A NAV, a KOCKERD és a vállalkozó
2012. július 11. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

A NAV, a KOCKERD és a vállalkozó

lefejez.jpg

  Alapítottam egy kft.-t. Életem első saját cége. Próbáltam mindent a legjobb tudásom és vállalkozó ismerőseim tapasztalata szerint tenni. Találtam profi könyvelőt, ügyvédet, és amennyire tudtam, szépen átrágtam magam az értelmetlen szövegeken és számokon. Majd békésen hátradőltem a székemben, hiszen engem senki se bánthat: fizetem az adót, küldöm, amit küldeni kell, szerződéseket kötök és rendesen pecsételek.

  Aztán egy szép nyári napon levelet kaptam a NAV-tól, ami úgy kezdődik: elrendelték az adószámom törlését, tehát megszüntettek. Az indoklás szerint azért, mert nem küldtem el egy KOCKERD jelű kérdőívet. Hívom kétségbeesve a könyvelőt, mert a kérdőívre emlékeztem és arra is, hogy megbeszéltük, hogy ő beadja fél évvel ezelőtt. Be is adta, de mivel azt hitte, hogy csak egy kérdőívről van szó, nem ajánlva küldte, csak simán postán. Ezek szerint az adóhivatalhoz nem érkezett meg. Megette a postás.

  Én elhiszem, hogy rettenetesen fontos ez a kérdőív, de azért egyszer talán illene szólni e-mailen, telefonon, vagy levélben, hogy ez egy felszólítás, ha másodjára se küldöd el, akkor megszüntetjük a cégedet. De nem, rögtön hasít a bárd és a cég feje már ott gurul. 

  Szerencsére lehet fellebbezni, mert ez egy rendes hivatal, ugyan villámcsapásként sújt le, de azért jogod van megmagyarázni a szörnyű bűnt, amit elkövettél. Írtunk is a könyvelővel szép levelet, hogy ne haragudjanak ránk, mi elküldtük, nem kapták meg, küldjük megint. És vártunk. Nem volt vicces, mert ugye a cég élne tovább, és sok múlik azon, hogy van vagy nincs. Aztán pár nap múlva elkezdtünk telefonálgatni, hiszen a megszüntető levélen ügyintéző is van és telefonszám is, csak éppen a telefont nem veszi fel senki. Csöng-csöng végtelen türelemmel.

  Ma betelt nálam a pohár és megpróbáltam panaszt tenni, mert német ismerőseimtől tanultam, hogy bármilyen furcsa: egy állampolgárnak joga van panaszt tenni és elvárni egy állami hivataltól, ha már pofozkodik, akkor legalább kommunikáljon is. A portás és a főosztályvezető még életükben nem hallottak olyanról, hogy valaki a nagy, rettenetes adóhivatallal szemben panasszal akar élni. Hová lesz a világ? Aztán rájöttem, hogy a franc se fog levelezgetni, panaszokat írni. Az adóhivatalnál csak egy félelmetesebb van: a nyilvánosság. 

  Vállalkozni élmény, kösz NAV!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr634639591

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.11. 11:09:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.11. 08:46:16

szép is ez a vállalkozói magyar kedv.
és még a csányi-féle körbetartozói alvállalkozásokról nem is beszéltünk.

Steve the Great 2012.07.11. 08:51:59

Ha esetleg engedik újra benyújtani a dokumentumot, majd arra kell vigyázni, hogy a hátulsó, üres oldala is alá legyen írva cégszerűleg. Ez most időnként fontos...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.11. 09:11:02

"Az adóhivatalnál csak egy félelmetesebb van: a nyilvánosság. "

Teljesen egyetertek a NAV-val! A rendet betartani keptelen cegeket be kell zarni, hibajuk elkovetese utan nyugtalansagot, elegedetlenseget szitokat pedig pellengerre kell allitani.

A nyilvanossag erejet hivom segitsegul, hogy vegre a "cegek" zavarosaban halaszasnak legyen vege.

Roltii 2012.07.11. 09:12:35

hmm, tényleg vicc, hogy nem lehet reklamálni meg nem veszik fel, de azért ilyen alapvető hibát sem illik elkövetni, hogy valaki nem tértivevénnyel küldi... Igen, a posztban is szarul van, csak ajánlva nem elég... Meg kell tanulni a hivatallal levelezni.

telefonko:zpont 2012.07.11. 09:14:43

"Profi könyvelő" mi? Kötelező adatszolgáltatást úgy ad le hogy nem tudja igazolni LOL. Benyeled helyette majd a mulasztási bírságot is?

Tengerben úgy búvárkodunk hogy van búvárruhánk, palackunk stb. Mo-n úgy vállalkozunk hogy a seggünk mindig védve legyen, papírral.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 09:36:30

@Roltii: Ha jól tudom, a NAV-val szemben a tértit is hiába lobogtatod, az sem igazolja a küldeményed tartalmát.

A posztíró ne nyugtalankodjék, az ügyét majd pártvonalon elsimítják, ha a megfelelő helyen kéri. Ilyen az, amikor végre az intézmények helyét a személyek veszik át.

Omár mollah 2012.07.11. 09:38:34

Üdv a való világban. Most már te is tudod, az állam úgy bánik a vállalkozóival, mintha az esküdt ellenségei lennének.

De persze csak a tisztességesekkel, mert az ügyeskedők kiügyeskedik magukat a törvény szigora alól is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 09:44:12

@Pigsy: Bizony az is. A (működő) vállalkozó nem az állam kiszolgáltatottja, nem függ, nem biztos, hogy arra szavaz, ahova kell.

Az ideális állampolgár nyugdíjas vagy közalkalmazott (vagy köztisztviselő, újabban, mióta ott is teljes a kiszolgáltatottság). Aki nem ilyen, az ellenség, azt ütni kell (meg ki kell verni belőle az alárendeltjeinknek fizetendő kegydíjat is).

Viktus 2012.07.11. 09:45:00

@zero:

Ennyire sok felesleges ember üldögél ott, hogy van idejük ilyen marhaságokat végigolvasni?

Pelso.. 2012.07.11. 09:54:10

Lola, valójában kinek szól-célzott ez a kis kritikus morgolódás?

Apeiron (törölt) 2012.07.11. 10:08:06

Ugye milyen jó érzés több mint 50%-os újraelosztási ráta mellett?

Ez egy sikertörténet, tündérmese!

Apeiron (törölt) 2012.07.11. 10:09:49

Ajánlom a posztírónak, hívja fel orbán faterját, kérdezze meg tőle, hogyan kell ezt csinálni?

hvg.hu/kkv/20120708_orbanpapa_kobanyaceg

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.11. 10:15:07

@Counter:
"A posztíró ne nyugtalankodjék, az ügyét majd pártvonalon elsimítják, "

Es mi lenne, ha ezt a konkret esetet nem simitanank el?

Szamos helyre kuldene jo uzenetet. Peldaul itt es most az adozok fele azt, hogy nincs kivetelezes.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 10:20:10

@Doomhammer: Nagyon jó!
Az az üdvös üzenet is járna ezzel, hogy a hollywoodi filmeket idéző nyilvánosság ereje, a senki által meg nem választott, illegitim negyedik hatalmi ágban való alaptalan, hiú bizakodás a mai Magyarországon nemkívánatos.
Majd megtanulja, hogy ha a mieink közé tartozik és baja van, akkor telefonáljon egyet, jó helyre, ne pedig óbégasson. Ezzel csak a társadalmi feszültségeket növeli, ellenünk dolgozik, aláaknázza erőfeszítéseinket. (Vagy eröfeszitéseinket, képzeljen hozzá irógép-betüket, ha érti az utalást.)

Nem kell hőbörögni, pattogni, hebrencskedni. Csend, rend, fegyelem.

Professor Chaos 2012.07.11. 10:39:59

Nem nagyon érdemes panaszkodni szerintem. Nem egyszer láttam adóhivatal hibájából károkat vállalkozásoknál, de még azt se voltak mondani, hogy "elnézést" mert akkor elismerték volna, hogy hibáztak. Megértem az ügyinzézőt is, mert ha elismeri akkor fentről Ő fog kapni.
Például leinkasszóznak pár százezret, milliót számládról, mert szerintük a rengeteg virtuális számláid egyikén (ez a rendszer is egy vicc) tartozás van. Aztán kiderül, hogy nem, de a pénzt akkor sem adják vissza, majd annyival kevesebbet fizess később. Az hogy miből adsz fizetést a dolgozóidnak, vagy hogy be van feketítve a cég, mert már volt inkasszó a számládról az Őket nem nagyon érdekli. Gondolom tényleg úgy gondolják, hogy minden vállalkozó dúsgazdag ügyeskedő, ezért csak ne panaszkodjanak,
a szabályok és a nyomtatcunami pedig annyira bonyolultak és változóak, hogy szerintem Ők sem tudják követni a rendszert, a fent lévő pártkáderek pedig taposnak lefelelé, mert eredmény kell.
De ha nagyon panaszkodsz akkor belengetnek egy ellenőrzést, ami ha minden rendben is van nálad, akkor is napokig, hetekig tart mindent összeszedni, ellenőrizni hozzá, ami pénz és idő.
Ez egy ilyen ország, mindenki mindenki ellen, ahol senki se érzi jól magát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.11. 10:47:09

@Counter:
Lehet ennek masmilyen felhangja is, ami meg udvosebb.

Hibazott, megbuntettek. Lehetett akarmennyire is szivunknek kedves. Latni lehet, hogy nincs kivetelezes. Egyes szamu helyes uzenet.

Ezek utan a hivatal a maga jarasan elintezi az ugyet. Amint azt barmilyen (bar hibazo, de joindulatu!) allampolgarral tenne. Kisse darabosan, nem gyorsan, de a szabalyoknak megfeleloen. Ebbol latni lehet, hogy a hivatal meg akkor is az allampolgarokert van, ha azok hibaznak is. Kettes szamu helyes uzenet.

Harmas szamu helyes uzenet pedig szemelyesen az aktivanak szol. Eleg egy KOCKERD es nektek vegetek. Es ki tudja, mennyi KOCKERD van betarazva ...

főboszorka45 2012.07.11. 10:51:26

Írni kell a régióigazgatónak egy levelet a sztoriról....
A könyvelő nem profi, ha annyit sem tud, hogy hivataloknak KIZÁRÓLAG tértivevénnyel írunk levelet, APEH olvasat ide, vagy oda, írd rá a tértire, hogy mi van a borítékban. Aztán, ha sokat kekeckednek, lehet menni bíróságra, hogy államigazgatási jogkörben okozott kár.... De most nincs keresnivalód, sajna, mert nincs a kezedben a tértivevény.... Azon ugyanis rajta van, hogy ki és mikor vette át, onnantól az a személy felelősségre vonható.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.07.11. 11:08:23

Én is mesélek egy hasonló mókás történetet.
Én spec EVA-s vagyok.
Nálam úgy működik a dolog hogy negyedévente a könyvelőmnek emailben leküldöm hogy mennyi volt a negyedéves árbevételem, és ők kitöltik a szükséges bevallásokat én meg elutalom a pénzt.
Ez a dolog működött is szépen, mikoris egyszer azt vettem észre hogy a bankszámlámon egy marha nagy mínusz van és ott figyel hogy APEH INKASSZÓ és egy naaaaagy szám.
Na hétfő reggel remegő térdekkel bementem az ügyfélszolgálatra hogy bocsi de mégis mi ez az egész?
Az ügyfélszolgálatos kiscsaj ránéz a kartonomra és kb. 0.5 másodperc alatt kiböki:
"oppsz a könyvelője elrontotta a bevallását.
Úgy tűnik hogy a TB járulék alap mezőben nem az árbevétel X% át írta be amennyi kellett volna hanem az egész árbevételt így keletkezett egy tetemes tartozás."

Mondom neki.
- Oké, de mégis nem kellett volna előtte legalább egy felszólítást küldeni hogy helló, izé tartozásod van fizesd be??

- Az új törvények szerint nem kell, mert akkor eltüntetik a pénzt.

- Jó de azért nem vicces hogy egy ember hibázott és ez a nyilvánvaló hiba csont nélkül végigment a rendszeren és csak akkor értesülök róla amikor elszedték a pénzem? Ha legközelebb rossz napja lesz a könyvelő kiscsajnak és véletlenül három nullával többet üt be, azt onnét fogom tudni hogy a TEK emberei fognak elkapni mint kőrözött adócsalót?

Annyit sikerült elérni hogy a könyvelő beadta a korrekciós bevallást, megszüntették az inkasszót.
A pénzt ugyan nem kaptam vissza így addig nem kellett fizetnem amíg le nem járt levonás.

Az a "szerencsém" hogy nekem ez csak mellékfoglalkozás. Ha ezt főállásban csináltam volna, akkor eléggé durva lett volna hogy egyszercsak lenullázzák a bankszámlámat.

A tanulság hogy a céges bankszámlán csak annyi pénz legyen amennyi feltételen kell.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.07.11. 11:22:05

"Aztán rájöttem, hogy a franc se fog levelezgetni, panaszokat írni. Az adóhivatalnál csak egy félelmetesebb van: a nyilvánosság."

Vagyis Lolácska cseszik élni jogaival, cseszik tudatos polgárként viselkedni, és ezzel provokálni a hivatalt ojrópéerebb működésre, cseszik szolidáris értelmiségiként a maga ügyében úgy eljárni, hogy abból a szerencsétlenebb átlagjúzer is profitálhasson, inkább akar élni vélt helyzeti előnyével, inkább akarja a nyilvánossággal revolverezni saját önös érdekében a hivatalt. Szép, kádárkori mentalitás.

Vagy mostantól bárkivel szembeni hivatali packázásokból, (monopol)szolgáltatói erőfölényeskedésekből poszt lesz itten? Ugye hogy nem. Netán bárki azt gondolja, hogy a hivatal, beszarván a pártközerli kismédiumtól majd nem csak Lolácska ügyét teszi rendbe, de általános érvényű következtetésekre jut? Ugye, hogy nem. Sőt, ezt még Lola sem gondolja...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 11:27:14

@Dr. Zerge: Te is nyugati ember vagy, hogy mindenféle ködös, homályos absztrakt dolgokban, intézményekben meg folyamatokban gondolkodsz.

Mi, mucsai magyarok, keleti emberek vagyunk és személyekben gondolkodunk.
Ha a Péter az illetékes a NAV-nál, akkor a Fruzsi ügyét elintézi, mert Péter rendes és megbízható, és azért az, mert tudja jól, hogy a Fruzsi is az.
Ennyi, és így van ez jól, ezt szeretjük, mert ez a magyar. A sok hülye nemmagyar meg levelezzen, pörlekedjen, majd elmegy a kedvük tőle, teszünk róla.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.11. 11:30:18

@Dr. Zerge:
"cseszik szolidáris értelmiségiként a maga ügyében úgy eljárni, hogy abból a szerencsétlenebb átlagjúzer is profitálhasson,"

www.btk.ppke.hu/uploads/files/25.pdf
"A doktoranduszok értelmiségi felelõsségtudatának
alakítása, erkölcsi nevelésük
azonban meglehetõsen hiányos,
esetleges. Ahol formális etikai képzés
egyáltalán zajlik, annak hatásait gyorsan
lerombolja a „mindegy, hogy mit
csinálsz, csak sikeres legyél” szemléletmód
rejtett kurrikuluma. A saját kutatási
terület sajátos erkölcsi dilemmái, a kutatási
támogatások, a pénzszerzés-pénzköltés
rendszere, a mesterek, tanárok
iránti, illetve a doktorjelöltek egymás
közötti viselkedési normái, a verseny és
együttmûködés egészséges egyensúlya, a
társadalom, az emberiség, a jövõ generációk,
a környezet iránti felelõsségtudat
kérdéseivel való szembesülés, elmélyült
gondolkodás hiányában hamar kialakulhat
az erkölcs nélküli tudás veszélyes
kombinációja.
...
A legmagasabb szintû értelmiségi
képzés leendõ oktatóinak és a tudományos
kutatás szakember-utánpótlásának
erkölcsi felkészítése, nevelése nem
megkerülhetõ és nem halasztható feladatunk.
Akkor is, ha a morális szempontok
tiszteletben tartása gyakran
nem a karrierépítést, a gyors elõmenetelt
garantálják és nem a kutatási támogatások
bõséges, könnyed hozzáférését
jelentik. Olyan szakmai-morális
közeg kialakítását és fenntartását
igényli, ahol a majdan kiválasztásra jogosultak
kiválasztása a tudományos
teljesítmények, publikációk mellett,
szilárd erkölcsi alapokon, emberi kvalitások
alapján történik."

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.07.11. 11:33:43

Nagyon jellemző, hogy a rohadtnarancs mandarin legszebb hagyományaihoz méltón egy EGY SZÓ SEM ESIK ARRÓL, hogy a bürokrácia, és ezzel szervesen összefonódva a korrupció a polgári életforma legbiztosabb gyilkosa. Helyette kapunk egy személyes kis nyűglődést, lezárva azzal, hogy "vállalkozni élmény, NAV"

Lolácska teljesen idióta. Mondjuk egy nőtől ez nem akkora meglepetés, de van az a mondás: ha nem szép egy nő, akkor legalább okos legyen.

ez a cikk teljesen céltalan. ennyi erővel írhatta volna azt is, hogy reggel fölkelt, és meglátta, a macska telehugyozta a padlót: "a macskatartás egy élmény!"

Ennyire futja a _korrupt_, _megvásárolt_ mandarinoktól: egy kicsit füstölögni, semmi célzott üzenet, semmi __tanulságlevonás__, semmi értelem, maradunk a hőzöngésnél.

