Kommentszűrés
’11 ápr
22
11:11

Jönnek a négerek, jön a halál – Ilyen ország pedig nincs CCLXX.

Írta: TuRuL_2k2

 

  Talán nem csak a mi figyelmünket kerülte el, milyen erős tartalommal kényezteti a sokat szenvedett magyar médiapiacot a Magyar Jelen. Múlt héten láttam meg egy standon a fenti címlapot (itt nagyobb méretben is megcsodálható), és nem volt kérdés, hogy megveszem a lapot. A jó címlap: elad.

  Az erős Jönnek főcím mellett olyan, európai értelemben vett figyelemfelkeltő ajánlókkal dolgozik még a lap, mint: Zsidó-néger törzsi üvöltés és véres csata SzegedenAIDS – A halál a négerektől jön. A kéthetente megjelenő Magyar Jelen főszerkesztője Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke, a Jobbik Csongrád megyei képviselője. A főmunkatársak között találjuk például Dr. Drábik Jánost és Zagyva György Gyulát.

  A tematikus szám szellemi kereteit Toroczkai főszerkesztő Miért foglalkozunk most olyan sokat a négerekkel? című, tudományos igényű vezércikke jelöli ki, amiből érdemes idézni:

Nyilván észrevette a nyájas olvasó, hogy a mostani lapszámunk tematikus, azaz főként a négerekről, bevándorlókról szólnak a cikkeink. Ennek egyik kiváltó oka, hogy csapatunk soraiból immáron nem csak Budaházy György barátomat és bajtársamat, továbbá jómagamat, hanem a másik fegyvertársamat, Zagyva György Gyulát is a feketelistájára helyezte a világot már nem sokáig irányító Amerikai Egyesült Államok (hátán púpként Izraellel). Történt ugyanis, hogy március 23-án Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet közleményben tiltakozott amiatt, hogy a két nappal korábban a rendőrpalota előtt tartott tüntetésen Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő (egyben a HVIM tiszteletbeli elnöke) állítólag a Ku Klux Klán magyar változatának megszületését szorgalmazta. 

(...)

Mindazonáltal úgy gondoltam, hogyha már a nagykövet volt olyan kedves, hogy nemzetközi botrányt csinált Gyula félremagyarázott mondatából, akkor a mostani lapszámunkat ennek a kérdésnek szenteljük. Bemutatjuk a Ku Klux Klánt, minden idők legkiválóbb amerikai szervezetét, és tények sorozatával bizonyítjuk, hogy a négerek a cigányokhoz hasonlóan, az emberiség pestise. Mivel a magyar embereknek egyelőre még lényegesen kevesebb lehetősége van arra, hogy a négereket megismerje (a zsidó filmek pedig elhomályosítják a tudatunkat), nem is érezzük akkora problémának az Európába özönlő bevándorlók millióit, mint például a cigánykérdést. Pedig Nyugat-Európa hamarosan megtelik, s akkor hirtelen mi is milliónyi afrikai jövevényt fogunk a nyakunkba kapni. Erről már megszületett a döntés az EU-bizottságban.

  A Magyar Jelen fő anyaga a Jönnek című, nagyívű, több oldalas elemzés a feketékről. Némi keresgéléssel nem nehéz rájönni, hogy sajnos nem saját szellemi termékről van itt szó, csak egyszerű kopipésztről: a Fehérek és feketék, 100 tény (és egy hazugság) Roger Roots műve, a Magyar Jelen csak húzott belőle valamennyit (valamint ízléses fényképekkel és karikatúrákkal illusztrálta). 

  Szomorú, de szintén csak másodközlés a Klu Klux Klán története, ami tavaly jelent meg az Ellenkultúra.hun Vellai Tamástól. Ebből az ismeretterjesztő műből is idézünk egy rövidebb részt: 

A Ku Klux Klan egy titkos, testvéri, jótékony célú és patrióta Rend. Ez a nevében is szerepel, hiszen a Ku Klux a küklosz görög szóból ered, melynek jelentése zárt kör, amely a rend széttörhetetlen egységét szimbolizálja.

A szervezet jogilag bejegyzett, működése az Egyesült Államok egész területén engedélyezett.

A Klan tagjának az életét teljes erővel a fehér (kaukázusi) rassz védelmének, megőrzésének és jobbításának kell szentelnie.

Néger származású ember természetesen nem válhat a szervezet tagjává.

A zsidó származás szintén kizáró okot jelent, hiszen mint tudjuk, rengeteg zsidó állt és áll az etnikai keveredési folyamatok elősegítése, a kulturális színvonal züllesztése, valamint az ateizmus és materializmus térhódítása mögött Amerikában is.

 


Niggers, jews ... bad news!

 

  Annál inkább saját tartalom viszont az utolsó oldalon található Zsidó-néger törzsi üvöltés és véres csata Szegeden című riport, ami egy 2007-es, Dóm téren található SZOTE-klubban a kidobók és színes bőrű vendégeik között kirobbant éjszakai konfliktusról számol be. Mivel online ez nem érhető el, csak kedvenc részletünket rögzítenénk ehelyütt:

A csata közben a szórakozóhely közönsége hangos Ria-Ria-Hungária skandálással támogatta a végvári vitézekként védekező magyarokat.

 

Címkék: média aids zsidó jobbik ilyen ország pedig nincs néger toroczkai lászló magyar jelen

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr112846907

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Minden "véderő" megtalálja a maga zsidóit 2011.04.22. 15:29:51

Gyöngyöspatáról busszal mintegy háromszáz cigány nőt és gyermeket szállítottak el péntek délelőtt, civil szervezetek segítségével. A Vöröskereszt bonyolította az akciót, de a buszok költségeit egy roma aktivista szerint Richard Field, Magyarországon él...

Trackback: Akármilyen Gárda: Csak megy és megy és megy 2011.04.22. 15:10:53

A magyar törvények jelentős részéről közismert, hogy csak annyira érvényesek, amennyire a népesség jámborabb hányada betartani hajlandó őket. Bár lértejöttéért, és sikeréért szurkolunk, ezért is fejeztük ki korábban kételyeinket, hogy egy szigorú dohán...

Trackback: Gyöngyöspata: A szégyen 2011.04.22. 14:18:07

Nem tudom, hol az igazság. Nem tudom, hogy gond van-e a gyöngyöspatai cigánysággal. (Naná, hogy úgy alles zusammen nyilván nem lehet gond minden gyöngyöspatai romával, inkluzíve gyerekek, de hát ki kér már itt számon bármiféle differenciálást, diszting...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.04.22. 17:37:07

@Anti Anyag:

Egyszerűbb lenne. De ők inkább kitartóan rettegnek a Gödör környéki karosszékekben. Ki érti ezt...

pyromaster 2011.04.22. 17:39:47

Érdekes kérdés az intelligencia. Életemben több tízezer matematikust és fizikust láttam. Amerikában is rengeteget járok. De sem néger, sem cigány kinézetű tudóst nem láttam még életemben. Láttam ellenben rengeteg japánt, kínait, európait, indiait, oroszt. Pedig az USA-ban lenne ám lehetőség pl. ilyesmit tanulni. Csak ez sok/rengeteg munka. A hazai állapotokra is ez jellemző. Értékes diplomája nincs egynek sem. Büfészakig némelyik eljut, de semmi több. A kollégáimmal kb. egy éve erről beszélgettünk, ők visszafogottabbak, de tényen nem vitatkoztunk.

A rasszok között vannak különbségek. Fizikumban is és szellemi képességekben is!

Most európa öregszik és kell fizikai munkás, talán ezért engedik be ezeket. Csak senki nem gondolkodik 30-50 évre előre. Én sajnálom a leendő unokámat.
Saját magunkat irtjuk ki, ez az én véleményem.
És nem óhajtok vitatkozni büfészakot végzett bértollnokokkal.

31/48 2011.04.22. 17:41:40

@Neve Cohn-Bendit, foglalkozása pedofil zsidó: igen, pont ez a probléma. Egyébként az afrikai bevándorlással is ez a legnagyobb probléma. A saját országukat belakják, de mivel ott borzalmasak a körülmények (elsősorban saját maguknak köszönhetően), áttelepülnek Európába. Normális embernek semmi baja nem lenne az afrikai bevándorlással, ha kétirányú és mérsékelt lenne, nem egyirányú és inváziószerű.

