Komló elítélte az Európai Parlamentet
2012. június 21. írta: Szmöre

Komló elítélte az Európai Parlamentet

eucs.jpg

  A képviselő-testület visszanyalt. A komlói városatyák combos határozatban ítélték el az Európai Parlament korábbi határozatát, amely elítélte Magyarországot. Az írásbeli intőt a szokásos rendben megküldték Martin Schulz EP-elnöknek.

eu2_1.JPG

  A három ellenszavazattal elfogadott állásfoglalás többek között kinyilvánítja, hogy a magyar parlament által elfogadott törvények kiállják az alapvető szabadságjogok próbáját. Az angol nyelvre is lefordított szöveg arról is szól, hogy az új törvények egy olyan ország újjáépítéséhez járulnak hozzá, amely vallja az európai értékeket.

  A határozat a továbbiakban elítéli az Európai Parlamentet, amiért megsértette a magyarok önrendelkezését és beleszájal a törvényalkotásba. A komlói képviselők szerint az EP korábbi állásfoglalása ellentétes a demokráciával, a népek önrendelkezési jogával, a tagok függetlenségével, mint alapvető európai értékekkel.

  Polics József polgármester levelében arra kérte Martin Schulz EP-elnököt, hogy tájékoztassa a nyilatkozatról az európai képviselőket. Úgy tudjuk, a brüsszeli alapjogi bizottság – érintettség okán – már fel is vette a komlói megrovást a következő ülés hivatalos dokumentumai közé. Az eurocsinovnyikok addig is, jobb, ha nem mászkálnak egyedül a magyar bányászvárosokban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr14601064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.21. 16:47:11

Erdekes, nem gondoltam volna, hogy Polics igy ertelmezi junius 9.-i igeretet.

komloiujsag.hu/?p=10102
"A rokkantosított bányászok korábban megszerzett jogainak visszaállításáért emelte fel hangját több száz bányász Komlón.

Rekkenő hőségben,a bányászhimnusz elhangzása után egy nyílt levél felolvasása,majd beszédek vezették be a a Komlói Rokkant Bányászok Szövetsége által szervezett demonstrációt. Az eseményen Polics József polgármester személyesen vette át a tüntetők petícióját. A képviselő ígéretet tett ,hogy eljuttatja a címzetteknek,s közben jár az érdekükben.

Ruda Sándor és Sápi Jenő,a Komlói Rokkant Bányászok Szövetségének vezetői a Városháza téren tartott demonstráción elmondták,hogy a megváltozott munkaképességűek ellátásainak megváltoztatásáról szóló,még decemberben elfogadott jogszabály közel ezer bányászt hoz nehéz helyzetbe,akiknek a jövedelme az eddiginek ¾-vel is csökkenhet,ami az érintettek megélhetését fenyegeti."

Szomoru latni azt a szoke haju fiatal banyaszlanykat a dobogon, hogy az o megelhetese is veszelyben forog.

Viktus 2012.06.21. 16:52:24

Európa retteghet Komló haragjától!

smalladam 2012.06.21. 17:00:28

bányászököl, vasököl, odacsap, ahova köll

Zb74 2012.06.21. 17:04:10

@smalladam: Jaja, valamint óva intjük Angliát.

bádogos 2012.06.21. 17:07:56

Én a magam részéről elítélem a komlói képviselő-testület határozatát :)

laci0011 2012.06.21. 17:26:25

Mennyit fizettek vajon a fordításért...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.21. 17:43:49

Teljesen igazuk van! Aki kétségbe vonja a jogukat ahhoz, hogy ilyen nyilatkozatokat fogalmazzanak meg vagy kigúnyolja őket, az leköpi a demokráciát és a különböző (választott) képviselőtestületek szerepének történelmi hagyományát.

ü
bbjnick

ghavin 2012.06.21. 17:59:58

...és ezért működnek az agresszív kismalacos viccek kizárólag magyar "kultúrkörnyezetben".

Pelso.. 2012.06.21. 18:16:09

Ez a virtus is egyike jövőformáló hagyományainknak.
Gondolom, város honlapján fellelhető projektek eu-s pénzét is büszkén utalják vissza a derék városatyák.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.21. 18:19:22

@Pelso..:
Nem értem, mire a meglepetés.
Policsot több száz rokkantnyugdíjas bányász sütögeti, akik lehet, hogy rokkantnyugdíjasok, de azért ütni nagyot tudnak, pláne, mivel nem is nagyon öregek (50 körüliek). Megígérte nekik, hogy tesz az ügyükben.

És tett. Bátran rámutatott a bajok okozójára, az EU-ra.

MÁV-os lesivideóra emlékszünk még? Hogy a vonatritkításokat az IMF-re fogják fogni?

Virág et. 2012.06.21. 18:24:24

@bbjnick: Joguk az van. Attól még szánalmas. Na de nem is oda szól, hanem ide a nagyvezérnek egy-két nyelvcsapás.

smalladam 2012.06.21. 18:37:39

@bbjnick: semmi gond nincs ezzel, tegyék, megtehetik. csak kissé komikus:)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.21. 18:39:25

Miért, csak egy geci nagy hazugság van benne, az, hogy a parlament a magyar polgárok érdekeit képviselné. A többi teljesen rendben van, pont akkora tahónak festi le Magyarország állampártját, mint amekkora a valóságban is, és erről nem árt, ha tud az egész EP.

Megjegyzem, az Office magyar verziója valamiért előszeretettel cseréli le automatikusan az "in the" kifejezést arra, hogy "int he", aminek ugyan semmilyen nyelven nincs semmi értelme, viszont ki sem lehet kapcsolni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.21. 18:47:42

@Virág et.: @smalladam:

El kell olvasni, hogy mire reagálnak

www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TA&reference=P7-TA-2012-0053&language=HU&ring=B7-2012-0095

s rögtön nem tűnik annyira szánalmasnak és/vagy komikusnak. #:-|

ü
bbjnick

laci0011 2012.06.21. 19:09:08

@bbjnick: Addig kell erőlködni a jobboldalnak míg oda nem lesz az ország.Ez is 1 megoldás ,hogy ne legyünk gyarmat.De lehet erőltetni a farok csóválja a kutyát,verziót is....

laci0011 2012.06.21. 19:12:03

@bbjnick: Észre kéne venni a törpeségünket és reálisan kezelni a sulyunkat a világban,jelenleg ha igazunk van sincs igazunk,hiába is fáj,ez van.

laci0011 2012.06.21. 19:20:04

Ha tenni akarnak valami értelmeset,javasolnám nekik,az ügynökakták feltáratását,az olajügyek és más égrekiáltó dolgok titkosításának elítélését,hogy ne kelljen ebben a morális alapok nélküli rendszerben élnünk.

Leonard Zelig 2012.06.21. 19:44:28

Déj ár pussing Krahács - Nyomják Krahácsot.

Viktus 2012.06.21. 19:45:40

@bbjnick:

Minden formában szánalmas, és komikus. Nem érzékeled olyan hülye vagy, mint az a képviselő testület. Ez kb. Monty Python szint.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.21. 19:45:51

Ugocsa non coronat!
A hülyeség, bár alkotmányos jog, gyakorlásra mégsem mindig érdemes.

Blogger Géza 2012.06.21. 19:49:33

@Kettes: He? Nem ismered a magyar int szót? És az ilyenek írnak blogot... :(

mackensen 2012.06.21. 19:49:43

Öngyilkos elit alakulat...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.06.21. 19:50:01

egy szpellcsekkert ráereszthettek volna a levélre...

Pontos 2012.06.21. 19:57:35

Ebből hadüzenet lesz, akárki meglássa!:))

delano 2012.06.21. 19:58:35

Kurva nehéz lesz ezt Brüsszelben röhögés nélkül felolvasni. Nekem tuti nem sikerülne.

Virág et. 2012.06.21. 19:59:46

@bbjnick: Amikor még hír volt olvastam. Én igen, de ezek szerint Komló nem, ugyanis nem Mo-t ítélték el, csak a kormányt. Az aránytévesztés meg mindenféleképp szánalmas.

@Blogger Géza: A "he" nem jelent semmit, még "int" nélkül sem, azzal együtt meg végképp.

Wagem 2012.06.21. 20:02:08

Nem csak Komló,hanem a Magyarok nagy többsége is köp az EP-re.
Én is, jó mélyről.
basszák meg az anyjukat,szemét sidó libolsi gittegylet.
Pusztuljanak ...!!

Barragon 2012.06.21. 20:03:14

Óriási!!! Igazi magyar virtus!!! Komló a HŐS város!!! Normális ez a polgár mester??? Vagy csak elgurult a gyógyszere?

Laciii 2012.06.21. 20:05:09

@laci0011:
Sajnos tényleg ennyi a súlyunk:
"Elutasította az ír legfelsőbb bíróság Francis Ciarán Tobinnak, a két kisgyermek halálát okozó, tizenkét évvel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelősének magyarországi kiadatását."

"A bíróság megállapította azt is, hogy nincs jogi lehetőség Tobin magyarországi ítéletének írországi letöltésére sem, és elrendelte azonnali szabadlábra helyezését."

index.hu/belfold/2012/06/19/irorszag_nem_adja_ki_a_leanyfalui_gazolot/

Ez nem bántja a morális alapokat, meg az alapvető értékeket?
Kutyába se vesznek.

Blogger Géza 2012.06.21. 20:05:38

@Virág et.: Kedvezményes magyar nyelvtanfolyamok indulnak magyarul próbálkozó, de azt még el nem sajátító polgároknak "megpróbálok magyar lenni nem csak szívemben, de nyelvemben is" jeligére a Szittyakürt kiadónál Örkény István szervezésében.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.21. 20:06:13

@Blogger Géza: Az "int he" magyarul nem jelent semmit. Fogd be a pofát és figyelj.

Virág et. 2012.06.21. 20:10:59

@Kettes: Megmagyarázza mindjárt, hogy igen.

Blogger Géza 2012.06.21. 20:11:24

@Kettes: Oké figyelek, hogy csinálsz hülyét magadból, mert két alapvető magyar szót nem ismersz fel. :) Jól rémlik, te vagy az, aki képtelen vagy parkolni is?

csgabor 2012.06.21. 20:12:24

@Wegam: Abszolút egyetértek. Annyit tennék még hozzá, hogy (mielőtt pusztulnak), utalják a lóvét, ha jót akarnak!

