Túlélni Leh-t – Incredible India V.
2012. július 19. írta: sebok bastardo

Túlélni Leh-t – Incredible India V.

leh5.jpg

  De mit is keresünk Indiában? A Kőrösi Csoma Alapítvány jóvoltából munkás vakáción (working holiday) vesz részt csapatunk, saját költségen. Építőipar. Némelyek sztúpafelújításon szolgálják a ladakhi népet (Shey), mások Kőrösi Csoma Sándor zanglai lakóhelyét építik újjá, ugyanitt bejátszik egy szolársulinak az építése. Van, aki angolt tanít a zanglai lurkóknak, és van, aki a környezettudatosság jegyében non-profit bringakölcsönzőt üzemeltet (Leh). Dolgoztatok-e már 3500 méter magasságban fekvő kőbányában? Ragasztottatok-e vályogtéglákat szalmából és tehénszarból kevert kutyulékkal (markalak), melyben még virgoncan tekerődznek a bélférgek? Kalapáccsal és vésővel méretre vágni a palát, miközben a levegővétel is fárasztó munka? Próbált-e már valaha megcsinálni benneteket egy kanos kis indiai motoros? (Hm, végül is 30 ezer rúpia errefelé igencsak szép pénz.) Ráadásul az ablakunk alatt két tehén és sok ezer légy lakik, a rendszeresen üvöltöző müezzinről nem is beszélve. És a sör is drága, 85 rúpia Leh egyetlen piaboltjában. Itt bizony melós az élet, nem tudjátok, hogy milyen jó nektek ott a monitor előtt.

  Túlélni Leh-t. Tanácsok és infók következnek utánunk érkező barátainknak.

  1. A város

  Főként buddhista/lámaista ladakhiak, tibeti menekültek, de muszlim, hindu és turista betelepülők, kóbor kutyák, tehenek, szamarak, valamint az indiai hadsereg lakja Leh-t, a buddhista enklávé, Ladakh („Magashágók Földje”) fővárosát. Sivatag, hóval borított hegycsúcsok: errefelé 5000 méteren túl van a hóhatár. Az utcák imazászlókkal díszítettek, de mecsetek is vannak a főutcán, sőt a Falun Dafa is bejátszik. A keresztények (lutheránusok) iskolát tartanak fel (a tanároknak tilos az angol mellett más nyelven a gyerekekkel érintkezni), de már a templom helye is ki van jelölve (Moravita Church). A muzulmán és elszakadás-hangulatú Jammu és Kasmír államban mintegy félmillió katona állomásozik. Leh külvárosa egybefüggő katonai bázis, állítólag itt van a világ legmagasabban fekvő kiképzőtábora is. Mindenfelé ellenőrzőpontok, az 5300 méter fölötti hágóról (Khardung La) való bringás lecsorgáshoz is 500 rúpiás engedély kell. A katonaságnak is meg kell élnie valamiből, a hadi ruházatból is nagy a kínálat a helyi boltokban. Nem mellesleg a hadsereg kantinjaiban féláron van a pia.

  2. Magashegyi betegség

  Mindegy, hogy repülővel (kényelmes) vagy busszal (kalandos) érkeztek, kell 1-2 nap a magassághoz való alkalmazkodáshoz. Ez annyira nem vicc, hogy a panziónkban lakó egyik amerikai nyugdíjas jelenleg is a helyi kórház vendége, oxigénadagolóval. Élelmes vállalkozó (KLR OXYGEN BAR) persze privát oxigénsátrat üzemeltet a rászorulóknak, hiszen eleinte még a beszéd is fárasztó mutatvány. A kanadai hokiválogatott a befagyott helyi moszkitóellátóra jár telente erőnléti edzésre, itt az elegendő oxigén beszerzése is izmosító gyakorlat. A helyiek sem kapkodnak, bizony mindenki sokkal megfontoltabban mozog, mint a szerencsés laposföldiek, mint ti. Ferihegy 100 méteres tengerszint feletti magasságban, bruhaha. Itt a víz 90 fokon forr, ezért a biztonságos fertőtlenítés érdekében nyomás alatt, amolyan kuktában forralnak. Szóval ne rohanjatok azonnal neki a helyi Potalának (királyi vár), mert bizony még káromkodni sem lesz erőtök felfelé kúszás közben. Viszont a Galaxis Útikalauzt idézve: ne ess pánikba!