A legborzalmasabb pedig, hogy a társadalmi nehézségeiket, etnikai, vallás és egyéb megosztottságukat, a sok szempontból barbár kultúrát átvonszolják Európába és Amerikába, egyfajta anti-civilizációt hozva létre, aminek a legszembeötlőbb példája a gettósodás.

Sok esetben tényleg kegyetlenségnek tűnhet a kitoloncolás, a szögesdrót határ, miegyéb. De ez az egyetlen módja, hogy a jövő ne váljon a rosszul felfogott humanizmus martalékává. Inkább most csapjunk oda, és legyünk kemények, és harminc-negyven év múlva a felemelkedő Afrika lehessen egy Európával technikai, szociális és kulturális értelemben egyenrangú államközösség, mint engedjünk a nyomásnak, és odázzuk el a problémát.

Ugye hány ártatlan embert ölt meg az atombomba, mégis sokan mind a mai napig jónak látják, hogy bevetették.

31/48 2011.04.22. 17:44:30

@Hagrid: igen, például Banglades sajnos csak azért marad le Pakisztántól a népesedésben, pedig mindkettő nagyjából azonos népességű és azonos vallási alapokra épülő kultúrájú (iszlám), mert egyszerűen annyira túlnépesedett, borzalmas körülmények között tengődő, és a katasztrófáknak (jellemzően árvíz monszun idején) kitett ország, hogy a halálozás fogja vissza a szaporulatot.

dr.pupak30 2011.04.22. 17:47:51

@waszabi: szorgos munka? az kevés lesz az életben maradáshoz pajtás. ez már nem az a világ. talán, ha spekulációt mondttál volna. nyugaton nincs keresni valónk, mert nem szeretnek minket. keleten pedig még mindig lehetünk a nyugat. csak mi mindig nyugat felé akarunk nyalni.

pyromaster 2011.04.22. 17:50:25

Egyébként még a hülyének is feltűnik, hogy mostanság mennyi hasonló cikk, műsör, blog van. Ezt le kell tolni az európai ember torkán. Ez valakinek az érdeke. Én a hasznát nem látom.

Mr. Waszabi 2011.04.22. 17:51:18

@Neve Cohn-Bendit, foglalkozása pedofil zsidó: vazze, a képviselődet interjúvold, hogy mit tett ellene, mivel hogy neki van meg a hatalma hozzá.
Leírtam, hogy volt ez régen, ezt a betelepítést a szocreálban elbaszták a korszerűség jegyében Lehetővé kell tenni, hogy a régi foglalkozásaikat űzhessék újra, amit magyar sose csinált és azóta se csinál helyettük. Nem tőlünk venné el a munkát, logikus, nem?
Nem kell 9 gyerek után családi pótlékot adni, mert kevés kereszténytől eltekintve csak a cigányoknak van ennyi. Nem bonyi: az kaphasson családi pótlékot, aki dolgozik is. Ezzel ki van a megélhetési gyerekgyár méregfoga húzva. Logikus, nem?
Csak pár dolog, ami abba az irányba mozdítja őket, hogy rendes munka után nézzenek.

pyromaster 2011.04.22. 17:52:11

Egyszer Detroitban az ázsiai fizikusokat kérdeztük, hogy biztonságos a környék vagy sem. Válasz: Ha egyre több sötét bőrű embert látsz, azonnal fordulj vissza.

2011.04.22. 17:53:47

@pyromaster:

A "minden ember egyenlő" egy baromság, egy liberális humbug, amit csak a fajvédők szajkóznak vallásos áhítattal.

[c] 2011.04.22. 17:55:13

@Dendrobatidae: "Nálunk még ötven éve sem keveredett senki a másik nemzetiséggel, pedig itt svábok is élnek."

Lószart nem. Lehet, hogy voltak időszakok, amikor nem, de sokkal inkább igen. És az a vicces, hogy ez a genetikai (ÉS kulturális) sokszínűség javára vált a magyarnak. Nagy uralkodóink nem féltek telepeseket és tanult embereket hívni az országba azért, hogy - a hagyományaink megtartása mellett - átvegyük azt, ami jó.

tenyerespajtas 2011.04.22. 18:04:37

@canissa: Semmi olyasmit nem mondtál, amit fehér angoloktól ne láttam volna. Netán még kiemelném, amikor a saját kukája helyett a szomszéd kertjébe hajigálja át a félig lerágott csirkecsontokat. Hogy a gyerekek a csipszeszacskókkal beterítik az egész utcát, beleértve az ott lakók házait, vagy hogy az egyetemi bulik után minden tele van pizza-, hamburger- és egyéb ételmaradványokkal, az csak a jéghegy csúcsa.

Nem tűnt fel nekem, hogy a feketék lakta környékeken másabb lenne a helyzet. Arabok, afrók, lengyelek és echte angolok által lakott környékeken kb. ugyanazt látni.

@kapitalista: Az oké, hogy aláírtad, de mit szerettél volna mondani, öreg?

Mr. Waszabi 2011.04.22. 18:08:34

@pupak30: azért aki keres, az talál. 15 éve elhatároztam, hogy itt fogom megcsinálni az életemet, nem megyek el, az nem kihívás. És vittem valamire a két kezem után, még ha nem is sokra, de nem spekulációból meg lopásból. Élni, merni kellett a lehetőségekkel, ami adódtak, vállalni újat, az ismeretlent. De a becsületem megmaradt és az önbecsülésem is. Tehát meg lehet csinálni. Csak nem mástól, az államtól kell várni a sült galambot, hanem a saját lehetőségeinkel foglalkozni. Amiként gondolkodik az ember, akként cselekszik is. Ha Széchenyi is csak képeslapokat küldött volna Angliából, még mindig révész vinne át a Dunán, az tuti.
Ha könnyű életre vágyik valaki, az rossz bolygóra született.
Lehet szidni az amerikánusokat, de azért érdemes nem elfeledni, hogy a gazdagságukat kemény munkával alapozták meg. Az erdőket ki kellett vágni, a mocsarat lecsapolni, hogy ültetvény lehessen a helyén. Csak ez a magyar irigy nép, mindig a készre vágyik, arra nincs szeme, hogy másoknak mitől megy jól, a kemény munkát, a célért küzdést valahogy nem lássa meg. Csak a nyavajgás megy.
Érdekes, hogy a sváboknak, zsidóknak, tótoknak mind aranyat terem ez a föld, csak a lusta magyaroknak nem ? Lusta embernek Eldorádóban is felkopna az álla, az tuti, mert az aranyat is bányászni kell. Lusta alatt a lehetőségeit nem keresőt értem, nem elég a két erős kéz, ész és szív is kell.
Magyarországon legalább annyi szabad munkahely van, mint munkanélküli. Ez kontsans érték. Csak derogál az ország másik végébe elmenni, akár ideiglenesen is, vállalni a kényelmetlenséget, inkább várják a mannát. Hát lehet.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.22. 18:13:16

@Kotkodus:
Aranyom!
Kína szép komótosan halad egy szebb jövő felé. Ne féltsd te őket.
Egyébként nekik ezt nem kell magyarázni, mert tudják, hogy mi a jin és jang egyensúlya. Veled ellentétben.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.04.22. 18:13:20

Javaslom a kedves posztírónak - aki láthatóan relativizálni próbálja a négerveszélyt -, hogy sétáljon el egyszer a Kosztolányi Dezső térre! Ott gyakorlatilag mindegyik bokor mögött rejtőzik egy, és ha nem vigyáz az ember, bizony könnyen belénk is haraphatnak...

Google 2011.04.22. 18:14:21

Satuba szorította a Fideszt a Jobbik és a Lehet Más az MSZP.
Újrajátsszák a zámolyi tragédiát, de most a ballibek mellé a széljobb is felsorakozott. Ők a rossz fiúk szerepét vállalták be - más nem lévén a tarsolyukba -, míg a másikok a nagy Megmentő szerepében tetszelegnek.
A legjobb az egészben az, hogy a cigányok is így a Fideszre fognak fújni, semmiképpen sem a Jobbikra, Véderőre, Toroczkaira és egyéb ügynökökre.
És azt, hogy ide a Mandinerre kik írják a rasszista kommenteket, honnan lehet tudni? Mert az emeszpések megjátsszák ugyan az ártatlan szerepét, de soha nem fogják magukról lemosni, hogy alattuk, az ő uralmuk alatt nőtte ki magát a Jobbik, a Gárda. Szégyen!

