Tomcaték nem szolgálják ki a MAGYART
2008. április 10. írta: TuRuL_2k2

Tomcaték nem szolgálják ki a MAGYART

 A történet tavaly nyáron kezdődött, amikor meghirdettük (az akkor még az újságunkkal együtt UFi nevet viselő) blogunkon az UFiklán megalakulását a Travian nevű online stratégiai játék gyors szerverén. A klán aztán szépen gyarapodott (ma is élünk és virulunk, az s3-on UNIO-UFI, máshol Reakció klánként, aki csatlakozna hozzánk, itt megteheti - válassza a speed szervert és dél-nyugatot!), idővel személyes találkozót is szerveztünk. Erre a találkozóra gloire tervezett bögrét és pólót, az utóbbit az egyik klántársunk Tomcat pólóboltjától rendelte meg november elején.

 Miután a megrendelést (majd az azt követő módosítási kérést) visszaigazolták, de az ígért telefonhívás csak nem akart megérkezni és elérni sem sikerült a Tomcat Üzemet, a következő héten két klántársunk személyesen kereste fel a Teréz körúti boltot. Éppen Tomcat fegyverhordozója, Blogadmin tartotta a frontot, a főnök házon kívül volt. Pólóbutikban eladónak lenni nagyon komoly társadalmi rangot jelent, Blogadmin ennek megfelelő mértékű lekezeléssel fogadta a kedves kuncsaftok érdeklődését. Egy ideig kelletlenül keresgélte a rendelést a nyilvántartásban, majd miután megtalálta, közölte, hogy Tomcat külön értesítés nélkül törölte azt. Meg egyébként sem készítenek semmit két hétnél rövidebb határidővel (ezt a rendelésfelvételkor is mondhatták volna). Mivel Tomcat a bolt mindenható ura, ezért ez ellen nincs apelláta.

 Akkor mi elintéztük magunkban annyival a dolgot, hogy soha nem szabad egy nárcisztikus pólógyárostól rendelni semmit, el is feledkeztünk már az egészről. A történtek helyes értelmezésére csak az elmúlt napok fejlményei világítottak rá számunkra: kétségkívül azért nem szolgált ki minket Tomcat & csapata, mert MAGYAROK vagyunk. Magyarok és reakciósok. Ezért holnap, azaz április 11-én pénteken, a deja vu flash és anti-flash mobok napján 15 órakor a Teréz krt. 6. előtt tiltakozunk néhányan, akiket felháborít a magyar- és reakciós-ellenes diszkrimináció. Kérünk mindenkit, ha hasonlóan érez, keresse fel a boltot és kérjen UFiklán-pólót!

 Amennyiben a bolt ismét megtagadja a kiszolgálásunkat, csoportos feljelentést teszünk a cég ellen az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál. Reméljük, Tomcat nem haragszik meg, ha az ő formanyomtatványukat használjuk (viva Creative Commons!), némi paraméter-módosítással. :]

 P.s.: Tomcaték reakcióit nagyjából borítékolhatjuk: nem is volt ilyen rendelés; mutassuk meg a visszaigazolást (az már nincs meg egyébként, de több tanúval és a klánfórum 2007. novemberi hozzászólásaival is alá tudjuk támasztani a sztorit); egyébként is, használhatatlan volt a grafikai állomány (ez sem valószínű, a rivális pólógyár egy nap alatt legyártotta belőle a pólókat, amik azóta is kitűnő szolgálatot tesznek).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3419908

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tomcat vs. Mandiner – a pör folytatódik 2012.02.01. 08:50:11

  Ma újabb felvonásához érkezik a 2008 áprilisa óta tartó közös történetünk Tomcattel, délelőtt 10 órától folytatódik az ősszel megkezdődött polgári pörös tárgyalás a Fővárosi Bíróságon. Az egész a Tomcaték nem szolgálják ki a MAGYART című po...

Trackback: Verdikt 2010.02.17. 08:19:35

  Ezzel kezdődött, így folytatódott, s ez lett a vége:   Szép pillanat volt, amikor a Tomcat borotvált mellű buzi, vagy még rosszabb részhez értek a Magyar Köztársaság nevében a végzés szóbeli indoklásákor.

Trackback: alternatíva 2008.06.01. 20:28:08

Flashmobot szervezünk GyőrbenNagyobb térképre váltás Szándékos értelmetlenséggel a szándékos hülyeség ellen - ez a mottója szerkesztőségünk figyelemfelkeltő akciójának, melyet június 10-én, kedden 14 órakor tartunk a győri vasútállomástól a vidéki buszpá…

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.04.11. 13:33:08

3 in 1: villámcsődület! flash mob! bejelentetlen demonstráció! Ma, 15 órakor Tomcat pólóboltjának épületénél (Teréz krt. 6.) tartunk egy kis reakciós megmozdulást. Itt olvashatók az előzmények.  Ehhez a pólóhoz pedig a helyszínen juthatnak hozzá…

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.04.11. 09:47:07

A Népszabadság szövegértése Megy ugye a siránkozás, hogy a PISA-jelentés szerint milyen nagy gondok vannak az iskolások szövegértésével. De miért pont az övékével ne lenne, ha még a legnagyobb politikai napilap munkatársainak is nehézséget okoz egy n…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ács Ferenc 2008.04.10. 20:37:24

somebode: ez ál-ironikus kuruc copy nagyon gáz. A Demóban elfér, de itt?

