„Itt voltak-e mindig ezek az omladozó, tizenkilencedik századi házsorok, fagerendákkal megtámasztott falaikkal, deszkalapokkal befoltozott ablakaikkal, redős bádoglemezzel fedett tetejükkel, összevissza düledező, gyatra kerítéseikkel? És a bombáktól felszántott tájak, ahol vakolatpor kering a levegőben, és buján tenyészik a fű a kőhalmazokon; s azok a helyek, ahol a bombák nagyobb területeket taroltak le, s ahol csirkeólakhoz hasonló faházakból álló piszkos lakótelepek bukkantak elő? (...) Az Igazság-minisztérium - Minigaz, ahogy újbeszélül nevezték - ijesztően elütött a környékén lévő többi épülettől. Ragyogó fehér betonból készült, óriási, piramis alakú építmény volt, s háromszáz méter magasan nyúlt fel a levegőbe. Onnan, ahol Winston állt, éppen el lehetett olvasni a Párt három jelmondatát, amely díszes betűkből volt kirakva az épület fehér homlokzatára: A HÁBORÚ: BÉKE A SZABADSÁG: SZOLGASÁG A TUDATLANSÁG: ERŐ.”
Kell-e többet idéznünk Orwelltől az Egyes Leszállópálya Észak-Korea valóságának elképzeléséhez? Talán nem: minden idézetnél többet mondanak a képek, amelyek ritkásan szállingóznak a távol-keleti országból a szabad világba. Artemij Lebegyev orosz fotóriporter hatásos fotósorozatot készített a ma az egész világgal hideg – s néha beizzított – háborút folytató sztálinista országról. Lebegyev több éves képei különböző honlapokon kallódnak, titokzatos módon hol eltűnnek fórumokról, hol megjelennek egy újabb blogon. Most itt, a Mandineren szemlézünk egy párat belőlük.
Észak-Korea fővárosának, Phenjannak a szívében áll az a hatalmas, befejezetlen betonpiramis, amely riasztóan idézi fel az 1984 világát. A Rjugjong Hotelről van szó, egy, a nyolcvanas évek óta épülő szállodáról, amit egy 1990-es prospektusban már fényárban úszó, kész hotelként mutogattak. Az alábbi fotókon látható, ahogy a Kim-dinasztia fővárosában, az ország kirakattelepülésén nem zajlik az élet.
A fenti toronyház Lebegyev szerint a legjobb minőségűek közé tartozik a fővárosban, talán tudósokat vagy művészeket utaltak be ezekbe a lakásokba. Mint látható, az itteni lakásoknak van légkondijuk – mindegyiknek külön kivezetéssel a szabadba.
A rendszer néha megpróbál kedveskedni a híveinek: ez a kukával összenőtt észak-koreai kistigris a közterület tisztán tartására hívja fel az elvtársak figyelmét. Alant pedig egy Patyomkin-lakás figyelhető meg, amit gyakran megmutatnak a beengedett külföldieknek, bemutatva az észak-koreai lakáskultúra fejlettségét. A számítógép is ezt jelképezné, bár Lebegyev szerint nincs is bedugva a konnektorba, nemhogy a hálózatba. S ahogy lejjebb láthatjuk, minden nemzet, így Észak-Korea is tud olyan térképet gyártani, hogy ők látszódjanak a világ közepén.
Észak-Koreában azonban a fővároson kívül is boldogan építik a szocializmust: a lenti fotón látható, ahogy fejlett mezőgazdasági eszközökkel művelik a földeket. A két Korea határán évtizedek óta őrzik rezzenéstelenül ugyanazon nép két ideológiát szolgáló katonái a betonba öntött határvonalat.
A határhoz közeli utakon gigantikus betonblokkok várnak arra, hogy egy déli invázió esetén bedöntsék őket a tankok elé. Addig a civilek is használhatják az utakat. Teljes a zárlat a világ legprogresszívebb társadalma körül: még a tengerpartot is fallal és szögesdróttal zárják el az imperialista eszmék beszivárgása és az elégedetlen elemek kiszivárgása ellen. A Dzsucse legyen veletek!