Dracon 2011.04.22. 18:15:27

@varangyos diszkó: nincs itt baj. A lovon baszó magyarság meg azért van hogy ezek a primitiv nácik lássák hogy mire olyan nagyon büszkék.
Jobboldali pártra meg azóta is nagy szükség van. Az lolkotmány óta meg még inkább.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.22. 18:17:19

@waszabi:
Te hazug vagy, vagy csak simán gyengeelméjű?

"Csak ez a magyar irigy nép, mindig a készre vágyik, arra nincs szeme, hogy másoknak mitől megy jól, a kemény munkát, a célért küzdést valahogy nem lássa meg. Csak a nyavajgás megy.
Érdekes, hogy a sváboknak, zsidóknak, tótoknak mind aranyat terem ez a föld, csak a lusta magyaroknak nem?"

Épp, hogy a nem-zsidó, nem-cigány népek termelték meg itt a javakat, ők túrták a földet, forgatták a kardot, ha kellett. Ők nem kapt(n)ak sem segélyt, sem pályázati pénzeket. No, mindegy, betudom Goebbels-i propagandának a hozzászólásod.

zöld erdőbe jártam... 2011.04.22. 18:17:50

sima elterelő hadművelet a Fidesz részéről a megszorítások miatt! TuRuL_2k2 meg alájuk dolgozik, de rendesen...

hhh. 2011.04.22. 18:18:34

@Dracon: szezont a fazonnal. egy hódítást ne keverjünk össze a befogadó liberalizmussal...

dr.pupak30 2011.04.22. 18:20:28

@waszabi: a röghöz kötöttséget egyáltalán nem látom problémának. a magyar ezért tudott fennmaradni és megőrizni ezt a kultúrát és nyelvet. nem vagyunk olyanok mint pl. az írek, hogy ha egy kis nehézséget látnak hanyatt homlok menekülnek USA-ba, kanadába, ausztráliába, új-zélandra stb. nem kétséges, hogy a globalizált társadalomban és gazadaságban hátrány. azt sem gondolom, hogy érdem, ha valaki szedi a sátorfáját és átmegy az ország másik végébe, mert éppen ott adnak neki munkát. persze jobb mint éhen halni. megértem azokat, akik sírnak. nem értem azt sem, hogy miért az USA és más gazdaságilag fejlett országok által produkált gazdasági erdmények a minták. én nem pénzt akarok, hanem harmóniát, kiegyensúlyozottságot, egészséges közérzetet akarok. ezt pedig nem a "fejlett" nyugaton fogom megtalálni. az egész nyugat beteg. és mi meg lelkesen futunk utánuk.

2011.04.22. 18:21:49

@antiszociális exlúzer:

A tanult, dolgos embereket mindenhol szívesen fogadják. Arról nem tehetünk, hogy a liberálisok kedvenc cigány és négerbűnözői nem tartoznak ebbe a körbe.

zöld erdőbe jártam... 2011.04.22. 18:21:51

@"the dragon": ...pontosan, de ezek autóval járnak...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2011.04.22. 18:25:13

Biztos vagyok benne, hogy az index.hu statisztikát készít a politikiai blogok hozzászólásai alapján a közhangulatról megrendelésre. Ezeknek a kommenteknek a zöme szinte egyforma, látszólag ellentétes ideológiai nézeteket képviselő emberek ugyabban a hangnemben szólnak, írnak, írásképük is azonos. Szervezett izgatás ez a javából a világuralmat gyakorló erők aktív közreműködésével.

Buzáné 2011.04.22. 18:37:55

Hahaha! Ez pont addig vicces, amíg nem lőnek le valakit az ideológia alapján.
Hoppá, már ki is lőttek néhány cigót! Akkor nem vicces.

Dracon 2011.04.22. 18:38:30

@hhh.:
Ok akkor szerinted ha a cigányok meg a négerek most hódítanának akkor minden rendben lenne?
Erősebb kutya baszik alapon akkor minden ok?
Bár a cigányok őseiről még a hódítást is el lehet mondani kis belemagyarázással hiszen főleg a török hódítások idején jöttek be mint "hozzáadott érték"

Chiga 2011.04.22. 18:42:18

@pyromaster:
Akkor neked, mint tudós embernek be kellene azt is látnod, hogy az intelligencia nem feltétlen a matematikai és a fizikai tudásra korlátozódik. Ha egy átlag intelligencia tesztet nézünk ott sem fizikai és matematikai kérdések vannak hanem inkább logikai. És mondjuk egy ügyvédi munkához is kell logika és némi intelligencia is. Azt meg nem állítanám, hogy nincsenek fekete, illetve cigány ügyvédek. Ja egyébként Sir William Arthur Lewis 1979. ben közgazdasági Nobel díjat kapott.

Kotkodus 2011.04.22. 18:45:32

@Kara kán: szerintem valami félrement... kínát nem hoztam (ma) szóba... aranyom :)

Link Elek 2011.04.22. 19:13:12

a Kárpát medence nem a magyar őshaza, hanem európa része. itt europaiak laknak. az igaz magyarok nem europaiak.
ugyhogy igaz magyarok nyergeljetek, es takarodjatok vissza azsiaba az ural mögé. ott a magyar őshaza nem itt.

hhh. 2011.04.22. 19:17:02

@Dracon: erről, hogy a hódítás rendben lenne, természetesen nem volt szó.
csak arra céloztam, hogy más, ha egy nép hódító szándékkal érkezik, elfoglal, leigáz, mint ha folyamatos betelepülésről és nem beolvadásról van szó.
ha jól tudom, a magyarokhoz sem úgy került a kárpátmedence, hogy először menekültstátuszért folyamodtak, aztán segélyért, majd letelepedési engedélyért, aztán még segélyért, majd választójogért, miközben 6x népszaporulattal kiszorították az addig itt élő népcsoportokat.

hhh. 2011.04.22. 19:18:03

@Link Elek: nyergelj, fordulj! szeva.

dr.pupak30 2011.04.22. 19:20:16

@Link Elek: tévedsz. a kárpát medence a balkán része. legalábbis azok szemében, akihez tartozni akarsz. mindent meg is fognak tenni, hogy az is maradjon. neked is marad a szorgos munka és infarktus 50 - 60 évesen

Büszke_troll 2011.04.22. 19:23:46

@Chiga:
nem tudtak még olyan IQ tesztet készíteni, ahol a feketék legalább azonos eredményt értek volna el, mint a fehérek. (nyilván az átlagot tekintve)

Ugyanez vonatkozik ázsiai-kaukázusi párosra is, itt sajna az ázsiaiaké a jobb eredmény. :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.22. 19:26:53

@Kotkodus:
Igen, lehet, hogy félrement, de lényegtelen.

A lényeg az, hogy én nem vagyok hajlandó adni egy vasat sem semmiféle élősködőnek.
Van egy állam, azt el kell tartani, de meg kell szüntetni a segélyek rendszerét, az adót minimálissá kell tenni.

A pályázati rendszer sem jó, mert az állam elrabolja tőlünk a pénzt, hogy majd ő, a nagy lófejével újra elosztja annak, akinek ő akarja.
Nem!
Az állam nem turkáljon a zsebekben, ne szipolyozza az adózókat. Majd elköltöm a pénzem én úgy, ahogy akarom.

Ja, és jut eszembe, én szeretem a cigányokat is, meg a zsidókat is, de távolról, ha nem kérnek, lopnak, csalnak stb. tőlem pénzt.

Nem vagyok én rasszista, csak ökonomista.