Francois Pignon 2008.04.10. 20:39:11

Aztán a bibsiző persze meg van sértődve, ha lenácizzák.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.10. 21:00:58

pignon,

így van. rajta van a nyilaskereszt, bibsizik, néha kidobja a karját is, de a rohattannyát annak, aki lenácizza!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.04.10. 21:02:00

cierre 2008.04.10. 18:16:14
Ha hülyeség gazdasági haszonnal járna, akkor Magyarország világhatalom lenne.

ennek a folyománya az, hogy államcsöd esetén öszödön olyan beszédet mondunk, hogy " ekkora böszmeséget még ország nem csinált " :)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.10. 21:05:27

Aztaaaa, szakadtam a poszton, nagyon nagyok vagytok.

dowNLoad 2008.04.10. 21:14:10

Diff: Ekkora BÖSZMESÉGET még EMBER nem csinált!!!
(bár embernek nem nevezném,
de nem az egész ország csinálta)
Nehogy már EGYFORMA legyen a felelősségünk, nekem, aki a pár millió Ft-ért vagyok felelős , vagy Veresjani, meg Fletó, aki pár100 milliárdért.
(ő elqúrta, és nem, de ettől még nem lett jobb az országnak, csak nekem, maximum, de melyiknek van nagyobb hatása???)

A hülyeség ragadós, MA MÁR EGY JEGYET SEM tudunk probléma nélkül eladni, EZT is ELQÚRTÁK!
Én pl. gond nélkül dolgoztam zsidóknak, nem probléma, csak HA NEM FIZETNEK!

., (törölt) 2008.04.10. 21:19:12

dowNLoad!
Neked elgurult a gyógszered?

Lord Multifilter · http://filter.blog.hu 2008.04.10. 21:23:57

gyurcsany fejebe ilyen gondolatok kergetozhetnek: "hat a gazdasag az tenyleg naprol napra hatalmasabb romhalmaz... de vannak... de vannak... nacijaink, ellenuk meg csak en vedhetem meg a megvedendoket" :D ellentuntessunk, provokaljunk, tereljunk hatha elfelejtodik kicsit, hogy mennyire gaz es depressziv ez a gazdasagi csod..

AP (törölt) 2008.04.10. 21:24:50

Ide gyűlik az összes egyszerű ember az országból?

A mai gazdasági helyzet gyökerei olyan 150-200 évvel ezelőtt keresendők.

De ne féljetek, lesz majd nektek Viktorkátok, meg eljön a tejjel-mézzel folyó kánaán is. Nem kell majd fizetni se az orvosi ellátásért, se az iskolarendszerért. Az csak úgy lesz majd, a ti boldogulásotokra.
Adót se kell majd fizetni, minek?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.10. 21:24:51

down, én vettem ebben a jegyirodában koncert jegyet a zeneakadémiára, na akkor az milyen zenekar, ami ott játszik?

Lord Multifilter · http://filter.blog.hu 2008.04.10. 21:29:20

vicces, hogy a kormany nem csak a magyarokbol ,de a zsidokbol is hulyet csinal :)

dowNLoad 2008.04.10. 21:30:32

Fektor, te még ÚJ VAGY ITT???
EZ NEM A ZSINDEXTOPIK!
Mint amikor a baráti országok elvtársai beültek egy HOFI-ra, és nem akarták elhinni, hogy miket mond, hahahaha, de itt ÉN IS ALAIG HISZEM EL:
Tomcat lezúzza Szanyit, aki összement egy kicsit:
webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=374678
Érdekes lenne, ha MINDEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN ilyen keményen kérdeznének a riporterek, vajon mi lenne a vége??? Csak meghívott riporterek, csak előre leadott kérdések??? Made in China?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.04.10. 21:30:38

Download :
elnézést, én a ( véleményem szerint kissé baloldali ) cierre olvtársnak próbáltam ironikusan válaszolni.
Válaszom lényege az lett volna, hogy a rossz gazdasági helyzetért a baloldal a felelös, íigy baloldali érzelmű olvtársak jól teszik, ha csendben és nagyokat hallgatnak.
Még egyszer elnézést, hogy eme "goldenturhát" ( aranyköpést ) magyarra leforditottam.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.10. 21:31:55

down szokott válaszolni a kérdésekre?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.04.10. 21:33:07

Lord Multifilter · filter.blog.hu 2008.04.10. 21:29:20
vicces, hogy a kormany nem csak a magyarokbol ,de a zsidokbol is hulyet csinal :)

LOL.

