Újra szól az elkúrtad – Mandiner TV
2011. május 07. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Újra szól az elkúrtad – Mandiner TV

  Tegnapi ígéretünknek megfelelően íme egy kis színes-szagos-füstös videóösszeállítás a rendvédelmi dolgozók tüntetéséről. Az esemény egyébként nekünk bejött, demokratikus chartás nénis rendezvényekhez szokott lelkünknek jól esett, hogy végre hozzánk is elkezdett beszivárogni az európai tüntetéskultúra. Lelky Lola szerint pedig sok volt a jópasi. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr282884025

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyugdíjas felajánlás, feltételekkel 2011.05.07. 14:03:54

Hetvenhét éves nyugdíjas édesanyám ma reggel, a Budapest–Leányfalu Volánbusz viszonylat szolgáltatásait az állam kegyelméből egyelőre térítésmentesen élvező utasként, valahol Budakalász magasságában, a következő ötlettel hívott föl. Mobiltelefono...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zachar 2011.05.07. 09:43:22

Az izraeli zászló égetőit pediglen bizonyára lenyomozzák korrekten a RENDŐRÖK ... :)

zachar 2011.05.07. 09:46:04

Be kell valljam, félelmet keltett bennem a sok ordítozó, őrjöngő, izomagyú EGYENRUHÁS.
Nem akarok tippeket adni, de mintha pont most született volna erre egy fain törvény... :)

zachar 2011.05.07. 09:50:44

Az akasztófáról csüngő narancs szimbolikáját nem tudom mire vélni...
Nekem, Fidesz szavazónak félnem kell eztán a rendőröktől és tűzoltóktól?

Tilikov (törölt) 2011.05.07. 09:52:15

@zachar:

Lesz még itt tűzoltóbűnözés és rendőrbűnözés is, de megkímélhetnék magukat az új és új bűnözésformák kitalálásától, ha egyszerűen betiltanák a fülkeforradalmatnemtámogatóbűnözést.

Tilikov (törölt) 2011.05.07. 09:54:44

@Tilikov:

Ja, és neked fidesz szavazónak eddig is félned kellett a szemkilövető rendőröktől, ahhoz képest a narancsakasztó rendőrök nem is olyan félelmetesek :)

zachar 2011.05.07. 09:58:53

@Tilikov: Asszondod az nem fáj annyira, ha felakasztanak, mintha kilövik a szememet?
Börtönbe az egyenruhás félelemkeltőkkel.

zachar 2011.05.07. 10:02:25

@Tilikov: "egyszerűen betiltanák a fülkeforradalmatnemtámogatóbűnözést. "

Vagy: én is el szeretnék menni nyugdíjba 40 évesen, mert amit a főnökömtől el kell tűrnöm egy ÁLLAMI munkahelyen, az óriási stressz.

Mehetek tüntetni a nyugdíjam előrehozásáért?
Annyi, hogy nincs olyan csilivili felszerelésem, mint az egyenruhás csőcseléknek.

reality 2011.05.07. 10:05:52

Bátor magyar rendvédelmisek csuklyával a fejükön.
2006 októberének méltó követői.

Tilikov (törölt) 2011.05.07. 10:10:39

@zachar:

Biztos azért vagy stresszes a munkahelyen, mert a főnököd akármikor kirúghat indoklás nélkül. Ezt is a fidesznek köszönheted, ezért tüntess inkább.

Oblomov 2011.05.07. 10:12:21

Pintér "Nevárjátok,h.ígérjek" Sándornak ennyit ér a Testűűlet?

Téglagyári Megálló 2011.05.07. 10:12:43

Az a fickó ott fásliban és napszemüvegben valami ismerősünk?

zachar 2011.05.07. 10:16:48

@Téglagyári Megálló: Múmiák lennének? Tényleg a komenizmus szelleme kísért, bazmeg.

zachar 2011.05.07. 10:17:48

@Oblomov: Pintér nem a testületet szolgálja, hanem a hazát.
Pfúj.

Oblomov 2011.05.07. 10:34:20

@zachar:
Ha már a dolgozó népet nem szolgálhatja tovább nyugdíjas rendőrként. :)

zachar 2011.05.07. 10:40:36

@Oblomov:
... ez a munka kétségkívül nem olyan tiszta, mint az 50-es táblánál "bírságoló" vadászoké.
Azt a munkát végzi, amivel megbíztam.

Oblomov 2011.05.07. 10:47:45

@zachar:
A lézerblokkoló az orrodat is tisztíccsa. :)

Tilikov (törölt) 2011.05.07. 10:53:08

@zachar:

Nem erről a megbízásról volt szó. A választások előtt elfelejtették közölni a rendvédelmisekkel, hogy ez lesz, sőt fűt-fát hazudtak nekik, még a választás után is azt írták a NENYI-be, hogy visszaállítják a rendvédelmi dolgozók megbecsülését stb., stb., aztán meg arcul csapják őket, teljesen érthető a felháborodásuk.

Nem erről volt szó, ahogy a nyugdíjellopásról sem volt szó, a milliomosoknak kedvező és szegényeket kizsigerelő (szdsz) adóról se volt szó, az alkotmánybíróság és a költségvetési tanács kiheréléséről se volt szó, az oktatásból és az egészségügyből kiszivattyúzott milliárdokról se volt szó, százezer új munkanélküliről se volt szó, nem erre kapták a felhatalmazásukat, hazudtak reggel-délben-este, a hazug ígéreteiket nem tartották be, ami ellen ágáltak azt viszont megcsinálják.

A rendvédelmisek tüntetése csak a kezdet, az a legkevesebb, hogy kiállunk mellettük, hisz ők védik meg az értékeinket, az életünket, nem pedig a hazug és korrupt politikusok!

Oblomov 2011.05.07. 11:16:48

@zachar:
Szóval el lehet/kell ezt a munkát is végezni, ahogy Oszkó, vagy Bokros is belenyúlt volna. De nem azzal a dumával, h. nem lesznek megszorítások, "mert az nem vezet sehova". Meg nem ilyen emberekkel, h. kiáll a korkedvezménnyel nyugdíjazott miniszteri Orbán-szolga azzal, h. nektek viszont bajtársak cokika az előrehozott nyugdíjtól, undzóvejter.

intercisa 2011.05.07. 11:24:49

@Tilikov: nem tényleg nem erről volt szó, de arról se volt szó hogy ez az ország ide süllyed gazdaságilag és társadalmilag egyaránt, ha igazi programmal kampányoltak volna a sok agyhalott újraválasztja az MSZP-t és akkor folytatódott volna az elkúrás még 4 évig míg aztán csak mehettünk volna a görögök meg a portugálok mellé a süllyesztőbe... tudom hogy szar a megvonás nekünk se könnyű nehogy azt hidd hogy milliós vagyonnal a hátam mögül osztom az észt mert nem, de ez van szarban a haza és mindenkinek fizetni kell szar ügy, de ugye azt értjük ha mindenki ki akarja magát húzni a dolog alól akkor csak az lesz mint 8 évig: semmi meg IMF hitel...
egyébként ez ahogy ez a tüntetés lezajlott nevetséges volt egy egységes nyilatkozatot nem tudtak megszülni bekiabálások alapján meg nehéz ám tárgyalni...
arról nem beszélve hogy itt egy csomóan eltakart arccal vonultak míg mondjuk a Pintért kiállt oda eléjük vállalva a bekiabálásokat ARCCAL...
és mondjuk az izraeli zászlót minek kellett égetni és miért nem akadályozta meg senki?? most nemvolt tömlő se poroltó vagy egy kancsó víz???

zachar 2011.05.07. 11:35:38

@Tilikov:
"A választások előtt elfelejtették közölni a rendvédelmisekkel, hogy ez lesz"

1. Honnan veszed, hogy a választások előtt ők maguk tudták, hogy ENNEK KELL LENNIE?

2. Szarom le, hogy mit nem közöltek előre a rendvédelmisekkel. A választási program nem arról szól, hogy mindent felsorol, és a programon kívül semmit sem lehet meglépni. Szépen néznénk ki...

3. Nekem nem jár előrehozott nyugdíj, másnak se járjon. Rendőr ... ezt a szót hallva ma a többségnek kinyílik a bicska a zsebében... ingyenélő, előrehozott nyugdíjig kibekkelő (majd "leharcolva" a privát szektorban persze jó fizetésért tovább dolgozó), a bűnözők üldözése helyett faszát verő, a tisztességes embereket vegzáló, tüntetéseken szemet kilövő, rádióudvaron ujjakat kitörő, leshelyekről gyorshajtókat zsebbe tejeltető, korrupt, istenfasza gyülekezet.
Ezek ma a magyar rendőrök.
A társadalom szemében nem véletlenül alakult ki ez a kép... ugyanis ez a valóság.

", sőt fűt-fát hazudtak nekik, még a választás után is azt írták a NENYI-be, hogy visszaállítják a rendvédelmi dolgozók megbecsülését stb., stb., aztán meg arcul csapják őket, teljesen érthető a felháborodásuk."

Mindenki tapasztalhatja, hova vezetett ez a fajta megbecsülés, látjuk a közállapotokat. Nyikhaj, tapasztalatlan rendőrök töltik ki a testületet, akiket mire dörzsölt zsarukká válnának, nyugdíjaznak.
Óriási károkat okoz az előrehozott nyugdíj az országnak.
Sehol nincs ilyen a világon, csak nálunk.

"Nem erről volt szó, ahogy a nyugdíjellopásról sem volt szó,"

Sajnos a KÖTELEZŐ magánnyugdíjpénztári befizetéseim sohasem voltak az enyémek... akkor ugyanis azonnal kiveszek mindent, és magam fektetem be, valószínűleg akkor 13 év után nem 5000 (ötezer) Ft képződik a 2 milliós befizetésemen...
A kötmanyup rendszer folyománya az államadósság egy jelentős része, az volt a degenerált barom, aki bevezette.
Meglepetésre, az állami nyugdíjhoz szükséges, 1998-tól KIEMELT, HIÁNYZÓ kötmanyup pénzeket nem tette be senki az államkasszába (mármint rajtunk, adófizetőkön kívül).

" a milliomosoknak kedvező és szegényeket kizsigerelő (szdsz) adóról se volt szó"

... és kisgyerekeseknek kedvező, nemkisgyerekeseket kizsigerelő.
Olyanra barátom, hogy egy csődben lévő országban mindenkinek adót csökkenteni, fizetést emelni, csak a mesében, és a 168 óra hasábjain van lehetőség...

", az alkotmánybíróság és a költségvetési tanács kiheréléséről se volt szó,"

Nincsenek kiherélve. Az EU tagországok átlagához képest így is többre van jogosítványuk. Lásd a 98 %-os különadó elkaszálását a minap. Méghogy kétharmad...

"az oktatásból és az egészségügyből kiszivattyúzott milliárdokról se volt szó,"

Bazmeg arról sem volt szó, hogy csődbe megyünk két szoci ciklus alatt (a 2001-ben még 2006-ra euróhoz képest, és a 2001-ben még 55 %-os államadóssághoz képest) , oszt mégis sikerült.
Most Orbánéknak kell összekanalazni a pénzt, ami Gyurcsányék elköltöttek ELŐRE.
Nem gondoltad, hogy valaki kifizeti helyettünk a 8 éven át ablakon kidobott milliárdokat???

"A rendvédelmisek tüntetése csak a kezdet, az a legkevesebb, hogy kiállunk mellettük, hisz ők védik meg az értékeinket, az életünket, nem pedig a hazug és korrupt politikusok! "

Nem védenek meg.
Otthagynak a szarban.
Tetű, korrupt banda.
Önmagukon kívül mást nem védenek meg.

tevevanegypupu 2011.05.07. 12:55:14

Ezek az akasztott jelvenyek (szegfu es narancs) kulonosen izleses volt a rend oreitol. Remelem Pinter inkabb felelossegre vonatja oket es nem fizetesemelessel kedveskedik nekik. Hogy egy orszagban a rendorseg es tuzoltosag fel akarna akasztatni a kormanyt, az mindenkeppen elgondolkodtato.

Várúr 2011.05.07. 14:17:48

A szokásos ordítozás csoportérdekből. Csak a tűzoltókról: megnéznék egy statisztikát, egy laktanyából egy hónap alatt hány tűzhöz, balesethez, stb. vonulnak ki. Rendőrök... 38-40 éves kori nyögdíj viccnek is rossz. Hány évesen megy nyögdíjba egy stresses agysebész, röntgenorvos, tíz emelet magasan dolgozó tetőfedő, toronydarus a kis fülkéjében? Vagy egy buszsofőr? Olyan stresses a tilosban parkolókat vagy a gyorshajtókat bírságolni? Hol vannak a zsaruk a valóban veszélyes cigány környékeken? Ezért szarom le a vinnyogásukat.

dr yetee 69 2011.05.07. 14:17:58

@tevevanegypupu:
Még mindig izlésesebb,mint autókat gyujtogatni,kockakövet dobálni,stb

gorcsev54 2011.05.07. 14:18:41

@intercisa: "elkúrás még 4 évig míg aztán csak mehettünk volna a görögök meg a portugálok mellé a süllyesztőbe... tudom hogy szar a megvonás nekünk se könnyű nehogy azt hidd hogy milliós vagyonnal a hátam mögül osztom az észt mert nem, de ez van szarban a haza és mindenkinek fizetni kell szar ügy," Miért azok ott vannak? Szerintem sokkal előbb leszünk mi ott! Mindenkinek fizetni kell?! Akkor mi a faszért kellett 16% ? A Mindenkiben itt csak egyesek vannak vedd már észre.

Motorman 2011.05.07. 14:29:54

Pintér csak levegőt vett, már tudták, hogy hazudik :)

Asidotus 2011.05.07. 14:34:38

@zachar:
"Olyanra barátom, hogy egy csődben lévő országban mindenkinek adót csökkenteni, fizetést emelni, csak a mesében, és a 168 óra hasábjain van lehetőség..."
Ez igaz lenne, csak éppen a jól kereső, gazdagabb rétegnek csökkent az adója, az állami szektoron kívül lévő, kiskeresetű dolgozók adóterhe nőtt. Rohadtul igazságtalan az, hogy a főnök eddig is magas jövedelme nőtt, a melós eddig is kicsi jövedelme meg csökkent.
Az állami szektorban is mindössze annyi történt, hogy akinek csökkent volna ("Senki sem fog rosszul járni"), annak kompenzálták, de nem nőtt nekik, ellentétben a magas jövedelműekkel.

Indriq 2011.05.07. 14:34:39

@zachar:
3. Nekem nem jár előrehozott nyugdíj, másnak se járjon.
valódi "a szomszéd tehene is dögöljön meg" mentalitás.

Remélem, amikor (neadjisten) ki kell hívnod a tűzoltókat, majd visszaszólnak a telefonban, hogy "bocs, de nekem nem ég a házam, oldd meg magad". Esetleg ha megtámadnak a rendőr reagáljon úgy, hogy "engem nem bántottak".

Amúgy pedig az egyik tüntető fogalmazta meg jól, akik így szerződtek le egy életpályára, azokat hagyják meg így, hiszen erre alapozták az életüket. Akiket innentől vesznek fel, azokra vonatkozhat a 65 éves korhatár, csak kérdés, hogy lesz-e aki jelentkezni fog.

toprengojanos 2011.05.07. 14:38:43

mandi mi ez a szám a klip alatt? Jónak tűnik, csak a lyricset beírva mindig a kvimbi ajjajjajt hozza ki. Valaki?

murunga 2011.05.07. 14:41:07

@zachar: inkább Don Pintértől és csatlósaitól féljél, mint ezektől a 'veszedelmes egyenruhásoktól'

szánalmas...

Menő vagy nem Menő 2011.05.07. 14:42:11

A rendvédelmi dolgozók hosszú ideje meglévő jogait elvenni égbekiáltó igazságtalanság, Millió plusz egy hely van ahonnan el lehetne venni pénzt ha spórolni akarnak,ehelyett a csóró prolit szopatják megint,nehogy sérüljenek bizonyos körök érdekei akiknek mindig jól kell járniuk és le kell feléjük jattolni független attól,hogy ki van kormányon,ugyanazt csinálják mint a korábbi kormány ebből a szempontból.
Igazi suttyó prolidemagóg duma ez amit nyomtok itt,hogy ne járjon a kedvezményes nyugdíjjogosulétság. Igenis járjon ahogy eddig is járt

murunga 2011.05.07. 14:42:36

@tevevanegypupu:
ja. és gondolkodik a kormány?
vagy csak harácsolnak az efftársak a kupola alatt?

helenésafiúk 2011.05.07. 14:44:02

nem úgy van a törvény, hogy maszkban nem szabad tüntetni? mert a videóban látok maszkos embereket...le kéne tartoztatniuk saját magukat, nem?

murunga 2011.05.07. 14:45:43

@gorcsev54:
ja, a mnypénzek, amit lenyúltak a "nagyközösbe" az hol van pl? csak nem szétdobálták? és ugye még csak nem is a nyuggerek között...

tevevanegypupu 2011.05.07. 14:58:47

@yetee 69:

De nem a rendorsegnak, tuzoltosagnak. Ezek a tarsulatok nagyon adtak magukra, legalabbis a sajat meltosagukra. Most nem politikai szempontbol mondom hanem altalaban.

tevevanegypupu 2011.05.07. 14:59:58

@murunga:
Errol a kormanyrol meg nem derult ki haracs. Hogy mindig helyesen gondolkodnak-e abban nem vagyok biztos, de igyekeznek.

is 2011.05.07. 15:03:36

@tevevanegypupu: "Errol a kormanyrol meg nem derult ki haracs."

Nem? Te nem olvasol; hamar felejtesz; vagy memóriatörlő tablettát szedsz; vagy letagadod a legvilágosaabb bizonyítékot is; vagy egy eldugott faluban élsz, aztán ha mutatják a zsiráfot, akkor mondod, hogy ilyen állat pedig nincs? Melyik?

gorcsev54 2011.05.07. 15:06:15

@Indriq: "Amúgy pedig az egyik tüntető fogalmazta meg jól, akik így szerződtek le egy életpályára, azokat hagyják meg így, hiszen erre alapozták az életüket. Akiket innentől vesznek fel, azokra vonatkozhat a 65 éves korhatár, csak kérdés, hogy lesz-e aki jelentkezni fog." Na valami ilyesmi az tisztességesebb megoldás! Nem is kell, hogy 65 év legyen, mondjuk csak 58 . Van a rendőrségen ,tűzoltóságon stb . belül olyan munkakör amit, amit 25- 30 tapasztalattal el lehet látni. Ha mást nem akkor a belügyminiszterséget! Mint a mellékelt ábra mutatja.

mocskostolvajbanda 2011.05.07. 15:10:54

@zachar:
figyu, ha már résztvettél a kétharmad előidézésében, és még büszke is vagy rá, akkor viseld a következményeit. Ha ez pont az akasztott narancs, akkor azt. Tudod bazmeg, a forradalom kemény dolog. Szerintünk választás történt, szerintetek forradalom, egy éve röhögtünk ezen, azóta viszont kiderült, hogy pont úgy is csináltok (magánnyugdíjpénztári einstand, 98%-os adó, különadók stb.) hát bazmeg akkor ne szarj be amikor először visszanyal a fagyi :) Lesz ez még viccesebb is, stay tuned. :)

ARTista 2011.05.07. 15:14:55

@zachar: "Vagy: én is el szeretnék menni nyugdíjba 40 évesen, mert amit a főnökömtől el kell tűrnöm egy ÁLLAMI munkahelyen, az óriási stressz."

