Payr Hugó élete – Ki a jobb?
2012. május 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Payr Hugó élete – Ki a jobb?

  Békés Márton történész, a Jobbklikk főszerkesztője hívta fel figyelmünket Payr Hugóra, letűnt idők elfeledett politikusára. Életművészére. Példaképére.

  PAYR Hugó (1888-1976)

- országos és európai nehézsúlyú birkózóbajnok, olimpiai válogatott sportoló,

- filozófiahallgató,

- első világháborús haditudósító, majd újságíró, szerkesztő,

- budapesti népélelmezési üzemvezető,

- korabeli korrupciókat feltáró oknyomozó,

- királypárti, legitimista országgyűlési képviselő, aki felemelte a szavát a zsidótörvények ellen,

- később részvénytársasági elnök,

- második világháborús németellenes, antináci aktivista,

- ‘47-ben antikommunista politikus,

- ‘56-os forradalmár.

  Payr Hugó 1939-ben arról beszélt, hogy az antiszemitizmusba beleheccelt középosztály pedig – és ez a legszomorúbb az egész dologban – nem veszi észre, hogy egy új proletárdiktatúrának veti meg az alapját”; s ugyanekkor az „újfajta bolsevizmus” veszélyeire figyelmeztetett a parlamentben: Ne méltóztassanak azonban csodálkozni: ha az egyszerű emberek azt látják, hogy a nagyurak, a miniszterek és törvényhozók áttörik a magántulajdon elvét, és a törvények segélyével akarják elvenni egy népcsoport állását, vagyonát, munkája gyümölcsét, megélhetési lehetőségét, akkor természetes, hogy a nép egyszerűbb eszközökkel akarja majd megcsinálni ugyanezt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr404493699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.07. 14:16:25

Derék ember!

(Mondjuk örültem volna valami legitimista, antikomcsi, antináci beszólás idézésének, és az 56os szereplése felületes kifejtésének is.

Nem értem, miért pont, az egyébként helyes, anti-antiszemitizmusát kell a többi felé emelni. Így az embernek megint az az érzése, hogy a magyar elsősorban álljon ki a zsidókért, és a többi mellékes, amolyan érdekesség. Fordítva kéne lennie.)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.07. 14:27:08

a büdös antiszemek ilyenre mondják, hogy sábeszgój :)

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.07. 14:33:07

Hát ez tényleg egy reneszánsz ember volt. Mégiscsak, mennyi nehézsúlyú birkózóbajnokot látunk manapság a parlamentben? És ne felejtsük, hogy akkoriban még azért létezett olyasmi is, hogy választási cenzus...

Határozott LÁJK erre a posztra :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.07. 14:56:35

@Vhailor: Valóban, a háború előttről hosszan lehet sorolni az egészen frenetikus életpályákat. Akkor vagy most tettek valamit a csapvízbe?! :-)

/off Az idézet meglehetősen kapóra jött, köszönöm.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 15:23:48

beszelo.c3.hu/03/06/085ungvary.htm
"A Nemzet Akaratának Pártja (Szálasi első pártalakulata) budapesti tagnévsorában25 már 1938 legelején 99 doktori fokozattal rendelkező egyén szerepelt, miközben összesen 466 budapesti párttagot tartottak nyilván! Sajátos módon ekkor még olyanok is nyilasnak vallották magukat, akik a későbbiek során szembefordultak a totális nyilas állammal, mint például Esterházy Pál herceg, Frei András hírlapíró, Ottlik György, Odescalchi Károly herceg, Kóródy Tibor26 és Payr Hugó27 parlamenti képviselők. Az, hogy 1937–38 fordulóján nyilasok voltak, csak azzal magyarázható, hogy ebben a pártban látták egyfajta társadalmi reform lehetőségét. "

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.07. 15:33:04

@Doomhammer:
és igaza lesz bbjnikknek, hogy ez a marci gyerek kriptonáci vagy proto, vagy mi.

Bell & Sebastian 2012.05.07. 15:33:28

A magyar Leonárdó, aki hungarista is volt.

"A Nemzet Akaratának Pártja (Szálasi első pártalakulata) budapesti tagnévsorában már 1938 legelején 99 doktori fokozattal rendelkező egyén szerepelt, miközben összesen 466 budapesti párttagot tartottak nyilván! Sajátos módon ekkor még olyanok is nyilasnak vallották magukat, akik a későbbiek során szembefordultak a totális nyilas állammal, mint például Esterházy Pál herceg, Frei András hírlapíró, Ottlik György, Odescalchi Károly herceg, Kóródy Tibor és Payr Hugó parlamenti képviselők."

(Ungváry Krisztián - Kik azok a nyilasok?)

