Nyugat: lecserélve?
2011. július 26. írta: dobray

Nyugat: lecserélve?

  Börtönnek, kényszerlakhelynek titulálta a Nyugat „régi világát” Orbán Viktor, aki egykoron maga is küzdött a keleti börtönnel. Mi ütött Orbánba? Miért beszél a Nyugat hanyatlásáról a nyugati kereszténység határán fekvő Tusványoson – ott, ahol minden eső után újabb román ortodox templom nő ki a földből, holott igény nem lenne rá? Elképzelem, ahogy most a románok kajánul mosolyognak, és azt mondják: jó, cseréljünk helyet, jönnek ők helyettünk ide.

   Van Orbán beszédének egy kicsike kis igazságtartalma, egy-két olyan félmondata, amivel egyet tudok érteni. A kontextus és Orbán egyre inkább Keletre szegezett tekintete azonban egyre jobban aggaszt. Úgy látszik, hiába nem tart igényt a Bogár László fémjelezte elképzelésekre a második Orbán-kormány (szemben az elsővel), mégis jobban hatnak rá, ha nem is Bogárék gazdasági elképzelései, de a filozófiájuk mindenképp. Vajon mit szólhatott Martonyi vagy épp Navracsics, amikor hírét vették Orbán újabb nyugatellenes kirohanásának? Nehéz volna minket a régi hazai elithez sorolni, ám Nyugat-kérdésben egyre kevésbé találunk közös nevezőt a „változásokat szorgalmazókkal”, és nem találjuk régi, meghaladandó reflexnek a Nyugat követését.

*

  Tegyünk egy próbát, és első körben igyekezzünk megérteni Orbánt, még akkor is, ha nem is értünk vele egyet. Mitől lett ő ennyire Nyugat-ellenes? Mitől van az – ahogy Kiss Ádám fogalmazott –, hogy Orbán „a keleti világ börtöne ellen küzdéstől szépen eljutott oda, hogy a nyugati világ börtönéről értekezzen”? Gazdasági szempontból a mostani válság irányíthatta Kelet felé Orbán figyelmét. Politikai szempontból viszont a magyar közélet foglya a magyar miniszterelnök, és ebből von le messzemenő, a nyugati civilizációra vonatkozó következtetéseket. Annyit láthat a Nyugatból, vagy az nyomja rá a Nyugatról alkotott képére a bélyeget, hogy hazai liberálisaink, az ellenzék képviselői régi, húsz éves szokásukhoz hasonlóan rohangálnak nyugatra azzal a szöveggel, hogy vége a demokráciának. A nyugati média jelentős része sápítozik a kétharmadon, kifogásolja a médiatörvényt, az új alkotmányt, a bankadót… egyszóval Orbán annyit lát a Nyugatból, hogy onnan minket, pontosabban az ő politikáját támadják, és hogy a rendszerváltás óta sokkal jobban szeretik a posztkommunista kormányokat, mivel azokkal könnyebb egyezkedni. Ők nyalnak a Nyugatnak, míg Orbánék nem, és ezért megkapják a magukét.

  Mi is szoktuk bírálni a Brüsszelhez vagy a tőlünk nyugatra fekvő országok elvárásaihoz való kritikátlan alkalmazkodást. Mi sem gondoljuk, hogy kicsinek kell lenni. Azonban a nyugati média támadásait egyrészt meg lehetett volna tanulni kezelni – különösen elvárható lenne ez valakitől, aki nagyon büszke politikusi tehetségére, mint azt az LMP (és már frakciók) vezetőjének való parlamenti beszólása is bizonyítja. Más esetekben el lehetne gondolkodni, hogy talán néha igaza is lehet a bírálatoknak, nem kellett volna alkalmat adni a támadásra. Harmadrészt: a tőlünk nyugatra eső országok médiája (vagy annak egy része) nem egyenlő a Nyugattal sőt, Brüsszel és az Európai Unió sem. Ahogy a nyugati barátaihoz rohangáló haza posztkomcsi-liberális „elit” sem azonos a Nyugattal, nagyon nem. Európa pedig kis kontinens, kis országokkal, akik ezerötszáz éve konfliktusok, érdekütközések közt élnek. Miért meglepő, ha a többi állam megpróbálja érvényesíteni az érdekeit velünk szemben? Verseny van, vagy mi.

  A hazai, „európai-nem európai” jelzőket osztogató baloldali közírói társaság az, akit Orbán „a régi, a hanyatló Nyugatot képviselő hazai politikai elitnek” gondol el. Mi is szoktuk őket ostorozni. Viszont arra is gondolni kellene: ők hiába gondolják azt, hogy meg tudják mondani, milyen az európai, szalonképes konzervatív, jobboldali vagy akármi, ha egyszer a hazai baloldal fényévekre van a tőlünk nyugatra fekvő országok baloldalától számos kérdésben. Horribile dictu, ha nem is a nyugati balos politikusok, de a nyugati balos értelmiségiek kedvenc foglalatossága volt a Nyugat szidása hosszú időn keresztül (még ma is tud az lenni). Mondhatnám, a baloldalunk nem épp európai, csak engem nem nagyon izgat a hazai baloldal állapota. A jobboldalé már annál inkább.

*

  Egyetértünk Orbánnal abban, hogy hanyatlik a jóléti állam. Furcsálljuk, hogy ezt a kijelentését azon körhöz tartozók bírálják, amely kör tagjai eddig mindig koraszülött magyar jóléti államról beszéltek, és 1995 óta mindig megvédik a Bokros-csomagot. Pedig valóban az van, hogy Európában a jóléti intézkedéseket mindenki egyre inkább magától értetődő emberi jognak veszi ahelyett, hogy átlátná: a jóléti dolgok, a nyugdíj, a segélyek, juttatások nem „járnak”, hanem ha a gazdasági helyzet megengedi, akkor adhatóak, fenntartásukért pedig tenni is kell. Gyereket kell vállalni, dolgozni kell, nem feltétlenül olyat, amire végzettségünk van. Gazdaságilag pedig adódhat olyan helyzet, hogy egyes juttatásokat meg kell nyirbálni. Az a sejtésünk, hogy a jóléti állam önmagában is fokozza az elidegenedést és segíti az eltunyulást, imigyen eleve saját vége felé mutat. De hogy ez tényleg így van-e, az még a jövő kérdése (a nyugdíjkorhatár-emelés elleni tüntetések Nyugaton erre engednek következtetni). Persze remélhetőleg a jóléti állam nem szűnik meg teljesen, csak visszaszorul. Ha azonban Orbán a jóléti állam alatt a segélyek rendszerét érti, akkor rá kell mutatnunk: a munkára ösztönzés és a segélyek jogos megnyirbálása még nem a jóléti állam megszűntét jelenti.

  A jóléti állam csak a háború után lett (a közelmúltig sikeres) európai modell. A jóléti állam sem egyenlő a Nyugattal. Sőt, a „neoliberális kapitalizmus” sem egyenlő a Nyugattal, hiszen az sem volt öröktől fogva. Attól még, hogy esetleg változik a nyugati államok gazdasági berendezkedése, még nem szűnik meg a nyugati civilizáció. Mind a nyugati kultúrkör, mind más civilizációk elég sok változáson, krízisen mentek már keresztül, miért éppen most lenne itt a vég?

  Az új világrend hangsúlyozásától is idegenkedem. Gazdasági válság van? Majdnem összeomlik az euró? Igen. Ki mondta, hogy a gazdaság egyenes vonalú fejlődésen megy keresztül? Az élethez, a történelemhez hozzátartoznak a visszaesések: egyszer fent, egyszer lent. Vitatkozhatunk azon, hogy kell-e valamit korrigálni a „gazdasági berendezkedésen”. De ez nem úgy működik, hogy modellek vannak a fiókban, és ha az egyik nem működik, előveszem a másikat. És vajon mi a garancia arra, hogy az újonnan kiválasztott modellben nem lesznek válságok?

  Ha Európa országaival szemben nem tudjuk rendesen érvényesíteni az érdekeinket, akkor miért gondolja Orbán, hogy majd Oroszországgal vagy Kínával szemben tudni fogjuk? Én nem ellenzem az óvatos, de valószínűleg hasznos gazdasági együttműködést sem az oroszokkal, sem a kínaiakkal. Hagyjuk ezt a piacokra, vállalkozókra, ha ők oda akarnak befektetni, tegyék. Akár valamilyen állami együttműködés is elképzelhető. De hogy szidjuk a Nyugatot, és Kelet felé fordítjuk a hajót, mivel onnan jön a megváltás, mivel ezek az új nagyhatalmak, akik letaszítják a régieket, na ez nem pragmatikus együttműködés, hanem Európa, az európaiság feladása. Nem hiszem, hogy az oroszok meg a kínaiak a két szép szemünkért, haveri alapon üzletelnek velünk.

*

  Sokáig azt reméltem, hogy a fülkeforradalom, a Kelet felé fordulás, az új világrend hangsúlyozása csak felesleges, nagy szavak, a szokásos nagyotmondások a Fidesz elnökének szájából. De nem, Orbán nem csak pragmatikusan akar együttműködni Kelettel (ami úgyszintén veszélyes, lásd Gazprom, MOL, INA, orosz olajügyek). Orbán nem csak a Nyugat érzékelhető hibáit rója fel, nem csak „kiigazítani” akar.

  Valóban lehet, hogy hosszú távon fenntarthatatlan a jelenlegi nyugati életmód. Akár az is lehet, hogy vége a fogyasztói társadalomnak, bár ezt ilyen egyértelmű formában nem hiszem. Keményebben kell majd dolgozni, vissza kell fogni az igényeinkből. És tényleg nem szabad „hipnotizáltan várakozni”, hanem cselekedni kell. Például kezelni kell a válságot, esetleg fájdalmas döntéseket kell hozni jóléti intézkedésekről, akár még az állam szerepe is újragondolható egyes kérdésekben. Ezekkel kapcsolatban úgyis folyamatosan összecsapnak a különböző világnézetek, iskolák, elképzelések.

