Újjáéledés vagy csak vákuum a baloldal után? (Máthé Áron) – Mi a jobb? XVIII.
2012. május 23. írta: Redakció

Újjáéledés vagy csak vákuum a baloldal után? (Máthé Áron) – Mi a jobb? XVIII.

   A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi folyamatait elemző Mi a jobb? sorozatunkban Máthé Áron történész, szociológus (Konzervatórium) írását olvashatják.

 

  A magyar politikai élet elmúlt tíz évének legfontosabb fejleményét a baloldali narratíva csődje, és két, meglehetősen eltérő irányú jobboldali kibontakozási kísérlet jelenti. Az előbbi az SZDSZ eltűnésével és a baloldalon állandósuló napi politikai válság megjelenésével vált kézzelfoghatóvá; az utóbbi pedig egyrészt az ifjúkonzervatívok megjelenésével, másrészt a Jobbik szubkultúrává alakulásával fogható meg. Eszmei-gondolati síkon ez a változás a következően foglalható össze: a baloldali antifasiszta hagyomány hazai, kádárista „rendpárti” változata kiüresedett, képtelen volt válaszokat adni a magyarság új helyzetében felmerülő kérdésekre, sőt, a szimbolikus vagy napi politika konkrét kérdéseire is. Mi áll ennek a hátterében?

*

  Nem az elmúlt tíz évhez tartozik, és nem is magyar sajátosság a klasszikus nagyipari, szervezett munkásság megszűnése, és a XIX. század közepén Marx által kritizált „kapitalizmus” teljes átalakulása. Az osztályharc paradigmája régen csődöt mondott, az elmélet rögtön az első vizsgán, vagyis az első világháború kitörésekor megbukott. Így tehát a jobboldalhoz hasonlóan a baloldalnak is elsősorban kulturális válaszokat kell adnia arra, hogy milyen társadalmat és milyen gazdaságot képzel el a korábbi „tudományosnak” hirdetett elméletek helyett.

  Ezen kulturális válaszok legfontosabbjává, sőt, talán az egyetlen üzenetté a kommunisták által hangszerelt baloldali antifasizmus vált a XX. század második felében. A baloldali antifasiszta hagyomány fogalmát Francois Furet korszakalkotó művének (Egy illúzió múltja – esszé a XX. század kommunista ideológiájáról) nyomán a következőképpen lehet összefoglalni: aki nem baloldali, aki nem osztja a Haladásba vetett hitet, az ember végső felszabadítását (végső soron emberi mivoltától való megfosztását) célzó törekvéséket, az nem demokrata, hanem „fasiszta”.

  Azt, hogy ez milyen erős beágyazottsággal rendelkezik, mutatja egy francia trockista politikus mostani kijelentése, miszerint gyermeke „inkább viselje a dzselballát, mint hogy a barna ingben masírozzon”. Ne felejtsük el, hogy a múlt század harmincas éveiben a Komintern propagandája már kihegyezte az „antifasizmus” kérdését arra, hogy választani kell a kétféle diktatúra között. A második világháború után ez a kérdés úgy merült fel, hogy a mindenféle fasizmus gyökerét jelentő tőkés rendszer és a Szovjetunió között kell választani. Később a ’68-asok „ellenkultúrája” szintén ehhez a hagyományhoz csatlakozott. Végül a ’70-es években a nukleáris holocaust vagy a Szovjetuniónak való behódolás között „kellett” választani. A Szovjetunió ugyan megszűnt, a társutas hálózatok és a ’68-as ellenkultúra politikai szárnyai azonban fennmaradtak. Továbbra is az antifasizmus az a kötőanyag, amely az európai közbeszédet jelentős részben meghatározza.

*

  Az antifasiszta hagyomány itthon a rendszerváltoztatást követően természetesen nem a muszlim bevándorlók problémájára, hanem nagyrészt a nemzeti múlt megbélyegzésére, annak a felforgatással és végső soron antiszemitizmussal való azonosítására volt kihegyezve.

  A modern kori magyar társadalom egyik fájdalmas és központi kérdése volt a magyar zsidóság szerepe és identitása. A kérdést a rendszerváltás idején az SZDSZ sikeresen tematizálta és sajátította ki, leginkább közvetett, de mégiscsak szándékos módon. Szinte azonnal az „antifasiszta”, tehát a marxizmusban gyökerező vagy-vagy elv alapján önmagukat nyilvánították az egyedüli útnak („Mucsa és félelem vagy szabad demokrata többség, nincs harmadik út” – írta TGM). Ezzel egy időben saját tisztázatlan identitásuk kérdése is előkerült Kuncze Gábor elnöksége és Pető Iván listavezetői posztja kapcsán. Az előbbi, mint „frontember nem tartozik az úgynevezett kemény maghoz, nem kommunisták a szülei, és nem zsidó” (Beszélő, 1998. október), az utóbbi esetében egy állítólagos, majd letagadott közvélemény-kutatás szerint a választópolgárok „55–60 százaléka nem fogadná el, hogy az országnak zsidó legyen a miniszterelnöke”. (Szombat, 1998. április.) E kijelentések mögött a „még nem eléggé érett”, illetve az „antiszemitizmusra fogékony” Magyarország képzete állt, miközben a „zsidó” fogalmát átvitt értelemben kisajátította, egy adott jelentéstartományra szűkítette le. Nem csoda, hogy Csoóri Sándor már 1991-ben a Nappali hold című esszéjében a következőt írta az SZDSZ-ről: „A szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag asszimilálni a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha.” Ez a később sokat vitatott kijelentés nem csak a szűken vett történelmi politikai osztály megmaradt képviselőinek érzésvilágát tükrözte, hanem szélesebb rétegekét is. A mindenhol és mindenben antiszemitizmust gyanítók azonban nem figyeltek fel arra, hogy Csoóri nem úgy általában a teljes magyar zsidóságról beszélt, hanem csak arról a csoportról, amelyet „szabadelvű zsidóságként” határozott meg. Az antifasizmus eszmei alapján kerülhetett sor a Demokratikus Charta felvonulásaira, ahol esernyőt nyitogattak a barna eső ellen.

  Az elmúlt tíz évben ez a szövetség azonban széthullott. Világossá vált: a politikai paletta nem úgy néz ki, hogy van jobboldal, baloldal és középen a liberálisok; hanem úgy, hogy van a „demokratikus”–„antifasiszta” tábor, és azon túl mindenki más. Ez a tábor leszalámizta és szétkorrumpálta magát, miközben mindenkibe belekötött. Így az új évezred első tíz évének legfontosabb politikai fejleménye az SZDSZ-nek, mint egy provokatív, gyűlölködő és cinikus politikai egységnek az eltűnése volt. (Abszurd csavar a történetben, hogy a végjáték környékén derült ki: mégis lehet „harmadik út”, ahogyan az annak idején Kaddhafi ezredessel jópofizó Giddens professzor mondta).

*

  Ezzel párhuzamosan lassan világossá vált, hogy a jobboldali fősodor nem antiszemita, talán még a mikszáthi értelemben sem! Tragikomikus jelenetek tarkították a baloldal erre való reagálását: egy antifasiszta gyűlésen Deutsch Tamást a „Fidesz kettes számú dísz-zsidajának” nevezték, így próbálva leleplezni a Fidesz-alapító személyén keresztül a jobboldal álságos mivoltát. Csakhogy a Fidesz nem az SZDSZ volt. A baloldal komolytalanságát és cinikus arcát az is jól példázta, ahogy Zuschlag János a holocaust áldozatain viccelődött a Terror Háza Múzeum előtt.

