Tomcat vs. Mandiner – a pör folytatódik
2012. február 01. írta: Redakció

Tomcat vs. Mandiner – a pör folytatódik

  Ma újabb felvonásához érkezik a 2008 áprilisa óta tartó közös történetünk Tomcattel, délelőtt 10 órától folytatódik az ősszel megkezdődött polgári pörös tárgyalás a Fővárosi Bíróságon. Az egész a Tomcaték nem szolgálják ki a MAGYART című poszttal kezdődött, a nagykörúti performanszunkkal folytatódott, és a Tomcat borotvált mellű buzi, vagy még rosszabb című bejegyzésünkkel teljesedett ki. Volt büntetőügy is, annak már két éve vége, most arról folyik a szájkarate a t. bíróság előtt, hogy viccesek vagyunk-e vagy sem.

  A mai menü felperes kereset-pontosítása:

   A kedvenc bekezdésünket külön kiemeljük:

Nem elfogadható az alperes azon érvelése, hogy a tüntetésről tudósító cikk szövegében egy smiley jelezte az iróniát, és a címben nagybetűkkel írt MAGYAR szó is erre utalt. Az alperes itt úgy próbálja beállítani, mintha valamiféle "titkos kódot" alkalmazott volna, amit a fiatal internetező közönség jól ismer, csak a "kívülállók" értik félre, pl. én. Erről annyit, hogy én már az internetes korszak előtt is aktív tagja voltam a magyarországi on-line közösségeknek, a kilencvenes évek óta írok underground elektronikus médiumoknak, így ha valakinek nem kell bemutatni az internet formanyelvét és speciális humorát, hát nekem nem kell. Ennek ellenére nem tudom felfedezni az alperes cikkében az állításai abszurditására vonatkozó egyértelmű jelzéseket, sem pedig humorosnak nem találom. Nevetségesnek tartom, hogy az alperes ezzel próbál takarózni, holott nyilvánvaló, hogy alig ugatja azt a formanyelvet, amire hivatkozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr274042210

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Jobbik a Vásárhelyi Mária S/M Klubban 2012.08.22. 09:21:29

Mint tegnap beszámoltunk róla, a Fővárosi Törvényszék Pataki Árpád vezette tanácsa első fokon kártérítésre és sajnálkozásra kötelezte a Mandiner Kft.-t a Jobbikkal szemben ezért a cikkért. Ígértem, hogy kicsit bővebben is írok a pörről. Tavasszal csö...

Trackback: A Jobbik a Vásárhelyi Mária S/M Klubban 2012.08.22. 07:46:26

Mint tegnap beszámoltunk róla, a Fővárosi Törvényszék Pataki Árpád vezette tanácsa első fokon kártérítésre és sajnálkozásra kötelezte a Mandiner Kft.-t a Jobbikkal szemben ezért a cikkért. Ígértem, hogy kicsit bővebben is írok a pörről. Tavasszal csö...

Trackback: Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek (3. rész) 2012.02.02. 07:21:19

a Kennedy-beszéd szövegének részlete, ami New Yorkban, a Waldorf-Astoria Hotelben 1961 Április 21.-én hangzott el   A szabadkőművesség világszerte több millió taggal rendelkező heterogén, számtalan formában működő mozgalom, amely – önért...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pierre bayle 2012.02.01. 08:59:57

Gigáaszok csatája ez, gyerekek, elszorul a torkom az izgalomtól, hogy mi lesz.

aaabbbccc 2012.02.01. 09:07:13

Legközelebb ne csak smiley-t tegyetek oda, hanem zárójelbe írjátok is ki:
"(ez a gyengébbek (Tomcat) kedvéért irónia volt)".

Tilikov (törölt) 2012.02.01. 09:14:50

Hát bocs fiúk, de mintha Tomcat érvei most ebben az esetben komolyabbak lennének a tiéteknél. Persze folyik itt ennél elcseszettebb irónia is a kommentekben, de az ugye egészen más műfaj, mint a szerkesztői szövegek.

Nem biztos, hogy az irónia + vicc érv itt elegendőnek bizonyul, ez azért nem olyan eset, mint amikor a Hírcsárda fullkamu cikkére mozdult rá az NMHH, Tomcat itt tényleg le lett fikázva elég tahó módon, úgyhogy kíváncsian várom, hogy ezért jár-e neki kárpótlás a törvény szerint.