  Elég változáson ment át már a nyugati civilizáció ahhoz, hogy kibírja ezt is. Létezik a Nyugaton némi öntudatvesztés: relativizmus van meg multikulti, amelyeket nem mellesleg épp frissiben kérdőjeleztek meg hivatalosan is. De erre az a válasz, hogy katapultáljuk magunkat a nyugati civilizációból? Ahova ezer éve tartozunk? Ahova tartozni akartunk, még amikor nem is engedték, akkor is? És hogy küzdve az államadóssággal, azt állítjuk, mi leszünk a követendő példa – amikor épp nem tudjuk, hogyan tartsuk itthon az orvosainkat, és állandóan utóigazítják a költségvetést? Amikor lehet, hogy egy hajszálon menekültünk meg a görög jellegű csődtől? Kioktatjuk a Nyugatot, egy sikeres elnökség után? Éppen akkor, amikor Orbán pártcsaládja uralja szinten az egész kontinenst ? Nem kellene ezt inkább kegyelmi pillanatnak tekinteni?

  Nem inkább összezárni kellene? Deklarálni, hogy mi a Nyugathoz tartozunk, akkor is, ha gazdaságilag más hatalmak emelkednek fel éppen? Hogy mégis olyan alapértékeken nyugszik ez a civilizáció, amit büszkén vállalunk? Róma, Athén és Jeruzsálem örökségét? (És mielőtt baloldali publicisták arra gondolnának, hogy most egyetértenek velem, jelzem: valószínű ők és én nem pont ugyanazt féltjük és szeretjük a Nyugatban, bár kétségtelen van átfedés.)

  Egyáltalán: választás kérdése ma az, hogy melyik kultúrkörhöz, civilizációhoz tartozunk? Szerintem nem, hacsak Orbán nem akar új, ellenkező irányú népvándorlást. A civilizáció nem mobiltelefon, nem lehet csak úgy lecserélni. Lehet érvelni amellett, hogy a Nyugat épp hanyatlik, de akkor nem ez ellen kellene dolgozni? Mi a biztosíték arra, hogy egy másik civilizációban nekünk jobb lesz? Semmi, mivel ezt szoktuk meg, ide tartozunk, a Nyugat része vagyunk, akkor is, ha az sem tökéletes, akkor is, ha néha kicsit tunya, néha alszik, néha válságba kerül, és van egy rakat hibája. Mint akármelyik más civilizációnak.

  Nyugaton vagyunk ezer éve, és nem akarunk átköltözni a túloldalra. Tusványos: végállomás, kiszállás. Köszönjük a fuvart, de nem megyünk tovább.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr443097178

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Mandiner blog helyszíni közvetítése a Lubjanka pincéjéből 2011.07.26. 18:02:54

Koba! Hát együtt kezdtük!Koba! Erről nem volt szó!Koba! Ki ez a sok új ember?Koba! Hiszen ezek nem is kommunisták!Koba, barátom, lehet te sem vagy az? 

Trackback: A nyugat alkonyul 2011.07.26. 12:37:10

p { margin-bottom: 0.21cm; }Az atlanti civilizáció és a modernista elvek érvényének változása érzékelhető. Orbán abban nem téved, hogy azok az elvek, amelyek a történelem egy rövid időszakában elterjedtek – a jogegyenlőség, a humanista és auf...

Trackback: Üres erő 2011.07.26. 12:36:34

Azt hiszem, némelyik "jobboldali" szerző nem kívánja a mostani intézkedések és a láthatóvá vált tervek kontextusába helyezni a "kényszerlakhely" miniszterelnöki kényszerképzetét. Nem kívánja figyelembe venni, hogy a modernista-aufkä...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.07.26. 15:03:08

Szerintem Orbánnak igaza van a jóléti társadalom végében. Nem úgy, ahogy ő gondolja, hogy ez már be is következett, hanem úgy, hogy hamarosan be fog következni - éppen a természeti hatások miatt.

Csak az a bökkenő, hogy Kína pl. még sokkal szarabbul fog élni, mint eddig (mert ők aztán mindent tönkretesznek maguk körül), tehát egy alacsonyabb komfortú életre sem tudnak visszatérni.

Nekünk a relatív jólét időszakát ezt kellene kihasználni arra vonatkozóan, hogy alacsonyabb szinten újrateremtsük a gazdaságunkat, ezen belül elsősorban a mezőgazdaságot. Ez bizony nem a fenntartható fejlődés, viszont sokkal kisebbet esnénk pofára mondjuk 30-40 év múlva, mint ezen intézkedések nélkül fogunk.

A" nyugat kényszerlakhely" típusú baromságot meg felesleges hosszan elemezni: Orbán egy percig sem gondolta komolyan. Valami ütőset kellett mondani az egybegyűlteknek, és nem azt választotta, hogy a színpadon megdug egy önkéntest, hanem ezt a mondatot. A reakciónak is ugyanannak kell lennie: "LOL, bázmeg ez nem normális". De komolyan venni .... hát azt nagyon felesleges.

Cpt. Flint 2011.07.26. 15:03:49

na csak vigyázzunk kérem ezzel a "Nyugat hanyatt lik" dologgal, mert ha még egy kicsit hanyatlanak, akkor már nem is kell fenyegetőznünk, lecsatolnak minket maguktól is, oszt' leshetünk. nem lesz agrártámogatás, és nem kell majd a magyar búza senkinek, meg azt a pár nyugatra beszállító gyárat is - érdeklődés és nyersanyag hiányában - becsukhatjuk, akkor aztán mehetünk kínai elvtársainkhoz, hogy aláígérjünk a napi egydolláros élőmunkájuknak, vagy felkínáljuk nyaralónak az országot 5 millió háztartási alkalmazottal együtt...

tarackos 2011.07.26. 15:04:59

@sepirossenarancs: A technikai fejlődés egy sor egyéb kérdést is felvet. pl. sokan a nyugat válsága kapcsán, az ipari társadalom válságáról beszélnek. Ugyanis ilyen minőségű termelő eszközök mellett egyszerűen nincs szükség ennyi munkásra. Vagyis elég vicces ma termelő munkának szobrot állítani ha tk. egyre kisebb szerepet játszik a gdp-ben. A mezőgazdaság dettó.

Nyilván ebből az állapotból mozdultak el a szolgáltatások felé, viszont még ez sem oldja meg a dilemmát, mi legyen azokkal akiknek még így sem lesz munkája. Mert nem nehéz belátni, nem lehet kizárólag őket hibáztatni ha nincs munkájuk. (vmi ilyesmit kommunikálna a kormány is)

A másik probléma, az intézményrendszer az ipari társadalomra épült, de ha ez hanyatlik akkor az intézményrendszer elavult. ld. pl. szakszervezetek, anno a munkások érdekét képviselték ma meg nem is tudjuk pontosan kikét, de a melósok egyre kisebb szerepet kapnak, sőt, alig hallatszik a hangjuk.

Ezek érdekes kérdések, de a kormánynak ettől függetlenül is meglenne a forgatókönyve. Bármilyen is lesz a jövő, szabálykövetés nélkül nem fogunk innen elmozdulni egy tapodtat sem. Nem a globális mozgalmakon kellene agyalni amíg a többség nem kér számlát...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.26. 15:06:44

@Benny sk: Esetleg vitatkozni is tudnál Kumin megállapításaival?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.26. 15:09:34

Habár amennyire látom Fallandraise-val teljesen másképpen látjuk a politikát, ezzel viszont mintha a számból vette volna ki a szót, amikor a Mandinert jellemezte: "sznob felsőbbrendű mi kurvára okosak vagyunk és amit leírunk az baromira intelligensen elmondja nektek a 100%-osan az igazságot, amit mondjuk úgyse értettek meg ti ostoba pórok". ZSENIÁLIS!

Cpt. Flint 2011.07.26. 15:10:06

@diabola: "ingyen tankönyv itt régóta alig jár valakinek, még én sem kaptam, amikor középgyenge fizuból neveltem egyedül gyereket."
ha csak ennyit tudsz a hazai viszonyokról, az a többi hozzászólásod is hitelteleníti. három gyerektől jár az ingyen tankönyv, csak hogy tudd. fizetéstől ez független.

Cpt. Flint 2011.07.26. 15:11:53

@midnight coder: de a kínai cuccok után jelenleg vám is van fizetve. azaz a verseny korlátozott, és szabályait - bizonyos mértékig, elvileg - a mi államunk írja.

tarackos 2011.07.26. 15:12:03

@diabola: Akkor ne a könyvet vedd alapul, pl, miért ne fizethetne Szíjjártó vizitdíjat? Miért van ingyen olyan szolgáltatás amiért a többség simán fizethetne is?

Nincs ebben semmi túlzás, a minap olvastam egy kutatást, amiben annak örülnek, hogy a hátrányos térségek támogatása elérte az országos átlag ~70%-t (vmi 60ról ment fel) Nem magasabb mint az átlag, mert ez lenne a logikus, hanem még csak az átlagot sem éri el!

Az egykulcsossal két gond van, egyrészt elkéstünk vele és sehol sem igazolták, hogy ettől nőtt máshol a gazdaság. (Szlovákia, Románia le volt maradva hozzánk képest, onnan nem nehéz produkálni, ez a szitu Kínával is) Másrészt most nem volt rá pénz. Jövőre vagy hitelből fizetik (ugy idén a manyupból) vagy megszorításból (ez a terv, de hát láttunk már karón 13. havi nyugdíjat...).

Egyébként a németekkel értek egyet, miért adózzon arányaiban annyit egy ápolónő mint egy főorvos...

diabola 2011.07.26. 15:15:42

@RAMBO: az első pár bekezdéseddel nagyon egyetértek!
Fel kéne készülnünk.

diabola 2011.07.26. 15:17:32

@Cpt. Flint: képzeld, az a borzasztó bűnöm, hogy azt hittem, jövedelemtől is függ.../mármint a tankönyv-támogatás/

Benny sk 2011.07.26. 15:17:57

@proeskontra: őszintén szólva csak poénnak szántam, nem érdekel, hogy miből szerzik a pénzüket. Ha a bezzeg jobboldaliság, objektív hangvételt jelent, akkor annak létét csak támogatni tudom. De ehhez még le kellene szokni a "posztkomcsi-liberális" típusú szófordulatokról.

De nem leszek telhetetlen. Már az is haladás, hogy egy sovány kritikát fogalmaztak meg a királyukkal szemben.

diabola 2011.07.26. 15:18:43

@tarackos: adóügyben teljesen egyetértek veled!!!
És ez lehet a Fidesz veszte--egyelőre azt mondom sajnos-2014-ben.
Nem a Tóta-féle baromságok.