( És az m ég szörnyűbb, hogy állítólag a zsidóknak nincs humorérzékűk, így nem tudnak ezen a viccen nevetni.
Na majd a Honti Vilmos :) )

speciel 2008.04.10. 21:36:14

Ütközünk holnap pici köcsögök!
Csípem a kiskorú radikálisokat.
Jó fűszeresen. Összefutunk.
Anyu, apu, legyen ready-ben....

dowNLoad 2008.04.10. 21:36:36

calam, HONNAN tudjam???
Wagner az nem zsidó, de Bach,Beethoven,
Haydn, Liszt sem. Hallgasd őket, vagy mostanában a Country ami zsidómentes. (99%-ban)
JA HOGY ZSIDÓK játszák-e a fentiek műveit? Felőlem akár niggerek is tehetik, ha ne játsznak hamisan.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.04.10. 21:36:43

AP 2008.04.10. 21:24:50

De ne féljetek, ( ... )
Adót se kell majd fizetni, minek?


AP, AP, aki demokrata, az nem fél. És aki Gyurcsánnyal tart, az demokrata, a Köztársaság Barátja. :)

Egyébként az adó nem fizetés már meg is valósult. Az a sztalinvárosi gumigyár, amir dr. Kóka hozott ide, na az valósította meg.
( De az legalább nem igényelte vissza a csillár után az ÁFÁt :D )

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.04.10. 21:38:34

download, download,

Itzhak Perlman ( aki egyébként zsidó ) játssza szerintem a legszebben a Vivalditól a Stravaganzát. ( Ja igen : Vovaldi, az úgyannyira nem zsidó, hogy még anno, pappá szentelték. )
:)

CrL 2008.04.10. 21:39:37

dowNLoad:

sajnos nincs Jeremy Paxmanünk, kérdezni senki nem mer keményen vagy komolyan mert félnek.

de ennyire idióták, hogy lehettek MSZP-nél hogy beengedték aki ellen tüntetnek holnap?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.04.10. 21:41:34

Megjegyzem, olyan jó kis antiszemita szöveget, mint a Bach János Passiójának a szövege, na olyat sem mindennap olvasni.

( Aritreai József, aki Jézus követője volt ( de titokban, mert félt a zsidóktól ) ... LOL , csodáltozom, hogy a Zoltai Gusztáv még nem tiltatta be ... :) )

A Passió szövege ( és föleg zenéje ) alapján Bach sem nagyon komálhatta őket :D .

Freetibet (törölt) 2008.04.10. 21:44:15

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=209032

Azt eddig mindenki tudta, hogy Tomcatnak zsidó barátnője van?! Nekem ez új...

Februar18 (törölt) 2008.04.10. 21:44:57

turul_2k2: Jó, csak gyertek át négyre a Hollánba.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.10. 21:48:55

sasika61:
Szerintem az akciónk komolysága nem azt mutatja, hogy ne találnánk itt nevetségesnek egyet és mást. :)

Francois Pignon 2008.04.10. 21:49:03

FreeTibet,
kultúrember nem tartja számon mások pedigréjét. Tomcat viszont ezt elég sokszor belenyomja az emberek arcába. Hogy miért, valamit nagyon kompenzálni akar ezzel, vagy esetleg nagy elődöknek megfelelni, nem tudom.

dowNLoad 2008.04.10. 21:49:30

Crl, hahaha, NEM FIGYELT az elvtársnő, az ajtóban, Tomcat meg kamerával álcázta magát, de ha megnézi Fletchert (Chevy Chase) akkor minden sajtótájékoztatón másképp fog kinézni, lehetetlen lesz elkapni! (bevezetik a ujjlenyomat ellenőrzést?)

Diff, EZT MONDOM ÉN IS!!!! Felőlem hermafrodita niggerek is játszhatják az említettek műveit
(akik 99%-ban NEMzsidók) , csak NE HAMISAN!
(MOZART necces, mert nem volt zsidó, de viszont szabadkőműves volt erősen: varázsfuvola)
A cigányzene sem cigány, ezt még Bartók kérte ki magának, de állítólag hegedülni tudnak, mint a zsidók. Úgy látszik a zongora meg a gitár inkább a nemzsidóknak megy.
(vagy csak ott nem nyomulnak annyira?)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.10. 21:52:03

oszt ha hirig lesz, akkor majd tomcat is meg ti is lehozzátok, hogy verik a magyarokat, csak mindenki magára fog gondolni.
az lesz az igazi flash.

hunkor (törölt) 2008.04.10. 21:56:00

Ezt is lehet nézni:
www.youtube.com/watch?v=HzmZhTDAhMw

Mszp sajtótájékoztató. Tomcat szózat. Hogy is van ez?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.10. 21:56:57

off
gyerekek, az m1 alakártban a fél padödö úgy nyal gyurcsánynak, hogy visszhangzik! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.10. 21:58:09

down, gondolom nem vagy zenész, inkább ne beszélj butaságokat a zenéről

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.10. 21:59:10

hunkor:
Tomcat tud szórakoztató lenni, de ez sajnos nem menti a jegyiroda-flashmob sötét sztoriját.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.10. 22:00:03

.off
Szamárfül:
Akkor nincs semmi baj, az értelmiség a reformok oldalán áll. :))

köszönni meg én fogok 2008.04.10. 22:09:57

"Azt eddig mindenki tudta, hogy Tomcatnak zsidó barátnője van?! Nekem ez új..."

ez gyenge védekezés tőle, Eva Braun is zsidó volt. Vagy Hitler se volt antiszemita? Lemaradtam valamiről?

