Ha minden családnak visszaadnának minden birtokot, akkor nem lenne probléma, mit csináljanak hatszáz kastéllyal Erdélyben – állítja a Mandinernek Bánffy Farkas, aki leszögezi: nem olyan jó kastélytulajdonosnak lenni, mint amilyen romantikusan elsőre hangzik. Az ifjú, agilis erdélyi báróval, akit a román pópa kiprédikált a falujában, egy néptáncpróba alatt beszélgettünk pálinkázás mellett a Gellérthegyen.

 „Azt akarod kérdezni, hogy milyen érzés egy szórványmagyar területen egy utolsó, eldugott román falucskának az utolsó, eldugott házába leköltözni Budapestről egy volt arisztokrata család sarjának? Jó! Egy része neveltetés, egy része belső késztetés, kötelezettségérzés: valakinek ezt is csinálnia kell a családból. De gazdasági lehetőség is, jó sok problémával. Románia a korlátlan lehetőségek és lehetetlen korlátok országa. (...) A kastélyok nagyon romantikusak, ám nem aranybányák, sokkal inkább aranytemetők. Az egyik Teleki gróf mondta egyszer, hogy egy négyzetméter kastélyt egy hold erdőből lehet fenntartani. A fugadi kastély egy 400-450 négyzetméteres, kicsi kúria, amit azért könnyebb fenntartani, mint egy több ezer négyzetméteres óriáskastélyt. Mégis, az ember családjának neve van a kastélyon, és itt van a dédapja sírja, meg a dédapja dédapjának a sírja. Ott van a bejárat felett a családi címer, szóval a kastély méltó rendbe hozása családi kötelezettség is.”

  Szilvay Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.