Adósság és felelősség
2011. augusztus 04. írta: TuRuL_2k2

Adósság és felelősség

   Munkája végeztével egyhangúlag fogadta el jelentését az államadósság növekedését vizsgáló albizottság. A konszenzus értékéből azonban sokat levon, hogy az LMP és az MSZP nem vett részt a munkában, nem delegáltak tagot a grémiumba. Így aztán nem meglepő, hogy a jelentés azt állapítja meg: az államadósság növekedéséért a szocialisták a felelősek.

  Az államadósság komoly dolog. Az adósság csökkentéséért folytatott küzdelem is az, így jó szívvel tudjuk támogatni. Éppen ezért nem örülünk neki, ha az ezzel foglalkozó országgyűlési testület vizsgálatának és jelentésének egyoldalúsága biztosan nem járul hozzá a felelősebb politizáláshoz.

  Az nem kérdés, hogy az államadósság növekedésének fő felelőse a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány (a Bajnai-kormány iderángatása kevésbé fair, az ő idejükben egyáltalán nem romlott a költségvetés helyzete), azonban ez a felelősség politikai és nem büntetőjogi. Szijjártó Péter azonban jogi felelősségről is beszélt, igaz, hozzátette: „Tisztában vagyunk azzal, hogy a jogszabályok nem lehetnek negatív módon visszahatók. Ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy ezeknek a döntéseknek a hatásai nemcsak máig érződnek, hanem az elkövetkező generációk életére is kihatnak. Egy ország eladósítása a soron következő nemzedékek jövőjének eladósítását is jelenti.”

  Jogi felelősségről akkor lehet szó, ha az akkori jogszabályokat megsértő döntések vezettek az adósság növekedéséhez, ehhez azonban bizonyítani kell a szándékosságot vagy a gondatlanságot, ami aligha lesz egyszerű (még ha az őszödi beszédben Gyurcsány valóban tesz is beismerés-gyanús kijelentéseket: „Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.”). De ha mindenképpen ezt erőltetjük, akkor óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy bűnrészes-e az adott időszak ellenzéke, aki egyrészt megszavazta az egyik fő államadósság-generátort, az első száznapos programot, másrészt nem azt mondta, hogy ne legyen 13. havi nyugdíj, hanem azt hogy legyen 14. havi is (miközben persze az államadósság növekedését is kritizálta). Ugyanígy felmerül az az önkormányzataikat reménytelenül eladósító vezetők, például az esztergomi Meggyes Tamás felelőssége, hiszen az önkormányzati adósság is része az államháztartás adósságának.

  Könnyen lehet, hogy a jogi felelősség emlegetése csak mellékszál, és a Fidesz államadóssággal kapcsolatos vizsgálódásának az a célja, hogy még jobban a szocialistákra égesse az eladósítás (politikai) bűnét és emellett előkészítse a terepet az új alkotmányba foglalt adósságkorlátot részletező, a jövőbeni eladósodást akadályozó jogszabályoknak. Ez lenne a szimpatikusabb út: súlyos politikai bűnökért súlyos politikai büntetés. Afféle politikai Creative Commonsnevezd meg a felelőst, és add tovább a hírét.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr73114531

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki marad szabadlábon? 2011.08.09. 14:39:15

Szijjártó Péter szerint viselniük kell a következményeket azoknak az embereknek, akiknek a múltbeli döntései miatt jelentősen megnőtt Magyarország államadóssága. Őszintén szólva maga az ötlet nem elvetendő abból a szempontból, hogy valahogy véget kén...

Trackback: Jó lett volna nekünk a Matolcsy-Orbán-féle válságkezelés? 2011.08.05. 20:03:43

Beszakadtak a tőzsdék és pánikhullám söpör végig a világon. Meglehet, ez az új válság kezdete, és az is lehet, hogy ez még az előzőnél is brutálisabb lesz. Mert mindenki azt hitte, minden megoldható hitelből, az adósságot soha nem kell visszafizetni, ...

Trackback: A Nemzeti Összefogás Audenciája 2011.08.05. 11:38:30

Az egykor pécsi, ma már csak szimplán Ötödik Számú Nemzeti Tudományegyetem és Italbolt rektorjelöltje idegesen gyűrögette a kezében a félig használt papírzsebkendőt. Kicsit meghűlt a minap, ami nem is csoda: a Miniszterelnöki Meghallgatásra való felké...

Trackback: Szijjártó kontra Szijjártó: szélkakas sebességi rekord  2011.08.04. 12:11:22

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a minap az MTV Ma reggel éberebb nézőit kápráztatte el az alábbi kacifántos okfejtéssel: "Értem persze, hogy ezek a döntések a múltban történtek (...); tehát visszaható hatállyal nem lehet jogs...

Trackback: Kormányfőket akarnak bebörtönözni 2011.08.04. 11:57:56

A parlament államadósságot vizsgáló albizottsága tegnap elfogadta jelentését, amelyben indítványozzák, hogy vizsgálják meg az előző kormányok jogi felelősségre vonásának lehetőségét. A Fidesz már megint politikai ellenfelei kriminalizálásával próbálja ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2011.08.04. 23:36:36

@evil overlord: Értelmes ember nem keveri össze a természetes nyelveket a formaliált nyelvekkel és főleg nem szűkíti le az elsőrendű predikátumlogikára. :) Ugyanis az univerzális kvantor mellett ott van a szövegben a "megfelelő" kitétel ("megfelelő színvonala nélkül soha, sehol..."), tehát azt lehet mondani, hogy az általad felsorolt példákban azért volt növekedés, mert volt "megfelelő" színvonalú egészségügy, oktatás és tudomány. (És így a példáid nem cáfolják az állítást.) A magyar neolibek még ezt is le akarták rombolni, ezért csak (valóban idézőjelben) "neolibek", vagy, úgy is mondhatjuk, szélsőséges neolibek. De ez már szvsz csak szavakon való lovaglás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.04. 23:52:11

@evil overlord:

még egy apróság.

"Egy neolib gazdaságpolitikus nem adóztatja és szabályozza szarrá a gazdaságot. A magyar "neoliberalizmus" kimerült a családi ezüst elherdálásában és a társadalom megszorongatásában."

nézd, a bogár-félék folyamatosan azt sulykolják, hogy neolib egyenlő megszorítás, a szociális, eü, és oktatási pénzek elvonása a néptől. és tudatosan teszik, hiszen így olyan irányba exponálhatják a vitát, amelyben a nem éppen neolib párti úri közönség kellemesen borzonghat, hogy nahát, ez a sátáni neolib, elveszi a zemberektől a djágaszágot.

egyébként az állam szabályozó szerepének visszafogása is véres rongy a szemükben.

valahogy nem is értem, a mostanában éppen jóléti államot ostorozó, a jobbkeze útján éppen megszorításokat bevezető viktor miről is beszélgethet a "modern felfogás" híveként jóléti kiadásokat követelő tanácsadójával. mondjuk ez meg az ő problémája.

az ugyanis már kiderült, hogy hegedűs zsuzsa, a szociális kiadások pár évvel ezelőtti élharcosa, a "szociális" (közkeletű nevén gyurcsánytakaroggy) népsavazás anyja - természetesnek veszi a szociális kiadások megnyirbálását, amióta főtanácsadó lett, és mit ad isten, azt mondja, hogy előbb a fejlődés, és utána a szociális kiadások.

remek haverok lehettek volna a 2005. utáni új, tökéletesített klónnal, ha 2004-ben nem sértődik be azon, hogy kovácsék a klón remek ötlete alapján 2002-ben az orbán-nastase paktum ürügyén 23 millió románoztak egy jóízűt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.05. 00:18:04

@Alfőmérnök:

"tehát azt lehet mondani, hogy az általad felsorolt példákban azért volt növekedés, mert volt "megfelelő" színvonalú egészségügy, oktatás és tudomány"

még a kínai komcsi propaganda szerint is az a helyzet, hogy maga a kínai komcsi vezetés sem elégedett pl. a társadalombiztosítással, (egészségügy, ugye). csak persze virágnyelven fogalmazzák meg, hogy úgy tűnjön hű de baromi jó, és még ehhez nagyon jóhoz képest is sokkal jobbá akarja tenni kínai komcsi vezetés, mert ők olyan de olyan rendesek, és szívükön viselik a zemberek egészségét.

évi 10 jüanért cserébe, vagy hogy, "csak" 35%-ot kell fizetni a parasztnak a kórházi ellátásért, mit ne mondjak, érdekelne, mekkora szociális népsavazás járna azért nálunk. ja, csendben kiderült az is, hogy százmilliók nem voltak a tb tagjai, legalábbis erre utal, hogy 2009-ben százmilliókat akartak a tb-be terelni.

ellenben évek óta fejlődnek. hm.