  Az „antifasiszta” koncepció (eredeti változatában még egyszer: nem lehet demokrata, aki antikommunista; és aki antikommunista, az szükségszerűen fasiszta is) lebontásának megkezdését a szélesebb közvélemény előtt a szimbolikus térben a Terror Háza Múzeum 2002-es megnyitása jelentette. Az, hogy a zsidó gyökerekkel rendelkező magyarok jelentős rétegeiben oldódott a gyanú a 45+10 évig „antifasiszta” alapon megbélyegzett nemzeti hagyománnyal szemben, a MIÉP elsüllyedésén és a Jobbik szubkultúrává alakulásán túl talán a Terror Háza Múzeumban végzett munkához is köthető – elsősorban a holocaust évfordulóján szervezett kiállításokhoz, illetve az embermentők emlékének felidézéséhez. Talán még fontosabb, hogy az egész társadalmat összekötő történelmi fókuszponttá az 1956-os forradalom vált. Ahogyan azt az idén tíz éves intézmény vezetője, Schmidt Mária A holocaust helye a magyar zsidóság modernkori történetében című fontos tanulmányában leszögezte: 1956 lehetőséget nyújtott a magyar–zsidó kettős identitás újraalapozására. Ezt ugyan a Kádár-rendszer „antifasiszta” hagyománya és a rendszerváltoztatás utáni baloldali provokációs sorozat elodázhatta, de ezek kiüresedésével talán történelmi pillanat állhat elő. Kérdés, hogy képes-e mindkét fél továbbhaladni ezen az úton – az SZDSZ és Gyurcsány Ferenc munkásságának eredményeképpen megerősödött Jobbik (plusz a Magyar Gárda) riogatásra alkalmas akciói ellenére?

  A szimbolikus tereket tekintve a baloldal totális csődjét leginkább a budapesti ’56-os emlékmű példázza. Semmitmondó, senkit meg nem szólító, még csak nem is monumentális, kifejezéstelen alkotás. Programszinten az SZDSZ által meghirdetett, érdektelenségbe fulladó „Kossuth-év” mutatta meg az „antifasiszta” erők fényévnyi távolságát a magyar valóságtól. A másik oldalon viszont, ha a legtöbb település arculatát és programjait nézzük – már amelyek még nem a vigasztalan nyomor és az etnikai gettósodás képét mutatják –, akkor feltűnő lesz, hogy a hősi emlékműveket mára csaknem mindenhol kiegészítették a második világháborús áldozatokkal, és szembeötlő lesz az ősmagyar motívumok (életfa, turul, rovásírásos kopjafák, székelykapuk) megjelenése is.

  Emellett a keresztény gondolat is visszatért: a különböző intézmények létrejöttén és a templomépítéseken kívül ez a névadásban is megjelenik (pl. közterületek nevei, vagy akár a szentekről elnevezett gyógyszertárak). Az egyes helyi közösségek életébe aktívan kapcsolódnak be a történelmi egyházak, a legváltozatosabb programokkal. Mintha az a helyzet rajzolódna ki, hogy az 1944-ben megszakított tradíció az ’56-os forradalom emlékével kibővülve visszatérőben lenne.

*

  Mintha újra erőre kapna az a hagyomány, ami helyett a kommunista diktatúra idején új szimbolikát, hősöket és mítoszt próbáltak ráerőltetni az országra. A magyarság ismét régi közösségi géniuszaihoz fordul? A válasz kettős: egyrészt igen, tehát ha már valaki magyar közösségről gondolkozik, akkor nagy valószínűséggel nem a „tarka magyar”, hanem a hagyományos magyar jut eszébe – bár sokan még mindig nem merik vállalni, még az alapvető nemzeti jelképeket sem. Jellemző, hogy a 2006-os választási győzelmet ünneplő szocialista szimpatizánsok tömegében csak nagy nehezen akadt egy darab nemzeti zászló. A kommunista diktatúra működtetői és örökösei sikeresen azonosították a nemzeti gondolatot a „fasizmussal”, illetve a felfordulással. Ennek egyik eklatáns példája volt Havas Szófia nyilatkozata, amely a nyilasok és a pesti srácok közé tett egyenlőségjelet. A legutolsó képi üzenet a ribillió és a jobboldal összekötésére Demszky Gábor 2006-os kampányvideója volt.

  Az 1956 után kezdődő és a ’80-as években kiteljesedő közösségi amortizációt viszont nem sikerült megállítani. Ahogyan egy visszaemlékező fogalmazott: „1956 előtt együtt féltünk”. Ahogyan pedig Kádár János 1982-ben mondta: „A legrosszabb, ami a morális területen történik: bizonyos közösségi szellem volt azért az országban, még a személyi kultusz idején is. […] Részemről tudatos volt, hogy egy kicsit fújják ki magukat az emberek, foglalkozzanak a családdal. Ezt teljesítettük, sőt azt kell mondani, hogy túlteljesítettük. […] Most már az emberek gondolkodásában a hoci-nesze, meg a kis pénz-kis munka szemlélet van.”  És akkor még csak a ’80-as évek elején jártunk… A szándékos pusztítást, a nemzeti közösség és a nemzeti hagyomány elleni támadást máig nem heverte ki a magyarság. Ráadásul az SZDSZ Kék könyvének nagyjából húsz éve szintén nem a regenerációt segítette elő, hanem épp ellenkezőleg, ismét egy mesterséges életfelfogást próbált cinikusan ránk tukmálni. Visszatérő kérdés identitásunk mibenléte, hagyományos identitásunk gyenge érdekérvényesítő képessége, amit ráadásul a sarlatánok és a hamispróféták néha sikeresen emelnek az abszurd humor szintjére. Egy tarsoly lehet(ne) menő, egy nemezsapka viszont már farsangi kellék.

*

  Identitásunk másik alapvető kérdése az, hogy mint közösség, mi a célunk? Amióta a háborús vereség elsöpörte a revíziós gondolatot, érvényes válaszféleséget csak 1998 és 2002 között próbált a politika felmutatni. A becsületesen gyarapodó, nemzeti összetartozását megélő közösség képén azonban felülkerekedett a „merjünk kicsik lenni” és a „fiatalság = buli plusz viszkikóla” képzete. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a nemzeti közösségi lét mibenlétére sajnos volt egy érvénytelen, de évtizedekig hatályban lévő válaszunk: a szocializmus kényszeren alapuló építése, majd működtetése és szétlopása – az antifasiszta, rendpárti mázzal leplezve. Az ezt követő időben a fogyasztási vágyálmok nemzeti célként való megfogalmazása vezetett a hitelcsapdához, a szürke gazdaság elfeketedéséhez, a londoni mosogató állások utáni vágyakozáshoz, a dubájozáshoz, a celebvilág kiteljesedéséhez.

  De éppen ezek ellenhatásaként kerülhetett sor modern formák valódi tartalommal való megtöltésére, amelyek az ember valódi természetéhez híven, a „társas lényként” való létezést szolgálják különböző síkokon és módokon. Az a helyzet tehát, hogy a jobboldal az elmúlt tíz évben egyre hangsúlyosabban kapcsolódott az autentikus tartalmak generálásához, miközben a baloldal semmilyen szimbolikát nem volt képes felmutatni: régi mítoszai szétfoszlottak, vagy idősödő híveivel együtt kopnak el. Legalábbis közösségi vonatkozásban. Az egyéni életstratégiák tekintetében viszont még mindig érvényesül a bizonytalan jövőkép, illetve a „lopni és lopni hagyni” elve.

  Van-e tehát valamiféle, a jobboldalhoz köthető  nemzeti reneszánsz Magyarországon? Bizonyos tekintetben van, de inkább csak a lehetőségéről beszélünk. Létezik-e társadalmi egyetértés, concordia? Érdeklődés hiányában sajnos csak kevéssé, vágyálom szintjén még talán. Annyi azonban bizonyos: az „antifasiszta” koncepció a mára megjelent új jobboldali generációval szemben működésképtelen. A Jobbik sikeresen viszi el a mumus szerepét (egyre többször szándékosan), azonban jobb lenne észrevenni a baloldali írástudóknak és farizeusoknak: már hiába kiabálnak farkast. A farkast ők idézték fel, az már itt van a vidék mindennapjaiban. Nem teljesen úgy, ahogy ők azt felrajzolták, de bizony már ott ólálkodik a kertek alatt. Olyan nevei vannak, hogy marxista irigység, szervezett bűnözés és etnikai gyűlölködés. Az ordas eszmék nincsenek színhez kötve. A kádári örökség antifasizmusa és a rendpártiság ellentétbe kerültek egymással. A konzervatív újhullám viszont sikeresen demonstrálja, hogy nem kell kötelezően dönteni a „fasizmus” és a baloldal között, a determinizmus nem működik. Van választás.

