A diktatúra teteje – tüntetési progresszíó
2012. január 03. írta: dobray

A diktatúra teteje – tüntetési progresszíó

NO demokrácia, YES genocídium

  Javuló, már-már nyugati színvonalú a magyarországi balos tüntetési kultúra. A most ébredező új mozgalmaknak és az erősen amortizált hagyományos magyar balnak köszönhetően a politikát az utcára nem vivők tábora is túllépett a szakszervezet-Városliget-sör-virsli-koktélon. (Rendben, ez nem teljesen igazságos, az utcára vitt politika az MSZP, az SZDSZ és a köztársaságbarát sajtó kedvelt toposza volt, nem a mostani tüntetések szervezőié, még ha van is egy tagadhatatlan átfedés. Mindenesetre öröm látni, ahogy Gyurcsány rátelepedik ezekre és csak viszi, viszi a politikát az utcára. Viktatúrában minden eszköz demokratikus és megengedett, ami rendes progresszív kormányzás idején európaiatlan és demokráciaellenes).

  Én azért mentem ki hétfő este a mozgalmak miriádjai szervezte alkotmányellenző tüntetésre, mert nem kaptam meghívót az Operaházba, hiába szolgálom oly' hűen a Rendszert. Sértettségből és bosszúból. És arra jöttem rá, hogy a demonstráló civil gittegyletek összességét nevezhetnénk dinnyekoalíciónak is: kívül sok a zöld, belül sok a vörös. Ettől függetlenül a veterán fideszes tüntetők is nosztalgiázhattak (volna) az Andrássy úton.

  Arra már rájöttek a baloldalon civileknél, hogy túl sok embert felengedni a színpadra beszélni felesleges és unalmas – arra még nem, hogy rendes, kellemes tüntetéshez nem elég az olyan szofisztikált retorikai mélység, mint hogy „mindnyájan meg fogjuk szívni, nem is kicsit”. Ripp Zoltán történész, a méltán makulátlan hírű erzsébetvárosi MSZP (volt?) elnökségi tagja például egyenesen azt tudatta az egybegyűltekkel, hogy „két nappal vagyunk a demokratikus állam formális felszámolása után”, illetve hogy „az új állampárt már bebetonozta magát”. A demokráciát féltő, szomjazó és követelő tömeget a történész megajándékozta egy demokrácia-definícióval is: a demokrácia nem az, amikor a többség mindent megtehet, hanem az, amikor a népnek lehetősége van kijavítani korábbi tévedését (e gondolatmenet kísértetiesen emlékeztet Orbán néhány évvel ezelőtti, demokráciaromboló álláspontjára).

  Bródy János a baloldali civil tüntetések Pataky Attilája, a hétfő esti dzsemborin pont olyan giccses és szentimentálisan semmitmondó dalokkal állt elő, mint amilyenekkel a fideszes tüntetések szervezői is próbálkoztak. Még cédén kéne kiadni a cuccokat, lenne akkora siker, mint anno az Örvendj, Magyarország. Ugyancsak újdonság, hogy immáron a baloldali közönségnél is számottevő mennyiségben jelentek meg magyar zászlók, amelyek politikai-tüntetésügyi használata eddig jobbos-fideszes gyakorlat volt, baloldali értelmezése pedig a nemzeti jelképek kisajátítása.

  Ez a diktatúra teteje, oda állok, ahova akarok! – mondogatta egy bácsi a szervezőknek, amikor megkérték, hogy az Opera előtt kihúzott kötél (amin addig mindenki oda-vissza lépegetett át) mögüli részről távozzék lehetőleg a tüntetés céljaira lefoglalt, színpaddal szembeni területre. Ott álltam én is a diktatúra tetején és megtisztelve éreztem magam. A tömeg a hivatalos rész végeztével mégiscsak úgy döntött, hogy az Opera előtti kötélnél fog ácsorogni, így a rutinos tüntető már egészen otthonosan, már-már jobboldali demonstráción érezhette magát.

  A tüntetési paranoia tünetei is jelentkeztek: provokátor? Miért kamerázik? Miért jegyzetel? Kinek jelent? A tapasztalatlan demonstrálók kisebbfajta sokkot kaptak, amikor bazi sok rendőr érkezett a helyszínre. Akik azonban 2006 óta áldozzák tehetségüket a magyar tüntetéskultúra fejlesztésére (a cél az európai élvonal, a spanyol-francia nívó), csak legyintettek. Ezek a rendőrök csak felsorakoztak, és nem csináltak semmit. A rendőrszidó szólamok (bazd meg a kurva rendőr anyád!, illetve a jobbikos ávósok!) felhangzásakor arra gondoltam, vajon a gyalázkodók közül hányan lehetnek, akik nem a rendőröknek drukkoltak 2006-7-ben. De felhangzottak a 2006-os klasszikusok, a magyar rendőr velünk van. A legvégén azért a maradék tüntetők rendezői felszólításra megköszönték a rendőrök helytállását.

  Szólt még a hazaáruló, a Táncolj Viki, búcsúbuli!, illetve az újdonságot jelentő, marxista-antikapitalista ízű Burzsoázia!, tulajdonképpen csak a székely himnusz hiányzott. Meg egy Toroczkai-jellegű néptribun, aki nem csak kiabálja, hogy menjünk be!, hanem be is megy, és követik is. Mert pár mamika hiába kiabálja mögöttem, hogy mi lesz már, menjünk be, ha amikor félreállok, hogy tessék csak, akkor zavartan visszamosolyognak és a helyükön maradnak. Így nem lesz forradalom. 

