter a 200 méteres síkfutás megnyerése után a sajtótájékoztatón: "Én most legenda vagyok, csodáljatok, és vigyétek el a híremet a hazátokba! Különben nem adok nektek több interjút."
-

Nagyon szerény ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.12. 14:22:01

@Holger Hartland: hát ja, emell a mandiner arculatváltásba kezd 300 vagy 104 millióért?
a mandi lesz az új magyar narancs? mi ez a niggerhiszti?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.12. 15:04:11

@tesz-vesz:össze vannak zavarodva. vizovicki nincs, portik pénze sincs már, baj van :)

MézesRozi 2012.08.12. 15:04:51

@Holger Hartland:
bocs, de én nem járok metróval:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.12. 15:44:17

@Chicano: Volt már lejjebb:

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120810_vamzerek_ozora#rss

Amikor a vamzer ex-hírszerzősök vamzereznek, annál nem nagyon van lejjebb. Miután integrálta - Tóta W. után - a Hírszerzőt is, a HVG közelebb került a pöcegödör aljához. Hab a tortán, hogy a táborát eláruló Balavány is oda szegődött.

@Nagyzee: Akkor már ketten vagyunk. :)

@MézesRozi: Tudom, maga úriasszonyként a gazdag férjétől kapott kocsival furikázik, és ettől ezek szerint a dugók és a parkolás logisztikai és anyagi nehézségei sem riasztják el. :)

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2012.08.12. 15:46:44

@TuRuL_2k2

tényleg ilyen jól álltok a szakmaiságotokkal és a lelkiismeretetekkel, hogy jobb híján már csak a gyengécskébb újságírói teljesítmények fölött ítélkeztek?

fűzfavirág 2012.08.12. 16:07:15

@Viktus: hát van neki mire... bőven van.

jan 2012.08.12. 16:50:27

Mivel a goás poszt alá nem lehet kommentelni, jobb híján ide teszem:

Na most én azt nem értem, hogy ha egyszer mindenki tudja, hogy egy goa-fesztivál a drogozásról szól, és nálunk a drogok forgalmazása illegális, akkor eleve miért engedélyezték ezt a fesztivált?

Így ugyanis úgy néz ki a dolog, hogy először álnaivan engedélyeztük a drogfesztivált, majd hirtelen meglepődtünk, hogy te jó ég, hiszen itt drogoznak, és jól lecsaptunk rájuk.

Az egész a Casablanca klasszikus jelenetét idéz: "I'm shocked, shocked to find that gambling is going on in here."

S=klogW 2012.08.12. 17:24:01

" amit valamiért egy jó ízlésű szerkesztő is jónak látott"

UGYAN MÁR, KÉREM! ha jónak látta, akkor nem jó ízlésű és kész

pucros 2012.08.12. 17:40:58

@jan: akkor én is ide. Végül is pont véletlenül nem itt sem off.

Csak az utolsó mondatról (ti. az ozorás posztéról) ugrott be egyik kedvenc viccem.

Jamaikán kimerülnek a marihuánakészletek. Kis idő múlva megszólal valaki:
- Mi ez a szar zene?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.12. 18:03:06

@jan:
Nem tudom, miért nem lehet. A beállításoknál elvileg minden rendben.

jan 2012.08.12. 18:28:41

@TuRuL_2k2: Kb. 6-szor probaltam, kulonbozo gepekrol es bongeszokben, es nem ment, ir valami hibauzenetet, meg hogy probaljam ujra.

De alighanem mas sem tud hozzaszolni, ezert nincs meg egy komment sem a poszt alatt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.12. 18:58:02

@jan:
Biztosan. Sajnos napok óta különféle hibaüzeneteket kapunk a blog adminjában is.

Dr. GGG77 2012.08.12. 19:31:46

"A dizájnerdrogok térnyerése elsősorban az egyre szigorúbb drogszabályoknak köszönhető, de fontos szerepet játszik a vegyipari fejlesztések felgyorsulása is. Büntetőjogi szempontból ma már biztonságosabb szintetikus kannabisztól betépni, mint az otthon termesztett marihuánától, és kevésbé kockázatos fürdősódrogokat (bath salt drugs) szippantani, mint amfetamin-származékokat."

index.hu/tudomany/egeszseg/2012/08/12/cloud_nine_101/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.12. 19:46:38

@Dr. GGG77:

Én megmondtam, ha a bagósokkal gec*znek, akkor az fel fogja b*szni a szintetikus sz*rok fogyasztását. Ha a kocsmában, diszkóban nem lehet bagzani, akkor kevesebb söröcske, borocska, kávécska fogy, ellenben sokkal több a bogyókból. Ha ez kell, akkor ez lesz.

ü
bbjnick

nemjogasz 2012.08.12. 19:51:04

Na most gondolom minden jobbos elkezd majd szörnyülködni, hogy jajj hogy történhetett ilyen és a minimum, hogy tilcsákbe meg verjék le a veséjüket a rohamrendőrök stb.
Csak éppen ami furcsa, hogy a kedves kommenttársak ezelőtt a razzia előtt hallottak valaha az ozorai fesztiválról? Én pl soha. És ami az érdekes ebben, hogy ha itt annyira de annyira mindenki full be volt drogozva, ráadásul már évek óta, akkor hogy a fenébe nem szerepelt a hírekben egyetlen "marihuána hatása alatt beheroinozott őrült feldarabolta a terhes kismamát" szerű hír, vagy akár csak egy szimpla "túlszúrta magát fűvel" típusú "objektív" rendőrségi hír? Lehet, hogy nem is annyira veszedelmesek ezek a "gyilkos szerek"?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.12. 19:57:44

@bbjnick: tipikus megoldás a gumicsizmás tahók részéről, hogy: bazmeg nem lehet cigizni, van egy triped? hülye vagy te bazmeg :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.12. 20:02:19

@MézesRozi:

Ezek a "hvg-sek" fajgyűlölő disznók. A "genetikusan alattvaló" Kásás túl sok édeset nyalt, ideje volt már, hogy ő is és magyarok is megkóstolják a sósat, a "genetikusan alattvaló" Hrisztovnak belelóg az aranyérme a húslevesbe, a feketék meg, nyilván, majmok. (Nem néztem rendszeresen az olimpiát, csak néha-néha bele-belekukkantottam: a legmeghatóbb jelenet számomra az volt, amikor az egyik etióp majom futónő, minután megnyerte a számát, sírva előhúzta az meze alól, a majomszíve fölül, a Szűzanya és a kis Jézus képét és a fölmutatta a nyolcvanezres stadionnak.)

ü
bbjnick

MézesRozi 2012.08.12. 20:17:10

@Holger Hartland:
férjemtől kapott? maga többet tud, mint én:) de hisz maga egy hímsoviniszta.
és nem, nem riasztanak a logisztikai nehézségek, parkolási gondjaim sincsenek.

MézesRozi 2012.08.12. 20:23:29

@bbjnick:

nem tudom, hogy a hvg-sek fajgyűlölők-e, de mindenesetre van valami, amiről fogalmuk sincs, csak azt látják, hogy itt körülöttük emberek sokasága örül más magyarok győzelmének, és mérhetetlenül irritálja őket, hogy nem értik ennek az örömnek a forrását. ezért sületlenségeket írnak, mondanak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.12. 20:33:55

@jose maria padilla:

"tipikus megoldás a gumicsizmás tahók részéről, hogy: bazmeg nem lehet cigizni, van egy triped? hülye vagy te bazmeg :)" --- írod.

A te szintetikus drogokkal átstrukturált szinapszisaiddal álljak én le gumicsizmában vitatkozni?:-)

"kásás? tévedés :)" --- írod.

