Korkedvezményes nyugdíj és becsület
2011. április 18. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Korkedvezményes nyugdíj és becsület

  A forró tavaszi hétvége, sőt az utóbbi évek kétségtelenül legszínvonalasabb tüntetése a rendvédelmi dolgozóké volt. A felvonulók jól megszervezték magukat, szóltak a sípok, dobok, nádi hegedűk és légvédelmi szirénák, a légkör izzott. És végre nem olyan marhaságokról volt szó, mint hogy bekerüljön-e a sugarasúszójúak és az esztéták közötti házasságkötés joga az alkotmányba, hanem olyan dolgokról, amelyekről van értelme vitatkozni. Leginkább a korkedvezményes nyugdíjról.

  Követeléseiket, mint ismert, az egyenruhások némi tűzcsap-nyitogatással és füstbombázással támasztották alá - üdítően jó ötlet ez egy olyan korban, amelyben a jófejségükre büszke belvárosi ökofiatalok „Éljen I. Viktor király” transzparenssel adnak hangot elégedetlenségüknek. Kevésbé üdítő, hogy feletteseik értelmetlen és kontraproduktív gecizéssel válaszoltak: a rendőrség nagy erőkkel nyomoz, Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője pedig a tüntetés alatt feltúrta a tűzoltók szekrényeit, hogy ellenőrizze, ki vitte magával tűzoltóruháját. Pedig mi a francban tüntessenek a tűzoltók, pizsamában?

  A tűzcsap-armageddonról sajnos lekéstünk, csak az Alkotmány utcában néztünk körül. Épp régi kedvenceink, a tűzoltók képviselője beszélt. Talán a Gój Motorosokat nem kellett volna külön üdvözölnie, és az is kár volt, hogy utána nem sokkal Gaskó István kapott szót, de hát ez egy ilyen műfaj. Az biztos, hogy az egyenruhások nem mentek át Gyurcsány Ferenc egy utcával arrébb elmondott igazságbeszédére, pedig a chartás nénik nagyon integettek nekik.

  Ami a fő kérdést, a korkedvezményes nyugdíjat illeti, itt a kormány ugyanazt a differenciálatlan szopatást alkalmazza, mint mindig minden kormány. A jelenlegi rendszer fenntarthatatlan és értelmetlen - ugyanakkor a teljes eltörlés sem tűnik túl jó ötletnek.

  Utoljára ennyi tűzoltót Devecseren láttunk, néhány nappal a vörösiszap-katasztrófa után. Derékig álltak a tömény lúgban, és lapátolták a vörös szart, 12 órán keresztül. Nyilatkozni nem mertek, de kamerán kívül arról panaszkodtak, hogy kevés ennivalót kapnak. Nos, ők most ugyanúgy szívnak, mint az a kedves rendőr százados hölgy, akivel nagyjából másfél évig leveleztünk egy állítólagos tilosban parkolásunk ürügyén. Persze tényleg stresszes lehet sokoldalas leveleket írni nekünk és kapni tőlünk, de azért korkedvezményes nyugdíjat talán nem ér. Rendőrök százai meresztik a seggüket a Teve utcában, vám- és pénzügyőrök pakolják az aktákat innen oda, onnan ide, miközben más egyenruhások sorozatgyilkosokat őriznek meg szétfröccsent agyakat takarítanak le a szélvédőről. Meg ugye ott vannak, akik negyvenévesen a haza védelmére már nem jók, de a Tescóéra igen.

  Érdemes lenne különbséget tenni az egyenruhások között. Már csak azért is, mert az álmoskönyv szerint rosszat jelent, ha egy kormány szembekerül a saját fegyvereseivel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr762835081

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A tűzoltók üzenik 2011.04.18. 19:55:04

"Nem luxust akarok, biztos megélhetést!" A tűzoltók, rendőrök, polgári védelmi dolgozók, börtönőrök, vámosok és katonák által tartott tüntetés igen jól sikerült, mintegy 15 ezres volt a rendezvény. A tűzoltók egy konkrét üzenetet is megfogalm...

Trackback: Rendvédelem: ''Még kér a nép''... (Videó a tüntetésről). 2011.04.18. 19:54:26

Természetesen az Egyenlítő TV stábja is jelen volt a rendvédelmi szakszervezetek szombati tüntetésén. Rengeteg elszánt embert láttunk, akik átlagon felüli, áldozatos feladatvállalásukért cserébe szeretnék, ha a jövőben is megkapnák az eddig számukra bi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.18. 07:30:08

Igen, hogyne, érdemes volna. De talán még érdemesebb volna a korkedvezmény helyett életpályákat vázolni. Ami nem 45 éves korig tart.

És ettől még tűzcsapotnyitogatni kb. egyenértékű a kukaborogatással, fölnőtt ember ilyet nem mível. De nem is ez a vérlázító, hanem az illetékes szakszervezeti elvtárs pofátlansága, hogy ti. ők éppen ellenőrizték csak a tűzcsapok működését. Büdös, bolsevik tempó.

tevevanegypupu 2011.04.18. 07:45:17

Meglepo, hogy akik nyitogattak es ellenoriztek olyan sisakban tettek, amiben azonosithatatlanok. Mint azok a rendorok aki vegigvertek 2006-ban a fidesz-gyulesrol hazateroket. Meg jo, hogy nem kiabaltak "rohadt fideszes"..Nagy kar volt ilyen cirkuszt csinalni, sokat levont az ott felvonulok kovetelesenek jogossagabol az ilyen torvenysertes.

tevevanegypupu 2011.04.18. 07:45:17

Meglepo, hogy akik nyitogattak es ellenoriztek olyan sisakban tettek, amiben azonosithatatlanok. Mint azok a rendorok aki vegigvertek 2006-ban a fidesz-gyulesrol hazateroket. Meg jo, hogy nem kiabaltak "rohadt fideszes"..Nagy kar volt ilyen cirkuszt csinalni, sokat levont az ott felvonulok kovetelesenek jogossagabol az ilyen torvenysertes.

