Mindent szabad vasárnap!
2011. április 11. írta: zulik

Mindent szabad vasárnap!

  Jó régi issue ez a szabad vasárnap: kereszténydemokrata politikusok évek óta beszélnek arról, hogy mennyire be kéne tiltani az üzletek vasárnapi nyitva tartását. Harrachék nyilván úgy gondolják, hogy a Teszkó bezárásával mindenkinek jó lesz: az emberek majd templomba mennek meg kirándulni, vagy családi körben megnézik a Beethoven 26-ot. Szép gondolat, de azért kilóg a lóláb. Először is szögezzük le, hogy ez sem az a törvény, amitől az istenadta nép vasárnap délutánonként elkezdene vadászgatni ilyen úriasan. Én egyébként úgy tanultam, hogy azért kell elmennem templomba vasárnaponként, mert csak. Utáltam is. Ma már szívesen megyek, akkor, amikor akarok.

  Pontosan ehhez hasonló a Teszkó, meg a madaras Teszkó kérdése is: szép dolog, ha nem mész el vasárnap, értékválasztás szempontjából nyilván jobb is. De könyörgöm, hadd menjünk már el, ha úgy van! Tényleg nem szeretek vasárnap boltba járni, de amikor megérkezem Pestre vasárnap este, úgyis eszembe jut, hogy otthon hagytam a fogkefémet. Kéne venni, nem? De. És jogom is van hozzá. Mert én osztom be az időmet. És a finánctőkésnek is joga van 24/7 szivattyúzni a tőkét, az eladónak is joga van pénzt keresni és eltartani a családot. És a biztonsági őrnek is. Az ellátó személyzetnek is. És mindenkinek. Ugyanilyen jogunk van a hetedik napon valami jót csinálni, sétálni, sportolni, együtt nevetni, vagy elolvasni valami jó könyvet. A társadalom választ, nem feltétlenül mindenki jól, ilyen nem is lesz.

  Még egy fontos dolgot súgnék Semjén Zsoltnak: a családot nem az üresen árválkodó Aldi fogja megmenteni, hanem a ténylegesen jól működő közösségek. És azért nem  elhanyagolható szempont a társadalmi jólét sem. Mert ha a szociális tendenciák úgy mennek tovább, ahogy eddig, akkor a 13 éves kis galerik ugyanúgy szipákolják majd a kék Bondot a falusi patika oldalában, ugyanúgy előkerül néhány üveg igényes Lafieszta szombat és vasárnap este is, és aztán majd jön más is. Az agresszív apák ugyanúgy megverik majd az anyákat és gyerekeiket, ugyanúgy gurulnak majd részegen haza vasárnap is. A kilátástalanok élete ugyanolyan kilátástalan marad. Akinek pedig nincs munkája, maga is hamar kilátástalanná válhat.

  Ha ebben egyetértünk, akkor máris megnézhetnénk, milyen gazdasági hatásokkal járhat a szabad vasárnap! Ugye a kormány egymillió új munkahelyről beszél, de a szabad vasárnappal inkább még egyet ronthatnánk az amúgy sem túlságosan rózsás helyzeten.  A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint például a szabad vasárnap 20-25000 főnyi elbocsátással, valamint 250 milliárd forintos költségvetési lyukkal járhat.  Az MGYOSZ is a munkavállalók hetedének feleslegessé válásáról beszél. Jó, ezek nyilván a hazátlan internacionalista tőkések szavai, de azért megfontolandóak. 
A legfontosabb azt megérteni, hogy nem csak a kiskereskedelmi láncokról beszélünk, a vasárnapi kötelező csillezés például a call-centerezés nemes magyar hagyományait is padlóra küldheti, az ilyen cégek egyszerűen átpakolnak teszem azt Kolozsvárra, ahol magyar és román nyelvű munkaerő is van. Telefonos rabszolgának lenni ugyan nem jó – kb. három hónapig nyomtam – de egész egyszerű módja az egyetemisták pénzhez jutásának. Ráadásul nemcsak egyetemisták dolgoznak ilyen helyeken.

  Ebben a gazdasági helyzetben egyszerűen bűn tovább rombolni a versenyképességet olyan intézkedésekkel, melyek rövid távon mindenképpen rossz – a gyárosok katasztrofálisról beszélnek, kedves KDNP-seink meg nem csinálnak hatástanulmányokat – hatásokkal járnának. A vasárnapot fel lehet használni sokkal jobb dolgokra is, mint a plázázás, meg a vásárlás, de ezt azért elég nehéz kikényszeríteni a zsebpénz megvonásával. A kereszténydemokraták legjobb tudomásom szerint nem beszéltek hatásokról, de a cuki kis Jobbik természetesen továbbra is tartja a szintet az idiotizmus távolugróversenyében. Ők egyszerűen a boltosokkal fizettetnék ki a  vasárnapi zárvatartás költségeit. Szociálisan ez nyilván jobb, mintha a kasszást elbocsátanák, de vajon ezt ki fizeti meg? A költségek természetesen beépülnének a vizes zsemlébe, az ivójoghurtba, a vécépapírba és a Kőbányaiba is. Aztán ízlés szerint lehet menni hőbörögni, trollkodni.