Nem az enyém. Figyelmeztesd Gerlóczyt:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.12. 20:35:56

@MézesRozi:

Hja, azért nem értik, mert fajgyűlölők:-)

ü
bbjnick

jozicsenko 2012.08.12. 20:38:24

@MézesRozi: a hvg-sek nem fajgyűlölők

csak a hétvégi ekizés ugrott, mert lecsukták a srácokat ozorán: nincs narkó az irodában csak morgás (ezt is az orbán hibájának tudják majd be, mint mindent, ami csapásként éri őket)

nekem csak az fáj, hogy egy tisztelt újságról kiderült, hogy inkább a drogok is bejönnek nekik, csak szidhassák az orbánt...

egy illuzióval kevesebb...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.12. 21:01:37

"A magyar olimpikonokért szól az ima a Szeged-Csanádi Egyházmegye katolikus templomaiban vasárnap; a szentmisék hálaadó könyörgésében róluk emlékeznek meg, miután a sportteljesítmény mellett emberségből is példát mutatnak mindenkinek..."

szegedma.hu/hir/szeged/2012/08/az-olimpikonokert-adnak-halat-a-szeged-csanadi-egyhazmegye-hivei.html

:-)

ü
bbjnick

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.12. 21:03:24

@bbjnick:
mintha te írtad volna, hogy mennyire értelmetlen századmásodpercnyi sebességkülönbségeket misztifikálni. most akkor mi az ördög bánatos fasza van? :)

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.12. 21:09:43

"a bemindenezett szülők nyugodtan hagyták az út porában csúszni-mászni kisbabájukat"

Ez a gyermekek immunrendszerének fejlesztését szolgálja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.12. 21:16:05

@jose maria padilla:

???

Századmásodpercnyi különbségeket valóban felesleges szerintem misztifikálni, de a hálaadó könyörgések nem is az aranyérmesekért szólnak, hanem minden magyar olimpikonért.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.12. 21:53:35

@bbjnick:

...Nem néztem rendszeresen az olimpiát, csak néha-néha bele-belekukkantottam: a legmeghatóbb jelenet számomra az volt, amikor az egyik etióp majom futónő, minután megnyerte a számát, sírva előhúzta az meze alól, a majomszíve fölül, a Szűzanya és a kis Jézus képét és a fölmutatta a nyolcvanezres stadionnak...

Íme: www.iaaf.org/mm/Photo/06/73/53/67353_FULL-PRT.jpg

ü
bbjnick

dr. pretender 2012.08.12. 23:15:29

@Holger Hartland:
@Nagyzee:
+1
ez kurvára nem a lopásról, hanem a fűről szólt...
na nem baj, lesz ez még jobb is

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.13. 00:03:53

@MézesRozi: Elnézést, de mintha maga írta valamikor régen, hogy egy nőnek milyen fontos, hogy egy férfi jól keressen, és a nőnek így ne kelljen tömegközlekednie - a többi csupán következtetés volt. :)

Én bizony tömegközlekedéssel hamarabb a munkahelyemen vagyok, mint ha végigaraszolnám a csúcsforgalmat, és a parkolócégeket sem akarom gazdagítani. Az autó pedig nagyon jó bevásárlásra, gyerekszállításra, kirándulásra, meg ilyenekre.

states1 2012.08.13. 01:20:05

Ez a mi kis balul elsült baloldalunk miután kifrusztrálta magát az olimpia ürügyén, bánatában levonult Ozorára, hogy szívjon-szúrjon egy kis búfelejtőt, ahol aztán rárontott Orbán testőrsége, hogy a demokrácia utolsó írmagját, akarom mondani, füvét is kiirtsa. Újabb 2 évre adva ezzel témát a velencei bizottságnak, csálszgátinak, póllendvainak, kóhnbandinak, az amerikai helytartó asszonyságnak, és a szent világszabadság és a szabad drogfogyasztás többi felkent bajnokának.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.08.13. 01:37:57

TuRuL láthatóan marhára képben van "áru" ügyekben (itt, meg a másik posztnál is). de akkor miért nem ír inkább másról?

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.08.13. 01:41:33

@dark future:

(félreértés ne essék, úgy egyébként bírom az írásait, de most ingoványba tévedt...)

Gogol 2012.08.13. 01:43:15

Ozorához:

Az a gond, gyerekek, hogy a hippiket könnyebb lefejelni mint a jobbikos betyársereges állatokat. Kicsit arra emlékeztet engem az egész, mikor apu már fél a nagyobbik fiától, úgyhogy ahelyett, hogy visszaszólna neki mikor az felesel, inkább belerúg az öcsibe.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.08.13. 02:09:19

hogy a poszthoz (mármint a másikhoz) is hozzáugassak:

az intézkedés jogszerűségét senki nem vitatja. a fellépés arányosságát, eredményességét és a média általi tálalását igen.

ráküldeni a goásokra néhány zászlóaljnyi géppisztolyos rohamosztagost jogszerű, de nem igazán elegáns. főleg úgy nem, hogy az ország sok szegletében tárt karokkal várnák ezeket a remek rendőröket, mert tennivaló mondjuk lenne bőven...

egy ekkora hadseregnek két nap alatt egy -- erre specializálódott -- harmincezres fesztiválon megtalálni két és fél kiló zöldet (0.1 g/kopf...), 40 tablettát meg 10 gramm kokót szerintem nem igazán fényes eredmény. drámai hangon, elszörnyülködve beszámolni erről (tételes listával :)) a hírműsorokban meg egyszerűen röhejes.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.08.13. 02:14:18

@Gogol: "Az a gond, gyerekek, hogy a hippiket könnyebb lefejelni mint a jobbikos betyársereges állatokat."

meg sokan másokat... ha már izmozni akarnak, az erős rendőrség imázsát akarják építeni, akkor ne ilyen akciókkal kezdjék, ráadásul ne ilyen lúzer módon (pont csak azokat nem fogták el, akiket el kellett volna. mert ők ugye időben meghallották a szirénát, és jól is tudnak futni... :))

A szerelő 2012.08.13. 02:25:24

Én valamelyik "tűzközeli" helyében felvetném azt a javaslatot, hogy próba képpen legalizálni kéne egy ilyen fesztivál idejére és szigorúan vett területére a marihuana vagy könnyű drogok fogyasztását. Csakhogy ehhez bátorság kéne, cserébe jó nagy pénz állna a házhoz. És ha kiderülne, hogy a társadalomra gyakorlatilag semmilyen káros hatása nincs, akkor lehetne ismételni, vonzaná a világ minden tájáról az embereket, nagy üzlet lenne. Na, ezt biztosan másolnák.
Új magyar hagyomány születhetne :)

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.08.13. 02:47:57

@A szerelő:

elég unortodox ötlet, de azoknak most úgy is divatja van :)

Frick László Emlékzenekar 2012.08.13. 04:37:25

Gerlóczy Mártonnak ebben az életben még eredeti ötlete nem volt. Sőt az egész Gerlóczy Márton prozsekt maga sem eredeti ötlet. (Frissen érettségizett fiú gimnazistargénye) Ez a vicc az indexesek és esp. Magyari Péter által is használatos plasztik kaptafára jártódott rá. Ha valaki imádja Magyari Pétert meg a mundérját, akkor ennek a [zindexes, fakónarancssárga, kaszálómókincos logós]mundérnak a becsületére le lehet vezetni ezt a fajta viccelődést a magyar posztmodern bugyraiba. De minek.

Frick László Emlékzenekar 2012.08.13. 04:38:58

@bbjnick: Akivel itt szórakozol, ő író volt legalább valaha, viszont Gerlóczy nem is lesz író soha.

Frick László Emlékzenekar 2012.08.13. 04:40:34

@hacsaturján: Csak arra kell vigyázni, hogy a pofozandó szar már egyébként ne legyen benne a ventillátorban, mert akkor mi lesz a kikkezünkkel, a kikkezünkkel...

Frick László Emlékzenekar 2012.08.13. 04:43:35

@neoteny: Valamennyi tyúkszart és port kellett nyelnie a gyereknek az ősparaszti tanítás szerint ... már ismeretes volt ez az ősparaszti bölcsesség Fleming előtt 2000 évvel.