Fallandraise 2011.07.26. 15:18:45

@proeskontra: igazoltan nem vagyok 1 hiú ember, de ez most jólesett. Köszönöm! :)

tarackos 2011.07.26. 15:19:46

@midnight coder: Mert nem mindegy, hogy 100 rugóból fizeted vagy 1 millióból. Ettől egyszerűbben nem lehet elmagyarázni. (20 rugó száznak a 20%ka, egy millának meg a 2%ka) Nem beszélve arról, hogy 100 rugóból kevesebb jut hálapénzre és strómanra is, vagyis aki többet keres sokkal több előnyhöz jut ebben a korrupt országban. Az egykulcsos erre tett rá egy lapáttal. De ez nem azt jelenti, hogy bárkinek többet kellene adóznia. Sőt, szerintem minél kisebb az adó annál jobb. Ezt nem most kellett volna meglépni és nem így. Sztem Kornai verziója a jó, ott az egykulcs az szja, nyereségadó, meg nemtom mi volt a harmadikra vonatkozott. Az volt a cél, hogy a jövedelmet jövedelemként könyveljék le, ne nyereségként, osztalékként etc. Ez fehérítette volna a gazdaságot...

Cpt. Flint 2011.07.26. 15:20:23

@diabola: bűn vagy nem bűn; ha érvnek használod, akkor nézz utána.

diabola 2011.07.26. 15:20:44

@Jaffar: Ó, ha lesz "saller" az nem a Tótamegmondása miatt lesz, hanem az elcsszett adópolitika miatt.

Typ3 2011.07.26. 15:22:29

"Viszont az elszegényítés nem ösztönöz, hanem még kevesebb gyerekvállalást érnek el vele (nem a mélyszegénységben élő romákra gondolok, ahol fogamzásgátlóra nem telik, és bizonyos roma "telepeken" a nők nem húzhatnak nadrágot sem)."

Szerintem meg a magyarországi romák azért szülnek annyi gyereket, mert segílyt kapnak érte. Meg néha lehet olyan hangokat is hallani, hogy túl akarnak szaporodni minket.

"Történelmi szempontból a második világháború hozta a kényszert, hogy a nőknek is dolgozniuk kell, addig hagyományosan a nők otthon voltak."

Ezt rosszul tudod. Egyrészt az első világháborúban is elvitték a férfiakat katonának, másrészt pedig ha a második után dolgoztak volna, akkor aligha következhetett volna be a "baby-boom". Itt a "fejekben" történt valami, valamikor az 1960-as években. Tudod, egyszer a főnököm (aki nő) behozott egy szemelvényt egy 1952-ben írt amerikai háztartástan tankönyvből. Arról szólt, hogy hogyan kell a nőnek otthon fogadnia a munkából hazatérő férfit. Némely harcosabb feminista agyvérzést kapott volna tőle.

"Nem lehet ma már a nőket a fakanál mögé visszatolni. "

Ez így van, a szellemet már nem lehet visszatuszkolni a palackba.

"A nők is dolgozni szeretnének, hasznos munkát, agyi kapacitásukat is kihasználva."

A gyermeknevelés talán nem "hasznos munka"?

"Ehhez hozzájön a modern fogamzásgátlás, ma már a gyermekvállalás tervezhető. Nem kényszerből szülnek a nők, -míg régebben ez korántsem így volt, - még nagyanyáink idejében sem..."

És a fogamzásgátlás most kényszer? A fogamzásgátló eszközöket kötelező használni?

"Sőt, a paraszti társadalomban úgy tudom, sokszor azért vállaltak sok gyermeket, mert munkás kéznek tekintettek rájuk. Jól jöttek a ház körül, tanyán is aratásnál...stb. segédkezni is."

Felnőttként pedig belőlük lettek a következő generáció munkavállalói, ill. a Te kifejezéseddel "rabszolgái".

"Aki nem érez elhivatottságot gyerekhez, az inkább ne is vállajon."

De ne is kuncsorogjon nyugdíjért, továbbá fizesse vissza iskolai (és esetleges főiskolai/egyetemi) képzésének és orvosi ellátásának költségeit, ezeket ugyanis mások gyermekeiből lett felnőttek teremtik elő.

"Ami nem egyenlő nyomorgással."

Az ilyen megjegyzéseket olvasva van egy olyan érzésem, hogy szerinted a nők felszabadítása előtt itt mindenki "nyomorgott", ami egyszerűen nem igaz.

"Másrészről a gyerekvállalás ma már kitolódott, ám egy mai harmincas éveiben járónak a szülei feltehetően 50-es éveiben járnak, azaz még nem nyugdíjasok, dolgozniuk kell nekik is"

Régen nem volt nyugdíj, de nem is kellet a nagyszülők segítségére támaszkodni, hiszen az anya otthon volt az orgonasípokként sorakozó gyerekekkel.

"A mérleg egyik serpenyőjében a főnök benyögi a szülőnek, hogy túlóra, aki fél, ha nem túlórázik, akkor kirúgják, míg a mérleg másik nyelvében az van, hogy az ovi bezár, érte kell menni a gyerekért..."

Mindezek a dolgok megelőzhetőek lettek volna, ha a nőt nem rángatják el a fakanál mellől, akkor nem kellene túlóráznia, és oviba sem kellene mennie, mert arra se volna szükség... Az 1950-es években egy amerikai gyári munkás el tudta tartani a feleségét meg a négy gyerekét. Nem luxus színvonalon persze, de megéltek. Ahogy a nők "felszabadultak", és elkezdtek tömegesen munkába állni, úgy csökkent a férfiak jövedelme, úgyhogy ma már mindkét szülőnek muszáj dolgoznia.

"Sajnos nem tudom hol olvastam, de van felmérés, ami szerint Magyarországon valójában több gyereket szeretnének, mint amennyit vállalnak."

Magyarázni kell a bizonyítványt. Elképzelhetőnek tartom, hogy más országokban is készültek ilyen felmérések.

"senki nem fog nemzeti érdekből szülni."

Kivéve, mondjuk az arabokat. Vagy a cigányokat.

"Ha normális jövőképe van, biztonságban érzi magát, akkor ha szeretne gyermeket bele fog kezdeni, ha nincs biztonság érzet, halogatja. Ha pedig nem is szeretne alapból sem gyermeket, akkor e szempontból mindegy."

Akkor miért is születik olyan kevés gyerek a szuperbiztonságos jóléti államokban? Vagy ott "alapból" lusták az emberek, és képtelenek a családért áldozatot hozni, amely a legősibb emberi áldozathozatal?

"Ám fogamzásgátlás ismeretlen fogalom tömegek körében."

Egyáltalán nem ismeretlen, csak nem használják. Afrikában pl. ingyen osztogatnak gumióvszereket az AIDS terjedésének megfékezésére, mégsem használja senki. Az arabok is ismerik a fogamzásgátlást, lenne is rá pénzük, mégis szülnek. Nekik van igazuk.

"Szükség van a magyar nő jövedelmére a család megélhetéséhez, de alkalmazni nem szeretik a nőket."

Ez is egy olyan probléma, amit a nők "felszabadítása" hozott magával.

"Nagyon szomorú, hogy elvárás, hogy főállásban dolgozzon a nő, ha kell túlórázzon, a meló helyének éljen, ám ugyanilyen elvárás az is, hogy szüljön és normális gyereket neveljen, kiegyensúlyozott anya legyen, jó háziasszony, jó feleség, szerető...stb. Ez így egyben túl sok elvárás egy nőtől. "

Nem ezért küzdöttek a nők évtizedeken át? És szerinted rossz lenne, ha visszamennének a fakanál mögé...

"Tisztes bérű részmunkaidő mellett, amihez elég a férfi főállású jövedelme még a megélhetéshez, - mindkettő, a dolgozó nő, és a gyerek (több gyereknek) vállalása megoldható lenne elviekben."

Ez pontosan így volt a sokat szidott "régi" világban, amit lehet szeretni, lehet utálni, de hogy a mostanival szemben egy fenntartható világ volt, azt senki nem vonhatja kétségbe.

diabola 2011.07.26. 15:22:38

@Cpt. Flint: aha.

Hát az ilyen részlet-kötözködés az nagyon fontos, megtanultam már fórumokon..igen:-))))

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.07.26. 15:23:41

jó írás, Worluk arroganciája és felesleges indulatossága nélkül. a politikai jobboldal lassan rájöhetne, hogy csak nyer azzal, ha elviseli a táboron belüli szolid ellenvéleményeket is.

a vezérünkre meg ráférne egy kis pihenés, elmehetne pl. inkognitóban egy hónapra kínába, egy vidéki körutazásra.

tarackos 2011.07.26. 15:25:26

@diabola: Nem tudom mi lesz a kormány veszte, már ha egyáltalán lesz. Én azt látom, mindenbe belerúgtak ami fontos lehet egy demokráciában. Még is nagy a csönd. (Tavaly a bérplafont mondtam a bukta lehetséges okának, még fenntartom. ld. Rogán már trükközik Szalay végkielégítésével, nem úgy hívják a gyereket, vmi kompenzációnak. A háttérintézményekben sokan 2 milla felett kapnak, csak már nem kell publikálni, nesze neked üvegzseb. De itt a heti hír, a kiesett szocik különadóznak. Ha megnézed a képviselők javadalmazását és a törvényt minden kiesett képviselőnek 6 havi illetmény jár, ami minden esetben 2 milla felett van)

Most azt mondom azért bukhatnak, mert kizárt, hogy bármivel is jobb legyen, sőt, úgy néz ki örülhetünk ha nem lesz rosszabb. A zemberek ilyenkor büntetni szoktak.

Cpt. Flint 2011.07.26. 15:26:06

@RAMBO: "Nekünk a relatív jólét időszakát ezt kellene kihasználni arra vonatkozóan, hogy alacsonyabb szinten újrateremtsük a gazdaságunkat, ezen belül elsősorban a mezőgazdaságot."
@diabola: "Fel kéne készülnünk."