Recenzió Payr könyvéről

Véghelyi Imre: József királyi herczeg

Payr Hugó hadiújságíró könyvbe foglalta a kis tanulmányokat, s tudósításokat, miket József fõhercegnek személyérõl, jelentõségérõl, katonai viselt dolgairól írt. A dinasztiának e meghatóan derék férfiát éppen derékségénél fogva olyan legendakör veszi körül s annyi írás ünnepelte már, hogy ezt még egy könyvvel megtetejezni nem volna szükség. De a Payr könyve nem ezt akarja. Nem mondja ki egészen, csak a bevezetésben érezteti: hogy igazságot akar szolgáltatni - már amennyire a hadi sajtó körülmények megengedik - József fõhercegnek. Ezt úgy kell érteni, hogy bizonyos tekintetben túlságosan is szokás magasztalni e nemes és jóságos férfiút - olyan túlzással, mely mint az igen magas villamos áramok, hatás nélkül megy át az emberen. Viszont mint katonáról nem szólnak róla, ki pedig negyedik esztendeje vezéri munkában áll mindig a legnehezebb helyeken és nehéz kezdet után állandó sikerrel is. Olyasmi ez, mintha, hogy nagy példát mondjunk: József császárról csak az õ harun al rasidi kalandjait írnák meg, magát kormányzatát, intézkedéseit, rendeleteit elhallgatnák. A Payr elõadásából látni lehet, hogy ez a vezérlet nem afféle tessék-lássék reprezentális, s Payr úgy értékeli, hogy Conrad, Boroevics és Kövess mellé írja a magyar fõherceg nevét. S valóban: a Payr könyvébõl kép alakul a József fõherceg katonai munkájáról, s nem kisebb tekintély, mint Boroevics üti rá a pecsétet azzal a híres mondásával, «a Doberdót ketten tartották: József fõherceg s a magyar baka.»

Bonyolultabb ez kicsit.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.07. 15:43:58

@Bell & Sebastian:
látja, ez a gellért gyerek próbálta itten fényezni a saját és a maga fajtársát, aztán csak kilóg a náci szög az antiszemita zsákból lol

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 15:45:59

@jose maria padilla:
Ha nem Ungvary Krisztian lenne a forras, be se ideztem volna, mert Payr-tol egy rakas - valoszinuleg utolag kitalalt - idezet kering.

1938-ban mar ezt irta Horthynak:
beszelo.c3.hu/cikkek/reflektor-a-sotetbe
"A Szálasival foglalkozó régebbi szakirodalom3 és néha még a mai publicisztika is általában meglehetősen egyszerű, ugyanakkor téves választ ad arra a kérdésre, melyet még 1938 őszén Horthy egyik bizalmasa, Payr Hugó országgyűlési képviselő vetett föl: „hogyan lett ebből az egyébként jelentéktelen századosból a mai magyar politikai élet jelentős tényezője? Amikor szónokolni, írni nem tud, se sajtója, se pártja, se pártvezéri képessége, sőt még világos gondolata sincs.”"

Ime egy Payr-apokrif:
www.168ora.hu/bluzone/a-parlament-klaviaturaja-60193.html
"„Diktatórikusan kormányozni minden őrmester tud, amíg van, aki engedelmeskedik. De a diktatúra nem államművészet. Ezért is keresi ezt az eszközt a miniszterelnök úr, aki nem politikus. Hegedűművész, akinek zongoráznia kellene, de mert zongorázni nem tud, mert a parlament klaviatúrája idegen neki, kidobja a zongorát.

A parlamentre azonban nem a népnek van szüksége, hanem a hatalmon lévőknek. Mert a parlament a legbiztosabb levezető csatornája a tömegindulatoknak. Ha nagy a feszültség, egy kormányváltozás, ha még nagyobb, új választás mindig enyhíti a helyzetet, és egy időre új etapot, nyugalmi állapotot teremt. Ha ez nincs meg, a feszültség a hatalmon lévők alatt robban.

Rettenetes felelősség azért a diktatúra, nagy rizikó, és nincs belőle visszatérés... mert a diktatúrát folytatni kell, egyre szélsőségesebb emberekkel.”

A levelet Payr Hugó, az Egyesült Keresztény Párt (a parlamentben abszolút többséget birtokló kormánypárt) budapesti szervezetének elnöke, országgyűlési képviselő írta Horthy Miklós kormányzóhoz 1931. október 31-én. (Horthy Miklós: Emlékirataim, Buenos Aires, 1953)"

Az idezet a megjelolt forrasban nem talalhato.

Ezek utan nagyon ovatosan kezelem a Payr-idezeteket.

jan 2012.05.07. 15:51:29

Találós kérdés:

Mi a közös Payr Hugóban, Lady Gagában és Ronald Reaganben?

A helyes megoldók között Békés Márton-köteteket sorsolok ki.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.05.07. 15:55:02

@Doomhammer: ez így van, olvastam. de képzeljünk egy minden bizonnyal izgága, nonkonformista jobbos csókát, aki a harmincas évek közepén beiratkozik egy rövid ideig működő széljobbos pártba, majd pár hónap múlva a fenti rendkívül pontos mondatokkal vázolja a különböző oldali szélsőségek zsákutcáit. Bajcsy-Zsilinszky évtizedekig volt fajvédő, oszt' mégis hős lett a végére :) kemény idők voltak ezek, s Payr már csak életrajzi adatai alapján jól vizsgázott belőlük. Szívesen elolvasnék egy hosszabb életrajzot róla, talán egyszer valaki megírja. Ja, és déd-leányunokája 2004-es olimpikon volt.

Bell & Sebastian 2012.05.07. 15:58:22

@jose maria padilla: A leveskénél, akarom mondani, az első zsidótörvénynél még nem szólt semmit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.07. 16:06:29

@jose maria padilla:

Jajjj, dehogyis náci! Protofasiszta. De ezzel semmi gond. Még mindig százszor jobb, mintha demokrata volna! Hát nem? Hát de!

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 16:14:27

@rajcsányi.gellért (ergé):
"aki a harmincas évek közepén beiratkozik egy rövid ideig működő széljobbos pártba, majd pár hónap múlva a fenti rendkívül pontos mondatokkal vázolja a különböző oldali szélsőségek zsákutcáit."