Frick László Emlékzenekar 2012.08.13. 04:49:00

@Chicano: A címlaptündér feladata olyan "cikkeket" kirakni, amik generálhatnak végtelen vitákat. Arra tippelt -egyébként helyesen- a címlaptündér, hogy lesz e téma örvén négerezés, aztán Gerlóczy stréber seggnyalósága miatt zsidózás is , ugye elev vanna a fennkölt jóoldali jógyerekek, akiknek kulturharcba kell bocsátkozniuk a faszista bbjnick-kel ésígytovább, ezek mind kattogások, amik az Index Műveknek termelik a bevételt. DESzt nem értik a Dezsőfi [Dessewfy]-félék, amikor indexeseket akarnak pofánverni részegen egy kocsmában, mindegy, merre nyomja a paraszt a hajtány karját, az előre és hátra is csak a menetirányító állása szerint irányba taszajt, így persze a mandiner is, mint díszpéldánya a jobber elektroinikussajtónak, ha akarja

ha nem

csakis a jóoldalnak termeli az energiát.
Ráadásul jól is jön tehát a részeg Dezsőfi a bokszolhatnékjával, mert ez meg egy törökgáborosan sunyi bizonyítéka is lehet az "elfogulatlanság"-nak és pártatlanságnak.

Ki van ez taNá'va, ügyes.

Frick László Emlékzenekar 2012.08.13. 04:56:57

@A szerelő: nem először áll elő a Civilizált Világ efféle ötletekkel a barbárok között.
Pl a fabunkós hümmmndék az armorikai mpartok fölött a fabunkóra voltak szocialzálva. Minden hümmde tudta, ha fabukkót emel egy másik emberalak egyedre vagy állatra, az mivel jár. Amikor azonban a civilizáció megis,mertette velük a fabunkóra applikált követ [kőbaltát] ez az ősi emberi attitűdnek megfelelően a túlzó alkalmazásra vezette őket.

Önmagában a marihuánával semmi baj se nincsen, indiai koldusok tépnek valamennyit az árokpoarton és szívnak egy jót az esti tűznél. Ők úgy vannak vele, mint a tüzesvízzel voltak az amerikai pioneerok, pontosan ismerték a hatásmehanizmusát.
Amikor az amerikai pionírok megérkeztek a tüzesvízzel, az őslakosok elkezdték azt mértéktelenül alkalmazni,. Cserében viszont a pionírok meg a dohányzást kezdték túlzóan alkalmazni.

Nekem erreől a meddő drogvitáról, amibek ügyes kenderikék mindig a sörre meg a kávékára szoktak mutcsizni az ujjcsikájukkal, az jut az eszembe, amior egy híres késelő és késdobáló texasi városkában megjelent a forradalmi Colt. Azontúl is rendesen késeltek is, meg a hatlövetűek is szóltak osztán rendesen.

Az alkoholizmus is sörrel, lányoknál meg lónyál jellegű könnyűalkoholos szarokkal meg krömlakkal kezdődik, csak aztán ugye egyre töményebb meg egyre nagyobb mennyiség kell. Csakugye a pia bele van szocializálva a táásadalomba, a drog meg még nincsen.

a pstás 2012.08.13. 06:09:12

Ozorához: A rendőrség végre tette, ami a dolga.

mirx 2012.08.13. 06:13:03

Az ozorás poszt kisbabás demagógiajához: többezer évig a porban csúszkáltak gyermekeink. A habos kék öblítőillatú pokrócban a szoba félhomályában való fetrengés csak a posztoló tévén szocializálódott kis fejében van csak.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.13. 08:01:46

@mirx:
És tették mindezt az autók közlekedésére szolgáló úton, miközben a szüleik éppen korlátozottan beszámítható állapotban bóklásztak a közelükben?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.13. 08:35:40

@TuRuL_2k2:

Csak szólok, hogy az Ideológia és hagyomány – Honnan jönnek a spin doctorok? c. poszt alá sem lehet kommentálni!:-)

ü
bbjnick

JohnnyLillibrogida 2012.08.13. 08:49:43

nem tom ki a gerlóczy de én szeretem a néger zenét

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.13. 08:57:46

Az Ideológia és hagyomány – Honnan jönnek a spin doctorok? c.poszthoz (nem lehet az alá sem kommentálni):

1) A neokonzizmus egy gusztustalan libsi trükk.

2) A Fidesz egy balf*x liberálbolsi bénázás.

3) Világnézet nélkül hogy a lóf*xba lehetne kormányozni?! (Ne jöjjön itt senki azzal, hogy a konzervativizmus nem ideológia és a racionalizmusosdira, a felvilágosodásosdira és a progresszívosdizásra adott politikai ellenreakció, mert a mindenkori konzervatívoknak is volt értékrendjük...:-))

3+1) Ebből a f*sból, amiben vagyunk, már puszival-pacsival (ha úgy jobban tetszik: demokratikus úton-módon), mivel a politikai elitünk és az értelmiségünk is alkalmatlan, nem fogunk tudni kimászni...

ü
bbjnick

bgp 2012.08.13. 09:02:43

Ozora: Ha a HÍR TV a razzia előtt jelentette be a dolgot, akkor inkább bűnpártolás volt amit csináltak, hiszen figyelmeztettek minden épeszű drogdílert, még azokat is akiknek nem volt rendőri informátora.
Szép volt, HÍR TV.

Kandeláber 2012.08.13. 09:13:57

Ozorához: sokak szerint a többi fesztiválon is indokolt lenne hasonló razzia, mert ott is tolják az anyagot, mint ahogyan mindenhol.
De máshol nem raknak ki táblát, hogy a Dreher korsó 600, mondjuk mariska grammja x ft.
Ozorán végtelenül magabiztos és végtelenül pofátlan szervezők hatósági támogatással narkós államot hoztak létre, ezt pedig egy valódi állam a nevetségesség válás kockázata nélkül nem tűrheti.

tintamin 2012.08.13. 09:56:06

A Fidesz miért kezdte el megint büntetni a használókat????

Messziről világlik, hogy gyönge, ostoba gyermekeknek nézi a kormány (Tudjukki) az állampolgárokat, akiknek "erő kell", és meg kell tiltani, hogy bármit a szervezetükbe rakjanak.

Nem kellenek ide szakmai programok, megelőzés, felvilágosítás. Ahh.
Vigyék csak sittre a gimnazistákat, abból tanulnak!

misi46 2012.08.13. 10:37:51

Ha a fenti igaz lenne, akkor nálunk a cigányok lennének a legjobb futók.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.08.13. 10:41:10

@Holger Hartland: "Turul, szerintem ez a poszt kicsit mellément. Szerintem nem "tolvaj niggerekről" van szó, hanem füvet áruló dealerekről. Asszociációs alapon: Jamaika - fű - jön a rendőr - futni kell az áruval (+aktualitás: razzia Ozorán). "

hát igen, az a fránya szövegértés, amit szily is kifogásolt legutóbb.

még szerencse, hogy páran, pl. te (meg én) értjük, miről van szó a viccben. :-)

MézesRozi 2012.08.13. 10:46:07

@Holger Hartland:
szerintem valamit félreérthetett:) ugyanis szerintem hülye az a nő, aki anyagilag teljesen kiszolgáltatja magát egy férfinak. én nem is tenném:)

a csúcsforgalom-probléma meg attól függ, honnan hova kell mennie. ahol én járok naponta, ott elkerülhetők a dugók, viszont bkv-val háromszor annyi ideig tartana. na meg parkoló helyem is van:)) ne aggódjon, a belvárosban én sem járnék autóval.

de ha már a pesti közlekedés. minap gyalog (!) mentem át a szabadsághídon (olyan hülye én sem vagyok, hogy a csarnokba autóval menjek), de tudja sajnáltam, hogy nincs nálam egy erős bot. ugyanis a biciklisek zavartalanul mennek a járdán, közben boldogan csilingelnek, hogy ugyan takarodjanak már a gyalogosok a búbánatba. miután hosszas nyavalygásuknak köszönhetően a villamossáv mellől eltakarították a kőkúpokat, így már szabadon haladhatnának az úttesten és a villamossávban is. ja, persze a bicikliút is föl van festve az úttestre. szóval sajnáltam a bot hiányát, mert bizony a küllők közé tudtam volna nyomni, amikor kisgyerekesek ugráltak el előlük.

