(Fotók: Fortepan)
A balatoni fürdő- és üdülőhelyeknek legfontosabb „gyógyító” hatása a nyugalom, a csend, a zavartalan pihenés. Azelőtt ez még fokozottabb mértékben volt lehetséges, mint ma, ha az ember a Riviéra valamelyik villáját tudta kibérelni. Sem vasút, sem autó nem zavarta a nyugalmat s csakugyan vissza lehetett vonulni a világ zajától. Csakhogy akkor nem voltak meg azok a kényelmi berendezések, amelyek ma már kezdenek egészen nyugati színvonalra emelkedni. Nem volt sehol villamos világítás, vízvezeték, fürdőszoba stb. A fürdőhelyek vendéglői a legkezdetlegesebb, igen rossz szagú és igen ízléstelen épületek voltak. Petróleumvilágítás, rossz kút, gyalázatos utak riasztották el a kényelemhez szokott nagyvárosi embereket. Azért tódultak inkább Ausztriába, ott már akkor sokkal fejlettebbek voltak a berendezkedések.
A Balaton-Bizottság működése hívta föl a vállalkozók figyelmét a tóra. Először Siófok mozdult meg, mert ezt lehetett Budapestről leghamarabb elérni. A siófoki parti vendéglőépületek voltak az első modern építmények a tó partján, persze ma már azok is elavultak. Mennyit kellett törni akkor a fejünket, hogy a részvénytársaság akkori lelkét, Glatz Henriket meggyőzzük a dolog rentabilitásáról. Aztán a pincék víztelenítése, a hóviharok ellen való védekezés, a befásítás, a partfal megépítése, majd a kijegelés kérdése mind új, akkor még ismeretlen technikai kérdések voltak. De legyőztünk minden akadályt s megindult a fejlődés.
Milyen komikusan nézett ki a két siófoki, parti vendéglőépület a rettenetes kopárság közepette. Nemhogy fák, de még csak kis bokrok sem enyhítették a perzselő Nap sugarait. Általános volt a nézet, hogy ide csak azok jönnek „üdülni”, akik halálmegvetéssel dacolnak a napszúrással. A strandfürdőzés akkor még nem volt divatban, a nők fürdőruhája jobban fedte a testüket, mint ma az utcai ruhák. Bizony azok a fürdőruhák csúnyák voltak, de a nők teste szebb volt, mint ezeknek a csokoládébarnára sült, eldurvult bőrű, férfias magaviseletű amazonoknak.
Siófokon kezdték el, hogy a nők és férfiak egy helyen fürödtek, nem olyan túlzott szemérmességgel elkülönítve, mint a füredi uszodába. Ez aztán tovább fejlődött s megkezdődött a mai strandolás.
Az egész déli part végig 70 km hosszú, elsőrendű strandfürdő, a lehető legkellemesebb éghajlat alatt. Az északi-tengeri vagy a balti-tengeri strandfürdőkben, mint amilyen Scheveningen (mond Szkefeningen), Ostende, Borkum, Sylt, vagy Rügen, Kranz stb. nagyon sok a hideg, esős vihar, egy nyáron át alig van 10 fürdőnap, rendesen kabátban kell „nyaralni” és „napozni!” Az olasz és délfrancia strandfürdők pedig nyáron olyan forrók, hogy alig lehet kibírni. A Balaton környékének az éghajlata szeszélyes, változékony, de sohasem kibírhatatlan. A két nyári hónapban alig van 4-5 olyan nap, hogy nem lehetne a tóban fürdeni, s megint csak néhány olyan nap szokott lenni, hogy a meleg a 30o fölé emelkedik. Azonkívül a tó vize édes és ez nagy előnye a sós tengervízzel szemben. A déli part homokja, ez az átmosott pannoniai tengeri homok olyan bársonyos, finom, hogy vonatokkal szállítják külföldre, mesterséges strandfürdők homokolására.
Kétségtelen, hogy a homokon napozni, fürdeni, úszni sokkal egészségesebb, mint a kávéházban kártyázni és a kocsmákban iddogálni. Különösen a gyerekeknek ez az egész életükre kiható testedzése semmivel sem pótolható. Az úszás különösen igen egészséges testmozgás, mert a vízben lebegve, minden korlátozás nélkül, szabadon mozoghatnak és erőt fejthetnek ki az izmok. A jó úszóknak rendesen igen szép, arányos, egyenletesen fejlett testalakjuk van. Ezért a homokozó fürdőzést minden tekintetben elő kell mozdítanunk, különösen gyermekek részére.
Idősebb embereknek azonban már nem való. Azok is fürödjenek, ússzanak, de a napozás és a homokon való ugrálás nem nekik való. Nem használ, sőt ártalmas lehet. A legtöbb felnőtt férfi nem is talál benne semmi élvezetet, azt mondhatnám, hogy inkább a "szíve" vonzza oda, mert jól esik a fiatalsággal együtt napozni.
