Magyarország nem sok mindenben vitézkedik a nemzetközi politika porondján, de feltételezett háborús bűnösök tekintetében viszonylag jól állunk. A Simon Wiesenthal Központ top tízes listáján rögtön két magyar neve is szerepel, az első helyen Képíró Sándoré, a hatodikon pedig Charles Zentaié (alias Zentai Károlyé). És hogy ez miért érdekes? Nos, mert valamilyen formában most érte/éri őket (és John (Ivan) Demjanjukot) utol az igazságszolgáltatás keze, és mert újból felizzottak a régi „van-e ennek értelme” jellegű viták.
Előrebocsátom, tisztában vagyok vele, hogy a téma számos okból rendkívül kényes. Nagyon nehéz hitelt érdemlő bizonyítékokat találni, különösen nehéz még élő és beszámítható tanúkat felkutatni, és nyilván feltehető az a laikusnak tűnő kérdés is, hogy vajon 60-70 évvel a történések után érdemes-e, szükséges-e ilyen eljárásokat kezdeményezni, illetve lefolytatni.
Ez utóbbi kérdést feszegetik most számosan (köztük az ATV is) meglepő módon a baloldalon is, ahol már olyan vélemények is megfogalmazódnak, hogy ennyi idős korban valakit bíróság elé citálni nem szerencsés, ad abszurdum kontraproduktív, szánalmat és részvétet kelt a társadalomban és a cél egy ilyen idős emberrel szemben nem lehet az igazságtétel, csupán annak demonstrálása, hogy megtaláltuk és megneveztük. Így fogalmaz az a Hont András is, akinek felmenői közül – állítása szerint – számosan koncentrációs táborokban lelték halálukat, de ugyanezt az érvrendszert használja korábbi, szocialisták által delegált ORTT-tag, Rangos Katalin is.
Érthetetlen. Ez a vélemény sem morális, sem jogi szempontból nem tartható. Nem tudjuk, hogy mi lesz a per végkimenetele, de az biztos, hogy ha Képíró (és a többi érintett) bűnös, nincs az a morálisan megalapozott vélemény, amely azt mondhatja, hogy ez az ember ugyan embereket ölt, emberek megölésében segédkezett, életkorára való hivatkozással mégis eltekintünk a törvények szerint adható büntetéstől. Ha valaki bűnös, az az életkorától függetlenül is bűnös, hisz a bűn a cselekményhez és nem a leélt évek számához mérendő.
De ami még talán ennél is lényegesebb, hogy ez az érvelés teljesen figyelmen kívül hagyja a jogi megfontolásokat. Jó, ha mindenki megjegyzi, itt emberiesség (és nem emberiség) ellen elkövetett bűncselekményekről, illetve azok potenciális elkövetőiről van szó. Ezek a bűnök sosem évülnek el, feltételezett elkövetőik bármikor felelősségre vonhatók, ellenük bármikor eljárás kezdeményezhető, ebből következően, ha Képíró 152 éves lenne, se keze, se lába nem volna, a törvények szerint akkor is ugyanúgy kellene eljárni vele szemben, mintha ereje teljében lenne.
Az persze fontos kérdés, hogy ezekre az eljárásokra miért csak most kerül sor, és miért nem évtizedekkel korábban, de csak azért ne próbáljunk meg felmenteni valakit a jövőbeni ítélet lehetséges jogkövetkezményei alól, mert annak hajlott kora szerintünk elég ok erre.