MézesRozi 2012.08.13. 10:50:53

@Frick László Emlékzenekar:
"(Frissen érettségizett fiú gimnazistargénye) "

ó, nem. a regény szerint a gimnázium második osztályát sem volt képes elvégezni, bár kétszer is nekifutott. semmi érettségi:)

Dr. GGG77 2012.08.13. 10:52:38

@bbjnick: Nem hiszem, hogya dohányzással lenne ilyen kapcsolat.
De ettől még a cigizés ilyen mértékű tiltását nem tartom nomrálisnak. Legutóbb ismerősöm írta, hogy a Hungaroring egész (!) területén tiltva volt a dohányzás a F1 futamon. Szerinted mennyire szarták le? :)

különvélemény2 2012.08.13. 10:53:37

@jan: "akkor eleve miért engedélyezték ezt a fesztivált?"

Ha nem engedélyezik, akkor azért menne a szájtépés, így legalább elkaptak pár dílert.

MézesRozi 2012.08.13. 11:02:34

@bbjnick:

nem hinném, hogy ez fajgyűlölet. inkább az abból fakadó düh, hogy valami számukra átélhetetlen, érthetetlen és ezért ezt a valamit (nemzethez tartozás pl.) kívülállóként nézik. ők pedig nem szeretnek nem önszántukból kívülállók lenni, tehát meg akarják semmisíteni (defetisizálni) azt, amiből kirekesztve érzik magukat.

Pollack 2012.08.13. 11:25:16

Ozora: A fő baj az, hogy az állam és a rendőrség ebben a történetben konkrétan megbukott (a Hír TV pedig lemerült a pöcébe).
Gondoljátok, hogy ez a fesztivál fenn tudott volna maradni anélkül az utóbbi évtizedben, hogy ezen idő alatt ne raktak volna zsebre 100 milliónyi pénzeket magas rangú hatósági vezetők?
Az Ozorás szervezőgárda váltása, a terület tulajának saját vágyai, Pintér legújabb hadjárata (ld. Vizo), a csütörtöki razzia. Ezek mind összefüggenek, s nem olyan nehéz ezt a történetet gondolatban felfejteni.
Érdekek és érdekkörök, pont ahogy a Hajógyári ügye mutatja.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.13. 11:25:31

@MézesRozi:
lfs!
a hidakon biciklivel menni életveszély. inkább húzódjon félre a gyalogos. és az ember azért csilingel, diszkréten, hogy a hülye barom gyalogos ne tegyen váratlan hülye mozdulatot.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.13. 11:26:51

@MézesRozi:
annyit azért hozzátennék, hogy érettségi ahhoz kell, hogy mondjuk hülye bölcsész legyen az ember. hogy szerző, nos ahhoz nemigen :)

Frick László Emlékzenekar 2012.08.13. 11:36:14

@MézesRozi: Bevallom, olvasásbuzibb vagyok Benyegyiktnél, T.Tolsztaja Kssz!-ének antihősénél is, azzal szoktam dicsekedni, hogy hányászacskóval a fejemenLaokoon-csoportként küzdve ennmagammal Szilvási Lajos Apassionata című remekét teljesen, a Lady Chatterly faratövét majdnem kiolvastam, de Gerlóczy elsőkönyvén nem voltam képes áttuszkolni magam 48órás kamionstop idején sem, amikor pedig már pajszerral a földre bökött, barna csokinyomos szélfútta török újságlapokat is betűzgettem ínségemben.

teknős 2012.08.13. 11:39:32

Jó újítás! Minden posztot innentől kezdve egy helyen lehet kommentelni. Biztosan semmiből sem fogunk kimaradni. Vagy ami jobb, semmit sem fogunk elolvasni és nem fecséreljük el az időnket hülyeségekre.

Turul, emlékezz a szavamra 10 év múlva: Hülye szalonjobbos vagy! Ezt akkor te is így fogod gondolni a mostani magadról.

Frick László Emlékzenekar 2012.08.13. 11:41:02

@Pollack: Vagy pedig Gerendainak nem tetszett a Sziget-re rászervezett fesztivál és beadott pár drótot -ez a konteo kb annyira reális. Aztán persze az ősi vagány hagyományok szerint, hogy a gyanú reá ne terelődjönk , őhozzá is benéztek a hé-k és találtak is kevés ződecskét.

A jóoldali jógyerekek most agyondédelgetik ezt az ozorai showműsort, de mért nem kabos Gyula vagy Sas József ávátárájával. Hogy gyön [gyöhet egyáltalán...]ide Doktor Ház? Netán attól lesz Ön "szellemes" vagy "vitriolos" a jógyereklegendek szajkózásában?

MézesRozi 2012.08.13. 11:54:20

@jose maria padilla:

n ne vakítson már. a biciklisnek a biciklisávban a helye. ha nincs biciklisáv, akkor az úttesten. de nem a járdán és a zebrán. azok ugyanis arra valók, hogy a hülyegyalogos túlélje a közlekedést, amire a hülyeautósok meg a hülyebiciklisek miatt e nélkül nem sok esélye lenne.
a hülyebiciklis meg - ha életveszélyes a biciklivel való közlekedés, tolja a biciklijét, vagy az úttesten legyen nagy szája a kamionossal meg a kopaszmercissel.

ps. egyébként maga meg szobakerékpározzon, az igazán biztonságos magának is, meg a gyalogosoknak is:))

MézesRozi 2012.08.13. 12:15:20

@jose maria padilla:

hát tudiisten. azért ha valaki irodalomból, matekból, testnevelésből, franciából elhasal, töriből csak azért nem, mert a tanár alkesz, azért az érdekes fényben mutatja a képességeit. ó, persze, lázadni azt lehet, mint ahogy - ha jól veszem ki, marci barátnk is ilyesmivel áltatja magát-, csak tudja hitelesebb a dolog, ha valóban kockázatos. de hát a mi remek, érettségi nélküli szerzőnk azért meglehetősen használja a -gondolom nem tévedek nagyot - családi kapcsolatait, amikor "kibucnyik" lesz, amikor 21 évesen megjelenik ez a regény, mert hogy az ulpius nem a hatalmas profit reményében adta ki, az fux, majd felbukkan a hvg-ben, lássuk be meglehetős vacak írásocskával.

"Van azonban más, sőt rengeteg út is, és biztos vagyok benne, hogy a saját ösvényem fog elvezetni a magam boldogulásához."

mert hát ez az ösvény tisztára söpörtetett a srác előtt. ennyit erről a lázadásról:)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.13. 12:25:20

@jose maria padilla: Vesedonor bicklisek sok mindenre képesek, pl. 1-2 számjegyű úton balfaszkodni, úgy, hogy ott van mellette a drága pénzen épített kereképárút. Akkor meg mi a francnak építik?
Másik fele meg szembe megy az egyirányú utcákban (és még neki áll feljebb), meg a gyalogosokat riogatja a járdán.