dowNLoad 2008.04.10. 22:16:14

ÖÖÖÖ CALAM, mi van? Tényleg nem vagyok zenész.
Ha én húzom az UTOLSÓ ECSETVONÁST a Mona Lisa-ra,akkor már én is olyan nagy festő vagyok, mint Leonardó, SŐT AZ EGÉSZ NEMZETSÉGEM AZ????
A kultúrát a zsidók folyamatosan próbálják kisajátítani maguknak, ugye a MAGYAROK csak a fütyülős barackot, meg a pusztát adják, a cigányok tudnak zenélni, mi ezek szerint semmit sem tudunk. (Liszt, Bartók?)
Honnan a francból van ekkora arcuk? Ha meg ekkora az arcuk, akkor miért csodálkoznak, hogy mindenki utálja őket? Ha nagyobb az arcod, mint az IQ-d, akkor jobb, ha meghúzod magad, kivéve, ha te adod a többséget, de akkor meg minek?
Egymás között érdeme-e nagyarcúnak lenni?
Mi lehet Izraelben?
Vagy ott a sok bevándorló és nemzsidó előtt lehet nagyarcúnak lenni?

tewton 2008.04.10. 22:20:56

"Azt eddig mindenki tudta, hogy Tomcatnak zsidó barátnője van?! Nekem ez új..."

ez tudható és publikus információ volt régebben is. Nekem az a fura, ahogyan Tomcat ezzel robbant be a szocialista sajtótájékoztatójára. Ha nem lett volna indulatos, kétségbeesettnek néztem volna.

Jonas-R 2008.04.10. 22:33:32

Igen, tomcatet hitlerhez hasonlítani valóban helyes analógiának tűnik. Gratulálok :)

Tomcat egy moncsilopós (:) ) militarista krisnás.

Néha vicces, néha nem, néha észrevesz helyesen dolgokat, néha teljesen félremagyaráz másokat.... Hagyni kell békében, nem foglalkozni vele.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.10. 22:46:18

off2
de vágó is megéri a pénzét (jó magas ára lehet, by dö wéj)
politika.blogter.hu/?post_id=260601

nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2008.04.10. 22:46:20

Szegény Polgár "Nekemisvannakzsidóbarátaim" Tamást nem tudom miért nácizzák le folyton. Egyszerűen csak behatóan érdeklődik a zsidó és cigány etnikum sorsa iránt.

Nemcsakhogy aggódva figyeli azokat a társadalmi problémákat, amiknek mindannyian szemlélői vagyunk, de megoldást is kínál. Idézném a Mestert:

"vagy a mi kezünkben lesz a fegyver, és kiirtjuk az élősködőket, vagy ők irtanak ki bennünket"

dowNLoad 2008.04.10. 22:52:29

Nyenyec, nem te vagy a MAGYAR WIKIPÉDIA egyik elásója, vagy hogyan is fogalmazzak finoman: akiktől ez egy fos, használhatatlan cionista seggnyaló szószedet, vagy mi lett, de lexinnak már nem nevezhető.
Ha nem te vagy, akkor elnézést.
Ha viszont igen, akkor egy rendszerváltás, megtisztulás ott sem ártana, mármint a Wikipédián.
Ha nem vagy magyarellenes cionista, aki igazából kiirtaná a magyarokat, de ezt PC liberóval álcázza, akkor nincs mitől félned.

nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2008.04.10. 23:02:15

dowNLoad: csak meg kéne keresni azt az elgurult gyógyszert. :)

tewton 2008.04.10. 23:12:44

hú, szamárfül,
"Vágó István: Az történik Magyarországon 6 éve, amit az ellenzék akar"
pffff.
ha ilyen erős ez az ellenzék, akkor mért nem engedik a kormányra?
ha ilyen gyenge a kormány, miért nem mond le?

ja! mert jönnek a fasiszták.

dowNLoad 2008.04.10. 23:27:43

Nyenyec, innen jött:
www.bombagyar.hu/index.php?post=683
Valljál színt! Te az a nyenyec vagy? Szégyen, ha valaki cionista, te ha valaki titkolja, az még inkább.
Esetleg küldök egy magyar történelemkönyvet, te küldhetsz Algopirint, azzal élek.

meeke 2008.04.10. 23:28:26

tomketet most inkább simogassátok. rá is fér szegénykémre. pedig nincs még egy ilyen derék liberális megaszondónk manapság. olyan klasszisok jó utóda, mint hordóhasú nagybajuszú díszmadár, nagy fecó (ez aki a zsidó regényt írta), geszti eszti, és faludi gyuri bá szelleme természetesen keménybe kötve.
tereskova is játszhatna, csak ne lenne ennyire novakultúr.

nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2008.04.10. 23:36:29

dowNLoad: aki a bombagyárból tájékozódik a világ dolgairól, annak nem lesz elég az Algopirin szerintem.

