Győrffy Endre (Köveskál, 1825. nov. 29.) a pápai református főiskola diákönkénteseinek vezéralakja 1848-ban több diáktársával Pestre utazott, s az ott toborzott 2. honvédzászlóalj katonája lett.

*

„NAPLÓ

Vácz: Ápril 20:1849

  Az april 14-kei Hirlapok tegnap érkeztek meg Debrecenből. Valóságos ünnepély volt előttünk a tegnapi nap, mellyben hazánk teljes függetlenségének s az ausztriai ház magyar országhozi joga végképeni elvesztésének kinyilatkoztatását – ezen régi eszménknek az országgyűlés és Honvédelmi Bizottmány általi elfogadtatását olvasnunk szerencsénk volt! Most tehát már elértük független¬ségünket, azoni czélt melly után keblem gyermek korom óta annyira vágyott – ... megértük azon időt mellyben a népek sorába fölemelkedhettünk, s azoknak eddigi állásunk feletti guny kacajától megmenekedhettünk, – Igen meg!! Mert szeretném is látni azt a nemzetet, melly gunykacajra fakadhatna egy olly ország irányában, a melly nem csak ellenség – de önfiaitól is minden oldalról megtámadtatva: nem csak földbirta magát tartani kül segitség nélkül, hanem támadólag is olly sikeresen tudott működhetni?!

  Istenemre! bámulni lehet azon erőt, melylyet ez annyi darabokra szakitott ország kifejtett a forradalomban! Egy töredék csak – s pénz és hadi erő nélkül! Majd nem azt kell hinnünk, hogy ismét a csodák világában élünk; vagy csakugyan valami különös isten védelme alatt állunk? – meglehet! – talán, ugy most százszorosan is érdemes e nép a kegyeletre. – De szeretem – hogy mire mindig büszke voltam – magyar lehetek, s hogy ifju vér pezseg még karjaimban! – Talán sohasem is tudnám megbocsátani a gondviselésnek, ha akar elaggottság, akar gyermeki erőtlenség miatt meglennék fosztva a szabadságérti küzdelem gyönyörétől. Mily szánandók is lehetnek azok, kik harczainkat csak a történet hideg könyveiből, vagy legjobb esetben is csak apáik elbeszéléséből lehetnek képesek megismerni. Hát még azon elagott öregek, kiket hosszú életük egész folyamán át a szabadság utáni vágy tantaluszi kinja táplála,... s kiknek most, midőn már közelithetnének vágyuk elérhetéséhez, nem levén erejük leszakitani a szabadság almáját, – azt csak más erőteljesek ajándékából van alkalmuk megizlelni!!

  Szegény öregek! Sajnállak benneteket, mert ép azon erővel ragadjuk-el tőletek a haza megmentése s szabadsága kivivásának dicsőségét, mellyet ti segitettetek kifejlettségre jutni a szendergő állapotából. – Sajnállak benneteket, mert azon alárendeltségi helyzetre kényszeritett erőtlenségtek, hogy minden jó szándéktok mellett is csak könnyek és áldással vehettek részt a szabadság csatájában, de egyszersmind tisztelettel is viseltetem irántatok s többre becsülöm könnyeiteket a gyémántoknál!

  De ti ifjak! – ti kiknek karjaik elég erősök volnának a fegyverhordozásra, a szabadság vészes napjaiban mégis csak kéjek élvezésével s ártatlanok beszennyezésével rontátok ugy is rossz véreteket,... még szánalomra sem vagytok méltók, ti érdemesek vagytok a lehető legnagyobb büntetésre – a  megvetésre. – Utállak benneteket, – s elfordulok tőletek mert ahányszor arczaitokon magyar vonásokat látok kétség támad bennem az iránt valljon létezik e hát valósággal egy igazságos isten, ha még a természet munkáin is illy roppant hazudság bélyege látszik! – Ti volnátok magyarok?...ti...? Azomban meglehet, hisz még az isten angyalai is kétfélék voltak! De ha csakugyan magyarok vagytok, mindenesetre az elesettek, nem pedig a jók osztályába soroztathatók! Ti elesettek vagytok, elesettek attól, hogy valaha becsületes embernek tartathatnátok.

Vácz 4/24-én 1849

  Seregeink mindenütt győznek. – A 17-ki sallói (a nagysallói – H. Sz. L.) csatában csaknem egészen tönkre tetetvén az uj fővezér Welden táborszernagynak tábora, ugy hogy jónak látta nem várni-be Budának ostromoltatását. Ma már ha Budának nem is, de Pestnek falai mindenesetre üresek voltak a császáriaktól. Holnap Pesten fogja magát Aulichnak csatában edzett népe kipihenni.

  Csak az a kár, hogy a cholera név alatt ismeretes nyavalya több százat elragada közülünk a napokban. Szegény fiuk! Annyit szenvedtek már a hazáért...! – s még is csak annyi jutalmat sem nyerhetnek, hogy országunk fővárosát még egyszer megláthatnák.

  Ma este egy kis szerelmi kalandom volt. – Többször találkoztam már azon kis szőke lyánynyal, de bár – talán Máter Tercsihezi hasonlatosságaért, – első pillanatra megtetszett, mind eddig nem tudtam alkalmat találni a vele beszélésre. – Ma is sok alkalmatlanságot szereztek annya és kis testvérei, de néhány pillanatnyi együttlétünk alatt ki birtam tőle csalni azon nyilatkozatot, hogy soha életében el nem felejtend. – Holnap talán többre menendek vele! Néhány csók tüzes ajkáról nem fogja kellemetlenül illetni ajakamat!

*

  A H. Szabó Lajos szerkesztette Naplók, versek, levelek a szabadságharc korából című kötetből kiderül: Győrffy Endre 1849 áprilisától hadnagyként a Kmety hadosztály kötelékében vett részt a dicsőséges tavaszi hadjárat hatvani és isaszegi csatáiban. Naplója utolsó sorai szerint önkéntesként kívánt részt venni Budavár ostromában. Utána már csak egy idegen kéz által írt két sor szerepel az ifjú tiszt naplójában.

„És reményed füstbe ment
Mert nyugszol a sirban lent.”