@MézesRozi: A Ferenc-József hídon tényleg életveszélyesnek tűnik a kerékpározás.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.13. 12:36:02

@MézesRozi: hát, nem is kifejezetten az alember marci védelmére keltem :)

balage_81 reloaded (törölt) 2012.08.13. 13:22:50

azt se tudom hol van Ozora. egyébként az egészben a szélsőségek újabb megjelenése a legborzasztóbb: a hippi vonyít, hogy ő miért nem drogozhat rendesen, pedig egyáltalán nem normális, hogy valaki folyton csak szerek alatt tudja jól érezni magát; a hír tv-s, fideszes proli meg örömködik, hogy most aztán jól odatettek a sok kábszeresnek. nem tudom mi a menő, de az kurvára zavar, hogy középutasnak lenni már egyáltalán nem az

Alfőmérnök 2012.08.13. 13:48:12

@MézesRozi: Ez ismételt megmutatkozása a maga paranoiájának. Budapesten általában gyalog közlekedek, ismerem a "járdán közlekedő biciklisták" jelenségét, néha kicsit idegesítenek, van köztük néhány vadállat, de még egyszer sem ijedtem meg tőlük. Álprobléma.
Aki fél a járdán a biciklisektől, az vagy biciklistagyűlölő, vagy paranoid barom.

Alfőmérnök 2012.08.13. 14:01:47

@MézesRozi: Szobakerékpárral viszonylag nehéz eljutni az uszodába. :)

blah 2012.08.13. 14:31:22

Nekem semmi bajom ezzel a viccel... attól tartok, hogy a poszter félreértette, tolvajokról szó sincs. Én legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy valaki tv-vel a hátán sprintel...

kzoltana 2012.08.13. 14:41:18

Valójában Usain Bolt eredménye is a Fidesznek és Kósa Lajosnak köszönhető. És tényleg:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2785_usain_bolt_debrecenben_kezdte

Hobergant 2012.08.13. 15:15:34

hozzászólás egy másik fórumról.

frontember876
NEM fogalmazunk meg olyan véleményt, ami arra irányul, hogy egy szintetikus fesztiválon szegény békés fesztiválozók. Nem kevés személyes ismerősöm van lent most is. Nem kevés olyan közülük, aki hippi közösségben él tizen éve. És ők mondják, hogy igazából a rendőröknek volt igazuk (!!!). Mert ami most ott ment, az durvább volt, mint bármi, amit eddig láttak. Úgyhogy nekem itt ne jöjjön senki a rendőri fellépés hibáival, vagy azzal, hogy túlzás volt. Túlzás az (mondom ezt junkie-ként), hogy a 2 éves gyereket beengedi a szervező (flower-powerre hivatkozva), és anyuka szétbaszva fetreng a fűben a gyerek mellett. Aztán ha jön a rendőr, akkor az geciség.

5. Volt olyan árus, aki 6 éve ott árul, és most húzta fel a rendőrségi mellényt. Évek óta figyelték őket. Ha a cikk arról szól, hogy lófaszt volt titkosszolgálati módszer, és erről mindenki tudott, akkor miért van meglepve mindenki, hogy elkapták őket? Ha mindenki tudta, és ez ennyire nyílt titok volt, akkor mire ez a felháborodás, hogy lecsaptak rájuk? Akkor miért nem állnak oda férfiként, hogy kérem, ezt mi nyíltan toltuk évek óta, most rábasztunk, dehát ez törvénytelen, tehát jogos?

Simán lehet engem sértegetni, meg baszogatni, hogy primó vagyok.

Ameddig a kommented nem tartalmazza azt a mondatot, hogy aki ketamint, lsd-t, szintetikus szemetet árul, amibe bele lehet halni, az pusztuljon, addig drogos fesztivál ügyben a hozzászólásod érdektelen és irreleváns. Azután lehet rendőrről, fesztiválozóról, államhatalomról és bármiről moralizálni, hogy ez a része tiszta, egyértelmű, és vitán felül áll.

2012.08.13. 15:53:11

ez most hót komoly turul?

hvg.hu/sport/20120805_rupp_tizezer_meter

idézet:
"Imádom nézni kenyai és etióp barátaimat, imádom a hosszútávfutást, miközben nincs a világon semmi, amitől jobban undorodnék, mint a hosszútávfutástól, ha arra gondolok, hogy nekem azt űzni kéne."

na, most eleve a fent említett cikkbe hogy te mit láttál bele, amikor hemzsegnek a náci kommentek nálatok, az vicces. de az is vicces, hogy a mandiner oktat humorra, ahol kábé szökőév/1 a termés. esetleg egy vicces írás Budai"kartell" Gyuláról? szálka, gerenda ez turul, gerlóczy nem tétel

szubjektiv 2012.08.13. 16:25:16

@Alfőmérnök: Van önkritikám, de eddig nem gondoltam volna, hogy paranoid barom vagyok amiatt, hogy a Szent István körúton ésszel kell a járdán gyalogolnom, mert nem egyszer centiken múlt, hogy nekem ne jöjjön egy idióta, száguldó biciklis.

Alfőmérnök 2012.08.13. 17:10:01

@szubjektiv: Rátapintott a lényegre. A biciklisek többsége centire kiszámolja, hogy nem fogja elütni a gyalogost. Ezért nem kell félni tőlük.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.13. 17:13:31

@szubjektiv: ugyan baszki, nektek semmi nem jó? faszomba, pártíz éve simán felkúrtak volna egy vonatra, vagy lekísértek volna a partra, most meg a bringások. nektek semmi nem jó? :))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.13. 17:22:09

@Alfőmérnök: @jose maria padilla:

A kapuvári buzibárból toljátok a kommenteket? Majd ha valamelyikőtök gyerekét kaszálja el egy diszkréten csilingelő, centire kiszámítós biciklista vagy ti kaszáljátok el valaki kisgyerekét, no, akkor adjátok majd az okostojást!

ü
bbjnick

MézesRozi 2012.08.13. 17:40:56

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
akkor tolni kell. de nem a gyalogosok között szlalomozni.:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.13. 18:05:43

@jose maria padilla:

A buzibárban ülnek az ilyen poénok, Padilla?

ü
bbjnick

2012.08.13. 18:24:06

hvg.hu/itthon/20120813_orban_viktor_felsooktatas

"Orbán azt akarja, hogy minden diák fizessen a tanulmányaiért"

hogy mik vannak :D:D:D:D:D:D:D:D

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.08.13. 21:55:32

@Belpo:

"Bár a tandíjat ellenzi, Orbán Viktor" (...)
"azt akarja, hogy minden diák fizessen a tanulmányaiért"

a képmutató tahója... a tandíjat elnevezi másként (mert tandíjnak mégis ciki lenne nevezni, ha már egyszer lenépszavaztatták), aztán lehet perkálni. nem egy jelképes hozzájárulást, hanem a teljes képzési összeget. hogy az önálló életet pár millió mínusszal kezdje az értelmiség, biztosítandó a röghöz kötést.

Orbánt persze még az állam taníttatta ki (meg Soros).
hogy rohadna le az ilyen...

Késes Szent Alia 2012.08.14. 09:08:17

@Hobergant: A tudatmódosítást képtelenség törvényi úton rendszabályozni a nyugati világban. Évtizedek óta folyik a "drog elleni háború", teljesen kontraproduktív, ez világos mindenkinek, aki nincs belevakulva abba a vágyálomba, hogy egy ázsiai mintájú állami szabályozással le lehet törni a gyermekeinket mételyező liberális káoszt, és a Rendhez lehet igazítani az elhajlókat.

Az ozoraihoz hasonló akciók látszatra feltámasztják a reményt, hogy igenis létezhet nálunk ilyen szabályozás, és hogy ki lehet kényszeríteni, hogy az egyén úgy módosítson tudatot, ahogy a többség azt a számára előírja. A többség ettől megnyugszik, és örül az illúziónak. A kormány is örül, mert a többség úgy látja, hogy itt lelkesen számolják fel a káoszt, és ez több szavazót hoz, mint ahányat taszít.

