A bukaresti Ziarul Financiar most szerdai számában utánanézett, kik is állnak a verespataki bányaberuházás mögött, és ez oly érdekes információnak bizonyult, hogy még az MTI is szemlézte. Így kiderült, hogy dúsgazdag amerikai és izraeli üzletemberek állnak a kanadai Gabriel Resources vállalat mögött: az amerikai John Paulson és Thomas Kaplan, valamint az izraeli Beny Steinmetz. És mit tudunk róluk: Paulson a Forbes magazin toplistája szerint a világ 39. leggazdagabb milliárdosa, vagyonát 16 milliárd dollárra becsülik. Thomas Kaplan az 1,7 milliárd dollárra becsült vagyonának nagy részét a földgáz kitermeléséből teremtette, az izraeli Beny Steinmetz pedig gyémántból és aranyból gazdagodott meg. Vagyonát 6 milliárd dollárra becsülik, ő Izrael második leggazdagabb üzletembere.
Szóval Szende, Szundi, Morgó megvan, Hapci, Tudor, Vidor és Kuka még nincs. Illetve Mihai Goţiu újságíró tényfeltárásának köszönhetően róluk is sejtünk valamit, számunkra inkább ez az érdekes, szemlézzük tehát Goţiut. Mivelhogy újabb árnyalatot kaphat a román ellenzék visszatérő – és Székelyföldről hallgatva kissé hülyén hangzó – vádja, miszerint Traian Băsescu államfő magyarbérenc lenne.
Amint a korábbi posztomban is jeleztem, Romániában a verespataki aranybánya mellett még legalább kettőt terveznek megnyitni a közeljövőben: a Hunyad megyei Felsőcsertésen (Certej), valamint Boicán (Băiţa) gyakorlatilag ugyanabban az engedélyeztetési szakaszban van a Deva Gold Rt. két projektje, mint a verespataki, ám az utóbbiak mögött a Kanadában létrehozott és a torontói tőzsdén jegyzett European Goldfields nevű vállalat áll. Ami viszont a Roşia Montana Gold Corporation részvényeinek 80 százalékát birtokoló Gabriel Resources tesója, mondja Mihai Goţiu, aki szerint a verespataki történet csak az első lépés, a posztapokalipszis korszaka köszönt majd mireánk.
A „papa” mindkét cég – tehát a Gabriel Resource és az European Goldfields – esetében egy Frank Timiş nevű üzletember, akit még kamionsofőr korában Ausztráliában drogkereskedelemért elítéltek (háromszor dumálta ki magát a börtönből, mindig megúszta pénzbüntivel), ám ez a későbbiekben nem akadályozta meg abban, hogy cégeket alapítson, és bevezesse őket a tőzsdére. Frank Timiş a második leggazdagabb román, 1,1 milliárd eurós a vagyona, jelenleg az African Minerals nevű céget gründolja, kínaiakkal közösen dógozgatik Verespataktól és Csertéstől kicsit délebbre. Hapci kikipálva.
Továbbá van még egy harmadik befutó is – nevezzük ezt a magyar szálnak – a Carpathian Gold Inc. nevű cég, ami korábban Magyarországon, Füzérradványban is kutatott, amíg jól be nem tiltották a cianidos bányászatot. A Carpathian Gold a Samax SRL-n keresztül több kutatási és termelési engedéllyel is rendelkezik az erdélyi megyékben, ettől még az idei éve rosszul indult, a részvényei drasztikusan estek a torontói tőzsdén. De érkezett Tudor, vagyis a világ egyik legnagyobb aranybánya-ipari vállalata, a Barrick Gold nevű cég alapítója és igazgatója: Munk Péter, aki idén júliusban gyorsan betolt húszmillió dollárt a Carpathian Goldba. Munk részvényvásárlása az elemzőknek azt jelezte, hogy a román politikum viszonya az aranybányászathoz valszeg meg fog változni, és lőn: Băsescu lelkes és túlpörgött kampányán túl jelenleg a román Képviselőházban vár elfogadásra a bányászati törvény módosítása, ezzel elhárítják az összes törvényi akadályt a pilot projekt Verespatak elől, illetve a módosítások következtében gyakorlatilag lehetetlen lesz megakadályozni az ilyen jellegű kitermeléseket, már amennyiben a politikum közérdeknek nyilvánítja ezeket. És vélhetően annak fogja, de még mennyire, hogy annak.
Goţiu továbbá fontosnak tartja megemlíteni, hogy Munk Péter Demján Sándorral közösen alapította a Trigránitot, aminek romániai képviselője Pászkány Árpád, a kolozsvári Vasutasok (CFR Kolozsvár) focicsapat tulajdonosa, aki a 2008-as kampányban Băsescu demokrata-liberálisai, vagyis jelenlegi nagyobbik kormánypárt, a PD-L legnagyobb támogatója volt a Hivatalos Közlönyben közzétett adatok szerint (különböző cégein keresztül mintegy 995.000 lejjel, vagyis az akkori árfolyamon kb. 260.000 euróval segítette őket a hatalomhoz). Az már csak hab a tortán, hogy a CFR idén februárban az RMGC-vel kötött reklámszerződést (ami további összefonódásokat is sejtet), mert ez elvileg olyan, írja Goţiu, mintha a Pepsi szponzorizálná a Coca-Cola tulajdonában lévő csapatot.
***
Végezetül hadd jelezzem a magam csendességében, hogy túl a kulturális-, épített és természeti örökség kérdésén miért is zavar engem ennyire ez az egész történet: bár az utóbbi két évtized politikai kurzusa alapján Erdély bármilyen fokú autonómiája némiképp utópiának tűnik, de nem lehetetlennek (és tekintsünk el most az etnikai vonatkozásoktól, Erdélyről mint országnyi régióról volna szó). És ezek a bányászati projektek egytől-egyig az erdélyi altalajkincseket célozzák, az állami részesedésből befolyó profit viszont a központi költségvetést gazdagítja, ami Romániában a fekete lyuk szinonimája. Nekünk maradnak a zagytározók, azok őrzéséből pedig nehezen fogjuk majd megtámogatni Erdély gazdasági önállóságát.
Búcsúzóul küldjük ezt a dalt mindazoknak, akik úgy vélik, hogy ha beindul az aranybányászat, akkor tizenöt évig – ennyi ideig tart kb. – az élet majd csupa móka, csupa kacagás lesz.