Ennyi ez a cikk: üres hőzöngés.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 11:35:06

Patyolat volt már? Nem?

Akkor Patyolat. Most jól meg lett mondva nektek! Nem szívesen lennék a helyetekben.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.11. 11:47:48

Kedves Fruzsina, igazán nem kellett volna egy ilyen malőr miatt mindjárt a rossz hírét kelteni az adóhatóságnak, illetve tágabb értelemben a nemzeti ügyek kormányának, sőt egész Magyarországnak.

Önt sajnálatosan félretájékoztatták. De ezért nem hibáztatjuk Önt, hanem küldünk Önnek egy 762 oldalas tájékoztató anyagot, személyesen Kumin Ferenc aláírásával. A problémáját tekintse elintézettnek, és cserébe csak annyit kérünk, hogy minden lehetséges fórumon említse meg, hogy Magyarország a régión belül az élre tört a versenyképességben és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése tekintetében.

Üdvözlettel
Nemzeti Adó- és Vámhivatal

bádogos 2012.07.11. 11:52:46

Lolácska, a magyaroknak volt választása, hogy polgárok vagy alattvalók akarnak lenni. Isten hozott a Nemzeti Alávetés Rendszerében!

(Végül is nem történt más, mint a Fidesz belső irányítási struktúráját kiterjesztették a teljes magyar társadalomra. Megoldáskén én is a pártvonalat tudom ajánlani :) Ha sikerül elérni egy magasabb csomópontot (személyt) az irányítási piramisban (javasolt egy körkérdés a mandiner szerzőgárdájához), akkor az ügy szerintem pikk-pakk elsimítható.)

vamvend 2012.07.11. 11:53:09

Én meg fél éve akarom végelszámolni egy cégemet, és bár minden le van adva és minden rendben van és midnen határidő letelet, csak nem intéződik az ügy. Lehet, nekem is egyszerűbb lett volna nem beadni valamit és már meg is szabadultam volna cégtől?

NemNick 2012.07.11. 11:55:47

Ilyen már velem is történt, évekkel ezelőtt: Panaszt tenni?
Nem lehet.

Elmagyaráztam az ügyintézőnek - igazából kettőnek akkor már - hogy nem ellenük akarok panaszt tenni, sőt, őket meg fogom dicsérni, mert lehetőségeik szerint készségesen és normálisan álltak a dologhoz (így is volt, bár meg kell jegyeznem, az egyikük egy volt ált. isis osztálytársam anyukája volt, ismertem) csak hát A RENDSZER még némi csiszolásra szorulna, és hát ez egy visszajelzés lenne a fejlesztéshez, vagy mi a szösz.

Pillogtak tovább, mondták, nincs ilyen fórum.

Akkor már csak röhögtem, és feladtam a reményt, hogy itt valaha normális ország lesz.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.07.11. 11:59:11

@Counter: Erről írtam most a válaszomban a másik cikknél. Fűzzük tovább a gondolatmenetet.

Van ugye az írott szó szentsége. Ha ebből indulunk ki, akkor mindenkinek érdeke, hogy minél egyszerűbb, érthetőbb, világosabb legyen az adott törvény/szerződés, + ennek betartása, hiszen az írott szó szent. Tehát: a lehető legegyszerűbb, ugyanakkor legalaposabb törvényeket kell hozni, ezeket a törvényeket pedig olyan intézményekkel kell megtámogatni, amelyek a törvények végrehajtását felügyelik.

Na most akkor hol van ez a szellemiség a megbolondult törvénygyárként működő fityesz eddigi kétéves tevékenységétől: az agyonmódosított törvényektől, amikor még az adott képviselő sem tudja, mit is nyújtottak be a nevében?

Magyarországon a(z adó) törvények direkt arra szolgálnak, hogy kibasszanak az emberekkel. ehhez cinkostárs a bürokrácia, amely a százféle papírral, ezerféle pecséttel ezt szervesen kiegészíti.

szerintem ezt nem lehet megreformálni, annyira rohadt: új rendszer kell.

Jimbo75 2012.07.11. 12:01:02

@Professor Chaos:

"Gondolom tényleg úgy gondolják, hogy minden vállalkozó dúsgazdag ügyeskedő, ezért csak ne panaszkodjanak,"

Pedig ez nem igaz. Csak a 98%-a adócsaló és ügyeskedő:)

vamvend 2012.07.11. 12:02:48

@Jimbo75: Tipikusan így gondolkodik egy bármunkás. Mert semmit nem tud a vállakozásokról. De okosnak, nagyon okos.

Mad Mind 2012.07.11. 12:04:35

@Dr. Di622:
És hova rakod a többit? Pénztárban nem tarthatod, másik számláz is be kel jelenteni, szóval pls. ne írj hülyeséget.

bgp 2012.07.11. 12:04:53

@Counter: ha nem kezd el itt hőbőrögni, akkor a pártvonal talán ment volna. De a Mandi kezd nagyon sokat ugrálni, idővel kényelmetlen lesz.

Robinzon Kurzor 2012.07.11. 12:05:28

A korunkra oly jellemző elhúzódó felnőtté válás tipikus tünete.

Legközelebb arról lesz poszt, hogy horror van, mert két órát kellett várni a rendelőben.

bgp 2012.07.11. 12:05:36

@vamvend: Biztos tartozik egy csinos kis büntetés is hozzá.

Yo! Maaan! 2012.07.11. 12:07:30

Mióta nem egyezett meg közvetlenül az ügyfélszolgálat felkeresése előtt a zinternetes felületről nyomatott virtuális-számla egyenlegem a zügyintéző által elém tolttal, valamint őkelme képtelen volt megmondani, hogy akkor most melyik is az érvényes, valamint random ikszelgette be az ilyen-olyan befizetnivalókat, amiket korábban kérvényeztem, hogy ne kelljen már, na azóta pont nem érdekel a sírásuk. Jönnek a levelek, hogy még ezt, meg még azt; hát a nagy kaliba f.szát! Matekozzák csak ki, ott van minden adat!
Amúgy meg külföldön kapom a fizetésemet, ott adózom... leszaromtabletta.

vamvend 2012.07.11. 12:07:35

@Mad Mind: Az EVA-s elrakhatja a zsebibe. Nem kell semmit igazolnia.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.11. 12:08:07

"Hívom kétségbeesve a könyvelőt, mert a kérdőívre emlékeztem és arra is, hogy megbeszéltük, hogy ő beadja fél évvel ezelőtt. Be is adta, de mivel azt hitte, hogy csak egy kérdőívről van szó, nem ajánlva küldte, csak simán postán. Ezek szerint az adóhivatalhoz nem érkezett meg. Megette a postás."
Nem! A könyvelő kitörölte vele a seggét...

KaPé 2012.07.11. 12:10:26

" Be is adta, de mivel azt hitte, hogy csak egy kérdőívről van szó, nem ajánlva küldte, csak simán postán."

A régi könyvelőm is mindig ezt hazudta, mikor elfelejtett valamit. Lehet, hogy ugyanoda jártunk?

vamvend 2012.07.11. 12:10:51

@bgp: Igen, valószínű. Csak már kurvára szeretném, ha lezárhatnám az ügyet, de valahogy nem akaródzik intéződni. Pedig kéthetente telefonálok és mindent megígérnek (tényleg a szövegük európai, és kedvesek nagyon, egy szavam nem lehet), de mégse. Sőt , kb. egy hónapja megörültem, mert felhívtak és mondták sínen van. Na, azóta sincs semmi.

873ujr3rk 2012.07.11. 12:11:54

nabazz. jóreggelt. szopat a hatóság ? de téged nem lehet, mert van fasza blogod, ahol majd megírod és akkor megilyed a hatóság és nem szopat ?
dehogynem:)
ha céged van szopatnak. jóreggelt.
mennyire izgalmas lesz végigkövetni felnőttéválásotokat:

nincs ovi, nembaj, majd a nyilvánosság
nem vették fel az isibe, nembaj, majd a nyilvánosság
kórházban kellett vinni a kölyköt, de nem maradhatok mellette csak ha vállalom legalább egy növér munkáját illetve széken alszom, nembaj, majd a nyilvánosság
nem vették fel nyolcosztályosba, nembaj, majd a nyilvánosság
szétbaszta az oskolát az aktuális kormány, nembaj, majd a nyilvánosság
nefolytassam:)

futás csicskák! 2012.07.11. 12:13:46

dicsak fizesetek csicskaparasztok geci hehehehe

Mikka-Makka 2012.07.11. 12:15:00

egyrészt van a botrányosan rossz adózási morál másik oldalon meg a NAV aki ott szívat meg ahol csk tud. senkinek se jó de még csk reményt se látok h bármi változna a közeljövőben

Robinzon Kurzor 2012.07.11. 12:18:48

A mocskos emútnyócévbe' volt olyan, hogy "Adózók Chartája", amiben lényegében az APEH azt vállalta, hogy fair módon fog eljárni.
(Persze leggyakrabban nem úgy járt el, de legalább valami látszólagos szándék volt rá.)

A NER-ben erre már nincs szükség, a NAV honlapján már nem találtam ilyen felelőtlen ígéreteket, hogy fair eljárás, meg egyéb ilyen bolsi trükkök.

fikanick 2012.07.11. 12:18:52

Hat ugye, nem kell egy olyan kormany segget nyalni, uzemeltetni a szervereiket, irni a politikai faszsagaikat, amelyik igy banik a polgaraival. Gondolom, azert ezekutan is a Fideszre szavaznal.

Hohenzollern 2012.07.11. 12:22:36

Azért az látszik, hogy a hozzászólók többségének nincs vállalkozása.

Ha lenne, akkor ugyanis ezeken nem röhögne és nem a blogszerzőt oktatná ki.
Az van ugyanis, hogy csak tavaly (52 hét) 58(!) alkalommal változtatták az adójogszabályokat. Az is van, hogy az adójogszabályok nehezen értelmezhetők, értelmezési probléma esetén pedig a NAV-ot nem köti a saját állásfoglalása sem, ha tehát a vállalkozó segítséget kér a NAV-tól, mire a NAV tájékoztat, majd a vállalkozó a NAV-tájékoztatás alapján tölti ki a bevallását és adózik, a NAV ugyanúgy bírságol és a vállalkozó hiába hivatkozik a NAV saját állásfoglalására.
És akkor még nem beszéltünk a tengernyi ilyen-olyan adatszolgáltatásról, bevallásról, kitöltendő és tíz(!) évig raktározandó iratokról.

Ráadásul ez még csak egyetlen hatóság, a NAV mellett ott van még a munkaügy, munkavédelem, önkormányzat, ÁNTSZ, stb., és ezek ráadásul sokszor egymásnak ellentmondó jogszabályok alapján működnek, így például amit az ÁNTSZ elrendel, azért az önkormányzat bírságol.

Arról pedig végképp nem beszélve, hogy az összes efféle hatóság úgy kezeli a vállalkozásokat, mintha egyrészt nem belőlük élne, másrészt mintha a seggéből rántotta volna elő őket.

Egyáltalán nem csoda, hogy nincsenek Magyarországon új vállalkozások és a régiek is csak döglődnek, mert a gazdasági válság mellett az ország hatóságai is mindent megtesznek azért, hogy kinyírják a vállalkozásokat, ezzel együtt a munkahelyeket.

vamvend 2012.07.11. 12:23:33

@fikanick: Mert a régi jobb volt? Te is nyugdíjas lehetsz, mert csak azoknak jó folymatosan, csak nekik van mindig minden az utolsó fillérig kompenzálva, csak az ő panaszuk az érdemi ügyintézést érdemlő, minden kormány alatt.:))

Aki vállalozik, vagy bármunkás, az le van szarva. A bolsik is leszarták, meg ezek is.

is 2012.07.11. 12:24:39

@Doomhammer: Szerintem is. Ha egy ilyen légyfaszpiszok cégen példát statuálnak, onnantól már az állampolgár megnyugodna, és Talicska Lajos nyugodtan dolgozhatna megint egy-két hónapot, mert a gőz ki lett eresztve.

Ugye jól értem?

@873ujr3rk: Ablak. Közéleti magazin. Nyilvánosság az állampolgár ügyes-bajos gondjairól. :)

is 2012.07.11. 12:26:30

@vamvend: "A bolsik is leszarták, meg ezek is."

Maga mindent kétszer mond, még egyszer mond? Most már látjuk (kétszer is), hogy a FIDESZ-ről mit gondol - és a többiről?

vamvend 2012.07.11. 12:27:47

@is: Köszönöm "elvtárs", a brossuraszöveget! Elvagyok az utódpárt écái nélkül is.

belekotty 2012.07.11. 12:29:37

Panaszt tett? Már megy is a TEK-es Audi magáért. Maga nem NER kompatibilis vállalkozó!

Professor Chaos 2012.07.11. 12:30:21

@Jimbo75:

Van benne valami, csak a vállalkozók 98%-ban nem azért keresi a kiskaputkat, hogy X5-öst vegyenek, hanem, hogy folyamatosan fizetést kapjanak Ők is és az alkalmazottaik is, a túlélés a cél.
A vállalkozói fizetések persze nem ugyanazok mint egy állami alkalmazottnál, de egy kis/közepvállalkozó nagyobb kockázatot és terheket vállall, amit nyilvánvalóan a nagyobb anyagi haszon fejében tesz meg.

Asztalos Gábor 2012.07.11. 12:30:43

mégis milyen könyvelő az, aki sima levélben küld el bármit is?

Asztalos Gábor 2012.07.11. 12:32:13

első találat a kockerd-re:
"
10 nap áll rendelkezésünkre. Ha ezt mégsem tennénk meg, akkor a jogszabály értelmében az adóhatóság az adószám törlését rendeli el
"

ha egy ilyet valaki nem ajánlva küld el, az BALFASZ!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 12:32:33

@Hohenzollern: Pontosan erről kapott a posztoló kioktatást.

A hülyéje! Elhitte a saját korábbi blogposztjait meg videóit!
Pedig minden meg lett előre mondva. Élesben meg csodálkozik.

utalom a politologusokat 2012.07.11. 12:32:53

nyihihi.. udv a valo vilagban!
en meg evekkel ezelott kenyszer vallalkozokent kertem adomerseklest es reszletfizetest...1.5 evig nem jott se szo se felelet. hat fogtam es visszaadtam a vallalkozoimat. majd par honap mulva mit ad az apeh (akkor meg igy hivtak) jott a papir, hogy akkor kezdhetem a reszleteket kuldeni.. :DD

vamvend 2012.07.11. 12:33:01

Egyébként, nem értem, mi a faszért kell pártpropagandára használni egy ilyen oldalt is? Nem ám, megvitatni, mit is kéne hasonló esetben tenni! Nem ám megbeszélni kinek milyen ügyei voltak és hogyan tudta megoldani! Dehogy! Észvesztő ami ebben az országban a sok primitív pártkatona megenged magának.:((

Asztalos Gábor 2012.07.11. 12:35:45

@Hohenzollern:

ez így igaz, pont ezért jó egy "profi könyvelő". persze aki valóban profi, és nem olyan, mint a posztolóé.

az ügyvéd is hasonlóan hülye, ha nem hívta fel a figyelmet a kérdőív fontosságára.

fikanick 2012.07.11. 12:36:00

@vamvend: Hat a "bolsik" (gondolom, Gyurcsanyt ert alattuk) legalabb nem szuntettek meg az ombudsmani funkciokat, amiknek pont ilyen tipusu funkcioi voltak a "bolsik" alatt (csak az epkezlab vita kedveert, en is hivatkozhatnek "nacikent" Orbanekra, de hat szerintem rajuk jobban illik a "bolsi" jelzo, mint Gyurcsany-fele idoszakra akire inkabb a "toketlen"-t aggatnam, ha mar mindenkepp jelzoket kell kirakni). Tovabba a "bolsik" alatt volt egy ugynevezett "roadmap", ami arrol szolt, hogy hogyan lehet elszamoltathatobba tenni az APEH-et az allampolgarral szemben, mint addig, amit a Fidesz egy tollvonassal megszuntetett, leven a forradalomnak nem kifogasokra van szuksege, hanem eredmenyekre.

Tudja, bolsik.

pit001 2012.07.11. 12:36:21

Tulajdonképpen te és a könyvelőd ..sztátok el és ezt már a nagy nyilvánosság is tudja...........
Ja a könyvelőd meg nem mond igazat azzal, hogy csak sima levélként adta postára, szerintem sz@rt feladni. Így jártál. :D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 12:36:58

@Asztalos Gábor: Ajánlva is. A feladóvevény csak a küldemény feladásának tényét bizonyítja a NAV szerint, a tartalmat nem.

Be kell menni, másodpéldányt érkeztetni, hátlapot aláíratni. A hatóságok XX. századi típusú rosszindulatával szemben a XXI. században a XIX. század megoldásai a nyerők.

Remélem, valami olyan végkifejletről értesülhetünk néhány hét múlva, hogy:

"Hát sajnos a kft-met meg kellett szüntetni, mert a szabály az szabály. Nagyon szerettem, de ismeretségi körömből többen is elmondták, hogy ez bizony velük is megesett. Mégiscsak jobb egy szigorú, következetes kormány atyai kezétől kapni néha egy-egy pofont, a parttalan káosz helyett!
Szerencsére a TÖKÖMOP-2012. pályázaton azonban nyertünk, pedig nagyon izgultunk, hogy csak egy üres A4-est adtunk be, azt is határidő után. Így újraalapíthatom a cégemet és most már nagyon fogok figyelni!"