Csak éppen Ozorán semmi ilyesmi hatású rendrakás nem történt. Nemhogy közelebb nem jutottunk a vágyott (és illuzórikus) rendhez, hanem messzebb kerültünk egy reális, megvalósítható kompromisszumtól. Mert mi lesz az akció tényleges hatása: kiderült, hogy nem lehet ilyen nyíltan árulni a drogot, valamint az új rendőrkapitánnyal is jóban kell lenni, nemcsak a régivel. Hát majd akkor ezentúl nem írják ki az árusok, hogy "LSD kétszáz méterre balra", hanem ugyanúgy beletelik öt percbe megtalálni a dílert, ahogy MINDEN, jelenleg nyugodtan üzemelő partihelyen ez megszokott. És majd lefizetnek mindenkit, akit kell, és nem nevezik pszichedelikus fesztiválnak, hanem Napfelkelte Partinak (abból azért érti a szubkultúra, hogy miről van szó), vagy ha ez se megy, akkor keresztény nemzeti ifjúsági találkozónak.

Ami viszont továbbra sem lesz, az a kábítószer-kereskedelem hatékony ellenőrzése. Ahhoz először be kéne látnia az átlagpolgárnak, hogy az a kényszerítés, amit ő elképzel, megvalósíthatatlan (arról nem is szólva, hogy hatásait tekintve neki magának se lenne jó, ha az állam ilyen mértékben képes volna beavatkozni az egyéni önrendelkezésbe, de ez már egy komplexebb gondolat). Hogy itt csak kompromisszumok lehetségesek, valamilyen fokú legalizálással, a tiltás pedig kontraproduktív. Ha már csak idáig eljutna a közvélemény, akkor a kormány nem népszerűségnövekedést várna egy ilyen rendőri akciótól, hanem tudná, hogy jogosan hülyének lesz nézve, és ezért nem ezt az értelmetlen pótcselekvést csinálná, hanem elkezdene reális és hatékony megoldás után nézni. Ami végülis a dolga lenne egy normális mértékben rendezett világban...

Hobergant 2012.08.14. 11:00:09

@Késes Szent Alia: A "drog elleni háború" (war on drugs) tudtommal katonai eszközökkel, a drogkartellek magánhadseregei ellen vívott kormányzati projekt volt. Lehet, hogy kudarcot vallott, akkor szted hagyni kellene ezeket békében tevékenykedni?
És azért itt nyilván másról van szó. A Szigeten is elkaptak pár tucat dílert. Akkor a többi szted nem lesz jóval idegesebb, és nem fogja meggondolni, hogy kimenjen-e legközelebb is?
Szerinted nincs középút, csak ázsiai rendőrállam és liberális métely?
Ez kb. ugyanaz a kérdés, hogy a bűnözést is nyilván jobban meg lehetne fékezni, meg az antiszemitizmust is, ha az iskolában megtanítanánk a gyerekeknek, sőt a szülőknek is, hogy csúnya dolog lopni/holokausztot tagadni, és tisztességesen kell próbálni boldogulni.
Amíg ez nem megy, addig viszont jól jön a rendőr, aki elkapja a betörőt, vagy a törvény, ami bünteti az uszítást stb.

Késes Szent Alia 2012.08.14. 12:32:44

@Hobergant: Nem olyan,mint tiltani a lopást... A lopás kárt okoz egy másik embernek, és aláássa a tulajdonjogra vonatkozó társadalmi egyezséget. Hogy valaki mit juttat be a saját szervezetébe, annak nincs ilyen direkt társadalmi következménye.
A holokauszt-törvény meg kétes hatású, nem biztos, hogy összességében hasznos dolog megtiltani, hogy egy ember melyik gondolatának adhat hangot, és melyiknek nem.
De mindegy is, a kábítószer nem hasonlít ezekre a példákra, bár most, hogy felhoztad, eszembe jutott az a keresztény tanítás, miszerint az fertőzteti meg az embert, ami kijön a száján, nem az, ami bemegy... Szóval hívő konzervatívoknak se lehet kifogásuk a szájon át szedett drogok ellen.

Az ozorai akciónak ha van bármi jó hatása, az amiatt van, mert amikor egy tiltásra alapozott rendszer hirtelen megszűnik - mondjuk teljesen tiltva volt a kábítószer és hirtelen minden kapható lesz -, akkor, mivel még nincsenek kiépülve az önkontrolláló eljárások, a szabadság helyett anarchia alakul ki. Ezért rosszak azok a példák a drogliberalizáció ellen, hogy micsoda felfordulás lenne, ha holnaptól a Tescoban kapható volna a heroin. Persze, hogy az lenne, valszeg most Ozorán is volt egy ilyen kilengés, ha jelentősen szabadabb volt az árusítás, mint korábban. De a liberalizáció nem is egy efféle hirtelen változást akar, hanem fokozatos átmenetet, figyelembe véve a korábbi tiltás mértékét és az alkalmazkodást az új helyzethez.

Nem, a War On Drugs magában foglalja a tiltó törvényeket is. Megbukott, mert látványosan sokkal kevesebb a kemény drogokat használók aránya, meg a használatból adódó egészségügyi probléma ott, ahol a lájtosabbak engedélyezve vannak.

Hobergant 2012.08.14. 13:05:33

@Késes Szent Alia: "az fertőzteti meg az embert, ami kijön a száján, nem az, ami bemegy... Szóval hívő konzervatívoknak se lehet kifogásuk a szájon át szedett drogok ellen. "

Hátööö... a fenti mondat ugye a farizeusoknak szólt, akik betartották ugyan a törvény betűjét, tehát nagyon odafigyeltek arra, milyen ételeket esznek, de a törvény szellemét nem tisztelték. Egyáltalán nem arról szól, hogy semmilyen táplálék nem ártalmas, tudatmódosító szerekről meg végképp nincs benne szó.

Én se a lájtosabb drogok tűzzel-vassal üldözéséről beszélek, hanem arról, hogy a keményebb drogok elleni fellépésnek igenis lehet elrettentő ereje, mint ahogy az uzsorások, stricik stb. elleni fellépésnek is.
És ha valaki totálisan elbassza az egészségét, azzal nem csak magának okoz kárt, akkor őt ápolni kell, szülei idegileg tönkremennek stb.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.14. 13:34:08

@Alfőmérnök: Ha viszont a gyalogos hirtelen nem várt irányba mozdul, akkor elüti. Ahogyan épeszű autós sem 20 centis oldaltávolsággal előzi a bicikliseket, úgy a biciklisnek is oda kell figyelnie.

@MézesRozi: Ja ja.
Egyébként azt az idiótát aki kitalálta, hogy bizonyos esetekben szemből behajthatnak egyirányú utcába, behajtani tilos táblával kellene nyomorékká verni, ugyanis az egybites biciklis agyáig az nem jutott el, hogy ezt csak ott teheti meg, ahol tábla jelzi.

bz249 2012.08.14. 14:15:25

@Lavrentyij Pavlovics Berija: pedig nem bonyolultak ezek a tablak

www.hamburg.adfc.de/typo3temp/pics/f44d48b8d5.jpg

t1.ftcdn.net/jpg/00/19/18/62/400_F_19186229_Hzno77xaY2VvQ8mGvCMvNQsSyCwF1sO8.jpg

Mondjuk en is csak azota figyelek az ilyen marhasagokra, amiota 15 €-ra megvagtak, mert az egyiranyu kerekparuton* szembe mentem a helyes haladasi irannyal.

*ha az uttest mindket oldalan van kerekparut, akkor a menetitany szerint jobboldalit kell hasznalni

Alfőmérnök 2012.08.14. 14:30:09

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Nem kell nem várt irányba mozdulni.

Persze hogy vannak vadállatok, de mondom, én személyes tapasztalatról beszélek, sokat járok gyalog Budapesten, engem nem nagyon zavarnak a biciklisták.
Mondjuk eleve szimpatizálok velük, ezért talán elnézőbb is vagyok velük szemben, ha Budapesten laknék, valszleg én is gyakran közlekednék biciklivel.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.14. 15:23:56

@bz249: Én még nem láttam ilyen táblát a bűnös városban, bár állítólag van egy-kettő.
Ah, a német rend. Nálunk is ez kellene.

