Épül már az ellenkultúra, épül nagyon. Régi-új alapja Schmitt Pál. Az ellenállók önkéntesen doktori címet írnak a nevük elé Facebookon, izzik a memegenerator.net, ha pedig a helyzet változatlan marad, gyakorlatilag április közepéig akad biztos pont az ATV-s agenda settingben is. A világért nem ártanám magam ebbe a folyamatba, de a plágiumügyhöz azért odapasszintanám saját, mindössze négypontos észrevételcsomagom.

  Egy. A plágiumvita nyilván cezúra Schmitt megítélésében; az viszont tök világos, hogy az ezt megelőző SP-kérdéskör közjogi és politikai (tehát nem grammatikai) része negyedakkora felületen látszott volna, ha SP nem egy olyan turbóelnökség után lép színre, mint amilyen Sólyom Lászlóé volt. Mádl Ferenc senior higgadtsága után Schmitt Pál vétóügyi takaréklángja sem keltene ilyen izgalommal vegyes feszültséget. Röviden erről ennyit.

  Két. Schmitt Pál sportoló, sportdiplomata. A politikában parvenü, mondta egyszer ismerősöm, ami így nyilván hülyeség, mert nem fel-, hanem túlkapaszkodottságról van itt szó, ha már szó van valamiről. Schmitt akkor is sután fog mozogni a belpolitikában, ha kinevezések és megbízások tucatjaival tolják felfelé. Megmagyarázom.

  Ha egyszer valaki sportsikerekkel tűnt ki, sportsikerekkel dörrentett karriert, akkor arra én nem tudok másként tekinteni (legyen belőle akár miniszterelnök, akár a Baromfi Terméktanács elnöke), mint sportolóra. És hogy nem tudok, abba nyilván bejáccik, hogy ilyenből több is akadt a (pelikán*) famíliában (kardvívó világbajnok, válogatott focista); nekik sok mindent fel kellett adni a fiatalkorból az élsportért – hogy aztán az elért teljesítmények és aktív évek után átképezzék magukat részben vagy egészen baromi más dolgokra. Ezek mögött az emberek mögött a bajnoki és egyéb, kőkemény munkával kivívott címeik miatt később óriási felhajtóerő keletkezik, ami aztán – kétségtelen – sokáig repítheti őket. Jellemtől, bölcsességtől függ, hogy milyen irányba, meddig.

  Schmitt Pál második olimpiai győzelme után 20, visszavonulása után 15 évvel, még a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismert tagjaként (a közben jött sóhivatali okosításoktól egyelőre csak kis mértékben kozmásodva) a kilencvenes évek elején akár dönthetett volna úgy is, hogy hátralép, olimpiai életjáradéka segítségével megalapítja mondjuk a Tehetséges Párbajtőröző Lányokért és Fiúkért Alapítványt, melynek örök első embereként tisztes nyugalomban öregszik meg budai villájában, ahová a HVG-től legfeljebb a méltán elismert hátsó interjúkat gyártó Dobszay–Kelemen újságírótandem csenget be egy oldott beszélgetés kedvéért. Például hogy feltegye neki a „No, és azt mondja meg Pali bácsi, még mindig 40 fekvővel kezdi a napot?” kérdést, de azt is csak szeretetteljesen, hiszen az öreg keze mégiscsak két olimpiai győzelemben és egy világkupában volt benne a nemzet nagyobb dicsőségére, ilyenkor pedig a lószart nem érdekli, hogy hány lábjegyzetet írt a doktorijába, vagy hányadán áll az alapítványi gyakornok sunák bociztatásával.

  Nem így történt. Schmitt Pál ma sok körben gyűlölt mocsok, avagy szelídebb tempónál: nevetség tárgya.

  Hátralépés helyett ugyanis a kilencvenes és a kétezres évek elején még újra és újra megtolta a bringát, egészen a nagyköveti karosszékig, majd a főpolgármester-jelöltségig. Satöbbi. Használta sportban kivívott sikerét, nevét. Használták mások is. És onnan, ahová 70 éves korára eljutott, ranglétraügyileg már nincs feljebb – a dolog végösszegét tekintve különböző amortizációk miatt viszont már nem áll ilyen jól a helyzet.

  Három. Teljesen normális, ösztönös és természetes minden mozdulat plágiumügyben, ami a tisztázás és érdemi magyarázat miatt veri az asztalt. De csöndben erősítenék azokra a hangokra is, melyek azt mondják, hogy ameddig az intézményi felelősségi kör nem tisztázza saját magát, addig ingatag dolog konkrét lemondási felszólítással fordulni Schmitt felé. Mindenki tudja, hogy miről beszélek, aki lebukás nélkül puskázott már életében – de az intézményi felelősség nem csak erről szól.

  Elég megkérdezni az ügyről bárkit, aki a korszak egyetemi elitjében kicsit is jártas. Bőven akadnak itt sufniban összerakott doktori munkák, könyvrecenziókból (!), nekrológokból (!!) és interjúkból (!!!) bruttósított publikációs jegyzékek. Ha a Schmitt-ügy borítaná ezt a bilit, az lenne az igazán rock'n'roll.

  Négy. Matolcsyval, NGM-mel együtt nincs még egy olyan ótvarul működő intézmény széles e hazában másfél éve, mint a KEH. Tucatnyi kommunikációs lépés (főleg ez utóbbi), hiba, furcsa megoldás azt mutatja, hogy a Schmitt mögött álló szervezet egy határ szar. Ha nagyjából azt az apparátust betolták volna SP alá, mint a mi Mádl vagy Sólyom alatt elmuzsikált, akkor feleakkora károkat szenvedett volna el az az ember is, aki pedig diplomataként Hornnak és Orbánnak is jó volt.

*

  „...egy megszállott politikai dilettáns különféle meggondolásokból a kedves semmirekellőt kinevezte köztársasági elnöknek. Ugyanúgy politikai teljesítmény nélkül, ahogy húsz évvel ezelőtt nulla tudományos teljesítménnyel kapta meg a doktori címet” - írta az igényes Tokfalvi a mértékadó kapitalizmus.hu oldalon. Én sajnálom a legjobban, hogy SP is hagyta a szart ily mértékben felkavarodni, mert attól még Tokfalvi is homályosan lát, amikor többszörös bajnokot nevez semmirekellőnek. Nagyon kellenek kis közbeszédünknek az ilyen megfontolt, valódi konzervatív vélemények. 

  Annak idején nem értettem egyet Schmitt köztársasági elnöki jelölésével, de az SP-ellenes kultúrát is (médiaintézményeivel együtt) súlyos aránytévesztésnek gondolom. Még egyszer mondom: azért, mert ez az ember elsősorban sportoló, párbajtőrvivó, ilyen minőségében generációjának egyik legjobbja, aki olyan dicsőségeket szerzett saját területén magának és az országnak, ami tiszteletet érdemel. Jelenlegi pozíciójára azért kérték fel (zéró új tartalom következik), mert 2010-ben Sólyom László egy lehetséges,  durva konfliktusforrás volt az új kormányfő számára. Pont.

  Ha Schmitt (és vele együtt a KEH) nem képes érdemi megnyilvánulásokkal fordítani a jelenlegi hangulaton (mely így egy idő után nyilvánvalóan végzetes arcvesztéshez vezet), a HVG.hu által közölt anyagot pedig további szakvéleményekkel erősítik meg, akkor persze az egyetlen lehetőség a távozás.