Az ingatlanos
2011. április 01. írta: nénike

Az ingatlanos

  Különös szakma. Akinek már van néhány lakásfelkutatásra fordított kilométer a lábában, be tudja tájolni a szakma követelményeit és sarokpontjait.

  Saját tapasztalatom szerint az tekinthető ingatlanosnak, aki hivatásszerűen fikázza az eladásra váró lakásodat, fejből nyomja az adott településrész válságban kalkulált legalacsonyabb négyzetméter árait és több százezerrel kecsegtető piaci rést szimatol még ma is ott, ahol a tudatlanság csökkenésével folyamatosan szűkül a rés.

  Nem jósolok nagy jövőt nekik.

  Több mint egy kínlódással teli évbe telt, míg rájöttem, felesleges velük a kísérletezés. Kihagyásukkal adtam el és vettem új kéglit, s tartottam meg kb. 3 milliót. Nagyszerű-közeli felismeréseim a Mandiner blog közszolgálatiságát hivatottak erősíteni.

  1. Az ingatlanosok ugyanazt csinálják, mint te a kezdeti időszakban: letépkedhető cetli ragasztgatás, újsághirdetés, netes hirdetés. Az első kettő ebből felejtős a munka plusz költség – megtérülés reláció alapján.

  2. Az ingatlanos ingerületátvivő eladó és vevő között, mert a remélt lóvé olyanokat mondat vele, amit legkevésbé sem szeretnél hallani; neked, a vevődnek, de még esetenként neki magának is kínos.

  3. Privát hirdetésed mágnesként vonzza őket, függetlenül attól, hogy szerepel-e benne a „csak vásárlási szándékú hívást várok” kitétel vagy sem.

  4. Ha nem tudtál a gyümölcsöző együttműködési ajánlatnak ellenállni, számodra előnyösnek aligha nevezhető szerződést tukmál rád, néha a kizárólagosság megpendítésétől sem visszariadva.

  Létezésük egyetlen oka, hogy a lakáspiacon érdekelt ötven plusszos generáció egy jelentős része digitális analfabéta. Ám, ha már rárepültek a szektorra, érdemes használni a nyilvános adatbázist.

  A neten talált hirdetések alapján hosszabb-rövidebb helyszíni kutatással, kérdezősködéssel közvetlenül megtalálható szinte az összes hirdetett ingatlan. Ezzel azonban minden közvetítőnek számolnia kell, mint ahogy azzal is, hogy sok esetben az eladó a kerítésre, ablakba is kiteszi saját telefonszámát.

  Ki az manapság, aki a Népszabadság hasábjain egymás mellé dobált hirdetések között keresi álmai otthonát? Vagy akár csak egy lépést is tesz, hogy ingatlanirodába elmenjen? Nem kell ahhoz idegesítően fontoskodó Kaszás Krisztiánnak lenni, hogy az igényekre szabott megoldások korában a falragaszokkal együtt az ingatlanközvetítői szakmát is jobb egérgombbal a kukába helyezzük.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr882785055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qbr 2011.04.01. 13:08:57

"az tekinthető ingatlanosnak, aki hivatásszerűen fikázza az eladásra váró lakásodat, fejből nyomja az adott településrész válságban kalkulált legalacsonyabb négyzetméter árait "

Jutalékért dolgozik. Miért lenne neki jó levinni azt az árat, amiből pár %-ot kap?

Mailbox műhely 2011.04.01. 14:18:22

@qbr: Az a pár százalék nagyon is sok pénz, és sokszor (legtöbbször?) nincs arányban a hozzáadott értékkel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.04.01. 14:18:29

És az nem Hozzáadott Érték, hogy fillérre tudja, mi mennyit ér? Amiben egy átlagvevő azért nem annyira tájékozott.