  A jobboldali fősodor elmúlt tíz éve arról is szólt, hogy a nemzeti megújulás lehetőségét, egy egészséges identitású közösség kereteit felvázolja, azok eszmei hátterét kimunkálja. A következő tíz évnek viszont arról kell szólnia, hogy egy új nyelv létrehozásával (vagy megerősítésével) szemléletbeli fordulatot hozzon a kultúrában és a gondolkodásban. Hogy ne kelljen vihart aratnunk abból a szélből, amelyet az „antifasizmus” keltett.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr614507812

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ángyán és a tartótisztek 2012.05.23. 11:04:36

  Ángyán: A mai világban az okoz meglepetést, ha valaki azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Nehéz az ilyen figurát hova tenni.  nagy józsef: A 2005-ös gazdademonstráción ismertük meg Ángyán Józsefet, aki egyetemi professzor lét...

Trackback: Újjáéledés vagy csak vákuum a baloldal után? 2012.05.23. 09:12:01

A Jobbik sikeresen viszi el a mumus szerepét, azonban jobb lenne észrevenni a baloldali írástudóknak és farizeusoknak: már hiába kiabálnak farkast.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 11:38:43

@ikaljan: Magyarországon egy iszlám vallású nem lehet konzervatív, csakis keresztény lehet, mert ennek van hagyománya.
aki iszlám az török pl, akik pedig elfoglalták az országot, így egy mai magyar gúnyt űzne magából, ha iszlamista lenne

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 11:40:15

@Counter: Köszönöm, hogy megkímélt attól a szellemi tűzijátéktól, amely belső énem kapcsán ki kívánt robbanni magából - mint belőlem a sztálinizmus - és amelyik most magába is beleszorul, maga ezentúl belül sziporkázik. Csak meg ne ártson.

Meghökkentene és kétségbe ejtene ha egy magafajta bármiért is szeretne, szerencsére csak vicces fordulat magánál. Ugye??

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 11:42:23

@tesz-vesz: Elfogadni elfogadom. De érzelmileg viszonyulni nem tudok hozzá.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 11:42:38

@aristo: Szelíd derűvel szemlélem a botladozásait. Remélem, nem ért félre, de bizonyos értelemben magát is szeretem :-)

Bell & Sebastian 2012.05.23. 11:44:30

@bbjnick: Ne bonyolítsa, euróatlantista és punktum. Mivel úgy emlékszem, a nyugati szárny képezte ki a kis szemüvegest zsidó bérenccé, az európai Lényint, a jégcsákányt meg a keleti szél fútta belé.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 11:46:21

@Counter: Szent Isten! A szelíd derű az már majdnem kognitív funkció! mi lesz még itt. Máshogyan is jobban van?

filburt 2012.05.23. 11:50:59

Kb. a harmadáig-feléig sikerült elolvasnom, aztán meguntam.

A jobb oldal definíciója már megint úgy hangzik, hogy "nem vagyunk balosak, nem vagyunk liberálisok". Az nem derül ki már megint, hogy akkor mik vagytok. Leginkább úgy tűnik, hogy nem is vagytok.

És ez már a sokadik ilyen cikk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 11:53:00

@aristo: Mire alapozza, hogy történt volna változás a magához való attitűdömben?

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 11:54:11

@maskep: Nektek tényleg mindenről az antiszemitizmus ugrik eszetekbe?

Szlovákiában likvidálták a zsidókat, és nincs se zsidó, se antiszemitizmus. A probléma megoldódott, és az ország Európában határozottan jobb imidzsel rendelkezik mint Magyarország.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 12:03:59

@aristo: kire gondolsz? én smalladamon kívül nem látok itt elmebeteget. de ő a mandineresek barátja, úgyhogy nem szabad vele-róla csúnyán beszélned

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 12:05:56

@Vhailor: hát ez baj
de Budapest pl hozzád is köthető, mert te magyarnak tartod magad nem?
akkor nem értem, miért nem tudsz kötődni hozzá, én is csak dokufilmekben láttam, könyvekben olvastam, mégis kötődöm hozzá

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 12:07:12

@filburt: ezek nincsenek is, ezeket kitalálták megélhetési okokból.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 12:10:58

@tesz-vesz: Nem erről beszéltem. Más dolog egy hely, amelyhez számtalan esemény kötődik, és más dolog egy esemény.

Arról beszéltem, hogy a határon túli magyarság 1956-ot mint közösség nem élte át, semmilyen kollektív emléke nem köthető hozzá.

Nekünk felvidékieknek 1956-hoz ebből a szempontból nincs semmi közünk. Tudjuk, hogy volt, tudjuk kb. miről szólt (legalábbis aki érdeklődik a történelem iránt), de nem rólunk szólt az egész, még statiszták sem voltunk ebben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.23. 12:13:29

@Bell & Sebastian: "tolvajékony" :DDD

Kuncze szép szimbóleuma a baloldal erkölcsi és szellemi primátusának... vagy prímásságának... vagy prímszámosságának... f*szba, nem megy, mer' mucsajji vagyok...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 12:15:10

@Vhailor: Az antiszemitizmus érdekes módon a cikkírónak jutott eszébe, bár ez biztos elkerülte a figyelmed.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 12:19:19

@Counter: A cikkíró csak rámutatott egy jelenségre.

A magyar baloldal egy anomália Európa ebben a részében. Internacionalista, piacpárti, nemzetellenes, progresszív, és liberális beütésű, ami engem rendkívül irritál. Minden környező államban a baloldal nacionalista, rendpárti és állambarát.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 12:29:00

@Vhailor: Tehát neki nem jutott eszébe, csak rámutatott. De ha egy veled szemben érvelő hozzászóló értekezik a szerző által felvetett témáról, akkor "nektek mindenről az antiszemitizmus jut az eszetekbe".
Eh.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 12:29:55

@Vhailor: Egyébként nem. Nem minden környező államban. Helyesen: minden környező balkáni államban, és így rögtön megváltozik a "jaj, de szeretném, ha jó kis nacionalista baloldal volna nekünk" jobbersirám árnyalata.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 12:31:08

@Counter: Ukrajna vagy Szlovákia nem balkáni állam :)

De ha a sógorokra gondoltál, akkor elismerem, hogy egy kicsit tévedtem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 12:36:42

@Vhailor: Ó, elnézést, baszki. Nem akarunk a balkáni ótvaros maffiaállamokra és -társadalmakra hasonlítani, vegyünk tehát példát inkább Ukrajnáról.

(Szlovénia smafu?!)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.23. 12:40:19

@smalladam:

Nincs igazad (szerintem). Amiről @politicus néhány poszttal korábban írt --- hogy is: "A magyar politikai közbeszédet ugyanis a brutális hangnem és a teljesen irreleváns témák valami egészen furcsa ötvözete jellemzi. A hangnemet a szélesebb publikum talán még meg is bocsátaná, ha a közéleti diskurzus komoly témákról folyna; de a stílushoz olyan sivárság párosul, és olyan mértéket öltött az irreleváns, piszlicsáré ügyek napirenden tartása, amilyenre példát sem nagyon lehet találni. Nem kell hozzá hosszas tartalomelemzést végezni, hogy belássuk: érdemi, a társadalmat és a gazdaságot közvetlenül érintő témák helyén a közbeszédben a vulgáris elemekkel sűrűn tarkított személyeskedés, kiszivárogtatás, gyalázkodás és minimális hírértékkel sem bíró ügyek miriádjait találjuk." --- tkp. 1990 óta folyamatosan (így) zajlik (s az elmúlt két évben, lehet vitát nyitni, hogy kik miatt (inkább), de fel is erősödött). Aki ebből --- bármelyik oldalról --- ki próbált vagy ki próbál lépni, az vagy kemény árat fizetett/fizet ezért vagy hangja belefulladt/belefullad a ricsajba, teljesen elnyomta/elnyomja a hangzavar.