Dendrobatidae 2011.04.22. 19:30:08

@Dracon: Úgy látom, neked ez a "lovon baszás" nagyon megmozgatta a fantáziád, miután már többedszerre sütöd el. De látod, mi erre is képesek vagyunk. Lovon baszni. A te fajtád meg legfeljebb lóval baszik. Ott is mindig a lófasz gömbölyű végén van.
De remélem azért nem várod el, hogy az ebből fakadó szánalmas frusztráltságodért is mi vállaljunk felelősséget!
Röhejes, mikor egy magadfajta, idegen, hazátlan kutya próbálja az észt osztani nekünk. Mi itthon vagyunk. Lóháton nyilazva vagy anélkül, lovon baszva, vagy kutyapózban kúrva. Mindegy. Ez a mi földünk, magyaroké. Neked pedig, ha esetleg ez nem tetszik, akkor takarodhatsz innen akárhová. De ha maradni akarsz akkor maradhatsz, miután alávetetted magad a mi lovon baszó népünknek, te hitvány eb. Hiszen megengedjük, hogy maradj, nemhiába világhírű a magyar vendégszeretet. De viselkedj tisztelettudóan befogadó, kenyéradó gazdáiddal, akik földet adtak a földönfutó lábaid alá! Ez az alap amit joggal elvárhatunk tőletek!

2011.04.22. 19:36:04

@Link Elek:
Lóra, pajtás. Mert ennyi erővel te sem vagy magyar, ha igaz, ha nem, de kereshetsz magadnak máshol helyet.

Leszarom az ősmagyarokat, az igazmagyarokat, és kb bárki mást, akit akarsz, de én itt szeretnék élni, és piszkosul elegem van abból, hogy ha megyek be az egyetemre, mindennap látok x darab cigót aki az utcán szarik / hugyozik / kéreget / fetreng / baszogatja az arra járókat. Tudom, a bivalybasznádiak tuti nem ilyenek, elhiszem, de ez van benne az emberekben.
Sajnálom.
De nekik kellene elkezdeni a változást. Akár úgy, hogy saját szervezetet vagy szabályozást csinálnak maguknak.
Biztos rasszista vagyok én is.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.22. 19:37:19

Egyébként én egy dolgot nem értek:
irtózatos pénzeket költenek ezek a politikai gazemberek az adónkból, a mi adónkból a közbiztonságra, no meg a határvédelemre, a honvédelemre, Európa védelmére.
Mégis, úgy járnak-kelnek itt mindenféle sötét alakok, mint egy átjáróházban, a kábítószer-csempészetről nem is beszélve. A bevándorlók kövekkel dobálják meg a rendőröket. Sőt, még lőnek is rájuk.
Mire az a nagy haditechnika, ha nem használják, legalább önvédelemre.

Chiga 2011.04.22. 19:38:38

@Dendrobatidae:

Hát barátom a te stílusod tényleg vendégszerető. Nem irigylem a vendégeid. Egyébként meg csak a magad nevébe beszélj ne az összes magyar nevében. Ha tetszik ha nem pedig te is valamilyen etnikai keveredés végeredménye vagy. Ha csak nem vagy kb 150 cm magas enyhén barnás bőrű kicsit vágott szemű. Mint az őseink akik Árpáddal jöttek eme honba.

Sátán meg a Jocó 2011.04.22. 19:40:18

Kedves Mandiner,

úgy látszik, megint egy jó kis böfögésre futotta csak - egy tételes cáfolat sokkal hihetőbb ellenírás lett volna, akkor valóban lehetne hülyézni a MJ-eseket :)

De nem ment...

... vajon miért? :))) Ehhez dolgozni kellett volna, a források után nézni, vagy...

... vagy egész egyszerűen nem lehet olyan dolgokkal szembe menni, miszerint az ég kék.... :)))

Koppp, gyerekek, nagy kopp :)

Grigorij Pantyelejevics 2011.04.22. 20:06:08

@midnight coder: Ó köszönöm a választ! :) Éreztem, hogy hasonlóan 'hatalmas' élettapasztalatok rejtezhetnek a háttérben. :P

"Volt ilyen osztálytársnőm is a gimiben, még a cuculizmusban - úgy ment át matekból hogy a 2-eshez elegendő feladat megoldását a tanárnéni felírta a táblára - elvégre cigányt nem lehetett megbuktatni"

Bravó!

Tudod, kis fasisztoid polgártárs, jómagam nap mint nap nézem, hogy hófehér fajmagyar hazánkfiai milliárdokat síbolnak el. És sírni támad kedvem, hogy veled, egyszerű nemzettársammal ezek még mindig képesek elhitetni, hogy a legnagyobb probléma a kis cigány osztálytársnőd matek kettese. Cink. Nagyon cink. :P

ינסיידער 2011.04.22. 20:15:45

@Büszke_troll: "nem tudtak még olyan IQ tesztet készíteni, ahol a feketék legalább azonos eredményt értek volna el, mint a fehérek"

Nem is akartak soha.
De tesztelni is igen nehéz, mert csak azonos országban azonos körülmények között lévőket tesztelhetsz, ha faji profilt akarsz.
Max egy top egyetemen lehetne tesztelni.

becsoccsent 2011.04.22. 20:25:40

gyerekek, az a durva, hogy egy parlamenti partrol beszelunk. europa, ugyanmar! sosem erjuk utol, nekunk marad a balkan.

tegnap megbeszeltuk: megyunk ebbol az orszagbol. mar csak a datum a kerdeses.

Neve Cohn-Bendit, foglalkozása pedofil zsidó 2011.04.22. 20:28:08

@Kara kán:

Ne túlozzunk, a komcsik igenis használták az arzenált, például szemkilövésre ("No one was shot!!" - vonyít fel valaki a pöcegödörből).

Sadist 2011.04.22. 21:13:09

Tippelhetek? A #97-est tartja a szerző hazugságnak?

Alonee 2011.04.22. 21:17:34

@31/48: Most olvastam valahol, hogy átlagosan egy cigány asszonyra 3.12 születés jut. Ez a szám egyébként engem is meglepett. Milyen érdekes, hogy az ember hajlamos elfogadni a mendemondákat, az iszonyatos, borzalmas cigány tömegekről, akik ugye, nyilván majd elárasztják a hont. Mellesleg jegyzem meg, hogy tudtommal-bár forrást megjelölni,nem tudok- a cigányok átlagosan 10 évvel élnek kevesebbet mint a nem cigányok. Szóval a 'tenyésznek' kicsit erős. No offense, csak gondoltam leírom.

Dracon 2011.04.22. 21:19:55

@Chiga:
De ha úgy nézne ki ez a zsebnáci akkor meg cigánynak hivnák :D
Amúgy szegénynek hogy elbaszták már az ünnepét a rendőrök szétzavarták az egész tetves bandát, azok meg csak annyit kérdeztek hogy mit tegyünk biztos úr hogy ne kapjunk pofont.
Szar ügy. Lehet otthon nyalogatni a sebeket. Meg itt játszani a hazamegmentő hőst. De csak arra futja nekik a nagy igyekezetből hogy megint az asztal alá igyák magukat a falusi kocsmában miközben lezsidózzák a kocsmárost hogy már megint vizezi a bort.
Ennyi a banda.

Büszke_troll 2011.04.22. 21:27:57

@ינסיידער:
de akartak. Ugyanis rendszeres az a vád, hogy ezek a tesztek nem az ő szocializálódásuknak, kulturális környezetüknek megfelelőek.

Ekkor próbálták más feladatokat, más nyelvezettel megfogalmazni.

Büszke_troll 2011.04.22. 21:36:05

@Alonee:
"Most olvastam valahol, hogy átlagosan egy cigány asszonyra 3.12 születés jut. Ez a szám egyébként engem is meglepett. Milyen érdekes, hogy az ember hajlamos elfogadni a mendemondákat,"

A teljes népességi átlag viszont 2 alatt van.
És ha azt is hozzávesszük, hogy a roma nők jóval hamarabb (fiatalabban) vállalják a gyerekeket, akkor lesz durva az arány növekedés.