  A legidegesítőbb a történetben persze az, hogy a KDNP-sek pontosan ugyanúgy viselkednek, mint három szétcsúszott zöld plusz két LMP-s. Mert lehet flesselgetni egyenlőségről vagy családi körről, haladásról vagy hazáról, kenderről vagy tömjénről is. Nem azt mondom, hogy ezek egyforma értékűek, hanem azt, hogy le kéne szállni a földre és nekiállni dolgozni. A törpe minoritásoknak is. Mert van min. A szabad vasárnapot meg spóroljuk meg magunknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr72816695

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Tesco-titok 2011.04.11. 17:57:56

Az a gyanúm, egyesek el akarják terelni a figyelmet a Gyurcsány-csomag vérverejtékéről. Mesterségesen keltett, görcsösen erőltetett hisztériával. A Magyar Gárda nem volt elég, most kitalálták mellé, hogy a hipermarket a mumus. Mert olyan félelmetes nag...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bz249 2011.04.11. 13:36:49

Miert is lenne kevesebb forgalom a boltban, attol hogy vasarnap zarva tart? Kevesebbet fognak enni az emberek, attol, hogy vasarnap nincs osanteszko? Vagy, ha vasarnap nincs bolt, akkor inkabb fogat se mosnak? Vagy mi lesz a kieso fogyasztassal?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.11. 13:57:12

Gyenge.

Vasárnaponként azért kell becsukni az üzleteket, hogy mindenkiben tudatosodjon: ez egy különleges nap.
Nem muszáj vallásos különleges napnak lennie, lehet "ma nem megyek a madarastecsóba, mert zárva van, a qrvaélet!" különleges nap is.

Tudni illik, az ünnepnap fogalma különbözteti meg az embert az állattól.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2011.04.11. 13:58:25

A felvetés célja nem az volt, hogy a bolti dolgozók tudjanak normális vasárnapi életet élni?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.11. 14:00:02

Az ellenérvek pedig gyengék: az igények nyilván nem fognak változni attól, hogy 6 nap alatt kell elintézni a vásárlást. (Ha mégis, akkor az nem valós igény volt, jobb is ha változik, mert csak torzította a piacot.)

Ha ezt az igényt, kevesebb munkaórával ki lehet elégíteni, akkor ez jó! Olyan embereket bocsájtanának így el, akiknek a munkája haszontalan volt, ld gyáron belüli munkanélküliség.

Ez a gazdaságnak jót tesz, akkor is ha rövidtávon rossz annak, akit kirúgnak.

bz249 2011.04.11. 14:02:21

@TaTa86.: "Ha ezt az igényt, kevesebb munkaórával ki lehet elégíteni, akkor ez jó! Olyan embereket bocsájtanának így el, akiknek a munkája haszontalan volt, ld gyáron belüli munkanélküliség. "

Sot egy kulonlegesen draga gyaron beluli munkanelkuli volt (merthogy ugye vasarnapi potlek is van).

GGG77 2011.04.11. 14:04:12

Azért az megfontolandó, hogy érdekes módon az olaszok, németek vagy osztrákok tudnak élni vasárnapi bevásárlás nélkül is.
Nem sok épkézláb ötletet hallottam a kormánypártok részéről az elmúlt évben, de ez speciel annak tűnik.
Kevesebb lesz a forgalom? Miért!? Aki most vasárnap vásárol be, az többé nem fog enni, mosakodni, takarítani, öltözködni, stb?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.11. 14:04:13

Röviden: egy darab munkahelyet se veszélyeztessünk kissé ideológiai elvek miatt, főleg ebben a gazdasági helyzetben, az egymillió új munkahely kormányzata idején. Ausztria megengedheti magának a zárva tartást. Itthon mindenki örüljön, akinek van munkahelye... A többi pedig mindenki személyes dolga: ki hogyan üli meg a vasárnapot. Az egykori vásárnapot, khm.

zsommand 2011.04.11. 14:06:23

"De könyörgöm, hadd menjünk már el, ha úgy van!"

És általában úgy van!:)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.11. 14:07:20

@bz249:
Ez a része szerintem is hibás a vasárnapi munkavégzés szigorítását ellenzők érvelésének. A nagy boltok vasárnapi bezárása legfeljebb átütemezi a vásárlási tranzakciókat, de nem hinném, hogy érdemben hatna a fogyasztásra.
A gyárak vasárnapi műszakjainak megszűnése viszont valóban okozhat érdemi visszaesést a gazdaság teljesítményében.

bz249 2011.04.11. 14:15:25

@TuRuL_2k2: van olyan gyar, amelyik vasarnap termel es nem folyamatos muszakos (uveggyar, vaskoho, olajfinomito, eromu...stb)?

rognork 2011.04.11. 14:15:48

nincs vasárnapi pótlék hiszen megkapja a pihenőnapot máskor.

"k" (törölt) 2011.04.11. 14:17:32

@rajcsányi.gellért (ergé): mikor megnyílik a teszkó a lakótelepen, pár kis üzlet lehúzza a nemlétező rolóját. gondolom fordítva is működik.

Viktus 2011.04.11. 14:17:57

Ez a vasárnapi hanta amit a KDNP végképpen durván benézett elég csak a szó eredetére gondolni ...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.11. 14:18:21

@bz249:
Igen, szerintem pl. a nagy autó- vagy elektronikai gyáraknál vasárnap is dolgoznak, ha sok a megrendelés.

bz249 2011.04.11. 14:19:47

@rognork: de van, legfeljebb a bolt igazgatojanak nem szamit, merthogy o lehet rugalmas munkaidoben. Az ecceri dolgozonak viszont jar a vasarnapi potlek (amelyik nem azert jar, mert a heti 40 oranal tobbet kell dolgozni, hanem, mert vasarnap is... ugyanugy a delutanos es ejszakas potleknal sem szamit, hogy a delelott az meg szabad)

Viktus 2011.04.11. 14:19:53

@bz249:

Részben kiesnek a pláza népek bár a bibi leginkább a műszakok eltolizásánál van ami sok ezer ember munkanélküliségéhez vezet, és a számláló az egy millió felé eddig még erősen negatív ...