Alfőmérnök 2011.08.05. 00:31:21

@mavo: Csak csendben jegyzem meg, hogy a kínai társadalommal minden analógia félrevezető. Merthogy tök más kultúra, és összehasonlíthatatlanul más lépték. De gondolom ez a gondolat neked már magas, úgyhogy nem részeletezem.
Azok az érvek meg külön mókásak, amik összekeverik azt, hogy bizonyos szempontból Kína falé nyitunk, és velük üzeletelünk, meg hogy úgy szeretnénk élni, mint ők. De ezt se bontom ki, mert nem feltételezem, hogy megértenéd.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.05. 03:02:59

@Alfőmérnök:

csak csendben jegyzem meg, hogy egy ideje a ha úgy nem, akkor majd úgy lesz igazam játékot játszod. valamit kell csinálni a kognitív disszonanciával, értem én, de azért az ember azt hinné, van határ.

nem igaz kínára, amit a vátesz mondott? sebaj, akkor kínát önkényesen kiveszem a halmazból mert hát más a kultúrája. kínára más szabályok érvényesek mert más a kultúrája? egy taoistának másként veszik ki a vakbelét, vagy másként oktatják neki a matematikát?

ráadásul ez a te kiegészítésed a neolibellenes szakértőd védelmében. maga a nagy szakértő nem írta oda a "soha, sehol nem volt" formula elé, mellé, alá, de legalább apró betűcskékkel, a lap aljára, hogy bocsesz, kivéve kína. vagy a "soha, sehol nem volt" az jelentheti azt, hogy "soha, sehol nem volt", kivéve kínában? esetleg vegytintával írta oda?

és akkor még mindig ott a kérdés, a szintén példaként citált vadkapitalista időszakban mennyire volt "megfelelő" az oktatás és egészségügy, hogy a kor világhírű szociális védőhálójáról ne is beszéljünk. tudom, az megint egy másik kultúra volt.

és bár erősen mellékszál, gőzöm sincs, miért keverted a témába, de a kína felé nyitással önmagában nem csak azért nincs baj, mert ez a nyitás valójában nem most történt meg, hanem mert nem égbe kiáltó bűn.

ó, persze az, hogy a korábbi nyitási kísérlet közben idehaza kövér laca és a csapat többi vip arca kórusban frítibetezett, mialatt a góré már (nem is igazán titokban) tárgyalt az elnyomó kínai kommerekkel, annak van egy sajátos bája. meg annak, ahogyan pár hete buzgón magyarázzák a hívek, hogy de azok ott nem is kommerek, meg nincs is ott diktatúra.

"Azok az érvek meg külön mókásak, amik összekeverik azt, hogy bizonyos szempontból Kína falé nyitunk, és velük üzeletelünk, meg hogy úgy szeretnénk élni, mint ők. De ezt se bontom ki, mert nem feltételezem, hogy megértenéd."

ugyan csak egy költő kérdés szintjénél alig jobban, de azért érdekelne, hogy ezzel mire akarsz kilyukadni. nincs olyan, hogy tök véletlenül írtad, tök véletlenül pont nekem, és olyan sincs, hogy tök véletlenül tartasz annyira hülyének, hogy szerinted még telefonos segítséggel sem értenék meg valamit, ami úgy egyébként triviális. mi van azzal az alfőmérnökkel, aki nem is olyan régen arról oktatott ki, hogy hogyan _ne_ vitázzunk?

egyébként még lógsz egy kis neolib stigmakereséssel a 2002-2005 közötti időszakról. az valahogy a nagy elánnal bedobott 2006-os stigmatalálat óta valahogy elfelejtődött. nem kötelező bepótolni, csak nem ártana. az a bizonyos korábbi alfőmérnök eséllyel válaszolna valamit, és se nem azt, hogy "mak-mak", se nem azt, hogy "ezt se bontom ki, mert nem feltételezem, hogy megértenéd".

talán mert nem egy büdös, beképzelt bunkó.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.05. 08:19:53

@Kettes: Hogyne, és a mindenki számára pályázható pénzből elnyert pár tízmillió az ekvivalens a több százmilliárd elherdált(eufemizmus!) hitellel. Még szerencse, hogy te olyan elfogulatlan, független vagy. És még szerencse, hogy teli a börtön ezekkel a közpénzrabló tokaji orbánbérencekkel: Zuslag, Hagyó, Hunvald, stb., upssz, valamit benéztem volna?

Alfőmérnök 2011.08.05. 11:34:08

Te @mavo: , miért van az, hogy mindig csak a jobboldali sajtóban megjelenő cikkeket szeded ízeire? Pedig megtehetnéd ugyanezt a Népszabó, de még a HVG cikkeivel is, hogy a többit ne említsem. Ugyanilyen érvelési „hibák”, „csúsztatások” garmadával vannak tele. Miért nem feccölsz energiát ebbe is?
A személyes véleményem az, hogy nem csak a napi sajtóban megjelenő, hanem a közgazdaságtani (jellegű) publikációk 90% százaléka is tele van ilyen „hibákkal”. Miért? És itt elérkeztünk az evil overlord által is feszegetett kérdéshez. Azért, mert a közgazdaságtan nem tudomány – a természettudományok mércéjével mérve legalábbis nem az, még ha matematikai eszközöket is használ a magyarázatokban. Hogy baj ez? Annyiban igen, hogy hamarosan össze fog omlani az egész világgazdaság, és ebben a nagyokos közgazdászok felelőssége is fel fog merülni. És akkor lehet, hogy kiderül, hogy a Lórántoknak, Nagy Pongrácoknak, Korteneknek stb. volt inkább igaza.
Én szóltam.
(Szakolczait azért nem említettem, mert semmi „szélsőséges” nincs abban amit ír. Ha jobban kifejtett cikkére vagy kíváncsi íme egy:
www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=707&lap=0
Remélem ez elég „tudományos”.)

Tündér_Lala 2011.08.05. 11:43:57

Annyit akarok megjegyezni, hogy a nyugati világban kérféle elterjedt rendszer van, az amerikai és a nyugateurópai. Mindkettő működőképes, bár a világ jelenlegi bajai az amerikai rendszer túlhajtásából erednek. (Nevezetesen a szabadpiac és a vámok eltörlése vagy minimálisra csökkentése a termelés elvándorlását okozta (Európára is ráeröltetve) illetve az állam szabályozó szerepének elhanyagolása miatt a pénzügyi rendszer vadhajtásaival válságot okozott.)

A magyarországon neoliberálisnak nevezett gazdaságpolitika ennek a kettőnek olyan elegye, amelynek a kettő hátrányait sikerült egyesíteni. A szabadpiac hangsúlyozása, de a piac agyoncsapása a magas adókkal (amiért társadalom alig kap valamit) és a korrupcióval, a szociál politika olyan megoldásai, ahol lényegében nincs életszinvonalbeli különbség ha valaki munkából vagy segélyből él (sőt bizonyos esetekben a segély előnyösebb). A bűnhöz való viszony is hibás és kontraproduktív, lényegében a lumpen rétegek egyébként is gyenge lábon álló törvénytiszteletét, törvénykövető magatartását ássa alá. stb.,stb.
Ehhez társult a vezető réteg végletesen erkölcstelen (korrupt, tolvaj, maffiotisztikus) magatartása.

Nos ez a rendszer (mindegy, hogy minek nevezzük) minden szempontból rossz és hibás, kártékony (gazdaságilag, társadalmilag és tendenciáit tekintve). Ezért kell újragondolni, újraszervezni szinte mindent.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.05. 12:43:52

@Alfőmérnök:

"Te @mavo: , miért van az, hogy mindig csak a jobboldali sajtóban megjelenő cikkeket szeded ízeire? Pedig megtehetnéd ugyanezt a Népszabó, de még a HVG cikkeivel is, hogy a többit ne említsem. Ugyanilyen érvelési „hibák”, „csúsztatások” garmadával vannak tele. Miért nem feccölsz energiát ebbe is?"

egyszerű érvelési hibákkal valóban gyakran találkozhat az ember, csúsztatásokkal is, pl. nem is olyan túl régen írtam le egy hvg cikkről, hogy az totálisan félreértelmezte az imf 2005-ös vagy 2006-os jelentését (más kérdés, hogy utána helyesbítettek, míg lóránt szakértő nem helyesbített, inkább jött a másik szakértő bólogatni, hogy dejó), csak persze arra nem ugrottál. annak idején aczél endre egyik orbán ekézése céljából rittyentet ostoba álmatematikai levezetését nagyon durván darabokra szedtem, de az valószínűleg már archívumban sem található meg, és hát akkor sem voltál ott, hogy tiltakozz, miért szedem szét egy baller megmondóember baromságát.

másrészt akár egy csúsztatáshalmaz is még mindig kevésbé visszataszító, mint amikor egy bogárista szakember egy durva túlköltekezős időszak végén az időszak alatt nyomokban sem felelhető neolib gazdasági filozófiát ekézi (és közben le is írja a drága, hogy a hiányt nem a felelőtlen pazarlás okozta) - és mellesleg orrba-szájba csúsztat, ország-világ elé kitárva a paranoiáját. a hvg-ben nem nagyon fogsz paranoid szerzőkkel találkozni, a magyar hírlap/nemzet viszont tele van ezekkel meg nem értett zsenikkel. egy debreczenit meg speciel ugyanúgy nem szedek szét, mint egy átlagos bajerzsóttit, mert kurva sok van belőle, és mindig ugyanolyan hülye. bájerzsóttit még meg is védtem egy cikkéért, amiért mindenki leantiszemitázta.

nem tudok segíteni a csőlátásodon, ennyi.

picur3ka 2011.08.05. 12:56:54

Turul, egy amerikai komment neked, van ilyen tobb is, ezekrol a dolgokrol:

'What? Hillary Clinten lectures Hungary about democracy?

This must be a joke.