Ennél már a Wikipédia is megbízhatóbb forrás. ;)

dowNLoad 2008.04.10. 23:46:33

Aztakurva, ez azért kemény:
kuruc.info/r/39/23433/
UTÁSZ???? Mennyien lehetnek magasabb pozíciókban? Kurvagáz, hogy egy kettős állampolgár, aki ráadásul CIONISTA, mert FEGYVERREL HARCOLT EGY MÁSIK ORSZÁGÉRT, (ami akkor most a hazája, vagy ő zsoldos volt ott? haha) KÖZTISZTVISELŐ, pl. betekinthet olyan adatokba, amibe egy MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR NEM. Ez kurvagáz, legalább akkora, mint az, hogy nincs rendes alkotmányunk.
(ami tiltaná az ilyet pl.)
HA LEMOND AZ IZRAELI ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL, akkor elhiszem, hogy ITT AKAR tenni valamit, és EZÉRT az országért. (addig egy 2lábon járó nemzetbiztonsági kockázat, fedett ügynök?)

drc (törölt) 2008.04.10. 23:50:09

downika

"Ha nagyobb az arcod, mint az IQ-d, akkor jobb, ha meghúzod magad, kivéve, ha te adod a többséget, de akkor meg minek?"

úgy érzed te lennél a többség? te szánalmas buta paraszt, akkor még itt se tartana az ország.

Francois Pignon 2008.04.10. 23:51:36

dowNLoad, az azért tényleg kemény. De engem nem az ütött ki amit írtál, hanem a slusszkulcsos plakátja. :DDD

dowNLoad 2008.04.10. 23:57:39

NYENYEC, VALLASZ, vagy mi lesz?
A világ dolgairól a BBC-ből, meg 100 másik hírportálról tákékozódom, a magyar WIKI nem tartozik közéjük.
MI a helyzet veled?
Szégyen a cionizmus, főleg ha nem vallják be, és helyette gyógyszerről, meg nácikról beszélnek.
Csak te vagy az pedig,
mert Nashvillben laksz, és a blogodban is egy Nashvillben lakó valaki írogat.
(ikertestvér?)
Ehhez mit szólsz:
video.google.com/videoplay?docid=6110095161238848541
vagy ehhez:
ccinsider.comedycentral.com/cc_insider/2007/09/last-day-to-cal.html
Megadnám a számomat, hogy bocsánatot tudj kérni, vagy hívj fel bárkit, pl. Gabucinót, de nem bízom benned.
Te is kettős állampolgár vagy?
911 után már annyira nem nyerő
elővenni a dávidcsillagosat.

dowNLoad 2008.04.11. 00:02:08

drc,NE BECÉZZ!
ccinsider.comedycentral.com/cc_insider/2007/09/last-day-to-cal.html
Megadnám a számomat, de benned sem bízom, haha! Te is kettős állampolgár vagy?
Nektek kell vízum az USÁ-ba? Vagy csak a magyar útlevéllel?

drc (törölt) 2008.04.11. 00:10:34

downika, még írni se tudsz helyesen, haha! Hány éves vagy te nagy utcai harcos? Gondolom bőven beleférsz a 18-29-es korcsoportba. Amíg nem nősz fel inkább ülj le és kussolj.

Azt gondolom tudod, hogy azok szoktak a legtöbbet
zsidózni akik valamit rejtegetni akarnak ilyen téren. A te nézőpontod szerint, te vagy itt a leggyanúsabb.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.11. 00:16:17

down, ha te húztad volna az utolsó ecset vonást a Mona Lisan te lennél Leonardo, de ez neked nem adatott meg. amúgy meg ki állította, hogy minden zenész zsidó, vagy pláne jó lenne. áh nem ismered te a zenész világot:)

dowNLoad 2008.04.11. 00:19:10

drc, van egy szint, ami alá nem megyek, (te alatta vagy) de egyébként:
írni seM tudsz helyesen.
ccinsider.comedycentral.com/cc_insider/2007/09/last-day-to-cal.html
Tényleg kettős állampolgár vagy te is? Hogy működik ez? Ha trükközni akarsz, akkor kifelé az egyiket, befelé meg a másikat használod? (mármint útlevelet)
ÉN NEM ZSIDÓZOK, hanem a cionista, kettős állampolgárokat szeretném felmenteni a felelősségteljes beosztások nehéz terhe alól, hogy inkább a valahol a sivatagban vitézkedjenek, hátha eltalálja őket egy-egy palesztín molotov koktél. De ehhez MAGYARORSZÁGNAk semmi köze nem lehet.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.11. 00:27:57

milyen lehet már úgy végig menni az utcán, hogy mindehol kettős ügynököket látsz:D

drc (törölt) 2008.04.11. 00:29:13

te bizony zsidózol kispajtás, és ahogy látom saját magadat is sikerült meghazudtolnod, mivel annak ellenére, hogy nem ereszkedsz le hozzám ide a mélysötét mocsokba, mégis egy egész postot szenteltél nekem.

Amúgy meg ha elmúltál volna 30, akkor nem akarnád mindenféle emberrel felhívatni magad ismeretlenül az internettről, mert tudnád, hogy esetleg belebotlasz valakibe, aki nem a te a súlycsoportod.