Mikozben alapvetoen a legitimista Nemzeti (Legitimista) Néppárt parlamenti kepviseloje volt, ami hatarozottan nemzetiszocializmus-ellenes volt? Ugyanakkor egyes forrasok szerint Horthy bizalmasa, aki pont ebben az idoszakban csukatja le Szalasit?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.05.07. 16:22:42

@Doomhammer: hajrá történészek, talán pont most kelti fel valaki érdeklődését a figura, hogy kutatásokkal jobban megkapargassa egy elfeledett, de annál érdekesebb életút különböző állomásait. Az általad említett infótöredékek is újabb kérdéseket vetnek fel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 16:26:50

@rajcsányi.gellért (ergé):
Meg aztan azt se tudjuk, mit csinalt 1956-ban. 68 eves volt akkor.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 16:27:54

@Doomhammer:
Megjegyzem, e mellett a 68 ev mellett az "'56-os forradalmar" allitas kisse tulzonak tunik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.07. 16:32:53

@rajcsányi.gellért (ergé):

Payr keresztény-nemzeti politikus volt, legitimista (tudod, olyan "szentkoronás"izé!!!), aki a zsidókapitalizmust ugyanúgy rühellte, mint a bolsevizmust és a nemzetiszocializmust. 1920 után egységespártiként, a gömbösérában keresztényszociálisként, később "nyilasként", majd a német megszállás alatt (nyilván) a katolikusokkal, a népiekkel és a nemzetiradikálisokkal együtt, mégkésőbb, a "koalíciós" időszakban" baloghpáter-pártiként, '56-ban legitimista politikusként (mindszentysta!!!) szolgálta egyazon ügyet.

Ha ma élne, aktív volna, talán valamelyik eldugott KDNP-s kerületi szervezetből bírálná a fideszes korrupciót és írogatna nyílt leveleket a nagypénteki eseményekhez hasonlítva Schmitt meglincselését (ha ugyan már rég ki nem p*csázták volna onnan és nem ő lett volna a Jobbik legutóbbi berzéki gyűlésének vendégszónoka.)

Hát, így valahogy.

ü
bbjnick

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.05.07. 16:37:21

@Doomhammer: van-e forradalmibb, mint '56-ban legitimista programmal előállni? :)

egyébként az előző kommentedhez kapcsolódva, színtiszta, nem történészi spekulációként: ha az ügyesen mozgolódó Payr-nek része volt abban, hogy Szálasit egy érzékeny időszakban egy időre kivonják a forgalomból, hátráltatva a nyilasok megerősödését, akkor megint csak hálás lehet érte a nemzet.

Bell & Sebastian 2012.05.07. 16:39:31

@Doomhammer: Mit, mit? Biztos -segítő szándéktól vezérelve- kiöntötte a gangra Wittner hipermangános lavórját, és lekezelte firnájsszal Szabó bácsi falábát.

Bell & Sebastian 2012.05.07. 16:42:27

@bbjnick: Manapság azt mondanánk küzdött a szabad kőműves-választásokért.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.07. 16:47:58

@rajcsányi.gellért (ergé): Van. A forradalmiság viszonylag ritkán egyenértékű a lehető legnagyobb ökörség propagálásával.

Amennyiben a forradalmiság mércéje a teljes fogalmatlanság, homály és gyakorlatiatlanság, úgy napjaink legforradalmibb kiadványai között ott van a Cosmopolitan.
Ez elégséges cáfolata-e a "forradalmiság egyenlő életidegenség plusz közröhej" tételnek? :-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 16:51:00

@rajcsányi.gellért (ergé):
"ha az ügyesen mozgolódó Payr-nek része volt abban, hogy Szálasit egy érzékeny időszakban egy időre kivonják a forgalomból, hátráltatva a nyilasok megerősödését, akkor megint csak hálás lehet érte a nemzet. "

Ezt nem akartam emliteni, mert ehhez aztan vegkepp nincs forrasom, de en is azt tippeltem, hogy Payr feladatot teljesitett a nyilasoknal. Akarcsak ahhoz sincs forrasom, hogyan huztak ki Payr hathatos kozremukodesevel Griger Miklos alol az altala alapitott legitimista partot.
hu.wikipedia.org/wiki/Griger_Mikl%C3%B3s
Aminek Griger sose lett kepviseloje, Payr viszont igen.
www.leveltaros.hu/docs/pdf/leveltari_szemle/2007/LSZ_2007_4.pdf

Aztan csodalatoskeppen az a part feloldodott a Egyesült Keresztény Pártban es Payr uj celpont utan nezett. Akkor jottek a nyilasok.

De hat ez mind-mind csak spekulacio.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.07. 16:57:32

@Doomhammer: :) ne kényszerítse már mandarinokat önkritikára :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.07. 16:57:56

@Doomhammer:

Arra nem tudna valami forrást tolni, hogy tevékeny része volt a Vatikán frankistáknak való átjátszásában is?

ü
bbjnick

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.07. 17:03:20

Hú de izgalmas életpálya.

___________

Akkor mikor fogtok föllépni a szegénység, korrupció, bizalmatlanság, gyanakvás, irigység, és egyéb, a polgári életformát tökéletesen megakadályozó erők ellen?

Mi lenne , ha múlt helyett vetnétek kis pillantást a jelenre is?

