Furcsa elveket vall a szólásszabadságról a baloldal. Nagy-Britanniában egy szakszervezeti vezető, az ilyen témákban igen aktív Brendan Barber homofóbiával vádolja Lancashire katolikus iskoláit, mivel egy ottani katolikus hitvédőnek egy olyan füzetecskéjét terjesztik bennük, ami elítéli a homoszexuális cselekedeteket. Barber szerint a füzet terjesztése ellene mond az iskolák azon kötelességének, hogy az előítéletek minden formája ellen küzdjenek. Az oktatási miniszter megvédte az iskolákat, mondván a tantervekre nem vonatkozik a hivatkozott Equality Act. De a brit jogszabályokban való elmélyülés csak a felszínt piszkálgatja: érdemes megnézni, hogy is alakul a világ körül a baloldal hozzállása a más véleményekhez.

  Érdekes adatokkal szolgál a közösségi oldalak és az új média szólásszabadságával kapcsolatban a John Milton Project for Religious Free Speech 2011 szeptemberben megjelent kutatása, ami az ezen platformokon folyó cenzúrát mutatja be. Csak pár példa: a vizsgált cégek (Apple, Facebook, Google, MySpace, Twitter, Comcast, AT&T, Verizon) közül csak a Twitter nem cenzúrázza a keresztény tartalmakat. Keresztény tartalom alatt itt többnyire az „offenzív” kijelentéseket kell érteni. Hogyan lehet offenzív a keresztény tartalom? Hát úgy, hogy elítéli a homoszexualitást vagy épp az abortuszt. 

  Nézzük csak: a tanulmány szerint az Apple összesen két alkalmazást távolított el az iTunes App Store 425 ezer alkalmazásából: az egyik a házasság hagyományos keresztény felfogását reklámozta, a másik azt, hogy a homoszexuális irányultság megváltoztatható (Richard Cohen egykor homoszexuális amerikai pszichoterapeuta könyve, vagy ez a cikk). Érdekes amúgy, hogy azok, akik azzal érvelnek, hogy a szexuális irányultság társadalmi konstrukció és megváltoztatható, ezt csak a heteroszexuális identitásra látszanak érteni, de a homoszexualitást bebetonozottnak tartják.

  A Google elutasította egy keresztény szervezet pro-life hirdetésének közzétételét, blokkolt egy amerikai konzervatív keresztény honlapot. A Facebook pedig együttműködik melegjogi szervezetekkel, valamint meleg tudatossági programokban vesz részt, aminek következtében ha a homoszexualitásra vonatkozó keresztény nézeteket tesz közzé valaki, akkor jó eséllyel cenzúrázzák. A Facebook és a Google policyjában tiltva vannak a „forró témák”. Az ilyen keresztény álláspont közzététele ugyanis gyűlöletbeszédnek számít, ami a jelentés írói szerint „veszélyesen meghatározatlan és politikailag korrekt kifejezés”.

  Ennek a kultúrharcnak egy másik, sokkal komolyabb csatája zajlik most, amikor is sosem látott mértékű konfliktusba került egymással a katolikus egyház és az amerikai állam. Obama kötelezni akarta az egyházi fenntartású intézményeket, hogy alkalmazottaiknak ők is olyan biztosítást kössenek, amely tartalmaz fogamzásgátlást, sterilizációt, abortuszhatású tablettát. A törvény ellen az összes amerikai püspök felszólalt egyenként, majd közösen is. Az egyház mellé állt a Wall Street Journal, a Washington Post és a U.S. Today, ahogy rengeteg más felekezet és vallás is kiállt a katolikusok mellett. A nyolvanmillió amerikai katolikus nagy része Obamára szavazott, valószínűleg gazdasági elképzelései miatt, de e lépésével az elnök sokakat riaszthatott el magától. Obama végül kitalált egy „kompromisszumos” megoldást, miszerint nem kell hozzájárulnia ehhez a biztosításhoz az egyházi fenntartónak. A kompromisszum azonban nem kompromisszum, mivel ettől még a biztosítás tartalma ugyanaz, kötelező módon. Az elnök lendületesen csattant neki az amerikai alkotmány vallásszabadságról szóló pontjának. 

