Köszönhetően mindenféle vidéki koncertezéseknek, szombat hajnalig tartó lagziknak, munkanap korai reggelbe nyúló nyárbúcsúztató butára ivásoknak, egészségvédelem és mentálhigiéné szempontjából katasztrofális későaugusztusi szériát zártam, így kedden fokozott izgalmakkal ültem neki a Nemzeti Drogstratégia 2012-2020 című, aznap megjelent tervezet elolvasásának, őszintén rászorulva minden pozitív jólléti üzenetre. Mivel fogalmam sem volt, hogy a február-márciusi beharangozott munkakezdet után mi várható egy ilyen cím alatt megjelenő tanulmányban, előre szűköltem mindenféle előre elképzelt táblázathalmaztól, addiktológiai szakkifejezéstől és jövőbe mutató grafikoncunamitól. A csalódás ehhez képest kifejezetten kellemes. Nemzeti Drogstratégia műfajra tulajdonképpen egy baromi hosszú (39 oldalas), időnként pontokba szedett javaslatokkal szabdalt publicisztika arról, hogy hogyan is kéne élni úgy, hogy drog nélkül is jó legyen itt nekünk.

  Azért persze van ebben más is.

  Kezdjük azzal, amin többek között a Kendermag–TASZ-tengelyen sokan előre rugóztak, vagyis igaz-e, hogy itt dogmatikus, ideológiai, büntető/bosszúálló, noch dazu fideszes javaslat került az asztalra.

  Az eddig interneten megjelent több híradáson, véleményen keresztül a dolog valami borzasztónak tűnik; az origo például „fogyasztókkal megfizettetett eljárási költségek, a kábítószer-ellenes harcra befogott tanárok, papok, családok” világát vizionálja, a Hírszerző az egyetlen, külhoni magyarokkal kapcsolatos halvány javaslatot tette mindjárt címbe, a TASZ az Index kérdésére úgy nyilatkozott az iratról, hogy az „a drogmentes társadalom utópiájára épül” – mely állítás éppen konkrétan baromság, sehol nincs ez benne leírva. Illetve baszki persze, nyilván arra épül, a köznevelési törvény meg a hülyegyerekmentes társadalom utópiájára épül, ha nagyon akarom.

  A helyzet közben az, hogy a tervezet olyannyira nem súlyos, hogy a drogstratégia bizonyos konzervatívnak mondható kereteken belül (értsd pl.: legalizáció merev elutasítása) egészen vitaképes, néhol pedig önellentmondásos. Elismeri az első Orbán-kormány által elfogadott stratégiát, de nem döngöli földbe a 2009-est (a Bajnai-kormány alatt elfogadottat) sem. Direkt, több helyen leszögezi, hogy a tiltás önmagában semmi, ha nincs mellette például „pozitív viselkedésminták vonzása”. Érezhetően nem tartja sokra az ártalomcsökkentést mint szemléletmódot és stratégiát, de a tűcsere programmal kapcsolatban könnyebb és stigmatizáció mentes bekapcsolódást szorgalmaz. Az önellentmondásra példa az alkoholfogyasztás megítélése: az elején alapelvként lefekteti (mintegy az alcohol is much more damaging, so STFU-típusú vitára válaszként), hogy „az ingerkereső viselkedésmódok hagyományos kulturális rendszerekben jól szabályozott közösségi alkalmakhoz kötődtek, ugyanúgy, mint Európában az alkoholfogyasztás, vagy az észak-amerikai kultúrákban a dohányzás”, ám nem sokkal lejjebb közli, hogy „az alkohol általában hamarabb okoz problémákat: a személyiségfejlődést és a társadalmi beilleszkedést súlyosan megzavaró függőségeket hoz létre”, de még később is a drogokat csak az alkoholprobléma és más viselkedési függőségek mellett/azok összefüggésében említi.

  A friss drogstratégia úgymond fideszes terminológiájáról csupán egy kis statisztika. A 39 oldalas szövegben az nemzeti szó 24-szer, az együttműködés kifejezés 30-szor, az, hogy erőforrás pedig 16-szor szerepel. Erős a brand.

  A saját gyorsjegyzetem szerint a vitaanyag az alábbi problémákat azonosítja, mint leginkább égető kérdéseket:

• A drogfüggőség orvosi és pszichoszociális kezelése a társadalomra nagy terheket ró.
• A keresletcsökkentés, mint a korábbi drogstratégiai cél (kézenfekvő és ideális út) általában véve nem hozta meg a kívánt eredményeket.
• A kockázati felvilágosítás és egészségnevelés, a szermentes életformák megtanítása nem tudta ellensúlyozni a nonkonformis viselkedésmódokat képviselő referenciacsoportok hatásait.
• Magyarországon – amellett, hogy az összes klasszikus kábítószertípus hozzáférhető – az úgynevezett „designer” drogok kereskedelme, használata rohamosan terjed.
• Az országot behálózó csempész, termesztő, terjesztő csoportokkal a Magyar Rendőrség bűnügyi szerveinek keretein belül – váltakozó sikerrel – egy jelenleg szétszabdalt, valódi koordináció nélküli szervezet néz szembe.

  A helyzetkép nagyjából helyes, egyúttal beismerő is, amennyiben az immunhiányos, nyakkendőben-kötött kesztyűben előadott középiskolai „kockázati felvilágosításra”, vagy a még töketlenebb életmód-tanácsadásokra gondolunk.