Néhány "hint":
a korrupció (magyar jelentése: romlottság) óriási méreteket öltött. Az oligarchák pl. Fejér megyében, már szétosztották a földeket maguk között.

Mikor fogtok pl. interjút csinálni Ángyánnal? anyagilag némi időbe, meg mondjuk egy diktafonba kerül, amin rögzítitek a beszélgetést.

Mikor fogtok Simicskának, Csányinak, Demjánnak - és az ő fideszes kapcsolataiknak - utánamenni?

Hiába próbáltok életérzéssel házalni. Figyelemelterelés.

Nem a XX. század elején-közepén élünk, bármily furcsának is tűnjék a dolog.

A mostani bajoknak a rendszer szisztematikus romlottsága áll a háttérben. Korrupció. A korrupció bizalmatlanságot, gyanakvást, és lelki megrohadást eredményez. A társadalmi szolidaritás lerombolódik, az emberek közösség helyett egyénné válnak, és egymást tapossák, hogy a húsosfazék közelébe kerüljenek. Az előző bejegyzésben ezt hosszan nyilvánvalóvá tettem.

Állati sorba süllyedünk vissza, ember embernek farkasa lesz. társadalmi megrohadás.

Amíg nem ezzel, illetve ennek megszüntetésének lehetőségeivel foglalkoztok, csak a szart mázoljátok.

A könnyes-nosztalgikus visszamerengések nem oldanak meg semmit. A probléma ITT és MOST vár megoldásra.

Bell & Sebastian 2012.05.07. 17:04:54

Akkor visszaértünk a kályhához, mégiscsak a hatalom ügynöke, vagyis sábeszgój.

smalladam 2012.05.07. 17:44:57

@Dr. TaTa86: szerintem azért, mert abban az idézetben pont nem a zsidók a lényeg, hanem az, hogy az antiszemitizmusával a középosztály az igazi sötét proli nyilasokat segítette a hatalom közelébe.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.07. 17:54:11

@smalladam: Az idézetben az a lényeg, hogy az ostoba, rablógyilkos antiszemitizmus intézményesítése az ostoba, rablógyilkos indulatokat és azok mindenkori képviselőit, így a nyilasokat, komcsikat és leendő utódaikat segíti a hatalomba és legitimálja őket. A meghatározó ismérv nem a jobboldaliság, baloldaliság, nemzetköziség vagy nacionalizmus, kereszténység vagy szekularitás – hanem az arra a kérdésre adott válasz, hogy van-e jogunk erővel elvenni a másét.

Felsoroltak ilyen vagy olyan okfejtéssel, ilyen vagy olyan sikerrel de arra a végkövetkeztetésre érkeztek és érkeznek, hogy van. És az már csak részletkérdés, hogy faji, osztályharcos, dialmatos vagy fülkeforradalmár érvet hoznak-e.

Bell & Sebastian 2012.05.07. 18:15:09

@Counter: De mindenek előtt kérdezzünk rá, hogy azt, amit körömszakadtáig véd és amit nem akar odaadni, de más meg akarja szerezni, az hogyan lett az övé, kitől vette el, mert ami egyszer már a másé volt, az csak ma az övé, de holnap már nem olyan biztos, mivel ebül szerzett jószág ugyanúgy vész el.

Csak nem gondolja komolyan, hogy nincs összefüggés a korábbi, nagybani rablás, a felvett hitelek és a nép mostani fosztogatása között?

Az ilyen játéknak mindig újraosztás a vége, ezt igazán tudhatná, ha máshonnan nem is, a Talmudból.

Maga elvi alapon állva ellenzi a konfiskálást, jómagam meg valami egészen más okból a javak koncentrálódását, egy teljes ország nyomorba döntését és lakóinak teljes kifosztását.

Márpedig ezek eszköze mindig is a Hitel volt, amit maga istenít, milliók meg kárhoztatnak.

Nem gondolja, hogy kissé elszakadt a valóságtól, amikor olyasmiért óbégat, amitől saját maga tehet?

Vagy Hófehérke hagyatékából a kézitükre?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.07. 18:24:25

@Bell & Sebastian: Ha azt szeretné mondani, hogy magántulajdon: rablás – mondja, csak ne fecsegjen ennyit közben.

MézesRozi 2012.05.07. 18:49:36

@rajcsányi.gellért (ergé):

hát akkor egy 50 éves izgága volt:) ez a fajta izgágaság inkább a 20-asokra jellemző.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2012.05.07. 19:00:58

Ennyi ellentétes tartalmú - és talán nem is létező - Payr idézet után, amit itt az uraktól olvashattam, már az is kérdéses, egyáltalán élt-e Payr Hugó?
De talán Payr Hugót nem is igazán érdekelné a mai véleményünk.
Szerencsére.
1976-ban meghalt, és nem Buenos Airesben, nem New Yorkban, hanem Budapesten.
Hm! Merész élete volt.

Bell & Sebastian 2012.05.07. 19:05:16

@Counter: Mivel tud írni, csak barázdáltabb kell hogy legyen az agya, mint egy teletabbinak.

Magyarországon sajnos csak a rablóbárók magántulajdona szent, a jobbágyoké nem, holott nem az utóbbiak lopták degeszre magukat. Ez a probléma.

Hogy nem csukták még le a teljes SZDSZ -t, az összes MSZP -st, a fél Fideszt és Ferit, az a probléma!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.07. 19:13:43

@Bell & Sebastian: Az istenért, mondja már ki... rossz nézni, ahogy szenved.