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.07.11. 12:37:21

Hajrá bürokraták! Nehogy egy pici hiba legyen, mert baj lesz! A törvényeket tartassátok be precízen! Nehogy baj legyen!

A vállalkozók nagy része adót csal, úgyhogy ti meg nyugodt lelkiismerettel legyetek ostobán lusták, azaz ostoba szabálykövetők.

Így lesz szép teljes és tökéletes MAGYARORSZÁG.

fikanick 2012.07.11. 12:37:47

oxforddictionaries.com/definition/english/bolshie

Definition of bolshie
adjective
(of a person or attitude) deliberately combative or uncooperative:

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 12:39:22

@vamvend: A Mandiner.hu tulajdonosától és szerkesztőjétől kell megérdeklődni, miért használják pártprogandára.
Azért, mert ez egy ilyen oldal.

A posztolóval pedig nehéz együttérezni, ilyen világot akart magának, megkapta és most nem tetszik? Ezeknek semmi sem jó.

fikanick 2012.07.11. 12:40:18

@vamvend: Mert a vitaban az ellenfeleinket probaljuk meggyozni, nem a velunk egyetertoket? Ez tenyleg kerdes egy Fideszesnek? Csak mert ez sok mindent megmagyaraz...

Alikam 2012.07.11. 12:40:36

A NAV az egy buzi banda.

Egy ismerősömet csak azért ráncigálták be és várakoztatták 2.5 órán keresztül, hogy megkérdezézk tőle, ő maga írta e alá az adóbevallását, mert hogy ez állítólag ilyen szúrópróba szerű dolog és az ő nevét dobta ki a gép.

Komolyan, ezeknek annyi eszük sincs mint egy marék lepkének.

Hohenzollern 2012.07.11. 12:41:09

@Counter: Bocsi, azt nem tudom, hogy a blogszerzőnek korábban milyen írásai voltak, csak azoktól a leegyszerűsítő megállapításoktól dobtam le a szíjat, amit sokan kinyilatkoztattak.

Baromi egyszerű például rákeresni a neten a kockerd-re, de aki megtette, az nyilván szintén nem hallott még róla korábban és azt elvárni bárkitől(!) ebben az országban, hogy tisztában legyen a százszámra létező különféle nyomtatványok, bevallások, nyilvántartásokról, egyszerűen döbbenetes.

Nincs az a világraszóló találmány, amiből Magyarországon egy pályakezdő sikeres vállalkozást tudna indítani...A vállalkozás elindítása után jóeséllyel szétbírságolja valamelyik hatóság, vagy - lásd fent - szimplán megszüntetik a cégét valamelyik nyomtatvány beküldésének hiánya miatt.

Az is egy vicc, hogy 5-6 fős alkalmazotti létszám fölött már munkaügyest kell alkalmazniuk a vállalkozásoknak, hogy legalább legyen egy ember, aki négynaponta beidézhető valamelyik belvárosi hivatali épületbe, kartondoboznyi papírok bemutatására.

vamvend 2012.07.11. 12:44:12

@Counter: Ja. Ez is egy tipikusan politikai téma.:)) Azért is kell a fidesz összes bűnét itt újra felsorolni. Megértem. Első a párt.:))

További jó pártoskodást, minden témában! El ne felejtsétek a fidesz bűneit midne témához egytől egyig felsorolni, ha odaillik, ha nem! A fideszesek meg a bolsik bűneit nehogy kihagyják, ha az anyám tyúkja is a téma!

dr Smittpálelnökúr 2012.07.11. 12:45:40

@Doomhammer: "Teljesen egyetertek a NAV-val! A rendet betartani keptelen cegeket be kell zarni, hibajuk elkovetese utan nyugtalansagot, elegedetlenseget szitokat pedig pellengerre kell allitani."

Valójában a rendet betartani képtelen hivatalokat kellene elsőként bezárni, akkor pl az APEH-et már át sem kellett volna nevezni NAV-ra, már régen megszűnt volna.

A cégek ugyanis azért vannak, hogy termeljenek, és a törvények miatt, "mellékesen" foglalkoznak adózással, mivel muszáj.

Ellenben az adóhivatal egyetlen tevékenysége az adók beszedése, és ők azt a feladatot nem képesek rendesen elvégezni, amiért egyáltalán léteznek.

És még csak meg sem bírságolhatja őket senki, ha elbarmolnak valamit. :-(

Alikam 2012.07.11. 12:48:56

@Pigsy: hát igen, olyat még nem hallottam, hogy a fuxos cigánytól kockerdet kértek volna...

Muzsikok közt 2012.07.11. 12:50:24

Találtál profi könyvelőt, aki még életében semmit se küldött a NAVnak....keress másikat.

Ettől hülye a NAV és a többi ÁVH is.

is 2012.07.11. 12:50:31

@vamvend: Kemény az élet, ha csak összevissza használunk szavakat, amiknek az értelmét se tudjuk, ugye? Neked arról sincs fogalmad szerintem, hogy honnan is van ez a bolsevik szó, nem ám arról, hogy mit is jelent pontosan.

Tényleg barátilag javaslom, hogy olvasgass, és ne hagyd magad felültetni. A létező legkomolyabban igaz, kimutatható és levezethető, hogy itt 2010 _óta_ van bolsevik rendszer, és nem előtte volt.

Aztán ha tisztában vagy a bolsevikkel, akkor rátérhetünk az elvtársra is, az lesz a második kör, hogy abból kigyógyítsunk. Kis lépés lesz ez neked, de sokat segít Magyarország előre jutásában.

is 2012.07.11. 12:52:08

@vamvend: Kemény az élet, ha csak összevissza használunk szavakat, amiknek az értelmét se tudjuk, ugye? Neked arról sincs fogalmad szerintem, hogy honnan is van ez a bolsevik szó, nem ám arról, hogy mit is jelent pontosan.

Tényleg barátilag javaslom, hogy olvasgass, és ne hagyd magad felültetni. A létező legkomolyabban igaz, kimutatható és levezethető, hogy itt 2010 _óta_ van bolsevik rendszer, és nem előtte volt.

Aztán ha tisztában vagy a bolsevikkel, akkor rátérhetünk az elvtársra is, az lesz a második kör, hogy abból kigyógyítsunk. Kis lépés lesz ez neked, de sokat segít Magyarország előre jutásában.

Professor Chaos 2012.07.11. 12:52:12

@Hohenzollern:

Mindez megfejelve a biztonság hiányával. Hónapról hónapra változnak a dolgok, nem lehet tudni mikor kap az vállalkozás valami különadót (pl telekom), vagy éppen az állam átveszi az uralmat a területen (pl utalvány) és lehet menni utcát söprögetni holnaptól.

porthosz 2012.07.11. 12:52:51

@Hohenzollern:
"Az is egy vicc, hogy 5-6 fős alkalmazotti létszám fölött már munkaügyest kell alkalmazniuk a vállalkozásoknak, hogy legalább legyen egy ember, aki négynaponta beidézhető valamelyik belvárosi hivatali épületbe, kartondoboznyi papírok bemutatására. "

Ennél sokkal nagyobb vicc amikor olvasom a fantomcégek rekord adotartozásait, amik csak "néhány" milliárd forint / cég és ez érdekes módon nem tünt fel a NAV-nak. Szóval ha elfelejtesz beküldeni egy lapot akkor figyelmeztetés nélkül megszüntetik a céget, de ha adót csalsz akkor majd csak 10 év múlva mikor már több milliárdról szól a csalás... Milyen érdekes.

ohrana 2012.07.11. 12:53:46

1. A könyvelő internyeten is beadhatja, a legjobb. Mert akkor az adózó is ránézhet, hogy meg-e van-e. Persze nagy a hátránya, mert le nem tagadható.
2. Az elmúlt-ötven-év öröksége. Mindenki adócsalt, aki csak tud. (Nekem o.gy. képviselő mondta, mikor panaszkodtam, mennyi a befizetendő adó, hogy hülye vagyok, nem kell befizetni, meg számlát kell venni - őneki ugyanannyi számlából másfélszer annyi marad.)
Ma a helyzet, hogy a törvények betarthatatlanok, mert úgy hozzák, hogy úgyis csalnak (a törvényhozók csak tudják...), a NAV úgy áll mindenkihez, hogy gazember - ebben a helyzetben csak vesztes lehet az ember. Hiszen a tisztességtelen játszma szabályai szerint kellene játszania, mert a törvények, rendeletek, egész szabályrendszer erre van szabva.
Meg ugye, ha elsőre és másodikra sem találnak semmit, akkor begorombulnak, hogy ezt a rafinált adócsalót, és kinyírják.

ma

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.11. 12:56:16

@dr Kangörény:
"A cégek ugyanis azért vannak, hogy termeljenek, és a törvények miatt, "mellékesen" foglalkoznak adózással, mivel muszáj."

De nem osszevissza, atabotaban termeljenek, hanem az az emberiség, a jövõ generációk, a környezet iránti felelõsségtudat kérdéseivel való szembesülés is tortenjen meg. Ezt nem biztositja az, ha a versenyre hivatkozva kizsigerelik az emberiseget, a jovo generaciokat vagy a kornyezetet ezek a cegek. Ezt csak az biztositja, ha az allam neveben eljaro hivatalok - amelyek nem szolgaltatok, hanem szolgalatot vegeznek, mint a rendorok vagy a katonak - biztositjak az erkolcsi elvek ervenyesuleset.

Egy cegnek nincs joga a letezesre, ha nem teljesiti a tulajdonnal jaro tarsadalmi felelossegeket. Ez esetben a posztiro kotelessege lett volna a KOCKERD nyomtatvany kitoltese, amit nem ok nelkul ker a hivatal, hanem a gazdasagi rendteremtes okan.

www.miniszterelnok.hu/beszed/csak_az_igazi_teljesitmeny_szamit
"Elképedve tapasztaltuk, hogy a régi világ búvópatakként a legváratlanabb pontokon tör a felszínre. Ott volt a gazdasági döntéshozatalban, ott volt a médiában, ott volt az egyetemi katedrákon, szinte minden területén az életnek. Ahelyett, hogy eltűnt volna, újra terjeszkedni kezdett, és be is hálózta Magyarországot. Behálózta és gúzsba kötötte a munkakedvet, a vállalkozó kedvet, vagyis mindazok ambícióit, akik igazi teljesítménnyel szeretnének érvényesülni az életben. 2010-ben azonban a magyarok úgy döntöttünk – nagyon nagy összefogást létrehozva –, hogy megszabadulunk ettől a hálótól, és megújítjuk az országot."

Na, ezert kell a KOCKERD.

Hohenzollern 2012.07.11. 12:58:12

@Professor Chaos: Igen, fentebb írtam is, hogy a biztonságos vállalkozási feltételekről annyit, hogy csak a tavalyi évben, tehát 52 hét alatt 58 alkalommal változtatták az adójogszabályokat.

Lehet vihogni a könyvelőkön, meg így sz@r a könyvelő, úgy sz@r a könyvelő, de ezt épelméjű ember képtelen követni. Ezek ráadásul csak az adójogszabályok, ott van még mellettük a tengernyi munkaügyi, társadalombiztosítási, stb., jogszabály, ami mind-mind párnaponta változik, újabb és újabb nyomtatványokat találnak ki, egyszerűen őrületbe kergetve a könyvelőket is.

Ezeket legfeljebb könyvelőirodák tudják lekövetni, ahol a könyvelők szakosodnak és egy-egy könyvelő csak a NAV-val, másik a társadalombiztosítással, harmadik a forgalmi adókkal, stb., foglalkozik.

De egy induló vállalkozás nyilván nem az Ernts&Young-hoz megy könyveltetni havi négymillió + ÁFÁ-ért, hanem Terikéhez havi tízezerért, aki nyilvánvalóan képtelen lekövetni a naponta változó előírásokat, törvényeket, rendeleteket.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 13:01:03

@vamvend: Igen, ez egy tipikusan politikai téma. Adópolitikai.
2010-ben pl. arról is szavaztunk, hogy ilyen adópolitikát akarunk. Ilyet akartunk és ebből szerző is kivette a maga részét.

A politika nem az, hogy Gabika mit mondott Atisnak, és Bence mit szólt Gyuri új hajához.

@Hohenzollern: Egyetértünk. Ez természetesen mind a szánalmas, elkeserítő és gyalázatos metszéspontjában mozog.
A szomorú az, hogy Lolának pártvonalon elintéződhet az ügye, a többiek meg bőszen szívnak tovább ez és másik négyszázezer hatósági csapás súlya alatt.

Egy igaz ember 2012.07.11. 13:03:40

Na igen, milyen "profi" könyvelő, aki nem ajánlottan küld el egy postai bevallást?
Amúgy remélhetően ugye nem a Te ügyfélkapudat használja a bevallásaid beküldéséhez?
Csak hogy tudd, egy becsületes könyvelő a T180-as adatlapot adja be és a saját ügyfélkapuját használja az ügyfelei bevallásai beküldéséhez. Gyakran fordul elő, hogy a vállalkozóval nyittatnak ügyfélkaput, majd elkérik tőle a jelszót, amire aztán szerencsétlen már maga sem emlékszik és szépen - minden felelősség nélkül - a vállalkozó ügyfélkapuján keresztül küldözgetik a bevallásokat. A pofátlanabbja még a kormányablakba vagy az okmányirodába is a vállalkozóval megy.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 13:04:21

@Hohenzollern: És ha még csak tb és munkajogi ellenőrzés volna!

A szakhatóságok száma közel végtelen és mind-mind polcnyi ellenőrzési, vizsgálati, nyilvántartási jogosítvánnyal rendelkeznek, természetesen egymással és önmagukkal is ellentmondva.
Mondom, itt nem az intézményt, jogszabályt, eljárást kell ismerni, hanem a Lacit az ellenőrzési osztályról, meg a Manyikát az iktatóban.

De előre meg lett mondva, hogy ez lesz. A nyugati ember intézményekhez hű, azokban bízik, azoknak engedelmeskedik. A keleti meg Viktorban, Lolában és pénzügyes Sanyiban.
És Lolának működni is fog, meg fogjuk látni.

Apeiron (törölt) 2012.07.11. 13:04:38

@Doomhammer: Megemelem kalapomat maga előtt. Hogyan képes még mindig ezt a szart olvasgatni? Én a Rózsiét sem voltam képes végigrágni.

Dux László. Egyszer összehozott vele a sors. Nyilván egyetlen találkozás nem jelent semmit, de az, hogy ez az ember erkölcsről dumáljon ... hát felháborítónak érzem.
Ez a faszfej azt írja, hogy

"erkölcsi nevelésük azonban meglehetõsen hiányos."

Könyörgöm, egy doktorandusz legalább 24 éves, mi a faszt akarnak ezek nevelni rajta?

Egyébként az összes KDNP-s ilyen seggfej moralizőr. Semmit nem értenek a rendszerek működéséből.

Azt írja
„mindegy, hogy mit csinálsz, csak sikeres legyél”

Hát a faszom eldurran. A kutatói szakmákat gólra játszák, ez benne van a szabályzatban. Megfelelő publikációs mennyiség, később idézettségi mutatók, amiket az olyan pöcsöknek lehet felmutatni, akik a kutatási pénzeket osztják széjjel.

Kicsit lejjebb

"a pénzszerzés-pénzköltés rendszere ....
kérdéseivel való szembesülés"

Na ez vajon mi a pék faszát akar jelenteni? Azt, hogy a magyar K+F annyira forrásszegény, mint az Aral-tó vízellátása? Vagy azt, hogy homo ethicusként hogyan lehet megbírkózni a magyar K+F finanszírozás rejtett útvesztőivel? Vagy azt, hogy doktoranduszként a pofa befogása jog és kötelesség Dux szerint?

"A legmagasabb szintû értelmiségi
képzés leendõ oktatóinak és a tudományos
kutatás szakember-utánpótlásának
erkölcsi felkészítése, nevelése nem
megkerülhetõ és nem halasztható feladatunk."

Oh, hogy szakadna rá az ég! Basszátok meg aranyoskáim! Ti, professzorok, öreg motorosok vagytok a felelősek azért, hogy a magyar tudomány oda jutott, ahova. Ti beszéltek erkölcsről? Ti beszéltek nevelésről, miközben az oktatás termtudos ága kihalófélben van? Ti beszéltek utánpótlásról, akik hagytátok, hogy széjjelessen a TIT és minden más népszerűsítő intézmény? Utánpótlás? Ti hoztátok azokat a törvényeket, melynek hatására a tehetséges fiatalok a Fazekasból és máshonnan azonnal külföldre felvételiznek?

"Akkor is, ha a morális szempontok
tiszteletben tartása gyakran
nem a karrierépítést, a gyors elõmenetelt
garantálják és nem a kutatási támogatások
bõséges, könnyed hozzáférését
jelentik."

Kinek a karrierjéről beszélsz Lacikám? A tiédről? Na mutass jó példát! Mondjuk egyévi fizetésemet felajánlod a magyar tudomány szolgálatában, lemondasz az ilyen-olyan adófizetői pénzből fenntartott címeidről és elkezded járni a középiskolákat, hogy megreformáld a termtudos oktatást? Hajrá! Amíg ezt nem teszed meg, addig ne játsz mások karrierjével, köcsög! És ezt mond meg Rózsi barátnődnek is! Az is csak a más karrierjétől vár áldozatot, maga nem tudott lemondani, amikor kiderült, hogy orbán szájbahugyozta, őt magát pedig hazugságon érték. Pont.