Fejtsétek már ki bővebben! Én ennyiből úgy értelmezem, hogy vissza a külterjes, nagy élőmunkaigényű, kevéssé hatékony, önellátó mezőgazdasághoz. És akkor majd egyszer beinthetünk, hogy: bibí, mi már felkészültünk a források kimerülésére! Csak azt nem értem, hogy az addig eltelő 30-40 (vagy 100-150) évben, amíg a Nyugat döglődik (de még él), mi (ill. a magyar gazdáik és alkalmazottaik) miből fogunk élni?

Alterix 2011.07.26. 15:29:03

@midnight coder: A munkaerő költség csak egy a többi tényező között. Az egyik legmeghatározóbb, de akkor is lehetne ezt a hátrányt más módszerekkel csökkenteni. És azt nem is vettük figyelembe, hogy a kínaiak is elkezdték emelni a béreket.
Nyilván ciki, hogy egy görög 35 év után elmehet nyugdíjba és emiatt csődben vannak, de emiatt a nyugat haláláról beszélni és pláne Kínát ajnározni???
Pláne egy olyan ember szájából aki 1 hónapja még erős Európáról beszélt.

diabola 2011.07.26. 15:29:04

@tarackos: ezt a véleményed már túlzásnak érzem.
Az adótémát azért emeltem ki, mert sokakat érint, és nehéz lesz elfelejteni, hogy csökkentek a fizetések--pont a kiskeresetűeknél.
A közszférában kompenzáltak, de máshol csak részben.

diabola 2011.07.26. 15:32:55

@Cpt. Flint: egyre fontosabb lesz a helyi mezőgazdaság, a termőföld,a jó ivóvíz.
Az "élelmiszergyártás" egészségtelen és nem is annyira gazdaságos, mint ezt terjesztik.

Cpt. Flint 2011.07.26. 15:33:29

@diabola: "Hát az ilyen részlet-kötözködés az nagyon fontos, megtanultam már fórumokon..igen:-)))) "
Látom. Alkalmazod is. Hiába a szmájli, ez nem irónia volt, hanem tényközlés magadról. Ha karakán lennél, akkor annyit írtál volna, hogy "bocs, nem tudtam", vagy "visszavonom" stb.
Ehelyett jössz itt az erőltetett ironizálással.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.26. 15:35:12

@dark future: Bírom, amikor az ellentáborból akarnak nekünk őszintén jó tanácsokat osztogatni. :) Köszönjük, de én másképp látom. Szerintem ahogy Dobray elvtárs tudatosan és arcátlanul hamisan állítja be OV kijelentéseit, az egyáltalán nem a szolid ellenvélemény kategóriája. Ez Népszava-tempó.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.07.26. 15:36:18

@Cpt. Flint: ha a "magyar gazda" alatt a tömegtermelésből élő nagyvállalkozókat érted, akkor a válasz: ők abból fognak élni, amiből addig.

Ha a földet birtokló, azt ki nem használó vidéki/kertes házban élő népességet nézed, aki füvet locsol ivóvízzel - nos igen, ők RÉSZBEN önellátók lehetnének. Ha azt is megnézed, hogy ezek közül mennyi a munkanélküli, aki képtlen mondjuk csirkét/nyulat tartani, esetleg zöldséget ültetni, munkálni - akkor világos az ellentmondás az "inkább megveszem a segélyből/minimálbérből" és a "megtermelem magamnak" szemlélet között.

Ha meg mondjuk egy 1 hektáros szőlőre gondolsz, akkor közepesen elkeserítő, hogy a rómaiak 1800 évvel ezelőtt különb multikultúrás gazdaságot vezettek, mint ma bárki.

Minorkavidor 2011.07.26. 15:37:08

A cikkíró emlékezete meglehetősen rövid: emlékszem a 2008 táján lezajlott gázvezeték vitára, Nabucco vs. Kék Áramlat. Hová rohantak a fideszesek? Az amikhoz, árulással vádolva Gyurcsányt! A Nyugat, a NATO, a nyugati értékek elárulásáról beszéltekPedig a Nabucco tetvezett vége Irán lenne, akivel ugye az amiknak 1979 óta nincs diplomáciai kapcsolatuk, mivel terrorista államként tartják nyilván. Az oroszok pedig közelebb voltak/vannak és hamarabb tudnak szállítani. Hol volt akkor a Mandiner? Ha jól emlékszem akkor Orbánt segítették ezerrel, egy szavuk sem volt arra a böszmeségre.
De említhetném 2006. évi zavargásokat, a tv-székház ostromát és felgyújtását a rendőri intézkedések miatt diktatúrát emlegettek! Mentek Nyugatra panaszkodni.Mérsékletre intett a Mandiner? Nem!
Említhetném az ún. öszödi beszédet, amiből az elhíresült 13 másodpercet ragadták ki, hazugságbeszédként aposztofálva. Ebben a Mandiner gárdája élen járt. OV. AKKOR KIJELENTETTE, HOGY Ő SOHASEM HAZUDOTT! Mit szólt erre a Mandiner lelkessen helyeselt! Azóta, SAJNOS bEBIZONYOSODOTT Gyurcsány beszédének igazságtartalma!

Cpt. Flint 2011.07.26. 15:37:52

@diabola: "egyre fontosabb lesz a helyi mezőgazdaság, a termőföld,a jó ivóvíz."
uhh. ezt a közhelyhalmot nem nevezném a "felkészülés"-re vonatkozó kérdésemre adott értékelhető válasznak.

bz249 2011.07.26. 15:41:52

@Typ3: sorry, hogy keson reagalok.

A joleti allamokban tobb gyerek szuletik, mint nalunk. Meg Japaniorszagban is.

A statisztika, amit te betettel azt mutatja, hogy egy lakosra vetitve hany gyerek szuletik. Amiben ertelemszeruen benne van, hogy atlagosan mennyi ideig elnek az emberek. A japanik pl. atlagosan 15%-kal hosszabb ideig elnek. Ezert a nevezoben szereplo szam (az osszlakossag) Japaniorszag eseteben magasabb lesz.

Az altalanosan alkalmazott metrika eppen ezert a szulokepes korban levo nokre eso szuletesszamot nezi. Es, ha ezt a statisztikat tesszuk be:

appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?dataset=demo_gnsiind&lang=en

akkor tenyleges kepet kaphatunj a demografiai folyamatokrol (ez sem tokeletes, de lenyegesen jobb, mint az egy lakosra eso szuletesszam).

tarackos 2011.07.26. 15:49:41

@diabola: OK, nekem meg ez jött le eddig, majd meglátjuk mi lesz, nem vagyok jós...:)

diabola 2011.07.26. 15:49:54

@Cpt. Flint: Korábban elismertem, hogy ezt a részletet rosszul tudtam.
Ezért úgy éreztem, túlzásba viszed a kötözködést.
Még akkor is, ha én hibáztam EGY állításomban.
De most már fel is piszkáltál, megkérdezem egy tanár barátomat.

diabola 2011.07.26. 15:51:54

@RAMBO: megint egyetértek veled!

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.07.26. 15:52:46

@proeskontra:

nem vagyok ellentábor, sőt semmilyen tábor. te úgy gondolod ahogy, én meg így. a hanyatló nyugatnak köszönhetően ezt egyelőre még megtehetjük...

orbán időnként elgondolkodhatna azon, hogy honnét jött, milyen utat tett meg, és hová tart. vagy legalább -- sportemberként -- azon elgondolkodhatna, hogy mennyire gerinces dolog azonnal szarban hagyni a csapatot, amikor éppen nem jól jön ki a lépés.

diabola 2011.07.26. 15:53:29

@tarackos: ne hogy azt hidd, hogy a mostani helyzettel én elégedett vagyok.
De még kivárok...

diabola 2011.07.26. 15:55:00

@Cpt. Flint: nincs értelme a továbbiakban, hogy mi párbeszédet folytassunk.

tarackos 2011.07.26. 16:03:27

@diabola: Én nem hiszek semmit, azt viszont tudom, ahogyan most csinálják úgy nem fog menni. A problémákat nem oldhatja meg egyetlen párt. Vagy Mi oldjuk meg közösen vagy nem lesz megoldva, még ha rövid távon úgy is fog tűnni, meg van oldva. Nincs hosszútávú megoldás konszenzus nélkül, most még csak nem is keresik. Így semmi garancia arra, hogy egy következő kormány nem fogja az eredményeket lenullázni. A gazdaság meg jelenleg nem rajtunk múlik. Mi tolhatnánk a jó minőségű humán erőforrást alá, ha lenne. Viszont az nem terem csak úgy a fán. Az oktatásból közben pénzt vonnak ki...

Benny sk 2011.07.26. 16:06:27

@proeskontra: "reménytelennek érzem a vitát azokkal, akik Orbánt" a bölcsek kövének tulajdonosának tartják

Kérésedre elolvastam, amit írt (bevallom előtte nem tettem) de azért nem csalódtam. Ha jól értem a szavait, az alapvető felvetés az, hogy rosszul idézték és kontextusából kiragadták az elhangzottakat.

egyfelől:
„Szerinte nem kell sajnálni a hanyatló Nyugatot, mert az a világ börtön, ’legalább is kényszerlakhely’ volt Magyarország számára.” (hvg)

másfelől:
„mert az a régi világ szerintem inkább börtön volt, mint otthon, de – legyünk megengedőek – legfeljebb kényszerlakhely volt a magyar nemzet számára.” (OV-orig)

Na most, Kumin a kettő közt valami "bakit" lát, amit szerinte a hvg ezzel orvosolt:
„Szerinte nem kell sajnálni a hanyatló Nyugatot, mert a "régi világ", az a világ börtön, „legalább is kényszerlakhely” volt Magyarország számára.”

Bár én nem vagyok kommunikációs szakember, de mint halandó olvasó, a hvg módosítást inkább annak tudom be, hogy egyértelművé kívánták tenni a leírtakat. Nem mondanám javításnak. Valóban nem szó szerint idézték a beszéd ezen részét, de módosítás nem volt több, mint amit a tudósítás műfajilag igényel, vagyis a tartalom nem módosult.
Persze Kumin és az én értelmezésem közti alpvető különbséget az is okozhatta, hogy én (közgazdászként) az idézet mondat kapcsán egyből gazdasági értelemben vett nyugati hanyatlásra asszociáltam, és Kumin írása szerint OV is erre gondolt.
Na már most, szembe Kuminnal, OV-val és úgy általában a befelé fordulásra (néha nacionalizmusra) hajlamos jobboldallal én nem a látszólag győztes kelet felé húzásban hiszek, hanem az integrációban. Már ami EU-t és hazánkat illeti a „hanyatló nyugaton” belül.
Nem fejtem ki bővebben, lényeg, hogy tudnék vitatkozni Kuminnal, de tény hogy ez már világnézeti különbségekből fakadó, hitvita volna.