Gondold át még egyszer, hogy neked mennyire stresszes a munkahelyed és egy tűzoltónak mennyire!
Te is oltasz tüzet? Vágsz ki hullákat összeroncsolódott autókból? Szippantyúzol szart pincékből? Szedegetsz össze testrészeket vonatgázolásnál? És még lehetne folytatni a sort ehhez hasonló léleknyugtató tevékenységekkel...

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.05.07. 15:15:08

A tűzoltók megérdemlik azt a nyugdíjat. A rendőrök meg a katonák nyeljék be a kisfaszom. Rendes emberek basztatásán meg döglésen kívül csináljanak mást is, akkor lehet ajvékolni.
Egyébként egy mezőgazdaságban vagy építkezéseken dolgozó jómunkásembert jóval nagyobb fizikai terhelésnek van kitéve, mint a rendvédelmisek döntő többsége. Ők mikor mehetnek kedvezményesen nyugdíjba? Egyébként full sötét kormányunk végre csinál valami értelmeset is, erre itt sok agyhalott kommentelő, ott meg a sok ingyenélő zsernyák és a hülye barom széljobber rögtön ekézni kezdi. A csillagos ég szakadna rá az összes ilyen kivelbaszott gecire!

Pistie 2011.05.07. 15:15:26

@zachar: Neked nem kell félned az egyenruhásoktól. Egyedül Orbánnak és a sleppjének kell, akik megígérték, hogy minden jó lesz, aztán nemhogy nem jó (mert ezen már meg sem lepődik az ember), hanem még direkt rosszat is tesznek velük.. Úgyhogy kicsit kevesebb demagógiát, és több tiszteletet a HIVATÁSOS egyenruhásoknak.

mialenyeg 2011.05.07. 15:15:28

Már megint keverednek a dolgok. Először itt vaz ez a berögzültség, amitől én mindig röhögőgörcsöt kapok: nem szocialista nézeteket vallani erkölcstelenség. Miért kéne pénzeket osztani bárkinek is, akinek nincs? Ki a halál állította, hogy így kellene ennek lennie? Lenin?
Másik: elég súlyosak a körülmények az egyenruhás szervezeteken belül. Azzal még nem lesz a probléma megoldva, hogy egy archetípust neveznek ki belügyminiszternek, mert a probléma nem csak erkölcsi, anyagilag is lezüllöttek az elmúlt néhány év alatt. Ezt viszont komolyabban kéne venni.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.05.07. 15:15:32

már csak az a kérdés, hogy ki(k)nek érdeke a rendvédelmisek "züllesztése" és ezzel párhuzamosan az önjelölt (ámbár hatásos) polgárőrségek betiltása? az is kérdés persze, hogy összefüggésben lehet-e a fentiekkel a véletlenül meggyulladt izraeli zászlóra emlékeztető függönnyel?

hogy ne csak offoljak: személy szerint egyetértek az előrehozott nyugdíjak eltörlésével, de az operatív munkakörben dolgozókat igenis tessék kitömni pénzzel. egyrészről a korrupció visszaszorítása érdekében, másrészről mert valahogyan kompenzálni kell őket a későbbi nyugdíjazásért. javaslom a parlament kivilágítására szánt pénzek, valamint a parlamenti képviselők bizonylat nélküli juttatásainak átcsoportosítását ezen célra.

Joe84 2011.05.07. 15:16:02

@zachar: Majd te is elmehetsz 40 évesen nyugdíjba, ha 24 órás szolgálatokat vállalsz, meg a munkád része, hogy égő épületekbe hatolj be, vagy öszseroncsolódott hullákat vágj ki mindenféle járműből.

Ezek az emberek mind testileg, mind lelkileg tönkremennek ebben 40 éves korukra.
A legkevesebb az lenne, hogy elmehetnek nyugdíjba, meg kifizetik a túlórapénzüket. Az már csak álom, hogy a munkájukat ne valami alamizsnával becsüljék meg, hanem rendes fizetéssel.

fchris82 2011.05.07. 15:16:33

@zachar: A probléma főként nem az, hogy a Fidesz mást csinál, mint amit mond(ott), hanem az, hogy reformokra, megszorításokra és átalakításokra már 2002-ben is nagyobb szükség volt, mint a 100 napos programra, és amit rohadt jó lett volna, ha az MSZP nem hajt végre, mert az ország teherbíró képességének sok volt. Aztán jöttek próbálkozások az MSZP részéről, és nem azért, mert kormányon olyan hú de jó üzlet megszorítani bárkinek is, sőt, elég nehezen kommunikálható és népszerűség vesztéshez vezet, csak egyszerűen látták, hogy kell. Mármint egy részük, aki nem saját karrierjével és zsebének tömködésével volt elfoglalva természetesen.

Na, ilyen helyzetben a Fidesz minden lehetséges helyen ellenkezett, tüntetett, népszavaztatott, és - ezek szerint most már talán végre, a vki által agyhalottnak nevezett, populista szövegeket simán bekajáló népréteg is látja - hülyeségeket beszélt!

Egy okos, az ország érdekeit szem előtt tartó ellenzék ilyenkor mit tesz? Nem, nem azt, amit egyszer Szijjártó Péter mondott a tv-ben egy zavarba ejtő kérdésre, hogy "az ellenzék dolga az, hogy ellenkezzen". Hanem minimum elismerem a reformok szükségességét, és maximum a módszereket és a mértéket vonom kétségbe, nem azt szajkózom mindenütt: "Nagyarányú adócsökkentés kell, nem megszorítás!" Egy rossz mentőcsomag is jobb, mint egy nem létező.

Jelenleg az van, hogy a pálya széléről bekiabálókat küldték pályára, és pont ugyanazt csinálják, mint akiket leordibáltak elég durván, és ordibálnak még mindig. Persze tudom, hogy sokan nem értik, miért mondják azt jó páran, hogy az elmúlt 8 (20) évben a Fidesz (ellenzékként) hogyan játszhatott szerepet az ország leamortizálásában, de hidd el, nyakig benne volt ő is. Ha ezek a reformok már 5 éve működnének, már most egészen máshol lennénk, és a válság is máshogy érte volna az országot.

Szóval, van az a mondás, hogy "Bort iszik és vizet prédikál". És ezt róják fel sokan. Mert ez emberileg, hogy is mondjam... Mert egyébként két esetet tudok elképzelni. Vagy tudták, hogy valójában reformok és megszorítások kellenek amikor ellenzékben voltak, vagy nem. Egyik eset sem vet jó fényt arra, ami történt, amit kommunikáltak és amit tettek, vagy éppen nem tettek. És figyeld meg, hogy az indított csontváz bizottság, meg a többi, nem fog találni SEMMIT! Én még abban sem vagyok biztos, hogy látszat intézkedések vagy ítéletek lesznek. Na, megint két eset lehet. Vagy csupa ártatlan ül az MSZP-ben, vagy? Figyelted anno, hogy a saját fizetésük megszavazásánál, és a népszavazás kísérletnél, hogy ne bemondásra lehessen elszámolni a költségeket, hogy összezártak? ;) A többit a fantáziádra bízom.

vizipipa 2011.05.07. 15:17:49

@tevevanegypupu: persze hogy nincs harács. Miért is lenne?

Kósa city-ből jelentjük (1.rész)!

barikad.hu/k%C3%B3sa_city-b%C5%91l_jelentj%C3%BCk_1r%C3%A9sz-20110506

is 2011.05.07. 15:18:03

@zachar: "Sehol nincs ilyen a világon, csak nálunk."

Nagyon belelovallod magad, aztán csak úgy ömlik a hülyeség. Már hogyne menne mindenütt egy rendőr, meg egy tűzoltó hamarabb nyugdíjba. Nézzél bátran utána. Legfeljebb nem ennyivel, arról kellene bizony beszélni. És nem csak a rendőrök tüntettek, hanem a tűzoltók, mentők is. Nyomjál még róluk is valami dehonesztálót, annyira mókás olvasni, ahogy összehordod az összes mocskot, amit bírsz.

Pistie 2011.05.07. 15:20:57

@mocskosszájú, agresszív troll: A jómunkásembernek gondolom nem kell fegyverrel lövöldöznie, életét adni a hazáért, illetve más emberekért. A jómunkásembert ha egyszer bármi zűrös ügybe keveredik, attól még maradhat jómunkásember, mert nem kell neki erkölcsi bizonyítvány. A jómunkásembernek nem kell telefont mindig magánál tartani, és első szóra ugrani. A jómunkásembert nem képzik ki olyan hierarchikus körülmények között, hogy a padlót fogkefével kell felmosnia, ha a parancsnoka úgy gondolja. Illetve a jómunkásember, aki ért is valamihez azt megfizetik, van szép nagy háza, autója.
Tudom, hogy ez Fidesz blog, és itt főleg narancsos ködbe burkolózó bloggerek vannak, de attól még hogy a Fidesz csinál valamit nem feltétlenül jó is az..

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.05.07. 15:23:28

@tevevanegypupu:

"Hogy egy orszagban a rendorseg es tuzoltosag fel akarna akasztatni a kormanyt, az mindenkeppen elgondolkodtato."

Amikor a böszme ellen tüntettek, azzal még nem volt bajod:

index.hu/video/2008/11/29/a_torvenyesseg_koporsojat_vittek_a_kozszolgak/

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.05.07. 15:23:52

@mocskostolvajbanda:

Akasztani??? Ezek??? Na ne röhögtess. Hogy Svejket idézzem: a cipőjükbe csorog a nadrágjukból... pláne ha meglátnak egy-két norvégot az utcán. Csak addig kemények, amíg tizen mehetnek egy ellen, mint a svábok a nyúlra. Ütésálló ruha nélkül huszan.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.05.07. 15:25:08

Na orbán itt az idő , el kell takarodni!

Alig egy év alatt ilyen tüntetések, felháborodás, parlamenti lépcsőzés Gyurcsány fénykorában sem volt.
Szargyártó Péter, Tapló s István, PIntér nyugdíjas Sándor, Lézer János félék takarodjatok!!!

Nem lesz jó vége!

Goompah 2011.05.07. 15:29:33

@Indriq:

"Remélem, amikor (neadjisten) ki kell hívnod a tűzoltókat, majd visszaszólnak a telefonban, hogy "bocs, de nekem nem ég a házam, oldd meg magad"."

Remélem, ha majd a rendőrnek, tűzoltónak lesz szüksége orvosra, ügyvédre, tanárra a gyerekének, iparosra, szemételszállításra, kenyérre, húsra stb. akkor beszólnak neki, hogy mindezt csinálja meg magának.

Mikrobi 2011.05.07. 15:35:18

Ha jól tudom, az arcát eltakaró demonstráló megszegi a gyülekezésről szóló törvényt. Símaszk/kámzsa mögé bújnak ezek a derék rendőrök/tűzoltók? Kinyitogatják a tűzcsapokat? Füstbombákat dobálnak? Elfoglalják a Parlament lépcsőjét? Sok mindent megértek, de azt, hogy pont ők szegik meg a törvényt és a hivatásukkal kapcsolatos esküjüket, azt nem!

Indriq 2011.05.07. 15:35:29

@Goompah: Világos, a többi munkát is meg kell becsülni, és a többi szakszervezet is menjen ki tüntetni a saját jogaiért. De míg a tanárok, ügyvédek, orvosok, stb... munka közben nem kell hogy kockáztassák az életüket, addig ezeknek bizony kell.

Indriq 2011.05.07. 15:36:45

@Mikrobi:
Remélem szerinted Orbánék is törvényt sértettek, amikor a kordon elbontották a Kossuth téren.

bátor nyúl 2011.05.07. 15:38:33

@zachar: Öregem, te agymosáson estél át vagy helyből vagy ilyen.
Ilyen dumát utoljára a 80-as évek elején hallottam egy párttagtól, aki védte a rendszert és próbálta bizonygatni, hogy milyen fasza nekünk.

Goompah 2011.05.07. 15:46:01

@Mikrobi:

Na meg egyenruhában Izrael állam zászlaját, vagy legalábbis egy zsidó jelképet égetnek el, miközben az ott álló, szintén egyenruhás társaik semmit nem tesznek?

Mivel ezt egyenruhában tették, a magyar állam nevében, annak képviseletében égették el a Dávid-csillagos zászlót, Izrael állam és a zsidóság jelképét.

A rendőrnek, tűzoltónak magánemberként lehet politikai véleménye, lehet véleménye Izrael állam poltikájáról, akár zászlóégetéssel is kifejezve. DE egyenruhában, a magyar állam képviseletében NEM lehet politikai véleménye.

@Indriq:

Nem sok olyan rendvédelmis munkakört ismerek, ahol a dolgozók az életüket kockáztatják. A börtönőr? Az út szélén traffipaxozó rendőr? A nyomozó? Netán az irodában a valagát meresztő rendőr?

Kizárólag a tűzoltók egy része (csak akik gyakori bevetésekben vesznek részt) és néhány rendőr tartozik ebbe a körbe.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.05.07. 15:46:32

@Pistie: "A jómunkásembernek gondolom nem kell fegyverrel lövöldöznie, életét adni a hazáért, illetve más emberekért."
Ne szórakozz, hol adják itt az életüket bárkiért is? Egy becsülendő, ámde törpe kisebbséget kivéve?

"A jómunkásembert ha egyszer bármi zűrös ügybe keveredik, attól még maradhat jómunkásember, mert nem kell neki erkölcsi bizonyítvány."
Hát ne tessék zűrös ügybe keveredni. Ne tessék zsebre bírságolni, ne tessék rektorként zsarolni, ne tessék katonatisztként kamu beszerzéseket csinálni.

"A jómunkásembernek nem kell telefont mindig magánál tartani, és első szóra ugrani. A jómunkásembert nem képzik ki olyan hierarchikus körülmények között, hogy a padlót fogkefével kell felmosnia, ha a parancsnoka úgy gondolja."
Ha a jómunkásember nem akarja elveszíteni az állását, akkor ennél durvább szopatást is be kell vállalnia, gyakran feketén, nyugdíj minden kilátása nélkül. Ki lehet lépni a testületből, ha nem tetszik.

"Illetve a jómunkásember, aki ért is valamihez azt megfizetik, van szép nagy háza, autója." Ja, persze Hollandiában! Itthon úgy néz ki, hogy a legtöbb jómunkásember, ha már egyáltalán bejelentik, alig minimálbér feletti összeget kap. De legtöbben még a minimálbért se. És aki ért valamihez? Megy ki nyugatra négyszeres fizuért. Ha meg itthon marad még ki is röhögik, hogy mekkora lúzer. Lakás? Autó? Hol élsz te?

És végül: milyen alapon fidesznyikezel le engem, bazz?!

krj 2011.05.07. 15:53:14

a legkirályabb tüntetés az elmúlt húsz évben!!! és a legőszintébb is.

iovianus 2011.05.07. 16:11:47

@zachar: a börtönőrök is tüntettek...

Leonard Zelig 2011.05.07. 16:16:40

@zachar: Ahogy nézem a kommentjeidet (és a pártpreferenciádat), neked nem lehet félnivalód, ha már nem félsz attól a sötétségtől, amiből beszélsz kifelé

lesszi 2011.05.07. 16:18:40

@zachar:

nem neked nem tőlük hanem mindenki mástól kell félned. és a saját trágya politikusaidtól....

Pedró27 2011.05.07. 16:18:45

@Nűnű: "Ez igaz lenne, csak éppen a jól kereső, gazdagabb rétegnek csökkent az adója, az állami szektoron kívül lévő, kiskeresetű dolgozók adóterhe nőtt."

Ebből kezd lassan elegem lenni.

Elárulok neked egy titkot: a gazdagabb rétegek még így is jóval többet adóznak, mint a melós. Pedig ők sem koptatják erősebben a járdát.

"Rohadtul igazságtalan az, hogy a főnök eddig is magas jövedelme nőtt, a melós eddig is kicsi jövedelme meg csökkent."

Én a magánszférában dolgozom. Nem vagyok főnök, de jelentősen csökkent az adóm. Mindazonáltal még így, családi kedvezménnyel együtt is több adót fizetek, mint amennyi a minimálbér (egyébként a magánszférában dolgozom).

Mivel ezáltal sok pénzzel járulok hozzá a költségvetéshez (lényegesen többel mint te), ezért leburzsujozás helyett némi tiszteletet várnék tőled.

Link Elek 2011.05.07. 16:21:27

mokasabb lett volna ha 4 egyenlo darabra vagjak pintert, de csak hosszas demokratikus folyamat vegen, ami eldonti, hogy is lehet pontonsa egyenlo darabokra szabni

Link Elek 2011.05.07. 16:22:20

KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD KURVA ANYÁD

usernev 2011.05.07. 16:28:31

Én ismerek tűzoltót, mentőst meg rendőrt és börtönőrt is. Tudom mit dolgoznak és mennyit kapnak érte. Én a duplájáért se biztos, hogy vállalnám. Nekik szurkoltam már a TV székház ostrománál is és most is. Remélem sikerül nekik elérniük, hogy legalább az állam jobban megbecsülje őket.
Ami azt illeti, valóban vannak olyan munkák amit el lehet végezni idős korban is egyenruhásként, csak nem annyi amennyi kellene. Akikkel én beszéltem rendvédelmisek, azt szeretnék, ha valaki kiszámolná, mennyi plusz állásra lenne szükség és mik lennének azok és hogy képzelik el az egészet. Ha minden régi rendszerben nyugdíjt elérő embernek tudnak állást ajánlani, akkor rendben. Csak hát nem is vették a fáradtságot, hogy utána számoljanak és akár csak 2 hónappal távolabbra tekintsenek. Ezzel a döntéssel gyakorlatilag egycsapásra közel megdupláznák a szolgálatban levő rendvédelmisek számát minden terv nélkül. A mostaniakra sincs pénz. Ki fogja kifizetni a dolgozókat amikor most sem kapják meg a pénzüket?
Ötletszerűen, hozzáértés nélkül a pillanatnyi érdekeik szerint játszadoznak az emberekkel és most olyanknál húzták ki a gyufát akik egyrészt összetartanak, másrészt van fegyverük. Jobban tennék ha nem feszítenék túl a húrokat, mert úgy járnak mint a Tankacspda nótában.

Mikrobi 2011.05.07. 16:38:22

@Indriq: igen
@Goompah: szégyen-gyalázat. De azt csak ketten csinálták, ne kenjük az egész bagázsra!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.05.07. 16:42:39

@usernev:

Kibaszottul veszélyes játszmába fogott a kormány, ráadásul az ütemérzék és a szereplők kiválogatása is rossz (ami amúgy abszolút nem vall a Fideszre)...

