Tiszaeszlározás a parlamentben
2012. április 04. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Tiszaeszlározás a parlamentben

  Ha el akarjuk képzelni, milyen is lenne, ha a Jobbik lenne hatalmon az országban, kóstoljunk bele ebbe a pár percbe a parlamenti közvetítésből. Miután Balczó Zoltán megadja a szót, napirend utáni felszólalásában Baráth Zsolt, egy eddig kevéssé ismert jobbikos a hátsó sorokból szépen, komótosan elmeséli a tiszaeszlári per klasszik antiszemita értelmezését a magyar parlamentben, 2012-ben. 

  Százharminc évvel az esemény után a jobbszél képviselői újra politikai tőkét próbálnak kovácsolni a kis cselédlány halálából, elővéve azokat a középkori hiedelmeken alapuló vádakat és paneleket, amelyeket a 19. század végi, polgárosuló Magyarország közvéleménye már akkor gyalázatosnak tartott. Kossuth Lajos aztán nem a szívünk csücske, de a Turinból megszólaló öreg népvezérnek igaza volt, amikor középkori előítéletnek, Magyarország gyalázatának és a civilizációhoz méltatlannak nevezte a vérvád-ügyet.

  És bár 1884-ben, vagyis 128 éve jogerős felmentő ítélet született az ügyben, ez a 21. századi jobbikos tényként beszél Solymosi meggyilkolásáról. Ahhoz persze gyáva, hogy konkrétan zsidózzon, csak kerülgeti a forró kását, a sunyi antiszemitizmus évszázados receptje alapján. Miközben a világ és közeli szomszédaink is egyre húznak el mellettünk, a mi közbeszédünk megy visszafelé az időben, bele az utóbbi évszázadok legsötétebb bugyraiba. Botrány.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr224362958

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki mondjon le? 2012.04.05. 10:23:09

Na jó, azért a pofátlanságnak is van határa. A Jobbik szerint Horváth János fideszes országgyűlési képviselőnek le kellene mondania mandátumáról a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) keddi megemlékezésén elhangzott mondatai miatt ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.05. 08:51:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Kövér László szerint a szocialistáknak nincs helyük a parlamentben 2012.04.04. 15:26:27

Ezt mondta Schmitt lemondása után: “… az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben.” Mit lehet erre válaszolni? Talán azt, hogy az MSZMP Központi ...

Trackback: Adolf Hitler szerepében: Orbán Viktor 2012.04.04. 15:23:11

Schmitt Pál: A Bukás. Itt az első Hitler-paródia Schmitt Pál lemondásáról....

Trackback: A fideszes zsidó (filmajánló, online nézhető, letölthető) 2012.04.04. 13:11:26

Mivel sokan nincsenek tisztában az "antiszemitizmus" alapvető kérdéseivel, ezért egy hasznos filmet teszünk megtekinthetővé az oldalon. Igazi minőségi dokumentumfilm a rendszerváltás utáni politikai megosztottságról. Kötelező, alap.A filmet e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betyár (törölt) 2012.04.04. 12:19:31

@ergé,

a jobbikos képviselő nem vérvádról beszél. erről fónagy beszél a válaszában. a korabeli magyar közvélemény állásfoglalása nem volt olyan egyértelmű. a vád pedig azért nem állt meg, mert nem került elő a holttest. Eötvösék nagyon igyekeztek feltalálni, elő is álltak holttesttel, de azt fel nem ismerte senki és a többszöri orvosszakértői vélemény sem erősítette meg az azonosságot. a vizsgálóbírót egyébként leváltották és a karrierje kettétört. érdemes elolvasni a vizsgálatról írt könyvét, ill. ha a másik oldalt is megakarja ismerni, olvassa a krúdy dokumentumregényt, az még olvasmánynak is élvezetes.

a párhuzam nyilván a tatárszentgyörgy és tsai. ügy miatt került elő.

insert random 2012.04.04. 12:37:15

@betyár: azt egyértelművé tette Baráth Zsolt, hogy szerinte a zsidók gyilkolták meg, azt még épp nem mondta ki, hogy azért, hogy a véréből tésztát süssenek.
De még erre sincs semmilyen bizonyíték, az, hogy esetleg nem az övé a holttest (amúgy miért ne lenne), az sem bizonyítja, hogy konkrétan a zsidók (úgy együtt) ölték meg, vagy hogy egyáltalán gyilkosság történt.

E nélkül meg nem áll a tatárszentgyörgyi párhuzam.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 12:38:55

azta ergé! állítsunk fel nosza koncentrációs tábort, munkatábort recsken és hurcoljuk baráth zsoltot oda bele! megérdemli a rohadék!

...
a "magyar" ne legyen már ilyen kényes.
persze smittnél bírjátok a sarat és lemondásával el is van felejtve ez a szörnyű hajsza-affér

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 12:39:49

@insert random: állítólag érdemes pontosan elolvasni mit írt Krúdy az ügyről, nem áll egyik mellé sem.
így mesélték nekem, nem tudom mi igaz ebből, nem olvastam.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 12:45:25

teljesen simán vérvádazik, csak persze a megszokott őszintén ki nem mondós módszerrel, hogy a kellően hülyék letagadhassák. és mint a példa is mutatja, mindig vannak kellően hülyék.

Omár mollah 2012.04.04. 12:45:58

Kossuth tér '44 előtti állapota, Gulyás Gergely mint háznagy, tiszaeszlári vérvád, Rajcsányi a Monarchiáról álmodozik - mostanában már csak így telnek napjaink :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 12:48:22

@insert random:

az külön logika bravúr, hogy a zsidók bűnösségét az támasztja alá, hogy egy idióta vérvádazó költőt évtizedekkel később elítéltek a vérvádazásért

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 12:49:37

@Pigsy:

a monarchiával, ha nem mint államformát, hanem mint államszövetséget nézzük, mi a baj?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 12:50:52

Kaporos ("atonements") is a custom preceding Yom Kippur - the Jewish Day of Atonement - in which chickens are ritually sacrificed by many Orthodox Jews.

én nem tudom mi volt az igazság amúgy. nem voltam ott. mindkettőt el tudom képzelni, de feleslegesnek tartom a parlamenti beszédet erről. sőt továbbmegyek (közben hallgatom a videót): kifejezetten ostobának látszik ez a jobbikos, hogy tényként állít olyat, ahol nem volt ott ő. kifejezetten árt ez az ember a jobbiknak, miért hagyják? lehet hogy a jobbik se igazi magyar párt, de jelenleg nincs más esélyünk, be kell rakni őket 2/3-ba akkor kiderül ténylegesen.

zsidókérdés viszont márpedig létezik!

miért nem kérdezitek meg a fideszes zsidó képviselőt?
kkbk.blog.hu/2009/07/15/a_fideszes_zsido_filmajanlo_letoltheto

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.04.04. 12:54:38

jajj, ergé, mikor lettetek ilyen finnyásak? a haverod mondta meg a tutit: "Ne ijesztgessetek a nácikokkal! Amióta az eszünket tudjuk, nap mint nap azt halljuk, hogy jön föl a szélsőjobb – de valahogy még mindig nem ért fel."

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.04. 12:57:27

Köszönjük szépen, fideszmosdató rajcsányi, aki még arra is gyáva volt, hogy odafirkantsa kisnevét a smitt-lemondató nyilatkozat alá.

Persze a kommentekben bebizonyította, hogy ő bizony mekkora szunyogcsődör, oda már le merte írni.

a lényeg hogy még ezen is megszeppent, és most bebizonyítja, hogy farizeusabb a farizeusnál is.

"Ha el akarjuk képzelni, milyen is lenne, ha a Jobbik lenne hatalmon az országban, "

Köszönjük szépen, pontosan tudjuk milyen az, amikor az mszp és fidesz vannak hatalmon az országban.

Nem vagyok elempés, de ezen kettő mellett még az LMP! is alternatíva. Annyira szarul az LMP is tudná csinálni, mint ez a kettő.

A Jobbik meg sokkal jobban.

Egyre inkább kezditek elveszteni a talajt, tudsz róla?

35 év alatt a közvk.-ok szerint 30% jobbikos.

ami Baráth Zsoltot illeti: teljesen és tökéletesen igaza volt. Jajj ejrópasegíts!-mondja erre a liberális fideszcsicska, a maszoppal meg a lömpivel egyetmeben.

Ennyi. Lejárt, süket, ócska duma.

Annyira szánalmasan lejárt ócska senkik vagytok, hogy az már fáj.

A schmitt-ügy elég nagy csapásnak bizonyult, még úgy is, hogy végül lemondott. Az ügynökügy tovább rohasztja a Fideszt.

Ez a szar szánalmas cikk azt juttatja eszembe, amikor a Titanic nekiment a jéghegynek, és a tisztes társaság meg mulatott, a zenekar húzta tovább a talpalávalót, még egy jó darabig, sőt: úgy is süllyedtek el, hogy játszottak tovább.

Csak így tovább!

insert random 2012.04.04. 12:57:55

@tesz-vesz: Biztos voltak mai szemmel szakmaiatlan döntések a bíróságon.
Találtak egy bomlófélben levő holttestet, ami lehet, hogy nem Eszteré. De arra semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a zsidók ölték volna meg. (Vagy ha valaki eltűnik, akkor az egyetlen magyarázat az, hogy megölték a zsidók?) Az egész vád egy 4 éves kisfiú vallomására épült! Honnan tudod, hogy nem elkóborolt, vagy megették a farkasok, akármi? Neeem, biztos a zsidók voltak.

Az egész ügyet telítette a politika, elindult egy antiszemita hiszti és arra egy reakció. A falusiak reakciója magán viseli a tömeghisztéria összes jegyét. Lehet, hogy volt manipuláció mindkét oldalon, de ez továbbra sem bizonyítja, hogy a helyi zsidók a tettesek.

Igazából az a kérdés, mi a szarért kell ezt 128 év után elővenni a parlamentben? Antiszemita hangulatkeltés, szavazatvadászat az egész, jogos a cikk felháborodása.

insert random 2012.04.04. 13:01:09

@tesz-vesz:
@Schwere Gustav:

Tisztázzuk, ti most komolyan azt hiszitek, hogy a zsidók vallási célzattal időnként feláldoznak kislányokat (annak ellenére, hogy az emberáldozatot tiltja a Biblia) és tésztába sütik a vérüket (annak ellenére, hogy a vér fogyasztása nem kóser)?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.04. 13:01:21

@Pigsy:
"(3) Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk
vívmányaival összhangban kell értelmezni."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:06:17

@betyár: a jobbikos vérvádról beszél és gyilkosságról.
utóbbi is lehet igaz, csak éppen nem biztos hogy rituális okokból történt.
a többiben igazad van.

ugye a zsidó se szent, éppúgy ölhette meg zsidó a gyereket mint magyar, csak pont ezért nem vetít ki ez semmilyen rossz fényt se a zsidókra, se magyarokra.
csak ha ortodox vallási okból történt.

amúgy kossuth honnan tudja annyira ezt, mikor nincs is magyarországon? olyan messziről minek szól bele?
csak nem a korabeli népszabadságot, washington postot (vagy a magyar nemzetet, mandinert) olvasgatta?

csumineni 2012.04.04. 13:06:26

azé van itt a szerkesztőségbe' pár csávesz, aki nem megy a szomszédba egy kis zsidózásér'. mondjuk a kálmi és a tóni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:07:06

@insert random: én nem hiszem, de a középkori zsidókról elképzelhetőnek tartom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:10:32

@Pigsy: az ilyen rajcsányik miatt következett be a tanácsköztársaság :)
a megengedő és liberális bevándorláspolitikájuk, stb:

"1919. A «csőcselék» zsidók új Palesztinává akarják gyúrni a keresztény Magyarországot és börtönnel, bitóval irtják a keresztény magyarokat, hogy meghálálják az 1840., 1867. és 1895. évi ostoba törvényeket."

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.04.04. 13:12:19

@Schwere Gustav: nyilván nem kell ismerned a Mandiner összes cikkét, de ha már újra engem emlegetsz, ajánlom egy múlt heti cikkünket az akkori vezérkommentemmel, napokkal a közös nyilatkozat előtt.

mandiner.hu/cikk/20120329_kezdemenyezik_schmitt_doktorijanak_visszavonasat

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.04. 13:13:29

@insert random: Ariel Toaff, a római főrabbi fia írt erről egy könyvet: "Sangue di Pasquale" -ha jól tudom ez volt a címe.

ebben bebizonyította, hogy a középkori, zsidók ellen irányuló vérvádak megalapozottak voltak: pár zsidó szekta valóban elrabolt keresztény gyerekeket és föláldozta őket.

Rögtön politikai hajtóvadászat indult ellene, aminek hatására kénytelen volt egy revideált kiadást kiadni, amiben kivette a kifogásolt részeket.

Ennyit a vérvádakról. Hogy a tiszaeszlári eset valóban ilyen volt-e azt nem tudjuk, mivel egyértelmű , törvény általi megnyugtató ítélet nem született.

És amíg egy adott témában nincs világos ítélet, bizonyíték addig mindenki azt mond, amit akar.
Ez még a tudományban is így szokott lenni.

insert random 2012.04.04. 13:15:10

@tesz-vesz: És 1884 szerinted még a középkor? Egyébként arra sincs semmilyen bizonyíték, hogy a középkori vérvádaknak lett volna alapja. Régi történet ez, anno még a rómaiak kezdték a punokkal, akik egyébként szintén sosem áldoztak gyerekeket: en.wikipedia.org/wiki/Child_sacrifice#Phoenicia_and_Carthage

Egyébként már pár száz éve nyilvánosak a zsidó vallási iratok (Ószövetség, Talmud) és egyik sem hív fel gyerekek feláldozására.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:15:45

@insert random: nem tudom miért kell elővenni, szerintem 2 oka lehetséges: a képviselő buta, vagy le akarják járatni a jobbikot, előbbi valószínűbb
a perről fogalmam sincs, mondom, mindkettőt el tudom képzelni

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.04. 13:16:43

@rajcsányi.gellért (ergé):!

Igaza van @Padillának, ehhez felelsleges két blogot fenntartani: ha összebútoroznátok a vincentékkal, akkor egyesült erővel hatékonyabban tudnátok ezt nyomni! (Tegnap poszt jelenik meg a tatabányai KDNP-szervezet nemtelen hülyézésével, blaszfémiával vádoljátok őket egy antikatolikus posztban, a világ összes a gyűlölettől félőrült idiótája ott liheg, ott habzik a véleményrovatban, de Osztie Zoltán KÉSZ elnök nyilatkozatát már elfelejtitek szemlézni... és ez csak a tegnapi nap!)

Én nem tudom, hogy mi megy nálatok, igazából nem is érdekel, de ezzel a fenti poszttal már sikerült a leghazugabb, leggonoszabb liberálbolsi tempót becélozni. Baráth Zsolt képviselő világosan, egyértelműen beszél: a tiszaeszlári per világos példája annak, hogy egy pert nem lehetett tisztességesen, korrekt módon lefolytatni, mert kívülről belelp*fáztak, mindenféle nyomást gyakoroltak. Nem ebben élünk, b*szki?! Mi ebben a vérvád, mi ebben a zsidózás? Elképesztőek vagytok!

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:16:50

@insert random: de benne van az ószövetségeben, és igen, szerintem egyes kultúrákban és egyes területeken még középkor volt simán.

Tóth Csaba Tibor 2012.04.04. 13:17:25

@tesz-vesz: szerintem azért lehetett mert Kossuth is haszid rabbi volt, aki a Cion bölcseinek jegyzőkönyvével a hátsója alatt tologatta a csattogós mezuzát is nem? uramatyám.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.04.04. 13:21:26

@bbjnick: igazad van, Osztie Zoltán friss írása eddig kimaradt a szemléből, de mindjárt pótoljuk.

Viszont ha már Osztie és a Jobbik, itt egy korábban szemlézett cikk tőle, kíváncsi vagyok, mi a véleményed róla.

mandiner.hu/cikk/kereszteny_ember_nem_szavaz_a_jobbikra

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:21:56

@Schwere Gustav: igen emlékszek vmi hasonló könyvre:

Ariel Toaff, a római főrabbi fia írt erről egy könyvet: "Sangue di Pasquale

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:24:21

@mesÜge: mi a baj macika? ha nem bírod az iramot álljál meg, pihenjél, de ne beszélj ostobaságokról, fogalmad sincs miről megy a beszélgetés. álljál ki, a vonalon kívülről szemléld a világot, ne szólj bele a fontos dolgokba, előbb még végezd el az iskoláidat :)
erőt, egészséget!

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.04. 13:24:27

@rajcsányi.gellért (ergé):

végül igazad lett. Nem nagy kunszt.

annál gázabb, ahogy smittpali 3 nap alatt 3 különfélét hazudott ezzel kapcsolatban, meg amit Selmeczi végbevitt.

Melyik az égőbb, mondd!:

1-amikor egy jobbikos képviselő egy lezáratlan ügy kapcsán elmondja a véleményét

2-vagy amikor egy nyilvánvalóan, dokumentáltan csalót, diplomájától megfosztottat mosdatnak a fideszes politikusok?

insert random 2012.04.04. 13:24:54

@Schwere Gustav: "Ariel Toaff (...) A következtetésre korabeli vallatások jegyzőkönyvei alapján jutott." Biztos hitelt lehet adni kínvallatással kicsikart vallomásoknak... Valószínűleg nem "politikai hajtóvadászat" indult ellene, hanem szakmailag ásta el magát. Ő egyébként az írja, hogy a 11. században lehetett egy-két ilyen fundamentalista csoport, nem a 19. század végén és pláne nem most.

gerdo 2012.04.04. 13:25:21

Brutalis. Javasolnam, hogy a rendorseg vizsgaljaujra az osszes szaz evvel ezelotti ugyet. A jelen varhat.

Vagy, ne tessenek suttyo idiotakat megvalasztani.

steverubellreborn 2012.04.04. 13:30:31

@betyár: ne erőlködj adolfka,náci mocskok vagytok!

Anti Anyag (törölt) 2012.04.04. 13:33:07

Miért lenne gyáva? Ez eléggé konkrétan zsidózás.

Persze kérdés, hogy az megtörtént e, vagy sem.

steverubellreborn 2012.04.04. 13:33:09

@Schwere Gustav: riel Toaff, a római főrabbi fia írt erről egy könyvet: "Sangue di Pasquale" -ha jól tudom ez volt a címe.

ebben bebizonyította, hogy a középkori, zsidók ellen irányuló vérvádak megalapozottak voltak: pár zsidó szekta valóban elrabolt keresztény gyerekeket és föláldozta őket.

ez akkor volt főrabbi amikor én húsvéti nyúl.

insert random 2012.04.04. 13:33:52

@tesz-vesz: "benne van Ószövetségben" Igehely? Én ezt találtam: Deuteronomium 18:10-11 (gyermekáldozat tilalma)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:36:57

@mavo: ez csak a példa nélküliségre példa te retardált, nem tudsz értelmezni?

viszont a szörnyű titok 50 évvel később, hülyeség, emrt közösség elleni izgatás, az nem titok

@bbjnick: "ezzel a fenti poszttal már sikerült a leghazugabb, leggonoszabb liberálbolsi tempót becélozni. Baráth Zsolt képviselő világosan, egyértelműen beszél: a tiszaeszlári per világos példája annak, hogy egy pert nem lehetett tisztességesen, korrekt módon lefolytatni, mert kívülről belelp*fáztak, mindenféle nyomást gyakoroltak. Nem ebben élünk, b*szki?!"

ez igaz! basszus, megnéztem mégegyszer a videót, de a képviselőnek jobban ki kellett volna hangsúlyoznia a nyomásgyakorlást. retorikai hiba, de revideálom a korábbi álláspontom, félfüllel hallgattam csak (ez a mentségem): a képviselő nem olyan buta, mint ahogy korábban állítottam :) derék tisztességes magyar ember, hát nem szereti a zsidókat, édes Istenem, ez nem Izrael, hogy botrány legyen belőle. itt magyarok laknak :)

ergé nagyon besült ezzel a poszttal, nagyon ciki!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.04.04. 13:37:47

@tesz-vesz: "vagy le akarják járatni a jobbikot,"

És tudjuk is, hogy kik! :)

insert random 2012.04.04. 13:39:20

Vicces egyébként, hogy a "hazafiak", a magyar történelem nagyjainak első számú védelmezői simán nekimennek nemzeti nagyjainknak (Kossuth, Tisza Kálmán) ha lehetőség adódik egy kis zsidózásra.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.04.04. 13:39:29

Ezt a két szerencsétlen majmot...

Kassian 2012.04.04. 13:39:55

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: A Jobbikot nem kell lejáratni, megoldják azt önmaguk. Házon belül. Igaz hamisítatlan, tetves náci disznó csürhe...

piefke 2012.04.04. 13:40:12

1.) A tiszaeszlári per iratai ma is hozzáférhetők - azokból egyértelműen kiderül, hogy nem lehetett Scharf előimádkozó és társa a gyilkos.

2.) A vérvád egy középkori rágalom - a zsidóság szent könyveiben, rítusaiban, stb. semmi efféle nincs - és Izsák története éppen arról szól (ami a Bibliában is szerepel), hogy az Úr megtiltotta az emberáldozatot! [Alig hihető, hogy a 130 évvel ezelőtti tiszaeszlári vallásos zsidók lettek volna olyan bátrak, hogy szembeszálljanak az Úr tilalmával...:-)))]

3.) Aki a tiszaeszlári történet akkori magyar történelmi hátterére kíváncsi, javaslom, olvassa el Száraz György: Egy előítélet nyomában c. munkáját! ...De röviden én is összefoglalom: az akkori magyar dzsentri-réteg az antiszemitizmussal, mint eszközzel tulajdonképpen a nálánál sikeresebb, mert korszerűbb ismeretekkel bíró gazdasági konkurenciától szeretett volna megszabadulni. Ez a mai antiszemitizmus alapja is: azoknak "kell" a zsidó- (EU, modernitás, stb...)-gyűlölet, akik önmagukat nem érzik elég felkészültnek, sikeresnek, akik valami személyes kompenzálnivalóval küzdenek. Az antiszemitizmus tehát nem a zsidókról szól, hogy ők mit tesznek és mit nem tesznek, hanem magukról az antiszemitákról, akik a konkurencia "likvidálásával" akarnak megszabadulni a teljesítményversenytől.

a halál kamionja mindenkit elgázol 2012.04.04. 13:40:23

sok mindenre képes az a jóképességű népség aki 40 fokban hosszú fekete kaftánban, fekete cilinderben járkál, hosszú pajeszt és nagy szakállat növeszt és egy fal előtt bólogat mint egy féleszű.
miért lenne furcsa egy ilyen elmebeteg szektától az hogy embert áldoz?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 13:42:35

@insert random:

„Igazából az a kérdés, mi a szarért kell ezt 128 év után elővenni a parlamentben?”

így van. az ügy egyedisége kizárólag a vérvád, tehát aki száz év után is ezen büfizik, annak nem kétséges a hovatartozása

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.04. 13:44:24

@rajcsányi.gellért (ergé):

nagyon jó hogy beidézted a cikket, mindenki látja, hogy bbjnicknek igaza lett végül, amikor ezeket írta 2010 márciusában:

"Ez a történet nem a Jobbikról szól. Számomra legalábbis nem. Ez a történet számomra a Fideszről szól. Most vizsgázik - és nem jól:-( Ahol erkölcsi deficit van, ott nem lehet morális kampányt folytatni, csúnyán vissza fog ütni.:-("

Most ütött vissza, az ügynöktörvénnyel, meg smittpalival.

2010-es kampányról is beszéljünk kicsit. (ez a cikk a kampány-hajrában született, ugye.) Mi volt a Fidesz érve?

1)A Jobbikra adott szavazat elveszett szavazat

2) A Fidesz a legerősebb párt, ezért kell rájuk szavazni.

Az 1) tökéletes hazugságnak bizonyult, a 2) pedig a "snob appeal" néven ismert marketing-technika: "mi vagyunk a nyerők, mi vagyunk a menők, jófejek, akarsz olyan lenni mint mi? Szavazz ránk!"

2 év alatt kiderült, mi rejlik az álarc mögött. lézerjani meg smittpali, meg a többi ostoba de annál fölfuvalkodottabb, gőgös káderpalánták.

Tóth Csaba Tibor 2012.04.04. 13:46:19

@tesz-vesz: viszont válaszod hatására végigolvastam a kommenteket, különös tekintettel a te posztjaidra. arra a következtetésre jutottam, hogy rettenetesen ostoba vagy, én sajnálom hogy hozzászóltam. vitatkozz te Baráth Zzoltokkal, az való neked...

Tilikov (törölt) 2012.04.04. 13:47:39

Aztán ha 2014-ben a teljesítményt felmutatni nem tudó lecsúszott fidesznek csak velük lesz meg a kormánytöbbség, akkor mit fogtok csinálni Gellért? Szépen beálltok melléjük a sorba, mást nem is tehettek, ők a ti pártotok potenciális szövetségesei, a szellemileg legközelebb álló csoport.

TH 2012.04.04. 13:47:49

Ez egy jó poszt, leírta ezt előttem bárki?

insert random 2012.04.04. 13:48:12

@bbjnick: "Baráth Zsolt képviselő világosan, egyértelműen beszél: a tiszaeszlári per világos példája annak, hogy egy pert nem lehetett tisztességesen, korrekt módon lefolytatni, mert kívülről belelp*fáztak, mindenféle nyomást gyakoroltak. "

Ha ezt te tényleg elhiszed, beajánlak egy ismerősömnek, tudod, Nigéria volt hercege és ha most küldesz neki pénzt, egy hónap múlva a többszörösét fogod visszakapni. :D

Viccen kívül, annyi koncepciós, politikailag túlfűtött per volt a világon, neki valahogy egészen véletlenül PONT antiszemita hecc-pert kellett elővennie. Meg hogy "akkor kellett volna összefogni a magyarságnak". A befolyásolható bíróságok ellen, persze...

Nem lehetett volna mondjuk a Rajk-pert, a OJ Simpson perét vagy ne adj Isten Sofie Scholl perét felhozni, neki pont a tiszaeszlári vérvádper felelt csak meg. Mert korábban a Jobbiknak sosem voltak antiszemita megnyilvánulásai!
/irónia

Te komolyan ennyire naiv vagy?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:48:12

@insert random:

"Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt."

"Elindula azért Izráel minden hozzá tartozóival és méne Beérsebába; és áldozék áldozatokat az ő atyja Izsák Istenének."

tudod, hogy milyenek a szektát, mindegyik másfajta értelmezést talál a Bibliában, így alakulnak ki a szekták.

" elmégy te és az Izráel vénei Égyiptom királyához, s így szóltok néki: Az Úr, a héberek Istene megjelent nékünk; most azért hadd menjünk három napi útra a pusztába, hogy áldozzunk az Úrnak a mi Istenünknek."

