Hegedüs Péter-hetet tartottam és megnéztem három zseniális filmjét: a Nagyapák és forradalmakat, az Örökség: Egy halász történetét és a most bemutatott, a mozikban is látható Az én Amerikámat. 

  Ő Hegedüs András unokája. Hegedüs András pedig Magyarország miniszterelnöke volt 1956-ban, ő hívta be az oroszokat, ami nyugodtan nevezhető hazaárulásnak. Hegedüs András mégis egy összetett személyiség, hiszen később szembefordult a rendszerrel, tiltakozott például az 1968-as csehszlovák bevonulás ellen, rendszerkritikus előadásaira még a szüleim is jártak.

  Péter Ausztráliában nőtt fel, ahova édesanyja vitte el  testvéreivel. 12 évvel ezelőtt fejébe vette, hogy kideríti az igazságot a nagypapájáról. Megkérdezett '56-osokat itthon és Ausztráliában, és szembesült azzal, hogy egy idős asszony a szemébe mondta: ő bizony lelőné a nagypapáját. Péter naiv, vagy naivnak adja elő magát, hogy minél több kérdést tehessen fel úgy, hogy nem bánt meg senkit. Hiszen Péter nem merte megbántani a nagyapját, ezért nem nagyon faggatta: kérdezgette, aztán visszakozott. Hitte is, meg nem is, amit a nagyapja válaszolt. A film végül arról szólt, hogy nem tudta megkérdezni a nagyapját, mennyi vér tapad a kezéhez. Pontosabban megkérdezte, majd elfogadta a kitérő válaszokat.

  A ciánszennyezés egyik károsultjával készült második filmje, az Örökség: egy halász története még az Oscar-díj előszobájáig is eljutott. Nem csoda, hiszen ez a dokumentumfilm magával ragadó. Úgy tudunk izgulni a halászért, mintha egy akciófilm szuperhőse lenne. Péter elviszi magával Romániába és Ausztráliába is, hogy megkérdezhesse a felelősöket: miért tették tönkre a Tiszát és hogy kívánják ezt jóvátenni? Vagyis csak megkérdezte volna, mert úgy tűnik se ő, se a halász nem merte igazán felvállalni a konfliktust, csak ült és szomorkodott. Az utolsó pillanataban ugyan perre mentek, de mégis az az érzése az embernek, hogy már megint nem történt semmi. 

  A most bemutatott filmben Péter továbbra is válaszokat keres: Amerika jó vagy rossz? Áldozat- és segítőkész ország vagy világuralomra törő szuperhatalom? Ezeket a kérdéseket Péter ilyen egyszerűen teszi fel. A terve az, hogy Obamától is megkérdezi, ezért körbejárja a világot, hogy Kínában, Iránban, Szomáliában is üzeneteket gyűjtsön, amiket majd átadna az amerikai elnöknek. Lehet azt mondani, hogy Péter idegesítően naiv, de ugyanilyen idegesítően naiv az általános szemlélet Amerikával kapcsolatban. Persze intellektuális körökben nem illik ezt felvállalni, de azért mégis erre hivatkozva bólintunk rá, hogy az USA és vele együtt mi is úgy harcolunk és úgy gondolkodunk, ahogyan ők fütyülnek.

  Egy hiteles tükröt kapunk ebben a filmben, amibe kínos belenézni, mert szembesít azzal, mennyire idealizált a Nyugat-felfogás, amiben élünk.