A vasárnapi II. kerületi időközi választás eredménye nem rengeti meg alapjaiban a magyar belpolitikát, az ellenzék erőviszonyaiban viszont hozhat változásokat. Az első pillantásra magasnak tűnő, 39 százalékos részvételi arány pont a fele a tavaly áprilisinak – azaz itt is sokkal kisebb a részvételi hajlandóság, mint az országos választáson, csak a bázis magasabb. Érdekes módon a jelöltek eredménye csak egy-két százalékponttal tér el a 2010-estől:

  A kormánypárt(ok) elégedettek lehetnek a teljesítményükkel, azonban aligha lenne szerencsés, ha különösebben hosszú távú vagy általános érvényű következtetéseket vonnának le itteni jó szereplésükből. A budapesti 2. számú OEVK az egyik legtehetősebb az országban, így itt az egykulcsos adózásnak és a családi adókedvezménynek inkább nyertesei, semmint vesztesei élnek. Hasonlóképpen kevéssé érintheti az itteni polgárokat érzékenyen a szociális transzferek nyesegetése, esetleg a magánnyugdíjak körüli lépéseivel szerezhetett fekete pontokat a kormány. A Fidesz színeiben induló Láng Zsolt hivatalban lévő polgármester, ami óriási ismertségi előny a riválisokkal szemben, és vélhetően népszerűségben is jelent egy-két százalékpontot. Ráadásul a párt olyan kampánygépezettel rendelkezik, mint egyik vetélytársa sem, ami egy fővárosi időközi választáson különösen nagy előnyt jelent, hiszen koncentrálni tudja erőforrásait egy választókerületre (évek óta minden választáson jellemző, hogy a Fidesz legalább annyi aktivistára támaszkodhat, mint riválisai együttvéve).

  Az ellenzéki eredmények közül a Jobbiké a legkevésbé érdekes – ez egyszerűen nem az ő pályájuk, errefelé messze az országos, sőt a budapesti eredményei alatt teljesít a párt. Cigány-nemcigány ellentétek nem nagyon feszítik a kerület hétköznapjait, a szociális nehézségek sem itt összpontosulnak. Míg a MIÉP úri antiszemitizmusa működött, addig a Jobbik proletár radikalizmusa kevésbé. Jól példázza ezt, hogy Balczó Zoltán a MIÉP színeiben 2002-ben tíz százalék fölött teljesített, 2010-ben jobbikosként alig érte el a hét százalékot, miközben a Jobbik több mint háromszor olyan jól szerepelt országosan 2010-ben, mint a MIÉP 2002-ben.

  A II. kerületben a legizgalmasabb a szocialista civil, Lévai Katalin és az elempés Karácsony Gergely versengése volt. A küzdelemben az LMP húzta a rövidebbet, úgy néz ki, a zöldek kifejezetten rosszul jönnek ki ebből a kis összecsapásból. És ezt csak maguknak köszönhetik. Annak ellenére, hogy egyedül ők tudtak érdemben javítani a 2010-es eredményükön, többszörösen vesztes helyzetbe manőverezték magukat. Láthatóan azzal számoltak, hogy jelöltjük megelőzi a szocialistákét, ami valamelyest érthető, hiszen az LMP-nek pillanatnyilag aligha van eladhatóbb politikusa Karácsonynál, aki ráadásul még II. kerületi is.

  Így ahelyett, hogy hűtötték volna a várakozásokat, inkább folyamatosan emelték a tétet, Karácsony egyik nyilatkozatát akár a vasárnapi választás tételmondatának is beillik: „ha van az országban olyan pont, ahol a választópolgárokat nem lehet megvezetni a Fidesz médiapropagandájával, az leginkább a II. kerület.” Ehhez jött még a Népszabadság párhuzamos interjújában kilátásba helyezett visszalépés, amiből Karácsony ma már igyekezne kitáncolni. Érdemes felidézni a visszalépős interjú vonatkozó kérdését és válaszait (kiemelés tőlem):

 

– Céljuk a kétharmad lebontása. Külön-külön ez meglehetősen nehéz. Ha komolyan gondolják a Fidesz legyőzését, akkor ki és kinek a javára fog visszalépni?

– K. G.: A választók azok, akik öszszefognak. Nem fogok forradalmi dolgot mondani azzal, hogy egy választás azért van, hogy pártok egymással versenyezve elinduljanak. Az LMP olyan párt, amely nem is próbál elbújni egy félig független jelölt mögé, mint az MSZP. Mondjuk, ha szocialista lennék, talán én is ezt csinálnám, de az LMP még nem kopott meg annyira, hogy ilyen megoldásban kelljen gondolkodnunk. Ez a választás kétfordulós. Ennek épp az az előnye, hogy az első forduló után lehet majd látni az erőviszonyokat és azt, hogy miként szavaznak a választók őszintén, taktikai megfontolásoktól mentesen. Majd meglátjuk, mi lesz az eredmény, én meghajlok a kerületiek döntése előtt. Ha olyan helyzet van, hogy az én visszalépésem érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy meg lehessen verni a Fideszt, akkor erre kész vagyok. De ezt várom el mindenkitől.

– L. K.: Egyetértek. Annak kell viszszalépnie, aki kevesebb szavazatot kapott az első fordulóban. Ez nagyon tisztességes mondat volt Gergelytől, és mindenképpen támogatom.

 

  Ha szó szerint nézzük, akkor Karácsonynak igaza van, mivel gyakorlatilag még teljesen fegyelmezett átszavazás esetén sincs esély a fideszes jelölt legyőzésére. De a politika kevésbé respektálja a finom árnyalatokat, a felkínálkozás mindenkiben (bennem is) úgy maradt meg, hogy az elempés és a szocialista jelölt közül a rosszabbul szereplő visszalép majd a másik javára a második fordulóban. (Persze ha fordítva alakul az eredmény, talán az elempés és a szocialista értelmezés is megfordulna.)

  Az elmaradó visszalépés akár messze, 2014-ig ható következményekkel is járhat, s erősen kétségessé teszi, hogy a Fidesz nélkül alakítható-e kormány a következő ciklusban, még akár kifejezetten jó LMP- és MSZP-szereplés esetén is. További pikantériája Karácsony helyzetének, hogy pont ő vetette fel egy Jobbik-LMP-MSZP együttműködés lehetőségét. Ha LMP-MSZP relációban sem működőképes az olajfa, hogyan lesz majd megegyezés a főgonosz Jobbikkal?

  Az MSZP szempontjából nem alakult rosszul a választás, de igazán előrelépni sem sikerült. Fontos volt, hogy jobban szerepeljenek az LMP-nél (és a Jobbiknál), s ne váljon teljesen nevetségessé az MSZP = a váltópárt kommunikáció, ezt teljesítették is. A Fideszhez azonban nem kerültek közelebb, hiába az elmúlt másfél év kormányzati népszerűségvesztése. A mostani helyzet is tartogat még komoly dilemmát a szocialisták számára. Ha erőltetik Karácsony visszalépését és mindenhol erről beszélnek, azzal erősíthetik saját ellenzéki pozícióikat, viszont sokat árthatnak a két párt közti viszonynak, s így egy 2014-es együttműködés esélyének. Az LMP-n belül is azoknak a helyzetét erősítenék, akik a lehető legtávolabb tartanák magukat az MSZP-től – kedves kis helyzetkomikum, hogy Karácsony pont nem ehhez az áramlathoz tartozik.

  Hogy kimaradt a Jesz? Milyen Jesz?