Téglagyári Megálló 2011.04.11. 14:20:15

"Én egyébként úgy tanultam, hogy azért kell elmennem templomba vasárnaponként, mert csak. Utáltam is. Ma már szívesen megyek, akkor, amikor akarok."

Innen még van egy lépés: szívesen menni, minden vasárnap. Ez sokaknak nehezen hihető, de lehetséges.

Viktus 2011.04.11. 14:23:37

@GGG77:

Na igen, de nem kell majd vasárnapi árufeltöltő józsi meg vasárnapi marika pénztáros, hanem inkább fizetnek egy kis túlórát pénztáros julinak, és annyi. Pár ezer ember pedig aki az utcára kerül még boldogan várhatja a segélyt fél évig aztán meg mehet max. éhséglázadni, mert melója nem lesz vidéken ...

bz249 2011.04.11. 14:24:13

@Viktus: vagyis a magyar kereskedelmi szektor borzasztoan pazarlo modon mukodik (ugyanazt a szolgaltatast joval nagyobb munkaero befektetese aran nyujtja). De akkor nem az lenne az erdekunk, hogy legyen egy hatekony kereskedelmi szektorunk?

(aztan valahogy elerni, hogy az osanteszko ne utalja haza az igy felszabadulo nyereseget)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.11. 14:30:03

@rajcsányi.gellért (ergé): Mégis milyen munkahelyet veszélyeztetünk???

Tudod mit? Emeljük fel a sorkatonaság létszámát 1millió főre! Mert nem engedhetjük meg magunknak ebben a gazdasági helyzetben a luxust, hogy 1millió munkanélküli legyen az országban!

Sőt! Adjuk ez az összes traktorunkat, ebből egyrészt bejön egy csomó pénz, másrészt rögtön teremtünk 1millió munkahelyet. Igaz semmivel nem fogunk azzal az egymillió emberrel többet termelni mint azelőtt, de a kormány betartotta az ígéretét.

Viktus 2011.04.11. 14:30:32

@bz249:

Kénytelen pazarlóan működni, ugyanis van olyan hülye szabályozás, hogy pl. a tescoban nem dolgozhat a nép heti 7x24-es műszakokban :P

Viktus 2011.04.11. 14:37:04

Egyébként egyszerűbb lenne felemelni pl. a vasárnapi munkálkodás bérezésének alaptételeit aztán, ha nyitva akar lenni a tesco legyen, de fizesse meg rendesen a dolgozó népet. Az államilag elrendelt zárás orbitális baromság. Ennyi.

Elftárs 2011.04.11. 14:40:16

@bz249: A megszakítás nélküli műszakban dolgozóknak nincs vasárnapi pótlék, egy másik szabad nap van cserébe a hét valamelyik másik napján. Annyi van, hogy az így dolgozóknak a délutáni pótlék 15% helyett 20, az éjszakai meg 40%. ÉS havonta kell legyen egy szabad szombat-vasárnap.
Pótlék csak a munkaszüneti ünnepekre jár(már 15, Húsvét, aug. 20, stb)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.11. 14:40:39

@Viktus: Nem. Az államilag elrendelt béremelés orbitális baromság. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.11. 14:41:12

@rajcsányi.gellért (ergé):
bazmeg! a vasárnapot meg kell tartani, mert keresztény ország lesz! gazdasági okokkal okoskodni, meg akkora büdös faszság, mintha azt mondanád, hogy menjen az egész egyház a picsába, mert csak a pénzt viszi ebben a helyzetben.
és igen. inkább néhány munkanélküli teszkóspicsa alemberné, mint a vasárnap méltósága.
persze a hollánutca majd megtelhet veletek tiltakozásul.

a szerző meg ne járjon templomba, mert a sátán szolgája.

Viktus 2011.04.11. 14:46:51

@TaTa86.:

Nem az bér minimumot határozza meg az állam, ha az nincs a multi még inkább megtehet bármit a sok kisemberrel csak azt nem érzékeled ... érzékelnéd értenéd. A baromság az, ha az állam hülye rendelkezéseivel elvesztik az emberek a munkájukat.

sronti 2011.04.11. 14:52:43

Poszt: +1
A vasárnapi kötelező zárva tartást, ha igazán a pihenőnap lenne a cél, akkor a kis boltoknál vezetnék be, mert ott kevésbé hatékonyan, több emberrel adnak el árút.
CBA+kisbolt lobbi+bigott vallásosak nagyon szépen egymásra találtak és próbálják átnyomni ezt a hülyeséget. Ha vasárnap Teszkózni szeretnék, mert másik napon nem érek rá, akkor miért ne tehetném meg?+@Viktus: kommentje.

bz249 2011.04.11. 14:58:28

@Elftárs: a kiskereskedelem egyelore meg nem ilyen. Ott van vasarnapi potlek.

Alfőmérnök 2011.04.11. 14:58:41

"A Tesco azon állítására, miszerint elbocsátásokra kerülne sor, ha vasárnap zárva kéne tartaniuk, a munkajogász úgy reagált, a Tesco így is 15-20 százalékkal többet dolgoztatja munkavállalóit, tehát ha a parlament elfogadná a KDNP törvénymódosítását, csak a törvényes állapothoz közeledne a jelenlegi munkapiaci helyzet."
mandiner.hu/cikk/20100512_vasarnap_zarva

homo apolitikus 2011.04.11. 15:00:39

Biztos csak a rég éhenholt szellem ír most, mert nyáron a bidesnácifasiszta Ausztriában nemigen találtam boltot vasárnap nyitva ... s biza, szombaton is jóval szűkebb volt a nyitvatartási idősáv.