Mellesleg a 3,12-es szám nem igaz.
www.kethanodrom.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=788:roma-es-nem-roma-nk-gyermekvallalasa-&catid=62:tarsadalomciganysag&Itemid=86

Alonee 2011.04.22. 21:40:10

@Dendrobatidae: Kedves Dracon! Innen üzenem, hogy nem csak ez a fasz Dendrobatidae lakik az országban, hanem én is. Nem csak ő a magyar, hanem mi is, de az én nevemben nem beszélt.
Dendrobaistennyila, ha már ekkora magyar vagy lehetne valami jó kis magyar neved, nem? Mondjuk lehetnél valamilyen ostor vagy kard, mert Ti, ugye, az ország egyedüli tulajdonosai ezt piszokul kedvelitek. Én nagyon szépen megkérlek, azért mert valaki leírja a véleményét, ne közösítsd már ki a nemzetből. Ne küldd el már a picsába. Gondolj István király intelmeire. Talán meg lehetne fontolni azt is, hogy ne mindig azon csodálatos magyar múlton merengjünk. Még valami, tényleg csak így barátilag mondanám, Te nem a magyarok fénylő, vezérlő csillaga vagy és -legalábbis remélem-nem is az úristen. Lehetne esetleg kérni, hogy földi halandóként viselkedj? Hmm?
Mindenki mástól elnézést kérek az offért.

Akvyr 2011.04.22. 21:41:36

Azta! Zsidó, néger és cigány egy mondatban, kurva sokat brainstormingolhattak mire összehozták.

ינסיידער 2011.04.22. 21:48:17

@Büszke_troll:
Az nem jó, mert az meg a fehéreknek nem stimmel.
IQ-t mérni, relatíve pontosan, nehéz feladat.

Alonee 2011.04.22. 21:52:00

@Büszke_troll: Érdekes cikk, nem vitás. Igazad is van, ez alapján, valóban 4 körül van a gyerekszám. Mégis az igazán érdekes adat az volt, hogy az azonos szociális helyzetű, nem cigány lakosságnál dettó ugyanez volt a helyzet, már a gyerekszámot illetően.

Dracon 2011.04.22. 21:53:42

@Alonee:
Szerintem kedves zsebnácink csak a saját nevében tud beszélni és abban a tragikus tévedésben van hogy azt hiszi ezt a véleményt osztják mások is.
Mikor meg kapja a pofont az élettől mert ez nem így van akkor csak néz ki a fejéből és összeesküvést emleget.

Mr. Waszabi 2011.04.22. 22:03:22

@Neve Cohn-Bendit, foglalkozása pedofil zsidó: vazze, most játszod a hülyét vagy komolyan kérdezed?
Nem azért van 9 gyerekük, mert olyan tudatosan élnek, és nyilván ugyanezért nem töltenek be állásokat sem szép számmal a magyar közigazgatásban. Ugye.
Hát annak kell eszének lenni, akinek a hatalom a kezében van, nem intézhető el az eddigi, közel 70 éves ökör romapolitika hibái azzal, hogy most találják fel magukat, mivel aki elbaszta, az is a hatalom volt. Látjuk, hogyan találták fel magukat, és ez nekünk nem tetszik. Ha nekünk fáj jobban a kialakult helyzet, akkor bizony nekünk is kell intézkedni. De nem Adolf Hitler módjára, mert az a recept már a szerzőnek se jött be.
Mondjuk idióta álönkormányzatiság helyett vissza kéne állítani a vajdaságot. A 2. vháború előtt se vegzálta végig a csendőrség a cigánytelepeket, csak odamentek a vajdához, megmondták, mi a szitu és a vajda elintézte.
Ez ma is működik pár helyen az országban, s tudnak is együtt élni a nem cigányok a cigányokkal. Nincs lopás, mert a sajátjai zavarják el a renitens családot.
Ésszel él a magyar ember? Hát jó lenne.
Már csak azért is, mert a cigányság se egy féle, településenként változó, hol milyenek laknak.

andlagókandalló 2011.04.22. 22:04:55

Az vajon miért van, hogy ezeknek a remek, becsületes, dolgos náciknak mindig akad idejük arra, hogy csoportosan lerohanják az összes cikket, és a válogatott hülyeségeiket kimondottan színvonalas helyesírással előadják?

Mr. Waszabi 2011.04.22. 22:17:05

@pupak30: ezt a politikusainknak is el kellett volna mondani, akik erőltették a valahova való integrálódásunkat és annak égisze alatt beáldozták mindazt, ami erősségünk volt. Itt vagyunk egy világméretű élelmiszerhiány közepette, és a mezőgazdaságunk romokban is sokkal többet tremel, mint amit megeszünk. Nem logikus, hogy élelmiszer ipart kellene itt építeni, nem bér-gépgyártást?
Egy olyan ország, akiből pár év múlva lehetne élelmiszertermelő nagy hatalom a jelenlegi nemzetközi tendenciák mellett, és még mindig nem késő.
1993-ban 2 ország volt a Földön, amelyben nem volt állami támogatás a mezőgazdaságban: a másik Új-Zéland volt. Mi is túléltük, pedig a tőkeadottságok nem voltak egyenlőek. A természeti adottságaink, és a szakértelem nem pusztult ki, még vissz alehetne fordítani a leépülést. Ha esetleg az árvízvédelem kapcsán megvalósítanák az öntözéses földművelést, akkor nyert ügyünk lenne a következő 20-30 évre. Na, ebben a tekintetben kéne nacionalistának, érdekvédőnek lenni, ennek van értelme.

andlagókandalló 2011.04.22. 22:23:29

Az miért van, hogy ezek a remek náci emberek, ezek életükben összesen két könyvet olvastak el, iskolába valószínűleg nem jártak túl sokat - vagy ha igen, akkor sajnos nem látszik -, de ennek ellenére mindentudónak hiszik magukat? Sajnos pont a történelem és a magyar nyelv a nagy gyengéjük...

andlagókandalló 2011.04.22. 22:24:59

És az miért van, hogy evolúcióról, meg IQ-ról, meg gazdaságról, meg szociológiáról próbálnak meg irkálni, miközben halovány lövésük nincs az egyikről sem?

andlagókandalló 2011.04.22. 22:27:48

Ja, és az miért van, hogy ezek a remek náci emberek semmit nem tudnak a nevén nevezni? Olyan kis cuki közös nyelvük van, biztos azért, hogy rögtön kiszúrják az elvtársaikat.

maszop, fityesz, zsindex, stb... De valahogy a néger szó se sikerül nekik soha, mindig elgépelik, és az é helyett ig-et írnak. Nem értem, miért lenne olyan nehéz helyesen leírni...

Antifaszok Réme 2011.04.22. 22:29:48

Soha jobb reklámot, mint ezt a Magyar Jelennek !

pizzaboy 2011.04.22. 22:31:58

Szóval ezért akar Pákó is magyar állampolgár lenni. Ez egy hatalmas konspiráció része, amely szerett országunk elfoglalására törekszik!!

Meg kell állítanunk!!

#FFF (titkos kuk luksz klán kód, aki tudja mit jelent velünk van!)

hazug fidesznyik (törölt) 2011.04.22. 22:33:12

@Dendrobatidae: "Mi itthon vagyunk. Lóháton nyilazva vagy anélkül, lovon baszva, vagy kutyapózban kúrva. Mindegy. Ez a mi földünk, magyaroké."

Faszt vagy te itthon. Ezt a földet a magyar hordák ellopták egy másik néptől. A te földed ott van az ázsiai mocsarakban, mehetsz oda vissza a retekbe (és vigyél magaddal még egy fosfejű nácit is). Anyád biztosan kutyapózban volt, amikor fedeztették a bábolnai állami gazdaságban, attól lettél ekkora barom. Lószart vagy te magyar, csak egy genetikai hulladék.

Mr. Waszabi 2011.04.22. 22:39:12

@Kara kán: kirúglak a nadrágodból, nyikhaj, vigyázz a szádra! Hogy jössz ahhoz,hogy böcsületes magyar embert hazugozz, csak mert nem tudsz olvasni? Mit rinyálsz, mint egy asszony? Hogy jön ide Goebbels vaze?