A legtöbb embernek nem is a strandolás és fürdőzés a főcélja, hanem a pihenés. Olyan helyre vágyik, ahol nincsenek gondjai, nem háborgatja a telefon, a posta, az ismerősök látogatása stb., stb. Nyugalomra vágyik minden nagyvárosi ember a Balaton partján. Kiszakítva a mindennapi taposómalomból, lehetőleg kinn a szabadban, zavartalanul akar az illető elszórakozni kirándulásokkal, sétákkal, esetleg könnyű sporttal, vagy olvasgatással, kellemes kézimunkával.
De hisz ezt már annyiszor megírták és elmondták! Mégsem felesleges kiemelnem azért, hogy nézzük meg, mennyire felel meg a Balaton vidéke annak a célnak, hogy a fáradt idegzetű emberek pihenőhelye legyen.
Mindenekelőtt kényelmes lakás és jó koszt szükséges hozzá. Egyes helyek kivételével a kényelmes lakás nagy ritkaság a Balaton mellett. Akinek nincs villája, az a vendéglőkre és penziókra van utalva s ezekben bizony nagyon, de nagyon sok még a hiányosság. Egészen kiváló, modern alkotás a kenesei székesfővárosi üdülőtelep, bár ennek is kicsinyek a szobái és kevés a fürdőszobája. Mert az igazi, jól fizető, sok pénzt hozó fürdővendég nagyigényű, megkívánja minden reggel a melegfürdőt. Persze a székesfővárosi, üdülni vágyó tisztviselők nem ilyen nagyigényűek, az ő céljaiknak a telep tökéletesen megfelel.
De már olyan hoteleket, amelyekbe nagypénzű embereket várunk, azokat nem így kell építeni. A kispénzű tisztviselők igényei is ma már sokkal nagyobbak s a régi balatoni vendégfogadók semmiképpen sem elégíthetik ki őket.
Igen kellemes volna egy-egy szép falusi házban, valamelyik kisgazdának erre a célra berendezett szobájában megszállni. Csakhogy a mi népünk még nem ért ehhez. Micsoda hatalmas jövedelme volna például Arács falu népének abból, hogy minden házban rendeznének be csinos, tiszta szobát, rendbe hoznák a konyhát, az udvart, különösen a mellékhelyiséget, aztán tisztán, rendben tartanák az utcákat, udvarokat, lehetőleg sok virágot ültetnének mindenfelé. A kisgazdák egymással szövetkezve, közös konyhát állítanának föl s onnan látnák el élelemmel a vendégeket. Több jövedelmük volna, mint az egész birtokból. De természetesen, ők maguk nem értenek ehhez, nem ismerik az „úri huncutságokat”, hogy pl. az ágyban milyen legyen a szalmazsák, meg hogy az ablakon szúnyogháló legyen, a legyeket meg ki kell irtani stb., stb. Néhány diplomás, munka nélkül lebzselő úri fiúval ezt mind olcsón és pompásan meg lehetne oldani. Eleinte nehezen menne, de a jó példa ragadós! Néhány eszesebb kisgazdát hamar meg lehetne nyerni s mindjárt volnának követői s Arács kis kertté, valóságos vendéglővé alakulna át nyáron. Hány falu népe gazdagodott meg Ausztriában ilyen módon! Pedig azok az osztrák falvak hideg, esős nyári éghajlatuk miatt közelről sem olyan derűs, kedves pihenőhelyek, mint a balatoni falvak. És a Balatont nem lehet semmivel sem pótolni.
Nagyon szükséges volna jó kirándulóutakat berendezni. Itt-ott vannak már, amolyan kis turistaösvények, de igazán jól elkészített sétautakra volna szükség, mint az osztrák hegyek között. Itt még sokkal szebbeket lehetne berendezni, mert sokkal változatosabbak volnának: majd szőlők, aztán erdők közt, megint réteken át festőies kis pincék, villák között, minduntalan kilátással a Balatonra.
Milyen gyönyörű ilyen sétaút vezethetne Füred fürdőtelepéről a Tamás-hegyre, Péter-hegyre vagy a Koloskába. Révfülöpről a Fülöp-hegyre, Kővágóörsre s Rendesen és a Pálkövén át megint vissza. A Badacsonyon, Gulácson és Szentgyörgy-hegyen is jobban kellene rendezni ezeket az utakat, a legkevesebb javításra szorul a gyönyörű gulácsi út, csak a falutól a turistaút kezdetéig kellene kellemessé tenni a sétautat.
A falvak népe ma nem bírná meg ezeknek költségeit, de hisz nem csak a falvak érdeke, hanem mindnyájunk érdeke, hogy igazán üdülőhellyé tegyük a Balaton környékét.