Carnivora (törölt) 2008.04.11. 00:43:33

ez jó :D

Egyébként már unalmas ez a jegyeladós cucc szokásos figyelemleterelés ... mindenesetre gyanús, hogy nem e kidobták a leánykát , mert nagyon rácuppantak a ballerek a náci veszélyre megint ...

dowNLoad 2008.04.11. 00:46:58

Kezdem érteni, hogyan gondolkodhat egy KETTŐS ÁLLAMPOLGÁR, aki az egyik hazáját , az igazit, fegyverrel is megvédené, a másikat, (nem tudom minek nevezik ezt a 93ezer km2-t?) meg egy csomó náci által megtisztítandónak vélt ÜRES teleknek nézi.
SAJNOS kishaver, ez a terület FOGLALT! Hiába a sok genetikai testvér, itt azért még a bennszülöttek 90-95% magyar, és csak 1 ÁLLAMPOLGÁRSÁGA VAN, tehát nem tud, és nem is akar innen elmenni, csak még alultájékozott.
drc, calam, VALLJATOK SZÍNT!
Kettős állampolgárok vagytok, vagy csak valami defektus miatt véditek egy távoli sivatagi nép érdekeit ITT???? Esetleg titkos cionisták vagytok? Az Izraeli nagykövetségre bejelentkeztetek már? Lesz valami családfa vizsgálat, meg a rabbit is megkérdezik, AKÁRKI NEM FELEL MEG nekik! Mi lesz, ha még oda sem kelletek??? hahahaha besz*rtam nagyon drc, csak nem NYENYEC settenkedett vissza álnéven??? Ott délen (Nashville) sem igazán szeretik a te fajtádat, a redneck KKK barát figuráktól félj inkább. Esetleg egy égő kereszt a házatok előtt?

Carnivora (törölt) 2008.04.11. 00:51:34

dowNLoad

Szerinted van olyan téma a világegyetemben amelynek okán nem kezdesz el pár kommenten belül zsidózni? :D

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.11. 00:55:18

Carnivora,

dónlódi egy lépésből eljut a bibsikig, az nem újdonság:) CSak azt tudnám, miért offolja állandelon szét az összes topikot ezzel a fóbiájával.

drc (törölt) 2008.04.11. 01:18:46

"távoli sivatagi nép" ó jaj, tehát elismered a zsidók jogát Izraelre? Mit fognak ehhez szólni a pajtásaid? (vagy tényleg rejtett cionista vagy)

Cigányokat, kinaiakat, törököket, csöveseket, szegény falusi kocsmatöltelékeket, drogosokat ugyan így védenék. Mindenkit akit úgy gyűlölsz, hogy nem is ismered. Mert én meg a te csőlátású buta fogyasztóparaszt kényszerképzetes fajtádat gyűlölöm.

Tudtad, hogy azért tudod az internet számládat is alig befizetni mert én személyesen elloptam az összes pénzed? Sőt, anyádét meg apádét is. Bizony,
és most itt ülök a rózsadombon a villámban és baszom belőle a kurvákat. Ha egyszer erre jársz, kiviheted a szemetet. hahahaha

Egyébként meg nem vagyok a kedvenc vita partnered, akár mennyire is szeretnéd.

Hagyd abba inkább a 2 EU szintű szakmádat és ülj vissza az iskola padba. Jót tenne neked.

dowNLoad 2008.04.11. 01:22:02

A TOPIK CÍMÉT OLVASTAD?

Hogy érthető legyek:
Én Egyiptomi-magyar kettős állampolgár vagyok.
A zsidók elleni háborúban, bár vesztettünk, de én magam több zsidót is megöltem, ezért is viselem BÜSZKÉN az Al Quwwat El Diffaa El Gawwi jelvényét hajtókámon.
Jelképünk a SAS, ami rokonságban áll a legendás TURUL madárral, ezért úgy érzem közel áll a magyarsághoz.
(kitalált , kamu, de érdekesen hangzana, ha megkérdeznék, hogy mi az az érdekes jelvény a zakómon)
A cionistáknak mégegyszer, KITALÁLT mese, ezért ne hívják Szilvásyt.

drc (törölt) 2008.04.11. 01:31:26

A topic cimét olvastan pajti, igen. De én a te minősíthetetlen hozzászólásaid miatt posztoltam.

A vitatkozást most befejezem veled. Egy zavarodott, gyűlölködő, paranoid fiatal kis mitugrász vagy, akinek segitségre lenne szüksége és nem a kurucról megrendelhető zsidós könyvekre.

dowNLoad 2008.04.11. 01:43:26

Akkor TE egy ÖREG CIONISTA lehetsz,
a dokumentumokat meg nem a kurucról szerzem be, hanem egy csomó ANGOL nyelvű oldalról. Javaslom neked is a nyelvtanulást,tájékozódást:
(mármint, hogy a degenerált cionisták mennyi kárt okoztak, és még akarnak is, nekik egy lepusztult, elnéptelenedett Magyarország, maga az ideális ÜRES TELEK lenne)
www.prothink.org/
Az Al Quwwat El Diffaa El Gawwi jelvényét pedig büszkén viselem holnap a zakómon, de lehet, hogy egy 2mX3m-es táblán fogom vinni!