Én azok közé tartozom, aki mívelik ezt az országot a nehézségek ellenére és a munkán jár az eszem, meg a lehetőséget nézem, nem rinyálással múlatom az időt. Mert abból még nem lett semmi. Az úr a pokolban is úr, ezt jegyezd meg!
Legyen már emberi tartásod, hogy ne nyivákolj, mint egy anyámasszony katonája. Vaze.
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen, így van ez.
Javallnám, hogy a náci propaganda helyett olvass Széchenyit, Kossuthot, meg a nemzeti nagyjaink írásait, hitvallásait korábbról is, attól megerősödöl.
Meg igyál pálinkát:)

Mr. Waszabi 2011.04.22. 22:41:36

@pupak30: no végre egy normális ember:) Ez magyar beszéd vótt.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.22. 23:25:18

@waszabi:
Jól tudom én, hogy téged zavar, hogy én itt véleményt nyilvánítok, mert neked az kellene, ha mi kussolnánk, nem gondolkodnánk, dógoznánk nektek, a felsőbbrendűeknek, mint a birkák. És ti megmondanátok nekünk, hogy mit kell gondolni.
Azok az idők már lejártak. De le ám!

Balance Of Power 2011.04.23. 00:04:18

Most nem azért, de a bp-i feketék egy jó része jómódú nigériai család sarja és igen jó göncökben is járnak, miközben tanulnak és/vagy multinál húzzák az igát. Most akkor velük mi is a gond, azon kívül, hogy valóban lenyúlnak jónéhány magyar csajt? De tegyük hozzá, ezek a csajok amúgy sem biztos, hogy a Magyar Jelen szerkesztőivel akarnának szóba állni. Ja, hogy ez a gond? :)))

Vidéki egyetemi városokban is látni amúgy fekákat. Valszeg igen vaskos pénzeket fizetnek tandíjra.

Büszke_troll 2011.04.23. 00:20:33

@Alonee:
Persze. Hiszen egy roma nem genetikailag különbözik lényegesen a fehér magyartól, hanem a neveltetésében.

Büszke_troll 2011.04.23. 00:23:07

@ינסיידער:
Pont ezt írtam. Minden igyekezet ellenére sem tudtak olyan tesztet összeállítani, ahol a fehérek ne előzték volna meg őket.

Nem olyan nagyon jelentős különbség ez, de létezik.

andlagókandalló 2011.04.23. 02:32:21

te büszke troll. lövésed nincs a tesztekről, vagy azok módszertanáról, úgyhogy kár próbálkoznod különböző következtetéseket levonni.

és az miért van, hogy ezek a nálunk még eggyel magyarabb magyarok, akik néha nácik is, ezek miért rühellik még a magyarokat is, ha azoknak más a véleményük?

Nadiposzi (törölt) 2011.04.23. 07:43:09

@mavo:
Na, csak kiszúrta valaki! Ó, ha még szerény is lennék.
Egyszer voltam egy Szkítia könyvesboltban, ahol a Baljós Árnyak Jedi-tanács jelenete plakát formában kapható volt, de a derék Windu és Yoda mester fejét kicserélték kortárs ballib celebekére, a képnek azt a címet adva: A Kohnok támadása...
Imádom a vérjobb humort, sokkal fantáziadúsabbak, mint egy Várkonyi Tibi bácsi publicisztika. Nem beszélve a Szabadságról, ami csak néhány Kim Dzsong Il-t méltató publicisztikájával tud mosolyt csalni ajkainkra.

Mr. Waszabi 2011.04.23. 09:08:56

@Kara kán: "Jól tudom én, hogy téged zavar, hogy én itt véleményt nyilvánítok, mert neked az kellene, ha mi kussolnánk, nem gondolkodnánk, dógoznánk nektek, a felsőbbrendűeknek, mint a birkák. És ti megmondanátok nekünk, hogy mit kell gondolni.
Azok az idők már lejártak. De le ám!"

Hogy mit tudsz jól, az majd elválik, amikor leteszed az asztalra életed gyümölcsét. Egyelőre a sérelmeidet hallottam, amiknek gyökerén megvádoltál hazugsággal, meg hogy nem vagyok magyar. Ezért egy rendes alföldi kocsmában már a fejedbe állították volna a fokost szó nélkül, aztán ki a trágya dombra pihenni, hadd gondolkozz.
Ne nekem dolgozz vazze: magadért dolgozz, a gyerekeidért és az országodért, hogy jobb legyen. Még mindig nem látod, hogy hol a bibi, ugye? A szemléletben. Nagyon nem magyar a szemléleted. Hogy a pcsába élt volna meg ez a nép itt 1000 évet, ha úgy gondokodott volna,mint Te ? Dolgoztak, harcoltak, ha tatár volt, ha török volt, ha német.
Közdöttek, ahogy tudtak. Csak a szarkeverők okozták a vesztést mindig, nem a nép hozzáállásán múlott. Hát ne keverd, nehogy szarkeverőnek lássanak.

Milyen alapon határozol meg "mi" és "ti" csoportokat? Ki hatalmazott fel rá? Én ugyan nem. Nincs mi és ti.
Te nekem sosem dolgoztál, én se neked. Honnan veszel ilyesmiket? Közönséges magyar ember vagyok, aki szereti az országát, szeret itt élni, itt akar és fog élni, amíg két szalmát képes vagyok tenni. De e dolgosság, tisztesség jogán rühellem az elégedetlen, de gyenge, cselekvőképtelen emberek uszítását, gyűlöletkeltését, legyen akármilyen ürügy is rá. Sose vitte jóra sorsunkat és nemzeti büszkeségünkhöz se járult hozzá egy hangyafasznyival se. Így is gáz a hazudozó politikusok, járatnak el minket, nem kell még tetézni is ezt.
Ha a gyengeségedet hamis vádlások mögé bújtatod, akkor áruló vagy. Nem de? Saját testvéreidet, nemzetedet árulod el. Ezt nem szívlelem.
De a magyar nevet ne merd magadra aggatni, ha nem vagy egyenes hátú és szívű, mert nem vagy rá méltó.
Ezt apádnak, anyádnak kellett volna belédnevelnie, nem nekem mostan. Ez a szégyen nemzetünkre nézve.
Ne szégyenítsd meg a valóban tisztességes magyarokat, akik napi szenvedésükkel, küzdelmeikkel bizonyítják, politikai rendszertől függetlenül, hogy mit jelent magyarnak lenni, tenni az országért. Csak vesztes nép lép kétszer ugyanabba a gödörbe. Ez ellen szólok most. Politikusaink gyengék és hitetlenek voltak 90-ben az országot saját útjára vezetni, nem hitték, hogy képesek vagyunk rá. Mindenáron megint valami hatalom szoknyája szélére akarták ültetni az országot, előnyöket remélve. És megint nem jött be. Sose jön be, ezt észre kéne már venni.
Adolf Hitler egy szarházi, gyenge ember volt, aki hülyére vett egy hozzánk hasonlóan szorgalmasm, tehetséges népet, a németeket, aki még csak nem is a sajátja volt.(Merthogy ugye osztráknak született a szentem). A saját hazáját is elárulta, megszégyenítette. Mi közünk hozzá, nekünk magyaroknak, akiket szintén átbaszott? Semmi. Hát mi féle hamis, képmutató, köpönyegforgató ember ideológiáját hirdeted? Aki maga is hazugságokból építette fel életét? Bort iszik és vizet prédikál? Könnyű a más faszát a csalán közé tolni - szokták mondani. Hát mindenki a magáéval játsszon, azt mondom. Kiállhatsz kovácstiborként a Hősök terére, hogy mi a véleményed, ez rendben van. De minden magyarok nevében hirdetni átgondolatlan, elvakult indulatokkal kevert tévedéseidet, az nem pálya, mert beszennyezed mások becsületét. Feltételezd, hogy másnak is megvan a magához való esze, nem csak neked.
A németek drága árat fizettek tévedésükért, mi is rákurtunk velük együtt, és erre a mozira nem vagyok kíváncsi mégegyszer. Világos? Uncsi.
Tettem és teszek érte eleget a magam emberi szintjén, hogy a magyar név azt jelentse, amit fénykorában (az nem a Horthy korszakban volt, csak mondom) jelentett: egy tehetséges, alkotó, dolgozó, innovatív nép nevét, aki virágoztatja országát és szereti a szabadságot. Nem csak idegen hatalmak ne mondják meg mit gondoljak, de elégedetlen emberek se akarjanak manipulálni. Nem kedvelem az ilyesmit és nincs rá ok, hogy eltűrjem.
Én így vagyok magyar. Kifogás? Leülhetsz.
Ne kell félni, itt élnek Dózsa György unokái ma is, akik, akik kibírtak sokféle rendszert, politikai ámokfutást, de azért fényesen tartják a kaszát. (DOLGOZNAK vele, vaze, most is!) De a saját eszük is megvan hozzá, hogy mikor, mit tegyenek, nem akárki füttyére járják a csűrdöngölőt. Nem mindenki agyatlan báb, ezt a szélsőjobb is rosszul mérte fel.
Majd meglátod.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.04.23. 10:11:11

@31/48:
"Inkább több fehért és sárgát Afrikába, és elvinni oda is a civilizációt, mint itt is lerombolni, és etnikai konfliktusok színterévé tenni Európát."

