Lemondott az LMP frakcióvezetői posztjáról Schiffer András. Egy parlamenti párt vezető tisztségéről való lemondás jó esetben hetekig uralhatná a címlapokat, csak hát mostanában olyan történelmi időket élünk, amelyben ez a hír csak egy kisszínes lehet a világban és hazánkban lezajló tektonikus mozgások közepette. Ugyanakkor mégis csak érdekes, hogy egy ellenzéki párt akkor szalámizza fel önmagát, amikor a kétharmados lendület fogytával épp az ellenzék számára nyílik lehetőség a dinamikus politizálásra, a mozgástér növelésére.

  Az elmúlt két évben alig foglalkoztam az LMP-vel: egyrészt alig akad olyan álláspontjuk, amivel egyetértenék, másrészt sokáig (sőt, még most is) sötét lónak számítanak a magyar politikában, harmadrészt pedig eddigi politizálásukkal sem tudtak sok vizet zavarni a magyar közéletben.

  Mégis el kell ismerni, hogy Schiffer András egy saját elveihez hű, felkészült politikus volt eddig, aki méltányos kritikáival és koherens érvrendszerével kiemelkedett a jelenlegi ellenzék meglehetősen gyér felhozatalából. Akár azt is mondhatjuk, hogy Schiffer a jelenlegi parlament Sólyom Lászlója, és ezt az összehasonlítást több szálon is meg lehet erősíteni. Schiffer 2005-ben Sólyom elnökké választási civil kampányának szervezőjeként vetette észre magát; az LMP egyik alapítójaként a fennálló közéleti viszonyokon felülemelkedni kívánó erőként pozicionálta a pártot; és Sólyomhoz hasonlóan gondolkodhatott Gyurcsány Ferencről, sőt, a posztkommunista MSZP egészéről is. Mégis, Sólyomhoz hasonlóan a különutas, bár egyértelmű stratégiája köré nem tudott túl sok követőt gyűjteni, még saját pártjának hívei és politikusai közül sem.

  Schiffer lemondásával megbukott az a stratégia, amely a baloldaltól, a jobboldaltól és a szélsőjobbtól is távolságot tartó erőként határozta meg az LMP-t, és amellyel a nyilvánvaló ideológiai-eszmei gyökerek (és a jobboldalról gyakran elhangzó vádak) ellenére el tudták kerülni az eszdéeszesedést (méltányolni illik a nemzetpolitikai érzékenységet és a posztkommunistákkal szembeni averziót). Mintha a '94-es Fidesz majdnem teljes bukása, majd a Centrum párt és az MDF utolsó éveinek zsákutcája ismétlődne most meg az LMP esetében. Úgy tűnik, a politikai közép továbbra is a senki földje, és aki erre az útra lép, az légüres térbe kerül. A párt kimondva-kimondatlanul alkalmas lehetett volna arra, hogy egy ötven százalék alá csökkent támogatottságú, mérsékeltebb politikát vivő Fidesz esetleges koalíciós partnere legyen. Az elmúlt másfél évben viszont mind a Fidesz, mind az ellenzék parlamenti és parlamenten kívüli erői sokat tettek azért, hogy ilyen szövetség még elméletben se jöhessen létre.

  El kell ismerni, az LMP sokat dolgozott és alaposan kivette a részét a parlamenti munkából, sőt, ezzel a tevékenységével többet tett hozzá a parlamentiség ethoszához, mint a fideszes mamelukok egy része, akik fogalmatlanul ülnek a patkóban, megszavazva mindent, amit eléjük tesznek. Mégis, mintha elvesztek volna a részletekben, miközben az utcán megjelent egy radikálisabb és sokszínű ellenzéki hálózat, amelyben egy Dopeman-beszólás jobban tudja formálni a közvéleményt, mint egy-egy LMP-s szakpolitikai dolgozat. Schiffer András minden erénye ellenére nem egy zseniális politikus, mégis ügyesebben mozgott a közéletben, mint maroknyi LMP-s képviselőtársa. Az LMP másodvonalbeli, a szó jó és rossz értelmében egyaránt amatőr politikusait könnyebben gyúrhatják náluk nagyobb erők olyanná, amilyenné szeretnék.

  A Schiffer-stratégia nélküli, eddig leplezett radikálisabb baloldali-liberális világképét most felvállalni tudó LMP nyilván keményebb kormánykritikát fog folytatni. Az LMP könnyebben fogja odaadni magát a formálódó Olajfa-Gyorskocsi-szivárványkoalíciónak, amelyben a szociktól Gyurcsányon, Dopemanen és Árok Kornélon át logikusan, de egyelőre csak valószínűleg Bajnaiig fog érni az Orbán-ellenes szövetség. A társadalmilag, politikailag, nemzetközi kapcsolatilag és gazdaságilag alig beágyazott LMP-sek ebben már csak egy kevésbé hangadó platformot fognak alkotni.