Guild 2011.04.01. 14:26:57

Én azt látom, hogy nagyon sok ingatlanközvetítő van, és az idő nagy részében csak bent ülnek az irodában. Ahhoz, hogy ebből meg lehessen élni, olyan magas jutalékra van szükség, ami szerintem nem éri meg a vevőnek és az eladónak. Tehát biztos van értelme az ingatlanközvetítőnek, az eladó feladatát nagyon megkönnyítheti (főleg egy üres lakásnál), de szerintem túl sokba kerül.

thetriggerhappy 2011.04.01. 14:32:20

az ingatlanos a vevőnek/bérlőnek egy fillérbe se, kerül. próbáltam már lakást kiadni egyedül, a kutya sem jött el megnézni, az ingatlanos kettő perc alatt adta ki, igaz buktam rajta egy havi bérleti díjat. az ok egyszerű: ha keresnék nekem is egyszerűbb lenne ingatlanoshoz menni mint kutakodni és egyesével végig hívogatni a kiszemelt lakásokat.

qbr 2011.04.01. 14:33:47

@Mailbox műhely:
Félreértettél: én azt mondtam, hogy mivel jutalékért dolgozik, ezért nem éri meg pocskondiáznia a lakást, meg alábecsülnie, mert ha alacsonyabb áron adja el, akkor ő is kevesebbet kap. Az ingatlanos az eladótól kapja a jutalékot.

Azt el tudom képzelni, hogy az eladás gyorsítása miatt esetleg megpróbálhatja alábecsülni a lakást, de ennek sincs sok értelme, mert jellemzően egy-egy eladó lakást legalább 2-3 ingatlanos próbál eladni - aki túl alacsony árat mond be, azzal az eladó nem fog szerződni.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.04.01. 14:40:23

5-6%+ ÁFA azért nem olyan kis összeg, egy húsz milliós lakásnál több, mint egy millió.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.04.01. 14:41:16

@qbr: azért, mert ha te 2 millióval olcsóbban adod, eladja gond nélkül és csak pár tízezret bukik ő.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.04.01. 14:44:07

Privát hirdetésed mágnesként vonzza őket, függetlenül attól, hogy szerepel-e benne a „csak vásárlási szándékú hívást várok” kitétel vagy sem.

A legszebb az volt, amikor lakáshitel-ügyintézést hirdettem ingatlanos oldalakon. Sorban hívtak fel az ingatlanosok, hogy az eladó lakásomat eladnák.

mondom, nem kellene elolvasni azt a hirdetést, mielőtt telefonál?! Semmilyen lakást nem hirdetek.

Ezek után mit vársz attól, hogy beleírod, hogy ingatlanosok ne hívjanak?

zenco 2011.04.01. 15:03:41

Nettó hülyeség, nénike. Két hónapig szenvedtem a lakáseladással, a feladott hirdetéseim másnapra a 100. oldalra csúsztak vissza, kidobott pénz és energia volt. Megbíztam egy országos hálózatot, két héten belül volt vevőm. Igaz, ki kellett fizetni a jutalékot, de a két havi egyéni akcióval többet vesztettem. Az a bizonyos "elmaradt haszon" befigyelt rendesen.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.04.01. 15:06:03

@qbr: Egyszerű:

1. Magas az ár: több a jutalék, de senki nem veszi meg a lakást magas áron. Végső soron nincs jutalék.

2. Alacsony ár: kevesebb a jutalék, de elmegy a lakás, van jutalék.

Na, melyiket választod?

Docy71 2011.04.01. 15:12:25

A kérhető jutalék, max. 3%! Sokan már ezért is szívják a fogukat!
Apropó fog!Egy Orlando-i ingatlanos kolléga elhűlve hallgatta, hogy nálunk aki lakást vesz vagy ad el, elsősorban önállóan próbálja azt megtenni.
Megkérdezte, hogy fogat is otthon magunknak húzunk?
Na persze, a két szituáció csak is kizárólag az ingatlan kérdésében összeköthető. Nálunk a lakásvásárlás -legtöbbször -egy életre szól. Náluk? Nem ritka az, hogy egy vevő közli az ingatlanossal, hogy ajánlatot kíván tenni egy ingatlanra. Nem ő csenget be, hanem az ingatlanos. A tulajdonosok többsége pedig behívja és meghallgatja az ajánlatot. ( valószínűleg úgy 3 éve nem ez a divat)
A másik gond a szakmai kontroll teljes hiánya. Az ingatlan olyan mint a politika. Mindenki ért hozzá. Vagy lakik egyben. Mert kb. ennyi a kapcsolódás a híres ingatlanirodák munkatársai és az ingatlanok között.( tisztelet a kivételnek, bár Ők már nem a massza tagjai) A válság egy dologra azért jó. Rengeteg ingatlanos a könnyű prédák eltűnése miatt feladta a munkáját. Azok maradnak talpon akik tudnak is valamit.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.01. 15:21:19

@zenco:
Nekem ilyen és olyan tapasztalatból is kijutott bőven (jó ingatlanos, rossz ingatanos).

