Kommentszűrés
’11 okt
9
08:01

A magyar néplélekről (Bánffy Miklós, Erdélyi történet)

Írta: dobray

  Abády a nagyvendéglő felé indult. Jó darabocska út. Mentében a Jópál sorsán gondolkozott el.   Nem is egyéni az. Magyar sors. Magyar vétek. Mennyien vannak a hozzá hasonlók! Tömérdek tehetség, akik első rugaszkodással a világ legnagyobbjai közé sorakoznak, de…

Címkék: magyar történelem irodalom erdély bánffy miklós néplélek


’11 okt
8
08:08

Az elszámoltatás logikája

Írta: politicus

  Az ügyészség kihallgatta Gyurcsány Ferencet. Forog tehát az elszámoltatás vaskereke, sőt elérte a XXI. század Nagy Imréjét is, most már csak azt kellene tudni, hogy ennek a politikai lépéssorozatnak mi az értelme, a logikája, lesz-e politikai vagy akár gazdasági haszna a…

Címkék: gyurcsány ferenc ügyészség elszámoltatás budai gyula keller lászló polt péter sukoró ügy


’11 okt
7
12:12

Dörner az Új Színházban – Ilyen ország pedig nincs CCXCI.

Írta: Zsigmond és Péterfy

  Februártól öt évig Dörner György lesz az Új Színház igazgatója. Márta Istvánt váltja. A hírek szerint a szakmai testület Mártát javasolta Dörner ellenében a főváros vezetésének. Már az elmúlt években is az Új Színház volt az a pesti színház, amelyről a…

Címkék: budapest színház ilyen ország pedig nincs dörner györgy új színház


’11 okt
6
15:31

Leiningen-Westerburg Károly utolsó levele

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  Arad, 1849. október 5.  Egyetlen, utolsó lehelletemig szeretett Lizám!  A koczka eldőlt és csak kevés órám marad még e világon, hogy előkészüljek a keserű lépésre. A halál nem volna rettenetes rám nézve, ha egyedül állanék, de a gondolat reád, drága Lizám,…

Címkék: történelem arad vértanú 1849 október 6 leiningen westerburg károly


’11 okt
6
11:11

Gyurcsány Ferenc szomorú

Írta: nénike

  A Demokratikus Koalíció Platform 45 év alatti szimpatizánsai gyűltek össze tegnap a Káplár sörözőben. Lolával éreztük, ott a helyünk. Magunkra öltöttük hát a hazájáért fiatalosan aggódó demokratikus hazafi jelmezt, és kínosan ügyeltünk arra, nehogy beigazoljuk a…

Címkék: sör gyurcsány ferenc


’11 okt
6
08:31

Félpályás Magyar Szolidaritás

Írta: TuRuL_2k2

  Negyedik napja zajlanak a D-Day keretében az egész országra kiterjedően meghirdetett félpályás útlezárások. A közel száz csatlakozott szervezet forgalomlassító demonstrációja számos megyében... de várjunk csak... hol vannak az erről szóló hírek?   A szakszervezeti…

Címkék: tüntetés sztrájk útlezárás szolidaritás szakszervezet magyar szolidaritás mozgalom


’11 okt
5
14:31

RHCP – A különc urak veled vannak

Írta: Doktor Kottász

   Dicsérni jöttem, nem temetni, ezt szeretném mindjárt rögtön az elején leszögezni. Hogy miért kell ezt külön bejelenteni, az nyilván nem lep meg senkit, hiszen a Red Hot Chilli Peppers legújabb lemezét elég rendesen lehúzta a sajtó. Érveiket most nem sorolnám fel,…

Címkék: funk pop red hot chili peppers


’11 okt
5
11:11

Mégis lesz valami a múzeumnegyedből?

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  Tél végén minden, a mostoha sorssal megvert magyar múzeumi világért aggódó ember foghatta a fejét, amikor nagyjából az első kapavágás előtt bedöntötték a Szépművészeti Múzeum régóta szükséges, s folyton újraírt kibővítési projektjét.  Egy igazi magyaros…

Címkék: budapest fotográfia szépművészeti múzeum múzeumi negyed magyar nemzeti galéria baán lászló


’11 okt
5
07:01

A vallás: közügy

Írta: dobray

  Nemrég hazájában, Németországban turnézott kedvenc legfőbb teokratánk. XVI. Benedek pápa látogatásához nem sok reményt fűztek a lapok, előre kudarcot várva. Így volt ez a brit út kapcsán is, ahol kiemelték az angol társadalom szekularizmusát és a katolikusok kisebbségi…

Címkék: média sajtó vallás egyház pápa kereszténység xvi. benedek katolikus


’11 okt
4
13:01

Elvásik a veresiszap

Írta: pelikán*

  Nem mintha a hírekből, tudósításokból nem lett volna elég meggyőző, mégis a tapasztalat kellett nekem is tavaly október közepén ahhoz, hogy azt mondjam: a zagytározós katasztrófa mind méretében, mind az általa okozott anyagi, szellemi, lelki károk mértékében túltett az…

Címkék: mal vörösiszap devecser kolontár somlóvásárhely


’11 okt
4
07:01

Kapitalizmus-ellenes konzervatívok?

Írta: dobray

  Régi vád, hogy a magyar jobboldal igazából baloldali, tekintve gazdaságpolitikai elképzeléseit. A vád részben igaz, néha még sajnos büszke is rá a jobboldal némelyik része. Az Orbán-kormányt ugyanakkor egyrészről kádárizmussal, szocializmussal vádolják, másrészről…

Címkék: gazdaság konzervativizmus konzervatív


’11 okt
3
13:31

Kommunikációs kormányzás, kommunikációs népbetegség

Írta: Doktor Kottász

  Az utóbbi napokban elég sokszor előkerült, hogy bizony kétharmad ide, Országvédelmi Akcióhős oda, a Nemzeti Ügyek Kormánya bizony sokszor az elátkozott gyurcsányi útra téved. Voltak ugye a havi rendszerességgel meghirdetett programok és víziók, illetve az áfával és azzal…

Címkék: kommunikáció kormányszóvivő


’11 okt
3
07:01

Az élet építőművésze – Búcsú Makovecz Imrétől

Írta: Gasper

  Az első hírek rideg tényszerűséggel és röviden számoltak be Makovecz Imre, a kedden 76 éves korában elhunyt építészmérnök halálhíréről. A szinte tapinthatóan döbbent csend után már aznap megjelentek az első nekrológok, melyek politikai oldalak vérmérséklete…

Címkék: művészet nekrológ építészet makovecz imre organikus építészet