  Egy fiatal hippicsajszi „te biztos politológus vagy” megszólítással tőlem kérdezte, hogy lehet itten megdönteni a rendszert. Arra, hogy pártot kell alapítani és választásokat kell nyerni, a válasza annyi volt, hogy az ő programja az egyenlőség. Igaza lehet Kínai Kálmánnak, amikor azt mondja, hogy „sok balos ifjú számára olyan lehet ez a tüntetés, mint öt éve a jobbos gyerekeknek a forró ősz”.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr193515378

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jók a programok, csak sok itt a szobanihilista fikagép 2012.01.04. 16:42:10

(forrás: én) A hétfői ellenzéki tüntetésen szerintem elkezdődött valami. Egy téglát kiütöttünk a falból, és mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy semmi különbség nincs Orbán Viktor politikai túlélésének esélyei és egy szép nagy nulla között. A kéth...

Trackback: Százezer 2012.01.03. 19:56:17

Nagy eséllyel ez volt az utolsó békés tömegtüntetés Orbán regnálása alatt. A következőt nemigen tudja már kordában tartani sem a rendező szervezet, sem a rendőrség. És utóbbi talán nem is nagyon akarja. Hisz vezetőktől közrendőrökig sokan állnának legs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2012.01.03. 09:02:46

Kollégád nem szerzett belépőt? :O ennyire nem szeret? :P

Egyébként a "bóvliiiiiiii, bóvliiiiiiiiii" is sűrűn felhangzott. Mindenesetre sem a résztvevők minőségi felvonulása sem a szervezői felhozatal nem mutatott túl nagy alternatívát a látottak alapján.

tarackos 2012.01.03. 09:30:45

Szerintem lesz ez még sokkal jobb is. Az idei év másról sem fog szólni mint a tüntetésekről. Láthatatlan sikereket nehéz kommunikálni a történelmi árak viszont önmagukért beszélnek, hirdetik a NER nagyszerűségét. Ami a jobboldal szerint tényleg nagyszerű, hiszen ők elégedettek, nincs semmi bajuk a narancsok ámokfutásával. Erre adtak felhatalmazást...

TG69 2012.01.03. 09:35:06

Mivel a gazdasági teljesítmény tovább romlik, az IMF megegyezés elkerülhetetlen és az eddigi semmittevést a Zembereknek kamatostul kell visszafizetni, ezért ez egy apró mozzanat lehet csak az idei évre. Szegény Orbán és fidesz...

Aron M 2012.01.03. 09:42:02

"Igaza lehet Kínai Kálmánnak, amikor azt mondja, hogy „sok balos ifjú számára olyan lehet ez a tüntetés, mint öt éve a jobbos gyerekeknek a forró ősz”."

Nem, kizárt, hogy OLYAN legyen számukra. Az rákendroll volt :)

Viktus 2012.01.03. 09:45:19

@Aron M:

Jaja

galeria.index.hu/belfold/2012/01/02/civil_szervezetek_tuntetese_az_opera_elott/4

A budai fiatal balosok pl. évtizedeket öregedtek a tegnapi pillanatig az orbáni diktatúra alatt.

cutcopy 2012.01.03. 09:49:46

Furcsa a történelem biológiai fáziskésése, hogy egyesek öt éves csúszással élik át a kormány elleni felháborodást, a demonstrációk reményteli erejét, a "nem bírják ki négy évig" érzést, a reményt hogy majd a sajátjai buktatják meg a kormányfőt.. stb..)

Viktus 2012.01.03. 09:50:30

@tarackos:

Mondjuk a szervezők helyében legalább egy embert felutaztattam volna vidékről v.melyik finom kis üzemből aki elregélné, hogy fogalma sincsen mi lesz velük a tavaszra a fizetések tartós csökkenése, az árak emelkedése az árfolyamok beszakadása következtében. Mondjuk pár pedagógust, közalkalmazottat aki elvesztette a munkáját, mert éppen egy új narancsos elvtársnak kellett az állás mindenféle szakiránytól mentesen.
Az állami melegedőkben ülők, vagy oda vágyók meg a negyvenes lázadó nyugdíjas nem fogja az igazi tömegeket megmozgatni.

Robinzon Kurzor 2012.01.03. 10:01:27

A Népszava-168óra legszebb hagyományai.

anonymand 2012.01.03. 10:02:59

Tisztelt dobray!

A kulturált köpködőket kihagytad!

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: savanyú a szőlő, vagy Te magad köpködtél?.....

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 10:07:51

tüntettek a tetves komcsik? ki nem szarja le? dobray elvtárs, kitartás!

profeel 2012.01.03. 10:08:58

Lájkolom a bejegyzést, hej! :)

jan 2012.01.03. 10:20:26

Jogosan derül a posztszerző a tüntetők sokféleségén, szedett-vedettségén.

De a legviccesebb (kínosabb? szánalmasabb?) mégis csak az volt, hogy a kétharmad miniszterelnökét úgy kellett ki/becsempészni az Operaház épületéből.

Persze mindez akasztófahumor: amíg az ország kormányrúdjánál az Orbán-Matolcsy fantaszta-páros áll, végveszélyben vagyunk.