Elftárs 2011.04.11. 15:11:48

@bz249: Pedig milyen jó lenne, nem kellene vacakolni holmi pótlékokkal:P Következő lépés lehetne a minimálbér eltörlése, mert az tarthatatlan, hogy heti 20 órára, fél minimálbérre kell bejelenteni a "rabszolgákat":P És még nem is említettem a diákmunkásokat, meg a munkakölcsönzés finomságait…
Viccet félretéve, ez van itt a fél periférián…

Viktus 2011.04.11. 15:14:08

@Alfőmérnök:

Ez komolyan segítene az elbocsátott embereken ... :P így kirúg egy adagot biza, és a maradék ugyanúgy többet fog dolgozni.

@homo apolitikus:

Én meg Ausztriában aztat láttam, hogy ugyanilyen árak mellett többszörös bérezések leledzenek. Mi lenne, ha lassan, de biztosan azt kezdenék már el végre másolni a sok okosság mellett ...

vav 2011.04.11. 15:16:47

Ha nincs vasárnap- vásárnap,nincs vásár .Ha nincs vásár sehol,nincs Lúdas Matyi,nincs aki háromszor verje meg a Döbrögit,s ha nincs aki megverje a Döbrögit,mert nincs vásár vasárnap,akkor mi van.Akkor már mindig a való világot kell néznie szegény gyerekemnek.Vagy titeket a parlamentben? Na ne má kedves KDNP ezt ne várjátok el tőlem.Nem inkább a hiveiteket kellene kiterelni a vásárból a templomba,s aki nem az,azt hagyjátok békén?
Én speciel inkább a Ludas Matyit nézem,mint titeket.

Bloodscalp 2011.04.11. 15:21:07

kdnp.hu/news/hatastanulmanyok-kellenek-mielott-a-kormany-doent-a-szabad-vasarnaprol

Itt egy szó sem esik semmilyen közösség támogató szándékról vagy társadalomformálásról. Simán lobby gyanús a dolog-mint korábban a dohányzás kapcsán
süllyed a kdnp.

2011.04.11. 15:23:24

Respect a cikknek!

a szabad :):)vasárnapi zárvatartásról akkor kéne beszélgetni, ha vége a világválságnak(mert még nincs vége, nincs megoldva, gondolom ezen senki nem áll le vitatkozni), ha a foglalkoztatottság szemmel láthatóan javulni kezd. Nem én köptem be 1 milla új munkahelyet, hanem a kormány, a kezdeményezés kevesebb munkahelyet ereményez, márpedig kormánypárttól jön. Aki meg azzal jön, hogy akiket kirúgnak, az meg is érdemli, az nem számol a további lecsúszó rétegekkel, nem beszélve a 16% adóról, ami az alcsony kersetűeket sújtja, nagyobb merítési lehetőség a munkadónak a szerencsétlenekből, kevesebb fizu. annyít ér? Lehet. De a bűnözés drágább lesz, mert az viszont nőni fog. Jelen pillanatban ugyanolyan katasztrófális kezdemény, mint az egykulcsos adó. Nem most, nem jövőre van itt az ideje. Hanem néhány év múlva, ha a világ és vele MO. is megnyugszik. Nem lehet az alsó 1/3-ot tovább sújtani, mert katasztrófális társadalmi következményei lesznek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.11. 15:29:03

@rajcsányi.gellért (ergé):

Ugye, azzal azért nem okozok számodra sokkot, ha elárulom, hogy VÁSÁRt szabad- vagy ünnepnapon érdemes tartani, amikor az emberek ráérnek VÁSÁRolni és ott érdemes tartani, ahol emberek is vannak? Ma a VASÁRNAP ezen funkciója lényegében átalakult, mert "fogyasztóikorban" minden nap VÁSÁRnap.:-(

Nyugodtan be lehet zárni vasárnap a hiperszupermarkecokat, el el lehet a vásárlásokat más napokon is intézni.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.11. 15:31:31

@bbjnick:

el el lehet a vásárlásokat=el lehet a vásárlásokat

Samott 2011.04.11. 15:34:49

@sronti: mondjuk ezt sem ertem, mert tenlyeg pont a kisboltokat kellene bezarni, ha minnel tobb embernek szeretnenk megadni a szabad vasarnapot. A tesco es tarsai fajlagosan sokkal kevesebb munkaerovel oldjak meg ugyanezt a dolgot...

Viktus 2011.04.11. 15:35:59

@bbjnick:

Füstmentes kocsmák nyitását sem tiltotta még senki sem mégsem nyitottak ilyesmit tömegesen az állam persze ebbe is beleszarik ... a bolt sem lenne nyitva vasárnap, ha nem lenne igény rá, de még van ... majd, ha átalakulnak a fogyasztói szokások, és az esetleges kieső munkaerő a nagyszerű munkaerőpiacon talál más melót lehet ötletelni. Egyenlőre az egy millió munkahely létrehozása még mínuszban van ... kár ilyeneken ötletelni.

Viktus 2011.04.11. 15:36:59

@Samott:

Gondolják majd a jónép ugyanazt a cuccot majd 2x-3x annyiért veszi meg a népnemzeti kisboltostól ...

2011.04.11. 15:42:39

@bbjnick:
mindent lehet vasárnap. pl ebédet osztani a rászorulóknak. Mert az lesz a vége.

Nem tudom, te melyik harmadhoz tartozol, de biztos vok benne, nem az alsóhoz. Márpedig ezt a döntést a katasztrófális foglalkoztatottsági mutatók miatt el kell halasztani, ami megint csak az alsó és középső harmadot sújtja. A felső harmad vásárolni jár vagy templomba, vagy Bécsbe, ok. Tojnak rá, mi van vasárnap. Katasztrófális döntés lenne. Annak ellenére mondom, hogy túl sokat vasárnap nem dolgoztam és nem is vásárolok. sört és hamburgert a ligetben max.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.11. 15:55:50

Kurva szar vasárnap dolgozni, tényleg nulla családi életed van ha mindig beosztanak hétvégére.