*

  És ugyanígy ütközik bele az egész nyugati baloldal a vallásszabadság és a szólásszabadság állítólag olyannyira védett eszméjébe. Ha Istenről, vallásokról, nemzetről, királyról, jobboldalról, hagyományokról van szó, akkor természetesen tisztelni kell a szólásszabadságot, bármilyen éles is legyen a kritika. A cenzúrázó monarchiák, majd diktatúrák ellen a baloldal azzal a kívánalommal lépett fel, hogy lehessen mindent kritika tárgyává tenni; folytassunk párbeszédet mindenről nyugodtan, nyilvánosan és racionálisan; és akkor is tiszteljük mások véleményét, ha nem értünk vele egyet. Akkor is kiállok a szólásod szabadságáért, ha baromira nem értek egyet veled, á la Voltaire. 

  A baloldal önképe tehát arról szólt, hogy van ő, a szólásszabadság bajnoka, és vannak ezek a begyepesedett agyú maradiak, akik úgy látják, van határa a szólásszabadságnak, és nem lehet mindent vita tárgyává tenni. A baloldal az internetben a cenzúra végső legyőzőjét vélte felfedezni, ahol már technikailag is lehetetlen érvényt szerezni bármilyen cenzúrának. Mégsem így lett, mint azt Kína példája mutatja – mindenesetre bizonyos, hogy az interneten nehezebb betartatni a törvényeket, de azért nem törvényen kívüli, pontosabban felüli terület ez. 

  De nem is az internet itt a lényeg. A baloldal felszabadítási akciói eleinte cenzúraellenességet igényeltek, a szólásszabadság melletti korlátlan kiállást a hatalom ellenében. Nyeregben, hatalmon (vagy egyszerűen kulturális dominancia esetén) azonban a baloldal hallani sem akar korlátlan szólásszabadságról. Szép sorjában megjelentek a szólásszabadság határait a baloldal számára kijelölő témák, valamint az eleinte a hangnemre vonatkozó politikai korrektség és a gyűlöletbeszéd tiltása (a gyűlöletbeszéd igazi orwelli kifejezés, mindig az 1984 jut róla eszembe), mindez az emberi méltóság védelmében.

  A baloldal ellentmondásba került korábbi önmagával. Sőt, aktuális önmagával is. Bárki megpróbálna összehozni egy istenkáromlási törvényt (nem a pakisztáni, hanem az ír fajtából) a nyugati világban, „kiiratkozna a demokratikus közbeszédből”. A keresztények, a többségi nemzetek tűrni kötelesek a gyalázkodást – a szólásszabadság jegyében. A baloldal által megvédeni óhajtott etnikai, életmód- és világnézeti csoportokról azonban csak tisztelettel, újabban pedig csak támogatólag szabad szólni, különben nem vagyunk demokratikusak. De ha obszcén műveket állít ki egy alkotó? A felháborodók nem elég nyitottak, hanem nyilván korlátolt, humortalan keresztények, akik nehezen viselik a kritikát.

*

  A jobboldal jellemzően sosem hitt a szólás szabadságának korlátlanságában, mostanában sok esetben mégis a jobboldal bizonyul a szólásszabadság vehemensebb védelmezőjének. Ha a jobboldal bármiféle törvényi korlátot állítana fel az internet szabályozására, összefogva tiltakoznának a balos szervezetek. De ha valaki olyat mond a neten, ami nem tetszik nekik, hajtóvadászatot indítanak ellene. Hol itt a logika? Ott, hogy még mindig a felszabadítási paradigma határozza meg, hogy hol vannak számukra a szólásszabadság határai. A többségi, azaz elnyomó és kirekesztő társadalommal (vagy amit annak gondolnak) szemben helye van a korlátlan szólásszabadságnak. Az (egyébként liberális, demokrata jogállamban) állítólagos elnyomottakkal szemben nincs. 