Valami nem stimmel, de úgy is mondhatnám, hogy valaki kurvarossz tanácsokat adott a miniszterelnöknek.

usernev 2011.05.07. 16:59:05

@tiboru: Nem hinném, hogy elfogadna tanácsot, annál nagyobb az egója. Inkább azt vélelmezem, hogy senki nem meri megmondani neki, mi a helyzet valójában, ő meg nem nézi a híradót, az emberek közé meg nem jár ki.

vtomi1 2011.05.07. 17:06:14

Nyilván sok embert irritál,hogy vannak életerős emberek, akik 40 évesen nyugdíjba mennek. Szerintem is jogosan bántja a társadalom igazságérzetét.

Ha egy szakma nehéz, nem népszerű, de muszáj feltölteni az állományt, akkor a megoldás az, hogy megfelelően meg kell fizetni. Egy kezdő rendőr ne 80 ezer Ft-ot keressen, hanem 160 ezret. Ennyi.

Több ismerősömnek, barátomnak a szülei gyárban dolgozott. Folyamatos 3 műszak sem egy leányálom. Mégsem mentek, nem mehettek nyugdíjba 40-50 évesen.

A rendőr ismerőseim elbeszéléséből hallom, hogy a rendőri szakma sem nehezebb. Sem az irodában ülő tűzoltókkal, sem a szintén irodában ücsörgő katonákkal nem kivételeznék. Egyedül a vonulós tűzoltók esetében fontolnám meg a korábbi nyugdíjazást. Nyilván nem lenne szerencsés,ha egy 55 éves tűzoltó próbálna kimenteni valakit.. ( Ja és erre ne írja valaki, hogy az 55 éves rendőr sem tud a bűnöző után futni, mert a rendőrök nem futnak a bűnözők után, legfeljebb a filmekben :) )

Roy 2011.05.07. 17:08:43

@usernev: A hozzászólásoddal teljes mértékben egyet értek.
Egy apróság amit még hozzátennék.
Ezt csak azért, mert vannak itt olyanok akik nem igen értik meg miről is van szó.
Egy 10-15 éve szolgálatban lévő tűzoltó nettó havi jövedelme 100.000 Ft alatt van. ezért sokszor olyan körülmények között dolgozik, hogy elhivatottság nélkül nem is lehetne. Olyan dolgokkal szembesül amitől más ember el is hagyná a pályát.
A rendőrök jövedelme sem több mint a tűzoltóké.
Azoknak meg akik ezt nem tudják megérten, azok menjenek el rendőrnek. Ott parancsra cselekszenek. Akár mínusz 10 fok, vagy + 35 van akkor is ki kell menniük az utcára. Mindegy, hogy éppen autókat kell büntetni, vagy balesethez, forgalomirányításhoz kell kivonulniuk. Nemet nem mondhatnak, mert az parancsmegtagadás.
Mondhatnám még a börtönőröket is aki nap mint nap az életükkel is játszhatnak, pl. egy fegyházban.
Tehát üzenem azoknak akik itt ellenvéleményen vannak, mindezeket ki lehet próbálni, és utána pofázni.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.05.07. 17:24:52

Nem negyvenévesen mennek nyugdíjba, hanem 25 év szolgálati idő után! És akkor is csak 50% nyugdíjt kapnak.

Azokkal a nyugdíjazásokkal nem értek egyet,amelyek a hadsereg és a határőrség leépítése következtében mentek végbe. De erről nem a honvédek és a határőrök tehetnek,hogy szélnek eresztették őket.

Amúgy nagyon jellemző a társadalomra ,ami az utóbbi napokban megy a különböző fórumokon a rendvédelmisek ellen. Sok irigy,fröcsögő marha.

Ezeknek az embereknek a többsége nem azért választotta a szolgálatot, hogy korán nyugdíjba menjen,hanem azért,hogy szolgálja a Hazáját, segítsen az embereken.

Billy the kid 2011.05.07. 17:32:59

@vtomi1: Még jó, hogy nem te fogod a végső döntést kimondani a kérdésben!:)
Komolyra fordítva, ez nem foci, aminek 10 millió avatott szakértője van, itt demagógia mentesen, reálisan kell döntést hozni.
Ha aláírnál 15 vagy 23 éve egy munkaszerződést, nem örülnél, ha a kedvenc kormányod kedves vezetője pár hónap narancsmámor után lehúzná a vécén, és közölné, hogy bocs, állam vagyok de nem ér a nevem, hiába jár ez neked, dolgozz még le +20 évet... Tetszene?

Billy the kid 2011.05.07. 17:35:10

@bigyobogyo: Igazad van, de sokan a narancsbogyótól nem tudják megérteni a legegyszerűbb összefüggéseket sem...majd kijózanodnak! :)

Billy the kid 2011.05.07. 17:40:37

@mocskosszájú, agresszív troll: Az a baj, hogy írsz, írogatsz, de értelme az vajmi kevés van..nem dógoznál egy kicsit közmunkába???
Úgy talán valami kis hasznot hajtanál.

Tordafia 2011.05.07. 17:49:38

Nem tudom hogy a kommentelők nagy többsége tisztában van e egyáltalán a HSZT -vel, vagy hogy egy rendvédelmisnek milyen alkotmányos jogairól kell lemondania ha a testület tagja akar lenni. Gyanítom nem, úgy írtok és vagdalóztok dolgokról, hogy halvány lövésetek sincs róla. A sok okostojás és szájberhős közül megnézném ki járt már egyáltalán tűzoltó laktanyában. Szánalmasak és ostobák vagytok, mintapéldányai a mai média által elbutított népnek.
Még azt sem tudjátok, hogy nem tüntetés, hanem demonstráció zajlott.
Egy tűzoltó alapból többet dolgozik minden hónapban mint bármelyik állampolgár. Számoljátok ki 15-20 év szolgálat után az mennyi! Ja, ingyen! Milyen korkedvezményről is beszélünk???
Miért demonstrálnak? Talán mert a kormány eddig (a sokszori kérés, keresés, és akarás ellenére sem) arra sem vette a fáradtságot hogy annyit mondjon, böff.
A sok nagytudásútól pedig várnék egy statisztikát, hogy 40 évesen hány tűzoltó szerelt le az utóbbi évben, és ez mennyivel "terhelte le" az államkasszát. Vagy esetleg ha ezeket az embereket tovább foglalkoztatnánk mondvacsinált munkakörökben (ami teljességgel lehetetlen - matematika első osztály), az mennyi kiadás lenne az adófizetőknek.
Valaki írta, hogy sehol nem mennek Európában előbb nyugdíjba. Szánalmas tudatlanság, tájékozódni kellene.
Nézzetek meg egy belga, francia, vagy német tűzoltó tüntetést (3-4ezer euros fizetés mellett) valamelyik videomegosztón, aztán mondjátok ,hogy ez durva, és kemény volt. Melyikőtök volt ott személyesen? Végig békés és rendzavarás nélküli volt az esemény, a füstgránátok is csak látványelemek.
A lepedőre maszatolt csillag (nem zászló, vagy nemzeti lobogó) meggyújtásakor a videón én csak annyit látok, hogy egy tűzoltó feliratú kabátban egy ember kiviszi a tömegből és biztonságos helyre helyezi, felügyelet mellett elégeti. Akkor most a több tízezer tűzoltó csürhe és randalírozó lenne? Szánalmas.
Akinek van ingerenciája és irigyli a bakancsos tűzoltókat, meg a nettó 80-90 ezres fizetésüket, jelentkezzen nyugodtan.
Lehet hogy párszor kell majd izzó, lángoló PB palackot kivinned egy házból, vagy füsttel telített labirintus pincébe megtalálni a gázelzáró csapot, esetleg kimenteni embereket, gyerekeket egy befüstölt panelból, vagy áram alatt levő épületet vízzel oltanod, de nektek biztos nem lehet olyan stresszes ez sem, hiszen olyan okosak vagytok. Persze olyan bevetési védőruhában, ami toldozva foldozva van, szakadt.
Miért fáj az valakinek, hogy ki mernek állni a jogaikért (amit az állam egyoldalúan, erőből akar felrúgni), és hallatni merik a hangjukat? 5-8 éve nem emelkedtek az illetmények (még az inflációt követő mértékben sem), a cafeteriát szinte teljesen szanálják, nincs 13.havi ,mindent elvettek már, hivatkozva a megszorításokra, és a rossz gazdasági helyzetre való tekintettel. Egy szó nélkül odaadtak mindent, ugyanúgy végezték a munkájukat, senki, és semmi között nem tettek kivételt.
Többet nem tudnak adni!!!!
Talán nem kellene új stadion 10mrdért, vagy nyomtatók 4mrdért, esetleg új audik/mercik 7mrdért, és máris meglenne a pénz, amire hivatkoznak hogy nincs.
Saját tányérjukba szarnak bele.
És ha most lenyomják a rendvédelmisek torkán, keresztülviszik a kisemmizési tervüket, ne legyen kétségetek, hogy onnantól kezdve bármelyik munkavállalói csoporttal ugyanezt fogják tenni.
Biztos hogy vannak a mostani rendszernek is hibái ,ez tény. De ez a ló másik oldala, semmilyen racionalitást, és észérvet nélkülöz. És mielőtt ostobaságokat írtok, olvasgassátok a rendvédelmisekre vonatkozó törvényeket, jogszabályokat.

egy tűzoltó

Billy the kid 2011.05.07. 17:51:30

@reality: Te nagyokos, kérdeznék tőled valamit...
Ha már ennyire szeretitek 2006-ot emlegetni, vajon kedves mostani vezetőink miért nem léptek közbe akkor, és álltak élére a megmozdulásoknak?
Tudták, mi zajlik, helyzetük, lehetőségük lett volna felvállalni...vagy netán könnyebb a rendvédelemre mutogatni most és velük elvitetni az akkori balhét?

Goompah 2011.05.07. 17:55:58

@Tordafia:

"Még azt sem tudjátok, hogy nem tüntetés, hanem demonstráció zajlott."

Mi a különbség? :D

Goompah 2011.05.07. 17:58:28

@Roy:

"Mondhatnám még a börtönőröket is aki nap mint nap az életükkel is játszhatnak, pl. egy fegyházban."

Hány börtönőrt öltek meg a rabok az elmúlt 10 évben?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.05.07. 18:01:23

@Tordafia:

Riszpekt nektek! Tudom, hogy lepkefing, de veletek vagyok.

Billy the kid 2011.05.07. 18:07:52

@zachar: Kommentjeidet olvasva ezúton szeretném "átnyújtani" neked a leglúgozottabb agyú, legmegvezethetőbb, legindulatosabb, legdemagógabb narancs szavazónak járó pro urbe díjat.

Emlékszel rá, hogy ki kapott ilyet anno?

Nyugi, te azt jó arcú férfiembert minden kérdésben mélyen alulmúlod! :)

Billy the kid 2011.05.07. 18:10:01

@Goompah:Azt hiszem, egyet vagy kettőt, de amennyiben te felszerelnél, valószínűleg gyorsan növelnéd ezt a statisztikát.

Chicano 2011.05.07. 18:24:55

@Indriq: "Amúgy pedig az egyik tüntető fogalmazta meg jól, akik így szerződtek le egy életpályára, azokat hagyják meg így, hiszen erre alapozták az életüket. Akiket innentől vesznek fel, azokra vonatkozhat a 65 éves korhatár, csak kérdés, hogy lesz-e aki jelentkezni fog. "

Akkor most én is megfogalmazok valamit: ebben az országban mindenki szív a krízis miatt (amit nem ez a kormány okozott), és nem kicsit. Be kell látniuk a rendvédelmiseknek hogy ők se lehetnek kivételek, rájuk is vonatkoznak a megszorítások. Ha ez nem teszik várja őket a privát szektor ahol mi egyszerű állampolgárok is dolgozunk, és mi se döglünk bele. Még 65 évesen sem. Ha pedig nem jelentkezik majd senki tűzoltónak majd emelik a béreket. Nem aggódom amiatt hogy tűzoltók nélkül fog maradni az ország.

És még valami: tessék normális módon demonstrálni, mert ez a balhézás nem növeli egyik testület tekintélyét sem. Ha én állnék ellen rendőrnek megnézhetném magamat mit kapok érte, de ők fenntartják maguknak a jogot hogy maszkban, napszemüvegben ellenszegüljenek a saját szolgálatban lévő kollégáiknak. Ne tessék ezt összehasonlítani a szélsőjobbos huligánok viselkedésével, azoktól nem is várunk mást. Egy rendőr így nem viselkedhet.

Chicano 2011.05.07. 18:31:29

@Tordafia: Köszönjük az arrogáns kioktatást, de tudod minimálbérért egy multinál dolgozni a szalagon az se sokkal jobb. Csak ott még előrehozott nyugdíj sincsen. De szeretném megkérdezni, ha ennyire szar ott a helyzet téged mi tart vissza hogy elmenj máshová dolgozni?

Goompah 2011.05.07. 18:31:41

@Billy the kid:

Azt hiszed, valószínűleg. Gratula a magvas és alapos, pontos válaszodhoz, értelem kb. annyi volt bennük, mint a fejedben, azaz nulla.

LBL 2011.05.07. 18:36:33

"Egy pilisi nyugdíjas tűzoltó gyújtotta meg a házilag készített izraeli zászlót. A rendőrség közleménye szerint már aznap elkapták az Alkotmány utcában."

inforadio.hu/hir/belfold/hir-432221

Tordafia 2011.05.07. 18:37:00

@Goompah:

Örülök hogy ennyi maradt meg. :))
Felvonultunk, szemléltettünk, bemutattunk, semmi egyéb nem történt.
Sétáltunk egy nagyot.
Nem törtünk, zúztunk, balhéztunk, akikor mondták kijöttünk a parlament elől, amikor arra kértek, hazamentünk, békésen és tisztességgel fejeztük be a napot.
Maximum a belügyminiszter kapott pár cifra megjegyzést.
Persze jogilag lehet hogy nincs különbség a demonstráció és a tüntetés között.

Pistie 2011.05.07. 18:37:35

@Tordafia: Nagyon jól leírtad a lényeget. Arra van pénz, amire akarják. Ez pedig itt a legeslegnagyobb lényeg a fröcsögőknek: "És ha most lenyomják a rendvédelmisek torkán, keresztülviszik a kisemmizési tervüket, ne legyen kétségetek, hogy onnantól kezdve bármelyik munkavállalói csoporttal ugyanezt fogják tenni."
Ezt kellene megértenie mindenkinek, ezért kell támogatni a demonstrációjukat!

Pszt! 2011.05.07. 18:45:15

Nekem csak az izraeli zászló égetés nem tiszta. Mit akartak ezzel?

Goompah 2011.05.07. 18:47:05

@Tordafia:

Egyenruhában, tehát a magyar állam képviseletében elkövetett zászlóégetést, a zászlóégetés szintén egyenruhában, tehát a magyar állam, a rendfenntartó szervek képviseletében történt tétlen szemlélését, füstbombázást, eltakart arccal felvonulást (kb. egyenértékű az azonosító jelvény levételével, mert azonosíthatatlanná tesz), tüntetők (demonstrálók, ha neked ez jobban tetszik) elől elzárt terület elfoglalását, forgalom akadályozását, tűzcsapok megnyitását azt következő elzárás nélkül (mert a rendőrök zárták el utánatok) ugye teljesen normálisnak tartod?

"Persze jogilag lehet hogy nincs különbség a demonstráció és a tüntetés között."

Kérlek, magyarázd el, szerinted akkor mi a különbség a tüntetés és a demonstráció között.

Tordafia 2011.05.07. 18:49:52

@Chicano:

Ha magadra vetted, lelked rajta. Nem hinném hogy bárkit is kioktattam volna, a tényeket írtam le, és rávilágítottam, hogy olyan dolgokról írnak emberek, mibe nem látnak bele, nem tudják miről szól.
Én sem ismerem a Te helyzetedet, nem is ítélkezek fölötted.
Egy szóval sem mondtam, hogy neked jobb lenne, vagy bárki másnak aki fizikai munkát végez. A saját álláspontomat írtam le. Ha neked is olyan rossz a multinál, alakíts szakszervezeted (vagy lépj be), és képviseld a többiek érdekét, vagy képviseltesd a sajátodét. Sztrájkolj. (amit nekünk nem lehet)
Engem a hivatástudat tart itt, és az, hogy a szolgálat leadásakor úgy tudok hazamenni ,hogy valami hasznos, és építő dolgot cselekedtem. Ne adj isten, segítettem az arra rászorulókon. Más már nem is tarthatna itt.
És téged mi tart a multinál? Te miért nem jelentkezel valamelyik irigyelt fegyveres testülethez?

Pszt! 2011.05.07. 18:50:01

Talán legközelebb az egyenruhások is megnézik kire szavaznak. Idióták országa ez.

Raksányi 2011.05.07. 18:54:29

Sziasztok!

Nem nagyon örülök amikor látom,hogy egymást üti az állítólagos "két" oldal...
Szerintem ezek a gondok sokkal mélyebbek....volt itt(nem volt) egy rendszerváltás..ugyanazok az érdekcsoportok vannak hatalmon...az pedig,hogy most éppen az mszp vagy a fidesz kormányoz teljesen mindegy...sajnos...
Tudom,hogy sokan hülyének néznek vagy nézik azokat akik összeesküvés elméleteket gyártanak,de....90-es években már megjelentek olyan dolgok melyek most lassan sajnos beigazolódnak...
Eltelt 20 év és nem tartunk sehol.Eladták,elprivatizálták az országot!Nincsen mezőgazdaság(pl.kevesebb szarvasmarha van ,mint a világháború idején...)...hol vannak a gyárak?(pl cukorgyárak...12 volt most van 1)...stb..stb...ezeket mindenki láthatja....tudatosan le van építve ez az ország.....Majd ugye jött a multi...minden városban cora,auchan,tesco,lidl,aldi stb stb...ennyi nincs sehol a világon mint nálunk és persze mindent behoznak,mert ugye itt nem szabad semmit termelni...a minőségükről pedig inkább nem mondok semmit...aki veszi meg is érdemli...csak egy kis adalék....a halottakat nem kell már lassan hűteni,mert annyi tartósítószert eszünk,hogy nem bomlunk le..
etetnek minket a sok szarral...a népesség fogy...gondoljatok bele évi 20-25 ezerrel fogy a magyar lakosság...és a Ratkó gyerekek most érnek szép lassan az idős korba...ugye nem kell mondanom,hogy az ő haláluk után micsoda népesség csökkenés lesz itt 20-30 év múlva....legalább 2 millióval leszünk kevesebben...
Annyi bank van itt mint sehol a világon és nyíltan teszik tönkre a hülye embereket,mert ugye az olcsó hiteleknek itt az eredménye...felvette a sok tudatlan és szép lassan be is döntötték őket...lásd Perez beszéd...nem kell ide hadsereg,majd pénzzel elérjük,felvásároljuk ezeket az országokat,így Hazánkat is...
Hadseregünk nincs!!!!!!!!!!!!!!!Ki fog itt minket megvédeni????Senki...max megint megszállnak....Az utolsó értékünk a víz és fantasztikus termőföldünk volt....mert ugye az Alkotmányba már nem került bele a védelmük....ezt is megszerzik....ennek megköszönése,hogy hirtelen milyen stabil lett a forint....nem érdekes????Kedves "megszállóink" így köszönik meg az Orbán kormánynak....mert ha nem tették volna meg akkor 2 hét alatt bedöntik a forintot..és majd akkor jönnek Ferencék és teszik meg amire kérik....mint látható volt a héten az eurót is bedöntötték....nem is kicsit....
Itt vannak a cigányok...szaporodnak....szinte mindegyik munkanélküli...nem is értem,hogy mitől gondolja bárki is,hogy csökkeni fog a munkanélküliség...van legalább már 1 millió cigány...bátorítják őket és a mikor a társadalom maga akarja megvédeni magát,mert az állam nem tesz semmit akkor azonnal törvényt alkotnak és büntetik azokat akik segíteni akarnak....csak nem azért,hogy a későbbi "megszállóknak" már sima útjuk legyen,hiszen lassan már szólni sem szabad,ha kirabolnak,megvernek,mert rasszista leszel...
Talán az az izraeli zászló nem is véletlen volt elégetve.....sokaknak nyílik a szeme és ez a hatalomnak veszélyes..
Tudom nem a tüntetésről írtam,de ezek csak kicsi cseppek a nagy tengerben...mert tudjátok....megosztani és uralkodni....

