270 felett, nyomás alatt
2011. augusztus 10. írta: TuRuL_2k2

270 felett, nyomás alatt

  A bankokon, a hiteleseken, a kormányon – az egész gazdaságon végez kemény stressztesztet az élet: tegnap éjjel már 273 forintnál is került többe egy svájci frank, s mai is járt már 265 forinton. Az MNB saját elméleti tesztje szerint a magyar bankrendszer az extrém erős CHF-árfolyamot is kibírja. Igaz, ők 257 forintos árfolyammal számoltak, s azzal is csak 2012 végére: az idei évre a 245-ös szinttel kalkuláltak pesszimista szcenárióként.

  Most már egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hogy beálljon az euró-frank paritás, vagy akár a frank huzamosabb ideig drágább legyen az eurónál. Ez óriási teher a frankhiteleseknek, komoly kockázat a bankoknak és jelentős politikai feladat és veszély a kormányzat számára. A mostani árfolyam már közel duplája annak, mint amin sok hitelesnek folyósította a bank annak idején a jelzáloghitelt, azaz mind a kamatterhek, mind a tőketartozás messze meghaladják azt, amivel annak idején számolt a hitelezett (vagy akár a bank is). Gazda Albert Hogyan lettem devizaidióta? cikkét akár magam is írhattam volna: anno úgy vettem fel devizahitelt, hogy megnéztem az árfolyam történelmi csúcsát, arra még rászámítottam 10 százalékos biztonsági sávot, ha valami nagyon durva dolog történne – amit akkor nagyon konzervatív, biztonsági kalkulációnak gondoltam, az visszatekintve könnyelmű árfolyamspekuláció.

  Sokan kormányzati megoldásra várnak, de a magyar kormánynak gyakorlatilag nincs mozgástere, ha nem akar százmilliárdokat fordítani a devizahitelesek megsegítésére. És még ha akar is: nem tud, a feszített költségvetés ezt biztosan nem bírná el (ráadásul a nonkonformista gazdaságpolitika miatt különösen kényes a magyar állam fizetőképességének megítélése). Így aztán jó eséllyel maradnak az eddigi, tavaly októberben és idén júniusban elfogadott intézkedések, amik segítenek ugyan talpon maradni a hitelfelvevőknek, de nem jelentenek igazi megkönnyebbülést hozó megoldást. Mert olyan megoldás nincs. Az Egyesült Államokat és Európát megrázó gazdasági viharok Magyarországot kényük-kedvük szerint dobálják, a kormány és az MNB eszközei szinte semmire nem elegendőek ilyen erőkkel szemben. 

  Milyen megoldások merültek még fel? Ott van például a Vastagbőr és a Véleményvezér által lelkesen üdvözölt lengyel kormányzati intézkedés, miszerint Lengyelországban az ügyfelek devizában is törleszthetnek. Nagyon jól hangzik, de érdemes elgondolkozni azon, hogy kinek mennyi havi bevétele van svájci frankban? Ha jól sejtem, rappenre ugyanannyi, mint nekem: semennyi. (Sőt, felteszem, még a jelentős számú külföldön dolgozó polgárral bíró Lengyelországban sem jellemző, hogy valakinek frankbevétele legyen – euró vagy dollár annál inkább.) Így aztán ez legfeljebb néhány száz, esetleg egy-kétezer embert érintene, ami a több százezer devizahiteles legfeljebb egy százaléka. Vagy azt várjuk, hogy a hitelesek nekiállnak devizafedezeti ügyleteket kötni? Ráadásul értelme sem sok lenne, mivel a tavaly októberben elfogadott középárfolyamos törlesztés miatt a devizatranzakciós költség igazán minimális, egy százalék alatti, és a bajba jutottak számára nem hoz megváltást, ha 100.000 forint helyett csak 99.500 az adott havi terhük.

  Így aztán marad a tehetetlenség és az óriási bizonytalanság, ahol még az sem biztos, hogy nem dőlnek be egyes, az eurózónához tartozó országok, hogy öt év múlva is lesz euró, és egyáltalán: hogy (az általunk ismert és örökkévalónak, de legalábbis nagyon stabilnak gondolt formájában) talpon marad a nyugati világ pénzügyi rendszere. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr613138660

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bajban a frankhitelesek: lenne jobb megoldás a fixált árfolyamnál? Kinek érdemes élnie vele? 2011.08.11. 08:38:25

A svájci frank árfolyama az egekben, a devizahitelesek törlesztése soha nem látott és korábban nem gondolt összegű. A megkérdezett illetékesek és szakértők leggyakoribb válasza, hogy nincs mit tenni, ki vagyunk szolgáltatva az európai ...

Trackback: Mennyit bukunk a devizahiteleseken? 2011.08.10. 21:19:16

Helyzet van, 250 Ft körül mozog a svájci frank, áll a bál. Mondhatják sokan, hogy „engem nem érint a dolog, nekem nincs frankhitelem”, de ez egyszerűen nem igaz, kivétel nélkül mindenki megszenvedi ezt a szituációt. Többen hivatkoznak arra,...

Trackback: Ki az a Standard & Poor’s? 2011.08.10. 09:38:56

Ismerd meg a Standard & Poor’s hitelminősítő ügynökség aktuális jelentését....

Trackback: Öt év gyes 2011.08.10. 09:36:52

Ilyet szól. Nem érti, fogalma sincs. De ne gondoljunk róla túl sokat: az inkább a baj, hogy azoknak nincs fogalma se, akik alányúltak, és most mint valami kesztyűbábot, mozgatják őtet erőssen. Meg különösen azt gyönyörű száját őnekije, na azt különösen...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WysiWyg 2011.08.10. 09:35:25

Üdv!

Említetted, hogy nem létezik olyan intézkedés vagy eljárás, amely a jelen helyzetben igazán hatékony lehet. Nos, én a semmit megtoldom még valamivel: nem tudok olyant elképzelni, hogy bárki, bármelyik bank ellen pert nyerne az adott tárgykörben.

ww

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.10. 09:41:34

Ezt már elmondtam nagyon sokszor és továbbra sem értem, hogy az én államom miért nem teszi (ezt):

Ha egyszer forradalom van, akkor az állam nyugodtan átvállalhatná (ha azok kérik) a hitelesek bedőlt hiteleit (ha már a bankszektort többször hajlandó volt csilliárdmilliárdbilliárdokkal konszolidálni, akkor egyszer segíthet a polgárain is) --- aztán egyezkedhetnének a bankok az állammal a visszafizetési kondíciókon ---, a tartozást pedig az adósokon behajthatná (jövedelmükhöz igazodva, ahhoz ütemezve) közteherként.

ü
bbjnick

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.08.10. 09:50:42

@WysiWyg:
Én sem tudom elképzelni, hogy ebben az ügyben az ügyfelek nyerjenek a bankok ellen a bíróságon, mivel nehezen bizonyítható, hogy a bankok tisztában lettek volna a kockázat mértékével (nem is voltak szerintem), csak eltitkolták az ügyfél elől.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.10. 09:54:06

"és egyáltalán: hogy (az általunk ismert és örökkévalónak, de legalábbis nagyon stabilnak gondolt formájában) talpon marad a nyugati világ pénzügyi rendszere. "

Mar ugy erted, hogy kell-e fizetni az adosnak, aki nem eleg eros ahhoz, hogy az adossagat rohogve a sajat maga altal nyomtatott penzben fizesse vissza?

Halld joslatomat: igen, tovabbra is fizetnie kell. Sokat es sokaig. Ezen a keleti szel csak annyiban valtoztat, hogy esetleg Kinanak kell fizetni sokat es sokaig.

figyelmeztetés 2011.08.10. 09:55:59

Végre egy cikk, ami nem rinyál és nem vádaskodik, hanem elvállalja a saját felelősségét a problémában. Elég lehangoló már hónapok óta olvasni az ún. jobboldali-konzervatív sajtóban az állandó siránkozást olvasni. (Apád a Kádár-rendszerben a szoba-konyhában siránkozott? Nagyapád a Don-kanyarban siránkozott? Dédnagyapád, mikor kihúzta a családját a cselédsorból, siránkozott?)

Ami a konkrét helyzetet illeti, először is tisztázni kellene, hogy kik azok a "bankok". Ilyen vagy olyan módon, befektetési és nyugdíjalapokon keresztül a bankok lényegében a nyugat-európai középosztály. Velük, azaz az ő politikai képviselőikkel (EU, Angela Merkel) kellene leülni tárgyalni arról, hogy a magyar kormánynak nagyobb mozgástérre van szüksége a probléma kezeléséhez, pl. "elsétálás" engedélyezése, ha a hitel értéke meghaladja az ingatlan értékét.

Ehhez persze nem az itteni bankvezérekkel kell keménykedni, azok csak a tulajdonos érdekeit képviselik, hanem picit kisebbre szabni a mellényt, visszafogni az EU-ellenes retorikát, elismerni a valós erőviszonyokat: a hitelező és az adós között nincs egyenjogúság. Nem kell kicsinek lenni, de realitásérzék nélkül nem lehet ilyen súlyos problémákat sikeresen kezelni.

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 09:56:06

"Sokan kormányzati megoldásra várnak..."

Magyarán arra, hogy többek között én - aki nem vettem fel autóra, tévére, utazásra, 20 m2-rel nagyobb lakásra, esküvőre stb. több millió Ft-nyi hitelt svájci frankban- toljam be a lóvét a közösbe azért, hogy ők megmeneküljenek. A banki szerződésen nem az én nevem áll, nem én vállaltam a kockázatot.

Tegnap reggel a Mokkában egy hitelkárosult (micsoda csodálatos szó a balfasz helyett, istenem..) jelezte, hogy ő novembertől egy fillért nem fog fizetni többet. 17 milliót vett fel, akkor amikor elment nyugdíjba(!!!), havi 750 CHF törlesztővel. Ránézésre nem volt idős, valószínűleg szolgálati nyugdíjas lehet. Elhagyta a száját az a mondat is, hogy ő annak idején Ft-ban kapta meg a hitelösszeget (szerintem semmit nem kapott, ha jól tudom, a bank közvetlenül az eladónak utal, jól mondom?) nem látott semmiféle svájci frankot. Hát miért nem tudtak neki Ft alapon hitelt adni?

Az ilyen tudatlan emberek helyett kellene neked, nekem, nekünk fizetni? Tedd a szívedre a kezed és őszintén válaszolj!

tarackos 2011.08.10. 09:58:29

Szerintem a legjobb lenne forintra váltani a devizahiteleket, amíg chf-ben vagyunk eladósodva addig a gazdaság túl sérülékeny. Ezt árazták be a cds-be, ami most újra a Kósa nyilatkozat magasságában szárnyal.

Nem támogatom az állami megoldást, viselje mindenki a felelősséget. Viszont nemigen látok most más megoldást, a forintra váltás sem menne állami segítség nélkül.

Az államnak meg pont annyira korlátozott a mozgástere amennyire volt pénze MOL részvényre meg egykulcsos adóra, a kettő együtt ezer milliárdos tétel...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.10. 10:01:57

@Héttörpe:
"Magyarán arra, hogy többek között én - aki nem vettem fel autóra, tévére, utazásra, 20 m2-rel nagyobb lakásra, esküvőre stb. több millió Ft-nyi hitelt svájci frankban- toljam be a lóvét a közösbe azért, hogy ők megmeneküljenek. "

Kenytelen leszel, mivel a kepviselok tobbsege ebben a cipoben jar, tovabba Kumin, a politikai elemzo meg ime, Turul is.

Vagyis mindenki, akinek a szava szamit politikai dontesekben abban erdekelt, hogy az o szemetuket teritsek szet az egesz tarsadalomra. Itt most mar ilyenek is elhangzanak, hogy polgarosulas meg lecsuszas a roncstarsadalomba.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.10. 10:03:12

@Doomhammer:
Ja, es az onkormanyzatokat el is felejtettem. Tobbek kozott Debrecen es Hodmezovasarhely is tokig el van adosodva svajci frankban. A hozzajuk tartozo neveket nem kell emlitsem, ugye?

Ez se az o felelosseguk termeszetesen, hanem Gyurcsany Ference.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.08.10. 10:03:20

@Héttörpe:
Sajnos igazad van, a devizahitelesekre fordított költségvetési pénz nem lenne fair azokkal szemben, akik nem vettek fel, vagy nem devizában vettek fel hitelt. Persze az árvíz- vagy jégkárosultak állami megsegítése is valamelyest hasonló helyzet, az állam a közös kasszából segít egy bizonyos rétegnek. Nincs igazság. :]

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.08.10. 10:05:16

@Doomhammer:
Nana... Soha nem kértem (a posztban sem írok egy betűt sem erről), hogy az állam vállalja magára a devizahitelesek kárát.

VI. Béla 2011.08.10. 10:06:02

@bbjnick:

bébéjé, csak az a kérdés, miből? Szegény az eklézsia, tudja.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.08.10. 10:06:41

@Doomhammer:
Hát igen, a CHF alapú finanszírozás az adott körülmények között, az addigi tapasztalatok alapján jó, felelős döntésnek tűnt. Aztán a történelem megpörgette a szopórollert. :]

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 10:09:19

@TuRuL_2k2:

Árvízvédelem: alapvetően kormányzati feladat, szarnak is bele
Belvízvédelem: a földtulajdonosok folyamatosan fizetik a területileg illetékes vízgazdálkodási társaságoknak az erre fordítandó pénzt, mondjuk az eredménye nem látszik.
jégkár: létezik ellene biztosítás

Én ezeket nem venném egy kalap alá mégsem a devizahitelesek megmentésével.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.08.10. 10:13:04

@Héttörpe:
Ezért írtam azt, hogy csak valamelyest hasonló: nem érintett adófizetők pénzéből kártalanítjuk az érintetteket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.10. 10:14:19

@TuRuL_2k2:
"Hát igen, a CHF alapú finanszírozás az adott körülmények között, az addigi tapasztalatok alapján jó, felelős döntésnek tűnt. "

Bocsi, de te is kivaloan ismered a helyzetet, ugye? 2002-2006 kozott Debrecen szinte egyedul finanszirozta az egesz fideszes halozatot, 2006 utan meg a megszoritasok hatasat hitelfelvetellel ellensulyozta, mint annyi mas onkormanyzat. Kiveve, hogy Debrecen nem csak a korhazai megmaradasara koltotte a penzt, hanem peldaul erre is:
www.modemart.hu/

Mig a korhazak megmenteset lehet az allam altal felelotlenul atharitott tehernek tekinteni, amelyre nem lehetett mas valasz, mint a hitelfelvetel (azert en tudnek ez ellen ervelni), addig a debreceni presztizsberuhazasok hitelbol valo finanszirozasara nincs magyarazat.

Es nyugodj meg, Kosa (es Lazar) megtalalja majd a modjat, hogyan teritheti szet a tartozasat mindenkire. Hiszen mindenki reszesedett, ugye?

tevevanegypupu 2011.08.10. 10:15:03

@Doomhammer:
Na az elozo csak ugy elszallt..Szoval csak azt akartam mondani, hogy nagy kepmutatas sajnalni azokat akik erejukon felul, raadasul devizaban vettek fel hitelt ezer negyzetmeteres hazakra, nagy autokra vagy plane kulfoldi utra es hetedhet orszagra szolo lagzira. Viszont. A tarsadalom fizeti azoknak az embereknek a segelyeit is, akiknek eszuk agaban nincs dolgozni es a kapott penzekkel egyenes vagtatnak kocsmaba vagy tescoba, kisboltba innivalot meg cigarettat venni. Szoval csak azt akartam mondani, hogy ezt a penzt peldaul lehetne a hulye kolcsonfelvevoknek adni, mert ok legalabb dolgoztak eddig es tan eztan is fognak, tehat valamennyit ebbol a kolcsonbol visszaadnak megiscsak az allamnak. Demagogia tudom, de minden az ami "tarsadalmi igazsagossagot" szolgal..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.10. 10:15:30

@VI. Béla:

Ez nem szegénység kérdése, hanem hozzáállás kérdése!