JohnnyLillibrogida 2012.01.03. 10:29:12

Szerintem a rendezés nagyon gyenge volt.
A tüntetés elején a bajcsy felől próbáltunk átjutni az oktogon felé. A járdán kialakult tumultus jelenetek igazán ijesztőek voltak. Sokan a bajcsy felől, sokan az oktogon felől nyomakodtak így a tömeg eléggé beszorult. Sehol egy rendező... Szóltam 3 tagbaszakadt nyugdíjas rendőrforma 40-esnek, akik szolidaritás kitűzővel ácsorogtak a járda közepén rossz helyen állnak, jól kiröhögtek... Szembe jött Újhelyi meg néhány szoci képviselő akik éppen befele araszoltak, ő neki is jeleztem szerintem kéne valamit csinálni mert könnyen baj lehet a tömeg miatt (összenyomnak valakit), néhány másodpercnyi gondolkodás után a háta mögül valaki feloldozta "nem mi vagyunk a rendezők!" oszt jókedvűen mentek tovább.
Később mondtam is egy szervezőnek aki hozzánk lépett adományt gyűjteni, hogy vannak rendezői hiányosságok. Ő már rutinosan rávágta, neki azt a feladatot adták ki hogy minél több pénzt szedjen össze....

okostojgli (törölt) 2012.01.03. 10:30:35

És az idióta hazyáruló szarabbikos néhány felborogatott kuka miatt verette magát szarrá a rendőrséggel 2006-ban.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.01.03. 10:31:29

akkora bazi diktatúra és orbáni önkény van, mint a zállatt, mindenki láthatta tegnap.

rognork 2012.01.03. 10:37:53

Meg kellett volna kardlapozni őket, mint a régi szép időkben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.03. 10:40:39

Bekes tuntetes volt, kiveve nehany ellentunteto szelsojobbost es szocialista politikus resztvevot.

www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/hungary/8989020/Hungarians-rally-over-constitution.html
"The protest was peaceful except for a brief scuffle between a few dozen right-wing extremists holding a counter-protest and a group of Socialist Party politicians attending the street rally. "

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.03. 10:41:11

a nagy kérdés, vajon hány gúnyolódó posztot publikálnak majd a mandarinok a tegnapi tüntetés résztvevőiről?

soha nem volt még ekkor nyomás a KIMen. kitartás elvtársak!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 10:50:13

@.Pierre Bezuhov.:

istenem, a régi szép idők, amikor még a fideszes tüntiken gúnyolódtak, jaj, be szép volt. :)

Secnir 2012.01.03. 10:50:22

"Bródy János [...] pont olyan giccses és szentimentálisan semmitmondó dalokkal állt elő, mint amilyenekkel a fideszes tüntetések szervezői is próbálkoztak"

Tisztelt Bródy úr!
A cikkíró nevében én kérek elnézést ezért a mondatért. Nézze el neki. Nézze el neki ugyanúgy, mint a hatvanas években azoknak, akik figyelték és vegzálták önt a dalai miatt.
Köszönöm

Majd ha a cikkíró megéli azt a korszakot, amit Bródy, majd ha mer -és TUD- olyan dalokat írni, mint Bródy, akkor beszólhat neki. Az is elég, ha összeszed egy Kossuth-díjat vagy megkapja a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét. Gyanítom, a poszt toló legfeljebb egy Vasúti Menet Rendet tud felmutatni...

...mindamellett javasolnám belinkelni a cikkbe Majtényi beszédét, úgy teljes a kép. Szerintem nem fogod, mert nem mered. Nem engedik ugyebár.

(amúgy ajánlom mindenkinek Bródy - Illés szekerén című albumát. a dalszövegek megtekinthetőek itt: brody.mediastorm.hu/dalok.php )

Secnir 2012.01.03. 10:52:10

A királylány balladája
( 2011. Az Illés szekerén)

Olvadt a jég s a hosszú tél már véget ért
Amikor hercegünk a történetbe lép
A sárkány foglya még a szép királyleány
Kit elrabolt a zsarnok hajdanán

Az ifjú hős szívében nem volt félelem
Feláldozom, ha kell, e lányért életem
Nem tűrjük el a sárkány hatalmát tovább
S a harc terére vakmerőn kiállt

Egy dézsavü villan fel bennem hirtelen
hogy hallottam már én ilyen mesét
Egy dézsavü, s a mátrix újra működik
s hiába már a jelbeszéd

Vén volt a sárkány, s kókadt mind a hét feje
Lángot lövellni alig volt már ereje
Itt hagyott csapot-papot, s végleg elvonult
S a királylány a hős ölébe hullt

Legyőzve már a sárkány, mégsincs béke még
Ígéret földjén Kánaánt kíván a nép
Üres a kincstár és a scéna rosszul áll
Nagy gondban van az új király

Hímondók hirdetik az új törvény szavát
A múltnak szellemétől csúf az új világ
Bizony, hogy boszorkány a szép királyleány
Sárkány babája volt, az ám!

Egy dézsavü villan fel bennem hirtelen
hogy hallottam már én ilyen mesét
Egy dézsavü, s a mátrix újra működik
s hiába már a jelbeszéd

Fogságban él megint a szép királyleány
Egy sárgarózsa hervad sápadt homlokán
Süvít az őszi szél s a tavasz messze jár
A királylány egy új hercegre vár
- megint egy új hercegre vár
- hiába vár, hiába vár, - remélem, nem hiába vár

Viktus 2012.01.03. 11:02:55

Szijjártó: Mindenki látja,
hogy csökken az adósság
A miniszterelnök szóvivője szerint a nemzeti bank almát hasonlít össze körtével.

index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/03/szijjarto_mindenki_latja_hogy_csokken_az_adossag/

:D:D:D:D:D:D:D

előkerült Petike :D:D:D yeah :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 11:06:11

tényleg, még rémlik valami kötelező sárgarózsázás a fidi tüntikről a ki a csuda is írhattától. :)

táltos 2012.01.03. 11:14:36

@Doomhammer: Csak azt nem értem, hogy nyugaton ez miért ekkora hír, mikor arrafelé hetente van vmilyen kb. ugyanekkora tüntetés. Minket sem érdekel, hogy pl. az USA-ban balos lázadóknak nem tetszik a rendszer.
A sok fiatal meg nálunk sem tudja milyen jó dolga van, 22 éve még egy ilyen tüntetésért brutál kádárkolbász és pár nap elzárás járt volna. De a tegnapi tüntetők fele lefogadom, hogy visszasírja a kádár-rendszert. És azt is elfelejtik, hogy mindennapos látvány volt a szovjet katonatiszt a tisztiszolgájával az országban, mintha otthon lennének.