The US became during the past 20...30 years a basically undemocratic country, measured by the standards of the founding fathers. Or even by European actual standars, which are not that democratic in fact.

The US are now owned and ruled not by the electorate but by the rich, targeting to make them even richer. So Mrs. Hillary should better shut the heck up.'

kokoro 2011.08.05. 14:27:22

off:
sose gondoltam volna hogy az economist-ot olvasgatva keveredek a mandiner blogra, grat (-:

biobender 2011.08.05. 15:48:28

@picur3ka/mesterhazymiklospart: az ilyen kommentektol azert nem kell hasraesni. Ha megnezed az economist-et, talalsz ilyet Kinaval, de Burmaval vagy Sziriaval kapcsolatban is. Mindig oda lyukadnak ki, hogy az USA mekkora diktatura szemben Kinaval, Burmaval stb. ahol viragzik a demokracia.

Az illeto rendszerint vagy egy helyi funkci vagy egy teljesen eltevedt fazon.

biobender 2011.08.05. 15:50:47

@Dr. Zerge: Zuslag, Hagyó, Hunvald, stb., upssz, valamit benéztem volna?

Csak azt, hogy ezek mind a szocik alatt buktak le. Van hasonlo listad az elozo zorban kormany idejebol ?

evil overlord (törölt) 2011.08.05. 17:11:16

@Alfőmérnök: Nem véletlenül írtam a "tudományos igényt". Egy tudományos cikkben az ember fogalmazzon óvatosan, ott a mindig ugyanis az univerzális kvantort kell jelentse.

"az egészségügy, az oktatás és a tudomány megfelelő színvonala nélkül soha, sehol nem volt gazdasági növekedés és társadalmi fejlődés."
Nem volt megfelelő színvonala sem az oktatásnak, sem az egészségügynek a XIX. századi Európában (sem a XX. sz. végi Kínában). A tudomány színvonala más tészta, hisz épp az tette lehetővé az ipari forradalmat.

"A tapasztalatok szerint a fejlődés előfeltétele a nagyobb igazságosság is. Ezek szerint a neoliberális ideológia követése a fejlődés lehetőségétől fosztja meg a társadalmat."
A reagenomics és thatcherism során az igazságosság csökkent (az újraelosztás csökkentése által), mégis nagyobb volt a növekedés mint előtte. Az persze tagadhatatlan, hogy a dolognak kellemtelen következményei is vannak (inkább az USA-ban, mert a UK-ben a Munkáspárt gyakorlatilag megvalósította a szocializmust, aminek lebontása nem feltétlenül baj, bár ott is lett pár probléma):
- jelentős rétegek szakadtak le (pl. nincs eü. biztosítás)
- ugyan nem a neoliberalizmus tehet róla, hanem a katonai költekezés, de kb. ekkor kezdődött az USA eladósodása

A dolognak az a lényege, hogy a túlzott igazságosság (marxizmus) nem motiválja az embert a munkára, pl. "miért dolgozzak, ha a f@szomból is megélek", "a munkanélküli segély jár". A másik véglet a rablókapitalizmus, ami el tud jutni egy olyan szintre, hogy a munkás vagy öngyilkos lesz, vagy fellázad és felköti az összes burzsujt az első fára. E kettő között kell megtalálni az optimumot, mely az adott társadalom kultúrájától függ (pl. US inkább a neolib, HU inkább a szocdem gazd. politikához áll közelebb).

BTW, a Széll K. terv olyan neolib gazd. politika, hogy Bokros is megirigyelhetné. Azonban egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy a Sz.K. terv jó, ui. most már tényleg nincs nagyon mit spórolni a magyar szoc. rendszeren (nem spórolni kellene, hanem a meglevő forrásokat értelmesebben kellene felhasználni), és ha nem jön össze az általa remélt növekedés, akkor felesleges áldozatokra kényszerítették a társadalmat.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.05. 19:11:15

@Dr. Zerge: Legfeljebb a te világodban bizonyíték Orbán és haverjai ártatlanságára, ha Orbán ügyészsége megtagadja a nyomozást az ügyeikben. Legutoljára Balázs képviselő zsarolását poltolták el, ártatlan ő, ne is firtassuk. Ennyit az ekvivalenciákról.

Lew Archer 2011.08.05. 19:45:51

@evil overlord:

Lehet elnevezéseken vitatkozni, de a lényeg nem ez. Volt ugyanis jól definiálható mainstream közgazdasági iskola az elmúlt 20 évben, amely gyakorlatilag bírálhatatlan volt és befolyása a politikai döntésekre felülmúlta bárkiét. Az értelmiségi közgazdászat nagyon is homogén elveket sulykolt, és volt néhány fő vonala, ami alapvetően meghatározta a kialakult gazdasági struktúrát. Ennek alapelve az exportra történő termelés erőltetése volt, párhuzamosan a fogyasztás importból történő ellátásának protekcionista támogatásával, a külföldi tőkebefektetés hangsúlyos előnyökhöz juttatása mellett.
A függetlenségpárti jobboldali kritika nagyjából ezt nevezi " neoliberális " gazdaságpolitikának, ami meglehet, pontatlan vagy félreérthető terminológia, ám ez nagyjából szóhasználat kérdése, amire nincsenek kötelező előírások. A lényeg, hogy elég jól azonosítható és körülhatárolt gondolatvilágot nevez meg és bírál.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.05. 20:28:01

@biobender: Értem, tehát mivel a sok szoci tolvaj a szocik alatt bukott le: a szocik becsületesek. Okos nem vagy, de valami más biztosan...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.05. 21:04:31

@Dr. Zerge: Megint egy nagyképű büfi? Volt már, hogy ez bejött?

SvenH. (törölt) 2011.08.06. 01:11:43

"hogy ne legyen 13. havi nyugdíj, hanem azt hogy legyen 14. havi is"

ha klasszikus akkor pontosan!!!

"Amennyiben megvalósul a Fidesz járulékcsökkentési programja és ennek nyomán több százezer új munkahely jön létre, kitűzhetővé válik a 14. havi nyugdíj bevezetésének célja - mondta a volt miniszterelnök a Változás 2006 című országértékelő beszélgetésen."

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.06. 05:31:19

@SvenH.:

ha klasszikus, akkor pontosan. a 14. havi nyugdíjról a fidesz törvénytervezetet nyújtott be 2006-ban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.06. 05:42:31

@Lew Archer:

az elpetizmusban az kettősség a nagyon durva, hogy minden bizonnyal roppant felemelő érzés lehet ilyen kibaszott jónak lenni, ugyanakkor elég sajnálatra méltóan ostoba kívülről szemlélve.

"Az értelmiségi közgazdászat nagyon is homogén elveket sulykolt"

egy nagy lószart, már ha a megfigyelő nem az elpetek családjába tartozik, és nem hiszi azt, hogy pl. bokros és lászló ugyanazt sulykolja. és akkor még csak sárfészkünk közgazdászait vettem elő, és csak kettőt.

(elkezdtem érveket írni, de minek)

Lew Archer 2011.08.06. 06:50:11

@mavo:

Ki volt olyan fővonalú közgazdász, aki nem a külföldi tőkére alapozott exportközpontú gazdaságot erőltette?

Mindenesetre, ha bárkinek volt befolyása a tényleges gazdasági folyamatokra, azok az exportorientált termelés hívei voltak, mivel teljesen exportfüggő gazdaság alakult ki Magyarországon. Olyannyira, hogy 2009-ben vissza is vágta a hazai ipart az európai visszaesés.

"2009.06.12. 9:10
Áprilisban az ipari termelés éves szinten 27,1 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 25,3 százalékkal esett vissza. A termelés volumene az év első négy hónapjában 23,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.
.
.
2009 első négy hónapjában az exportkereslet drasztikus visszaesése következtében az ipari export 27,3 százalékkal, áprilisban 30,8 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten."

profitline.hu/hircentrum/hir/136647/Haldoklik_a_magyar_ipar

A magyar gazdaság állapota továbbra is az export mennyiségétől függ, ami teljesen kiszolgáltatja a nemzetközi folyamatoknak.

"Tekintettel azonban arra, hogy a világgazdaság - és ezzel együtt a legfőbb exportpiacnak számító német gazdaság - növekedési üteme lassul, kérdés, hogy a jövőbeni monetáris tanácsi üléseken nem esik-e majd több szó a külső kereslet esetleges meredekebb visszaesésének potenciális kockázatairól, annál is inkább, mivel a felzárkózó térségben kevés gazdaság függ jobban az exporttól, mint a magyar - fogalmaztak a Barclays Capital londoni elemzői."

m.privatbankar.hu/cikk/jegybanki_kamatcsokkentes_szinte_kizart_43819

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.06. 08:27:39

@Lew Archer: Miért, ki volt olyan fővonalú közgazdász, akinek volt jobb ötlete? Neked van? Találjunk olajat Cibakháza alatt? Gyarmatosítsuk Hongkongot? Aknázzuk ki a friss diplomás pázmányosok IT-tudását?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 08:28:51

@Kettes: Nagyképű, ja, mert nem állok le vitatkozni a képzelt ostobaságaiddal. Ecsémhúgom én leírtam, amit gondoltam, neked nem sikerül elolvasni, megérteni. Hogy mert ennyire nem is tudsz, vagy mert beteg vagy, nem az én gondom. De kérlek, ne baszkuráld már a nickemet folyton!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 08:58:49

@Lew Archer: Már bocs, de ha nem a kültőke, akkor mi a nyű, és ha nem export, akkor mi a franc? Csikós-gulyás-plattensee vonalon nem áll meg a magyari büdzsé. Tőke meg ebben az országban bizonyos történelmi sajnálatosságok okán még mindig nem nagyon van. Tényekkel - hogy pölö a magyar egy kicsi, nyitott, tőkehiányos gazdaság, számottevő nyersanyagvagyon nélkül - szvsz nem érdemes vitatkozni. Arról már lehetne, miazhogynagyonis, hogy mit, hogyan. Hogy az olcsó vagy a képzett munkaerővel szállunk-e be a versenybe, hogy komplett iparágakat telepítünk-e le, vagy megpróbálunk-e az adottságainknak legmegfelelőbb területekre tőkét vonzani, hogy csak multikban gondolkodunk , vagy mellettük (mert nélkülük biztos nem megy) azért marad figyelmünk a KKV-kre is.

(És akkor most tegye fel a kezét, aki szerint Hoffmann Rózsa a jólképzett munkaerő, Jakab István a minőségi mezőgazdaság, vagy egyáltalán, a magyar közszféra, mint olyan a tisztességes és értelmes vállalkozásfejlesztés a jövőorientált K+F záloga volnának! Természetesen az is tegye fel a kezét, aki szerint mindezek Fletóék alatt jobban mentek - de az mindkettőt, és ne mozduljon...)

Pelso.. 2011.08.06. 09:30:53

@Dr. Zerge: Dehogy nyű, hanem pl. a családi gazdaságok, a vállalkozásbarát gazdaságpolitika, a kkv-k támogatása, az egészségügy, mint húzóágazat, az egykulcsos szja világsikere)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 09:47:54

@Pelso..: Ugye viccelsz? Családi gazdasághoz nem kell tőke? És van nekik, tényleg? Ha nincs, honnan lesz?

Eü, mint húzóág? Talán inkább az ág is húz...

Egykulcsos SZJA, mint megoldás? Világsiker? Erről mondjuk a svédek is tudnak? És mit is old meg ez az egykulcsos SZJA? Megoldja a nagyipari méretű ÁFA-sumákolásokat? Megoldja a vállalkozásokat nyomorító mindenféle adó és járulékprést? Megoldja az munkabért terhelő eszméletlen járulékterheket? Lófaszt.

Pelso.. 2011.08.06. 10:15:56

@Dr. Zerge: Természetesen viccelek, mindössze felidéztem a forradalmi kommunikáció néhány gyöngyszemét.
Szerintem is csak az export -elsősorban mezőgazdasági-,
valamint esetleg a turizmus hozhat némi fellendülést.
A külföldi befektetőknek pedig akad egy csúnya tulajdonsága: nem tolnak pénzt olyan országokba, ahol az elemzőik véleménye alapján kicsi a politikai és gazdasági stabilitás, a gazdaságpolitika nem vállalkozásbarát, valamint az aktuális hatalom ezekkel kapcsolatos kommunikációja képmutató.

Lew Archer 2011.08.06. 10:30:46

@Dr. Zerge:

A hazai gazdaság például termelhetne részben hazai piacra. Erre ma nem alkalmas, mert jelentős részben félkész terméket állít elő. A fővonalú közgazdaságtan egyik hazai gazdasággal kapcsolatos alaptétele egy torz következtetésen alapul. Azt mondja, hogy a magyar gazdaság behozatalra szorul, és ebből az következik, hogy ne is igyekezzen hazai piacra termelni. Ez egy rossz mondat, mert ugyan nyilvánvaló, hogy nem tudunk lószartól a részecskegyorsítóig mindent előállítani, de a hazai gazdaság egy része igenis termelhet hazai piacra, és a nemzetközi ingadozások idején annyival beljebb vagyunk. Figyeljen a 2009-es számokra, az ipari termelésben 27,3 %-os exportvisszaesés a teljes volumenben 23,5 %-os visszaesést okozott.

A tőkehiány pedig nem fátum. A hazai tőkehiánynak az egyik eredete, hogy a rendszerváltás után szinte a teljes magyar ipart a kukába dobtuk, ami részleges elavultsága mellett bázisa lehetett volna egy korszerű és hazai igényeket részben ellátó iparnak. Az érte kapott privatizációs bevételek nagyságrendekkel alatta maradnak egy újbóli telepítés költségeinek, ami a magyar gazdaság brutális tőkevesztését jelentette akkor. A jelen problémák nagyrészt ott születtek, amikor a privatizált gyárak berendezéseit az új tulajdonos faltól falig elhordatta a méhesbe, az épületeket pedig kiadta importcégek kereskedelmi raktárainak.
Ezen már nem tudunk segíteni, de ennek megfontolása rámutat arra, hogy a tőkehiány nem örök végzet, hanem rossz működések eredménye, ami ellen lehet tenni.

Lew Archer 2011.08.06. 10:33:01

@Pelso..:

Hová akar exportálni, amikor a partnerek válság idején nem vásárolnak?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 10:48:58

@Lew Archer: Mégis hogy versenyezhetne a honi könnyűipar Kínával, Vietnammal, Indiával, Pakisztánnal, Hátasztánnal, Naésasztánnal, meg faszom tudja még ki mindenkivel, ahol se nyugdíj, se TB, csak szarér-hugyér gyerekmunka napi 20 órás műszakokban? Vagy van ez a globális izé, meg az Eu a mindenféle szabad áramlásokkal, és akkor nincs érdemi könnyűipar mifelénk, vagy nincs - hogy akkor mi van, az béljóslás, ráadásul a vasfüggöny meg KGST miatt azt sem nagyon tudjuk, hogy a nagy globális izé, meg a szabad áramlások előtt mire lehettünk (volna, igazán, önállóan) képesek.

Az meg külön vicc, hogy ha mindez nem így volna, akkor a belső piac eltarthatná ezeket a könnyűiparokat, meg etetné a központi költségvetést, és még a fogyasztókat is megajándékozná legalább a jelenlegi életszínvonallal és juttatásokkal. Ez kérem nonszensz. Nem közgazdasági, szimplán matematikai.

Az jó hír, hogy nem fátum, mégis sok-sok évtizede már, hogy konstans nincs tőkénk. Biztos sokat segít, ha tudjuk, hogy pölö az elmúlt húsz évben mit kúrtunk el, de ettől még nem lesz holnapra tőke. Meg holnap utánra sem.

Mindettől természetesen a jelenlegi GDP- és növekedésmániás, fogyasztásbuzi közgazdasági világámokfutás sem lesz értelmes, vagy jó dolog. Csak hát nézzünk már a térképre, vegyük már észre, mi mindennek vagyunk kiszolgáltatva, és utána ötletelgessünk talán...

Lew Archer 2011.08.06. 10:59:01

@Dr. Zerge:

Már ne haragudjon, de ki beszélt könnyűiparról?

A jelek szerint vannak cikkeink, amit exportálunk, mégpedig elsősorban euroövezeti piacra. Ha exportra jó minőségben és gazdaságosan tudunk termelni, akkor hazai piacra miért ne tudnánk?

Lew Archer 2011.08.06. 11:04:01

@Dr. Zerge:

Egyébként az öltönyei vietnamiak? Ugye nem.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 11:27:49

@Lew Archer: Őőőő, most jól összevartál, ezt jól benéztem, nyilván te a Lenin Kohászati Művek termelésének látod a fizetőképes belpiacát. Ez így mindjárt más. Minden háztartásba havi egy tonna vasat! De nem ám félkészet, rendesen feldolgozottat!

Másnapos vagy, vagy valami eszi a agyadat?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 11:36:02

@Lew Archer: Az én öltönyvásárlásaim két okból nem tartják el a honi ipart. Egyrészt 10 évente veszek egyet, másrészt akkor viszont csináltatom - ezért kiesik a vietnámi olcsóság, a kétszeri próbálással oda a gyereknmunka versenyelőnye. Így hiába itthon készíttetem, a mikroszkópikus volumen semmiféle gazdasági fellendülést nem fog megalapozni. Tömegeknek, tömegtermelés, ebben nem versenyképes ojrópa.

Más példán:
Hiába van pár értelmes ember, aki nem vesz 30.000 alatt cipőt(mert tudja, hogy fogalmilag az alatt nincs hordható lábbeli), ez nem oldja meg azt a gondot, hogy minden proli 3.000-ért akar. És hiába szar az a 3.000-es, cipőnek látszik, hát veszik. De ilyen cipőnek látszó fost ojrópa a munkaerő ára miatt egyszerűen nem tud versenyképesen létrehozni. Csak fogyasztani vágyó tömeget tudunk prezentálni.

És akkor leszel kedves ezt a teljes _könnyűipari_ skálán végigvenni önállóan.

Lew Archer 2011.08.06. 11:56:10

@Dr. Zerge:

Még mindig nem mondta el, mit akar csinálni az exportcikkel, amikor a külföld nem akar vásárolni.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.08.06. 12:10:54

@Dr. Zerge:
maga nyomorék, hogy méretre csináltat öltönyt, vagy előkelő ember? :)

Lew Archer 2011.08.06. 12:10:58

@Dr. Zerge:

Amúgy pedig, gondolom szándékosan kikerüli a kérdést, ezért még egyszer felteszem: ha az euroövezetbe tudunk jó minőségben és versenyképesen exportálni, akkor a magyar piacra miért is nem tudunk termelni?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 12:12:37

Miért is kéne ezzel nekem molyolnom?

De majd te biztos jól elmondod, hogy mihez kezd több tízezer Suzukival, Audi TT-vel, egyéb importcikkeinkkel a belpiac. Vagy jobb években a gabona- és, gyümölcsfeleslegünkkel.

Vagy elmondod, mik is volnának azok a magas feldolgozottságú termékek, amit az importszemetekkel versenyképes áron előállnak itthon. És amik csak úgy vonzzák a tőkét. Mondjuk faszom se érti, ha ennyi jó tipped van, miért is nem esel neki a profit lefölözésének. Biztos valami altruista gesztus ez, hagynád a többit boldogulni, csak hát az mind hülye, úgy látszik...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 12:18:32

@málnási: Nekem, kérem, ez a hobbim, szórom a pénzt két kézzel, cipőre, ruhára. Nem érheti be mindenki fallangista egyenruhával, kellenek piperkőcök is.

Lew Archer 2011.08.06. 12:26:32

@Dr. Zerge:

Volt Magyarországon szerszámgépgyártás, autóbuszgyártás, mozdonygyártás, vasúti kocsi gyártás, síngyártás, ami elsősorban a saját szükségleteket fedezte. És még lehet is, ha a beszerzéseknél figyelembe veszik a hazai ipar támogatásának igényét.
Arról hallott-e már, hogy német cégeknél német autót vesznek, pedig olcsóbb a koreai?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 12:40:19

@Lew Archer: Volt. Volt KGST is. Meg vasfüggöny. Voltam bátor már említeni.
A mai export nem ebből áll, mert a felsoroltak gyakorlatilag nincsenek is - némi buszgyártás és -export van. És egyébként ki a tököm venne szerszámgépet itthon, ha egyszer a könnyűipar köszönte szépen kiköltözött egész ojrópából?

Egyébként volumenében a felsoroltak ma lófaszt se jelentenek a nemzetgazdaság külkereskedelmi mérlegében.

Az uralkodó mai magyar exportcikk a szutyuki stift, meg az ódi tt, meg a mindenféle gumiabroncs, meg effélék. Mi a faszt csinálna ezekkel a belpiac, he?

A belpiac javarészt közlekedik, zabál, öltözködik meg lapostévé-mobiltelefon-turmixgép vonalon fogyaszt. A két első eléggé adott ügy - olajunk nincs, olajtársaságunk meg jövedéki adónk igen, mezőgazdaságunk, élelmiszeriparunk volna, ha azok a kurva szabad áramlások nem tennék tönkre - a többiben európa nem tud versenyképesen gyártani. Ha te igen, akkor nosza, rajta!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 12:48:08

@Lew Archer: Ja, és a németek meg az autóik.

Én bírnám, ha szutyuki placcs lenne az összes állami, önkormányzati hivatali autó. Tényleg. Sőt, Tata nanót az államtitkári ülepek alá! Pláne bírnám, ha a mindenféle cégautók is így kalibráltatnának. Mert én csak a szükséges mértékig szeretném adóban, szolgáltatás vagy áru árában mások furikázását finanszírozni. De nem gondolom, hogy ez nemzetgazdasági szinten jelentős tétel volna. És annyiféle autót mi nem gyártunk, hogy mindenüvé találjunk elégségesen alkalmas járművet, van ahol nem csak egy db hivatalnok vagy alkalmazott mozgatása a feladat. Anémeteknek ez mindenhogyan könnyebb dolog.

Lew Archer 2011.08.06. 12:51:48

@Dr. Zerge:

Ostobaságokat ír, egy ország felhasználása nem csak a lakossági fogyasztásból áll. Hogy magának fogalma sincs arról, mi minden áru mozog az országban, és ebből mi mindent nem kéne okvetlenül külföldről venni, az pedig nem szempont.

Lew Archer 2011.08.06. 12:58:08

@Dr. Zerge:

Kifejtem a német autós példát, mert látom, nem érti.

Van mondjuk egy autóbusz vagy egy vasúti kocsi beszerzés. Lehet magyart venni és a hazai megrendelésállományt növelni vele, meg lehet külföldit.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.08.06. 12:58:44

@Dr. Zerge:
na, megnézném a maga rákóczi téri eleganciáját! :)

Lew Archer 2011.08.06. 13:02:58

És még mielőtt az alpári sarkításokat elővenné, nem, nem önellátó Magyarországra gondolok, hanem annak az abszurd helyzetnek az enyhítésére, hogy az ország exportál, a szükségleteit pedig nagyrészt importból fedezi, holott képes lenne bizonyos részeket saját termeléssel lefedni és ezáltal a kiszolgáltatottságát valamelyest csökkenteni. Ami kiszolgáltatottság valami miatt maguknak nagyon szívügye.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 13:06:16

@Lew Archer: Akkor várom tovább türelmesen, hogy mit is kéne gyártani annak a belpiacnak.

Eddig ott tartunk, hogy buszt, mozdonyt, szerszámgépet. Utóbbit komoly mennyiségben nem kér a piac -ezt nem vagyok hajlandó tovább taglalni -, talán abban megegyezhetünk, hogy a mozdony- és egyéb vasúti szükségletünk sem komoly volumen, a buszgyártásban meg hiába is értünk egyet, valamiért nem érkezik komoly tőke ilyen céllal, ki tudja, tán nem bízik senki abban, hogy valaha is jelentős mennyiséget venne a BKV, és tsai.

Szóval mik lesznek azok a belpiacon kurrens, itthon versenyképes áron gyártható valamik, amik tőkét vonzanak a magas színvonalú gyártás indításához?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 13:07:21

@málnási: Nem képzeli, hogy még ott lakom? Azok után, hogy hajszál híján bekonspirált egy biciklibótba?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 13:12:22

@Lew Archer: Ne viccelj már, a Máv igényeire nem éri meg semmiféle gyártóüzemet építeni, működtetni. Ez egy 10milliós ország, a németek több, mint 8szor ekkorák. A vasútjuk meg sok mindenük meg ennél is nagyobb aránnyal mérhető hozzánk.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.06. 13:14:47

@Lew Archer: Jaj, kisfaszom, te paranoid seggfej, hát beszélgessen veled a területileg illetékes rabbi, oszt' többesszámozzál, meg szívügyezzél avval!

Lew Archer 2011.08.06. 13:20:13

@Dr. Zerge:

Most mit vár tőlem? Üzleti terveket fektessek föl sorjában? Magának? Miért?

Lew Archer 2011.08.06. 13:26:52

Itt nem az az érdekes, hogy én itt tudok-e abszolút hozzá nem értők számára kikezdhetetlen megoldásokat írni 4 sorban. Itt az az érdekes, hogy amiről szó volt, az exportvezérelt gazdaság erőltetése, amit ma is bőszen védelmeznek, az 2009-ben látványos visszaesést hozott egy közepes méretű válság idején. Ezek pedig tények.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.06. 16:01:48

@Lew Archer: Te nagyon hulye....
A magyar buszgyartasnal exportvezereltebb iparag keves volt. Nagyjabol ezer buszt szivott fel a magyar piac, es evi 13000 busz felett gyartott az Ikarus a nyolcvanas evekben. Kb. annyit mint az NSZK. Kellett hozza a KGST piaca.

Tündér_Lala 2011.08.06. 16:59:08

Természetesen az exportra szükség van. De hogy ne kezdjünk el hazai igényre vasúti kocsit vagy buszt gyártani, mert a magyar piac kicsi, az marhaság. De még mennyire el kell kezdeni és ha jót sikerül gyártani, akkor exportálni is kell (referenciaként pedig mutogatni a MÁV vagonjait.)
Ha pedig a nyugat nyomtalanul felszámolta a magyar ipart one zsenír, akkor a magyar közbeszerzéseket úgy kell irányítani, hogy azokat - ha csak egy mód van rá - magyar cégek nyerjék.
Ezzel a szemlélettel soha semmibe ne kezdjünk, mert olcsóbb és egyszerűbb valamint kockázatmentesebb mindent megvenni. Csak MIBUL ?

Lew Archer 2011.08.06. 17:14:02

@jotunder:

Miről beszélsz? Én ezt tudom. És?
Ebből talán az következik, hogy most ne gyártson hazai piacra sem?

Lew Archer 2011.08.06. 17:57:41

@Tündér_Lala:

"Köztudott, hogy a hazai buszállomány cseréje igencsak időszerű: jelenleg megközelítőleg 10 000 autóbusz szállít utasokat hazánkban, ezek 67 %-ban 10 évnél, 30 %-ban 20 évnél idősebbek. Az elkövetkezendő három évben éppen ezért várhatóan közel 3000 járművet cserélhetnek le a szolgáltatók országos szinten. "

www.portfolio.hu/vallalatok/cegauto/egy_busz_negy_munkahelyet_teremt.153366.html

Mivel egy busz beszerzési költsége 50 mFt körül van, az elkövetkező 3 évben ez 150 milliárd Ft árbevételt jelent a szállítóknak, nagyon nem mindegy, hogy hazai munkaerőnek és beszállítóknak lesz ebből munka vagy másoknak. Ez már a jelentős tétel kategória. Ugyanígy a MÁV esedékes járműbeszerzései.

"Monszpart Zsolt, a MÁV-Start vezérigazgatója szerint nemcsak a meglévő IC-kocsik felújítási programja folytatódik, hanem városközi motorvonatok beszerzése is napirenden van.
.
.
Monszpart Zsolt szavait hallva azt mondhatjuk, hogy az július 22-én kelt cikkünk szerzőjének jóslatai részben már biztosan beváltak: IC-kocsikból és -motorvonatokból is be szeretne vásárolni a MÁV-Start, több versengő gyártó is részesedhet majd az üzletből."

iho.hu/hir/jarmutenderek-osszel-ic-kocsi-es-motorvonat-is

iho.hu/hir/verseny-a-mav-ic-jarmuveiert

Nagy pénzek vannak ebben is, ha mindet külföldi cég viszi el, nem forog vissza az ország gazdaságába:

"A dunakeszi társaság számításai szerint típustól függően jelenleg 1,5-2 millió euróba kerül egy-egy új, korszerű IC-kocsi beszerzése. A felújítási költség viszont csak 800 ezer euró körül van, és a felújított vasúti járművek 25-30 évig forgalomban lehetnek."

www.ujszechenyiterv.info/2011/04/%E2%80%9Emagyarositjak%E2%80%9D-a-harmadik-generacios-intercityket/

Pelso.. 2011.08.06. 18:18:00

@Lew Archer: Vásárolnak, csak felét sem.
Elsősorban nem eladni nehéz, hanem a termelőkkel egyezkedni; a hazai terméket versenyképessé tenni.
A válság csak részlegesen gyengítette a hazai árú pozícióját, sajnos több s folyamatosan felbukkanó problémát okoz az ingadozó minőség és már középtávra is tervezhetetlen ár, szállítási anomáliák, minőségbiztosítási rendszereket elfogadtatni, stb.

A pártszlogenekből ismerős, belső piaci piaci fellendülést (mely ma csak erőltetett ill. költségvetésből-hitelből finanszírozott lehet, figyelmen kívül hagyva a mai vásárlói potenciál minimális mértékét ) várni egyenértékű a sült galamb-tátott száj effektussal.

Lew Archer 2011.08.06. 23:01:40

"A Financial Times cikke szerint a legnagyobb fertőzési hatás a kereskedelmen keresztül a reálgazdaságban jelentkezne. A megszorító csomagok, valamint a gyenge hangulati mutatók aggasztóak a nyugat-európai gazdasági növekedésre nézve, és ez negatív hatással lehet a nyugati exportra érzékeny kelet-európai gazdaságokra. Ezért az RBS közgazdásza szerint régiónk lemaradó lehet a növekedésben a feltörekvő piacok között. Ez ugyanakkor - véli az elemző - arra fogja ösztönözni a térség döntéshozóit, hogy új növekedési forrásokat találjanak, elsősorban a belső kereslet élénkítésén keresztül."

www.cib.hu/ebroker/hirportal/makrogazdasagi_hirek/index?isFlashCompliant=true&session_id=xiinpEsshZG9capIediknto5&flashVersion=0&b=64&w=800&h=600

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.07. 09:47:33

@Dr. Zerge: Nem kívánságműsor, cicanaci. Leírtál egy farokságot, kiforgattam, erre elkezdtél nagyképűsködni, mintha a szavaid isteni kinyilatkoztatások lennének. Nagyképű, komolytalan hülyeségeket beszélsz, vedd már észre magad.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.07. 09:55:52

@Kettes: Ez utóbbit pontosítanám: a Lew Archerral folytatott vitában igazad van, te seggfej. :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.07. 12:02:57

@Kettes: Akkor most leszel kedves tételesen, vagyis
lett volna az a farokság, he? (Mert én csak olyasmire emlékszem, amit én ugyan nem írtam, de te nagy vehemenciával tulajdonítottál nekem.) Egészen addig magasról leszarlak, hiába udvarolgatsz (lám, lám, kognitív disszonancia, általában előbb-utóbb így járnak a hozzád hasonló idióták).

Pelso.. 2011.08.07. 18:52:37

@Lew Archer: Vajon vásárlóerő honnan lesz a belső piac élénküléséhez?

Lew Archer 2011.08.08. 19:12:52

@Pelso..:

Rengeteg cikkre van belső kereslet és hozzá tartozó vásárlóerő is. Mindazt fel lehet sorolni, amit importból szerzünk be és itthon is elő lehetne állítani. Itt van például a cukorgyártás.

"A VM közleményében ismerteti: Magyarországon a rendszerváltozás idején még 12 cukorgyár működött. A privatizáció során az üzemek külföldi tulajdonba kerültek, majd az EU 2006-os reformjával visszaszorította a cukorgyárak termelését. Mára mindössze egy, külföldi tulajdonban lévő cég működik Kaposváron, ahol csupán a hazai cukorszükséglet harmadát állítják elő. A szocialista kormányok idején az uniós csatlakozáskor kiharcolt – 402 ezer tonnás – magyar cukorkvóta 75 százalékát visszaadtuk Brüsszelnek. Az évi cukorfogyasztás 300 ezer tonna körüli, így a hazai gazdaság importra szorul."

www.elelmiszer.hu/ipar/cikk/kezdik_vizsgalni_a_magyar_cukoripar_halalanak_okait

Ami pénzt cukorra kiadunk, az hazai munkahelyeket tarthatna fönn külföldi cégek helyett. Ez az áremelkedések előtti bruttó 200 tehát nettó 160 Ft/kg árat és 200 ezer tonna importot figyelembe véve 32 milliárd Ft, ami 100% kereskedelmi árrést figyelembe véve is 16 milliárd Ft árbevétel a szektornak.

És sorba lehet menni szépen a magyar gazdaságon ilyen módon, a leépített hazai kapacitások egy csomó belső fogyasztást lefedhetnének. Sok ilyen 16 milliárd Ft van.

Cukor ügyben már mozgolódnak a gazdák.

"A rábaközi cukorbizottság legutóbbi ülésén már felvidéki, dél-alföldi és Komárom megyei gazdák is részt vettek. Megkezdődött a lehetséges termőterület felmérése és a szövetkezés szervezése.
Hétfőn Csornán az úgynevezett cukorbizottság ülésén a rábaközi gazdákhoz már felvidéki, Komárom megyei és dél-alföldi termelők is csatlakoztak."

www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/orszagos_egyuttmukodes_a_cukorgyarert/2223932/

evil overlord (törölt) 2011.08.09. 13:22:03

@Lew Archer: "Ennek alapelve az exportra történő termelés erőltetése volt, párhuzamosan a fogyasztás importból történő ellátásának protekcionista támogatásával, a külföldi tőkebefektetés hangsúlyos előnyökhöz juttatása mellett."
Az értelmesen csinált export sokat tud használni egy rossz állapotban levő országnak, elég csak a 2.vh. utáni Németországra, Japánra és később D-Koréra gondolni.
A protekcionizmus épp az import ellen szokott irányulni.
Honnan szerzett volna tőkét az ország? Vagy privatilzál, vagy hitelt vesz fel, vagy zöldmezős beruházásra csalogatja a külföldi tőkét.
(Az nyilvánvaló, hogy a tényleges megvalósulás a családi ezüst elherdálása volt, de értelmesebben is lehetett volna privatizálni.)

Pelso.. 2011.08.09. 21:02:30

@Lew Archer: Ja, csakhogy tudomásul kell vennünk, szolidaritás ide, protekcionizmus oda, a vásárlóerő az olcsóbb terméket választja, sajna ár alapján differenciál.
Vagyis, pillanatnyilag versenyképes a hazai áru a hazai piacon? - sok esetben nem, ahol a kereskedők hosszú távon forgalmazni tudják az importot.
A cukor kérdés kicsit komplexebbnek gondolom, (szégyenletes s nagyon sötét dolgok folytak ott), helyette talán a textilipar egésze..

Lew Archer 2011.08.09. 21:47:39

@evil overlord:

Érdekes folyamat volt ez. Amikor beindult a külföldi tőke beáramlása és az exporttermelés, a beszállítói igényeket egyszerűbb és rövid távon jövedelmezőbb volt import áruk kereskedelmével megoldani, mint saját termeléssel vesződni, ami gonddal jár, szemben a vétel-eladás tiszta és száraz érzésével. Egyszerűbb volt a gyárat bezárni és 30% árréssel külföldi árut eladni, mint a termelés ezer nyűgjével foglalkozni. Minden rövid távú érdek ebbe az irányba mutatott akkoriban, összeesküdni se kellett. A gyárat privatizált tulajdonosnak egyszerűbb volt kereskedni, mint gyártani, vagy még egyszerűbb a kiürített épületet kereskedelmi raktárnak bérbeadni. A bankoknak biztonságosabb és kényelmesebb volt rövid távú likviditásfinanszírozást folytatni, mint termelési fejlesztést finanszírozni. A külföldi gyártónak pedig megérte komoly viszonteladói kedvezményeket adni, hogy a magyar konkurrencia eltűnjön. Szomorú és érthető történetek voltak ezek. Még szomorúbb, hogy a gazdaságpolitika nem ismerte fel vagy nem vette tudomásul az ebben rejlő veszélyeket.
Ez a működés ugyanis pontosan addig a napig tart, amíg töretlen a működőtőke beáramlása és az export.

Lew Archer 2011.08.09. 21:58:21

@Pelso..:

Nem szolidaritás ez, hanem nyers érdek. Ha a cukorrépatermelő parasztnak bevétele van, az jó a mobilszolgáltató marketing-menedzserének, mert akkor a paraszt gyakrabban vesz feltöltőkártyát a lányának, jó a traktoralkatrész-utángyártó cég tulajdonosának és dolgozójának meg a gépszerelőnek és így tovább. A brazil cukorrépatermelő nem vesz magyar üzletben semmit. A nagy árelőnyök értékelésénél ezt sem szabad elfelejteni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.09. 22:03:39

@Lew Archer:

"Cukor ügyben már mozgolódnak a gazdák."

höhö, pont ők, akik lelkesen adták el anno a kvótáikat, aminek a következtében szűntek meg azok a bizonyos cukorgyárak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.09. 22:20:42

@Lew Archer:

"Amikor beindult a külföldi tőke beáramlása és az exporttermelés, a beszállítói igényeket egyszerűbb és rövid távon jövedelmezőbb volt import áruk kereskedelmével megoldani, mint saját termeléssel vesződni, ami gonddal jár, szemben a vétel-eladás tiszta és száraz érzésével. Egyszerűbb volt a gyárat bezárni és 30% árréssel külföldi árut eladni, mint a termelés ezer nyűgjével foglalkozni."

ó, az élet milyen egyszerű. az emlegetett gyárak túlnyomó többsége nem volt már eleve csődben, nem állítotak elő drágán, elavult, keleti piacra szánt termékeket, tengernyi pénzük volt korszerűsítésre, és hegyekben állt a korszerű know how .

a posta távközlési osztálya azért került a telekom tulajdonába, mert nem volt kedvük szolgáltatni, és nem azért, mert nem volt sem pénz, sem szakképzett munkaerő a nevetségesen kicsi és nevetségesen elavult hálózat fejlesztésére. (1990 magasságában a postánál még böszme, relés telefonközpontok is voltak ám)

persze lehetett volna úgy is, hogy nem privatizáljuk a távközlést, hanem toldozgatjuk, és akkor nem 2000 körül lett volna meg az 1 milliomodik mobil előfizetés, hanem 3-4 évvel korábban, adsl meg szinte sehol sem lenne.

Lew Archer 2011.08.09. 22:20:49

@mavo:

Hát ezt meg honnan?

A gyártók adták vissza a kvótákat, nem a gazdák.

"A kvótavisszaadás ösztönzése

A kvótavisszaadás ösztönzése végett kezdeményezett szerkezetátalakítási kifizetések bevezetése a magyarországi cukor gyártókat is piaci helyzetük átgondolására késztette. A reform előtti években Magyarországon még öt cukorgyár működött a Nordzucker (két gyár), Agrana (két gyár) és Eastern Sugar (egy gyár) érdekeltségében. Közülük az Eastern Sugar a reform életbelépésekor azonnal a kvóta visszaadása mellett döntött. A Nordzucker és az Agrana a reform második évében hatrozott egy-egy cukorgyár bezárásáról."

2008-02-15

www.agraroldal.hu/cukorpiac-rendtartas-reform_cikk.html

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.09. 22:36:38

@Lew Archer:

"2006-ban először a leghatékonyabb kabai üzem szűnt meg, itt a gyártulajdonosok döntöttek így (fő tevékenységükre, a nádcukor-finomításra szűkítették profiljukat). Ekkor még a piacon lévő két másik cukorgyár nem akart kivonulni, de a cukorrépa-termelők jobb belátásra bírták őket. Az uniós cukorreform ugyanis a termelőket is érdekeltté tette a tevékenységük felszámolásában.

Egyszerűen az történt, hogy a kvótavisszaadással járó eurókból a répatermelők is kaptak, ezért – az eseményeket közelről figyelő forrásunk szerint – néhány hangadó répatermelő egyszerűen bojkottálni kezdte a cukorgyárakat: az áraktól függetlenül nem voltak hajlandóak megkötni a 2008. évi termelési szerződéseket a cukorgyárakkal."

szóval a termelők fogják be a pici szájacskájukat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.09. 22:40:23

@Lew Archer:

magyarra lefordítva egyébként csak a szokásos történt: a rövid távú haszonért cserébe a termelők és a gyártók többsége feladta a hosszú távút.

evil overlord (törölt) 2011.08.09. 23:12:37

@Lew Archer: Nem értem a kapcsolatot. Miért következne a tőke beáramlásból a meglevő gyárak bezárása és a késztermék importja?
A kérdésemre pedig nem válaszolt: mileyn módon húzza ki magát az ország a bajból? A belső fogyasztás felpörgetését remélem nem gondolja komolyan, az ugyanis simán hazavágja a külker. mérleget (ui. számos tartós fogyasztási cikket nem állít elő a hazai ipar).

Lew Archer 2011.08.10. 07:32:56

@evil overlord:

Sajnálom, hogy nem érti, leírtam a mechanizmusát.

Belső kereslet pedig jelen pillanatban is van, csak importból elégítjük ki. Rövid távon ezt a problémát természetesen nem lehet megoldani.
Viszont egy másik kérdés hamarabb jelentkezik, mint a magáé. Ha visszaesik az export a külföldi megrendelések kiesése miatt, hová fognak értékesíteni a termelők? Ez tudja csak igazán rontani a mérleget.

A probléma a gazdaság termelési és tulajdonosi szerkezetében van. Nagy mennyiségben termelünk olyan javakat, amelyek hazai piacon nem értékesíthetőek kellő mennyiségben ( alkatrész, részegység ). A külföldi tulajdonos pedig a megrendelések visszaesése esetén nem fog profilt módosítani, hogy továbbra is munkát adjon a magyar üzemeknek, hanem a nyolc gyára közül a hét saját üzemébe viszi a munkát, a magyar üzemet pedig bezárja vagy csökkenti.

Az, hogy erre nem tudok gyors megoldást mondani, nem jelenti azt, hogy helyes volt a gazdaságpolitika, ami ehhez a helyzethez vezetett. Tudja:

-Mit keres maga ott fönn?
-Nem tudok lemenni.
-Az még nem ok arra, hogy fölmenjen.

Egyet lehet még tenni, hinni a világgazdaság töretlen erejében. Ehhez ma nagyon erős hit kell.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.10. 08:58:59

@Lew Archer:

"Sajnálom, hogy nem érti, leírtam a mechanizmusát."

egy lófaszt. a tüneteket írtad le, gondosan elhallgatva az okokat. én meg voltam szíves megírni, hogy a "bejött a tőke, importból kezdtük el fedezni" mögött az állt, hogy a "hazai ipar" a béka segge alatt volt, és a csőd szélén táncoló államnak nem volt miből finanszírozni a "hazai ipar" versenyképességét.

persze van egy olyan nézete is a dolgoknak, hogy a high-tech mk47-es magnót magára hagyta a mocskos tőkések sonyjai meg aiwái elleni harcban a magyar állam, csak az picit önátbaszós.

a nyugati tőke bejövetele előtt is nagyon magas volt az importunk, csak akkor még ugye kágéesté módon elcsencselgettünk, és közben szőttük az álmokat a magyar paradicsomot vadászó eneszká polgárokról.

evil overlord (törölt) 2011.08.10. 22:58:22

@Lew Archer: Nem írta le az ok-okozati kapcsolatot a külföldi működőtőke beáramlás + exportra (is) termelés és a hazai ipar kereskesdésse alakulása között.
Szerintem sokkal prózaibb oka volt a dolognak: a gyárakat szaré'-hugyé' eladták, így a vevő már abból komoly (tisztesnek nem nevezném) haszonra tett szert, hogy eladta a raktárkészletet és a gépeket.

Én nem a 2008 óta tartó gazdasági válságról beszélek, hanem a '90 utáni átalakulásról. Hogyan tudta volna az ország a megfelelő szintre felhozni az ipart (ugyanis sok terültetn elavult addigra, a mindent átvevő SZU pedig összeomlott)? Vagy hitelt vesz fel, vagy tőkét vonz be. Nincs más út.
Ráadásul mivel Mo-nak gyakorlatilag nincsenek alapanyagai*, ezért komoly exportra van szükség azok fedezésére.

* nehéziparról beszélek, a könyűipar más tészta. Az élelmiszeripar tönkretétele bűn volt, viszont a textilipar menthetetlen lett volan: nem lehet alámenni a DK ázsiai áraknak.

Pelso.. 2011.08.11. 06:07:42

@evil overlord: Hozzátenném a SZU összeomlásához:
90' után vagy jó tíz évig az oroszokkal nagyon jó barter üzleteket lehetett kötni, német és olasz vállalkozások élenjártak ebben, mi meg agyatlanul szüntettük be az oda irányuló exportot, hülye kormányaink még propagálták is...

@Lew Archer: A cukor nem a legjobb példa a hova-mit termeljünk-vásároljunk kérdéskörre. Az ominózus kvótán kívül mi gátolta a termelés beindítását már évekkel ezelőtt? A sült galambra , no meg az állami-eu-s támogatásra történő várakozás.

bz249 2011.08.11. 10:54:36

@Pelso..: "90' után vagy jó tíz évig az oroszokkal nagyon jó barter üzleteket lehetett kötni, német és olasz vállalkozások élenjártak ebben"

Nem tudom eszrevette-e de 90-ben a seggunk is kilogott a gatyabol. Nekunk nem harom vasuti szerelveny vaserc kellett, hanem penz. Az meg nem volt az oroszoknal. Azert szunt meg az orosz export, mert nem tudtuk megfinanszirozni.

@Lew Archer: "Ha a cukorrépatermelő parasztnak bevétele van, az jó a mobilszolgáltató marketing-menedzserének, mert akkor a paraszt gyakrabban vesz feltöltőkártyát a lányának..."

Jeleznem a cukorgyarak egy reszet a "cukorrepa termelo parasztok" nyomasara zartak be, illetve egeszen pontosan egy olyan mezogazdasagi vallalkozo erdekkor nyomasara, amelyik az EU-s termeles-felszamolasi tamogatas felveteleben volt erdekelt. Szoval ezugyben pl. Csanyi OTP vezer urnal erdemes elso korben reklamalni.

evil overlord (törölt) 2011.08.11. 20:34:33

@Pelso..: Ahogy halottam, az oroszok nem igazán vitték túlzásba a fizetést akkoriban.

Pelso.. 2011.08.11. 20:55:59

@bz249: @evil overlord: Készpénzük nem volt, (meg hát a bizalmi index is elég gyér volt arrafelé:)), azért mondom: barter, tehát közvetlen árucsere. Okos állami segítséggel jó néhány munkahely megmenthető lett volna itthon.

bz249 2011.08.11. 21:34:03

@Pelso..: az magyar allam a kerdeses idoszak kozepen eppen valami Bokros-csomagot vezetett be, mert kifogyott a kemenyvalutabol. Ugyanebben az idoszakban a magyar allam szarehugye eladta a kozszolgaltatasokat, hogy penzhez jusson. Honnan lett volna penz ilyen barterizeket megtamogatni? Es penz alatt nyilvan nem a helyi erdeku gazdalkodj okosan jatekpenzt ertem.

Lew Archer 2011.08.11. 22:06:52

@evil overlord:

Egyszerű az ok-okozati kapcsolat. A külföldi tulajdonú cégek beszerzési sztenderdjeiben nem szerepeltek magyar cikkek. Ha egy német termék darabjegyzékében Baumüller motor szerepelt, akkor ott nem vásároltak EVIG motort, még akkor sem, ha megfelelt volna.
Nem beszélve arról, hogy a beruházások egy részében még csak nem is nyugati gyártmányú új berendezések jöttek be az országba, hanem a külföldi gyárak kidobott ócskaságai. Amelyeknek a karbantartásához szintén import alkatrész kellett.

evil overlord (törölt) 2011.08.11. 22:26:19

@Pelso..: Az orosz barterügyletekről nincsen információm, de ahol pénzben kellett (volna) fizetni, ott gyakran elhúzták a fizetést.

@Lew Archer: Ez csak az alketrészgyártásról szól, a magyar ipar végtermékeket is gyártott. Azok is tönkrementek.
BTW, anno D-Korea valahogy megoldotta. A német (és a japán) példát itt nem hozom fel, mert hiába bombázták szét, volt jelentős ipari múltjuk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.12. 06:03:48

@bz249:

„Jeleznem a cukorgyarak egy reszet a "cukorrepa termelo parasztok" nyomasara zartak be”

ezt jeleztem korábban én is, nem csoda, ha kicsit kacagok a mára már ágáló "cukorrepa termelo parasztok"-on.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.12. 06:26:15

@Lew Archer:

„Ha egy német termék darabjegyzékében Baumüller motor szerepelt, akkor ott nem vásároltak EVIG motort, még akkor sem, ha megfelelt volna. ”

ez kezd egyre szánalmasabb lenni. 99%, hogy nem felelt volna meg, ennyi. annó még jópofa volt úgy csinálni, mintha az akkori cucilista technika képes lett volna kiváltani a nyugatit (metrikus százlábúak belegányolása nyugati nyákokba, istenem, a hőskor), mára tragikomikus. ha egy aiwa deck motorja elromlott volna (természetesen nem romlott el, az mk47-esé meg igen) sírógörcsöt kapott volna a magyar szaki, ha helyettesítenie kellett volna valami cucilista szarral. nem is helyettesítette, így vagy úgy, de beszerzett egy eredetit, vagy egy nyugati eredetű helyettesítőt.

ez van. értem én, hogy jobban dagad a kebel, ha úgy csinálunk, mintha a szemét nyugat itt egy prosperáló, csúcstechnikát gyártó ipart vert volna szét, de sajnos nem így volt. nem igazán volt mit szétverni.

érdekes, ami működött, azt annyira nem verték szét. pl. az adidas hosszú évekig itt készült, a legendás címkén ott feszített a made in hungary, amíg el nem vitték a még olcsóbb kínába.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.12. 06:30:28

@bz249:

„Azert szunt meg az orosz export, mert nem tudtuk megfinanszirozni.”

annyiban azért igaza van Pelso kolegának, hogy párszor dafke nem bizniszeltek a „ruszkikkal” – akikből azóta megint oroszok lettek.

de tény, eleve a rendszerváltás egyik oka a keleti piac összeomlása volt.

Lew Archer 2011.08.12. 06:30:45

@evil overlord:

A dél-koreai iparfejlesztés erős állami szerepvállalás mellett folyt, ami a hazai fővonalú közgazdászatban és a nagy közéleti megmondók alaptételei szerint egyet jelent az elmaradottsággal és már az említése is főbenjáró véteknek számított.

Lew Archer 2011.08.12. 06:36:32

@mavo:

"99%, hogy nem felelt volna meg, ennyi. "

Mert te aztán tudod.

evil overlord (törölt) 2011.08.12. 08:21:33

@Lew Archer: Volt ott azért külföldi tőke is.
Pár szdszes közgazdász miatt pedig nem kellene kiönteni a gyereket a fürdővízzel együtt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.12. 08:22:54

@Lew Archer:

csendben hallgassuk el, hogy dél korea sehol sem lenne, ha a (fúj, gonosz, sátán!) imf nem dobja meg egy 21 milliárd dolláros csomagocskával.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.12. 08:29:57

@evil overlord:

konkrétan ömlött be a külföldi tőke, elég durván. meg aztán azokban a daliás 60-70-as években sok minden más volt.

és magyarország is álljon neki tankereket szállítani szaud-arábiának :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.12. 09:52:41

@Pelso..:
"90' után vagy jó tíz évig az oroszokkal nagyon jó barter üzleteket lehetett kötni, német és olasz vállalkozások élenjártak ebben"

De a finneknek nem sikerult, pedig sok evtizednyi tapasztalatuk volt benne. Esett is 5%-ot a finn GDP 1992-ben emiatt.
www.suomenpankki.fi/bofit/tutkimus/tutkimusjulkaisut/online/Documents/bon0705.pdf

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.12. 09:56:24

@Doomhammer:
Vagy itt egy dramaibb nyelvezetu iras orosz elso szerzovel.
www-personal.umich.edu/~ltesar/pdf/FINLAND.pdf
"During the 1991-93 period, Finland experienced the deepest economic slump in an industrialized
country since the 1930s and the deepest recorded peace-time recession in Finnish history. As illustrated in
Panel A of Figure 1, between 1990 and 1993 real GDP declined by 11 percent, real consumption declined
by 10 percent and investment fell to 55 percent of its 1990 level. The declines are even more dramatic
when measured as deviations from trend. Using this metric, value added in the private sector fell about 20
below trend (see Panels C and D in Figure 1). Over the same period, Finland experienced a quadrupling
of unemployment from slightly under 4 percent to a peak of 18.5 percent, and the stock market lost 60
percent of its value.
We argue that the cause of the Finnish Great Depression was the costly restructuring of the
manufacturing sector and a sudden, sharp increase in energy costs caused by the demise of the Soviet
Union. The barter-type trade arrangements between the USSR and Finland skewed Finnish manufacturing
production and investment toward particular industries and effectively allowed Finland to export noncompetitive
products in exchange for energy imports at an overvalued exchange rate."

Lew Archer 2011.08.12. 12:23:01

@evil overlord:

Volt külföldi tőke?

Külföldiek építettek külföldi üzemeket vagy a koreaiak építettek saját vállalatokat külföldi hitelből? Nem ugyanaz, tudja.

20 évig sulykolták egyébként az a hazugságot is, hogy a magyar iparnak azért kellett vesznie, mert alacsony színvonalon termelt. És bizonyításképpen a világ csúcstechnikájával hasonlítgatják össze az akkori magyar termékeket, ráadásul minden tartalmi elem nélkül, pusztán a brandeket egymás mellé téve. A hazugság ott van, hogy jóllehet a magyar termékek színvonala kétségkívül elmaradt mondjuk a német színvonaltól, de a világon nagyon sok minőségi szint talál piacot magának. Az a helyzet, hogy a jelenlegi olasz és távol-keleti tömegtermék, amivel tele a magyar piac, mostani összehasonlításban semmivel sem magasabb színvonalú, mint a kivégzett magyar ipar termékei voltak a maguk idejében. A hazai piacra tökéletesen megfeleltek volna a hazai termékek. Hogy fejleszteni kellett volna? Igen. Más országokban is kell, folyamatosan. Pénz pedig arra van, amire akarják, hogy legyen.
süti beállítások módosítása