Goompah 2011.05.07. 18:54:30

@Pszt!: Ahol te vagy az egyetlen okos ember?

Goompah 2011.05.07. 19:02:29

@Raksányi:

"etetnek minket a sok szarral.."

Ne hidd, hogy a magyar termék jobb.
Kik "gyártották" a míniumos pirospaprikát (jó régi történet, van talán 10 éve is)? Magyarok.
Kik keverték a magyar paprikába a fertőzött külföldit? Magyarok.
Kik csinálják és hozzák forgalomba a hamisított mézet? Magyarok.
Hol termett az a vöröshagyma, amelyből minden harmadik rohadt? Magyarországon.
Hol termett a 280 forintért árult krumpli, amely alig olcsóbb a narancsnál, banánnál? Magyarországon.

Az utolsó kettő a minapi piaci vásárlásom tapasztalata.

Goompah 2011.05.07. 19:15:03

@Tordafia:

Ja, még valami:

"Felvonultunk, szemléltettünk, bemutattunk, semmi egyéb nem történt.
Sétáltunk egy nagyot.
Nem törtünk, zúztunk, balhéztunk, akikor mondták kijöttünk a parlament elől, amikor arra kértek, hazamentünk, békésen és tisztességgel fejeztük be a napot. "

A zászlóégetést miért felejtetted ki? Az nem a tüntetés alatt történt? Azt nem egy vagy több tüntető tette?

És mielőtt még azzal jössz, hogy az nem ti voltatok, hadd kérdezzem meg, kinek a feladata, sőt kötelessége a tüntetés rendjének biztosítása? Esetleg nem a szervezőké?

Tordafia 2011.05.07. 19:33:45

@Goompah:

"Füstbomba" : Ha voltál már diszkóba valaha, akkor ott egész este bombáztak, és azt szívtad. Lett valami egészségkárosodásod?
Kifolyt kb. biztos sok liter víz. Bedőlt a forint? Vagy lemondott a Környezetvédelmi Miniszter?
Akin egyenruha volt ,azt lehetett azonosítani, azon ott volt minden jelzés. Nekik engedélyezték.
Akin nincs semmilyen jelzés, az nem egyenruha.
Kámzsa. Akin volt, azon volt egyéni védőfelszerelés is, ez annak a szerves része. Akin ezek voltak annak engedélyezték.
A sétálásra gondolom volt területfoglalási engedély, nem véletlenül voltak lezárva az utcák.
Forgalomtól elzárt terület. Na bumm, bement 1000 ember és ott álltak, meg fölmentek a lépcsőre. Most akkor csökkent a CHF világszerte?
Amikor szóltak hogy nem szabad, kijött egy szó nélkül mindenki.
Lepedőre festett csillag. Nem szép dolog, ha ez egy hivatalos lobogó lett volna, elítélném, legyen az bármilyen nemzeté. De ne bélyegezzünk már meg ez miatt 10.000 embert. Nem volt szervezett, nem volt tudatos. Ennyi.
A demonstráció nem erről szólt.
Persze, nem mondom hogy ez mind szabályos, és törvényes volt de én nem látom olyan horderejűnek, mint azt te szeretnéd láttatni ,vagy gondolni. Legközelebb gyere el, és akkor talán érdemben is nyilatkozhatsz olyan dolgokról, amit a tv-ből néztél.

És, hogy véleményem szerint mi a különbség demonstráció és tüntetés között?
Lehet hogy semmi. Attól függetlenül tartom, hogy semmilyen rendzavarás, agresszió, garázdaság, rendbontás nem történt.

Tordafia 2011.05.07. 19:45:04

@Goompah:

Igazad van, a szervezőké.
Kérlek írj nekik az ügyben.

Kezd kicsit parttalanná válni a párbeszédünk, minden tiszteletem a tiéd, de olyan bolhából elefántot érzésem van. Kicsit.
Ha csak az az ezer liter elfolyt víz lenne a legnagyobb gondja ennek az országnak...

dr yetee 69 2011.05.07. 20:22:22

@Tordafia:Teljesen egyetértek veletek!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.07. 20:23:20

@Tordafia: Minden tiszteletem a tiétek és nem meghátrálni, mert még jobban elszemtelenednek.
Az elvakult narancskomcsikon kívül az ország nagy része VELETEK van!

hazug fidesznyik (törölt) 2011.05.07. 20:35:16

@Goompah: "Kik keverték a magyar paprikába a fertőzött külföldit? Magyarok. "

Kik készítik döglött húsból a párizsit? Magyarok.
Hol van a legtöbb zöld színű friss felvágott a pultban? Ósen (madaras teszkó) Albertfalva, Magyarország.
Ki szarik minderre?
Áentéesz.

hajrámagyarok 2011.05.07. 20:35:59

@Goompah: az utóbbi 20 évben sem öltek meg egyet sem hál'istennek, de rendszeresek a támadások, az életveszélyes fenyegetések, a bosszúból rágalmazó feljelentések.
Volt kolléga akinek a parkolóban az autója kerekén meglazították a csavarokat, amit szerencsére észrevett. A másikat hepatitiszes fogva-tartott harapott meg, ő pedig megfertőzte az egész családot, akik gyógykezelését nem akarta a finanszírozni az állam. Volt akit bántalmazással vádolt meg alaptalanul -egy állítás, egy tagadás, de a rabnak hisznek- az egyik sértődött rab, két év és nyolc tárgyalás a katonai bíróságon és tengernyi kifizetett ügyvédi díj amire felmentették, de az ügyész fellebbezett. Ha elhagyod a lakásodat négy órát meghaladóan be kell jelentkezned telefonon, hogy hova mész, ha öt percet késel a szolgálatból , ha elhagyod a szolgálati helyed engedély nélkül, ha a legkisebb hibát véted feljelent a parancsnok, az ügyészség mostanában minimum 450000 ft büntetést ad. Egyedül vagyok 12 órán keresztül 160-200 gyilkossal rablóval, akik csak azt nézik hol szívathatnak meg, a munkakörülményeim mint a középkorban, és 300 órát dolgozom egy hónapban 120000 forintért, és dupla nyugdíjjárulékot vonnak tőlem, mondván úgyis elmegyek korkedvezményes nyugdíjba. Jelzem 25 éve szolgálok, és nem vagyok nyugdíjas, de ha elmennék kapnék 60000 ft nyugdíjat. (50% jár, ennél több csak akkor, ha lerokkanok az éhbérért megszakadásban) Ne nyilatkozz olyan témában amit nem ismersz!
Külföldön hamarabb mennek nyugdíjba háromszor-tízszer ennyi fizetésért. Rajtunk évente 1,5 milliárdot akar spórolni azzal, hogy nincs nyugdíj, közben 4 milliárdért venne a kormány nyomtatót... Demagóg narancssárga segglyukból húzzad kifele a fejedet Barátom, és nézzél széjjel(fele) ! :D

hajrámagyarok 2011.05.07. 20:43:54

@Boli: Ne félj, nem fogunk meghátrálni, nincs hova.
Már mindent elvettek tőlünk, a becsületünk maradt csak. De ezt nem adjuk!!!

Tordafia 2011.05.07. 20:50:22

@yetee 69:
@Boli:

Köszönöm, köszönjük.

Higgyétek el, nem csak arról a tetves nyugdíjról szól ez az egész, az csak egy része a dolognak.
Régen túlnőtt rajta.

Nálunk a helyén van mindkét "alkatrész" fönt is és lent is, rajtunk nem fog múlni.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.07. 20:56:02

@hajrámagyarok: Az már csak a hab lehet a tortán, hogy az ellenetek itt is bőszen kikelők, vagy a béközép csürhe (bár annak egy része talán írni sem tud), vagy a számítógép előtt recskázó, narancskomcsi jogászcsávók, akiknek a kis zavaros fejében a rendről és jogról valami egészen furcsa dolog van jelen.
Fegyelmet, rendet nem tanultak, katonák sem voltak, az életben megdolgozniuk semmiért nem kellett, ölükbe pottyantott a PÁRT (vagy ez, vagy az) és idióta családjuk mindent.
Tisztesség, becsület, munka! Sokat nem mondhat egyeseknek ez. Veletek vagyunk!

vitézlajszló 2011.05.07. 20:59:40

Abszurdisztánban ne fordulj rendőrhöz! Még letartóztat.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.07. 21:00:39

@Tordafia: Az elszánt pártkatonák állandóan arra a nyugdíjra próbálnak hivatkozni a sok agyatlan "hívőnek", akik ezerrel zabálják be ezt a kis demagóg, szar dumát.
Az országban azért vannak még páran, akik átlátnak ezen és nem fogják hagyni, hogy összeugrasszák az embereket veletek! :))

Tordafia 2011.05.07. 21:04:57

Kérdezem én ha a szánkba sz@rnak hétfőn is, ki fogja megállítani azt a bv-st aki naponta anyagyilkosokat, visszaesőket, pedofilokat őriz?
Azt a rendőrt (feltéve ha nem tiltják meg neki hogy demonstráljon) aki Keletibe, meg a VIII. kerületbe járőrözik gyalogosan másodmagával éjszakánként?
Azt a tűzoltót akinek hőterhelést kapott dissou palackot kell kihozni egy égő karosszéria lakatos műhelyből?
Mitől, vagy kitől fognak ezek az elkeseredett emberek félni???
Persze ezek csak költői kérdések, és mindannyian reméljük azon a szinten is maradnak.

vitézlajszló 2011.05.07. 21:13:05

@Tordafia: Hát ne is féljenek, én sem félek!
Féljenek csak a rohadék ingyenélő, szarházi, bűnöző politikusok! Őket fogjuk fellógatni!

picur3ka 2011.05.07. 21:13:37

@hajrámagyarok:

Sajnalattal kell kozolnom, hogy ezzel a tobbseg igy van, sot. 500-1000 gyilkossal, rabloval van a falujaban osszezarva, oszt meg fegyvere sincs, vagy ki se kepeztek. Rendori vedelem nuku.

Nem fogtok nyugati bet kapni, mint ahogy mas se, mert nincs mibol, a fejetekre allhattok akar.

hajrámagyarok 2011.05.07. 21:15:45

@Boli: Kollégáimal együtt nagyon örülünk, hogy vannak még ilyen Emberek is ebben a nagy vörös és narancssárga ködben! Mi egyébként leszarjuk a politikát, nem a mi dolgunk. Eddig még szavazni sem jártam.
Köszönjük! Miattatok érezzük, hogy érdemes még szolgálnunk!

Mr. Waszabi 2011.05.07. 21:17:13

@intercisa: speciel ez nem igaz. A Bajnai kormány 2009 tavaszán már megkezdte a gazdaság rendberakását, nem az Orbánék fedezték fel, hogy dög van az ágy alatt. Egyébként, ah most visszanézed, sok azonos elem van a két programban, csak ugye Viktor 2010 őszéig csak vakította a népet. Ezért álságos, hogy nem készültek fel a helyzet kezelésére. Ha így számolod, 2 évig nem csináltak semmit.
Szomorú, hogy még mindig tövig beszopod ezt a dumát. Inkább a saját szemednek higgy, ne annak amit mondanak a policicusok. Napok óta figyelem, mit kommunikál a kormány, így javulnak a mutatók, meg úgy javulnak, közben meg tizezrével kerülnek utcára az emberek. Egy nem kezdő, jobban kereső 40-es, aki kva sok járulékot pengetett már be, nem mehet el megoperáltatni magát, mert 50% táppénzt kap és a család feje felül elárverezik a házat? Ne bassz...
2020-ról makognak állandóan, hogy mi lesz akkor, pedig azt se tudják jövőre mi lesz?
Kit néznek ezek hülyének? Rendben van, nyakig ér a szar, mindenki tudja. De miért kell MÉG MINDIG pofánhazudni minket folytatólagosan? Ezeknek nem szólt senki, hogy a király meztelen? A saját karhatalmistáik tüntetnek az utcán ellenük, még csak nem is a tanárok, vagy a liberálisok. Ez se tűnt fel?Ébresztő!

NA YA! 2011.05.07. 21:20:45

Rendőrök, katonák, tisztelet a kivételnek, de leszarom! Sőt, ha a rendőrség "segítségére" szorul valaki, akkor már annyi neki! Viszont a tűzoltók, börtönőrök, mentősök (tudom, most róluk nincs szó), de oda már csak nagyon kevesek alkalmasak egyáltalán! Faszán kiálltatok egymásért, tisztelet! Megmutattátok a civileknek, hogy kell ezt csinálni! A kormány megtérdelt előttetek, de ha mégsem, akkor majd meg fog! És szép sorjában az összes hazugság és szar elkezd vissza dőlni kedves vezetőnk, és seggnyalói nyakába!

Mr. Waszabi 2011.05.07. 21:21:08

Csak mondom, hogy 1990 és 2010 között 20 hosszú év telt el. Azok kedvéért, akik nem fogják fel, mekkora csúsztatás ez a "2020-ra kánaán lesz" duma. Iszonyú messze van az még, 10 év.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.07. 21:24:27

@hajrámagyarok: A pártokat kerülni, mert mindegyik igyekszik a kis szaros dolgait a hétköznapi ember nyakába varrni.
Miközben különbség nincs köztük, legyen az balos, vagy jobbos elmebeteg, lebegjen vörös, vagy narancsködben, csak FÉREG mindegyik!

picur3ka 2011.05.07. 21:25:27

@Tordafia:

'Biztos hogy vannak a mostani rendszernek is hibái ,ez tény.'

Mer, milyen rendszerre vagysz?

Komolyra forditva. A nyugati fizetesekkel peldalozni felesleges. Nem fogtok olyat latni, mint ahogy senki mas sem. Nulla GDP van raja. Tenykent: a tuzoltok minimalbert kapnak a UK-ben is, ez csak magasabb ott, GDP aranyosan.

Miert nem vertetek ekkora cirkuszt az ellopos 8 ev kormanyzas idejen? Nem log ki a lolab, ugye?

Ha a rendfenntarto erok nem lovik szet es gyalazzak meg a nepet az elmult evekben, nemcsak tobb szimpatiara szamithattak volna, hanem egyszeruen ez a helyzet elo se allt volna.

Most harcoltok a nep valasztotta kormany ellen. Detto, mint 2006 ota, a nep es az orszag ellen.

vitézlajszló 2011.05.07. 21:28:34

@Boli: A férgeket pedig irtani kell! Nem igaz?
Könyörgöm, kezdjük már el!

hajrámagyarok 2011.05.07. 21:30:55

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Együtt érzünk az ilyen falvak lakóival, és elhiheted, ha rajtunk múlna, nem a politikusokon, nem lenne ilyen probléma! Fellépnénk a törvény minden erejével, hiszen most sem kellene mást tenni, csak betartani/tartatni a törvényt!!! Nem akarunk nyugati bért, valamit félreértettél! Hallottál minket eddig sírni-tiltakozni-panaszkodni? Szavunkat se hallottad, tettük csendben becsülettel a dolgunkat, az eskünkhöz méltóan! Sőt az elmúlt nyolc évben elvették minden juttatásunkat, és mi szó nélkül odaadtuk. De azt nem tűrjük, hogy már seggbe is kúrjanak a korrupt politikusok, ez ne várja tőlünk senki. Több adód fizetünk, mint amit sokan bruttóként kapnak, nagyon nehéz a szolgálat és mi mégis örömmel szolgáltunk, mert tudtuk hogy hasznos amit csinálunk. Ekkor jönnek a lézerjánosok és elmondják, hogy miattunk ment tönkre az ország?!?! Megszüntetik a "kiváltságainkat" ?!?! Tíz emberből, aki börtönőrnek jön, egy marad. A többi azt mondja, "...eeeeezt?! Ennyi pénzért?! Felejtsetek el!" A falvakban élőknek meg egyébként nem egyedül kell küszködnie, büntetőjogi felelősség terhe mellett, a törvények és a humánum maximális betartásával közel 160-200 bűnözővel, akik nem csirketolvajok! Hanem nehézfiúk, stricik, gyilkosok a társadalom legalja! Ezt javaslom Neked is, próbáld ki, ha egy évig (ennyi a próbaidő) kibírod, adni fogok a véleményedre, ami meg fog változni azt garantálhatom!

vitézlajszló 2011.05.07. 21:31:04

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Te rohadék, meg elmehetsz a búsba! Élj boldogan Amerikában, minket hagyj békén!

hajrámagyarok 2011.05.07. 21:32:57

@NA YA!: Köszönöm a többi börtönőr nevében is!

Regős Bendeguz a becsületes nevem 2011.05.07. 21:35:14

Hülye Rendőrök!
Erre van eszetek!
..de másra nincsen....
csak annyit dolgozzatok mint mások!
SÜN-ökj!

picur3ka 2011.05.07. 21:36:14

@hajrámagyarok:

Ez az, pontoson, hogy eddig nem hallottalak benneteket ennyit hoborogni. Csak most, mikor vegre nagy tobbseggel megvalasztott kormany van, akinek eloszor lehetne lehetosege a kommunista orszagszetrablo geciktol megszabadulni.

Ezt a kormanyt torekszetek bojkottalni. Elkepeszto. Barki szarjankoval osszebujva, raadasul.