Olvasom odaát a mandiner.hu-n, hogy szociális bérlakótelepet épít a kormány Ócsán a bedőlt hiteleseknek. Az nem kerül pénzbe? És minek? Ha valakinek Keszthelyen vagy Mátészalkán dől be az egzisztenciája a hitelbalhé miatt, annak mit segítenek azzal, ha Ócsán bérlakásokat építenek?

Ha az állam átveszi a bedőlt hiteleket, akkor teljesen más pozícióból tárgyalhat a bankokkal, mint egy egyszeri adós. Megteheti, hogy csomagban --- netto áron --- kártalanítja a bankokat, a költségeket pedig behajtja az adósokon (közteher módon, a jövedelmükhöz igazított ütemezésben).

Ezzel (a bankok kivételével) mindenki jól járna (maga az állam is, mert nem szakadnának a nyakába az ellehetetlenült családok tömegei).

ü
bbjnick

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 10:17:31

@TuRuL_2k2: Persze, igazad van, a társadalmi felelősségvállalás és szolidaritás jó és hasznos dolog, nem lennénk meg nélküle egy percig sem. De mérlegelni kellene, mire mennyi pénzt és erőfeszítést szánunk.
Majdnem úgy tűnik nekem, ha valaki minden ész nélkül kipakol maga alól egy ilyen hitelprobléma miatt, semmi baja nem lehet, legfeljebb kap Ócsán egy korszerű bérlakást, bérházat. Én meg pont olyan korú vagyok, hogy az életem előrehaladtával minden szociális juttatásból kimaradok. Szocpol? Ugyan már, felejtsem el, nem igaz? Kell a lóvé az ócsai gettóra.

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 10:18:33

@TuRuL_2k2: Igen értem, bocs!:) Részben hasonló

valakifx 2011.08.10. 10:21:02

Héttörpe: az én bankom a hitelösszeget a forint bankszámlámra utalta zároltan, majd onnan továbbutalta az eladónak az összeget.

Amiket nem értek a chf hitelekkel kapcsolatban:

1. A kezelési költséget miért chf-ben vonja a bank.

2. A kamatterhelés közvetlenül a magyar bankra eső részét miért chf-ben vonja a bank.

3. Ha lenne egy normális bank Magyarországon, akkor felajánlották volna a devizafedezet lehetőségét, ami a forintban fennálló tőketartozást gyakorlatilag fixálná a hitelfelvétel időpontjára.

Én tudom fizetni a chf hitelemet, úgy hogy én fogom megszívni a legjobban. Mindig azokat húzzák le a legjobban, akik fizetőképesek.

Egy megoldás azért van. Ki kell menni Svájcba dolgozni.

fonó 2011.08.10. 10:22:03

Ha a svájci frank 270 forint , a magyar kormány két hónap alatt csaknem 140 milliárdot bukik a (pihenő IMF-hitelből vett) Mol-részvényeken, Bajnai v Gyurcsány meg rövid gatyóban fogadja üdülőjében minisztereit. Akkora ellenzéki égszakadás lett volna: nemzetrombolás......

fonó 2011.08.10. 10:24:34

Matolcsi hónapok óta bujkál, Varga 1-2 rövid hír ujságokban, nincs gazd.-i ember egy sem a kormányban aki tájékoztat h hogy állunk, hogy állnak a mutatók, mik az azonnali lépések ha kell egyáltalán stb stb stb?????????Ez nem felelős államférfiak gyülekezete. A Kossuth téren minden nap szónokolt vki fideszes.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.10. 10:24:35

@Héttörpe:

Én egy vén sz*r vagy, soha életemben egyetlen fillér hitelt nem vettem fel, soha semmiféle állami támogatásban nem részesültem (igaz, családi pótlékot én is kaptam, ill. egy gyerek után még mindig kapok), mégsem esz az irigység, mert belátom, hogy ebből a helyzetből másként, mint (ésszel végrehajtott) állami adóskonszolidációval nem lehet kijönni.

ü
bbjnick

fonó 2011.08.10. 10:25:09

Egy szájból 1 napon mondják h eltőzsdézték a manyupot de a mol 120 milliárd tőzsdei vesztesége az nem tőzsdézés.MILYEN SZÁJAK EZEK?

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 10:26:47

@valakifx: Igen, szívni fogsz, hiszen ha bírod fizetni 270 Ft-jával, nyilván nem mész bele a 180 Ft-on rögzített árfolyamba csak azért, hogy három év múlva fizethess még egy forinthitelt is. Teljesen megértelek.

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 10:28:22

@bbjnick: Azt szűrted le, hogy engem esz az irigység? Olvasd el még egyszer amiket írtam!

WysiWyg 2011.08.10. 10:30:13

"a hitelező és az adós között nincs egyenjogúság" - azért ezt finomítsuk egy kicsit, mielőtt átsiklanánk fölötte. A bank kizárólag a hitel- és betétkamatok különbségéből tartja fönn magát. Ez a marzs. Az alacsony kamatra elhelyezett betéteket helyezi ki magas kamattal, hitel formájában. Ilyeténképpen a bankoknak egyformán fontos ügyfelei a betétesek és a hitelesek. Egy korrektül fizető hiteles ügyfél kincset ér számukra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.10. 10:35:39

@tevevanegypupu:
"Viszont. A tarsadalom fizeti azoknak az embereknek a segelyeit is, akiknek eszuk agaban nincs dolgozni es a kapott penzekkel egyenes vagtatnak kocsmaba vagy tescoba, kisboltba innivalot meg cigarettat venni."

En nem hasonlitanam ossze a hitelbol "polgarosulokat" a segelyezettekkel. Az allam annyiban kulonbozik egy vallalattol, hogy egy allampolgart nem lehet kirugni. Tehat ha Orsos Jozsinak nincs munka (akarmilyen okbol), nem lehet neki azt mondani, hogy kivul tagasabb. Hogy maskepp fejezzem ki, az allam kenytelen finanszirozni a kapun beluli munkanelkuliseget.

Ha pedig Jozsi a kapun belul van, akkor az o problemaja mindenki problemaja. Ha mashogy nem, hat azert, mert lopas miatt lecsukjak es az is penzbe kerul.

Vagyis azoknak az eltartasat, akik sajat hibajukbol vagy sajat hibajukon kivul nem rendelkeznek jovedelemmel, nem lehet megsporolni, mert a sporolas karai nagyobbak, mint amennyi penzt megtakarit. Nevezheti ezt zsarolasnak vagy parazitizmusnak, a teny attol meg teny marad. Azt lehet tenni, hogy az eltartast feltetelekhez koti es jobban megnezi, mire is megy az allami penz. Kifizetni viszont ki kell.

A hitelbol "polgarosulast" viszont nem kell kifizetni. Debrecent senki sem kenyszeritette, hogy a MODEM-et felepitse hitelbol dacara annak, hogy nem Debrecen lett a kulturalis fovaros. Senki se kenyszeritette a fiatalokat, hogy ne a - kellemetlenul sokaig elo - szuleikkel egy lakasba koltozzenek vagy netan alberletbe, hanem "europai szinvonalu" lakoparkba. Senki sem kenyszeritette a szomszedomat, hogy lerobbant Ladajat egy "europai szinvonalu" Suzuki Swiftre cserelje. Senki sem kenyszeritette az ismerosom szuleit, hogy egy gyerekuk vallalkozasanak svajci frankban felvett hiteleert cserebe a sajat lakasukat ajanljak fel fedezetkent. Ezek hogy ugy mondjam, szabadon valaszott terhek. Igy jartak.

Menjenek el, nezzek meg a Larry Crowne c. filmet a moziban, vonjak le a kovetkezteteseket es adjak vissza a problemat a banknak azzal, hogy csodbe mennek. Ezt probalja Tetenyi is elerni Esztergomban, de hat persze kinos beismerni, hogy Meggyes Tamas erejen felul koltekezett, hogy a Fidesz-kormanyban a berelt helyet megvasarolja.

szmr 2011.08.10. 10:42:09

@TuRuL_2k2: "Hát igen, a CHF alapú finanszírozás az adott körülmények között, az addigi tapasztalatok alapján jó, felelős döntésnek tűnt."

A vicces dolog az, hogy bizonyos értelemben még most is annak tűnik. Én pl. 5 éve vettem fel CHF hitelt, havi 75,000 törlesztővel indultam, voltam 70,000 alatt is, még elő is törlesztettem másfél milliót, aztán most 110,000-nél járok. De ha forinthitelt vettem volna fel, nagyjából az első naptól ennyit kellett volna fizetnem - szóval még jó pár éven keresztül 300 felett kéne lenni a CHF-nek hogy összességében bukóba forduljak.

Persze ez csak annak vigasz, aki tudja fizetni... nekem szerencsére nem probléma. És az is más kérdés, hogy ha eleve ennyi lett volna a törlesztő, sokan fel sem veszik a hitelt (talán én sem).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.10. 10:48:10

@Doomhammer:

És a probléma megoldása az, hogy a szomszédjából és az ismerőse apjából is Orsós Józsi lesz? Akkor már jogosan lehet finanszírozni a tengődését?

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.10. 10:54:53

@bbjnick:
"Akkor már jogosan lehet finanszírozni a tengődését?"

Azt hiszem, itt van egy tevedes a csoddel kapcsolatban. Ha valaki csodbe megy, elveszti a vagyonat. De nem a munkajat, az eletet, a kepzettseget es a tobbit.

Ez persze kellemetlen es ezeket az embereket atvertek. Alairattak veluk valamit, ami nagyjabol a csalas kategoriajaban van. Azonban alairt szerzodestol nem menekulhetnek. Persze van az a lehetoseg, hogy a problemaikat mindenki problemajava teszik, de az en velemenyem az, hogy nekem Orsos Jozsi es 400000 tarsa mar epp eleg problema. Koszonom, nem akarok mellejuk meg nehany balfeket, akik "polgarosulni" akartak hitelbol.

Meg egy megjegyzes: Orsos Jozsit letminimumon eltartani sokkal olcsobb, mint ezeket a "polgarokat".

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.08.10. 11:17:53

@Doomhammer: "...nekem Orsos Jozsi es 400000 tarsa mar epp eleg problema."

Orsósjózsizunk, Orsósjózsizunk? Hát az a Doomhammer Orsósjózsizik itt, akinek többszáz cigány ismerőse van? Akikkel soha semmi problémája nem volt? Hát mik vannak :DDD

Zb74 2011.08.10. 11:19:25

@figyelmeztetés: Ahogy mondod, ez egy korrekt cikk.

Ami viszont az általad említett siránkozásokat illeti, azokból az jön le, hogy a tipikus devizaadós olyan fiatal ember, aki élete első garzonlakását vette meg a hitelből egy panelházban vagy századfordulós, gangos házban, s ha nem tudja fizetni a kamatokat & törlesztőrészleteket, akkor szó szerint az utcára kerül. Nyilván vannak ilyenek is, még az is meglehet, hogy TuRuL barátunk is közéjük tartozik - bár még egyszer leszögezem, egyetértve veled, hogy ő legalább nem siránkozik -; de vegyük már észre, hogy korántsem minden devizaadósra igaz ez a leírás.

Sokan vannak, akiknek korábban is volt már lakásuk, csak nagyobbat, újabbat vagy elegánsabbat akartak. Nem mondom, hogy ördögtől való gondolat lenne a "magasabb életminőség" akarása, de lehet-e az ilyenek kapcsán is társadalmi szolidaritásra hivatkozni?

Mert egy dolog azt mondani, hogy nem nézhetjük tétlenül honfitársaink hajléktalanná, földönfutóvá válását, és ezt megakadályozandó az államnak közbe kellene avatkoznia. Teljesen más dolog azokat is egy kalap alá venni velük, akiknek amúgy lett volna hol lakniok, csak épp azt képzelték, nekik "jár" a nagyobb/újabb/elegánsabb lakás, esetleg családi ház.

A legsúlyosabb helyzetben lévők megsegítését talán valóban indokolja a társadalmi szolidaritás eszméje. Azokét, akiknek a hitel nélkül valóban esélyük sem lett volna az önálló élet elkezdésére, a legszerényebb körülmények közt sem. Ha viszont válogatás nélkül minden devizaadósnak mentőövet dobna az állam, óriási terhet véve magára a meglevők mellé, s a józanabb, megfontoltabb adófizetők pénzéből a legkönnyelműbbeket, a legflancolósabbakat is kisegítené, annak rettenetes erkölcsromboló hatása volna. Hiszen ezek a józan, megfontolt adófizetők is megtehették volna, hogy devizahitelt vesznek föl, és panelból új építésű társasházba, bérkaszárnyából családi házba stb. költöznek - de számot vetettek a kockázatokkal, és inkább maradtak ott, ahol voltak. Ők a felelősen gondolkodó, igazi polgárok - az ő pénzükkel ne játsszék az állam, mert ha egy sem marad belőlük, akkor nem lesz többé kire támaszkodnia.

kemény keleti kommentelő 2011.08.10. 11:21:27

@Héttörpe: Felebaráti szeretetből fizessünk.

Szerintem minden adófizető fogadjon örökbe egy devizaidióta családot és vállalja el a fizetést helyettük.

Néha megnézhetjük majd, ahogy a szép új lakóparkokban boldogan éldegélnek a kis idiótáink.
30 miláért a hülyének is megéri.
A tudat, hogy jót tettünk Gazda Alberttel, vagy Turullal.

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 11:28:39

@Zb74: Leírtad helyettem is, amit gondolok! Mások flancolásának finanszírozása nem esik, nem eshet a társadalmi szolidaritás keretei közé.

jan 2011.08.10. 11:29:39

1. Meghatározni azok körét, akiken egyáltalán segíteni kell. Személyi kölcsön, szabad felhasználású ingatlanhitel, autóhitel nem játszik, lakáshitel is csak bizonyos négyzetméter alatt.

2. Segítés módja: rákényszeríteni a _bankokat_, hogy a tartozás egy részét leírják az 1)-ben meghatározott kör részére. (Adófizetők pénzét békénhagyjuk.) Ez amúgy előbb-utóbb a bankoknak is érdeke lesz, ők sem akarják az örökkévalóságig maguk előtt görgetni a szar hiteleket, az elárverezésen meg rengeteget buknának a szar ingatlanpiacon amúgy is.

ucsacsu 2011.08.10. 11:35:39

@TuRuL_2k2:
Turulka NEM LÁTSZOTT JÓBÖTLETNEK,AKIK FELVETTÉK NEM IS GONDOLKODTAK,FOGTÁK A DOLGOK KÖNNYEBB VÉGÉT.Egyáltalán tudod,hogy kezdődtek a frank alapú kölcsönök nem, na figyelj. szóval ez úgy kezdődött,hogy a szepiéknél dolgozó,átjáró feketemunkások megpróbáltak Ausztriába felvenni kölcsön,és lás csodát kaptak tizszer könnyebben mint itt, DE ŐK ejroba VOLTA KUIFIZETVE ÉS EBBE TÖRLESZTETTEK, volt olyan ismerösöm aki jutalékot kapott ha ügyfelet vitt,én az ország közepe tályán lakok

ucsacsu 2011.08.10. 11:44:56

Valahol itt kezdődött a ejros hitel,megkérdezném Magyarországon mi a törvényes fizetőeszköz,milyen pénznembe kell az üzleteket megkötni?Épült e volna ennyi lakás , ha a lakosság nem adósodik így el, az állam eladósodott volna,hogy lakásokat építsen.?Turulka a Magyar állam a polgárok ellensége. Bármelyik párt is regnál és ügyeskedik az állam nevébe.Ki hatalmazta fel a mi viktorunkat,hogy egyik nap ezt mondja holnap meg mást,ki hatalmazta föl a maszopot,hogy a félkegyelmű Pinokchiót rászabadítsa az országra a bandájával együtt

figyelmeztetés 2011.08.10. 11:50:31

@Zb74: Ahol ennyien, és a hazai viszonyok között tájékozottnak számító, iskolázott középosztály jó része is beleesik egy ilyen csapdába, az valahol nem csak egyéni hanem rendszerszintű kérdés is.