Persze a dolgozók érdekvédelme le van szarva, csak te megvehesd a fogkefédet a Tescoban, amit amúgy még kismillió helyen megvetetsz vasárnap.

Viktus 2011.04.11. 15:59:24

@zero:

Csak az a bibi, hogy a dolgozónak mi a a jobb? a szar munka vagy a szarabb kenyér nélküli vasárnap ... jelenleg ez a választási lehetőség nagyjából.

2011.04.11. 16:16:51

@zero:
nem osztanak be. ez hülyeség. az érdekvédelmet meg nem fogja ez a kdnp höbör helyreállítani, az másról szól. ausztriában van érdekvédelem. de ha megnézted a hétvégi szakitüntetést, láthattad a különbséget. a külföldiek büszkék rá, itt meg szitokszó.

No mindegy, én akkor is azt mondom, hogy most nem lehet munkahelyvesztést generálni - még akkor se, ha egyébként egy későbbiekben vitára érdemes dologról van szó. De nem most. Sőt, még évek kellenek, hogy ne legyen egy ilyen döntés ne okozzon nagyobb munkanélküliséget. Márpedig azt okoz.

Kárpáthy Zoltán 2011.04.11. 16:19:50

Ezt a szó eredete dolgot hanyagolnám, mivel a középkorban és utána kb a 20. századig jellemzően hétközben nem nagyon vásárolgattak az emberek, főleg nem vidéken. Tehát a vásárnap ilyen jellegében eredendően egyedülálló volt a héten. Most meg van rá 365 nap egy évben- ennyire egész egyszerűen nincs szükségünk.

Levi71 2011.04.11. 16:21:05

Szerintem bőven van igény a vasárnapi nyitvatartásra a kiskereskedelmi szektorban.
Például nemrég olyan munkahelyen dolgoztam, ami hétfőtől pénekig bejárással együtt 11 órát vitt el az időmből. Máskor vásárolni, mint hétvégén esélyem sem volt. Ha a hasonló helyzetű vásárlók csak szombaton vásárolhatnának, az megnövelné a vásárlással járó kellemetlenségeket (sorbanállás, küzdelem az eladók figyelméért)kb. 50%-kal.
A cégek pedig szépen elbocsájtanának néhány ezer embert. Politikai szempontból pedig igazi öngól lenne,
az emberek többsége örül a vasárnapi nyitvatartásnak.

puccini 2011.04.11. 16:42:00

@rajcsányi.gellért (ergé): És oroszul is tudod? Ugye kicsit másképp hangzik.

Edömér 2011.04.11. 17:18:15

@zero: Én pl. kimondottan szerettem hétvégén dolgozni és a kollegák közül is jópáran, amikor olyan helyen dolgoztam, ahol hétvégi munka is volt. Nyugisabb is volt, több pénz is volt.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.04.11. 18:07:04

Agybeteg ötlet a vasárnapi zárvatartás. Mindenki rosszul jár.

2011.04.11. 18:18:28

@szkeptikus_:
fúúúj, te ilyent mondasz azegységkormány kisegységének ötletéről. há teljesen le vagyok döbbenve. :):)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.11. 18:18:32

@Viktus: @Belpo: @Levi71: és akit illet!

Van-e erről hivatalos statisztika, hogy a hiperszupermarkecok vasárnapi zárvatartásának milyen arányú munkaerőfelesleg és elbocsájtás lenne a következménye? És arról van-e (ha csak megbecsülten is), hogy ez a zárvatartás milyen arányú forgalomnövekedést jelenthet a kis és családi boltoknál? (Sajnos, a multik regéi a témában nem mérvadóak, mert ők elég szabadon kezelik a munkaidő- és túlórakérdéseket; erősen rájuk férne ez ügyben is egy kis rendszabályozás. De vannak kereskedelmi felügyeleti szervek: azok, vajon, mit mondanak a vasárnapi zárvatartás következményeiről?)

Hogy milyen pozitív hozadékai volnának egy vasárnapi zárvatartásnak, azt nem nehéz látni. Kérdés, milyen negatív következményei lennének?! (Én még abban sem vagyok biztos, hogy lennének, de nekem nem állnak rendelkezésemre adatok.)

Már egy egynapos hiperszupermarkec-bezárás is a lakosság meghatározó részének fogyasztói szokásaiban hozna változást. Megszakítaná a permanens fogyasztás folyamatát, olyan hatása volna, mintha egy szobában hosszú idő után kikapcsolnák a bömbölő rádiót:-)

ü
bbjnick

Babilen Tatarszkij 2011.04.11. 18:26:10

Akinek a vasárnap az a családi program, hogy elmegy a Tescóba a pizzáspultból ebédelni, annak én az érdekeit nem tudom figyelembe venni.

Akibe pedig szorult egy hangyányi értelem, egy kevés nemzeti érzés és az anyukája belenevelte az alapvető személyes higiénia iránti igényt, az elvből bojkottálja a Tescót és társait.

Miafaszról vitatkozunk?

mildi 2011.04.11. 18:30:25

@Grift: fájsz. nagyon.
vasárnap méltósága. de bezzeg a teszkós picsa. álszent.