Valandil 2011.04.18. 07:48:31

1. Aki szerint a tűzoltó 62(65) éves koráig kell, hogy csinálja ezt, annak feladnám a vállára a tömlőt, "oszt' szaladj öreg az ötödikre"!
2. Ha a tűzcsapnyitogatás belefér a garázdaságba, akkor a Gay Pride is.
3. Láttam a "felmérést" a tűzoltói életpályával kapcsolatba: húszegynéhány kérdés jogászkodva megfogalmazva, 3 (4) nap a megválaszolásra. Most lehet mondani, hogy a tűzoltókat megkérdeztük, és őket nem érdekli a saját sorsuk (csak ötszázan küldték vissza).

Bobojsza 2011.04.18. 07:52:31

@Dr. Zerge:
Ha valami, akkor ez aztán nem bolsi tempó.
Nagyon szellemes megjegyzés, amit az illető a nagymestertől, Szíjjártó Pétertől tanult, akinek volt pofája a nemzetközi szakszervezeti tüntetésről elmagyarázni, hogy kormánypárti, mert megszorítás ellenes.

Steve the Great 2011.04.18. 07:53:41

Ha minden igaz, mennek a tűzoltók tűzvédelmi ellenőrzést tartani a parlamentbe. Egyre kreatívabbak, ez tetszik... :)

Bobojsza 2011.04.18. 07:55:34

@tevevanegypupu:

Ti meg szakadjatok már le erről a végigverésről, mert a végén még ti is elhiszitek, hogy igaz. Pedig, hogy KKTT-t idézzem: "álmoskönyv szerint rosszat jelent, ha egy kormány szembekerül a saját fegyvereseivel."

tevevanegypupu 2011.04.18. 08:11:07

@Bobojsza:
Valoban nem jo, ha egy kormany szembekerul sajat fegyvereseivel. De az sem jo, ha bekes - es engedelyezett - tuntetesek leveresere hasznalja. Mindenesetre a rendorok tuntetesenek es koveteeseinek jogossagat megkerdojelezi az a teny, hogy ott, ahol valoban baj van tehetetlenek. A tuzoltok nyugdijkorhataremelese elleni tiltakozas jogos es nyilvan jogos a tobbi keresuk is, de a mod amivel elerni szeretnek meglehetosen visszataszito. Legkozelebb majd esetleg felgyujtanak ezt-azt, hogy meg jobban sikeruljon a demonstracio? Tovabba talan elfelejtik, hogy az orszag miert jutott abba a helyzetbe, hogy szinte tehetetlenne valt a gazdasagi kotelezo megszoritasok miatt.

devuscka 2011.04.18. 08:14:03

"az utóbbi évek kétségtelenül legszínvonalasabb tüntetése" azért ez egy kissé erős. (elfogult?)
Necces színvonalasnak nevezni, az azonosíthatatlan maszkban tűzcsapokat nyitogatást.

Színvonalas volt szakszervezetek tüntetése, és méltóságos a 2006-os novemben 4-ei néma (gyertyás) menet, a Terrorházától az Andrási úton.
www.youtube.com/watch?v=Xcm_-5KyOJY

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.18. 08:25:34

@tevevanegypupu:

Én kedves Önt és ezért szólok: nagyon vigyázzon, hogy ne rántsa be Önt is az uszítás! A Fidesz, ha így folytatja, történelmet fog írni, azzal a gonosz hatalompolitikával, amelynek egyik fő eleme az uszítás. Azért különösen veszélyes ez az uszítás, mert neutrális, nem értékrend, nem ideológia, hanem a (pillanatnyi) hatalmi érdek az alapja (így felismeri is nagyon nehéz). De a Fidesznek egy év alatt sikerült elérnie, hogy híveit, mintegy gombnyomásra, ki-be tudja kapcsolgatni, naponként hangolni valami mellett vagy ellen (olykor ugyanazon jelenség mellett vagy ellen), ahogy éppen hatalmi érdeke kívánja. Kötcse!

ü
bbjnick

lorantka_a_gall 2011.04.18. 08:25:48

@Bobojsza: én ott voltam 2006 októberében, és elárulom neked, hogy ez igaz. Attól teljes mértékben függetlenül, hogy te mit gondolsz.

devuscka 2011.04.18. 08:39:30

@Bobojsza:
Nehéz azt elfelejteni! (még nincs lerendezve a dolog)

@tevevanegypupu:
Egyetértek.
Úgy tűnik, mindegy nekik mi történt/történik az országban, csak a maguk kiváltsága meg legyen.
Akkor nem mutatták meg, hogy ellenállnak a hatalomnak amikor nekihajtották a magyaroknak őket. (mi motiválta őket?)

Érdekes, hogy a 2008. novemberében történt tüntetésük milyen harmat gyengére sikeredett ehhez képest. A szocikkal nem mernek újat húzni?

jan 2011.04.18. 08:45:32

@Valandil: az mégsem járja, hogy 45 éves, egészséges férfiemberek nyugdíjat húzzanak.

Ha egy tűzoltó elér egy bizonyos korhatárt, adjanak neki olyan munkát, ami nem igényel tökéletes fizikai kondíciót.