"Mózes pedig monda: Sőt inkább néked kell kezünkbe adnod véres áldozatra és égő-áldozatra valókat, hogy megáldozzuk a mi Urunknak Istenünknek."

"És Jethró, a Mózes ipa égőáldozattal és véresáldozattal áldozék az Istennek;"

"Azután elküldé az Izráel fiainak ifjait, és áldozának égő áldozatokat, és hálaáldozatul tulkokat ölének az Úrnak."

itt a te idézeted:

"Ne találtassék te közötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló"

"meggyőző"

amúgy így kezdődik a fejezeted:

"A Lévita-papoknak, a Lévi egész nemzetségének ne legyen se része, se öröksége Izráellel, hanem éljenek az Úrnak tüzes áldozatjaiból és örökségéből."

piefke 2012.04.04. 13:48:31

@a halál kamionja mindenkit elgázol:

Húha! Ha a nem az éghajlatnak megfelelő ruha a kritériuma annak, hogy valakik emberáldozó, elmebeteg szektává változzanak, akkor végem van!

Mi, bajorok ("mia, Boar'a) ugyanis fagyos télvizek idején is rövid bőrgyatyát (ún. Leada'hosa) viselünk!

...Ha legközelebb Münchenben ("in Minga") jársz, vigyázz, hogy el ne kapjunk és meg ne süssünk csülöknek, vagy fehérkolbásznak!)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:49:45

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: kovács dávid, Nagy Ervin és Fári Márton elvbarátai?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 13:50:17

@piefke:

a hívő zsidók kibasszák a gecibe a kaját, ha csak a gyanúja felmerül annak, hogy vér van benne.

a sok buta náci kóserezik, de még annyit sem tudnak, hogy abban nem csak a sonka evését tiltja a bibsiknek jahve

radikalisviccek 2012.04.04. 13:51:09

Jaj de nagy az ajvékolás, hogy valaki felemlíti ezt is :)

Kibaszott unalmas már, hogy a zsidók mindig ártatlanok, a magyarok meg, ha nem filoszemiták, csak nácik lehetnek.

Náci voltam... na és?
(Horn Gyula parafrázis, gondolom vele itt senkinek semmi gondja... )

insert random 2012.04.04. 13:51:09

@tesz-vesz: Itt végig állatáldozatról van szó, kivéve Izsák történetét, de a sztori vége ott is az lesz, hogy mégis állatot áldoznak, azt pedig akkoriban mindegyik vallás gyakorolta.

lyesmith 2012.04.04. 13:51:26

Ki nem szarja le hogy egy 130 évvel ezelőtti gyilkosságot ki és miért követett el.

Az hogy zsidó varázslók ölték e meg, vagy sátánisták ne adj isten egy féltékeny szerető maximum jogtörténelmi érdekesség lehet, de nem valami amire meg kéne emlékezni a parlamentben.

A jobbik saját magát égeti a fidesz meg falaz hozzá.

orient 2012.04.04. 13:53:21

Amennyire jól tudom ez egy fideszes blog, legalábbis jobboldali. Ha már megtörtént ez felismerés a posztban (nagyon helyesen), remélem jó lecke ez ahhoz hogy nem kell átvenni a többi marhaságot sem a jobbiktól sorolom:
-"nem leszünk gyarmat"
-"lépjünk ki az EU-ból"-ezt a fidesz még nem mondta de lassan úgy állítja be az EU-t mintha valami diktatórikus államintézmény lenne. Vannak hiányosságai és gyenge pontjai nyilván mint minden szervezetnek, de diktatórikus elnyomó szervezetnek és gyarmatosítónak azért elég túlzás beállítani.

tommybravo 2012.04.04. 13:54:03

@Schwere Gustav: Ariel Toaff-tól ezt idézi a wikipédia:
To forestall possible misinterpretations, he said that the idea that Jews practiced ritual murder a slanderous stereotype, and that ritual homicide or infanticide was a myth.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 13:55:07

@steverubellreborn: kikérem magamnak hogy lenácizol.
mint mindenkinek, a náciknak is voltak néha igazságaik. ahogy most a smitt támadóknak is voltak.
de ettől én még se lmp-s nem leszek, se náci

lyesmith 2012.04.04. 13:55:43

@a halál kamionja mindenkit elgázol:

Hmm egyszer majd nézd már meg hogy a Pápa hogyan van felöltözve. :) Hozzá képest az orthodox zsidók modern és haladó ruházatot viselnek.

töreki 2012.04.04. 13:59:34

A botrány az, hogy te rajcsányi.gellért (ergé) mind a mai napig gyalázhatod a Magyar népet bántatlanul, ez valóban botrány! A töredékét mondta el az igazságnak Baráth úr, az ehhez szorosan kapcsolódó Körmenden történt H.Zsófi ugyanolyan módszerrel történt meggyilkolása pontosan bele illik a képbe és szokás szerint megint a Magyarokra kenték! ártatlanul ült börtönben Tánczos Gábor a mocskos zsidók helyett és ezt nem is hozta szóba! Idő kérdése, hogy mikor lesz ténylegesen holokauszt a földön mert egyre inkább arra felé haladnak a dolgok az egész földön, hogy kikényszerítitek a normális emberekből a megvalósítását!

radikalisviccek 2012.04.04. 14:00:10

@Lábszár Ervin: :D vicces egy gyerek vagy te, de ettől még nem foglak kedvelni :)

Amúgy sem értem, milyen jogon küldesz te, ti bárkit bárhová.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 14:01:23

@insert random: mondhatod, de attól még nem feltétlenül lesz igaz, ahogy mondtam: a középkorban pár radikális szekta gondolhatta, mivel az ember többet ér, mint a tulok, meg a csirke, hogy emberáldozattal nagyobbat áldozik.
vagy egyszerűen csak azt gondolták, hogy Izsáktól jót kért az Úr, őket biztos izsákistáknak hívják Ariel Toaff: Pasque di Sangue c. könyvében.

@mesÜge: mondhatod hogy ostoba vagyok, csak ez attól még nem lesz igaz. de te még semmi se mutattál magadból amúgy. és azt mondom neked, amit alfőnek is szoktam: indoklást kérek! :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 14:02:20

na, újabb elmebeteg nácik érkeztek, fasza

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 14:03:40

@tesz-vesz:

igen, volt ilyen szekta, te nagyon hülye, volt.

keresztény szekta. na húzzál szépen keresztényezni

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.04. 14:04:11

@tommybravo: az előzményeket is írjuk oda, jó?

"The book sparked intense controversy, including calls for him to resign from or be fired from his professorship, the questioning of his research, historical method(s), and motives[2] as they relate to his writing of the book, threats to his life,[3] and demands that he be prosecuted.[4]"

Ha engem halálosan megfenyegetnének, valamint a médiában folyna ellenem rágalomhadjárat, én is megfontolnám, hogy inkább életben maradok, akármibe kerüljön is... Toaff esetében ez annyi volt, hogy a szokásos dumát (slanderous sterotype...myth) bedobta.
Viszonylag könnyen megúszta.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.04.04. 14:05:40

@töreki: Te meg a magyar helyesírást gyalázod. Idegenszívűzni csak pontosan, szépen, ahogy a horogkereszt megy az égen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 14:06:06

@insert random: ez az egy-két ilyen csoport bőven elég.
mi van ha pont az egyik a kárpát-medencében kóborolt? nem tudhatjuk, és én csak azt mondom, nem szabad semmit se elvetni egyből, és ki kell vizsgálni minden szempontot rendesen.

kajagugu 2012.04.04. 14:06:36

@a halál kamionja mindenkit elgázol
miért lenne furcsa egy ilyen elmebeteg szektától az hogy embert áldoz?
? téged már elgázolt? Akkor verted be a fejed?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 14:07:10

@mavo: nem mondom, hogy volt, azt mondom, hogy lehetett. de te nem tudsz értelmezni szavakat, az ilyen félhülye birkák miatt tart itt ez az ország

tommybravo 2012.04.04. 14:07:31

@Schwere Gustav: Értem, tehát Toaff-nek nem hiszünk, mert üldöztetés alatt nyilatkozott. A forrásainak pedig hiszünk, bár azok kínvallatás során szerzett vallomások.

Érezzük a kettős mércét?

neeskens 2012.04.04. 14:08:47

Azzal együtt, hogy a posztírónak igaza van, talán nem ártana néha megnézni az általuk szerkesztett oldal hozzászólásait.
Ha a Mandineren zsidózik a nép az rendben, ha a parlamentben zsidózik a jobbikos az nincs rendben?

EMU 2012.04.04. 14:09:23

Össznépi békemenet orbánviktornak a jobbik létrehozásában betöltött megtermékenyítő szerepéért, a nyomorult geci vona polgári körös futtatásáért, az antiszemita magyarország újrateremtéséért, a söpredék melletti kiállásáért, a szegények és másként gondolkozók kirekesztéséért, a náci árnyékország felvirágoztatásáért. Nők kézcsókkal, férfiak lábcsókkal is kifejezhetik hálájukat a derék vezérnek. A mandinernek meg ebben a kérdésben nem a jelenséget kellene ekézni, hanem a góré elévülhetetlen érdemeit a kialakulásában.

spinat 2012.04.04. 14:10:21

olyan persze sosem fordult elö a törtßenelemben, hogy kersztények hit nevében, keresztény papok utasítására tömegeket, köztük gyermekeket mészároltak volna le.
Ja, most jutott eszembe, ráadásul magyar a föszereplö, nem is olyan régen történt az eset. Ha jól emlékszem Andrásnak hívták az illetöt, ref lelkész volt és Belgiumban élt. Nem tudja valaki miket is müvelt ez az alak?

radikalisviccek 2012.04.04. 14:10:38

@neeskens: szerintem is vágjuk ki mindenkinek a nyelvét, és metsszük (metéljük?) le az ujjait, aki neked nem tetszőt ír vagy mond. :) miért zavar titeket ennyire a szólásszabadság?

Yossarian1 2012.04.04. 14:11:44

@tommybravo:
Ezeknek hiába magyarázol. Ha mondjuk az ebédje után nem sokkal összefossa magát, egyből arra gondol valami mocsok zsidó meg akarta mérgezni és nem arra,hogy pusztán valami szart evett.

piefke 2012.04.04. 14:11:50

@mavo:

"Odabé"? Woas? I hob ned veastanda! Bis tu oa Grottla"?

m.logic 2012.04.04. 14:12:02

Ha valaki úgy olvassa el az egész ügy anyagát, hogy kiveszi a zsidó, rituális, hiedelem... stb szavakat, akkor meg lesz győződve a vádlottak bűnösségéről. Manapság sokkal kevesebb bizonyítékkal elítélnek embereket.

Ha pedig valaki mindenképp meg van győződve a vádlottak ártatlanságáról, az még akkor is megkérdőjelezhetetlen, hogy nemzetközi politikai nyomásra született meg a felmentő ítélet.

Érdekes, hogy Fónagy internacionista bosszúval fenyegette meg a Jobbikot.

Ha pedig egyesek propagandának gondolják az ügyet, akkor sem ellensúlyozza a napi cionista magyarellenes propagandát.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.04.04. 14:12:25

@tesz-vesz: Azt mutasd már meg nekem, hogy hol van zsidók rituális emberáldozatára utalás a Bibliában? A legvadabb sztorik is úgy szólnak, hogy Saulnak le kellett ölni a nőket, csecsemőket, állatokat is adott idegen népből, aztán amiért ezt baszott megtenni Isten bedurcult. És ez egyszer, és a legvadabb sztori!!!
Sőt, pont negatívumként van megemlítve többször is a Moloch, amikor ugye a kanaáni népek feláldozták az elsőszülött kölykeiket Mot istennek.

neeskens 2012.04.04. 14:14:14

@radikalisviccek: Nem, csak legyünk következetesek.

Ha itt engedem a zsidózást, akkor ne legyen gond, hogy egy szélsőjobboldali párt zsidózik a parlamentben. Vagy: ha ott szóváteszem, akkor itt is.

tommybravo 2012.04.04. 14:14:46

@Yossarian1: Ez sport: imádom a széljobbosok kedvenc ajvékolását ("kettős mérce! kettős mérce!") bedobni egy vitában.

töreki 2012.04.04. 14:16:17

@rajcsányi.gellért (ergé): Millioszor horogkereszt mint egyszer is 5 ágú vörös csillag vagy 6 ágú kék csillag!

delano 2012.04.04. 14:18:41

@m.logic: "Ha pedig egyesek propagandának gondolják az ügyet, akkor sem ellensúlyozza a napi cionista magyarellenes propagandát. "

Mikor egy ilyet elolvasok, akkor rájövök, hogy reménytelen ez az ország... Cionista magyarellenes propganda.. édes Istenem... És az a gyanum, hogy ezt nem provokációnak írod, hanem komolyan gondolod, h létezik ilyen, ugye?
Ilyenkor az jár a kis fejedben, hogy ha egy külföldi újság leírja, hogy nem helyes ellopni az emberek 12 évnyi nyugdíj-megtakarításait, akkor az magyarellenes propaganda? Vagy mi?

radikalisviccek 2012.04.04. 14:18:42

@neeskens: ilyen primitív játékot ne játsszunk...
de ha mindenáron szeretnéd:

A jobboldali blogok, újságok, tévék hajlandóak kifejteni a véleményét annak is, akivel nem feltétlenül értenek egyet, amellett, hogy határozott értékrendet követnek.

Magyarán liberálisabbak és toleránsabbak nálatok, akik mindenáron be akarjátok tiltani a veletek nem egyező véleményeket, vagy legalábbis rásütni, hogy szalonképtelen. Ti vita helyett inkább bélyegeztek és kitiltotok.

Yossarian1 2012.04.04. 14:19:11

@tommybravo:
Értem én, az a baj ők nem. Egy zsák krumplitól kikapnának egy IQ versenyen.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.04. 14:19:33

@tommybravo: az eredeti művében Toaff írta azt, amit írt.

Én Toaffnak hiszek, aki zsidó létére ezt le merte írni. A római főrabbi fiáról van szó, aki a Bar-Ilan egyetem történész-professzora.

Az eredeti mű sajnos csak olaszul van meg, azon meg annyira nem értek, de állítólag az van benne leírva (angolul olvastam), hogy a zsidók által elkövetett gyerekgyilkosságok igenis léteztek, és ezt még a revideált verzióban is fönntartja, csak oda finomítja, hogy nem "rituális alapon" lettek ezek elkövetve.

Tehát a gyilkosságokat elismeri, a rituális okot vette ki csupán, eléggé nyilvánvaló okokból.

delano 2012.04.04. 14:19:43

@töreki: " Millioszor horogkereszt mint egyszer is 5 ágú vörös csillag vagy 6 ágú kék csillag! "

Persze, az egy olyan szép eszme volt, ami alsóbbrendű fajnak minősített minket magyarokat...

thetriggerhappy 2012.04.04. 14:21:35

@Tilikov:

köszönöm, hogy leírtad helyettem. mellesleg nem hallom kövér házelnök urat megnyilvánulni a helyzet méltatlanságáról....azt már tudjuk, hogy a saját házi komcsik méltóak, az mszp-s volt komcsik meg 35 éves dk-sok meg méltatlanok, de mi a helyzet a kendőzetlenül nyilas antiszemitákkal?

egyebekben nehéz lehetett volna a címből rájönni, hogy mire készül az igen tisztelt nyilas pondró.

m.logic 2012.04.04. 14:21:38

@delano: Rendszeresen beveti a Mazsihisz, Kertész Imre és Ákos és egy rakás egyéb zsidó a kollektív bűnösség elvét a mindenkori magyar társadalommal kapcsolatban. Erre gondolok én, mint propaganda.

radikalisviccek 2012.04.04. 14:21:38

@radikalisviccek: *hajlandóak engedni, hogy kifejtse a véleményét az is...

piefke 2012.04.04. 14:21:55

@rajcsányi.gellért (ergé):

Jó a szöveged!:-)))

Mellesleg: A horogkereszt is egy külföldi termék - ez nem zavarja az importőröket?

tommybravo 2012.04.04. 14:22:13

@Schwere Gustav: És mire alapozta a szimpatikus zsidó úr a leírtakat?

A kedvedért itt egy magyar nyelvű cikk: hvg.hu/velemeny/20070215_vervad

"A római La Sapienza egyetem történész professzora, Anna Foa, aki jól ismeri Tridenti Simon fennmaradt iratanyagát, és több könyvet írt a boszorkányok és eretnekek elleni perekről, kijelentette, hogy Ariel Toaff tudománytalanul használta fel a dokumentumokat saját teóriai igazolására. Hasonlóan elítélte Toaff módszereit Igino Roger érsek, egyháztörténész, aki a Tridenti Simon-ügy felülvizsgálatát vezette a katolikus egyház részéről. Ő hívta fel a figyelmet arra is, hogy a legtöbb történész teljesen megbízhatatlannak és alaptalannak ítélte a zsidók kínzással kicsikart vallomásait. "

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.04. 14:24:49

Még mellé lehet pakolni a Cion bölcseinek jegyzőköynvét, amit az oroszok hekkeltek át egy francia lejárató iratból, amit már nem tudom ki ellen frabrikáltak. No ilyen "komoly" alapja van ennek is. Már csak a térenergia hiányzik és az olajlobbi és lehet rá pártpogromot alapozni... ;(

Netuddki. 2012.04.04. 14:25:05

Mijatökömez? Lemaradtam valamiről? Már kolbászból van a kerítés, hogy ostoba emberek ülnek a parlamentben és ostobaságokkal foglalkoznak?

neeskens 2012.04.04. 14:25:06

@radikalisviccek: Miért beszélsz rólam így?

Nem veszed észre, hogy egy a te véleményeddel csak icipicit nem egyező esetén rögtön "ti" és "mi" kategóriákba kezdesz el gondolkodni.

Sokkal sokszínűbb vélemények vannak, mint ez a két buta kategória. Én pl templombajáró katolikus vagyok, általában konzervatív értékrenddel, de egy csomó dologban meg liberális vagyok.

neeskens 2012.04.04. 14:29:09

@radikalisviccek: Nem veszed észre, hogy egyetlen kijelentésem alapján beskatulyázol a "ti" és "mi" végtelen leegyszerűsítő kategóriáiba?

A vélemények nagyon sokszínűek lehetnek ám, ez a megközelítés a primitív. Semmit nem tudsz rólam, de beskatulyázok ellenségnek.

Ráadásul nem is értelmezed, amit mondok, hol írtam olyat, hogy betiltanék bármit is?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 14:30:13

@orient: a gazdasági szabadsághacot is átvették :)

mikor még a jobbik mondta csak itt hőzöngtek a fideszes droidok, talán még a posztszerzők is, aztán csendesen elhallgattak, mikor a fidesz kezdte mondogatni :)

radikalisviccek 2012.04.04. 14:31:28

@neeskens: elvárnád a poszterektől, hogy cenzúrázzanak, mert neked nem tetszenek a 'náci' hozzászólások, vagy pedig 'vallják be, hogy ők is nácik', mert engedik ezeket.

Ha valami egyszerűsítő és skatulyázó, akkor ez a harcos antifa hozzáállás az :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 14:32:53

@neeskens: na húzzá má e izraelbe! el lehet innen menni, ha nem tetszik vmi,

neeskens 2012.04.04. 14:38:32

@tesz-vesz: :)

@radikalisviccek: te hülye vagy, pedig a blogmotor miatt kétszer is elmagyaráztam.
Engem nem zavar a zsidózás pl, hozzá vagyok szokva. Csak azt nem világos, hogy a posztírónak ez itt miért nem gond, amott meg igen.

steverubellreborn 2012.04.04. 14:38:38

@tesz-vesz: adolfka,tömeggyilkosoknak nincsenek igazságaik

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.04.04. 14:38:40

@tesz-vesz: a kérdés az volt, hogy a náciknak miben van igaza?

insert random 2012.04.04. 14:41:00

@tesz-vesz: leborulok gyurcsányi érveid előtt.

IdomitottFoka 2012.04.04. 14:42:27

@radikalisviccek: mert amit te csinálsz, az nem a szólás, hanem az elme szabadsága (nálad elmentek otthonról). Irány a gyógyszertár, egy-két ilyen megnyilatkozás és recept nélkül is kiadják az adagodat.

delano 2012.04.04. 14:43:42

@tesz-vesz: "na húzzá má e izraelbe! el lehet innen menni, ha nem tetszik vmi"

ilyenkor mit vársz, mikor egy ilyet leírsz? Azt mondja majd magában: mennyire igaza van ennek a tesz-vesz becenevű csávónak. Csomagolok és elköltözök Izraelbe!

Ezzel az erővel te is elmehetnél mondjuk Iránba, ott egész nap szidhatnád a zsidókat, lehet, h sokkal boldogab lennél.

Az már csak hab a tortán, h pár sorra feljebb azt írta, h templombajáró katolikus, csak az nem illett bele az előítéledetbe, ugyhogy azon átugrottál. Vagy a katolikusok is húzzanak Izraelbe? Csak a pogányok maradjanak itt?

Peterpapo 2012.04.04. 14:43:50

Én meg azt szeretném mondani, hogy emlékezzünk meg arról a több millió emberről, akiket a keresztények öltek meg a keresztes hadjáratokban csak azért, mert nem akartak keresztények lenni.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.04.04. 14:44:02

@neeskens: ne haragudj, de szerintem nincs igazad. Egyrészről a parlamentben sem az a baj, hogy elhangozhatott ilyen. Sőt én üdvözítőnek tartom, hogy nincs véleménycenzúra. Igazából azt tartom problémának, hogy vannak, akik mind a mai napig így gondolkodnak, és ezt előrevezető mentalitásnak tartják. Erre nem a cenzúra a megoldás, egyrészt mert az csak erősíti őket, másrészt pedig mert a cél nem szentesíti az eszközt, és a cenzúrázás bizony olyan dolog, amely ellenkezik a demokratikus gondolkodásmóddal.
Az embereket nem elfolytani, hanem gondolkodásra sarkallni kell, hogy a zsidózás ne egy trendi, hanem egy vállalhatatlan, ciki politikai üzenet legyen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 14:45:27

@steverubellreborn: miért?

@calam: fárasztó mindent 6x elmondani, olvasd el, ott a válasz. vagy kérdezd meg ott, ne offtopikoljunk, meg árasszunk, mert jön turul és kitilt, jogosan, teszem hozzá.

@insert random: nem teccik valami? akkó húzzá e te is izraelbe!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 14:46:45

@tesz-vesz:

te szerencsétlen hülye, a bibsik konkrétan irtották az emberáldozó kanaánitákat. bibliát olvastál te életedben?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.04.04. 14:46:51

@tesz-vesz: nem, egyáltalán nem offtopik. a blogodat senki nem olvassa, itt igenis erről van szó. miben volt igazuk a náciknak?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.04.04. 14:48:03

Engem újra és újra elbűvöl, ahogy a lumpenproletariátus vevő a bolsevizmusra, nemzetiszocializmusra, és az ezektől elválaszthatatlan antiszemitizmusra, meg más egyéb kirekesztősdire. Biztos, hogy minden faszfejnek választójog kell?

Lábszár Ervin 2012.04.04. 14:48:10

@neeskens:

A választott képviselőkkel szemben lehet konkrét elvárásokat támasztani, a nép ilyen szempontból keményebb dió. Tudjuk, hogy hová vezetett a szigorú népnevelési szándék.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 14:48:33

@tesz-vesz:

"a képviselőnek jobban ki kellett volna hangsúlyoznia a nyomásgyakorlást. retorikai hiba"

talán azért nem sikerült neki, mert valahogy tök véletlenül mindig a zsidó szót sikerült hangsúlyoznia

neeskens 2012.04.04. 14:49:21

@Szandeeekahh: Jesszus, akkor biztos nem voltam érthető.

Szerintem is minden mehet mindenhol, bárki beszéljen,amit akar. Mondjuk nyilván a parlamentben tiszaeszlározni 2012-ben szerintem sem ízléses, de ez nem azt jelenti, hogy tiltanám.

Nekem az böki a csőröm, hogy a Mandiner szerzője nem következetes.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 14:50:29

@delano: semmit nem várok, viccelek :) de nem jön át

"mennyire igaza van ennek a tesz-vesz becenevű csávónak. Csomagolok és elköltözök Izraelbe!"

ez csak álom :) én tisztába vagyok vele :)

"Ezzel az erővel te is elmehetnél mondjuk Iránba, ott egész nap szidhatnád a zsidókat, lehet, h sokkal boldogab lennél."

én nem szeretem az irániakat, de sokan mondják hogy jó ez az új filmjük, asszem itt is volt ez a náder és simin éltetés.
amúgy nem vagyok antiszem, csak látom, hogy van zsidókérdés, ahogy cigánykérdés is. egy normális világban semmi bajom nem lenne a zsidókkal

"templombajáró katolikus, csak az nem illett bele az előítéledetbe, ugyhogy azon átugrottál."

nem is láttam. rengeteg korlátolt tudatlan templombajáró van ebben az országban. ki kell mondani de így van. sajnos nagyon közel hozzám is állnak ilyenek, úgy hisznek a fideszben, mint Istenben. ez súlyos probléma!

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.04.04. 14:51:01

@tesz-vesz: ugye nem sértődsz meg, ha áltörténészek baromságaira nem adok? Nemtudom te hogy vagy vele, de szerintem ha engem megkínoznának, akkor én azt is bevallanám, hogy megbasztam anyám. Ennek ellenére nem érzek Oedipus-komplexust a kedves mama iránt.
Egyébiránt, még ha igaz is lenne a középkori vérvád -ahogy nyilván voltak vámpírok, boszorkányok, és farkasemberek is-, szerinted pont az antiszemitizmusa tetőpontján álló Európában, a korszak egyik leginkább figyelemmel követettebb perében lehetett volna megcsinálni a maszatolást? Ezt ugye te sem gondolod komolyan :)

insert random 2012.04.04. 14:51:16

@tesz-vesz:

Szerintem Solymosi Esztert földönkívüliek rabolták el és a repülő csészealjukban arra kényszerítették, hogy túrós palacsintát készítsen nekik.

A tudósok szerint valószínűleg vannak földönkívüli életformák a világegyetemben. Nem zárhatjuk ki tehát, hogy így történt. Tudod bizonyítani, hogy nem jártak a földön idegenek? És hogy nem szeretik a palacsintát?