@Alfőmérnök: A gyalogostól nem lehet elvárni, hogy folyamatosan azt figyelje, hogy nincs-e a járdán szabálytalanul* közlekedő biciklis.

*: mivel jármű, ezért nincs ott semmi keresnivalója (kivéve, ha gyerekről van szó, ő inkább maradjon a járdán). Az igazán durva a járdán közelkedő robogós, azokat tényleg szarrá kellene büntetni.

Alfőmérnök 2012.08.14. 15:42:41

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Tudom én, hogy szabálytalan a járdán biciklivel közlekedni, de kezd elegem lenni a MézesRozi-féle paranoid barmokból. Ezek az emberek folyamatosan azt figyelik, hogy kik mit csinálnak rosszul, kik tehetnek az ő nyomorukról, szerencsétlenségükről, elcseszett életükről. Egyszer a pimasz, neveletlen fiatalok az okai mindennek, egyszer a biciklisek, egyszer a liberálisok. Unom.
Én vígan sétálok a járdán, ha egy elmegy mellettem egy biciklis, arra gondolok, hogy milyen ügyes volt, hogy kikerült, nem arra, hogy hogyan kéne megbüntetni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.14. 16:02:13

@Alfőmérnök: Muhaha, nem libi maga véletlenül?
A gyalogosakat óvatosan kerülgető biciklissel tényleg nincs gond, de az agresszív köcsögöket nem árt pofánverni. Az a baj, hogy a biciklizők elég nagy része látványosan szarik a kreszre (különösen, ha biciklis futárról van szó): átszáguld a piroson, szembemegy az egyirányú utcákban, kerékpárral behajtani tilos táblákkal végigrakott főútvonalon keres hosztot a veséjének stb. A szabálytalankodó autóvezetőknek komoly esélyük van arra, hogy sérülés nélkül megússzák hülyeségüket, de a biciklist nem védi semmi.

Régebben láttam egy tipikus egybites biciklis balesetét: jobbra kanyarodó autó összeütközött a járdáról nagy sebességgel lehajtó biciklissel, személyi sérülés nem volt, de anyagi kár bizonyára keletkezett. Ki a hunyó ilyenkor? Ha az autós gyalogost üt el, akkor ő. Ha a szabályosan az út szélén haladó biciklist, akkor is.

Alfőmérnök 2012.08.14. 16:37:42

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Én azt vitatom, hogy olyan ijesztő méreteket öltöttek volna az elmebeteg biciklisták, hogy ne lehetne tőlük sétálni Budapest utcáin. Mondom mindezt tapasztalatból. Egy-kettőnek természetesen néha én is szívesen odakiáltanám, hogy „kurvaanyád!”. (Mondjuk elütni még egy sem ütött el.)

Ami érdekes számomra, hogy MézesRozi hozzászólása jól modellezi, hogyan működik a primitív, faék-egyszerűségű emberek agya. Biztos olvasta valahol, hogy elszaporodtak a vadállat biciklisták, plusz még valakik össze is kötik őket a liberálisokkal (hogy ez a hülyeség, mármint, hogy a biciklisták eredendően liberálisok, honnan a faszból jött, máig nem értem), egyszer elmegy sétálni és lát egy vadbarom biciklistát, innentől kezdve meg is van az új ellenség: A BICIKLISTÁK. Nem az a vadbarom, hanem úgy en bloc az összes, ezt megírta már a nemtudoménki is, és lám, milyen igaza volt, úgyhogy A BICIKLISTÁKNAK a küllői közé kell nyomni egy botot, mert amíg ez nem történik meg, addig az ember nem találhat megnyugvást ebben a világban.

rognork 2012.08.14. 17:54:03

nagy geci ez a mandiner, szándékosan gyűlölet perceket provokál, és csak most jövök rá, amekkora fasz van vagyok. idézgeti ezeket a faszcimbálókat, és ezzel akarja az egyszeri internetezőt felbaszni, hogy zsidózzon egy jót. miközben marginális kis faszok véleményét citálja unos untalan.

komolyan mondom ezzel a fasiszta (a.k.a komcsi) trükkel tele van a zsákom.

MézesRozi 2012.08.14. 18:13:18

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

nekem a szilágyi erzsébet fasor a kedvencem. ott a járdán van a bicikli út, és ha lámpánál kis ívben jobbra kanyarodik, a biciklis ezerrel esik bele a háta mögül a kereszteződésbe. itt persze nem ők a hibásak, hanem a forgalomszabályozás, de életveszélyes. és nem az autósnak.

MézesRozi 2012.08.14. 18:20:47

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

most olvastam ezt a kommentjét:) na éppen ezt írtam előbb. ha járdára festett bicikliúton ment, akkor az autós a hibás. de az meg nyomorult miért is számítana rá, hogy egy biciklis alászáguld. azt sem tudja, hogy a járdán biciklisáv van.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.14. 19:55:29

@Alfőmérnök: Engem se ütött még el biciklis, viszont autóban már több vesedonort láttam.
Egy kis német szigor nem ártana az országnak, mindjárt kevesebb lenne a füstölgő önkéntes rendőr.

@MézesRozi: Ebben az esetben illegálisan volt a járdán. Ha a járdán biciklisáv van, akkor erről illene tájékoztatni az autósokat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.14. 20:48:52

@MézesRozi: Megnéztem: arról volt szó, hogy valamirevaló férfi nője nem kényszerülhet BKV-ra, de az csak egy vita hevében tett megjegyzés volt, és nem is maga írta, hanem egy nagyon hasonló avatárú egykorvolt nick. :) De ezt be is fejezem, nehogy azt higgye, hogy én vagyok Alfőmérnök - ezen túl inkább úgy veszem, hogy a férje furikázik a magától kapott autóval. :)

Nekem nem volt rossz élményem biciklisekkel (a szokásos néhány hülyén kívül), szerintem nincs köztük több marha, mint az autósok vagy éppen a gyalogosok közt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.14. 20:54:41

@MézesRozi: @Lavrentyij Pavlovics Berija: Az autós onnan tudja, hogy jobbra kanyarodva kerékpárutat keresztez, hogy az föl van festve sárga útburkolati jellel. Elvileg ki is van táblázva, gyakorlatilag meg figyel az ember. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.14. 20:55:37

"A zsidók és a biciklisták tehetnek mindenről!" :)))

MézesRozi 2012.08.14. 21:10:44

@Holger Hartland:
nem figyel. a biciklisáv a járdán van, vagyis nincs felfestve az úttesten. igaza van, a jobbra kanyar után ki van táblázva, de az autós a felfestett zebra miatt a gyalogosokra figyel, nem számít egy 40-nel jövő biciklisre. egyébként rtam, hogy az autós a hibás ebben az esetben, de veszélyben a biciklis van:)

érti a helyzetet? megy -megy az autójával a főúton, egyszer csak jobbra kell kanyarodnia, lámpa van, tudja, hogy az alsóbb rendű úton a zebrán jöhet a gyalogos, megnézi, nem jön. kanyarodik, de mire a zebrához ér, magával párhuzamosan beesik a biciklis a "járdán", aki valóban szabályos. ha pechük van, magának megy. és maga a hibás. talán egyszerűbb lenne még kanyarodás előtt a kanyarodó autósnak táblával jelezni.

MézesRozi 2012.08.14. 21:11:22

@Holger Hartland:

mért ez két külön halmaz?:)))

MézesRozi 2012.08.14. 21:12:43

@Holger Hartland:

humora csak a saját blogján van?