A legnagyobb probléma nem az árfolyam, hanem az, hogy nincs józan gondolkodás és közbeszéd. Az állampolgár hárít ("szemét bankok", stb. mindenki hibás csak én nem), a politika pedig adja alá a lovat ("meg kell menteni a devizahiteleseket a spekuláns üzletemberektől").

Emiatt csak körbe-körbe vádaskodás megy vég nélkül, nem pedig az érdemi lépések kidolgozása.

Magáncsőd, elsétálás, vadkeleti albérleti piac szabályozása, hogy lehessen bérelt lakásban családot alapítani. Errefelé lenne a megoldás.

És persze a legfontosabb a reális gazdaságpolitika lenne: azonnal visszamenni az IMF-hez, EU-hoz, és készenléti hitelt kérni, mert itt állunk meztelen seggel, és bármikor betámadhatnak bennünket a spekulánsok. (Utolsó tartalékunkat elköltöttük a MOL-ra.) Növekedésbarát politikát folytatni, ez ugye úgy nem megy, hogy olyan az új adórendszer, amivel a munkavállalók kétharmada rosszul jár. Stb. stb.

Ha vannak jó munkahelyek, stabil a gazdaság, csökken az országkockázati felár, akkor azért ki lehetne mászni ebből a lekvárból egyénileg is, társadalmi szinten is.

ucsacsu 2011.08.10. 11:53:03

Van az államnak felelőssége ebben az ügyben,de nem az hogy az adós helyett fizessen mások pénzéből mivel az államnak magának nincs pénze. Álljon az adósok mellé, segítse az érdekeiket képviselni a maga tekintélyével_ ha van nekije.A SZERZŐDÉSEK SZERINTEM TÁMADHATÓK CSAK MEGFELELŐ ERŐ SZÜKSÉGES HOZZÁ, EGYEDÜL AZ ADÓSOK KEVESEK EHHEZ.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.10. 11:56:16

@Doomhammer:

"Ha valaki csodbe megy, elveszti a vagyonat. De nem a munkajat, az eletet, a kepzettseget es a tobbit." --- írja.

Próbálta már? Bizonyára nem, mert akkor látná, hogy ez nem így működik. Egy ilyen adósságspirál, ha állja a páciens, akkor azért, ha nem állja, akkor azért végzetesen szétzilálhatja egy család életét.

"Alairattak veluk valamit, ami nagyjabol a csalas kategoriajaban van." --- írja.

Olvasott már (ilyen) hitelszerződést? Én igen. Én még nem vettem fel és nem is fogok, de hozzátartozóm vett fel. Kapott egy 50-70 oldalas szerződést és annak a 47. oldalán (ezt most csak hasra mondom) ott volt lábjegyzetben, hogy a bank "a szerződési feltételeket az aktuális kiírásnak megfelelően értelmezi" (azaz: úgy változtatja meg, ahogyan jól esik neki). Ilyen szerződéseket írtak alá balf*szkámék tömegével! Aztán amikor előtörlesztett, akkor egy évig a kezelési költség a hiteltörlesztőrészlet kb. harmincszorosa volt, mert a bank ezt is megtehette. Ha ebben nincs az államnak felelőssége, akkor nem tudom miben van (minek tartjuk a PSZÁF-ot és az efféle felügyeleti szerveket?).

Én egy szóval sem mondtam, hogy engedjük el ezeknek az adósoknak az adósságát. Azt állítom, hogy ha az állam tevőlegesen belépne a folyamatba (lásd:@bbjnick: ), akkor mindannyian jobban járnánk, mintha családok sokezreit hagyjuk taccsramenni. (Maga talán nem emlékszik rá, de én igen, mi zajlott itt le közvetlenül kilencven után: azok, akiket akkor hagytunk elfeküdni máig a mi nyakunkon vannak, nem tudtak lábra állni. Meggyőződésem, hogy ma másként néznénk ki, ha akkor kicsit jobban működik a társadalmi szolidaritás.)

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.08.10. 11:56:31

@Doomhammer:

"En nem hasonlitanam ossze a hitelbol "polgarosulokat" a segelyezettekkel. Az allam annyiban kulonbozik egy vallalattol, hogy egy allampolgart nem lehet kirugni. Tehat ha Orsos Jozsinak nincs munka (akarmilyen okbol), nem lehet neki azt mondani, hogy kivul tagasabb. Hogy maskepp fejezzem ki, az allam kenytelen finanszirozni a kapun beluli munkanelkuliseget."

Na latja itt van a problema..akarmilyen okbol nincs Jozsinak munkaja, vagyis lehet, hogy lenne munka, de jozsinak nincs kedve dolgozni. Kinek van? marmint ugy, hogy esetlen nem azt vegzi amihez kedve van, amit szeret, hanem pusztan muszaj a megelheteseert dolgozni azt ami eppen akad? Jozsinak szabad lebecolni, Ignacnak nem ..mert esetleg o nem hatranyos helyzetu amde megis az orszagon belul el?

"..hitelbol "polgarosulast" viszont nem kell kifizetni. Debrecent senki sem kenyszeritette, hogy a MODEM-et felepitse hitelbol dacara annak, hogy nem Debrecen lett a kulturalis fovaros. Senki se kenyszeritette a fiatalokat, hogy ne a - kellemetlenul sokaig elo - szuleikkel egy lakasba koltozzenek vagy netan alberletbe, hanem "europai szinvonalu" lakoparkba. Senki sem kenyszeritette a szomszedomat, hogy lerobbant Ladajat egy "europai szinvonalu" Suzuki Swiftre cserelje. Senki sem kenyszeritette az ismerosom szuleit, hogy egy gyerekuk vallalkozasanak svajci frankban felvett hiteleert cserebe a sajat lakasukat ajanljak fel fedezetkent. Ezek hogy ugy mondjam, szabadon valaszott terhek. Igy jartak."

Ezzel nagyjabol egyet is ertek, ezek orultek vagy hulyek (Debrecent is ideertve) csak eppen elkepzelheto, hogy mivel kenyszeritve voltak svajci frank alapu kolcsont felvenni, nem teljesen csak az o hibajuk, hogy ide jutottak..Most itt nem veszem figyelembe az emberek sznoberiajat meg a szomszednak valo imponalas gyonyoruseget, de ezzel egyutt is a felelosseg azert kozos: allam-bank-kolcsontfelvevo..Vagy nem?

"..probalja Tetenyi is elerni Esztergomban, de hat persze kinos beismerni, hogy Meggyes Tamas erejen felul koltekezett, hogy a Fidesz-kormanyban a berelt helyet megvasarolja."

Ja, hogy csodeljaras, mindenki adja vissza amit osszehozott a kolcsonbol, szorakozzon vele a bank? Azert ez nem tul jo uzlet, illetve csak egyvalakinek jo: a banknak. Mert ha valaki evekig megiscsak fizette osszeszoritott foggal a kolcsont es most eppen nem tudja, akkor vegulis a bankok nagyon de nagyon jol jarnak azzal, ha rajuk tukmaljak a tovabbiakat. Felig vagy negyedik kifizetett akarmi jo nagy kamatokkal, aztan nesztek, itt van vigyetek mert a lakossag tovabb nem birja. Igaz, hogy a lakossag hulye, de a bank gazember. Szoval ez az amit nehez elviselni sot szinte lehetetlen.

sztd 2011.08.10. 12:00:20

Én nem vettem fel hitelt, csak a szüleim, és autóra vették fel. Az autó utolsó darab volt, mert a következő már drágább széria lett volna. Kitalálták, hogy kifizetik az egészet (pont össze tudták volna szedni a pénzt), de azt mondták nekik, hogy CSAK HITELRE KAPHATJÁK MEG valamekkora önrésszel. CHF hitelt vettek fel, mert annak volt a legalacsonyabb a kamata. Azt gondolták, hogy jobb, ha nem költekeznek ki teljesen, ebből a hitelből talán nem lesz baj...

Végül igazuk lett, egy év alatt ki is fizették a hitelt, a törlesztőrészlet még csökkent is ez alatt.

A lényeg, hogy lakáshoz egy normál embernek szüksége van hitelre, és az embernek lakni kell valahol. Bérlakások nincsenek, és az albérletnél a törlesztés sem (volt) drágább.
Autót a tapasztalataink alapján csak hitelre lehetett venni.
Egészen mostanáig (még 220 Ft-nál is - mert az az akkor még horror ár is mostanában volt) a CHF hitelesek jobban jártak, mint a forinthitelesek, tehát jól spekuláltak.

Tanulságképpen az a véleményem, hogy az állam által teremtett viszonyok mindenképpen felelőssé tehetők a helyzetért, ezért én adófizetőként és választópolgárként nem ellenezném, ha a helyzet megoldására adóforintokat is költenének, ahelyett, hogy családok kerüljenek az utcára (még úgy sem, hogy máshogy szavaztam anno, és máshogy gazdálkodom a pénzzel).
A bankok által teremtett viszonyok még inkább felelősek, csak, hát mostanában a bankok is bajban vannak.
Szerintem a körvonalazódó megoldások (pl. ócsai bérházak gondolata, átmeneti törlesztési könnyítés) jók, a vérfüdrő úgyis elkerülhetetlen, szóval örüljünk együtt minden hónapnak, amit együtt túléltünk. Attól, hogy emiatt több lesz az adónk, még nem mi leszünk bajban, hanem a devizahitelesek.
(Mondjuk a törlesztési könnyítést rugalmasabbá kellene tenni, pl. aki 220-as árfolyamot tud fizetni, annak nem 180-ast kellene számolni.)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.10. 12:03:21

@WysiWyg: "Az alacsony kamatra elhelyezett betéteket helyezi ki magas kamattal, hitel formájában."

Bár így volna. Nem így van. Nálunk kb. 10x akkora a hitelállomány, mint a betét. Azért csak ennyi, mert több nem lehet. Telis-teli a világ virtuális pénzzel. No, többek között ennek lesz vége hamarosan.

figyelmeztetés 2011.08.10. 12:04:44

@tevevanegypupu: Ez azért így nem teljesen igaz. Ha magáncsőd van és otthagyjuk a bankoknak a 100.000 lakást, és valamikor magához tér az ingatlanpiac, a bank értékesíti az ingatlanportfólióját, akkor a bevétel meg fog jelenni a könyvelésében nyereségként. És azt már lehet adóztatni.

Ha az állam veszi át a lakásokat nyomott áron, akkor viszont valamennyire kártalanítania kell a bankokat most azonnal, amire momentán nincs egy fitying se.

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 12:08:55

@Dr. Zerge: "Kitalálták, hogy kifizetik az egészet (pont össze tudták volna szedni a pénzt), de azt mondták nekik, hogy CSAK HITELRE KAPHATJÁK MEG valamekkora önrésszel."

Ilyen nincs és nem is volt. Valószínűleg úgy volt meghirdetve, hogy x millió Ft*

* renault-peugeot-tavria finanszírozás esetén.

Ebben az esetben előfordulhatott, de itt egyértelműen utalnak az egyedi finanszírozásra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.10. 12:13:21

@tevevanegypupu:
"
Na latja itt van a problema..akarmilyen okbol nincs Jozsinak munkaja, vagyis lehet, hogy lenne munka, de jozsinak nincs kedve dolgozni."

Ide ideznem, amit irtam fentebb:
"Azt lehet tenni, hogy az eltartast feltetelekhez koti es jobban megnezi, mire is megy az allami penz. Kifizetni viszont ki kell."

Vagyis lehet ellenszolgaltatast - munkat - kerni a segelyert cserebe. Ha viszont tomegesen vonja meg toluk a segelyt, akkor esetleg azt fogjak talalni, hogy a bunozes jobb megelhetest biztosit, mint a munka. Ha pedig emiatt bortonbe csukja oket, akkor felhivom a figyelmet, hogy a rendorseg es a borton is sokba kerul.

"Azert ez nem tul jo uzlet, illetve csak egyvalakinek jo: a banknak."

Nem, ebben a pillanatban a banknak kesz tonkremenes. Mit kezdjen egy halom eladhatatlan lakassal?

Nekik sokkal inkabb megeri, hogy minden eszkozzel fejik az embereket. Magyarorszagot pedig lehet fejni pusztan azzal, ha a svajci frank arfolyamat novelik. Kis orszag penze, ugye.

TG69 2011.08.10. 12:23:47

A devizahitelesek védelmében pár dolog:
a1) Aki úgy gondolja, hogy középtávon kalkulálható egy gazdasági világválság, az kb megszüntet minden hitelezést, tehát a gazdaság igazi motorját.
a2) Mo-n az állam nem tanit alapvető közgazdasági ismereteket, tehát nem is várhatja el állampolgáraitól ezek ismeretét.
a3) Mo-n 2002 óta van ostoba gazdpol, ami különlegessé tesz bennünket még a térségben is. Ez az államadósság, magas hiány, magas kamatok politikája. Ebből következik, hogy a devizahitelek konstrukciója rendkívül vonzó lehetett, nem a magyarok teljes hülyesége. Ez a politika a mai napig folytatódik.
a4) Aki elveszítette a munkáját és azért nem tud fizetni, az nem devizahiteles problémakör, hanem egyszerű hiteles (hiszen az forint alapú hitelét sem tudná fizetni).
a5) Aki devizahitelben adósodott el, az csak az eddigi kamatelőnyét veszíti el, tehát a futamidő mai pontjáig még bőven lehet nyereséges, tehát semmi szükség mentőcsomagra. Ha ez az árfolyam stabilizálódik, akkor is csak a forint kamat körülre kerül az illető, tehát egy opciós hasznot bebukik és mondjuk nem fog tudni előtörleszteni.
a6) Aki okos tanul a történtekből :)

Viktus 2011.08.10. 12:35:05

@TG69:

A devizahitelesek védelmében annyit a magyar kormány működése okán alakult ki ez a helyzet. A szocik először felszámolták a támogatott forint hiteleket, majd a szocka csicska jegybank felnyomta a kamatokat, hogy a szoci kormány gond nélkül lapátolja be a hiteleket ... elszámoltatás?