Egy 4 éves gyerek máshogy vallott és előkerült egy kétes eredetű női holttest. Ennyi bizonyíték van az elméletem ellen, ez még nem elég ahhoz, hogy kizárjuk ezt a verziót.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.04.04. 14:52:55

@neeskens: miért ne lenne következetes? Attól még, mert nem tiltja a zsidózást a blogja alatt, még nem biztos, hogy örül neki...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.04.04. 14:55:18

@neeskens: hol írtam a posztban, hogy tiltanám? az elhangzottak ellen tiltakozok, nem az elhangzás ellen. van különbség. (a tiszaeszlározás amúgy is 130 éve jelen van a széljobb közbeszédben, ma is jelen van, betiltani amúgy sem lehet)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 14:56:49

@tesz-vesz:

te idióta, tórában jóformán még az is le van írva, hogy hogyan kell megfogni az áldozásra szán gerlicét, tételesen fel van sorolva, milyen bűnért, illetve milyen alkalmakból milyen állatból mennyit kell áldozni, ám (megdöbbentő módon) az nincs benne, hogy milyen esetekben kell embert áldozni. az sokkal inkább, hogy aki embert áldoz annak még az írmagját is ki kell irtani.

elég kezdő vagy bibliaolvasás terén, úgyhogy jól mutat, amikor a bibliáról osztod az észt

neeskens 2012.04.04. 14:57:44

@Szandeeekahh: Nem, én azt tartanám helyesnek, ha reflektálna arra, hogy a blogján milyen a közbeszéd.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 14:57:47

@Szandeeekahh: nem vagyok áltörténész

és honnan tudod, nem-e emiatt lett tetőpontján az antiszemitizmus. nem biztos hogy az csak xenofóbia volt, lehet volt a háttérben
nagyon látszik, hogy az összes média jelenleg szinte mind, cionista és filoszemita, ez nem összeesküvés, ez tény. ha egy nagyvállalat elnöke nem szereti az üzemében a rendetlenséget, akkor az alatta lévő szintén nagyvezetők, rettegnek, mikor a fő külföldi vezető lemegy a csarnokba, és hátha talál valami rendetlenséget. rettegnek a havi milliókat keresők, hogy elvesztik a prémiumot emiatt, ezért gondosan a látogatások előtt kitakarítattnak.
valahogy így megy ez a médiában is...
ha a legfőbb, leggazdagabb cionista és filoszemita, az lesz a többi alattalévő is. egy idő után már megszokja és meggyőződése lesz.

honnan tudod biztosan, hogy tényleg komoly kínzásnak voltak kitéve? mert le van írva a wikire, vki meg odaírta?
honnan tudod, nem e hamisítják a történelmünk egy apró részét, ahogy hamisították a kommunisták végig. én nem történészkedek, de lehetségesnek tartom, hogy voltak ilyen szekták, nem állítom hogy voltak, de lehetségesnek tartom

thetriggerhappy 2012.04.04. 14:58:53

@rajcsányi.gellért (ergé):

de azért arra nem válaszolsz (ahogyan egyik mandineres sem válaszolt a schmitt eset kapcsán sem), hogy ettől még nyugodtan megtapsikolod 2014-ben a fidesz-jobbik koalíciót......

insert random 2012.04.04. 14:59:02

@Szandeeekahh: valahogy azért jelezhetnék, hogy nem teccik nekik, hogy micsoda egy disznóól a mandiner blog és a mandiner.hu kommentszekciója.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:00:20

@calam: itt nem te szabod az irányt. a blogomon válaszolok, most nincs kedved még ezzel is foglalkozni.
ha érdekel, megkérdezed, ha nem - így jártál okoska.
naponta 300-an olvassák a blogomat, én nem mondanám erre, hogy ők senkik.

most nézem, utóbbi időben 600-400

neeskens 2012.04.04. 15:00:25

@rajcsányi.gellért (ergé): Egyetértünk, nekem általában tetszenek az írásaitok. Azt is helyesnek tartom, hogy nem szűrtök.

De valami észrevételed csak van azzal kapcsolatban, hogy minden második cikknél pavlovi reflexként elindul a zsidózás. Nem érzitek ezt a bazi nagy különbséget, ami a posztok és a hozzászólások között van?

Behajtó70 2012.04.04. 15:01:26

"ha el akarjuk képzelni, hogy milyen is lenne, ha a Jobbik lenne hatalmon"

A megszólalás egyetlen emberhez köthető. Miért általánosítasz? A blogod pont arról szól, hogy nem szabad általánosítani, de Te mégis azt teszed!

Másrészt miért gondolod, hogy cenzúrázhatod a parlamenti beszédeket?

Szerintem meg az is botrány, hogy gyurcsány és társai továbbra is a parlamentben ülhetnek! Szemkilövetés, elqrás és minden efféle esemény után!!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:01:29

@mavo: hol is? kik is?

és izsákistákról beszéltek, de nem várom el, hogy megértsd

insert random 2012.04.04. 15:04:28

@Behajtó70: "A megszólalás egyetlen emberhez köthető. "

Légyszi' hadd ne idézzem be megint a jobbikosok többi antiszemita, náci-támogató, holokauszttagadó stb. megnyilvánulását. Van elég belőle a padláson, csak kicsit kell körülnézni.

radikalisviccek 2012.04.04. 15:04:34

@IdomitottFoka: a tapasztalattal nehéz vitatkozni, de azért megkérdezném, hogy tényleg így működik-e, és ha igen, te miért nem szeded rendszeresen, amit felírtak :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:05:38

@insert random: ugye te is tudod milyen méltatlan a példálozásod hozzád?

itt tartottunk, nem?@tesz-vesz:

nemecsek ernő áruló 2012.04.04. 15:06:00

@a halál kamionja mindenkit elgázol: És attól, aki kisgyermekek torkán dugja le a farkát, ne adj' isten ki is heréli őket, majd megfenyegeti a szerencsétleneket, hogy ha beszélni mer, hihetetlenül megkeserüli... Ez sokkal veszedelmesebb, mint az, aki csak egy könyvet fogva bólogat, és ettől érzi teljesnek magát!

radikalisviccek 2012.04.04. 15:06:06

@neeskens: a kötelező elhatárolódást várod, vagy mi? :D retteg-retteg

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:06:55

@neeskens: szólásszabadság van f*szikám
ha nem tetszik irány a munkáspárt! mondj el egy imát értük, aszt jónapot

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.04.04. 15:06:59

@thetriggerhappy: tök jó, hogy előre tudod, mihez fogok tapsolni 2014-ben.

@neeskens: "Nem érzitek ezt a bazi nagy különbséget, ami a posztok és a hozzászólások között van"

A posztokat a Mandiner szerzői írják, a posztokhoz pedig bárki hozzá tud szólni, szerintem ez elég világos elhatárolása a dolgoknak. A kommentelő tábor meglehetősen sokszínű, és kemény viták zajlanak közöttük. Aki sérelmesnek érez egy kommentet, jelezni tudja felénk, és mi döntünk róla. Nincs kapacitásunk moderátorokra.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.04.04. 15:07:05

@tesz-vesz: gondoltam, adok egy lehetőséget, hogy lemosd magadról a gyalázatos náci képét, de így csak egy ócska náci maradtál.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.04. 15:07:33

@tommybravo:
szerintem az indexnél vannak megbízhatóbb források:

"In an interview with the Italian newspaper La Stampa, Toaff responded angrily to his critics, saying, "My research shows that in the Middle Ages, a group of fundamentalist Jews did not respect the biblical prohibition and used blood for healing. It is just one group of Jews, who belonged to the communities that suffered the severest persecution during the Crusades. From this trauma came a passion for revenge that in some cases led to responses, among them ritual murder of Christian children.""

www.haaretz.com/news/bar-ilan-to-order-professor-to-explain-research-behind-blood-libel-book-1.212579

Ez a kulcstényező. Ezt kényszerült visszavonni. Nagyon érdekes, hogy pár héttel azelőtt még azt írta, hogy akkor is megvédi ezt az állítást, ha "keresztre feszítik" érte. Aztán mégis bemondta a fuccsot.

Ha már itt tartunk, egy másik izraeli, habár csak újságíró véleménye:
www.israelshamir.net/English/Eng11.htm

még egy dolog: nemcsak az így-úgy-amúgy kicsikart vallomásokról van itt szó, hanem:

"His book examines the strong documentary evidence in medieval medical handbooks that dried human blood, traded by both Jewish and Christian merchants, was thought to be medicinally efficacious. Under the stress of forced conversions, expulsions and massacres, Toaff thinks it possible that in certain Ashkenazi groups dried human blood came to play a magical role in calling down God's vengeance on Christians, the historic persecutors of the Jews, and that this reaction may have affected certain forms of ritual practice among a restricted number of Ashkenazi Jews during Passover.[10]"-wiki

Tehát a vérnek a középkorban mágikus szerepet tulajdonítottak- zsidó és keresztény körben egyaránt. ennélfogva tökéletesen elképzelhető, hogy némely zsidó vallási fanatikusok beültek ebbe a hintába.

Végleges, döntő bizonyíték nincs, tehát mind a vérvádas, mind a vérvád-ellenes álláspont "validnak", valósnak tekinthető.

Az én álláspontom annyiban egészíti ezt ki, hogy szerintem a vallási fanatikusokon kívül, a zsidó mainstream vallásosságban is időről -időre megjelenhettek ezek az "ezoterikus" áramlatok. Persze sosem váltak uralkodóvá, minthogy a például a Kabbala sem a zsidó mainstream része, az is inkább ezotéria. DE azért jelen van, mint ahogy a vér mágikus szerepe is _jelen_volt_ a zsidóknál a középkorban.

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.04.04. 15:09:47

Ilyenkor mindig a kedvenc angolszász mondásom ugrik be: ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa.

Ha valaki úgy beszél, mint egy náci, azt mondja, mint egy náci, azt hiszi, mint egy náci, akkor az bizony egy náci. A dzsobbik egy náci párt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:10:01

@calam: a lehetőség még mindig megvan ;)
amúgy inkább nézzenek nácinak, mint komcsinak.
előbbit megszoktam már, és ők legalább szerették a HAZÁT!

neeskens 2012.04.04. 15:10:52

@rajcsányi.gellért (ergé): Értem én.

Csak az a gond, hogyha én ellenvéleményt fogalmazok meg, 5 percen belül hárman lezsidóznak. Miután közlöm, hogy nem vagyok az, akkor meg zsidó-kollaboráns vagyok.

Ez nem vita. Vita az, amikor érveket ütköztetünk, erre pedig az esetek 99%-ában esély sincs.

thetriggerhappy 2012.04.04. 15:11:12

@rajcsányi.gellért (ergé):

idézzük majd fel a schmittet, ezt és az addig még ránk váró sok-sok szép ügyet 2014-ben....van rá egy söröm, hogy úgy lesz, ahogyan mondom.

ha nem, szívesen fizetek.

Peterpapo 2012.04.04. 15:12:27

@neeskens:

"De valami észrevételed csak van azzal kapcsolatban, hogy minden második cikknél pavlovi reflexként elindul a zsidózás. "

Ez annyira igaz, hogy egyszer olvastam egy cikket, valami egészségüggyel kapcsolatosan. A második hozzászólásban már azt írták, hogy azoknak a szemét zsidóknak már biztos van olyanjuk.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.04.04. 15:12:51

@tesz-vesz: muhaha:D porig romboltatták a szeretett hazájukat, és nem mellesleg magyarországot is. nagyon szerethették.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.04. 15:13:26

"Mondjuk ki nyugodtan, hogy nincsen bűntudatunk; mondjuk ki nyugodtan, hogy ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék."

www.parlament.hu/naplo34/042/0420010.html

ü
bbjnick

salv 2012.04.04. 15:13:58

"A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg."

radikalisviccek 2012.04.04. 15:14:12

@tesz-vesz: nem tartjátok mulatságosnak, hogy a tolerancia mindenkori bajnokai követelnek tőletek cenzúrát a saját blogotokon azért, mert nem tetszik nekik mások véleménye?:)

neeskens 2012.04.04. 15:14:25

@rajcsányi.gellért (ergé): Félre ne érts, nem a pici érzékeny lelkemet bántják, Csak értelmetlen dagonya lesz az egész.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:14:50

@Behajtó70: A megszólalás egyetlen emberhez köthető. Miért általánosítasz? A blogod pont arról szól, hogy nem szabad általánosítani, de Te mégis azt teszed!"

így gondolkodnak az antiszemiták is!
@rajcsányi.gellért (ergé): = antiszemita :)

radikalisviccek 2012.04.04. 15:16:21

@neeskens: te nem vitát szeretnél, hanem a veled ellentétes vélemények elhallgattatását, vagy diszkreditálását.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:17:20

@neeskens: szerintem te filoszemita van :)
keresztényeknél ez nagy szégyen ám!
vagy te vidám vasárnapi templomba jársz?

thetriggerhappy 2012.04.04. 15:18:50

@bbjnick:

kíváncsi lennék, hogy neked mi lenne az alapos vád ezügyben....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:18:51

@calam: igazad van, ők utasították a oroszokat és a usaiakat, hogy lőjék szét a várost.
végülis a magyarok is utasították 56-ban a szovjeteket, hogy lőjék szét a várost. szemét banda volt kint az uccán 56-ban!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.04. 15:19:37

@rajcsányi.gellért (ergé):

"Viszont ha már Osztie és a Jobbik, itt egy korábban szemlézett cikk tőle, kíváncsi vagyok, mi a véleményed róla." --- írod.

Mint hűséges és szorgalmas kommentelőtök a korábban szemlézett Osztie-állásfoglalással kapcsolatban is kifejtettem (annak idején) a véleményemet --- olvasható a cikk alatti kommentsorban.

ü
bbjnick:-)

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.04.04. 15:20:52

@tesz-vesz: nem is rád értettem az áltörténészt, hanem a rabbifiadra :)
Egyébként a középkori kínzásokról igen parádés ábrázolások maradtak fenn, ezért nehezen tudom elképzelni, hogy ne történt volna meg. A történelemhamisításra meg annyit, hogy Herbert Illigtől kezdve a sumer-magyarológusokig mindenki kiadathatja a legvadabb baromságot is. Ilyenkor a szakma sír, hogy már megint valami barom szórakozik, de emellett cáfol is. És nem karhatalmi erővel cáfol, hanem bizonyítékokkal, érvekkel, leletekkel, dokumentumokkal, amelyre az áltudós nem tud mit válaszul felvonultatni. A szociban ez nem így nézett ki :)

De mégegyszer mondom, ha fel is tételezzük, hogy voltak ilyen zsidó szekták, az sem jelenti azt, hogy a Tiszaeszlári vérvád megállja a helyét. Sőt mivel a kor viszonyai -erős antiszemitizmus- között döntött a bíróság a zsidók javára, aligha lehet ezt a nyomásgyakorolt, elsinkófált dolgok közé sorolni.

De itt nem is az a kérdés, hogy jogos volt-e a vád, vagy sem, hanem arról, hogy miért szalonképes ma Magyarországon a parlamentben zsidózni? Miként fordulhat az elő, hogy a saját problémáinkért, egy tőlünk teljesen független vallási kisebbséget kezdünk el okolni? A 21. században, elnyomó, kisebbségeket üldöző rendszerek rabigája után? Ahelyett, hogy a saját problémáinkkal, hibáinkkal, megoldandó feladatainkkal foglalkoznánk, miért van Tiszaeszlárra irányítva a közbeszéd? Kinek az érdeke ez?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:21:09

@calam: :D mert nem tudsz mit mondani nyuszika? :D

Peterpapo 2012.04.04. 15:21:14

@insert random:

Figyu! Akkor sem szép dolog általánosítani egy olyan valakivel szemben, akinek a párttársai is épp ugyanúgy általánosítanak, mint maga a felszólaló. Még akkor sem, ha az ő nevükben mondta, amit mondott, mert egyszerre csak egy ember beszélhet, de szívük szerint egyszerre szerették volna mondani kórusban. :)

neeskens 2012.04.04. 15:21:34

@radikalisviccek: Édes Istenem, hagyd már abba.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.04.04. 15:22:13

@neeskens: én katkóként rajta vagyok egy szélsőjobboldaliak által írt nyilvános zsidólistán, evvan.

ka_TARZI_s 2012.04.04. 15:22:28

Említsük meg, hogy a vérvád alapja egy zsidó templomszolga vallomása volt, majd az egyik vádlott szinte azonnal beismerő vallomást is tett:

hu.wikipedia.org/wiki/Tiszaeszl%C3%A1ri_v%C3%A9rv%C3%A1d

És azt is hogy maga a mai értelemben vett vérvád, mint jelenség szintén egy zsidótól származik (lásd az alsó írást Naftali Kraustól)

judaizmus.blogspot.com/2012/03/pes-zach-szabadsag-unnepe1-vervadak.html

Az eset valós körülményei ma sem ismertek. Mint ahogy a papi pedofília is megtörténik (bár korántsem csupán a katolikusoknál) - függetlenül a katholicizmus elveitől - , vagy ahogy Pándy András is elkövette a rémtetteit, miért ne lehetne igaz, hogy az adott esetben a helyi gyülekezet pár tagja valóban azt tette, amit a templomszolga később be is ismert?

Am itény, hogy Sólymosi Eszter eltűnt, vélhetően nem az ő holttestét találták meg, és az egész ügy alapját az adta, hogy a helyi templomszolga kisfia elkotyogta más gyerekeknek, hogy mit látott.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 15:25:04

@TrueY:

„Source material for the forgery consisted jointly of Dialogue aux enfers entre Machiavel et Montesquieu or Dialogue in Hell Between Machiavelli and Montesquieu, an 1864 political satire by Maurice Joly [4] and a chapter from Biarritz, an 1868 novel by the antisemitic German novelist Hermann Goedsche, which had been translated into Russian in 1872.”

joly egyébként későbbi iii. napóleon császári törekvéseivel szemben írta az ő kis szatíráját.

Peterpapo 2012.04.04. 15:25:11

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

"A dzsobbik egy náci párt."

Nem. A Jobbik egy gyűjtőpárt. Drogosok, alkoholisták, pornósok, homokosok vannak benne. Talán még zsidók is.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.04.04. 15:25:14

@rajcsányi.gellért (ergé): orbán is, csak ő még beszédet is mondott nekik.

"Ne ijesztgessetek a nácikokkal! Amióta az eszünket tudjuk, nap mint nap azt halljuk, hogy jön föl a szélsőjobb – de valahogy még mindig nem ért fel."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:25:21

@rajcsányi.gellért (ergé): jó, ez a vallásod, de a származásod még lehet az. nem te idézted a mikes kelementől?:)

"Rodostó, 14. junii 1727.

Nénékám, mi itt tegnap kereszteltünk egy asinus zsidót. Vagyon már harmadnapja, egy zsidó hozzánk jött nagy titkon, és kérette a fejdelmet, hogy őtet kereszteltesse meg, mert kereszténnyé akar lenni. Vagy két nap a papok mindenkor véle voltak, és készítették a keresztségre. Tegnap megkeresztelték, a fejdelem volt a keresztapja, aki is ugyan könyvezett örömében. A zsidó pedig jól tudta magát viselni, és a keresztelés az egész ceremoniával ment végben. Tegnap a fejdelemnek izeni, hogy ő már keresztény lévén, a több atyafiai között nem lakhatik, se nem kereskedhetik, azért kéreti a fejdelmet, hogy segítse meg egynehány pénzzel. A fejdelem jó szívvel küld néki száz tallért. Ma reggel keresik a zsidót, hát nincsen; mindenütt tudakozódnak felőlle, és mondják, hogy több zsidókkal hajóra ült, és Constancinápolyban ment. Így csala meg minket az asinus zsidója, vagyis inkább magát. Itt pedig vannak olyanok, akik hogy megtudták a dolgot, mondották, hogy mint Smirnán, mint pedig másutt is követett el hasonló dolgot, s egynehányszor megkereszteltette volt már magát. Olyan jól is tudta ő magát viselni, hogy semmit nem kelletett neki mondani, hogy mit csináljon, mi azt csudáltuk. Hát az asinus, ő azt többször is próbálta volt. Csak azt akarám kédnek megírni, hogy a zsidónak nem kell hinni. Azt pedig bízvást elhiheted édes néném, hogy szeretlek. Amen."

is 2012.04.04. 15:27:10

@töreki: szomorú ez, igen nagyon. amíg élek, én harcolni fogok ezen nézet ellen. ha pedig te ezt képviseled, akkor ellened is.

neeskens 2012.04.04. 15:28:05

@rajcsányi.gellért (ergé): én is katkó vagyok :)

Mondjuk tényleg nem egyszerű feladat egybites embereknek elmagyarázni, hogy Tóta W. ugyanúgy kiakaszt, mint a kurucinfo.

is 2012.04.04. 15:29:49

@Peterpapo: Csak mint a FIDESZ. Már csak statisztikailag is. Meg persze az MSZP, az LMP, meg sz összes többi.

==T== 2012.04.04. 15:29:58

"Ha el akarjuk képzelni, milyen is lenne, ha a Jobbik lenne hatalmon az országban, kóstoljunk bele ebbe a pár percbe a parlamenti közvetítésből. "

Ez nagyon demagóg volt. Gondolom jár érte pár narancs.

insert random 2012.04.04. 15:32:06

@tesz-vesz: Tiszaeszlárról volt szó, nem a középkorról, és szerinted simán lehet, hogy Tiszaeszláron is rituális gyilkosság történt, (sőt, valami azt súgja, ezt a verziót tartod valószínűbbnek.)

Amit mondasz, ugyanúgy spekuláció, mint amit én írtam. Arra épül az egész elméleted, hogy lehettek, történhetett, nem zárható ki stb. és hogy nem lehet az ellenkezőjét bizonyítani. Rendkívüli állításokhoz rendkívüli bizonyítékok kellenek. Elég rendkívüli állítás, hogy a tiszaeszlári zsidók szembemenve a vallásuk parancsaival feláldoztak egy kislányt, bizonyítékok viszont egyáltalán nincsenek rá (kivéve egy négyéves kisfiú vallomását), csupán spekulációk. Ne kezeljük már egyenértékűnek a vérgyilkosság-verziót azzal a verzióval, hogy a lány vízbe fulladt! Ilyesmi ugyanis sajnos elég gyakran megesik. A vérgyilkosság-sztorit hitelességében az én ufós elméletemmel lehet egy lapon emlegetni: kutatók szerint valószínűleg vannak idegen életformák, ahogy egy kutató szerint lehet, hogy volt olyan zsidó szekta, akik rituálisan gyilkoltak. Pont annyi bizonyíték van arra, hogy ilyenek akkoriban voltak Tiszaeszláron, mint az ufókra.

Általában az ilyen elméleteket igenis ki kell zárni, mert ez alapján bármilyen képtelenséget el kellene fogadni, ha azokat úgy találjuk ki, hogy ne lehessen tényszerűen megcáfolni. Attól még lesz valami igaz vagy valószínű, mert látszólag nem lehet az ellenkezőjét bizonyítani.

Peterpapo 2012.04.04. 15:34:24

@tesz-vesz:

Kedves tesz-vesz!

A minap egy keresztény ismerősöm megkért, hogy lennék-e a kezese egy hitelnél. Mondám neki, hogy hogyaviharbanelennék örömest. Persze a részletek baszta befizetni, így azokat az én fizetésemből vonták le. Én már csak azt mondom Néked, drága tesz-vesz, hogy a keresztyényeknek bizony nem szabad hinni!

Üdvözlettel: Peterpapo

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.04. 15:34:35

Még egy uccsó szó a "kínzással kicsikart vallomásokról", a Shamir-cikkből:

"Monsignor Iginio Rogger, a church historian who in the 1960s [mis]led the investigation into St Simon's case, said that the confessions were completely unreliable for “the judges used horrible tortures”. This was an antizionist and hence antisemitic remark, for rejection of confessions obtained under torture would let all the Palestinian prisoners out of Jewish jails; this was an anti-American remark, for the US recognizes the value of torture and practices it in Guantanamo and elsewhere. This was a holocaust-denier remark for thus they invalidate the Nürnberg trials. The renown Jewish American lawyer and adept of torture Alan Dershowitz could have argued against Rogger; but somehow he did not."

Tehát:

ha a kínzással kicsikart vallomásokat nézzük, (felőlem nézhetjük) akkor az összes palesztin foglyot ki kéne engedni a börtönből (mivel Izrael állam törvényben engedélyezi a kínzást "fizikai kényszerítésnek" hívják)

akkor a Guantanamói foglyokat is mind ki kéne engedni, mivel mindet megkínozták

Akkor a Nürnbergi Ítélet is teljesen érvénytelen volt, hiszen pl. Rosenberget és Hösst is keményen megkínozták a dokumentumok, visszaemlékezések szerint.

Szóval rendben, én benne vagyok, hogy a kínzásos vallomást ne fogadjuk el, de akkor a tisztelt judeoliberális közönség is fogadja el ugyanezt izraeli, guantanamói, és a nürnbergi ítéletekre vonatkozóan.

Ez nem az én véleményem, én csak továbbfűztem ezt a gondolatot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:34:41

@==T==: a lényeg:

CSAK A FIDESZ

VENI VIDI VICSI FIDESZORSZÁG MEGSZÜLETETT GELLÉRT :)

hogy sírt a szája smitt pacinál, most meg már a jobbikot ekézi :)
"vona akkor se úgy került hatalomba mint viktor. orbán nagyapja hátizsákkal kölzötött a falu szélére..."
nyilván ezzel mutatja, hogy a jobbik se jobb, mint a fidesz, a fidesz a kisebbik rossz, erre szavazzanak a katkóhitű magyarok a magyar törvényekben

"Ha el akarjuk képzelni, milyen is lenne, ha a Jobbik lenne hatalmon az országban, kóstoljunk bele ebbe a pár percbe a parlamenti közvetítésből. "

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.04.04. 15:37:49

@tesz-vesz: nem hinném, hogy ezt ki kéne helyezni egy vallási kisebbségre. Még ha el is fogadjuk, hogy a média, vagy az üzleti élet világában felülreprezentáltak a zsidó származásúak -amit egyébként én kétlek- nem azért kúrják el kishazánkat mert zsidók, hanem mert gecik.
Nem hinném, hogy a korrupcióért, a bizalmatlanságért, a rossz közbiztonságért, a szar gazdasági állapotokért, stb., stb. egy fanatikus kisebbség összeesküvése a felelős. Ezt jórészt mi (+a 40 év szockó és a történelem kereke) kúrtuk el saját magunknak a birkaságunkkal, meg a szar vezetőinkkel. Nekünk is kell kimászni belőle, de ez másra mutogatással nem fog menni, mert azzal csak még mélyebbre merülünk a hígfos tengerében...

szódabár 2012.04.04. 15:38:52

Provolálunk, provokálunk? Annyira tipikus és annyira undorító. Magyarországon csak a zsidók zsidózhatnak. Na ezért utálja mindenki ezt a demokráciát. Igazi kettősmérce.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 15:38:59

@insert random: nem. nem tartom valószínűbbnek. tévedsz.
komolyan mondom. csupán elképzelhetőnek, és tényleg nem tudom mi történt.
jó, elfogadom. ugyanannyi a valószínűsége a vérvádnak, mint az, hogy élnek a földön kívül értelmes lények.
de akkor elolvassuk Krúdyt vagy nem?