  A jobboldal gyakran belement a játékba, amíg a hangnemről volt szó. A liberális gyakorlatot tekintve ez is kétszínű és álságos követelés, de mégiscsak elfogadható álláspontnak tűnhetett, hogy a köz szereplői tisztelettel beszéljenek egymásról és mindenkiről. Ebben a felfogásban a gyűlöletbeszéd uszítást jelent(ett), a homofóbia meg a melegek gyűlöletét. De nem az egyszerű kritikát vagy helytelenítést. Azaz például: lehet hirdetni a házasságról és homoszexualitásról szóló keresztény álláspontot, de ne szidjuk a melegeket. Ez nagyjából egybevág azzal, amit például a katolikus egyház vár el a híveitől:

Katekizmus, 2358. pont: Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.

  A gyűlöletbeszéd-törvények egyébként ilyen, méltóságos beszédmódot elváró formájukban is álszentek. Miért? A baloldal a szabadság letéteményesének gondolja magát: mindig is küzdött azért, hogy a szerinte nem hatékony és maradi büntetéseket nevelő és okító szándékú terápiák váltsák fel. Hiszen a bűnözőnek csak rossz gyerekkora volt. A baloldal szerint mindent meg lehet oldani oktatással, felvilágosítással. Ezt hozták fel a három csapás törvény ellen is, a drogvitában is így érvelnek. A baloldal imád dekriminalizálni, és időnként még igaza is van: laikusként én is úgy látom, hogy egy-egy jointért nem kéne börtönnel fenyegetni egy gyereket. Ezzel együtt a Legalize it! sosem lesz az a jelszó, amiért lelkesedni fogok.

*

  Valahogy azonban a dekriminalizálásba időnként ellenkező tendenciák csúsznak be. Ha ugyanis gyűlöletbeszédről van szó (minősített eset a holokauszttagadás és a homofóbia), akkor le kell sújtania a hóhér pallosának (a Mandiner szerint ellenben mind a holokauszttagadás, mind a kommunista bűnök tagadásának kriminalizálása káros). A holokausztrelativizálóknak és az idióta holokauszttagadóknak nincs megbocsátás, őket nem felvilágosítani kell a történelmi tényekről, hanem lecsukni és megbüntetni. Ahogy azokat is, akik a házasságot férfi-női kapcsolatként értelmezik. Nekik nem jár (utóbbi esetben ez csak a balos fejekben létező kívánság) az elnéző lazaság, nekik nincs megbocsátás.

  Pedig épp a szomszédban olvasható egy ókonzervatív blogról az a gondolat, hogy „az embereket általában a megbecsülésük elvesztésétől való félelem inkább visszatartja a bűntől, mint a rendőrség. Ugyancsak, a közösség helytelenítése elejét veheti az olyan cselekedeteknek, mint a nyilvános gorombáskodás, a pletykálkodás, a halottgyalázás, vagy épp a házas asszonyokkal való flörtölés – tehát az olyasminek, ami bomlaszthatja a közösséget, viszont formális módon, törvényben megtiltani nem volna bölcs dolog”.

  Az utóbbi időben érdekes eltolódás figyelhető meg a homofóbia, gyűlöletbeszéd és társai balos értelmezésében, mint azt a poszt elejének példái is mutatják: már nem csak a tiszteletteljes beszédet várják el, hanem azt is, hogy ne kritizálj. Nem csak akkor vagy homofób, ha utálod és gyűlölöd a melegeket, hanem akkor is, ha rossz véleménnyel vagy a homoszexuális életmódról. Magyarán: pofa be! Így működik a sokszor megénekelt toleranciadiktatúra. Csak egyetlen egy opciód van, hogy ne bizonyulj intoleráns, kirekesztő, ósdi, pszichológiai defektusokkal, kisebbségi komplexussal rendelkező, a változástól való félelemmel küzdő, tudatlan és pökhendi, elnyomó nyárspolgárnak: az egyetértés, a baloldali emberi jogi szabadságharchoz való csatlakozás. 