Typ3 2011.07.26. 16:09:36

@bz249: Okés, szóval a termékenységi rátára gondoltál? Ez az 1,26-os érték tényleg lesújtó. Olvastam valahol, hogy csupán a népesség hosszabb távú fenntartásához ennek az értéknek 2,1-nek kellene lennie, és ezt egyetlen nyugati ország sem tudja teljesíteni. Még ahol sok a bevándorló, azok sem.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.26. 16:13:56

@Benny sk: Vitatkozni lehet OV kijelentéseivel, azzal azonban nem, hogy a HVG, a Hírszerző és a Mandiner tudatosan hamisított. Sajnos.

Benny sk 2011.07.26. 16:21:27

@proeskontra: Engedd meg, hogy visszakérdezzek:
Azonos mércével mérted-e anno az öszödi estet, mint amivel most ezt a történetet méred?
Persze a két beszéd minden elemében más, de abban mégis csak azonos, hogy azok kiragadott részletei járták be a médiát és borzolták a kedélyeket.
Ha Orbán beszéde nem azt a mondanivalót hordozta, amit a kiragadott mondatokból leszűrhetünk, elképzelhető, hogy Gyurcsány mondandójának lényege sem az volt, hogy hazudtunk reggel délben és este?

waqtiq 2011.07.26. 16:21:47

orbánt nem megérteni kellene, hanem csőre tölteni amíg van még a Kárpát-medencében magyar......

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.26. 16:24:27

@Benny sk: Valóban nagy a különbség, az Őszödi-beszéd esetében Gyurcsány szavai borzolták a kedélyeket, jelen esetben pedig Orbán manipulált mondatairól íródott publicisztikák próbálnak gyűlölködésre ingerelni. Valóban nagy a különbség.

bz249 2011.07.26. 16:27:31

@Typ3: a fenntartasahoz egy kicsit kevesebb is eleg (amig novekszik a varhato elettartam) plusz az elhalasztott szulesek kovetkezteben a statisztika torzul... ugyanakkor ennek a hatasnak eppen csokkennie kellene (joreszt ez huzta felfele a nyugati orszagok termekenysegi aranyszamat) szoval a magyar adat meglehetosen ertehetetlen.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.26. 16:39:29

Ki az a torz lelkivilágú 103 ember, aki ezt a nyilvánvalóan tudatos manipulácíóra épülő förmedvényt lákolta? :))

Benny sk 2011.07.26. 16:40:37

@proeskontra: LOL! Nem volt semmi manipulálás. Mint írtam, a hvg módosítása a tudósítás műfajából fakadt, de az OV által közölni kívánt információ (nekem) átjött.
Valakinek csorbult az eszmény kép és van olyan, aki vak maradt...

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.07.26. 16:44:02

@proeskontra:

"Orbán manipulált mondatairól íródott publicisztikák próbálnak gyűlölködésre ingerelni."

nagyon nagy, értelemmódosító manipulációt én nem vélek felfedezni, különösen úgy, ha nem csupán orbán szavait, hanem a tetteit is nézem. az árnyalatokon lehet vitatkozni, de az új irányon és az alap mondanivalón nem.

kumin írása -- a pontosítás egyébként jogos igényén túl -- alapvetően szerecsenmosdatás. persze nem olyan durva, mint amilyen lendvai reakciója volt az őszödi után, de a célját tekintve hasonló.

waqtiq 2011.07.26. 17:02:51

Berlin – “Az EU elszenvedte a magyar elnökséget. De az országot nem szabad Orbán Miniszterelnöknek átengedni” – ezzel az alcímmel foglalja össze a német ZeitOnline a magyarországi eseményeket, egyértelműen zsarnokságnak és önkényuralomnak ábrázolva Orbán hazugságra épülő rendszerét. A német lap szerint Orbán nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára veszélyes. Az alábbiakban közöljük a cikk teljes fordítását magyarul.
nepszava.com/2011/07/magyarorszag/zeitonline-kerem-ne-hunyjanak-szemet.html
AKI TUD JOBB FORDÍTÁST, JELEZZE

Kalmár 2011.07.26. 17:08:11

@proeskontra: Még az a kicsi különbség is megvan, hogy Öszöd után majdnem szétverték a fővárost fölháborodásukban pár ezren a radikálisok közül, a normálisabbakból pedig több százezer évekig tüntetett a különböző városokban.
Most viszont még mindig a Fidesz a legnépszerűbb a pártok közt. Ez persze kiborítaj a tisztelet ellenzéket és a pár anyátlan követőjét. A tüntetések pedig...:))
Debrecenben 10 fő gyűlt össze, abból 3 újságíró.
Még egy apró különbség:
Az egyikben a rablóvezér stikában labaszta a balfasz betyárokat. Itt viszont Viktor nyíltan mindenki előtt beszélt.
Amúgy tökegyforma:))

NickJ 2011.07.26. 17:17:09

> Fura az egész. Olyan, mintha kész mítoszokkal dolgoznának emberek

A Nyugat hanyatlása egy régi toposz, az utolsó kétszáz évben szinte az összes filozófus és politikus (Hitler és Sztálin is) kifejtette nézeteit róla. De azért továbbra is időszerű. A legújabb fejlemény az, hogy a Kína-Korea-Japán régióban egy olyan ipari központ alakult ki, amellyel a hagyományos európai ipar egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt. A legtöbb európai ország durva kereskedelmi hiányt produkál ezzel a régióval, mert nem tud semmi olyat előállítani, ami náluk eladható. A pénzzel zsonglőrködés néhány évig működött, de most sokszorosan kell azt a csekély nyereséget visszafizetni.

Mi marad az istenített európai eszményekből, ha a legtöbb európainak kilóg majd a segge a gatyájából? A romániai szabadságjogok legalább 95%-ban lefedik a svédet, van szabad választás, meg független bíróságok, kiállhatsz a főtérre szidni a kormányt, mégis milliónyi román vándorol külföldre, mert otthon nem lehet megélni. Az európai szabadságeszmény csak a jóléttel párosulva vonzó.

Van valami szimbolikus jelentősége annak, hogy Athén és Róma két csődközeli ország fővárosa. A történelem nem oszt díjakat a dicső múltért.

Vén Csataló 2011.07.26. 17:24:35

A nyugat, a történelmi hagyománynak megfelelően, az elmúlt 20 évben is elárulta a kelet-közép-európai országokat. Elárulta ezeknek az országoknak a rendszerváltásait, amikor a csicskamentalitású ex-komcsikban, a gerinctelen vörös Quislingekben találta meg a megfelelően "européer" partnert - természetesen ezeknek az országoknak a kirablásához. Különösen igaz ez Magyarország esetében, ahol az első pillanattól kezdve a szárnyai alá vette a bolsi parvenüket.

Nem mellesleg ezzel a nyugat a saját európai értékeit is szemen köpte, mert hogy ennek a gátlástalan haszonlesésnek aztán végképp semmi köze nincs ahhoz, amit mi szabad világnak hittünk itt, a vasfüggöny szarabbik oldalán.

Szóval ez a nyugat simán lehúzhatja magát a klotyón - már ami a morális tartását és a nem létező értékeit illeti. Már csak azért is lehúzhatja magát, mert ha ő nem teszi meg, akkor majd megteszik mások, mivel ezzel a bolygópusztító, haszonleső mentalitásával olyan démont engedett ki a palackból, amelyik most éppen az orrunk előtt pusztítja el megteremtőjét - az ún. nyugati életformát.

Lehet agyatlanul ekézni Orbánt a tusnádi beszéde miatt, de aki figyeli, hogy mi zajlik a magát fejlettnek gondoló nyugati világban, hogy hogyan roppannak össze az egész vircsaft tartóoszlopai, az tudja, hogy messze nem hülyeség, amit Orbán mondott. És aki inkább az Orbán-gyűlölete habos hullámaiban akar pancsikálni, mint hogy felfogja, hogy ennek a világnak, amiben és ahogy most élünk, ebben a formában tényleg meg vannak számlálva a percei, az magára vessen. Lesz itt olyan természetes szelekció, hogy csak na. ;)

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.07.26. 17:38:16

@NickJ:
@Vén Csataló:

a gazdasági válságra és a mostani átmeneti szopóágra az az adekvát válasz, hogy akkor hagyjuk a fenébe az európaiságot, és jelöljük be barátnak a nagy vörös ördögöt a facebookon (akarom mondani, xiaonei-en)?

túl kis ország vagyunk ahhoz, hogy szabadon ugrálhassunk, és túl kiszolgáltatott, hogy szabadon kísérletezzünk. dupla vagy semmit játszani tízmillió emberrel kissé felelőtlen cselekedet, menet közben kialakított, folyton változó koncepcióval és játékszabályokkal méginkább az. ez nem úgy megy, hogy game over után nyomhatunk egy next game-et...

vagy mindent egy lapra tegyünk fel azért, mert azt álmodta egy pincsi, hogy ő lesz a falkavezér?

Kalmár 2011.07.26. 17:39:31

@waqtiq: Ez egy ritka szélsőséges szemét honlap. Igazi itthonról írt, nemzetközi kritika.......szánalom.
köpönyegforgató Debreceni, pedofil Chon Bendit,
senkit nem lőttek le Heller stbstb.
Ki nem szarja le? Ugyanaz a bukot korcs banda.

Vén Csataló 2011.07.26. 17:50:23

Miféle európaiságról beszélsz?
Hogy például simán odadobtak minket Sztálinnak?
Ez a pocsék, önző, haszonleső rögvalóság az, ami az igazi európaiság.
Nem más.

Felelőtlenség ügyben pedig nyugodtan lehet visszavenni. Egyelőre úgy kinéz, hogy azok voltak (vannak) felfoghatatlanul felelőtlenek, akik a világ erőforrásait ész nélkül pusztító neolib gazdaságpolitikát tették meg a nyugati civilizáció alapjává. Épp most rogy rájuk az egész tákolmány. Sajnos egyben ránk is. Aztán lesz, aki felkészül ezekre a nehéz időkre, és lesz, aki inkább a Zorbánt fikázza, míg rá nem jön az utolsó pillanatban, hogy értelmetlenül, viszont tökéletesen végzetesen b@szta el a drága idejét.