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.04.01. 15:22:21

@Docy71:
Lehet, hogy ennyi a max. kérhető jutalék, de azért a Tecnocasa elkér 4%-ot az eladótól és talán 2%-ot a vevőtől (!) is. :]

mentalmidget 2011.04.01. 15:28:37

@qbr: azért mert jobb neki ma biztos 200e mint a bizonytalan 300e. szoval abban érdekelt h pörögjön a dolog ezért alulértékeli a lakásodat.

akimellon 2011.04.01. 15:30:36

ma a politikában semmi érdekes nem történik.
meg is értem, hogy a blogírók egyéni problémájára is jut idő......
az ingatlanos olyan, mint a fogorvos:

ha jó a hozott anyag, jó a hozzáállás, akkor jó a munkád,istenítenek, ha rossz az anyag, rossz a hozzáállás, elmondanak mindennnek

szcsongor 2011.04.01. 15:44:31

@thetriggerhappy: "az ingatlanos a vevőnek/bérlőnek egy fillérbe se, kerül. "

Nem mindenhol. 4 éve Németországban (Wuppertal) vettem ki egy lakást ingatlanoson keresztül, és rajtam is bevasaltak ezért vagy 500 eurót (kb 1 havi lakbért).

Haloperidol 2011.04.01. 15:48:37

Nekem jó tapasztalataim vannak az ingatlanosokkal: egy nagyon pörgős ügynököt sikerült kifognom. Beültem az autójába, egy nap alatt 8 lakást mutatott, és kiválasztva a legmegfelelőbbet, 2-3 hét alatt megvolt az egész adásvétel, megvolt a lakásom, egész jó áron.

Nem tudom, hogyha eladó lettem volna, akkor is ilyen elégedett lennék-e...

ostvan 2011.04.01. 15:54:57

Nem mindenki olyan, mint amit a blogger megírt. Én 15 éve csinálom, hozzám visszajárnak évtized múlva is az ügyfelek (lakást ritkábban veszünk, mint tejet), egymásnak ajánlanak, bejárnak hozzám tanácsokért, stb. Így is lehet csinálni.
Bár meggazdagodni nem lehet belőle.

ciccmicc 2011.04.01. 15:57:15

Reménytelen bármit is önállóan eladni. A hirdetésekre CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ingatlanosok telefonálnak. Ki az a hülye, aki azt gondolja, hogy az ember jószántából bíz meg ingatlanost? Azért csinálja, mert másképp nem megy. Kivéve, ha valaki mandinernek születik.

Joejszaka 2011.04.01. 16:00:23

A legtöbb ingatlanos szakmailag egy nulla.

Nem értenek az ingatlanok műszaki állapotához.

Tanáccsal ritkán szolgálnak. Volt szerencsém párhoz, ritka a kivétel, mint a fehér holló.

Arra jók, hogy az egyéni eladókat kitúrják a hírdetések közül.

Ha el szeretnék adni két kisebb lakást, kb. 30M-ért, hogy egy családi házra cseréljem, akkor ennek a költsége ezek miatt az élősködők miatt kb. 1-3 misibe fájna.

Bérlésre, albérlő keresésére jók.

R_Gábor 2011.04.01. 16:35:09

@qbr: Az ingatlanosnak azért jó, ha lenyomja az árat, mert minél alacsonyabb áron kínálnak egy lakást, annál könnyebben megy el. Vagyis annál kevesebb munkát kell belefektetni. Pl. egy tízmilliós lakásnál és 3% jutaléknál ha tízért adom el, az ingatlanos 300 ezret kaszál. Ha viszont 9,5-ért, akkor a jutaléka ugyan "csak" 285 ezer Ft, viszont a 15 ezer mínusz nem olyan nagy veszteség azért cserében, hogy így alig volt vele munkája.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.04.01. 16:39:41

Ha csak a neten hirdeted a lakásod, az ma még egyfajta előszűrő is... Persze nem 100%-os, de a semminél több.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.04.01. 16:41:32

@ciccmicc:

"A hirdetésekre CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ingatlanosok telefonálnak"

még szerencse, hogy ilyen biztos vagy magadban

randomuser1 2011.04.01. 16:41:43

kényelmi szolgáltatás, mekdonáccba se azért jár az ember mert nem megy otthon a szendvicskenés...
az más tészta h sok vacak ingatlanos van

nolan72 2011.04.01. 16:58:12

Hello Mindenki!