Viktus 2011.08.10. 12:45:35

Segítek Szijjártó Péternek: az emberek pont arra szavaztak tavaly tavasszal, hogy a fizetésképtelen devizahiteleseket a kormány könnyűszerkezetes bérházakból ácsolt telepre deportálja, összeköltöztetve őket a Duna-Tisza közi homokhátság egyik félreeső sarkában, "házikerti növénytermesztésre", Ócsára. Pont erre szavaztak, amikor a Fidesz azt ígérte, hogy megvédi a devizahiteleseket.

hirszerzo.hu/publicisztika/20110810_devizafalva_ocsa :D

vizipipa 2011.08.10. 13:12:38

1. A magán devizahitelek értéke 7200 (hétezerkétszáz) milliárd forint - volt amikor még 220 alatt volt a CHF. Ebben a nagyságrendben kellene megoldást (forrást) találni. Tippek? Honnan, mennyit?
Aztán persze jöhetnek az önkormányzatok, mert azt is meg kéne oldani.
2. Az államot azért nem kéne felmenteni. Globális keretrendszerben is lenne olyan lehetősége, hogy a bankok ne adjanak mindenkinek hitelt. Például az "elsétálás" lehetősége. Felvettem egy ingatlankölcsönt, fedezet az ingatlan. Bedőlök. A banké az ingatlan és slussz-passz. Elsétálok, új életet kezdhetek. Anyunál, albérletben, akárhol. Nem pedig a bank viszi az ingatlant és nekem meg még mindig van x millió törlesztendőm, ami lehetetlenné teszi az újrakezdést.
3. Remélem az mindenkinek világos, hogy ha a központi bank 10% tartalékrátát ír elő, akkor a bankok - elvileg - tízszerezni tudják a pénzt. Annak idején (mert rég volt 10% a tartalékráta) nézték is, hogy mennyi volt a tényleges kihelyezés. Az átlagnál 3-4-szeres, a jobbaknál 5-6-szoros. A bank természetszerűleg érdekelt a minél nagyobb arányú kihelyezésben, hisz növelheti profitját. Ehhez persze felvevő is kell. Meg mentalitás, ösztönzés. Társadalmi környezet. Hitelből megoldjuk. A hitelfeltételek lazítása. Stb. Sikerült?
A globális (esetünkben persze ez döntően európai környezetet jelent) piac miatt az MNB nem lehet sokkal szigorúbb a tartalékrátában, mert az versenyképtelenné teszi a hazai bankokat. Ezért kell más eszközökkel beleszólni.
A tartalékráta 2005 óta 5%. 2008-ban levitték 2%-ra. Még újabb pénzbőséget zúdítva a piacra. Néhány hónappal a bilidőlés előtt. Most meg az európai stresszteszten 6%-ot várnak el. Persze a kihelyezett pénzt nem lehet visszaszívni.
A rövidtávú hitelek kifutási ideje 1-2 év. A középtávúaké 3-6 év. A hosszútávúaké 8-20 év. Ennek fényében lehet imádkozni a javulásért.
Nem véletlenül mondta a Concorde vezetője: kínos évtized elé nézünk. A maszatolás alternatívái - államcsőd, gyorsított infláció - ugyanis szintén csak nagyon keveseknek volna jó.

Robinzon Kurzor 2011.08.10. 13:56:33

@bbjnick: "az állam nyugodtan átvállalhatná (ha azok kérik) a hitelesek bedőlt hiteleit [] --- aztán egyezkedhetnének a bankok az állammal a visszafizetési kondíciókon"

Az idevágó MASH-idézet így szól:

- A hasi műtét sikerült, a beteg a fejlövésbe halt bele ...

Szóval ennek a zseniális ötletnek mindössze két apró szépséghibája van:

1. Ha nem folynak be az esedékes törlesztések, akkor bank (pont az állam által rákényszerített szabályok miatt) egyre több értékvesztést/céltartalékot kénytelen képezni és nagyon hamar oda jut, hogy az államnak (az állam által hozott törvények alapján) be kell zárnia a működési feltételeket nem teljesítő bankot.
A betétesek meg így jártak.

2. A bankok a különböző módozatú hiteleken keresztül a (túlnyomó részben 2006 óta fideszes vezetésű) önkormányzatok torkán tartják a kést.
Bármilyen egyoldalú, barátságtalan lépés az állam részéről azzal járhat, hogy egy napról a másikra egyszerre mennek csődbe a fideszes mintavárosok.

Ez a probléma egyoldalú húzásokkal, erővel és/vagy üres jogászkodással nem megoldható.

És a kormány -- szemben a szerző állításával -- nem azért tehetetlen, mert ab ovo nincs eszköz a kezében.

Hanem azért, mert a megoldáshoz szükséges együttműködő, a többi fél érdekét és lehetőségeit is figyelembe vevő attitűd -- a két évtizedes (kontra)szelekció következtében -- még nyomelem szinten sem mutatható ki a Fidesz vezetésében és a kormányban.

Robinzon Kurzor 2011.08.10. 14:04:00

@vizipipa: "Remélem az mindenkinek világos, hogy ha a központi bank 10% tartalékrátát ír elő, akkor a bankok - elvileg - tízszerezni tudják a pénzt. Annak idején (mert rég volt 10% a tartalékráta) nézték is, hogy mennyi volt a tényleges kihelyezés."

Ezt levezetnéd?

Mert odáig értem, hogy ha beteszek 100 Ft-ot a bankba, abból 10 Ft (10%) megy az MNB-tartalék számlára, 90 Ft-ot meg kihelyez hitelbe.

De hogy lesz ebből 10-szerezés?

Robinzon Kurzor 2011.08.10. 14:10:58

@valakifx: "Ha lenne egy normális bank Magyarországon, akkor felajánlották volna a devizafedezet lehetőségét, ami a forintban fennálló tőketartozást gyakorlatilag fixálná a hitelfelvétel időpontjára."

A vicc az, hogy a bankok egy része, a saját pozícióik egy részét így lefedezte, miközben az ügyfeleken leverték az egészet.
Ha nem is mindegyik és folyamatosan, de irdatlanul nagyokat kaszáltak.

Az államnak (a PSZÁF-on keresztül) ezt lenne lehetősége vizsgálni és azt mondani (igen, akár visszamenőlegesen is), hogy csak a bank által le nem fedett árfolyamkockázatot lehet az ügyfélre hárítani.

Önmagában ez sem "mentené meg" a devizahiteleseket, de egy megoldás rendszer egyik eleme lehetne.

is 2011.08.10. 14:19:06

a napokban kerestem elo a 300 cimu posztodat. emlekszel? az persze nagy majersag volt az akkori kormanyt basztatni az arfolyamert, alig egy evvel a hulyenepszavazas utan, amivel minden ertelmes lepest keresztbe vagattatok a hulye neppel, ugye? hol volt akkor az ilyen elemzo hang? tukor meg van otthon, hogy belenezzel?

Tarasz Bulba 2011.08.10. 14:25:58

Mi 4 gyerekkel vettünk fel hitelt lakásra. Emlékszem, ahogy több - egyébként teljesen tájékozatlan - banki ügyintéző egybehangzóan így felelt arra a kérdésünkre, mi lesz, ha összeomlik a gazdaság, etc?: legrosszabb esetben is 20-30 %-ot fog emelkedni a törlesztő. Az egész rettenetes procedúrából a félretájékoztatás, a törvényi háttér nemismerete, az elérhetetlen tisztviselők emléke maradt meg. Akkor még gyűjtöttem is, hány ponton vezettek félre, viselkedtek törvénytelenül. A szerződésről az utolsó percig nem kaptunk példányt. Úgy oldották meg, hogy az adásvételi szerződésben rögzített határidő napjára fusson csak át az ügymenet, és lehessen szerződést kötni, amikor az ember már teljes kényszerhelyzetben van - hiszen a foglalóját elbukhatja. Amikor pedig a közjegyzőt (pontosabban valami gyakornok csajt) arra kértük, hogy értelmezze a leírtakat, képtelen volt válaszolni a kérdésünkre. Persze felállhattunk volna, és mondhattuk volna - OK, így nem írjuk alá, nem baj, hogy bukjuk a foglalót, és különben is fűtés nélküli, ideiglenes szálláson vagyunk a kisgyerekekkel, nem baj, ha nem kerül fedél a fejünk fölé...
Okoskodnak itt sokan, de a helyzet az, hogy az emberek többsége számára ez CHF hitel kényszermegoldás volt. Tudtuk, hogy szar, de nem tudtunk akkori eszünkkel mást tenni.
És pontosan itt van az állam felelőssége...

Várúr 2011.08.10. 14:35:33

@fonó:
Jóember. A MOL tőzsdei vesztesége szimpla ostobaság vagy hazugság. MOST érne kevesebbet a részvény, ha az állam el akarná adni - de nem akarja. Miközben a MOL hasznot termel. Holnap/holnapután, kiskedden, hamvazócsütörtökön, akármikor a MOL részvények értéke bőven nőhet. A papírok értéke szinte óránként változik. Akkor lehet vinnyogni, ha a majdani eladáskor keletkezik veszteség.

Viktus 2011.08.10. 14:36:28

@Robinzon Kurzor:

Na igen a bankokat nem kell sajnálni, mert pl. a hosszú távú 10-20 éves hiteleknél vígan kaszálnak jó nagyokat a kamatokon azoknál akik tudják fizetni a tőkéből pedig meg éppen csak egy kevéske fogyatkozik ... miközben a bank folyamatosan növeli a kamatterhelést meg az egyéb költség címszó alatt a maga huncutságait.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.10. 14:39:22

@Robinzon Kurzor:

No, hát hogy is legyen akkor?

ü
bbjnick

Viktus 2011.08.10. 14:42:04

@Várúr:

Ahm, és hol termel plusz hasznot a befektetett tőkéhez képest? adózni a magyar része eddig is is adózott ... osztalékot meg elég régóta nem fizetett ... mi is az a plusz haszon amit hoz?

vizipipa 2011.08.10. 14:55:44

@Robinzon Kurzor: amikor a bank kihelyezte a kilencvenet, akkor már 190 pénz van. Mert a bankba betett 100 is használható fedezetként. A kilencvennel meg ki lehet fizetni valakit, aki beteheti azt a bankba. Stb.
100+0,9*100+0,9*0,9*100+....
Egy szép számtani sorozat. A vége 1000. Miközben épp 100 csücsül a központi bankban, fedezetként.

Viktus 2011.08.10. 14:58:49

@vizipipa:

Na meg a bankárok betermeltek veszteségeket olyan szép trükközésekből, hogy az anno felsőbb rétegek betolhattak mondjuk 100 millió forint pénzt/ingatlan mellé pedig a bank oda helyezett 900 milliót mondjuk virtuálisan a számlán , és azzal spekulációkba kezdett ... aztán elég sok esetben abból cummantás lett ...

vizipipa 2011.08.10. 15:38:58

@Robinzon Kurzor: valamint

Gubcsi Lajos - Tarafás Imre
A láthatatlan pénz

mek.oszk.hu/02400/02442/

Várúr 2011.08.10. 15:46:39

@Viktus:
VÉgezz el legalább egy segédkönyvelői tanfolyamot, rögtön rájössz....

figyelmeztetés 2011.08.10. 15:51:57

@vizipipa: Egy modern gazdaságban áru- és szolgáltatásfedezet áll szemben a pénzzel. Ezért hülyeség ez a jobboldali mítosz, hogy a bankok a semmiből csinálják a pénzt. Valamennyi pénzt a semmiből csinálnak, emiatt van infláció. De ez meg kell ahhoz, hogy növekedés esetén ne csikorogjon állandóan a gazdaság a szűkös pénzállomány miatt.

Végső soron a jegybankok szabályozzák a pénz mennyiségét, nem a kereskedelmi bankok kénye kedve szerint alakul. Való igaz, hogy politikai nyomásoknak engedve a jegybankok gyakran engednek ki több pénzt a gazdaságba, mint kellene. Ilyenkor kisebb-nagyobb lufik fújódnak, amik aztán fájdalmasan kipukkadnak. De az egy mítosz, hogy a kereskedelmi bankok kedvük szerint, ingyen "nyomtatják" a pénzt.

Viktus 2011.08.10. 16:00:35

@Várúr:

Röviden kifejtenéd mégis miből származna plusz haszon? :D

Viktus 2011.08.10. 16:04:32

@Várúr:

Ja, és elárulnád a nyugdíjvédelmi biztos, akkor mi okból közölte, hogy a pénztárak eltőzsdézték a pénzt? :P ott is hosszútávon terveztek 20-30-40 év múlva derült volna ki mit érnek a részvények ...

vizipipa 2011.08.10. 16:18:46

@figyelmeztetés:
"Ezért hülyeség ez a jobboldali mítosz, hogy a bankok a semmiből csinálják a pénzt. "

Ezt állította valaki? Nekem nem tűnt fel.
Persze elég alapos (köz)gazdasági ismereteket nem lehet néhány órás gyorstalpalókon szerezni, de valahol el kell kezdeni. Akár itt is: A pénz, mint adósság - magyar
1/7
www.youtube.com/watch?v=4RS2nvT2uQc&NR=1

Egyébként utánanézhetnél, hogy az említett könyv szerzői és lektora kicsodák.

vizipipa 2011.08.10. 16:28:43

@Viktus:
A pénzteremtésnek számos egyéb áttételes módja is van. Amikor a tőzsdén árfolyamváltozásra játszanak, mondjuk -+4% határon belül, a letett pénz 25-szörösével. Vagy letétben lévő részvények fedezetével shortolnak a tőzsdén (lombardhitel). Stb., stb.

civilkontrol 2011.08.10. 16:43:29

@Héttörpe: @tevevanegypupu: @Doomhammer:

Egyrészt héttörpe sarkit, ahogy kell, másrészt kimaradt néhány részlet, amit már számtalanszor leirtam, hát most megint.
2002 után nem sokkal megszűnt a forint alapú lakástámogatási rendszer. Az egekbe emelkedett a jegybanki alapkamat, majd erre engedték rá a devizahitelezést.

Itt nem csak arról van szó, hogy az emberek az óccsóhitellel olyan luxusigényeket elégitettek ki, amiket nem engedhettek meg maguknak, hanem arról, hogy aki akkoriban lépett önálló útra, annak nem igazán volt más választása. Átlagos példa volt, hogy az a törlesztő, ami chf-fel 50000 Ft volt, az HUF-fal 80000-re jött ki.
Gy.k. a bankban hülyének nézték az embert, ha Ft hitellel kapsolatbn érdeklődött és le is beszélték.

Hogy szándékos volt-e ez az attrakció, vagy sem, az egy másik kérdés. De hogy a devizában eladósodott ingatlanhitelesek nagyobb része nem tehet arról, hogy mibe keveredett az biztos.

Kiváncsi lennék, most mit mondanának a héttörpék, ha akkoriban alacsony lett volna a jegybanki ak., mindenki Ft-ban adósodik el és most 10-12%-ra kellene emelni a kamatot.
Akkor is menne a luxusautózás? Mert nem igazán látom a két helyzet közti különbséget. A közös pont ugyanis az, hogy nem lehet a jövőbe látni, vagyis ne vegyen föl senki hitelt hosszú lejárattal.

Várúr 2011.08.10. 18:08:46

@Viktus:
Jóember. Ha 12 év után több, mint hatszázezer ember egy rohadt fillért nem kap, milyen jövőt jósolsz azoknak a pénztáraknak? Ha kb. egymillió tagnak a hozama a normál banki kamat kevesebb, mint egynegyede? (miközben a kormány pár hónapja vette meg a MOL pakettet, s amíg a kocsik benzinnel mennek és a vegyipar olajalapú, addig a cég nyereséges).
Ezért javasoltam egy segédkönyvelői tanfolyam elvégzését.

Várúr 2011.08.10. 18:12:16

@Viktus:
Kedvedért nekifutok még egyszer. Az olajalapú vegyipar és a közlekedés miatt a MOL nem lehet más, csakis nyereséges. Rövid távon lehet játszani a részvényárakkal, de ilyen stabil kereslet mellett a shortolás hamar megdöglik. Amióta feltalálták a két- és négyütemű motort, olajcég nem volt veszteséges.

Robinzon Kurzor 2011.08.10. 18:28:35

@vizipipa: "amikor a bank kihelyezte a kilencvenet, akkor már 190 pénz van. Mert a bankba betett 100 is használható fedezetként. A kilencvennel meg ki lehet fizetni valakit, aki beteheti azt a bankba. Stb."

Ezzel csak azokkal lehet elhitetni, akiknek csak annyi fogalmuk van a bankrendszerről, amennyit az ügyféltérben látnak.

Az ilyen Drábik meg Gubcsi-félék azzal vezetik meg az embereket, hogy összemossák a bankrendszer pénzteremtését egy adott bank ilyen irányú lehetőségeivel.