Behajtó70 2012.06.21. 20:18:57

@Pelso..: "...fellelhető projektek eu-s pénzét..."

A többi hasonló egybites kedvéért:

- Attól, hogy ilyen-olyan projekteket finanszíroznak, nincs semmilyen alapjuk és joguk a demokráciánkat elítélni, kritizálni, főleg pedig: ócsárolni!
- Azok az US-pénzek 90%-ban német és francia cégekhez mennek vissza! Ami nem, az azért nem, mert csak abból kapunk vissza valamicskét, amit befizetünk az ÁFA-bevételünk alapján!
- Aki pedig a kohéziós alapokra gondol, az nyugodtan gondolja végig azt is, hogy ezek az alapok olyasmikreől szólnak, hogy pl aki kiírtja a szőlőjét, cukorrépáját, az kap egyszeri semmiséget. Azt persze nem látják ezek a jószágok, hogy máris tönkrementek a legalapvető mezőgazdasági ágaink, melyekkel egykor európa, sőt világelsők voltunk!

Úgyhogy Pelso! Előbb tájékozódj rendesen, csak aztán lengesd ez a buta maszlagot, amit kifejezetten csak a hígagyű lütyőknek találtak ki!

nincs_nick 2012.06.21. 20:21:35

@Herr SturmLikudnik: Ráeresztettek. Tipikusan az MS Office javítja az "in the"-t automatikusan "int he"-re ha magyarra nyelv van beállítva a helyesírás-ellenőrzőben. Szóval nem csak angolból, hanem alapvető szoftverismeretből is egyes...

A nyelvezetről meg inkább ne beszéljünk, mintha általános iskolás diák szedte volna össze a mondatokat Google segítségével...

Mikka-Makka 2012.06.21. 20:22:14

ja örüljenek h csak megróttuk őket, akár hadat is üzenhettünk volna

nincs semmi baj! 2012.06.21. 20:25:40

@Virág et.: Szerintem Géza a "he?" kérdőszóra gondol :)

TARTYOM 2012.06.21. 20:29:48

Vadállat, bánya, Komló

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.06.21. 20:31:22

ne feledjük, hogy Esztergomnak pl. egy meggyes tompi kaliberű elmeháborodott volt a polgármestere. hozzá képest ezek csak átlagos fideszkárosultak/futóbolondok, hatalommal a kezükben. A Kétharmadba belefér

btw. ezek után a Komlónak járó uniós támogatások megvonása lenne az alap, de ez a csúnya gonosz unijó csak mosolyogni fog az egészen

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.06.21. 20:36:21

@Behajtó70: csak nem egy jobbikos népfősulin szerezted uniós ismereteid? :)

Hertelendi 2012.06.21. 20:39:32

Javaslom Komló üzenjen hadat az EU-nak.
Ne szarozzanak. A II világháború alatt hadat üzentünk az USÁ-nak, a Szu-nak. Akkor az EU már nem lehet akadály.

qwertzu 2012.06.21. 20:39:53

@Kettes: az "int he" egy pontosvesszővel kiegészítve egy teljesen rendben lévő egész típusú változódeklaráció elég sok nyelven.

Nadiposzi (törölt) 2012.06.21. 20:41:53

Miért, a budai papok egyszer már a pápát is kiátkozták. Azért az ennél is tökösebb dolog volt.

Hertelendi 2012.06.21. 20:42:56

@Behajtó70: "nincs semmilyen alapjuk és joguk a demokráciánkat elítélni, kritizálni, főleg pedig: ócsárolni!"
Mi azért elítélhetjük és ócsárolhatjuk? Mert a mi demokráciánk viktor jóvoltából egy kalap szar!

2012.06.21. 20:43:09

@Barragon: "1301 szeptemberében Károly trónigényének támogatására Magyarországra érkezett Niccolò Boccasini, VIII. Bonifác pápa követe. A bíboros követ ügyes diplomáciával elérte, hogy a magyar főpapok többsége Károly Róbert mellé állt. Eközben a Cseszneki Miklós és Lőrinc vezette Anjou-párti sereg a Dunántúl felől előrenyomulva ostrom alá vette Budát. A város azonban Vencel pártján maradt és miután Kőszegi Iván seregei a város felé közeledtek, Károly Róbertnek eredmény nélkül el kellett vonulnia. A legátus válaszul egyházi átokkal sújtotta Vencel székhelyét, a budaiak azonban elűzték a tilalmat betartó papokat és továbbra is minden szertartást elvégeztek. A várost vezető Vencel-párti rektor, Peturmann biztatására a budai papok feloldottnak tekintették magukat a kiközösítés alól és válaszul ők közösítették ki az Anjou párti magyar püspököket, sőt magát a pápát is."
hu.wikipedia.org/wiki/Vencel_magyar_kir%C3%A1ly

Régi magyar virtus újjáéledésének vagyunk tanúi, Eb ura fakó, József császár nem királyunk! Történelmi időket élünk, köszönjük kiváló politikusainknak.

2012.06.21. 20:44:41

@Nadiposzi: A francba, lemaradtam :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.21. 20:45:35

@laci0011:

"Ha tenni akarnak valami értelmeset,javasolnám nekik,az ügynökakták feltáratását,az olajügyek és más égrekiáltó dolgok titkosításának elítélését,hogy ne kelljen ebben a morális alapok nélküli rendszerben élnünk." --- írod.

Ebben spec. teljesen egyetértünk.

ü
bbjnick

Pelso.. 2012.06.21. 20:46:01

@Behajtó70:
Felvetésem nem az Eu, hanem az önkormányzat megnyilvánulására utal.
A 90% ügyében olvasgass Közbeszerzési Értesítőt, s a TED-t, rád fér.
Kit kényszerítettek arra, hogy kivágja a szőlőjét?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.21. 20:51:46

@Viktus: @Virág et.:

A komlói önkorm. test. egy választott testület. Azokat képviseli, akik megválasztották őket. Úgy gondolták, a komlóiak igénylik egy ilyen deklaráció megfogalmazását. Ha tévedtek, ha a választók nem elégedettek a működésükkel, jelezni fogják nekik. Nem kicsit, nagyon.

ü
bbjnick

radikalisviccek 2012.06.21. 20:59:57

Az összes eukrata bekaphatja a faszomat, a tyúktartásos faszságuktól a négymancsos kurvaannyukig az összes embert-állatot-cigányt nem látott, ostoba, íróasztal mögött rejszoló, életenincs túlfizetett bürokrata zsid... zsivány.

nemsirunk 2012.06.21. 21:00:17

Az EP nem a magyarokat ítélte el, hanem a magyar kormányt, ami nem ugyanaz! Messze nem ugyanaz! Egyébként pedig az EU sokkal inkább képviseli a mi érdekeinket, mint a komlói önkormányzat, a kormányról nem is beszélve, úgyhogy ha nem fér össze a kettő és választani kellene, akkor sokkal inkább az EP mint a magyar Országgyűlés. Ez az "szuverenitás" duma semmi másra nem jó, minthogy a helyi politikus-bűnözőink a saját pecsenyéjüket sütögethessék.

Hertelendi 2012.06.21. 21:01:23

@Schindler Pistája: "tejhatalmuk"
Ha már hülyeséget beszélsz legalább tanulj meg magyarul helyesen írni.
Vagy a tehenészeknek válaszoltál?

nemsirunk 2012.06.21. 21:05:15

@Schindler Pistája: De igen, nagyon is beleugatnak, és teljes joggal teszik. Tegyék is minél többször! Sokkal inkább Martin Schulz szóljon bele a magyar ügyekbe, mint Orbán, vagy az ország irányítására teljesen képtelen magyar képviselők, kormánytagok.

nemsirunk 2012.06.21. 21:11:57

@Schindler Pistája: Hazaáruló? Soha sem árultam el a hazámat Európát. Te viszont csak jobbágyként vagy képes gondolkodni, igazi magyar jobbágyként. Legyél büszke a szemétdombodra.

Viktus 2012.06.21. 21:14:15

BŐSÉGRIADÓT RENDELT EL MATOLCSY GYÖRGY

2012. június 21., csütörtök | Szerző: SobriJózsef | Rovat: pénz gazdaság
Extrém fellendülés jöhet péntek 11-15 óra között.

„Akik azt hiszik, hogy most jó, nézzék meg, mi lesz holnap" - jelentette be sajtótájékoztatóján Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A politikus előrejelzése szerint ma kora este érkeznek meg a Kánaán első hullámai, aztán fokozatosan az ország egész területén egyre jobb lesz mindenkinek.

„Azt ajánlom, mindenki nyissa ki a pénztárcáját és a kamráit, mert holnap ilyenkorra várhatóan megtelnek" - tanácsolta Matolcsy. A minisztérium hivatalos közleménye azonban figyelmeztet is: a délutáni órákban nem ajánlják a külföldi tulajdonú bankok közelében elhaladást, valamint 12-15 között egyáltalán nem tanácsolják a szabadban tartózkodást, mert ezekben az órákban a legerősebb mindenhol a Közgép jelenléte.

„Igyatok sokat" - reagált a hírre hivatalos közleménynek nem nevezhető felkiáltásban állandó szakértőnk, Pista bá, aki elmondása szerint már nagyon várja, hogy jobb legyen, mert egyelőre kicsit langyos a Hubertus.

.

Na legyen v.mi jó is ... :P ez a komlói cucc is leginkább hircsarda jellegű ...

Hertelendi 2012.06.21. 21:17:13

@Schindler Pistája: Annyira baromarcú vagy! Ha valaki nem nyalja orbán seggét az már hazaáruló. Hát csak nyalogasd félkegyelmű.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.21. 21:17:39

ez semmi, nulla, utánérzés ahhoz képest, amit a zaporozsjei kozákok írtak a török szultánnak...:)

Apropó: a simicska-féle birodalmi lépegetőről mikor fogtok egy jó kis vicces polgári ándörgrándos cikket megírni? Tudjátok: a korrupció a polgári életforma legnagyobb ellensége, mivel az emberek közti bizalmat rombolja le.

Mert ez véreim, a nagy büdös lófasz. Legközelebb írhattok arról, hogy kétfejű borjú született az egyik alföldi gazdaságban. Ugyanaz a színvonal.