2011.04.11. 19:10:20

@bbjnick:
Előljáróban: nem azt mondom, hogy nem vitaérdemes a kérdés, hanem azt, amit az egykulcsos adónál: nincs itt az ideje, tehát:

tökmindegy a stat, de simán kimutatható lenne a hatása. egyszerűen nem csak arról van szó, hogy nincs melója xy-nak.
1. bevételkiesés a tulajnak is - ezért bocsát el elsősorban. akár a maradók bérét is lejjebb kell vinnie.
2. át kell írni a szerződéseket pl a plazakba, hiszen "7 napra" szólnak - miközben a plazakban működő vendéglátóegységek is veszteséget szenvednek emiatt, onnan is elbocsi. eleve ennyi plaza se kellett volna, de az más történet
3. beszállítók stb ott sincs annyi cuccra, fuvarozóra szükség.
4. ezekhez köthető adó stb kiesés, ami a költségvetésé lenne
5. nem lesz akkor gdp növekedés amúgy se, amit matolcsano kamuzott.
6. a magyar árúnak, termelésnek is minden fillére szüksége van, még a nyamvadt vasárnapra is, ott is gondok adódhatnak -ez nem AUDI, hogy kibírja vasárnap nélkül.
7. 2013-14-re így is óriási lyuk keletkezhet a költségvetésben
8. a bevásárlóközpontok szövetsége 20-25e munkahely megszünését tartja valószínűnek. napokban írtak a Hvg-ben.
9. A határ mellett élők simán átgurrantanak Szlovákiába vagy bárhova, pont a lerohadtabb részekről.

A lényeg: nincs munkahely azoknak, aki ezeket a hétvégi munkákat végzik. semmi. ezt kéne belátni. Egy rohadó országban, ahol a legnagyobb gond a munkanélküliség, ez baromság. Miközben alapvetően meg jó a kezdeményezés. De nem most. Ja, még egy szám: kb 150e értékesítési egység van az országban, ebből 100e ez után is működne vasárnap. de az az 50e a nagyok ugye. A nagyfoglalkoztatók. Szal lennének elbocsátások, na. És akkor a Harrach képes olyat mondani, hogy túlfoglalkoztatnak.(ha akarod kikeresem a nyilatkozatát)
Ja, amikor ekkora munkanélküliség. Akkor meg kéne köszönni nekik, hogy nem rohad le még több ember, de hát nyilvánvaló, hogy Harrach egy barom. Túlfoglalkoztatnak a multik, az. Nem az állam foglalkoztat túl, haha, hanem multi. LOL. 100 üzleti szférában dolgozó ember 41 közalkit tart el, Szlovákiában 29-et, csak megjegyzem.
És végezetül: ennek a hatása valójában megjósolhatatlan, mert évekre előre kéne pontosan számolni, mégpedig úgy, hogy a megszünő munkahelyek helyett mennyi új lesz. Mert ennek a csimbumcirkusz kormánynak a gazdaságpolitikája nem fog elég munkahelyet teremteni, most megmondom.

Bell & Sebastian 2011.04.11. 19:47:38

Ha a lovascsendőr elkapott egy parasztot vasárnap a földjén, egészen a templomig elrugdosta, aztán a rákövetkező héten ünnepi ruhában glédában állt reggeltől a főkapu előtt, szégyenszemre.

A vásár is csak évente kétszer volt maximum egy bokornak, igaz vasárnap és délig. Fél nap még úgy is maradt.

Van pár -több ezer éves- megfigyelés. Ilyen például a kutyatartás alapszabálya, hetente egy nap nincs kaja, az ember meg attól re-vitalizálódik, ha egyszer nem zabál húst-, másikon nem csinál semmit hetente, naponta alszik és így tovább!

Imádom a nyeretlen, kétéves kurva okos ökröket!
Majd ők megmonnyák a Semjénnek a tutit! Meg rögtön a pápának, mi a tízparancsolat, mi?

Sabbat se le lesz, meg két hűtőszekrény? Mér nem a saját szabad szombatotokat reklamáljátok meg mingyá bazmeg? Lehetne dolgozni, meg viharlámpát a tökötökre, egysejtűek!

Viktus 2011.04.11. 20:29:14

@bbjnick:

Egyébként mi pozitív hozadéka lenne? többen bambulnák a való világot az rtl-en? :D

Bell & Sebastian 2011.04.11. 20:41:08

Úgy érzem, a kutyás példát most ki kell bontanom, mert túl sok itt az instant-konzerv neólógós, akik azt hiszik, meg lehet úszni hagyománytisztelet nélkül, és legalább naponta egyszer fel kell találniuk a progresszív meleg vizet.

Buksi heti rendszerességgel -ugyanazon- a napon éhen marad. Megszokja, többféle stratégiát választhat.

Ha belvárosi származású, elég dagadt hozzá, hogy kibírja, egy napot nem zabál. Igyék helyette, a természetgyógyásza is azt ajánlaná.

Ámde, ha kertaljai turmix, akkor vagy elméne vadászni, oszt fölkoncolnak egy szőrös, szeplős, elálló fülű triggerhappyt a mezőn baráti, doggystyle módban, vagy kiássa a vésztartalékát a buxus alól, esetleg beosztja és előző nap nem habzsol be mindent, mint Feri a bauxitbányákat. (Más nem kő neki.)

Akárhogyan is nézzük, a kutya nem tud pénzt kiadni kuruzslóra, aki -nagy valószínűséggel- ugyanezt fogja tanácsolni, különböző, jelentős összegek fejében, apránként csöpögtetve tudományát - 'ebbe.

A kutyám istene - az magam vagyok.
És a tiéd kicsoda, te dagadt, városi tacskó?