100 Ft forrásból (betét) soha a büdös életben nem lesz az adott bankbak 190 Ft eszköz (hitel), ez nem így működik.

Ez egy elég jó összefoglaló, az érthetőbb fajtából:
www.tankonyvtar.hu/penzugy/bevezetes-monetaris-080904-21

Amúgy meg ne mondd, hogy nem a Föld a világ közepe, mert a Nap igenis a Föld körül kering.
Minden nap látom, úgyhogy ne akarj átverni! ;-)

2011.08.10. 18:29:02

a probléma inkább már ez:
www.portfolio.hu/gazdasag/drakoi_megszoritasokra_kenyszerulhet_az_orban-kormany.153631.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
ha bedöglik a gazdaság(amit persze felülterveztek növekedésbe), nő a munkanélküliség (amit persze csökkenőnek számoltak) akkor CHF hitelesek helyzete már senkit nem fog érdekelni. Halál egyszerű lesz a kérdés: kilakoltatják őket vagy nem. DE A NEM esetén nem lehet beadni a kőkemény megszorításokat. Mert azt nem tudom ki nyeli be olyan, akinek nincs frank kölcsöne. Vissza kéne állítani a prog. adózást, különben csak és kizárólag még keményebb megszorításokkal lehet kordában tartani az államháztartási hiányt. És ez a legoptimistább forgatókönyv.

Robinzon Kurzor 2011.08.10. 18:34:30

@Várúr: "Miközben a MOL hasznot termel."

Akkor miért nem veszi meg az állam az egészet?
Hiszen hasznot termel.
Nem hűtlen kezelés ez, hogy nem vesz az állam még MOL-t, hanem csak ücsörög a pénzen?
Hiszen hasznot termel!

Robinzon Kurzor 2011.08.10. 18:43:28

@vizipipa: "Persze elég alapos (köz)gazdasági ismereteket nem lehet néhány órás gyorstalpalókon szerezni, de valahol el kell kezdeni. Akár itt is: A pénz, mint adósság"

Minden bonyolult kérdésre létezik egy egyszerű, világos, bárki számára érthető, de téves magyarázat.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.10. 19:16:47

@civilkontrol: Ez így nem egészen igaz. 2004-ben vettem fel hitelt lakásra, forintban, nem hagytam magam rábeszélni a frankhitelre. 2006-ban vettem új autót készpénzért, és nem hagytam magam rábeszélni a devizahitelre. A fejem se fáj. Az egyszerűen nem igaz, hogy nem volt alternatívája az eszetlen kockáztatásnak.

Gondold végig. Mennyire hihető, hogy egy terméknek (mondjuk 10 millió forint hitelnek) két, egymástól ennyire különböző ára van ugyanannál az eladónál? Valamelyik ár nyilvánvalóan torz és a piac előbb-utóbb korrigálni fogja. Ha tényleg el tudsz sétálni a portékával, nyugodtan válaszd az olcsóbbat. De egy hitelből nem tudsz elsétálni.

Ehhez nem kell középiskolás kortól tanított közgazdaságtan. Annyi kell, hogy az embert ne a vágyai vezéreljék, hanem a józan esze. Itt ez történt. Én több barátomat próbáltam lebeszélni 2004-től kezdve a CHF-hitelekről, mindenkit az árfolyamkockázattal riogatva, és kivétel nélkül azt mondták, hogy értik és vállalják a kockázatokat, majd csak lesz valami. Nos, akkor lássuk azt a valamit.

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 19:29:24

@civilkontrol: Nem egészen értem civilkontrolkám, hogy hol sarkítok. Gyújts már fényt a pici agyamban, légy oly kedves!

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 19:33:02

@civilkontrol: Abból meg egy szó sem igaz, hogy megszűnt 2002 után a forintalapú hitel. Lásd @Kettes hozzászólását, szépen leírja helyettem is. Sajnos az a baj, hogy a magadfajtának (nem zsidózok, nehogy belemagyarázza vki), nem volt elég semmi. Bevállaltad, viseld el emelt fővel. Csak könyörgök, ne várj sajnálatot attól, aki nem mászott bele hülyeségekbe.

Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 19:34:55

@civilkontrol: sehol nem hagyta el a számat a luxusautó, mint fogalom. Istenem, de utálom az ilyen hazug bugrisokat, mint te vagy!

civilkontrol 2011.08.10. 19:46:45

@Héttörpe:
Szóvirág cicám, neked is van saját, meg nekem is.
Rémlik még?

"többek között én - aki nem vettem fel autóra, tévére, utazásra, 20 m2-rel nagyobb lakásra, esküvőre stb. több millió Ft-nyi hitelt svájci frankban"

kill004 2011.08.10. 19:51:45

@Héttörpe: " Abból meg egy szó sem igaz, hogy megszűnt 2002 után a forintalapú hitel. "

Bocs, hogy beleugatok de nem azt mondta, hanem:

"2002 után nem sokkal megszűnt a forint alapú lakástámogatási rendszer."

Viktus 2011.08.10. 19:52:54

@Várúr:

Nem ártana, ha kezdenéd. A MOL olajipari vállalat csoport ergo nem vegyipari, és lényegében olyan nagy olaj vagyonnal nem rendelkezik hosszútávon ami garantálná, hogy 30 év múlva is ér v.mit ... míg mondjuk a nyugdíjpénztár által ténylegesen vásárolt vegyipari, gyógyszeripari lásd. egis stb. pedig hozhatott volna a konyhára majdan. Az ténylegesen hosszútávú befektetés volt, de lényegtelen alapvetően most ebből a szempontból.

A lényeg az, hogy a MOL eddig is nyereséges volt te hatökör nem is kell segédkönyvelői elég csak mondjuk vállalkozni, hogy tisztába legyél azzal egy társaság adót fizet akárki is a tulajdonosa, ha Magyarországon van bejegyezve ... a tulajdonos pedig osztalékot vehet ki ill. részvénytársaságnál osztalékot kaphat ... ami a MOL-nál mostanság nincs egy ideje.

Viktus 2011.08.10. 19:54:51

@Héttörpe:

A támogatott forint alapú hitelek megszűntek lásd. elmés szocka nyilatkozatokat, hogy az a gazdagok hitele meg a pógár vesz belőle 20 lakást nyerészkedni ... megágyaztak ezért inkább a deviza alapú forint hiteleknek az uzsorává változó forinthitelek mellett.

civilkontrol 2011.08.10. 20:25:15

@Kettes:
Egyszerűen nem értem mi nálatok ez az önmentegető bizonygatás.
Azt irod, ha két portéka között ekkora különbség van, akkor vakmerőség megvenni az olcsobbat. Ezzel egyetértek. De nálunk a drágább volt a problémás, az olcsóbb meg a reális.
Azt meg ne is emlitsem, hogy egészen komoly marketingje volt a chf hitelezésnek, ahol ugyancsak nem ezt a képet festették.
Sőt, ha átmentél ausztriába (pl ény mo-i piacképes ingatlanokkal) még az itthoni öjró hitelnél is olcsóbban megkaptad a cuccot, feltételezem mert ott sokkal szorosabb a pénzügyi szervezetek póráza, ráadásul volt valódi verseny is.

Szóval önáltatás azt láttatni, hogy luxuscikkekre kellett a chf hitelezés és szintén gyenge próbálkozás a chf hitelt, mint gyanúsan olcsó árut feltűntetni.

Félreértés ne essék, az emberek valóban nem pénzügyi szakértők. De ez nem is az ő dolguk. A kibaszott bankok, a pszáf, az mnb és a mindenkori magyar kormány dolga, hogy ne engedjenek szabadjára „gyanúsan olcsó” ezért életveszélyes termékeket.

Márpedig ez történt és a legkisebb hibája itt a laikus, a kockázatokat reálisan felmérő épeszűen hitelt felvevő ügyfélnek van.

Gonosz Dán 2011.08.10. 20:36:20

kár mentegetni a magyar kormányt, természetesen van mozgástere csak éppen a bankárok csicskájaként nem akaródzik élni vele.

civilkontrol 2011.08.10. 20:42:57

Jut eszembe, tegyük föl az Opel kijön egy autóval, ami hazai viszonylatban olcsóbb, nemztezközi szinten azonban nem. Az mondják, azért olcsóbb már itthon is, mert török váltót tesznek bele ezért jelzik is, hogy a váltó működésében lehetnek ugyan eltérések a megszokotthoz képest, de tesztek és előmények sora bizonyitja, hogy nincs jelentős különbség.

5 évvel később beszarik az összes eladott autó. Nem néhány, az összes.
Nekem senki ne mondja, hogy le lenne rendezve a dolog annyival, hogy ők megmondták, hogy lehetnek különbségek. Ez mezei átbaszás, semmi több. Hogy szándékos, vagy sem, az másik kérdés, de ez a lényegen, a károsult helyzetén semmit nem változtat.

Persze nyilván ebben az esetben is teleirnák a netet valódi és frissen lett autószerelők, hogy mekkora gyökér volt, aki ezt megvette, mert nem látta, hogy nem kevlár bevonatú volt a plizeccerakcugátor a faszom bojtján, csak épp akkor nem járatták elég hangosan a pofájukat, mert adták el a törökváltós opeleket és tartották a markukat a százalékért.

Amúgy nem tudom kiverni a fejemből, hogy az egés d.hitelezés akkor volt csúcsra járatva, mikor a legirreálisabb mértékben volt túlértékelve a Forint. Lehet, hogy véletlen, de számomra már túl sok a véletlen ebben a történetben.

Badbitie 2011.08.10. 20:55:49

Rosszabbul élünk, mint két éve.

Badbitie 2011.08.10. 20:58:15

Ja, és tetszettek volna nem el MOLtőzsdézni a pénzt, most lenne miből menteni a népet.

nemecsek ernő áruló 2011.08.10. 20:58:50

@civilkontrol: Vedd észre, hogy nem a frank erősödik, hanem a többi valuta gyengül, hiszen a forinthoz viszonyított árfolyam alapvetően más valutáknál jobbára változatlan, ahogy nézzük, de akkor is a világ legstabilabb gazdaságáról van szó, ahol nincsenek orbánviktorok, meg gyurcsányferencek, Európa viszont tele van velük.

Ha pedig a forint túl volt értékelve, miért nem ordítottad tele a világot azzal, hogy "Emberek, rohadtul nagy baj lesz, eszetekbe ne jusson deviza-hiteleket felvenni, mert kétszeres/háromszoros is lehet a frank ára!"?

Olyan érzésem van az ilyen kijelentéseknél, mint Megmondó kapitánynál! (Épp tegnap volt a South Parkban a comedy-n) Utólag könnyű okosnak lenni. :S

civilkontrol 2011.08.10. 20:58:53

@Kettes:
„Az egyszerűen nem igaz, hogy nem volt alternatívája az eszetlen kockáztatásnak.”

Igen, erről akartam még beszélni. Ne felejtsd el, hogy csak ma, pontosabban 2008 óta tudjuk, mekkora is ez a kockázat. Előtte csak nagyon kevesen tudták, nem erről folyt a közbeszéd.
Márpedig ezeket a hiteleket 2008 előtt vettük föl.

Az euró nem szállt el vészesen. 230-ról 270. Simán kalkulálható veszteség.
De az senki, még a pénzügyi szektor sem tudta, hogy egy 135-ös CHF-ből 270 is lehet!
És ezt az egész balhét a laikusok nyakába varrni nagyon nem korrekt.

civilkontrol 2011.08.10. 21:00:41

@Gerzsonka:
Pontosan, lásd egyel fentebb :o)

Handras · http://www.handras.hu 2011.08.10. 21:10:53

"Sokan kormányzati megoldásra várnak, de a magyar kormánynak gyakorlatilag nincs mozgástere, ha nem akar százmilliárdokat fordítani a devizahitelesek megsegítésére. "

Nem kellenek szazmilliardok, eleg lett volna az a 128 milliard amit eppen most bukott el a kormany a MOL megvasarlasaval...

vizipipa 2011.08.10. 21:14:46

@Robinzon Kurzor: igen, amit belinkeltél az cáfolja azt amit én írtam. :)
Különösen ez:
" A kötelező tartalékképzés részben egy szabályozóeszköz a monetáris hatóság, a központi bank kezében, amelynek segítségével a bank hitelnyújtó és így pénzteremtő képességét tudja befolyásolni."

Ugye erre gondoltál?

mrs. white 2011.08.10. 21:19:52

Egy igazságos megoldás létezik szerintem. A deviza árfolyam változást állja az aki felvette. Ez a nagy többségnél még most sincs dupla törlesztő. Ellenben a bankok nagyon jól tennék ha visszatérnének az akkori kamat szintre ami kb átlagosan 2%-al volt alacsonyabb. Ez kb megfelel annak mint ha az árfolyam visszamenne 20-30%-ot. Bank egy szót sem szólhatna és a hitelfelvevő sem. A méregpirulát pedig az állam a bankadó elengedésével tehetné mindenki számára édessé. Az meg már csak hab lenne a tortán ha ösztönzőket találnának ki arra, hogy minél többen előtörlesszenek. A bankok ilyet sajnos nem tesznek mert nem érdekük látszólag ahogy egy uzsorásnak is a végtelen függőség az érdeke. Ebben tökéletes hasonmásai egymásnak egy üldözött uzsorással. Viszont ha távolabbra nézünk lassan érdeke lesz egy bankoknak is a tőkehyelyzetük mellett inkább ezt választani mint boldog mosollyal a hitelfelvevőkkel együtt bedőlni.

jeriko 2011.08.10. 21:20:47

Szerintem a kormánynak több lehetősége is lenne arra, hogy mérsékelje a törlesztőrészleteket.
Először is ott a kezelési költség. A bank költségei (fiókok fenntartása, alkalmazottak fizetése) forintban lép fel. Miért kell nekem a kezelési költséget CHF-ben felvennem? Amikor felvettem a hitelt, a kezelési költség X forintnyi volt. Azóta a bank megemelte a kezelési költség mértékét, az árfolyamváltozás közel megduplázta. Mire fel?

Másrészt: a svájci alapkamat jelenleg 0-0.25% - én meg fizetek 4,5%-ot (plusz kezelési költség). A kettő különbsége a cds felár, azaz a kormányzati politika megítélése külső szakértők szerint. Ebben azért vastagon benne van a mindenkori magyar kormány, ahogy a hitelesekre továbbhárított banki különadóban is. Esetleg meg lehetne próbálni a svájci alapkamathoz közelítő mértékű kölcsönt felvenni, és kiváltani vele legalább a több éve rendesen törlesztők hitelét - ők feltehetően ugyanolyan rendszeresen törlesztenének, viszont a kamat és kezelési költség miatt a részletük kb. felére esne vissza.
És ott a lehetőség arra is, hogy X árfolyam felett a bankok is részt vegyenek az árfolyamkockázatból. Szerintem mindenki számára egyértelmű, hogy egy 400-as árfolyamnál a teljes magyar gazdaság be fog dőlni - egyáltalán létezik bármilyen terve a kormányzatnak arra nézve, hogy mi lesz ha még komolyabban beüt a válság? Mert ha olyan pénzügyi zsenik ülnek a döntéshozói pozíciókban, mint akik a Mol részvények megvásárlását kitalálták (eddig az ország bukott rajta kb. 150 milliárd forintot), akkor sok jóra ne számítson senki.

OftF 2011.08.10. 21:21:15

Amíg a törlesztőjük kisebb volt még a mostanihoz képest kevésbbé elszállt árfolyam mellett, mintha forintban vettek volna fel hitelt, pont az volt a véleményem, mint itt fennt olvastam, hogy na nehogy már én fizessem ki nekik.
Most majd nagyjából utolérnek engem, kb. ugyanannyiba kerül nekik a hitel, mint nekem, hajlandó lennék szolidaritásból/együttérzésből támogatni a közösből történő megsegítésüket, még akkor is, ha a CHF gyengülése esetén egy kanyi vasat sem adtak volna nekem az árfolyamnyereségükből.