Ha meg félig üresnek látja a poharat, nézze fordítva, félig telinek: a jobbágyokat *már* ki lehet forgatni a vagyonukból. Meg is teszik, halleluja!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.07. 19:37:29

Tudják magik, hogy miről vitatkoznak itt?

Én tudom, mert én elolvastam Payr képviselő hivatkozott beszédét (Az országgyűlés képviselőházának 381.ülése 1939. március 13-án, hétfőn).:-)

Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4. • 1935-381 (1935-XXII-359)

Itt elő lehet kotorni:

www.ogyk.hu/

Nagyon f*szinkós kis antiszemita, keresztényszociális, legitimista beszéd...:-)

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.07. 19:46:06

@bbjnick: Most akkor mégiscsak meg tudja mondani, mi antiszemita és mi nem?
Mert ha jól emlékszem, egy-két hete valamelyik elhagyott poszt alatt hosszan magyarázta flugi nicknek, hogy nem, magának fogalma sincs, nem is lehet.

No hát akkor: milyen alapon nevez maga egy beszédet antiszemitának?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.07. 19:51:29

@Counter:

Nem én állítom, hogy a beszéd antiszemita: Payr állítja magáról, hogy az okos antiszemitizmus híve:-)

mandiner.blog.hu/2012/05/02/az_elmult_tiz_ev_es_ami_kovetkezik_mi_a_jobb_vi/fullcommentlist/1#c16578324

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.07. 19:57:07

@bbjnick: Nem találom az "antiszemita" kifejezést benne. Maga szerint melyik kijelentés meríti ki és miért?

Bell & Sebastian 2012.05.07. 21:28:41

@Counter: Ne vergődjön itt fölöslegesen, inkább vegyen egy mély levegőt és helyette nézzen meg egy részt a Dunán a Háború a nemzet ellen -című, négyrészes sorozatból.

Ha csak a negyede igaz annak, mint amit abban különböző szent őrültek állítanak, egész nyugodtan a kardjába dőlhet, lehetőleg máma még.

Csak aztán ne csodálkozzon el nagyon azon, hogy nem zsidulok maga után.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.07. 22:20:02

összefoglalnám: payr egy mtk-ban kiképzett vakoló köcsög volt. ergé meg hülye.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.07. 22:21:50

@Bell & Sebastian: Menjen, nézzen meg egy részt a Däniken valamelyik sorozatából. Ha csak a tizede igaz...

Milyen alapon szentelte fel őket? És milyen alapon zsidóz le? Gondolja, hogy ha az volnék, meghallanám magát az aranytallérok csöngése és a Merkavák dübörgése közben? Ugye hogy nem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.07. 22:33:09

@jose maria padilla:

Mi van, ha @ergé is egy fidelitászban kiképzett vakoló köcsög? Ez itt a kérdés!:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.05.07. 22:55:46

@bbjnick: Amit írtál, azt jogi nyelven úgy hívják, hogy rágalmazás, rossz hírnév keltése.

Alfőmérnök 2012.05.07. 22:57:51

@bbjnick: Mi van, ha te "Debreczeni tanár úr" által kiképzett vakoló köcsög vagy? Ez itt a kérdés.

ebfül 2012.05.08. 00:16:42

@Counter:

"van-e jogunk erővel elvenni a másét."

Nincs.

Csellel/csalással/átveréssel van-e?

Bell & Sebastian 2012.05.08. 00:24:50

@Counter: Szokás szerint elüti, hogy akiket és amit annyira sztárol, az fajtaspecifikus és közönséges tolvajlásnak hívják, amiért teljes vagyonelkobzás és nyakszorítás járt errefelé, vagy ezer évig.

A magyar, hazaáruló rezidenseknek ettől azért több.

2012.05.08. 01:17:07

Az antiszemitizmusba beleheccelt középosztály talán tényleg nem látta, hogy egy új proletárdiktatúrának ágyaz meg, azt viszont látta, hogy egy új Izráelnek már nemcsak megágyaztak, hanem serényen építik is. Építési engedély nélkül.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.08. 04:50:20

@Alfőmérnök:

"Mi van, ha te "Debreczeni tanár úr" által kiképzett vakoló köcsög vagy? Ez itt a kérdés." --- írod.

Mi volna? Semmi. Látod, hogy lebuktattál és még csak a szemem sem rebben:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.08. 05:39:39

@jose maria padilla: @Bell & Sebastian: @rajcsányi.gellért (ergé): @Doomhammer: és akit illet!

A Payr-rejtély talán mégem olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre tűn(het)ik! Ha Payr az MTK-ban futotta sportpályafutását, akkor (mivel az egy felekezeti/etnikai alapon szerveződő és működő egyesület volt) neki (mármint Payrnak), bizony, (nagyvalószínűséggel) izraelitának kellett lennie. Később (de még 1919. augusztus 1. előtt) vélhetőleg kikeresztelkedett és politikai karrierépítésbe kezdett. Az első zsidótörvény nyilván nem érintette (mivel 1919. aug. 1. előtt áttért), de a második már simán (érinthette). Tehát, sem "küldött" embernek, sem "látszatkereszténynek" nem kellett ahhoz lennie , hogy ne akarja ezt a törvényt --- ami politikai karrierjének lazán véget vethetett (s mint az életrajzból láthatjuk, véget is vetett). Ha elolvassuk a második zsidótörvény ellen érvelő felszólalását az egy nagyon rendes kis antiszemita, legitimista, keresztényszociális felszólalás képét mutatja (érveinek többségét keresztény-nemzeti érzelmű ember egy pillanatig sem vitat(hat)ná), ugyanakkor (ha úgy olvassuk) felfedezhetjük benne az önmagát sértve, veszélyeztetve érző ember megnyilvánulásait is (pld. emlékezteti (tkp. számonkéri) Imrédyt, hogy azt ígérte, az első zsidótörvénnyel a zsidókérdés le lett tudva!).