Ez egy szakma! Szükség van hozzá építészeti, jogi, kommunikációs készségre, empátiára, stressztűrésre, folyamatosan figyelned kell, hogy akarnak átverni a vevők és az eladók egyaránt (pedig ez csalásnak minősül) egy eladáshoz kb 100x feleslegesen kell kimenned. HA rajtam múlna diplomához kötném ezt a szakmát, (a főnököm nálunk ezt teszi). ÉS még valami, sok eladó (nem mindenki) szívja a fogát, hogy mennyi a jutalék. ÉS amikor használt autót veszel figyeled, hogy a nepper mennyivel rövídített meg??? Sok gazember, szélhámos dolgozik ebben a szakmában, most szeretném megköszönni nekik amiért miattuk ennek a szakmának a megitélése a parkolóőr/strici/BKV ellenőr szinten van. Ennek ellenére én szeretem csinálni és amikor csak tehetem nem vagyok bent az irodában.

ciccmicc 2011.04.01. 16:58:30

@dark future: kevés dologban vagyok ilyen biztos. Mindenesetre kivételes mázli/rengeteg ismerős kell ahhoz, hogy egy lakást ingatlanos bevonása nélkül el tudj adni.

webb87 2011.04.01. 17:01:06

@R_Gábor: Szerintem ha egy ingatlanos 300et kapna kézbe tisztán egy 10M lakás után, mindenki ezt csinálná.

Valamint (átlag ember: 1-2 lakás adásvételi/élet)
(ingatlanos: 3-4 lakás adásvételi/hó)

Kinek van nagyobb tapasztalata?!
Az ingatlanos többnyire 2 okból nyomja le az árat:
1. túl van értékelve..és a tulajdonos nincs tisztában a piaci árral. Neki kell igazodnia a piachoz nem forditva.
2. az emberek 60-70%-a érzelmi alapon dönt, plusz hogy mennyibe került pár éve az a lakás-ház.

Annyit fűznék az ablakba kirakós táblákhoz, hogy fű-fa felfogja hivni ha nem lát konkrét adatot (nm,ár,szobaszám). Valamint én úgy vagyok vele hogy idegent nem szivesen engednék be a lakásomba ha felhiv hogy megakarja nézni.

soska71 2011.04.01. 17:40:09

Ingatlanosként mondom, a "szakma" eléggé vegyes és finoman fogalmaztam.
Tök hülyék képesek itt tevékenykedni. A szakmai szervezetek is vegyesek, mindegyik nagy hálózat csinál magának egy szövetséget is és kitünteti magát, mint az év ingatlanosa stb. De ugyanez van máshol is, lásd pl. biztonsági cégek.

Gazdasági és angol fordítói diplomával, épületgépész technikusival és egyéb szakmai végzettséggel nem tartom magam hülyének, de nem csak ezen múlik. Kell egy rakás kudarctűrés és sok türelem az ügyfelekhez. De vannak visszajárók és van az a réteg, aki igénybe veszi az ingatlanost. Aki nem, az meg próbálkozzon maga semmi gond.

Az ingatlanosok sokszor elkövetik azt a hibát, hogy nem a megbízót képviselik elsősorban. Ki a mebízó? Aki fizet. Többnyire az eladó. E helyett egy alkuban bíztatják a vevőt, hogy alkudja le az eget. Hiszen ő valóban csak pár tízezret bukik, míg az ügyfele, akit képviselnie kéne sok milliót.

De ettől még tárgyszerűen elmondom egy lakásról, hogy mire számíthat az ügyfél. Sok iroda igér fűt-fát, majd hetek múlva nyúzza a tulajt, hogy drága a lakás, áll a piac, menjünk lejjebb az árral. Ezt tudta, mikor felvette a lakást, de nem mondta el.

E miatt is sokszor hiányzik a bizalom megbízó és ingatlanos között. Nem engedik, hogy az ingatlanos lezavarja az alkut akkor sem, ha eladó/vevő nem ért hozzá. Ilyenkor hangzik el, hogy "nem tudok többet engedni, még ki kell fizessem az ingatlanost" stb.

Azonban sok szitu volt, mikor a közreműködésem miatt jött létre az üzlet. Ehhez kell érzék de e mellett egyetemen tárgyalástechnikát is tanultam.