Steve31 2012.01.03. 11:16:14

Tied a mandiner. hu?

Ha nem akkor hamisítanak, ha igen akkor meg elvesztetted a hitelességedet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 11:21:15

@táltos:

a tömeges szemkilövetés hol a gecibe maradt? olyan ízlésesen rímelt volna a huszonkétévemégkádárkolbásszal.

teknős 2012.01.03. 11:22:14

Kedves baloldaliak! A 2010-es kampányban azt mondtátok, hogy Orbánéknak nincs programja. Ami megfelelt a valóságnak, tényleg nem ígértek semmit. A magamfajták, az első Orbán kormányalapján szavaztak rá. Aztán kiderült, a második Orbán kormány sokkal jobban hasonlít a Horn és a Gyurcsány által vezetett kormányokra, legfeljebb nem úgy és nem annyit lopnak, mint a szocik, de ugyanazt a penetráns kormányzási stílust folytatják és már ott tartottunk, hogy ezekre se fogunk szavazni, sikeresen visszalöktök minket Orbán mellé.

Ki a fenét érdekel a ti demokráciátok? Már régen tudjuk, 50-60 éve, hogy nektek az a demokrácia, hogy ti vagytok kormányon.

tevevanegypupu 2012.01.03. 11:24:09

@Secnir:

Hallottam es lattam az Illes egyuttest a hatvanas meg a hetvenes meg a nyolcvanas evekben is. Engedelyezett egyuttes volt, teny, hogy a szerepelhetok kozott az egyik legjobb. Neha egy kicsit rajuk szoltak, de lemezeik megjelentek, sikert-sikerre halmoztak azokban az evekben. A rendszer igazi ellensegei nem szolalhattak meg, nem mehettek kulfoldre, sot nem johettek haza sem.Aki arrol beszel, hogy ot mennyire uldoztek akkoriban, az orrba-szajba dolt a radiobol, filmet keszitettek veluk..azok nem voltak olyan nagyon batrak mint ahogy azt szeretnek ma elhitetni. Kicsit kekeckedtek es ennyi..Az Istvan a kiraly is akkor jelent meg ugyebar es akkor lett nagy siker. Eloadhattak, filmet csinaltak belole..Hagyjuk mar ezt a partizan multat.

táltos 2012.01.03. 11:27:43

@mavo: ja és a tömeges szemkilövetés:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 11:30:19

@teknős:

"Ki a fenét érdekel a ti demokráciátok?"

na, csak kibukott a szádon. hát kit is érdekel. az a mi demokráciánk, amiben 72 százalékkal sem nyomnak le az ellenzék torkán saját, különbejáratú kotmány, izé alaptörvényt.

a ti demokráciátok meg hát ja, pont olyan, mint amennyire titeket mások demokráciája érdekel: a tiétek fontos, mindenki más meg le van szarva, és fogja be a kibaszott komcsi pofáját.

Viktus 2012.01.03. 11:33:37

youtu.be/JxMc6k1-pYY na mama csata eddig még nem volt

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.03. 11:39:44

Jó kis biztonságos ellenzékfikázás, abból még nem volt gond.

Őszintén szólva nem nagyon izgatnak a balos Kossuth tériek, pont annyi jelentőségük van mint jobber kollégáiknak.

A 2/3ados buli viszont megért volna simán egy posztot.

De hát szabad országban mindenki arról ír, amiről szabad. :)

Satyala 2012.01.03. 11:44:58

Korrekt írás. Tetszett hogy a balost áthúztad, mert sokan voltunk kint nem balosok is. (tudom, nem azért húztad át).
Azért egy kicsit korrektebb lett volna ha azt is bele írod, hogy egy normális ország politikai elitjének nem az oldal, vagy hátsó ajtót kellene használni, ha az új alkotmányt akarja ünnepelni. Elöl kellene bemenni, a polgárok tapsával kísérve.

Pelso.. 2012.01.03. 11:49:38

@teknős: "első Orbán kormányalapján.." -helyes, így kell misztifikálni a semmit.
Visszalökődés esetére meg hasznos a lengéscsillapító.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.03. 11:54:33

@teknős:
"Ki a fenét érdekel a ti demokráciátok?"

na végre! köszönjük az egyenes beszédet, te fideszkárosultak gyöngye :)

Lábszár Ervin 2012.01.03. 12:00:13

@Secnir:

Az Ezek ugyanazok c. dal a legjobb polbeat hagyományokat folytatja.

Az ő virága, a partizáné,
Ó bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao, ciao,
Az ő virága, a partizáné,
Ki a szabadságért halt meg.

Earendil 2012.01.03. 12:03:08

Meg sem emlékeztek a Gonda László által szervezett másik tüntetésről, ahol elmondhatta, milyen nagyszerű az új Alaptörvény, és a sarkalatos törvények, és összességében legalább 3 fő kíváncsi volt rá.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.03. 12:08:46

@tevevanegypupu: Magyarország Köztársasági elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulója alkalmából:
a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozza:
TÓTH-ZELE JÓZSEF labdarúgónak, edzőnek,

a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozza:
STEFKA ISTVÁN újságírónak, főszerkesztőnek

Tóth-Zele kenyeret fuvarozott, jelenleg a felcsúti fodballakadémia edzője, Stefka István – 13 évesen – 2 db. kenyeret fuvarozott, jelenleg a MH vezérürüje.
"Október 25-én Budáról két vekni kenyeret vittünk apámmal a nagyszüleimhez a Futó utcába. A legnagyobb harcok akkor dúltak, és szerencsénkre épségben megúsztuk. Ez ilyen forradalom volt."
Ez bizony kitüntetést érdemel, a számos, üldöztetésben és elnyomatásban betöltött párttitkári év után.