Regős Bendeguz a becsületes nevem 2011.05.07. 21:37:59

..ja....
felőlem 100 évig is dolgozhatnátok......mert úgyse csináltok semmit!
Lopni, korruptnak lenni azt tudtok!
A csempészt nem azért szorongatjátok, hogy elfogjátok..hanem, hogy a jakt az sok és zsíros legyen tőle!
Ismerlek benneteket!
..dolgozzatok csak úgy mint mások!
Szégyenletes emberek vagytok!

picur3ka 2011.05.07. 21:38:03

@vitézlajszló:

Tegyel egy szivesseget: mikor legkozelebb lelo egy magyar rendor egy magyar unneplot, tartsal oromunnepet, jo?

hajrámagyarok 2011.05.07. 21:40:30

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Megint ismeretlen vizeken vagy!! A rendvédelmi szakszervezetek tiltakoztak elsőként a kormánynál, a 2006-os események idején! Demonstráltunk akkor is, sőt a nyolc év alatt több rendvédelmi demonstráció is volt, csak a média kussolt már akkor is, de nézz utána bátran, fent van pl. a youtube-on is több videó az elmúlt nyolc év rendvédelmi megmozdulásairól. Pl: ez a kedvencem, amin az MSZP ellen tüntettünk és a FIDESZ teljesen mást ígérget nekünk akkor, mint amit most cselekszik!!! Tessék: www.youtube.com/watch?v=RZFyKV0brEE&feature=related

NA YA! 2011.05.07. 21:43:32

@hajrámagyarok: ezekkel a provokátorokkal meg ne foglalkozzatok, akik most kommunistáznak benneteket, mindegyik mehet a picsába! Úgy, ahogyan maszop, fityiszkádéenpé, meg a többi is! Ezek a köcsögök el sem tudják képzelni, hogy a saját életéért harcol valaki, és nem egy szar pártért, vagy politikusért!!!!!!!!!

vitézlajszló 2011.05.07. 21:46:43

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Akkora orbitális barom vagy, hogy részemről egy szó nem lesz feléd a továbbiakban.
Egyébként örvendezzél csak te a mások kínján! Én - veled szemben - nem ilyen ember vagyok!

picur3ka 2011.05.07. 21:49:24

@hajrámagyarok:

Tudom, hogy voltak demonstraciok, tudok a media reszrehajlasrol, hogy finoman nevezzuk, de:

A neppel kozosseget kellett volna vallalni, nem lelodozni oket. S innentol, csak magatokert acsarogtok, minimum, a nepet szolgaljuknak nincs hitele.

hajrámagyarok 2011.05.07. 21:49:26

@Regős Bendeguz a becsületes nevem: ennél nagyobb örömöd soha ne egyen, te szerencsétlen...

hajrámagyarok 2011.05.07. 21:54:23

@picur3ka/mesterhazymiklospart: ha minket "lenulláznak" a nép következik. A nagy várakozásaidban pedig csalódni fogsz, mert az országszétrablógecik csupán térfelet cseréltek, a nagy fülkeforradalmi hevületben. Nem mi bojkottáljuk őket, pont fordítva, ők egyoldalúan felrúgják a szerződést, amit a mi köreinkben vérrel és könnyel szokás aláírni, (ha szabad egy kicsiny pátosz) és megszegéséért is vérrel és könnyel szoktunk fizetni, és ebben alig van túlzás...

hajrámagyarok 2011.05.07. 21:58:05

@NA YA!: Igazad van, tényleg nem tudják, fogalmuk sincs miről beszélnek... Becstelen politikusok oktatnak minket erkölcsről, meg tisztességről. Fogalmuk sincs, hogy az adott szónak súlya van! De majd ráébresztjük őket!!! A seggnyalók fröcskölése soha nem érdekelt, én még az MDF kormányzásakor szereltem fel, pártfüggetlen vagyok :) akinek nem inge...

Tordafia 2011.05.07. 22:01:53

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Segítek, arról a rendszerről , beszélek, amiről ez a demonstráció is szólt többek között.
A nyugdíjrendszerről.

EU-s bérek??? Ki beszélt itt ilyenről, nálunk az is történelmi lépés lenne, ha nem penészednének a falak, vagy nem lenne csótányos a háló, esetleg a megkövetelt fizikai állapothoz biztosítanák a felszerelést.

Az elmúlt évekről csak annyit, hogy emlékezz vissza: 2009 Alkotmány u.

Mostanra vették el mindenünket. Ennyi volt, eddig kurogathattak minket. Legyen az bármilyen színű kormány.
Mindig csak tűrtünk, tudomásul vettünk, "parancs értettem" -el nyugtáztunk. Mindent zokszó nélkül.
Nem véletlen ez a lejárató kampány ellenünk, de jó látni hogy vagytok, és kitartotok mellettünk.

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Köszönjük minden rendvédelmis és tűzoltó nevében.

Billy the kid 2011.05.07. 22:02:27

@Goompah: Szerintem neked egy napra ennyi információ mennyiség bőven elegendő.
Egyébként Churchill jut rólad eszembe, tudtad?

Goompah 2011.05.07. 22:05:47

@Billy the kid:

Nagyjából leszarom, mi jut eszedbe rólam, ahogy az sem érdekel, mit gondol rólam a fűben megbúvó kutyaszar.

Billy the kid 2011.05.07. 22:08:41

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Te szánalmas ökör.
Szerinted a mostani kormányban mennyivel kevesebb komcsi van, mint az azt megelőzőben?
Mit tudsz a mostani csúcsvezetés és másodvonalas kormánytisztviselők múltjáról?
Javaslom a jövőre nézve figyelmedbe a pankrációközvetítéseket, azt talán megérted.

NA YA! 2011.05.07. 22:08:46

@hajrámagyarok: ez itt csak szájkarate, szarni rá! Amit viszont pénteken csináltatok, az reményt ébresztett bennem, meg remélem másokban is! Na szasztok!

Tordafia 2011.05.07. 22:11:24

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

"Nem véletlen ez a lejárató kampány ellenünk, de jó látni hogy vagytok, és kitartotok mellettünk."

Nem neked szólt, nehogy magadra vedd!

Az a mondatod meg, hogy ...a nép ellen harcoltok...
egyszerűen szégyenletes.

@hajrámagyarok:

Teljesen egyetértek a hozzászólásaiddal!

Magasról teszünk rá hogy ki és milyen politikai rabló fosztó gazdálkodás van hatalmon.

Billy the kid 2011.05.07. 22:12:10

@Goompah: Bocs, bocs, Churchillt illetően kicsit tévedtem, a helyzet az, hogy te messze hülyébb vagy egy átlag szavazónál, ő pedig az átlagosról beszélt.
Elnézést mégegyszer.
A kis bolhafészkek istápolgatásához pedig sok sikert, remélhetőleg a jövőben inkább rájuk fordítod feles energiáidat.

Alfőmérnök 2011.05.07. 22:13:49

@hajrámagyarok: "az országszétrablógecik csupán térfelet cseréltek"

Na, pont az a baj, hogy a tüntetéseknek nagyjából-egészében ez az üzenete. Ez ugyanis, így, ebben a formában nem igaz.
Amúgy természetesen a tüntetés is egy legitim formája a véleménnyilvánításnak, és beleférnek a demagóg szólamok, figyelemfelkeltő akciók is. Ha ezzel sikerül hatni a kormányra, az - a demokrácia szempontjából - szerencsés dolog. (Persze az nem várható el, hogy minden követelésnek eleget tegyen.)

De felhívnám rá a figyelmet, hogy az országban jelenleg szabadságharc zajlik, és a fidesz - minden ellenkező híresztelés ellenére - jó oldalon áll. Régebben az életüket adták az emberek a hazáért, ma azt kell elviselniük, hogy kevesebb lesz a fizetésük, vagy korábban mennek nyugdíjba, stb, stb. Szerintem ez jobb, mint az korábbi változat.

Jack Torrance 2011.05.07. 22:16:46

@intercisa: "ha igazi programmal kampányoltak volna a sok agyhalott újraválasztja ..."

Ez Gyurcsány szövege, hé!

vitézlajszló 2011.05.07. 22:19:02

@NA YA!: Bennem is!
A mocskos, szarházi kormányt le kell nyomni!
Tökmindegy a színe, aki rajongó, vallásosan fideszes vagy szoci az teljesen idióta!

Jack Torrance 2011.05.07. 22:20:33

@zachar: ha majd a tűzoltó azt mondja neked az égő házadnál, hogy "bocs, de gyenge már a karom és a derekam is fáj, nem tudlak kihúzni a lángok közül", akkor rájössz, miért nem kéne nekik ugyanaddig maradni mint neked...

Goompah 2011.05.07. 22:20:44

@Tordafia:

"Igazad van, a szervezőké.
Kérlek írj nekik az ügyben."

"De ne bélyegezzünk már meg ez miatt 10.000 embert. Nem volt szervezett, nem volt tudatos. Ennyi."

Na neee! TI szerveztétek, a TI felelősségetek, hogy ez megtörtént, titeket járat le az a tény, hogy hagytátok, tétlenül néztétek. Engem nem érdekel a ti renométok, foglalkozzatok vele ti. Ráadásul ennek nemzetközi visszhangja is van, megint jól rá lehet sütni az országra az antiszemitizmus vádját. Gratulálok, faszkalapok, ezt jól megcsináltátok! Megint arról hangos a nemzetközi sajtó, hogy Magyarországon zsidó jelképet égetnek. Az állami rendfenntartó erők tagjai.

Baszod, nem hiszem el, hogy épp a RENDVÉDELMISEK tüntetésén égetnek izraeli zászlót, zsidó jelképet. Nem vagyok sem zsidó, sem filoszemita, de ez undorító volt. Hát már arra sem vagytok képesek, hogy a saját felvonulásotokon rendet tartsatok? Akkor hogy a picsába akartok az országban rendet tartani?

Goompah 2011.05.07. 22:22:29

@Tordafia:

"Kámzsa. Akin volt, azon volt egyéni védőfelszerelés is, ez annak a szerves része. Akin ezek voltak annak engedélyezték. A sétálásra gondolom volt területfoglalási engedély"

Sétáláshoz egyéni védőfelszerelés? Csak nem olyan veszélyes volt az a séta? Cinizmusból summa cum laude diplomát érdemelsz, de emberségből és tisztességből egyes alát, amiért ilyesmivel érvelsz.

"Persze, nem mondom hogy ez mind szabályos, és törvényes volt"

A törvény őrei, a rendvédelmisek szegték meg a törvényt. Ezután ne csodálkozz, ha sok-sok ember semmibe vesz titeket. Ha nektek szabad törvényt sérteni, akkor másnak is, ugye?

"Legközelebb gyere el"

Lófaszt megyek el, semmi közöm a követeléseitekhez, főleg akkor, ha törvénytelen eszközökkel akarjátok elérni őket.

vitézlajszló 2011.05.07. 22:24:43

@Alfőmérnök: A fidesz a lehető legrosszabb oldalon áll. A kisgeci orbánviktor oldalán. Nem a nemzet, nem a polgárok, nem a zemberek, hanem kizárólag a kisgeci oldalán.
Ezért fog elbukni. Igen finom, enyhe megfogalmazásban: már most húzzanak a büdös, tetves kurva anyjukba! Szarházi, haza- és népáruló csürhe!

Alfőmérnök 2011.05.07. 22:26:23

@Alfőmérnök: jav. később mennek nyugdíjba

Alfőmérnök 2011.05.07. 22:28:57

@vitézlajszló: Oszt ki jöjjön utánuk? Vona Gabi és Novák Emőke? Vagy Bajnai Kordon és Kúrcsány?

Billy the kid 2011.05.07. 22:29:34

@Goompah: Nem is kíváncsi rád senki, maradj otthon vagy vonulj a Széll Kálmán térre, utána pedig a Szécheny téren át a II. János Pál térre, és örülj a változásoknak, neked ennyi úgyis elég.

hajrámagyarok 2011.05.07. 22:31:25

@Tordafia: Így igaz! De ne hagyd magad provokálni néhány korlátolttól, akik ismeretlen dolgokról alkotnak véleményt! Ne feledd ki vagy! Ne válaszolj ugyanolyan fröcsögéssel! A szarban birkózástól te is szaros leszel, de csak a disznó élvezi...! Elmennek a francba maguktól is.

Billy the kid 2011.05.07. 22:32:32

@Billy the kid: Csak vigyázzál, cirmosaid eközben össze-vissza fogják szarni lakásod, akkor aztán komonyistázhatsz! :)

Goompah 2011.05.07. 22:35:22

@hajrámagyarok:

"Demagóg narancssárga segglyukból húzzad kifele a fejedet Barátom, és nézzél széjjel(fele) ! :D "

Te meg a kurva faszszopó anyád retkes picsájából húzd ki a fejedet. Barátod meg a strichelő prosti anyád stricije, nem én. :D (no offence, ott van ám a smiley!)

"az utóbbi 20 évben sem öltek meg egyet sem hál'istennek"

Vagyis akkor több építőipari munkás halt meg munkavégzés közben, mint börtönőr.

Az meg, hogy szigorúak a munkafeltételeitek, egyéni szoc. probléma. Máshol is azok, máshol sem lehet lógni a munkából. Senki nem kényszerített arra, hogy börtönőr legyél, hacsak nem az, hogy másra nem vagy elég jó. Ha nem teszik a munka, fel lehet ám mondani, el lehet menni építőipari munkásnak vagy akár köztisztasági dolgozónak. Vagy még ahhoz sem vagy elég jó? Igaz, az építőiparban nehezebb a munka, nagyobb az életveszély, kevesebb a pénz és nincs korai nyugdíj...

"ha elhagyod a szolgálati helyed engedély nélkül, ha a legkisebb hibát véted feljelent a parancsnok"

Máshol meg kirúgnak. Ez már csak ilyen, a munkahelyen más helyeken is dolgozni kell. Nem tudtad?

"dupla nyugdíjjárulékot vonnak tőlem, mondván úgyis elmegyek korkedvezményes nyugdíjba. "

Na ne, komolyan? Érdekes, ezt még senki nem mondta, pedig sírtatok már épp eleget. Így aztán élek a gyanúperrel, hogy egyszerűen csak hazudsz.

Mindezt kulturáltabban írtam volna meg neked, ha nem jössz a narancsos segglyukkal meg a fejemmel. Ezek után más hangnemet nem érdemelsz, még így is túl udvarias voltam veled.

hajrámagyarok 2011.05.07. 22:38:49

@Alfőmérnök: életemet adom a hazámért, de ne magyarázz be néhány politikust a Haza definíciójába! A rendvédelem pártfüggetlen kell legyen! Ők ugyanazt az utat járják, amit az MSZP félbehagyott... Elvenni ahonnan a legegyszerűbb. 1,5 milliárdba kerülnek évente az országnak a becsületben megrokkant nyugdíjasaink... (Pintérrel együtt) Nyomtatópatronra többet költ a kormány! Ennyit érünk ?!?!

vitézlajszló 2011.05.07. 22:42:39

@Alfőmérnök: Persze, hogy ne a faszkalap gyurcsány!
Szerintem épeszű polgár nem szavazna rá.
Egyébként úgy vélem, hogy egy teljesen új társadalmi szervezet vihet ki minket ebből a mocsárból, de ahhoz, hogy ez megalakuljon még néhány mocsoknak el kell tűnnie és a társadalomnak meg kell változnia.
Mennyi idő mindez? Én már nem érem meg, ezért marad a károgás, de az vastagon!

Tordafia 2011.05.07. 22:44:18

@Goompah:

Látom leragadtál, nézd tovább a valóvilágot, kulturálódj, hozzá nem értésed a témához egyszerűen képtelenné tesz arra, hogy vitatkozzak veled, ne haragudj.
Az viszont érdekes, hogy nem ismersz, de két mondat után véleményt alkotsz rólam:

"Cinizmusból summa cum laude diplomát érdemelsz, de emberségből és tisztességből egyes alát!"

Kettőnk között az az óriási különbség, hogy én ezután is bemennék érted egy égő házba, bárki is legyél.
Emberségből, tisztességből, nettó 90ezerért.

Remélem a munkám során nem fogunk találkozni soha.

További jó vitatkozást és konstruktív hozzászólást mindenkinek!

hajrámagyarok 2011.05.07. 22:48:52

@Goompah: neeeee..... úgy megmondtad, most megyek és leszerelek, utána felakasztom magam, mert rájöttem mekkkora értéktelen szar vagyok. A társadalom megátalkodott piócája. Micsoda emóciók!!!
Nem akarok én is közhelyekkel előhozakodni, de ki lesz akkor börtönőr, ha nekünk nem tetszik, és úgy tetszik, hogy leszerelünk. Talán te?
A barátomat ironikusan csaptam hozzá, a smile miatta volt :D A narancssárga segglyukat a nyakad körül komolyan gondoltam
Ezt én is mondhatom, egyéni szoc. probléma az építőipartól kezdve egészen a te életedig, amint mondod, de akkor miért foglalkozol a mi életünkkel? Mi vagy te? Talán szociális munkás?!
Bújj még egy kicsit mélyebbre ! ( :) )

Goompah 2011.05.07. 22:52:00

@Tordafia:

"Kettőnk között az az óriási különbség, hogy én ezután is bemennék érted egy égő házba, bárki is legyél.
Emberségből, tisztességből, nettó 90ezerért."

Ez valóban különbség. Én ugyan nem vagyok tűzoltó, de ha veszélyben látnálak, és nem lenne nálam profibb segítség a közelben, én INGYEN IS bemennék érted és kimentenélek.

Goompah 2011.05.07. 22:55:23

@hajrámagyarok:

"Bújj még egy kicsit mélyebbre ! ( :) ) "

Ez lehetetlen, mert te teljes mélységében elfoglalod az említett segglyukat.

hajrámagyarok 2011.05.07. 22:55:25

@Goompah: Lemaradt: Hazudni nem szoktam, ezért egy kissé mérges vagyok, de megbocsájtok most az egyszer, "barátom" azt azért nehezen veszem hogy anyámat, aki 66 éves, becsületben felnevelt és kétkezi munkás volt világéletében, a szádra veszed, szmájlival vagy anékű'

vitézlajszló 2011.05.07. 23:00:53

@Tordafia: Figyu! A fideszbérencek most szarban vannak. Nem érdekli őket, kibe rúgnak bele, csapkodnak maguk körül, mindegy kit talál.
Ezek a féleszűek azt hitték, most jött el az "őországuk" meglesz az "őakaratuk" és ti ebbe képesek voltatok belerondítani.
Ezek gyűlölik a más véleményen lévőket és 1998 óta meg is bélyegzik a más véleményen lévőket .
Legyünk büszkék erre a bélyegre, én már 13 éve büszke vagyok rá. Nem szállok fel a bolondok hajójára.

Goompah 2011.05.07. 23:01:58

@hajrámagyarok:

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. A trágárkodást, személyeskedést, sértegetést te kezdted azzal a seggbebújással.

Máskor gondolkodj, mielőtt valakit sértegetsz, és ne csodálkozz, ha visszakapod. A való életben is ilyen trágár, öntelt, sértegető ember vagy? Mert akkor nem csodálom, hogy a börtönőrségnél többre nem vitted az életben.