  A megoldások elvi alapjaiként – kissé leegyszerűsítve – annyit mond az irat, hogy a kissrácok és kiscsajok azért drogoznak, mert nincs családképük, közösségtudatuk, egészség iránti vágyuk és még unatkoznak is. Ám „átfogó testi, lelki, szellemi, társadalmi jól-lét” mellett már nem kell a fű és a kati. Tehát ha semmi mást nem teszünk, mint pozitív mintákat adunk, építjük a jó családalapú, sportos társadalmat, akkor inkluzíve rögtön drogprevenciót is végzünk. Persze a gondolatmenetre több hadseregnyi cinizmus-troll szabadítható azonnal, mégse tegyük, mert van mindebben ráció, logika, és a 39 oldalas anyagban meg is van ágyazva ennek az elképzelésnek, főként olyan határtalanul támogatható állításokkal, hogyaszongya: „a legális és illegális szerhasználat nem alapvető emberi szükséglet, nem is a személyes szabadság kiteljesítésének eszköze”. Normális alap, ha az egész drogpolitikai cuccot az egészségfejlesztés tágabb összefüggésében fogalmazzuk meg.

  Noha igaz, hogy aktuális drogstratégiának (egyéb vitairatok, stratégiák és Széll Kálmán-tervek trendjébe illeszkedően) nem erőssége konkrétumok, számok közlése, valamint az „És basszátok meg, mindezt most miből?!” kérdés megválaszolása, azért találni ebben egy rakat egészen pontos javaslatot, ha nehéz is kihámozni a publicisztikai környezetből, meg olyan mérsékelt fontosságú mondatok mellől, hogy „A szabályozott folyamatok, társadalmi hálózatok révén megjelenő erőforrások segítik a különböző társadalmi érdekhordozók és szereplők közötti információcserét, az együttes cselekvést és a döntéshozatalt támogatják.” Nézzünk hát néhány konkrét javaslatot:

• A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok megszüntetése, helyébe a Közösségi Erőforrások Fórumának létrehozása, mely az önkormányzatokkal működne együtt, helyi szintű hatásokért.
• Az iskolai drogügyi koordinátori hálózat újraszervezése.
• A mentálhigiénés és az addiktológiai alapismeretek beleépítése a pedagógusok alapképzésébe és továbbképzési rendszerébe.
• Jogszabályban kell kimondani a szórakozóhelyek üzemeltetőinek felelősségét a helyszínen tartózkodók egészségével kapcsolatban.
• Szükséges a kábítószer-fogyasztást kedvező színben föltüntető tartalmak megjelenését tiltó jogszabályok megalkotása.
• Vadkender képével árult üdítőitalok, csokoládék, pólók, újságok, energiaitalok visszaszorítása, valamint minden olyan termék visszaszorítása, mely illegális szerek fogyasztását propagálja.
• Elrettentő büntetések a terjesztőknek, kereskedőknek: a hosszú tartamú szabadságvesztés, valamint a kábítószer bűnözésből származó javak, jövedelmek elvonása. (Az így elkobzott vagyonból jelentős mértékben fejleszthető az eredményes felderítő munka, ezért ennek jogszabályi háttere kidolgozandó.)
• A Magyar Rendőrség szervezeti egységén belül létre kell hozni egy országos kábítószer-bűnözés elleni egységet. Az kizárólagos hatáskörrel végezze a kiemelt, az ország ellátása szempontjából jelentős bűncselekmények felderítését.

  Mindezen túl a vitaanyag vagy tucatnyi helyen kiemeli az ifjúságot védő közösségi akciók és hálózatok erősítésének szükségét, a civilek és az egyházak támogatásának igényét, mert azok maguktól és tök lelkesen képesek pöpec dolgokat produkálni, ha hagyják őket.

  Végül egy dolgot érdemes megnézni: kik állnak a tervezet mögött. A szakértői munkacsoportban szerintem Victorné Erdős Eszter (a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon vezetője), Prof. Rácz József (a SOTE Addiktológiai Tanszékének vezetője) és Dr. Grezsa Ferenc (a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda vezetője) neve is garancia a minőségre, de a többiek sem utolsók. Az illusztris társaság ellenére nehezen érthető, hogy miért nem invenciózusabb az anyag, miért van olyan érzete, mintha korábbi konferenciaanyagok turmixolt változata lenne.

  Hiányosságai ellenére vitaképes összeállítás a Nemzeti Drogstratégia, jelen változatából pedig nem következik egyenesen cselekvési terv, az még tavaszig formálódhat. Azon pedig nem érdemes sírni, hogyha egy drogpolitika értékek által vezérelt; a drogpolitikák általában értékek által vezéreltek. Mi több, közpolitikai kérdések is ugyanúgy befolyásolhatják a dolgot; például az ENSZ drogstratégiáját kialakításánál a szegénységpolitikával, szociális kérdésekkel kötötték össze. Ha másra nem jó egy NEFMI-szerű gigaminisztérium, talán arra igen, hogy a komplexitás felé mozduljon el olyan kérdésekben, mint a drogprevenció, hiszen az összes érintett terület immár egy minisztérium falain belül van.

*

  Most pedig hallgassuk meg együtt, milyen termékeny, inspiratív időszak következhet ismét a magyar punk életében, ha egy faszán kemény drogpolitika kerekedik tavaszra a fenti stratégiábó'. (A bejegyzés címét is az alábbi örökbecsű nótából kölcsönöztem.)