Hogy érti azt a T/1-et a partizán múlt hagyását illetően?

Alvarez 2012.01.03. 12:10:13

"És arra jöttem rá, hogy a demonstráló civil gittegyletek összességét nevezhetnénk dinnyekoalíciónak is: kívül sok a zöld, belül sok a vörös."

Ezt a viccet Torgyán doktor találta ki még az MDF kormány idején. Dobray, tőle csened a poént "rájöttem" felkiáltással? De gagyi...

Bell & Sebastian 2012.01.03. 12:14:29

Kitört a Mátrix, már egy Neo-ortodoxra 1001 Mavo jut.

Arányait tekintve -rövid fejszámolással ellenőrizhető-, ma délelőtt tovább jutottunk, mint a pesti vagonszökevénység, mivel pont hatan futottunk össze a gyógyszertárban.

(2M/30e < 2e/6)

A farmakológus rövid szózatot intézett a közgyogyósokhoz a támogatási lista módosulásáról, majd megragadtam az alkalmat és a pezsgőtablettát, onnan egyenesen jól hazamentem. Szerencsénkre a kántor -ezúttal- nem fakadt dalra. Ilyen az élet Nempesten, mucsai és sekélyes. Még azt se tudjuk, mi az a köztársaság. De jobb is.

Bell & Sebastian 2012.01.03. 12:16:54

@Counter: Ezt má Doomi eemeséte (Stefka), kezdődik az agylágyulás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 12:18:03

@Alvarez:

most mi a bajod azzal, ha netán dobray elvtárs tényleg torgyán doktor aranyköpésével komcsizza le a rohadt komcsi tüntetőket? van abban bármi kínos? nincs. akkor meg?

tevevanegypupu 2012.01.03. 12:24:12

@Counter:

A partizan multat idezojelben kell erteni. Es vegignezni peldaul Brody palyafutasat a szocializmus evei alatt..

Minden kormany annak ad kituntetest egyebkent akinek akar. Gondolja, hogy Aczel Endre vagy Andressew Ivan jobban megerdemelte volna? Gyurcsanyek peldaul Fekete Janosnak adtak. Most kerdes, hogy fent emlitett ket ur es Fekete kozul ki okozott nagyobb kart Magyarorszagnak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.03. 12:25:54

@tevevanegypupu: Tehát hagyjuk a partizán múltat és teremtsünk partizán múltat 13 éves nyaloncainknak. Egyszerre. És Amerikában meg verik a négereket.

Atisz 2012.01.03. 12:31:39

"a székely himnusz hiányzott"

Ezektől? Tömegével hullottak volna, ha valaki rákezd...

Bell & Sebastian 2012.01.03. 12:32:33

A négerek szoktak ájpedezni? Tegnap olvastam, hogy a gorillákat már tanítják. Igaz, arról még nem hallottam, hogy pár ezret a Mississippibe fojtottak volna belőlük. Mármint gorillából, toleránséknál.

Bell & Sebastian 2012.01.03. 12:37:19

@Atisz: Lehet, hogy Kodálybartók -fene tudja mán, melyik- is emiatt a műdal miatt ment az óperenciás tengernek.
Állítólag átsétált a fenekén Nyújorkig. Dzyízasz eszt nem tudta, kopoltyú híján.

Alvarez 2012.01.03. 12:37:25

@mavo: persze, hogy nem kínos lekomcsizni azokat, akik nem értenek egyet a vezérrel, no de azt állítani, hogy ő találta ki miközben ezt már a sztárpolitikus rég ellőtte előtte, az mégis megmosolyogtató.

empatikus pszichopata 2012.01.03. 12:41:29

Gondoltam, benézek mán, hogy interpretálja ezt a mándíííner. Nem csalódtam. Persze a tüntetést ócsárló kommentelőkben se.
Mavo és hasonlók, nem unjátok már, hogy a kecske pöcsét szopogassátok? Jaamúgy kivagyte? dajcstomi magyar hangja, vagy dajcstomi maga? Nem mintha érdekelne tulajdonképpen.

Bell & Sebastian 2012.01.03. 12:44:32

@empatikus pszichopata: Ez mellé ment, pont a földid. És a kecske az sértés.

HToma 2012.01.03. 12:45:01

@tevevanegypupu: Na és mi van Szörényi Leventével?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 12:46:20

@Counter:

és kiirtották az indiánokat, azt se feledjük.

empatikus pszichopata 2012.01.03. 12:46:30

Ja jut eszembe: itt van még egy link Svájcból is, ahol ajj de szar a demokratikus berendezkedés:
www.nzz.ch/nachrichten/politik/international/protest_verfassung_ungarn_1.14041110.html
A többiről Nytimes, francia, német stb. véleményekről - gondolom - tudtok.

Bell & Sebastian 2012.01.03. 12:46:30

@HToma: Bárányhimlős volt, mi lenne?

Bell & Sebastian 2012.01.03. 12:47:34

Mer lassan szedték a gyapotot.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 12:48:23

@Alvarez:

nem találom, hol állítaná, hogy ő találta ki.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 12:49:16

@empatikus pszichopata:

haha, svájc hitler nagy haverja volt, tehát nekik is kuss.

empatikus pszichopata 2012.01.03. 12:52:07

@mavo: nyiháááááá persze, mindenkinek kuss, csak ti vagytok a helikópáterek:XD

Bell & Sebastian 2012.01.03. 12:53:24

Alig van szidó Svejcban, akkor hogy a fenébe kedvelték volna ezt a Hipstert, vagy kit?