  Tehát a szólás- és vallásszabadságot behatárolja az egyre terjeszkedő, humortalan, karót nyelt, körülményes politikai korrektség. A baloldal egyre inkább olyanná válik, mint amilyennek a jobbot látja, és formális törvényekkel igyekszik védeni újonnan felállított tilalomfáit. Elkészült a sajátos, alternatív erkölcs, amit a régi lerombolása után a helyébe állítanak, régen általuk kritizált módszerekkel.

  Megszületnek a baloldal saját blaszfémiatörvényei, amelyek úgy működnének a szívük szerint, mint a pakisztáni eredeti: ha kritizálod a törvényt, már a hatálya alá estél. Kritizálod a holokauszttagadás elleni törvényt? Tuti azért, mert holokausztot akarsz tagadni! A törvényi szankció nem hatékony és felesleges mivoltára való utalás (ami egyébként a baloldal gyakori érve) biztosan csak álca. Elfogadod, hogy az egyházak hirdethetik a házasság hagyományos formájának kizárólagosságát, netán egyet is értesz vele? Tuti, hogy gyűlölöd a melegeket (sőt, talán látens homoszexuális vagy, amit így nyomsz el, továbbá frusztráltságodat és sikertelenségeidet csatornázod be imígyen).

*

  Szó sincs korlátolt, szűk látókörű baloldalról. Ezek nyilván olyan témák, amelyekről a baloldal megítélése szerint lezárult a szabad, racionális vita, úgyhogy aki a továbbiakban felnyitja a lezárt aktákat, az kiiratkozik a demokratikus közbeszédből, azt ki kell közösíteni, mert vitára, párbeszédre méltatlan, ahogy a konszenzusdiktatúráról írtam. Nézzük, hogyan működik élőben az azonos neműek házasságáról szóló szabad, racionális vita a baloldal részéről Hollandiában:

There are some arguments no reasonable person makes anymore. A person arguing that consensual gay sex is intrinsically immoral and perverse has disqualified themselves from reasonable debate. In mainstream society this is a settled question, and there’s no longer any need for any LGB person or ally to answer such arguments anymore (except perhaps with a raised finger).

(idézi az American Papist via FamilyScholars.org)

  Végső soron ez logikus azoktól, akik mindig is a nem formális jogon alapuló szokások és normák lebontásán munkálkodtak. Ugyan igyekeznek ezek helyébe új szokásokat és normákat állítani, de nyilván úgy gondolják, akkor mennek biztosra, ha törvényileg is beszabályozzák mindezt. Eközben persze ha a jobboldal a saját erkölcsi nézeteit öntené törvénybe például az abortuszról, akkor jajonganának.

  Régen a baloldal a formalitások és a karótnyeltség ellen küzdött, ma gyűlöletbeszéd-törvényekkel kényszerít álszentségre mindenkit. Egy véletlenül kiejtett rossz szó, rosszul elsült vagy félreértett poén, suta fogalmazás, egy-két rosszul ismert történelmi adat, és a bíróság előtt, de legalábbis a melegszervezetek és emberi jogok védőinek célpontjában találod magad, vagy épp veszélybe kerül, esetleg elveszted a munkahelyed.

  A baloldal libertárius importra szorul. Neil Addison, egy katolikus jogász az angliai eset kapcsán megjegyezte: a meleg aktivistáknak (és tegyük hozzá: a balosoknak) emlékeznie kellene arra is, hogy a szólásszabadság kétoldalú, azok jogát is meg kell védeni hozzá, akikkel nem értünk egyet. Végső soron pedig nem csak az amerikai, hanem a magyar alkotmány is biztosítja a szólás szabadságát.