Kibírja-e a magyar átlagtévénéző, ha feliratot kell olvasni filmnézés közben?

  A sokat korholt új médiaszabályozásnak vannak kifejezetten előremutató elemei. Ilyen például a társszabályozás lehetőségének kialakítása, amelyről az NMHH immáron négy szakmai szervezettel (Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete, Önszabályozó Reklám Testület, Magyar Lapkiadók Egyesülete, Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete) állapodott meg. A társszabályozás (nem önszabályozás) lényege, hogy a hivatal az adott szegmensre vonatkozó szabályozás betartatását az illető szervezetre testálja, amely ügyel arra, hogy az ott regisztrált piaci szereplők azokat respektálják. Az NMHH csak akkor lép közbe, ha a megállapodásban rögzített feladatát a szervezet nem képes ellátni.

  Egy másik, eddig indokolatlanul kevés figyelmet kapott rész pedig a médiatörvény 38.§-a. Ez a „jelentős befolyásoló erővel (JBE) rendelkező médiaszolgáltatók közérdekű kötelezettségeiről” szól. A JBE fogalmát – uniós kötelezettség alapján – a törvény az energiaszabályozásból emelte át, azzal a céllal, hogy a piacon valóban kiemelkedő súllyal bíró szolgáltatókat „a közérdek figyelembe vételével bizonyos többletkötelezettségekkel” terhelje – és ennek vannak előnyei is. Fenti paragrafus (3) bekezdése ugyanis úgy szól, hogy a lineáris médiaszolgáltató (ez esetben értsd: televíziók) „a digitális műsorterjesztéssel terjesztett valamennyi médiaszolgáltatása során köteles biztosítani, hogy a 19 óra és 23 óra között közzétett, eredetileg nem magyar nyelven készített filmalkotások és filmsorozatok legalább egynegyede eredeti nyelven, magyar felirattal is elérhető legyen, ideértve a 23 óra előtt elkezdődő, de azt követően véget érő műsorszámokat is”.

  A JBE-szolgáltatókat nemrégiben azonosította a Médiatanács – a televíziós csatornák közül nem meglepő módon az RTL Klubot és a Tv2-t. A döntés üdvös mivoltára azonban csak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSz) figyelt fel – ami azért minimum (üdítően) meglepő a hazai kereszténydemokrácia jelenlegi hot topikjait figyelembe véve. Senki más nem reagált a Médiatanács korszakosnak talán nem, de jelentősnek mindenképpen nevezhető lépésére. Ugyanis ennek következtében 2012-től kezdődően fenti szabályok szerint – az analóg adásokat leszámítva – valamennyi háztartásban biztosítani kell  az eredeti nyelven elérhetőség lehetőségét a JBE-szolgálatóknak; 2015-től kezdődően pedig az egész országra érvényes lesz ez – ugyanis jelenlegi állás szerint ez az (új) időpont a 100%-os digitális átállásra.

  Fórumokon, újságokban már ’80-as (!) évek óta vita folyik arról, érdemes-e, kell-e az idegen nyelvű filmeket, műsorokat szinkronizálni, hasznos-e ez az idegennyelvi készségek szempontjából: 1985-ben pl. nem más, mint a későbbi MSZP-s EP-képviselő, Hegyi Gyula kardoskodott a mindenre kiterjedő szinkronizálás ellen. És amellett, hogy a ’90-es évek valóban a magyar szinkronhangok diadalmenetét hozta (kit nem háborít fel, ha Bruce Willis vagy Eddie Murhpy nem Dörner György hangján szólal meg és kinek ne lenne ismerős az a sor, hogy „szinkronhangja Menszátor Magdolna, szinkronrendező Tomasevics Zorka”, ugye), a világ nagyot változott azóta. A digitális tudásszerzés nyelve az angol lett, aki ezt legalább középfokon nem bírja, lemarad.

  Az eredeti nyelven sugárzott, feliratos filmek követelése tehát nem valamiféle trendi sznobéria, ami lefikázza a magyar szinkron mellett ágáló népies provincializmust, hanem a realitások felismerése és az azokhoz történő alkalmazkodás elősegítése. Közhelynek számít, hogy a magyar lakosság mennyit néz televíziót. Nem, nem akarok számokat írni – de nyilvánvaló, a kulturális kikapcsolódás legfontosabb platformja ez lett (a teljes lakosságot nézve, legalábbis). Az idegen (főleg az angol) nyelvek elsajátításával pedig kihívásokkal küszködnek honfitársaink. Amin persze segíteni kell – például az iskolai nyelvoktatás javításával, célzott projektekkel, és igen, azzal, hogy ha már ennyit nézünk tévét, akkor legalább az az opciója meglegyen mindenkinek, hogy ha magyar szinkron helyett eredeti nyelven akarja nézni az 5 évvel ezelőtti blockbustereket a képernyőn, akkor azt megtehesse (igen, tudom, hogy nem csak a digitális adástól, hanem egyéb technikai feltételektől is függ a nyelv-/feliratválasztás).

  Mindezek miatt valóban egy nagy pacsi a médiatörvénynek és a Médiatanácsnak – melynek a jövőben feladata is lesz fenti kötelezettség betartatása (a fasizmust kiáltók megnyugtatására: a kötelezettség megszegéséért nem lehet betiltani, felszámolni stb. a médiaszolgáltatókat). De mindez még nem elégséges.

  Egyrészről a hazai filmforgalmazók – a szinkronszínészek és szinkronstúdiók ellenállását leküzdve – tehetnének többet azért, hogy a mozikban futó filmeknél szintén meglegyen a lehetőség legalább arra, hogy a szinkronos verzió mellett eredeti nyelven is megtekinthető legyen valamennyi műalkotás (a legdurvább szerintem az, amikor már a trailereket/filmelőzeteseket is szinkronizálják…). Másrészről pedig a JBE-szolgáltatói körből szabályozási okok miatt kimaradt közszolgálati televíziók ezúttal tényleg példát mutathatnának kereskedelmi társaiknak – esetleg azzal, hogy a kötelező penzumon felüli mértékben adnának eredeti nyelven filmeket, sorozatokat. Ha már megújul a közmédia, trendi módon ezt is belevehetnék a koncepcióba, farkasszemet nézve a hazaáruló kozmopolitizmus vádjával.