Tordafia 2011.05.07. 23:08:03

@Goompah:
nem akarlak megbántani vagy alábecsülni, de ha nem gyökerezett földbe a lábad, esetleg nem csináltad magad össze, akkor még a házat sem tudnád megközelíteni a hőterheléstől, tudod itt gyorsan a nyakadra pöndörödik a füled, de tegyük föl védőruha nélkül eljutsz a ház ajtajáig, ott kb. 5 másodperc alatt füstmérgezést kapsz a rengeteg égett ragasztótól, műanyagtól, textiltől, esetleg egy ilyen forró slukkot lehúzol ,szétég a tüdőd, ha még nem estél össze, akkor a pániktól úgysem találsz ki, hiába van 20 centire a bejárati ajtó.
Aztán téged ugyanúgy fekete zsákba raknak.
Maradj csak kint nyugodtan. Ingyen.

Viszont látásra.

hajrámagyarok 2011.05.07. 23:13:58

@Goompah: néha mehetnél pszichológushoz, netán pszichiáterhez is, mert ennyi látens agressziót csak odabent szoktam tapasztalni. Nem valami régebbi kuncsaftnak teszik lenni? Ők szoktak ennyire arrogánsan kekecek lenni, nekik mi vagyunk a "köcsögök" mert nem engedjük őket szabadon rabolni-gyilkolni. Vagy valamelyik rokon van nálunk? Nem sértődtem meg, csak nem értem anyám hogyan jött a képbe. Amúgy te indultál a "nemcsináltoksemmitköcsögfűbenbizonyosok" stílussal, erre reagáltam. Személyeskedj nyugodtan, "hozzáértem" az intellektusodhoz. További kellemes tapicskolást a testnedvekben! Jóccaka!
Kurvaanyázás Freud -i elszólás volt egyébként?

Jack Torrance 2011.05.07. 23:14:50

@Chicano: nosza, jelentkezz tűzoltónak!

Goompah 2011.05.07. 23:16:05

@Tordafia:

Lehet, hogy igazad van, lehet, hogy összeesnék az ajtóban védőfelszerelés nélkül. De akkor is megpróbálnám, akkor sem tudnám elviselni, hogy a szemem előtt halálra égj. Még azok után sem, amit nekem írtál, mert most lehet, hogy haragszol rám, de attól még bizonyára rendes és becsületes ember vagy, aki megérdemli az életet.

átlátó 2011.05.07. 23:20:11

Hát ölég nagy a baj... na mindegy... csak az A-8-sok epedája legyen rendben, hogy ne nagyon rázzon.

Jack Torrance 2011.05.07. 23:24:29

@Alfőmérnök: "De felhívnám rá a figyelmet, hogy az országban jelenleg szabadságharc zajlik, és a fidesz - minden ellenkező híresztelés ellenére - jó oldalon áll."

fogsz te még meglepődni sokat, ilyen naiv hozzáállással...

Goompah 2011.05.07. 23:31:28

@hajrámagyarok:

"Kurvaanyázás Freud -i elszólás volt egyébként? "

Inkább szociológiai tanulmányaimból származó ismeret. A hozzád hasonlók, akik még börtönőrnek is épp csak alkalmasak, többnyire alacsony sorból, züllött családi háttérből jelentkeznek a "testülethez", mert számukra ez az egyetlen kitörési lehetőség. Köreikben gyakori a családon belüli erőszak, a vérfertőzés, gyakran családon belüli nemi erőszak áldozatai voltak, aminek eredményeképpen látens vagy nyílt homoszexualitás is kialakul bennük. A segglyukkal való példálódzásod pl. egyértelmű anális fixáció jele, erős homoszexuális színezettel. Ugye apád többször is megerőszakolt, ami miatt az anyádon elkövetett vérfertőző nemi kapcsolattal próbáltál elégtételt venni rajta?

A szavaidból kicsengő verbális erőszak erős frusztrációs tapasztalatokra utal, ez szintén azt valószínűsíti, hogy kisebbrendűségi komplexusodat, alárendeltségedet próbálod (túl)kompenzálni, pl. azzal, hogy olyan munkakört választottál, ahol neked kiszolgáltatott emberek fölött uralkodhatsz. Jellemző azonban, hogy ez a nemi életben inkább szubmisszív vagy mazochista hajlam kialakulásával jár, ami esetedben az anilingusra utaló képzelgéseid (seggbe bújás) is alátámasztanak.

Jack Torrance 2011.05.07. 23:34:37

@Goompah: szerintem tök független, hogy hajrámagyarok vagy valaki más a börtönőr. Lehet őt fikázni, hogy másra nem jó, attól még kellenek börtönőrök, lesz is olyan aki annak megy, és bizony börtönőrnek lenni szar dolog. _Sokkal_ szarabb, mint kőművesnek vagy sírásónak.
Jártam én kőbányában, na az egy pokol, nyáron hőség, a fehér kövek közt sokszorosan, és csak por meg forró kő mindenfelé, télen meg kegyetlen hideg, még a szél is jobban fúj mint máshol, a munka is kemény, a fizetés se sok. De százszor inkább dolgoznék ott, mint börtönőrként, ahol nem sokkal jobb az élet, mint a foglyoké.

De a híresztelésekkel ellentétben momentán kőművesből és sírásóból (sőt, kőbányászból) is túlkínálat van, nincs felvétel. Szóval aki legalább börtönőr lehet, az örül ennek. Viszont ez nem ok arra, hogy ne igényelje, hogy javítsanak a munkakörülményein.

hajrámagyarok 2011.05.07. 23:38:11

@Goompah: Nekem úgy tűnik inkább kivetítése a saját személyiségednek :) nálunk évente van pszicho-vizsgálat, ilyen "kórképpel" fel sem vettek volna. Te saját magad minősíted, szót se kell hozzáfűznöm. Ezt mondom én is: a prosi és szülő kontextusa, vele példálózás, az ürülék emlegetése...

picur3ka 2011.05.07. 23:39:36

@Tordafia:

Az elsot nem is ertem. Mit akarnak nep lelovetok, szimpatia okan, sokadszor kerdezem, akik hazudgalnak a birosagon, es megint a tuntetesukon torvenyeket szegnek.

Ez minden a faszom, csak nem rendfenntarto ero. Bunozok. Magyarazd el nyugodtan, hogy ti nem. Aki mas megprobalja, azt persze szetveritek, parancsra, jobb esetben, rosszabban, lottok.

'Az a mondatod meg, hogy ...a nép ellen harcoltok...
egyszerűen szégyenletes.'

Bizony az. Annal inkabb, hogy igaz.

Hol a faszba voltatok, mikor a nep kovetelte azon kormany levaltasat, aki tonkretette az orszagot?

Mi a faszt akartok most a letarolt semmibol?

Jack Torrance 2011.05.07. 23:44:48

@Goompah: ez kemény volt :D

Nyilván, sokan vannak így ezzel, mint te, ha úgy adódik. Oltottam már én is erdőtüzet, ingyen, pedig a cipőm is szétégett (jó fej vagyok, ugye?). De azért érzed a különbséget, hogy valakinek van 0.1% esélye, hogy egyszer "hős" legyen (ingyen), a másiknak meg ez a munkája, és nap mint nap meg is teszi, rendszeresen az életét kockára téve...

Goompah 2011.05.07. 23:47:12

@Jack Torrance:

Igazad van, egyetértek veled. Nem is a börtönőrökkel van baj, szükség van rájuk, ahogyan szükség van a vécépucolókra, szippantókocsi-kezelőkre és a szemételtakarítókra is. Ők végül is mind a társadalom szemetét takarítják el - szó szerint vagy képletesen -, legalábbis egy időre.

Az is OK, hogy tüntetnek a munkakörülményeik javításáért vagy azok romlása ellen. Aztán vagy összejön nekik, vagy nem - inkább összejön nekik, mert egy uralkozó osztály sem engedheti meg magénak, hogy elveszítse az erőszakszervezetek lojalitását. A kormány jelenleg már csak azon gondolkodik erősen, miképp tudnának komolyabb arcvesztés nélkül kihátrálniu ebből a csapdából, amelyet maguknak ástak.

Nekem csak az nem tetszik az egészben, hogy a rendvédelmi dolgozók egyrészt a hatályos törvények megsértésével tüntettek, másrészt pedig szégyent hoztak az országra a zsidó jelkép elégetésével vagy annak eltűrésével. Ők szervezték a tüntetést, az ő kötelességük a rend fenntartása, ezt sehogy nem lehet kimagyarázni. Mondhatnám, hogy ha nekik nem sikerül, akkor a rendőrség tartsa fenn a rendet, de a rendőrök is ott tüntettek, és nem tettek semmit a zászlóégetés ellen.

Már feltettem a kérdést, de megismétlem: Miképpen várható el a az ország rendjének fenntartása egy olyan rendvédelmi testülettől, amely a saját tüntetésén sem képes rendet tartani??

Goompah 2011.05.07. 23:49:49

@hajrámagyarok:

Hakjrá, ennél többre is képes vagy, próbálkozz csak. Ez így nagyon gyenge volt.

Jack Torrance 2011.05.07. 23:54:22

@Goompah: a zászlóégetés tényleg nagyon gáz, egyfelől nem értem (se funkciója, se értelme, se köze a demonstrációhoz), másrészt valóban nem kellett volna hagyni (elvégre "szakemberek" voltak körülötte, még ha szolgálaton kívül is). Az egyéb szabálytalanságok is zavarnak, még a végkövetkeztetéseddel is egyetértek némiképp. De azt gondolom, ennek szintén semmi köze ahhoz, hogy a demonstráció jogos volt. A kritika is jogos, de nem érvényteleníti a követeléseket.

Jack Torrance 2011.05.08. 00:03:33

@Goompah: ja, és alapvetően azt gondolom, hogy fejétől bűzlik a hal. A rendőrséggel rengeteg baj van, régóta, de kétlem, hogy az állomány saját maga romlott le. Ahogy én látom, egész egyszerűen nem volt rendes irányítás, ad hoc, a mindennapi politikától függő, agyatlan, hozzá nem értő vezérlés volt, koncepció és stratégia nélkül.
De a legrosszabb, hogy egyetlen reményem (és szerintem sokaknak) volt, hogy Pintér, ha emberileg egy rakás korrupt szar is, de legalább majd szakmailag, és nem, még ő sem, a rakás meg a korrupt igen, a szakmailag meg valahogy lemaradt, talán mert már nyugdíjas...

zachar 2011.05.08. 00:07:50

Ebben a geci országban mindenki meg van róla győződve, hogy neki jóval többet kellene keresnie, jóval kevesebbet kellene adóznia, jóval hamarabb kellene nyugdíjba mennie, mint a többieknek, ez ÍGY nem igazságos.
Hogy a rendőr megérdemli, mert megvéd a bűnözőktől (ha-ha)?
Hogy a tűzoltó megérdemli, mert kihoz ölben az égő házból?
Bazmeg a buszvezető meg vigyáz az utasaira, az orvos kiszedi a valagadból a rozsdás karót, a tanítónő megpróbál embert faragni helyetted is a kölyködből, a kéményseprő ügyel rá, hogy ne fulladj meg...stb.
Mindenki végzi a saját munkáját.
A buszvezető, az orvos, a tanítónő és a kéményseprő meg van aztán kurvára becsülve, igaz?
Kurvára, bazmeg.
AKI HÜLYÉRE HAJTJA MAGÁT ÉS TÚLÓRÁZIK A FUTÓSZALAG MELLETT, HOGY MEGKERESSE A BETEVŐT A CSALÁDJÁNAK, AZ MI A RETKES FASZÉRT NEM KAP ELŐREHOZOTT NYUGDÍJAT???

Goompah 2011.05.08. 00:14:41

@Jack Torrance:

Mindenben, amit ebben a két kommentedben írtál, egyet tudok érteni veled. A fejétől bűzlő hallal és Pintérrel kapcsolatban is.

Tovább megyek, akkor is joguk van tüntetni, ha a követeléseik esetleg nem jogosak - én ugyan nem értek velük mindenben egyet, de egyrészt az én véleményem irreleváns, másrészt a követeléseik esetleges jogtalansága sem befolyásolja a jogukat a tüntetésre, főképp annak ismeretében, hogy ők nem sztrájkolhatnak. A tüntetés a szabad véleménynyilvánítás egy erős, de abszolút legális formája, olyan alkotmányos jog, amelyet még egy rendvédelmistől sem lehet megvonni. (A politikasemlegesség viszont munkaköri kötelesség, ezért is érthetetlen az égetés, eltekintve az egyéb vonatkozásoktól.)

Jack Torrance 2011.05.08. 00:17:44

@zachar: biztos nagyon demagóg leszek, de nekem baromira nem mindegy, hogy nehéz és stresszes a munkám (orvos, buszvezető, tanítónő...), vagy explicite a munkaköri leírásomban benne van, hogy meg is halhatok. És ezen kívül van még pár szabály, ami másképp szól nekik, mint mindenki másnak. Szerintem ezért méltányos, hogy előbb nyugdíjazzák őket. Nem beszélve a már emlegetett praktikus okokról, miszerint egy reumás aggastyán kommandós vagy tűzoltó sokkal kevésbé nyugtatná meg a biztonságérzetemet is...

Jack Torrance 2011.05.08. 00:23:08

@Goompah: valahogy így, szerintem is.

zachar 2011.05.08. 01:01:29

@Jack Torrance:
"biztos nagyon demagóg leszek, de nekem baromira nem mindegy, hogy nehéz és stresszes a munkám (orvos, buszvezető, tanítónő...), vagy explicite a munkaköri leírásomban benne van, hogy meg is halhatok."

Igen, ez tényleg demagóg.
Rengeteg szakma van, amiknél nagyon könnyű munkahelyi balesetben meghalni, mégsincs benne a munkaköri leírásban.
Hány rendőr halt meg tavaly szolgálatteljesítés közben?
Az a gond, hogy az emberek valahogy nem hősies rendőrökkel találkoznak 100-ból 99-szer, hanem korrupt, lusta, önkényeskedő figurákkal.
(aki kivétel, az kivétel)
Érzéki csalódás áldozatai lennénk?

"Nem beszélve a már emlegetett praktikus okokról, miszerint egy reumás aggastyán kommandós vagy tűzoltó sokkal kevésbé nyugtatná meg a biztonságérzetemet is... "

1. A "reumás aggastyán" kommandós, rendőr és tűzoltó a nyugdíja után általában tovább dolgozik a magánszektorban. Ennyit a nyomorék 45 évesekről...
2. Aki fizikailag alkalmatlanná válik, azt le kell szerelni, függetlenül a korától.
3. Ezt érdemes megnézni pl. az amerikai szervezeteknél (ahol TÉNYLEG jó esélyed van rá, hogy lelőnek), hogy látsz-e ott 55 éves rendőrt vagy tűzoltót? Látsz bőven...
4. en.wikipedia.org/wiki/Retirement

"Police officers in the United States are typically allowed to retire at half pay after only 20 years of service or three-quarter pay after 30 years, allowing people to retire in their early forties or fifties."

Fordítás:
Az amerikai rendőrök 20 év szolgálat után a teljes nyugdíj felével mehetnek nyugdíjba, 30 év szolgálat után a teljes nyugdíj 3/4-ével.

Jack Torrance 2011.05.08. 01:10:16

@zachar: a korrupt, lusta, önkényeskedő figurákat ki kéne rúgni. Ennek semmi köze a nyugdíjazás szabályaihoz, nem ezzel kéne büntetni az alkalmatlan rendőröket.

Ezek szerint az amerikai rendszerhez képest az eddigi magyar jó középút volt. És az, hogy valaki tovább dolgozik a magánszektorban, nem jelenti azt, hogy megfelelő állapotban van.

Ezen kívül meg tényleg nem értem, más kiadásokhoz képest bagó amit ezen spórolhatnak, minek ezért szívatni azokat, akiknek amúgy sem annyira jó?

Goompah 2011.05.08. 01:13:14

@zachar:

Ez lényegében azonos azzal, ami nálunk van/volt eddig. A 30 év/75% kivételével, ami szerintem kedvezőbb a magyar szabályozásnál. Igaz, ott valóban jóval keményebb rendőrnek lenni, ha hinni lehet az elbeszéléseknek - és lehet hinni.

zachar 2011.05.08. 01:20:36

@Jack Torrance:
"a korrupt, lusta, önkényeskedő figurákat ki kéne rúgni."

Ki kéne, csak akkor alig maradna valaki állományban.
Tegye fel a kezét, aki még nem "intézte el másképp" a bírságot a rendőrrel...

"... az, hogy valaki tovább dolgozik a magánszektorban, nem jelenti azt, hogy megfelelő állapotban van."

Mondom: aki nincs megfelelő állapotban a munkához, azt mindentől függetlenül el kell küldeni. Mint bármilyen más munkakörben.

"Ezen kívül meg tényleg nem értem, más kiadásokhoz képest bagó amit ezen spórolhatnak, minek ezért szívatni azokat, akiknek amúgy sem annyira jó? "

Mert nem igazságos az ÍGY előrehozott nyugdíj.
Ebben az országban nagyon sokan üthetnék a mellkasukat, hogy nekik is járjon.
Azzal meg, hogy a bérük kevés, még ennél is többen egyetértenének.
El lehet menni más szakmába dolgozni, pl. minimálbérért robotolni a futószalag mellé.

u.i.: javaslatom a ténylegesen veszéllyel járó bevetésenként (rendőr és tűzoltó) X nap nyugdíjkedvezmény. Aki tényleg veszélynek teszi ki magát, az hamarabb elmehet nyugdíjba.

zachar 2011.05.08. 01:24:07

@Goompah:
"Igaz, ott valóban jóval keményebb rendőrnek lenni, ha hinni lehet az elbeszéléseknek - és lehet hinni. "

... és nem vesznek fel mindenkit... :)

konzervatorium.blog.hu/2009/06/10/az_amerikai_rendor

Az Egyesült Államokban rendőrakadémiára kizárólag büntetlen előéletű, minimum érettségivel rendelkező fiatalok jelentkezhetnek. Az egyes tagállamok szabályozása némileg eltérő, de a beépülni próbáló bűnözőket kiszűrendő a legtöbb helyen csak olyanok jelentkezését fogadják el, akik már a rendőrség alkalmazásában állnak. A Los Angeles-i akadémiára való bejutáshoz egy nyolc lépcsőből álló alkalmassági vizsgálaton kell a jelölteknek átesniük, s csak akkor juthatnak a következő fokozatra, ha az előző akadályt sikerrel vették. Miből áll ez a nyolclépcsős felvételi?

