Minden városba kell világforradalmár
2011. október 17. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Minden városba kell világforradalmár

  Szombaton az Erzsébet téren a volt buszpályaudvar széthugyozott maradványai és a gördeszkapálya között lezajlott a világforradalom, s ezt az eseményt természetesen mi sem hagyhattuk ki. 

  Mint ismeretes, a Békés VilágForradalom a Valódi Demokráciáért! mozgalom résztvevői a lehető legjobb világot szeretnék létrehozni, valódi demokráciát akarnak most, és meggyőződéssel vallják, hogy a szegénység nem jó dolog, ezért a gazdagok pénzét oda kéne adni a nem gazdagoknak. A lehető legjobb világ létrehozásával kapcsolatban ugye az az alapprobléma, hogy ha e célkitűzést valaki túl komolyan veszi, akkor jó esetben egy emberiesség elleni bűnökre szakosodott nemzetközi törvényszék előtt végzi, rossz esetben egy csicsás mauzóleumban fővárosa főterén, bebalzsamozva. Kevésbé durva esetekben meg magyarázkodhat a tévében, hogy annak a kis szőke nyolcévesnek a bugyijába közös megegyezéssel nyúlt bele, és különben is, ez már régen volt, a cselekmény elévült. (Persze a hazai aktivistákat szerintünk nem fenyegeti ilyen veszély, így ránézésre a többségük hamarosan egy multinál fog PowerPoint prezentációkat gyártani.)

  Ugyanakkor pozitív oldala az ilyen idealista mozgalmaknak, hogy - a politikai szubkultúrák között egyedülálló módon - hatvan évnél fiatalabb nőket is aktivizálni tudnak. Ez pedig komoly fegyvertény, különösen olyanok számára, akik elmúlt éveik nagy részét gyurcsányista összejöveteleken töltötték.

  A megmozdulás elején a résztvevők két módon vehettek részt a világbékeharcban. Az ügyesebb kezűek különböző transzparenseket készítettek, amelyekkel jól odabasztak a világot jelenleg kormányzó sötét erőknek:

 

  Ingyen ölelés is járt, ezt a szolgáltatást mondjuk mi nem vettük igénybe.

  Akik a kézimunka helyett inkább intellektusukkal akartak hozzáadott értéket hozzáadni a jobb világhoz, azok kiscsoportos beszélgetéseken vettek részt, ahol olyan kérdésekben jutottak dűlőre, mint a tudat forradalma, a közvetlen demokrácia és a szeretet:

 Természetesen a bankok is megkapták a magukét:

  Mivel a békeharc valójában az osztályharc lánykori neve, jelenlétükkel a klasszikus marxizmus és antifasizmus hívei is erősítették az üzeneteket:

  Nyilvánvaló, hogy a lehető legjobb világban a dolgozók sok pénzt keresnek és harmincöt évesen elmennek nyugdíjba, így az eseményből a közelmúlt új sztárjai sem maradhattak ki. Árok Kornél ezúttal sajnos nem hozta magával új harcostársát, a progresszív baloldal Czeizel Endréjét, Kertész Ákost, és Pityinger Megbaszom a kurvát, bam-bam-bam László is otthon maradt, bohócnak álcázott szakszervezeti titkárból azonban nem volt hiány.

 

  Ahogy ez lenni szokott, a 2006-os Kossuth téren tüntetésfüggésbe esett hölgyek és urak is képviseltették magukat, de az ő hungarogenocídiumot vízionáló táblájuk is jól illeszkedett az igen széles portfólióba.

  A kisebb világforradalmárokat a nagyobbak ingyenes ugrálóvárral várták. Szerencsére azonban a világforradalmárok szerves úton nemigen szaporodnak, a gyerekvállalást afféle fasiszta dolognak tarthatják, úgyhogy a várban nem volt túl nagy a tolongás.

  Mindeközben a Deák téri evangélikus templom előtt iráni fiatalok tüntettek, ők nem a világbékéért, hanem egy eltűnt emberjogi aktivistáért. Így első benyomás alapján tulajdonképpen szívesen csatlakoznánk valami perzsa szabadságmozgalomhoz:

  A Városháza parki sajtfesztiválon valamivel többen voltak, mint a világforradalomban, pedig sajtot nemigen árultak, csak pálinkát és kínai ruhákat.