"Olyan szakmai-morális
közeg kialakítását és fenntartását
igényli, ahol a majdan kiválasztásra jogosultak
kiválasztása a tudományos
teljesítmények, publikációk mellett,
szilárd erkölcsi alapokon, emberi kvalitások
alapján történik."

Élveznéd, mi? Te kis morálnáci!

dr. pretender 2012.07.11. 13:06:38

@Hohenzollern: amellett, hogy a mondanivalód lényegével egyetértek, azért azt tudni kell, hogy a NAV ki sem adhat állásfoglalást jogszabályértelmezés célból... csak ezt az államigazgatási szervek többsége el szokta felejteni.

Egy igaz ember 2012.07.11. 13:06:52

Még egy tanács:
Tárcsázz a bal felső sarokban megadott telefonszám mellé eggyel-kettővel. Így több esélyed van, hogy felveszi valaki és akkor vagy kérj tőle segítséget vagy kérdezd meg, ki helyettesíti az ügyintézőt.

vamvend 2012.07.11. 13:09:36

@is: Olyan jó, mikor az ostoba elvtásak nem akarnak emlékezni rá, hogy így hívták (boslevik) szovjetek kommunista pártját:Szovjetunió Kommunista Pártja vagy SZKP (oroszul: Коммунисти́ческая па́ртия Сове́тского Сою́за, rövidítve КПСС) az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt bolsevik szárnyának utódpártja volt 1952 és 1991 között. A kommunista név már jóval előbb bekerült a párt elnevezésébe: 1918-tól Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt (OK(b)P), majd 1925-től Össz-szövetségi Kommunista (bolsevik) Párt (ÖK(b)P, Всесоюзная коммунистическая партия (большевиков), ВКП(б)) volt a neve, a Szovjetunió Kommunista Pártja nevet 1952-ben vette fel.

Na most, ha okosnak akarsz tűnni (nagyon erőlködsz), talán ne gondold, hogy te tudsz valamit amit mások nem. Innen bolsik a bolsik., ha tetszik, ha nem. Ha sért, ha nem.

De ez itt nem téma "elvtárs"!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.11. 13:13:20

@Apeiron:
Latom. szeretned felremagyarazni a cikk jelenteset. Ugyan ez a cikk konkretan a doktoranduszokrol szol, de a lenyeg benne nem ez, hanem az ertelmisegi felelosseg.

Szo szerint:
"Ahol formális etikai képzés
egyáltalán zajlik, annak hatásait gyorsan
lerombolja a „mindegy, hogy mit
csinálsz, csak sikeres legyél” szemléletmód
rejtett kurrikuluma. "

Ez volt megragadhato Lola postjaban is, amikor a NAV-val valo partneri viszony helyett - amelyre Dr. Zerge oly lenyegrelatoan mutatott ra - egybol a siker, az adoszam visszaszerzesenek fogyasztasi duhe kerekedett felul es e celbol nem riadt vissza a mediajelenlettel valo visszaelestol se, amelyet pedig nem maganugyek kiteregetesere kapott a tarsadalomtol, hanem tobbek kozott az ertelmisegneveles celjabol is.

Az a helyzet, hogy a felsooktatas nem teljesiti elsodleges feladatat, ami a megfelelo moralis alapokkal rendelkezo ertelmisegi reteg NEVELESEBEN foghato meg. Az erkolcs nelkuli tudas veszelyes!

Erre szomoru pelda ez a post.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.11. 13:13:36

@Hohenzollern: munkahelyet csak a multi adhat - ez a kormány állásfoglalása

amúgy milyen vállalkozása lehet lolának?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 13:15:11

@Apeiron: Neki megvannak a szilárd morális-etikai alapok meg az emberi kvalitások is, ezt pedig onnan tudjuk, hogy magába nézett és ezeket látta.

Persze hogy szeretné őket használni :-)

A szar és az eszelős minőségeket egyesítő szövegek olvasása egyébként nem csak Doomnak hobbija, engem is gyönyörködtet.

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 13:15:21

Sajnos teljesen igazuk van azoknak - felvetve a könyvelő hantájának komoly valószínűségét is -, akik aszondják, hogy ez sajnos ilyen társasjáték, szóban panaszkodni meg felesleges is, mert az az ügyintéző által alkalmazandó egyetlen jogforráson és eljárási szabályon se változtat, csak az idegeit veszi feleslegesen igénybe.

Viszont ezek akik ezeket a jogforrásokat és eljárási szabályokat írják, megérdemlik a pellengért és a mókusok elé vetést, ha olyasmi miatt reszeltetnek el szó nélkül egy (ön)foglalkoztatást, ami közvetlenül sem a foglalkoztatáshoz, sem az adózáshoz nem kapcsolódik.
Ez itten egy túlkompenzálás.
Hogy minek a túlkompenzálása, talán majd a halálos ágyán meggyónja valamelyik fijú.

vamvend 2012.07.11. 13:15:30

@Counter: Jó hagyjuk!

Tudomásul vettem, hogy a pártkatonáknak minden témánál kötelssége felsorolni az ellentábor összes bűnét!

Hogy emiatt élhetetlen lassan az ország, mert még egy adóproblémát sem vagyunk képesek megbeszélni pártpolitikai fikázás nélkül, az meg hol zavarja azt, aki hisz a nagy eszmében? Minél rosszabb a polgároknak, a pártcsicskás gazdáinak annál jobb. És hátha leesik valami morzsa a nagyurak aszatláról. Gratulálok!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.11. 13:16:54

@Dr. Zerge: Az adóhivatalnál csak egy félelmetesebb van: a nyilvánosság."

meg ahogy móricka elképzeli.
most aztán rettegnek a navban, hogy ez a poszt kikerült.
nem esznek-alusznak semmit se a félelemtől

KevinMulder 2012.07.11. 13:17:37

Amióta külföldre vittem a cégem és ott adózom, kisimultak a ráncaim. Teljesen más érzés, ha egy ország működik ...

Hohenzollern 2012.07.11. 13:21:31

@dr. pretender: Igen, hát ez már csak hab a tortán.

Tény szerint az, aki ma Magyarországon vállalkozásba kezd, rosszabb esélyekkel indul, mintha egyszerűen elmenne egy kaszinóba és megpróbálna tízszerezni.

Az már közhely, hogy egyetlen hatóság sem partnere a vállalkozásoknak, sokkal inkább potenciális bűnözőként tekintenek rájuk, mintha a sok százezernyi kényszervállalkozó, csőd szélén táncoló vállalkozás helyett Magyarországon minden vállalkozó 500-as SLK Mercivel járna és az alapvető hivatali hozzáállás az, hogy mindegy milyen ürüggyel, de pénzt kell bevasalni a vállalkozásoktól bírságolások formájában is.

Ezek az adóíven nem szereplő közterhek, amikről a munkavállalók többségének fogalma sincs, a statisztikákban sem jelennek meg, csak közhelyesen lehet mondogatni, hogy "Bekéne tartani a szabályokat"...Hogy az egymásnak ellentmondó jogszabályok közül mégis melyiket, arra viszont még senki sem tudott választ adni.

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 13:22:57

@tesz-vesz: "Az adóhivatalnál csak egy félelmetesebb van: a nyilvánosság.

'meg ahogy móricka elképzeli.'"

Na ja, majd pont az anonim terrorostának deklarált réteget nem fogja leszarni Pártunk és Kormányunk bármelyik háztáji vazallusa.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 13:23:53

@vamvend: Sajnos nem bírsz azokkal a fogalmakkal, amelyek szükségesek volnának ahhoz, hogy beszélhess arról, amiről szeretnél.

A "politika" kifejezés nem azt jelenti, amit te hiszel róla. Az az "aktuálpolitika", esetleg "pártpolitika" szavakkal fejezhető ki.
A "politika" valóságosan a közügyek szabályozását magát, annak módját jelenti. Ennélfogva ez egy politikai témájú cikk, természetesen politikai jellegű válaszokkal.

Természetesen az az attitűd, amit az adóhatóság tanúsít, ennek szellemében adópolitikai természetű. Ezért nem lehet máshogy beszélni róla, mint politikai tartalmú véleményekkel. De ez normális.
Az a kádári mentalitás a nem normális, amellyel egy nagyon is és klasszikusan politikai témát depolitizálni szeretnél, hogy jaj, a külön szférában zenélő pártpolitikum meg ne hallja.

Apeiron (törölt) 2012.07.11. 13:27:11

@Doomhammer: Ja értem. Tényleg elnéztem a dolgot. Túlságosan elterelte a figyelmemet a Dux cikk tartalma. Bocsánat! Legközelebb körültekintőbb leszek!

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.07.11. 13:33:54

Sok kaland vár még a cikk beküldőjére.
Bizonyára jól rájuk ijesztettél ezzel a levéllel...
Nálam szinte mindent minden alkalommal elbaltáznak valamit, elírják, elvesztik, rosszul számolják ki, nem küldik meg, stb. Szerinted érdekli őket? De ha majd egyszer nálam is találnak valami apróságot, akkor kapom majd a nagy büntit.
A hivatalnak nincs felelőssége, mert nem ők vannak érted, hanem te vagy értük. Ez az itthoni hozzáállás.
A törvényt neked kell betartani, nekik nem.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.11. 13:35:26

Jogos, de szerintem nagy ívben szarják le. Ha nem így lenne, már rég lenne panaszirodájuk, ahogy bármely szolgáltató cégnek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 13:36:47

@Doomhammer: "A kölcsönösség a társadalmi tõke
egyik igen fontos jellemzõje. A vállalkozásokkal kapcsolatban azt kellene jelentenie, hogy az állam és az önkormányzatok mindent megtesznek azért, hogy a
közvetlen gazdasági hasznot hozó vállalkozások számára megteremtsék a megbízható
és hatékony mûködés feltételeit. Ma ennek
a kölcsönösségen alapuló állami, önkormányzati magatartásnak a kitûnõ
példáját láthatjuk Szlovákiában, ahol
nem akadályokat állítanak a vállalkozások mûködtetése elé, hanem igyekeznek minden módon támogatni azt.
Magyarországon ellenben az állami
szerepvállalás nagyrészt abban merül
ki, hogy a vállalkozásoknak valóságos
akadályversenyt kell kiállnia csak a
mûködtetés érdekében. "

Lola vállalkozása elutasította az őt támogató hatósági kezet. A KOCKERD a megbízható és hatékony működés irányába tett lépés. Hiszen aki nem tud határidőre visszaküldeni, az se nem megbízható, se nem hatékony.

És most Lola azt szeretné, ha nem hatékony és nem megbízható vállalkozása az állami támogatásokat félresöpörve, a segítő, a közösség érdekeiben eljáró felügyeletet negligálva működhessen. Mélységesen elítéljük, mi, polgári, közösségelvű, mucsai magyarok, nemde?

salamander 2012.07.11. 13:39:11

NAV olyan autonóm hatóság, amelynek jelenleg nincs felettes szerve. Tehát a NAV ellen NAV-hoz lehet fordulni illetve a jogerős határozatot bíróságnál meg lehet támadni.

Azonban nem eszik olyan forrón a kását, mert a NAV (no nem védeni akarom mert megvédik ők magukat) simán lehet fellebbezni szólni stb. általában együttműködőek.

1. Azért ilyen elbaszarintásokat illik személyesen intézni.

2. A könyvelő popsijára azért elhelyezhetnél egy erőteljes rúgást mert alapértelmezésben őt azért fizeted, hogy tudjon és ne higgyen.

Milyen dolog az, hogy van egy hivatalos, nyomtatvány és feladja karácsonyi üdvözlőlapként...? A könyvelő és jogász alapból tudja, hogy "minden"! amit ő felad, csak ajánlott tértivevényes levélben mehet kész.
Aki ezt nem tartja be, az fizet, méghozzá kártérítést.

Tehát, ha nagyon szigorúan nézzük a dolgot nem a NAV a hunyó hanem a könyvelőd, akinek azonnal és rögtönös szándékkal rá kell repülnie a feladatra hogy hibáját jóvá tegye. Károdat pedig neki kell megtérítenie biztosításából - már ha van neki.
Neked pedig javaslom továbbá, hogy cseréld le a könyvelődet.

...

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 13:40:51

@Counter: Hadd el... akad, akinek még a NER sem elég jó. Csak tudnám, hogy akkor mi!

Mennike 2012.07.11. 13:42:28

@Hohenzollern:

Az, amit leírsz, igaz, jogos. De üti ezt az állításodat az a többször leírt tanács, hogy ember ebben az országban hivatalnak nem ad fel csak úgy levelet. Ehhez nem kell vállalkozónak lenni, csak itt kell élni. Ezt mindenki tudja, aki itt él, és nem ment el az esze. Ha vállalkozó, akkor meg pláne! Mindenről bizonyíték kell, hogy te lefedezd magad.

A hivatal pedig, ahogyan egy posztkommunista országban, packázhat, és a hatalmát gyakorolja, ahogy tanulta az elődeitől. A mai hatalmasságok nem a demokrácián és humánumon, hanem a szocialista rendszeren szocializálódtak ugyanis. Nem a demokrácián, emberségen, segítőkészségen, hanem a protekcionizmuson, sunyiságokon, a kommunista munkamorálon és hatalomfelfogáson. Vagy Orbán Viktorék szülei nem a vidéki párttitkárok voltak? Akik pontosan tudták, hogyan működik a hatalom, a hatalmasságok, a "jó kapcsolatok"? De, igen.

A hivatal itt hatalom, haptákban kell előtte vágnod magad, és nem kell olyan tévképzeteket hinned, hogy ez egy demokrácia, hogy az emberért van a hivatal, és azért, hogy menjenek a dolgok, úgy összességében. Akkor miért is üresek állandóan a parlamenti padsorok?

Dehogy! Itt mindenkit csalónak néznek, mert erre jár az agyuk. Minden vállalkozó csal, lop, hazudik. És hülyére keresi magát, csak nem vallja be. Ez nekik az alapkiindulás. Biztos eleget látják a szüleiket, apucit, hogyan is gyűlik nekik a vállalkozói vagyon a bankszámlán. És másoknak nem akarják ezt megengedni. Ergo, mindenkiről aljasságot feltételeznek, mert nem is tudják elképzelni sem, hogy mi is az a becsületesség. Magukból indulnak ki.

Ott, ahol az egyéni vállalkozók minimálbére nem azonos a hivatalos minimálbérrel, és ahol az egyéni vállalkozóról eleve azt feltételezik, hogy 100%, hogy csal, lop, s ezért nem a számára külön megállapított minimálbér után, hanem annak a 150%-a után fizeti a járulékokat, ott ilyen csalafinta, kommunizmuson nevelkedett észjárás uralkodik. Hívják akár magukat ifjú demokratáknak, Egyre dagadó, pocakos, prosztók, mint a régi elvtársak. Ezek a morál szót egyetemen hallották először életükben, de a jelentését soha nem fogják megérteni...

2012.07.11. 13:45:10

most nemazért, de abban van válaszboríték is, és nyilvánvaló, hogy nem az első kukába kell bedobni, hanem postán feladni. aki ennyire nem életképes, hogyan akar céget vezetni? ügyvéd nem látott még ilyet? könyvelő nem látott még ilyet? ez az igazi epic fail.

QM 2012.07.11. 13:45:40

A helyzet változatlan. Fölösleges bolsevikozni, meg figyeszesni. Ez mindig így is volt, és csak szarabb lesz.
A gengszterváltáskor 1990-ben a "megtűrt" kisiparos voltam, 8%- nál nagyobb haszon= "tisztességtelen haszon " :-). Ugyanígy szopattak, ugyanazok, akik most is ott ülnek. Aztán elkezdték támogatni a "vállalkozásokat". Jött még 5-6 újabb sarc és bírságolási lehetőség. Be is fejeztem az ipart. Bár az APEH még hét év után is megakart bírságolni mert nem adtam be adóbevallást a 7 éve megszűnt ipar után. 7 év után kellett bevinnem az önkormányzati igazolást, az ipar megszüntetéséről, hogy végre lenyugodjanak.

Hohenzollern 2012.07.11. 13:51:40

@Mennike: Nyilván nem ismerem a körülményeket, én is azt gondolom egyébként, hogy a szóbanforgó könyvelő egyszerűen nem tudott erről az idei újabb nyomtatványról és nem küldte be.

Ezen viszont, lásd fentebb, nem lehet csodálkozni, lévén egy egyszemélyes "könyvelőiroda" képtelen már követni a jogszabályváltozásokat és erről alapvetően nem a könyvelő tehet még akkor sem, ha könnyebb a könyvelőt ekézni, mint azt elismerni, hogy a Magyarországon honos jogbizonytalanságban képtelenség szabálykövetőnek lenni még a legnagyobb jóindulattal is.
Az, aki azt állítja, hogy tud, vagy ismer olyan vállalkozást, legyen az akár kis, akár nagyvállalkozás, amely a rá vonatkozó többezer jogszabály mindegyikét(!) betartja, tételesen nem mond igazat.

Nekem egyébként az a kedvencem, amikor ráeresztik az ilyen-olyan ellenőröket kampányszerűen a cégekre, hogy szedjenek be pénzt a vállalkozásoktól, utána pedig mindegyik hatóság, mintha az teljesen természetes lenne, akár 5-6 alkalommal is berendeli a vállalkozás képviselőjét, természetesen munkanapokon, munkaidőben a hivatali helyiségébe.

Hogy a vállalkozónak esetleg dolgoznia kellene a megélhetéséért, pláne hogy kifizettetik vele még a 4-500 forintos parkolási díjakat is óránként, az teljesen természetes, elvégre a vállalkozó fizessen azért is, hogy később (bírságot) fizessen.
Ez az államigazgatás hozzáállása a saját polgáraihoz.