És nem mintha Tomcat nem írt volna ennél tahóbbakat is, de hát az másik ügy témája lehetne, ebben akár még igaza is lehet.

Tilikov (törölt) 2012.02.01. 09:24:58

@aaabbbccc:

Szerintem meg ügyesen csinálta, hogy beidézte az AÉK-t, mert az bizony tényszerűen megállapítható, hogy sem a dícséretbe bújtatottság, sem a rejtettség, sem a finomság esete nem áll fenn.

Az mondjuk más kérdés, hogy a szótár definíciója teljesen kimeríti-e az irónia fogalmát, és hogy ezen kritériumokon kívül nem létezik-e irónia.

De én az irónia helyett mégis keresnék más érvet. Ennél még a vicc is helytállóbb.

Viszont szerintem egy beismeréssel vegyes nyilvános bocsánatkérés lehet a legcélravezetőbb, ha az anyagi kártérítés elkerülése a cél.

pelikán* 2012.02.01. 09:26:49

Wow! Kísért a múlt.

Tilikov (törölt) 2012.02.01. 09:32:01

@aaabbbccc:

Amúgy meg a smiley nem csak az irónia jele lehet. Most éppen az jelenti, hogy tényleg nagyon szórakoztató ez a csörte :DDD

Robinzon Kurzor 2012.02.01. 09:42:30

Ki mit szakít, szagolja.

Kurvára érdektelen a hisztitek, hogy az csúnya Tomcat árulkodott rátok, mer' csúfoltátok.

pierre bayle 2012.02.01. 09:48:29

Meg nem is értem, mit aggódtok, penget majd a minisztérium, ha fizetni kell...:-))

Tilikov (törölt) 2012.02.01. 09:55:14

@pierre bayle:

Azt azért ne feledd, hogy Tomcat is ugyanolyan beépített narancsügynök, mint a mandarinosok. Egyikük a szélsőjobb, a másik meg a libsiközép felé nyit titkos kapukat, hogy tudat alatt a narancs kebelébe sodródjanak.

Úgyhogy a minisztérium most lehet nem tudja, hogy melyik ügynöküket védje.

:)
(irónia + vicc + kőkemény valóság)

szárnyas 2012.02.01. 09:58:45

@Tilikov:

Nem te vagy, aki itt mindig helytartózni szokott?

Bell & Sebastian 2012.02.01. 10:03:52

Szegény Mandinkák, ütik őket mindenhonnan. Rémlik a videó, ahol tísörtökön ment a beszótábaze, volt is ott egy beretvált mellyű, akit ki is osztott egy arra járkáló, de alaposan. Megmondom őszintén, ha ezért a perforált manciért kell most elzarándokolni a vak csaj elé (a mérleggel), csakis Turulé az érdem, egye csak meg, amit kiszedett a tányérjára.

Itt és most is (fentebb) megláthassa, hogy a ballibant tilinkósok mennyire lojálisak vele. Remélem megérte.

freehckr 2012.02.01. 10:19:44

Azért az se semmi, hogy lassan négy éve ül a t. (mint tetű?) bíróság ezen a tyúkperen. Most nem azért, de ha én ilyen tempóban dolgoznék, legalább három éve éhen haltam volna.

Az egész „igazságszolgáltatást” fel kéne szántani, helyét sóval behinteni, és „from scratch” egy egészen újat felépíteni, mert ez így ebben a jelenlegi formájában egy nagyon régi, még az átkosból a nyakunkon maradt rossz buta vicc...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.02.01. 10:40:56

@freehckr: Na igen! Tényleg röhejes, és elkeserítő!
Mi a sz*rt kell ezen tökölni 4 évig? Persze amíg az állam fizet, és ha valaki be mer szólni az illető rögtön fasiszta, azért nem csodálom.

Tilikov (törölt) 2012.02.01. 11:03:37

@Bell & Sebastian:

Miért kéne nekem lojálisnak lennem a mandarinok felé? Ha úgy érezném, hogy ebben nekik van igazuk, akkor azt írtam volna. Most viszont úgy érzem, hogy Tomcat sértettsége érthető, ezért ezt írtam.