Én nem tudom, hogy Payr hívő, meggyőződéses keresztény, igaz magyar volt-e vagy karrierista, esetleg politikai azsenprovokatőr vagy egyenesen a vakolók és/vagy a nyújorktelavivtengely cionnáci ügynöke, de azt tudni vélem, hogy @ergé részéről egy olyan embert az antiszemitizmus elleni harc politikai és erkölcsi példaképéül állítani a keresztény-nemzeti közönség elé, aki (erősen sanszos, hogy) a zsidótörvények által maga is érintve és veszélyeztetve lehetett, az egyszerre überf*xság, vérízléstelenség és ocsmány csúsztatás (manipuláció?!.)

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.08. 07:19:13

@bbjnick: Mitől antiszemita a beszéd maga szerint?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.08. 09:52:11

@bbjnick:
ergé teljesen amortizálódott. szerintem húsz év múlva egy bangkokki melegbárban fog zokogni angol fiúja vállán :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.08. 10:04:49

@Doomhammer:
tudja a túlkoros naivitás öl. a tölgyügyi gazemberség pusztít. ezen a balfasz férfiideálok hajszolása sem segít. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.08. 10:21:18

@Doomhammer:
maga mindig egy hajszálnyival tovább ragad egy témához, mint azt mondjuk egy úriember teszi. de legyen. szerintem ergé nem alkoholista. ahhoz vagy nagy jellemnek kell lenni, vagy semmilyennek. gellért egyik sem

tistedur 2012.05.08. 10:24:21

@bbjnick: ja, az mtk annyira felekezeti alapon működött, hogy ott kezdte sportpályafutását homonnai márton.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.08. 10:26:32

@jose maria padilla:
Nezze, ez nem szegyen. Nem kell valamifele helytelenul ertelmezett alkoholista-szolidaritas miatt erget vedenie. Ki kell allni, bevallani, mint az anonim alkoholistak teszik es szembenezni a pusztito szenvedellyel.

jan 2012.05.08. 11:17:06

@tistedur: pontosan, pusztán az MTK-tagságból levezetni valaki zsidóságát tiszta amatőrizmus.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.08. 17:46:24

@jose maria padilla:

Ne indítsunk egy fészbukcsoportot "mencsük meg ergét!" néven?:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.08. 18:17:07

@jan: @tistedur:

Okoskák! Ne lebegtessenek, hanem cáfoljanak! Payr (soha:-)) nem volt izraelita, 1888. ekkor és ekkor keresztelték meg, itt és itt, szülei... stb...

De ha már: ha teszem azt, maguknak (mondjuk) az apósuk lett volna 1895-ben kikeresztelkedett ex-izraelita, akkor nem lettek volna személyesen érintve és nem dugták volna vissza legszívesebben Imrédy vinnyadt zsidrák valagába a hülye törvényét?

"Köztudomású, — és aki nem tudná, annak részletekkel is szolgálhatok — hogy a Gyosz. és a Tébe. hatalmas összegeket adott a kormánynak, illetőleg, hogy ilyen összegeknek a felszállítását a kormány megrendelte. (Baross Endre: Ki tudja ezt? — Andaházi-Kasnya Béla: Mindenki!) Mondottam, szívesen szolgálok adatokkal a képviselő úrnak. Most csak 5 percem van, de ha parancsolja, majd a részletes vita folyamán elmondom, de azt hiszem, nagyon kellemetlen lesz. (Baross Endre: Nekem nem!) Nem tartom fair-playnak, hogy képviselők, akiket zsidó kapitalisták pénzén választották meg, ma megszavazzák a zsidójavaslatot, de még sokkal súlyosabb etikai, sőt lelkiismereti összeférhetetlenségnek tartom azt, hogy a zsidó javaslat mellett szavaznak olyan kormánypárti képviselők, akiknek családjába akár felmenő, akár lemenő ágon, akár házassági kapcsolat révén zsidó vér keveredett. Lehetetlen, hogy hozzátartozóik, vérszerinti rokonságuk rabszolgaságát megszavazzák s ha ezt mégis megteszik, akkor jó lesz, ha az ország megtudja, kik azok. (Fábián Béla: Majd beadunk indítványt, hogy menjenek ki ezek a szavazáskor!)
T. Képviselőház, én ezt a törvényjavaslatot nem szavazom meg. Nem szavazom meg azért, mert ez többé nem zsidókérdés és mert ennek a javaslatnak az életbeléptetésétől a keresztény magyar tömegeket és ennek az országnak a sorsát féltem. Sajnos, nincs sok remény arra, hogy a t. túloldal meggondolja magát és ezt a törvényjavaslatot a napirendről levegye, úgy érzem azonban, hogy mégis erkölcsi kötelességet teljesít az, aki megpróbálja a közvéleményt idejekorán felvilágosítani és a reménytelenség tudatában is megpróbál az emberi érzéseknek, az igazságnak, a jognak, a tisztességnek, a régi eszményeknek és a becsületnek kifejezést adni.
A javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés és taps bal felől. A szónokot üdvözlik.)"

www3.arcanum.hu/onap/pics/a.pdf?v=pdf&a=pdf&p=PDF&id=KN-1935_22/KN-1935_22%20376&no=0

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.08. 19:13:38

@Counter:

Elteccettolvasniaztabeszédet??? Akkor meg?!