Ilyen viszonyok között (a közvélemény szintjére is kiható módon) nem lehet semmiről értelmesen beszélni, sem a múltról, sem a jelenről, sem értékekről-értékrendekről, sem önképekről, sem jövőképekről. Ha ebből valóban szándéka volna valakinek kilépni, akkor (nyilván) azzal kezdené, hogy legalább a múlt (a régmúlt és a félmúlt) eseményeiről (egyaránt) megpróbálna (az általunk jelenleg elérhető) maximális tényszerűséggel beszélni. Ezzel szemben azt láthatjuk, hogy a jelenlegi hatalommal szemben a ballib fő fegyvere a múlt megszállása és átideologizálása. (Persze, van ebben logika, mert egy magát --- joggal-jogtalanul? --- nemzeti-konzervatív-stb. politikai erőként meghatározó kormánypárton valószínűleg nem lehet nagyobbat ütni, minthogy elvágjuk a múlttól, egyik legfontosabb legitimációs bázisától, csakhogy ezzel nem az értelmes beszéd, hanem az iszapbirkózás, a dagonya irányába toljuk a diskurzust.)

A hiteles, koherens önmeghatározásokkal a "jobboldal" valóban adós. De az igazság (szerintem) az, hogy csak azoknak, akiket ez valóban érdekel:-)

ü
bbjnick

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 12:40:52

@Counter: A Szlovéniai helyzetet nem ismerem. Nem tudom milyen és mennyire nacionalista saját baloldaluk, mivel balkáni állam, akkor gondolom, hogy erős hagyományai vannak a nacionalizmusnak baloldalon.

De itt vannak a csehek is - ott az egész politikai osztály Klaustól a kommunistákig ellenzi a németekkel való kibékülést és a Beneši dekrétumok sérthetetlenségéhez ragaszkodik.

Ellenjavaslat - hasonlítsunk inkább Szlovákiához. Egy fiatal, ugyanakkor sikeres, kicsi ország, ahol a politikai elit végtelenül pragmatikus, de közben nem adja fel saját jól felfogott nemzeti céljait.

Bár afelől, hogy mind a magyar jobb, mind a magyar baloldal a szlovákokat teljesen alaptalanul mélységesen lenézi nincsenek semmilyen illúzióim.

Kandeláber 2012.05.23. 12:41:56

@tarackos: Mész kertészáki és mohácsiviki után? Nehogy aztán
retúrjegyet vegyél...

jan 2012.05.23. 12:43:00

@Vhailor: Ez sajnos természetes (bár persze szomorú) dolog: pl. egy kolozsvári magyarnak és egy kolozsvári románnak is sok tekintetben több közös élménye van, mint egy kolozsvári magyarnak és egy budapesti magyarnak.

Amúgy érdekes, hogy '56-ban és közvetlenül utána a határon túli magyarokat még igenis megmozgatta a dolog (Szoboszlay-per, érmihályfalvi csoport).

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 12:47:50

@jan:

Azért árnyaljuk egy picit a képet. Saját tapasztalatom, hogy azért az anyaországban a határon túliakat azért nem veszik egy kalap alá és bizonyos mértékben rangsorolják is őket.

Az első helyen a székelyek vannak, aztán az erdélyi magyarok, aztán messze messze semmi, majd ott vannak a dél-, felvidékiek és a kárpátaljaiak.

Lehetséges, hogy 56 megmozgatott egy pár embert Erdélyben, de a Felvidéken tudomásom szerint semmi sem történt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.23. 12:51:19

@Vhailor:
"Lehetséges, hogy 56 megmozgatott egy pár embert Erdélyben, de a Felvidéken tudomásom szerint semmi sem történt."

Az tulzas, de ketsegkivul az volt a legcsendesebb hataron tuli terulet '56-ban.
www.mult-kor.hu/20061020_csehszlovakiai_magyarsag_56ban

kalamajka49 2012.05.23. 12:57:51

Hát voltak itt már gyenguska meg kínos írások, de talán ez az első, amibe szinte mondatonként bele lehetne kötni.

jan 2012.05.23. 13:09:27

@Vhailor: Na most engem konkrétan kevés dolog irritál jobban, mint a székelyek (ön)piedesztálra emelése, de az igaz, hogy az erdélyi magyarok identitástudata talán a legerősebb, sok ok miatt: 1) trianon előtt is létező erdélyi identitás, 2) "magyar" egyházak (unitárius, református, katolikus), 3) élőbb helyi tradíciók.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 13:12:40

@jan: Szerintem inkább mások emelik őket piedesztálra, nem ők saját maguk. Nem rossz emberek, de úgy igazából, ami a gondolkodást illeti ég és föld köztünk a különbség.

A három pontoddal amúgy tökéletesen egyetértek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 13:24:30

@Vhailor: Szlovénia nem balkáni állam, sem formálisan, sem átvitt értelemben. upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b6/Balkan_topo_en.jpg

Viszont mondjon egyetlenegy szomszédos népet, amelyet nem néz le a magyarság többsége :-)

A magyarországi htm-rangsorolás rendkívül ízléstelen eredményekre vezet, és véleményem szerint a Fidesz erdélyi politizálásának köszönhető. Azt megelőzően senkinek eszébe sem jutott, ma meg...

maskep 2012.05.23. 13:26:02

@Vhailor: És a posztot-e olvastad?... Rendben van, hogy engem minősítesz; Rendben, hogy a tényeket és érveket, amiket leírtam, figyelmen kívül hagyod; Rendben, hogy érveid nincsenek, de könyörgöm, legalább a POSZTOT!...

Kandeláber 2012.05.23. 13:26:45

@Counter: Az osztrákokat nem nézzük le, ők viszont lenéznek minket, őket pedig a németek.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 13:30:06

@Counter: A szlovén politikával nem vagyok tisztában.

Nem nézi le az osztrákot, a szlovént, a horvátot. A szerbektől inkább fél mint lenézi őket, a románokat lenézi ugyan, de azoktól is fél, kisebb mértékben viszont mint a szerbektől. Kárpátalja esetében pedig nem lát tisztán - nem tudni, hogy most azok ukránok, ruszinok vagy mi a fene, kárpátalja egy terra incognita ebből a szempontból.

De a szlovákokat mélységesen lenézik és megvetik, ebben biztos vagyok. Mind magas tudományos, mind kocsmai szinten. Teljesen függetlenül attól, hogy az illető jobb vagy baloldali.

A szomszédnemzetek iránti rokonszenv/ellenszenv esetében magyarországi exkollégák, barátok és egy rakás "fasiszta" ismerős véleményéből indultam ki.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 13:34:03

@Counter:
Nézze, maguk 3 jól elkülöníthető okból járnak ide hívatlan vendégként. (Amint majd azt a készülő, nagy, monografikus munkámban a „Libsi kommentelők rendszertana”-ban részletesen és ultimatikusan kifejtem)
Az egyik csoport – ez a legérthetőbb – valahonnan fizetést húz az itteni „munkájáért” Ez persze nem zárja ki, hogy amúgy is ütődött és el is hiszi amiket ír. Ezek eléggé jól felismerhető köztársaság-téri bukéval írnak. Rájuk ismerünk, mint Hagyóra a BKV-nál.

A másik akik kellemes borzongást éreznek az „ellenség hengereléstől”, tudja olyat mint a hatévesek, mikor pinát rajzolnak a falra. Talán ezek vannak a legtöbben.

Végül a harmadik aki egyszerűen gonosz és élvezetet okoz számára valakinek a szórakozását elrontani. Meg kell mondjam, ez egyre inkább sikerül is maguknak, mind nehezebb szívvel látogat ide az ember, tulajdonképpen csak azért, hogy nehogy sikerüljön maguknak.

Természetesen ezek tetszőleges módon keverhetők és keverednek is. Mindezek fényében meghökkentő a „szelíd elnézés”, a „szeretetről” már nem is beszélve. Vagy komoly ön-kép problémával állunk szemben, vagy – és ez a valószínűbb – szimpla hazugsággal.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 13:36:21

@Counter: nándorfehérvárt jól mondod.
nagyon is, de hagyni kell életteret a szerbeknek is.
dániáig még nem fogunk elmenni, egyelőre

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 13:38:49

@Vhailor: szerintem hiba lenne általánosítanod, és magadból kiindulni.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 13:39:04

@maskep: Hogyne :)

Tudom is mi a bajotok. Számottevő zsidó kisebbség Közép-Európában csak Budapesten maradt meg. Ők nyilvánvaló okokból nem hajlandóak azonosulni a magyar nemzettudattal és magyarrá lenni. A hagyományos magyar kultúra számukra mucsai és lábszagú. Ugyanakkor NEM MERIK felvállalni saját zsidóságukat SEM. Ők inkább át akarják formálni a magyar társadalmat és a magyar kultúrát saját ízléseik, saját liberális/bohém/urbánus életfelfogásuk szerint. Ebben pedig elég erőszakosak is tudnak lenni, mert ez a progresszív vágyálom valahogy csak nem akar megvalósulni. Tulajdonképpen ez váltja ki a magyar antiszemitizmust.