Alvarez 2011.08.10. 21:33:23

ha frankban lehet törleszteni, az mi a fenétől jó? meg lehet takarítani azt az 1-2 forintot, ami vételi és eladási árfolyamkülönbség?

Badbitie 2011.08.10. 21:37:54

@Alvarez: Akkor veszel frankot amikor akarsz. Mondjuk 10-én váltják a hiteled, akkor tudod, hogy felmegy, mert mindenkinek akkor váltják, ezért te harmadikán veszed, vagy 23-án, amikor olcsóbb 10 forinttal.

Vagy mondjuk likvid vagy mint atom, meg mázlista, és akkor leváltottad áprilisban 196-on az éves törlesztésed, oszt most hátradőlve nézed, hogy mivan, mert egy évig leszarhatod az árfolyamot.

Alvarez 2011.08.10. 21:58:04

@Badbitie: jól jegyezd meg: a világon nincs olyan ember, aki tudná, hogy a jövőben hogyan fog változni az árfolyam. Talán 1-2 Soros György nagyságrendű, de ők is csak azért, mert olyan piaci súlyuk van, hogy befolyásolni tudják az árfolyamot. Svájci frank esetében pedig kizárt, hogy létezne ilyen, még a svájciak is széttárják a kezüket, pedig őket is nagyon hátrányosan érinti ez a rally.

Kard 2011.08.10. 22:03:31

@civilkontrol: Ó nyugi, nekem az egyik kollégám simán felvett 2009 elején frank hitelt (180-nál), mert az asszony kiszámolta, hogy az a legolcsóbb :)

Alvarez 2011.08.10. 22:06:41

@mrs. white: ez elég nagy illúzió, amit leírsz. A bankadó elengedése a legmurisabb, tényleg ezt várod Ovitól?

Az egyetlen dolog, ami reális segítség, az a bankok közötti verseny erősítése. Legyen minden hiteltermék könnyen összehasonlítható és gombnyomásra tudjanak bankot váltani, ha valamelyik szemétkedik. A kötelező gépjármű biztosításnak is nagyon jót tesz a verseny, minden évben csökkenés van a díjakban. Erre van szükség itt is.

feritata 2011.08.10. 22:08:11

"Emlékszem, ahogy több - egyébként teljesen tájékozatlan - banki ügyintéző egybehangzóan így felelt arra a kérdésünkre, mi lesz, ha összeomlik a gazdaság, etc?: legrosszabb esetben is 20-30 %-ot fog emelkedni a törlesztő. Az egész rettenetes procedúrából a félretájékoztatás, a törvényi háttér nemismerete, az elérhetetlen tisztviselők emléke maradt meg. Akkor még gyűjtöttem is, hány ponton vezettek félre, viselkedtek törvénytelenül. A szerződésről az utolsó percig nem kaptunk példányt. Úgy oldották meg, hogy az adásvételi szerződésben rögzített határidő napjára fusson csak át az ügymenet, és lehessen szerződést kötni, amikor az ember már teljes kényszerhelyzetben van - hiszen a foglalóját elbukhatja. Amikor pedig a közjegyzőt (pontosabban valami gyakornok csajt) arra kértük, hogy értelmezze a leírtakat, képtelen volt válaszolni a kérdésünkre."

2011.08.10. 22:09:25

A kormány azt mondta, azért vitték le az adókat többek között, hogy a frankosok könnyebben törlesszenek :) a viccet félre téve, nem tudom, hogy az eddigi, és az eljövendő megszorítások mellett miért is kéne (meg)menteni a bedőlő CHF hiteleseket. Az eladhatatlan, hogy azért szorítunk meg, hogy hiteleseknek könnyítést adjunk. Az orvosok elmennek, ha nem kapnak több pénzt, viszont a "magánhitelest" mentjük? Mindenhonnan pénzt vonnak el, de a "hitelest" mentjük? Sőt, ezzel a rendesen fizetőket tovább büntetjük!!!! Ők a részletek mellett a megszorításokat is nyeljék be?

Alvarez 2011.08.10. 22:10:12

@Kard: ismerőseim, egy közgazdász párocska, ugyanígy vették fel a CHF hitelt 2009-ben, mert 180ft-nál már nem kerülhet többe. Tévedtek.

Alvarez 2011.08.10. 22:13:59

@feritata: ha az árfolyam elszállására nem is volt a mostanihoz hasonló példa, azért a svájci alapkamat volt 10%-os a kilencvenes években. Ez ugyanolyan törlesztőrészlet emelkedést okozna, mint a mostani válság. De ez ugyan kit érdekelt, amikor felvette a hitelt.

Tarasz Bulba 2011.08.10. 22:14:52

@Kettes: 2004-ben még volt államilag támogatott lakáshitel, akkor nem volt nehéz forinthitelt választani. A kocsi meg luxuscikk, szerintem az a felelőtlen, aki kocsira egyáltalán hitelt vesz fel. Ha nincs elég pénze, vegyen használtat. Ennyit a kioktatásról...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.10. 22:18:40

@civilkontrol: Ahogy mondtam, az emberek egyszerűen nem akarták meghallgatni az az árfolyamkockázatra figyelmeztető hangokat. Te például még utólag sem fogadod el, hogy a magas forintkamat volt a reális ár és a frankhitel árfolyamkockázata egyszerűen csak nem jelent meg explicit módon költségek között, hát akkor mit vársz azoktól, akik számára 2004-ben a 260-as frank a scifi birodalmába tartozó dolog volt?

A piaci mechanizmusok téves információt közöltek egy termék áráról és hatalmas tévedés azt képzelni, hogy ezzel a hatóságok holmi propagandával szembe tudtak volna szállni. Szabályozó eszközökkel meg azért nem, mert EU-tagok vagyunk. Mégis, hogy gondolod?

Ez egy nagyon tanulságos piaci zavar volt, de még most sem léteznek az intézményi eszközök arra, hogy megakadályozzuk, hogy ugyanez ugyanígy megtörténjen mondjuk öt év múlva.

2011.08.10. 22:20:10

@Alvarez:
jujj, ez Monty Pythonos :):) "közgazdász párocska 2009-ben CHF hitelt vesz fel, úgyse lesz több" bocsi :):) de kicsit vicces, ha még 2006 ok, de 2009 :):):)

SvenH. (törölt) 2011.08.10. 22:23:44

foglaljuk ossze...
Bajnaiek kaptak IMF hitelt, amit felreraktak szukosebb idore, ezt Orbanek felhasznaltak vettek MOLt, amin tegnap mar 120 Mrd bukoban lettek, es most nincsen occo IMF hitel...
de a manyup penzeket tozsdeztek el

SvenH. (törölt) 2011.08.10. 22:25:17

@Kettes: kis hazank az EU piacara termel, es nem svajcnak, mas kerdes?
miert is nem aranyban adosodtak el vagy olajban, ugyanolyan spekulativ eszkoz, mint a CHF

teslaport (törölt) 2011.08.10. 22:29:46

Az a durva, hogy ez a pacák 1 éve megmondta a parákat, ahogyan anno a 2009-es válságot is még tavasszal, mielőtt kiemenekítette a vagyonát az ingatlanból, likvid eszközökbe.

penztv.hu/makro/2010_09_20/2013_ban_johet_a_valsag_masodik_felvonasa

Gabbesz 2011.08.10. 22:30:05

Várúr nem értem mit nem vagy képes azon megérteni, hogy ha két hónapja valamit vettem 120 milliárddal drágábban, mint most vehettem volna, akkor azt a pénzt elbuktam. Ugyanis pont ennyivel több lenne a zsebemben, miközben pontosan ugyanannyi darab részvényem lenne.

soproni1 2011.08.10. 22:38:09

@Gabbesz:

Jó, de az oroszoknak nincs 1000 éves történelmük, mint nekünk ! Ezért vágtak át minket. Szlovákiának sincs történelme, ezért előztek meg bennünket 10 évvel.
Az a 120 milliárd megér 1000 évnyi önbecsülést. Egy úr, legyen úr !

daito 2011.08.10. 22:38:09

1. Az, hogy valamelyik cég vegyipari cég, vagy olajipari, az nem garantálja a nyereséget. Hiába van a benzinre, gázolajra kereslet mindenképp; az egy dolog.

A legegyszerűbb példának Irakot hoznám fel; amelyiknek volt saját kőolajmezője, volt saját finomítója; és papíron nyereséges is volt - főleg azért, mert az amerikaiak támadása előtt is az iraki kormány a 10-20 évvel korábbi árfolyamot diktálta az iraki cégeknek (pedig eközben az iraki deviza körülbelül elértéktelenedett a dollárhoz viszonyítva). Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy 1990-ben a hivatalos árfolyam az volt, hogy 1 iraki dínár 3,5 dollárt ért (valójában inkább 1 dollárért 3 iraki dínárt adtak, de ez más kérdés, így csak 9x a különbség); de az első Öböl-háború után, a 1 dollár kb. 3000 dínárt ért; csak erről maga Irak nem vett tudomást; és így működött 10 évig. Az állami cégek saját könyvelésük tekintetében nyereségesek voltak, keresztbe tartoztak, kifelé meg úgyis az állam intézte a pénzügyeket. (Ebbe mentek tönkre.)

Ergo, egy olajtársaság, még akkor is, ha a régióban monopolisztikus helyzetben van, állami tulajdonban is van, nem jelenti azt, hogy mindenképp nyereséges.

S ha nyereséges, az sem jelenti azt, hogy a részvényes abból lát is valamit. De ezzel nem azt mondom, hogy a MOL üzlet bukó; egyelőre annyi van, hogy a jelenlegi árfolyamnál bukó; de meglátjuk nagyobb időintervallum alatt, hogy mi is jön ki belőle; a részvény - főleg ilyen csacska 100 mrd-os tételekben, hosszú távú befektetés.

SvenH. (törölt) 2011.08.10. 22:38:16

@Gabbesz: nem csak azt a penzt buktuk el...
a CDS novekedni fog, es az IMF hitelt elvertek, eltapsoltak, nincsen occo biztos hitel, majd meg kell nezni mikor probalnak a spekulansok elkapni minket, mert ez mar csak ido kerdese...
fokent ha olyan informaciok is az asztalukra kerulnek, hogy az onkurmanyzatok levelet irtak Orbannak meg 240 es arfolyamnal hogy nem tudnak fizetni...

czi75 2011.08.10. 22:39:15

Nagyon hülye ötlet lenne az, ha csak a tőke részt kellene fizetni a banknak, valamilyen árfolyam felett?

Hiszen eddig is rengeteget kerestek pluszba az árfolyamon. A hitel is fizetve van, a bank is keres (igaz, kevesebbet) és a lakás is megmarad!

Alvarez 2011.08.10. 22:40:33

@Várúr: úgylátom te nagyon sötét vagy a pénzügyi gazdaságtant illetően, de még szerencse, hogy másoknak ajánlgatsz tanfolyamot.

Szóval egy cég tőzsdei árfolyama a jövőbeni nyereség (osztalék) jelenértékével egyenlő. Persze azt nem tudjuk pontosan, hogy mennyi lesz a jövőben a nyereség, csak megbecsüljük. Ha kiderül, hogy többre gondoltunk, mert pl. nem láttuk előre a válságot, akkor rögtön lemegy a részvény árfolyama. Emiatt azzal érvelni, hogy nyereséges vállalat részvényével csak jó üzletet csinálhatunk, teljes nonszensz. A Magyar Telekom pl. mindig bőven nyereséges volt, mégis lement az árfolyama a negyedére tíz év alatt.

ZX 2011.08.10. 22:49:40

Jelenleg a svájci frank árfolyama akkora lufi, hogy szép nagyot fog szólni amikor kidurran. Csak sajna addig a f@asz rossz végén vagyunk. A jelenlegi válságra csak egy megoldás van, az, amit nem nagyon akarnak a befektetők tudomásul venni. Hogy előbb-utóbb, így vagy úgy, de elvesztik a befektetéseik egy részét. Ha ezt elfogadnák végre, nem lenne pánik, meg egekbe szökő árfolyamok. Amit most csinálnak azzal viszont rengeteg családot tesznek tönkre nem csak nálunk, hanem szerte a világban.

SvenH. (törölt) 2011.08.10. 22:57:56

@ZX: ha igazad van, akkor nincsen gond, mert 180 feletti reszt nem kell most fizetniuk a csaladoknak hanem raernek majd ha visszamegy 130ra a CHF

porthosz 2011.08.10. 23:00:51

@Gabbesz:
"Várúr nem értem mit nem vagy képes azon megérteni, hogy ha két hónapja valamit vettem 120 milliárddal drágábban, mint most vehettem volna, akkor azt a pénzt elbuktam. Ugyanis pont ennyivel több lenne a zsebemben, miközben pontosan ugyanannyi darab részvényem lenne. "

Érdekes gondolatmenet, hacsak nem vagy Nostradamus, nem igazán müködik.

Ugyanis ahhoz jövőbelátás kell, hogy megmond, időben később valami mennyit fog érni.

Ennyi erővel én meg -1 milliárdba vagyok. Mert szombaton vettem lottot, de nem nyertem, viszont ha most kitölthetném a múlt heti szelvényt, akkor keresnék vele 1 milliárdot... Érted ugye?

daito 2011.08.10. 23:04:31

A devizahitel kérdése: egy picit túl van reagálva a kérdés - érthetően.

Egyrészt, az árfolyam egy dolog; lehet ez még magasabb is; de egyszerűen azt kell látni, hogy 2-3 napos mozgásokból nem szabad kiindulni; nyilvánvalóan, a jelenlegi piaci mozgások, árfolyamok, ügyletek mögött pánik hangulat van - de az nem tarthat örökké. Felszámolják a kockázatosnak tartott ügyleteket, kivonják a pénzeket - de ez nem mehet a végtelenségig. A svájci deviza erősödése is pánikreakció; annak egyszerűen nincs gyakorlati realitása, hogy egy 8 milliós ország gazdasága és devizája legyen a menekülési célpontja és az ellensúlya a globális gazdaság számtalan pénzpiaci befektetőjének. Egyszerűen azért, mert őket is megfojtja - különben sem olcsó a svájci munkaerő, és en bloc az áruik is drágák; de ez még jobban drágítja őket.

A veszély inkább az; hogy a korábbi években a svájci deviza alul volt értékelve - vagy az euró és a többi deviza volt túlértékelve; s ez jelenik meg a mostani árfolyamokban. Viszont ezt senki sem fogja beismerni; de SENKINEK sem érdeke a magas árfolyam.

S mi van ezen túlreagálva? Az, hogy bármi legyen is a helyzet; a döntést - az egyén és a közösség szintjén is, nem 3 nap alatt kell meghozni. A kormánytól sem lehet azt elvárni, hogy napok alatt dolgozzon ki százmilliárdos megoldást - és nem is volna jó. Mindenképpen szívás a dolog; mi, magyarok, Magyarország nagyon pórul fogunk járni - első körben.

Egyébként nem újdonság ám ez - csak a magyar ember NAGYON gyorsan felejt.
1989-ben, a rendszerváltás után történt az a döntés, amikor az addigi fix, 1-3%-os államilag garantált hitelkamatokat megszüntették. Volt egy rövid türelmi szakasz, amikor a hiteledet még ezzel a kamattal visszafizethetted; akinek ez nem jött össze, az 1-2 éven belül találkozhatott ilyen 20-35%-os kamattal is; abba a sztoriba nem kevesen mentek tönkre. (És akkor a hitelt a lakosság túlnyomórészt lakásvásárlásra, házépítésre vette fel.)