Elsőként a jelentkezők kitöltenek egy interaktív, online kérdőívet, melynek eredménye megmutatja, van-e reális esélyük felvételt nyerni az akadémiára. Rögtön az elején elutasítják azokat, akik a múltban bármilyen, fegyvertartással kapcsolatos szabálysértést vagy családon belüli erőszakot követtek el. A második lépcső egy írásbeli feladat; a leendő kadétoknak esszé formájában kell bizonyságot adniuk ítélőképességükről és döntéshozatali készségükről. Ugyanezen esszé alapján értékelik az írásbeli kommunikációs készséget. A harmadik lépcsőben a jelentkezők teherbírását, állóképességét, erőnlétét tesztelik, és ekkor kell átesniük egy általános orvosi vizsgálaton is. A rendkívül szigorú fizikai tesztet csak a rendszeresen sportolók képesek teljesíteni. A negyedik lépcsőben részletekbe menően vizsgálják ki a jelentkezők előéletét. A leendő kadétok kitöltenek egy kérdőívet, majd személyes interjún esnek át. A jelentkezők háttérvizsgálata kiterjed az előzetes tanulmányi eredményeik, az esetleges katonai szolgálatukról készített feljegyzések, valamint az anyagi helyzetük ellenőrzésére. A háttérvizsgálat keretén belül elbeszélgetnek a családtagjaikkal, barátaikkal, szomszédaikkal, volt kollégáikkal, illetve főnökeikkel. Az ötödik lépcső a poligráf-teszt. Hazugságvizsgáló készülékkel ellenőrzik, hogy a jelentkezők valós adatokat szolgáltattak-e magukról, illetve előéletükről. A hatodik lépcső egy beszélgetés, ahol a felvételiztetők képet kapnak a jelöltek motivációiról, tanulásra való hajlandóságáról, interperszonális és szóbeli kommunikációs készségéről. A hetedik lépcsőben egy írásbeli és egy szóbeli teszttel a jelentkezők pszichikai alkalmasságát elemzik. Ugyancsak ekkor kerül sor egy második, részletesebb orvosi vizsgálatra. A nyolcadik lépcső az utolsó szűrő, az LAPD vezetői a követelményeknek megfeleltek közül itt válogatják ki azokat, akik megkezdhetik akadémiai képzésüket – ez az összes jelentkező alig 10%-a.

Goompah 2011.05.08. 01:45:48

@zachar: Ez tényleg alapos válogatás! És persze jogos.

murunga 2011.05.08. 07:03:21

@tevevanegypupu: saját magáról egyik kormány sem nagyon teregeti a szenyát...azért vannak érdekes figurák - donpintero, esztergomhőse, lézerjohnny, stb.

tevevanegypupu 2011.05.08. 07:13:51

@murunga:

Hogyne, mindegyik kovet el hibakat es mindegyikrol lehet mondani, nem feltetlenul hasznalnak a kormanynak. De a letezo legjobbakbol - a mi letezo legjobbjainkbol - valogattak ki oket, tehat veluk kell mukodni. A politikus eroszakos, hatalomvagyo, tortet es szereti a penzt. Nemelyik jobban kimutatja, nemelyik kevesbe. Akarmely oldalrol is van szo, ez az igazsag. Ha kis szerencsenk van, akkor talan rank valasztopolgarokra is gondolnak neha-neha. A fidesz kicsit gondol rank is..ezert kaptak ketharmadot.(:

murunga 2011.05.08. 07:18:23

@Goompah:
ezért is volt szórakoztató Twitter Tamás Brüsszelből pötyögött aranyköpéseit olvasgatni a hálón :)))

murunga 2011.05.08. 07:20:58

@tevevanegypupu:
jééééézus bazmeg...a legjobbjaink nem megélhetési politikusok és parlamenter naplopók (bent is vezényszóra szavazók), hanem szakmájukban sikeres emberek - akik jobb esetben nagyívben szarnak a politikára.

de ha már...te konkrétan kit tartasz a bentiekből legjobbak legjobbikánaK? :)))

tevevanegypupu 2011.05.08. 07:28:46

@murunga:
Egyiket sem tartom megfelelonek, bar a pletykakat es rosszindulatot talan le kell venni mindabbol amit roluk mondanak. De ne feledje, hogy a nep (is) valasztotta oket kepviselonek, polgarmesternek. Ott nyilvan megfeleltek. A belugyminiszter mas kerdes, dehat ha vegigtekint belugyminisztereink soran - a rendszervaltas utan - ugyan melyik allt a helyzet magaslatan?

murunga 2011.05.08. 07:29:57

@Link Elek: hmmmm...lehet a szart darabolni? csokito

murunga 2011.05.08. 07:35:00

@tevevanegypupu:
oké, végülis te írtad, hogy ők a legjobb merítés. azért ha már ez a topik, konkrétan nézz utána Pintér úr felívelésének pl. gyönyörű karrier - én is ilyenre vágyom :)

vagy fejeket a homokba és minden nagyon fasza - akkor meg nem kell védeni a mundért ilyen 'legjobbak' szöveggel

murunga 2011.05.08. 07:38:25

@tevevanegypupu:

nekem pl. a mnyp lenyúlás komoly szívfájdalom - 'legjobbjainktól' az felért egy fényes nappal elkövetett rablással.

persze a szakmaiság netovábbka volt a nyugdíjbiztos szöszi fogreklám és narancsdíva meg a matolcsy (akit a felesége vitt be abba az átközött mnyugdíjpénztárba) és még sorolhatnám, de eszem ágában sincs meggyőzni :Ö

hajrámagyarok 2011.05.08. 08:48:57

@zachar: tájékozódj légyszíves arról is, magyarországon milyen felvételekkel vesznek fe az "akadémiára" (Rendőrtiszti)... Poligráfot mondjuk tényleg nem használnak, mert nem ismerik el az itthoni jogban bizonyítéknak, de megtehetik a szigorú válogatást, mivel vagy harmincszoros a túljelentkezés, és az utcáról nem jelentkezhetsz.

hajrámagyarok 2011.05.08. 09:13:44

@Goompah: nem reagálok, elismerem jobb vagy mocskolódásból. Azt nem értem csak, most tényleg ennyire frusztrált és tartalmatlan az életed, hogy kéjjel tudsz jóízűt szórakozni mások baján? Objektívnak szeretnél tűnni, de csak irigy vagy. Apukád piszkált kiskorodbqn, amíg anyu pénzt keresett a kapuban? Esetleg ami érthetőbbé tenné viselkedésed valami "agent provokateur" vagy? Jól fizetett internetes megmondóbölcsész? Miért van véleményed olyanról amihez fingod sincs? Vagdalkozol a munkásokkal, szerintem fogalmad sincs a munka definiciójáról. Amikor börtönőr lettem olyan emberhiány volt, hogy fűt-fát ígértek annak ellenében, hogy a szigorú felvételmi kovetelményeknek megfelelő alkalmas embereket tudjanak szerezni. Sajnos az olyan selejtek mint te, akiknek azonnal az ugrik be a smasszerról, hogy hűha de jól lehet hatalmaskodni a kiszolgáltatott embereken, na az ilyenek megbuknak az első teszten. Persze az általad előszeretettel emlegetett építőmunkást ez nem érdekli... Ha ő a legkisebb hibát véti munkája során persze kirúghatják, de vajon bíróság ítéli-e el katonai büncselekmény miatt, és tiltja el az építkezésektől? Ad neki minimum majdfélmiliós büntetést? Amikor szerződést kötöttem, ismertem minden felvételt ezek alapján vállaltam. Most azt mondják mégse? Vissza az egész? Nem ér a nevem?

hajrámagyarok 2011.05.08. 09:35:20

@zachar: a "böszmeországgal" erősen rokon a "kurvaország"... Amíg a Nagy Vezéretek fel nem röppentette ezt a nyugdíjtémát Lézerjani hathatós támogatásával, senkitől nem hallottam a "hatalmas" felháborodást e témában, ami azért eléggé szórakoztató is lehetne... Sajnos már megint arról szól; a politika egymásnak ugraszt különböző társadalmi csoportokat, és "arat". Ugyanaz mint a 2006-os választásokkor, akkor "komcsira" meg "fasisztákra" oszlott és állt szemben a nép, most meg minket a civilekkel ugrasztana össze? Nem gáz? Egyébként nálunk a legszigorúbb a szolgálati nyugdíjrendszer, nézz utána bátran!

Roy 2011.05.08. 09:44:59

@Goompah: Nem azt állítottam, hogy megöltek börtönőröket. Az azonban nem tagadható, hogy bármilyen atrocitás veszélye fenn áll. Ez eléggé stresszes meló.
Rendőröket ellenben mostanában öltek meg, és halálos baleseteket is szenvedtek, a rossz minőségű járművek miatt.
Egyik helyen sincs biztosítása, hogy hazamegy a szolgálatból.
A tűzoltók is hasonló helyzeteknek vannak kitéve.

tevevanegypupu 2011.05.08. 10:26:49

@murunga:

A legjobbak..a valasztekbol.(: De persze egy csomo hibaval egyutt. Legtobbje nem politikus hanem hivatalnok, nem latja at az egeszet es ide-oda kapkodnak. Megjegyzem van hova kapkodni, ugye az elmult nyolc ev. Erre meg van joguk hivatkozni, egy ev alatt nehez hatekonynak lenni.

Ami a manyupot illeti, nekem nem volt kotelezo, allami nyugdijjarulekot fizetek, szoval legfeljebb csak pro es kontra merlegelhetek, jo volt-e ez. De azon is el lehet gondolkodni, hogy egy bizonyos korosztalytol kezdve miert tettek kotelezove? Hiszen allitolag ez csak nalunk kotelezo. mas orszagokban van a nyugijjarulek mellett valamifele takarekossag..ami onkentes. Matolcsy kommunikacios keszsege sajnos nem egyenesen aranyos azzal a pozicioval amit betolt. Viszont ugy tunik, hogy az orszag gazdasaga mintha pozitivan kilendult volna..egy kicsit.(:

Atisz 2011.05.08. 11:28:38

Van még egy olyan szakma ahol 40 évesen kiemelt nyugdíjba lehet menni remek egészségi állapotban - ráadásul az ország jelenlegi helyzetében?

Az az igazság, hogy magukon az érintetteken, a családtagokon és az ellenérdekelteken (mármint ami az ország helyzetének jobbra fordulását illeti) kívül senki nem ért egyet ezekkel a hőzöngőkkel.

hajrámagyarok 2011.05.08. 11:51:45

@Atisz: mit jelent számodra a kiemelt nyugdíj? Csak a Pintérféléknek kiemelt, akiket nem egészségügyi, hanem mondvacsinált indokokal, -pl átszervezés- küldtek nyugdíjba. Ez jellemzően a parancsnoki réteg. Akik eü okból kénytelenek megválni a hivatásuktól, mert orvosi bizottság leszerelteti őket, ha akarják, ha nem? Azokkal mit kellene csinálni? Kidobni az utcára? 1,5 milliárdot spórolna ezen az állam. A pálinka jövedéki adójának kiesése 8 milliárd, az idei nyomtató és szkenner-tender 4 milliárd, az új Audi flotta 7 milliárd kiadás. Ilyenkor miért nem szempont.a gazdasági helyzet? Ez ellen miért vágod zsebre az igazságérzeted? A lakosság túlnyomó része velünk van, ezt nap mint napntapasztaljuk szerencsére. Tessék már félretenni ezt az irigy mentalitást és objektívan értékelni a munkánkkal járó hátrányokat!

Goompah 2011.05.08. 11:54:43

@hajrámagyarok:

Légy már kissé kreatívabb, ne plagizáld el azokat a piszkálódásokat, amelyeket én szartam rád. :) Találj ki valamit saját magadtól.

picur3ka 2011.05.08. 11:56:20

@Tordafia:

A ki nem fizetett tulora penzek: jogos koveteles.

39 evesen nyugdijba menni: nem az.

Nagy a szegenyseg, ez van. Tudom.

Meg az oregek nyugdijat se fogjuk tudni fizetni, ha nem lesz, aki kitermelje.

Billy the kid 2011.05.08. 11:57:07

@hajrámagyarok: Az a baj, hogy ők nagyon bölcsek olyan kérdésekben, amiről lövésük sincs.
De nyugi, majd ha eléri őket is a szociális olló, vett malac módjára ők fognak a leghangosabban vonyítani.

Billy the kid 2011.05.08. 11:58:26

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Az a büdös nagy helyzet, hogy szerencsére nem te és a hozzád hasonló, félművelt narancsnyik szavazók fognak dönteni ebben a kérdésben.

Goompah 2011.05.08. 12:09:26

@Roy:

"Nem azt állítottam, hogy megöltek börtönőröket. Az azonban nem tagadható, hogy bármilyen atrocitás veszélye fenn áll. Ez eléggé stresszes meló."

Van még jópár ilyen meló, oszt ott mégsem adnak korai nyugdíjba vonulásra lehetőséget. Csak egyet említek, a mentősöket. Az elmúlt egy-két hétben kétszer is csúnyán megvertek mentősöket, miközben azok kivonultak beteghez. Na meg a mentőzés alapból is van olyan stresszes munka, mint bármelyik rendőré.

A rossz munkaeszközökből származó sérülések, halál máshol is játszik, sajnos. Félre ne érts, nagyon sajnálom pl. a motoros rendőrt, aki 1-2 éve meghalt a karbantartás trehánysága és a parancsnokának a faszsága miatt. Nem mondom, hogy meg kellett volna tagadnia a parancsot, mert hiába volt igaza, ő húzta volna a rövidebbet. Igaz, sajnos így is ő húzta. De a munkavállaló mindenhol ki van szolgáltatva, nem csak a rendőr. Kormányunk meg most tett még egy lapáttal erre a kiszolgáltatottságra.

Én csak a tűzoltóknál látom jogosnak a kedvezményeket.

hajrámagyarok 2011.05.08. 12:32:23

@Goompah: tájékozatlan vagy mesmeg, ez az egyik követelésünk; terjesszék ki a mentősökre is. Ha bejön akkor mit csinálsz? Őket is fogod köpködni? Pár órája még a tűzoltókat szarral dobáltad, most már a követeléseik jogosak? Figyelj már jobban! Még a végén valami kormányellenes leszel! Nem bírsz rámszarni semmit te narancssárga segg, ahhoz felettem kellene lenned... Amikor a szavazóban bedobtad a voksodat, a szürkeállomány is vele tartott? Kiragadott szavak ellen érvelsz, de reagálni a hozzászólások mondanivalójára nem megy? Semmi érved nincs. Csak az irigységgel vegyes rosszindulat. Kreatívkodnék, de nem vagyok hajlandó a hozzád hasonló OV fanok szintjére süllyedni. Te élvezed a szarban hempergést én nem. Empátia legyen veled, és ha OV-t nézed a tévében az orális fixáció jusson eszedbe! ;)

Goompah 2011.05.08. 12:38:43

@hajrámagyarok:

"és ha OV-t nézed a tévében az orális fixáció jusson eszedbe! ;)"

Nem szoktam nézni, na meg tévém sincs. (Tudom, ez ma már állítólag modoros, de akkor sincs.)

Az orális fixáció meg akkor jut eszembe, ha téged olvaslak, hiszen te álmodozol seggbebújásról. Nosza, máris szűrlek, mert mindjárt hányok tőled. Na csá.

hajrámagyarok 2011.05.08. 12:56:14

@Goompah: a seggbebújásról nem fantáziálok, nem is teszem meg, szemben veled. Az orális nexushoz valóban nem kell Orbán, valóban alkalmas lehet bármely hasonszőrű barátod is... Érezzétek jól egymást! Magadat moderáld ki, ha lehet még ebből a tér-idő kontinuumból is! Viszontlátásra!

Atisz 2011.05.08. 13:00:32

@hajrámagyarok: A kiemelt nyugdíj nálam azt jelenti, mint a mindenki másnál: amikor a nyugdíjad 150+%-a az aktívkori bérednek, mindez 40 éves korban, akik ezzel a hátuk mögött elmennek biztonsági őrnek vagy tanácsadónak.

hajrámagyarok 2011.05.08. 13:00:45

@Goompah: hányinger!? Az uborkát nem kívánod? :)

Atisz 2011.05.08. 13:04:00

@hajrámagyarok: az általam említett "akik" alatt tehát nem azokat értem, akiket te említettél (remélem te sem gondolod komolyan hogy azok mentek ki tüntetni).

hajrámagyarok 2011.05.08. 13:18:43

@Atisz: ez így nem igaz, csak abban az esetben, ha -mint utaltam rá- vezetőként, kegyencként valóban gusztustalanul mondvacsinált okkal küldik el. Ide tartozik még a határőrség megszüntetésekor a 25 év szolgálati viszonnyal rendelkezők akiknek az akkori szűk-egy másfél évben a "véletlenül" kedvezően számolttal mentek el. A "pórnép" nem kap 150%-ot, hanem 50%-át kapja az illetményének, ha elengedik, mivel ez csak közös megegyezéssel lehetséges. A munkáltatónak pedig nem érdeke, hogy megegyezzen... Ha 25 éve megvan, és az ORSZI, majd a Honvédkórház orvosi bizottságának ítélete alapján eü okból alkalmatlan, akkor leszázalékolják. Mostanában nem számolják olyan kedvezően mint mondjuk Pintérúrnak sokkal kevesebb mint a fizu. A szomorú az, hogy nem a kiemelt pártkatonákat akarja megszívatni a kormány, meg a csalókat visszatapsolni hanem minket, pórnépet... Ezért tüntetünk. Hogy ne kapjon ilyet a parancsnok, az irattáros, meg a telefonközpontos de aki megérdemli, pl a mentős az kapjon!

hajrámagyarok 2011.05.08. 13:36:25

@Atisz: bocs nem akartam "szájbarágni" véletlenül válaszoltam kétszer!

Roy 2011.05.08. 13:58:55

@Goompah: Bocsi. Tényleg a mentősöket kihagytam.
Nekem meg az a véleményem aki kint az utcán, a frontvonalban teljesít bármilyen szolgálatot annak járjon a korkedvezmény.
Ezek az emberek olyan hatásoknak vannak kitéve, amiből mi a híradókban csak a töredékét látjuk.
A börtönőrökre csak egy kis visszatérés. Nekem van egy barátom a sátoraljaújhelyi fegyházban volt műszerész a rabműhelyben. Elég sokat mesélt olyan dolgokról ami nem szerepel a híradásokban. Minden pillanatban készen kellet lenni, hogy melyik rab gőzöl be, és ezt le is kellett szerelni. Ezek az atrocitások szinte mindennaposak voltak.
Itt Magda Marinkótól, a whiskysig csak a legsúlyosabb bűnelkövetők vannak.

hajrámagyarok 2011.05.08. 14:13:44

@Roy: helyesek az infóid, semmi nem szokott kiszivárogni sajnos a börtönből arról, milyen sziszifuszi küzdelmet folytatunk a bünözőkkel, a teljesíthetetlen előírásokkal, a vezetőinkkel és még hosszan sorolhatnám, de azt hinnéd sírok, magunkat sajnáltatva... :)

Atisz 2011.05.08. 16:08:48

@hajrámagyarok: Értem, de erre semmi esetre sem lehet megoldás az, hogy valaki 40 évesen nyugdíjba menjen. Magasabb bér kéne, hogy járjon a rendvédelmiseknek (csakúgy mint az ápolóknak, orvosoknak, bkv-s buszvezetőknek stb.)., de nem egy igazságtalan rendszer fenntartása miatt kellene tüntetni.

Goompah 2011.05.08. 17:01:50

@Roy:

Eddig az volt az érvelés egyik eleme, hogy a rendvédelmisek kötelezik magukat az életük kockáztatására, ami alapjában eltér attól, hogy valaki egy más munkakörben szintén ezt teszi, de nem kötelezi magát rá. Lehet, ez az érv nem tőled hangzott el, már nem emlékszem.