Tűzvédelmi ellenőrzés, irodai munka, tűzvédelmi oktatás, mittudomén.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.18. 09:03:52

@devuscka:

"Úgy tűnik, mindegy nekik mi történt/történik az országban, csak a maguk kiváltsága meg legyen." --- írja.

„Sok részérdek sérül azért, hogy a közérdek összességében érvényesüljön.”

Tudja (emlékszik még) ki mondta ezt?

magyarido.blog.hu/2009/09/19/az_esemenyhorizonton

ü
bbjnick

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2011.04.18. 09:07:13

Teljesen egyetértek a cikk végkövetkeztetésével. Nem tudom, milyen sötét múltból ered ez a differenciálatlan elbírálás (lásd még orvosok, tanárok vs. seggmeresztő unott nénik az okmányirodában), de ezzel a múlttal ideje lenne leszámolni.

tevevanegypupu 2011.04.18. 09:15:53

@bbjnick:
(:
Fidesz-szavazo vagyok de nem fidesz fan. A fidesz szamtalan intezkedeset es megnyilvanulasait, kommunikaciojat, Orban szemelyes politikajat (tobb esetben) sem helyeslem. Abban is biztos vagyok, hogy a ketharmadot nem sajat erdemeik miatt kaptak es hogy ettol a ketharmaddol kisse elszallt veluk a madar. A valtoztatasok szuksegesek, de ezeket a valtoztatasokat azok sem helyeslik vagy visszautasitjak - mert sajat borukon is erzik a nem eppen kedvezo hatast- akik egy eve meg lelkesek voltak. Egy ev meg keves annak megitelesere, hogy az intezkedesek, torvenyek valojaban melyik iranyba viszik az orszag gazdasagat -ugy tunik ez a legfontosabb szempont - es mennyire hatnak majd az emberek hetkoznapi eletere, lelkivilagara. Ez utobbi kisse hatterbe szorult. Valoszinu az is, hogy tulzottan radikalis hatarozatokat nem mernek hozni - ciganykerdes, elszamoltatas - ennek megakadalyozasara az ellenzek kezeben tulsagosan eros fegyverek vannak, nemzetkozi kapcsolataik jobbak, s liberalis pofajuk nagyobb. A kdnp-fidesz koalicio is kisse megosztotta valt eppen ezert, mivel a kdnp javaslatait a fidesz nem minden esetben tudja vagy meri elfogadni. Kedvelem oket, Semjent es Harrachot kulonosen es remelem, ha veget ert az EU elnokseg idoszaka, sokkal intenzivebben es hatekonyabban tudnak majd foglalkozni azzal - fidesz es kdnp egyetertesben -amit a valasztasok ideje alatt igertek. De azt is tudatositani kell, hogy ezek az evek nem a kanaan evei lesznek..

tevevanegypupu 2011.04.18. 09:18:01

@devuscka:
"A szocikkal nem mernek újat húzni?"

Nem mertek. Az a lovasroham, gumilovedekes tamadas, vizagyuk es a letartoztatasok, a rendorsegi banasmod erosen lecsokkentette a tuntetes iranti igenyeket Gyurcsanyek alatt..

Valandil 2011.04.18. 09:27:40

@jan: Nincs annyi adminisztratív munkakör, hogy minden tűzoltó irodában dolgozzon 45 éves kora után. Több ismerősöm/barátom tűzoltó (harmincas éveikben járnak), és a löketszerű stressz (riasztás) alaposan kikészíti őket - utána a tűzoltás/műszaki mentés "csak" szimpla fizikai terhelés. Ha nem a szívük mondja fel a szolgálatot (45 éves korukig), akkor majd az idegeik.

Charlie Chan 2011.04.18. 09:38:31

Csak egy lehetséges megoldás: a nyugdíj helyett kapjanak mondjuk két év fizetett szabiz, utána dönthessék el, hogy visszamennek-e melózni, vagy elmennek máshova. Újabb tíz év múlva ismét. A megoldás megkeresése csak akarat és tárgyalás kérdése. A mindent vagy semmit helyzet csak konfliktushoz vezethet.

jan 2011.04.18. 09:43:37

@Valandil: meg kéne nézni, nálunk normálisabb országok hogy csinálják ezt, mihez kezdenek a 45 éves tűzoltókkal...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2011.04.18. 09:50:28

Szerintem beosztás alapján lehetne ezt a dolgot kategorizálni, súlyozni. Ahogy a poszt írója is írta rendvédelmen belül óriási különbségek vannak, miért nem lehet kidolgozni egy olyan rendszert amelyben bizonyos beosztás, szolgálati hely meg egy rakat olyan tényező amire én nem is gondolhatok mert nem vagyok bennfentes, szóval ezek alapján súlyozni hogy ki mikor mehet nyugdíjba. Az aki életében nem szívott, mert protekciós, jól helyezkedett stb. stb. az dolgozzon tovább, az aki meg 20 évet folyamatosan készenlétben töltött, 12 órákat dolgozott túlóra kifizetése nélkül, akinek megígérték hogy a kifizetetlen túlóráit majd "lecsúsztathatja" de ember hiány miatt ez gyakorlatilag nem lehetséges (tűzoltók, rendőrök többsége) , nos az kapja meg a lehetőséget a korkedvezményes nyugdíjba vonulásra. A bírókról csak annyit hallottam jogász ismerősöktől, hogy aki végképp alkalmatlan bármilyen normális munkavégzésre a versenyszférában nos azokból lesznek bíróságon dolgozó emberkék, nem a legügyesebbek.

VIII. Nagyapó 2011.04.18. 09:55:23

@Valandil:

Nem ugyanazt kell csinálnia.

De ettől még miért kellene nyugdíjba mennie? Az olimpiai bajnokainkat sem nyugdíjjazzuk 35 évesen, oszt csak megélnek valamiből...