Kard 2011.08.10. 23:14:37

@daito: Húú tényleg volt ilyen. Én még fiatal voltam csak arra emlékszem, hogy az ismerősömék pikk-pakk eladták az Opel Vectrájukat és nyomták bele a hitelbe.

SvenH. (törölt) 2011.08.10. 23:19:22

@Kard: en meg ugy emlekszem, hogy meg is feleztek a hitelt, mielott 2-3 evig ugy evi massziv 10%nyi nyereseguk volt a hitelen...
hiaba az akkori generacionak kb 3szor olyan konnyu volt lakashoz jutni
es amit igy megszereztek arra ne jojjon a Zingatlanado :) hiszen egesz eleteben dolgozott erte :)

ZX 2011.08.10. 23:19:56

@SvenH.: Azt nem mondtam 130 lesz újra, de azért pár befektető pofáját megnézném mikor szép lassan kezdenek szivárogni az adatok Svájc tényleges gazdasági mutatóiról. Ja és remélem az a 150-200.000 svájci is megköszöni majd nekik, akiket elküldenek a munkahelyéről 1-1 CHF/EUR paritás mellett, nem beszélve a turizmusban dolgozókról, és az ezekhez kapcsolódó ágazatok dolgozóiról.

Kard 2011.08.10. 23:23:56

@SvenH.: Lehet, én nem is laktam akkor még Magyarországon :) hanem a Szu-ban csak a rokonoktól hallottam a storyt.
Az infláció nyilván segített a hiteleseknek és ezért emelték meg a kamatokat csak előtte tettek egy gesztust amit mindenki kihasznált.
Ezen rokonok másik oldalról is szerencsések voltak, mert ndk-ban dolgoztak és itthon vásárolták fel tömegével az ndk márkát amit aztán németre váltottak át. Jó business volt. Itthon 1 nszk márkáért 2 ndk-t adtak kint meg 1:1.

finalNmbr 2011.08.10. 23:32:31

Köszönjük meg margaret thatchernek a mostani helyzetet... új világ jön, ez biztos.

hackbard.celine 2011.08.10. 23:33:12

@Várúr: 12 év alatt a tisztán állami rendszerben maradók és visszalépők semmilyen reálhozamot nem kaptak. Senki. A befizetések egy részét felemésztette a nyugdíj adminisztráció, az infláció, stb. (Tavaly az átlagnyugdíj 94 ezer Ft volt, konkrétan 500 Ft emelést szavazott meg az kétharmados parlamenti többség, ahol idén átlagban fejenként 124 ezer Ft-al vihettek többet haza, a fővezír pedig a személyre szabott kedvezményeknek köszönhetően havi 500 ezret.)
Lett viszont több millió embernek valós hozama.
A MOL kérdéshez: fedezetlen (IMF) devizahitelből részvényt vásárolni messze kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát. Jó lenne, ha Fellegi miniszter úr és Matolcsy úr nagyon mélyen elgondolkoznának, hogy válságos időkben mekkora kockázatot vállalhat az ország. A politika felelősségen túl az anyagi (teljes vagyonelkobzás a 140 Mrd veszteségért másfél hónap alatt) és a büntetőjogi is fennállhat ha elfogadják a fidesz által szajkózott az ország eladósítását büntetni kívánó javaslatokat. Ugyanígy felelős vezetőként fennáll a miniszterelnök büntetőjogi felelőssége is, a fidesz kormányzat 2010 decemberétől 2011 június végéig 581 Mrd Ft-al növelte az ország devizaadósságát 211 Mrd Ft árfolyamnyereség mellett.
Idézet a 2011.06 havi ÁKK monitoring jelentésből:
"A teljes adósság 26,2%-át kitevő devizakötvények esetében márciusban egy 3 milliárd
dollár értékű, 10 éves lejáratú, fix kamatozású kötvénykibocsátásra és egy 750 millió dollár értékű, 30 éves lejáratú, szintén fix kamatozású kötvénykibocsátásra került sor összesen 706,7 milliárd forint értékben. Április folyamán a 30 éves kötvényből további 500 millió dollár értékű rábocsátás valósult meg, 92,5 milliárd forint értékben. Májusban egy új, 1 milliárd euró értékű, 7 éves futamidejű, fix kamatozású kötvény
kibocsátására került sor, 263,9 milliárd forint értékben. A teljes állomány forintértéke – 211,8 milliárd forintos árfolyamnyereséget is figyelembe véve – 5131,3 milliárd forintot tett ki június végén, amely 2010. év végéhez képest 581,3 milliárd forint növekedést jelent."
Az egy dolog, hogy a szeretett vezér és sleppje devizában adósítja el az országát és eltőzsdézik a felvett hiteleket, de hogy ehhez még van aki lelkesen tapsikol is, az egyenesen szánalmas.

SvenH. (törölt) 2011.08.10. 23:37:33

@Kard: az a helyzet hogy igy volt, mert mi is kihasznaltuk :)
ezert eggyel tobb indok hogy kell ingatlanado hogy egyenlitodjenek ezek a dolgok is...
kiszamoltam szeretett arany draga anyosomek ketten egesz eletukben mai aron cca 3 millat raktak felre es fizettek a lakasert :)))
de amikor sohajtozik hogy mas meg ingyen kapta a telket akkor idegbajt kapok ...
szoval arany elet volt na... es a helyett hogy egy jo kis ingatlanadoval helyere raztak volna a luxus csaladi hazas nyugdijasokat, e helyett meg a 13. havi nyögdíjat es a gaz arat is ki kellett az adozoknak kohogni...

finalNmbr 2011.08.10. 23:39:34

Off, sry:

Véradók jelentkezését várják Győrben. Egy kisfiúnak 0 RH pozitív típusú vérre van szüksége, napi vércsere miatt. Érdeklődni a 06-20/935-1717-es telefonszámon lehet. S.O.S

SvenH. (törölt) 2011.08.10. 23:43:59

@hackbard.celine: szerintem nagyon is gondolkodnak...
legalabb tanulni azt tanultak, "ide a benzineshordot nekem" Szijjarto es Kosa most pl. kussol

daito 2011.08.10. 23:52:20

@SvenH.: jó, csak ne felejtsd el, hogy a munkájuk értékét az állam állapította meg; és azt, hogy mire költik el a jövedelmüket az is behatárolt volt.

A forint értéke kitalált volt, a munka értéke és a fizetés kitalált volt, az áruk értéke kitalált volt. Most miért pont a telkek, lakások értéke lett volna reálisabb? Berakhatták volna a pénzüket / megtakarításukat a takszövbe vagy az OTP-be és kaptak volna rá valami röhejes kamatot; egy kitaláción alapuló pénzrendszerben.

Az, hogy a rendszerváltás ilyen pénzügyi sokkot jelentett az országnak, a lakosságnak, az többek között ezért volt, mert egy bezárt sziget voltunk a saját kis Gazdálkodj okosan papírpénzével és rendszerével; és a többi bezárt szigettel egy még röhejesebb pénzügyi rendszer kötött össze minket.

És itt az ország fele még azt a rendszert tekinti alapnak, jónak, tökéletesnek, ideálisnak - ami az egyén szintjén érthető is.
S persze arany dolog mai szemmel az, hogy a szüleink röhej összegekért kapták a lakásukat; de nem véletlen, hogy közülük a többség a rendszerváltás után kemény árat fizetett. A szerencsésebb kievickélt belőle, de azért ha megnézed a hajléktalanokat, lecsúszottakat, alkoholistákat, akkor az 50-60-as korosztály vastagon felülprezentált benne.

Kard 2011.08.10. 23:52:27

@SvenH.: Én nem kaptam semmit :) max azt, hogy a rengeteg hitelen jól felfújták az ingatlanárakat(arányaiban 2x, 3x annyi pénz elég durva áremelkedést tud okozni). Néhány volt egyetemi barátommal dumáltunk, hogy jól fizető mérnökök révén is csak nehézségek árán tudunk összerakni egy kisebb lakást 10 év alatt. Akkor mi van azokkal akik 150e-et keresnek és mégis látni rengeteg családi házat amiknek az értéke 50-100 millió.

SvenH. (törölt) 2011.08.11. 00:01:48

@daito: persze de a lecsuszottak akkor nem is fizetnenenk ingatlanadot vagy igen?

amugy igy volt valahogy ja...
nem tudom amugy a CHF hitelesek azok a nyugati autot visszacserelnek-e Ladara es hogy el tudnak-e jarni olaszba nyaralni
szoval hogy ok pl. ezt a nagy szabadsagot mennyire orommel fogadjak... hogy ha akarna el tudna menni akar Hawai -ra is :)))

@Kard: azert egy kisebb panellakas az 6 milka, de amugy igaz, 50 millahoz tenyleg valami nagy dolog kell, ezert kellene felismerni hogy az ertek alapu egyseges ingatlanado egy eszkoz ennek az elereseben, hogy kiegyenlitodjenek a fizetesek

ezt irtam: "az ertek alapu egyseges ingatlanado"
most sajna ad hoc sarc van... nehany helyeken ahogy jolesik ugy fingatjak pl. a nyaralo tulajokat

de en ezt a felezos OTP hitelt csak valakinek a felvetesere irtam hogy hat az akkori helyzet az egy nagyon elonyos volt az egyennek... ossze sem hasonlithato a mostani hitelesek terheivel

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.11. 00:17:51

@SvenH.: Hogyne, van más kérdés. Mire válaszoltál? Hogy EU-tagként betilthattuk volna a CHF-hitelt? Lol.

Robinzon Kurzor 2011.08.11. 00:32:19

@vizipipa:

Azt cáfolja, hogy 100 Ft "betétből" csiribí-csiribá 190 Ft "hitel" lesz. Illetve nem 190, hanem rögtön 1000.
Ezzel az erővel lehetne akár csillió is.

Mert ez nem így működik, a bankrendszer pénzteremtése egy folyamat: az a 90 Ft kijövő hitel (ami a tartalékképzés után kihelyezhető) egy következő pénzforgalmi tranzakcióban (amikor fizetnek vele), megjelenik egy másik bankban forrásként. És akkor indul a kör megint, mínusz tartalékráta.
Minden eszköz oldali számnak megvan a forrás párja: csak az mehet ki a bankból, ami előbb bejött oda.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.08.11. 00:39:30

A megoldás: térjünk át a HUF-ról CHF-re államilag, és máris megszűnik az árfolyamkockázat :).

Kard 2011.08.11. 01:14:38

@civilkontrol: Pedig ez nagyon egyszerű. Mindenki svájci hitelt vesz fel azaz gyengíti a svájcit. Ezt látva egyre többen vesznek fel svájci hitelt amitől újra gyengül és már mindenki happy, mert alacsony a kamat és közben még a svájci is gyengül folyamatosan. Csak aztán jött egy pillanat amikor elfogyott a hitelfelvevő. A folyamat visszafordult mert új hitel nincs a visszafizetés meg erősíti a CHF-et és hirtelen lett 220-as árfolyam. Ami pedig 220-tól 270-ig tartott az az euró balfaszkodása amihez semmi közünk nincs csak rosszkor voltunk rossz helyen(itt az ország az polgáraira gondolok akik svájci hitelt vettek fel). Ez talán a legrosszabb az egészben, hogy tehetetlenek vagyunk. Bajnai idején leszorították(jeles költségvetéssel) a eur.huf-ot és kész most meg nincs eszköz.

SvenH. (törölt) 2011.08.11. 01:30:49

@Kard: nem csak mi tiltottuk be hanem a lengyelek is!!! azaz van egy folyamatos CHF veteli nyomas fuggetlenul a CHF arfolyamatol
facca mit ne mondjak...

kb mint amikor shortosok reszveny nelkul allnak, mert kiszaradt a piac, nekik viszont venni kell

Politikazabáló · http://politikazabalo.blog.hu/ 2011.08.11. 01:54:42

Nálunk régóta lehet devizában törleszteni, ha az illető devizában kapja a jövedelmét.

Lengyelországban ez új lehetőség, de nekik azért jó, mert vagy 2 millióban dolgoznak külföldön, és utalják haza a pénzt. Igaz, főleg eurót és fontot.

nu pagagyí 2011.08.11. 06:15:36

Az MNYP pénzekből, ha már elkobozták a magánemberek megtakarításait, meg lehetett volna oldani a problémát (kb 1500 milliárd forint mai áron a CHF hitelek állománya), de ez már elúszott.

Egy lehetőség: az SZJA-ban újra be kellene vezetni egy magasabb sávot, a befolyó többlet többlet bevétel erejéig pedig adókedvezményt adni a sáv alatti jövedelemmel rendelkezők CHF hitelének törlesztéséhez.

nu pagagyí 2011.08.11. 06:38:30

@nu pagagyí: Azt kihagytam, hogy természetesen csak az ingatlanhiteleket kell megsegíteni, az autó ilyesmi az bukta.
A kormánynak azért még van egy pár lehetősége, például előrehozza az egymillió új munkahely megteremtését, mondjuk holnapra. Az is működhetne, ha Matolcsyt, Kósát, Rogánt, Lázárt rangrejtve beépítenénk a svájci pénzügyminisztériumba szakérteni.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.08.11. 07:24:11

Megoldás terészetesen van:
A bankok mindenkinek elengedik a tartozás mondjuk felét. Veszteségként lenyelik és kész. Ezt természetesen nem fogják megtenni de csak nem kell azt mondani hogy nincs megoldás. Van, csak kényelmetlen.

Ingerlékeny Banya 2011.08.11. 07:52:25

Azért megy fel a CHF,mert a kisbefektetők és a nagyok is ebbe menekítik a lóvéjukat.De majd lefejik őket nemsokára egy nagy zuhanással azt vége az emelkedésnek.

nu pagagyí 2011.08.11. 08:39:26

@Ingerlékeny Banya: A CHF akkor fog csökkeni, ha a tőke megtalálja az új húzóágazatokat és CHF helyett részvényekbe fektet.
Szerintem ilyen lesz a génmódosítás, amit éppen most sikerült alkotmányosan betiltani. Ilyen lehet az alternatív energia és az azokat használó iparágak, erre most vettünk MOL pakettet és lázasan készítik elő az ilyen célra fordítható EU-s támogatások lenyúlásának mechanizmusát az MVM-en keresztül.

dzsaszper 2011.08.11. 08:46:25

A devizában való törlesztés az átutalás ideje alatti árfolyamkockázattól azért meg tud szabadítani, lásd index.hu/gazdasag/magyar/2011/08/05/negy_nap_alatt_felmillioval_lett_tobb_a_hitele/

barata 2011.08.11. 08:51:16

@Kettes: Lehet, hogy nem fáj a fejed a saját hiteleid miatt, de nyugodt csak akkor lehetnél, ha viszonylag kevesen vettek volna fel devizahitelt. Mivel nem így van, bedőlésük rendszerszintű probléma, ami azt jelenti, hogy visszahullik mindenki fejére. A Tiédre is.

barata 2011.08.11. 08:55:19

@ZX: Igazad van. Valahogy vissza kellene menni a statvonalra (befektetések egy részét lenullázni). A baj az, hogy eddig ez csak háborúval volt megoldható.

EMU 2011.08.11. 08:55:57

Áruld már el, kedves posztoló barátom, a kormányodon miféle stressztesztet végez az élet? Egy kurva szó nélkül nyaralnak és szarnak az egészre, mindenfelől válságülésekről és egymásnak feszülő pénzügyi szakértőkről hallani, nálunk a nemzeti zemberes igaz drága orbán rezsim rövidnadrágban sétálgat a szabadságán és magasról tesz az országra. Miféle stressztesztről beszélsz? Azt se értik, mi folyik, lépni meg szürkeállomány hiányában nem bírnak, mert ehhez kevés a gumicsizma tempó, mindemellett nem is dolgoznak, nem tudják, meg mi az.

fakopács 2011.08.11. 09:05:51

@Tarasz Bulba: "Okoskodnak itt sokan, de a helyzet az, hogy az emberek többsége számára ez CHF hitel kényszermegoldás volt. Tudtuk, hogy szar, de nem tudtunk akkori eszünkkel mást tenni.
És pontosan itt van az állam felelőssége..."