Szép dolog a lojalitás, de ha túlteng akkor az már szervilizmus, én meg se lojális se szervilis nem vagyok, sem Tomcat felé, sem a Mandiner felé.

Csupán leírtam a véleményem, ez a blogok lényege.

/manens 2012.02.01. 11:03:47

@pierre bayle: nekemmeg szinte kiszáradt a torkom az izgalomtól. Egyébkéntmeg ki a f....sz az a tomket ?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.01. 11:26:28

szerintem nem viccesek voltatok, hanem szánalmasok.
www.youtube.com/watch?v=k2KKOxMbCLI&feature=player_embedded
(akármi is a mandiner)

az tetszett ahogy tomket (akármi is ez) nekiment szanyinak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.01. 11:34:18

mandiner, szerintem inkább ilyeneket kellene nektek csinálnotok:

kkbk.blog.hu/2011/03/16/a_lanchidi_hollan_emlektabla_2

nem indexes, neolibsi flesmobokat
előbbinek van haszna ugyanis, előbbi produktív és a nemzeti szerepe is fontosabb

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.01. 11:55:59

hát tomket nem az az intellektuális embertípus, nem tartom becsületesnek, gerincesnek se, de a mandiner se túl intelligens, lásd bkv, lásd magángép.

Csigafattyú 2012.02.01. 12:22:31

Kíváncsi leszek, Tomcat mit ír erről a perről. Legutóbb nem az volt, hogy egy rendes meghatalmazást sem tudtatok írni az ügyvédeteknek?

Csigafattyú 2012.02.01. 12:34:16

Haha! Most írja, hogy ezúttal sem tudtatok. Nehéz is az.

ucsacsu 2012.02.01. 13:00:06

a KÉRDÉS AZ,H IGAZ E AMIT ÍRTATOK,NEM TUDOM,CSAK KÉRDEZEM,HOGY IS VAN EZZEL A TOM Macskával?Tényleg borotválja a mellét,és?

leleplező péter 2012.02.01. 13:22:43

@Csigafattyú: röhejes, ahogy egyes harmadik személyként írsz saját magadról, tc.

mindenkinek tájékoztatásul: csigafattyú = tc.

meg lehet nézni az előzményeit, nem lesz kétségetek.

magyar nemzett 2012.02.01. 13:23:52

@Csigafattyú: Szevasz Tompi! Megvan még a víztisztítód? Miért nem az óladban röfögsz, Ártány? Már mindenki tudja, hogy magadat futtatod az igen találó csigafattyú néven:D

zsebrákok élén 2012.02.01. 13:29:42

Tomcat, a megélhetési perelő. Hajrá Mandiner, remélem nyertek és ez a neonyilas geci hoppon marad megint.

magyar nemzett 2012.02.01. 13:31:46

Alfa ügynök, jelentkezz!! Még nem adtad le az új blogodra regisztráltak adatait! Sürgősen pótold, különben nem tudnak kimosni ebből a bukott ügyből sem!

zsebrákok élén 2012.02.01. 13:48:22

@magyar nemzet:
A júzerek adatait a neonyilas geci szokta kiadni. Mint például a retardgyári szerencs;tlenek adatait, amik a gabbucsino által eljátszott "hekkertámadás" után a BM megfelelő osztályán landoltak. Szerencsétlen hülyék meg továbbra is számolatlanul nyomták a pénzt a blokádtörésre, a huculpacikra meg a víztisztisztítóra.

Honfi-fi · http://honfitars.inda.hu 2012.02.01. 14:15:02

Hihihi

Végignyaltam a történetet, alinkekkel.

Jót röhögtem.

A mandis írások tök rendbe vannak. Nekem irtóra bejöttek.

xkolbászx 2012.02.01. 14:23:11

Sziasztok most szóltak, ohgy a perhez kéne egy szemüvegtok meg néhány lavór! Ez a NEMZETI OLDAL ÉRDEKE. meg egy kis adomány is jól jönne!

xkolbászx 2012.02.01. 14:25:24

Ugyanitt hucul tej eladó!