Dendrobatidae 2011.04.11. 21:02:23

Ja, a vasárnap szavunk nem a vásárnap-ból ered? (by ergé)
@Grift: "vasárnap méltósága" Mivan?

tewton 2011.04.11. 21:31:18

@rajcsányi.gellért (ergé):
vásárnap? lol.
persze, mise után. de nem mindenki boltos, mézesbábos, szatócs, gyarmatárú-kereskedő, kocsmáros meg cukrászdás.

szabadszombaton dolgozzon a sábeszgój, vasárnap meg valaki más!

Bell & Sebastian 2011.04.12. 00:13:32

A vásárokról

"... Magyarországon 1242-ben, a tatárjárást követően IV. Béla vásárjogot adott a
városoknak. Ez a jog felhatalmazta a városokat arra, hogy évenként (országos vásár) vagy a
hét bizonyos napjain (hetivásár) áruk adás-vételére vásárt tarthassanak. Ez egyike volt a
városok szabadságjogainak, a falvak tekintetében pedig a jog a földesurat illette meg. A XIV.-XVI. századra a kereskedelem erőteljes fellendülése következtében a vásárok kiszorultak a terekről és csupán a napi piacok, illetve a vásárok élelmiszert árusító részei maradtak ott. Az állat- és terményvásárok a külső agglomerációra szorultak ki. Itt kell megjegyezni, hogy a vásár és vásártér szavunk ebben az időben erőteljes változáson ment
keresztül. Eredetileg heti egyszeri alkalommal megrendezett, egységes vásárokat a mai
hetivásároknak tekinthetjük, bár vásáron kizárólag országos vagy nagyvásárt (esetleg nemzetközi vásárt) értünk. Ebben az időszakban óvatosan kell bánni a fogalmakkal, mivel a középkori szokásokra kivetítve hajlamosak vagyunk a vásárt összekeverni a piaccal, mivel sok helyen talán még manapság is a kisvárosok, települések, falvak központjában, általában a templomok mellett bonyolódik le a kereskedelem. A piac – a vásárral ellentétben – főleg
élelmiszerek és háztartási cikkek értékesítésére szakosodott rendezvény, gyakorlatilag egy
mindennapos adás-vételi alkalmat jelent. A vásár szavunkkal kapcsolatban meg kell említeni,
hogy iráni eredetű szó, melyet évszázadok során teljes mértékben a magunkévá tettünk. Számos származékot tudunk felsorolni e szavunk kapcsán, pl. helységneveket, melyek arra a napra utalnak, amely napon a vásárt tartották, lásd Szombathely, Szerdahely, Csütörtökhely. Ezen kívül léteznek olyan helységnevek, melyek utótagjaként a vásár napja, előtagjaként
pedig valamilyen földrajzi hely szerepel, például Rimaszombat, Dunaszerdahely. ... A hódoltság alatt több magyar vásárhely tovább élt, sőt gyarapodott. Ennek fő magyarázata az, hogy a törökök elzárták a határokat, megakadályozva ezzel a nyugatra irányuló vásározást, lezárva a kereskedelem útját vagy legalábbis megváltoztatva annak irányát. Megnyitották viszont vásáraink részére a keleti piacot, jelentős mértékben orientálva ezzel a kereskedelmet. ... Az időről-időre megnyitó új vásárokat nagyon nehezen lehetett számon tartani. Ezen próbált segíteni a Kereskedelemügyi Minisztérium, amikor 1892-ben kiadta a hivatalos vásár és hetivásár jegyzéket, amely felsorolja az adott helyeken megrendezendő vásárokat a megrendezés időpontjának megjelölésével. ..."

elib.kkf.hu/edip/D_13950.pdf

Mi a lényeg? Az 1970 -es évekig bezárólag egy átlagos magyar, vidéki család hetente kétszer -rögzített napokon- vehetett általános cikkeket a piacon -délig-, vagy évente kétszer a vásárban tartós fogyasztási cikkeket, haszonállatot, mezőgazdasági felszerelést, gyalog is elérhető távolságra a falujától, az éves vásárnaptár által megadott időpontban, szombat délutántól vasárnap délig.
Hetivásár (piac), minden hét azonos napján megtartott vásár. Egy helységben kétszer egy héten is tarthatnak hetivásárt, hét közben. Élelmiszereken és háziipari cikkeken kívül más cikket csak helyben lakók illetve engedélyesek árusíthatnak. A mezőgazdasági lakosság állati és növényi termékeit a bevásárló kereskedelemnek a H.-okon szokta eladni.

Az egy baromság, hogy minden vasárnap mindenhol vásár volt, szó sincs erről! Még egyszer: csak évente úgy kétszer.

www.tankonyvtar.hu/konyvek/magyar-neprajz/magyar-neprajz-vasarok-081201-1
mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1290.html

backg 2011.04.12. 11:21:26

Kicsit csalódott vagyok, abszolút nem értek egyet a cikkel.

Szerintem jó lenne, ha vasárnap zárva lennének a boltok, még ha a gazdasági érvek meg is állják a helyüket (amit személy szerint nem hiszek, vö. Németországban ugyanannyiba kerülnek a dolgok mint Magyarországon, a munkanélküliség pedig kisebb, noha vasárnap nincsenek nyitva a boltok -- valószínűleg itt mélyebb gazdasági összefüggések vannak annál), egyszerűen sokkal jobb az élet ritmusa, ha vasárnap nem kell a vásárlással tölteni az időt.