Crescendo 2011.07.26. 17:54:29

@dark future: Az EU is pont erre hajt, kicsi es jelentektelen orszagok, amelyek hajlandoak mindenuket (identitas, kultura, stb.) felaldozni a nagy biztonsagos kommunista EU oltaran.
Orban tokeletesen illeszkedik ebbe a felfogasba es pont a jo partnerekkel (Oroszhon, KGB + Kina) koketal.
Az itthoni fronton is lathato, hogy kivaloan belehajt es lealaz mindenkit az igaja ala.
Gyurcsany legalabb egyszer igazat mondott, hogy el lehet innen menni... OV ezt nem mondja ki, csak letrehoz egy lehetetlen helyzetet, melyben az ertelmes es az eleteert, egisztenciajaert aggodo ember azt mondja, hogy mennem kell, mielott visznek!
Csak talan van annyira arrogans, hogy mindezt tul gyorsan csinalja es ezert nem megy most neki, hanem majd a kovetkezo ciklusban.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.26. 17:57:52

Valamit nagyon jól csinálhat mégiscsak a kormány, ha Kumin Ferenc írása után is képesek voltak itt egyesek belelovalniuk magukat a semmibe, ahelyett, hogy más téma után néztek volna...Belegondolok micsoda égés lehet mondjuk egy Dobray-félének szembetalálkoznia Kuminnal az utcán vagy a folyosón. Én nem lennék a helyében, elsüllyednék szégyenemben.

Crescendo 2011.07.26. 18:04:21

@Vén Csataló: Reszben egyet ertek veled...
Masreszt honnan ez a "világ erőforrásait ész nélkül pusztító neolib gazdaságpolitikát tették meg a nyugati civilizáció alapjává."?
Adam Smith-re gondolsz talan (akivel anugy semmi gond)?
Vagy inkabb arra a merkantilista rendszerre, amire rahuzzak a neoliberalis gazdasagpolitika nevet? Mondjuk jogos, mert az imperializmus/merkantilizmus nev tul negativ es lejaratott, kell egy jobban hangzo marketingnev...
Korabban tettem egy bejegyzest a WaPo-bol, hogy ez a "neoliberalis" gazdasag kirol is szol... Pl. a Citibank kapott laza 2,500 milliard $ kolcsont a valsag alatt a Fed-tol olyan franko haveri alapon. Kinek az eszement amokfutasarol beszelsz? Mindenki, vagy a bankok?

Fallandraise 2011.07.26. 18:10:59

végignéztem a HírTv-s OV beszédet. (végig) röviden összefoglalom hogyan jut el a miniszterelnök az ominózus (elferdített/meghamisított) kényszerlakhely és/vagy börtönig. <az idézőjeles szavak, kifejezések, mondatok mind szó szerinti idézetek lesznek a beszédből> Korszak váltás van ami a nyugati világ gazdasági válságának a következménye hogy ezt mi magyarok megértsük az elmúlt 100 évet kell megvizsgálnunk és értékelnünk. 1. korszak a II. VH-ig "természetellenes állapot", természetellenes államalakulat" , "semmi sem volt úgy ahogy szerettük volna" 2. korszak II. VH-tól 1990-ig diktatúra politikai és gazdasági. a gazdasági diktatúra a magánvagyon felszámolása és az állam szinte 100% szerepvállalása hatással van egészen máig. 3.korszak 1990-2010ig globális piacok és hatalmak kora "eladósódás", "nemzeti vagyon elvesztése" , "demográfiai hanyatlás", "nemzeti eszmény összezsugorodása". szóval így jutunk el fülkeforradalomig amikor is "a magyarok mindenkit megelőzve", "zsigereinkben megérezve a korszakváltást" 2/3-ot teremtettünk amivel az elmúlt évben "távolodtunk a zátonyoktól" illetve "kikerültünk a veszélyzóna epicentrumából". Miközben a "nyugat fáklyája kialudt" és az "összeomlás" elkerülhetetlen. az összeomlás oka az államadóság amely visszafizethetetlen méreteket ölt (ergo jön a csőd)és ezzel a "jóléti társadalmak véget értek". most még csak európa perifériája dőlt be de nagyok is inognak.(Római birodalom hanyatlása párhuzam) az a "régi világ" amiben európa 30-40éve, Magyarország 20 éve élt és a folyamatos fejlődés valamint gazdasági-fogyasztási növekedés jellemezte befejeződött.ez a világ volt számunkra börtön illetve kényszerlakhely. de hálaistennek nálunk van az 1etlen recept amivel nemcsak Magyarországot hanem az egész fejlett világot kirántjuk a csávából. Az új korszak jellemzői: "Jóléti társadalom" helyett "munka alapú társadalom" az Állam szerepe megnő mert "adósságot visszafizetni csak az állam tud" és a munkaerőt is csak az állam tudja visszavezetni piacra (közbeiktatva 1 kis közmunkát) persze semmi para ez az állam nem lesz bürokratikus és korrupt mert mögötte 1 közösség az erős Nemzet áll és ez a (kicsit azért némileg, talán, lehet ) totalitárius állam szolgálni fog minket. juhéé engem majdnem meggyőzött

Crescendo 2011.07.26. 18:11:34

@proeskontra: Igy van, vegul is minek torodni olyan kis nuanszokkal, hogy egy komplett pszichopata osztja meg az orszagot es uralkodik, nem? Szep lassan mindenki ellenseg lesz a hazajaban, de milyen jogon panaszkodnanak ezen a kis semmisegen?
Gratulalok, eles helyzetfelismeres.

Crescendo 2011.07.26. 18:18:44

@Fallandraise: na ezt hivjak total demagogianak...
"adósságot visszafizetni csak az állam tud"- ez melyik bolygon el?
Valahogy azert a vegen csak az en berjegyzekemrol szedik be a penzt es mutatjak, mint bevetel...
Ergo ez azt jelenti, hogy mivel az allam az eroszakmonopolium igy tuzzel, vassal beszedi a foglyul ejtett nepessegtol a bankok jussat! Ennyit szerintem a magyarkodasarol, hatalomban akar maradni es uzeni a hitelezoknek, hogy akarmi lesz, o kiveri a nepbol, ami jar a penzugyi hatalomnak.

KelekótyaP 2011.07.26. 18:26:15

@Vén Csataló: Na egy kiokosodott paraszt. Odadobtak minket Sztálinnak:)
Mondjuk úgy, hadat üzentünk a Szovjetuniónak (köszi hothymiki), kb 3000km mélyen behatoltunk az ő szülőföldjükra és az a szemét nyugat nem tudott volna felszabadulni egy fasiszta elnyomó alól, ha nem köt egyezséget Sztálinnal. A Nyugat nagy eredménye az hogy nem Lyonnál volt a szovjet érdekszféra határa. Ebben az odadobtak minket dologban a csehek meg a lengyelek még még joggal vannak elkenődve(bár mint mondtam nem nagyon volt fakultatív ez a nyugatnak, hanem ez volt az ára Hitler lenyomásának.)
Orbán amit mondott az megint elfogadhatatlan volt, a mandíneresek próbálhatják itt mosdatni, hogy szegény csak befásult a szemét ballibesek miatt itthon, de az igazság, hogy ehhez nincs semmi köze gyurcsánynak 8akit mélyen megvetek) vagy szdsznek, ezek az ő szavai. a kronológia:
Választást nyerünk a hiteltelen ellenfél elleni protestszavazatokkal,
- semmi konkrétumot nem mondunk a programban csak ködös új világot vizionálunk
- kalapozunk az államháztartási hiány DUPLÁJÁRA való emelésért
-pofán csapnak minket és nem engedik a hiány elengedését
- elkergetjük az IMF-t (igazság szerint nem hazazavartuk őket, hanem hazamentek mikor meglátták mennyire nem volt előkészítve és mennyire szakmaiatlan volt a magyar fél, de nem baj itthonra behazudjuk , hogy ez egy gazdasági forradalom)
-csökkentjük a felsőközéposztály adóterheit, mert attól majd beindul a gazdaság, visszavásároljuk méregdrágán a MOL részvényeket, mert az létfontosságú, hogy ne kerülhessenek többet idegen kézbe.
- -párszor bedöntjük a forintot, mindenféle polgármesterkék retardált nyilatkozataival
-bármi baj van akkor elmúlt 8 év, bárki kritizál az libsi meg szoci (ezt egy párttól aminek a vezérkara KISZ vezető volt aztán a párt maga is 8 évig ultralibként próbált megélhetési politizálni,)
-Miközben komcsizzuk a kritikusokat, kinevezzük köztársasági elnöknek annak a Kádárnak a kormányának az egyik miniszterhelyettesét aki behívta az oroszokat 56 ban, és Pozsgay írja az új alkotmányt ami megszabadít minket a kommunista "bűnös alkotmánytól"
hahahaha
- Az a pártvezető akinek ellenszámla nélkül volt rekord 18 millió forint a költségtérítése az a nép nevében felháborodik a jogtalan fizetéseken és erre hivatkozva kiheréli az alkotmánybíróságot (később megtudjuk tőle, hogy nem szereti a megélhetési politikusokat és mindenki annyit ér amennyije van-később azt is megtudjuk, hogy életében semmi mást nem dolgozott és ő a megélhetési politikus mintaképe, majd kijelenti hogy jár neki a 40milliós audi mert ő azt"megérdemli", és azt is, hogy polgármesterként az ő önkormányzata van a legjobban eladósodva, ami szintén fura helyzet, mert míg Rogán, Lázár és az egész fidesz az elmúlt 8 évre mutogat és az eladósodottságra addig kiderül, hogy az elmúlt periódusban 90 százalékba a fidesz által vezetett magyar önkormányzatok nagyságrendekkel jobban el vannak adósodva mint az állam maga)
- Kiderül, hogy a felsőközéposztálynak eszébe sincs költeni a pénzt, a fogyasztás baszik beindulni, sőt csökken, Varga úr (akit amúgy kedvelek és értelmes embernek tartok) kénytelen kimenni a kínpadra és kijelenteni, hogy hát amit idáig csináltunk az nem nagyon fog működni (persze az inkompetenciát nyíltan nem engedik neki bevallani, tehát elkezd szegény a svájci frankról hadoválni . látszik rajta rémesen szégyenli magát, hogy ilyen ostobaságokra kell fogni a hibát), megemlíti továbbá, hogy lehet eladják az 500 milliárdárt vett mol csomag jelentős részét. Kiderül az is, hogy ha a nyugdíjpénzeket nem vették volna el, akkor soha a büdös életben (még az amúgy valóban borzasztó 8 évben, aminek a Medgyessy csomagját az összes képviselőjük megszavazta, sőt nagyobb jólétet-14.nyugdíj ect- trollkodtak ellenzékként,. Persze most erre nem nagyon emlékeznek és ezt a csomagot szapulják. nem baj a mandínerben senki nem akar szembenézni ezzel ahogy az egész jobboldalon, proliknak meg nem kell igazság csak szép csákó vagy kalapács , ízlés szerint)
Miután mindenhol a civilizált világban seggberúgnak minket, ezért vezér úgy dönt, az a civilizált világ cseréptörést szenved tőlünk, elrendeljük a haldoklásukat, azért utoljára még körbekalapozunk, és az ő pénzükből finanszírozzuk ennek a virágzó gazdaságnak az összes olyan projectjét ami nagyobb mint egy garázsépítés.
Rácuppanunk Kínára. Az indok kézenfekvő: Kínában az állam megbecsüli a munkásait....
Jobboldali , magukat "elitnek" tartó bloggolók identitásválságba kerülnek.
ki is a felelős:
ja persze a ballibsik, nem csak a hazaiak: az európaiak is. Persze a saját tengelyük körüli forgás közben írnak olyat, hogy európában nagyságrenddel nagyszerübb a baloldal, de pár mondat után meg előbb ők is szarok. összevissza beszél szegény meghasonult urambátyám minden koherencia nélkül.
Szánalmas vergődésében olyat is ír, hogy a nyugat az nem a tőlünk nyugatra lévő országok összessége , meg nem az ottani baloldali emberek. Ergo ő a nyugat és így egy olyan országból ahol a jobboldal vezetője egy ex-kommunista ex-kommunista fiából lett ultraliberálisként kudarcot valló 3 napja keresztény , de politikájában maoista ember, úgy érzi, hogy az egész európai és amerikai liberális és baloldalt kizárhatja a nyugat identitásából. Sok önkritika legalább nincs. Mert nagy lenni.
Persze: a vezetőd azért mondott olyanokat folyamatosan ami nem fér össze a kis lego-jobboldaliságoddal mert a szemét nyugati meg hazai bal oldal. Met az nem lehet hogy te akkora hülye voltál a barátaiddal, hogy beszoptad a keresztény gúnyában pózoló kommunistának, hogy vasárnaponkánt majd templom lesz cora helyett mi?
Na ne már