VIII. Nagyapó 2011.04.18. 09:58:57

@Valandil:

Akkor kereshet máshol is - elég kevés emberre jellemző, hogy az első munkahelyéről megy nyugdíjba.

Esetleg tényleg kaphat kiemelt álláskeresési járadékot, vagy valami átképzési támogatást pár évig.

Hattory Hanzo 2011.04.18. 10:06:41

Egyrészt abban az országban, ahol a nemzetközi repülőtér új neve miatt utcára lehet kerülni, ott valahol érthető, ha maszkban nyitnak tűzcsapokat. Másrészt speciel a tűzoltók követelnek egy olyan járandóságot, amit évekkel ezelőtt megítélt nekik a Legfelsőbb Bíróság, csak baromira nem szeretné nekik kifizetni senki, az előző kormány megígérte, és nem fizette ki, a mostani már nem is ígéri meg, illetve egy pajkos ötlettől vezérelve az önkormányzatok feladatának tartja a kifizetést.

Valandil 2011.04.18. 10:25:58

@VIII. Nagyapó: Persze, ha lenne munka. De nincs.
Amúgy eléggé speciális szakismeretekkel rendelkeznek, ami nem feltétlenül piacképes - bár a maga helyén igenis szükséges. Természetesen jó magyar módra ez sincs anyagilag elismerve. Semmi gond, legfeljebb nem lesznek tűzoltóink. Na és?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.04.18. 10:36:06

Kálmán, ez nem a te világod. Rugdosd inkább azokat, akik nem tudnak visszarúgni. A rendőrök és a tűzoltók vissza tudnak. És akkor megint itt fogsz sírni a blogon, hogy bántanak.

Emiksz 2011.04.18. 10:52:41

emiksz.blog.hu/2011/04/18/32_rovid_tortenetek

"- Elázik a pincém, ökrök! És ha meg épp most lesz tűz? Mit kezdenek a tűzoltók, ha...
- Hát akkor majd eloltjuk. Mi vagyunk a tűzoltók, keziccsókolom. Kér egy füstgyertyát?"

2011.04.18. 11:02:20

@tevevanegypupu: A tűzcsapnyitogatás simán belefér. Legalább szakember végezte. Ne legyetek sznobok!

VIII. Nagyapó 2011.04.18. 11:09:55

@Valandil:

Ha kínálat van, előbb-utóbb lesz munka is. (A válság sem tart örökké.)

Ez az, amit a régiós országok mintha jobban felismertek volna nálunk. Ahol - pl. a rendszerváltás után - a magas munkanélküliségre nem az volt a válasz, hogy küldjünk mindenkit nyugdíjba, ott mára jóval többen is dolgoznak, mint nálunk...

VIII. Nagyapó 2011.04.18. 11:25:57

@bz249:

Jogos, bár nyugdíjnak azért nem nevezném: senki nem mondja, hogy a járadék munka helyett van :-)

Akkor módosítsuk általában véve sportolókra.

igaz szó 2011.04.18. 12:06:35

NEM! NEM NEM!!
Elég VOLT!!!
EZ NEM EGY DEMOKRÁCIA!
Ez már egy önkényuralmi elnyomás!!
ÉBREDJ MAGYORSZÁG! MIG NEM KÉSŐ!!
MILLIÓK KÖVETELJÉK A DEMOKRÁCIA visszaállitását!! Mert rabszolgák leszünk saját országunkban!!
EZT AKARJUK!!! NEM NEM EZT NEM!

bz249 2011.04.18. 12:18:16

@VIII. Nagyapó: oke legyenek akkor sportolok. Viszont azt meg az abszolut uzleti alapu sportoknal* is lehet latni, hogy az aktiv sportolas utan van kivezeto csatorna a kulonfele edzoi/sportvezetoi allasokba. Fogalmam sincs, hogy van-e ennek megfelelo allas a tuzoltosagnal. (A rendorseg nyilvan egy masik eset, mert ha hinni lehet a kulfoldi filmeknek, ott azert mindig akad egy-ket idosebb rendor az orson, tehat valamire csak jo).

*amibol mar az aktiv korszakban sem lehet megelni, azoktol a sportoktol most tekintsunk el, azt ugyis csak hobbiszinten uzik

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.04.18. 12:22:13

@tevevanegypupu: Szerintünk nem igazán méltányos a 2006-os brutális állatokat a tűzoltókhoz hasonlítani. A locs-pocs meg a füstbombák az égvilágon senkinek nem ártottak.

devuscka 2011.04.18. 12:29:09

@bbjnick:
Megint talányokban beszél.
’Kavarja, vagy nem kavarja?’ ,-)

Egyébként a felvetésére minden oldalt rá lehet húzni. (Témánk szereplőit.)
Ha az elérhetőség (itt sikeresség) horizontjára gondol: úgy tűnik egyenlőre mindkét fél ott topog, de közelebb nem jut a célhoz. Főleg most, hogy eszkalálódik a "háború". Ellenőrzések itt és ott. Adok-kapok van mindkét oldalon, ahelyett, hogy leülnének megegyezni. Még nincs kész a tervezett, érdemes tárgyalni. Ám úgy látszik, valakiknek nem érdekük ez, fontosabb a 'sorozatos' tüntik szervezése. (al'a gyurcsány)
Nem akarom a kormányt mentegetni, mivel nem tudom milyen 'háttér' munka folyik a minisztériumokban, de azt látom, hogy gyakran hangoztatják az ellenzők, hogy nincs egyeztetés, aztán kiderül, hogy van.(cska esetleg nem akarnak megjelenni rajta, mint az ’alkotmányozáson’) Ez sokakat nem zavar és mondják újra, változatlanul a mantrájukat.