Demonax (törölt) 2008.04.11. 01:49:48

Sokan vannak itt, akik megbízást teljesítenek. Nem unalmas, öcskösök?

dowNLoad 2008.04.11. 01:59:45

Pl. kik?
Én bevallottan az Al Quwwat El Diffaa El Gawwi részéről vagyok itt, nem titkolom, mint egyes kettős állampolgárságú cionisták, akik közben magyar állami fizetést kapnak.
HOGY A F*SZBAN LEHET EZ?
MÉG MENTELMI JOGUK IS VAN???
EGY KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRNAK, aki ki tudja milyen HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNYEKET is elkövethetett akár????

MOKShee 2008.04.11. 02:00:26

már egyre jobban érdekel ez a bolt...szerintetek mennyiért bérelhetném ki a kirakatát, hogy hirdessek ott?:D

tewton 2008.04.11. 02:17:08

Én biztonsági üveget reklámoznék abban a kirakatban :) ingyenes referenciamunkával.

flamer 2008.04.11. 02:32:23

Ilyen, mint ez a dowNLoad srac vajon tenyleg van, vagy csak ket beszivott gimnazista irogat ekkora marhasagokat a sajat szorakoztatasara?...

Szaros gerle / Lighting Enchanted Multiple Shots · http://gerlefeszek.blog.hu/ 2008.04.11. 06:08:06

Ti még saját posztot se kaptatok a bombagyárban megígérve hogy össze lesztek verve, hol vagytok ti még....

Szaros gerle / Lighting Enchanted Multiple Shots · http://gerlefeszek.blog.hu/ 2008.04.11. 06:15:24

ja és Kurszán Kündü = dowNLoad

nemkell rá haragudni, hülye szegény

bierkamp 2008.04.11. 07:10:56

TOMCATOT meg könyörgöm nyírja már ki valaki!
Igazán itt az ideje hogy fizetett gyilkosokat alkalmazzon valaki, ezek és Budaháziék ellen!
.....és rend lesz!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.11. 07:40:23

Jó ötlet, bierkamp! A kérdés csak annyi, te mikor kerülsz sorra...

Hang Ember 2008.04.11. 07:49:12

... elgondolkodott már valaki azon, hogy mi lett volna a következénye annak, ha a Tomi boltjába vágnak be egy molotov-koktélt, mert nem szolgálta ki a megrendelőt? Valaki, aki a megrendelőt mégcsak nem is ismeri, de az egyik ismerősének az ismerőse aki valahol a neten valamiyen blog berkei alatt olvasott volna egy "hű de nagyon felb...ták az agyamat máma, mert törölték a megrendelésemet a bótba" post-ot, aszongya a havernak, hogy " hej öcsém este kib..unk a köcsöggel, nehogy má' ne adjon pólót nekünk, mi az hogy nem ismeri a mi társulásunkat? Hozzá gyorsan naftát, éccaka megyünk!" Hozzáteszem nem vagyok tagja a postban szereplő egyik társulásnak sem. Ez csak amolyan figyelemfelkeltő gondolat. Például a társadalmi hangulat változásaira a politikai identitás függvényében.

Hang Ember 2008.04.11. 07:56:16

Hozzáteszem azt is hogy nemsokára feledésbe merül ez az egész. Tomcatostul, gyurcsányostul, viktorostul. Mert mindig lesz valami amibel teletömik a fejünket. Ez csak elterelés, hogy ne azon gondolkozz miből élsz meg a következő fizetésig/segélyig.
Addig amíg egymásnak tudnak ugrasztani minket, nem kell azzal törődni mit mondjanak akkor ha valaki számonkéri hazánk helyzetét "hőn szeretett" vezetőinktől. Mert ugye mi választottuk meg őket. Csak nekünk tartoznak elszámolással.

Carnivora (törölt) 2008.04.11. 08:28:28

dowNLoad 2008.04.11. 01:59:45

Nem akarsz hazarepülni véletlenül?

banza 2008.04.11. 08:48:36

Colbert hogy jön ide download?

nénike · http://mandiner.hu 2008.04.11. 09:02:45

"Kell a játék, kell a béke, ez a sárkány éve..."

Ez az egész balhé annyira érdekel, mint a Neoton Familia.

banza 2008.04.11. 09:24:33

Baszki Turul! Pont a népszabi karol fel benetek?! Pfuj

sityesz 2008.04.11. 09:28:08

Érdekes ez a zsidó dolog. Én nem tudom ki zsidó meg ki nem, ha nem mondja meg (és persze nem a pajeszos-kuluposokra gondolok). Ti honnan állapítjátok meg, van rajtuk netán sárga csillag, amit pl. UV fény felfed?