Fallandraise 2011.07.26. 18:40:38

@Crescendo: olyan rosszindulatú vagy :) amúgy lehetne még szemezgetni a gyöngyszemeket a beszédből csak már nem vagyok a régi és nem bírom olyan jól a súlyos tömény hülyeséget

Crescendo 2011.07.26. 18:44:01

@KelekótyaP: azert tegyuk hozza, hogy a II. vh tenyleges tortenete es vegeredmenye meg messze nem egy "lefutott" tortenet...
Ajanlanam a figyelmedbe pl. Churchill, Hitler, and "The Unnecessary War": How Britain Lost Its Empire and the West Lost the World cimu konyvet, hogy arnyalni tudd a fekete-feheret.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.07.26. 18:44:44

Azért azt nehéz volt kiegyensúlyozni, hogy a balliberálisok is kapjanak, meg Orbán is, de sikerült.

Mindazonáltal ti akartátok ezt az ámokfutót miniszterelnöknek. Szóval a kritika jogos, de önkritika is. Teccettek volna hamarabb felébredni, és hallgatni Debreczeni-Bauerra, meg ránk.

KelekótyaP 2011.07.26. 18:46:56

Ugyanazt látom a konzis meg mandíneres (, ilyen kuminszerint szerű dadaista marhaságot nem is neveznék blognak a mai hülyesége után (aki nem olvasta volna annak a lényeg: nem azt mondta , hogy a róka szőre vörös, hanem hogy a rókának vörös a szőre. És így ebben a kontextusban ez teljesen mást jelent........No comment)) jobboldaliakban mint anno a baloldali bloggokon Öszöd után. kiderült, hogy meztelen a király, hogy be lettetek csapva, hogy hazudtak nektek reggel délben és este, de még meg kell védeni a választásotokat, mert senki sem szereti magát hülyének látni. Ha csak nem bérbloggok, de azt meg nem hiszem

Crescendo 2011.07.26. 18:48:18

@Fallandraise: eloszor az az erzesed, hogy sirnod kell. De vegul a megallithatatlan rohoges tor elo, ha komolyan gondolja azert, ha meg nem, akkor azert, hogy bator a ficko, mert ekkora bloffot lenyeletni ennyi emberrel az nem lehet egyszeru (ha ezek egyszer rajonnek mi lesz vele?). :)

KelekótyaP 2011.07.26. 18:52:58

@Crescendo: Mondjuk Roosevelt meg Sztálin kb semmi lapot nem osztott ott már az angoloknak, csóri hiába jött a Balkán nyugati oldalon tartásával, Sztálin nem egyezett bele a dalmát vagy a görög partraszállásba. Az volt a tét, hogy Sztálin megáll e a Tiergartennél , nem az, hogy mit akar a nyugat. De mondom, nekünk a a Szovjetunió megtámadása és az USA elleni hadüzenet után nem volt sok jogunk belepattogni (mellesleg a szovjetek elleni hadüzenet napján a magyar moszkvai nagykövetnek még felajánlották, hogy a SZU érvényesnek veszi a bécsi döntéseket esetleges szövetséges győzelem esetén, ha kimaradunk a háborúból, de nem akartuk ezt). Mondom a csehek vagy a lengyelek több joggal pattoghatnának, de a lengyelek pont a napokban mondták el a tapasztalatukat a kínai barátságról, nem kérnek belőle többet, és Németországhoz kötötték magukat szorosabban. Csehek sem szidjak éppenséggel a nyugati világ munkásokhoz való viszonyát és éljeneznek a legnagyobb jelenlegi kommunista rezsimnek.

Crescendo 2011.07.26. 18:56:29

@Brendel Mátyás: Matyas, miert okvetlenul szukseges ket (vagy tobb) rossz kozul valasztani?
Sem ez, sem a masik oldal nem kepviseli az erdekeim, elveim. Akkor miert kellene azert szavaznom a masikra (aki maga is rossz valasztas), hogy ne a meg nagyobb rossz keruljon hatalomra?
Ez a problema a politikai rendszerrel, hogy azt csak sejteni lehet kinek az erdeket kepviseli, de azt biztosan lehet tudni, hogy kiet nem (az egyszeru dolgozo ember, aki probal megelni).
Persze tudom, hogy ezzel nagyon kisebbsegben vagyok(unk) az utolso adatok szerint kb. a nepesseg 15%-a.

KelekótyaP 2011.07.26. 18:57:31

@Brendel Mátyás: Miért kéne kiegyensúlyozni, hogy a ballibesek is kapjanak meg Orbán is? Mert akkor kevésbé tűnik rossz döntésnek a választásuk? Én azokat sem értettem akik Öszöd után egyensúlyoztak, hogy a Fidesz (főleg azt, hogy jobboldali érzületű emberek) is kapjanak. Nem kell, ez a "ugyan apukám most lopott, meg csalt, de a te nagybátyjád meg fokhagyma szagú" óvoda. Ezt a fajta hozzáállást rém gyávának tartom. Én ki nem állom az MSZP-t meg a volt SZDSZ-t, de semmi közük nincs ezekhez a kommunista-kína mellett elkötelezett hűbéres eskükhöz.

Crescendo 2011.07.26. 19:05:14

@KelekótyaP: En is azt hiszem, hogy a kerdes ott dolt el mit akart a "Nyugat".
Ez a konyv peldaul pontosan dokumentalja, hogy a "Nyugat" igazabol szuk elitista csoportokat takart (Churchill, Roosevelt es a hatuk mogott allo iparmagnasok es bankarok), akik leosztottak a kartyakat jo elore. A propagandat meg ugyanugy hasznaltak a nepek vezetesere. (Pl. Roosevelt azzal lett elnoknek valasztva, hogy semmilyen korulmenyek kozott nem avatkozik bele egy lehetseges haboruba. Am sajnos jott Pearl Harbor, erre nem szamitott es feladta korabbi allaspontjat. :( Az is dokumentalva van, hogy hogyan segitette elo sajat maga Pearl Harbort...)
Emiatt egy "nep" erdeke, valamint vezetoi cselekedetei gyokeresen elterhetnek es igy nehez atlatni a tenyleges motivaciokat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.07.26. 19:06:06

@Crescendo:

"Akkor miert kellene azert szavaznom a masikra (aki maga is rossz valasztas), hogy ne a meg nagyobb rossz keruljon hatalomra?"

Igen, azért. Most rosszabbul jártál, mintha valamelyik másikra szavaztál volna (volt 2 szalonképes lehetőség). Ez ilyen egyszerű.

KelekótyaP 2011.07.26. 19:11:44

@Brendel Mátyás: Milyen 2 szalonképes lehetőségre gondolsz?

Crescendo 2011.07.26. 19:16:19

Ezt egy gerinc nelkuli politikustol elfogadom ervelesnek es meg is vetem erte.
Szerintem ez a szintiszta marxista tezis-antitezis-szintezis a gyakorlatban.
Tf. nem akarom, hogy emeljek az adom. Az egyik part 20%-al a masik 10%-al emelne. Bar orulok, hogy csak a felevel emelkedik az adom, de megiscsak tobbet kell fizetnem. Hol marad az en erdekkepviseletem, aki nem akar adot emelni?

rókafogta 2011.07.26. 19:50:54

@sepirossenarancs: Valami ilyesmi! Egyetértek! Ma már egy családi ház építésen se kalákában ássák ki az alapot (többségében , egyrészt nincs kaláka , másrészt a gép pár óra alatt kiássa óradíjért ami elsőre soknak tűnik, de sokkal kevesebb mint az "emberi gépsor" bérével járulékaival)még ha az időt nem is vesszük figyelembe.