Bloodscalp 2011.04.18. 12:32:57

Kedves Gergely!

Egészen lefelejtettél olyan dolgokat hogy a kis főnököd egy demagóg pöcs volt mikor levélben "kiállt" a tűzoltók mellet ellenzéki vezérként most pedig nagy ívben szarik a fejükre, nyílt levelek nélkül is lehet tudni hogy áll a rendőrség katonaság, még jó hogy mellettük nem szolidarittot

devuscka 2011.04.18. 12:33:29

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Nem rendvédelmis tünti volt? Vagyis rendőrök is voltak ott.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.04.18. 13:11:19

@devuscka: Persze, voltak rendőrök is, de ők nyugiban voltak. A tűzcsapokat a tűzoltók nyitogatták (és a szolgálatban lévő rendőrök zárták el). Az akciók egyébként nem a kormány ellen, hanem a kormány egyes intézkedései ellen irányultak, s talán a gój motorosok jelenléte is jelzi, hogy itt nem valamiféle gyurcsányista megmozdulásról volt szó.

Google 2011.04.18. 13:12:55

'Pedig mi a francban tüntessenek a tűzoltók, pizsamában?'
És miben tüntessenek a gárdisták - ma már polgárőrök?
Mentsd csak fel egyiket, jön a másik is.
Annyira bátrak, hogy csak egyenruhában, gyengébb esetben olyan egyenruhában, mely eltakarja a képüket, hogy ne legyenek azonosíthatóak, tudnak csak tüntetni. Mit tüntetni: tűzcsapokat nyitni, füstbombákat dobálni.
Vállalja csak mindenki a képét, ne takarja el/legyen azonosítható, az többet nyom(na) a latba!
Amit Gyurcsánytól álmukban sem mertek volna kérni, követelni, az jutott most az eszükbe?
Sokan vannak így vele.
Az is érdekes momentum az Egy Igaz Demokrata Chartások történetében, ahogyan ma annak helyeselnek, ahogyan ők újságírókat, bírókat, ügyészeket fognak majd megbüntetni annak idején, a demokrácia még nagyobb dicsőségére. Nesze neked ilyen-olyan szabadság!

Google 2011.04.18. 13:22:58

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

A gój motorosok kiben/ mibenléte annyira egyértelmű lenne?

@tevevanegypupu:

Magából a Fidesz beszél. Bevallom: belőlem is.
Magunktól nem lennénk képesek önálló, még inkább :független véleményt kialakítani. Vagy ha mégis, és az egyezne a Fidesz véleményével, az csak a véletlen műve lenne. Mert mi szándékosan, tudatosan nem is szavazhattunk izé... erre. Meg lettünk zavarva. Fel lettünk hergelve. Satöbbi.

Google 2011.04.18. 13:29:49

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Megint a jobbikos érvelés: egy pofon sem csattant el (csak a fekete ruha ne lenne!) - ők így írják le a locs-pocs, füstöt.
Akkor éljenek is vissza a lehetőségeikkel, ha már van nekik?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.04.18. 13:33:32

@Google: "És miben tüntessenek a gárdisták - ma már polgárőrök?" Tőlünk speciel a gárdistákok is tüntethetnének egyenruhában, sosem helyeseltük az egyenruha betiltását. De azért az önjelölt gárdisták egyenruháját ne keverjük a tűzoltókéval.

"A gój motorosok kiben/ mibenléte annyira egyértelmű lenne?"
Ebben igazad van, tényleg nem annyira egyértelmű.

"Amit Gyurcsánytól álmukban sem mertek volna kérni, követelni, az jutott most az eszükbe?"
Gyurcsánynak nem volt bátorsága megnyirbálni a korkedvezményes nyugdíjat, ami most a legfájóbb pont.

devuscka 2011.04.18. 13:46:08

@Google:
A goj inkább jobbik? (Nagymagyarországos dzsekik) Nem egyértelmű.
-
Azért nincs egyedül.
Ha a mandarin világból nézzük: nagy a nyomás. De azért szakszervezetis tüntiket leszámítva(az sem volt eget rengető, csak feltűnő a balhé miatt), nem egy 'jelentős' mennyiségű tömeg volt látható egyik helyen sem.
Ráadásul még átfedések is voltak. :-)
Pár ezer ember. Pedig volt 'milla'- (ez a legnagyobb bukta? Elég hamar. ) Charta( szokásos) lmp (picivel több mint a szokásos, de hát nagyon gyurtak rá)
Annál többen sétáltak, bringáztak, élték az életüket.

Valandil 2011.04.18. 13:51:50

@Google: "Annyira bátrak, hogy csak egyenruhában, gyengébb esetben olyan egyenruhában, mely eltakarja a képüket, hogy ne legyenek azonosíthatóak, tudnak csak tüntetni. Mit tüntetni: tűzcsapokat nyitni, füstbombákat dobálni." - Mivel "demokratikusan" meg lett fenyegetve az állomány, hogy aki tüntet az repül, ezért többen beöltöztek.