Ostoba fideszpropagandista hülyegyerekek. Annyira szánalmasan hiteltelenek vagytok, áhhh....az nem is igaz.

radikalisviccek 2012.06.21. 21:17:43

@nemsirunk: mekkora egy idegenszívű féreg vagy te :) nyilván inkább a pedofil-zsidó cohn bendict, vagy a maoista barroso, mint a Patásorbán :) nyilván te máshol találod meg az értékrendet, csak kérdés, h mi a faszért hívod te azt Európának.

Hertelendi 2012.06.21. 21:19:25

@Schindler Pistája: "tejhatalmu" ez tök jó :)
Te szerencsétlen, rajtad röhög mindenki!

Jolka40 2012.06.21. 21:20:05

Hú de gáz, hogy komlói vagyok!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.06.21. 21:22:52

@Hertelendi: te most komolyan meglepődtél, hogy egy náci nem tud magyarul? hol élsz? :)

ravnagad 2012.06.21. 21:23:17

@Schindler Pistája: Nektek szükségetek is van arra, hogy irányítsanak titeket, mert kapáláson kívül másra nem vagytok alkalmasak. Inkább örülnétek, hogy az eu egyelőre hajlandó veletek foglalkozni, és nem hajít oda az oroszoknak vagy a kínaiaknak.

M. Péter 2012.06.21. 21:24:24

Angolul nem tud senki a komlói önkormányzatnál?

ne most 2012.06.21. 21:24:31

sontains? affront to?

bigthereal 2012.06.21. 21:25:04

@nemsirunk: a te hazád európa?
és annak melyik országa?

szerencsétlen...

nemsirunk 2012.06.21. 21:28:56

@radikalisviccek: Pontosan így van: inkább Schulz, Cohn-Bendit vagy Barroso, mint bárki a jelenlegi magyar politikusok közül.

ne most 2012.06.21. 21:32:01

declaration of love

Laciii 2012.06.21. 21:33:30

Na még egyszer. Ennyit ér az EU-nak a magyar:

"Elutasította az ír legfelsőbb bíróság Francis Ciarán Tobinnak, a két kisgyermek halálát okozó, tizenkét évvel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelősének magyarországi kiadatását."

"A bíróság megállapította azt is, hogy nincs jogi lehetőség Tobin magyarországi ítéletének írországi letöltésére sem, és elrendelte azonnali szabadlábra helyezését."

index.hu/belfold/2012/06/19/irorszag_nem_adja_ki_a_leanyfalui_gazolot/

Ez nem bántja a morális alapokat, meg az alapvető értékeket?
Kutyába se vesznek.

delano 2012.06.21. 21:35:32

@Schindler Pistája: "Schultz és fajtikái majd a tipikus, kenetteljes, farizeus stílusukban megmagyarázzák, hogy dehogy ugatnak ők bele Magyarország belügyeibe. "

Schultz német. Fajtikái alatt kire gondolsz? A németekre? Én szeretném, ha a németek beleugatnának, mert úgy tűnik Németország működik. Magyarország nem működik. Örüljünk, hogy segítenek, és köszönjük meg nekik. Nem szégyen a jobbtól tanulni.

delano 2012.06.21. 21:38:57

@Schindler Pistája: Ady írt Neked egy cikket 110 éve, sztem pontosan neked szól:

Ady, 1902. januar 31.
“Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…”

Blogger Géza 2012.06.21. 21:44:39

@Jolka40: Miért, lehet, hogy egész Európa megismeri most a lakóhelyed.

delano 2012.06.21. 21:56:40

@Schindler Pistája: Ja, szted az EP 754 tagja mind zsidó? Értem. Orvos látott mostanában?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.21. 22:01:42

@Schindler Pistája:

Elmondanám, Brüsszelt kábé mennyire érdekli a komlói csipet-csapat levele, csak nem akarom, hogy elsírd magad.

Kis ember 2012.06.21. 22:03:13

@Schindler Pistája:

Vigyázat!

Schindler Pistája egy zsidó, aki azzal akarja lejáratni a jobboldalt,hogy primitív bunkó antiszemitának mutatja magát. Valójában minden szombaton látom bemenni a Dohány utcai zsinagógába ahol állítólag pénzt vesz át, azon statisztika alapján, hogy hányszor szidta agyatlanul a zsidókat.
Ha értitek, hogy értem. :)

delano 2012.06.21. 22:03:52

@Schindler Pistája: Egyszer próbáld ki, hogy nem ásítva olvasod Adyt, hanem elgondolkozol rajta. Lehet, hogy kurvára igaza volt, és ma is aktuális. Nekem aztán tök mindegy miről mit gondolsz, de lehet, h magadnak jót tennél vele.

Sírköves Slomó 2012.06.21. 22:05:37

@Kis ember: Csak mondom hogy Chaplin zsidó, szóval az avataral mi van?

milner 2012.06.21. 22:05:46

@Schindler Pistája: magyarul nem tudsz, gondolkodni nem tudsz, miért nem kussolsz inkább?

Sírköves Slomó 2012.06.21. 22:06:34

@delano: Ja lehet bár alkoholista morfinista szifiliszesekre talán ne építsünk világnézetet.

Kis ember 2012.06.21. 22:06:54

A poszthoz egyébként:
Az a régi üzemi újsághír jut az eszembe, miszerint:
"Röpgyűlést tartottunk a héten a hetes számú üzemegységben. Vizai elvtárs előadásában kifejtette, hogy az imperialista hatalmak hogyan próbálják szegény kambodzsai népet leigázni. Utoljára figyelmeztetjük az Egyesült Államokat, hagyja békésen fejlődni a szocializmust!
A Rákos Mátyás Művek Acél Üzemága

delano 2012.06.21. 22:13:11

@Kis ember: Ez a Vizai elvtársos idézet nagyon ott van. :) Érdekes, hogy ez újra és újra meg tud történni. Szerintem iszonyúan kell majd koncentrálni Brüsszelben, h röhögés nélkül fel tudják olvasni a Komlóiak üzenetét...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.21. 22:16:05

@delano:

Ady túl nagy falat nektek!:-)

Írt ő egy cikket 99 évvel ezelőtt is nekünk! És mit is ír?

„Vallomás a patriotizmusról

Valló lelkű ember vagyok, izgat a magam lelkének boncolása, örülök, ha a kés valami rejtegetettet vághat ki belőlem. A babonátlanság nekem olyan kedves lapjában írván, tetszik nekem az, hogy kiválasszak egyet restellt babonáim közül. Azt már kevesen hiszik el, hogy nem volnék kissé túlságosan is magyar, s hogy hivatásnak érezném a magyarpusztítást. Szóval hát bizony én erősen magyar vagyok, persze evoltomat is kegyetlen kritikával kísérve. De most jön az igazi vallomás: nemcsak magyar vagyok, ki olykor talán túlságosan önérzettel fajtája exponensének hiszi magát, de patrióta is. Olyanféle és romantikus is egy kissé, mint az olasz hazafiaké s a jobbféle magyar és lengyel emigránsoké, de ez a patriotizmus ma még szunnyad bennem. Amilyen szinte bizonyos, hogy a fajgyűlölet gyökereit is kiirtottam magamból, elannyira, hogy Jászi Oszkáron kívül kevesen lehetnek még nálam gyengédebb és szeretőbb érzésűek a magyarországi nemzetiségekhez, olyan egész bizonyos, hogy a patriotizmus keserves helyzet, és alkalomadtán felébredne bennem.

Félek, nem lehetetlen, hogy ez a keserves helyzet és alkalom hirtelenebbül, mint hinnők és várnók, elénk borul. S itt foghat jutni minden mai különös, speciálisan magyar problémájánál kínosabba a magyar progresszívek különben is sokszínű tábora.

Én a jöhető veszedelemkor arra gondolnék, hogy a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára. Hibáit, melyek óh nagyon-nagyon hibáim is, akkor félretolnám egy kicsit feledni, s csak az jutna az eszembe, hogy bármi áron meg kell védeni egy pláne katonai és ultramontán gyilkossággal fenyegetett fajtát.

De itt már azt is muszáj feltennem, hogy egy aulikus ősű magyar gróf, ki tavaly még minden nyugtalan magyart leöletett volna, véletlenül nem a maga kiskirályságát védi, hanem a magyarságot. Valószínű, hogy nem sok akadna ilyen, de akadna, s harcolhatok-e én akkor ezekkel, akik a veszedelem múltán megint azok lennének, akik voltak?

Ma úgy képzelem, hogy még ilyen katasztrófa esetén is külön harcolnék és védekeznék, de ki tudja[,] nem mást parancsol-e felébredt, romantikus patriótaságom.

Íme a patriotizmus, vagy ha úgy tetszik, az én patriotizmusom problémája, s íme itt az én vallomásom a patriotizmusról.

Leírtam, mert lehető, emberi, magyar és érdekes s biztató arra, hogy ki-ki keresse meg a maga magyar patriotizmusát, vizsgálja meg, s hasonlóképpen cselekedjék minden benne rejtőzhető, de minden tudománynál erősebb babonával vagy mondjuk egyszerűen érzéssel.”

Forrás: mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1913/1913_10.pdf

ü
bbjnick

tapasz13 2012.06.21. 22:18:39

@Barragon:
Elgurult-de ha egyszer a volt bányászok megtudják hogy ezek a kis senkik mit leveleznek-eltörik a lapátnyelet girhes hátukon...

Kis ember 2012.06.21. 22:19:14

@delano:
Nihil novi sub sole. :)

delano 2012.06.21. 22:25:38

@Kis ember: így van :) Őszintén szólva még mindig keresem a smiley-t a komlóiak levelében. Vhol ott kell annak lennie..

delano 2012.06.21. 22:27:56

@bbjnick: "Ady túl nagy falat nektek!:-)"

Kik azok a nektek? Mi, akik kiröhögjük az ilyen leveleket? Vagy mi ez a többes szám?

És a beidézett Ady szöveggel mit akartál üzenni? Nem álátok konflikust a másik Ady idézettel....

