Kommentszűrés
’12 júl
17
15:01

Tematikus Mandiner-kiadások: a próbaüzem vége

Írta: Redakció

mandiner_tematikus_felho.png

  Terveztük már egy ideje, hogy a Mandiner elsősorban közéleti témákra kialakított szerkezetét (hírek, videók, vélemények, blogajánlók) más tartalmak esetében is kipróbáljuk. Kora tavasszal ezért több tematikus Mandiner-kiadást is elindítottunk próbaüzemben, hogy lássuk, mennyire működhet egy-egy szubkultúrában az általunk kitalált modell. Olyan területeket választottunk, amihez a szerkesztőinknek megvolt az érdeklődése, tudása, és úgy láttuk, hogy az adott tartalompiacon gyorsan a meghatározó orgánumok közé kerülhetünk. A próbaüzem célja az volt, hogy kipróbáljuk és finomítsuk a saját fejlesztésű tartalomkezelő rendszerünk működését, kialakítsuk a Mandiner-címlap és a tematikus címlapok tartalomelhelyezési gyakorlatát, a lehetséges forgalmi forrásokat, továbbá megnézzük, milyen szerkesztői erőforrásokat igényel a működtetésük.

  Bár még csak néhány hónap telt el az indulás óta, a tapasztalataink alapvetően pozitívak: a legtöbb tematikus Mandiner-kiadásnak sikerült a maga területén érdemi látogatottságot és ismertséget szerezni. Két olyan kiadásunk van, amit egyelőre nem viszünk tovább: a Mandiner.film sajnos a ráfordított energiák ellenére sem tudta felvenni a versenyt a filmes híroldalakkal és blogokkal, ezért úgy döntöttünk, hogy bizonytalan időre alvó állapotba kerül. A Mandiner.vitorlázás esetében kiderült, hogy nagyon szűk réteghez szól (ráadásul vitorlás tartalomszolgáltatók is akadnak szép számmal), ezért tartalmát beolvasztottuk a Mandiner.Balatonba (a magyar médiában egyedülálló Kékszalag-tudósításunk, amiben elsőként számoltunk be a Fifty-Fifty új rekordjáról is az új helyen futott már). A többi kiadás fejlécéből pár napja lekerült a próbaüzem jelzés.

  A tematikus Mandiner-hálózat pillanatnyilag így néz ki:

Mandiner.Balaton (Facebook)
Mandiner.bor (Facebook)
Mandiner.CSR (Facebook)
Mandiner.fesztivál (Facebook)
Mandiner.kerékpár (Facebook)
Mandiner.keresztény (Facebook)
Mandiner.média (Facebook)

  Mindemellett van még egy Balaton Blogunk, hamarosan indul az angol nyelvű blogunk, és a Paparázó kispapablogba is új életet szeretnénk lehelni. A közeljövő tervei között szerepel tematikus kiadásaink kínálatának bővítése, és azt is szeretnénk kipróbálni, milyen az, ha külső partnerre bízzuk egy adott kiadás szakmai tartalmát (erős mandineres támogatás mellett, persze).

Címkék: Mandiner Mandiner.Balaton Mandiner.bor Mandiner.CSR Mandiner.fesztivál Mandiner.kerékpár Mandiner.keresztény Mandiner.média

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr644659381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.17. 16:16:10

ezekből elég lenne blogot kialakítani, ahogy a balatonnál is elég volt

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.17. 16:19:36

és az áruljátok el nekem, hogy sikerült smitt marcsitól bayerig megszólaltani az összes fideszes nagykutyát, az álértelmiségieket?
miféle erős belső fidesz kapcsolatok és beágyazottság kell ehhez? ritka az ilyen párthatalom.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2012.07.17. 16:40:28

Nagyon jó! Designerre mikor lesz pénzetek végre? :)

csumineni 2012.07.17. 18:35:00

ja, szubkultúra, mi? hülyék...

bolá 2012.07.17. 18:41:02

@tesz-vesz:
Odamész hozzájuk, lábat törölsz, kopogsz, köszönsz, és elmondod, mit szeretnél. Ennyi! Akinek volt gyerekszobája, annak nem gond. Ez Európa!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.18. 11:11:50

@bolá: gondolod hogy ilyen "fontos és elfoglalt" emberek, majd ilyen hülyeségekre érnek rá? és honnan volt meg az telefonjuk, meg az emailjük? nyilvánvaló, hogy teljesen a párt támogatását élvezi a mandiner, politikus nevű nikk is mit mondott, miért gondozi a mandiner a miniszterelnök honlapját? "mert ezek olyan dolgok, amiket csak a bizalomban lévő emberek tehetnek."

kulalak 2012.07.20. 01:25:08

@tesz-vesz: Meglepő, de lehetséges. Ha trükkre gondolsz, akkor igazad van. Amikor mikrofon-engedélyem volt a Magyar Rádiónál, riporterigazolvánnyal akárhová bejutottam. Sikerült pl. Faludyval, Vitrayval, Vinkóval, Cserhalmival beszélni, színházigazgatók telefonszámát megkapni stb. Mindenki teljesen normálisan viszonyult hozzám, miután normálisan közeledtem. De abban igazad van ha úgy gondolod, hogy kell hozzá valami, amitől te belső ember, amolyan 'in' leszel. Ennek már húsz éve, de nem hiszem, hogy sokat változott a dolog.

kulalak 2012.07.20. 01:35:20

Szvsz a filmes rovatot a média elviselné. Legalább lenne újdonság minden héten.

A CSR meg fog bukni. Nincs jele, hogy valaki olvasná, nincs tíz kommentnél több sehol. A kerékpár mellett talán, de szerintem reménytelen.

A Balaton, a bor, a keresztény mindegyik zseniális, köszönet érte.

Zenei szerkesztő mikor lesz? Youtube-ról egy link minden cikk/bejegyzés alá, aláfestő zenének :) Ti lehetnétek az első internetes "hangos" újság (tuti 10% extra kommentet generálna).