Csigafattyú 2012.02.01. 15:02:06

Nicsak, megjött a sértődött Indexfórum-kommandó Vejmelka Michal ügyvéd úrral az élen. Mi az, nincs kit feljelenteni ma?

fegyelmezett névtelen kommentterrorista 2012.02.01. 15:06:18

Egyébként mi zavarja a hájhitlert? A "borotvált mellű" vagy a "buzi"? Hű fegyverhordozóját, az ebihalképű meleg srácot kéne megkérdezni, hogy az előbbi igaz-e, mert az utóbbira tarhagyári videó is szolgálhat bizonyítékul. De édes is volt, ahogy a búzagyári törzsgárda csoportosan hempergett le a hegyről, miután szorosan hozzásimultak a cédulagyároshoz. Ahogy azok a madárcsontú kamaszok próbálták a faszukat a csámpás monitortolvaj seggéhez dörgölni, ahogy csillogott a kis ratyi szemük...

fegyelmezett névtelen kommentterrorista 2012.02.01. 15:11:17

@Csigafattyú: Mi az, nincs kit feljelenteni ma?

Ezt pont te kérdezed, zsírdisznó? Pedig láthatóan áttértél a megélhetési feljelentgetésekre/perekre a szánalmas szarok pár száz forintos lehúzásáról. Egy filléres szélhámos vagy, nem több, nem kevesebb.

xkolbászx 2012.02.01. 15:16:07

@Csigafattyú:

:DDDDDDDDDDDDDDDDDD

én úgy hallottam, ohy te jelentettél fel ott mindenkit, miután bementél az indexbe, és sírva fakadtál, hogy töröljék a rólad szóló topikot. te zsíros zsebcenzor, te.

Csigafattyú 2012.02.01. 15:17:54

Üntyüm-püntyüm, hát ennyire fáj a kis játszótered törlése, te kis zugügyvéd? Évek óta nem tudod túltenni magad, hogy azóta nem nyalhatod Seleanu anyó picsáját? Pedig nincs semmi akadálya, hogy összejárjatok, ha hiányoznak a felvidéki kecskék. Vagy neki a móc háziállatok. Összeilletek, kis szőke homokoska. Amúgy kár ötven néven mocskolódnod, itt nem mindenki hülye.

xkolbászx 2012.02.01. 15:21:17

@Csigafattyú:

Szóval még büszkélkedsz is a cenzorkodással? Te, aki pedig olyan lelkesen védte a szólásszabadságot? :DDDDD

Te perkirály :DD Írhatnál egy blogot a magyar bíróságok berendezéséről. A tapasztalatod megvan, és biztos több embert érdekelne, mint a gyerekes fantáziálásaid, hogy hány cigányt ütöttél le álmaidban.

leleplező péter 2012.02.01. 15:29:47

csigafattyú, akkor tekinthetjük úgy, hogy beismerted, hogy te vagy a fenti cikk felperese, és magadról egyes szám harmadik személyben írsz?

ha ez igaz, akkor az összes többi kommentedben is egyes szám harmadik személyben írtál magadról a rólad szóló cikkek alatt. nahát...

xkolbászx 2012.02.01. 15:31:05

@leleplező péter: Istenem, előfordul :DDDDDDDDDDDD

xkolbászx 2012.02.01. 15:41:32

nem kell sokáig várni már arra sem, hogy vöröslő fejjel menjen üvöltözni az indexhez, hogy most a mandinert töröljék. aztán jön a szokásos sírva fakadás, a blogon meg megírja, hogy a portás odasúgta neki, hogy ő támogatja

leleplező péter 2012.02.01. 15:49:36

@xkolbászx: már csak remélni tudom, hogy nem követtem el azzal jogsértést, hogy lelepleztem csigafattyút. biztos van itt olyan megélhetési pereskedő aki tudna ebben jogi felvilágosítást adni.