Ha viszont a mentősök esetében is jogosnak tartanád a kedvezményes nyugdíjat, akkor újabb problémával állunk szemben. Ugyanis ők nem kötelezik magukat az életük kockázatatására, a munkaszerződésük sem kötelezi őket erre, hadbíróság elé sem állíthatók parancsmegtagadásért. Ezzel viszont kiesik az egyik érv, a kötelező önfeláldozás.

Innentől pedig már csak egy lépés, hogy szintén korai nyugdíjat követeljen magának a sebész (erős idegi megterhelés okán), a rendszeresen éjjeli ügyeletet vállaló orvos, a kórboncnok (több hullával van dolga, mint az összes tűzoltónak és rendőrnek együttvéve), az idegeit tönkretévő tanár, a napi stressznek éveken át kitett tőzsdei bróker, de akár az általam már említett építőipari munkás is, akik közül évente többen halnak meg munkavégzés közben, mint rendőrből. De ugyanilyen joggal léphetnek fel követeléssel a taxisok, akiket nem ritkán megvernek, életveszélyes sérüléseket okozva (a minap is volt egy eset), vagy éppen megölnek. De a banki alkalmazottak is, gondolj csak Mórra.

Beláthatod, hogy egy ilyen kiterjesztés abszurdumhoz vezetne, viszont nincs egy olyan pont, ahol jogosan meghúzható lenne a határ. Mert az irodai rendőr vagy a traffipaxozó közlekedési rendőr mennyivel kockáztatja jobban az életét, mint a taxis vagy a mentős? Semennyivel, sőt kevésbé.

Ha hallgatsz az érvekre és nem eleve bebetozonott álláspontból vitázol, akkor innentől nem lesz nehéz belátnod, hogy igazságtalan az eddigi korengedményes nyugdíj. Természetesen azt is készséggel elismerem, hogy az is kurvára igazságtalan lenne, ha a munkája folytán megrokkant vagy csak kiöregedett rendőrt/tűzoltót stb. kirúgnák, aztán keressen magának állást, amilyet tud. (Megjegyzem, mentősnél, taxisnál építőipari munkásnál mindig is ez volt a helyzet).

A megoldás szerintem nem a korengedményes nyugdíj, hanem az, hogy az állam adjon foglalkoztatási garanciát a munkáját már elvégezni nem képes, de más munkára még alkalmas rendvédelmisnek. Nem feltétlenül az adott testületben, hanem bárhol a közszférában. (Persze aki rokkant, arra a szokásos szabályok vonatkozzanak.) A rendőr lehet pl. állami alkalmazású sofőr, portás, biztonsági őr, éjjeliőr stb. A tűzoltó szintén ilyesmi.

hajrámagyarok 2011.05.08. 17:23:16

@Atisz: nem megoldás, de nem megoldás ennel eltörlése sem. Sőt! Ha ugyanannyi (kevesebb) illetményt adunk, nulla "kiváltsággal" mivel tudjuk őket a pályán tartani, vagy egyáltalán ide csalni?! Hiszen a követelmény nagyon magas, és sokkalta szigorúbb mint a civileknél. A tömeges nyugdíjbavonulás réme sem fenyeget, hiszen a fegyveres állomány jellemzően huszegynehány éves, ha nem változtatunk, sem megy el nyuggernek legalább húsz évig senki.

hajrámagyarok 2011.05.08. 18:34:22

"Túl sok az olyan rendvédelmi dolgozó aki ma azt mondja, hogy 62 éves korig nem fog maradni. A jelenlegi állomány nagy része 40 év alatti vagy inkább még fiatalabb. Valójában már most is 57 évesen mehetnek teljes nyugdíjba. Képzett, dolgozni fegyelmezetten tudó emberekről van szó. Az ilyeneket tárt karokkal várják a precizitást és munkabírást elváró nyugati vállalkozók és sajnos sokan gondolkodnak is közülük az ország elhagyásában. Az ilyenfajta intézkedések a hatékony rendvédelem leépülését fogják hozni, mert a testületekbe, nem az arra legalkalmasabbakat tudják majd felvenni a jelentkezők alacsony színvonala miatt. Már ma is kevés alkalmas fiatal jelentkezik. Pl. az egyik rendvédelmi szervhez ebben az évben eddig 232 jelentkező volt ebből az orvosin csak 57 felelt meg. További 17 a fizikai teszten bukott meg.
Nem túl jó arány. A kormány intézkedései miatt a szervek le kell majd eresszék a mércét. Vajon jó lesz ez nekünk embereknek?"

picur3ka 2011.05.08. 18:57:34

@hajrámagyarok:

Ne maradjon, nyugodtan elmehet, vagy nyugdijba vonulhat. Ez igy van a UK-ban is peldaul. Senki nem koti, miert is tenne.

Csak nyugdijat nem fizetnek, amig 55 eves nem lesz, ertjuk, ugye? Tessek megelni addig valami masbol, ha eleg volt.

hajrámagyarok 2011.05.08. 19:18:08

@picur3ka/mesterhazymiklospart: 62 év lesz, az az 55 év, a fegyveresek átlagéletkora pedig 63 év. Ez a célja a kormánynak, dögöljünk meg, mire kapnánk ellátást amiért a életünket odaadtuk feltétlenül az állambácsinak. Így senki nem akar ilyen hivatást űzni! Eddig sem nagyon akart, ezért voltak a kedvezmények, hogy idecsábítsák az "utánpótlást"!
Már így is emberhiány van, több ezer rendőr hiányzik, csak Budapesten pl... stb..stb...

picur3ka 2011.05.08. 19:24:04

@hajrámagyarok:

Javitson ki. Van vagy 47 000 rendor, ha jol tudom. Ennyi a vilagon nincsen lakossag aranyosan.

Piszok rossz szervezesi rendszer van, nem emberhiany.

hajrámagyarok 2011.05.08. 20:21:23

@picur3ka/mesterhazymiklospart: rosszul tetszik tudni... 63000 az összes rendőr-tűzoltó-katona-vámos-börtönőr-nemzetbiztonsági hivatásos.

picur3ka 2011.05.08. 20:50:54

@hajrámagyarok:

Ja, hozzaadjuk a vagy 20 000 katonat, okes, ugyanaz, nagyjabol.

hajrámagyarok 2011.05.08. 21:33:59

@picur3ka/mesterhazymiklospart: nem-nem! mondom vannak még börtönőrök, kb.10000, vámos ugyanennyi. katona tényleg 20000, vámosok, tűzoltók stb..stb... rendőrnek kellene lennie olyan 35-37000-nek, de nincs annyi...

picur3ka 2011.05.09. 08:35:08

@hajrámagyarok:

Na, ilyen szamot eloszor hallok, hogy nincs 35 000. Koszi. Mindenki ugy idezi a szamokat akkor, ahogy a teoriaja kivanja.

Hogy honnan lenne tobb, azt en sem tudom, viszont azt sem, hogy honnan lenne tobb penz barmire is.

Abban viszont biztos vagyok, hogy a szervezettseg es a burokracia minimalizalasa kulcsfontossaguak a koltseghatakony mukodeshez.

Valamint, kulfoldon, sokkal tehetosebb orszagokban sem tudnak minden sarokra rendort allitani. Civil gardak es egyeb civil szervezetek vilagszerte mukodnek a rendorseg mellett es vele.

Egyebkent erdekes dolog a korkedvezmenyes nyugdijazas mellett tuntetni, amikor a szervezet egyik problemajakent a tapasztalansagot idezik, 29 ev atlageletkor. Ennek fenyeben, pusztan anyagi kerdesnek tunik az ugy. A fizetesemeles jobb megoldas lehetne, ha erre volna lehetoseg.

hajrámagyarok 2011.05.09. 13:58:08

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Ebben teljesen egyetértek veled, a szervezése a rendőrségnek valóban csapnivaló, kimonda ezt egy rendőri vezető is, akit persze azonnal kirúgtak. Bizonyos területeken eszeveszett pazarlás, máshol pedig felkopik az álla a kapitányság egerének is... A 35 000 persze az én becslésem, kiindulva abból, hogy a rendőrség állománytáblája talán 45000, ennek olyan kétharmada irodás, és olyan harmada majd fele közalkalmazott lehet. Az én munkahelyemen is ilyen az arány, akik irodában gubbasztva rabot se látnak, az állomány kétharmadát teszik ki. Persze ott se stressz, se üres hely. A fizetésemelés, és megbecsülés, az állomány "hülyének nem nézése" sokat lendítene a dolgon, de látod, hogy demonstrálni kell ahhoz is, -durva látványelemekkel- hogy a miniszterünk tárgyalni legyen hajlandó. 1995-ben az átlagéletkor majd a kétszerese volt, aztán ügyesen elüldözték ezeket a kipróbált rendőröket, börtönőröket, mert kellett mindig a hely a saját kádereknek. Több hullámban szoppattak minket, lett egyre kevesebb a fizetés. Már 2000-ben szállóige volt a börtönben: "Éhen halni sok, megélni kevés!"
Olyan 2005-től az állományt állandóan terrorizálták, hogy megszüntetik a nyugdíjat, ez generálta az emberek elvándorlását, mert az akkori politikai érdek is ez volt, kellett a hely a sok határőrnek. Az emberben tényleg az tartotta a lelket eddig, hogy leszolgál 25 évet, és akkor már nagy baj nem lehet, eddig szopott, az utcára már nem tehetik, meg lehet még kánaán is. Mindig reménykedtünk, hogy valaki felismeri, ezt a jellegű munkát pénzért hajlandó elvállalni akárki is!!! Az elmúlt tíz évben azért nem merték elvenni ezt a szolgálati nyugdíjrendszert, mert tudta mindenki, hogy akkor nem lesz ember, mert pénz az nincs. Illetve van csak nem nekünk. Most is tessék megnézni a BM-et, mikre költ, hogyan "talicskázza ki" a közpénzt! Pl. mai "Blikk"...
Az emberhiány mindenhol a "frontokon" van, és rájuk nem jut pénz soha. Ezért nem látsz rendőrt az utcákon, de a Tevepalota dugig...

picur3ka 2011.05.09. 16:15:21

@hajrámagyarok:

'Ebben teljesen egyetértek veled, a szervezése a rendőrségnek valóban csapnivaló, kimonda ezt egy rendőri vezető is, akit persze azonnal kirúgtak.'

'A 35 000 persze az én becslésem, kiindulva abból, hogy a rendőrség állománytáblája talán 45000, ennek olyan kétharmada irodás'

Az mindegy, hogy a 45 000-bol mennyi koldoknezo van, abbol a szempontbol, hogy mind koran nyugdijba mehet. A differencialatlansag egy kulon problema, azon tul, hogy a koldoknezok mennyenek kapalni eleve.

Latja, szerintem egy normalis szakszervezet az ilyesmik ellen lepne fel, meg tuntetne. Ha egy jo szakembert politikai okbol kirugnak; szervezeti felepites, munkaviszonyok javitasa; penzek elosztasa; differencialt munkaszerzodesek munkakori leirastol fuggoen; etikatlan parancsok es politikai megrendelesek, stb.

'A fizetésemelés, és megbecsülés, az állomány "hülyének nem nézése" sokat lendítene a dolgon, de látod, hogy demonstrálni kell ahhoz is, -durva látványelemekkel- hogy a miniszterünk tárgyalni legyen hajlandó.'

Ez nem igy van. Pinter azt mondta, ha nem tuntetnek megint, kesz targyalni, a szakszervezet meg beintett neki.

'1995-ben az átlagéletkor majd a kétszerese volt, aztán ügyesen elüldözték ezeket a kipróbált rendőröket, börtönőröket, mert kellett mindig a hely a saját kádereknek.'

A korai nyugdijazas lehetosege - mivel nemcsak kerheto de alkalmazhato is - politikailag kiszolgaltatotta teszi a szervezetet. Egy rendfenntarto eronek pedig diktaturakat kiveve, part es politika fuggetlennek kell lennie. Ez rendkivul rossz gyakorlatot es helyzetet teremt. Egy legitim eset van erre: egeszseg karosodas.

'Mindig reménykedtünk, hogy valaki felismeri, ezt a jellegű munkát pénzért hajlandó elvállalni akárki is!!! Az elmúlt tíz évben azért nem merték elvenni ezt a szolgálati nyugdíjrendszert, mert tudta mindenki, hogy akkor nem lesz ember, mert pénz az nincs.'

Ez a rendszer sokkal tobbe kerul az allamnak, mint egy jobban megfizetett, partsemleges, jol kikepzett rendorseg, meg ha kisebb is, hatekonyabb lesz.

'Illetve van csak nem nekünk. Most is tessék megnézni a BM-et, mikre költ, hogyan "talicskázza ki" a közpénzt! Pl. mai "Blikk"...'

Blikket nem olvasok, de azt olvastam, peldaul rendoregyenruhara koltenek.

Szoval, zusammen, nekem tudja mi jut errol az egeszrol eszembe? Vona a 2012-ben elorehozott valasztasok lesznekjevel. Szima meg a szoci Vederosok es hasonlo aktorok. Nagyon szeretnek magukat arra hasznalni, hogy megbuktassak a kormanyt.

Ez megint egy polgarhaborus szituacio kialakitasaval fenyegethet, hiszen ilyen legitim, szabadon megvalasztott kormany meg nem igen volt.

Szerintem az allampolgar joggal varja el egy rendfenntarto erotol, hogy ilyen politikai csatarozasokra nem hagyja magat fel es kihasznalni.

Ha pedig tudatosan vesz reszt bennuk, arrol fontebb mar megirtam a velemenyemet, tobben szepen reagaltak is raja.

hajrámagyarok 2011.05.09. 17:59:46

@picur3ka/mesterhazymiklospart: teljesen leszarom a politikát, pártfüggetlenül. Ezzel a kollégáim -legalábbis akit ismerek- 90%-a is így van. A rendőrségről nem tudok nyilatkozni, én börtönőr vagyok. Pintér annyira nem akart tárgyalni, hogy bár a sajtóban mindig teli torokkal kürtölte, hogy igen, az érdekegyeztető fórumokon nem mondott semmit... se pro, se kontra. Amikor odacsődítette a szakszervezeti vezetőket, mindig csak azt a vonalat erőltette, hogy adjon ötleteket az állomány, mivel lenne elégedett, mi kell ahhoz, hogy "a hivatásos pályán tartsa őket.... ja...pénzt ne kérjenek, az nincs!" No comment. Pont nem kéne más, csak pénz, meg posztó. Paripa, meg fegyver az még akad, még ha az egyik gebe, a másik rozsdás is... A demonstráció hatására árulta el egyáltalán, hogy a kormánynak még semmi kiforrott álláspontja, ötlete sincs rólunk. (Had pikírtkedjek egy kicsit, akár maradhat minden ugyanúgy is, mivel többe kerülne a fizetésemelés, méghozzá jóval!) A szolgálati nyugdíjrendszer teljes eltörlése a hatásadatok szerint -a kormány legoptimistább értékelése szerint is- 1,5 milliárd forinttal kevesebb kiadást eredményezne évente. (A teljes eltörlés alatt értem, hogy az egészségkárosodottak, rokkantak is ellátás nélkül utcára kerülnek) Nyomtatópatronra, meg elemzőkre többet költünk egy évben. Nem lenne-e egyszerűbb átcsoportosítani a pénzeket? Dehogynem!! Lehetne akkor mutyizni? Nem lehetne. Ezért aztán "beáldoznak" minket... megint minket. Az új egyenruházatra kiadást olvasva azzal az információval biztosan nem rendelkezik ugye, hogy a "régi" egyenruházatunkat még ki sem osztották?!?! kb. Egy éve vezették be, még teljes egészében fel sem szereltek vele minket. Amikor kinevezték Pintért, második dolga volt, hogy új egyenruhára közbeszerzést írjon ki. Feltétlen szükséges kiadás volt ugye? Feltűnt valakinek? Tudott róla valaki? Egyetértünk, de ebben kivétel az új kormány. Erős kétségeim vannak velük szemben, de ez nem fog befolyásolni abban, hogy betartsam az eskümet, hiszen hivatásos vagyok, akinek feladata az ország és az alkotmányos rend védelme.

hajrámagyarok 2011.05.09. 18:24:41

@picur3ka/mesterhazymiklospart: ja, az új egyenruházat kb 3-400000ft/fő, könnyen kiszámolható, mennyibe kerül ez 63000 főre... aztán ez lemegy, akkor majd jön a PC-k cseréje...

picur3ka 2011.05.09. 19:58:51

@hajrámagyarok:

En tisztaban vagyok vele, hogy sok rendes es szaktudassal rendelkezo tisztesseges ember dolgozik a rendfenntartasban. Sok masmilyen is.

A szakszervezet, nem az elobbiek erdeket szolgalja, hanem az utobbiakhoz tartozonak tunik szamomra. Nehez eset. Reszemrol bizok a kormany jo szandekaban.

Kitartas, mindnyajunknak.

hajrámagyarok 2011.05.09. 21:15:14

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Én attól tartok, a nagy forradalmi hevületben kiöntjük a gyereket a fürdővízzel Köszönöm, viszont kívánom! Szükség lesz a kitartásra mindannyiunknak.

picur3ka 2011.05.09. 21:43:03

@hajrámagyarok:

Akarmi tortenhet. Remelem, nem ontjuk ki.

Az orszag lete mulik rajtunk most. Szo szerint.

Nem kerulhetunk hitelezok markaba, ha letezni akarunk, mint nemzet es onallo orszag, elegge benne vagyunk, ahogy van.

Made 2011.05.18. 08:11:42

Mindig voltak tűzesetek.Sok esetben itt vidéken a lakosság oltotta a tüzet. És egymás szemébe néztek/ hálásan/ ha sikerült megfékezni.Itt vidéken hatezres lélekszámú kisvárosban és környékén,ahol én élek/ kevés dolga van a tűzoltóknak.Mégis egy komoly apparátust tartanak fenn.Azon kell elgondolkodni és racionálisan nézni a dolgokat, hogy mekkora létszámmal működjön, hol lehet megtakarítást csinálni és hova adják a megtakarított pénzt.Ezt rég meg lehetett volna oldani, ha mindenki a saját területén a munkájával foglalkozik.Ez a sok gyűlölet nem vezet máshova , csak az ország széthullásához. Kinek jó ?Annak, aki háttérből irányítja a dolgokat.Az egyszerű ember bölcsebb volt mindig, mint a poitikusok vigyázzunk egymásra.Soha ne beszéljünk embertársainkról becsmérlő módon.Még egy példa:a vasúti síneket lerakó munkások/krampácsolók/nyáron 50 fokos melegben rakták a nehéz zúzott követ és lapátolták a sínekre stb , télen -20 fokban , negyven éves korukra teljesen /minden szervük és izületük/ felmondta a szolgálatot és ez csak egy példa , aki dolgozik/kevés szerencsés kivételével a saját munkáját tartja a legnehezebbnek .: még egy példa, akik ügyfelekkel foglalkoznak és eladók , ott is van ám mit nyelni és nem beszélve a háttér munkáról. Az élő emberi munka nehézségi fokát megítélni és bölcsen dönteni ehhez kell tudás és EMBER.
süti beállítások módosítása