Peterpapo 2012.04.04. 15:39:57

@tesz-vesz:

Ennyi? Semmi egyetértés azzal, hogy ne bízz a keresztényekben? Most akkor mi legyen? Kiben bízhatok ezután? Vagy nem mindegyik keresztény hazug és megbízhatatlan? Vagy nem érdekes az egész, mert nem vagyok Mikes Kelemen?

Viktus 2012.04.04. 15:40:15

@Szandeeekahh:

Na jah vallásos zsidó olyan húst sem eszik ami nem kivéreztetéses módszerrel lett levágva ... :D kötve hinném sütibe adagolnák sunyiban.

Egyébként a jobbikból pont addig nem lesz semmi alternatíva féle, amíg ilyen hülyék tömegeit ültetik a nagy házba ...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.04.04. 15:40:51

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára: "Ha valaki úgy beszél, mint egy náci, azt mondja, mint egy náci, azt hiszi, mint egy náci, akkor az bizony egy náci. A dzsobbik egy náci párt. "
Köszönjük! Most, hogy ezt már tudjuk, nem fogunk rájuk szavani! (Ha lesz jobb...) :P

neeskens 2012.04.04. 15:42:57

Tiszaeszlárról egyébként Kövér György írt egy kiváló könyvet:

http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=101347&type=22&_v=Kover_Gyorgy_A_tiszaeszlari_drama_Tarsadalomtorteneti_latoszogek

Bár valójában ez nem magát az eseményt, hanem a társadalmi hátterét vizsgálja.

genyamagyar 2012.04.04. 15:42:57

Helyes Jobbik csak így tovább! Mutassátok meg, hogy milyen szardarabok vagyrok!

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.04. 15:43:08

@Viktus: A Jobbik és az LMP már most alternatívák , már csak azért is, mert a fideszhez és mszp-szdsz-hez képest a kutya füle is alternatíva.

joszip 2012.04.04. 15:43:14

Mi ezzel a baj, a Jobbik ugyanazt csinálja, mint a zsidók. A múltnak csak bizonyos szeleteire koncentrál. Hát, kinek mi fáj. Mi, magyarok és zsidók, tarthatnánk egyszer egy össznépi jajgatást, egy utolsót.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.04.04. 15:43:30

@Peterpapo: Senkiben! El kell innen menned egy melegebb országba.

debreceni.blog 2012.04.04. 15:45:02

„Megölök én bármikor egy cigányt…”

Szabó Attilának, a konyári aláírásgyűjtőnek - állítása szerint - nem okozna problémát embert ölni.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1982_megolok_en_barmikor_egy_ciganyt

Mérges 1234 2012.04.04. 15:45:42

Hova a faszomba tart a Magyar demokrácia, látjuk a 2/3 jobboldali párt, bolsevista eszméket vall, és komcsikkal van tele.

AZ MSZP már szóra sem érdemes.

Így a Jobbik kezében az ország kulcsa, akik meg nyiltan zsidóznak a parlamentben.

Hogy lesz ebből élhető ország?????

Kellene valami valóban jobboldali párt, amely végre nem hazugságon alapulna, valóban szakítana a kommunista múltal, levetközné a hazug populizmust.

MErt lássuk be ezzel nem jutottunk sehová, csöbörből vödörbe, talán nem olyan mély a vödör, de továbbra is az alján vagyunk.....

Kibaszott szomorú.

blah 2012.04.04. 15:48:59

a héten még nem ettem keresztény gyereket, mit ajánlanátok: katolikust vagy reformátust?

Mérges 1234 2012.04.04. 15:51:49

@Viktus:

Na ja, ámen, csak egy csomó hülye (nevezzük őket narancs zombinak) azt hiszi ez már a kánaán.

Pedig nagyon nem.

A populista szolamok között, valójában majdnem rosszabb a helyzet, mint bármikor eddig, és kurva gáz....

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.04.04. 15:52:32

@Doubledecker: Hajrá! Csinálj egyet!
(Vagy ez csak ilyen "kocsmai hőbörgés" a részedről is?) :)))

sanyisanyi 2012.04.04. 15:53:06

Ennyire erősödik a Jobbik, hogy tele van az index címlap nácizó blog bejegyzésekkel?
Vajon mikor jöttök már rá, hogy ezzel nem gyengítitek, hanem erősítitek a Jobbikot?!

gumirocker 2012.04.04. 15:53:10

Komolyan mondom, egyszerűen elképedek. XXI. században, egy EU-s országban ez elhangozhatott.

Fónagy Úrnak köszönet, hogy azt válaszolta amit..... - bár ahogy kezdte, az azért érdekes volt, annak fényében, amit mondott. Tessen mondani, miért nem tetszett merni azonnal egyértelműsítve kimondani, hogy a kormány nevében is tetszik beszélni? Mi az hogy "nem is tudom, hogy a magam vagy a kormány nevében mondom.."????!!! Miért nem tetszik merni egyértelműen leszögezni, hogy az lehet a kormány véleménye is, amit utána tetszik mondani? Miért a bizonytalankodás?

Peterpapo 2012.04.04. 15:53:31

@dr. Kóser Malac:

Sajnos nem nagyon bírom a meleget. De a hideget se. Ez a középhőmérséklet éppen megfelel. Egyébként más megoldás nincs?

Viktus 2012.04.04. 15:53:37

@blah:

öregebb kádéenpést tatabányáról :P

Viktus 2012.04.04. 15:55:15

@sanyisanyi:

Ez a mantra már megállt egy ideje, és sehova nem erősödik a jobbik ... sőt ...

Kármentő 2012.04.04. 15:56:48

Hölgyeim és Uraim!

Eljött a rettegés ideje.

A fasiszták lemészárolták a zsidókat és elvették vagyonukat.

A kommunisták lemészárolták a zsidókat és elvették vagyonukat.

A szocialistáknak már nem volt kit lemészárolni. Egymás közt osztották föl a zsidó vagyont. Sok zsidónak is...

Zsidónak lenni nem foglalkozás. Dolgozni is kell.

Barna/vörös - egy eszme, csak más szín...

Mellesleg: kérdezzék meg az 50 év alatti zsidó-magyar embereket, mennyire félnek, hogy üldözik-e őket.
A kérdést sem fogják érteni...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.04.04. 16:00:31

@Kármentő: az utolsó megállapításod biztosan nem igaz. nézz utána kovács andrás írásaiban

insert random 2012.04.04. 16:04:48

@joszip:
1. A Jobbik nem "a múltnak csak bizonyos szeleteire koncentrál", hanem konkrétan történelmet hamisít.
2. A zsidók nem egy homogén massza, akik mind ugyanúgy viszonyulnak a múlthoz, vagy összehangoltan tevékenykednek.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.04.04. 16:08:03

@calam: na, nem mintha a többi értékelhető lenne

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.04. 16:08:46

Még egy nagyon fontos dolog!

A galamus, andrassew, bartus, iványi- stb- féle magyargyalázó mocskokat rendszeresen megjelenítik a főoldalon.

Még egy szerkesztő sem írta ezek alá vezérkommentben, hogy:
"ilyen megtörténhet"...."a magyar közbeszédben/a magyar parlamentben"..."2012-ben"
stb stb.

ellenben jobbikos cikkeket, megnyilvánulásokat, sokkal de sokkal ritkábban raknak be, ha egyáltalán.

Pl. a közt.elnök lemondására adott reakciókhoz berakták a JávorBencét meg a meseházyAteszt, a Vonát mintha elfelejtették volna!

minő véletlen! Hogy mik vannak!

Önmagában ettől a ténytől! a mandiner végleg megbukik abban, hogy bármiféle hiteles szerepben probáljon tündökölni.

Amikor Bartus legalpáribb katolikus-gyalázását SZÓ NÉLKÜL beszemlézitek, ismétlem: SZÓ NÉLKÜL,
abban a pillanatban az összes jogotokat elvesztitek arra, hogy a Jobbik ellen akár egy HITELES szót is szóljatok.

Viktus 2012.04.04. 16:10:34

Egyébként pedig elég bátortalan volt ez a Baráth képviselő úr Sólymosi Eszterke smafu, miért nem mindjárt Jézus esetét hozta elő azt is a tudjuk kik ölték meg :D:D:D:D

Locassen 2012.04.04. 16:10:55

Akik itt a vérvád képtelenségét hangoztatják, azok mind tudatlan ostobák, akiket félrevezettek a tudjukkik.

Nem egészen egy hete történt, hogy letartóztattak egy családot, akik két tízéves kisfiút meg egy felnőtt nőt elraboltak és egy oltáron kivéreztették őket, hogy így hódoljanak egy természetfeletti entitásnak.

Mondjuk a dolog apró szépséghibája, hogy az emberáldozatot bemutatók nem zs*dók, hanem - legalábbis papíron - katolikus keresztények voltak, Mehikóban:)

Szóval a vérvád az egy teljesen helytálló dolog, csak épp nem a zs*dókra, hanem a keresztényekre vonatkozólag:)

2012.04.04. 16:11:05

@sanyisanyi: Beszéljetek ezzel a köcsöggel aki vérvádazott egy jóízűt, ha nem beszél baromságot, akkor nem lesztek címlapon.
Ilyen egyszerű ez. Azt az erősödést meg ne dramatizáljuk azért annyira.

2012.04.04. 16:12:19

@Locassen: Csúsztatsz rendesen.

bröckel 2012.04.04. 16:17:00

sok faszfej zsidovedö köcsög...mikor jöttök rä hogy naponta egyre több ember utälja a földön a tetü zsidokat, naprol napra, egy keles vagytok a bolygon, es akärmennyit ajvekoltok, mindig is igy lesz, mindig gyülölni fognak bennetek..MINDIG :)
ime egy ujabb pelda:

index.hu/kulfold/2012/04/04/gunter_grass_versben_biralja_izraelt/

milyen erdekes, a fö hirek alol, villämgyorsan lekerült a legalso sorok köze, kb 1 orät sem volt a fö cikkek közt, na ponotsan ezert is utäljäk a mocskos tetühintäs pofätokat, pfejjj

joszip 2012.04.04. 16:18:22

@insert random: A történelemhamisítás nem a Jobbik sajátja, sőt. Azt a győztesek írják. A valóságtól teljesen elrugaszkodott, torz filmek tucatjai, százai próbálják bemutatni azt a világot, amit szerencsére már csak könyvekből ismerhetünk. Solymosi Esztert ugyanúgy ölték meg a zsidók, mint ahogy Horthy küldött halálba 600ezret. Ez utóbbi a győztesek meséje, és nem születnek belőle blogbejegyzések.

szubkritikus tömeg 2012.04.04. 16:19:49

A Biblia , meg úgy általában a mérsékelt jobboldal vagy a centrális erőtér által is vallott keresztény vallás ( valamint annak szülőatyja , a zsidó vallás és gyermeke , az iszlám ) tulajdonképpen miben különböznek a középkori sötétségtől és az ókori barbárságtól ?

Az egész zsidó-keresztény-iszlám világkép alfája és omegája nem más , mint egy képzeletbeli , mindenható , kegyetlen , szadista természetfeletti Bálvány imádása és dicsőítése.

A kérdést nagyon is komolyan és őszintén tettem fel , mégpedig csak azért , mert az állítólag balliberális médiumokból úgy tudom , hogy a Mandiner egy jobboldali fórum.

blah 2012.04.04. 16:22:32

@bröckel: remélem van keresztény gyerek a családodban... nyami

Wagem 2012.04.04. 16:23:05

SZEBB JÖVŐT!! KOMMUNISTA,LIBSI GECIK....

delano 2012.04.04. 16:26:06

@blah: Ezen a röhögtem eddig ma a legjobbat :))

2012.04.04. 16:26:26

Teljesen más volt az ügy helyi percepciója, mint ami az országos. Még az én gyerekkoromban is - 80-as évek -, a környékbeli parasztasszonyok különösebb titkolózás nélkül beszéltek róla, hogy a sahter ölte meg Solymosi Esztert. Ők így "tudták". Könyvek, filmek, egyebek meg máshogy "tanították". Hogy mi történt Solymosi Eszterrel, az akkor se derült ki, utólag már pláne nem fog. Érdekesebb maga a per, az országos háborúság és végül a felmentő ítélet egyes körülményei. Azoknak vannak ma is látható következményei és tanulságai.

bröckel 2012.04.04. 16:26:51

@blah:

en semmilyen valläsban nem hiszek, "nälunk" nincs hivö, se kereszteny, se mäs

tusuanzen 2012.04.04. 16:27:24

szóval a zsidó szót már ki sem szabad mondani, mert rögtön náci az ember?
Akkor jön a "tudjuk kik" és a "nem nevezzük meg őket" korszak?

Demokrácia? pff!!

Mercyful Fate 2012.04.04. 16:29:22

Kár, hogy ennek az úriembernek eddig keveset hallottuk a hangját!Mégtöbb ilyen képviselőt a Magyar Parlamentbe!!2012-öt írunk, örömteli, hogy ilyen felszólalások is lehetségessé váltak mostanra!!

dr kíváncsivagyok 2012.04.04. 16:29:53

Miközben a világ és közeli szomszédaink is egyre húznak el mellettünk, a mi közbeszédünk megy visszafelé az időben, bele az utóbbi évszázadok legsötétebb bugyraiba. Botrány.

...és mindez történik Orbán Viktor asszisztálásával , engedékeny hatóságával , kegyek és színházak odaajándékozásával a náciknak....nem (csak) botrány , hanem tűrhetetlen ! A vak is táthatja , hogyan "szelidíti" ostor helyett mézesmadzaggal a szélsőjobbot a Fideszbe olvadásra ! Mint anno a kisgazdákat....

szubkritikus tömeg 2012.04.04. 16:29:55

@wagem: Ön szerint ma hány kommunista van ebben az országban ?

Elárulom Önnek , hogy nagyon kevés.

Ha a kommunistáknak valóban volna bármiféle hatalmuk , sokkal jobb , emberibb és humánusabb volna a világ.

P.mester 2012.04.04. 16:30:03

Nem olvasom vissza a kommenteket, lehet h volt már, de érdemes elolvasni ehhez Kövér György most megjelent vaskos A tiszaeszlári dráma c. könyvét. Módszertanilag is parádés kötet, szépen kiviláglik belőle, hogyan szokott keletkezni és elterjedni egy mítosz.

daito 2012.04.04. 16:31:25

Ó yeah. Zsidó téma, abból is Tiszaeszlár.

1. First of all: az az egyik brutálisan szépséges a gondolkodásmódunkban, hogy azt írjuk: zsidó, és egy halmazba húzzuk az összes emberkét, akiről mi azt gondoljuk, hogy az. (Azaz zsidó.)
Erre tökéletesen jó példa a Toaff-féle kutatás magyar "értelmezése", ami kimerül eleve 1-2 bekezdésben (tessék elmesélni, mondjuk az Egri csillagokat 3 mondatban; mondjuk egy németnek); de leírják egyesek, hogy "szekta". Namost, ennek a szónak az általános értelmezése valahol az, hogy "elkülönül az adott irányzat fő vonalától". (Próbáltam finoman megfogalmazni.)
Azaz, ha egy keresztény szekta követői mondjuk nyers lósz.rt esznek, mert szerintük az az üdvözülés biztos módja; és valaki erre azt nyilatkozza, hogy a keresztények lósz.rt esznek, az azért bekaphatja; és nyilvánvaló, hogy az illető hülye. S hát, a katolikus - református - evangélikus vonalat sem a los angelesi episzkopális közösség munkássága alapján ítéljük meg, vagy Sun Myung Moon Egyesítő Egyháza alapján. Ráadásul, itt valami 5-900 éves dolgokról írhat Toaff; de EZT nem tudjuk. Ugyanis pl. magyar nyelven ez sem jelent meg; az, hogy ezt visszavonták, az meg nagy kaland.
Persze, a zsidó nyomás áll mögötte, a rohadékok ezt is el akarják tussolni. Adjuk a butát; kb. 2 sec guglizás után a Mein Kampf-ot megrendelhetem, letölthetem, megnézhetem; sőt, nem csodálkoznék, ha lenne hangos könyv torrentje, 13 ezer seederrel; David Irving előadásában.
Konkrétan a legbutább, legaszfaltszaggatóbb könyvet is bárhol ki lehet adni Európában; ha a könyv szerzőjének, kiadójának a pucájában van vér és/vagy nem igazán érdekli, hogy utána szóba állnak-e még vele (pl. a tudományos élet képviselői).
És ha még ez sem, akkor ott az Internet; a norvég tömeggyilkosunk agymenését másnaptól olvashatta a fél világ.

Visszavonták Toaff könyvét? Muhaha. Ha az a kézirat eljutott kiadás közelébe, akkor az minimum tucatnyi ember gépén megvan pdf-ben. Ami ma tucatnyi ember gépén megvan pdf-ben, olvasható, szórakoztató, értelmezhető (valamilyen szellemi síkon), kerek egész és ÉRDEKES: azt kb. 1 óra alatt száz oldalon meg lehet osztani; utána meg próbálja meg visszavonni, aki akarja.

2. Kicsit belementetek a vér, a kóser, a mit is ír a Tóra és a Talmud játékba, meghogy meglehet ölni egy gójt.
Alapvetően a zsidó vallás (most így egy kalap alá az egészet) ismeri az áldozat fogalmát; sőt, mint minden "régiós" vallás szerű képződmény, az emberi áldozatot is. Ezekről persze ma már keveset tudunk; ugyanis a vallások, egyházak is fejlődnek; és a régi dolgok kikopnak, a belső cenzúra eltünteti a régi emlékek egy részét, stb. Azaz, előhozni olyat, hogy ti zsidók 1,5 ezer éve ezt és ezt csináltátok, az kemény. Főleg egy olyan ország/nép esetében, amelynek ősei egy laza évszázadig "ellentmondásos" módon kezelték a szeretet vallását, annak képviselőit. Ja, és mi hogy is működtünk, mielőtt keresztényekké avanzsálódtunk volna vala? Hogy is működött itt az x vezér halála? Az új föld elfoglalása? (Meg gondolom annak is volt ára, hogy a Szíriuszról ide hozzanak minket a xenuk.)

Igen, már a mózesi tanokban is megjelenik az emberi áldozat tilalma, ez szépen állati áldozattá szelídült, de a lényeg az, hogy a zsidó vallásban is, ilyen áldozat bemutatásának a helye a templom, az elkövető meg a pap.
A lényege ennek az, hogy lassan 2 ezer éve a zsidó vallás nélkülözi a papokat és a templomot; helyette vannak a zsinagógák és a rabbik; ellenben ezek nem veszik át az előbbiek szerepét. Ergo, még állati áldozat bemutatása sem történhet meg; hely híján. Ha megtörténik, az nem áldozat, hanem állatölés. (Pláne, ha sohét-sakter csinálja.)

Azaz, ha én holnap Jákob Daitovics Kohn kimegyek az erdőbe-tanyára, és a sakterommal úgymond rituálisan feláldozok egy szűz lányt, és a vérét összegyűjtöm; az gyk. a zsidó közösség és vallás szemében ugyanúgy értelmezhetetlen és elfogadhatatlan, mint a katolikus egyház és katolikus hívők szemében. És fordítva is; mint katolikus ember ilyet csinálok, akkor a helyi közösség tagjai nem azon fognak gondolkozni, hogy milyen katolikus az ilyen; hanem azon, hogy ki ez az őrült állat? (Írhattam volna reformátust, evangélikust, akármit.)

3. Szeretem azt, amikor valaki felhozza a tiszaeszlári ügyet - példaként, és arról röfög, hogy ott a zsidók micsoda gyilkosok voltak. Azért jó, mert segít eldönteni az egyébként jelentős számban meglévő zsidózó, "nem vagyok náci", "azt sem tudod mit jelent az antiszemita", relativizáló, hollókosztozó, egyébdumás felebarátaimról, hogy reménytelen agyhalottak-e. Ami szintén nem probléma, amíg ez főleg szóban és írásban történik, és nem manifesztálódik fizikai cselekvésben.
A takarítónő Marika néni semmivel sem kisebb ember a szememben azért, mert tök hülye az alapvető nukleáris energetikai kérdésekben - én sem vagyok akadémikus. De amikor arról beszélgetünk, hogy akkor a város szélén fúziós reaktor legyen-e vagy tórium alapú; akkor majd kevésbé veszem figyelembe a véleményét. És ezt el fogom várni a többi embertől is. Marika néni véleménye attól még van; és ha csak egyszerű többség dönt, kézfeltétellel, akkor persze bajban leszünk.

Na, kiajvékoltam magam. :)

ügyfélszolgálatos 2012.04.04. 16:34:11

Ezeket is ti neveltétek, meg a dicsőített fideszes haverjaitok.

Locassen 2012.04.04. 16:34:12

@_zulu_: na mesélj:)

The Holy Death cult, popular among drug traffickers and some other Mexican criminals, is a blend of Christianity, Indian traditions and folk beliefs that arose in the 1940s in poor Mexico City neighbourhoods and subsequently spread throughout the country.

Kármentő 2012.04.04. 16:34:14

@calam: dehogy félnek. Csak a MAZSIHISZ szerint.
Nos, ez a magyar/zsidó szervezet átkozottul korrupt, a fiatalabb zsidók gyűlölik.

Kovács egy dolog. Nem ő a magyar zsidóság. Csupán egy (szubjektív?!?) vélemény.

Valamint: 1945-1989 között (is) a magyar zsidók nagyon rossz lóra tettek. Az üldözött kisebbség bosszúja - nem lehet a jelszó/alibi. És aki akkor az első sorban volt, megérdemli a megvetést, a gyülöletet.

Persze, ez könyvtárnyi téma :-)

Google 2012.04.04. 16:39:01

Fordított holokausztozás - ebben jó a Jobbik.
De ez is kinek kell? És minek?

orgoványi erdőjáró 2012.04.04. 16:39:29

Sajnos a tiszaeszlári bűncselekményt nem tudták egyértelműen lezárni. Vallási fanatikusok pedig akadnak minden vallásban.
Az más kérdés, hogy csak pedofil papokról, muzulmán merénylőkről lehet beszélni, szervkereskedő zsidókról vagy Tiszaeszlárról már nem, mert azonnal megkapja az ember a toleráns és megértő baloldaltól a "nácifasiliszta" címkét.

Trackback 2012.04.04. 16:40:24

A sajtó révén most legalább az is tudja, hogy volt egy ilyen felszólalás és egy ilyen 130 éves ügy, aki egyébként életében nem hallott róla (pl. én). Egy normális országban körberöhögnék az ilyen képviselőt, és az újságírók nem idéznék órákig a szavait: tudom, keskeny az út, de elgondolkodtató, hogy maga a Jobbik vagy a Kuruc infó sem csinálhatott volna nagyobb propagandát ennek a parlamenti felszólalásnak, mint éppen az a sajtó, ami egyébként ellenzi és elítéli azt...

Valakinyolc 2012.04.04. 16:40:31

Ha zsidózik az a baj. Ha nem zsidózik az a baj. Mintha a zsidók mazochistán kívánnák, hogy beszéljenek róluk (persze csakis negatív értelemben), hogy aztán vérben forgó szemekkel fröcsöghessenek.

Fura.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.04.04. 16:44:04

1) az, hogy a társadalom kb. mekkora része osztozik a Jobbik által vallott ósdi (szégyenteljes) eszmékben, majd kiderül a következő választásokon.

2) számomra meglepő, hogy ha valamit már bizonyított a történelem - ld. egyetlen népcsoport kiirtása sem oldja meg az adott ország, társadalom problémáit - akkor miért kell újból és újból nekifutni ugyanannak a kérdésnek.

3) mások (állandó) hibáztatása helyett inkább tenni kellene valmit, nem?

4) a honi nácik egyébként rendkívül gyávák, mert nem mernek nyíltan zsidózni (talán cigányozni még inkább mernek). ja, hogy annak következménye lenne? hát nem az az egyenes, igaz magyar ember (ld. még: fasza csávó) legfőbb jellemvonása, hogy karakánul kiáll a véleménye igazáért?

5) a legnagyobb baj persze az, hogy amíg zsidózunk, cigányozunk, magyarozunk, nácizunk és bolsizunk, addig az igazán lényeges dolgok nem haladnak. de hát így megy ez errefelé már 1100 éve...

azbesztos 2012.04.04. 16:44:45

Mi bajotok Kossuth Lajossal? ("Igazán nem a szívetek csücske"). Azért mert magyar volt, nem kell haragudni rá.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.04. 16:45:23

A Schmitt ügy, akárhogy nézzük, kialakított egy jó adag, 1989 óta nem látott nemzeti egységet.

Mi más lenne alkalmasabb ennek az azonnali szétzúzására, mint egy ilyen beszédnek a villámgyors bevetése?

Mert:

www.kibulizottorszag.net

Ne veszítsűk soha szem elől a lényeget.

2012.04.04. 16:49:51

Hú de nagyon ajvékolnak a büdös retkes zsidók!
Csak nem azért, mert igaz a vérvád? De bizony azért!

2012.04.04. 16:55:30

Az tényleg jellemző, hogy ha muzulmán terroristákról, vagy pedofil papokról van szó, azt nagyjából értékén tudjuk kezelni (a nyilvánosság egy szelete - a sajtó - még szereti is, mint témát), de ha zsidó szervkereskedőkről, vagy Eszlárról van szó, akkor leolvadnak a biztosítékok a fejekben, és a kormány képviselője - jeles dísz zsidó - elfúló hangon lenget be ítéletet ország és világ nevében.
Rendületlenül hiszek benne, hogy egyszer ezt is kinőjük.

sivatagi n. 2012.04.04. 16:58:07

"- Hiszi ön, hogy az rituális gyilkosság volt?
- Természetesen - felelte Andrássy -, nincs benne semmi kétség; ez bebizonyított tény, nincs egyáltalán mit vitatkozni erre vonatkozólag.
- De hát akkor miért mentették fel õket?
- Oh - szólt Andrássy - hát azért, mivel az elítélést követõ napon a nép bizonyára agyonütött volna 20 000 zsidót, azután pedig, ki ad nekünk pénzt, ha nincsenek kéznél a zsidaink?
... Íme - folytatta Schneider -, íme a tiszaeszlári fölmentõ ítélet magyarázata. Kiáltások balról: "Kinek mondotta ezt Andrássy?" - Lichtenstein herceg fölemelkedve: - Nekem mondta!" (Óriási hatás. Hosszú mozgás.) ( Alb. MONNIOT "Le crime rituel chez les Juifs", Paris, 1914. 276-277. oldal.)."

Ennyit rólatok kaftános gyilkosok.

blah 2012.04.04. 16:59:17

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: mmm, már rég nem ettem keresztény gyereket, remélem még szűz vagy

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 17:00:38

@Peterpapo: nem vagyok mikes kelemen, de érdekes azt nézni, hogy hogyan gondolkozott mikes kelemen a zsidókról.
nincs igaza persze, de hát ő magyar, a zsidó meg zsidó!
nem érted?