Ha a magyar zsidók felvállalnák saját identitásukat, és vagy alijáznanak, vagy egy alternatív társadalmat hoznának létre, akkor nem lenne itt semmi probléma, és a magyar antiszemitizmus valószínűleg ugyanúgy elsorvadna mint a szlovák antiszemitizmus, amely legfeljebb a "globális zsidó összeesküvés" ritka emlegetésében nyilvánul meg, de korántsem a közbeszédben.

De ezek a liberális zsidók nem akarnak engedni. Mindig akadnak dánielpéterek és kertészákosok, akik erőszakosan belegázolnak a magyarság érzelmeibe.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 13:39:49

@tesz-vesz: Bocsi, de közvéleménykutatást nem tudok végezni e témában :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 13:40:34

@Counter: emellett, ne alkalmazd egyszeri csatákra, ott nem a saját otthonunkat védtük.
de ahol többször is hullott a vérünk, az értékesebb

maskep 2012.05.23. 13:44:19

@tesz-vesz: Hehehe, jó vicc vót!

A posztíró az egész förmedvényét arra alapozza, hogy a "fasiszta=marxista"éa a "liberális=zsidó" kitételekkel szemben hatáozza meg a jobboldalt. A poszton végivonul mindkét szál. Vettem a fáradtságot: Pontosan tízszer szerepel a "zsidó" szó a posztban, (már-már számomra is) kínosan küzdve azzal, hogy a zsidókérdés napirendre kerülését és napirenden tartását a "liberális-antifasiszta" (más szavaival: "zsidó-marxista") baloldal nyakakába varrja. Majd egy rövid bekezdésben levonja a konklúziót, hogy "Ezzel párhuzamosan lassan világossá vált, hogy a jobboldali fősodor nem antiszemita, talán még a mikszáthi értelemben sem!" Mindezt persze érvek és tények nélkül, mintegy kinyilatkoztatásként...

Vettem a fáradtságot: A posztban pontosan tízszer szerepel a "zsidó" szó, elejétől-végéig végighúzva ezt a vonalat.

Én erre reagltam, tényekkel, érvekkel (mint az szokásom). Azt írtam, hogy a rendszerváltás után a zsidókérdés napirendre kerülését és később eszkalálódását nem a zsidóság, hanem egyre csökkenő számú, áme egyre ordasabb antiszemita megnyilvánulások okozták.

Erre vhailor kutyafuttában lezsidóz engem is, és legyint, hogy nekem mindenről ez jut az eszembe... Te meg kontrázol alá egy jópofa szmájlival...

Ezt nevezem a kommentemben tipikus szélsőjobbos szemforgatásnak. Mindkettőt.

Figyusz, nekem működik a szűrés-funkció, és bekapcsoltam. Na szevasz!

maskep 2012.05.23. 13:46:16

@Vhailor: "Tudom is mi a bajotok."

Kiknek is?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 13:46:36

@Vhailor: talán pont a fent említett jelenségek miatt, szlovákiában már nincsenek problémák

maskep 2012.05.23. 13:48:34

@Vhailor: Csak pontosításképp: Nem vagyok zsidó. Ha olvastad a kommentemet, leírtam: A rendszerváltás környékén szembesültem azzal, hogy ez mit is jelent (a Holocaust-kérdésen túl).

De tudod mit? A kedvedért még a sárga csillagot is felvarrom, hogy az ilyenektől, mint te, megkülömböztessem magam.

Tehát, kezdjük előlről: Kikről beszélsz többesszámban, mikor hozzám szólsz?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 13:48:44

@Vhailor: Éppen most minősítette Balkánnak Szlovéniát, majd rögtön rávágja, hogy nem is nézi le? Ajaj :-D

S ha nincs tisztában a környező államok belpolitikájával, miért ír le olyat, hogy "Minden környező államban a baloldal nacionalista, rendpárti és állambarát.", miért ír olyanról, amivel nincs tisztában? Szeretne egy felkérést a Mi a jobb? sorozatba és fitogtatja alkalmasságát? ;-)

@aristo: Maga szörnyen neveletlen a szó polgári értelmében. Épített magának egy kis világot, amiben Ön és az Önnel egyetértők az Egyetlen Lehetséges (lásd még: Egyetlen Tudományos) Világnézet szálfa-típusú hős képviselői, mindenki más meg fizetett ügynök vagy pudvás lelkű cseléd- és disznópásztor-ivadék. Mások az ilyesmit 14-16 éves korukra maguk mögött hagyják.

Úgy megesik magán ilyenkor a szívem.

@tesz-vesz: Tehát a szerbeknek lehet hagyni, de az ellenzéknek nem. Mit tegyen ilyenkor az ellenzék, kezdjen fegyvert felhalmozni és alakítson területvédelmi szabadcsapatokat, akkor majd kiérdemlik az életteret?

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 13:50:17

@tesz-vesz: Nem mondanám, hogy emiatt.

Szlovákiában paradigmaváltás történt 2012-ben, már nem félnek a magyaroktól, és csak amolyan papírtigrisként kezelnek bennünket, hasonlóan a románokhoz. Látják, ha nem ontanak olajat a tűzre, akkor az lassan ki is alszik, Bugárékat pedig egyszerű lekenyerezni egy pár poszttal és fityinggel.

Ez nem jobb, sőt rosszabb, mert az állandó zaklatás ébren tart, míg a csend elaltatt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 13:51:55

@tesz-vesz: A Pó-síkság és a várnégyszög, Bulgária, Dél-Szerbia, Bosznia, Dalmácia, mind-mind a "többször hullatás" esetei.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 13:54:19

@Counter:
Már megint kezdi? maga olyan mint Piszkos Fred, szeretete öl, butít és nyomorba dönt.

Kifejtené néhány összefüggő mondatban, ha nem úgy van ahogyan és állítom, akkor mi a fenéért jár ide?

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 13:57:24

@maskep: Na, és éppen ebben van a probléma. Sok magyar értelmiségi "elzsidósodott", és nem a saját nemzete hanem valamilyen absztrakt humanisztikus elvek szempontjából értékeli a mind a magyar, mind a világ történelmét.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 13:58:21

@aristo: Tapasztalja saját magán az öletés, butulás és nyomorba dőlés jeleit? Ha így reflektál magára, akkor közel a vég, ó jaj.

Kedvemre való, hogy számos felhasználóval normális hangnemben lehet eszmét cserélni, valamint szívesen ütköztetem a saját véleményemet.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 14:08:23

@Counter: Még nem, hiszen csak az imént szeretett meg.

Azokkal a felhasználókkal akikkel "normális hangnemben lehet eszmét cserél" (amúgy fura elképzelése van a normális hangnemről) más, maguk számára otthonos blogokon, vincent, vastagbőr stb. is tud találkozni. Sőt, ott tud csak igazán, azokat maguknak csinálták. Miért nem ott csereberélik a véleményüket, azért nem fizetnek?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 14:09:27

@maskep: dehát egy szót se szóltam ! :) csak mosolyogtam :D
amúgy az nem vicc, az a VALÓSÁG!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 14:11:54