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2012.01.03. 12:58:20

Bezzeg a zünnepség az aztán felemelő volt az operába :D:D
ilyen szomorkás ünnepséget rég láttam, de kurva jól esett.

empatikus pszichopata 2012.01.03. 12:58:27

@Bell & Sebastian: naja, minnyá kiderül, hogy meg még egy csomó czigán kábszeres libsi-komcsi buzi is ott tolong a bankok igazgatótanácsában. Szar ország az szerintem is azzal a sok szidóval. De - mentségükre mondjuk azért - legalább indiánokat nem öltek, meg a gyapottermesztés se menő arrafele.

tevevanegypupu 2012.01.03. 13:03:56

@Counter:

A pesti fiuk kozott voltak 13 evesek is eleg helytelenul egyebkent. Nyaloncok..mondjon valakit akit egy ellenkezo politikai celokat kituzo kormany kituntetett es o nem ertett ezzel a kormannyal egyet. Nemigen talal. Nem tudom Amerikaban verik-e mostansag a negereket, sot nekem ugy tunik inkabb forditva.

Bell & Sebastian 2012.01.03. 13:04:53

@empatikus pszichopata: Hatvanezer bank csak nincs ott, hacsaknem övék már a kakukkuhr biznic is.

Czigán ott mán nem terem, eltüzelték a sílécet, oszt éhen haltak.

tevevanegypupu 2012.01.03. 13:06:10

@HToma:

Ugyan az. Bar ha jol ertelmezem a riportokbol es visszaemlekezesekbol, Brody es Szorenyi azert olyan nagyon nem ertett egyet, ami a rendszervaltasnal fokozodott. Szorenyi mdf, Brody szdsz. Ha jol emlekszem sokaig nagyon el is tavolodtak egymastol, Brody reszereol meg mindig tart a nehezteles, bar egyszer-ketszer azert meg osszealltak zenelni.

Bell & Sebastian 2012.01.03. 13:13:12

@tevevanegypupu: Tudhatná, hogy ott minden fehér Csuknorisznak egy nagy, benga szerecseny főnöke van, a Törpehetty meg bulgárcigány.

Alig van árja a hatalomba'. Csupa olajmágnás, szeszcsempész ír adja a májkrémet, amit csak meghagytak a napbarnítottak nekik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 13:33:27

@HToma:

ha már így szóba került, szörényi nemciki, jóilléses, nem komcsitámogatott elvtárs alaptörvényt ünnepelt a várban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.03. 13:34:34

@Bell & Sebastian:

mer tömte a zsidóvagyont a svejcibankokba, na azért.

Vizslah 2012.01.03. 13:43:53

A kedves szerző a saját többszörös szalmabáb-érvelésének áldozatává válik. El kellene dönteni, hogy akkor most virslizabáló városligeti komcsik gyülekezete volt ez, vagy tudatlan hippiké? Mert ha az utóbbi, akkor nem áll meg az elmúltnyolcévezés, ha meg az előbbi, akkor mit keresett ott az a sok elsőtüntetős politikai identitás nélküli aggódó ember?

A cikk maradék részében felsorolt kiabáló idióták és hasonló tipikus tüntetési jelenségek pedig remélem nem a rendezvény mondanivalóját hivatottak kisebbíteni, mert a fidesz bármelyik utcai demonstrációján pontosan ugyanennyi agresszív ordibáló idióta volt jelen, erről - kicsit szégyellem - egészen pontos emlékeim vannak tíz évvel ezelőttről.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.03. 13:44:53

sanyibácsinak bele kellett volna gummilövetni ezekbe a férgekbe.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.03. 13:45:58

@poszt:
Régi anekdota: Az uraság ugratja a kocsisát (vö. cseléd, disznópásztor :)): - Tudod-e, Jancsi, mi az a vers?
- Nem tudom én, nagyságos uram.
- Nahát, ide hallgass: "Az én nevem Húgó / szeretőm a húgod." Látod, mamlasz, ez vers, de nem igaz.
A kocsis gondolkodik, majd így felel:
- "Az én nevem Jancsi /szeretőm a nagyságos asszony." Látja, nagyságos úr, ez nem vers, de igaz.

Ennek mintájára:
"mindnyájan meg fogjuk szívni, nem is kicsit" - Nem retorikai mélység, de igaz.

tevevanegypupu 2012.01.03. 13:48:36

@Bell & Sebastian:

A svajciak zsebrevagtak a zsidok oda menekitett billiardjait, szoval most - ha mar a penzt vissza nem is adjak - legalabb kicsit szolidaritanak. Ez nem kerul semmibe. Amerika pedig veri a gojokat.(-:

alfa.orionis 2012.01.03. 13:55:27

@Satyala: "Elöl kellene bemenni, a polgárok tapsával kísérve."

Normális ország normális polgárai ezt is csinálták volna.
De épp nem volt hely rá....

2012.01.03. 14:06:54

Most akkor koccintott pezsgővel a mandiner teljes stábja a fideszes alaptörvényre vagy nem? Miért nem ünnepeltetek a kormánnyal, a fidesszel? Sokkal szívesebben olvastam volna arról, miről beszélgettetek az operában, milyen apró kis pletyiket tudtatok elcsípni(shortolás, újabb bankbuzeráló lázár böfi). Milyen ruciban volt Selmeczi- pókot a sarokból - Gabika. Milyen illusztris külföldi vendégek voltak, ha voltak(voltak?). Az már igen volna, ehelyett egy hót gyenge kis firkálmány. Hiszen haverjaitok, vagy mi. Miért nem lehet megörökíteni a viktatúra napjait az utókornak? És ennek legfontosabb, gránit keménységű alapját.