Hattory Hanzo 2012.06.21. 22:30:20

@bbjnick: "Amilyen szinte bizonyos, hogy a fajgyűlölet gyökereit is kiirtottam magamból"

Kiknek is túl nagy falat Ady?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.21. 22:36:29

@delano: @Hattory Hanzo:

Ez Ady:

„Ugyanazt gondolják, akarják, mint én, de az eszükben és szívükben, a gondolkodásukban és becsületességükben; – de ez, amit mondok, nincs a húsukban, veséjükben, tüdejükben, lélekrészükben – ez az én magyarságom –, pedig enélkül ezzel a néppel az ő forradalmát megcsinálni nem lehet… Itt még a legjobb forradalmár, a legtökéletesebb vezér sem elég, ha nincs benne az én magyarságom, mert akkor az a forradalom nem ennek a népnek a forradalma.”

ü
bbjnick

Anti Anyag (törölt) 2012.06.21. 22:38:51

@.Pierre Bezuhov.: Cserében viszont kivágja az összes EU-s céget és vásárolni is máshonnan vásárol.

Nem biztos, hogy olyan rosszul járnának.

P.Freddy 2012.06.21. 22:42:30

@radikalisviccek: hát ha azt nézed ki ártott legtöbbet Magyarországnak, akkor vitán felül áll, hogy Orbán viszi a prímet, beleértve az elmúlt nem nyolc, hanem nyolcvan évet.

komissarlajos 2012.06.21. 22:42:38

Ti Komlóról semmit sem tudtok! 1964. Szabó őrmester, éjjel megtalált, ha betörtél egy kirakatüveget. Nem volt térkamera. Még Tv is alig volt. Piros Gőzmozdony, Béke Szálló, 5let, Ifjúsági Klub, stb... És jó volt! Nem voltak policsjózsik!!!!

Failer 2012.06.21. 22:43:07

@nemsirunk: Ha neked Európa a hazád akkor mi a faszt keresel itt? Ez Magyarország, paraszt..

P.bubus 2012.06.21. 22:44:08

Bravó Komló !

Végre egy karakán megnyilvánulás.

Failer 2012.06.21. 22:45:13

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Valaki nem attól zsidó, hogy annak születik.. Ahogy cigány sem azért mert cigánynak születik. Kell hozzá egy kis ész, de azért remélem leesik..

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.21. 22:46:19

@qwertzu: Ja, különféle betűkkel és írásjelekkel kiegészítve akár az Alaptörvény preambuluma is lehet.

Failer 2012.06.21. 22:49:19

Polics fosik, meg is értem. Rokkant bányászok akarják keresztre húzni (hozzáteszem, jogossan). Mégegy akkora faszságot mint amit a bányászokkal csináltak, tényleg nem látott ez az ország :D Az meg, hogy egy bányász meddig képes elmenni?! Spanyolország jó példa lehet(ne) a Fidesznek. Dícséretes ez a levél de nem ezzel próbálkoznék a helyében..

azbesztos 2012.06.21. 22:52:01

Ezt az Európa Parlamentet nem lehet komolyan venni. Épp úgy pártok vetélkedésének színtere, mint a magyar Parlament. Ezt a Martin Schulzot ki választotta? Az pár száz delegált képviselő, akik hatalmas havi jövedelmekért alig várják, hogy ott hagyják az űléstermet és saját pecsenyéjüket sütögessék, vagy kuplerájokba, drogbarlangokban múlassák az időt? Azt sem tudják miről szavaznak. Az Európa Parlament a demokrácia megcsúfolása.

delano 2012.06.21. 22:52:10

@Schindler Pistája: "A cionisták és bérenceik pont ott vannak, ahol számukra a leghasznosabb."

Azért te nagyon okosnak tartod a cionistákat úgy tűnik. Ott vannak az EU és Usa vezetésében, az összes bankban, médiában, ügyvédi irodában, bíróságon (kihagytam vmit?), ja igen Hollywoodban, stb. Nem semmi teljesítmény, igaz? :))

delano 2012.06.21. 22:53:01

@azbesztos: Akkor minek kell nekik levelet írni?

Bloodscalp 2012.06.21. 22:55:22

@bbjnick: A komlói önkorm. test. egy választott testület. Azokat képviseli, akik megválasztották őket. Úgy gondolták, a komlóiak igénylik egy ilyen deklaráció megfogalmazását. Ha tévedtek, ha a választók nem elégedettek a működésükkel, jelezni fogják nekik. Nem kicsit, nagyon.

ü
bbjnick

1-egyetlegy példát mondanál, amikor a polgárok érdemben tudták jelezni hogy nem voltak elégedettek a testülettel-vagy a polgival? Ma is simán mennek romba települések...nézd meg Tiszabőt! Az Unió a hibás? Simán elsétálhatnak mind a testület és a polgármester is.

te nem a magyar valóságban élsz.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.06.21. 22:58:55

@Behajtó70: A tájékozódás Rád férne leginkább. Összetéveszted a kohéziós alapot a mezőgazdasági támogatással. A cukorrépatermelést egyébként támogatja az EU. Az ÁFA meg nem 10%, így a 90%-od se stimmel. Már csak azért sem, mert amit építenek - csatorna, út, iskola - az itt marad (sok az infrastrukturális támogatás).
A mezőgazdaság meg csak a szovjet piacon volt világelső. Szerintem rossz brosúrát kaptál a pártközpontban.

Viktus 2012.06.21. 23:02:21

@bbjnick:

Esztergomban pl. elég vérmesen jelezték anno. Izgatott v.kit? :P

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.21. 23:04:27

@delano: @Hattory Hanzo:

Látom, ez az Ady-dolog zárlatot okozott a cuccban!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.21. 23:05:07

@tewton:

Nekem nagyon bejön!:-)

ü
bbjnick

Kis ember 2012.06.21. 23:06:56

@Schindler Pistája:
Ne próbálkozz a trükkjeiddel, zsidó! Úgyis tudjuk, hogy csak a jobboldal lejáratására küldtek. Ilyen hülye antiszemita, mint amilyennek te mutatod magad, nincs. (Illetve van jó sok, de az nem tudja kezelni a számítógépet.)
Szóval húzzál vissza Izraelbe, Pista!

tewton 2012.06.21. 23:09:43

@bbjnick:
vannak, akik nem bírják a lokális demokráciát meg a szabad véleménnyilvánítást. nem azt mondom, hogy faszkalap komcsik, csak azt, hogy még nem nőttek fel a demokratikus úniós értékrendszerhez, frankón ellennének egy grószkárollyal is .)

képzelje, ilyen hőzöngők egyszer még egy vízlépcsőt is meg tudtak akadályozni. na az a durva!

Lacdelo 2012.06.21. 23:11:13

Az inkompetens, korrupt ès antidemokrata Fidesz tönkre teszi az orszàgot. :(

Egyedül a gazdag Fidesz oligarcàk híznak. :(

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.21. 23:13:00

@Bloodscalp: @Viktus:

Ha a komlói önkorm. test. sz*rul végzi a dolgát, nem lesz mégegyszer megválasztva. Ha jól, akkor újraválasztják őket. Akkor, ott, ki fog derülni (az is), hogyan vélekedtek a polgárok erről a deklarációról. Ha én elégedetlen vagyok az önkorm. test.-mel, ugyan, ki kényszeríthet rá, hogy újraválasszam őket?

ü
bbjnick

Kis ember 2012.06.21. 23:13:20

@Schindler Pistája:
Annyira nem okosak, mert téged küldtek ide a fajtársaid. Te meg ripacskodsz, túljátszod a szereped.
Úgyis mindenki leveszi, hogy Schindler Pistája zsidó.

Lacdelo 2012.06.21. 23:15:54

@Kis ember:

Szègyelled a sajàt fajtàdat? A Jobbiknàl ostobàbb, ellenszenvesebb és inkompetensebb pàrt nem volt a parlamentben a nyilasok óta. :(

azbesztos 2012.06.21. 23:16:25

Hogy az Európa Parlament képviselői lássák: figyeljük tevékenységüket, és tudjuk, hogy aljas, hátsó szándékkal rágalmaznak bennünket, amikor a magyar emberekre támadnak, kárt okozva hazánknak és személy szerint minden egyes magyar embernek.
Hogy ne legyenek illúzióik, hogy bármit megtehetnek, mert tevékenységükkel csak az európai únió jövőjét teszik kétségessé, amikor ellenszenvet, sőt gyűlöletet, megvetést és utálatot ébresztenek az emberekben az ilyen európai "eszme" és gyakorlat iránt.

Lacdelo 2012.06.21. 23:16:51

@Kis ember:

Szerintem ugyanolyan neonàci, mint te vagy. :(

delano 2012.06.21. 23:24:13

@Schindler Pistája: Te tartod őket vmi földöntúli zseniknek, nem én. Mindenhol ott lenni, ráadásul mindenhol a vezetőségben, mindent irányítani stb.

Sztem 1% zsidó azokból, akiket te zsidóknak gondolsz...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.06.21. 23:25:00

@azbesztos: Mi az, hogy delegált? A magyarokat Te választottad! A németeket meg a németek stb.

nandras01 2012.06.21. 23:26:18

nem szeretnék most a zeu helyében lenni...

Lacdelo 2012.06.21. 23:26:46

@Schindler Pistája:

Làttàl te màr zsidó embert? Mit àrtottak neked te szerencsètlen?

béla a görög (törölt) 2012.06.21. 23:27:42

Mit adtak nekünk a rómaiak (EU)?

Komlói nemzeti front öngyilkoskommandó

Dick The Nick 2012.06.21. 23:35:07

A kis járási náciknak hogy kinyílt a csipája.

Lacdelo 2012.06.21. 23:38:13

BTW WTF?

Milyen degenerált önkormànyzati vezetô írosgat az EU-nak a magyar lakossàg nevèben? Nincsen ezeknek semmi màs teendôjük? A Fidesz totàlisan lejàratja a magyarokat.

Szerintem az EU-s hivatalnokok mèg most is ezen a levèlen röhögnek. :(

PS: Magunktól lèptünk be az EU-ba és fogadtuk el annak szabàlyait. Ha nem akarjuk az EU befolyàsàt akkor lèpjünk ki belôle. Ha kilèpnènk a gazdasàg összeomlana

S=klogW 2012.06.21. 23:42:14

@.Pierre Bezuhov.:

az unió milyen valóban lényeges és valóban _valódi_ ismeretet ad közre magáról hivatalos intézményben?

te szerencsétlen sötét ökör :)

almodhi 2012.06.21. 23:43:03

És ez csak a kezdet. Egy komlói ismerősöm felhívott, hogy az egyik bányában kialakított földalatti reptéren
már tankolják a KLE (Komlói Légierő) gépeit.