  Na de nézzünk vissza a világforradalmárokhoz, ahol időközben elkészült a tüntetőapparát, és a forradalmárok népviseletét is minden korábbinál jobban megismerhettük:

  

  A frissen megnyílt Dizájn Terminál:

  Amikor besötétedett, a jobb világ hívei hangos Szeretet! Szeretet!, illetve Szabadságot akarunk! Egyenlőséget akarunk! Testvériséget akarunk! skandálással (némi Orbán takaroggy!-gyal fűszerezve) átvonultak a Szabadság térre. Itt beszédek és koncertek szólítottak fel, aztán mindenki hazament.

  Ha a kedves olvasókat az is érdekli, hogy pontosan mit mondtak a tüntetők, érdemes megnézniük a NolTV beszámolóját. Ha viszont arra kíváncsiak, hogy hogy sikerült Tótvázsonyban a komposztálási mintaprojekt, akkor az alábbi videóból kapnak választ minden kérdésükre:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr293306447

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tényleg kitört a Világforradalom 2011.10.17. 11:43:48

A világ 1500 városában – köztük Budapesten – tüntettek a valódi, emberközpontú demokráciáért, a válság miatti elszegényedés, a bankárok és a politikusok ellen, akiket azzal vádolnak, hogy a rossz kormányzással tönkretették a gazdaságot és m...

Trackback: Tényleg kitört a Világforradalom 2011.10.17. 11:43:48

A világ 1500 városában – köztük Budapesten – tüntettek a valódi, emberközpontú demokráciáért, a válság miatti elszegényedés, a bankárok és a politikusok ellen, akiket azzal vádolnak, hogy a rossz kormányzással tönkretették a gazdaságot és m...

Trackback: Tényleg kitört a Világforradalom 2011.10.17. 11:43:48

A világ 1500 városában – köztük Budapesten – tüntettek a valódi, emberközpontú demokráciáért, a válság miatti elszegényedés, a bankárok és a politikusok ellen, akiket azzal vádolnak, hogy a rossz kormányzással tönkretették a gazdaságot és m...

Trackback: Tényleg kitört a Világforradalom 2011.10.17. 11:43:48

A világ 1500 városában – köztük Budapesten – tüntettek a valódi, emberközpontú demokráciáért, a válság miatti elszegényedés, a bankárok és a politikusok ellen, akiket azzal vádolnak, hogy a rossz kormányzással tönkretették a gazdaságot és m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

napolajos (törölt) 2011.10.17. 08:56:47

Világpolgárok! Érdeklődve fogom figyelni kik állnak majd az élére a kozmopolita mozgalomnak.:)

Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár!

Laeniko 2011.10.17. 09:01:01

Ez a kiscsoportos módszer erősen hajaz a katolikus egyházmegyei találkozók programjára.
Csak ott egy fokkal valószerűbb dolgokról esik szó.

Viktus 2011.10.17. 09:11:50

Érdekes ezeken a hippi rajolásokon több a jó csaj, mint más rajolásokon ...

kill004 2011.10.17. 09:23:29

Nálunk vidéken már csak elvétve lehet találni ebből a furcsa állatfajtából. Kihaltak. De úgy látom Budapesten elég sok leledzik belőle.

azOposszum 2011.10.17. 09:35:01

@Viktus: Akkor ezekre kell járni! :) Mintha a kicsit el lett volna bagatelizálva a téma, nem? A komposzt-projektet meg senki nem kommenteli, pedig pont illik a képbe.. végülis, itt kezdődik a valódi világforradalom.

Fenehorizont 667 2011.10.17. 09:35:31

érdekes, hogy az elmúlt 60 év "szocialista" agymosodájában olyan faszául megferdítették...akarommondani egyszerűen inkább elmosták azt a tényt, hogy a nácik és a fasiszták anno bizony kurvára tőke- és kapitalizmusellenesek voltak. jegyesek maximum egy világforradalmár képzeletében.