Sok olyan aranyos/értelmes/helyes/talpraesett európai fiatallal találkoztam, akiket érdekel az afrikai élet, lelkesen számoltak be ottani élményeikről, hogy milyen nyelveket tanultak, hogy fel tudják ismerni, ha valaki pl. szudáni és a saját nyelvén tudnak neki köszönni stb. Őket kellene valahogy támogatni ebben, ha komolyan úgy döntenek, hogy ott akarnak élni és kapcsolatot építeni.
Afrika már nem lehet meg a nyugati segítség nélkül, csak ez korábban inkább az önzésen és kihasználáson alapult, ahogy ez a kedves úr is megjegyzi:
www.youtube.com/watch?v=KecztotibB8

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.04.23. 10:26:36

A szám szövege, ha esetleg érdekel valakit:

Felosztották a földet,
Engem már semmi sem lep meg.

Ha az enyém lehet Csecsenföld,
A tiéd lehet Örményország,
Ha nekem adod Pakisztánt,
Neked adom Afganisztánt.
Ha segítesz bombázni Irakot,
Elintézem, hogy tiéd legyen Kurdisztán.

Felosztották a földet,
Engem már semmi sem lep meg.

Ha az enyém lehet az uránium,
A tiéd az alumínium,
Ha az enyémek lehetnek a nyersanyagok,
Levadászhatod a talibánokat,
Ha adsz sok búzát,
Akkor az oldaladon fogok harcolni,
Ha kibányászhatom az aranyad,
Akkor segítek megdönteni a tábornokod.

Felosztották a földet,
Engem már semmi sem lep meg.

Felosztották Afrikát,
anélkül, hogy megkérdeztek volna minket.
És csodálkoznak, hogy békétlenségek vannak.
A malding birodalom egy része a wollofoknál van,
A mossi terület egy része Ghánában van.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.23. 10:36:07

@waszabi:
ne gondold, hogy azzal, hogy sokat fecsegsz és locsogsz - jobbára semmitmondó közhelyeket - igazad lesz, hihetőbb lesz a mondanivalód. Csak azt bizonyítod be jobban, hogy Asperger-kórban szenvedsz.
Engem nem tudsz hülyíteni, mert okosabb vagyok, mint te. Ezt komolyan mondom. És ami ennél is fontosabb: erkölcsösebb. Mert nem hazudok, és nem vállalok cinkosságot a hazugokkal.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.04.23. 10:42:52

Hogy a húsvéthoz is kapcsolódjak, ez a felosztósdi olyan, mint a római zsoldosok viselkedése: "megosztozának az én ruháimon és az én köntösömre sorsot vetének."

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.23. 10:52:50

Egyébként ez az idióta waszabi egy tipikus szemfényvesztő: hetet-havat összepiszkol ide, hogy a lényegről ne kelljen beszélnie.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.23. 11:01:19

Elmondom a lényeget, mármint a témával kapcsolatban:
Európának nem érdeke, hogy újabb néger vagy arab bevándorlók érkezzenek, mert csak élősködnének a szociális rendszerünkön. A kulturális különbségek olyan nagyok, hogy beilleszkedésük nem valósítható meg, és csak konfliktusok lennének, nőne a bűnözés stb. Az európai embereket mocskoló hangok mind hazugságok: Európa képes demográfiailag is megtartani magát, de ehhez fel kell számolni a jelenlegi adózási rendszert, a bevándorlókat és élősködőket támogató segélyezést, a tőlünk adók és járulékok formájában elrabló pénzpolitikát, helyette minket, európaikat kell támogatni. B...szni mi is tudunk, különben is Marx a tőkét igen, de a tököt nem sorolta a termelő eszközök közé, így nem szükséges, hogy négerek hozzák ide azt, „befektetésként”. (Ezt csak azért írom, hogy a szociálliberális agyalágyultak jobban megértsék).

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden jóakaratú embernek, a rosszakaratúakra - bűnözők, élősködők és cinkosaik - meg sújtson le Isten büntető haragja!

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.04.23. 11:23:32

@Kara kán: A fekete/arab bevándorlók egy része probléma nélkül tud asszimilálódni, ezt én is láttam, mikor kint éltem. Akik a 70'-es években érkeztek pl. Franciaországba, amikor a feldolgozóiparban tényleg szükség volt a munkaerőre, a munkához is másképp álltak, mint a mostaniak egy része. Ahhoz, hogy a bevándorlók már ott született fiai ijesztő gettókban élnek Párizs mellett (cités), ahová a rendőrök se mernek bemenni, tényleg köze van a túl bőkezű állami politikának, ami segélyektől függő és munkakerülő népességet nevelt ki.
A nyugati országok bevándorlói nem függetleníthetők a gyarmattartó múlttól, részben annak is következményei.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.23. 11:47:08

@Chanyi:
Igen, a hangsúly az „egy része” szavakon van.
Ellenpéldák mindenütt vannak, de már az is rossz arány, ha egy népességen belül 10% feletti az erőszakos bűncselekményekre hajlamos személyek száma. Az egyrészt megbélyegzi az illető csoportot, de azt is mutatja, hogy bár a többi 90% nem tevékeny részese ezeknek a bűncselekményeknek, hallgatólagosan minimum elfogadhatónak tartja azokat.

A gyarmati múlt felemlegetése gyakori volt az utóbbi pár évtizedben, de sok tévhit kapcsolódik hozzá.
Alaptézisként most csak annyit írok ide le, hogy a gyarmatosításnak több pozitív, mint negatív hatása volt a gyarmatosítottakra. Kivételek persze vannak. Az angolszászok által meghódított Észak-Amerika ilyen kivétel, de más helyütt általában elmondható, hogy a helyi törzsek közötti háborúk sokkal több áldozatot szedtek, mint a gyarmatosítás, amely - miután berendezkedett - olyan infrastruktúrát hozott létre (kikötők, vasutak, közigazgatási épületek, kórházak, távközlési vonalak stb. stb.), amelyek megvalósításához a kőkorszaki szinten élő törzseknek még újabb több ezer (5-10 ezer) éves fejlődésre lett volna szükségük. Külön hangsúlyozni kell, hogy az európaiak által megteremtett egészségügyi rendszer olyan sok ember életét mentette meg, hogy ez túlnépesedéshez vezetett, amelynek hatásai a mai napig érezhetők (háborúk, népirtások stb.).
Összefoglalva: nem Európába kell engedni több ezer mentalitásában hozzánk képes még mindig ezer évekkel elmaradott embereket, hanem helyben, a szülőföldjükön kell tartani őket, és ösztöndíjakkal valamint a maihoz képest csökkentett összegű segélyek felhasználásának jobb ellenőrzésével kell őket serkenteni a fejlődésben. Európának le kell zárnia határait az illegális bevándorlás (de főleg a kábítószer-csempészet) előtt. Ragyogó határvédelmi személyzetünk és technikánk van, csak használni kell azt. Ehhez politikaváltásra van szükség. Ezt pedig a szemléletváltás előzi meg.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.23. 11:53:39

Amúgy a „szülőföldjükön kell tartani őket” gondolattal kapcsolatban érdekes megjegyezni, hogy addig, amíg a bősz liberálisoknál és maszoposoknál ez axióma a határon túli magyarokkal kapcsolatban (!), addig más kontinensekről érkező menekültekkel kapcsolatban szerintük ez már nem érvényes.
Azért ez nagyon, nagyon sokat mondó megfigyelés!