MézesRozi 2012.08.14. 21:13:51

@Holger Hartland:
azt is írtam, hogy két szelindeket tartok láncon a lábaimnál. azt is komolyan vette?:)

MézesRozi 2012.08.14. 21:17:25

@Holger Hartland:
" Megnéztem: arról volt szó, hogy valamirevaló férfi nője nem kényszerülhet BKV-ra, "

a két állítás egyébként nem zárja ki egymást. a valamire való férfiról és az előrelátó nőről. attól, hogy megkeresi egy nő a neki szükséges pénzt, még számot tarthat olyan férfira, aki képes őt anyagi javakkal is ellátni:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.14. 21:22:30

@MézesRozi: Ahol a kerékpárút keresztezi az úttestet, ott fel van festve az úttestre is. Rendszeresen szoktam ilyen helyeken jobbra kanyarodni vagy csak keresztezni a kerékpárutat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.14. 21:29:46

@MézesRozi: Értem, akkor két kocsi: egy a saját fizetéséből, egy a gazdag férjétől ajándékba. Gondolom, a szelindekeknél is ugyanez a leosztás.

Alfőmérnök 2012.08.15. 07:29:48

@MézesRozi: valakinek nincs humora = nem vevő a maga béna poénjaira ?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.15. 11:14:59

@Holger Hartland: pl ahol a szerémivel párhuzamosan futó bringaút átmegy a szerémit keresztező utakon, sehol sincs felfestve. ha nem nézi a táblát a méhlepény, vagy hogy híjják ezt a rozit, hát kivasal egy bringát. de mondjuk a lánchídnál is simán rávezetik a zebrára a bicikliket, sárga jel nélkül. szóval káosz.
egyébként be kéne látni, hogy a mai város sebességi közlekedésre van beállva, tehát a gyalogos kurvára figyeljen és kussoljon. :)

MézesRozi 2012.08.15. 15:45:39

@jose maria padilla:

ma megnéztem, a szilágyin nincs még tábla sem. volt valamikor felfestés, de abból már csak annyi látszik, hogy volt ott valami sárgaság.

p.s. méhes, könyörgöm, méhes. még ha lépest írt volna. na persze a maga szókincsével:))

MézesRozi 2012.08.15. 15:46:23

@MézesRozi:
vagy mézes. a fene se tudja már.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.15. 21:18:42

@jose maria padilla: Biztos benne? A google műholdfelvételein a Szerémit keresztező utakon (az Etele úttól délre néztem) a kereszteződésekben kerékpárút-felfestés jeleit véltem felfedezni. :) Élőben persze láttam már olyat, hogy lekopott a felfestés. Ahol meg "rávezetik" a bicikliseket a gyalogátkelőhelyre, ott bizony le kell szállni és áttolni. :)

@MézesRozi: Ezekre a táblákra kell figyelnie:

www.kreszabc.hu/para.php#a12
10/a. ábra

www.kreszabc.hu/para.php#a16
95/b. és 95/c. ábrák

De vezessen mindig ésszel és körültekintéssel, akár a saját maga által vett X5-össel, akár a férjétől kapott Q7-essel megy. :)

MézesRozi 2012.08.15. 21:37:09

@Holger Hartland:
maga szerint azt írtam, hogy voltak a főúton a kereszteződés előtt mindenféle táblák, de sajnos nem tudtam, mit jelölnek? nem. azt írtam, hogy nincs tábla csak a kanyar után. érti? :))

nézze, a Q7-est nem is lehet 130 iq-nál kevesebbel vezetni, ha meg úgy ébredek, hogy az iq-m aznap 130 alatt van, akkor biciklire ülök, és szarok a táblákra:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.15. 22:41:44

@MézesRozi: Gondoltam, esetleg a lábainál tartott két szelindek akadályozta épp a vezetésben, és talán csak nem vette észre. De ha nincsen sem kitáblázva, sem fölfestve, akkor az is lehet, hogy a kereszteződésben igazából nincs is kerékpárút/-sáv. Létezik olyan, hogy a kereszteződés előtt a kerékpárút megszűnik (ezt a biciklisek felé tábla is jelzi), aztán a kereszteződés után újra kezdődik. Ilyenkor a biciklisnek le kell szállnia és áttolni a biciklit. Kivéve persze a (sokkal? :)) 130 alatti IQ-jú kerékpárosokat, akik után két, láncon tartott szelindek is rohan.

MézesRozi 2012.08.16. 08:11:56

@Holger Hartland:
"Kivéve persze a (sokkal? :)) 130 alatti IQ-jú kerékpárosokat, akik után két, láncon tartott szelindek is rohan."

az iq-mat csak a jobb napokon mérem meg indulás előtt. nem tudom, hogy rosszabb napokon mennyivel van 130 alatt:) egyébként a szelindekek előttem ügetnek, így mutatok erőt azoknak, akik nehezményeznék, hogy jó városi bringásként szarok többi közlekedésben résztvevőre meg a kreszre:)

higgye mán el, ha írom, hogy bicikliút van ottan, keresztül a zebra mellett a kereszteződésen is, de rosszul vagyon jelölve, ami veszélyes a bicikliseknek. csak annyit mondtam. vagy azért erőlködik ennyire, mert maga a Bicikliutak Láthatóságáért Felelős munkaerő, azt most mosakszik?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.16. 11:51:24

@MézesRozi: @jose maria padilla:
Kerékpárút-e az, ami sem fölfestve, sem táblával jelölve nincsen? Ki tudja ezt megállapítani? Hogyan tudja megállapítani?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.16. 11:55:58

@MézesRozi: Khm, biztos, hogy az IQ-ját mérte, és nem a mérlegre állt? ;) Én egyébként a Kerékpárutak Láthatatlanításáért Felelős Munkatárs vagyok. A láthatatlan kerékpárút egyfajta IQ-teszt az autósoknak. Vagy az arra haladó biciklistán mennek át, vagy a teszten.

MézesRozi 2012.08.16. 12:06:46

@Holger Hartland:
biztos. a mérleg a fürdőszobában van, az iq-mérő meg a laptop mellett. jó messzire egymástól, hogy ne keverhessem össze:)

hát ha a láthatatlanságért felelős munkatárs, akkor éppen örülnie kellene annak, amit írok.

tudja néha kiszálok az autóból és gyalog vagy biciklivel megyek, ilyenkor látok olyan közlekedési táblákat is, amelyek, mondjuk, a gyalogosoknak és bicikliseknek vannak kihelyezve járdánál, bicikliútnál:)

MézesRozi 2012.08.16. 12:08:06

@MézesRozi:
"tudja néha kiszálok az autóból" máskor meg kiszállok:)

Alfőmérnök 2012.08.16. 12:35:22

@MézesRozi: "kiszállok az autóból"

Valahogy úgy, mint Mastroianni a 8 és fél elején? :)
www.youtube.com/watch?v=jmEqBdde5H0#t=1m30s

Alfőmérnök 2012.08.16. 15:32:19

@MézesRozi: Jól látod, a te biciklisták, útfelfestők, libik, stb. iránti gyűlöleted, agressziód oka a belső frusztrációd.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.16. 21:28:12

Itt is uborkaszezon van. Vajon itt is kitiltottak, vagy csak a hírfolyamon?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.16. 23:22:00

@Mr Falafel: Kitiltás - a mandinerről? Azt meg hogy? :)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.16. 23:27:58

@Holger Hartland: Bizonyára azért, mert a mandarinok be akarták bizonyítani, hogy mandiner.hu mégsem a magyar internetes média egyik segglyuka, oszt' Falafel lett az egyik áldozat.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.17. 10:33:23

@Mr Falafel: mi van, megkérdezted mi köze gerényinek portikhoz? :)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.17. 12:58:54

@MézesRozi: Úgylátszik az öngyűlölő zsidók és széljobberek (pl. Falafel és Lo66H) repülnek, az öngyűlölő magyarok és szélballerek (pl. Parasztvakítás, Erik a Narancs ) maradnak. Ettől még nem lesz kisebb a pöcegödör.
süti beállítások módosítása