VI. Béla 2011.10.17. 10:28:54

Legyen szép a világ!

Bell & Sebastian 2011.10.17. 10:35:33

Nutella de Compostela

Mink, falusi, világlustája, nemtudatos konzumidióták, a rothadó cuccokat átszokjuk lendíteni a hátsó kert sarkába, a garage mögé, ahol a traktort tarcsuk.
A trágyaturmixból kihajtó mogyoróvesszőből mára 10 méter magas bokorcsoport lett. A feltört, ledarált törökmogyoróból kakaó, vaj és más egyebek hozzáadásával mogyorókrémet készítünk, a lehullott maradékot meg jóízűen elropogtatják a kutyák. Szerencsére nem műanyag ládában kezdtük a világ élelmezési gondjainak megoldását célzó szerves kémiai kísérletsorozatunkat, de mondom, mi nagyon henye és buta népek vagyunk.

Azon tünődöm, ha a sok, ráérő pesti népek kapnának egy kalapácsot, kisméretű téglát és egy marék termést, hány százalékuk verné szét a kezét, mielőtt még egyáltalán megkóstolhatná a natúr mogyorót?

Merthogy elég pocsék a kézügyességük, írni például nem tudnak. Pár betű kimaradt, biztos betegek voltak, sokat hiányoztak, ezért is olyan sápadtak és csenevészek.

Igazán kipróbálhatnák ezt a műanyagládás megoldást!
Csak beleülnének és máris oszlásnak indulnának.

tevevanegypupu 2011.10.17. 11:02:23

Ez megvolt. Es most hogyan tovabb??

tevevanegypupu 2011.10.17. 11:02:23

Ez megvolt. Es most hogyan tovabb??

Fenehorizont 667 2011.10.17. 11:06:26

@Bell & Sebastian:
az urbánusoknak sem fenékig tejfel az életük ám!
pl a szimplában, a gödörben és egyéb cool helyeken tök drága a sör. pláne, ha 27 évesen még mindig ösztöndíjból kell minden héten 3-szor beülni oda. ha meg már ottvan az ember, akkor tartani kell a tempót a cserediákokkal...

nincsen elég bringaút sem.

oszt tetejébe ez a fasiszta, kádárista orbán nem törődik a szegényekkel, a kirekesztettekkel és az elnyomottakkal, pedig a fókuszban látni lehet minden nap olyanokat, akik valahol kiskunrötyötyőn családostul belejajveszékelnek a kamerába, jó hangosan.
cudar egy világ ez.

bz249 2011.10.17. 11:12:12

@kchkscak: es meg az orszagos hidegrekord is megdolt. Inkabb ezzel torodne a kormany es nem az alkohol jovedeki adojaval!

Bell & Sebastian 2011.10.17. 11:35:45

@kchkscak: Ez már nekem is feltűnt, hogy a kalandvágyból elcserélt diákok nem egyformán vannak eleresztve. Ide csupa Lázár -ivadék jön, ki meg csak Ámisok mennek, akik még nem láttak 50 eurósnál nagyobb címletet, azt is csak három pálcára felkötve, fénymásolatban, bríftasni előlapként.

Az az igazság, hogy kevés a politikusunk ennyi sok egyetemre, ezt bárki beláthatja.

(Mondjuk és nem panaszkodom, Silvio stábja 35 eurót ad egy fiatalnak, ha képes arra, hogy két órán keresztül átszellemült arccal hallgasson az első sorban.)

Nálunk meg egy útkaparó-dzseki, aszt szevasz!

Bell & Sebastian 2011.10.17. 11:37:46

@bz249: Csak nem a Grísa -törvény érlelődik? Tornázni kell, nem fűteni.