Démonmac1 2012.04.04. 17:01:36

Az összeesküvés-elmélettel, hogy álltok?
Most, hogy mindent lelepleztetek, nincs más hátra, minthogy: küldjük a fekete autót, ne menjetek sehová.

Agyrém:)

azbesztos 2012.04.04. 17:03:48

"Az antiszemitizmusra nagy szükség van, a zsidóság magyarországi asszimilációja elkerülésére."- nyilatkozta a TV-ben Heller Ágnes. Így a Jobbikot csak elismerés illeti.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 17:06:25

@Doubledecker: AZ MSZP már szóra sem érdemes.

Így a Jobbik kezében az ország kulcsa, akik meg nyiltan zsidóznak a parlamentben.

Hogy lesz ebből élhető ország?????"

:) ja, azt hittem először csak viccelsz :)
mert én tudok élni attól, hogy még egyesek zsidóznak. engem semmiben nem akadályoz, ide-oda járkálok a plázákba mozizni, meg ilyenek. gyűjtögetek, hátha egyszer sikerül megvásárolnom egy lakást, vmi újépítésű társasházba, vagy nyerek vmi nyereményt és elmehetek talán még kaszinózni is a velencei tóra. és ha egyesek zsidóznak, hát most erre mit mondjak?
Perez is magyarozott.

élesi 2012.04.04. 17:07:08

Már akkor is mindenki tudta, hogy az eszlári zsidók a tettesek, de már akkor sem szabadott kimondani. Ennyi. Lapozzunk!

Démonmac1 2012.04.04. 17:07:21

@azbesztos: De miért akarták elkerülni az asszimilációt? Ígyis-úgyis fogyatkozik az ország lakossága.

killin tours 2012.04.04. 17:08:10

mondja már el nekem egyszer a kurva életbe valaki hogy mi a büdös faszt jelent az hogy ZSIDÓ??????????????????????????????????????????????????

xenuka 2012.04.04. 17:08:28

A magyar társadalom és az egész kultúrált világ józan többsége pontosan tudja mihez kellett a keresztény kislány vére Tiszaeszláron is.

Minden épelméjű ember elítéli a mocskos és alantas állati gyilkosait.

Akik az őshonos arabok ellen folyamatosan háborús bűnöket és tömeggyilkoságokat követnek el azok minek és miért hisztiznek?

A rabszolgaivadékok a viharistenüktől annyira rettegnek hogy a nevét máig nem merik kimondani.

Korlátolt, babonás, hazudozós aljanépség.

Nincs helyük sem Európában, sem bármelyik kutúrvilágban.

SvenH. (törölt) 2012.04.04. 17:10:09

de nagy barom ez a gyerek ....

uj vilagrend...
a faszt....
akkoriban az osztrakokkal nyomtuk el a szlavokat meg romanokat az volt am a jobbikos kanaan, elnyomni a tobbieket :)))))

2012.04.04. 17:11:24

Hm, roppant érdekes, hogy egy állítólag jobboldali blogon is életbe lépett a jól ismert paranoid zsidóreflex:
az ész nélküli óbégatás, rikácsolás, ajvékolás, ha a drágalátos zsidóságról valaki negatív kontextusban mer beszélni.

Esetleg vegyétek be Kertész Ákost meg a vincentes buzikat vendégszerzőnek.

Amundsen73 2012.04.04. 17:12:53

Ez a cikk ahogy van..... szutyok... Aki a félelemkeltésből él annak most jó sora van.
Ezt a sok RTL/TV2/ATV hiradón nevelkedett marhát, akik soha egy kattintással nem is olvastak azok után akiket itt ezen az oldalon savaznak nagy bőszen még akkor sem lehet meggyőzni, ha a szemük láttára bizonyosodik be, hogy minden amit vélni tudnak hazugság. Ők hisznek..... O.Vikinek, M.Attikának, nomeg a hisztis LoMPoséknak.
Drámaibb lesz az ébredésük.............hajrá!

Guilelmus 2012.04.04. 17:13:50

Nevetségesek vagyok metszett faszú birkák, hogy azt hiszitek, hogy sértő, ha vkit lenáciztok.-:) Én pl. büszkén vállalom!-:)))

Guilelmus 2012.04.04. 17:14:48

"vagytok", akarom mondani.-:)

SvenH. (törölt) 2012.04.04. 17:15:28

@azbesztos: kossuth totocska volt, szlovak... hogy mi a gond? amikor lemeszaroltatta volna a magyar honvedokat ugy brahira mert o a masik felbolond szlovakkal olyan hapciaskodo volt?
na jo Görgeynek nem szabadott volna letenni a fegyvert vereztek volna el a honvedok... ahogy Kossuth akarta

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 17:18:22

@blah: engem nem versz , mert úgyis tudjuk , hogy nem hetente hanem csak ünnepnapokon áldoztok! amúgy a katolikusok rágósabbak

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.04. 17:19:30

@killin tours:

(Nálunk) „zsidó” a minden önbizalmát teljesen elvesztett magyar utolsó mentsvára. Szüksége van rá, foglalkozik vele, hogy őt legyalázva azt érezhesse, van akinél még ő is több. Ezért kedvenc témája.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 17:21:12

@Schwere Gustav: így van! a jobbik értelmes voltát igyekszik a mandiner eltitkolni!

nem véletlenül, amellett hogy sunyi, gerinctelen alakok, megérthető, mert - hiába a propaganda, hogy csak a volt mszp-sek szavaznák rá - mégiscsak a legnagyobb ellenfele a fidesznek a jobbik.
minden 10 fogorvos közül 7 ezt ajánlja!

insert random 2012.04.04. 17:22:53

@Schindler Pistája: Te már megint magadnak válaszolgatsz? Sajnállak.

szempontpuska 2012.04.04. 17:23:17

Ha baráth zsolt csak egy nick volna, még felmerülhetne a mentség, hogy esetleg visszaéltek a nickjével, de így még ez sem marad... :-)

Én_vezettem_? 2012.04.04. 17:23:45

Ez nem lehet véletlen!!! pont most!!! ...:)

index.hu/kulfold/2012/04/04/gunter_grass_versben_biralja_izraelt/

"Grass Iránra utalva azt írta, hogy a németektől vásárolt izraeli tengeralattjáróról egy olyan országra lehet csapást mérni "mindent megsemmisítő robbanófejjel", ahol "egyetlen egy atombomba létét" sem sikerült bizonyítani.

A bádogdob, a Ráklépésben és számos további világhírű regény 84 éves szerzője versében azt javasolta, hogy ne csak az iráni nukleáris létesítményeket, hanem az izraeli atomarzenált is helyezzék állandó nemzetközi felügyelet alá."

Mire a válasz:
"A nagykövetség honlapján megjelent közlemény szerint "amit el kell mondani, az az, hogy az európai hagyományhoz tartozik" a zsidók rágalmazása rituális gyilkossággal. Korábban az volt a vád, hogy keresztény gyermekek vérét használják macesz – kovásztalan kenyér – készítéséhez, most pedig az, hogy "a zsidó állam az iráni nép kiirtására törekszik" – áll a közleményben."

Na EZ azért kemény. Egy ország a titkos atomarzenálját azzal védi, hogy már megint vádolják, egyszer babonás félelem a véráldozattal, másszor meg ez a buta babonás félelem az atombombától...

vaze, ez nem is vicces. de tényleg nem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.04. 17:25:36

@bröckel: Izrael németországi nagykövetsége szerint például az alkotás az antiszemita hagyományhoz illeszkedik. A nagykövetség honlapján megjelent közlemény szerint "amit el kell mondani, az az, hogy az európai hagyományhoz tartozik" a zsidók rágalmazása rituális gyilkossággal. Korábban az volt a vád, hogy keresztény gyermekek vérét használják macesz – kovásztalan kenyér – készítéséhez, most pedig az, hogy "a zsidó állam az iráni nép kiirtására törekszik" – áll a közleményben."

tehát hivatalosan is elismerik az emberi véráldozatokat, haha

Én_vezettem_? 2012.04.04. 17:26:08

@Én_vezettem_?: Lehet hogy a jobbik igazából Izrael titkosügynöke? Provokálnak, hogy legyen mire hivatkozni, ha valami nem frankó, például kíváncsivá válnak egyesek az atomarzenálra...
Szerintem ez a megoldás.

lac1 2012.04.04. 17:30:25

"Százharminc évvel az esemény után a jobbszél képviselői újra politikai tőkét próbálnak kovácsolni a kis cselédlány halálából,..."

ha-ha-ha! Mert egy másik - igaz csak 60 évvel ezelőtti - eseményből anyagi előnyt kovácsolni az MENŐ, ugye?

ucsacsu 2012.04.04. 17:30:27

Ergé, rajcsi, te se olvastad el rendesen, ,mert volt ott valami kölcsön,meg adósság Róth meg a csild is benne van ha jól csalódok.

Guilelmus 2012.04.04. 17:32:03

@Schindler Pistája: :))) Nekem is van egy versem Peszah-ra (én írtam-:): Bronz cipellőt, duna-partit, lúdtalpakra, ússzál babám, kihalászunk harmadnapra.-:))

mg007 2012.04.04. 17:38:27

Akkora ajvékolás megy ennek az ügynek a kapcsán, hogy kezdem úgy érezni, hogy valóban igaz a vérvád.
Nem zörögne ennyire a haraszt, ha nem lenne semmi...

micsoda? 2012.04.04. 17:41:43

Hát azért van itt egy- két olyan komment ami szégyen minden hozzászólóra. / pl: Shindler Pistája/ Vajon a szűrés mit jelent? Szerintem a szélsőségesen mocskolódótól el kéne határolódni.
Hát ha jól meggondolom a parlamentben a legkiválóbbak ülnek:) akkor én mit akarok? A jobbikot soha az biztos. Ja, és nem hiszem, hogy a fiatalok 30%-a szavazz rájuk. Ennyi fiatal bunkó nincs is.

Hertelendi 2012.04.04. 17:42:00

@Guilelmus: Büszkén be is kaphatod baromarcukám!

Guilelmus 2012.04.04. 17:45:12

@micsoda?: Na mi van jude, nem tetszik a rendszer és "szűrni" akarsz?-:)

Guilelmus 2012.04.04. 17:46:01

@Hertelendi: Vmi szellemesebbet vártam volna, kicsizsidó!-:)

lac1 2012.04.04. 17:46:35

Azért egyfajta megelégedéssel olvasom a kommentek alapján, hogy nincs még minden veszve.
(vagy a filoszemiták csak rejtőzködnek?)

Zoonekrofil 2012.04.04. 17:48:35

@tesz-vesz:
"amúgy inkább nézzenek nácinak, mint komcsinak.
előbbit megszoktam már, és ők legalább szerették a HAZÁT! "

Milyen hazát? A német nácik a hazug, sosem létezett álomvilágot szerették, a magyar nácik meg csak egy dolgot szerettek, német faszt szopni.

A "minek nézzenek inkább?" nem értelmezhető kérdés. Én nem vagyok se náci, se komcsi, (se szoci, se libsi...) hát ne nézzenek egyiknek se.

Viktus 2012.04.04. 17:50:32

@élesi:

Jah a párthus hercegről nem is beszélve vele is mit tettek !!! :P

Hertelendi 2012.04.04. 17:50:49

@Guilelmus: Szellemesebbet vártál? Nosza, akkor kapd be gyorsan mégegyszer:))

Kassian 2012.04.04. 17:51:38

@Schindler Pistája: ami azt illeti én azt sem értem, hogy te még mit keresel itt?

biobender 2012.04.04. 17:52:15

@mg007: Oregem, te nagyon hulye vagy. Romaniaban minden barom jobbos tudja hogy a magyar honvedek roman csecsemok veret ittak 1940-ben.

Biztos igaz maskepp nem duhongene minden magyar ha ezt hallja, ugyebar.

Ez is csak egy nick 2012.04.04. 17:54:35

Ez a Turin, ez nem Torinó magyarul?

Amúgy meg a Jobbiktól mit lehet várni?

Guilelmus 2012.04.04. 17:54:44

@Kassian: És azt érted, h én miért vagyok itt?-:)

az utolsó bögreharcos 2012.04.04. 17:54:58

Speciel inkább radikális jobboldaliak legyenek a magyar parlamentben, mint hazátlan cionista férgek.

vetojo 2012.04.04. 17:56:14

Én minden esetre,(az előírással ellentétben) csőre töltve tartom a fegyvereimet!!!!

Guilelmus 2012.04.04. 17:56:22

@Hertelendi: Nyugi, várok még, hátha eszedbe jut vmi humoros is. Eddig elég siralmasan nyomod.-:)

lac1 2012.04.04. 17:57:08

@Guilelmus:
Köszönöm.
Amúgy értem én a szerencsétlenek rémületét, más a saját szemükkel is látják, hogy az idő ellenük dolgozik. A társadalom döntő többsége nemhogy hisz-nem hisz (véleményt formál), hanem egyszerűen átlépi ezt a problémát, a mai fiatalság pedig (a saját gyermekeimen át látom) nem is érti a problémát.
(Azt a problémát, hogy egyáltalán minek ekkora feneket keríteni ennek a témának. Történt ami, le van sajnálva.)

Guilelmus 2012.04.04. 17:59:14

@lac1: Így van, a mi sors-problémánk Trianon, a holokamut meghagyjuk a "másoknak"-:)

Hertelendi 2012.04.04. 18:00:50

@Guilelmus: Bocsi, most leblokkoltam, de igyekezni fogok:))) Addig is nem csinálnál meg harmadszor is?:)))

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2012.04.04. 18:01:19

Uncsi volt már a jobbiknak, hogy mindenki csak testneveléstudományi és etikai kérdéssel foglalkozik, ezért kellett már valami, ami mozgósítja az irántuk érdeklődőket. Örüljetek, hogy nem a Húsvét kapcsán hozták fel a témát.

ökörpöröly 2012.04.04. 18:03:11

Nem vagyok Jobbikos, mert idegen tőlem ez a hunszittyaturulszűzmáriás paródia, amit képviselnek. Ennek ellenére nagyon is valószínűsíthető, hogy a zsidóságon belül egyes szekták végeztek rituális gyilkosságokat.

A zsidóság esetében, mint szinte minden más népnél sokáig élt az emberáldozat gyakorlata. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha a kereszténygyűlölő, a keresztények által megvetett és gyűlölt zsidók egyes szektái felelevenítették volna ezt az ősi hagyományt. A zsidó papság a kezdetektől úgy vélte, hogy a befogadó társadalmak elleni beteges gyűlölet tudja csak összefogni a zsidóságot, megakadályozni az asszimilációt. Ezért zárt, minden mást betegesen gyűlölő közösségként éltek. Ilyen beteg, gyűlölettel teli, frusztrált közösségekben könnyen táptalajra találhatott a rituális gyilkosság intézménye. Hozzá kell tenni, ez nem csak egyes zsidó közösségeknél fordul elő. Elég gyakori Afrikában - évente több ezer történik-, de egyre gyakrabban hajtanak végre rituális gyilkosságokat Dél-Amerikában is. Emellett hasonló beteges cselekményeket sátánista, de még kereszténynek mondott szekták esetében is előfordul. Tehát, röviden és tömören, a rituális gyilkosság az emberiség kollektív tudatalattijában él. Ugyanez vonatkozik a kannibalizmusra is. Egyértelműen bebizonyosodott -már sokan régóta mondták régi leletekre, kőkorszaki szinten élő népek gyakorlata és egyéb tudományos bizonyítékok szerint-, hogy az modern ember kannibál volt. Ennek következménye az, hogy van egy gén, amelyik azt akadályozza meg hogy a másik ember agyveleje elfogyasztása során bizonyos fertőzések ne terjedjenek át a kannibálra.
Tehát adott két tény, a rituális gyilkosságok és a kannibalizmus hagyománya.
Már csak egy olyan közeg, időszak és alanyok kellenek, akikből ki "kell" hozni a rituális gyilkosságot és kannibalizmust. Persze ehhez kapcsolódhat még szadizmus, szexuális perverzió is, amit bizonyos vallási rituálékban ölt testet.
A szűzlány sok helyen a legértékesebb áldozat volt. Finomabb formában, de például tömegesen erőszakolnak meg szűz kislányokat, mert a vérüket gyógyítónak tartják -AIDS ellen, öregedés ellen-. Emellett a másik, ellenséges csoporthoz tartozó lány megölése, vérének elfogyasztása egyben büntetés és megalázás is az ellenséges közösség számára.
Véleményem szerint esetenként mind a vérvád, mint a boszorkányság vádja fent állt, és a zsidók ezek okokból való kivégzését jogilag helyesnek tartom.
Nyugati könyvtárakban fennmaradtak és kutathatók középkori zsidó átokimák, amelyek mind-mind arról szólnak, amivel a zsidókat vádolták, amiért kivégezték őket. Elsősorban: keresztények elpusztításának vágya, kútjaik megmérgezésének kérése, állataik, termésük, gyermekeik elpusztításának kérése Jahvétól. A zsidó elég pragmatikus nép, nem valószínű, hogy megelégedtek volna csak azzal, hogy imában kérjenek átkot. Minden bizonnyal ezeket a cselekedeteket végre is hajtották a keresztények ellen, amikor lehetőségükben állt. A közismert nyomás, a tanúvallomások, a lebukott hamis tanúk, az ügy teljes zavarossága bennem azt erősíti meg, hogy a tiszaeszlári zsidóság egy része rituális és/vagy szexuális gyilkosságot hajtott végre egy magyar lányon. Egyébként a neves római rabbi, a vallásos zsidó Toaff történelem professzor -izraeli Bar Ilan Egyetemen- egyébként szintén az én véleményemet erősíti meg -annak ellenére, hogy a zsidók hatalom nézetei visszavonásra kényszerítette-.
A zsidók csak akkor kérhetnek bármit is tőlünk, ha szembenéznek saját bűneikkel, elismerik azokat, megváltoztatják a más társadalmakhoz való hozzáállásukat. Véleményem szerint a holocaust nem bűn volt, hanem inkább büntetés.

Guilelmus 2012.04.04. 18:03:14

@Hertelendi: Hiába raksz ki három ilyet :))) a mondataid végére, attól még nem lesz humoros.

Guilelmus 2012.04.04. 18:06:20

Na, úgy veszem észre, h tünedeznek a metszettek a blogról.-:)

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 18:06:58

indavideo.hu/video/Orban_Viktor_baratai

vajon el lehet-e hinni ezekről a barbár állatokról, hogy 120 éve gyermeket áldoztak a véréért?

wikipedia: "Április végén Scharf Samu, a zsidó templomszolga Scharf József négyéves kisfia arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, a fiú apja és bátyja, Scharf Móric segítségével. Május 4-én Solymosiné erre hivatkozva ismét vizsgálatot követelt a zsidók ellen; a nyíregyházi törvényszék Bary József aljegyzőt jelölte ki vizsgálóbíróul. Bary május 19-én Tiszaeszlárra utazott, letartóztatta Scharf Józsefet és feleségét, és megkezdte a falubeliek kihallgatását. "

ki a fasz befolyásolta a kis móriczkát, hogy még mindenféle eljárás előtt az apjáról terjessze ezt?

ennyit erről - a vérvádak tények, Esztert a zsidók ölték meg, ahogy ezt a gyilkos kölke el is mondta.

ennyi.

Hertelendi 2012.04.04. 18:07:48

@Guilelmus: Pedig tökre azt hittem, hogy attól vagyok humoros. Érdekes, nekem tetszik amit irkálok:)))

Majd még írok neked valami humorosat de most mennem kell

VI. Béla 2012.04.04. 18:08:15

Jaj de szép nap van máma itt a blogon. Címlap?

Guilelmus 2012.04.04. 18:09:03

@Hertelendi: Sajnos nem megy ez neked, szerintem ne erőltesd!-:)

Viktus 2012.04.04. 18:12:21

@csi:

Hihetőbb sztori, hogy Abdul magára teker 5 kiló dinamitot, és felrobbant egy buszt, minthogy Sámson rabbi aki olyan tányérből sem eszik amihez v.ha vér ért, majd kislányokra vadászik a vérüket ontani a süti tölteléknek max. a legsötétebb hülyék számára lehet racionális történet.

Az igaz egy részüknél volt a sok pénzecske azokról meg akiknél a pénz van sokféle marhaságot kitaláltak a történelemben lásd. a templomos lovagrend végzete ...

lac1 2012.04.04. 18:14:12

@Guilelmus:

Én legfőképp a zsidó történelem "egyediségét" tartom felháborítónak.
Amikor 70-ben Titus seregei leverték a zsidók Róma elleni lázadást és leverték a jeruzsálemi templomot, a szövetség ládája - frigyláda - örökre eltűnt, akkor a judaizmus mint olyan, tulajdonképpen megszűnt létezni. Viszont megmaradt tulajdonképen mégiscsak de kizárólag a rituálékban, amire két évezred alatt rájöttek, hogy ebben a formában fenntarthatatlan.
(Ezért volt az első ateisták között sok "zsidó")
A modern zsidó vallás, vagyis inkább identitás ezért új formát öntött, egy definiálatlan, apokaliptikus, holo-siralmi vallás. Ezért érzik a zsidók, ezzel a témával, hogy a vallásosságuk alapjait támadja, aki a hivatalos (-an soha nem definiált) dogma ellen érvel akár állítással, tagadással, más kontextusba helyezéssel, mint ami a részükről elvárt.
Tehát logikát a zsidóktól -és a filoszemitáktól - SOHA ne várjatok ebben a témában.

2012.04.04. 18:15:13

A hazug zsidóknak az igazság kimondása fáj a legjobban.

De hogy ez a blog már megint a megfelelési kényszer miatt áll be a judeobolsevik sakálkórusba...roppant európéerek vagytok srácok.

vizipipa 2012.04.04. 18:15:32

@sivatagi n.: van erre másik verzió is.

Hatvanmillió forint volt az ítélet ára?

www.hazankert.com/03szept4.html

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.04. 18:21:16

:-D (...) :-D (...) :-D ...

"Günter Grass versben ment neki Izraelnek
A Nobel-díjas német író az antiszemitizmus vádját is vállalva állítja: a zsidó állam fenyegeti a világ békéjét."

nol.hu/kulfold/gunter_grass_nekiment_izraelnek

Az izraeli nagykövetség antiszemitának minősítette Grasst, mert egy versében nem az izraeli álláspontot képviselte (az izraeli-iráni atomvitában):-D

Pedig szegény Grass mekkora balos, ballib irodalmi ikon volt! Posztmodern császár, Nobel-díj, meg mi a t*kön!:-D

De ha valaki egyszer is nem a zsidók szája íze szerint mer megnyilvánulni, akkor annak annyi! Az antiszemita! :-D

ü
bbjnick

sivatagi n. 2012.04.04. 18:21:53

@vizipipa:

Igen, ez is hozzátartozik a teljes képhez.

A biboldók meg kénytelenek lesznek hozzászokni, hogy az internet korában elég nehéz elhazudni a történelmet.
Akárhány holotörvényt is hoznak emiatt...

Szindbad 2012.04.04. 18:23:50

Kedves Gellért,

olvasd el ezeket a kommenteket, és légy büszke a művedre.

MACISAJT 2012.04.04. 18:24:31

"És bár 1884-ben, vagyis 128 éve jogerős felmentő ítélet született az ügyben, ez a 21. századi jobbikos tényként beszél Solymosi meggyilkolásáról"

Hülye érv, kedves Rajcsányi.
O.J. Simpson ügyében is jogerős felmentő ítélet született, ehhez képest 21.századi "nácik" tényként kezelik hogy mégis megölte feleségét és annak szeretőjét. Csak hát a lobbi meg a politika erősebb volt, no meg az ügyvédek.

Ja és bár Al Caponet csak adócsalásért tudták elítélni,
21.századi "nácik" tényként kezelik hogy mégiscsak kidekorálta a nevadai sivatagot ellenségei hulláival.

Szóval, ez így kevéske.
Igazából egy mai exhumálás és a rokonai DNS tesztje deríthetne fényt egyértelműen arra hogy a kihalászott hulla valóban Solymosi Eszter volt-e vagy csak tényleg valakire ráagatták a ruháit.

De kétlem hogy ez az exhumálás és teszt egyhamar vagy valaha is létrejönne.
Mint O.J. Simpson esetében, a lobbi meg a politika erősebb .

lac1 2012.04.04. 18:26:49

@libbancs:

Nem. Ha mondasz valamit, akkor azzal vagy egyetértenek, vagy vitatkoznak, de inkább vitatkoznak, mert nekik lételemük a rettegés, mert ez egyfajta hamis közösségtudatot ébreszt bennük. Pl. a brisz szokása, az eredetét tekintve tovatűnt már. A mai tisztálkodási lehetőségek mellett teljesen felesleges. Mondjuk amit néha lehet olvasni az ortodox zsidók tisztálkodási szokásairól, lehet, hogy esetükben még talán van értelme, amúgy semmi. A körülmetélés is azt a célt szolgálja, hogy bármikor használod outputra - vagy másra - óhatatlanul, hogy az illető eszébe jusson a "hovatartozása". Tehát a közös sors nemcsak a történelmen (félelem) keresztül jelenik meg, hanem máshogy is.
Tehát nem a vélemény kimondásától félnek, mert az akárhogyan is, de köztudatban tartja őket, hanem az egyediségük (akár csak a sorsukban is) hangoztatása által is fenntartott csoporttudatuk csökkenése.
Erre tökéletes példa a faji keveredés által történő beolvadásuktól való rettegés. Talán emlékezel a magyarul beszélő zsidó "költő" esetére ezzel kapcsolatban...

Gatinho 2012.04.04. 18:28:31

Szerintem egész nyíltan zsidózott... Hol itt a gond mandinerblog? :DDD

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 18:28:36

@MACISAJT: "jogerős felmentő ítélet született az ügybe"

zsidó nyomásra, különben rócsildék nem újították volna meg az országnak nyújtott hitelt...

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.04. 18:28:55

Kérem, aki tudja, adja át rövid üzenetem a szerzőnek, Rajcsányi Gellértnek, mivel gondolom nem olvassa a kommenteket, minek is az. A lényeg tömören és velősen:

NE HAZUDJ!

Köszönöm előre is!

Guilelmus 2012.04.04. 18:30:12

@lac1: Egyetértek, a zsidóktól semmi jót nem lehet várni, bár azért én örülnék, ha megízlelnék a munka szabadságának örömét.-:)

Alonee 2012.04.04. 18:31:15

@Schwere Gustav: '' 35 év alatt a közvk.-ok szerint 30% jobbikos'' , nyugi, amelyik nem teljesen sötét, kinövi.

lac1 2012.04.04. 18:32:51

@Guilelmus:

Sajnos egy szót rosszul írtam a templommal kapcsolatban. A lázadást leverték, a szentélyt kifosztották. amikor is eltűnt a frigyláda.
Így helyes.