- Ez így van. Ez Gyurcsányék felelőssége hogy nem kényszerítették rá a bankokat hogy a valuta hitelezés kockázatában osztozzanak a hitelt felvevőkkel.

Jozsó_ 2011.08.11. 09:07:28

Szerencsére nem vagyok közvetlenül érintett a témában, de szerintem mindenképpen volna értelme, ha abban a devizában lehetne törleszteni amiben felvetted a hitelt. Ismerősöm mesélte, hogy a bank például ha konkrétan a törlesztés napján számára "kedvezőtlen" (vagyis túl "olcsó") lenne a frank addig vár (ha kell 5-6 napot is!) amég újra el nem kezd drágulni, és akkor már azon az árfolyamon számláz.

Ezt például simán ki lehetne kerülni. Aztán nem kell ahhoz nagyon tőzsdézni, hogy mindenki lássa, hogy van havonta néhány nap, amikor kicsit jobb az árfolyam, simán lehetne akkor váltani. Sőt tovább megyek a pénzváltók között is van egyfajta konkurrencia harc simán lehet találni egy jobbat, aki kedvezőbben vált.

Jozsó_ 2011.08.11. 09:15:26

A bankok felelőssége egyébként egyértelműen abban van ebben az egész történetben, hogy a kamatmarzsot szándékosan olyan magasan tartották a forint hitelek esetében, hogy szinte nem volt más választás mint devizában eladósodni?

Tudom, hogy nem pont jó példa, de pl. egy hitelkártya kamata 95-ben is 28% volt, mikor mondjuk egy látra szóló betét 5% meg 2005-ben is 28%, amikor meg mondjuk 1%. De ez kb. minden hitelre igaz.

abaka 2011.08.11. 09:31:10

@Yooha: Remek megoldas. A bankok mondjuk csodbe mennenek a magyar gazdasagot valahova az elso VH utani szintre vetve vissza, de ilyen aprosagok nem szabad, hogy visszatartsanak minket, mikor jol veggigondolt "megoldasokat" javasolunk...

@Jozsó_: A szerzodesben rogzitve van, hogy a bank melyik nap, hany orakkor es hol nezi meg a keresztarfolyamot a kovetkezo hitelreszlethez. Tehat az ismerosod konkretan kepzelodik.

OrrSir 2011.08.11. 09:54:31

A probléma ott van, hogy politika beszüntette a CHF hitelezést, ezért most nincs eladó. Csak kereslet van a törlesztő részletek miatt évtizedekre elöre számíthatóan és mivel nem vadnak ki hitelt benne nincs eladója.
Pedig én inkább 270en vennék fel hitelt, bár nem hiszem hogy visszamegy valaha is 200 alá.
Az alap-probléma meg, hogy "Kurcsány eltársék" annyira balfaszok voltak, hogy magasan kellett tartani a kötvényhozamot, hogy jól összegyüljön a ez az tetemes államadóság. Nem tiltották be, mint a csehek a devizahitelezést, meg a sok nagyeszű devizakárosult nem vette meg a kiegészítő árfolyambiztosítást.
Amúgy a jelenlegi kormány szégyenteljesen impotens és dilettáns módon nyaralgat. Az idiótáknak is van CHF hitelük, csak nekik van CHFjük svájcban, meg abból a fizetésből... érted.

civilkontrol 2011.08.11. 09:54:32

Az állam "beszállását" egyébként én sem úgy gondolom, hogy akkor most fizesse vissza a chf hiteleinket, hanem úgy, hogy sokkal keményebben tárgyal a pénzügyi szereplőkkel és rákényszeriti őket, hogy a buktából ők is vegyék ki a részüket.

Mindenképp ki fogják, mert most bedőlési hullám jön, az meg nem fogja följebb nyomni az ingatlanárakat, vagyis a fedezetüket baszhassák.

Egyszerűbb lenne a bedőléseket megakadályozni 50-50 bár igazából 33-33-33 szerepvállalással.

Mert tény, hogy az ügyfél vette föl a hitelt, ezért ő a hibás, de a bank ajánlotta, az állam meg nézte tétlenül.

@nu pagagyí:
Pontosan! Én azt nem értem, hogy a befektetők miért nem emlékeznek arra, hogy mi volt az ő tényleges "dolguk"?
Miért akarnak állandóan passziv eszközöket keresni, ha ott életveszélyes bármihez is nyúlni?

Miért nem csinálnak valami biztosat és hasznosat?
Energiára mindig szükség lesz. Nosza:
index.hu/tudomany/2011/08/07/gigantikus_torony_a_naperomu_kozepen/

jeriko 2011.08.11. 09:57:26

@Jozsó_: "A bankok felelőssége egyébként egyértelműen abban van ebben az egész történetben, hogy a kamatmarzsot szándékosan olyan magasan tartották a forint hitelek esetében, hogy szinte nem volt más választás mint devizában eladósodni?"

Ez speciel nem a bankok hibája. A forint alapkamatát az MNB állapítja meg - akkoriban Járai Zsigmond. Bírálták is őt akkoriban rengetegen ezért. A devizahitelek meg azért nyertek ekkora teret csak nálunk, mert az első Orbán kormány bevezette a támogatott lakáshitelt, amit fűnek fának osztogatott, és aminek kamata bőven az akkori forint alapkamat alatt volt (tehát piaci érték alatt). Ezzel csak a devizahitelek tudtak versenyezni, ezért hozták be a bankok.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.08.11. 10:12:43

@civilkontrol:
"Mert tény, hogy az ügyfél vette föl a hitelt, ezért ő a hibás, de a bank ajánlotta, az állam meg nézte tétlenül. "

Voltam a boltban, volt ott 2 TV. Egyikre volt 3 év garancia, azt mondták totál megbízható, de 300 ezerbe került. De a boltos mondta, itt van egy másik, ez annyira nem megbízható, de csak 150 ezerbe kerül 1 év garanciával. Azt mondta van rá esély, hogy elromlik, de ne féljek mert nem túl nagy. Megvettem, 1,5 év múlva elromlott. Szerintem a boltosnak és a fogyasztóvédelemnek is kártalanítania kell engem, nehogy már egyedül vigyem el a balhét, hiszen a boltos ajánlotta, a fogyasztóvédelem meg tűrte, hogy gyenge minőségű TV-t vegyek.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.08.11. 10:16:24

@Jozsó_:
"A bankok felelőssége egyébként egyértelműen abban van ebben az egész történetben, hogy a kamatmarzsot szándékosan olyan magasan tartották a forint hitelek esetében, hogy szinte nem volt más választás mint devizában eladósodni?"

Baromság, mert a svájci alapkamathoz képest a CHF hitel is ugyanúgy drága volt, mint a magyar alapkamathoz képest a HUF hitel.

Viktus 2011.08.11. 10:20:11

Nem lesz rendkívüli kormányülés a frankhitelesek miatt
aug. 11. 09:01
Nincs ok a kabinet rendkívüli ülésének az összehívására - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár a Népszabadságnak arról, hogy az elmúlt napok drámai frankerősödése nem indokol-e rendkívüli kormányzati lépéseket. "Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor kapcsolatban van Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel, és más miniszterekkel is" - tette hozzá. Az államtitkár kijelentette: az elemzői vélemények szinte naponta változnak, másrészt a magyar kormánynak nincs olyan eszköz a kezében, amellyel például befolyásolni tudná a svájci frank erősödését.

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2011.08.11. 11:31:30

A svájci gazdaság kitűnő teljesítménye miatt menekülő valuta a frank. Mert kutyakeményen szabályozzák a bankokat, javallom a "Swiss Finish" áttekintését. Mert elküldték a k. anyjába Obamát, amikor jött a bankadóval(és vajon kit még az EU-ban, amikor rájuk akarták erőltetni?:)
Mert társadalmi megegyezés (=társadalmi béke) született a bankokkal arról, hogy a banki bónuszok kiosztásánál, csak a hosszú távú közös érdekek számítsanak. Mert a részvényesek elküldték a véresbe a legnagyobb bank igazgatóját és büntetőfeljelentést tettek ellene. Mert tegnap megegyeztek a németekkel és megmarad a banktitok. Mert az előző m.elnök (a röhögős Merz) volt a legkörmönfontabb politikus 2000. óta Európában és az utódja természetesen komoly politikusnő. Mert a svájciak gyártanak, csupa olyan dolgot, aminek a gyártását nem egyszerű Kínába vinni, illetve rögtön minőségcsökkenés lenne az eredménye (pl. gyógyszerek). Mert lehetőleg nem baxák át az ügyfeleket. Közben a svájci vagyonkezelők ezerrel adják el a frankot, mert nyilvánvaló, hogy nem lehet tovább kockáztatni azzal, hogy emelkedik a frank, jöhetnek az olyan nemesfémek, mint a palládium, stb és ki tudja még mi, amiről mi csak akkor hallhatunk, ha már uraink jól megszedték magukat.
Egyébként komoly hitelproblémára a kivándorlást tartom a legjobb megoldásnak, aki teheti az egy nagy mozdulattal intsen be. Régen egy nagy batyuval indultak ámerikába az emberek, most sem annyira fontos bepakolni a barbacue szettet, meg a svéd nyílászárót. Tökmindegy, hol jobbágy az ember, de ez az állandó cseszegetés, meg a minden nap új hír igencsak kikészíti az embert. Tuti, hogy az unokád köhögi vissza a hitelt törlesztési időtől függetlenül, mert te villámgyorsan tepsibe mész, mert ott a helyed jobbágy. Ha már ömlengek, egy átlagos banánköztársaságban is jobbak már a közkórházak, csak viszonyításképpen mondom, viszont valós tapasztalatok alapján.

vic 2011.08.11. 11:45:32

három felvetés:
1.) praktikus technikai: miért nem került szóba a kamatcsökkentés kikényszerítése úgy mint a horvátoknál
2.) filozófiai. annak kockázatát miért az ügyfél viseli 100%ban, hogy a bankok hosszú távú kihelyezéseiket (tipikusan 20 éves ingatlanfedezetű hiteleket), rövid távú forrásokból akartak fedezni. Mi gátolta a bankokat abban, hogy mondjuk 20 éves kötvényel teremtsenek forrást? itt minimum kockázatmegosztást várnék el a kockázat átterhelés helyett
3.) hol van megbontva az, hogy az ügyleti kamat pontosan hogy tevődik össze forrásktg-re, kockázati felárra és működési ktg-re? az én bankom pl ezt nem hajlandó kiadni nekem, pedig nagyon érdekelne, hogy a CHF Libor 3%-ról 0,25%-ra való csökkenésével párhuzamosan az ügyleti kamatom miért emelkedett 5%-ról 7%ra?
vicces megjegyzés: görögországi bankok ma is nyújtanának 3,5%-on CHF hitelt. ugye nem gondolja bárki azt, hogy Mo kockázati felára jóval magasabb mint Görögországé?
a fentiek alapján azt gondolom, hogy a fő probléma nem az, hogy a kormány szakmailag tudatlan és nem tudja mit kellene tennie. Sokkal inkább politikáról van szó. A bankok lobbiereje a kiemelkedően magas bankadó miatt van olyan erős, hogy elkussoltassa a politikát, akik meg igyekeznek sikerként eladni a mohácsi vészt...
jó lenne ilyenkor egy hozzáértő jogvédő, fogyasztóvédő szervezet (pl PSZÁF vagy MNB) aki magáénak érezné az ügyfelek megvédését legalább a hatályos jogszabályok betartátásának szintjéig.
Emellett égetően nagy szükség lenne egy független bíróságra aki nem időhúzással és szakértők bevonásával a felelőséget eltolva nyúlna a problémához

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2011.08.11. 11:58:54

Nem is értem mi ez a hülyéskedés a hitelekkel. A normális az lenne, hogy ha bukik a hitel, akkor a bank viszi a fedezetet, mindenki levonja a tanulságot, oszt jónapot. Ki volt az az idióta, aki kitalálta, hogy jelzálog esetén a banknak a fedezeten kívül lehet még bármi követelése bukta esetén?

simaagy 2011.08.11. 15:17:21

Ha a bank elfogadta fedezetnek az ingatlant,akkor bedőlés esetén további követelése nem lehet szerintem.Ez is egyfajta kockázat.

simaagy 2011.08.11. 15:26:27

Egyébként ha svájci frank alapú a hitel,miért is nem a svájci jegybank alapkamata a mérvadó.Mert a PSZÁF és a kormányok hagyták.Így persze sokkal nagyobb a haszon,teljes a bőrlenyúzás.Egy tisztességes országban ezek a bankvezérek már régen a börtönben rohadnának el,szigorúan demokratikus körülmények között is.Miért is nem perelte az állam valamelyik bankot tisztességtelen üzleti magatartás miatt?Ez precedens értékű per lett volna és ezzel a többit is meg lehetett volna fogni.Hiába az emberek nem számítanak,csak a pénz.Nem kellene bohóckodni akkor árfolyamrögzítéssel meg egyéb baromságokkal.Persze az előző kormányok még ennyit sem próbáltak tenni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.11. 15:59:03

@Csiken Disztroly:
"Ki volt az az idióta, aki kitalálta, hogy jelzálog esetén a banknak a fedezeten kívül lehet még bármi követelése bukta esetén? "

Nagyjabol mindenhol igy van. Csak nehany amerikai allamban lehet otthagyni az ingatlant es megszabadulni a hiteltol.

Van viszont a magancsod intezmenye, ami Magyarorszagon nincs. USA magancsod eseten a hitelezoknek meg kell elegedniuk a hitelt felvevo "nem letfontossagu" tulajdonaival, akarmennyi is azok erteke. Ezek utan a hitelt torlik (bar a pofa tovabbi hitelt nem egyhamar kap). A magancsod variacioi igen sokfelek, de kozos bennuk, hogy a hitelt felvevo bejelenti, hogy nem tud fizetni, a csodbiztos ekkor lefoglalja az aktualis vagyonat (illetve maganszemely eseten a "nem letfontossagu" reszet) es ami igy befolyik, azzal kell a hitelezoknek megelegedniuk.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2011.08.15. 08:01:59

@Doomhammer: Jaja, erről beszélek, mer' az úgy nem járja, hogy csak a hülye felhasználó számára van vadkapitalizmus, a bank számára meg nem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.15. 11:54:47

@Csiken Disztroly:
A magancsod mindenhol ugy van kitalalva, hogy ne legyen jo igenybe venni. Afele mentoov olyanoknak, akik mashogy nem tudnak kikecmeregni a szorul helyzetukbol. Nagy-Britanniaban peldaul a csodbiztos megallapitja, mennyi a minimalis megelheteshez szukseges jovedelme a csodbe jutottnak es a jovedelem tobbi reszet evekig lefoglalja a kifizetetlen hitel szamara. Ez 2-3 evig tart, utana az eljarasnak vege es a bebukott hiteles szabad ember. Mondjuk hitelt vagy akar bankszamlat meg sokaig nem kaphat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.15. 11:56:36

@Doomhammer:
Ja, meg egy gondolat: tehat a magancsod nagyon tavol van attol, amit egy jo paran emlegetnek, miszerint az allam fizesse ki a bebukott hitelt, a hiteles meg tovabbra is tulajdonolja az ingatlant, merthogy nem lehetett ezt elore tudni.

A magancsodbe menni nem jo es ez szandekosan van igy.
süti beállítások módosítása