Ibn Khallikan 2011.10.17. 12:07:43

Ezt az enervált hülyeséget... mondjuk ártalmatlanok.
Közben meg: "Iránytű az extraadó"
gazdasagtv.hu/tozsde/2011-10-17/tozsdenyitas-oktober-17-extraado-mint-iranytu

vizipipa 2011.10.17. 12:14:04

KK&TT vitán felül megosztó személyiség. Realista és deheroizáló beszámolóit sokan kategorikusan elutasítják - a résztvevők - mások kifejezetten élvezik.
Szerintem önkritikára kéne kötelezni. Ez itthon úgy is ismeretlen már, ő viszont jól ismerheti (még)ifjabb korából. Aztán úgy is minden megy tovább.

Részemről szúrom. :)

kispufi 2011.10.17. 12:50:34

trógerkálmánék múlhatatlan feleőssége, hogy mind többen kezelik (-jük) hülyegyerekként a jóravaló, jó szándékú hülyegyerekeket...

szellemkor 2011.10.17. 13:00:08

Che Guevara pólót felvenni, azt dugni őket mint a lopott biciklit. :-)

Alfőmérnök 2011.10.17. 13:31:32

@szellemkor: Eddig ez volt az egyetlen értelmes hozzászólás.

Szerintem ha olvasnának egy kis Drábikot, lehetne jobbosokat faragni ezekből a csajokból.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.10.17. 13:34:49

bölcsészkaros buli, és @szellemkor-nál a pont.

S.O.A. 2011.10.17. 13:44:29

Magam is amondó vagyok, egyik mások olyannyira aranyosan naív, S+, a kedvükért még táblát is tartottam volna egy fél órát, ha utána garantált a pipa...

A "tudat forradalma" kör meg egyenesen látványosság, mindenképpen védjük meg őket a Kábítószerellenes Alosztálytól! :D

2011.10.17. 14:16:48

hippi alert, nénó-nénó

Bell & Sebastian 2011.10.17. 14:38:25

Mivel Alf nem lát engem, pedig nagyon befolyásos személyiség ismert erdei körökben, megkockáztatom azt a szerény megjegyzést, hogy nem vagyok biztos abban, a hunilyányokon akadt meg a szeme, sőt, még csak nem is a perzsamacskán!

Alighanem az élfaragatlan műkőburkolat slendrián fugázásán.

:)

miskabá 2011.10.17. 16:14:30

"a politikai szubkultúrák között egyedülálló módon - hatvan évnél fiatalabb nőket is aktivizálni tudnak"

Két konyhai feladat között csinálj egy világforradalmat!

Remélem azért a pörkölt jobban sikerül nekik

vomit 2011.10.17. 20:15:21

szegeny idealista gyerekek. hamarosan tenyleg lazadni fognak, amikor leesik nekik, hogy az egesz dugaba dolt okt 15-et pont a problemak okozoi, az emberiseg nyakan elo onjelolt elit szervezte. a kivalo elv szerint: allj a mozgalom elere, ami maskent valodi ellenzeked lehetne. avagy kelts kaoszt, hogy az eredetileg tervezett jogfosztas elfogadott "megoldas" lehessen.

Is it the "elites" that are organizing these "occupy" protests to bring in martial law?
www.abovetopsecret.com/forum/thread760066/pg1
derhonigmannsagt.wordpress.com/2011/10/17/der-15-oktober-2011-ist-von-der-uno-organisiert-worden/
"FRANCISCO CARRIÓN-MENA (Ecuador) said the world economic and financial crisis should have been a turning point for reform in the international financial architecture, yet it had only resulted in superficial changes."

Buzzword 2011.10.17. 23:40:22

Az persze egyiknek se esett le, hogy az egész 2008-as gréjtdepressön többek között az ő tunya, életképtelen, de azért két számmal nagyobb színvonal után ácsingózó fajtájuknak köszönhető.

teng-leng 2011.10.19. 00:02:04

Elmondhatatlan lelki megnyugvást okozna, ha egyszer szájon vághatnék egyet ezek közül. De hát én olyankor dolgozom, amikor ezek forradalmat csinálnak…

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.10.19. 00:22:05

@teng-leng: mondjuk, amikor munkából mész haza, ők meg a tüntetésről, csak összefuttok egyszer . )

At_ 2011.10.19. 20:12:17

gondolom a világ más részein zajló mozgalmakról (például az Occupy Wall Street mozgalomról) is hasonló cinizmussal írnátok...