@Counter: milyen ellenzék? miről beszélsz te?
jelenleg a kormány és az mszp-s ellenzéke is áruló
a maygar nép és nemzet érdekeinek elárulója. mindkettő hogyhogynem posztkommunista

a szerbeknek kell hagyni vmit, de árulóknak kötélen a helye

Kandeláber 2012.05.23. 14:16:21

Az SZDSZ az 1990-es választások elvesztése után, a kikényszerített paktum megkötése ellenére sem bírt beletörődni a vereségbe. Először a taxisblokád mögé besorolva szította az érzelmeket (Kis János októberben egyenesen a kormány "elkergetéséről" beszélt, és Göncz is egyértelművé tette szimpátiáját), majd a sikertelen puccskísérlet után a "Demokratikus Charta" életre hívásával és az MSZP szalonképessé tételével, a médiaháború kirobbantásával értésre adta: nem ismeri el a hatalmi viszonyokat.
1994-98 között koalíciós pártként is rá akarta erőltetni akaratát az MSZP-re, Horn azonban erősebb kutyának bizonyult.
2002-től kezdődően aztán nagyrészt már az ő akaratuk érvényesült, leginkább a két Gyurcsány-kormányban.
A zseniálisnak képzelt kiugrásuk nem sikerült, a választópolgárok elsöprő többsége kinyilvánította, hogy nem kér az SZDSZ-ből még ellenzékben sem.
Most tehát egy részük ismét besorolt Gyurcsány mögé, a reflektorfényben lévő kultúrharcosaik pedig - elsősorban külföldön - megállás nélkül sulykolják az antiszemitizmus-vádat, illetve fenntartják az utolsó fasiszta csatlós mítoszt.
Itt tartunk most.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 14:16:25

@Vhailor: de a intenacionalizmus sikeres terjesztésről tehetnek, és a piacgazdaságról is, főként a keresztényellenességről, de miért hívják magukat baloldalinak, hogyha mégcsak nem is szocialisták, hanem neoliberális piacpártiak? megszokásból.
a zs-kérdés benne van a piacpártiságban, a bankok világában, rotsild keze sokkal nagyobb mint gondolnánk.
de ez nem olyan nyilvánvaló

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 14:18:21

@Counter: ugye nem érted az otthon fogalmát?
nem érted mi tartott 1000 évig, és mi tartott 5 évig max?
ne játszd itt az ostoba baloldalit, neked a szíved se magyar ha nem vagy legalább lélekben revizionista

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 14:23:41

@aristo: Semmi alapja sincs vélelmeznie, hogy "az imént szerettem meg". Ami imént történt, az csak annyi, hogy biztosítottam magát arról, szelíd derű etcetera, hiszen egyenesen rákérdezett itt: mandiner.blog.hu/2012/05/23/ujjaeledo_identitas_vagy_csak_vakuum_a_baloldali_antifasizmus_utan_mi_a_jobb_xvi/fullcommentlist/1#c16741215

Sajnos lehet, hogy alapos az elbutulás miatta aggodalma, feltehetően összekever valakivel.

@tesz-vesz: Annyi mindenki áruló itt már, ki az, aki nem az? S ha mindenki áruló, ki fogja felakasztani őket? Vagy csináld magad-mozgalom lesz? Kemény kérdések ezek.

@Kandeláber: Most nem azért, de ha nem Magyarország volt Hitler utolsó szövetségese, akkor ki? Mert ugye a háború előtt volt neki, a háború végére nem volt neki – tehát valahol elfogytak. Ha meg elfogytak, valamelyik biztosan utolsó volt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 14:24:16

@tesz-vesz: Most a vér az, ami számít, vagy az idő?

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 14:26:27

@tesz-vesz: Nézd, én elvileg piacpárti vagyok. A magyar politika egy másik anomáliája, hogy a jobboldal határozottan állambarát, a mai FIDESZ leginkább a szlovák SMER-re hasonlít.

Számomra a követendő példa mondjuk a szlovák SDKÚ vagy a KDH lenne a magyar jobboldal számára - mindkettő piacpárti, komoly szakmai hátországgal rendelkeznek, ugyanakkor nem viszik túlzásba a liberális gazdaságpolitikát és a nemzet szempontjából defineálják a teendőket.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 14:35:19

@Counter: Tehát már régen is, mindig szeretett? Uram Isten! és hogyan küzdött meg vele? Voltak álmatlan éjszakák, telesírt zsebkendők stb? Nem is látszott magán, maga egy jellem, egy hős.

Kandeláber 2012.05.23. 14:36:55

@Counter: Mondjuk a legutolsó csatlós (illetőleg szövetséges)Japán volt, amely csak az atomtámadások után kapitulált.
A tény hangoztatása a részükről a mi esetünkben azt jelenti, hogy a magyarság zsigerből antiszemita, náci, bugris stb.., a kultúra hordozói kizárólag ők. Ugyanúgy csak ők alkalmasak a gazdaság és az állam irányítására, mivel ők a szürkeállomány kizárólagos birtokosai.
Ők jobban is gyűlölnek (Kornis).
Ezt überelte kertészáki a moslékzabálással, de volt itt annak idején bőgatyázás is Landeszmantól, svájcisapkázás Kis Jánostól, halálmadarazás Iványitól
Ilyen támadásokkal szemben minden nemzetnek védekeznie kell.
Még az MSZP-ben is felfedezhetők voltak a nemzeti érzés csírái, szemben az SZDSZ kozmopolita, globalista, magyarságellenes retorikájával és cselekvésével.
Gondolom, most azért antik a magyar választópolgárok, mert kiszavazták őket a parlamentből.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 14:37:20

@aristo: Jóindulattal és türelemmel közelítem embertársaimat, ami ellen nem nagyon kell küzdjek.

Úgy gondolja, kiérdemli a gyűlöletemet és megvetésemet? Ahhoz még elég sokat kellene tennie, nem hinném, hogy megérné a fáradságot.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 14:40:44

@Counter: "Jóindulattal és türelemmel közelítem embertársaimat" Ez azt jelenti, hogy én is valami olyas vagyok mint maga? Az ilyen brutális kijelentéseket hogyan egyezteti össze az irántam érzett szeretetével?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 14:41:24

@Kandeláber: Japán mint Hitler csatlósa? Hm. Mert ugye, Magyarország csatlós volt (sajnos), szövetséges kevésbé.

Másrészt úgy hallottam, ez a Japán nem is Európában van.
Nekem is nagyon rosszul esik, de nem azért esik rosszul, mert (és ha) ártó szándékkal mondanák, hanem mert igaz. Magyarország valóban Hitler (és nem is Németország, csúf, direkt személyi függés volt ez) utolsó európai csatlósa maradt.

A narratíva a nemzetiérzés-morzsájú MSZP-vel és bezzegeszdéesszel meg echte népi balos. Ami általában Magyarország vesztét hozza, és ami se nem jobboldali, se nem konzervatív. Ezt hogyan illeszti bele az önmeghatározásába?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 14:42:29

@aristo: Erőltesse meg magát, ennek se íze, se bűze :-)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 14:49:45

@Counter:
Ó! Nem nyerte el a tetszését? Minő balszerencse, bár lehet hogy együtt tudok élni vele.

Apropó, nem válaszolt a kérdésemre: miért nem a vincent, vastagbőr vagy társaik sziporkázásának terepe? Ott szeretnék magát, megértenék, elhívnák sörözni is, talán még Gyurcsánnyal is beszélgethetne, ülhetne lábainál, ihatná a szavait, miért vesztegeti az itteni fasisztákra szellemi kincseit?

Kandeláber 2012.05.23. 14:51:43

@Counter: Soha nem teszik hozzá, hogy "utolsó európai csatlós", csak szimplán csatlós.
A balos-jobbos felosztás pedig idejétmúlt, nálunk is egyre kevésbé érvényes.
Önmagamat nemzeti érzelmű magyar emberként definiálom.
Hogy mi okozta Magyarország vesztét, arról lehetne beszélni.
Egyébként lehet, hogy az MSZP-vel kapcsolatban igaza van.
Inkább internaciszocik ők, mint bármik.

radikalisviccek 2012.05.23. 14:55:05

Szép, szép ez a nemzeti együttműködés rendszere-szerű szósz, meg hogy kezdene talpra állni valami konzervatív közmorálféle, de mit keres ebben a hitgyüli meg a szin shalom, miért nincs végre rend, ha rendpártiságról beszélünk, és miért játssza azt a szerző, mintha most éppen az általa preferált kormány állna középen, különben 'multikulti és keveredés' vagy 'mucsa és félelem' lesz?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 15:13:29

@aristo: Magának komoly téveszméi vannak. Ez sajnálatos. Nem állok neki összeszedni a széthullajtott lelki szemetét; az a magáé, tehát a maga dolga lesz majd egyszer, amikor eljön az ideje.
Addig is jobbulást és erőt a gyógyuláshoz!