A jutalékról: azért tartják soknak, mert egyenlőséget tesznek a fizetésük és a jutalék közé. A fizetés: bemész a munkahelyedre, jól/rosszul elvégzed a melód, megkapod a lét fixen, minden hónapban. A jutalék viszont SIKERDÍJ. Ha nincs siker, pénzt se kapsz. Ezért ennyi. Lehetne alacsonyabb, de senki nem akarna havi fixet fizetni a hirdetésekért, kijárásokért stb ugye?

Amerikában szinte csak kizárólagos megbízáok vannak. A kifizetések egy központi cég által mennek, mint a tőzsdén a KELER Rt., egy elszámolóház formájában. Ha létrejött az adásvétel a pénzt megkapja eladó és ingatlanos ettől a cégtől, ami letétként kezeli az adásvétel végéig. Nálunk a kevés kizárólagos megbízás miatt magasabbak a jutalékok, mert több a rizikója az ingatlanosnak, ha más is hirdet.

Jutalékot el lehet kérni eladótól is. Nem bűn, csak az elején szólni kell, ennyi. Ettől még nem rossz a Tecnocasa, noha nem nekik dolgozom.

soska71 2011.04.01. 17:40:42

Bocs, keresőtől is lehet jutnit kérni, sőt eladótól/vevőtől együtt is. Ezt akartam írni.

G. Wolf 2011.04.01. 18:21:59

Az emberek egyszerűen lusták saját maguk utánna menni, kényelmesebb hogy bemegy egy ingatlanoshoz, hogy ilyen és ilyen lakás kell... ahelyett hogy maga lapozná fel az újságot vagy keresne tulajdonostól eladót, kb ezért él meg ez a szakma, és nem lebecsülendő, mert van rá igény, végülis értelme is van, csak aki nem lusta meg tudja úszni olcsóbban.

Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel) 2011.04.01. 18:23:10

Mo-n az ingatlanozás olyan mint a politika, a foci és más gyerekének a nevelése, mindenki ért hozzá.
Mo-n az ingatlanos semmit nem csinál, csak adatbázist épít, gyűjt, lop és azt hiszi, hogy dolgozik. Ezt bárki meg tudja csinálni két általánossal.
Külföldön az ingatlanos dolgozik is, pl. kartonbútorokkal berendezi, vonzóvá teszi.
Vicces, hogy az eddigi pozitív hozzászólás mind ingatlanostól származik, de csak egy vallja be, hogy Ő az. Lehet, hogy Ő tényleg egy jó ingatlanos, a többi csak nem ért máshoz, ezért foglalkozik hirdetés figyeléssel.

Bell & Sebastian 2011.04.01. 19:06:30

Nemtom ki hogy van vele, azt azért fel lehet becsülni, mennyi szabadidő és járulékos kőccség személyesen pecázgatni, eladás esetén idegenvezetés közben fárasztani a pontyot, úgy hogy nincs hozzá Schwacke.

A képeskönyv persze segít, csak az előválogatásnál meglehet, pont az ideális esik ki a peremfeltételek rossz megadásánál.

A lótifuti jutaléka nem érdekel, csak az, nekem mibe lesz, vagy mit kapok.

Náncsinéni hárommilliós megtakarítását meg a vaktyúk -effektnek kell betudni, ilyen csak Pesten van, de ott is ritkán.

Circus 2011.04.01. 19:33:01

Ezügyben volt már egy kanyar nemrég egy másik blogon, itt és ott is már kifejtették nagyrészt a véleményemet, mire odaértem.

Túl sokan akarnak a semmiből megélni, és olyan dolgokért kell fizetned, amit nagyrészt Te is meg tudnál tenni.

Az az úgynevezett jutalék, a lakásonkénti párszázezer, van akkora ösztönzőerő, hogy magam járjak az átpapírozásnak és az ügyintézésnek utána, akár fizetésnélküli szabadságot kivéve arra az 1-2 hétre.