Igen nagy a haladás ezen a téren. Tihany például a teljes elhagyatottságból ma már a legkedvesebb kirándulóhellyé fejlődött. A déli parton már majdnem teljesen összeér a villák sorozata Aligától Berényig. Pedig 50 évvel ezelőtt micsoda pusztaság volt ott! Nagy fejlődést jelent az északi part vasútja, a tó körül vezetett autóút, azután az aszófői villamos központ. Lényegesen megjavult a balatoni gőzhajózás, egyes helyeken már bérautót is lehet mindig találni, de sokkal több kellene.
Nagyon jól és helyesen épült meg Füred vízvezetéke és csatornázása, bár ennek szennyvíz-derítője nem egészen sikerült, nem olyan szagtalan, mint ahogy a vállalkozók ígérték.
Egyszóval örvendetesen fejlődik a Balaton környéke, növekedő idegenforgalmával arányosan. Mindenütt építenek, kis kulipintyóktól elkezdve, hatalmas hotelekig.
Örvendetes ez nagyon, a nemzet vagyonának hatalmas megnövekedését, a nép jólétének nagy emelkedését jelenti ez. De lassan odavész a tó környékének régi költészete, régi, békességes harmoniája. Rossz utakon, de mindig virágok közt járta az ember a csendes hegyoldalakat. A kis pincék előtt a nagy kövön, vagy a nagy fatuskón megpihenhetett az ember, a legbájosabb, legszebb balatoni képekben gyönyörködve. A szállások kezdetlegesek voltak. Kinn kellett vacsorázni a diófa alatt s a szélvédőüveggel fölszerelt gyertyatartókban fokozatosan emelni kellett a gyertyát s a temérdek lepkét bogarat kellett néha lesöpörni az asztalról, de rendkívül hangulatos, bájos volt az ilyen vacsora s nem győztünk gyönyörködni abban a folyton változó, némán villózó aranyhídban, amit a Hold vert keresztül a csillogó tó tükrén.
Néhány hordó léánder, néhány fazék muskátli meg egyéb egyszerű virág díszítette a kezdetleges nyaralóépületet. De nem kellett öltözni, különösen átöltözni, mert nem járt arra senki. Régen kitaláltuk mi már a pizsámát, mert nem volt rajtunk más, csak egy ing meg egy vászonnadrág. Csak akkor "öltöztünk” föl, ha be kellett menni "Savanyúvízre”, hogy a fűszerestől, a jó öreg Kollertól, vagy a patikából, vagy a trafikból kellett valami. Alig vártuk, hogy elintézzük a tennivalókat és siessünk vissza a villába, helyesebben a "szőlőbe” s megint teljes kényelembe helyezkedhessünk.
Az volt az igazi békesség, az igazi pihenés! Azt írtam ennek a könyvnek egyik fejezetében, hogy a Balaton múltja sok szépet és sok szomorút tud felmutatni. Ugyanezt mondom a jelenére is. Örvendetes, nagyszerű a föllendülés is a déli parton, ez minden szomorú gondolat nélkül, teljes mértékben örvendetes. De az északi parton siratom a hajdani, igazi békességet, a nagyvárosi életből való tökéletes kikapcsolódás lehetőségét. Kezdetleges viszonyok közt, de zavartalanul élvezte az ember a Balatont, a környezet csodálatosan szelíd, bájos képét, Tihany tündéri magányát. Ott szerettem sétálni, nézegetni, ahol ma a kikötő, a vendéglő, a Biológiai Kutató Intézet, meg a főhercegi kastély állnak. Nem volt ott semmi! De az erdős lejtők hűs árnyékában édesen zúgtak a tó hullámai, megtörve a nagy köveken vagy a kavicson. Milyen szép volt akkor ott!
Ma át kell menni a félsziget nyugati oldalára, ott még nagy darab érintetlenül van, de délután perzselően tűz oda a Nap, nincs az a kellemes árnyék, ami a másik oldalt olyan üdítővé tette.
Most már messzebb el kell menni, be a völgyekbe, a Riviéra mögé. A Koloska meg a Kéki-völgy ma még érintetlenek és azért a legkedvesebb sétahelyek. Itt még visszaálmodhatjuk azt a csodaszép békességet, amit a Balaton vidék legfőbb értékének tartok s amit mesterségesen is fenn kellene tartani a mai fejlődés zűrzavarában is.
Elpusztult a füredi színház is. A Nemzet Csalogánya énekelt benne... Mozi van helyette a part mellett. Repülőgépek zúgnak, motoros csónakok búgnak, autók robognak, úrinők sortban szemérmetlenkednek a citrom- meg narancsszínű, modern suglót-épületek között...
Nem tudom, örüljek-e, vagy sirassam-e a régi szép időket!
