A fa egyidős lehet Nagy Károllyal. A kápolna túlélte a Nagy Francia Forradalom megpróbáltatásait. De most épp nem a nagyságról van szó: a gloire nemzete apró dolgokra is képes. Például falusi kápolnát építeni egy ezer éves fába. A felső-normandiai Allouville-Bellefosse község szerencsére nem világhírű látványossága ez a kis építmény (via menikmati).
A 800 és 1200 év körüli, tehát igen tisztes életkorra becsült tölgyfa végigélte Európa kivirágzását a sötétnek nevezett középkortól a kora újkoron át a 20. és 21. század különböző mértékű válságaiig. Hogy mi a különleges ebben az öreg fában? A 17. században, élete teljében belecsapott a villám, ami kiégette szinte az egész fa belsejét. A tűz azonban lassan elaludt, és a fa újraéledt: a csapás után is évről évre kizöldült. A jámbor parasztok csodás jelként tekintettek az esetre, és a helyi papok, Du Detroit és Du Cerceau atyák is úgy vélték: szent célból történt a fa újjászületése. Így hát zarándokhellyé nyilvánították az öreg tölgyet, és 1696-ben, a Napkirály uralkodása idején elkészült a kiégett fa belsejébe épített kápolna, és egy fölé beépített remetekunyhó is, amit Du Detroit atya egy barátjának készített.
Száz évvel később azonban fordult a világ kereke, és a forradalomtól nekihevült helyi népek fáklyákkal akartak nekimenni a gyűlölt klerikális reakció építményének. A helyi tanító, Jean Baptiste Bonheure azonban észbe kapott, és a fába szorult kápolnát az Ész Szentélyévé nyilvánította. A szekuláris ráció embere így csillapította az elnyomott osztályok dühét, a kápolna pedig fennmaradhatott az utókor számára. Rá fél évszázadra III. Napóleon, a zseniális kalandorcsászár felesége, Eugénia császárné ajándékozott egy Mária-szobrot a kegyhelynek. A fát és kápolnáját ma nagy becsben tartják a helyiek, olyannyira, hogy még vígjáték is készült Allouville lakóinak harcáról a fára törő rohamrendőrökkel.
Sok száz év után ma oszlopokkal, kötelekkel tartják egyben az ősöreg építményt, az örökké egymással küzdő természet és az ember, a ráció és a hit közös alkotását.