Mégegy olyan szakma, amit jelenleg itt olyanok űznek, akik csak élősködnek. Sajnos. És nagyrészt.

sanyix 2011.04.01. 19:41:44

@LION_heart: Nem jelent semmit. Venni= rohadt egyszerű, eladni viszont nagyságrendekkel nehezebb.

pasareti.eoldal.hu · http://pasareti.eoldal.hu 2011.04.01. 20:17:12

Minden tiszteletem az igazi ingatlanközvetítőké! Akik tanácsot adnak eladónak és vevőnek egyaránt. Megértik a szempontokat és közvetítenek. Ők megérdemlik a jutalékot.
De sajnos nagyon sok kókler és szerencsevadász van a piacon! Nálam az élből kiesik, aki úgy akar szerződést kötni, hogy még el sem jön megnézni a lakást, amit árulna. Amikor megkérdezem, hogy miért is bízzam pont őt meg a sokszáz ingatlanos közül, csak hebeg-habog.
Szóval, elég vegyes társaság ez.

Robinzon Kurzor 2011.04.01. 20:32:55

Minden szakma egy összeesküvés a laikusok ellen.

Nénikének erre most tetszett rájönni?
Hány évesnek tetszik lenni nénikének?

bunko_jobbos 2011.04.01. 20:35:46

Nagyon megvágnak ezek az ingatlanosok, szemét banda, de azért a cikk lehetne igényesebb is. Ez egy összedobott szarhalmaz.

BrianBrian 2011.04.02. 06:55:17

Heyne közgazdaságtani bevezető tankönyvében az ingatlanügynök az egyik példa arra, hogy közgazdaságtani értelemben a kereskedő is értéket teremt: információja, bizalmi tőkéje van, fordulnak is hozzá sokan, holott nem kötelező. Fordulnak mindenütt, ott is, ahol már mindenki online van. Nénike jószándékú, túlegyszerűsítő bejegyzése még nem ért fel az elemzésnek azokra a csimborasszóira, mint az elsőéves nem közgazdászoknak szóló bevezető tankönyv. Way to go!

nana! 2011.04.02. 09:13:47

@BrianBrian:
Hi Brian,
Heyne az amerikai ingatlanügynökökről beszél, nem a magyar kóklerekről. Több ingatlant adtam vettem, hasonló tapasztalataim vannak. Irreális díjakért dolgoznak, a kedvencem az volt, amelyik azért is pénzt akart kérni, ha én előbb adom el a saját ingatlanomat, mint ő.

Téglagyári Megálló 2011.04.02. 10:21:37

Anno a wiwen találtam magamnak lakást, azóta se bántam meg. Hihetetlen dolgokat mutattak nekem az ingatlanosok ugyanannyi pénzért.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.04.02. 11:10:54

Sajnálom, de ez egy nagyon felületes poszt. Nem tudom hány ingatlanos ismeretében sikerült a végső, egy egész szakmát lesajnáló, sommás megállapításra jutni, de kétlem, hogy reprezentatív lenne a minta.
Nagyon komoly ingatlanosokkal volt már dolgom, akik egyaránt felkészültek voltak jogi, pénzügytechnikai és műszaki vonalon és komoly piacismerettel (árak, technológiák stb.) segítettek.
Nem kétséges, hogy az elmúlt években a nagy franchise hálózatok boldog-boldogtalant alkalmaztak, mindenféle szakismeret nélkül, ami nyilván felhígította ezt a szakmát. De ez nem a szakma, és nem a szakma felkészült művelőinek a hibája, hanem egy agresszív üzletpolitika káros mellékhatása.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2011.04.02. 21:50:15

@Docy71: Ez a 3% honnan jött? Minden ingatlanos 5% körül kér.

doki1981 2011.04.03. 08:23:04

Én nemrég vettem - fél év keresés után - lakást. Csomó ingatlanossal találkoztam, és elég vegyes képet mutattak.

Pozitív, hogy az eladókat reális árra beszélik rá, mert sokan még mindig a 2008-as m2 árak világában élnek, és nem annyiért akarják hirdetni a kérót, amennyit ér, hanem amennyi az ők kis érzelmeik szerint ér. Épp ezért nehéz jó áron lakást venni közvetítő kiiktatása nélkül.

Negatív, hogy iszonyat kamu dumát tolnak. Pl. a lakás ékessége a fürdőszoba tükre (ingatlan.com oldalon olvastam), egy másik arról akart meggyőzni, hogy a cigók nem rossz szomszédság, a harmadik szerint a keleti környéke felkapott környék. Szóval hülyének akartak nézni...A fő baj viszont az volt, hogy klasszisokkal lejjebb lévő színvonalú lakásokat akartak megmutatni, mint ami érdekelt.