3. Por, szmog, víz

  Itt pormaszkot nem csak a külföldiek viselnek, nem árt venni egyet (a helyi bazárban 20 rúpia). 27 ezer bennszülött lakta kisváros ez, de a már említett (motorizált) turista- meg katonahad miatt szinte állandó a szmog és a kaotikus dugó. Mindehhez szörnyű helyi por járul, utánpótlásról a sivatag gondoskodik. Ne felejtsétek: Leh sivatagi város, itt kincs a víz. Az éghajlatváltozás miatt egyre csökken a kutak vízhozama, csökken a talajvíz, zsugorodnak a gleccserek, visszahúzódik a hóhatár. Itt még a monszun sem jár. Ha komolyan veszed az ökoturizmust, akkor olyan szállodát válasszál, ahol pottyantós és nem vízöblítéses a wc, s ahol a hagyományos, dézsából mosakodás dívik. Lakóhelyünkön, a Zik-zik panzióban persze vízöblítéses, sőt seggmosóval felszerelt a wc, valamint tusoló is van. Már gátlás nélkül iszom a csapvizet, mert rosszabb már nemigen lehet, ráadásul olcsóbb.

  4. Pia, cigi

  Előrebocsátom, hogy errefelé könnyű leszokni piáról-cigiről, a hegyvidéki levegőtlenség csodatevő hatású. A helyiek között is viszonylag ritka a cigis-piás, de mókás nevű házigazdánk, Szángéj a maga 36 évével orvosilag el van tiltva a piától a májproblémái miatt. Egyetlen szem piabolt van az egész városban, estefelé tumultuózus a sorban állás. Buddhisták, muzulmánok, turisták vívnak közelharcot a bódulatért, úgyhogy szerezzétek be idejében azt a fránya piátokat. Kingfisher, 1 pint (6 deci) 85 rúpia (kb. 400 forintos), a sör kocsmában fogyasztva duplán drága móka (mindent a hágókon keresztül kell importálni). Az Old Monk nevű rum (7 decis) 310 rúpia (kb. 1400 forintos) és teljesen korrektül seggre ejt. Hatósági áras, akárcsak a hús, de ne tévesszen meg, hogy 285 rúpiát ír rajta: házigazdánk sógora, Lobzang rumozás közben elmagyarázta, hogy a hétévesnek hirdetett rum ezek szerint legalább kétéves, mert két éve volt ennyi (infláció van errefelé is). Cigi is hatósági áras, a Classik például 116 rúpia (a négy rúpiát felejtsd el, jobb esetben cukorkát adnak helyébe, bár előfordult, hogy 120-ból 10-et adtak vissza egyik nőismerősömnek). Nem mellesleg: errefelé öt az egyhez arányban vizezik a helyiek a rumot piáláskor. Amúgy nemigen bírják ők sem a piálást.

  5. Szex

  Állítólag a tengerszint feletti magasság egyik tartós mellékhatása, hogy nem áll fel a lingam, melynek magyar neve fasz. Ezen sorok írójának is utoljára Delhiben volt hajnali merevedése, talán nem véletlenül oly nagy a helyi gyógyszertárak kínálata herbál vagy koppintott potencianövelőkből. Egyik cimbi kipróbálta a masszázst az egyik helyi jó nőnél: 800 rúpia, de happy end nélkül. A muzulmánok eldugják a nőiket, a boltokban is férfiak dolgoznak. A buddhista/lámaista közösség tagjai lazábbak, nők is dolgozhatnak a kereskedelemben, sőt, segédmunkásként az építőiparban (akárcsak a hinduknál). Többférjűség (poliandria) is előfordul, egy nő több fivért vesz férjül, de a legidősebb fiútestvér a főnök, és a legidősebb fiúgyermek az örökös. A többit beadják lámának, ily' módon is kordában tartva a népszaporulatot, mely a korlátozott mezőgazdasági lehetőségek miatt igen okos döntés.

  6. Kaja

  Vega, főként helyiek által látogatott étteremben egy adag kaja 50-100 rúpia, külföldi aranyborjaknak fenntartott étteremben két-háromszorosa. De majd külön posztban foglalkozom a helyi gasztrolehetőségekkel. Vannak.

  7. Ne hozzatok sok ruhaneműt

  Itt mindenki márkás cuccokban jár, nemrég egy Dolce & Gabbana pólót viselő koldus vett le 10 rúpival. North Face bakancsnál az alku 2200-nál kezdődik, állítólag megbízható minőség. Márkás hátizsákok is nagy számban akadnak. „Indian Army”, szuvenírnek is alkalmas katonai sapka 400 forint.