Google 2011.04.18. 13:52:13

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

A törvényesség híve lennék. Ha nem megengedett a gárdista egyenruha, ne használják, ne félemlítsenek meg vele embereket, közösségeket.
Bár most kinevezték magukat polgárőröknek, hát ez sem volt egy katolikus húzás a részükről. Ami szerintem jól látszik, egy problémából akar hasznot húzni a Jobbik. Meglátjuk, mekkora sikerrel.
Ami pedig a tűzoltókat illeti: vagy legyen azonosítószámuk, és akkor eltakarhatják az arcukat, vagy ne takarják el.
Az egyenruha ne legyen mentség, ne legyen maskara, amiben elbújunk.
A problémáikról pedig egyeztessenek a kormányzattal, így megy ez.

minőségi_troll 2011.04.18. 14:11:29

a tanulás és munka elől

KORKEDVEZMÉNNYEL segélyezett LAKTANYAI FASZVERÉSBE SUNNYOGÓ DE POFÁTLANUL KÖVETELŐZŐ

EGYENRUHÁS CSŐCSELÉK

dugja fel magának a gumiobotját meg a locsolócsövét

VIII. Nagyapó 2011.04.18. 14:17:26

@bz249:

Hát nem tudom; teljességgel szubjektív becslésem alapján amennyi játékos elfér az edzői állásokban, annyi rendőrnek, katonának vagy tűzoltónak talán még találnak kímélőbb munkát is.

A kérdés továbbra is az: miért ne lehetne a 40 éves tűzoltóból kiváló taxisofőr, villanyszerelő, biztonságtechnikai szakember vagy akár bolti eladó? Miért nem luxus, hogy átképzés helyett nyugdíjba küldjük őket?

Harcimaci 2011.04.18. 14:28:40

@Google: A 2006 őszi tüntetéseken miért is takarták sokan az arcukat? Ja,hogy nekik lehetett? Pedig őket nem fenyegette meg a parancsnokuk fegyelmivel meg kirúgással.

bz249 2011.04.18. 14:44:07

@VIII. Nagyapó: azert nem csak vezetoedzo van egy csapatnal, hanem kismillio masik segededzo, ifiedzo... stb. Szoval a jatekosok nem elhanyagolhato hanyada vegul megiscsak sportteruleten marad.

"A kérdés továbbra is az: miért ne lehetne a 40 éves tűzoltóból kiváló taxisofőr, villanyszerelő, biztonságtechnikai szakember vagy akár bolti eladó?"

Lehetne, csakhogy a tuzoltopalya egyik elonye, hogy negyven evesen nyugdijba lehet menni belole. Ha ugy tetszik ez egy cafeteria szolgaltatas, es a tuzolto palyat valasztok ennek tudataban mentek erre a teruletre. Altalaban nem noveli egy palya vonzerejet, ha a cafeteriat leepitik. Ha ehhez hozzavesszuk, hogy ezen a teruleten is letszamhiany van (es akkor a letszamhianybol eredo minosegi gondok felett nagyvonaluan at is lephetunk).

Legalabbis en ezt a melyebb problemat latom az ugy kapcsan.

Passato Prossimo 2011.04.18. 15:24:24

valóban hatásos tüntetés volt
gyurcsány-lmp sehol nem volt hozzájuk képest

látszott elég nagy az elégedetlenség a különböző kollektívákban

és valóban arccal neki rohanni a fegyveres testületeknek nem kis baromság

annyit szidtam az előző kurzust a fűnyíró elv miatt

ez a rossz hagyomány továbbélni látszik ebben a kérdésben

egyik kedvenc slágerem a témában
1990ből az anyátoktól

www.anyatok.hu/Albumok/Erdo/08%20-%20oregasszony.mp3

Google 2011.04.18. 15:41:44

@Valandil:

Értem én, és méltányolom is, hogy most tüntetnek. Azt még jobban méltányolnám, ha eddig is ezt tették volna, mert okuk lett volna rá. Ott van mindjárt a túlórapénz, ha más nem is.
Tudom, a rendőrök is részt vettek a tüntetéseken az elmúlt nyolc évben, csak valahogy legtöbbször szemben álltak velünk. És érdekes, akkor is be voltak öltözve, az azonosíthatatlanságig.

@Harcimaci:

Október 23-n láttam ilyen arcukat eltakaró valakiket sodródni a Deák tér felől - róluk derült ki később, hogy éppen terelték őket valahonnan, és éppen az Astoria felé. Nem vagyok híve a bújócskának, aki tüntet, vállalja az arcát, nem olyan nagy szégyen az! LMP-sek is megkéstek a karnevállal, mint vendéglősök a torkos csütörtökkel!

VIII. Nagyapó 2011.04.18. 17:56:03

@bz249:

Én meg csak azt mondom: igencsak pazarló módja ez a cafeteria-fizetésnek.

bz249 2011.04.18. 18:19:36

@VIII. Nagyapó: nem vitatom. Valoszinuleg ez is egy ugyanolyan "cafeteria", mint a szinten sokat emlegetett orvosi halapenz. Nem volt penze az allamnak, aztan helyette ilyen izek vannak. Ami termeszetesen hosszutavon rossz (csakhogy a penz meg tovabbra sincs meg, amivel kompenzalni lehetne).

Tündér_Lala 2011.04.18. 18:34:19

@bz249: Többek között itt van a kutya elásva.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.18. 20:47:22

@Bobojsza: Nem látom, hogy ettől ez még miért is ne volna bolsi tempó.