Egyébként miért él kint a SP mindhárom lánya Amerikában? Az ellenségnél? a köztársasági elnök, aki komcsi volt, de a lányait Amerikában élteti, höhö. De ő jó komcsi és jó hazafi, aham.
De az orvosok maradjanak itthon, igaz-e? Meg a mérnökök? Meg a fiatalok? De SP lányai, azok nem.

ghavin 2012.01.03. 14:13:36

@Vizslah: Megtanulhattad volna már, hogy a fidesznyik, de még inkább a jobbant idiótáknak nincs koherens ellenségképe, nem is működne a lejárató retorikájuk. szélforgó esetében pedig még kevésbé érthető a meglepedésed, ő már-már az általa képviselt pszeudo-ideológia tökéletes paródiája a keresztény apologetikával, meg a szellemességnek álcázott gúnyolódással.

zerge gorilla 2012.01.03. 14:20:34

"Örömmel" látom, hogy ez a cikk is lendületesen viszi tovább a manapság jobbról is-balról is oly nagy népszerűségnek örvendő cinikus-leszólós vonalat. :(((

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.03. 14:41:29

@tevevanegypupu: Tessék egy példa: Blaskó Péter.

A Stefka-féle kitüntetésben (de rendesen megsorozták aznap a holdudvart, a fodballakadémia edzője és a CBA-vezér is kapott, nem csak S.) nem az a gusztustalan, hogy a kormányhoz közel álló személy kapott kitüntetést – azért ez ténylegesen előfordul –, hanem az, hogy a kitüntetésnek semmi más alapja nem lehetett a kormányhoz közel álláson kívül. Stefka a forradalomban nem vett részt, utána a rendszerváltásig az állampártot aktívan szolgáló párttitkár-újságíró volt, és segget váltott. Konkrétan nyalonc, nyíltan pártos újságíró. Nem az itt a baj, hogy van ilyen, de ne tüntessék már ki úgy, hogy még csak fedőérdeme sincs, amire lehetne hivatkozni.

Az állami kitüntetésnek illik hogy legyen valamilyen objektív alapja, ez adja meg a lehetőséget, hogy a kormányhoz egyébként nem közelálló személyt is ki lehessen tüntetni és az az illető el is fogadja a kitüntetést, és ez adja meg azt a tiszteletet, ami a kormányhoz közel álló kitüntetettet is megilleti. Erre a konszenzusra ütött legfrissebben a mostani kormány egy jó nagyot. De nem véletlen, hogy Sas Józsefből is botrány lett (és hál'istennek el is süllyedt a terv). Stefka esetében ez fel sem merülhetett, ti. hogy esetleg mégse kapjon, nyilván, hát ennyivel is rosszabb a kormány az előzőnél.

fvipera 2012.01.03. 14:59:19

@Belpo: pontosan. magas is kíváncsi lennék egy minisztériumi hangulatjelentésről.

Bell & Sebastian 2012.01.03. 15:06:35

Bezzeg Nagyméltóságú Gácsrezsőffy-Gálvölgyinél nem tetszett szólni. Mér nem a kurvatóriumot kérdezi, kire, miért, milyen pántlukát kötnek a dorombolásááért?

Bell & Sebastian 2012.01.03. 15:14:16

@Ghavin: Addig örülj, amíg nem fixálódik az az ellenségkép. Amit te abnormálisnak érzékelsz, az csak a vincevilágon kívüli lét.
Kábé egy rakás kutyaszar is pont ugyanazt gondolja, mint te. És pont addig is van hozzá érkezése.

anonymand 2012.01.03. 15:15:21

@mavo:

Tisztelt mavo!

atv.hu/videotar/20120103_egyenes_beszed_kulonkiadas

Kulturált tömeg.
A köpködők nem a tömeg része, ők a csőcselék.

Tisztelettel:
anonymand

ghavin 2012.01.03. 15:27:01

@Bell & Sebastian: Az ellenségkép még lehet nem fixálódott, az idea már igen: aki nem velünk, ellenünk. Igazi kádárita-tempó. Az 56-osok büszkék lehetnének rád is, viktorkára is.
Hol beszéltem én abnormalitásról? Teljesen normális, hogy minden politikai felekezetnek megvannak a maga hülyéi, ezeknek van egy jellemző karakterisztikájuk, szélforgó a jobbant fidesznyikek már-már tökéletes reprezentánsa - ezt írtam, tessék megtanulni mondatot értelmezni.
Kik azok a vincenték?
Ön amúgy kutyaszar-szakértő? Vagy csak előkóstoló volt a tákolmányos operabálon?

Várúr 2012.01.03. 16:06:20

@mavo:
Ne fogja be senki "a kibaszott komcsi pofáját". A te tátott pofád pl. kifejezetten megmosolygtat. Egy lepukkant kocsmában óriási sikert aratnál, pár felest fizetnének neked, stb.

2012.01.03. 16:06:38

@fvipera:
a lényeg mindig kimarad.:):)Persze az is kérdés mit keres Kun Béla unokája a gránit alapozón. Tehát most ő jó komcsi poronty de amire egy fidesznyik(vagy jobbnyik) aszongya hogy nem, az nem. :):):) Pedig szerintem az a komcsi, aki a Kádár rendszerben pl Astoriat vezetett. Ehhez képest köztelnök, akinek fidesznyik komancsolók tapsolnak.