Lew Archer 2011.07.26. 19:58:05

Nem biztos, hogy Orbán Viktornak lángoló tekintetű válságprófétákat kell meghallgatnia, ha újra akarja pozícionálni az ország gazdasági kapcsolatait. Elég, ha londoni elemzőket olvas.

"A Morgan Stanley londoni elemzői legfrissebb anyagukban azt vették górcső alá, hogy az euróövezet adósságválsága milyen csatornákon keresztül "fertőzheti meg" a kelet-európai régiót.
A londoni elemzőcsapat megállapítása szerint a monetáris unió válsága három csatornán keresztül gyakorolhat negatív hatást a térségünkre:

- a nyugat-európai országok ipari aktivitásában bekövetkező esetleges lassuláson

- a bankrendszeren, illetve

- az általános kockázatkerülés és a finanszírozó piacok feszültségein keresztül

"Egy komoly fertőzés kialakulása esetén a térség devizái agresszív gyengülést szenvednének el az amerikai dollár, a japán jen és svájci frank ellenében" - fogalmaznak a közgazdászok. "

A gazdasági kapcsolatok egyoldalú nyugatra kapcsolása kiszolgáltatottá tesz bennünket a nyugat válságaival szemben. A kérdés nem úgy merül fel, szereti-e Orbán Viktor a nyugati kapcsolatot, hanem úgy is feltehető: a válságokkal küszködő Nyugat tud-e helyet és pozíciót biztosítani a magyar gazdaság és a magyar termékek számára.

rókafogta 2011.07.26. 20:01:16

@KelekótyaP: Bravó! Ennyi ! Így igaz. A többi csak mellébeszélés.

szempontpuska 2011.07.26. 20:12:06

@midnight coder: "Nem kell senkinek sem a seggét nyalni."

Erre kissé későn jött rá az ún. nemzeti oldal. A magot már maga vetette el, szép bazi nagy fa nőtt ki belőle.
Szedjétek csak le a termést...

antropomókus 2011.07.26. 22:10:15

@Vén Csataló: Van neked gyermeked? Ha van, imádkozz, nehogy a nyugati civilizáció bukásával kapcsolatos beteg vágyaid valóra váljanak, mert akkor nagyon rossz lesz nekik!

Crescendo 2011.07.26. 22:22:34

@Dr. Zerge: szerintem meg pontosan elmondja, hogy mit fog csinalni, csak erto ful kell hozza, meg nem hatteranyag, hogy ertsd...
Hova megy az allam beveteleinek nagyjabol 30%-a, jelenleg? Adossagtorlesztesre, egesz pontosan kamatfizetesre, mert az adossagallomany nem csokken, csak uj hiteleket vesznek fel a regiek helyett.
A hatalom politikaja azt jelenti, hogy barmilyen aron de kifizetjuk a kolcsonoket, sot meg veszunk is fel, ha azt mondjak. Ezt nem haza, hanem a kulfoldnek uzente.
A kinai pelda meg eppenseggel elmondja, hogy ezert az egesz demokratikus rendszert is hajlando felrugni a kulso "kenyszerre" hivatkozva.
Egy szanalmas talpnyaloja es egyben a vegrehajtoja annak a tarsadalmi hanyatlasnak, amit bizonyos penzugyi korok szabaditanak az emberisegre.
Korabban irtam a Washington Post mai bejelenteserol a FED auditalas elso eredmenyeirol.
Ha eddig nem volt vilagos, hogy mire megy ki a rendszer ezek utan feheren-feketen ott van. A mi allamadossagunk "finanszirozasa" is a szovetsegi jegybank"barati kolcsonebol" tortenik. (Pl. Citibank 2500 milliard $ kolcson!!!!). Ezt a penzt meg a semmibol teremtik. Mi meg evi 30%-on torlesztjuk. Nincs nyugdij, megszoritas jobbra-balra, csak hogy fizessunk erre a csalard rendszerre.
Ez az ember pedig most uzente meg, hogy fogunk is, ha kell beledoglik mindenki itthon. De a hatalom maradjon nala.
Alternativa: Gyurcsany + slepp? Ugyan ezt csinalta, csak nem ilyen arrogans modon...

csi szi 2011.07.27. 00:20:56

@Lew Archer: Kérdés, hogy Kína vagy Oroszország tud-e. Lehet, hogy a kínaiak elfogadják a seggnyalást, de kereskedni csak szigorúan üzleti alapon fognak, a saját érdeküket nézve. Az ábránd, hogy majd betörünk a kínai piacra. Oroszok? Ott azért az érzelmek is számítanak, Putyin nem felejti el Orbánnak az atlantista korszakát, vagy nem veszi jó néven az olyan gesztusokat, mint a Moszkva tér átnevezése, vagy neves orosz ellenzéki kitüntetése OV által.

civilkontrol 2011.07.27. 10:37:24

Nem kizárt, hogy én hallgattam felületesen a beszédet, de ahogy Kumin is irta; kiragadás helyett kéne kicsit kontexusozni.
Emlékeim szerint nem a Nyugati Kultúrára ajvékolt a Viktor, hanem a hitelezz, adósodj és költs tipusú „gazdaság politikára”. Ennek sarkitása már csak a NÉP... újságokban meg a szebb napokat látott kisádámban jelent meg.

Remélem én tévedek, különben fölöslegesen olvasnék végig két érdemtelen posztot...

Vén Csataló 2011.07.27. 13:35:05

@antropomókus: Milyen "vágyakról" beszélsz te szerencsétlen? Ne projektáld már rám a magad féleszű interpretációját.

Vén Csataló 2011.07.27. 13:45:23

@Crescendo: Jogos, amit írsz, meglehet, hogy slendrián volt a megfogalmazásom. De kérlek, ne várd tőlem a jelenleg, a nyugatot uraló gazdaságpolitikai doktrina halál precíz megnevezését. Én ezt neoliberálisnak nevezem, de ha gondolod, elfogadom, hogy nem eléggé pontosan.
Hogy körülírjam, mire gondoltam:
1. a pénzpiacok esztelen liberalizálása, amit most a Tobin adóval akarnak egyesek megfogni, immár Uniós szinten is el kezdték pedzsegetni ezt.
2. az állami reguláció teljes, totál dogma-szinten mantrázott elutasítása
3. végül a veszteségek pofátlan államosítása (amiről a te Citibankos példád is szólt)
Ez az ész nélküli hozamvadászat és minden alapot nélkülöző pénzgyártás az, ami - szerintem - éppen most, az orrunk előtt dönti romba a nyugatot. Legalább is én így látom, így értékelem az elmúlt hónapok olyan történéseit, amik egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlenek voltak.

Vén Csataló 2011.07.27. 13:57:49

@KelekótyaP: Lám, milyen pregnánsan bizonyítottad, hogy egy kiokosodott paraszt mennyivel többet fog a világból, mint egy korlátolt proli, aki még mindig a 70-es évek elemista tankönyveinek szintjén próbálja karistolni a történelmet.

Mert hogy azt én elismerem, hogy neked és b. családodnak a Szovjetunió volt a megtestesült Mikulás amikor a magadfajta söpredéket ültette a magyarok nyakába '45 után és ezért az utolsó lehelletedig azt a baromságot böfögöd ide, hogy de a csúnya Horthyék miatt van a zegész, mert minek támatták meg szegény, ártatlan Szovjetunyiót.

Tájékoztatásul közlöm, hogy a nagy és dicső SzU addigra világosan bizonyította, hogy le akarja és le fogja rohanni a vele szomszédos országokat. A lengyeleket '39 szeptember 17-én, a letteket, litvánokat, észteket októberben, a finneket pedig novemberben. (Nem mellesleg már ott is akad a lemezed, hogy azt még te is tudod, hogy a lengyelek szegények meg sem támadták a SzU-t aztán mégis be lettek kebelezve. Szóval jó lenne tudni, hogy ezek után honnan a frászból álmodod be, hogy Magyarország bekebelezésének bármi köze van ahhoz, hogy bementünk 3000 kilométerre, mikor világos, hogy akkor is be lettünk volna kebelezve, ha egyetlen puskalövés nélkül, itt várjuk meg Sztálin eftársékat.)

Szóval a néhány hónap alatt lerohant 5 ország után nem sok választása lehetett Horthyéknak, mint hogy olyan szövetséges mellé álljanak, aki nem fenyeget a lerohanásunkkal - viszont pont hogy segít visszaszerezni valamit abból, amit a féleszű Európa elvett tőlünk - nem mellesleg klasszul megágyazva a II. világháborúnak.

Szóval eftárs, ha rám nem is, de legalább Lenin eftársra halgass, aki nem viccből mondta, hogy "Tanulni, tanulni, tanulni!", mivel tisztában volt vele, hogy a magadfajta pronyókkal túl messzire nem lehet jutni.

columna 2011.07.27. 17:58:48

Sziasztok! Jók a Mandiner cikkei, de ez most szövegértésből egyes.
Orbán még csak távolról sem utalt rá, hogy a "Nyugat lecserélve". Beszélt bizonyos problémákról, amelyeket úgy tűnik, nem lehet kész receptek alapján megoldani. Ennyi. Valóban bajban van a civilizációnk, ezt be kell látni. De ha meg akarjuk menteni, akkor ezt diagnosztizálni kell. Távolról sem jutott el odáig, hogy most arccal az ázsiai puszták felé.
És a félreértések elkerülése végett: emiatt a bejegyzés miatt hallgattam meg a beszédet, ha ezt nem olvasom el, meg se hallgattam volna...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 21:49:11

hát ez vmi borzalmas írás. borzalmasan szervilis

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 21:59:45

@Dr. Zerge: Bocs, de veled aztán végképp nem fogok szövegről bármiféle vitába elegyedni azok után, hogy Ella brassóija neked színvonal volt."

azt hittem a lázár védése után

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.28. 14:21:07

Azt hiszem, hogy Borókai Gábor is elég rendesen helyretette ezt a kreált műbalhét, nagy kár, hogy a ballibek mellett a Mandiner is élenjárt a tudatos hamisításban. :(
süti beállítások módosítása