Végül a kb. 50. lakást vettem meg, jó helyen, tök olcsón, egy bedőlt hitelestől, egy korrekt ingatlanos közvetítésével. Szóval érdemes várni a jó lehetőségre.

hakapesszi 2011.04.04. 12:02:35

Kétfelé kell választani a lakáskiadást és az eladást. Szerintem az előbbinél sokkal nagyobb szükség lehetne a korrekt közvetítőkre, ott lehetne tényleges feladatuk a közvetítőknek, mint kívülálló harmadik félnek.
Mo-on szerintem az ingatlanközvetítők a lakás eladás-vételnél abszolút megkerülhetők, ráadásul ha az irreálisan magas közvetítő díjaikat is tekintetbe vesszük.
Mint igen tapasztalt eladó és vevő NEM ÉRTEK egyet a ragasztgatás kifigurázásával. Fáradtságos, de rendkívül jól megtérülő munka - nem véletlen, hogy a közvetítők is előszeretettel alkalmazzák. Aki el akar adni, és fel akarja pezsdíteni az ügyét, annak igen melegen ajánlom a módszert!!!
Egyébként három évvel ezelőtt estünk át egy nagy ingatlan adás-vételen. Meghívtam magunkhoz minden nagyobb ingatlanközvetítőt, a végeredmény: 2 cég maradt fenn a szűrőn, velük kötöttem szerződést. És kezdődött verseny: másfél hónapig tartott, én rengeteg energiát öltem az árusításba (naponta frissítettem a netes hirdetéseinket, ragasztgattam, etc.). A magánhirdetésre kb. 50 érdeklődő jött el személyesen, a két cégtől összesen 2. Másfél hónap után adtuk el végül a lakást, 15 százalékot engedve a kikiáltási árból (amivel egyébként - lelkünk mélyén - előre is kalkuláltunk). Akkor nem volt ilyen pocsék a helyzet mint most, de azért már akkor is nagyon pocsék volt...

hakapesszi 2011.04.04. 12:10:21

@hakapesszi: Rosszul emlékeztem: két és fél hónap volt az, nem másfél...

hesslerezredes-halálazötvenórára 2011.04.04. 16:59:21

Én most 5.hónapja "ingatlanozom". Előtte 10 évig egy magyar építőipari cégnek voltam a jogtanácsosa, amely vállalkozást a gazdasági világválság annak rendje-módja szerint hazavágta.
Szóval kényszerből kötöttem itt ki.
Amit az ingatlanokról JOGI oldalról tudni kell, azt én mindet tudom, olyan adásvételi szerződést írok, hogy 100 nyelven beszél, ezt nem én mondom, hanem a bankok, akikkel a cégem kapcsolatban volt.
Amikor 0, azaz nulla forintért (mert fizetés az nincs) elhelyezkedtem, elvégeztem az ingatlanos cég saját tanfolyamát - mondhatom: tudtak újat mondani.
Mindezek előtt pár hónappal magam is eladtam egy pestkörnyéki hétvégi telket.
Először magam próbálkoztam: jelentkezett vagy 30 ingyenes hirdetői oldal és kérés nélkül felnyomták a hirdetésünket. Fiammal csináltunk neki egy saját honlapot, emailcímet: katasztrófális ajánlatokat kaptunk, ha egyáltalán.
Kint volt a telken is a hirdetés, és egy országos hálózat helyi képviselője jelentkezett:
- helyből FELNYOMTA az árat,
- kizárólagosságot kötött ki,
- 5,2% jutalékkal.
Ehhez képest 3 nap múlva azon az áron volt vevő!
Az ingatlanos lebonyolította a telek építési telekké átminősítését, továbbá emiatt megszervezte a telken lévő faház lebontatását is - mindez a jutalékon belül.
Az ügylet szépen le is bonyolódott.
Máig nem sajnálom az 5,2% jutalékot.