hajrámagyarok 2011.04.18. 21:47:35

A fizetésünket akarják emelni cserébe, hogy 57 évről 62 évre emelik a nyugdíjkorhatárt. (kb. 40 évesen csak egészségkárosodás miatti szolgálatképtelenség miatt mehetek el nyugdíjba. Ettől fiatalabban ha lerokkanok kib.....k az utcára) Ennek a rendszernek a felszámolásával 3 milliárdot spórol a kormány évente-állítása szerint... ha ebből fizetést emelne fejenként kapnánk nettó háromezret havonta. Ennyit érünk? Ha ez megtakarítás, hottentotta néger legyek!! Miközben folynak mindenfelé a tízmilliárdok havonta, mindenféle zsebbe.
Jaaa... örüljetek, hogy a 83 ezer (!)forintért életeket mentő elkeseredett tűzoltók tiltakozását megúsztátok néhány kinyitott tűzcsappal... húsz éve azt ígérgetik a kormányok, hogy majd!! Jön a kánaán, csak még tűrjetek egy kicsit, és megint elvettek valamit... Húsz éve egy vezetőm bejárónőt ígért nekem, akkora lesz az illetményem, három éven belül! A bolsizást visszautasítom!! Egyik bajtársam sem balos, Gyurcsányt még mindig jobban utáljuk Orbánnál, egyenlőre...

hajrámagyarok 2011.04.18. 21:58:00

@jan: elmennek nyugdíjba pl. Szlovákiában és Lengyelországban 33 évesen akár, 350 eurós alanyi jogon, nem pedig egészségkárosodás után mint nálunk, 100 ezerért, negyvenévesen.

Altaïr 2011.04.18. 23:25:24

@Valandil: Na, előjött a felsőbbrendűségi érzés?

62(65) éves kőműves
62(65) éves tanár
62(65) éves beteghordó
62(65) éves gyári munkás
62(65) éves kukás
62(65) éves szociális munkás
62(65) éves kamionsofőr
62(65) éves nővér
62(65) éves autószerelő

alojsa.szkvorcov 2011.04.18. 23:29:06

nem éppen korrekt az ökofiatalozás, hiszen olyanok amilyenek, de őket egyik párt sem fizeti. Ezt a blogot, ahogy a szerzőt is a Fidesz honorálja...

Bell & Sebastian 2011.04.19. 00:05:08

Olyan ari volt, amikor rinyált egy bírónő, hogy most vettek nagyobb lakást, tíz évre előre kiszámolt részletre és ha most ugrik a beosztás, miből fizessen?
Amiből a többi hárommillió!

Ez az egyenruhás tünti leginkább egy Y.M.C.A. -hepajra hasonlított. Se rend, se fegyelem, se szervezettség, se erő! És ennyit is ér, mint egy buzifeszt.

bz249 2011.04.19. 00:30:45

@Bell & Sebastian: A biroi kar lefejezese az Orban-kormany masodik legjobb huzasa volt (vagy ha nagyobb sulyt adunk a stilusnak, akkor magannyugdij-penztarak felszamolasat nem lehet az elso helyre tenni)... azonban a tuzoltok azt hiszem nem a minosithetetlenul szar munkat vegzo reszebe tartoznak az allami szferanak, szoval oket kar bantani.

Bell & Sebastian 2011.04.19. 00:45:29

@bz249: Talán az a baj, hogy egészségtelen a struktúra. Nálunk gazdagabb helyeken az önkéntesek lényegesen nagyobb szerepet vállalnak a nagy egészből.
Én még elégedett tűzoltót egyet sem láttam, de setétet -engedélyeztetéseken és átvételeken, ezzel szemben- legalább jó sokat!

Igaz, minél több plecsnyije van, annál kisebb a valószínűsége, hogy mászott már fel tolólétrán.

alojsa.szkvorcov 2011.04.19. 00:54:27

@Bell & Sebastian: a hozzászólásodból süt, hogy fogalmad sincs, miről is szól a nagybetűs tűzoltói hivatás. Akik feljebb jutottak a ranglétrán, ebben a zárt rendszerben, jellemzően nem aktatologatók voltak. Halkan jegyezném meg, hogy a felmérések szerint a társadalom körében a tűzoltók az egyik legmagasabb bizalmi index-szel rendelkeznek.

Különben jó lenne, ha az ezen a blogon publikáló ingyenélő bölcsészek végre befognák, és elhúznának dolgozni. :)

alojsa.szkvorcov 2011.04.19. 01:00:58

@bz249: bocsánat ez vicc? Csak remélni tudom, hogy igen. Szabad egy kérdést? Neked volt, valaha is magánnyugdíj-számlán pihenő megtakarítása? Vagy csak örülsz, mint majom a farkának, mert a többiek kárán lesz (?) nyugdíjad. Abból, amit a többiek helyetted befizettek!

(Különben mondhatsz bármit: normális ember nem örül az MNYP-államosításnak. Illetve igen, ha semmi vagy a béka segge alatti megtakarítása-befizetése volt.) Tehát, aki örül, annak semmije sem volt :)

Na persze, az itt jellemzően irkáló megélhetési bölcsészek, qrvára boldogok, jellemzően lóf@sz megtakarítással. :)

Bell & Sebastian 2011.04.19. 01:28:19

@alojsa.szkvorcov: Akkor csapjunk a lecsóba! Ostoba seggfejek milliós károkat okoznak a hozzá nem értésükkel, és osztják az észt a mérnök uraknak.
Ez idáig allrigt, megszoktuk, minden szaghatóság ilyen. Most jő a csavar!

Eljő az ííígazság pinanyalatja, a Nagy Szent Műszaki Átadás! És hopp, eszébe jut még számtalan, szebbnél szebb gondolat -kissé kurvára átrajzolva a pecsétes, egyeztetett, szakvéleményes tervet, nyolc napon belül, mert üzemelésgátló és így tovább, danója az ékesszóló irgumburgum mostazonnal-, de az idő szalad.