Vasárnap - vásárnap: szerintem teljesen felesleges összehasonlítás, amikor így volt, akkor még nem voltak boltok, ilyen alapon az igazi reakciós hozzáállás talán az lehetne, ha a hét összes napján zárva lennének a boltok és csak vasárnap nyitnának ki :)

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.04.12. 12:25:55

@Belpo: Ez az, amit tényleg nem tudok hová tenni. Csökkenteni fogja fogyasztást, amit szerény közgazdasági ismereteim szerint a GDP-t is csökkenti. Vagy például a csóró diák nem tud elmenni árut feltölteni a Feszkóba. Tudom, mert én is voltam már, a diákmunka nem jelentéktelen része hétvégi szett, méghozzá kereskedelmi egységekben.
Nem tudom, hogy HALÁL KOMOLYAN úgy gondolja-e Tömjén Zsolti, hogy azért mert vasárnap dolgozni kell, sírnak az emberek. Kurvára nem. Örülnek neki, mert aki vasárnap dolgozik, az azért dolgozik vasárnap, mert kénytelen. Nekem mondhat akárki akármilyen bullshitet.

aeidennis 2011.04.12. 12:49:27

@szkeptikus_: A hugom 4 évet húzott le egy kisboltban, úgy, hogy minden hétvégén napi 16 órát dolgoztatták minimálbérért - ráadásul be sem jelentették. Most lehetne egy szabadnapja - ha az ilyen okostónik nem a "tőkések" pártját fognák a bennszülött rabszolgákkal szemben. Ha egy boltos ennyire pofátlanul dolgoztathat embereket, akkor az államnak nem lesz más választása, saját polgárainak védelmében, mint erőből keresztülvinni a vasárnapi zárvatartás ötletét. Miért csak az egyik oladaltól kell hatástanulmány? Az áruházak végeztek hatástanulmányt, hogy mennyire rokkannak bele a munkába az alkalmazottaik?

Tudom, tudom, örüljenek, hogy van munkájuk...

Samott 2011.04.12. 13:05:58

@aeidennis: a hugodnak ez nem segitene, hiszen a kisbolt tovabbra is nyitva lehet hetvegen. 280nm felett zarnanak be csak...

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.04.12. 13:22:49

@aeidennis:
Na igen. Ezt a "munkaadói" magatartást úgy hívják, hogy gecizés.
Azzal, hogy nem jelentették be, eleve nem lehet mit kezdeni. Kétségtelen a vasárnapi zárvatartás ennek a szegmensnek kedvezne, de a jogalkotó nem hiszem, hogy a törvény indoklásában a kizsákmányolt feketén dolgozókra gondolt, szerintem nem is indokolhat ilyennel, bár nem tudom biztosan.

Tételezzük fel, hogy be van jelentve, így ez egy olyan munkajogi kérdés, amit a jelenlegi rendszerben is orvosolni lehet. Mert a szabadnap mindenkinek jár.

A saját példámból meg azt tudom, hogy én rosszul jártam volna, ha nem dolgozhattam volna hétvégén.

sztd 2011.04.12. 13:29:04

@poszt, @rajcsányi.gellért (ergé):
Nekem olyan emlékeim vannak, hogy a rabszolgák a pult mögött nem úgy látják, hogy élhetnek a jogaikkal, és dolgozhatnak.
A javaslat ráadásul szerintem pont azt mondja, hogy az ember maga dolgozhat, csak az alkalmazott nem. vagyis a Tesco nyitva tarthat, ha a tulaj beül, és működteti (egyedül), és persze ez vonatkozik a kisboltra is, aki így a több bevételnek köszönhetően több alkalmazottat tarthat.
Egyáltalán milyen önző hozzáállás az, hogy a saját jogom (a vásárláshoz) a lényeg, a másiké (a pénztárosé a szabad vasárnaphoz) pedig le van...? Pont a Mandineren!

A gazdasági számítások pedig úgy kamuk, ahogy vannak, és erre pont Ausztria a kísérleti tapasztalat. Tényleg hiba a kormányzat (és a KDNP) részéről, hogy most nem mondja el ezeket (korábban megtette), de ez nem teszi igazzá a következtetéseket.
A kereslet azonos marad, így az alkalmazott nem vasárnap fog dolgozni, hanem a hét többi napján lesz kénytelen az akkor megnövekedett forgalmat kiszolgálni! Ugyanaz a munka, csak máskorra szervezve.
Az pedig senkinek sem árt, ha megtanul odafigyelni, hogy vasárnap legyen otthon fogkrém, vagy, hogy az élet hatékony működéséhez nem árt megszervezni a saját életet sem!

2011.04.12. 16:04:49

@sztd:

Ausztriai foglalkoztatottság 2011 január:

www.mfor.hu/cikkek/Csucson_a_foglalkoztatas_Ausztriaban.html

ne hasonlíts már minket össze. A "gazdagjaink" is Ausztriában vesznek kérót, ennyi a közös. Nehéz megérteni, hogy jelen helyzetben katasztrófa minden munkahely elvesztése. Most amikor Matolcsano fűnyír.Hogy nincs itt az ideje. De ha azt akarod, hogy ezek a számok még rosszabbak legyenek, akkor támogasd csak a vadász urat:

nol.hu/belfold/20110412-egyre_tobben_elnek_nyomorban

Diocles 2011.04.14. 09:15:18

@Belpo:

Ja, bocs, nem minden posztot olvasok el, nem láttam.

Csak ma reggel volt az MTV-ben az MSZP csodafegyvere, bizonyos Stágel Bence KDNP-s képviselő, aki megint előjött a nagyszerű ötletükkel.

De van más jó ötlete is, pl. a valóságshow-k betiltása, az abortuszok betiltása, stb.

Nagyon nem lesz ennek jó vége.

2011.04.15. 12:13:04

@Samott:

ennyi. a fidesznek ua. az érvei, mint nekem. Ritka ügy. :):):)

www.fn.hu/allas/20110415/fidesz_nem_szabad_vasarnapra/
süti beállítások módosítása