Azt is elmondta hogy kb. a Komló-Brüsszel oda-vissza távra elegendő kerozint töltöttek a gépekbe...

Lacdelo 2012.06.21. 23:43:31

@béla a görög:

Ez a komlói EU-t bíràló nyilatkozat mèg viccnek is rossz. :(

Hajrà görögök! - a holnapi meccsre.

S=klogW 2012.06.21. 23:44:45

@delano:

meséjj, mit attak az ajrópaiak - figyi kis uniós ánuszbúvár, adok előnyt -

az elmúlt 1000 évben?

S=klogW 2012.06.21. 23:48:13

@delano:

a saját tórájuk

talmuddal korrumpálása elég jó gyakorlatot biztosít nekik

Lacdelo 2012.06.21. 23:50:46

@delano:

Ez jó volt. Nem àrtana egy Jobbikos rendezvènyen is lejátszani. :(

Mutathatnànak egy slide shown kèpeket az EU-s forràsokból megvalósult beruhàzàsokról.

Egyèbkènt a magyar agràrprogram nagy %-a EU-s pènzeken alapszik.

Lacdelo 2012.06.21. 23:54:54

@S=klogW:

Errôl könyvet lehetne írni, annyit adtak az európaiak.

Fôleg amikor leraboltuk ôket a "Kalandozàsok" koràban. Adtak, csakhogy ne öldössük és erôszakoljuk meg tovább az asszonyaikat. :(

rohadjmegARCgeci 2012.06.22. 00:00:29

Én beszartam a röhögéstől.Először azt hittem hogy valami kamuhír.DD
Amúgy jogos.))

S=klogW 2012.06.22. 00:01:06

@Lacdelo:

sorolj párat, amit

nem maguk is egymástól raboltak, loptak, a szomszéd rablóvárból vagy a szolgáik munkájából, adójából

rohadjmegARCgeci 2012.06.22. 00:06:52

@Barragon: Szerintem normális.Nyilván neki is teli lett a hócipője a sok EP megrovással és intővel,meg elítélgetéssel!No,tény hogy mást sem olvasni a hírekben mint hogy Mo megint elítélték,lefokozták,beskatulyázták,megbéklyózták,satöbbi satöbbi.

delano 2012.06.22. 00:16:46

@S=klogW: "meséjj, mit attak az ajrópaiak "

Nem jó a kérdés. Az ajrópaiak nem ők, hanem mi. Én legalábbis annak tartom magam. Ha te nem vagy az, akkor menj vissza ázsiába. Lásd Ady idézet sok sorral feljebb.

delano 2012.06.22. 00:19:28

@Dr. Furia: Igazuk van. Nem vagyunk képesek európaiként viselkedni. Ciki, de sajnos igaz. A csehek tudnak. Mostmár a lengyelek is. A szlovákok még nem,de ők is hamarabb fogják megtanulni a leckét, mint mi. Mi eszünk az utolsók, talán albániát tudjuk majd megelőzni.

rohadjmegARCgeci 2012.06.22. 00:20:12

@delano: Nana!Nem kéne az oroszokat alábecsülni,de nagyon nem!

lábatlan 2012.06.22. 00:22:09

A komlói önkormányistáknak ideológiából adnék egy ötöst.
Van itt magyar virtus kéremszépen, szerintem éppen a házat gyújtjuk magunkra!

delano 2012.06.22. 00:23:19

@Dr. Furia: Én nem becsülöm alá az oroszokat. Elég sokat jártam kinn náluk mostanság... De hogy jön ez ide???

P.Freddy 2012.06.22. 00:25:00

@Schindler Pistája:

"Ettől függetlenül támogatandó a komlói képviselők lépése."

Szerintem szarrá röhögted magad amikor ezt leírtad..:)

rohadjmegARCgeci 2012.06.22. 00:26:22

@delano: Az életszínvonal tekintetében,majd ha mi is ott tartunk,mint az európaiak,akkor majd talán mi sem fogunk barbárként viselkedni!
Addig meg menjenek a búbánatos picsába a kultúrájukkal és elvárásaikkal együtt!

rohadjmegARCgeci 2012.06.22. 00:27:13

@P.Freddy: Azért mert egy ország szegény és elnyomott,még lehet határozott véleménye bármelyik vezető nagyhatalomról!
Vagy nem így gondolod?

rohadjmegARCgeci 2012.06.22. 00:31:07

Elvégre nem hadüzenetet küldtek,csak egy megrovást,(nagyon röhög).)))

S=klogW 2012.06.22. 00:32:26

@delano:

most miért nem vagy büszke a levanti génjeidre?

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.06.22. 00:34:17

Nekem tetszik a kezdeményezés. Az eurocsinovnyikok közmondásosan hülyék, megérdemelték eztet, bizony mondom nektek. Ennél már csak az lesz viccesebb, amikor az EP elítéli Komlót.

[megmondoember] 2012.06.22. 00:34:44

@almodhi: "Azt is elmondta hogy kb. a Komló-Brüsszel oda-vissza távra elegendő kerozint töltöttek a gépekbe... "
Elég csak oda is. Válság van, nem pazarlunk, és a kamikaze akció pszichológiai szempontból még hatásosabb is, mint ha támadás után visszasomfordálnának haza. Lássák csak a brüsszeliek, hogy mi az igazi magyar virtus!

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.06.22. 00:37:30

Ez a viselkedés nálunk amúgy is hagyomány. 1303-ban pl. a budai papság kiátkozta a pápát.

rohadjmegARCgeci 2012.06.22. 00:37:59

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: Az EP majd szépen lenyeli a békát,azt annyi!

Néha az ilyen kis apró,jelentéktelen dolgok azért oda tudnak ám b@szni rendesen.)

Elvégre egy erős kritika a EP-vel szemben,amit soha senki nem bírál,nem minősít,nem dorgál.

Hát mi a lófasz ez az EP,tán Jézus Krisztus?

rohadjmegARCgeci 2012.06.22. 00:39:04

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: Na és amikor hadat üzentünk az USÁ-nak?
Az sem volt ám semmi!DDD

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.06.22. 00:43:39

@Dr. Furia: Ősi magyar szokás. Komló non coronat!

Szeretem, amikor a politika szórakoztat.

[megmondoember] 2012.06.22. 00:45:05

@tewton: "vannak, akik nem bírják a lokális demokráciát meg a szabad véleménnyilvánítást. nem azt mondom, hogy faszkalap komcsik, csak azt, hogy még nem nőttek fel a demokratikus úniós értékrendszerhez, frankón ellennének egy grószkárollyal is .)"
Tudod, ez még félig meddig hiteles is lenne, ha nem egy olyan párttöbbségű testület hozta volna ezt a határozatot amely által adott kormány és uralt országgyűlés kitalálta, kifüggeszttette a NER-t, feloszlatta a hamis számait leleplező költségvetési tanácsot, kirúgta a mutyizó oligarchákat leleplező államtitkárt, minden bírósági döntés ellenében bezáratja az egyetlen ellenzéki rádiót, kiresusáltatta a híradásból a nem kívánatossá vált személyt és minden hatalmi ág kulcspozícióiba a saját, vitán felült elvakult és elfogult pártkatonáit ültette olyan hosszú időre, amennyire csak tudta, monopol pozícióba hozta a haveri cégeket (Közgép, CBA, stb.), valamint átalakította a választókerületeket a saját javára és minden igazgatási ágat központosított amit csak tudott.

És ezek után te akarsz arról mesélni, hogy vannak emberek akik nem bírják azt, ha más is hallatja az övékével ellentétest véleményét, önrendelkezést követel?

Valóban vannak ilyen antidemokrata, szolgalelkű emberek. Túl sok is. A köznyelvben "fideszes"-nek hívják őket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.22. 00:45:08

@delano:

Most már nem tévedsz, hanem hazudsz.

ü
bbjnick

Rókakígyó 2012.06.22. 01:14:37

A komcsi tempó megvan itt is. Komlón nyilván a fidesz az úr, és minden helytartó volt komcsi.

Rókakígyó 2012.06.22. 01:16:37

@almodhi: csak Komló-Brüsszel oda mennyiséget:) Ez nagy különbség

P.Freddy 2012.06.22. 01:55:02

@Rókakígyó: Nem csak Komlón, mindenhol a fidesz (=komcsik) az úr. Bolsitempó lett az egész ország a fülkeforradalom óta. Bolsik lettek az emberek is, "vik-tor vik-tor", nyalófaszgép Bayer, vöröspufajkás Pokorny, pártfőtitkár Kósa, csakhazudok szijjártó. Meg a tömeg, a bolsevik munkásosztály, meg a Vörös Hadsereg, akik megszavazták ezt a förtelmet. Még Vona hiányzik, aztán teljes lesz a gulyáskommunizmus, szomorú barakként.

Dinkainka 2012.06.22. 03:31:41

@Laciii: Császár Előd is megúszta, pedig az rendőrt ölt.
Azóta is rákiabálják az utcán, hogy gyilkos, pedig még nevet is változtatott.

A szerelő 2012.06.22. 04:28:41

Ez tök jó poén, csak elnézték a dátumot. Április elseje már rég elmúlt :)

neoteny · http://word.blog.hu 2012.06.22. 05:04:54

@almodhi:

"Azt is elmondta hogy kb. a Komló-Brüsszel oda-vissza távra elegendő kerozint töltöttek a gépekbe... "

Mert gyáva férgek. Ha igazi hazafiak lennének, csak az odaútra tankolnának és a bombák jobb találati aránya érdekében kamikázé-stílusban célra repülnének.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.06.22. 05:09:17

@[megmondoember]:

Most olvastam csak hogy te már hamarabb felvetetted a gondolatot... :)

töreki 2012.06.22. 06:34:06

@Laciii: Azokat kell helyette lecsukni akik kiengedték az országból élen a bíróval!

töreki 2012.06.22. 06:38:09

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Mielőtt pofára esnél igenis érdekli őket, hogy vannak olyanok akik kimerik mondani az igazságot! Majd csak nézd meg a reakciókat, hogy fasiszta meg náci lesz Komló önkormányzata, pedig ezer százalékig igazuk van

töreki 2012.06.22. 06:47:32

@Lacdelo:
Ezt a hazugságot nem kéne hangoztatnod, hogy önként léptünk be az eu-ba! Nem engedtek megjelenni annak idején valós tájékoztatást arról, hogy mi vár ránk ha belépünk az eu-ba! Ha csak egy kicsit is vissza tudsz emlékezni állandóan azt hazudozták, hogy semmi nem fog változni, mindenről mi saját magunk fogunk dönteni ezzel szemben az összes rablást, megszorítást azzal magyarázzák, hogy az eu kötelezi rá az országot! Ennyire volt "önkéntes" a belépésünk, mert a hazaáruló elvtársakat nem vették volna szalonképesnek!

töreki 2012.06.22. 06:50:13

@delano:

Na ezt az európai viselkedést nem is akarom és nem is fogom soha elfogadni! Ez rosszabb bárminél amivel riogatják az embereket!