szerintetek nyilván a jelenlegi világ a lehető legjobb és legigazságosabb világ, és akik esetleg egy emberhez méltóbb világról merészelnek álmodozni, azok megmosolyogni való idióták, hippik, kommunisták, kozmopoliták, meg tudomisén micsodák, de biztosan nem normális emberek... nosza gúnyolódjunk rajtuk egy kicsit.

az nem jut eszetekbe, hogy rengeteg ember belefáradt a megszorításokon alapuló válságkezelésbe, abba, hogy a kormányok a bankokat rutinszerűen óriási összegekkel segítik ki a bajból, míg az alul lévők egyre nehezebben tudnak megélni; abból, hogy totálisan kezd szétszakadni a társadalom, hogy óriási különbségek vannak, és megszűnőben van a középosztály...

az nem jut eszetekbe, hogy az arab tavasz forradalmi hulláma kezd átterjedni a válságokkal küzdő nyugati világra, hogy esetleg egy demokratikus ébredés zajlik, mert egyre többen szeretnének egy közvetlenebb demokráciát, szeretnék kezükbe venni a saját sorsukat...

az nem jut eszetekbe, hogy sokaknak elegük van a szabad versenyen alapuló vadkapitalizmusból, a totális elidegenedésből; hogy a válság miatt az emberek kezdenek rájönni, hogy a versengés és lökdösődés helyett esetleg együtt is lehet működni...

kár volt ennyi időt is szánnom erre a hozzászólásra, nem érnek ennyit a hülyeségeitek, csak mindig föl*szom az agyam azon az ostoba, elfogult, nyers és rosszindulatú gúnyolódáson, amit levágtok. nézzetek már kicsit körül a világban.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.10.20. 13:15:06

@At_:
"gondolom a világ más részein zajló mozgalmakról (például az Occupy Wall Street mozgalomról) is hasonló cinizmussal írnátok..."

- Igen.

"akik esetleg egy emberhez méltóbb világról merészelnek álmodozni, azok megmosolyogni való idióták, hippik, kommunisták, kozmopoliták, meg tudomisén micsodák, de biztosan nem normális emberek..."

- Igen.

"az nem jut eszetekbe, hogy rengeteg ember belefáradt a megszorításokon alapuló válságkezelésbe, abba, hogy a kormányok a bankokat rutinszerűen óriási összegekkel segítik ki a bajból, míg az alul lévők egyre nehezebben tudnak megélni; abból, hogy totálisan kezd szétszakadni a társadalom, hogy óriási különbségek vannak, és megszűnőben van a középosztály..."

- Nem.

"az nem jut eszetekbe, hogy az arab tavasz forradalmi hulláma kezd átterjedni a válságokkal küzdő nyugati világra, hogy esetleg egy demokratikus ébredés zajlik, mert egyre többen szeretnének egy közvetlenebb demokráciát, szeretnék kezükbe venni a saját sorsukat..."

- Ez meg pláne nem.

"az nem jut eszetekbe... hogy a válság miatt az emberek kezdenek rájönni, hogy a versengés és lökdösődés helyett esetleg együtt is lehet működni..."

- Nem.

"kár volt ennyi időt is szánnom erre a hozzászólásra.."

- Kár volt.

At_ 2011.10.20. 14:53:58

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

malae naturae nunquam doctore indigent.

ha jól emlékszem, ti voltatok azok, akik a filozófusainkat "karikíroztátok" hasonló színvonalon.

álljon ebből az életmű, ki bánja. elvégre minden meghatározás tagadás. miért ne határozhatnátok meg magatokat azzal, hogy másokat tagadtok. pesti pistik, konzervatív kiadásban.

Buzzword 2011.10.20. 19:56:14

@At_: Tudod, az a baj, hogy ti egy olyan világról álmodoztok, amit az itt kommentelők idősebb felének már volt szerencséje megismerni, és nem dobták magukat hanyatt a gyönyörtől. Lehet, hogy én vagyok a gonosz, akin nem lehet segíteni, de:

"gondolom (..) az Occupy Wall Street mozgalomról) is hasonló cinizmussal írnátok..."