Kozod????? 2012.04.04. 18:33:11

Nem értem miről beszél a post, itten ez egészen konkrét zsidózás volt, egy cseppet sem volt kerülgetve a forró kása bele a közepébe.

Guilelmus 2012.04.04. 18:36:57

De szép látni, hogy elmenekültek a tetűhintások az Indexről.-:)

lac1 2012.04.04. 18:40:25

Amúgy nem értem a sok buta, semmirekellő állibsit és zsidót. Három napja volt az évfordulója annak, hogy az Oswieczim-i tábor emléktáblájáról leszedték a tarthatatlan, 4 millió áldozatról szóló táblát, és egy másik - ki tudja, mennyi igazságot tartalmazó - táblára cserélték. Igaz, hogy a végső szám. az 5999999 ennek ellenére sem változott, holott az eredeti 4 millió és az új táblán levő 1,5 millió között azért mégiscsak van 2,5 millió - megjegyzem, akik ott maradtak, azokért kár volt, mert az igazi trógerek időben el tudtak menekülni - lélek.

Nazarin 2012.04.04. 18:43:55

Érdemes lenne valami moderációt bevezetni az itt fröcsögő koszos fotelnácikra.

Guilelmus 2012.04.04. 18:44:43

@lac1: Azt mondják, hogy a tetves zsidó Bárándy gyerek indítványára büntetik a holokamu tagadását. De kérdezem én: azt is büntetik, a valaki helyesli a holokamut?-:))

Nazarin 2012.04.04. 18:45:31

Mi van, itt az egész kuruc.info? Jön még rátok Nürnberg, ne féljetek, rohadtak.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 18:45:36

@lac1:

nincs is viccesebb egy vérmatekozó mélyidiótánál, köszönjük, Barbi :)

Guilelmus 2012.04.04. 18:45:56

@Nazarin: Na, moderáld magad kicsifiam!-:))

Joe84 2012.04.04. 18:46:01

Botrány? Mert? Elegem van abból, hogy még mindig vannak tabu témák, hogy cigányokról, zsidókról nem lehet beszélni. 130 évvel ezelőtti történetről nem lehet beszélni anélkül, hogy a libsik elkezdenének ajvékolni. Inkább ez a botrány.

Guilelmus 2012.04.04. 18:47:29

@Nazarin: Nem ugrálsz, és nem pofázol kicsizsidó!-:)

lac1 2012.04.04. 18:47:37

@Guilelmus:
Na, ez valóban érdekes kérdés. Azonban továbbra is úgy tartom, hogy az okos nagyobbat tud rúgni, egyszerűen a képükbe kell nevetni, amikor ezzel terrorizálnak verbálisan. Nevetni és továbblépni.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 18:48:04

@milyen szép a Vértes, ó: ez a kedvencem, ez a vérmatekozás.

vajdasági mészárlásnál lehet, drezdánál lehet, hiroshimánál lehet, mindenhol lehet, csak a szent dogmánál nem.

használjátok a csubakkavédelmet, látom :D

lac1 2012.04.04. 18:48:21

@milyen szép a Vértes, ó:

Szívesen fogadom a TÉNYSZERŰ ellenvetésedet.

lac1 2012.04.04. 18:49:20

@Sachkter:

Ó, azt én is ismerem a South Parkból.
:-)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 18:49:45

@Joe84:

persze, miért nem lehet bármit hazudozni, sose értettem, mi a gond -- még mindig jobb, ha a "genetikailag alattvaló, moslékzabáló" műjobbosok ezt csinálják, és nem az asszonyt verik részegen

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 18:50:06

@Guilelmus: a holokauszt tagadásának büntethetősége vajon a legnagyobb cáfolata is annak?
különben miért kéne büntetni?
meg mi az, hogy tagadás?
aki utána született évtizedekkel, az max elhiszi, vagy nem hiszi, de nem tagadhatja, mivel nem is volt jelen.

hitéért valaki börtönbe zárni?

tatárjárás-tagadásért is jár börtön?

Guilelmus 2012.04.04. 18:51:07

@lac1: Azért a Bárándy csemete lúdtalpára rákötnék egy bronz cipellőt, mielőtt megúsztatnám.-:))

nemjogasz 2012.04.04. 18:51:44

Kíváncsian várom, mikor veszi majd elő a jobbik a 10-12-14. századi boszorkánypereket is, bizonygatva, hogy ott biza tényleg boszorkányokat égettek meg. (vagy esetleg hogy a zsidók égették meg boszorkányként azokat, akik leleplezték a szívcsakra elfoglalására szőtt szupertitkos világösszeesküvésüket.) Mindig is tudtam, hogy a szélsőjobbosok agyműködésével nagy baj van...

lac1 2012.04.04. 18:52:21

@Sachkter:
Nem kell tagadni. Azt kell mondani: nem hiszem.

Guilelmus 2012.04.04. 18:53:10

@Sachkter: Pontosan így van! Ha a király meztelen, halállal bünteti, aki észreveszi!

lac1 2012.04.04. 18:53:54

@Guilelmus:
SOHA nem szabad megölni senkit.
S-O-H-A!!!
Az ilyenből MINDIG mártír válik, ez pedig senkinek nem hiányzik.

Guilelmus 2012.04.04. 18:54:42

@nemjogasz: Kérsz te is egy bronz cipellőt a lúdtalpadra, mielőtt úszni mész?-:))

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 18:54:44

@lac1:

Koncentrálj arra a szempontra, bögyörőbuksi, hogy lehet, a 6 milliót nem az "összeadjuk a haláltáborokat"-módszerrel számolták ki -- és ez csak egy nagyon hirtelen ötlet. De azt hiszem, inkább hagyjuk, hadd örülj annak, hogy milyen ügyesen rájöttél a trükkre. :)))

manes 2012.04.04. 18:54:47

Jobbikos vagyok de már nekem is sok ez a tiszaeszlári dolog.Ki tudja,hogy mi történt pontosan.Senki.

koho 2012.04.04. 18:56:57

Erre az országra egyre jobban ráereszkedik a sötétség...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.04. 18:57:14

@Én_vezettem_?:

én csak azt nem értem, hogy ha a bibsiket, meg izraelt nem szabad bírálni, akkor hogy a faszomba bírálja nyíltan izraelt grass, és a haja szála sem görbül? meg faszomért ennek a postnak is majdnem a fele hozzászólása agresszív zsidózás, ha azt nem lehet?

lac1 2012.04.04. 18:57:25

@milyen szép a Vértes, ó:

Szerintem te is érzed, hogy ez rossz válasz, mert ezzel ezt írod, csak szépen mellébeszélve:
-Nem tudjuk mennyi és hogyan, de annyi, ne kételkedj!

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 18:57:57

@lac1: én nem tagadtam soha, nem is tagadhattam volna, mivel több évtizeddel később születtem...

@Guilelmus: te ezért a kijelentésért náci vagy, de a zsidóállat aki u.ezt írta a jobbikos képviselőről a Lehet Másik zsidóPárt blogjában, annak igaza van.

ilyen a világ...

zsidóknál alapvetés, hogy náci vagy, de más ne legyen náci. csak nekik van joguk felsőbbrendűnek nyilvanítani magukat, másokat legyilkolni, meglopni, üldözni, nyomorba taszítani etnikai alapon...

nemjogasz 2012.04.04. 18:59:25

@Guilelmus: Tipikus turulmagyar érvelési technika, ugyanakkor figyelemreméltóan rossz környezetben ellőve: ez az érvelés az utcán acélbetétes bakancsban bandázva esetleg hatékony, azonban itt csak szánalmas szájkarate.

873ujr3rk 2012.04.04. 19:00:21

gratulálok az igényes olvasóközösséghez. csak így tovább.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 19:01:04

@mavo: próbáld ezt meg mondjuk névvel, arccal miniszterelnökként, vagy USA elnökként...

már abból is botrány volt, amikor a BBC felmérése kimutatta, hogy a világ 2/3 úgy gondolja, hogy a zsidók legveszélyesebb nép a világbékére és az emberiségre.

grass is mit bírál? talán azt mondja, hogy mocskos náci ország, azonnal fegyverezzék le, a zsidónáci vezetők elleni nürnbergi perért kiállt? vagy bombázzák le dimonát ENSZ felhatalmazással?

naugye...

ha kadhafit legyilkolták azért, amit tett, akkor vajon sharont legkésőbb mikor kellett volna? 82? 83?

Guilelmus 2012.04.04. 19:01:44

@Sachkter: Így van, de egyébként szarok rájuk, ha nácinak neveznek, mivel egyrészt a saját hazámban, ha úri kedvem úgy tartja, még náci is lehetnék, másrész nem lehetek náci, mivel - sajnos-:)) - már nem létezik az NSDAP.-:)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:02:15

@lac1:

Ja, a szokásos jelenség: a mélyidióták nem tudnak magyarul. Pusztán arról írtam, hogy a fejtegetésed akkora hülyeség, hogy amellett, hogy szórakoztató, picit fáj is, arról semmit, hogy a hatmillió mennyire pontos szerintem. (És persze a hatmillió sem annyi, a hivatalos kutatások 5 és 6 millió közé teszik a számot.)

De mondom, valószínűleg mindenkinek jobb, ha inkább gratulálunk ahhoz, milyen ügyesen leleplezted a trükköt. :)))

lac1 2012.04.04. 19:03:11

@nemjogasz:

Ez meg tipikus állibsi, hogy a vitapartner VÉLT hovatartozását degradáló környezetbe helyezi:
"turulmagyar".

Mint amikor rád mondom: kozmopolita...
;-)

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 19:04:16

@nemjogasz: ismét a csubakkavédelem :D

a boszorkánypereknek mi köze a vérvádakhoz?
a vérvádban nem került elő lehetetlen természetfeletti dolog.

csupán annyi, hogy ókori barbár szokásokat mai napig tartó állatok embert áldoztak, és a vérét szertartásokhoz használták.
olyan hihetetlen ez, főleg a történelmi tények tekintetében?
a keresztények élő embereket égettek, kínoztak.

minap olvastam, hogy dániában hogy bántak a gyilkos önygyilkosokkal...

de még a 20. században is gyerekeket kasztráltak holland katolikusok, mert megrontotta őket egy egyházi személy - nem nem az egyházi személyt :D

nemjogasz 2012.04.04. 19:06:44

@milyen szép a Vértes, ó: meglehtősen árulkodó a ilyen zsebnácik szemléletére nézve, hogy azon vitatkoznak, hogy "csak" 1,5 millió vagy 5 millió. Mintha míg ötmillió ember lemészárlása egyan bűn lenne, de másfélmillióé teljesen rendben lenne.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:07:30

@Sachkter:

a szóbanforgó kérdőívben nem az szerepelt, hogy 'a zsidók mennyire veszélyesek a világbékére', hanem az, 'Izrael léte mennyire veszélyes a világbékére' -- mondjuk ennyi aggyal, és kettesalá magyartudással nem csoda, hogy nem érted a különbéget

a 'világ 2/3-a' meg persze tiszta hazugság

Guilelmus 2012.04.04. 19:07:31

@nemjogasz: Addig örülj, amíg csak "szájkarate"!-:))

lac1 2012.04.04. 19:08:36

@milyen szép a Vértes, ó:

Az ÉN fejtegetésem?
Nem kell gratulálni, nekem elég, ha minden nap egy-egy embert gondolkodásra ösztönzök ebben az irányban.
Érted? Csak napi egy. Az nekem - magamfajtának - nem tetszik, ha utánam, vagy bárki után szajkózzák a véleményeket, mert az állibsikhez hasonlóan, akik a dogmatikus vitákban jeleskednek csak... Gondolkozzanak, és akkor nem lehet őket sarokba szorítani. nekem jó, ha az én személyemen keresztül próbálod meg bagatellizálni ezt az érdekességet, annál többen olvassák, és remélhetőleg értelmezik.
Csak rajta.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:09:11

@Guilelmus:

az nsdap-ba beléphettek szláv aljanépek is? ehh, kicsit csalódtam most

Guilelmus 2012.04.04. 19:09:27

@milyen szép a Vértes, ó: Szànalmas magyarázkodás... Sajnos veszélyesek vagytok a "világbékére", ez az igazság!-:)

lac1 2012.04.04. 19:10:12

@nemjogasz:

Az a baj, hogy aki ebben hazudik, az másban is. És aki hazudik, az lop is, ennek viszont nap- mint a jelét látjuk.

nemjogasz 2012.04.04. 19:12:09

@Sachkter: úgy jön hozzá, hogy 130 éve falun kb. olyan volt az értelmi színvonal, mint 500-600-700 éve, ugyanolyan babonán alapuló és minden józan alapot nélkülöző, zsigeri vád. És a bűnvádi eljárás sem volt éppen sokkal komplikáltabb, mint a boszorkányperek idejében (tudod, 130 éve még nem volt helyszínelők, de még az ujjlenyomatot se ismerték a vidéki magyarországon)
És a relevanciája, hitelessége sem sokkal nagyobb egy 130 éve lefolytatot eljárásnak, mint egy 500 lve lefolytatotténak.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:12:41

@lac1:

ahhoz képest lelkesen szajkózod ezt a hülyeséget

utoljára, aztán csak röhögök, ha nem gond: annak, hogy egy konkrét táborban hány embert öltek meg, nincs sok köze az összes áldozat számának kiderítésére irányuló módszerekhez

de tessék, itt egy kockacukor, Barbi :)

Guilelmus 2012.04.04. 19:13:21

@milyen szép a Vértes, ó: Azt, hogy "aljanépnek" nevezed azt a nemzetet, mely a tetves mosdatlan galíciai őseidet befogadta, azon nem csodálkozom - csak a formátokat hozod -, de hogy még "szlávok" is legyünk, na az már érdekes.-:)

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 19:14:00

@milyen szép a Vértes, ó: izrael nem a zsidó állam?

miért hazudsz? nem izrael léte volt, hanem rangsorolni kellett az országokat/népeket.

a zsidók legyőzték iránt, északkoreát, oroszokat, kínát és az USA-t :)

de nem baj, ne is foglalkozz ilyen apróságokkal.

de az 1-2 éve véget ért tamil ellenállás prolongálását is a zsidóknak köszönheti sri lanka...

Ostrowsky volt moszad ügynök mesélte el a könyvében, hogy egyszere, egy időben képezte ki és fegyverezte fel a tami tigriseket és a sri lankai kormánycsapatokat a drága izrael, tamilkat gerilla harcra reguláris erők elleni küzdelemre, kormáncsapatokat gerillák elleni küzdelemre.
jó biznisz a háború, főleg a zsidóknak....

jah Ostrowskyt anno élő adásban fenyegették meg zsidó illetékesek, hogy kinyírják :)

nemjogasz 2012.04.04. 19:14:07

@Guilelmus: örülök is, el sem tudod képzelni, milyen jókat röhögök itt a gép előtt az ilyen szánalmas emberszerű létformákon, mint te, aki ugyan náci, de még ahhoz is gyáva, hogy a való életben fenyegetőzzön, neeem, inkább csak egy fórumba röfög, és azt hiszi, hogy ez olyan kurvára megfélelít bárkit is.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:15:05

@Guilelmus:

Csak tudnám, miért tűnik úgy rendszeresen, hogy az ilyen mélyostobák kb. két hónapja tanulnak magyarul. ;-)

sanyix 2012.04.04. 19:16:17

@Guilelmus: HAHA világbéke, mintha béke lenne. igaz még mindig jobb mintha az egész világon ölné a másikat. Így csak izraelre, afganisztánra, szíriára, irakra, és néhány afrikai országra korlátozódik. Egyelőre... a biztos viszont hogy izrael mint náci hatalom, ex terrorista vezetőkkel, minden törvényen felül állóságával, és atomfegyvereivel tényleg aggasztó. Irán ha tényleg lenne atomfegyvere max pár légypukit tudna összehozni izraelhez képest.

lac1 2012.04.04. 19:16:38

@milyen szép a Vértes, ó:

Sajnálom, hogy nem érted, de azért még futok veled egypár kört:
ha így van ahogy írod, akkor miből következtették ki a végeredményt? Megálmodták?
De azért jó olvasni, hogy te röhögsz ezen a témán, akármilyen morbid is.

Guilelmus 2012.04.04. 19:17:24

@nemjogasz: Kikérem magamnak!-:)) Ütöm-vágom én a "való életben" is a mocskos zsidót.-:)))

lac1 2012.04.04. 19:17:28

@Guilelmus:
Ezzel ne bántsd, ő nem zsidó. A rosszabbik fajtából való.

willdataa 2012.04.04. 19:17:29

Nincs abban semmi babona, ha valakik meggyilkolnak egy kislányt. A gyilkosság mint cselekmény nem valami elavult dolog amit csak több száz éve végeztek, azt manapság a legmodernebb korban a 21. században is gyakran elkövetnek.

nemjogasz 2012.04.04. 19:19:19

@lac1: a nácik miért annyira kényesek arra, ha lenácizzák őket? Szégyenlik, vagy mi? Akkor meg miért röfögik be kommentbe a náci nézeteiket? Kínzó kérdések tömekelege...

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 19:19:20

@nemjogasz: "minden józan alapot nélkülöző, zsigeri vád"

tehát a keresztények soha nem égettek élő embert máglyán, ez csak középkori babona...

na takaroggyá...

meg azt az apróságot se felejtsük el, hogy a tiszaeszlári perben az eljárás pont azért indult, mert a kis samu arról fecsegett mindenkinek, hogy apja meg a bátyja ölték meg esztikét, és ő látta.

szal az kizárható, hogy őt a gonosz antiszemiták betanították erre a vallomásra...
biztos gonosz gárdistákok időgépet szereztek...

"Április végén Scharf Samu, a zsidó templomszolga Scharf József négyéves kisfia arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, a fiú apja és bátyja, Scharf Móric segítségével. Május 4-én Solymosiné erre hivatkozva ismét vizsgálatot követelt a zsidók ellen; a nyíregyházi törvényszék Bary József aljegyzőt jelölte ki vizsgálóbíróul. Bary május 19-én Tiszaeszlárra utazott, letartóztatta Scharf Józsefet és feleségét, és megkezdte a falubeliek kihallgatását. "

asszem ez bőven elég ahhoz, hogy egy értelmes ember azt a verziót tartsa igaznak, amit a kis samu mindenféle kényszer nélkül tett elbeszélése, és a történelmi tények is valószínűsítenek.

inkább mint az olyan csubakkavédelmet, hogy
-aki elhiszi, elmebeteg
-babona
-a zsidók nem is csinálhattak ilyet, mert vérrel nem érintkezhetnek

ezt meséljétek el ezeknek a rabbiknak, akik szájjal szívják el a vért a metélt gyerek farkából.
van, amikor szegényt megfertőzik hepatitisszel, de hát a mocskos náci népség ókori barbár szokásait tiszteletben kell tartani...

lac1 2012.04.04. 19:19:34

@milyen szép a Vértes, ó:

Óhohohó!

Barátom, ez nem a szochnut... kapcsoljál már.
:-))))))))))))))))))))))))))))

Gerilgfx 2012.04.04. 19:19:38

Szerintem teljesen korrekt beszéd, igyekszik tárgyilagos lenni, elég konkrét zsidózás is van benne, ha éppenséggel valaki azt akar, de a hangsúly mégsem ezen van, hanem a lényegen.

Szerintem ez egy tökéletes, nagyon jól megkonstruált beszéd.

A blogbejegyzés felvezetése köszönőviszonyban sincs sem a linkelt beszéddel, sem a valósággal. Számomra tipikusan egy szánalmas, neoliberális fröcsögésnek tűnik, és az ország számára is: a ti megbukott ideológiátok utolsó rúgásai már csak noname fikablogokon való ész nélküli fröcsögésre futja, nemhogy arra, hogy a parlamentbe jussatok.

És ez így is van rendjén.

Elbuktatok.

Guilelmus 2012.04.04. 19:20:02

@lac1: Rákérdezhetek? Bérenc?-:))

lac1 2012.04.04. 19:20:09

@nemjogasz:

Ezt most miért nekem írod?

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:20:34

@Guilelmus:

éljen, még annál is butább vagy, mint amit eddig láttunk

arra próbáltam célozni, kedves retardált, hogy bálványaid, akiknek oly szívesen térdeltél volna a cipőjére, nagyjából szláv selejtnek tartották a környék népeit, a magyarokat beleértve -- szóval biztos örültek volna, ha még ennek a selejtnek is a legalja közéjük akar törleszkedni

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 19:21:02

@nemjogasz: tehát akit lenáciznak, az attól lesz náci, hogy le van nácizva?
klasszikus judeodemagógia :D

nácit jelenleg szinte csak a zsidók között találni.
legalábbis csak náluk teljesen általános és legitim, hogy a többség náci legyen, és egész országuk, világnézetük arra alapuljon.

Guilelmus 2012.04.04. 19:22:27

@nemjogasz: Azt, hogy "szégyellik", két L-el írják! Tehát neked innentől kuss van.-:) Egyébként dehogy szégyeLLem! -:) Büszkén vállalom, kicsizsidó!-:))

lac1 2012.04.04. 19:25:06

@Guilelmus:

Nem. A bérenc pénzt- vagy valami más anyagit kap a munkájáért.
Ez a fajta valami, akár gyermekkorban átélt lelki trauma (ez csak példa!) okozta érzelmi seb öngyógyítására kialakult deformáció.
Az egyik munkatársam a sok Oswieczim-i gyermekfénykép okozta deformitás hatására adott zsidó nevet a későn született kislányának, gondolván ezzel helyrehozhat valamit a történelemből.
Sima orvosi eset.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:25:14

@lac1:

nem foglalkoztam a témával, szóval csak hirtelen ötletek: összeadják a zsidó lakosok számát a holokauszt előtt, majd után?

összeszedik a bevagonírozottak számára vonatkozó adatokat, meg a gettókban meghaltakra vonatkozókat ésatöbbi?

ehh, mindegy, t'od, mit: összeadták a haláltáborokat, oszt jó'van, ne terheljük túl az agyad

nemjogasz 2012.04.04. 19:25:22

@Sachkter: nem, a boszorkányperekre tömegével vannak történelmi bizonyítékok. Például az akkori törvények is, csak hogy a legfajsúlyosabbat említsem.
Te meg egy 130 éve, egy nemtom hány éves gyerek által tett állítólagos vallomás alapján mint tényként kezeled, hogy ott zsidók öltek, hogy legyen pászka. Elég abszurdnak tűnik úgy alapból is, de hogy ez most, 2012-ben miért is releváns, azt meg főleg fel nem foghatom. Esetleg rendszeresen ölnek meg szűzlányokat manapság éppen pászkakészítés időszakában? Lemaradtam valamiről?

Mr.Insurgens 2012.04.04. 19:25:24

„ A titkos zsidó cionizmus feljegyzései szerint Salamon és más zsidó bölcsek már i.e.929-ben, elméletekben kidolgozták Cion békés világhódító tervét.
A történelem folyamán részleteiben tovább dolgozták a tervet olyan emberek, akik következésképpen bevoltak avatva az ügybe.
Ezek a bölcs emberek úgy döntöttek, hogy békés eszközökkel meghódítják a világot Cion számára – a Jelképes Kígyó ravaszságával, amelynek feje a zsidó közigazgatás tervébe beavatottakat jelképezte, a teste pedig a zsidó népet.
A közigazgatást mindig titokban tartották, még magától a zsidó néptől is!
Ahogy a Kígyó behatolt a nemzetek szívébe, aláásta és elnyelte ezeknek az államoknak a hatalmát.
A jövendölés szerint a Kígyó be kell, hogy fejezze munkáját, szigorúan ragaszkodva a tervhez, míg a pályát be nem zárja és a fej vissza nem tér Cionhoz.
Ez azt jelenti, hogy a kígyó bekeríti Európát és Európa megbéklyózásának segítségével bekeríti az egész világot!
Ezt úgy kell véghezvinni, hogy minden eszközzel gazdaságilag kell leigázni az országokat!
A Kígyó feje csak akkor térhet vissza Cionhoz, miután Európa összes szuverén államát tönkretették, amely azt jelenti, hogy gazdasági válságokkal és nagybani pusztítással lelkileg demoralizálják és erkölcsileg megrontják az embereket.”

Idézet: Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei/Magyarázatok

Hunor Levente 2012.04.04. 19:26:08

@szubkritikus tömeg: Nem sokban különbözik. A keresztény vallás (és a többi monoteista) alapvetően egy primitív, barbár, embertelen ideológia, csak szépítgetik, kozmetikázzák.

lac1 2012.04.04. 19:26:56

@Guilelmus:

Jaaaaaaj, ezt kár volt. Van elütés és figyelmetlenség, és van hiányos oktatás. Most kihúztad a gyufát nála.

nemjogasz 2012.04.04. 19:27:03

@Sachkter: tehát akit lezsidóznak, attól lesz zsidó, hogy le van zsidózva? (behelyettesíthető tetszés szerint a buzi, nemzetáruló, libsi, komcsi, stb.)

Parasite 2012.04.04. 19:28:18

szörnyű látni, hogy mennyire sötét mindenki!

lac1 2012.04.04. 19:29:26

@milyen szép a Vértes, ó:

Igen, ez lehetne egy jó megoldás is, csak hát vannak itt réges-régi papírok is, ha nagyon akarnám, az archívumból elő is szedhetném, de lehet sokáig tartana, mi szerint a háború előtt a számlálás szerint ÖSSZESEN 6 millió zsidót tartottak számon egész európában.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 19:29:29

@Mr.Insurgens: a jegyzőkönyvek hamisítványok :D
hogy az abban foglaltak szinte mind valóra váltak, az nem bizonyíték :D

@nemjogasz: a perekre igen, de az elkövetett cselekedetekre nem, és az, hogy a bözse varjúvá változott és elrepült, ezt tudjuk, hogy képtelenség.

de az nem képtelenség, hogy beteg agyú barbár faszok emberi áldozat vérét használják fel a faszságaikhoz. sőt, ilyen ma is létezik.
minapi hír mexikóból, hogy gyereket áldoztak vmi álkeresztény szektások.

de ilyet a zsidók akkor sem csináltak soha. sőt, semmi rosszat.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:31:08

@Guilelmus:

és magyaráz a szerencsétlen szakközepes

'A szégyenli ugyancsak helyes beszélt nyelvi forma, valamint népnyelvi változat. A régi nyelvben létezett a szégyenell — szégyenelli, ennek maradványa a szégyenli.'

lac1 2012.04.04. 19:31:10

@lac1:

Sőt, vannak archívumi anyagok, ahol rabbik a háború ELŐTT is 6 millió áldozatról beszéltek. Nekiállok megkeresni, nem biztos, hogy egyből meglesz, de ha dobsz egy mélt, elküldöm, ha megtalálom.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 19:31:31

@lac1: háború előtt volt 13-15millió zsidó.
1946-os adat: 18 millió.

na ez hogy jön ki az ismert 'tények' fényében? :) erre kéne egy gyors válasz.

kibogozom 2012.04.04. 19:31:35

Mi az ott a jobbikos képviselő előtt az asztalon?