Értem én, hogy magácska szerint az a szereposztás, hogy én vagyok az agy, maga pedig az ész, én olvasok, tudok, referálok, kegyed pedig "örül":-) Egy genetikusan alattvaló, egy neandervölgyi, ezt akár még megtiszteltetésnek is tekintheti:-) De, tudja, ez valójában a maga problémája és nem az enyém:-)

Hogy mi az ordasf*x is az az antiszemitizmus (amivel előszeretettel bélyegezgetnek nap mint nap boldogot, boldogtalan), azt magácskáéktól, nyilván, sohasem tudjuk meg, mert egy szitokszón nemigen lehet mit definiálni. Én többször megpróbáltam utánajárni, egyik antiszemitázó sem tudott nekem értelmes választ adni. De az "antiszemitizmus" fogalom nem volt mindig ilyen dzsollidzsóker, az azzal visszaélni kívánó erkölcstelen manipulátorok kezében. A második zsidótörvény országgyűlési vitája idején pld. világosan meghatározható és körülírható fogalom volt (nagyjából-egészében egyértelmű tartalommal). A Payr-beszéd a kor fogalmai szerint egy antiszemita párt , antiszemita képviselőjének antiszemita beszéde volt egy rossz antiszemita törvény ellen. A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt keresztényszociális párt volt, amely a Katolikus Egyház társadalmi tanításait igyekezett átültetni a politikai gyakorlatba. Élesen szemben állt a zsidó morálissal és a zsidó kapitalizmussal, ( a személy méltóságára tekintettel) védte a magántulajdon "szentségét", erős distinkcióval élt a magántulajdon és a magánvállalkozás fogalma között, szabadpiac- és nagytőke-ellenes volt és (így, tulajdonképpen) antikapitalista. Mondom, a kor fogalmai szerint, ez egy antiszemita program volt, de nem személyek ellen irányult, hanem elvek és gyakorlatok ellen. Ahogy Németh --- mint harmadikutas és minőségszocialista és nem keresztényszocialista --- megfogalmazta: „(...) Ahhoz, hogy zsidó igazán szabadnak érezze magát, uralkodnia kellene minden nem zsidón - ami neki még emancipációnak is kevés, az a többiek számára rémuralom. (...) A zsidót egy emberséges kor nem üldözheti azért, mert zsidó. Viszont a gazdasági reformról sem mondhatunk le azért, mert a zsidóságnak ellenszenves. A magyar kapitalizmus tízmillió magyarnak volt - egészségtelen; bűne-e az a reformnak, ha tízmillió magyar javára néhány százezer zsidó (s ugyanannyi nem zsidó) alól a szabad verseny vizeit lecsapolja? Hiszen ez a nép az új feltételek közt is érvényesül úgy, mint a magyar. (...)” Ha olvasta volna a hivatkozott Payr-beszédet, akkor tudná, hogy Payr (a vélhető személyes érintettség mellett) azért vitatja és támadja a második zsidótörvényt, mert elvtelen, manipulatív, a személy méltóságát semmibevevő és személyválogató, eleve bele van kódolva számtalan visszaélési lehetőség stb., s nem mert az antiszemita.

Szolgálhatok még valamivel?

ü
bbjnick

tistedur 2012.05.08. 19:37:46

@bbjnick: te lebegtetted azt, hogy payr izraelita/1919 előtt kikeresztelkedett izraelita volt, arra alapozva, hogy az mtk-ban birkózott: "Ha Payr az MTK-ban futotta sportpályafutását, akkor (mivel az egy felekezeti/etnikai alapon szerveződő és működő egyesület volt) " - idézet tőled.
én csak azért hoztam fel homonnait, mert ő is ebben a "
felekezeti/etnikai alapon szerveződő és működő" egyesületben sportolt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.08. 19:52:09

@bbjnick: Ha maga azt mondja egy beszédre, hogy az egy antiszemita beszéd, akkor kettő darab lehetőség van.

Az egyik az, hogy összevissza hebeg, és nem tudja, mit beszél.
A másik az, hogy tudja, mit beszél. Ebben az esetben nyilván van valami oka annak, hogy a beszédet antiszemitának nevezi. Ez pedig abból a szempontból érdekes, hogy nem olyan régen veszettül győzködött itt valakit, hogy maga aztán nem tudja, mi az "antiszemita" tartalma. De most meg használja.