Alonee 2012.07.11. 13:51:46

@Doomhammer: A sokadik üzenet pedig az, hogy kitermeli a hányingert keltő, szervilis hülyéket is.

moncayo 2012.07.11. 13:55:58

A kerdoivben ilyen faszsagokat kerdeznek egy uj cegtol hogy pl ki az a szemely aki kiosztja a munkaruhat

bigthereal 2012.07.11. 13:57:29

@is: mi a rákért offolsz állandóan?

beteg propagandista...

tevevanegypupu 2012.07.11. 13:58:04

Lola vegyel fel egy JO konyvelot es mindig, mindent ellenorizz, de tenyleg mindent. Nagy ostobasag volt azt hinni, hogy majd az alkalmazottak tokeletesek lesznek.

Alikam 2012.07.11. 14:03:36

@Hohenzollern: így van, a magyar adórendszer és törvények messze földön híresek arról, hogy állandóan változnak.

Sajnos ez a változás az adófizetőknek rengeteg pénzébe kerül, új nyomtatvány, alkalmazottak betanítása, a cégeknek meg mindig szopó!

makacs szennyeződés 2012.07.11. 14:05:21

vállalkozó vagy, ellenség vagy, ennyi a történet.

ha tértivevénnyel küldöd el hibátlanul a kamunyomtatványt, akkor még ennél is sokkal abszurdabb indokkal csalnának ki belőled pénzt. mert itt ugye nincs másról szó nyilván.

mert abban biztos lehetsz, hogy akkor is beléd kötöttek volna.

hogy röhöghettek a NAV-nál a kisasszonyok!

"nézd már, ez a szerencsétlen meg SIMÁN küldte el a KOCKERD-et! :D áhhhááhááhhá!! na ezt most megcsíptük! ennek vége van! adj egy ötöst, Irén! :D"

nagyon bátor és vakmerő dolognak tartom, ha valaki ma A Párton kívül vállalkozást indít/üzemeltet.

Alikam 2012.07.11. 14:06:22

@Zuckerbrot: na várjál baz meg..., azért az kurvára nem úgy megy, hogy azt feltételezzük, hogy azt ajánlott leveleken kívül a normál postai küldemények nem fognak eljutni a célszemélyhez...

Azért baz meg ne így kezeljünk már egy postai szolgáltatást.

Minden faszom levélért fizessek 700-800 forintot?

Na basszuk már egymás idegeit....

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 14:06:57

@makacs szennyeződés: Lola belül van, csak nem tűzte ki a zászlót ezek szerint ;-)

@moncayo: Ezt igenis fontos tudnia a NAV-nak. Nem? De, mert törvény van rá.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.07.11. 14:08:00

@QM: @vamvend: Van a polgártársaknak egy rossz hírem: az APEH/NAV hozzáállása jól mérhetően változik a kormányokkal. Nekünk (kiemelt adózó) 1998-ig kiválóan ment minden az adóhatósággal. 1998-2002 között két olyan ellenőrzésünk volt, ahol sok pénzt (százmilliókat) akartak elvinni (de ott is szívattak, ahol nem találtak semmit, rendszeres volt a kiutalás előtti ÁFA-ellenőrzés), az egyiket fellebbezésen, a másikat bíróságon bukta el a hivatal.
2002 után ismét működött minden (2004-től meg kisvállalkozó voltam, magam könyveltem, ügyintéztem). Hogy most mi van, az meg hallható a hozzászólásokból. A hivatalnak új vezetője lett, átszervezték, hogy a bánatba nem a kormány lenne a felelős.

yerico1 2012.07.11. 14:08:13

Múlt heti hír, hogy megszületett Baranyában az ELSŐ jogerős döntés perben, amiben vesztett a NAV. Szóval hajrá a pereskedéssel.

Muzsikok közt 2012.07.11. 14:09:19

@Alikam: A poszt a NAVot szidja. Szerintem a könyvelőt kéne szidnia vagy a postát. Nem ugyanaz. Szvsz sosem volt postán az a levél, és a vállalkozó nagyon kezdőcske ha ezt benyalja.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 14:10:19

@Alikam: Pedig de, pontosan úgy megy.

Van, hogy az ajánlott sem jut el, de akkor legalább van egy fecni és lehet nyomozni a levél után. A nem ajánlottak le sincsenek szarva, már tisztesség ne essék.

Ez időtlen idők óta így van, és valóban több, mint kétséges a könyvelő "csak simán adtam fel" védekezése. Aki levelezett már hivatallal, annak ezt tudnia kell.

Muzsikok közt 2012.07.11. 14:11:41

@Kuviklacz: Nyilván ha a libsi blogodat reklámozod, akkor minden amit mondasz igaz, ugye?

Alikam 2012.07.11. 14:14:04

@Zuckerbrot: egy normál postai küldeménynek is van azonosítási száma bármilyen hihetetlen is.

A NAV-ot? Még jó hogy szidja, azt mindig lehet, sőt kötelező is, geci vérszopó az összes, nekem senki ne jöjjön azzal, hogy egyszerű alkalmazott, faszt, rohadt spiclik akik az adófizetőket basztatják a fuxos cigányhoz meg hozzá nem mernek nyúlni meg ugye a képviselő haverhoz.

Szó se róla, nem az adófizetés ellen szólok, mert abból működik egy ország, hanem a rendszerhez ami már annyira túlcsavart és elbaszott, hogy ember legyen a talpán aki kiigazodik rajta.

És minden szarért megbasznak, meg aláírásellenőrzésért 4 órát váratnak persze amikor a méhtelepes szar cigótól kéne emgkérdezni, hogy ugyan mégis honnan a faszból van X5-ösöd mikor papíron egy hónapban hozzá 10 kiló vasat visznek be akkor csak kussolnak.

Rohadt gyáva spicli áruló szar banda...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.07.11. 14:14:07

Szus (bocsánat, de nem bírom megállni), rákerestem a KOCKERD-re: Az adóhatóság új törvényi szabályzás alapján egy speciális kérdőívet küldhet az adózó részére. A kérdőív elsődleges feladata, hogy az adózó által végezni kívánt tevékenységhez szükséges személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeinek fennállásáról kapjon hiteles képet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

1., 2012 tavasszal vezették be
2., küldhet, nem küld mindenkinek a hivatal - ettől kezdve ennek alapján törölni az adózót nekem necces (és ha a kérdőív elvész a postán?),
3., Mi köze van a NAV-nak mindehhez? Miért nem olvassa el a cégbíróságon, mellékesen?
4., Hiteles képet: mitől hiteles, amit az adózó beküld?

Olvasom a kérdőívet, úgyhogy vértolulás folytán itt megállnék (a legalább három helyszín és a várható vevőkör után).

Jimbo75 2012.07.11. 14:14:33

@vamvend:

Én csak a mai, magyar valóságot látom. Mellesleg a második mondatoddal meg méretes bakot lőttél:))

Alikam 2012.07.11. 14:14:42

@Counter: Pedig a normál postai szolgáltatásért is fizetsz és ellenőrizhető, hogy kézbesítették-e vagy sem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.11. 14:14:59

@Counter:
Olcso poenkodas lenne a maga altal idezett szoveg szerzoinek nevet emlegetnem, nem is teszem. Nem vonom ketsegbe a masodik Orban-kormany es a mogotte allo ertelmisegi muhelyek johiszemuseget. Ahogy a miniszterelnok ur mondta, egy halo, egy valosagos polip utotte fel a fejet peldaul a gazdasagban is. Ennek a polipnak a millio hidrafejet lecsapkodni idobe kerul.

Azt mar viszont nagyon szomorunak, sot aggasztonak tartom, hogy Lola nem volt politikailag annyira erett, hogy megertse: a KOCKERD kerdoiv ezen hidrapolip ellen vivott titani kuzdelem kulcsfegyvere, egy taktikai atombomba. A kormany a polgari-nemzeti jovoert kuzd, o elszabotalja ezt a harcot es amikor ezert szigoru, de igazsagos figyelmeztetest kap a rend oreitol, akkor meg poszthisztit is rendez, felesleges kommentaktivitasra adva alkalmat a regi rend szekertoloinak.

Sulyos hianyossagokat latok itt az ertelmiseg NEVELESEBEN, amire a maga altal idezett lapszam masik cikke mutat ra elesen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 14:15:32

@Zuckerbrot: Mi sem természetesebb, mint 10 napos, mulasztás esetén mérlegelés nélkül törléssel járó válaszadási határidővel arról faggatni a vállalkozót, hogy hol tartja a munkaruhát.

Válság van, szigor kell.

Alikam 2012.07.11. 14:17:12

@Counter: ja ez meg a másik, ha éppen kitöri a lábát és két hétig a kórházban kell lennie mert mondjuk szilánkosra tört, akkor mire kijön kellemes meglepetésbe lesz része, levettek egy gondot a válláról a cégével már nem kell törődnie.

Ezt sem értem, hogy mi az, hogy 10 nap utána törlik?
Mégis ki az az elmebeteg aki ilyeneket kitalál?

bgp 2012.07.11. 14:20:42

@vamvend: a baj csak az, hogy
1. a fidesz kommunistább a maszopnál - lásd magánnyugdíjak állami lenyúlása
2. a bolsevik szó szerint azt jelenti: többségi. Az jelenti, hogy a "többség" - ami valójában csak okos matekkal többség - mindent keresztülvisz. - lásd 2/3 és fülkeforradalom.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 14:20:59

@Doomhammer: A lapszámot, már bocsánat, de maga találta, nem én.

A meglátása nagyon jó, hadd hívjam fel a figyelmet egy korábbi hozzászólásomra e kapcsán: mandiner.blog.hu/2012/07/11/a_nav_a_kockerd_es_a_vallalkozo/fullcommentlist/1#c17193816
Remélem, valami olyan végkifejletről értesülhetünk néhány hét múlva, hogy:

"Hát sajnos a kft-met meg kellett szüntetni, mert a szabály az szabály. Nagyon szerettem, de ismeretségi körömből többen is elmondták, hogy ez bizony velük is megesett. Mégiscsak jobb egy szigorú, következetes kormány atyai kezétől kapni néha egy-egy pofont, a parttalan káosz helyett!
Szerencsére a TÖKÖMOP-2012. pályázaton azonban nyertünk, pedig nagyon izgultunk, hogy csak egy üres A4-est adtunk be, azt is határidő után. Így újraalapíthatom a cégemet és most már nagyon fogok figyelni!"
Illusztrációnak egy sebhelyes nyakú Hello Kitty!-figurát ajánlok, narancsszín sebtapaszokkal.

@Alikam: Nem ellenőrizhető, azokat a küldeményeket nem lehet azonosítani és követni. Magyarországon a feladóvevény nélküli levelezés: fizetős palackposta.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 14:21:56

@Alikam: Miért nem gondoskodik megfelelő helyettesítésről?
Gazdasági háború van és csak úgy elhagyja egy cégvezető az őrhelyét? Örüljön, hogy nem lövik főbe.

Muzsikok közt 2012.07.11. 14:22:59

@Alikam: egy normál postai küldeménynek is van azonosítási száma bármilyen hihetetlen is.

Ezért van a fellebbezési lehetőség. Biztos nem ez az egyetlen postán elkallódott NAV-doksi. Mellesleg a posztoló sehol nem nézett utána a postán a dolognak.

Alikam 2012.07.11. 14:23:28

@Counter: ja, tényleg, igaz is, az ő baja, hogy egyedül van...

hacsaturján 2012.07.11. 14:25:49

én még megvárnám várúr és bbjnick kollega véleményét is, mielőtt a könyvelő, a postás, a postás biciklije valamint a kutyák tevékenységét venném górcső alá.

Alikam 2012.07.11. 14:30:59

@Zuckerbrot: beszarok, tényleg semmit nem tudsz tenni normál küldeménynél, a Posta csak arra vállal garanciát, hogy az ilyen küldemények 95%-a megérkezik a címzetthez! Amit állítólag természetesen valami kurva független szervezet ellenőriz.

Tehát mondjuk ha te egész évben minden nap küldesz tíz ilyen levelet és egy sem érkezik meg a címzetthez, akkor is az 5%-os összhatáron belül vannak...

És érdeklődni sem lehet mert nincs külön könyvelve.
Én gondoltam, hogy azért egy ilyen elvél sem úgy megy, hogy bebasszák a zsákba aztán majd valamelyik postás keze ügyébe akad hanem van valami belső rendszer, ahol azért kap valami iktatási számot (ezt talán még érdemes megpróbálni, legalább annyira, hogy be tudja bizonyítani, hogy legalább feladta...)

Vicc ez az ország...

makacs szennyeződés 2012.07.11. 14:33:11

@Counter: "Lola belül van, csak nem tűzte ki a zászlót ezek szerint ;-)"

:)
ja tényleg, nem is néztem, hol ugatok.
mondjuk szükségszerű is koncentrikus köröknek kialakulnia a vallási vezető körül egy bizonyos létszám fölött.

de hát a kedves posztíró a munkahelyén miért nem szólt?

hívja már föl a megfelelő melléket, és ne borzolja itt az idegeinket, legyen szíves.

Muzsikok közt 2012.07.11. 14:33:57

@Alikam: Szerintem is szar a posta, de nem most lett szar. Aki a NAVhoz nem ajánlva küldi a küldeményt, akkor is hülye szvsz, ha a Posta szar. Pláne ha könyvelőt meg ügyvédet is fizet. Szerintem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 14:36:37

@Alikam: Az sem ér semmit a NAV-val szemben, ha bizonyítja, hogy feladott – _valamit_. A tartalmat nem bizonyította vele.

@Zuckerbrot: Valóban hülye, aki nem ajánlva levelez. Valóban 100 éve ilyen szar a Posta.

Viszont a NAV is szar, hogy ilyen szarságokat ilyen mulasztási jogkövetkezménnyel kérdezget.

piszter 2012.07.11. 14:38:08

szerintem basszál ki velük. gyorsan ments ki mindent, amit lehet egy másik cégbe, ezt meg zárjad be, vagy add el kaja ibrahimnak, vagy egy hajléktalannak. két söré átveszi. joccakát.

binary11 (törölt) 2012.07.11. 14:40:12

Hagyjuk már ezt, hogy a NAV rossz, gonosz, csak Téged akar bántani. Unalmas. Rendesen kell csinálni a dolgokat, a könyvelőt meg kirúgni ezek után.

makacs szennyeződés 2012.07.11. 14:41:04

@Zuckerbrot: sőt, azért is a vállalkozó a hülye, mert nem szólnak neki, hogy nem érkezett nyomtatvány, csak a szomorú következményeiről értesítik.

"nem érkezett be, csak szólunk, hogy kész, neked véged van, ennyi."

binary11 (törölt) 2012.07.11. 14:41:14

@piszter: Gratulálok, ez igazán hasznos hozzáállás, biztos sokat fog segíteni. SOk ilyet az országba!

Muzsikok közt 2012.07.11. 14:44:08

@makacs szennyeződés: A magyar valóságban meg kell tanulni intézkedni. viszel a NAV ügyintézőnek egy üveget legközelebb figyelmeztet előre. De ez sem tegnaptól ilyen.

Bikli néni 2012.07.11. 14:44:48

A NAV-nak van kifejezetten panaszügyekkel foglalkozó szakterülete. Döbbenet, de akkor is, ha ennek a 23 ezer fős szervezetnek a portása éppen nem tud róla.

Bloodscalp 2012.07.11. 14:48:54

Skrabski Fruzsinával lehet tökéletesen jellemezni azt hiszem az átlag fidesz szavazót:)

Ostoba, de büszke rá. Szívesen hangot ad a hülyeségének, hiszen újságíró:) (Magyarországon!!!)
Szegény most kétségbeesve vár hogy a nemzetgazdasághoz szervesen hozzátevő kis cége megmarad-e. Csúnya NAV!
Naponta lesznek öngyilkosok ilyen olyan okokból, erőszakolnak családon belül, vesztik el a házukat.
Mindez persze eltörpülhet ha egy NERtárs kerül bajba a kegyetlen NAVval szembe.

Fontos!

Ha tudtok segítsetek Skrabski Fruzsinának!!! Név és cím a szerkesztőségben (a cégé is).

makacs szennyeződés 2012.07.11. 14:49:54

@Zuckerbrot: hirtelen nem is tudom, kit utálok jobban, akik üzemeltetik és elmélyítik Abszurdisztánt, vagy akik szerint ez normális, és az a hülye, aki nem áll be a sorba.

Muzsikok közt 2012.07.11. 14:52:35

@Bikli néni: Jóhogy van, az Apehnek is volt. Döbbenet hogy miket kiposztolnak, 1 katt:

Panasz

A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és elintézése nem tartozik más adó- ill. vámigazgatási eljárás hatálya alá.
Miután a panasz kivizsgálása személyre szabott módon történik, amelyről az érintett számára részletes tájékoztatást adunk, kérjük feltétlenül adja meg a beazonosításához szükséges adatokat, (nevét, adóazonosítóját, postai levelezési címét) annak érdekében, hogy a vizsgálat eredményét tartalmazó tájékoztató levelünk illetéktelen személy/személyek részére ne válhasson megismerhetővé.
Tájékoztatjuk, hogy az állami adó- és vámhatóságnál folyamatban lévő hatósági ügyekben panasznak nincs helye, az így tett észrevételek a jogorvoslati eljárás keretében kerülnek elbírálásra, azaz a jogorvoslat részét képezik.

Az eljárás meggyorsítása érdekében felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a fentiekben megfogalmazottaktól eltérően adó-, ill. vámügyeivel kapcsolatosan adó- ill. vámjogi kérdése, problémája merülne fel, úgy üzenetküldésre ne a fenti utat vegye igénybe, hanem az adó-, ill. vámhatóság honlapján (www.nav.gov.hu) a Kapcsolatfelvétel e-mail küldése menüpont alatt szíveskedjen számunkra elektronikus levelet küldeni.

Muzsikok közt 2012.07.11. 14:54:00

@makacs szennyeződés: Nekem tökmind1, felőlem megpróbálhatod egyedül megváltoztatni a system-et, már sok embernek sikerült.

Én inkább megtanulom használni.

makacs szennyeződés 2012.07.11. 14:54:08

@Bikli néni: "A NAV-nak van kifejezetten panaszügyekkel foglalkozó szakterülete."

felröhögtem. :D

makacs szennyeződés 2012.07.11. 15:08:32

@Zuckerbrot: dehogy akarom én megváltoztatni a systemet, jóbarát, dehogy akarom.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.07.11. 15:08:43

@Bikli néni: "A NAV-nak van kifejezetten panaszügyekkel foglalkozó szakterülete. "

jaja

a TEK.
ha panaszkodsz ok jonnek:-)

Olympe 2012.07.11. 15:12:28

Kedves lelkylola! Hasonló a történet, mi is egyik napról a másikra kaptuk meg az adószám törlési határozatot a NAVtól januárban alapított cégünkre. Az indoklásban még az sem szerepelt, hogy a kockerd kérdőívet kellett volna visszaküldeni, mi ugyanis nem kaptuk meg azt (posta hibája). 20 tényleg segítőkész NAV-os munkatárs után kaptuk meg az infót, majd pótoltuk a kérdőívet. Mi már a második körös fellebbezésnél vagyunk, jogi állásfoglalást is kértem az ügyben amit nagy nehezen de végül szóban megkaptam, így hangzik: a törvény így rendelkezik, a NAVnak mint végrehajtó szervnek meg nincs lehetősége felülbírálni. A post jelen esetben ghivatalos szerv, a NAV által ajánlva feladott levél nem kereste címzéssel lett visszaküldve de azt nekik kézbesítettnek kell tekinteni. Ami a legfájóbb, hogy 5 évig nem lehet 50%-nál nagyobb tulajdonrészem egy cégben és nem lehetek vezető tisztségviselő. Ez érvényes a férjemre is akivel ez a közös vállakozásunk amiből szerettünk volna megélni. Mindenki követ el hibákat, főleg kezdő vállakozók, a büntetés mértéke nincs egálban az elkövetett hibával ill. a pótlás sem megoldás. Mi már megőrültünk. A NAVosok egyébként elárulták, hogy elég sokan jártak így idén év elején!!!!

soproni1 2012.07.11. 15:13:54

Az adószám felfüggesztés jó biznisz a hatóságnak. Kis idő mulva elrendeli a kapcsolódó vizsgálatokat és a partnercégeknél is megszünik a levonási jog, ami már plusz adóbírság, kamatok, kivégzés. Ugyanis nem mindenki ellenőrzi mindennap a céginfókat a beszállítókról. Januártól korlátozzák a kêszpénz forgalmat, a kisvállalkozások nagyrésze csődbe megy. Igaz, szűkűl a fekete gazdaság is. Gazdaság sem lesz.

Bikli néni 2012.07.11. 15:14:37

@Zuckerbrot: Köszi, engem erről pont nem szükséges felvilágosítani ;) A főov, akit a posztoló említ, nyilván azért nem tudott róla, mert teljesen más szakterületen dolgozik (kedvenc hasonlatom erre, hogy a szemész se fogja tudni megműteni a szívedet, pedig az is orvos), a portást meg hagyjuk is :)
A kommenteket nem olvastam végig, csak az "ez az első panasz a NAV történelmében" c. mondat mellett nem tudtam elmenni szó nélkül.

soproni1 2012.07.11. 15:16:26

@Olympe: Nekem azért akarták felfüggeszteni, mert a telep utcafrontján nem volt kint a cégtábla.

Muzsikok közt 2012.07.11. 15:17:05

@Bikli néni: Mivel minden állami hivatalhoz lehet panasszal fordulni, szerintem az hogy egy osztályvezető ennyit ne tudjon az lehetetlen. Lehet kamu is a poszt.

soproni1 2012.07.11. 15:21:47

@Zuckerbrot: Sajnos lehet. Nekem azt mondták a revizorok, hogy le kell bélyegezni és aláírni a számlát. Pedig már sokéve nem kötelező. Az is igaz, hogy lehetetlen elérni őket, mert olyan pokoli meleg van az apeh épületekben, hogy inkább helyszínen vannak vagy szabadságon.

Muzsikok közt 2012.07.11. 15:27:12

@soproni1: 1. A revizor nem osztályvezető, csak egy zsoldos. Mondjuk ettől felháborító.

Csak egyoldalú a poszt. Én Győrbe járok NAVolni, mindig kedvesek helyben és segítőkészek(én is igyekszem az lenni), ha hiba volt a részükről, az ügyintéző elnézést kért.

Tény hogy a telefonos és a méles ügyintézés nagyon döcög. Erre azt tudom mondani hogy egy kis plusz kedvesség/megértés és az ember mobilszáma sokat tud segíteni.

rohadjmegARCgeci 2012.07.11. 15:28:45

Csak azt nem tudom,hogy ha kinyírnak minden vállalkozást mindenféle mondvacsinált baromsággal és pitiánerséggel,akkor ki a lófasz fogja kitermelni a 6 ezer NAV-os bérét?A századvég alapítvány vagy simicska?

OftF 2012.07.11. 15:33:24

El lehet menni, ha nem tetszik. A társadalom kétharmada nem tévedhet!

Bikli néni 2012.07.11. 15:33:31

@Zuckerbrot: Én ezt nem tartom kizártnak amúgy. Óriási szervezet, iszonyú sokrétű feladatokkal, egy élet kevés lenne arra, hogy minden szakterületről informálják az összes dolgozót. Simán el tudom hinni, hogy egy főov. nem tud róla. Amúgy logikus, amit mondasz, bár nyilván mást ért egy laikus ügyfél a "panasz" szó alatt, mint amit hivatalosan takar egy-egy hivatalban.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.07.11. 15:34:16

@Zuckerbrot: Cáfoljad, kis angoltudós! Vannak egyébként sajtóban megjelent esetek is: Egy vállakozó nem akart lemondani az MLSZ-elnökségről, azonnal APEH-vizsgálatot kapott. Egy bank segített egy orosz cégnek megvenni a Borsodchemet (amely még most is jól van, szinte egyedül abban a megyében a hagyományos nagy cégek közül), azonnal megállapították, hogy a számítástechnikai rendszere (abban a nagyságrendben a világ két vezető rendszerének egyike) nem felel meg a magyar számviteli törvénynek (amely már akkor is 90%-ban az EU számviteli irányelvének fordítása volt, a többi 10% meg szocialista maradvány) stb.
Mi a bánatnak véded itt a NAV-ot, ez a munkád?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.07.11. 15:35:03

@Dr. Furia: epul az uj arisztokracia...
a kinyirt vallalkozasokkal felszabaditott piacra majd bemegy a cba, nyerges, simnicska, csanyi, szeles es a tobbi wannabe herceg, grof es foldesur. es majd nekik dolgozhatunk. ki lesz az termelve, ne agodj. csak nekunk marad kevesebb.

mert a mocksos multival nem az a gond, hogy kizsakmanyol, hanem az, hogy a fent emlitettek HELYETT es KEVESBE zsakmanyol ki:-)

az uj munka torvenykonyvenek csufolt rabszolgatartasi kiskateban es az uj kisajatitasi torvenyben mar benne a jovonk.

ha hagyjuk:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.07.11. 15:38:15

@OftF: igen..
az a masik verzio.

az elso, hogy megmentjuk az orszagot igy, vagy ugy a fidesztol. ha ez nem sikerul, akkor majd egy masik europai orszagbol nezzuk vegig az uniobol kizaras es a neofeudalizmus kialakulasanak folyamatat:-)

daito 2012.07.11. 15:38:54

Tökbe már, perszehogy Lola és a könyvelő tehet erről, egyértelmű, egy adatlap beadásának elmaradása csak így szankcionálható. Gondolom Texas államban az IRS tagjai le is lőhetnének egy ilyen dolog miatt. Anno, amikor a Walker a texasi kopó c. sorozat készült, akkor volt róla szó, hogy Chuck Norris egy adóellenőr lesz; csak oda kevés lett volna a részenkénti 4 halott.

Ez egy idióta ország; amelynek minden lakosa jobban/pontosabban/szebben/és többet tud Amerikáról/fociról/gazdasági dolgokról/történelemről/kultúráról/művészetekről/filozófiáról/meg úgy mindenről; mint bárki más a világon; de biztosan többet a zsidóknál, az amerikai elnöknél, az orosz elnöknél, természetesen default állapotban a környékbeli országok összes emberénél. Ma már az ország egy része pedig az IMF-nél és az EU-nál is jobban tudja a dolgokat. De lehet, hogy az egész ország jobban tudja.

Nem az van, hogy ez egy f.s ország, ahol gyakorlatilag papírhalommal takargatjuk a hullákat; aki kivételesen csinál is valamit, azt először is papírhalmok készítésére kötelezzük, előtte-közben-utána meg halálba büntetjük. Ez egy alap állapot; itt az jut előre, aki a legtöbb papírlapot sz.rja ki magából; de igazából az a zseni, aki a környéken vagy alatta lévőket tudja erre rávenni.

Tiszta sor, itt 30-50-80-100-200-500 éve nem a teljesítmény számít, hanem mennyire tudod "dokumentálni" - ezt minimum szájhagyomány útján, de még jobb, ha papír van róla.
Nem tudom mit csodálkoznak azon az emberek, hogy egy hatóság eldönt valamit, aminek a valósághoz nincs köze? Mindannyian így teszünk. Egyikünk elhiszi, hogy a Gyurcsány személyesen a jeruzsálemi főmuftival egyeztetve lopott el minden forintot, közben többszáz izraeli rohamrendőrrel verette le a forradalmat, vagy mit; a másik meg elhisz valami hasonló obskurus marhaságot Orbánról. (Bocs, de már nem követem a dolgokat.)

Ugyanígy működik az állam is; pont leszarnak mindent, simán elfogadják azt, hogy te vagy a KKK budapesti fősárkánya vagy lehetsz az ellenkezője is; ez nem számít akkor, ha szankcionálni akarnak. Márpedig valaki, valahol fog. Mert ember legyen a talpán, aki tutira megy; ha véletlenül futja 5 ügyvédre és könyvelőre; akkor ki fog derülni, hogy a réten elégetett nagy kereszted amortizációjának az áfáját az áfa törvény alapján számoltad el, miközben az Sztv alapján kellett volna - vagy fordítva, vagy egyik sem. Mert mondjuk ez egy jogszabályi anomália, amiről te esetleg tudhatsz, de nem dönthetsz helyesen, ezért csak 80 vagy 200 a bünti. De. Fizetheted részletekben is, ha kibírod azt a 2 évet, míg ezt megadják, de akkor már lesz kamat, ha kibírsz újabb két év levelezést, akkor a büntetésből engednek, vagy valami egyéb virtuális hülyeséget lengetnek be.

Igazából az van, hogy ez az egész ország folyamatos hazugságtengerben él. Itt hazudozik mindenki, ezt tanuljuk az iskolában, abból vizsgázunk, így szerzünk munkát, így dolgozunk, sőt, otthonaink is hazugságvárak.
Az államigazgatás (és az állam kapcsolt részei) is ilyen, hazudja azt, hogy dolgozik, hazudja azt, hogy tudja mi a helyzet, hazudja azt, hogy ért hozzá, hazudja azt, hogy bírja erővel; hozzáteszem azt, hogy ha nem így lenne, akkor is az az alapállapot, hogy mindenki hazudik neki. Arról ne beszéljünk, hogy az egész felett az ország válogatott krémje - a politikus elit áll. Best of the best.

Azt nem tudom megmondani, hogy ez az egész hazudozós játék mikor kezdődött - könnyű volna a szocializmusra rákenni; szerintem már sokkal korábban; de igazából így éltük túl folyamatosan a rajtunk élő külső hatalmat. Csak közben a lelkünk, tudatunk részévé vált.

Csak nem értem, hogy mire ez a nagy csodálkozás? :)

Bikli néni 2012.07.11. 15:40:46

@Zuckerbrot: A méles ügyintézés azért döcög, mert biztonsági okokból nincsen internet a munkaállomásokon, és nem azért, mert egy lusta paraszt az ügyintéző. Örüljetek, nem munkaidőben neteznek :) Ellenben mindenkinek van egy közvetlen telefonszáma, van a posta (tudom, muhaha) és van mindenhol ügyfélszolgálat is. Nyáron viszont van olyan, hogy igazgatási szünet, emiatt nagyon sokan vannak szabadságon (így fordulhat elő, hogy csak cseng bele a telefon a világba), ezt számoljátok bele.

Olympe 2012.07.11. 15:41:16

@soproni1: az ügyvéd és a könyvelő is szólt, hogy mindenképpen írjuk ki a cég nevét az utcafrontra - megtettük :) ennek ellenére a postás nem talált meg. De most már tudom, mit jelent a különbség a törlés és a felfüggesztés között. A kockerd kérdőív nemkitöltése és nem visszaküldése TÖRLÉST von maga után...

Olympe 2012.07.11. 15:43:44

Félreértlsek elkerülése végett az én esetemben személyesen ill. telefonba minden, tényleg minden NAV munkatárs megértő, segítőkész és pozitív hozzááláású volt ... csak segíteni nem tudtak. A telefonos ügyfélszolgálat meg egy vicc. A kezemben a törlési határozattal magyarázta nekem a telefonba, hogy valamit félreértek, biztos csak felfüggesztettek.

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 15:45:55

@Counter: "Mi sem természetesebb, mint 10 napos, mulasztás esetén mérlegelés nélkül törléssel járó válaszadási határidővel arról faggatni a vállalkozót, hogy hol tartja a munkaruhát."

Sose lesz úgy egymillió új munkahely, ha előtte nem szüntetünk meg legalább ugyanannyit cégtörlés útján.

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 15:51:36

@bgp: "a bolsevik szó szerint azt jelenti: többségi."

Az csak a szótári jelentése.
A történelmi jelentése ennél jobban írja le a fideszt: a cél érdekében minden eszközt megengedhetőnek tartó többségi.

makika65 (törölt) 2012.07.11. 15:52:47

én is hasonló helyzetbe kerültem (nekem 300000-t vágtak a nyakamba). a revizor azt mondta amikor megmutattam neki a postai feladóvevényt , "ez nem bizonyítja,hogy a papír (amit kerestek rajtam) benne is volt a borítékban" ! no komment........ügyfél barát közszolgák.

alaurent 2012.07.11. 15:59:10

Alig van itt valaki, aki úgy érzi, hogy a NAV-nak nem mindjárt az odab@szással kellene kezdenie. Hogy ők - elsősorban - szolgáltatók, és másodsorban hatóság, az első az, amiről szeretnek elfelejtkezni. A jogszabályok betűje szerint igazuk is van, hiszen itt mindenki adócsaló, ez a szemléletük, és úgy is bánnak velünk, vállalkozókkal.
A kockerd is miről szól: arról, hogy nem szólod-e el magad már az elején, és akkor ők hipp-hopp fülöncsípnek. Miközben bármelyikünk tudna sorolni olyan céget, amelyik virágzik, és lenne mit keresniük, de azok az érinthetetlenségi körön belül vannak...

dr. pretender 2012.07.11. 16:01:22

Fruzsina, ez a poszt egy nagy öngól lett :)

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 16:03:21

@Alikam: "Én gondoltam, hogy azért egy ilyen elvél sem úgy megy, hogy bebasszák a zsákba aztán majd valamelyik postás keze ügyébe akad hanem van valami belső rendszer, ahol azért kap valami iktatási számot"

Az felvevő- és elosztórendszerben meglepően lelkiismeretesen dolgoznak (annak ellenére is, hogy a Postát IS minden kormány zsákmánynak tartja, és az ott dolgozók életkedvét is elveszi), a leggyengébb láncszem a kézbesítő (tisztelet a szépszámú kivételnek), aki se belülről, se kívülről nincs túlmotiválva.
Persze a küldemény tekintetében a leggyengébb láncszemnél is van még gyengébb: a feladó, aki nem ad fel (pl. egy trehány és/vagy a szürreális szabályozást követni képtelen könyvelő), és a címzett, akinek nem feltétlenül érdeke minden küldeményt megkapni.
E tekintetben érdemes utánagondolni, hogy ki hány könyveletlen küldeményt nem kapott meg rokontól, ismerőstől, illetve hányat adott fel rokonnak, ismerősnek úgy, hogy az nem érkezett meg, ezzel szemben hány küldeményt postázott - akár könyvelten, sőt tértivevénnyel - úgy, hogy azt a megcímzett szervezet nem kapta meg, akár az ezt igazoló aláírt tértivevény ellenére sem.
E számok összevetése hozza majd el a fizika következő áttörését.

sanyix 2012.07.11. 16:05:27

a nav-nál többségben szar alakok dolgoznak, akik ugyan csak szar alakok (politikusok) utasításait követik.

Mindenhol megpróbálnak lenyúlni, lopkodnak, ügyeskednek, akármennyire becsületes vagy, ha akarnak vagy kinéz valamelyik, megszivat.

Ezért kell feketén csinálni mindent, mert egyrészt ott nem vagy a szemük előtt, és ha lebuksz még akkor is többet szedsz össze a birságok levonása után is, mint ha fizettél volna mindent.

Egyébként a nav-nak nem kell bizonyítania semmit, mert a törvények fölött áll. Ha megtalálnak, bűnös vagy. Neked kell bizonyítanod hogy ártatlan vagy, ami nehéz mert a rohadt sok papír között mindig találnak valami kiskaput (nem adtad le az xy adatlapot, eltűnt a postán, de őket ezt nem érdekli, vagy befizetted de egyszerűen letagadják).

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 16:08:38

@Bloodscalp: Ne zrikáld már, hiszen kommunikációszakos és bölcsész, ergo arra van predesztinálva, hogy az életképtelenségét ország-világ előtt mutogassa.

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 16:10:13

@dr. mesterseges szinezek: Egyébként azon törpölök, hogy ezt a bejegyzést is felveszi-e majd a honkapján CV gyanánt jegyzett publikációk rovatba.

Mindfield 2012.07.11. 16:11:26

@Doomhammer: "A nyilvanossag erejet hivom segitsegul, hogy vegre a "cegek" zavarosaban halaszasnak legyen vege. "

Kicsiben gondolkozol. Én ezt az egész cégesdit megszüntetném. Nehogy már a paraszt itt vállalkozni akarjon, a főnök itt csak az állam lehet (és annak tejhatalmú urai, a politikusok). Szóval mindenki fogja be a pofáját.

dr. pretender 2012.07.11. 16:13:09

amúgy az első guglitalálat ezt írja: "
Az eljárást elrendelő végzést követően a nyomtatvány kézi kitöltésére (valószínűleg lesz ÁNYK-s változat is) 10 nap áll rendelkezésünkre."
azaz egy végzést is kellett volna kapnia a kérdőív előtt vagy azzal együtt. így pedig már nyilván hivatalos doksi, amit nem adunk fel "sima borítékban"... vagy végzés nem volt??

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 16:18:20

@Bikli néni: "Nyáron viszont van olyan, hogy igazgatási szünet, emiatt nagyon sokan vannak szabadságon (így fordulhat elő, hogy csak cseng bele a telefon a világba), ezt számoljátok bele. "

Bizisten mondom, hogy ezzel nem is volna gond, ha basztatási szünet is volna és/vagy késedelmi igazolásként elfogadnák SAJÁT szabadságolási turnusaikat.

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 16:20:16

@Olympe: "A kezemben a törlési határozattal magyarázta nekem a telefonba, hogy valamit félreértek, biztos csak felfüggesztettek."

Megpróbált racionálisan gondolkodni.
Arról nem tehet, hogy a jogforrásaik és az azokból levezetett eljárásai szabályaik szürreálisak.

bgp 2012.07.11. 16:26:01

@dr. mesterseges szinezek: ezért írtam, hogy okos matek. Esetleg jégcsákány.

Olympe 2012.07.11. 16:29:39

@dr. mesterseges szinezek: Jogos! ettől függetlenül, jó lenne, ha felkeresem az ügyfélszolgálatot ne azt magyarázza, hogy nem történhetett meg ami megtörtént, hanem segítsen megérteni ill. megoldani a problémát.

vasgyuszi 2012.07.11. 16:35:55

@vamvend: "Én meg fél éve akarom végelszámolni egy cégemet, ..."

Ááá, a fasorban sem vagy ;)
Elhalálozás miatt felszámolandó Bt., ami uszkve 2 és fél évet muködött, találd ki, mióta nem megy ez nekik. Igen, már négy (4) éve szarakodnak rajta. Minden le van adva, sot, kijelölt felszámolócéghez került az ügy, mert én, az örökös nem indíthattam volna el a felszámolási eljárást, mivel semmi közöm sem volt a nyavalyás Bt.-hez, de azért majdnem aláírta a cégbíró, amikoris egy másik "megvétózta" a dologt és indult elolrol minden, immáron egy felszámolócégen keresztül. Ja, kétszemélyes minimálBt. volt, semmi különös. Ennyit az egész országról. Talán idén lezárják és akkor ennyivel kevesebb közöm lesz az országhoz...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 16:43:11

@Zuckerbrot:

"Tény hogy a telefonos és a méles ügyintézés nagyon döcög."

méles ügyintézés? micsoda fantasztikus változások vannak ezek szerint. amikor nekem tavaly nyáron volt velük egy kis bajom, csak és kizárólag telefonon vagy személyesen voltak elérhetőek (utóbbi csak telefonos egyeztetés után), és az akkor telefonon történt egyeztetésünk szerint az állam bácsi másik faszától nekik néhány hónapja elküldött levél már iktatás alatt állt, természetesen nem tudták közölni, mi lehet benne, mert még csak most fogják valamikor iktatni.

erről jut eszembe, találós kérdés: állam bácsi másik fasza vajon ajánlva adta-e fel nekik a levélkét, vagy sem?

szerintem a huncutabbak már tudják a választ.

egy maréknyi dollár 2012.07.11. 16:44:58

Helyes, ne hagyd magad.
Ismerősöm nem a NAV-hoz, hanem egy másik nyomorult HIVATALhoz ajánlva küldte el a kérvényét;az a levél sincs meg.
Természetesen még a hivatalnak állt feljebb.Arra bazíroznak(nem alaptalanul), hogy ezerből egy ember ad be tudakozványt a Postához, és járja végig az utat.Ugyanilyen arányban tudják, hogy melyik az a felsőbb hivatal, ahol az alsóbbat be lehet panaszolni, ha egyáltalán létezik ilyen.Betelefonálgat, beírogat, esetleg személyesen is a nyakukra jár, nem hagyja lerázni magát.Fél-egy év múlva esetleg elismerik az igazát, de nem biztos, hogy ezel kint van a vízből.
Borzalom.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.07.11. 17:03:16

Hülye vagy..

Szar a könyvelőd egyrészt, másrészt meg a megfutamodás soha nem jó stratégia.

Még akkor se, ha nincs igazad.

A burokráciát csak bürokratikusan lehet legyőzni.
Minden benyújtatlan panasz a bürokrácia puszta létét igazolja.

Bloodscalp 2012.07.11. 17:04:26

@dr. mesterseges szinezek: Nincs igazad!
És csak a szád jár, nem úgy mint nekem, már írtam is levelet, mint a mandiner blog hűséges és kitartó olvasója a tv2 Napló szerkesztőségébe hogy foglalkozzanak a témával hiszen ez felháborító!
Justice for LeLo!

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.07.11. 17:05:11

"There's no way to rule innocent men. The only power any government has is the power to crack down on criminals. Well, when there aren't enough criminals, one makes them. One declares so many things to be a crime that it becomes impossible for men to live without breaking laws. Who wants a nation of law-abiding citizens? What's there in that for anyone? But just pass the kind of laws that can either be observed nor enforced nor objectively interpreted-and you create a nation of law-breakers and then you cash in on guilt." - Ayn Rand, Atlas Shrugged

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 17:20:02

@Bloodscalp: TV2? Napló? Látszatmegoldással próbálsz a posztoló szívibe férkőzni?
Ha komolyan gondolnád az érdekvédelmet, a HírTV-hez irányítanád a panaszt. Annál is inkább, mert pártügyekben - amikor a panaszos és a bepanaszolt is pártkötődésű - kizárólag a párt jogosult eljárni, amennyiben a párt interfésze a zemberek felé reáírányítja a szent figyelmét egy ügyre.

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 17:32:52

@mavo: "erről jut eszembe, találós kérdés: állam bácsi másik fasza vajon ajánlva adta-e fel nekik a levélkét, vagy sem?"

A postán tapasztalható, könyvvel sort megakasztó embertársaink nem kis része éppen a közigazgatási szervek közötti levelezését intézi - a könyv a tértivevények könyvelésére szolgál.
Ui. a zállampolgárnál a segget papírral védeni jobban már csak az ilyen szervezeteknek kell, arra az esetre, amikor elpattan a húr, és elkezdődik a körbemutogatás.

Apeiron (törölt) 2012.07.11. 17:55:59

@Counter: "Neki megvannak a szilárd morális-etikai alapok meg az emberi kvalitások is, ezt pedig onnan tudjuk, hogy magába nézett és ezeket látta.

Persze hogy szeretné őket használni :-)"

Bárcsak ne tennék!

"A szar és az eszelős minőségeket egyesítő szövegek olvasása egyébként nem csak Doomnak hobbija, engem is gyönyörködtet."

Akkor további jó olvasást uraim, én inkább mással töltöm az időmet, most éppen bizonyos Peter Higgs munkássága érdekel.

www.thphys.uni-heidelberg.de/~maniatis/LectureAdv/Higgs.pdf

Ez is eszelős, de a szar nagyon távol áll tőle.

salted 2012.07.11. 17:58:07

"Találtam profi könyvelőt..."

azt b+...aki egy NAV-nak menő BÁRMILYEN küldeményt nem ajánlva ad fel.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 18:00:09

@dr. mesterseges szinezek:

csakhogy ezek nem a pógárnak kellettek, akivel szemben védeni kell a seggüket, hanem mint írtam, az állam egyik faszától a másiknak.

és az államnak az a lófasza az olyan papírokat, mint ami az én ügyemmel kapcsolatos, mindenféle ajánlás nélkül adja fel. onnan tudom, hogy amikor láttam, mikor készült az egyik ilyen iromány, meg akartam kérdezni, pontosan mikor adták fel, hogy tudjam, a nav-nál miért nem tudtak róla higgadt fél évvel később. mire azt mondta, elnézést, ezeket ők csak úgy feladják, mindenféle igazolás nélkül. igen, én is ledöbbentem kicsit.

hogy érezhető legyen, a törődés: esetemben állam egyik lófasza elküldött a másiknak körülbelül tizenvalahány levélkét, egy folyó ügyben. a navnál ebből bevallottak kb. hármat, meg azt, amiről említettem előbb, hogy iktatás alatt volt, és összesen intézkedtek kettő levél esetében, és egyik sem az első vagy az utolsó volt. a kettő között eltelt két erős év, ami alatt negyedévente kaptak a másik lófasztól levelet. a többi figyelembe nem vételéből származó kárt meg egy az egyben velem fizettették ki.

hatásfok azért ott van a szeren, nem?

természetesen egy rövid, ám annál alaposabb vizsgálatot tartottak, vagyis behívtak megbeszélésre (ásványvizet adtak), és az előre megírt végzést a kezembe nyomva megpróbálták nekem igazolni, hogy tényleg hülyék - ami tökéletesen sikerült. a határozatot arról szólt, hogy ők nem tehetnek arról, hogy nem olvassák és/vagy nem értelmezik azt, amit az állam másik fasza írt nekik. pecsét, aláírás, sk. ezt aztán elküldték nekem postán, csatolva a jegyzőkönyvet a személyes beszélgetésünkről, ami az ő emlékezetük szerint arról szólt, hogy én a határozatot figyelembe vettem.

ha úgy veszem, közibém is lövethettek volna.

telefonon kicsit persze panaszkodtak, hogy őket átszervezik, én meg nem akartam telefonon rosszmájúskodni velük, hogy az elbaszásuk évekkel az összevonások előtt kezdődött.

ebből a szempontból tehát azt kell mondanom, együttérzek lolitácskával, mert ezekből peres úton kívül nem lehet kihozni semmit. ha ők baszták el, akkor pláne nem.

sidol 2012.07.11. 18:02:18

@KevinMulder: ja hát vagyunk egy páran akik ezt megunták... meg ugye megmondta gyurcsányelftárs is, hogy el lehet innen menni...

Steve the Great 2012.07.11. 18:17:42

@mavo: "ők nem tehetnek arról, hogy nem olvassák és/vagy nem értelmezik azt, amit az állam másik fasza írt nekik."
Ez elég általános eljárás. Egyik kollégám kvázi hobbiként szembesíti a különféle szerveket a saját hülyeségükkel. Az egyik esetben a NAV különféle osztályai+rendőrség sokszögben sikerült is ezt kimondatni az érintettekkel, volt határozatvisszavonás meg minden. Csak még azt nem sikerült elérnie, hogy az állam egyik felének illetékesei hivatalból kezdeményezzenek nyomozást az állam másik fele által immár bizonyítottan elkövetett jogsértés miatt...

Móg 2012.07.11. 18:59:59

Ez ugyan nem NAV,de érdekes.
Mint élelmiszert forgalmazó cégnek élelmiszer-biztonság
ellenőrzési adót kell fizetnünk.Ez nem elég:be is kell
vallani.Ez sem elég irnom kell egy meghatalmazást,
melyben meghatalmazom saját magam,hogy a bevallást
elektronikus uton megtehetem.Két tanuval igazoltatni kell,hogy tényleg én hatalmaztam meg magamat,majd
a paksamétát postázni.A hir hallatán-mielőtt a komplett
könyvelőirodát lehülyéztem volna-felhivtam a hivatalt
ahol egy hölgy felvilágosított,hogy akkor is kell meghatalmazás ha azonos a hatalmazó és hatalmazott.
Sőt hatalmazás hiányában hiába fizetek nem számit
teljesítettnek.
Persze jobban meggondolva van a dologban valami.
Ugyanis a jelenlegi kurzus nem tudja elképzelni,
hogy van az országban szektor ahol olyan ember is
lehet vezető beosztásban aki magánál van.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.07.11. 19:03:55

lola sehol nem említette gyurcsányt. pedig biztos vagyok benne, hogy ő a hibás

princess_18 2012.07.11. 19:04:59

@soproni1:

Abszolút jogosan tette a NAV!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 19:08:29

@Móg: Gondolom, Móg ügyvezető meghatalmazza Móg magánszemélyt. De hogy Móg üv. miért nem fizetheti be mint üv.?
Áh. Nem érdemes.

princess_18 2012.07.11. 19:12:30

@Dr. Furia:

Kicsit lapos a tudásod, azt sem tudod, hogy hányan dolgoznak a hivatalban!

princess_18 2012.07.11. 19:19:11

Nagyon kamugyanús ez a post! Biztos vagyok benne, hogy nagy része nem fedi a valóságot.

Ja és egy tipp: rengeteg ügyfélszolgálata van a NAV-nak, ahol bármit le lehet adni, és még fizetni sem kell érte, és nemcsak délig vannak nyitva, hanem 2 nap is hosszabbított nyitvatartással működnek ügyfélcentrikusan.

A postban szereplő könyvelő pusztán hülye és kész, azonnal lecserélendő.

dontals 2012.07.11. 19:48:58

1. Ha te sajnálod rá azt a pár száz forintot, amennyivel többe kerül tértivevényesen feladni egy levelet, akkor miért várod el, hogy a NAV az én, a mi adóforintjainkból majd veled levelezgessen ugyancsak tértivevényesen, hogy méltóztassál beadni egy dokumentumot, ami mellesleg a kötelességed lenne.

2. Utánanéztem, hogy a KOCKERD nem egy "hülye" együgyű kérdőív, hanem a fiktív cégeket próbálják szűrni vele már a megalapításnál. Tetszik, vagy nem tetszik. Ha a magyar vállalkozások egy részét nem arra alapítanák, hogy százmilliókkal csapolja az államkasszát (az én, a mi pénzünket) akkor nem kellene ilyen értelmetlen kérdőíveket kitölteni.

3. Képzelem milyen profi lehet a könyvelő, ha egy hivatalos iratot sima küldeményként ad fel. (Már ha feladta egyáltalán...)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 19:53:38

@dontals: A fiktív cégek kiszűrésének leghatékonyabb módszere:

...
...
...

Kőkeményen meg kell kérdezni tőle, hogy a munkavégzéshez szükséges munkaruhát hogyan biztosítják:
saját egyedi gyártással,
munkaruházati üzletben vásárolt munkaruha biztosításával,
foglalkoztatott saját beszerzésével,
vagy sehogy.

Ettől aztán iszkolnak a fiktív cégek.
Még jó, hogy nem a kávéfőző típusát kérik számon.

A fiktív cégeket nem világos, hogy hogyan lehet kiszűrni a nem fiktívek baszogatásával. De gondolom, a bűnözés ellen is úgy kell küzdeni, hogy a járókelőket végigrugdossuk az utcán. Ha elég sokáig csináljuk, biztos beleesik a szórásba egy-egy bűnöző is. S hogy a többi meg ne pampogjon, alkotunk róla jogot.

noviktornoparty 2012.07.11. 20:34:30

attól hogy te vagy a könyvelőd ostoba volt és képtelen volt tértivevényesen feladni a kérdőívet, ne navot szidd, inkább a könyvelőd, vagy a postát, akik elkeverték a levelet. ha tértivevényesen adtad volna fel, most tudnád bizonyítani a dolgot.

másrészt a kockerd az adóregisztrációs eljárás egyik alapokmánya, ami a magas kockázatú, sorozatosan csődbe ment cégekből élő arcok cégalapítását hivatott megakadályozni. ha ezt nem kapja meg a hivatal, persze hogy törli a céget. ez nem csak hogy jogszerű, de még logikus is.

egyszóval ha hallgattál volna...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 20:46:31

@noviktornoparty: Igen, ha valaki megalapítja élete első saját vállalkozását, akkor valószínűleg "sorozatosan csődbe ment cégekből élt" korábban, be se fér a priusza a NAV kapuján.

Továbbá én még nem láttam azt a kérdőívet, ami megakadályozott volna egy csődbűntettet vagy sikkasztást. De ahogy nézem, a tudomány fejlődik :-) Ki tudja, holnapra talán felfedezik a rákot is gyógyító hiánypótlást.

noviktornoparty 2012.07.11. 20:52:41

@Counter: nem a kedves posztírót hivatott kiszűrni a rendszer, hanem az olyanokat, akiknek kb 30 cége ment már csődbe. de ha nem adja be senki ezt a nyomtatványt, senkit nem fognak kiszűrni.

másrészt nyilván mindent ki lehet játszani, ezt a dolgot is, de legalább a nyilvánvalót kiszűri. eddig ez sem volt, szóval ez egy előrelépés. (a Fidesz-kormány kb három jó lépésének egyike ez a dolog)

sanyix 2012.07.11. 20:53:59

@noviktornoparty: ha hallgattál volna...
tértivevényesen is bizonyíthatsz, a nav nem fogja figyelembe venni/ megmondják hogy leszarják. Apám így járt. tud bizonyítani mindent, de leszarják, fizessen amit befizetett már, és a késedelmi díjat is. A befizetett pénzt meg lenyelték.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 20:59:40

@noviktornoparty: Bocsánat, de egy ilyen nyomorult munkaruha-firtató kérdőív hogyan tud akárcsak egyetlen valóban csalárd csődökre játszó céget előre kiszűrni?

Továbbá, ha nem a posztírót hivatott kiszűrni, miért szűrte ki? Ismered a hamis pozitív eredmény fogalmát és a vele járó problémákat?

Másrészt pedig ahogy @sanyix: és @makika65: is írták, a vétív sem bizonyít a NAV-val szemben. Hogy a könyvelő hülye volt, az nyilvánvaló, viszont a téma nem ez, hanem hogy a NAV hülye-e.

noviktornoparty 2012.07.11. 21:01:21

@sanyix: pénz nem veszik el, csak ha az apukád nem megfelelően fizetett (értsd: nem adta meg az adóazonosítóját/cége adószámát). a késedelmi pótlékot pedig a jogszabályok írják elő, tessék reklamálni a parlamentnél.

noviktornoparty 2012.07.11. 21:04:01

@Counter: azt hittem, hogy az elég egyértelmű, hogy ha nem adsz be egy kötelező dolgot, akkor annak következményeit viseled. vagyis ha nem adod be azt a kérdőívet, az adóhivatal joggal feltételezi, hogy te is egy retek adócsaló vagy, akikből van jó pár az országban, ha nem így lenne, minden retek adócsaló mellőzné a nyomtatvány beadását.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 21:05:25

@noviktornoparty: Megmosolyogtató elgondolás.

Javaslom a technika kiterjesztését a gyilkosságok, rablások, nemi erőszakok felderítésére is. Ha Ön nem küldi vissza a kitöltött nyomtatványt határidőre, Ön gyilkos!

noviktornoparty 2012.07.11. 21:08:12

@Counter: te tényleg ennyire egyszerű vagy? ez egy jogszabályi előírás. ha ezt elmulasztod, vagy kiderül rólad, hogy volt már 20 bedőlt céged, annak a jogkövetkezménye az, hogy törlik a céged. ezen nem értem mit nem lehet nem érteni. akinek nincs takargatnivalója, az beadja a nyomtatványt és megkapja az adószámot. aki pedig nem...

de mondom, lehet reklamálni szeretett kormányunknál.

mokkaczuka 2012.07.11. 21:18:55

Magyarországon szigorúan tilos bármilyen céget alapítani, mert csak lehúzás van belőle, és a végén meg se lehet szüntetni. Szlovákia, Ciprus, Anglia, Isle of Man, Bermuda - mindenki megtalálja azt, ami neki a legmegfelelőbb, baráti árakkal, normál, max 20 %-os adózással. Itt csak a hülyék meg a szentek fizetnek, és ez lassan erkölcsileg is megkérdőjelezhető, mert a magyar államháztartásba befizetett minden egyes forint a Fidesz hatalomban maradásához nyújtott hozzájárulás.

sanyix 2012.07.11. 21:22:27

@noviktornoparty: nem veszett el, lenyúlták. Annyi hibát követett el, hogy a már megszüntetett bt miatti hátralékát nem a már nem létező bt nevére fizette be, hanem a saját nevén... ez volt 15 éve, a pénz eltűnt(apehnál megmondják hogy leszarják az egészet, fizessen), késedelmi kamat nőtt, mivel az apeh és a nav minden levére kb 2-3 ÉV alatt válaszol (ha hajlandó egyáltalán válaszolni mert legutóbb már erre sem volt hajlandó csak onnan lehetett tudni hogy vették, hogy 1,5 évvel a legutolsó levél küldése után újra elkezdték vonni a nyugdíját).

Stomi 2012.07.11. 21:25:20

@Alikam:
"a Posta csak arra vállal garanciát, hogy az ilyen küldemények 95%-a megérkezik a címzetthez! Amit állítólag természetesen valami kurva független szervezet ellenőriz."
Nagyon nagy butaságot írtál. 95%-ban vállalják kb. a 3 napon belüli kézbesítést. Ezrelékekben mérhető a hibás. Nem tudom a pontos számokat, de nagyságrendekkel tévedsz. Au EU legjobbjai között van a Magyar Posta. Ez azt jelenti, hogy lehet panaszod, sajnálatos, nem mondom hogy így jó, de ilyen a világon minden posta. Napi x millió levélből náhány bizony problémás lesz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 21:26:13

@noviktornoparty: Elbeszélünk egymás mellett.

Kénytelen vagyok újra megkérdezni:
- *Hogyan* működik a kérdőívvel kiszűrjük a csalárd csődöt módszer? Vélhetően a legtöbb így kiszűrt cég vagy trehány könyvelőt alkalmaz, vagy már végbement a fantomizálása.
- Helyes-e a hamis pozitív eredményeket szemellenzősen pozitívnak elfogadni?
Továbbá a reductio ad absurdum kérdést is fenntartom, hogy amennyiben szerinted adócsalás egy nem adófizetési természetű bevallás eljárási határidejének mulasztása, akkor mi akadályoz meg egyéb bűncselekmények kérdőíves generálásában és felderítésében? Minden eddiginél egyszerűbb volna.

Azt aligha vitatja bárki hozzászóló, hogy a könyvelő nyeretlen kétéves és valószínűleg felelős, most pedig maszatol.
Azt sem vitatja senki, hogy a jogszabály világos, a hatóság nem mérlegelhet, a jogszerű eredmény a cég törlése lesz.
Azonban meglehetősen célszerűtlen (nem adócsaló céget fogott, hanem slendrián könyvelőt), pazarló (mert ugye a cégalapítás költségei ezzel elpazaroltatnak, a gazdasági tevékenység szünetel) , ezért hatékonytalan eljárásnak látom. Amiért a jogalkotónál lehet reklamálni, valóban.

sanyix 2012.07.11. 21:30:33

egyébként ezzel a nem érkezik meg dologgal az a fura, hogy a nav-hoz és apeh-hoz feltűnően sok levél nem érkezik meg.
Szinte biztos hogy:
-vagy szokásos magyar cocialista intézmény mintájára, leszarják az egészet a navnál. Ha nem kell aláírni leteszik valahova, és mossák kezeiket
-eltűntetik, így birságolhatnak, letagadhatják, biztos sokan inkább fizetnek, mint karatéznak az értem én csak leszarom nyuszin nevelkedett "nehogy már én szolgáljam ki az ügyfelet" ügyintézővel.

noviktornoparty 2012.07.11. 21:40:10

@Counter: személyeket tud szűrni ez a kérdőív nagyrészt. tehát ha már volt a neveden 3 ilyen cég,akkor csoki. persze nem állítom, hogy ezt egy hajléktalannal nem lehet kijátszani.

másrészt ha a kérdésekre adott válaszaid alapján magas vagy közepes kockázatot jelentesz (ezek kiértékelésének egész okos metodikája van), ún. fokozott adóhatósági felügyelet alá helyeznek. ez nagyjából azt jelenti, hogy ha az ügyvezető elszellenti magát, arra is felfigyel a nav, így ebben a légkörben ha nem is lehetetlen, de nem egyszerű az adóelkerülés.

azzal pedig, hogy a kérdőív benyújtásának hiánya esetén feltételezendő a jogsértés vagy legalábbis a jogkerülő magatartás, egyetértek. ebben ez országban mindenki ott próbálja átverni az adóhivatalt, ahol csak tudja, így nem alaptalan ez a feltételezés. tapasztalatból mondom, hidd el :)

noviktornoparty 2012.07.11. 21:41:30

@sanyix: azt szinte biztos, hogy szándékosan nem vesztenek el levelet. abban már nem lennék olyan biztos, hogy 1-2-nek nem kél lába a postázóban vagy a sok áttétel között hanyagság miatt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 21:49:34

@noviktornoparty: Ezt speciel egész véletlen tapasztalatból mondhatom, hogy állami hatóság tud és képes *szándékosan* elveszíteni beérkező iratot, ha kényes az ügy. Ebből következően hanyagságból és az intézményen kívülről érkező hatásra is elő kell fordulhatnia az elveszésnek.

A személyi kockázathoz nem kell a kérdőív, tudtommal annak ettől független nyilvántartása van. Az érdemi kérdéseknek akár lehetne is kockázat következtetésére alkalmas része (bár a munkaruhán nem tudom túltenni magamat...), ellenben a 10 napos határidő mulasztása esetére rendelt jogkövetkezmény eléggé eszetlen.

A határidő elmulasztása egyébként önmagában jogsértés, tehát a jogsértés esetén feltételezhető a jogsértés, ami egy kellemes tautológia. Az viszont nem áll meg, hogy egy bagatell eljárási jogsértés esetén a másik, anyagi jogsértés (amit keresnénk, és amely felderítése közérdek) jövőbeli bekövetkezte olyan mértékben volna valószínűsíthető, mint amilyen mértéket a jogkövetkezmény jellege és alkalmazásának módja feltételez.
Hogy ne mondjam, a norma alkalmazásának társadalmi költsége valószínűleg magasabb, mint az elérhető társadalmi haszna. A poszt is erről szól a maga hellokitty módján.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 22:14:13

@Steve the Great:

te, ha láttad volna, mit tanultam abból, hogyan kommunikál az állam egyik fasza a másikkal ...

ahhoz képest az ügyfelekkel gyorsan, hatékonyan, és majdnem mindig kommunikál ...

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 22:26:01

@noviktornoparty: "azt szinte biztos, hogy szándékosan nem vesztenek el levelet."

Ha a TEK kérdezné, nem tőlem hallottad a "hidegiktatás" termtecht, oké?

dr. mesterséges színezék 2012.07.11. 22:31:13

@mavo: "te, ha láttad volna, mit tanultam abból, hogyan kommunikál az állam egyik fasza a másikkal ..."

Aki hosszasan figyeli a közigazgatást, picit el tudja képzelni a Szovjetuniót.
Ui. az '57. évi IV. tv., amely a államig eljárásokról szól, elég korrekt - olvasva, és nem megélve az eredményt -- akár a SzU alkotmánya és ami abból cselovékokig lecsorgott.

déjá vu39 2012.07.11. 22:32:27

@Alikam: "Pedig a normál postai szolgáltatásért is fizetsz és ellenőrizhető, hogy kézbesítették-e vagy sem."

Nem. Csak az ún. könyvelt küldeményeknél (tértivevény vagy ajánlott).

Vkki 2012.07.11. 22:41:10

Sajnálom a posztírót, feltéve, ha valóban tisztességes vállalkozó. A kérdőív és annak értékelése valóban a csalárd vállalkozások kiszűrésének egyik eszköze. Nem tökéletes, ahogy egy jogszabály és eljárás sem. De nem csak panasszal, hanem ötlettel is lehet ám élni, akár a NAV-nak is elküldve, hogy milyen új módszerekkel lehetne elválasztani az ocsút a búzától. Milyen lenne a jobb kérdőív, vagy a hatékonyabb eljárás? A NAV-ban dolgozók jó része sem más ember, mint aki erre jár, és ezt olvassa, igyekszik jól végezni a munkáját, kihozni a rendelkezésre élló eszközökből, amit lehet, hogy úgy érezhesse, nem csak aktákat tologatott a havi fizetésért, hanem tett is valami hasznosat minden egyes nap.

déjá vu39 2012.07.11. 22:48:47

@Bikli néni:
"A méles ügyintézés azért döcög, mert biztonsági okokból nincsen internet a munkaállomásokon.."

Bocs, csak mondom: nem is kell minden munkaállomásra internet. Ez technika, erre van megoldás.

SandWitch 2012.07.11. 22:49:50

Egy profi könyvelő már 2011. végén tudta, hogy mi az a KOCKERD és hogy nagyon is oda kell figyelni a kitöltésre, ajánlva postázni határidőben, valamint azzal is tisztában kellett lennie, hogy milyen következményekkel jár az ügyfelére nézve, ha hiányosan, késve, vagy egyáltalán nem küldik el. Ez alap, hozzátartozik a törvény-változások követéséhez, minden év eleji szakmai konferencián kiemelt téma volt. Ugyanezt a kérdőívet kell kitölteni üzletrész eladásakor vagy székhely áthelyezéskor is. Szerintem lehet, hogy nem a legolcsóbb havidíjú könyvelőt kellett volna megbízni, mert aki olcsó, annál utólag mindig sokszorosan meg kell fizetni a könyvelési díjat, csak már az állam felé.

SandWitch 2012.07.11. 22:53:08

...még az előzőhöz: Végülis logikus a végkifejlet, mert szegény olcsó könyvelőnek nincs miből szakmai konferenciára menni, meg a változásokat követő szaklapokat fizetni.

JohnnyLillibrogida 2012.07.12. 11:46:53

Az oriasi adoterhelest folyamatosan valtozo jogszabalyokkal es adonemekkel kombinaljak.
Mondjuk ahol a parlamenti kepviselok evtizedekig bemondasra szamoltak el koltseget ott kulonosen irritalo ez.
Az eva kivezetese is furcsa.
Sokszor leirtak h az az ado egy legalis penzmosasi forma de konyorgom nem ez az adozas lenyege?!bevallani befizetni elkolteni

Mennike 2012.07.12. 12:32:25

Ez, ahogy a NAV viselkedik, a kommunista teljhatalomból itt ragadt viselkedés. Nem európai, nem demokratikus, nem humánus és nem civilizált. Bizony, a szocialista erkölcs hozadéka, a jellemtelen, csak a vaskalapos, pénzszerzésre és tisztogatásra fókuszáló "ellenőrzés". De mi várható pont a NAV-tól egy olyan országban, ahol az ellenőrzés pl. a közlekedésben csak azt jelenti, hogy szarunk mindenre, a terepjáró tapossa az öreg nenőt a zebrán nyugodtan el, mi sehol nem vagyunk, csak a traffipaxot nézzük, hogy kaszálhassunk. Civilizált országoknak vannak pl. közlekedési rendőrei, akik a városban felügyelik a szabályok betartását. Itt éjszaka állnak lesben a kihalt utcán, hátha kaszálhatnak egy kis lóvét feketén vagy fehéren... Ez egy erkölcstelen, morál nélküli ország, és mint a hal, a fejétől bűzlik. Bűzlik, hogy egy görény is elmenekülne, nem csak minden 2. megkérdezett fiatal... vagy a legtöbb diplomás fiatal orvos. Ez a diktatúra maradványa. De mit, milyen erkölcsiséget-szemléletet várjunk a Kádár-kori vidéki párttitkárok fiacskáitól? Hiszen ezen nevelkedtek! A demokrácia és a morál szó csak egyetemistaként került a látóterükbe. De a jelentését soha nem fogják megérteni.

Alikam 2012.07.12. 16:39:01

@Stomi: de akkor hogy mérik ha nem is könyvelik? Hogy tudják mérni a nem kézbesített levelek számát?

Egészet nem értem bazmeg...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.12. 16:41:51

@Alikam: A dolgok megértésének vágya a nyugati, deszakralizált, racionális, (kicsit zsidós), kalmárszellemű ember sajátja. Mindent méricskél, analizál, szétszed, összerak, haladárkodva javítgatni akar, pfuj!
Pfuj!

A keleti ember, mint amilyenek mi, mucsai magyarok lettünk és lenni akartunk, nem akarja érteni a dolgokat. Tudja, hogy a dolgok annál sokkal szakrálisabbak, mintsem hogy értelmük legyen.

Stomi 2012.07.12. 19:34:30

@Alikam: Természetesen nagyszámú mintavétellel. Abból következtetnek. Gondolj csak a választási felmérésekre.

Hurri Kán 2012.07.17. 16:33:51

Szokásos felületes, hatásvadász írás egy hozzá nem értőtől... El kellene olvasni a törvényt, adószám törlése előtt az adóhatóság felszólítja az adózót a hiány pótlására. Ja, hogy át kéne venni az ajánlott leveleket? Bocs... Ja, biztos azt meg a posta tüntette el.

Bíró István 90 2012.07.25. 14:40:36

Kerestem szakembert, aki segített kitölteni a kérdőívet. Itt csak az adózó járhat rosszul.

Horpe 2012.07.25. 15:24:29

@gyvy: Kedves gyvy!
Ezt pontosan melyik törvényben olvastad?
Én is hasonlóan jártam mint a cikk írója. A NAV által küldött KOCKERD-et soha nem kaptam meg, nem hozta ki a postás, értesítőt sem dobott be...
Törölték az adószámomat, fellebbeztem, a fellebbezést pedig elutasították....
süti beállítások módosítása