Simán egy Uzinak nézem.

komment1 2012.04.04. 19:32:31

Nagyon jó, hogy felemelitek a szavatok emiatt. Elképesztő botrány. Eddig sem volt a Jobbik a szívem csücske, de ez a teljesen nyílt, a Parlamentben elkövetett antiszemita uszítás remélem végleg betesz nekik. Fónagy János erről beszélt a viszontválaszában.

Guilelmus 2012.04.04. 19:33:19

@milyen szép a Vértes, ó: Aha, a régi nyelvben...-:)) Mennyire régiben? Amikor kimosakodtátok magatokat Galíciából?-:))

lac1 2012.04.04. 19:35:22

@Sachkter:

Jó, megkeresem valahol, hogy akkor én miben és hol tévedtem, vagy emlékezem rosszul.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 19:35:44

@komment1: te mit láttál? :)
uszítás? a bűncselekmény, és annak tényállásbeli követelményei sincsenek itt jelen, tehát hamisan vádolsz valakit.

antiszemita? mondott valamit más szemitákra is?
zsidókról kellemetlen igazságot kimondani már antiság? :D

Guilelmus 2012.04.04. 19:36:31

@komment1: Ja, keblemre barátom, emeljük fel szavunkat az országpusztító zsidó hordával szemben!-:)) Ugye így értetted?-:))

nemjogasz 2012.04.04. 19:37:36

@Sachkter:
Persze, elvileg elképzelhető. De az, hogy valami elképzelhető, még nem jelenti azt, hogy megtörtént, és főleg nem egy 130 éve, primitív körülmények között lefolytattot perben született ítélet alapján(és itt nem releváns, hogy felmentő volt.) Ez alapján tényként kezelni, hogy ott zsidók pászkáért gyilkoltak, hááát meglehetős logikai csavar. És főleg ezt így érvként használni 2012-ben....

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:38:24

@lac1:

inkább 8-10 milliót, de nem akarom elvenni tőled a zseniális felfedezés örömét, érzem, mindjárt rájössz, hogy ha 6 millióan voltak, akkor nem is ölhettek meg 6 milliót

lac1 2012.04.04. 19:38:30

@komment1:

Mert? Meghúzza a fülüket?

nemjogasz 2012.04.04. 19:41:36

@nemjogasz: helyesebben inkább a 130 éve lefolytatott perben történő megvádolás alapján

Guilelmus 2012.04.04. 19:42:04

@nemjogasz: Jujjjj, te el tudod azt képzelni a csodálatos választott nép okos fiairól, hogy bárkit is meggyilkoltak?-:) Nahaaatttt

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:44:25

@Guilelmus:

Én megértem, hogy rendkívül szellemesnek hiszed magad, de nem lehetne picit ötletesebben? A Galíciázás hatodjára már unalmas csöppet, csak tanultál otthon még 1-2 menő szófordulatot (neeem, az 'agyonverlek, te picsa, és a kölyköket is' nem ide tartozik) -- és legalább nem állsz neki bizonygatni, hogy tudsz magyarul, az is valami :))

nemjogasz 2012.04.04. 19:45:58

@Guilelmus: nem a szíriuszi kilencszercsavaródó dns-ű szittyanemzet a szűzmária és az úristen választott népe? Vagy nem ezt tanítják az Attila hun népfőiskolán a jobbik szeánszain?

komment1 2012.04.04. 19:46:39

@lac1: Nem Laca, magukat ássák el. Tudod, vannak ilyen jelentős pillanatok, amikor valaki elvágja magát. Végleg. Tudod, mint Schmitt. Mindig nagyon rühelltem a Jobbikot, de azt gondoltam, hogy pl amikor parlamenti párt politikusaként egyiket-másikat meghívják a Közgázra, az rendben van, mert a szavazók 20%-át képviselik. Most olyat léptek, amit nem kellett volna a saját jól felfogott érdekükben. Meglesz a következménye, saját maguk ássák el magukat.

Guilelmus 2012.04.04. 19:47:31

@nemjogasz: :)) na, ebben legalább volt humor. Dobom a liba combot!-:))

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 19:47:41

@nemjogasz: na még1x

-a kis samu már akkor apját vádolja meg, amikor még nincs semmilyen eljárás ellenük, sőt Eszter anyja pont a kis zsidó által terjesztett dolog miatt tesz újabb bejelentést, aminek következménye, hogy 3 héttel később apját, anyját letartóztatják.

- egy 4-5 éves gyerek ilyet nem talál ki, nem hazudik.

- ráhatás még nem is történhetett a hatóság részéről

- a vérvád gyakorlata történelmi tény

- 2 hónappal később találnak egy hullát, de az nem eszter, de az ő ruhái vannak rajta, tehát valakinek a birtokában voltak a ruhák.

- senki mást nem gyanúsítottak meg az ügyben, más fel sem merült.

nem kell jogásznak lenni ehhez.

meg ugye occam borotvája - a sok alternativából a legkézenfekvőbb az valóságos.

Solymossy Esztert a zsidók ölték meg, hogy a vérét barbár rituális szokásokhoz használják fel. ez tény.

nemjogasz 2012.04.04. 19:48:42

@milyen szép a Vértes, ó:
hagyjad már szegényt, most éppen kompenzál a sikertelen élete miatt... Nincs pénze pszihomókusra, valahogy meg kell küzdenie a kisebbségi komplexusával.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:49:16

@lac1:

Egen, az, hogy több mélyszerencsétlen is leírja, hogy a 'csembörszenciklópédijába az vót', komoly tudományos kutatás, köszönjük, Barbi (és még mielőtt nekifutnál: nem a számot vitattam épp, hanem a próbálkozás vicces).

lac1 2012.04.04. 19:50:26

@komment1:

Komolyan azt hiszed, hogy ezzel elvágták magukat? Aki eddig sem szerette, az ezután jobban nem szereti? Dupla vastag keresztet teszel a választáson a másik négyzetbe?

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 19:50:28

@komment1: "Most olyat léptek, amit nem kellett volna a saját jól felfogott érdekükben. Meglesz a következménye, saját maguk ássák el magukat."

kimondták az igazat?
el merték mondani a véleményüket?

milyen következménye? hogy az olyan köcsögök mint te, ezután sem fognak rájuk szavazni? és?
akik eddig rájuk szavaztak, azokat vagy kurvára nem érdekli tiszaeszlár, vagy azt az álláspontot képviselik, amit ők.

te meg rázhatod az öklöd...

Guilelmus 2012.04.04. 19:50:42

@milyen szép a Vértes, ó: Látom sérti az öntudatod, ha felemlegetem azokat az időket, amikor még nem tudtátok, hogy jó ellenszer a tetvek ellen a mosdás.-:)

lac1 2012.04.04. 19:51:26

Egy másik megélhetési rettegő:

Mengele miatt nem mert 64 évig orvoshoz menni
2009. december 12., szombat 10:30

Izraeli szívspecialisták mentették meg annak a 85 éves férfinak az életét, aki 64 éven keresztül nem mert orvoshoz menni - mert azt hitte, mindegyikük olyan, mint Robert Mengele, aki rajta is kísérletezett az auschwitzi haláltáborban.

Jichak Ganon nem volt meglepve, amikor a kórházban közölték vele, hogy csak egy veséje van. Annál jobban megdöbbentek az orvosok, amikor hallották a válaszát: "Tudom. Amikor legutoljára láttam a másik vesémet, az Josef Mengele kezében lüktetett. Ő is orvos volt, tudják."

Ez meg is magyarázta a családja számára, miért nem volt hajlandó a férfi orvoshoz menni 1945 januárja óta, amikor kiszabadult Auschwitzból. Egyetlen rokona sem tudta ugyanis, hogy Jichak is Mengele kezébe került a haláltáborban.

A görög származású férfinak a családja nagy részét - a szüleit és öt testvérét - Auschwitzba deportálták. Édesapja már az utat sem élte túl, az édesanyját és a testvéreit pedig a megérkezésük után azonnal gázkamrába vitték.

Jichakot azonban Mengele kiválasztotta, hogy rajta is kísérleteket végezzen. A férfi elmesélte, hogy a Halál Angyala - ahogy a táborban hívták - érzéstelenítés nélkül vette ki a veséjét. "Leírhatatlan volt a fájdalom, éreztem a szike minden egyes vágását. Láttam, ahogy a vesém a kezében lüktet. Ordítottam, mint egy őrült, és imádkoztam: Halljad, óh, Izráel, Jehova, a mi istenünk Jehova egyetlen egy... És imádkoztam a halálért, hogy ne kelljen tovább szenvednem."

A könyörgései azonban nem hallgattattak meg. A műtét után nem kapott fájdalomcsillapítót, és visszazavarták dolgozni - neki kellett feltakarítani a vért a műtőben a többi áldozat után.

Mengele hat hónappal később ismét maga elé hurcoltatta a férfit. Akkor jéghideg vízzel teli kádba tették, Mengele pedig időről-időre megvizsgálta, hogy figyelje a tüdeje működését.

"Aztán kiválasztottak elgázosításra, mert a testem már nem volt a hasznukra" - mesélte tovább a családjának Jichak Ganon. Aznap reggel ő lett volna a 201., akit a gázkamrába küldtek volna - ám annak kapacitása csak kétszáz fős volt. Ez mentette meg az életét.

A haláltábor felszabadítása után Ganon visszatért Görögországba, ahol találkozott a nővérével és a fivérével, akik túlélték a megpróbáltatásokat. 1949-ben emigrált Izraelbe.

A családja korábban nem értette, miért nem megy soha orvoshoz, miért kúrál saját maga minden egyes megfázást, fertőzést, horzsolást, sérülést és betegséget. "Ahányszor csak beteg lett, mindig azzal hárította el az orvost, hogy csak fáradt" - mesélte a felesége, Ahuva. Egy hónappal ezelőtt azonban a szívrohamot már nem tudta maga kezelni, és kiderült a titok.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:52:35

@Sachkter:

igen, négyéves gyerekek nem találnak ki dolgokat, csak az igazat, a szent igazat vallják, a fogtündér őket úgy segélje!

húbazmeg :)))))

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:54:22

@lac1:

Konkrétan mi ebben a 'megélhetés', kedves mocskosféreg?

lac1 2012.04.04. 19:55:00

@milyen szép a Vértes, ó:

De a négyéves gyerekek, akik 130 évvel ezelőtt 500-600 évvel ezelőtti szinten éltek, ilyen bonyolult dolgokat kitaláltak...
..

Guilelmus 2012.04.04. 19:55:38

Na, gyerekek, egy örőm volt Veletek. Sajnos mennem kell. Latinovits Zoltán szavaival búcsúzom, aki állítólag egyszer így kiáltott bele a pesti éjszakába: "Zsidók, felállni!"-:))

nemjogasz 2012.04.04. 19:55:46

@Sachkter:
"egy 4-5 éves gyerek ilyet nem talál ki, nem hazudik."
Ezért is fogadják el manapság is a 4 éves gyerekek tanúvallomását. Olvass egy kis fejlődéspszichológiát, a 4-5 éves gyereket még a valóságot sem képesek elválasztani a fantáziaviláguktól. Ha nem is maga találta ki, az ilyen kis gyerekeket extrém könnyű befolyásolni (lásd ha nem alszol el, elvisz a mumus, és komolyan veszi), a befolyásolhatóságot csak erősíti, hogy fel sem tudja fogni az általa elmondottak súlyosságát.
Az, hogy mást nem gyanúsítanak, csak annyit jelent, hogy nem gyanúsítottak mást, mint ahogy Mór esetén sem gyanúsítottak mást, de mégse az követte el, akit elítéltek (csak a logikai bukfenc bemutatására mondom)
Ha más gyilkolta meg, a ruhacserét az a gyilkos is végrehajthatta.
Magyarul egy kisgyerek vallomása és a tény, hogy zsidókat vádoltak, ennyi áll rendelkezésre. Hát, nem vádolna ma egy ügyész sem ilyen "stabil" bizonyítékok alapján...

==T== 2012.04.04. 19:56:08

@komment1: "Mindig nagyon rühelltem a Jobbikot"

Ebből kifolyólag a te elítélő véleményed kevéssé releváns.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:56:19

@Guilelmus:

alakul, alakul, persze vicces, hogy egy magadfajta fehércigány emleget tetveket, de a próbálkozás azért díjazandó :)

willdataa 2012.04.04. 19:57:01

@milyen szép a Vértes, ó: Nem életszerű hogy egy 4 éves gyermek csak kitalálta ha azt mondja hogy az apjáék meggyilkoltak egy lányt, ráadásul pont azt a lányt aki eltűnt.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 19:57:47

@lac1:

fuss neki még párszor szerintem :)

komment1 2012.04.04. 20:00:03

@Sachkter: Á, nem rázom. A szörnyűségeket az ember vagy megdöbbenéssel vagy szomorúan figyeli, és tesz ellene, amit tud. Remélem például téged innen páros lábbal rúgnak ki, mint ahogy a jobbikost a Parlamentben is eleve félbe kellett volna szakítania a levezető elnöknek. Abszolút híve vagyok a szólásszabadságnak, de van a gonoszságnak egy olyan szintje a beszédben is, ami már nem megengedhető normális fórumokon. Más szankciót nem tartok feltétlenül szerencsésnek, de azt igen, hogy az ilyen beszédet félbe kell szakítani, az ilyen kommentet, felhasználót törölni kell.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 20:00:29

@willdataa:

igazad van! az se életszerű, hogy csak kitalálta, hogy szörny van az ágya alatt

tényleg van, aki szerint négyéves gyerekek vallomását komolyan szokták venni, vagy csak ebben az esetben kellene?

willdataa 2012.04.04. 20:01:17

@komment1: A parlamentben az van akit a nép odaküld, azt nem lehet cenzúrázni.

lac1 2012.04.04. 20:01:41

@milyen szép a Vértes, ó:

Huhú, ezt talált. Most kissé elgondolkozom mégiscsak a származásodról. Hiába no, a szupremácizmus megsértése főben járó bűn, most még megúsztam egy virtuális lebunkózással...
..
Hogy hol? A szerencsétlen öreg sajnos túl buta volt a szenvedéséért kárpótlást kérni, na de ha zuroff előbb tudomást szerez az öregről...
;-)

lac1 2012.04.04. 20:02:45

@milyen szép a Vértes, ó:

A többiek reagálásból úgy tűnik, nem kell.

willdataa 2012.04.04. 20:03:11

@milyen szép a Vértes, ó: Manapság a legmodernebb 21. században is alkalmazza az igazságszolgátltatás a gyermek tanuk tanuvallomását, ez nem valami elavult középkori dolog.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:04:12

@milyen szép a Vértes, ó: olyat nem is, hogy látta, hogy a fater(aki sakter) és bátyus elvágták a keresett esztike torkát, és a vérét felfogták egy edénybe, aztán azzal varázsoltak meg hókuszpókoltak...

vagy szegíny 4-5 éves kis samukát addigra már megfertőzte az antiszemitizmus, és tisztában volt a vérvád mibenlétével :D

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:05:43

@milyen szép a Vértes, ó: ezt kérdezd azoktól, akiket 4 éves gyerekük elbeszélése és rajzai alapján ítélnek el pedofíliáért :D

jah, a fogtündért meg felnőttek mondják a gyereknek, nem magától találja ki...

lac1 2012.04.04. 20:06:21

...ja, van még, de kicsit uncsi a linkeket idemásolni. Aki kíváncsi, talál még, ha ügyes.

lac1 2012.04.04. 20:07:57

@willdataa:

Ó, a mostaniakét igen, de a 130 évvel ezelőtt élt négyévesek azok olyan szinten voltak, mint 5-600 évvel ezelőtt, az itteni moszad bértollnokai állítása szerint, nem tudtad?

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 20:08:48

@lac1:

az, aki azt mocskolja, aki Mengele után nem mer orvoshoz menni (és megélhetési, csak elfelejtett pénzt kérni, ugye, kedves félállat?), az az a kategória, aki azon röhög, hogy a csaj fél a férfiaktól, miután megerőszakolták öten -- és ez utóbbi is jellemző rád valószínűleg

szóval a 'mocskos féreg' jó lesz részemről -- pá, pá, állatka

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 20:11:34

@willdataa:

hozhattál volna pár példát is, ha már -- mondjuk 1-2 "látott egy gyilkosságot" jó lesz

persze ha jól látom, a bátyjából már mást vertek ki, de sebaj:)))

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:11:36

@milyen szép a Vértes, ó: jah erre nem lehet azt mondani, amit a vérvádra? hogy aki elhiszi, az beteg?

lac1 2012.04.04. 20:12:17

@milyen szép a Vértes, ó:

Szia.
Amúgy nem röhögtem. Vagy... mutasd meg.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.04. 20:13:07

@nemjogasz: Hogy ma egy ügyész milyen "alapos gyanú" alapján vádol, azt inkább ne feszegessük. Az igazságszolgáltatás rendszere recseg-ropog, és hamarosan összedől.

komment1 2012.04.04. 20:13:09

@willdataa: Hát ebben nagyon tévedsz. A házelnöknek és bárki levezető elnöknek joga van félbeszakítania a különösen felháborító beszédeket. Mint ahogy ahhoz is joga van, hogy egy törni-zúzni kezdő képviselőt kivezettessen. Persze nem Kövér vágyálmaira gondolok az új rendtartásról. Kövér ilyen felháborító esetekben sosem szól, hanem az a baja, ha valaki kajál vagy ismételi önmagát vagy másokat. Röhej.

Mr.Insurgens 2012.04.04. 20:14:12

Ha a zsidók iránti harag és ellenszenv csak egy bizonyos országban és egy bizonyos időben létezett volna, könnyű lenne ennek a haragnak az okait megindokolni. Azonban pont az ellenkezőjéről van szó. Ez a faj a kezdetek óta az összes népek gyűlöletének a célpontja volt, amelyek között élt. Mivel a zsidók ellenségei a legkülönbözőbb fajokhoz tartoztak, egymástól nagyon távoli területeken laktak, különböző törvénykezéssel rendelkeztek, egymástól teljesen eltérő elveket vallottak, sem ugyanazon hagyományaik, sem pedig ugyanazon szokásaik nem voltak és nem hasonlatos szellem vezérelte őket, így muszáj az antiszemitizmus általános okait mindig magában Izrael népében keresni, és nem azokban, akik szembeszálltak vele.

lac1 2012.04.04. 20:14:45

Vértes: nem vagy te véletlenül nőnemű?

willdataa 2012.04.04. 20:14:53

@milyen szép a Vértes, ó: A 4 éves gyermek 14 éves bátyja is megerősítette a 4 éves által elmondottakat, amellett az ítélethozatalig konzekvensen kitartott, az állítólagos megverése soha nem igazolódott, tehát 2 tanu egybehangzóan állította hogy meggyilkolták a lányt.

lac1 2012.04.04. 20:16:20

@Mr.Insurgens:

Ó, hát olvassál többet, mert erre is megvan a válaszuk, mégpedig az, hogy mindig mindenki irigy volt rájuk, mert mindenkinél okosabbak voltak és jobban teljesítettek.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 20:16:44

@Mr.Insurgens:

zseniális

történelemből és biológiából is jeles voltál, ugye?

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:16:44

@milyen szép a Vértes, ó: "persze ha jól látom, a bátyjából már mást vertek ki, de sebaj:)))"

aham, szóval már próbálsz ferdíteni is.
a kis samu még mindenféle eljárás előtt mondta azt, amit. senki nem verte, senki nem kényszerítette, esély sem volt a befolyásolására.

nem mer ovoshoz menni mengele sztorira lehet azt mondani, amit a vérvádra, hogy beteg, aki elhiszi??

willdataa 2012.04.04. 20:16:50

@komment1: Hogy mi számít felháborítónak az ízlés kérdése, van aki szerint ez, van aki szerint az.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:17:15

vérvád - beteg aki elhiszi
holocaust - börtönbe mész, ha nem hiszed el

röhögő 2012.04.04. 20:18:19

@lac1: Mekkora mocsok vagy! Anyád miért nem nyelt le inkább?

lac1 2012.04.04. 20:18:33

Érdekes, most is uygaz van, mint mindig mindenhol. Most is tudtam előre, hogy a kabbala által meghatározott áldozatszámokat senki nem fogja véleményezni, és hát... így jöjjön be a lottó ötösöm.

komment1 2012.04.04. 20:19:58

@willdataa: Egy frászt öregem. Ez mélységesen felháborító volt. Ha nem látod, akkor sajnálatra méltó vagy.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 20:20:19

@Sachkter:

isteneimre, mi az anyanyelved? :)

arra próbáltam utalni, hogy fura, hogy ha egyszer tökéletesen hiteles forrás egy négy éves gyerek, a bátyjából később mégis meglehetősen mást vertek ki

úgy érted, nem igaz a mengelés sztori? egyrészt alighanem az, másrészt emlékeim szerint nem én hoztam elő

lac1 2012.04.04. 20:20:24

@röhögő:
Én? Miért?

(Akkor a másik hülyéről szóló cikket ide se másoljam?)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.04. 20:21:29

@willdataa:

az úgy megvan, hogy a bátyja meglehetősen mást vallott?

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:24:31

@milyen szép a Vértes, ó: a bátyja is u.azt vallotta

"Vallomása szerint apja a szombat reggeli istentisztelet után behívta az arra járó Esztert, hogy segítsen levenni a gyertyatartókat (ami a zsidóknak szombaton tilos volt). Ezután egy Hermann Wollner nevű zsidó vándorkoldus, aki a házukban kapott szállást, a zsinagógába vitte a lányt, ahol a három ott tartózkodó sakter, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Schwarz Salamon elvágta a nyakát, és a vérét egy edénybe gyűjtötték. Ezután a holttestet újra felöltöztették, és a nyakát rongyba bugyolálták Lustig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Jünger Adolf jelenlétében. Móric – vallomása szerint – mindezt a kulcslyukon keresztül látta. A későbbi helyszíni szemlék során Móricnak mozdulatról mozdulatra tudósítania kellett a kulcslyukon keresztül a bent történteket. A fiú mindent jól látott. A védelem azonban formai hibára (a zsinagógában ugyanis két asztal volt található, s ez lehetőséget adott arra, hogy a védelem és a tanú egymás mellett elbeszéljenek - áll Bari Jósef törvényszéki jegyző visszaemlékezéseiben) apellálva igyekezett szavahihetőségét kikezdeni."

Éhes_ló 2012.04.04. 20:28:57

No de ilyet!
Meg mert emlékezni egy magyar egy brutálisan meggyilkolt magyar gyermekről, akinek bár a történésekből és egy szemtanú vallomásából is tudták kik a gyilkosai sosem lehetett őket - hivatalosan - néven nevezni.
Ez hihetetlen skandallum.
Más gond nincs?

Lapos Erzsi 2012.04.04. 20:32:04

Fónagy válasza teljesen józan és korrekt, kár, hogy a balliberális elvtársaknak ez nem igazán jutott el a tudatáig, s ha el is jutott, még véletlenül sem említik meg, mert milyen szar dolog is lehet a kormány egy tagját dícsérettel illetni.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.04. 20:32:44

nincs ehhez mit hozzátenni, az ország egyre mélyebbre süllyed. kár érte, mert olyan emberek születtek itt, akik maradandót alkottak a világban

neeskens 2012.04.04. 20:35:11

Na Gellért, mit szólsz a vitához? Hát nem gyönyörű?

Krúdy Gyula, Eötvös Károly és Kossuth Lajos az itteni kommentelők szemében természetesen zsidóbérencnek minősülnek.

röhögő 2012.04.04. 20:35:19

@Lapos Erzsi: Mi van Örzse? Nicket váltottál?

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:36:11

@pirosfeherzoldezamagyarfold:
igazságod vagyon

"Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll.« (A szatmári adózó nép állapotárul (1830))"
Kölcsey

vajon a Himnuszt mikor tiltják be, mert egy 'antiszemita' írta?

röhögő 2012.04.04. 20:36:12

@neeskens: És ballibek is. No és gyurcsány a hibás.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:38:36

@neeskens: Kölcsey meg szemét antiszemita...

amúgy Kossuth a tiszaeszlári per idejére tényleg zsidóbérenc lett...

ám előtte

"A zsidókat nemcsak mi, hanem a zsidók is így nevezik: zsidó nép. Nem szoktuk mondani pedig: pápista nép, kálvinista nép, lutheránus nép, unitárius nép. Innen látszik, hogy e szó alatt 'zsidó' , több fekszik, mint csupán valláskülönbség. A zsidókat tehát NEM LEHET EMANCIPÁLNI, MERT VALLÁSUK POLITIKAI INSTITÚCIÓ THEOKRÁCIAI ALAPOKRA FEKTETVE, AMELY A FENNÁLLÓ ORSZÁGLÁSI RENDSZERREL POLITIKAILAG EGYBEHANGZÁSSAL NEM HOZHATÓ! VALLÁSUK NEMCSAK VALLÁS, HANEM POLITIKAI ORGANIZMUS IS..." (Vezércikk, Pesti Hírlap, 1844 május 5.)

„A megyékben tanyát vert sok zsidó, valamint az iparkodással egybeköttetett erkölcsiségnek valóságos mételye, úgy a földművelő népénél, amellyel legszorosabb egybeköttetésben él, súlyos ostora, a bővelkedésnek telhetetlen sírja, iparkodá-sának rothasztó nyavalyája... (Ezen néptípus) ... kit vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volta ... századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzeteknél -kiknek közepette - mint a növény tápláló nedvét elszívó gomba-él. egybeolvadt, vagy a nationalizmushoz csak egy gondolattal közelített volna... (...) Egész helységeket tudok, ahol a szegény földművelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat... (...) Creditum ígéretével betudja tsalni küszöbén s ha egy lépést
tett a szegény paraszt, menthetetlen oda van... (...) Nints azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná - valamint nints egy tsalás, nints egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna." („Éhségmentő intézetek")

mg007 2012.04.04. 20:41:28

@milyen szép a Vértes, ó:
"tényleg van, aki szerint négyéves gyerekek vallomását komolyan szokták venni"

Hát ha a híres zsidó igazmondásról van szó, akkor hajlamosabb vagyok komolyabban venni egy 4 éves állításait, mint egy felnőtt zsidóét (lámpaernyő, szappan, holokauszt áldozatok száma, stb... mennyi mennyi hazugság).

xenuka 2012.04.04. 20:42:19

@milyen szép a Vértes, ó:

Azért meséld már el, hogy ha 6 millióból elveszünk 2,5 milliót hogy marad meg 6-nak te kretén zsidó!