A magyarázata egyszerű: egy afrikai vagy arab bevándorló tovább gyengítené a magyar társadalom amúgy sem erős kohézióját, és ebből a zavarosban halászók, a megosztásra alapozó harácsolók és élősködők csak profitálni tudnának.

Míg a magyar kultúrát bíró, magyar öntudattal rendelkező emberek csak zavarnák őket sötét üzelmeikben. Ez a magyarázata annak is, miért tiltakoztak kézzel-lábbal a határon túli magyarok honosítása ellen. Én ezt úgy hívom, hogy kakukkfióka jelenség.

Mr. Waszabi 2011.04.23. 11:58:03

@Kara kán: okos vagy? Nem úgy látszik. Okos ember nem szarik az asztalra, ahonnan eszik is. Például. Egyenesnek nem vagy egyenes, mert nem arra reagálsz, amit mondtam, hanem amit Te amögött sejtesz. Átlátok rajtad, mint egy üvegpoháron. Nem az a kérdés, hogy okos vagy-e, hanem hogy mások elég okasak lesznek-e ahhoz, hogy észrevegyék sunyiságodat.
Eszembe se jutna balhézni magamtól, de mástól se tűröm el, hogy háborgassa a nyugalmamat a hülyeségével, azt meg pláne, hogy még engem hazugozzon, zsidózzon meg kitudjamégmizzen, ha szóvá teszem álságos viselkedését, csak mert nem így képzelte. Kihúztad a gyufát.

Ez az ország az én országom is, és kénytelen vagy ezzel szembe nézni. Pont.
Az a baj, hogy nem mindenki fél? Hogy nem sunyít, amikor az ideológiádat zengeted? Hogy nem ezt szoktad meg? Hát van az úgy, hogy visszanyal a fagyi, emberedre akadtál.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.23. 12:40:03

@waszabi:
Én benned nem akadtam emberemre, mert te egy szarházi kis senki vagy, aki elkezdte a sértegetést.
Én téged nem sértettelek meg, hanem csak feltettem a kérdést, hogy vajon tudatosan hazudsz, vagy simán hülye vagy.
Közben megtaláltam a kérdésre a választ: mindkettő.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.23. 12:41:46

Jé, van itt olyan gomb, hogy Szűrés.
Na, kedves waszabi, ki lettél szűrve.
Egyelőre csak virtuálisan. :-)
A többit úgyis elvégzi az élet.

Mr. Waszabi 2011.04.23. 12:59:27

@Kara kán: leszarom, hogy kiszűröd-e. Az a fontos, hogy mások ne dőljenek be a sunyi manipulációdnak.
Az a lényeges, amit Te akarsz láttatni? EL tudom dönteni, mi a lényeges, nem szorulok rá, hogy más mondja meg. Azt látom lényegesnek, hogy álmagyar vagy, aki nem tiszteli a saját fajtáját se, ha az nem tapsol neki az öncélú, áltudományos uszításához, s ha még szóvá is teszi álságosságodat, akkor még Isten haragját is előveszed ellene. Nevetséges.

Mr. Waszabi 2011.04.23. 13:15:33

@Kara kán: a hazugság a kérdésben volt. Tudod Te is, hogy igazat írtam, csak fájdalmas beismerni, ezért inkább belém kötöttél ilyen sunyi módon. Nem kellett volna, mert nem velem van a baj. Az igazság az, ami fáj Neked, ezen pedig nem segít se Asperger-kórolás, se szűrés, se Isten haragja, se vudu, se szárított béka teliholdkor. Ez már csak ilyen.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.04.23. 14:07:10

@TuRuL_2k2: én azon sem lepődnék meg, ha kiderülne, a két szerkesztőség fedi át egymást 90-95%-ban.... :))

Haha. :)

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.04.23. 14:09:38

@Kara kán: a "többezer éves" evolúciós ugrás az vajon jótétemény??

Atisz 2011.04.23. 14:48:36

@TuRuL_2k2: Az az 5-10% pedig csak a hibahatár :)

Atisz 2011.04.23. 14:57:02

@hazug fidesznyik: Most akkor a magyar, vagy a náci hordák lopták ezt a földet? Vagy netán a magyar = náci?

Bocsáss meg, hogy ily botor kérdésekkel zaklatlak, de olyannyira szárnyalsz az esztétikai magasságokban, hogy képtelen vagyok felérni hozzád.

Atisz 2011.04.23. 15:15:34

@De gustibusaut bene, aut nihil: Nos, ezt mondjuk pont nem felejtették el, mivel ha összehasonlítunk egy tunéziait vagy egyiptomit, mondjuk egy nigériaival akkor érdekes megállapítások birtokába juthatunk.

Atisz 2011.04.23. 15:20:17

@hááááát: Miket nem mondasz :)
Arra azért kíváncsi lennék, hogy a 2 milliós lakosságú Magyar Királyságnak miképp maradt 20 000 magyar lakosa, miután a tatárjárás következtében 250-300 ezer ember halt meg?

Szamárkóró 2011.04.23. 18:15:55

Bocs hogy belevau-vau az istentiszteletbe - látom sok hozzászólás érkezett, bevallom nem is volt türelmem mindet végigolvasni. Két dolgot szeretnék hozzáfűzni ha eddig még nem tette meg más. Először a magyarok származásáról, genetikáról: " A hazai adatok alapján kimutatták, hogy a ma élő magyar férfiak 93,3 %- ára 4 haplotípus jellemző és 73,3 %-uk már a paleolitikumban itt élt férfiak utódja. A legnagyobb számban (60%) az Eu19-es őskőkorszakbeli haplotípus figyelhető meg. Hasonló értéket csak a lengyel (56.4%) és az ukrán (54%) minták vizsgálata során találtak."
"Az Y kromoszómális haplocsoport gyakoriságok alapján a magyar populációhoz legközelebb a jugoszláv, bolgár, ukrán, szlovén, norvég, cseh, román, görög és török populációk kerültek, a finn, észt, spanyol és belga populációk estek legtávolabb a magyar populációtól." (forrás: Magyarságtudományi Intézet - Magyarok VII. Világkongresszusa 2008.- II. Őstörténeti konferencia - Populációgenetika)
Másodszor érdekes tanulmány egyes országok lakosságának átlagos intelligenciájáról: en.wikipedia.org/wiki/IQ_and_the_Wealth_of_Nations Ennyit a magyarokról és a fekete bevándorlók intelligenciájáról.

ינסיידער 2011.04.24. 08:40:13

@Kara kán: "Európába kell engedni több ezer mentalitásában hozzánk képes még mindig ezer évekkel elmaradott embereket"

"A Stanfordi börtönkísérlet (vagy Zimbardo-féle börtönkísérlet) pszichológiai szempontból vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. A kísérletet 1971-ben végezték a Stanford Egyetemen, Philip Zimbardo vezetésével. A résztvevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt – hat nap után – félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét."

"A 70 jelentkező közül aztán Zimbardo és csapata kiválasztott 24 általuk leginkább egészségesnek, illetve pszichológiailag stabilnak ítélt résztvevőt, akik túlnyomórészt fehér, középosztálybeli fiatal férfiak voltak."

"A kísérlet előrehaladtával több őr is egyre durvábban, egyenesen szadista módon viselkedett – főleg éjjelente, mikor azt hitték, hogy az őket figyelő kamerák ki vannak kapcsolva. A kutatók szerint az őrök mintegy harmada mutatott „valódi” szadista tendenciákat. A börtönőrök többsége csalódott volt, mikor a kísérletet idő előtt fel kellett függeszteni."

Ugye ugye, hogy megy vissza egy fehér középosztálybeli férfi NAPOK alatt az őskorba...

Egyébként sok mindenben egyetértek.

szürke_tag 2011.12.13. 19:58:22

Sajnos az én nőm is esküdözött, hogy neki nem jön be a niger és, hogy a szagukat se bírja. Aztán mégis lelépett egy rohadt nigerrel. Most ott él a niger kolóniába, a nyockerbe az úri lány lejjebb adta. Most már nekem nem kell vigye az aids ét másnak. a szemét ribanc. A nigerek tanyája előtt patkány sétált az úton, az is háziállat? A csaj egyértelmű kurva, de annak is a legalja.