Figyelj, azok az emberek szélsőbalos szervezetekkel vannak kapcsolatban. Nem olyan aranyos, butácska, fogalmatlan pinko szocik, akik '36-ban Spanyolországban kikerekedett cicaszemekkel bámultak a nacionalisták csúnya, büdös, zajos tankjaira, hanem nagyhangú, zavaros elméjű bolsevisták. Olyasféle népek, mint Moslékfőző Bartos Csabi. (az igazság kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a szélsőjobb csillámfaszlámább fele is feltűnik köztük)

Itt egy kedves tüntető egy tömeggyilkos képével:
toddkinsey.com/blog/wp-content/uploads/2011/10/TeaParty-OWS-3.jpg

"szerintetek nyilván a jelenlegi világ a lehető legjobb és legigazságosabb világ"

Nem, de ilyen nincs és nem is lesz. Műveljük a kertünket.

" a kormányok a bankokat (...) segítik ki a bajból, míg az alul lévők egyre nehezebben tudnak megélni"

A bailout gáz, és rohadtul ellentétes a klasszikus liberális/konzervatív gazdaságpolitikával. Hayek bármelyik követője megmondhatja, hogy a működésképtelen vállalkozásokat hagyni kell megrohadni. De a bankoknál ezt mégse lehet, mert odavész az emeberek pénze. Nehéz ügy, de az akkor sem megoldás, hogy márpedig a kapitalizmus megzápult, szüntessük meg a pénzt, az ipart és mindenki készítsen mandalát meg színes szőtteseket.

"egyre többen szeretnének egy közvetlenebb demokráciát, szeretnék kezükbe venni a saját sorsukat."

Egyrészt az arab országokban vérivó, primitív, néha az OWS tüntetőkhöz hasonlóan szakráliskomcsi (Kadhafi) diktátorokat kergettek el. Másrészt a közvetlen demokrácia, a hozzá nem értők szabad ámokfutása hatalmas baromság, a repülőgépen se szavaztatja meg a kapitány az utasokat. Az, hogy a politikusok se értik a szakmájukat, többé-kevésbé persze igaz. Új elitet, azt lehet kérni, de hogy K. József BAZ megyei munkanélküli és B. Jolán, az élettársa döntéshozók legyenek...ugyan!

"elegük van a szabad versenyen alapuló vadkapitalizmusból, (...) versengés és lökdösődés helyett esetleg együtt is lehet működni..."

Nézd, ha nincs verseny Harrison Bergeron-disztópia van (olvasd el, nézd meg). Lehet együttműködőset játszani, és azt mondani, hogy a tizenkétórázó Korrekt Károly prémiumát egyenlően szétosztjuk a melósok között, ugyanannyit kap belőle Károly és a munkahelyén lazsáló Aknakeresőző Aladár, de ha a delikvens Korrekt és nem Hülye, előbb-utóbb ő se fog dolgozni. Ti, egalitariánusok egyszerűen nem fogjátok fel, hogy a kommunizmus nem egy olyan utópia, amit a csúnyarossz emberek miatt nem lehet megcsinálni, hanem egy velejéig gonosz rendszer, ami bűnteti a kiválóságot, és dicséri a középszert.

At_ 2011.10.20. 21:00:07

@Buzzword:

(1) Az OWS-en az általad említett elemek IS jelen vannak, de nem ők a többség, sőt.

(2) Sokféle kapitalizmus lehetséges, az hogy a jelenlegi formát sokan tarthatatlannak tartják, nem jelenti azt, hogy ezek az emberek a 20. századi kommunista diktatúrákat akarják visszahozni; ez lehetetlen is volna. A helyzet úgy áll, ahogyan Slavoj Zizek fogalmazta: azzal vádolnak bennünket, hogy szocialisták vagyunk, holott a jelenlegi rendszer már szocializmus: a gazdagok szocializmusa.