I-Work 2008.04.11. 09:50:30

Nem nagyon kell ezzel a puha p.csű macskajancsival foglalkozni.
Nyissunk egy oldalt, időnként írjuk ki az elérhetőségeit, és azt, hogyan égeti magát. Az utóbbi időben elég sokat bénázik a mi derék Tom macskánk. Egyébként most előre szólok ennek a nagyszájú hangembernek, hogy addig "kommunista-hazaáruló-zsidóbérenc"-ezett, míg nem a FIDESZT nyerő helyzetbe hozta. Nos, adott esetben Orbán Viktor úgy fogja Tom cicus nyakár kitekertetni, hogy észre venni sem lesz ideje.

banza 2008.04.11. 10:11:51

Ezek ÉRZIK bazze. Biztos mi vagyunk fogyatékosok, me' mi meg nem.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.11. 10:14:11

szia drc, nekimentél DLódnak?!

végy ki szabit, mert ehhez idő kell! :D

Freetibet (törölt) 2008.04.11. 10:20:42

Hejj, reggelre megvilágosodtam!
Az hogy Tomcatnak 4 éve zsidó barátnője van és hogy egy izraeli barátja minden évben náluk nyaral www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=209032, az nem más, mint újabb bizonyíték arra, hogy Tomcat valójában a MOSZAD fizetett ügynöke:D szelsokozep.hu/archives/2007/09/08/Tomcat_szuzhartyaja/

Hogy ez tegnap nem jutott eszembe!

szeloka 2008.04.11. 10:58:26

Höhö nincs meg a visszaigazolás. Jó duma, akkor mit ugrálsz kisköcsög. A garancia is csak garancialevéllel érvényes,hülyegyerek. Ez így csak szófosás. Nagyjából olyan, mint a jegyvásárlásos sztori ott sincs senkinek semmi kézzelfogható bizonyítéka.

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2008.04.11. 11:32:01

valaki fentebb "engedély nélkül" használta a nicknevemet.

nem mintha részleteiben nem értenék egyet az álláspontjával, de gondoltam szólok, hogy ez nem én voltam.

tisztelettel

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2008.04.11. 11:40:00

p.s.:
egyébként sem szoktam hitvitákba bonyolódni bigottakkal. ;)

dowNLoad 2008.04.11. 12:09:07

Hogy, ki a ZSIDÓ?
Az nem érdekes (magánügy), inkább az, hogy ki a CIONISTA, aki állami fizetést kap? Tőlünk! (közben készen áll a harcra, tehát ITT felmond, és megy harcolni a Golán fennsíkra?
Ilyen fasza képviselőink vannak? kicsit kevesebbet törődnének a sivataggal, és kicsit többet EZZEL az országgal, lehet, hogy nem lennénk lerohadva ennyire? Megjegyezném, hogy Fletó gyanúsan sokat törődik a buzikkal is!)

Hogy érthető legyek:

Én Egyiptomi-magyar kettős állampolgár vagyok.
A zsidók elleni háborúban, bár vesztettünk, de én magam több zsidót is megöltem, ezért is viselem BÜSZKÉN az Al Quwwat El Diffaa El Gawwi jelvényét hajtókámon.
Jelképünk a SAS, ami rokonságban áll a legendás TURUL madárral, ezért úgy érzem közel áll a magyarsághoz.
(kitalált , kamu, de érdekesen hangzana, ha megkérdeznék, hogy mi az az érdekes jelvény a zakómon)
A cionistáknak mégegyszer, KITALÁLT mese, ezért ne hívják Szilvásyt!

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2008.04.11. 12:18:43

:)))

(ennek itt tényleg elmegyógyász kellene.)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.11. 12:24:02

drc, nyomj linket a profilba, az az igazi névjegy

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.11. 12:25:30

legyen meg az örömük, a ficsúrt vállalom

Hattory Hanzo 2008.04.11. 12:28:30

Várnak majd Benneteket a boltnál, Ők 14.45-re tűzték ki a találkozás időpontját a Teréz krt.6-hoz.

dowNLoad 2008.04.11. 12:49:21

Csak tudnak valamit a médiaszakemberek, mert az emberek (és az ide írók) 99%-ának fel sem tűnt, hogy mit mondott a fityeszes képviselő,simán elfogadnák, még azt is, ha a köztársasági elnök, vagy a legfőbb ügyész kettős állampolgár lenne, és a zakóján büszkén viselné a Simon Szikáriusok JELVÉNYÉT, akik a zsidó orgyilkosok voltak, hivatalosan elitkommandósok.
HAJRÁ ELŐRE, Éljen soká a cionista babó-hungária, a trikolor közepére 1db dávidcsillagot kell tenni,(lehetne a FEHÉR HELYETT KÉK) és készen is vannak. Rasszisták lennénk, ha nem fogadnánk el! Azok pedig nen akarunk lenni, itt lehetne az EU legnagyob buziközpontja IS, milyen jól összeillenének a cionistákkal.
Tényleg fontos a gyökér jegyárus, már annak, aki ne lát ki a fejéből.

mithrandir 2008.04.11. 19:11:22

"Amennyiben a bolt ismét megtagadja a kiszolgálásunkat, csoportos feljelentést teszünk a cég ellen az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál."

:-DDDDDD

Hajrá Ufiklán!

OftF 2008.04.11. 21:57:22

s3-on látok egy-két sárgát. MI EZ?
Nyomás vissza!

politologusok 2008.04.12. 17:28:23

hajrá srácok, alázzátok be a kis pocakos provokátor barátunkat:)

plastik02 2008.04.12. 21:12:22

kurucon már sztárok vagytok! :D

PM001 2009.05.03. 16:02:31

ÚJ póló bolt a láthatáron ;)

Egyedi pólók készítését is vállaljuk!

Pólóműhely Webáruház

www.polomuhely.hu
süti beállítások módosítása