  8. Időjárás

  Nem árt viszont a hosszú nadrág, itt júniusban is havazott. Napközben meleg van, de esténként didereg a papucsban a lábujjka.

  9. Imamalmok

  Az imamalmokat mindig óramutató járásával megegyező irányba tekerjétek. Ahol meg sok van, ott az óramutató járásával megegyező irányban kell körbehaladni. Különben gáz lesz, babám, lásd egyes neonácik fordított szvasztikáját.

  10. Dohányzás, etikett

  Éttermekben, sőt az utcán is tilos a dohányzás, beszólnak. Persze, kerthelyiségekben azonnal hozzák a konzervdobozt a Nagy Fehér Vadásznak. Ugyancsak tilos a csókolózás, a muzulmánok a magyaroknál is prűdebbek. Hosszú, karokat és lábakat eltakaró ruházat erősen ajánlott szent helyek látogatásakor. Mivel a lábbelit a bejáratnál kell hagyni, érdemes a lábhigiéniára odafigyelni (lásd. Wolfowitz esetét). A vakuzást nem basztatásképpen tiltják néhol: az erős fény katalizátorként gyorsítja az anyagöregedést.

leh2.jpg

leh4.jpg

leh3.jpg

  11. Tisztaság, környezettudatosság

  „Keep Leh clean, make the legal ban on polythenes a succes”, háromnyelvű táblák a városban. Tilos a műanyag zacskó használata (hallod, Magyarország?), de a műanyag palackok nem (viszont néhol szelektíven gyűjtik), a palack elégetése fincsi dioxint juttat a környezetbe: a hatását tekintve gúglizásra ajánlott egy ukrán elnökjelölt esete. A város Delhihez és némely budapesti körzethez képest üdítően tiszta, USE ME feliratú köztéri kukákkal. Errefelé minden cég ökotudatosként hirdeti magát, talán még a motorkerékpár-kölcsönzők is. Mi mindenesetre a „Good for all” főtéri, environmentally friendly shopban vásároljuk a helyi lekvárunkat, lasszinkat (joghurtszerű ital), valamint itt mosatjuk víztakarékos mosógéppel és környezetbarát Henkel mosóporral a féknyomos gatyáinkat. Ugyanitt forralt víz kapható, a saját, ilyen módon újrahasznosított palackodba 7 (valójában persze 10) rúpiáért. Itt megszabadulhatsz a használt elemeidtől, sőt, a fölös papírjaidtól is. Sajátos antikvárium: megunt könyveidet kicserélheted, esetleg olcsón vásárolhatsz is (hej, lemaradtam a „Jézus Indiában” c. alapműről, pedig ez még a magyar piramisépítőkről és ufonautákról szóló könyvnél is jobban érdekelt). Leh-ben érdemes felkeresni némi zöldséggel felszerelkezve a szamármenhelyt is, egy kis simi senkinek sem árt.

  12. Múzeumjegy

  Fölösleges a királyi vár jegypénztáránál alkudozni, mivel a jegyre nagy betűkkel rá van nyomtatva: ez bizony 100 rúpia.

  13. Bringásoknak, gyalogosoknak

  Ne felejtsétek, hogy itt balra tart a forgalom. Ugorj félre, ha rád dudálnak, mindig az autósnak van előnye, illetve igaza, mivel a bádogdobozában ő az erősebb. Ennyi a hosszú élet titka. Bringát a Zik-Zik, hotelnek is nevezett panzióban, tőlünk lehet beszerezni. Ugyanitt magyaroknak kedvezményes a szállás.

  14. Orvosi ellátás

  Egyik csapattárs a kőbányában ráejtett egy csinos paladarabot az ujjára: Geri, a lágervezető orvoshoz zavarta a színpompás végtagú hölgyet, törésgyanúval. Házigazdánk neje a helyi magánklinikán egy antik röntgengéppel megvizsgáltatta. Röntgen: 100 rúpia, orvosi konzultáció: 10 rúpia. Achtung: a doki nem beszél angolul. Gyógyszerek a helyi patikában: vény nélküli nagy választék. Otthonról inkább wc-papírt importáljatok, itt 35 rúpia egy tekercs seggtörlő. Szerencsénkre Delhiből 20 darab/fej készlettel érkeztünk, a társaságunk derültségére.