Bell & Sebastian 2012.02.01. 17:08:58

@Tilikov: Úgy látom, minden történet mögött van még egy történet. Ügynök-provó szag esetén meg ugyebár illik automatikusan a másik oldalra állni. Jó az ingyenmozi. :)

magyar nemzett 2012.02.01. 17:21:39

Asszony, megint nyitvahagytad a disznóólat? Kinn van az ártány!

hoplita 2012.02.01. 18:04:50

@pierre bayle:
Hehe..majd kicsengetik a lóvét a vis maior keretből.:)

hoplita 2012.02.01. 18:08:26

@tesz-vesz:
Ne báncsad mán űket...bajba' lennél te is, ha nem tudnád hova, meg meddig kell nyalni a suskáé'.:DD

hoplita 2012.02.01. 18:14:47

Jesszusom...!
Most olvastam el a kommentek utolsó harmadát...már láttam elegánsabb játszótéri marakodást.:)

zsebrákok élén 2012.02.01. 18:26:42

@xkolbászx:
Most nehezebb dolga lesz, a mostani vezetés nem olyan beszari mint Görényi volt. Szerencsétlen nyilasgeci, a plágiumportál nem jött be, képviselő se lett, a pereket se nyeri, folyamatos szopóágon van.

zsebrákok élén 2012.02.01. 18:40:50

@Csigafattyú:
Szerver jó áron eladó! Érdekelne?

Bell & Sebastian 2012.02.01. 18:43:17

Az ártány az herélt kan amúgy, ez az állítás hamis, de a nagy testű sertés/könnyű testi sértés -szóviccpár ezeddig kiaknázatlan maradt.

Tanulságos P.T. (H)wikis életrajza, a honlapjáról meg annyit, hogy drágán méri a trikóit. Egy Hanes (ami a csúcs) 5 dollár márka-üzletben, nála háromezer a mintás és ezerhét a legegyszerűbb csupasz, keletről idefújt. A nyomtatható ökörségekről ne ejtsünk szót, mivel azok bizonyára a felhasználók ízlését tükrözik.

www.tomcatpolo.hu/user_show_item.php?id=1
hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1r_Tam%C3%A1s

Ha távolról nézzük, a rendőrséget hírverésre használja és pénzforrásnak tekinti. De mi van akkor, ha valóban a rendőrség biztosítja számára a hírverést, fizeti és nem mellékesen mágnesnek használja a budapesti zavarosban horgászáshoz?

Meg aztán színház az egész világ, legalábbis egy közismert, művelt antiszemita szerint.

:)

hoplita 2012.02.01. 18:52:15

@magyar nemzett:
Ez a záhonyi nevezetű nem beteg egy kicsit..?
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy lóg egy deszkája.....az, amelyik az összeset tartja.

Mitzimackó 2012.02.01. 18:52:34

" én már az internetes korszak előtt is aktív tagja voltam a magyarországi on-line közösségeknek, a kilencvenes évek óta írok underground elektronikus médiumoknak"
milyen on-line közösségek voltak az internetes korszak előtt? milyen elektronikus média volt az internetes korszak előtt a rádión és (kábel)tévén kívül? melyikben volt jelen (írt) ez a töketlen kandúr? mit hablatyol ez?

hoplita 2012.02.01. 18:55:08

@magyar nemzett:
Hé...egy ilyen nickű faszfej még rémlik anno az emenóról...csak nem te lennél az?:)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.02.01. 19:08:45

inkább rendezni kéne egy KK/TT featuring Tomcat posztmartont, ez lenne a legnagyobb flash az 1867-es kiegyezés óta

legeslegujabbkor 2012.02.01. 19:29:43

Ti most akkor ezen a blogon már nem úrias modorban magázódtok?

csi szi 2012.02.01. 20:01:45

@Mitzimackó: Voltak ún. lemezújságok (diskmag) ezeket floppyn terjesztették (akkor még nem volt web meg flash, lelkes programozó fiatalok írták nagyrészt saját erőből ezeket, és igen, multimédiásak voltak, grafikus felülettel (nem Windows, hanem DOS alatt), zenelejátszót is applikáltak beléjük stb.), Magyarországon a legtöbb számot megélt és legszélesebb körben olvasott diskmag a Terror News volt, ebbe írt Tomcat is (de nem ő írta a programot). Már akkor is megosztó személyiség volt, sokan nem kedvelték, a demoscene-partik (ezek sem hiszem, hogy tudod mik voltak) közönségéből sem (Tomcat több party-n szervezőként tevékenykedett, meg volt egy csapata is, persze nem a komoly hardcore programozók között indultak (ezek nem akárkik voltak, Tomcat pedig bár programozni tud(ott) ezt-azt, de azért nem volt azon a feketeöves szinten, ami egy-egy komolyabb demo- vagy introkészítő emberkéé volt), hanem ún. lamerdemó kategóriában). Szóval erre gondolhatott, mint elektronikus médiára. Ja lehet, akkor te még ovis voltál, vagy akkoriban még mindig a C64 jelentette neked a számítógépet. Ja és egyszer egy (talán) Scenest party-n állítólag hazavitt egy monitort, ami nem volt az övé, aztán azzal védekezett, hogy kölcsönvette csak, legalábbis ez a sztori. Ezért monitortolvajozták feljebb.