Namost, van ami gyógyíccsa esztet, van az az összeg, de előre ám!
(tisztelet a kivételnek, ha van, jelentkezzen önkény, ha nincs, hallgasson ökörre)

hoyanta 2011.04.19. 05:37:27

@jan: na atán mi lenne az a munka? Ma már egészséges fiatal emberek sem kapnak irodai munkát...Aztán pont ott ahol az állomány un. vonuló? Badarságokat írsz. Egy 45 éves tűzoltó, rendőr vagy katona már sajnos nagyon nem egészséges. Munkája során akkor fizikai tehernek van kitéve a tűzoltóknál a vegyszerekkel terhelt égéstermékek stb hatásainak hogy a legtöbbjük örül ha ezt is megéri hidd el.

minőségi_troll 2011.04.19. 06:52:14

@hoyanta:

ez csak egy széles körben terjeszteni igyekezett HAZUGSÁG:
"Egy 45 éves tűzoltó, rendőr vagy katona már sajnos nagyon nem egészséges."

A fenéket.
Én személyesen ismerek olyan katonát, aki szolgált pl. mozambikban a 90-es években, 58 évesen még kiküldték egy évre Afganisztánba.

csi szi 2011.04.19. 07:59:33

@hoyanta: Van biztos ilyen, de általában leszerelnek valami kitalált vagy kis egészségügyi problémával, aztán nyugdíjasként elmennek feketén dolgozni.
Pl. leszerel, mert "fáj a lába", aztán biztonsági őr lesz olyan helyen, ahol 16 órát kell állnia szinte egyfolytában (ez nem kicsit igénybe veszi a lábat, ismerek olyat, akinek szarrá ment a bokája ettől).

hoyanta 2011.04.19. 08:17:11

@minőségi_troll: mondom badarság, és is ismerek sokat közülük.))) mesterségesen gerjesztett ellenszenv nem veszed észre, mentek utána mint a birkák, csakúgy mint a romákkal zsidókkal akárkikkel szembeni. Ha az ország a jobboldal szerint bajban van akkor mindíg ezt veszik elő és vetik koncnak a a nép elé ha kenyeret nem tudnak vetni csakúgy mint annó Rómában a cirkusz feledteti az éhséget....
Javaslom gondolkozz el ezen (ja én végigcsináltam 27 évet, nem mehettem külföldre, nem sztrájkolhattam, nem olt sem ünnep sem hétvégi bevásárlás csak ügyelet, készenlét stb. belerokkantam nem kicsit, és még nálam a testületbőúl számosan sokkal többet is vállaltak.) Akinek kétségei merülnének fel csak azt mondom csinálja végig utána pampogjon. Attól neked egyébiránt nem lesz vastagabb a vaj a kenyereden amit tőlük el kiánnak venni. Attól még sokan maradnak adócsaló vállalkozók stb, mert a legkönnyebb a látható jövedelemből eenni mig a láthatatlanból telik csak bömösre meg merdzsóra...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.19. 08:19:36

@hajrámagyarok: Mindenben igazad lehet, egyet kivéve. Tűzcsapokat nyitogatni, álarcban arcoskodni, és az egész után nem felelősséget vállalni, hanem pofátlanságokat nyilatkozni az bizony undorító bolsevik tempó. Ami, gyk. nem bal-jobb függő ügy.

hajrámagyarok 2011.04.19. 08:56:37

Az 58 évesen Afhanisztánba elküldött katonaismerős valószínűleg szakértő, vagy irodás. Azért küldenek nyugdíjba, mert kettő egymástól független orvosszakértői bizottság egészségkárosodás miatt - kizárólag 25 éhbérért leszolgált év után- alkalmatlannak nyilvánít. Számoljunk! 20 évesen kezdi, akkor45 lesz. Emeld fel a illetményünk, javítsd a körülményeinket és még fél lábbal is szolgálunk Téged! Ha nem tudsz segíteni, akkor meg ne fanyalogj, szerinted hova tesznek, ha alkalmatlan leszek? Az irodán nincshely mert nincs pénz a létszám növelésére. Megtettük ésmehetünk!?

hajrámagyarok 2011.04.19. 09:07:23

Bolsevik tempó amit Pintér csinál velünk... A pofátlan arroganciája... A fenyegetései. Meg a vagyonnyilatkozatában a többszázmilliós tételei közt feltüntetett 136000 szolgálat nyugdíjával. No comment.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.19. 10:43:42

@hajrámagyarok: Fingom sincs, mit mível veletek Pintér. Ha nem tévedek, a tűzoltóságok túlnyomó többsége önkormányzati, ergo a belügyér nem túl sokat tehet veletek. Ettől még lehet bolsevik a tempója, fasztuggya. Hanem a vagyonnyilatkozatost megint nem értem, mitől bolsevik tempó az, hogy valaki eleget tesz a törvénynek, nyilvánosság elé tárja, mije van, és ezek között a törvény által előírt nyugellátását is feltünteti?! Inkább az a proli tempó, ahogy más, sikeresebb ember pénztárcájában demagóg hevülettel turkálsz.

hajrámagyarok 2011.04.19. 13:15:42

Kicsit nem figyeltél, talán a demagóg lendületem miatt... Pintér nyíltan-őszintén beírta a (korkedvezményes) szolgálati nyugdíját, amit most tűzzel-vassal el akarna vonni.
A zsebben kotorászást pedig ő műveli... Miért is vitatkozom én veled? Ha elveszik nem leszek hivatásos. Ennyi. Az állomány 40%-a így gondolja. Én is. Éhbérért nem döglünk meg. Viszlát!

hajrámagyarok 2011.04.19. 17:34:42

Most akart az érdekképviseletünk tárgyalni, de a hatalom nem tárgyal. Onnan jövök. 3 milliárdot spórolnának rajtunk, egyuttal 4 milliárdért nyomtatót vennének. A legalizált pálinka 8 milliárd kisés évente...
süti beállítások módosítása