Satyala 2012.01.03. 16:10:20

@alfa.orionis: Meg tapsolni sem akart senki. Ja a Kossuth téren volt 20 isten tudja honnan szalajtott ember, akik az új alaptörvényt mentek ünnepelni. Talán ők tapsoltak volna.

fvipera 2012.01.03. 16:11:01

és persze ez

krugman.blogs.nytimes.com/2011/12/31/hungarian-diplomatic-protest/

ultraciki magyarként szapáry vergődését látni.

anonymand 2012.01.03. 16:27:53

@mavo:

Tisztelt mavo!

www.youtube.com/watch?v=aBy5UFN7YZo&feature=related

Használati utasítás:
1. nyitott szemmel
2. drogmentesen
3. arccal a monitor fele
4. feltétlen egy időben a fentiek (konstelláció)
5. szemek és monitor egy egyenesbe essenek
6. állad felkötni, mert nem az M1 TV felvételét láthatod

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: a fellatió (nem keverendő a konstellációval) kerülendő, még ha egyedül nézed is...

Sir Galád (már foglalt) 2012.01.03. 16:41:48

@Atisz: tán az is lehet,h azért nem énekelték, mert nem székelyek. de csak gyanítom....

empatikus pszichopata 2012.01.03. 17:01:59

@Várúr: inkább fizess nekem! Mert valójában én egy szexis szőke, kissé alkesz ribanc vagyok, valódi nőből, nem holmi menopauzás (én már lazán túl vagyok rajta) szalonnamária meg sztálinbabeszáradt hohóróza, arról a műszőke egybefonnyatt szájonátanyagcserés segabikáról nem is beszélve.
Mert ezekbe, meg a hímivartársaikba még a levegő is kár, meg persze a csatornavíz is.

rognork 2012.01.03. 20:36:43

Vicces, hogy több év MTV-s napkelte után kérik számon a köztévé pártatlanságát a kedves demokraták. Eddig ti, most ők. Tudom, hogy fáj.

sünbab 2012.01.03. 21:13:13

Csak remélni tudom, hogy az ilyen -és még ilyenebb- írományok elkövetői 10-20 év múlva nem mélységes szégyennel gondolnak vissza ezekre a szösszenetekre.
Legyen úgy -mindannyiunk érdekében- hogy én tévedek, és nekik van igazuk: itt a csodás magyar jövő alapját rakják le éppen -az ezt nem látó kishitüek, s főleg ellen drukkerek pfujj-olása közepette.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.03. 21:19:02

@sünbab: Belőlük a rendszert belülről bomlasztó ellenállók lesznek addigra, az új partizánok, a demokratikus kisztitkárok és a reformer kommunisták. Bizony.
Dobray már gyűjti a rendszerkritikus cikkeket, ha alkalmat lát, kopizza is szorgosan. Például :-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.04. 02:08:11

@Viktus: ebből csináltam egy képet, köszi :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.04. 07:21:36

@Viktus:

hát igen, aki A Jók ellen tüntet az mind vén kommunista

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.04. 07:58:46

@Várúr:

édes istenem, szövegértés, hol maradtál?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.04. 08:00:38

@anonymand:

na, a másik szövegértés giniszrekorder

anonymand 2012.01.04. 08:37:12

@mavo:

Tisztelt mavo!

"@JohnnyLillibrogida:

milyen tömeg, már ne haragudj?" - kérdeztél rá az olvtárstól. Igaz ugyan, hogy a mondaz iszonyatosan hosszú (nekem), de a századik nekifutásra sikerült értelmeznem. Erre írtam válaszom:
"
Tisztelt mavo!

atv.hu/videotar/20120103_egyenes_beszed_kulonkiadas

Kulturált tömeg.
A köpködők nem a tömeg része, ők a csőcselék." - szóltam bele a kérdezz-felelek játékba.
Oszt mivel nagyon b@szta csőrömet közbevetett kérdésed, hát folytattam, hogy hogy tudjad, hol s hogyan lehet és kell kulturált tüntetők tömegét látni.
"Tisztelt mavo!

www.youtube.com/watch?v=aBy5UFN7YZo&feature=related

Használati utasítás:
1. nyitott szemmel
2. drogmentesen
3. arccal a monitor fele
4. feltétlen egy időben a fentiek (konstelláció) "....

Végtére is nem olyan nagy baj az, ha az embert valamiben kiemelkedően jónak tartják.....

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: aki csak tévedésből olvasta bejegyzésem is jól járt, hiszen a linkeken megláthatta azt, amiről a több TV híradója "lekésett"....

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.04. 10:25:26

kk&tt új postjánál nem megy a komment, hát ide írom, hogy milyen frappánsan rájöttek, hogy a tünti célja a szekeresimrék hatalomba visszahozása volt. gyurcsány visszahozatalának szándéka ugyan lemaradt, ezért jár a koki meg a saller, de azért elég jól odacsördítettek a tüntiző komcsiknak

partfish 2012.01.04. 10:56:28

Szerda reggel új historikus mélypontra hanyatlott a forint. Az eurót 319 forint felett jegyzik a bankközi devizapiacon. A forint a reggeli 316-os kurzusról kezdett el gyengülni.

anonymand 2012.01.04. 11:20:28

@mavo:

Tisztelt mavo!

Tévedsz!

Nem ragoztam, csak megkíséreltem lemenni (nem alfába, a szintedre).
Látom nem sikerült.

Tisztelettel:
anonymand

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.04. 13:07:19

@anonymand:

akkor egy jó tanács tőledtől nekednek:

Használati utasítás:
1. nyitott szemmel
2. drogmentesen
3. arccal a monitor fele
4. feltétlen egy időben a fentiek (konstelláció)

hátha összejön
süti beállítások módosítása