  15. Tömegközlekedés

  A hatszemélyes kis taxik felejtősek, mindenki a lehúzásunkra törekszik. Busszal 20 rúpia Shey-ig (kb. 25 kilométer), szokd a szardínialétet. Első nekifutásra társaságunk képtelennek találta, hogy 11-en beférjünk a zsúfolt buszba, így a kollektív bölcsesség jegyében felmásztunk a busz tetejére, a szájtátva figyelő, fotózó helyiek bámulatától kísérve: Úristen, ezeknél a fehéreknél milyen szar lehet a tömegközlekedés (hm, működnek még a harmincéves Ikaruszaink?). Végül a buszvezető rendőrséggel fenyegetve leimádkozta csalódott társaságunkat a tetőről, és sikerült egy többgyermekes családdal súlyosbítva bepréselődnünk abba a buszba, amibe egy embert is képtelennek találtunk begyömöszölni. Én az ajtón kilógva, a Kárpátok Géniuszának Aranykorát, Ceausescu elvtárs Romániájának közállapotát idézve utaztam, lobogó hajjal, born to be wild.

  16. Szuvenírek, emléktárgyak

  A Váci utca kínai giccskínálata töpörödött kutyafasza Leh-hez képest. Minden tibeti szuvenír Pesten is megvehető az ezobogarak lehúzására szakosodott giccs- és kegytárgyboltokban, itt viszont töredékáron beszerezheted lelki szükségleteid materializációját. Napelemes, környezetbarát imamalom 400 rúpia, de a nagyobb, választható imakészlettel felszerelt, állítható hangerejű és ledes futófényes már drágább. Pashmina (kecskeszőrből készült) shawl-ból a legdrágább 40 ezer forint lett volna, állítólag a kecske legpuhább, nyakrészi szőréből fonják, szövik sokhavi munkával. Puhának puha. Jakszőrből készült sál már 400 rúpiáért kapható, kellemesen meleg. Ne hagyjátok, hogy elrángassanak a város összes pashmina-kereskedőjéhez alkudni. Meglepő, de hűtőmágnest nem lehet errefelé kapni, talán azért, mert fridzsiderajtó sincs. Ajánlott beszerzési területek a Tibetan Refugee Market (köszi, Kína), ahol például brutál küllemű, de annál egyszerűbb szerkezetű lakatokat lehet sok száz más kézműves tárgy mellett beszerezni. Kis hangtál 400 rúpiás indulási árral. Legyetek óvatosak a bevásárlásnál: azt a sok kis bizbaszt nektek kell hazacipelni. Ezen sorok írója ráfeledkezett egy kilós hamutálra, ahol éppen egy párocska, hm, közösült: hát nem megkaptam a Filmestől búcsúajándékként, Zanglába indulása előtt?!

  17. Internet, áramellátás

  Hozzatok elemlámpát és hosszabbítót, hogy ne legyen vita kütyütöltéskor. A konnektorokba gond nélkül betolható az európai dugasz, ne vásároljatok átalakítót. Időnként, főként este áram is van. Állítólag Ladakh és környéke fejlesztésre szoruló vidék, mivel csak három hónapig tart a tavasz-nyár-ősz, szóval itt nem kell adót fizetnie a vállalkozóknak. Cserébe persze áramot sem szolgáltat a központi hatalom, van ez így. Leh-ben az üzleteket generátorokkal világítják: ha sikerül egy turistát berángatni a boltba, akkor bekapcsolják a bűzös és zakatolós pokoli masinát. Internetre akkor van esély, ha áram van. A sebességről nem akarok beszélni meg írni, mert csak felbaszom az agyam. A panziónkban 50 rúpia egy óra, viszont becsületkasszás.

  18. Telefon, roaming

  Mivel katonai zóna, nincs roaming: nem tudnak hívni a hazai számodon, sőt te sem tudsz kitelefonálni innét. Helyi SIM kártyát viszont nehéz, bürokratikus akadályfutás után lehet kapni, ráadásul kifárasztásra játszanak a hatóságok, hiszen csak három hét után aktiválják. Oh, Nyugat-Európa, ahol a trafikban gond és regisztráció nélkül vehetsz magadnak... Van viszont nyilvános telefonálási lehetőség, nem is drága.

  19. Posta

  Bizalomgerjesztő, öntöttvas, piros angol birodalmi postaládák. Külön postafiók turistáknak. Képeslap 10, bélyeg 40 rúpia (kb. 200 Ft). Képeslapkínálat is van, csak semmi pánik.

  20. Jó napot, viszlát, köszönöm ladakhi nyelven: dzsulé (angolul leírva Juley).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr724664604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cook kapitány 2012.07.19. 07:52:01

Ha ez a modoros blog, akkor jó kis poszt.
süti beállítások módosítása