P. S.
A kérdésére válaszoltam, azzal, hogy feltételeztem, összekever valakivel, akinek a felsoroltak hő vágyai. Lehetséges, hogy ez a valaki csak a képzelete szüleménye, ezt nem tudom, ám nem is érdekel.

@Kandeláber: Japán csatlós? Nem. Magyarország csatlós? Igen.
Utolsó csatlós lehet az, aki nem csatlós? Nem. Csak az lehet, aki csatlós? Igen.

tarackos 2012.05.23. 15:23:38

@Kandeláber: Hozzájuk majd mész te, nekem nem hiányoznak...

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 15:25:47

@Counter:
Ott se szeretne lenni, itt sem szeret lenni - mondja hol szeret lenni? és miért nem ott van?

Kandeláber 2012.05.23. 15:28:19

@tarackos: Hát ebben egyetértünk, remélhetőleg soha nem jönnek haza.@Counter: Hja, ha magának csak a lényegtelen a lényeges...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 15:32:51

@Vhailor: " A magyar politika egy másik anomáliája, hogy a jobboldal határozottan állambarát, a mai FIDESZ leginkább a szlovák SMER-re hasonlít."

ne keverjük a korrupciót az állambaráttal! az állambarát = gazdasági bal = szociális, szocialista
a fidesz nem az, csak a retorikában, és "magyar" cégeket csak azért támogat, márha támogat, mert ott is az ő káderei vannak a pozicióban ill orbán ennek a káderja, attól függ milyen gazdag. pl orbán csányi alatt van, de lehet hogy nyergessel egyszinten a hatalom tekintetében, ki tudja. de lehet hogy még nyergesnek is nagyobb szava van.
a fidesz semmit se tesz, hogy az életszínvonal itt mindenki számára jobb legyen, ez nem is cél
kkbk.blog.hu/2012/05/22/angyan_es_a_tartotisztek

a nemzet szempontjából intézik a teendőket az azt jelenti, hogy van állami vállalat ami profitot termel a kincstárba? vagy minimum az, hogy az ilyen cégeket nem kívánják privatizálni?
mert akkor ez vhol talán középen lehet, se nem gazdasági bal, se nem gazdasági jobb

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.23. 15:35:35

@Counter: remélem egyszer az emberek rájönnek, hogy miket művelnek a bankok és a tőzsdecsászárok, rájönnek mi is az EU valójában és arra is, hogy vörös urak helyett kékek parancsolnak itthon is.
ugyanúgy gyarmat vagyunk, ahogy fogalmazott vki, itthon már csak abba nem szól bele az eu, hogy mennyi legyen a kerékpárosok maximális sebessége az utakon.
ma már nem tankokkal gyarmatosítanak, hanem a gazdaságban cégekkel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 15:40:50

@aristo: Mit izgatja magát ennyire azon, hogy hol szerethetek lenni?

@Kandeláber: Abba kötött bele, hogy Japán utolsóbb, és engem vádol szőrszálhasogatással. Nem szégyelli?

Tündér_Lala 2012.05.23. 15:45:53

Jó írás ez és azt gondolom, hogy jó helyen keresi a válaszokat.
A magyar társadalom súlyosan sérült. Torzulásait, sérüléseit a Kádár éra viszony rendszere okozta, amelyet tovább súlyosbított a rendszerváltás utáni neoliberális csalogatás és agymosás.
Az elit pedig - ritka kivételektől eltekintve - minden, csak nem példa a tömegek számára.

Pedig tetszik, nem tetszik, egy a háborús pusztításnál is súlyosabb helyzetből kell nekilátni az ország újáépítéséhez. Ez pedig morális erővel és türelemmel valósítható meg.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 15:49:03

@Counter: Részben azért, mert nem örülünk neki, hogy itt van, visszaélve azzal, hogy itt nincs moderálás, mint óhazájában, részben pedig azért, mert még információkat gyűjtök, hogy el tudjam helyezi nagy rendszertani művemben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 15:54:27

@aristo: Nahát, visszaéléssel vádolt meg. Ugyan miért gondolja, hogy ki kellene moderálni engem?

Nem susog valamit a neve mellé tűzött tölgyfalevél arról, hogy mennyire etikus más nickekről információkat gyűjteni, ha azok valósak – s ha nem valósak, mivé lesz a valótlan információkra alapozott magnum opusa?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 16:10:49

@Counter:
Azért mert jelenlétük redundáns. Nem teszi lehetővé, hogy valami nekünk tetszővel foglalkozzunk, hanem a maguk ezerszer megunt vaskalapos, ezerszer hallott tévedéseit kell helyreigazítani és ez unalmas.

Ó, én - magukkal ellentétben - nem a feljelentéshez szükséges IP-címeket, meg ilyeneket gyűjtök, hanem a megnyilvánulásokat. Ezeket dolgozom fel - némi hallgatói segítséggel - és rendszerezem hiánypótló munkámban, okulásául a tanulóifjúságnak és az utókornak. Már nem kell sokat várni, megkezdem publikálást ezeken az oldalakon. Jó lesz maguknak is, jobban meg fogják érteni magukat.

teknős 2012.05.23. 16:20:22

@smalladam: Ejha, de ráérsz. Igen. Sokkal inkább beszélhetünk nemzeti és nemzetietlen (hazaáruló, nemzetellenes )oldalról, mint jobbról és balról. Bármennyire is ki akartok (vagy inkább nem is akartok)törni ebből a státuszból, 2004. december 5-e előtt, alatt eljátszottátok az esélyt.

Onnan örömtáncnak tűnik? Innen csak keserű rángatózásnak és tehetetlen dühnek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 16:39:44

@aristo: Egy megnyilvánulás is IRL adat, hiszen valóságosan jött létre és valóságosan létezik, valamint adat.
Maga meg gyűjti.
Talán dossziékat is vezet, kereszthivatkozásokkal, cédulákkal és baljós fedőnevekkel.

Nem is tudtam, hogy ilyen hatalom van a kezemben, hogy meggátolhatom azzal, hogy maga a magának tetszővel foglalkozzék. Mondja, hogy működik? Megjelenik egy kommentem, s ellenállhatatlan késztetést érez, hogy csapot-papot hagyva fusson a klaviatúrája elé és korrigáljon?
Ne aggódjék amiatt, hogy esetleg kárt okoz nekem, fordítva ez nem igaz: maga nem tud meggátolni abban, hogy a nekem tetszővel foglalkozzam.

Bell & Sebastian 2012.05.23. 17:08:52

@Counter: Ez micsoda? A bagoly védőbeszéde? Hol lehet ekkora orcát szerezni? Remélem, hatalmat nem adtak mellé. XD

everyday_normalguy 2012.05.23. 17:30:10

Wow... Most akkor azt látjuk, ahogy a győztesek írják a történelmet? Ez lenne az a narratíva?

Azért szerzőnek nagyon sikerült rácsavarodnia a fasiszta témára. Olyan, mintha egy függöny választaná el a valóságtól, és ez lenne az egyetlen lyuk, amin keresztüllát. Nem gond, ha egy írásban egy kiegyensúlyozatlan, egyoldalú világképet skiccelünk fel, de legalább meggyőző, releváns példákkal, érveléssel kéne alátámasztani, nem csak olyanokat mondani, hogy ez meg ez az elszigetelt történés bizonyítja a szerintem általános magyarázóerejű elméletemet. Ez így soványka.

Jól megmutatja az írás, milyen ön- és világképbe sikerült belemantráznia magát a tág értelemben vett Fidesznek. Íme egy vallomás arról, hogyan látják ők magukat és ellenfeleiket. A valósághoz kevés köze van, belső mechanizmusokra világít ez rá.

A legviccesebb az, ahogyan szerző nem látja meg a nyugati értelemben vett modern, demokratikus identitást, mint a magyar jobb- és baloldali vircsaft kívánatos alternatíváját. Akkor már tényleg inkább Schöpflin.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 17:54:36

@Counter:
Hát, ha tetszik gyűjtöm. Egyébként profilt készítünk belőle, megbeszéljük és tipizáljuk. Nagyon tanulságos, jól felismerhetőek az archetípusok, továbbá szórakoztató is pedagógiailag pedig ez fontos, a nevetséges szál fenntartja a figyelmet. Magukból egész évfolyamok fognak kollokválni a tudomány nagyobb dicsőségére.