Mr.Insurgens 2012.04.04. 20:42:27

@milyen szép a Vértes, ó: Nem 3-as és 4-es
De nyitott szemmel járok e világban és a véleményem a következő:
Korunk egyik leghatásosabb tömegpusztító fegyvere a zsidóság kezében az antiszemitizmus vádja. Ez egy olyan halálos furkósbot, amit mindenki ellen bevetnek, aki valami oknál fogva nem hajlandó elfogadni az általuk egyedül üdvözítőnek előírt szabályokat. Szemükben már maga a kérdés felvetése is antiszemitizmusnak számít, ha valaki annak valódi okai iránt érdeklődik.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.04. 20:42:47

@Sachkter: most jól visszavagdal.

Mindig vicces benneteket olvasni. Az nem ciki, hogy egy hazaáruló zászlóját lobogtatjátok, aki eladta a Házat a németeknek, akik alsóbbrendűnek tartottak a magyart. A retardáltabb nyilasok még éltetik is Szálasit. Ez van mi magyarok hányunk tőletek.

lac1 2012.04.04. 20:43:04

@röhögő:
Honnét kéne tudom, hogy egyeseknek mire kattog az agyuk? Van neki egy kényszerképzettől elborult elméje, aztán maga körül mindenkit ez alapján beskatulyáz.

neeskens 2012.04.04. 20:44:24

@Sachkter: Bazmeg.

Mondd te tényleg nem érzed a különbséget aközött, hogy Kölcsey ír egy cikket 1830-ban, amiben bírálja a zsidók szerveződését, meg a kocsmárosok tevékenységét meg aközött, hogy rituális gyilkossággal vádaskodni 2012-ben?

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.04. 20:44:29

@lac1: Bólyai János, Teller Ede, Szilárd Leó. Hallottal már róluk?

lac1 2012.04.04. 20:45:02

@xenuka:

Te sem érted. A dogmában az a szép, hogy nem kell semmit megmagyarázni.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:45:35

@pirosfeherzoldezamagyarfold: én semmilyen zászló nem lobogtatok. amúgy ki lenne az, és melyik zászlóól beszélsz?

"Ez van mi magyarok hányunk tőletek."
te meg a magyar 2 külön dolog.

Ansys 2012.04.04. 20:46:23

Csak egyszer talalkozzak ilyen lac1 allatkaval, olyan horogkeresztet vesek a homlokara, hogy a koponyajaban is meglesz a nyoma.

A magyar nacik tenyleg csak azt nem fogjak fel, hogy hitler ugyanolyan tragya es karos eloskodo nepnek tartotta a magyart is.

Remelem minel tobb emberben elojon a liberalis hippik altal elnyomott egeszseges nemzeti ontudat, hogy a nacizmus elol teret nyerjen.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.04. 20:46:32

@neeskens: Hidd el nem érzi. Hazaárulónak se tartják magukat, pedig egy férget éltetnek.

lac1 2012.04.04. 20:48:25

@Ansys:

Jaaaaaaaaaj!
Na bánts!
:-)

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.04. 20:48:46

@Sachkter: Te honnan tudod ki a magyar? Ezzel a névvel?

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:49:00

@neeskens:

1 - a dolog 130 éve történt
2 - a vérvád egy történelmi tény, aminek többszáz éves irodalma van. mindig mindenhol u.azt a mesét találták ki.
3 - ha 130 éve történt, felejtsük el?
4 - 2012-ben mexikóban gyereket áldoztak a véréért őrült álkeresztények.

a zsidó egy ókori szokásokat tartó barbár náci népség. ez is tény.
Kölcsey meg u.azt látta, mint minden normális ember, csak ma már ezt nem nagyon szabad hangoztatni...

de látom az eufémizálás, az megy...

Lapos Erzsi 2012.04.04. 20:51:18

@röhögő: Ne röhögjé, válaszojjá

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:51:49

@Ansys: ecce judeonazi

megölni, legyilkolni mindenkit, aki ki meri mondani a kellemetlen igazságot rólatok...

mocskos barbár náci népség :D gyerünk szolgáltassátok még a bizonyítékokat

az LMP-s blogon fajtársad kommentben jelentkezett, hogy a moszad lépjen kapcsolatba vele, ő majd végez a jobbikos képviselővel...
a másik komád csak a dunába dobta volna bebetonozott lábbal...

ki-ki válasszon a maga ízlése szerint!

hamisnero 2012.04.04. 20:52:27

@Sachkter: a te agyadat meg kiszívták a földönkívüliek. ez is tény. láttam. tanú vagyok, így hát tény. szánalmas hülye.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.04. 20:52:35

@Sachkter: "a zsidó egy ókori szokásokat tartó barbár náci népség. ez is tény."

te meg egy hazátlan gyökér vagy. egy hazaáruló

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:53:15

@pirosfeherzoldezamagyarfold: olvastam amit írtál, és ebből - lévén normálisan gondolkodó magyar értelmiségi vagyok - kisilabizáltam, hogy nem lehetsz magyar.

xenuka 2012.04.04. 20:54:34

@lac1:

"Te sem érted. A dogmában az a szép, hogy nem kell semmit megmagyarázni. "

értem én, hogy ezt szeretnék a hülye és primitív zsidók, de én IS mint minden értelmes ember simán csak leszarom minden
sirámuk, hazugságuk és világfájdalmuk...

nevetséges rabszolgaivadékok

Joe84 2012.04.04. 20:55:13

Zsidókról beszélni tilos...

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.04. 20:55:54

@Sachkter: Normálisan gondolkodó…. Aha :)

Te csak egy kis zsebhokizó nyomorék vagy.

lac1 2012.04.04. 20:56:28

@pirosfeherzoldezamagyarfold:

Tehát ha zsidózik, akkor hazaáruló.

Mondták már neked ezt, hogy: IQ fighter?
Amúgy azt akartam írni, hogy... de Sachkter megelőzött.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:56:42

@hamisnero: most aztán jól megcáfoltál :D

íme a nem ókori, nem barbár nép, akinek a vallása tiltja a vérrel való érintkezést is.

indavideo.hu/video/Orban_Viktor_baratai

hova jutott a világ, te úristen...ma már sokan kötelességüknek érzik megvédeni a parazitáikat. eszméletlen.

tudod, aki a 21.században náci népírtást művelnek, olyan dolgokat hangoztatnak, hogy "1000 nem zsidó élete sem ér annyit, mint egy zsidó körme", és akik vallási hóbortból szájjal szívják el a metélt csecsemő farkából a vért, azokról ez a legenyhébb jelző, amit ki lehet mondani.

Mikulka2 2012.04.04. 20:57:16

@tesz-vesz: akkor rettenetesen tudatlan vagy

lac1 2012.04.04. 20:57:40

@xenuka:

Akkor ütősebben írd meg nekik.
;-)
Off: el kell menni a gyerekekért edzésre, majd benézek még később.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.04. 20:59:27

@lac1: ha nyilas, akkor hazaáruló. Ha zsidózik akkor nem magyar, mert mi magyarok, toleráns vendégszerető nép vagyunk. Ezért lehetsz még te is itt.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 20:59:38

@pirosfeherzoldezamagyarfold: szeretnéd ezután te verni nekem? nem metélt, baj? :D

metélten nem tudtad verni, ez óriási csapást jelentett az egyedfejlődésedre :D
bár lehet, hogy e kérdésben nálatok már törzsfejlődésről lehetne beszélni.

Ansys 2012.04.04. 21:00:43

Egyszer talan minden nyomorek kissebsegi komplexusos paraszt megtanul ugy hazafi lenni, hogy kozben nem az idegengyulolettel definialja magat. A jobbik nem segit ezen.

2012.04.04. 21:01:02

@nemjogasz:

El vagy tévedve biboldó. Ha náciztok az jó, mert mutatja, hogy helyesen cselekszünk.

A sértés az lenne, ha lezsidóznátok.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 21:01:13

@pirosfeherzoldezamagyarfold: hubazmeg, ez aztán a logika :D

1 - nyilas a kurvaanyád
2 - hazaáruló az maximum te lehetsz
3 - zsidózás nem létezik
4 - a vendég ne felejtsen el haza is menni :D

Mikulka2 2012.04.04. 21:02:18

@Schwere Gustav: dehogy bizonyította be. nehogy már ha bármilyen hülye leír valamit, azt ténynek vegyük

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 21:02:45

@Ansys: tévedsz. a zsidók soha nem fognak idáig eljutni, mert nácik. az egész kultúrájuk, vallásuk, világnézetük, az államuk is a nácizmuson alapszik.

hamisnero 2012.04.04. 21:03:04

@Sachkter: ránéztem a lapodra, most regisztráltad magad, csak azért, hogy fröcsögj egy kicsit. hát kiskomám, az én családom igen régóta magyar, és tele van a faszom, hogy minden betelepült bocskoros házmesterivadék, csak azért, mert frusztrált a tisztázatlan vérvonalú anyja, és alkoholista anyja, és mindezek elkorcsosult felmenője valamira tarthassa magát, hát keres valami ellenséget magának. kellemetlen igazság kell: itt van. senki sem vagy, ezért kell valaki, akit fikázol. korcs emberek korcs leszármazottja vaúzik. ez itt még Magyarország, és még vannak magyarok. olyan magyarok, akik valamit tettek is az országért. és nem olyanok, akiknek valami ellenség kell, csak hogy ne látszon, ők maguk mennyire hitványak.

hamisnero 2012.04.04. 21:07:15

@hamisnero: én vagyok a hülye, leállok a pszichiátrián vitatkozni az éppen ügyletes napoleonnal. csak ki ne nyíljon a rácsos ajtó...

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.04. 21:07:42

@Sachkter: Gyenge válasz hazaáruló nyilas. Mi volt nagyobb élvezet? A háború végen polgárokat lőni a Dunába, miközben, a hősök a fronton estek el? Vagy az ávóban szolgálni? Költözni se kellett, az Andrássy út 60-ból.

Ansys 2012.04.04. 21:08:43

Hamisnero: megfogtad a lenyeget.

xenuka 2012.04.04. 21:11:08

@Sachkter:
"hova jutott a világ, te úristen...ma már sokan kötelességüknek érzik megvédeni a parazitáikat. eszméletlen."

ez megvan?

"A folyamat első tünete a "xenofília": az idegen, a másik szisztematikus előnyben részesítése a rokonnal szemben.

A második az "etnomazochizmus", vagyis saját civilizációnk és eredetünk szégyenlése és gyűlölete.

A harmadik a "devirilizáció", másként mondva a gyöngeség és bűnbánat kultusza, amely a férfi homoszexualitás dicséretével párosul.

Azok a nyilvánvaló értékek, amelyek az erővel kapcsolatosak és a népek történelmi túlélését kondicionálják - mint a becsület, hűség, család, népszaporulat, hazaszeretet, a saját civilizáció iránti büszkeség, a történelmi túlélés akarata stb. -, ma a Nyugaton nevetséges fogyatékosságoknak számítanak."

itt a teljes cikk:
Guillaume Faye: A fehér világ jövője a XXI. században
2006-ból
www.nibiru.hu/cikkek/atvett/gfaye_afehervilagjovoje.htm

2012.04.04. 21:11:19

@Ansys:

Legalább bevallod, hogy idegenek vagytok.
De akkor miért rikácsoltok, mikor idegenszívűnek neveznek benneteket?

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.04. 21:16:42

@Sachkter: Magadra hagylak, te hazátlan fos. Az a szerencséd, hogy mi magyarok toleráns európai nép vagyunk. Ezért produkálhatod magad szabadon.

Ansys 2012.04.04. 21:18:26

@ No one fucked me in the ass - hazudta a troger naci:

Szintiszta magyar vagyok, es tobbet teszek/tettem az orszagert, mint te valaha is fogsz.

2012.04.04. 21:24:54

@Ansys:

Ha magyar lennél, tudnál írni az anyanyelvünkön zsidóbolsi. De csak ugatod a magyart, hasonlóan a többi kaftános féreghez.

a halál kamionja mindenkit elgázol 2012.04.04. 21:25:04

zsidajaink szerint:
- tiszaeszlározni tilos, sőt a világ ítéletével kell számolni miatta

-hollókosztozni hetente lehet, sőt kötelező, marhavagont látogatni gyerekeinknek kötelező, hollókoszt megemlékezést látogatni kötelező, hollókoszt filmeket megnézetni velük kötelező

-cigányokat siratni, sajnálni kötelező, sajnáltatni jól jövedelmező.

Kilenc perc, zsidajok, kilenc perc. Rettegésetek oka érthető, viselkedésetek és gondolkodásmódotok annyira szemben áll a normális, tiszta életfefogással, hogy az egész népetek pusztulását fogja eredményezni.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 21:26:03

@pirosfeherzoldezamagyarfold: szrdarab - keversz apáddal :D én jóval ezek után születtem, de ne is foglalkozz ezzel az aprósággal...

a purim egy fasza ünnep, igaz? 76 ezer ártatlan ember passzióból, vallási hóbortból való legyilkolása az olyan esemény, amit még évezredekkel később is ünneplni kell ezeknek a mocskos barbároknak...

@hamisnero: :D ez érv? hogy kivetíted rám a betegséged tüneteit? szánalmas.
tudom, legalább 600 éve bizonyíthatóan blabla :D
@Mikulka2: ez is aztán érv a javából...
de hát az nem kell. met
1 - nem is tudnál
2 - ezért gyártunk egy cimkét, hogy antiszemita, és egy axiómát, hogy azokkal nem szabad foglalkozni :D

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 21:27:06

@Ansys: a "szintiszta"-ból max a szinti igaz :D

JohnHenry 2012.04.04. 21:32:05

nem volt ott a parlamentben senki, aki odament volna, hogy pofán vágja ezt az idiótát?

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.04. 21:34:17

Na, azért azt el kell ismerni, hogy a zsidóknak sokkal egyszerűbb... csak előveszik a náci-kártyát és hipp-hopp, a háborús bűnöknek, gyilkosságoknak, rablásoknak máris hűlt nyoma!
Éljen a fair play!

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 21:36:17

@JohnHenry: íme egy újabb zsidónáci :)

érdekes, hogy eddig csak a 'demokraták' akartak itt gyilkolni : a jobbikos képviselőt a véleményéért.

és ezt szabad az indexen.

bapcs1964 2012.04.04. 18:07:54
remélem levadász a moszad.vagy ha adnak stukkert én.moszad lépjen kapcsolatba velem.ki tudják deríteni ki vagyok.majd én lerendezem ezt a rakás szart,ezt az élősködő szart.

Kassian 2012.04.04. 17:47:20
@Gerilgfx: Baráthzsoltnak a Duna fenekén lenne keresnivalója...egy betoncipővel a lábán. De az a legszomorúbb, hogy ez a jobbikos szarkupac közpénzen nyomja ezeket a hülyeségeket.

Severus 2012.04.04. 21:38:30

Korrekt blogposzt.
Riszpekt .

lac1 2012.04.04. 21:38:48

@pirosfeherzoldezamagyarfold:

Butaság. Mert ha zsidózik, akkor lengyel sem lehet a logikád szerint, de svéd sem. Vagyis...?

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 21:43:17

@Aszteroida-bányász metal énekes: The greatest trick the Devil ever pulled was convincing the world he didn't exist. And like that, poof. He's gone.

val 2012.04.04. 21:48:34

"Kossuth Lajos aztán nem a szívünk csücske, de a Turinból megszólaló"

Nem a szívetek csücske? Kiknek (hogy egyem azt a kicsi szívetek)?

Gogol 2012.04.04. 21:50:33

Ennek a zsidózásnak mi értelme van? Móricz Zsigmond írja: az antiszemitizmus nem logika, hanem pszichológia.

Dorian 2012.04.04. 21:51:42

A tisztelt képviselő (mit képvisel az ilyen?) logikája szerint akkor Pándy András tettei miatt (pedig az nem is 130 éve volt) lehet "keresztényezni"?

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 21:52:23

@val: kiknek bazmeg, szerinted a 'szerző' vajon milyen származású lehet?

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.04.04. 21:54:14

@Schwere Gustav: "
35 év alatt a közvk.-ok szerint 30% jobbikos"

Egyre hülyébbek az emberek. Úgy látszik, a Fidesz 2/3 még nem a legalja.

ermi71 2012.04.04. 22:00:14

@val: Így van, ez aKossuth Lajos továbbra sem a szívünk csücske elszólás volt az egész cikknek a legnagyobb érdekessége. Azt mindjárt sejtettem, hogy ennek a büdös zsiráf bagázsnak, és most csak per pillanat az indexre gondolok, hogy nem a szívük csücske. Mert nincs kedvem tovább gondolni kiknek még nem.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.04.04. 22:00:32

Mér, a szappan és a bőrlámpa sztori? Ha az igaz lehetett, akkor ez is (mármint a vérvád) igaz lehetett, nem? Középkor ide-oda...

komplikato 2012.04.04. 22:00:47

@willdataa: "Manapság a legmodernebb 21. században is alkalmazza az igazságszolgátltatás a gyermek tanuk tanuvallomását, ez nem valami elavult középkori dolog."

Mióta Amerikában egy komplett családot sikerült idegileg, emberileg, anyagilag, egészségileg kicsinálni azzal, hogy a családi vállalkozásban vezetett óvodájuk egyik ügyfele bevádolta a család összes tagját pedofíliával, azért KISSÉ máshogy állnak a gyerek tanukhoz. Egész konkrétan egy tucat ember figyeli, nehogy bárki a vád vagy védelem oldaláról "megmagyarázza" a gyereknek, hogy mit is kell tanúskodnia. utólag kiderült, hogy a rengeteg gyermektanúnak ugyan az az egy "szakértő" (mint kiderült semmilyen végzettsége nem volt hozzá) nő dumálta be a gyerekeknek. Majd még később derült ki, hogy a fő vádló anyuka már feljelentette a szomszédját, a szomszéd kutyáját, de még s postást is, hogy zaklatta a fiát. Meg ne magyarázza nekem valaki, hogy nálunk 130 éve már ennél fejlettebb volt a tanúvalómások súlyozása, mert tökön lövöm mahgam.

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 22:02:49

@Egyedi nicket kell megadnod: nem, egyre több embernek nyílik fel a szeme a zsidókat illetően.

@ermi71: nézz a jobb oldalra az ajánlóba: kicsit felül vannak reprezentálva zsidóék.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.04.04. 22:04:33

@bbjnick: én mondjuk nem hallottam a beszédet, ezért kérdeznék: ha a felszólaló szerint zavarta a bíróság munkáját valami, azt nem azért gondolhatja, mert szerinte végeredményben hibás ítélet született?

lac1 2012.04.04. 22:04:52

@Attila64:

Igen az érdekes lehet. Ha az egyik hazudik az izé, ha a másik akkor meg antiszemita. Izmus.

komplikato 2012.04.04. 22:05:30

@ermi71: Nekem sem a szívem csücske, Széchenyi is utálta, a kormánya első félévben a tökét vakarta (savazta is miatta összes újságíró, élükön valami Petőfivel), emberünk megpattant az országból mint jó hazafi, elvileg egy árvaház bevételét lenyúlva, Ámerikában meg kamu váltókat állítgatott ki nemlétező kormánya nevében. Ezek mai napig kiállítási tárgy a a Pénzügy Minisztériumban.

komplikato 2012.04.04. 22:06:42

@Kompli: Ja azt kihagytam, hogy elszabta az egész 1848-49-es témát valamint a nemzetiségi politikát, ami összefügg az előző témával meg sok későbbi szomorú történéssel ...

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 22:08:14

@flugi_: senki sem fogta fel, mit akart mondani?
nem a vérvádról volt szó, hanem a zsidó körökről, rócsildékról, akik anno a gyilkos zsidók felmentését követelték a hitelek megújításáért...

most u.ez a helyzet, csak nem pár koszlobár zsidó gyilkos felmentése az ár...

Bafana 2012.04.04. 22:09:54

Erdélyi József: SOLYMOSI ESZTER VÉRE

Megöltek egy kis libapásztort. Égre kiált a régi vád,
úgy ölték meg Solymosi Esztert, mint egy tokos, pihés libát,
mint egy síró galambfiókot,
szűz juhocskát Húsvét előtt...
Valami vérengző bolondok
úgy fogták el és ölték meg őt,
a nótás ajkú kis magyar lányt, valami vérengző vadak,
vademberek...Elfolyt a vére, mint egy párás piros patak.

Ítélt a bíró, félkegyelmű képzelődő a szemtanú,
alaptalan a vád, a vérvád...a hátborzongató gyanú...
Ítélt a bíró; elmehetnek a reszkető kaftánosok;
nem ölték meg Solymosi Esztert, nem bűnösök, nem gyilkosok.
Nem sütöttek húsvéti ostyát embervérrel.
Ország-világ tudja meg, hogy gyermekijesztő dajkamese a vér, a vád.

Ítélt a bíró s fellélegzett a zsidóság, az "üldözött",
de terjed a "mese", a "vakhit" a szegény magyar nép között.
Zengett a dal s a vérpatakból vérfolyó gyúlt és hömpölyög,
tenger, vértenger gyűlt belőle mérhetetlen mély és örök,
mint Jézus vére, a világot megváltó Istenemberé.
Az Ő vére a legyalázott szegény Solymosi Eszteré!

Minden kiontott ártatlan vér, minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belőle idegen trón, élősdi bolt,
minden kiontott ártatlan vér, harctéren ontott hősi vér,
és munkában csorgott verejték, és megrabolt bér és babér,
az én vérem is, az Anyámé, a régi libapásztoré,
az Ő vére s a legyalázott szegény Solymosi Eszteré.

Égre kiáltom akkor is ha, élettel és vérrel tilos,
leírom akkor is, ha rögtön lángot vet a szűz papíros.

Beh piros vagy Solymosi Eszter kiontott vére s beh meleg...
Hajnalt festek a magyar égre és felkelő Napot veled,
hogy ne vesszen kárba a vérünk, s emléked árva hajadon.
Solymosi Eszter árva népét ébressze bátran, szabadon.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.04.04. 22:10:42

@Sachkter: én most bbjnick véleményére vagyok kíváncsi, ha nem haragszol. Tefelőled inkább az érdekelne, hogy a vámpírokban is hiszel-e, ha már így megszólítottál.

ermi71 2012.04.04. 22:11:29

@Kompli: Felhívom a figyelmedet a többes számra. Nem úgy fogalmazott a büdösbogár,hogy nem a szívem csücske. Hanem a szívünk. Érted remélem mire utalt szívünk szóval.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.04.04. 22:15:29

@Bafana: vicces avatar ez egy elempésnek :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.04.04. 22:17:09

@ermi71: miért van olyan érzésem hogy te jobban érted mint ő maga? :D

grésa 2012.04.04. 22:19:49

a zsidózás a primitív mentalitás legbiztosabb jele!

Sachkter (törölt) 2012.04.04. 22:22:35

@grésa: mi az a zsidózás?
nevén nevezni a zsidót?
kimondani róluk, hogy náci patkányok egytől egyig?

www.youtube.com/watch?v=iHXuCB18HHY

ezek vagytok ti

lac1 2012.04.04. 22:25:07

@grésa:

Az jó szöveg, így nem kell a kínos kérdésekre válaszolni.
:-)

komplikato 2012.04.04. 22:27:12

"kimondani róluk, hogy náci patkányok egytől egyig?"

Érdekes én szerintem egy kezemen meg tudom számolni hányat ismertem, de egyik sem volt az. Ergo a kijelentés vagy hamis, vagy sík hülye aki kiagyalta.

kela-bá 2012.04.04. 22:27:28

Emberek! Emberek vagyunk! Maradjunk is Emberek! Minek egymást bántani. A zsidóknak is meg van a maguk bajuk, sorsuk. Kertész Imre irja a Gálya naplóban,hogy a gazdag zsidóság feláldozza a szegény zsidóságot a saját hatalma érdekében. Aztán itt van ez a
Benjamin Fulford nevű fickó,olyanokat ir, hogy hadat üzentek az illuminátusnak ? ( az meg mi?) Meg, hogy megkezdődött magasrangú pénz-fejesek letartózta ? Meg, hogy a tavalyi Japán földrengés nem természetes volt, hanem valami HAARP nevű szerkezettel csinálták ? Ki hiszi ezeket el ? Jó éjt Emberek !

hattyú 2012.04.04. 22:33:23

Jah, a Jobbik már csak ilyen, jó mestereik voltak a Fidesz polgári körökben annó...

Vajon Baráth Zsoltnak ki adott diplomát? :) Egyébként, szerintem semmi különös nem volt abban amit mondott, a tanító és tanár jelentős része olyan szinten van mint BZS... büszke, ostobák és boldogan tanítanak, Baráth Zsolt nem fog erkölcstant tanítani? Tuti lenne! Kár, hogy politikusnak ment ez az okos ember és nem tömi a tudást a gyerkőcök fejébe, hogy még szebb legyen a magyar társadalom naaagy masszája! :D

ermi71 2012.04.04. 22:33:33

@Sachkter: Nekem a hét híre az volt, amikor ezek a nyomorult nulla szarok nem tudtak összegyűjteni 200 ezer szavazatot 1 hónap alatt a népszavazási kérdésekre. És akkor kiáll az a semmirekellő Vágó és azt nyilatkozza, hogy köszöni a 160 ezer bátor embernek akik ki mertek állni a rezsim ellen:)

issrsti 2012.04.04. 22:34:02

@Sachkter: Hát, ha kaptak volna még 4 évet, simán meglett volna ez is: csakhát a dolgok nagyon nem így alakultak! ;o))

Lichtenstein · http://terrormedia.blog.hu 2012.04.04. 22:38:15

Megkérném az összes egybites nácit, hogy ne hivatkozzon se Petőfire, sem pedig Kossuthra... fogalmatok sincs róla, kik voltak ezek az emberek.

Továbbá: Nézzetek utána, hogy miként vélekedett asztali beszélgetései során a faji kérdésről egy bizonyos Adolf Hitler, és mi volt a véleménye a hozzátok hasonló hőbörgőkről. Nyilván azt gondoljátok, hogy a Harmadik Birodalomban nektek milyen jó lett volna, de az igazság az, hogy ott még kevesebbre vittétek volna, mint itt. A demokrácia ugyanis toleráns az ilyen elvarázsolt suttyókkal, Hitler állama nem volt az. Becsüljétek jobban magatokat

Durendal 2012.04.04. 22:40:26

offtopic

Egy egyetemi kutatáshoz kérem a segítségedet, kérlek töltsd ki a következő kérdőívet

varjak-varosa.hu/public/kutatas.php

A kutatás a magyarországi politikai nézeteket, és a hozzájuk kapcsolódó gondolatokat vizsgálja.

A kérdőív hosszú, de ha továbbot nyomsz a lapon ami emberfigurákat ábrázol, addig elmenti az eredményeket. (unatkozó, álmatlanságban szenvedő embereknek különösen ajánlom ebben a késői órában :D)

A Pécsi Tudományegyetem számára készül, és minél többen töltik ki, annál hitelesebb lesz az eredmény.