órarugógerincű felpattanó 2012.06.22. 06:57:51

Azért ez aranyos, benne az office tipikus hibája, ha "in the"-t írsz, azonnal javítja "int he"-re. :D

Secnir 2012.06.22. 07:18:34

ööö...
...csak csendben érdeklődöm: ez komoly? mert viccnek durva volna!
Volt olyan képviselő Komló, aki ezt megszavazta és aláírta?

laci0011 2012.06.22. 07:42:47

@azbesztos: Viktorbán mindenesetre ezt hiszi,meg azt,hogy 2/3-ada van egész európában.

belekotty 2012.06.22. 07:51:40

@Schindler Pistája: Azért mert áttértél, nem kellene ennyire ügybuzgónak lenned!

" hu.wikipedia.org/wiki/Tom%C3%A1s_de_Torquemada

"Tomás de Torquemada (magyarosan Torquemada Tamás, teljes nevén Tomás de Torquemada prior de Santa Cruz) (1420. Valladolid - 1498. szeptember 16. Ávila) Domonkos-rendi pap, 1481-1498 között spanyol főinkvizítor. Hitvallása: „Egy ország, egy nép, egy vallás". Ő fogalmazta meg azt a rendeletet (ediktum), amit a spanyolországi zsidók 1492-ben történt kiűzése követett. Nevéhez több ezer ember lemészárlása és elűzése kötődik. Kikeresztelkedett muzulmánokat és zsidókat is meggyilkoltak idejében, mivel áttérésük nem feledtette etnikai hovatartozásukat. A történelem úgy értékeli, hogy Spanyolországban egy „kis holokauszt” ment végbe."

"A spanyolországi Valladolidban született. Tomás de Torquemada zsidó származású volt, nagyanyja kikeresztelkedett marrán zsidó nő volt. Torquemada dominikánus szerzetes lett, s hogy származásáról elterelje a figyelmet, buzgón, nagy odaadással dolgozott azon, hogy a zsidó és muszlim hittől megtisztítsa egész Hispániát."

"Három csoportosulást különböztetünk meg ebben az időszakban a zsidóságon belül: a konverzorok csoportját, azon zsidókat, akik megtartották a zsidó identitásukat és az ú.n. marranókat (spanyolul: disznók), akik ugyan formailag áttérnek, de a magánéletben megtartják a zsidó szokásokat és vallást.

Általában ezek a csoportok továbbra is együtt élnek, ami óriási feszültséget eredményez, mert az áttért zsidók antiszemitává válnak. A konverzor csoport viszont egyre feljebb kerül a spanyol társadalomban, amit a tömegek egyre nagyobb féltékenységgel néznek. Megpróbálnak nyomást gyakorolni a társadalomra, hogy közösítsék ki őket, de ezt már vallási alapon nem lehet megtenni, hiszen már ők is keresztények. Faji alapon próbálkoznak tehát. A spanyolok elkezdik a családfájukat kutatni, hogy biztosítsák: nincs zsidó rokonuk."

belekotty 2012.06.22. 07:56:22

@S=klogW: Ipari forradalom? Vagy nem tudod mi az?

laci0011 2012.06.22. 08:03:21

@azbesztos: Tisztára olyanok szerinted,mint mondjuk a komlói testület,vagy az országházban ülők,nemde?

belekotty 2012.06.22. 08:05:31

@Schindler Pistája: "tejhatalmuk" - De mit is várjunk egy áttért zsidótól, akinek anyanyelve a héber?

Hegseztő Hegesztő 2012.06.22. 08:14:34

Hagyjátok abba ezt az idétlen cimkézést, az állandó zsidózást, fasisztázást, cigányozást és lemagyarozást.
Stílus maga az ember!! Ti attól sokkal bölcsebbek vagytok, hogy ilyen hülyeségre pazaroljátok az energiátokat. Egész nap nap ezzel foglalkozni?!Semmire se megyünk ezekkel a cimkézésekkel.

Engem az bosszant , hogy miért nem adnak blokkot a pofátlan standosok a Fehérvári uti piacon. Van APEH, van Paicfelügyelet, van iszonyatos forgalmuk, az árak , mint nyugaton, és nincs blokkadás, nincs számla, és van ó-divatú analog mérleg, amivel minden mérésnél átvág a zöldséges.és vagyunk mi , akik balga módjára tűrjük a zöldségesek pofátlanságát.
NINCS ADÓBEVÉTEL. Itt rengeteg milliárd megy el.
Csak tudnám, mit csinál a Piacfelügyelet ott.
Szerintetetek lefizetik őket a zöldségesek?

laci0011 2012.06.22. 08:24:03

@Hegseztő Hegesztő: Először normális szintű adókat,utána elszámoltatható adóelköltőket,kéne követelned,így lenne logikus.Jelenleg csak a haverokra meg a focira mennek az adóforintok,ebből telik nekik időről időre megvezetni minket,vagy ha sikerül nekik vagy másnak elég pénzt kaszálni rajtunk,akkor jöhet a háború!Ez a kapitalizmus esszenciája.

Hegseztő Hegesztő 2012.06.22. 08:30:27

@laci0011:

Ok! ez a vizió a távoli jövő, javaslom, most nézzünk közelebbre, mert a tanárokat, dokikat és a nyugdíjakat stb, ki kell a jövő hónapban is fizetni.

Tehát, hogyan lehet csökkenteni az adókat, ha nem fizetnek a pl. a zöldségesek adót a hatalmas forgalmunk után?
Érdekes, egyik sem ajánlotta fel nekem még, ha nincs blokk olcsóbban adom..

tobias2 2012.06.22. 08:47:20

@Hattory Hanzo: Bennem sincs fajgyűlölet, de pl. az influenzavírust kifejezetten utálom! (A záptojást is, de az nem faj, hanem fúj.)

2012.06.22. 08:48:08

@Secnir:

Durva mi? Egy város, ahol nem a Moszk...Brüsszel seggét nyaló liberráltak diktálnak.

laci0011 2012.06.22. 08:48:41

@Hegseztő Hegesztő: Nem kell mesterségesen szaporítani a romákat,nem kell többszörös áron a haverokkal építtetni az autópályát,csökkenteni és nem növelni az állami alkalmazottak feleslegesen nagy létszámát,megvalósítani nem csak ígérni a vállalkozásbarát környezetet,hogy csak néhány gyorsan megvalósítható dolgot írjak.Ma csak 1 dolog biztos,ha a képviselők pénze csorbát szenvedne,rögtön megvan az összefogás a parlamentben,még a népszavazási aláírásgyüjtést is aláásták,más meg 100-ft hibát nem követhet el büntetés réme nélkül.

laci0011 2012.06.22. 08:52:38

@imperial: A jelenlegi kurzus következményei lesznek durvák,csak hát az úr nem adott nekik annyi észt,hogy felmérhessék,mi lessz a vége az oktalan arcoskodásnak! Nem csak vizió lesz a "megtámadták az országot"törtnet,oszt jónapot.

Hegseztő Hegesztő 2012.06.22. 08:57:23

Kissé borussan látsz. A romákkal ugy általában nem az a gond, hogy sexelnek, hanem az, hogy nincs iskolájuk. Oda kell beszorítani őket.

A zöldségpiacot, kenyérpiacot, stb. figyelve, például szerintem határozottan van vállakozási kedv. Sőt, nem kicsit, nagyon! Csak adót is kellene fizetni.
Már Napoleon is megmondta: ne küzd, az adminisztráció ellen..
Ha nincs ügyintéző az a baj, ha van , akkor az...
Lásd szar adóbehajtási hatásfok...Ezzel te is sokat buksz, én is , meg az egész ország...

bgp 2012.06.22. 09:00:29

@Viktus: ez jutott eszembe nekem is. Esztergomra nem lehet azt mondani, hogy a szocik a markukban tartották, mégis elzavarták Meggyes elvtársat. A Fidesz meg erőből próbálja visszagyömöszölni. Nem tudom mit tudhat ez a maffiózó, de Esztergomot rendesen tönkretette a Fidesz asszisztálásával.

Hegseztő Hegesztő 2012.06.22. 09:00:37

laci0011: "Kissé borúsan látsz."

Hohó60 2012.06.22. 09:16:10

Eléképedve olvasom itt a sok-sok internacionalista gyűlölködő hozzászólást.
Ez hihetetlen. Mind a száz Magyarországon található ilyen itt összegyűlt??? Ez itt a nagy ebben az országban, hogy egy agresszív kisebbség terrorizálja az országot (mármint a liberálbolsevisták), a normális többség meg szótlanul tűri.
Pont ezek miatt lehet megcsinálni velünk szemben olyan aljasságokat, mint amit az írek csináltak a gázoló ügyében. Nyugodtan egyelje csak autóval a járdán a bunkó magyarokat a művelt nyugati. Büntetlenül.
Gondolom, ennek is ugyanúgy örültök, mint amikor az eszement liberális meg kommunista csirkefogók Brüsszelben a hazátokat gyalázzák.

Cinkes 2012.06.22. 09:28:10

Ezt ki nem tartja nevetségesnek...? Ha nem lennénk EU-s tagok ezek a kretének már sokkal keményebb dolgokat is összehoztak volna. Csak azt nem értem, hogy miért nem látja be az a néhány maradék fidesz droid, hogy a kifogásolt törvényeknek mi a vonzata? Miért kifogásolták? Ezek elhiszik a mindenkori kormánynak, hogy becs szó nem élünk vissza a kialakított joghézagokkal? Anyám borogass...

Amatőr 2012.06.22. 09:32:31

@Hohó60: """Nyugodtan egyelje csak autóval a járdán a bunkó magyarokat a művelt nyugati. Büntetlenül."""

Ennek van haladó hagyománya: a fejlődő országokban él ember - és éhes száj - bőven. Nagyobb a kár, ha egy tehén pusztul el. Ennek fényében kártérítettek.

M_R 2012.06.22. 09:43:05

@Hohó60:
"Nyugodtan egyelje csak autóval a járdán a bunkó magyarokat a művelt nyugati. Büntetlenül."

Pillanatra se hozzon zavarba hogy éppen a most hatalmon levő élcsapatod előző országbitorlása idején volt hogy PÉNZÉRT elengedték.

Akkor is csak addig voltak fontosak nekik a zemberek, amíg fülkeforradalmat csináltak, utána tettek rájuk magasról: ki nem szarja le hogy két nevenincs senkit elgázolt - lényeg hogy fizessen aztán mehet.

herut 2012.06.22. 09:52:36

Ezek a hozzászólások ékesen bizonyítják,hogy miért jutottunk idáig, és ez még nem a vége.A honfoglalás (?) óta a magyar össze nem fogott.Azért tettem kérdőjelet,mert néhány igazi magyar szerint mindig is itt éltek az őseik.Akkor mit jelent a honfoglalás szó?Esetleg szlávok az őseik?De akkor ők hogy magyarok? Ennyi identitás zavaros tíz másik országban sem él.

Lasombra 2012.06.22. 10:03:39

így első olvasásra ez egy olyan 4-5000 fős stadiont ér.

Észmegálló 2012.06.22. 10:10:34

Azt hallottam, hogy az amerikaiak, oroszok és kínaiak után Komló is akar saját fejlesztésű űrhajóján embert küldeni az űrbe. :)

S=klogW 2012.06.22. 10:13:42

@Schindlеr Pistája:

tehát akkor

a rablás európai érték. :)

Hohó60 2012.06.22. 10:17:44

@M_R:

Igen, a bürokrácia hibázott, nem vette figyelembe, hogy nem áll módjában kikényszeríteni a gázoló megjelenését, ha önként erre nem hajlandó.
És ezzel mit gondoltál bizonyítani?
Ja, már értem! A Zorbán ment oda személyesen, és követelte, hogy engedjék ki, éls javasolta neki, hogy szökjön meg. Gratulálok borotvaéles logikádhoz.

Én meg azt mondom, hogy ez is liberális törvénykezés egyik következménye volt: szegényke ne üljön már fogdában, hiszen nem valószínű, hogy még valakit el fog ütni, ha kint marad...

Apeiron (törölt) 2012.06.22. 10:20:07

@Behajtó70: Ez egy nettó hazugság és attól nem válik igazsággá, hogy habzó szájjal kiabálod bele a Világba.

rókafogta 2012.06.22. 10:22:53

Kíváncsi lennék mennyit fizettek a fordításért és kinek?

Apeiron (törölt) 2012.06.22. 10:27:24

@S=klogW: Elsőnek lehetne említeni az entrópia statisztikus fizikai értelmezését: izolált, egyensúlyban lévő rendszer entrópiája arányos a rendszer makroállapotát megvalósító mikroállapotok számának logaritmusával. Magyarul

S=k*log W(E)

Egyébként ajánlanám ezt a videót:

www.youtube.com/watch?v=J2Bx19qJ_Vs

:))))))))))

tintamin 2012.06.22. 10:29:34

Óriási!

Vinnyogva röhögnék, ha nem az én országomról lenne szó, de azért még így is vicces. Legalább annyira mókás, mint mikor Horthy hadat üzent az USA-nak.

Tény, hogy a komlói "szakemberek" ügyesen próbálják meg azt a látszatot kelteni, mintha megdolgoznának a pénzükért.
Muhaha.

Hohó60 2012.06.22. 10:34:46

Szívet gyönyörködtető itt olvasni, ahogyan a liberális hozzászólók azzal igyekeznek lejáratni egy nekik nem tetsző véleményét hangoztatót, hogy (szerintük) zsidó származású.
Ha valaki szerintük rosszat szól, akkor máris rasszista, náci, magyar, vagy zsidó lesz az illető, az eszköztárból az éppen alkalmasnak látszó megbélyegzést húzzák elő...

Hát ennyit a liberális toleranciáról.
(Ami persze soha sem is létezett...)

Apeiron (törölt) 2012.06.22. 10:45:31

Magyar Wikipedia.

Komló -"Komló (németül Kumlau, horvátul Komlov) észak-baranyai város, a Komlói kistérség központja. A település egy századon át szénbányászatáról volt nevezetes; bányakincseinek köszönhetően a szocialista időkben erőteljesen fejlesztették, így az 50-es években nagyközségből várossá lett. .... A városnak 2007-ben 26 465 lakosa volt."

Európai Unió - "Az Európai Unió (EU) ... egy túlnyomórészt Európában található, 27 tagállamból álló gazdasági és politikai unió. .... A csaknem 500 milliós népességű unió a világ nominális GDP-jének mintegy 30%-át állítja elő (2008-ban 18,4 billió dollár értékben)."

:))))))))))))))

Cinkes 2012.06.22. 10:47:24

@Hohó60: rugdosod itt az öngólokat. Általánosításra panaszkodsz miközben te is azt csinálod. Ügyes vagy. Most pedig várd amíg elindul az írek gyerekgázoló turizmusa.

bgp 2012.06.22. 10:56:21

@Lacdelo: megölték Jézust. Hogy Jézus is zsidó volt, azt már leszarja.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.22. 11:01:55

A posztról eszembe jutott két ( három ) dolog.
1. A második világháború befejezése után állítólag Vésztő kikilátotta a Vésztői Köztársaságot.
2. Megy az elefánt és a kisegér a hídon, megszólal az egérke: ugye mennyire dübörgünk.
( 3. A kutya ugat, a karaván halad. Más sok száz éve, és valahogy még mindig nem döglődött meg. Mármint a nyugati karaván. )

Cyric25 2012.06.22. 11:05:34

Komló for Capital!!

Nagy gáz lehet a költségvetésben ha ennyire be kell nyalniuk.
Nyilatkozatot nekik melyben az Ország nem Fideszes szavazói elítélik Komló Önkormányzatát ...

S=klogW 2012.06.22. 11:14:54

@Apeiron:

visszaolvasnod nem sikerült

S=klogW 2012.06.22. 11:20:01

@Apeiron:

nagyon jó analógia

a te debil vigyorral bepötyögött kommentjeid jelentőségének mértékére

MacChicken (törölt) 2012.06.22. 11:23:57

@Wegam: A nagy tobbseg alatt a szobatarsaidat erted az elmegyogyintezetben?

FPéter 2012.06.22. 11:24:23

"what the f.ck is this Kumlau..."
Humulus lupulus, magyar fordításban Szégyenkező Farkas, a cannabis hazánkban legelterjedtebb rokona, ezen kívül a SÖR főzés egyik legfontosabb alkotóeleme.

S=klogW 2012.06.22. 11:26:10

@Apeiron:

a magyar wikipedia egy
kupac szar, fos, trágya, takony, ócska, hazug, egyoldalú, használhatatlan szeméthalom

politikailag elfogult, kozmopolita csürhe, csőcselék, gerinctelen senkik kis bűzlő szemétdombja

Apeiron (törölt) 2012.06.22. 11:56:25

@S=klogW:

"visszaolvasnod nem sikerült"

Tudod a magyar nyelv szeret tárgyat is elhelyezni a mondatban, ha ott tárgyas ige van. Tehát az alapvető kérdés a "Mit?".

"nagyon jó analógia

a te debil vigyorral bepötyögött kommentjeid jelentőségének mértékére"

Ne játszd az óvodást, tudod te azt, kire passzol ez a videó leginkább.

"a magyar wikipedia egy
kupac szar, fos, trágya, takony, ócska, hazug, egyoldalú, használhatatlan szeméthalom

politikailag elfogult, kozmopolita csürhe, csőcselék, gerinctelen senkik kis bűzlő szemétdombja
"

Ezek szerint EU:Komló népességaránya nem 1e8 körül van, hanem 1e-2 körül. Hiszek neked!

:)))

Apeiron (törölt) 2012.06.22. 11:57:11

Helyesebben:

"Ezek szerint EU:Komló népességaránya nem 1e4 körül van, hanem 1e-2 körül. Hiszek neked!
"

Bloodscalp 2012.06.22. 12:29:32

@bbjnick: ez már egy bites logika. akkor ilyen alapon gyurcsányt se választották meg. ne követelj rajta semmit. a választók már megítélték.

Bloodscalp 2012.06.22. 12:34:33

@bbjnick: Az első árverésen néhány legelő, egy kistraktor, egy három fázisú mosogatógép és egy fűnyíró kelt csak el összesen félmillió forint értékben. A második fordulóban már csak két vagyontárgyat sikerült eladni. Ezek egyike az a márkás szemétszállító teherautó volt, amelyet az európai uniós támogatással megvalósult kétpói regionális hulladéklerakóhoz köthető projekt keretében kapott a tiszabői önkormányzat. A járművön kívül egy szolgálati lakás kelt el, a két ügylettel csaknem kétmillió forintot tudtak kasszírozni.

Tiszabő, 2012 ilyet is csak közvagyonnal lehet megtenni, magyarországon- bűntetlenűl.

Jack Torrance 2012.06.22. 12:49:01

A Telepszichopatikus Turbomixer az extrapolált anyaganalízis elve alapján hozza létre a teljes
Univerzum képét.
Minthogy az Univerzum minden egyes darabja így vagy úgy kölcsönhatásban áll minden más
részével, elméletileg lehetséges, hogy az ember akár egy kiflicsücsökből is extrapoláljon a teremtés
egészére, beleértve az összes napot, ezek összes bolygójával, összetételével, gazdasági és szociális
történetével.
A férfi, akinek a Telepszichopatikus Turbomixer feltalálása köszönhető, mindezt csak azért tette, hogy
bosszantsa vele a feleségét.
Trin Tragula, mert így hívták az illetőt, álmodozó volt. Gondolkodó, spekulatív filozófus, vagy ahogy a
felesége jellemezte: komplett idióta.
Az asszony folyton nyaggatta őt. Vagy a töméntelen idő miatt, amit az űrbe bámulva töltött, vagy
azért, mert mindenáron meg akarta fejteni a ziherejsztű dinamikai egyenletét, vagy mert nem tudott
betelni a különböző helyekről származó kiflicsücskök spektrografikus elemzésével.
- Térj már észre! - mondta neki az asszony negyvennyolcszor is napjában. - Igazán lehetne már egy
kis arányérzéked!
Így hát a férfi megépítette a Telepszichopatikus Turbomixert, csak azért, hogy megmutassa neki.
A Telepszichopatikus Turbomixer egyik végébe beledugta a valóságot - úgy, ahogy azt egy
kiflicsücsök alapján extrapolálta -, a másik végébe pedig az asszonyt. Így aztán, amikor a készüléket
bekapcsolta, hitvese egyszerre láthatta a teremtés egészének végtelenségét s benne önmagát a
megfelelő arányban.
Trin Tragula legnagyobb megdöbbenésére a sokk teljesen megsemmisítette nője agyát. Csak az
töltötte el némi vigasszal, hogy meggyőző módon bebizonyosodott ezáltal, miszerint egy ekkora
Univerzumban az arányérzék megengedhetetlen luxus egy gondolkodó lény számára

Laciii 2012.06.22. 14:02:08

@töreki:
"Azokat kell helyette lecsukni akik kiengedték az országból élen a bíróval! "
A bíró jóhiszeműen tévedett amikor azt gondolta, hogy az EU tiszteletben tartja a magyar törvényeket, ezért nem jár börtön szerintem.

pierre bayle 2012.06.22. 14:33:09

Nekem jutott csak eszembe Moldova halhatatlan novellája a Rottenbiller utca akárhány városköztársaságról, amely "utoljára figyelmeztette a SZU-t" és "adott egy esélyt az Egyesült Államoknak"?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.22. 15:19:09

@Bloodscalp:

Ez a poszt arról szól, hogy egy helyi önkorm. egy deklarációban tudatta az EP-vel, hogy... Erre reagáltam azzal, hogy ha ez a lépés szimpatikus a választóknak, akkor jópontként, ha nem szimpatikus, akkor rosszpontként könyvelik majd el a következő választásokon a képviselőtest. jelenlegi tagjainak "számláján". Nem akkora ügy, ez a választói kezelési módja.

Amiről te beszélsz, az pedig a jogbiztonság kérdése Magyarországon. Ez nem a választók kompetenciája, pláne nem, sara, hanem a politikai elit minőségének függvénye. Az elmúlt húsz évben valamennyi politikai tényező leszerepelt ez ügyben. (Én erre úgy reagáltam/reagálok, mivel nem tudok jobbat, hogy egyikükre sem adom voksomat --- de ez az én személyes magánügyen és megoldásom.) Hogy jön ehhez a deklaráció ügye?

ü
bbjnick

Bloodscalp 2012.06.22. 15:32:18

@bbjnick: csakmert nem mondják be nap mint nap komló nevét a hírtv-n, szintúgy zuhan a szakadék felé mint hódmezővásárhely és a legtöbb önkormányzat. erre te megtapsikolod hogy derék magyar állampolgárként kiállnak az aktuális alkotmányunk mellett. ha rád gondolok:) meg amiket itt elmondtál, valahogy van olyan érzésem hogy megérdemeljük a sorsunkat. sok ilyen kis droid van mint te, szolgalelkűen eljátszod a jó magyart, a hibás mindig a másik, és közben bízol istenben. 200 év alatt ide juttatott minket mindez.

Bloodscalp 2012.06.22. 15:40:51

@bbjnick: még ebben a tákolmányban sincs semmilyen jogbiztonság. És ezért hisztizik egy kisváros testülete hogy miért húzza le mégis az EU(?). Az Unió húzza le, mikor elvileg neked kéne!!!hiszen a te érdeked lenne ez!

Ehelyett te dafke jól nem szavazol egyik pártra se. keményen bünteted őket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.22. 15:50:27

@Bloodscalp:

Felhívom becses figyelmedet, hogy 200 éves még én sem vagyok:-) Valamint nem voltam és vagyok sem a komlói, sem a hódmezővásárhelyi, sem a legtöbb önkormányzati testület tagja sem (egyiknek sem vagyok tagja).:-) Értem én, hogy nyomorodban abba a járókelőbe próbálsz rúgni, aki először szembe jön veled, de attól a nyomorod még nem szűnik meg. Nem túl egyszerű elképzelés az a világról, hogy a hibákért mindig csak az tehet, aki nem olyan, mint te?

ü
bbjnick

Bloodscalp 2012.06.22. 16:02:56

@bbjnick: jaja, az "nyomorom"az -hogy ha csak!az elmúlt 200évben nem ez az ostoba 2bites jómagyar gondolkodásmód lett volna (nem vagyok se komlói, se vásárhelyi, hát jót röhöghetek mind2 kínján), ellenben ha baj van, mindig a más a hibás. Nos valóban, hogy mindettől ez lett a sorsa az országnak, kicsit zavar. De így trianon is törvényszerű például.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.22. 16:14:46

@Bloodscalp:

Nem tudom Trianon hogy jön ide, de ha, mint fentebb írod, a Zalkotmánnyal kapcsolatos véleményem érdekel, pld. itt tájékozódhatsz felőle:

magyarido.blog.hu/2010/11/04/veszely_vagy_valami_olyasfele

magyarido.blog.hu/2011/02/14/a_puncsfure_ize_z_emilje

magyarido.blog.hu/search?searchterm=zemberek+%C3%A9s+a+zalap%C3%ADt%C3%A1s&searchmode=sentence&submit=Keres%C3%A9s

magyarido.blog.hu/search?searchterm=%E2%80%9ENemzeti+Egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6d%C3%A9s+Rendszer%C3%A9%E2%80%9D&searchmode=sentence&submit=Keres%C3%A9s

Egyébként továbbra sem értem, hogy attól, hogy nekem nincs túl jó véleményem a Zújalkotmányról, miért kellene jó véleménnyel lennem egy azt bíráló, de azt nagyságrendekkel meghaladóan hazug, ostoba és aljas irományról? (Fentebb linkeltem azt az EP dokumentumot, amit a komlói önkorm. test. kritizált.)

ü
bbjnick

ü
bbjnick

Bloodscalp 2012.06.22. 16:18:52

@bbjnick: a legegyszerűbb szövegértés is komoly kihívás neked:) ne linkeld az ócska blogod, nem olvastam és nem is fogom.

Laciii 2012.06.22. 16:20:46

@Bloodscalp:
A fejjel a falnak után következő Trianonra nem az a jó válasz, hogy akkor lapítunk és benyalunk mintha az EU fenekéből sütne a nap, ha kutyaként viselkedsz úgy is bánnak veled.

Szerintem ez a levél még simán belefér a középútba.

Bloodscalp 2012.06.22. 16:28:31

@Laciii: ha visszaolvasod, láthatod hogy egy übénikket nem érdekel hogy következik be egy trianon, ő jó magyar(nak hiszi magát), megtesz/tett mindent, nem rajta múlik ha adott esetben hazaárulók vezetik az országot, ő nem rájuk szavazott. Különben is európa a hibás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.22. 16:30:25

@Bloodscalp:

Szövegértés, blódszkálp?!:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

Hűha Henrietta 2012.06.22. 19:13:17

Lol! Eb ura fakó, Barroso nem királyunk. A komlóiaknak ezek szerint van humorérzékük. De hogy el is küldték a levelet... Érdekes.

Lacdelo 2012.06.23. 11:20:23

Èn inkàbb vagyok ballibsi, mint neonàci Jobbik vagy inkompetens, korrupt fideszes.

negyven rabbi 2012.06.23. 15:12:49

@Lacdelo:

de te is csak külföldről vagy ballibsi - jó gyáva, sunyi alaknak lenni?

éá :)

Lacdelo 2012.06.24. 11:58:40

@negyven rabbi:

Èn ballibsi vagyok mindenhol, csakùgy mint te egy neonàci. :)

ayatollah 2012.06.24. 12:00:34

"Komló elítélte az Európai Parlamentet"

HAHAHAHAHAHAHAHA!!!!!!!

azbesztos 2012.06.24. 13:58:00

@ayatollah: Mit röhögsz ezen idióta? A komlói önkormányzatnak sokkal nagyobb a demokratikus felhatalmazása mint a szar Európa Parlamentnek.

azbesztos 2012.06.24. 14:03:11

@laci0011: Neki elég itthon a valódi kétharmad és tesz a "jurópa" parlament semmilyen felhatalmazására, az ott űlő bérzsidók szemtelenkedésére...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 14:05:43

@azbesztos: Miben kell mérni a demokratikus felhatalmazottság mértékét és hogyan?

ayatollah 2012.06.24. 15:06:56

@azbesztos: Biztos sokkal nagyobb a hatalma is :))))

Nem tehetek róla, vizuális típus vagyok.
Nekem ez az egész úgy jött le, hogy Woody Allen kurvára befenyíti Dolph Lundgrent AHHAHA!

ayatollah 2012.06.24. 15:09:28

@azbesztos: Bekukkantottál mindegyiknek a gatyájába és elvégezted az Európa kontra Komló képviselői metéltpöcs súlyozott elemzést? LOL!!! Idióta... :)))

laci0011 2012.06.25. 14:50:27

@azbesztos: Nem biztos hogy jól látod,de lesz e gerinc szembenézni a következményekkel?Jelenleg úgy tünik hadban áll a valósággal.Lehet hinni a szavak erejében de nem árt dolgozni is .

P1sty 2012.07.15. 01:07:17

@Schindlеr Pistája: rögtön tudtam, hogy zsidó vagy.

Pelso.. 2012.07.15. 10:16:13

@Counter: Már a kérdés feltevésed is kételkedést sugall, rebbelliot sejtek.
Egyébként határozatlan jelzők utalnak rá: sokat s mindig hazudok, ha nyerek, ugyanúgy, de akkor már mindent szabad, s mindenki más hülye.
süti beállítások módosítása