csi szi 2012.02.01. 20:03:14

@csi szi: A C64-es megjegyzésem mondjuk nem igazán helytálló, mert akkor még elég komoly 64-es scene is volt.

Mitzimackó 2012.02.01. 20:19:53

@csi szi: én akkoriban pc dos-vse/sp power kommunikációt programoztam 3270 emulátorhoz mindkét oldalon, ibm mainframe-en assemblerben, a pc oldalon msc 5-ben :-P és valóban láttam néhány 360-as floppy-n újságféleségeket. de az mondjuk nem szamizdat volt...

Mitzimackó 2012.02.01. 20:30:45

@csi szi: amúgymeg legyen elég annyi: tomcat akkor is egy nagypofájú, szemét alak volt :-) de a szmájlizás a diskmag-ekben se dívott. ja, és onlány még tuti nem volt, csak bbs.

Dr. Richtofit Wolfrám 2012.02.01. 20:50:11

Turul most meglátjuk a romkocsmás haverok megvédenek-e vagy most is meg leszel baszva.

ghavin 2012.02.02. 00:34:00

Én csak egy kávét kérnék.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.02.02. 07:22:20

Nol-i magasság! Tomcat meg magyarosítson Kandúrbandira! :D

Kandeláber 2012.02.02. 10:13:44

Vajon a szájkarate-mesterek gigászi küzdelméhez miért kell bíróság?
Mindenesetre ebből az a tanulság, hogy talán mégsem lehet iróniának titulált tahósággal nagy nyilvánosság előtt lefikázni másokat.
Még ha a lefikázottak sem különbek a Deákné vásznánál.

debreceni.blog 2012.02.02. 10:14:53

Schmitt úr, ne jöjjön Debrecenbe!

porcsin2012. február 01. 07:44

Attól tartok, az ön jelenléte nem emeli, hanem elveszi az ünnepünket.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1564_schmitt_ur_ne_jojjon_debrecenbe

szubjektiv 2012.02.02. 11:59:44

T. Redakció!
Ez biztos olyan irat, amit a felperes hozzájárulása nélkül fel lehet nyomni a netre?
csak úgy kérdezem.

bordat 2012.02.02. 15:53:08

No !! Pofázni nyálat locsogni azt minden hűje tud.
Először is , ezek a balliberális fasiszta szociáldemokrata
kutya bérencek, és a mostani húgy agyú dilettáns
Fideszes hozzá nem értő technokrata bal fékek elmehetnek a jó mocskos francba .Tomcat ; vagy Orbán
mindegy ; mindegyik csak száj karatézni tud de mást azt már nem.Írhatnék ezekről még bármit de már unom a rizsát.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 15:09:22

@hoplita: azt tényleg nem tudom, miket kell csinálni a pénzükért, de arra is kíváncsi lennék, hogy mit csináltak a fiúk addig, amíg nem volt mandiner.hu

hogy fideszes családból jönnek az számomra teljesen egyértelmű

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 16:25:21

@Mitzimackó: ez hagyján
a wiki ezt írja:

"Saját bevallása szerint is 2002-ben az MSZP-re szavazott. Példaképének tekinti Horthy Miklóst."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.04. 16:42:27

@Mitzimackó: ilyeneket írt akkoriban is?

" Még 2004-ben is csőcseléknek, kurvák kölykeinek, bajkeverőknek nevezte az '56-os hősöket blogján

További részletek: kuruc.info/r/1/32820/#ixzz1lQbxpIz4
"
süti beállítások módosítása