Tehát vagy van elképzelése az "antiszemita" meghatározásáról – ez esetben egy szomszéd posztban ezt letagadta, vagy nincs – akkor meg most beszél a levegőbe.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.08. 20:46:42

@Counter: @tistedur:

Bocsássák meg nekem, hogy ilyen bonyolult és komplex kérdésekkel terheltem magácská(ék)at! Mivel (ha nem is szándékosan, s, pláne, nem rosszhiszeműen, de) sikerült túlfeszítenem értelmük határait, ezért engesztelésképpen fogadják el tőlem ezt a kis figyelmességet:

www.youtube.com/watch?v=FpnplGbD728

ü
bbjnick

tistedur 2012.05.08. 21:03:20

@bbjnick: finom és nőiesen: a varjak mondják a szemednek, csecsebogyó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.08. 23:03:09

@tistedur:

Ó, minő szellemi és lelki kecs, báj és kellem! Minő jellem! Mi lehet még ott, ahol ez is volt?! Bele sem merek gondolni:-)

ü
bbjnick

tistedur 2012.05.08. 23:51:30

@bbjnick: ó, én még az ásatási munkásokat is meg tudtam lepni...elismerően bólogattak, amikor 5 percig folyamatosan káromkodtam, nem ismételve magam.
egyébként ehhez mit szólsz? a geodétáinktól tanultam: bárcsak a varjak mérnék fel a beleddel a határt! ez az egyik kedvencem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.09. 00:25:19

@bbjnick: Egy időben én is szívesen és kéretlenül is ajánlgattam a számomra kedvesek figyelmébe azokat az irodalmi, film- és zeneművészeti műveket, amelyek elnyerték tetszésemet.

Néhány nyersebb visszautasítás után azonban rájöttem, hogy ezt nem mindig érdemes.

@tistedur: Irodalminak tűnik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.09. 07:13:59

@Counter:

nana, nem a magántulajdon általában. pont egyfajta magántulajdon csak, a talmudolvasós fajta.

most már csak azon kell gondolkodni, melyik fajta magántulajdonos olvas talmudot. a kulák esetleg?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.09. 07:18:31

@bbjnick:

"Payr az MTK-ban futotta sportpályafutását, akkor (mivel az egy felekezeti/etnikai alapon szerveződő és működő egyesület volt)"

méghozzá hajszálpontosan úgy, mint az ftc: alapítói (többek közt) zsidók és svábok voltak vegyesen

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.09. 07:30:36

@Counter:

ez a történet a múltkori bociszemekkel nemtudással és az azzal nyilvánvalóan abszolút ellentétben álló mostani határozott állítással semmi újat nem tárt fel ennek az antiszemita féregnek a jelleméből. akkor meg minek erősködni? az efféle férgek 99%-a két habzó szájú zsidózás között a teljes troll eszköztárat felvonultatva tagadja, hogy az lenne, ami, mert bizony, szégyelli saját magát. és ami a legrosszabb, túlnyomó többségük azt is szégyelli, hogy szégyelli magát.

mivel elvi lehetetlenség, hogy volt annyi egyházi fiúiskolába beszivárgó, maceszba keresztényvért sütő tetűhintás, aki ezeket naponta seggből szájba kúrta volna süldő korukban, ne kérdezd, mert én sem értem, mitől ilyenek. tesztalanyunk esetében pedig határozottan állíthatom, a katolikusság önmagában nem okoz ilyen károkat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.09. 15:59:54

@mavo:

Szerintem ezt nem nekünk kellene elmesélned (itt, ebben a kommentsorban), hanem a kezelőorvosodnak.

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.09. 16:08:23

@bbjnick:

mi köze a kezelőorvosomnak ahhoz, hogy egy elmebeteg vagy?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.09. 16:22:09

@mavo:

Ahhoz, hogy én mi vagyok vagy mi nem vagyok, ahhoz semmi, de ahhoz, hogy te mi vagy, no, ahhoz annál több.

ü
bbjnick

molaris 2012.05.10. 13:45:41

@bbjnick:
Ha megkérlek, ugye részletesebben is kifejted ezt a sportegyesületi ideológiát.
Mert ha elfogadható, akkor közlöm a Fiammal, hogy hiába konfirmált, hiába református minden felmenője 20 generáció óta, Ő bizony zsidó. Meg az edzője is.

Meg fognak lepődni. Nem kicsit! Nagyon!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.10. 17:21:59

@molaris:

Wikipédia:

"Az 1888-as alapítás előzménye az volt, hogy az atletizálást nem kifejezetten preferáló Nemzeti Torna Egylet atletizálni vágyó, főként zsidó származású sportolóinak nem volt lehetőségük a keresztény és arisztokratikus szellemiséget árasztó Magyar Athletikai Clubba belépni.[1] Az alternatívaként, részben kényszerből alapított 'Magyar Testgyakorlók Köre' elnevezés azonban még a látszatát is igyekezett elkerülni annak, hogy a klubnak valamiféle köze lenne a főváros zsidó közösségéhez. A 'Magyar' jelző még érthető is, viszont akkoriban példa nélküli volt, hogy egy klub a nevében kifejezetten magyar szavakat használjon. A XIX. század végén, amikor a sportéletben még a német torna és az angol atlétika dominált, egyedülálló volt a 'Testgyakorlók' és a 'Köre' szavak használata. Ezek után nem csoda, hogy a profi labdarúgó bajnokság 1926-os bevezetésekor az MTK hivatásos labdarúgó szakosztálya a Hungária FC nevet vette fel. A kényszerszülte alapítás, félelem az antiszemitizmustól, a deklarált zsidó háttér hiánya, a nem homogén felekezeti jelleg miatt az MTK mindig tabuként kezelte és igyekezett eliminálni annak jelentőségét, hogy a klub által hordozott jelentéstartalmak a főváros zsidóságához kapcsolódnak. Jellemző, hogy a klub történetét feldolgozó könyvek is igyekeznek e ténynek minél kisebb jelentőséget tulajdonítani és többnyire – kétségkívül helytállóan – az MTK demokratikus, befogadó és kozmopolita jellegét emelik ki.[2]"

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása