Európához tartozunk
2011. július 27. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Európához tartozunk

Megvetem azokat, akik nem hisznek többé Európában” (Cs. Szabó László; 1944)

 

   Pár hét múlva indulok a hanyatló Nyugatra. Milyen védőoltások kellenek Svájcba és Baden-Württembergbe? Van még vizük, élelmiszerük? Mire kell vigyázni? - dilemmáztam pár napja. Pedig nem vicces a helyzet, sem a nemzetközi, sem a hazai. Bosszantanak a Nyugatot, a nyugati értékrendet, az európai civilizációt, a régi világot temető szólamok, érkezzenek azok a szélsőbalról, szélsőjobbról, vagy épp a miniszterelnök szájából. Elég szó esett már a tusványosi kijelentésekről – de azok egy már régebben megkezdődött, mélyebb eszmei áramlatba illeszkednek. A tusványosi szavakon túl is van miről beszélni, van miről vitázni: nem először, s biztos, hogy nem utoljára foglalkozunk a kérdéssel.

  Minél többször, minél komolyabb szinten találkozunk ezekkel a szólamokkal, annál inkább szembe kell nézzünk azzal: a legalapvetőbb, a népi-urbánus vitánál is mélyebb, régebbi magyar sorskérdésről, a Nyugat és a Kelet közötti értékválasztásról van szó. Sokan és egyre gyakrabban vállalják fel a keleti orientációt, politikusoktól jobber közírókon át online és offline véleményvezérekig, én pedig még mindig nem értem: mire ez a megadó önfelmentés, bátortalan vállvonogatás és hátat fordítás Európának, annak válságát látva?

  Emlékszem egy jól öltözött, jól fésült fiatalemberre '98 tavaszáról, aki okos, szellemes válaszokkal szedte szét egy dohányos hangú, homályos múltú, szürkébe öltözött, aktuális pozíciójában épp miniszterelnöki funkciót betöltő apparatcsik mondanivalóját. Tizenhat éves voltam, nekem ez az időszak jutott a politikai ébredéshez. Világos volt a választás, hogy mely politikai erő a múlté, és melyik a jövőé. Melyik a friss és gondolatébresztő, és melyik az előző rendszerből itt maradt, grízestészta-szagú eszme. Melyik a Kelet, és melyik a Nyugat népének képviselője. Könnyen ment a választás közöttük. Könnyen menne ma is.

*

  Válságos, dekadens időszakok jót tesznek a kultúrának, a művészeteknek. Egyesek verseket írnak a romlás virágairól, vagy dalba öntik az agyukban kavargó lila ködöt. És felélesztik ezek a korok a jó öreg kultúrpesszimista konzervatívokat is, akik a dicső múlt és a romlott jelen miatti kesergőket írnak össze hatalmas műveltségükkel. De a hanyatlás fölötti örvendéstt avagy ajvékolást filozófusoktól és kortárs művészektől várunk el, nem pedig aktív politikusoktól.

  Úgy tűnik, Orbán Viktor felfedezte Oswald Spenglert, vagy legalábbis megnézte a Tanút Tusványos előtt. Csakhogy most nem egy retorikai fogásról, a Fidesz vezérétől megszokott, aktuálpolitikai érdekek vezérelte ideológiai kilengésekről van szó: előbb volt a „Brüsszel nekünk nem diktálhat” szöveg az EU elnökétől, majd a Kínának történő nagyon mély meghajlás, pár napra rá a Kínával való példálózás, majdnem ezzel egy időben Reagan méltatása, most pedig a világegyenlet megvonása, a régi világ temetése Tusványoson, nem sokkal azután, hogy kijelentette: Európa a magyar elnökség alatt erősebb lett, mint fél éve. Kár, hogy Traian Basescu román elnök ezúttal nem ment el a hétvégi találkozóra. Emlékeztetőül: huszadik századi lecke, hogy a román politika szokott két lépéssel a magyar előtt járni, nem pedig a magyar politika a Nyugat előtt.

  Legyünk még mindig megértőek: igen, válság van. Dobray kolléga tegnap részletesen összefoglalta: igen, a jóléti rendszereknek az eddigi formájukban befellegzett. Igen, '68 öröksége sok kárt okozott Európa önképének, és a bevándorlás kérdésköre is hatalmas problémákat halmozott fel. Erre azonban talán a közös útkeresés, a közös válaszok megtalálása a gyógymód, nem pedig kompország perdülése 180 fokkal, elindulva abból a világból, amihez Szent István óta jobban-rosszban tartozunk. Kivéve persze a keleti szél által idefújt remek időszakokat, a tatárokat, törököket és szovjeturalmat. Nem tudom egyébként, hogy a politikai, gazdasági és a mindennapok szintjén is létező globalizáció jelenlegi szakaszában mégis hogy a fenébe tudnánk távolodni gyorsuló sebességgel a válságzónától. Attól a régiótól, amelynek középpontjában ott áll Németország, a válságból először talpra álló ország, és amelynek iparától függ nagyjából a magyar gazdaság kilábalása is. A német export-import adja a magyar külkereskedelmi forgalom mintegy egynegyedét, míg a magyarországi külföldi befektetések egyharmada érkezett Németországból. Elég mélyen bele vagyunk ágyazva ebbe a zónába.

  Nézzünk már szét a saját hazánkban: vajon Nyugatra, Németországba, Nagy-Britanniába, esetleg Amerikába vágyik-e a magyar, annak is az elitje, vagy a közép-ázsiai államokba, Kínába? Vagyunk itt fiatalok és középkorúak, nem kevesen, akik megfordultak Európában, megfordulnak ma is, vagy épp ott is dolgoznak, és messze nem osztják azokat a nézeteket, hogy – a létező, felismert, elismert – problémák ellenére ők maguk ülnének a válságzónában, s nem az anyaország, ahonnan egy időre vagy örökre eljöttek a gyarapodás, egy jobb élet reményében. De nem csak róluk van szó: sokan, akik itthon próbálunk boldogulni, nem épp Ázsiát, hanem Nyugatot tartjuk mércének, minden tekintetben. Megkérdezte valaki a magyarokat, legalább egy nemzeti konzultáció keretében, hogy a jobboldali-konzervatívnak tartott kormány adja fel Európa problémáit („nem mi döntöttük össze, sajnálni sem kell”), és túllépve a pragmatikus üzletelésen szívvel-lélekkel-ideológiailag Ázsia felé nyisson?

*

Európa, egy igazán súlyos válság után

  A poszt elején idéztem Cs. Szabó Lászlót, aki évek óta egyik szellemi iránytűm: akárhol ütöm fel írásait, mindig beletalál. A legsötétebb idők kezdetén, 1942-ben arról írt: „a magyar ember a méltatlan és félelmes Európa ellen csak egy mélyebb Európával védekezhet” (Mérleg I.-II.); És egy világháború minden tapasztalatával írta azt: „Ma már felbőszít, ha valaki elköszön a kultúrától s megvetem azokat, akik nem hisznek többé Európában. Európát nem lehet úgy körülállni, mint egy égő erdőt. Benne kell maradni, mert a tűz legfeljebb tisztásokat mar ki a sűrűjéből. Aki kifut belőle, elvesz a pusztában” (Két part; 1944). Figyeljük az évszámokat! A pusztuló, és mégis újjászületni élni akaró Európa magyar hangja ez. Önmaga legsötétebb démonaival nézett szembe akkor az óvilág. Hol van ma ehhez képest egy adósságválság vagy egy euróválság? (Csak 2002 januárjától él a közös pénznem a jelenlegi formájában: az eurón kívül is van élet.)

  A háború után sok helyütt nulláról kellett újrakezdeni a vén kontinens felépítését. A szerencsés Nyugat egy még nyugatibb ország segítségével kihúzta magát a bajból, és keresztény-konzervatív államférfiak lefektették az egységes Európa alapjait. Mi ebben nem vehettünk részt: rajtunk ült egy keleti hatalom, és akkor is voltak sokan (ki elvből, ki elvtelenségből, ki a nálunknál sokkal nagyobb hatalommal való találkozás igézetéből), akik kijelentették: a Nyugat hanyatlik, és nekünk Keleten a helyünk. Gondoskodtak is arról, hogy „gyorsuló sebességgel távolodjunk el” attól a zónától. Európa szerencsésebb fele milliókat követelő háborúk után, a romokból építette újjá a szabad Európát. És most romok sincsenek sehol. Ha nekik akkor sikerült, akkor nehogy azt higgyük, hogy az óvilág nem tud megküzdeni jelenlegi problémáival. Mi pedig menekülünk előle? Bele a keleti sztyeppékbe meg a tőlünk teljesen idegen ázsiai civilizációba, annak is a materialista, vadkapitalista birodalma alá?

  Azt írtam, bosszantanak a hanyatlásvíziók. Persze, izgalmas, zsigerekre ható érzés bomlásról, a pusztulásról, a negatív utópiákról való elmélkedés. De nagyobb szellemi kaland lenne az európai örökség újrafelfedezése, értékeink és eszméink változó korra való adaptálása. Mi lenne, ha inkább Európa újragondolásában, a belső problémáira való megoldások keresésében vennénk részt, mintsem a reálpolitika és ködevés határán billegő, vulgárfilozófiailag megtámogatott, NENYI-vel leöntött Kelet-rajongásban?

  A nyitóképen a Szent Korona sokat látott ferde keresztje látható: a korona eredete máig a legendák ködébe vész, annak keletről és nyugatról érkezett részei a kalandos, balsors tépte és jószerencsével megáldott évszázadok során forrtak össze a ferde (elferdült?) kereszt alatt. De az bizonyos, hogy a magyar államiság jelképe máig azt hordozza magában, hogy hosszú szenvedések árán a Nyugatot választottuk – István és Mátyás korában, a reformkor és a kiegyezés idején, és húsz évvel ezelőtt is. Ne adjuk fel ilyen könnyedén ezer év értékválasztását. Ha más nem, legalább a Korona ébressze rá az ország vezetőit minden időben, hogy hol a helyünk és mi a dolgunk. Sváb ősapáim valamikor idejöttek a kipusztított magyar tájba, és forradalmárkodás, délibábok kergetése helyett dolgozni kezdtek. Alkotó munkájukkal mind hozzátettek egy darab Európát Magyarországhoz, hogy aztán a magyarság tapadjon rájuk egy újra ezer szállal Európához kötődő pannon világban. Ismerem a történetünket, nem vagyok gyökértelen. Ismerjük a történelmünket, nem vagyunk gyökértelenek. Európához tartozunk, eltéphetetlenül.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr763097108

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán beszéde: itt a titkos anyag 2011.07.29. 17:17:32

Elképesztő, mennyien értik félre Orbán Viktor tusványosi beszédét. Persze Tóta W. Árpád és mások reakcióin aligha csodálkozhatunk - na de hogy a mandineres Rajcsányi Gellért, a politológus Török Gábor és a hírszerzős Kiss Ádám sem érti? Kumin Ferenc a ...

Trackback: A Mandiner blog helyszíni közvetítése a Lubjanka pincéjéből 2011.07.27. 18:30:52

Koba! Hát együtt kezdtük!Koba! Erről nem volt szó!Koba! Ki ez a sok új ember?Koba! Hiszen ezek nem is kommunisták!Koba, barátom, lehet te sem vagy az? 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bz249 2011.07.27. 19:56:10

@Herr SturmLikudnik: Ausztria egyebkent egy kivalo pelda lenne, merthogy eppen azt mutatja, hogy korrupt balkani suttyokkal is lehet gazdasagi sikert elerni, ha nem az azonnali bevetelre megy ra valaki, hanem hajlando, ahogy a nagy kolto Lezer Dzsoni mondta kockarol kockara epitkezni.

Szoval Ausztria az a szint, amit ki lehet hozni itt lent a Balkanon. Es nem kell hozza olyan sok, nemi onbecsules es odaallas, ugyes propaganda (Beethoven osztrak volt, mig Hitler nemet), a megfelelo respiac megtalalasa, valamint kitartas.

Lew Archer 2011.07.27. 19:57:19

Az is jó még, hogy amikor éveken keresztül jön mindenhonnan, hogy a hagyományos értékek relativizálása, a természetes nemi szerepek elmosása, a társadalom önvédelmi működéseinek durva blokkolása, nem honos kultúrák agresszív betelepítése, egy pöffeszkedő elit pénzügyi manipulációkra épülő hivalkodó jóléte és a hitelre épített fogyasztás jelentik az igazi nyugatosságot és európaiságot, majd a jobboldali közönségnek ebből elege lesz és azt mondja, akkor ebből nem kér: mindig jön olyan konzervatív, aki elmondja, hogy nem szeretjük eléggé a katedrálisok, Nagy Károly és Szent István Európáját.

bz249 2011.07.27. 20:00:03

@sepirossenarancs: "Állam és egyház szétvált (hmm, nálunk itt is visszafelé haladás van). "

Annal is inkabb, mert az egyhaz eleve egy nyugati fogalom. Nincs olyan, hogy szunnita vagy sintoista egyhaz es soha nem is volt, de igazabol meg az ortodox egyhazat is csak Bizanc bukasatol lehet ertelmezni, merthogy elotte az allamigazgatas reszei voltak.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.27. 20:00:09

Ismerőseimmel beszélgetve mindig azt szoktuk mondani, hogy még talán "ergé" a legnormálisabb arc a mandisok között. Azt gondolom, hogy nagy a gáz, ha a fenti cikk írója egy társaságban a király.

Anti Anyag (törölt) 2011.07.27. 20:04:47

@sepirossenarancs: A nyugati civilizáció kezd eltávolodni azoktól az értékektől, amelyeket mi is fontosnak tartottunk, a család és a keresztény vallás.

A gazdag nemzetek ezt (egyenlőre) meg is tehetik, de a szegényebb déliek és mi nem igazán. Az együtt élő nagy családnak igen komoly gazdasági jelentősége van, hiszen könnyen kivédi az anyagi nehézségeket, a vállalkozásoknál pedig igen komoly előny.

Lehet liberális politikát folytatni, csak éppen nagyon nem kifizetődő. A hajléktalanok szabadságát nem sokan akarják. Tudomásul kell venni, hogy bárhová sorolhatjuk magunkat, de az országot csak mi tudjuk eltartani, ezt nem várhatjuk a nyugattól.

Eléggé érthető, ha a felbomlófélben lévő nyugat mellett, Orbán keres egy célszerűbb mintát.

Anti Anyag (törölt) 2011.07.27. 20:10:36

@bz249: Ausztria valójában egy hagyományos értékeit körömszakadtáig védő ország. A külföldieket pld. erőteljesebben büntetik mint saját lakosságukat.

Az egyének és vállalkozások szempontjából a településeknek, régióknak jóval nagyobb a szerepe mint az országos politikának. A helyi lakosság érdekei messzemenően előbb vannak mint bárki másé, az egész országot gyakorlatilag érdekek mentén kormányozzák, tehát itt nincs olyan, hogy le kell fizetned valamit, de olyan sem, hogy megúszod a büntetést.

Itt a libsik többsége ezt nácinak nevezné.

JumboJet 2011.07.27. 20:10:51

A Mandiner második nagyon jó írása. Csak miután elolvastam, néztem meg, kinek a "tollából" is való. S lőn csoda, ugyanama fiatalemberéből, akiéből az első igazán jó Mandiner-esszé is, a kínai mélynyalásról.

Kedves Gergő, ismét gratulálok, de nem érzed, hogy akolt tévesztettél? S Kedves Mandiner, miért tűritek meg? Értelmes, esze van, pártatlan. Nálatok az átlagos nívót a legutóbbi, teljesesen téves heylzetértékeléssel indító, teljesen téves következtetést levonó Apoliticus c. cikkek képviselik. Nem zavar benneteket ez a Gergely?

JumboJet 2011.07.27. 20:14:48

Bocsánat a szerzőtől: Gellért.

bz249 2011.07.27. 20:18:40

@Anti Anyag: a helyi politika is meglehetosen talanyos Ausztriaban... azonban az az orszag mukodik. Valoszinuleg azert, mert egyebkent tudjak, hogy mit akarnak es a celjaik eleresehez a megfelelo eszkozoket valasztjak meg.

Amugy igazabol a nagy "liberalis mintaallamok" sem teljesen olyanok kozelrol nezve, mint amilyennek a szdsz-szarmazasuak lattatni akarjak. Viszont otthon valamiert ez a nyugat kep alakult ki, pedig ennek a nagyresze maz, csak ez a maz resze a civilizalt viselkedesnek. Mint ahogy nem szokas az ebed kozben a szarasrol beszelni, noha amugy mindenki szokott uriteni.

sepirossenarancs 2011.07.27. 20:21:57

@bz249:

Igaz. Ám én olyan értelemben gondoltam, hogy a nyugati kultúrkörben ma már közös kulcs, hogy az egyház és politika nem fonódik össze (felvilágosodás óta legalább is), nem kész világképeket kínálnak (hoppá, vagy nálunk mégis?). És nyugati kultúrkörben az egyház sem kíván manapság már politizálni.

Nyugati kultúrkörben ma szabadgondolkodás van.

Ju még eszembe, a nyugati civilizációban manapság már a mérce nem anyagi származás szerinti kiválasztás, hanem észbeli képességek dominálnak (ja, nálunk nyíltan, átlagtól jobban térneek el ettől?)

A nyugati civilizációnak mára sok kialakult közös kapcsa, értékrendszere van, és nagyon szomorúan tapasztalom, hogy az OV kormány ideje alatt rohamosan, nagy léptékben térünk el ezektől.

Pedig nem a közös értékrendekkel van, ezeknek nem áldozhatott le. Hiszen Európa, USA, Kanada, Ausztráliának nem fellegezhet csak úgy egyszerre be. Belegondolt egyáltalán OV, hogy ez így együtt jelenti mind a nyugati civilizációt, a nyugatot?

A nyugati civilizáció nem hanyatlik önmagában, hiszen válság alatt is van a véleménynyílvánítás szabadsága, az emberi jogok...stb.

Ám a fenti nyugati civilizáció értékeitől hazánk nem tudom hova és meddig fog még távolodni. Mert a kilépés, "refeudalizálódás" látszik szerintem hazánkban. Ha eltáncolunk a nyugati értékekből, akkor hova fogunk tartozni? Kínából nem hiszen, hogy sokan kérnek értékekben...A gazdasági együttműködés bizonyos szintje oké, de Kína erkölcsileg, számos emberi méltóságot, alapjogokat sértő dolgai miatt tényleg nem lehet mérce. nyugati kultúrkörben. Lenne Kínának tanulnivalója bőven a szidott nyugattól.

A nyugati civilizáció nem hanyatlik, viszont egy gazdasági válságot kell éppen keztelni. Ennyi a feladat, nem több. Nem kell az országnak keleti értékrendet adni, -mert Európában nem vezet sehova. Amíg Európában van az ország lakhelye, addig bizonyos értékrendek felrugásával, félő, hogy Európában egyedül leszünk, így egy idő után a nyugat mellőzését, megvetését, vagy kinevetését éri el OV. Európai kultúrkörben OV-nak kutya kötelessége lenne, az európai és egyben nyugati civilizációs értékek mellett kiállni, és együttműködési készséget mutatni a gazdasági válságból való kilábalás megoldásához. Összefognia kellene, széthúzás helyett (szerintem).

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.07.27. 20:23:08

@Lew Archer: "Valaki magyarázza már meg, mi a közös egy ír parasztban, egy portugál szardíniahalászban..."

Én se tudom megmagyarázni, de az biztos, hogy az önálló individuumra, mint legfőbb értékre alapított társadalom szülőhelye a nyugat, és a külső vívmányai csak kifejeződései egy belső erőnek, amelyiket igazából maga sem ismer. Ha ismerné, akkor meglátná, hogy ez az erő egy lehetőség a valódi emberré váláshoz. József Attilának van erről egy szép verse:
SZÓLT AZ EMBER

Volt az ember. Járt, megállt, szétnézett,
...
Akkor tovább ment. Járt, megállt, szétnézett,
Aztán azt mondta: Szén és vas vagyok.
És csörömpölő acélműhelyekben
Tűzre dobta a nagy hegyeket,
Hogy a halállal és az új időkkel
Száguldják meg a versenyt dübörögve
Szédítő, karcsú expresszvonatok.

Szólt az ember, szólt, megállt és elment
S csak azt nem mondta, hogy ember vagyok.

...

Nem lényegtelen, hogy a kora középkor első igazi, jelentős keresztény közösségeinek szülőhelye Nyugat-Európa, a korai keresztények Dél-Franciaországból és Írországból térítettek (ők térítették meg a frízeket és az egész északi partvidéket). Ez a szellemi munka nem tűnt el, ennek a nyomai ott vannak ma is a környéken és az emberekben.
Európában még a kereszténység kritikusaiban is , tudtukon kívül, sok keresztény "anyag" van, Nietzsche is csodálkozna, ha tudná, mennyi volt benne. De ez rejtve van, igazából fogalmunk sincs a lehetőségekről, amik várnának ránk, ha feléjük fordulnánk.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.27. 20:28:17

@Alfőmérnök:

...na az ilyen túlbizakodottak anno bele is futottak Augsburgnál egy bazinagy páncélkesztyűs sallerba, aztán a józanabbik fele inkább úgy döntött, nem kéne széllel szemben pisilni, hanem inkább belesimulni a Nyugati Együttműködés Rendszerébe.

Viktus 2011.07.27. 20:28:53

"Ki a fasz az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?" – írta a Twitteren az Index cikkére reagálva Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti-képviselője

-

Micsoda markáns megnyilvánulás :D

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.27. 20:31:50

@adamis.ivan:

"Kedves Gergő, ismét gratulálok, de nem érzed, hogy akolt tévesztettél?"

He? Miért tévesztett volna? Miért van az, hogy az ajrópaiság csakis ab ovo ballib copyright és nem lehet konzi brigád is nyugati orientációjú, ajrópai?

Anti Anyag (törölt) 2011.07.27. 20:32:59

@bz249: Egy vérbeli libsi ha csak nem nagy városba megy, sikítva menekülne vissza ausztriából, vagy svájcból, hogy mekkora a nácizmus.

Az a titkuk, hogy konzervatívak, a Jobbik ott kb. középen van, továbbá a bűnözést a nagyvárosok kivételével eleve nem tolerálják. Tökmindegy, hogy cigány, vagy svájci.

Ott nincs is olyan, hogy pld. a német turista randalírozik, vagy pld. a büfé mellé hány.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.27. 20:33:57

@Viktus:

szerintem a CIA most kotorja elő éppen tomika bulijainak képeit

Anti Anyag (törölt) 2011.07.27. 20:34:44

@Viktus: Azzal együtt, hogy tökigaza van.

És azzal együtt, hogy szerencsétlen hazai libsiknek egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül találni külföldön egy hasonló seggfejet.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.27. 20:34:50

@proeskontra:

simán, beleértve az elvek szerint konzi és a címke szerint konzi publicisztikát is

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.27. 20:36:34

@Anti Anyag: Sajnos még vannak jelentkezők bőven...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.27. 20:36:48

Meglehetősen csapongó írás.
Történelem, gazdaság, politika múlt, jelen és jövő időben egyaránt összevetve.
Pedig a képlet egyszerűbb.

Igen Európában vagyunk.
Igen idetartozunk.
De csak ennyi az igaz és a hovatartozás nem vezethető le ezekből.
Legjobb ha megnézzük kitől mit tanulhatunk, remélhetünk.
Kínától gazdaság növekedést, Nyugattól demokráciát szabadságszeretetet, Kelet-Európától jó szomszédi viszonyt.
Miért kéne egyértelműen leszarozni Kínát, vagy Nyugatot, avagy magunkat ?
Nincs ellentmondás, Európa lehet hogy erősebb lett (politikailag), de gazdaságilag mereccsent, méghozzá nem kicsit eközben.

Kína diktatúráját senki nem méltatja, de gazdasági helyzete okán Orbán után Merkellel, majd Amerikaiakkal tárgyaltak, és ott se Tibettel kezdték, és nem is azzal fejezték be a tárgyalást.

Ez nem kizáró vagy, nem hovatartozás kérdése. Mert azon nem változtathatunk, és ennek senki nem is állította az ellenkezőjét.

torró 2011.07.27. 20:37:08

Bármit okoskodhatunk itt a lényeg :
szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&o=amit_elhallgatnak_a_penzrol_G8qU
Aki szán rá időt több mindent meg fog érteni!

Sátán meg a Jocó 2011.07.27. 20:37:33

@Anti Anyag:

vagy Finnországban.

vagy Olaszországban.

vagy Szlovákiában.

vagy Franciaországban.

Nekem bármelyik megfelel :)

(fú, el is határolódom magamtól és szinte egész Európától :) nem is értem, hol van ilyenkor Mohácsi elvtársnő, hogy az EU-ülésen bepanaszolja... ööö... az EU-t! :D)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.27. 20:39:32

@Herr SturmLikudnik: Szerintem ez a cikk és úgy általában a Mandi egyre inkább a baromirabeégtünkdemivelmitökéletesnekképzeljükmagunkatezértfutunkmégegykörtabetegestéveszméinkkelésaballiberálisindexenmindenároncímlapraakarunkkerülni konzi. :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.27. 20:44:37

@proeskontra:

szerintem hamarabb sikerült az értékek mentén cikkezőknek rugalmasan elszakadniuk a forradalmi fosdömpingtől, mint a "ballib" oldalnak a böszmeségtől (mely mellett jó pár galamuszi-nyuszi a mai napig foggal-körömmel harcol)

bájgúnár 2011.07.27. 20:45:23

Oszt mióta tartozunk jurópához?

Anti Anyag (törölt) 2011.07.27. 20:46:47

@proeskontra: Helyiértékükön kell kezelni őket, ahogy most szerencsére a Fidesz teszi, azaz magasról leszarni.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.27. 20:48:32

@Herr SturmLikudnik: Értékek, ugyanmár, sértett partvonalról ordibálás, elegáns kisujjeltartás, fellegekben járás, inkább "forradalmi fosdömping".

bájgúnár 2011.07.27. 20:52:42

Vajon tudja ezt az a Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője aki csupán azért mert más valakinek a véleménye letiltja a hozzászólását a blogjához?Talán neki is szólni kellene hogy ahol ő van az balkán és Kádári Acélkorszak.Lehet hogy Lendvai banyus volt a tanitómestere?

bájgúnár 2011.07.27. 20:55:02

@Anti Anyag:
Csak azért kérdem mert földrajzilag tudtommal nemtoltak el minket sehová.Történelmileg meg sosem kellettünk nyugatnak.Szoktuk volt mondani mi voltunk nyugat védőbástyái.Megis köszönték Trianonnal!

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.27. 20:55:33

@Herr SturmLikudnik: Szerintem mindig így kezdődik: Hont András, Debreczeni József és Dávid Ibolya is voltak az "értékek mentén konzervatívok", a jó, a mérsékelt, az igazi jobboldaliak, aztán hamar kibújt a szög a zsákból: Népszabadság, Népszava, 168 óra, Hírszerző no meg Szilvásyval a vádlottak padján. Hát nem lennék meglepve, ha szép lassan a Mandi is ezt az utat járná be.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.27. 20:56:44

@Diocles: Ha valaki elolvassa a szöveget, az azt látja, hogy Kumin pontosításai irrelevánsak. Az meg külön aranyos, hogy Kumin beszél hitvitáról. Ő már csak tudja, mert nem hitből mondja, hanem pénzért.

@proeskontra: Haver, nem én akarom megint lefújni a meccset, amikor bent láttam egy gólt, hanem te. Szerinted Kumin felemelt mutatóujjával szétzúzta a ballib-neokon médiafölényt, amit onnan lehet tudni, hogy szénné égtek, amit meg onnan lehet tudni, hogy elszenesedett állapotukhoz képest továbbra is hajtogatják a magukét. Ez az érvelésed. Kemény. :)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.27. 20:57:11

@bájgúnár: Nem sorolom fel Neked, hogy hány balliberális blogról tiltottak ki az első nekik nem tetsző véleményre.

Lew Archer 2011.07.27. 20:59:58

@Chanyi:

Maga szerint ebben a diskurzusban a nyugatosság, európaiság a kereszténységet jelenti? Azt kérik számon Orbán Viktortól, hogy elfordult a kereszténységtől? A bejegyzés pedig Európához való hűségünk tartalmaként a keresztény világ visszaállítására való erőfeszítéseket követel?
Azt én értem, hogy maga mit mond, de ez a történet nem erről szól. Olyan kavarás folyik a Nyugat kifejezésének takarásában, hogy képtelenség benne rendet vágni. Figyelje meg: a konzervatív ifjak a tradíció szálainak és hangulatainak beleszövésével akarnak egy olyan európaisághoz hűséget követelni, amelyik deklaráltan szemben áll a tradíciókkal és a keresztény múltat kimondottan irrelevánsnak és meghaladottnak tekinti.

JumboJet 2011.07.27. 21:01:46

@Herr SturmLikudnik: Lieber Herr SturmLikudnik!
Félre tetszik érteni. "Miért van az, hogy az ajrópaiság csakis ab ovo ballib copyright és nem lehet konzi brigád is nyugati orientációjú, ajrópai?" Azzal, hogy azt írtam, a szerző akolt tévesztett, nem en général a jobboldalt minősítettem, csupán a mai magyar, magát jobboldalinak valló, ám attól is meg a pusztán, józan, kiegyensúlyozottan kritikus gondolkodástól igen távol álló tartalomlétrehozó egységeket (média), és nem kevés hasonló gondolkodású embert.
Bár, nem vagyok jobboldalisággal vádolható, de a szitokszóként funkcionáló "ballib, libibolsi" és társai sem ingem. Már rég leszámoltam a vallott eszméimet papíron képviselni hivatott alakulatokkal. Így meg tudtam őrizni józan, kritikus, kicsit kívülálló gondolkodásomat. Vagy épp ezért. Szeretnék én olyan jobboldalt ide mint néhány európai országban van. (Azok, gyakorlatilag, józan, mértékletes liberális pártok mind.) Esküszöm, még szavaznék is rájuk, ha úgy hozná.
Üdvözletem!

mement 2011.07.27. 21:02:46

@Anti Anyag: Mindezt szigoruan nemzetileg egyuttmukodve ugye:)?

Bazzeg, hogy 14 honap alatt nemzeti konzervativokbol mekkora baszott nagy kommunistak lettetek...dobbenet.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.27. 21:03:09

@Kettes: A Te érvelésed mitől jobb, mint Kuminé? Persze azonkívül, hogy Te állítod és köztudottan a neokonoknál csak a balliberálisokba préselődött több tökéletesség és tévedhetetlenségtudat.

NA YA! 2011.07.27. 21:03:18

@rajcsányi.gellért (ergé): hát igen, kezdtek kifordulni a padisah mögül, ó dicső vitézek! Kár! Pedig végignéztem volna....

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.27. 21:07:31

@Diocles: A Fidesznek rengeteg arca és hangja van, és mindegyikre szüksége van a kétharmadhoz. Ha a Fidesz elutálja magától a nyugatos konzikat, attól a Fidesz kevesebb lesz. Én speciel sokkal jobban örülnék, ha lenne egy olyan jobber párt, ahol a mandineresek (értékvilágát valló komoly emberek) a véleményvezérek, mint hogy a Fidesz egy a posztkommunistáktól a nyugatosokon és a keresztény csendőrárvákon át a sámánista kisnyilasokig mindenkit felölelő néppárt, ami a hét minden egyes napján képes mást mondani ugyanarról a dologról.

mement 2011.07.27. 21:07:46

@bájgúnár: Akkora faszparaszt idiota vagy tortenelembol, hogy ezt egyszeruen nem tudtam szo nelkul hagyni.

Megis mi koze van peldaul a Nandorfehervari diadalnak, a trianoni bekediktatumhoz, es hogy a francba vagy kepes komoly arcal levonni ilyen kovetkeztetest?

Amugy vagy 20 eve uldoztuk el keleti vilagresz egyik meghatarozo hatalmat, aminek uralma elleni harcunk a a modernkori identitastudatunk felet minimum kiteszi, te meg annak tapsikolsz hogy mindezt szep lassan szembekopjuk?

NA YA! 2011.07.27. 21:08:32

@bájgúnár:"Oszt mióta tartozunk jurópához?"

Ne pityeregjél, kicsi védőbástya!:P

JumboJet 2011.07.27. 21:13:07

@proeskontra: Engem például a Gyurcsány blogról, pedig a szó nem jobber szitkos értelmében ballib vagyok! :)
MIndössze annyit írtam, hogy az MSZP ezekkel a nevekkel mi a jó istent akar, viszont, ha e nevek tulajdonosait elküldjük, ki lesz az aki beáll az MSZP logó alá?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.27. 21:13:15

@proeskontra: Attól, hogy nem állítom, hogy bárki is megsemmisült vagy szénné égett volna. Ez egy szövegértelmezési vita, ami nyilvánvalóan függ a befogadótól. Igen, Kuminnak igaza van, aki Orbánt egy frusztrált kényszerdemokratának tartja, az azt olvassa ki a szövegből, hogy bedurcizott az általa kiosztott (haha) sallerok miatt az EU-ra. Aki meg a 21., sőt a 20. és a 22. század legnagyobb politikai géniuszának tartja, az meg a levegővételéből és a torokköszörülésből is le tud vonni olyan mélyértelmű megállapításokat, amelyek ellentmondanak a tételes szövegnek. Ha nekem nem hiszek, keress valakit, aki képes elfogulatlanul értékelni Orbánt és nem funkcionális analfabéta. És ne akarj megint magad bíráskodni.

Fallandraise 2011.07.27. 21:15:49

@proeskontra: ha az index- hvg kiemel és kihangsúlyoz valamit a beszédből az akkor csúsztatás, túllihegés stb. (lehet az egyébként) ha Kumin úr (akinek egyébként sokszor igaza van) "gálánsan" elhallgat a beszédből lényeges részeket az viszont teljesen rendben van !? kettősmérce...kettősmérce
az a baj amúgy hogy a lényeg sikkad el sok értelmezés vita közben

JumboJet 2011.07.27. 21:16:34

@Kettes: Ott a pont. Egy eféle jobbos pártot én is el tudnék viselni, pedig nem vok jobbos! Én a FIDESZT nem tudom elviselni, nem úgy általában a jobboldalt.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.27. 21:19:43

@adamis.ivan: @Kettes: Én inkább a baloldalon nem látom a normális, vállalható, szalonképes pártot. Pedig nagy szükség lenne rá. Legnagyobb elkeseredésemre, pedig sokáig bíztam az LMP-ben (vagyis inkább személy szerint egyedül Schifferben), mára egyértelműen kiderült nem lehet más a balliberális oldal. Legalábbis egyelőre ez a helyzet.

lanyi 2011.07.27. 21:22:44

Hát (ezzel nem kezdünk mondatot) orbánista barátaim, azért rázok férne egy kis olvasás, tanulás.

Csak hogy tudjátok:

A nyugat annyira hanyatlik (rothad ), hogy Németországban az egy főre jutó nemzeti össztermék 10 azaz tíz szerese Kínáénak. És növekszik:)

Továbbá létezik úniós jog, ami ránk is vonatkozik.
( szerencse hogy egyelőre nem kínai )

Jobb ha tőlem tudjátok, hogy ebből a válságból is ki fog lábalni a "nyugat"

Én ebbe a kúlturkörbe szeretnék tartozni.

Orbán meg a Gazsi fiával meg az egész pereputtyával költözhet felőlem kínába:)

Persze, ezt az egészet kedvenc diktátorom sem gondolta komolyan, csak az elhülyült követőinek szónokolt.
Majd figyeljétek meg, az európa parlamentben, hogy be fogy nyalni a vezető hatalmaknak:)

Jut eszembe tudjátok hol lesz Kína európai logisztikai központja?
Helyes válasz:

Szlovákia, Bratislava (Pozsony)

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.07.27. 21:23:31

@Lew Archer: Én azt szerettem volna mondani, hogy az individualitásnak az az ereje, amiből a nyugati kultúra született, amely kultúra lehetővé teszi az individualitásra alapozott társadalmat, az a kereszténységnek köszönhető. Hogy miképp, hogyan, az biztosan nem mechanikus, külsőleg "bizonyítható" folyamat. Krisztus volt az a lázadó (bár voltak előhírnökei), akinek először volt ereje a törvények külső követésével az "önjáró" egyéniséget szembehelyezni. Ez az erő volt az, ami valahogy elterjedt a földrészen, megmaradt olyan szellemi központokban, amik pl. Írországban vagy Franciaországban alakultak ki., és lehetővé tette a nyugati individualizmust.

Orbán kritikája szerintem felszínes, annak nem is próbálok értelmet adni, csak azt próbáltam körüljárni, mi a közös Nyugat-Európában, mert érdekel a téma.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.27. 21:28:40

@lanyi: Ennek ellenére a Németek hamarabb fognak bedőlni gazdaságilag, mint Kína.

Éppen a Nyugat miatt. Európa miatt.
mert ők és bankjaik finanszírozzák az Európa Unió és országai adósságállományának nagyrészét.

És ha a Görögök, Portugálok, Olaszok, Magyarok, ... csődbemennek, akkor azt nagyon megszívják.

Ezért mentik ezeket.
Pedig gyökeres Nyugati avagy Európai változás nélkül, gazdaságilag ezen országok és mindenki a térségben a bankrendszer összefonódása miatt, menthetetlenek hosszútávon ebben a formában.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.27. 21:30:40

@lanyi: "tudjátok hol lesz Kína európai logisztikai központja?"

Erre van valami forrásod ?
Tényleg érdekelne. Kösz.

JumboJet 2011.07.27. 21:32:47

@proeskontra: Kedves proeskontra! "Én inkább a baloldalon nem látom a normális, vállalható, szalonképes pártot. Pedig nagy szükség lenne rá. Legnagyobb elkeseredésemre, pedig sokáig bíztam az LMP-ben (vagyis inkább személy szerint egyedül Schifferben), mára egyértelműen kiderült nem lehet más a balliberális oldal. Legalábbis egyelőre ez a helyzet. " - írod. És normális, képviselet nélküli ballibként írom: én sem látom. Csak én sosem hittem az LMP-ben, pláne Schifferben nem. (Engem irritált a Sólyommal közös Védegyletezésük). Az LMP hamar bebizonyította, hogy NLMP. Én így írnám át a szövegdet: "Semelyik sem látom a normális, vállalható, szalonképes pártot. Pedig nagy szükség lenne rá. Legnagyobb elkeseredésemre, mára egyértelműen kiderült Nem Lehet Más a Politika. Legalábbis egyelőre ez a helyzet, itt Magyarországon"
Mert azt nem mondd, kérlek, hogy egy ilyen Fidesz, ilyen egy éve után (hazudnak reggel, délben, este, folyamatos elkúrásban vannak), Te a jobboldalon rózsásabb helyzetet látsz, több tiszta forrást! Ugye, nem ezt mondod?

JumboJet 2011.07.27. 21:41:59

@proeskontra: Hidd el nekem, hogy alapvetően nem az eszmék buktak itt meg - bár nyilván átalakultak a világgal együtt -, hanem az azokat képviselni jelölt/hivatott alakulatok. (pártok és politikusok). A szervezetek és az eszmék bukását nem kellene összekeverni gondolkodó embereknek, hisz, a jól működő országokban többféle józan eszmerendeszer működik együtt, keverten, (akár egy párton belül is, eltérő hangsúlyokkal), és ez alakítja ki azt a mienkénél élhetőbb atmoszférát, politikát amiben/amitől prosperál egy ilyen ország.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.27. 21:42:23

@adamis.ivan: Én speciel de. Gazdasági értelemben mindenképp jobbnak tartom a Fideszt az MSZP-től teszem azt.
Az összes többiben egykutyának gondolom őket.

98-2002 után 2006-os EU bevezetéssel kampányolt az MSZP. Ma meg tudjuk, hogy azt se tudjuk mikor lesz rá esély.
2010-ben már a Görögökkel egy lapon emlegettek minket gazdasági válság tekintetében.
Ma már a térségben a Spanyolok, Írek, Olaszok is mögöttünk járnak, a válság előszelét illetően, és 2010 óta talán mi voltunk az egyetlenek akiket a Fitch Európában feljebb minősített.

Szóval kicsinység a gazdasági szempont, a többi szarhoz képest, amit mindenkitől kapunk (lopás, korrupció, haverok, nokiás dobozok, hazudozás,..) de számít.
Nem beszélve arról, hogy gazdaságilag is lehetne jobban csinálni, nem kicsit. De rosszabbul is, és ez elég az ítéletemhez tapasztalati úton.

Lew Archer 2011.07.27. 21:43:51

@Chanyi:

Pontosan értettem én, de hát ez már offtopik, ami persze nem tragédia.
Érdemes még összevetni, hogy a keleti kereszténység területén miért nem alakult ki ez a fajta individualizmus.
És ne feledjük a nyugati ember fausti arcát sem, amely valahogy megint csak a sokrét hajtogatott keresztény szemlélet terméke: a felismert kegyelem mellett egérutat kereső, Istentől függetlenül boldoggá lenni akaró ember végeláthatatlan útja és nagyjából megoldhatatlan problémája.

Gekko 2011.07.27. 21:44:17

@Anti Anyag: Politikai- vallási hovatartozástól függetlenül, miért kell ilyen butaságokat mondani (neked) távoli országokról? Az óriások földjén meg nem szeretik a kicsi piros embereket. Ja, és ott nincs boszorkányság, mert nem tűrik el. Heee?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.27. 21:54:01

@rajcsányi.gellért (ergé): Drága ergé, pontosan tudod Te is, hogy az igazán ügyes propagandista úgy űzi mesterségét, hogy közben nem lóg ki a lóláb, jobban mondva az LMP-logó.

_andris 2011.07.27. 22:01:55

Szerintem hagyjuk ezt az egész retorikát, ne menjünk se nyugatra, se keletre, üljünk nyugton a fenekünkön. Az egész metafora rég túl van már terhelve.

lanyi 2011.07.27. 22:05:13

@Trompf:

Tájékoztatás fidesz módra:)

Amiről a dolgozó nép nem tud az nincs is:)

Majd szijjgyártópeti megmondja mi az igaz:)

lanyi 2011.07.27. 22:07:58

@Trompf:

Magyarország négyszer annyit importál kínából, mint az oda irányuló export.

És ebben a csempészárú nincs benne:)

Anti Anyag (törölt) 2011.07.27. 22:17:41

@Gekko: Valójában a hazai ballibsikről mondtam véleményt, csak te nem értetted. (Vagy nem is akartad érteni)

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.07.27. 22:21:34

@Lew Archer: Igaz. Az egérútkeresés is ismerős, sajnos.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.27. 22:24:00

A holnapi nyugatos orbánfikázó cikket melyik önelégült írja? A legjobb talán az lenne, ha a Mandiner-kollektívának ki lenne adva házi feladatnak, hogy mindenki írjon egy esszét arról, hogy "Miért utálom a Fideszt és különösen Orbán Viktort, főleg amióta a Nyugat helyett a Keletet választotta? címmel és akkor szépen a nyári uborkaszezonban minden napra meglenne a főoldalon ajánlott Mandi-cikk.

Fallandraise 2011.07.27. 22:27:13

@Anti Anyag: sajnos ez az ország jelenleg semmilyen formában nem tudja eltartani magát. függetlenül jobb-bal-közép vagy bármilyen kormányzástól. ennek sok oka van. kezdve a nyersanyag hiánytól a korszerűtlen mezőgazdaságig , a kutatás-fejlesztés nem megfelelő támogatásán (hú de finoman fogalmaztam) át a politikai elit, legszebb banánköztársasági állapotokat megszégyenítő magatartásáig. és Orbán nem keres 1 másik mintát hanem azt mondta nála van az egyetlen recept amivel el lehet kerülni az összeomlást és csak a 2/3-os forradalom által felhatalmazott új állam fogja (és már 1 éve ezt csinálja) az újkorszak szabályait lefektetni. aztán lehet hozzánk jönni tanulni

Fallandraise 2011.07.27. 22:31:50

@Anti Anyag: hát amit meg a Svájc és Ausztria vidéki életéről és annak nácizmussáról írtál az meg úgy hülyeség ahogy van.

Anti Anyag (törölt) 2011.07.27. 22:37:59

@Fallandraise: Az a helyzet, hogy 2006.október 23-a-i véres események és az utána következő, legfőképpen Fehérorosz minta szerinti tárgyalás, továbbá börtönbéli, rendőrségi eljárások után senki nem gondolja itt (a ballibsiken kívűl), hogy az EU-nak legalább a demokráciaexportja jól működne.

Túldimenzionálod az EU-t és Orbánt.

A másik hsz.-hez: Tudod mikor lenne képes egy hazai libsi elviselni azt, ami ezeken a helyeken egy vidéki városban mindennapos.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.27. 22:40:58

A Gundel riporter úgy nyalt a Szíjj ártónak a meccsen, ahogy egy megmaradt MTV-snek illik.

A Szíjj ártó "lendvayildikó" PÉter viszonylag normálisan, emberien nyilatkozott a végén.
Nem kellett fidesz módon hazudoznia, blöffölnie, sunyiskodnia.
Na azért nem nőtt egy dekát sem a szemembe!

odamondó 2011.07.27. 22:48:36

Azért nem a nyugatot oldjuk meg, mert a magyar politikai elit mindig is a seggnyalásban akart elsőséget szerezni a világon. De ha már nagyon a megoldásokon gondolkodunk először oldjuk meg a hazai mezőgazdaság kérdését próbáljunk kicsit önállósodni és ne a kelet seggébe bújjunk bele élből.

Rwindx 2011.07.27. 23:00:18

Még nem olvastam el a kommenteket, majd később megteszem.

Természetesen Európához tartozunk és nem a Kelethez, de ez csak annyit jelent hogy együtt vagyunk szarban. A hanyatlás nem most kezdődött, és nem is hirtelen fog lezajlani, ahogy a Római Birodalom sem pár nap alatt tűnt el, sőt nyomai, hatása máig itt vannak.

Viszont a hanyatlás megállítható és visszafordítható lenne (nem a Kelet által, hanem magunk által), ha teszünk ellene, de egyelőre nem tesz senki semmit. A aktuális válság egyébként nem a hanyatlás része, azok periódikusan ismétlődnek, a hatása annyi hogy az emberek elkezdék keresni a probléma gyökerét és a megoldását, ilyenkor pedig előkerül sok minden, hamis és igaz dolog egyaránt. Eddig a jólét elfedte a problémákat, de most inkább felszínre kerülnek.

columna 2011.07.27. 23:03:08

Sziasztok! Cenzúráz a Mandiner? Nem találom az előző hozzászólásomat. Ha mégis megvan bocs, késő van...

Szóval: az előző hasonló témájú cikkre reagálva írtam, hogy szövegértésből egyes. Amúgy nem értem, miért spilázzák ennyire túl.

Orbán nem azt mondta, hogy forduljunk el nyugati kultúrától, és most aztán arccal a keleti puszták felé. Nem azt mondta, hogy a nyugati civilizáció en bloc egy börtön. Csak bizonyos gazdasági jelenségekre reflektált, amelyek mögött nyilván szellemtörténeti és társadalmi folyamatok is vannak. Az egész értelme annyi, hogy most nem kapunk kész recepteket nyugatról, mert jelenleg ott sincsenek ilyenek, ezért el kellene kezdenünk gondolkodni. Ennyi.

Ha valaki végighallgatja a szöveget és van egy kis szövegértési képessége, nem lát bele többet, mint ami elhangzott.

Ja, és a félreértések elkerülése végett: nem volt jó előadás. Unalmas, amolyan "nesze semmi, fogd meg jól"! És meg se hallgattam volna, ha nem olvasom el az előző bejegyzést. Amiatt kezdett érdekelni. De a meghallgatás után az lett az érzésem, a szerzők vagy nem hallották Orbánt, vagy alapvető szövegértési gondokkal küszködnek, vagy csak a nyári uborkaszezonra való tekintettel nagyot akartak durrantani.

A kommentek számát tekintve sikerült is, és a kommentelők be is ugrottak.

De kérdezem: ki hallgatta végig az előadást? Most komolyan...

Fallandraise 2011.07.27. 23:17:00

@Anti Anyag: nem dimenzionálom túl Orbánt, de most ő ennek az országnak a miniszterelnöke és amit mond annak súlya van. az EU pedig nem halott vagy haldokló kezdeményezés hanem 1 sok hibával működő de folyamatosan változó szervezet aminek mi is a tagjai vagyunk úgyhogy rajtunk is múlik hogy merre-hogyan fejlődik tovább. jelenleg megkerülni és/vagy figyelmen kívül hagyni minimum felelőtlenség.
a másikhoz: nem szeretem az általánosítást de az én tapasztalataim (személyesek és sok barátomé) nem támasztják alá amit írtál.

Fallandraise 2011.07.27. 23:29:30

@columna: én végighallgattam és a tegnapi poszthoz írtam is 1 hosszabb kommentet amiben idézetekkel megtámogatva próbáltam alátámasztani hogy mi is hangzott el a beszédben pontosan. Valóban nem a nyugati kultúráról beszélt hanem a globális hatalmak és globális piacok korszaka ért végett szerinte ami a folyamatos fejlődés és a gazdaság és a fogyasztás növekedése jellemzett. de nem jól írod hogy ...."mert jelenleg ott Sincsenek ilyenek" mert Orbán azt mondta ott nincsenek de nálunk megvan a recept és minket másol már mindenki.

Dendrobatidae 2011.07.27. 23:35:28

Az igazság az, hogy könnyebb a keletet utánozni, mint a nyugatot. Nem történt más, mint hogy Orbán lerakta a lécet bokamagasságba. Ezt talán könnyebben át tudja ugorni.
"Nem kell a dekadens nyugat a fogyasztói társadalmával, három évente új autó, négy évente lakásfelújítás, hamburger meg kokakóla-mámor... Lám, lám, válságban vannak, haldoklanak szegények. Hiszen most nem három, hanem négy évente cserélik az autóikat.
Távolodjunk hát tőlük, mielőtt megfertőzik a mi bivalyerős, haladó társadalmunkat! Munkaalapú társadalom! Ez kell nekünk, nem a dekadens nyugat! Dolgozzunk, dolgozzunk és dolgozzunk, de ne fogyasszunk! Mert a fogyasztás rossz! Dekadensé tesz! Bérmunka! Ez kell nekünk! Lám, ott van Kína! Ő a mi új példaképünk! Termelnek, de olyan kevés bért kapnak a munkások, hogy nem fogyasztanak! És lám , nincsenek válságban!
Tehát:
magas bér=hanyatlás
Éhbér=fejlődés."

Na, kb ennyi jött le nekik a minket körülvevő világból. De természetesen ez az új koncepció rájuk nem vonatkozik. Ők nem fognak kiszállni a szolgálati audiból, és nem fognak átlagbérért gombot nyomogatni. Azt már nem! Hiszen Kínában is vannak milliárdosok!...

A kérdés csak az, hogy mit szólnak majd hozzá a sokat emlegetett "emberek" mikor majd a többségnek is nyilvánvalóvá válik, hogy mire megy ki a játék, mi az új koncepció lényege.

somogg (törölt) 2011.07.27. 23:36:32

tetszik a cikk, olyan mint egy ima. ez a kedvenc reszem: " a Korona ébressze rá az ország vezetőit minden időben, hogy hol a helyünk és mi a dolgunk".

a viccet felreteve jo lenne ha felebrednetek kedves jobbos pajtasok. orban nem egy "most kicsit iranytteveszett, de amugy jo arc", hanem egy gatlastalan karakter, akit csak a hatalom erdekel. ennek erdekeben gyulolkodest szit, behazudik mindent amit a sok kis hulye hallani akar. hogyan akarhatna reszt venni europaban? ott kooperalni kell es nem meno a korlat nelkuli hatalom. nem veletlenul hogy kina az uj irany, ott egy szuk elit leosztja a lapokat, a tarsadalom 90%a pedig dolgozhat a megvalositason kerdes nelkul.

miert nem csinaltok vegre egy rendes konzervativ partot, ami az europai jobboldali ertekek szerint politizal? az igeny lathatoan megvan bennetek, hiszen forog a gyomrotok ettol a nemzeti szinure festett onkenyurtol.

Dendrobatidae 2011.07.27. 23:54:01

@Fallandraise:
"a globális hatalmak és globális piacok korszaka ért végett szerinte ami a folyamatos fejlődés és a gazdaság és a fogyasztás növekedése jellemzett."

Hát, ha ez tényleg így van, akkor még annál is hülyébb, mint eddig gondoltam.
A globalizáció nem más, mit az emberiség fejlődésének története. Kb azóta tart, mióta jópár-ezer éve valaki feltalálta a kereket. Aztán a szekeret.... és az áruszállítást. Most ez éppen megszűnik??? Csak így?
Ugyan már! A mai válság csak egy "sima" pénzügyi válság, ami már többször végigsöpört a világon. "Érdekes" módon az ilyen válságokból mindig a legerősebbek kerültek ki győztesen. Még véletlenül sem az történt, amiben sokan reménykednek, hogy az erősek elbuknak, a gyenge balfaszok pedig majd a sírjukon táncolnak.

Tudom, ezért kedves sokaknak ez a nyugat haláláról szóló handabandázás. Ha már nem sikerült őket utolérni, vagy legalább a nyomukba szegődni húsz év alatt, akkor dögöljenek meg ők is... Ez a vágyálom! Hogy végre döglődnek a mocskok! Végre majd ők is hetvenezer forintnyi minimálbérért fognak dolgozni! Hehehehe, úgy kell nekik!....
Csakhogy ez nem a valóság. Ez a szánalmas, irigy kisember vágyakozása. Aki soha a büdös életben nem járt még nyugaton, és nem tapasztalat az ottani gazdaság életerejét.
Ezt az ostoba, tuskó "kisemberi" vágyat meg lehet lovagolni politikailag, de ez sehova sem vezet. Mert egy hazugság. Hazugságra pedig nem épülhet egy ország stratégiája. Illetve épülhet, de az a totális csődbe vezet.

Fallandraise 2011.07.28. 00:00:50

@Dendrobatidae: elhangzott az "erősekből lesznek a gyengék és a gyengékből az erősek" nagyon kecsegtető viziója is. nem is merek belegondolni hogy ez mit is akart jelenteni :)

somogg (törölt) 2011.07.28. 00:24:16

@Fallandraise: ez azt jelenti, hogy van egy elixir ami a gyenget erosse, az eroset pedig gyengeve teszi. joker mar bele is keverte az ivovizbe...

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.07.28. 01:10:03

Szét kellene választani a nyugatot illető kritikák tárgyát ha kicsit is meg akarjuk őrizni az objektivitás látszatát. A nyugat morális tőkéje a szabad és erős polgárságban, a keresztény kultúrkör összetartó erejében és a részben ebből táplálkozó, de az előbbire támaszkodó civil szolidaritásban van.

Továbbá abban a társadalmi szövetben ami a család, a nemzet és az európai közösség egymásra épülő kötelékében erőssé teszi a szellemileg és egzisztenciálisan szabad polgárságot. Egy olyan szabadságban aminek a határait az alapjogok és a morális alapértékek tiszteletben tartása jelöli ki.

De ha a nyugatra haragszunk akkor nem ellene hanem érte tesszük: a küszöbön álló, szükségszerű gazdaságpolitikai paradigmaváltás kikényszerítő oka a nyugat elgyengülése, a jólétben felnőtt generációk elveszítették azokat a morális alapértékeket melyek magát a jólétet létrehozták annak idején.

Bizonyos szempontból önmaga karikatúrájává vált a nyugati civilizáció, felborult az ok és az okozat, a cél és az eszközök oksági összefüggésrendszere.

A norvég ámokfutás egyes tanulságai csak egy kiragadott példa erre az észrevétlenül kialakult helyzetre, nekem - tiszteletben tartva az áldozatok emlékét - a Galapagos szigetek példája jutott az eszembe, amiről köztudott hogy amikor az első hajósok kikötöttek a partjainál, az őshonos állatvilágból annyira hiányzott az ösztönös félelem vagy önvédelmi reflex hogy az állatok, madarak, tehetetlenül, békésen várakozva hagyták hogy az ember odasétáljon hozzájuk és agyonüsse őket. (ezt elsősorban a társadalom felkészületlenségére, fegyvertelen, eszköztelen rendőrökre, büntetőjogra, eltunyult titkosszolgálatokra értem, véletlenül sem az egyes megölt emberekre asszociálva.)

Mert a parttalan és öncélú individualizmus, az egyéni felelősség súlytalanná válása, az állami gondoskodás emlőitől való függés ugyanígy kiszolgáltatottá és védtelenné tette a nyugatot: erős, szívós, életre való barbárok állnak a kapui előtt, és elveszik amit akarnak, magukkal hozva egészséges életösztönüket és a hagyományos társadalmaikat összetartó szilárd szövet erejét.

Ezért szomorú ha a tusványosi gondolatokat a napi belpolitikai adok-kapok múlandó csataterén váltjuk aprópénzre: Itt és most, 20 évvel a befejezetlen rendszerváltás után kelet és nyugat kapujában meglenne a lehetőségünk, hogy a nyugat szikláihoz kikössük végleg a kompunkat, de a kelet józan tükrét tartsuk magunk elé, és ne álljunk be pusztán igazodási vágytól vezérelt konformizmus okán a kórusba a lejárt szavatosságú paradigmarendszereket a sírig megvédeni, hanem józan belátással, mértéktartással, de szilárd morális iránytűt követve, 20-50 éves távlatokban gondolkozva de a mában cselekedve jelöljük ki a saját utunkat a Kárpát-medencében.

columna 2011.07.28. 02:16:28

@Karmadealer: RESPECT! Nagyon pontos.

"A nyugat morális tőkéje a szabad és erős polgárságban, a keresztény kultúrkör összetartó erejében és a részben ebből táplálkozó, de az előbbire támaszkodó civil szolidaritásban van.
Továbbá abban a társadalmi szövetben ami a család, a nemzet és az európai közösség egymásra épülő kötelékében erőssé teszi a szellemileg és egzisztenciálisan szabad polgárságot. Egy olyan szabadságban aminek a határait az alapjogok és a morális alapértékek tiszteletben tartása jelöli ki."

Tökéletes észrevétel: "a küszöbön álló, szükségszerű gazdaságpolitikai paradigmaváltás kikényszerítő oka a nyugat elgyengülése, a jólétben felnőtt generációk elveszítették azokat a morális alapértékeket melyek magát a jólétet létrehozták annak idején [...]".

A saját karikatúránkká váltunk mi, nyugatiak. Pont ezeket az értékeket éljük fel és - mondhatni - "köpjük szembe". Ezekhez kellene visszatérni, ha meg akarjuk menteni a nyugati civilizációt.

De - Washingtontól Varsóig és Sidney-ig, valamint Stockholmtól Liszabonig - van még egyáltalán erőnk és akaratunk hozzá?

bájgúnár 2011.07.28. 11:16:00

@proeskontra: Különösképpen nemérdekel de akkor mit papolnak itt a vélemény szabadságról,demokráciáról.Hülye diktatórikus barom.blogol de nembírja elviselni mások véleményét.Ez azért van mert nemtudnak érvelni csak mantrázzák a betanúlt szövegeiket.

bájgúnár 2011.07.28. 11:24:07

@mement: Látod kisparaszt mégcsak nemis érted amit elolvasol!Látszik hogy nem köztünk élsz .Pont a kedves blogíród volt az aki aJobbikot és a jobboldali politikát összemosta az eseményekkel.csupán azért mert ez a skizofrén személy megemlitette őket köztük aHunyadit de még a zsidókat is.Nos ha a jobbikra igaz ez a megállapitás akkor igaz a többire is mert az ő eszmefuttatása szerint egyplatformon vannak.Szóval miért is nem értekezik a zsidópolitikáról,baloldaliságról ennek az ügynek kapcsán.Miért csak a Jobbik piszkálja acsőrét.Örökös rettegők vagytok.Szar lehet az élet számotokra.

mement 2011.07.28. 11:32:07

@bájgúnár: Te mirol beszelsz? be vagy rugva hogy ennyire szetesett a mondandod?

Azt kerdeztem hogy lehet komoly arcal peldaul a torokok es az iszlam elleni harcunkat, osszekotni a trianoni bekediktatumal, es hogy a francba tudsz errol te arra a kovetkeztesre jutni, hogy soha nem tartozunk a nyugathoz, es soha `nem kelletunk` nekik?

mement 2011.07.28. 11:36:53

@bájgúnár: de igazabol nem zavarna hogy ti egy vilagmeretu bagdadi kalifatust es a saria szerinti eletett preferaljatok, az emberijogok, es a vallastol elvalt vilagi jogalkotas joggyakorlas helyett, ha nem az lenne a celotok hogy ezt egy egesz orszagra rakenyszeritsetek.

Az meg kulon szomoru, hogy a belpolitikai velemenyed tarthatatlansagat, logikatlansagat es nyilvanvalo hiteltelenseget, egy tolunk 1000km tavolsagba levo, ket kozelkeleti, arabtipusu nep konfliktusaval probalod igazolni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.07.29. 19:37:23

Kiszivárgott titkos Fidesz-megbeszélés a tusványosi Orbán-beszédről:

hartland.blog.hu/2011/07/29/orban_beszede_itt_a_titkos_anyag

:-)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2011.07.29. 22:08:10

jobbklikk.hu/index.php?Cikk=668#tovabb

Azt hiszem, ebben a posztban az "egó fényezése" opció érvényes.

látjátok feleim szümtükkel 2011.07.30. 09:39:44

@Lew Archer: "Valaki magyarázza már meg, mi a közös egy ír parasztban, egy portugál szardíniahalászban, egy frankfurti pénzügyi elemzőben, egy román töröttautó-kereskedőben és Dániel Péter kaszinótojás-felhasználóban."

Közös lehet, hogy mindannyian ennek a bolygónak az élőlényei, és mivel egy az életterük, mindnek célja lehet az élhető Föld megteremtése, megvédése. Ezen túl közös lehet bennük az is, hogy mindannyian emberek.

Alfőmérnök 2011.07.31. 14:14:56

"Szörényi Levente (...) nem érti - vetette fel -, hogy miért próbál "fogást találni rajta" a katolikus egyház. Csak azért, mert azt mondta egy rádióriporternek, amikor Csíksomlyón mintegy félmillió ember énekelte az István, a király dalait, hogy ha lenézne most István király, azt látná; az országa nincs egyben, az egyháza is bajokkal küzd, idegenből pénzelt szekták "hajtanak a fiatalok lelkére" és sajátítják ki. "Ha itt megállok, nincs semmi baj, de azt találtam hozzátenni: ezért kár volt Koppányt felnégyelni" - emlékeztetett. Azóta a "pogányság zászlóvivőjének vagyok kikiáltva", de minimum gyanús figurának - közölte."
szinhaz.hu/fesztival/41494-szorenyi-levente-az-operettszinhazba-keszul

tevevanegypupu 2011.07.31. 16:26:06

@Alfőmérnök:

Keresztenyhez melto cselekedet volt Koppany felnegyelese..es nem keresztenyhez melto ot sajnalni. Szegeny Leventenek most majd sokat kell gyurnia mig ezt a kijelenteset valahogy helyrehozza.(:

Alfőmérnök 2011.07.31. 19:20:19

@tevevanegypupu: Sajnos a mi Leventénk sem egészen százas már. ;)

collateral collector (törölt) 2011.07.31. 19:52:27

Szerintem a miniszterelnök, ha annyira rosszul érzi magát Európában, hogy ez neki "börtön", és szerinte "keleti szél fúj", akkor költözzön nyugodtan Ázsiába, megleszünk nélküle, de semmiképpen ne próbálja ránk erőltetni a faszságait. Az, hogy 2/3-al kormányozhat, még nem felhatalmazás arra, hogy kiléptessen minket az EU-ból (nyilvánvalóan ez a távlati célja, az Unióban túl sok a kötöttség számára).

tevevanegypupu 2011.07.31. 21:10:13

@Alfőmérnök:

Nincs vele bajom, bar ezek a rockoperak amiket ir nem az en vilagom, az Istvan a kiraly sem volt az. Kulonben egyre tobb regi kedveltunk vonzodik egyre jobban az osmagyarsaghoz, ami nem baj, sot..csak ugy tunik inkabb a giccs fele viszik. Makovecz epuletei is mind kacifantosabbak lesznek..

Alfőmérnök 2011.07.31. 22:09:48

@tevevanegypupu: Nekem sincs vele nagy bajom, egy tehetséges zenész, csak kicsit mintha meghibbant volna az utóbbi időben. Engem a mosolya Jack Nicholsonéra emlékeztet, a Batmanből. :)))

www.youtube.com/watch?v=7p7_-f4lyhc#t=3m43s
süti beállítások módosítása