Nem, nem úgy működik. Úgy működik, hogy meglátom magukat és unalommal vegyes undort érzek, ekkor azonban kötelességtudó énem észreveszi a szemléltető eszközt a dologban és ez űz a klaviatúra elé. Korrigálni!? Magát? Semmiféle vita, véleménycsere nem képzelhető el a magafajtával. Az emberek általában sem "győzhetőek meg" - ahogyan azt Fichte is találóan megjegyezte - mert a meggyőzéshez közös alap szükséges, az pedig, esetünkben, nincs. A tetejébe maga libsi is és mint ilyen notóriusan nagyképű, pontosan tudni véli hogy hogyan vannak, voltak és lesznek a dolgok. Az ilyenek - miután nem tudnak valamit, hanem jobban tudnak - teljességgel vita képtelenek.

Bell & Sebastian 2012.05.23. 18:16:59

@everyday_normalguy: Na most akkor, árulja mán el nekünk, miért sajnálja tőlünk annak a lóvénak egy töredékét, amit innen korábban kilopott az a nyugati értelemben vett demokrata, kibaszott, tolvaj bagázs?

Mert fasisztáknak nem adnak. 'S itt vége.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 18:26:19

@aristo: És még maga siránkozik a magyar oktatás állapottyán?

Ezt írta volt:
"a maguk ezerszer megunt vaskalapos, ezerszer hallott tévedéseit kell helyreigazítani"

Aztán letagadja, hogy helyreigazítana, ugyan, Ön, soha? :-)

Robinzon Kurzor 2012.05.23. 18:40:21

Bölcsészek oltást kapnak a logikus érvelés ellen?

Hogyan lehet egy általános állítást egyetlen példa alapján bizonyítottnak tekinteni, és erre építeni a nagyívűnek szánt rizsát?

Minden páratlan szám prímszám, amire eklatáns példa a 3.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 18:48:55

@tesz-vesz: A FIDESZ azért állambarát, mert egyrészt az állami tulajdon és az állami újraelosztás kiterjesztésében másrészt pedig az inaktívak szavataiban utaz, vagy legalábbis próbálkozik utazni. Ezért sújtja inkább az aktív rétegeket és a vállalatokat magas adókkal és járulékokkal, mert az inaktívak járulékainak csökkentése Magyarországon a mindenkori állami hatalom számára tabu. Ebből a szempontból a FIDESZ még jóval baloldalibb mint a szlovák SMER.

A szlovák jobboldal támogatta a privatizációt, a hazai kisvállalkozói réteg/KKV szektor megsegítését (alacsonyabb járulékok/adók) az inaktívak rovására (lásd cigánylázadás 2003-ban). Egy ideig én is vállalkoztam, tudom miről beszélek. Ezen kívül az egyetemek szedhetnek tandíjat (én is fizettem), a kórházakba behozták a magántőkét, létrehozták a manyup pénztárakat és még egy csomó olyan intézkedést foganatosítottak, amelyeket Magyarországon legfeljebb az SZDSZ vetett fel. És láss csodát - az állam nem omlott össze, a gazdaság beindult, és az emberek azért mégiscsak (nagy átlagban legalábbis) jobban éltek egészen a válságig. Igaz, hogy a helyzet 2008 óta romlott, de a GDP növekedés Szlovákiában még mindig pozitív sőt 2011-ben a maga 5,5%-ával kimondottan jó.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 18:59:20

@Vhailor: Azt hadd ne kelljen már bizonygatni, hogy a Fidesz gazdaságpolitikája kőbalos, etatista, sőt néhol korporatív.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.23. 19:01:54

@Counter: Ezzel tökéletesen egyetértek, ezen nincs mit bizonyítani.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.23. 19:05:22

@Counter: Pedig egyszerű, a pedagógiai célhoz párbeszéd kell. Nem a korrekció, hanem a vita, pontosabban a meggyőzés lehetetlen.

sisszi 2012.05.23. 19:19:46

ennyi közhelyet összehordani. és ezek az emberek élnek meg abból hogy írnak? és tudományos munkatársak???? iszonyat lehangoló. már a 18-ik bejegyzésnél tartunk, de még sehol semmi a JÖVŐRŐL! mintha alapból beszarnának ettől a témától. ez az egész katyvasz és identitás keresés (múltba fordulással magyarázva) azért lett, mert az úgymond jobboldalt egyszemélyben meghatározó figurának semmi, egyáltalán semmi szellemi, elvi nyomát nem találni. (a pénzen kívül) és elhiszem hogy kétségbeesett a magát jobboldalinak tartó ember, mert hát hirtelenjében a kádár rendszerben találja magát újra és ettől összezavarodik. mikor lesz egy bejegyzés arról: mit akar ( a jövőben) a jobboldal??
és mikor lesz már egy írás nőtől? a parlamenti százalékos arányt követitek? :D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 19:22:48

@aristo: A 'helyreigazítás' és a 'korrigálás' számomra ugyanazzal a jelentéstartalommal bírnak. Tévednék ebben?

everyday_normalguy 2012.05.23. 19:34:50

@Bell & Sebastian: Elhiszem, hogy szívesen vitatkozna erről. Talán keressen egy olyan kommentelőt, aki olyasmit írt, amire reagálni szeretne.

Wolff 2012.05.23. 20:37:56

@smalladam: Nem, de a lényeg benne van. Szerző csontig benyal főnökének, a korszakos igazgatónak.

maskep 2012.05.23. 22:25:48

@Vhailor: Ja persze. Mint Ezopusz báránya...

Zb74 2012.05.25. 12:15:21

@aristo: Nem szívesen nyilatkoznék Counter nevében, de gyanítom, hogy akikkel ő szívesen ütközteti a véleményét, azok - tippem szerint ergé, politicus, nénike, TuRuL, de talán ide sorolható a maga nemében kifejezetten szórakoztató és eredeti Grift/málnási/padilla és több más kommentelő is - aránylag ritkán fordulnak elő a maga által emlegetett blogokon; legalábbis itt könnyebben fel lehet őket lelni. Magával már nem biztos, hogy olyan nagy élmény eszmét cserélni, mert mint Counter pontosan megfogalmazta, maga rendkívül neveletlen vitapartner (ráadásul emellett egy félművelt pozőr is, de ez most mellékes). Hál' Istennek ide magánál jobb modorú, magasabb szellemi szinten álló, ill. szórakoztatóbb emberek is írogatnak - l. a fenti listát, amely azért még jó néhány névvel bővíthető. Higgye el, ha maga lenne itt az egyetlen szerző, nem járna ide a kutya sem.

Arról már nem is beszélve, milyen beteges világképre utal, ha maga szerint mindenkinek a "számára készített" blogokat, portálokat, lapokat illik csak olvasnia...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.25. 12:30:22

@Zb74: A metafiziko-pneumatiko-tradícionális szakrális Társadalmi Rendben mindenki a neki szánt blogot olvassa.
Disznópásztornak disznópásztor-blog és így tovább.

Sajnos ez az idilli állapot, mint a költő is írja, "hej de messze" még.
Ugyanakkor az élet teljességére kiterjeszthető lesz, hiszen
"Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.

Majomtéren, majomréten
majomhősök küzdenek,
majomszanatóriumban
sírnak majombetegek.

Majomtanártól majomlány
majomábécét tanul,
gaz majom a majombörtönt
rúgja irgalmatlanul.

Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.

Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol,
egyiké majommennyország,
másiké majompokol.

Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orángután,
mind majomújságot olvas
majomvacsora után.

Majomvacsoraemléktől
zúg a majomreterát,
majombakák menetelnek,
jobbra át és balra át.

Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ."

Ergé, Turul nem kommentelgetnek olyan sokat, így velük ha szeretnék is, nehéz volna ütközni, részletkérdésekben ráadásul váltig igazuk van ;-)
Méltatlanul kihagyott több, tiszteletreméltóan civilizált és tisztességes vitapartnert, akiket felsorolni nincs is elég hely.

S sajnos – bevallom, ez nem túl emelkedett időtöltés – szórakoztat a látszatra intelligens, valójában azonban habzó szájú elmebeteg felhasználók szolid bökdösése is. Gyarló dolog, tudom.
süti beállítások módosítása