(3) A repülőgépes példád csúsztatás. A közvetlen demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenki mindenhez ért, és mindenki mindenbe beleszól. Egy frászt. Nyilvánvaló, hogy a sörfőző nem fog beleszólni a cipész munkájába, ameddig tisztán szakmai kérdésről van szó. De ha már a közösség egészét érintő kérdésről van szó, akkor igenis beleszólhat. Ha úgy tetszik: a repülőgép utasait igenis meg lehet szavaztatni arról, hogy a repülő Sanghajba repüljön-e, vagy inkább Frankfurtba. Ez nem olyan kérdés, ami a pilóta szakmai kompetenciáját érinti. És igenis, "K. József BAZ megyei munkanélküli és B. Jolán, az élettársa" is kompetens döntéshozók az életüket közvetlenül érintő kérdésekben. Ezt bárkitől megtagadni annyi, mint azt mondani: az illető nem ember.

(megjegyzés: ez a fórum is, ahol bárki elmondhatja a véleményét, a közvetlen demokrácia ideáját tartalmazza)

(4) A versenyről. Az együttműködés nem azt jelenti, hogy a semmittevő ugyanannyit kap, mint a szorgalmas ember. Ez megint durva csúsztatás. Egyszerűen kooperációról van szó, ami (ha jól tudom, bár nem vagyok közgazdász) közgazdaságilag is sokkal eredményesebb, mint az, amikor mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, és tapossa a többieket.

Oké, akkor mondjuk úgy, hogy EGÉSZSÉGES versenyre van szükség, nem pedig a "bellum omnium contra omnes"-re; mert jelenleg ez van: mindenki harca mindenki ellen

például ha jól tudom, Amerikában már működik néhány olyan cég, ahol minden dolgozó tulajdonos is egyben, és a döntéseket közösen hozzák. El tudod képzelni, hogy ez milyen motiváló erő? Nem nagyon lustálkodik ám ott senki! Azon kívül ha jól tudom, vannak kezdeményezések úgynevezett "közösségi bankok" létrehozására, amelyek gyakorlatilag egy facebook-hoz hasonló közösségre épülnének; és a közösség tagjai közvetlenül hiteleznének egymásnak. Én azt hiszem, hogy az ilyen kezdeményezéseké a jövő.

(5) Nem a múlt kísérteteitől kellene rettegni, hanem azon kellene gondolkodni, hogy a fönnálló nagyon súlyos problémákat hogyan lehetne megoldani úgy, hogy a lehető legtöbb ember jól járjon. Az OWS-en pl. pont ezekről vitatkoznak, rendkívül kulturált módon. Nem gyújtogatnak, nem dobálnak, nem törnek kirakatokat, hanem berendezkednek egy köztéren, és elkezdenek vitatkozni. Nem tudom, hogy Magyarországon erre mikor leszünk képesek.

At_ 2011.10.20. 21:17:31

...ja, és szeretném fölhívni azoknak a jóindulatú embereknek a figyelmét, akik munkakerüléssel vádolták a tüntetőket: október 15-e szombat volt.

evil overlord (törölt) 2011.10.20. 23:09:52

@Buzzword: "Nem olyan aranyos, butácska, fogalmatlan pinko szocik, akik '36-ban Spanyolországban kikerekedett cicaszemekkel bámultak a nacionalisták csúnya, büdös, zajos tankjaira"
Khm. Azok az aranyos butácska szocik (az NKVD hathatós segítségével) lemészároltak több tízezer civilt.

Buzzword 2011.10.20. 23:22:21

@evil overlord: Azok a komcsik voltak. Orwellnél lehet olvasni, hogy a csillogószemű seggfej anarchistákra/szocikra is lőttek a komisszárok, ha éppen nem akadt karlista.

evil overlord (törölt) 2011.10.21. 00:39:37

@Buzzword: Szoci, komcsi, egykutya :)
Amúgy a papok irtása már a polgárháború előtt elkezdődött, de azt nem tudom, hogy kaptak-e hozzá technikai segítséget az NKVD-től.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.10.23. 15:30:45

Nyammmmm, na ez egy klasszikus, vérbeli KK/TT poszt, az orrot is tisztíccsa
süti beállítások módosítása