Ezzel együtt a kritikák jó része a szakmával szemben biztosan jogos és megalapozott.
A helyzet az ingatlanos szakma vonalán kb.ott tart, mint az idegenforgalmi szakma a 90-es évek elején.
Még mindig mindenki ellensége és versenytársa mindenkinek.
Mára az idegenforgalmi szakma letisztult: lényegében minden utazási iroda minden más iroda útját hirdeti, sajátot is, és eladás esetén szépen megegyeznek a jutalék elosztásában.
Aznap, amikor az ingatlanos szakma felismeri, hogy ő sem járhat más utat, mint az utaztatási ipar, nos akkor a blog írója mondhat majd akármit, mert úgyis csak ingatlanoson keresztül tud majd eladni és venni is.
Én az első "hideghívásoknál" remegő hangon mondtam 3%-ot, ma már 5% alatt nem vagyok hajlandó szerződni.
Gyűlölöm a magyar embert, mert a magyar embernél szarfaszúbb, szarevőbb, pitiánerebb, ócskább, hazugabb lény ezen a bolygón nincs. Legjobban azokat utálom, akinek nagyértékű ingatlana van, és az kezd el szarakodni, baszakodni a jutalékon.
5 hónapja kínlódom ebben az iparban. Öt hónap után most volt az első eladásom! Eddig megmutattam számtalan ingatlant egy csomó pernahajdernak - ez mind költség, fáradság volt - hiába! A telefonköltség például csak az én költségem, nekem kell fizetni. Az általam behozott ingatlant meg más kollégák mutatták - szintén sokszor hiába.
Ahhoz, hogy ezt így csinálni tudjuk, nekem és a kollégáimnak is kell betevő falat, BKV bérlet, telefonszámla kifizetés - egyáltalán elemi megélhetés.
Ha mindezzel vetitek össze az akár 5% jutalékot is és elosztjátok térben és időben: mondhatom nagyon szerény kis kenyér ez, és jó sok a munka mellé.
Szerintem egy pár hónapra mindenkinek el kéne menni ebbe, vagy ehhez hasonló szakmákba - biztos, hogy erősen szemléletformáló lenne számára - egy egész életre - és nem írna ilyen sommás véleményt egy csomó emberről és munkájáról.

kétbetűs 2011.04.04. 18:26:07

@hesslerezredes-halálazötvenórára:
Na akkor itt ragadok billentyűzetet!

Kedves "Rossz tapasztalattal rendelkezők" és másokat lehúzók!

Szerintetek mi lenne az elfogadható jutalék? vagy akár havi fix?
(figyelembe véve: telefonktg, közlekedés, hirdetési ktg, az ingatlanos ideje, hogy kiszűrje a turistákat, szervezze az ügymenetet, irodabérlet ÁFA, SZJA, és kapcsolódó járulékok, osztozás a jutalékon irodával / értékesítővel / hálózattal, egyéb reklámköltség, hogy ismerjék, őt válasszák - különböző, valós világban lévő közösségben, szervezetben, szakmai fórumokon ápolni a kapcsolatokat, ajándékokkal, figyelmességekkel és széles nyelvcsapásokkal üzleti ismeretségeket kötni)

plusz:
- FHB szerint 2010-ben 72000 lakás került értékesítésre. ex-has optimistán 30-40% közvetítőn keresztül.
- Egyes hírek szerint "tavaly 44350 cég foglalkozott ingatlanügyletekkel" (ez mondjuk nem csak közvetítő, de gondoljunk arra, hogy egy valamire való irodában legalább 4-5 ember dolgozik, inkább 10-15...)
Itt lehet kicsit játszani a számokkal... de ennyi versenytárs közül kell kitűnnie a már általatok is említett jó ingatlanosnak is.

Kéretik osztani, szorozni!

hesslerezredes-halálazötvenórára 2011.04.05. 14:39:56

@kétbetűs: szívemből szóltál barátom, annyit tennék hozzá kérdésként a blog írója felé: és ugye kegyednek magának tetszik nyírnia a haját, meg magának tetszik szerelni a kocsiját, meg magának tetszik.... és még sorolhatnám. Persze egy bizonyos életkor elérésével mindenki, háztartási szerelő (valójában Mekk-Mester!) lesz, meg jogász, meg közgazdász, meg belgyógyász, meg a témánál maradva: ingatlanos, persze hogy persze!
Én azért mégis inkább fodrásszal nyíratom a hajam, a kocsit is inkább szerelőhöz viszem (már amíg megvan még az autó?), ha fáj a hasam elmegyek a körzeti dokihoz, nem sorolom.
És tudomásul veszem, hogy mindennek és mindenkinek ára van!
Az a gond, hogy ezt az árat az ingatlanossal kapcsolatban senki nem akarja elfogadni, tudomásul venni, vagy ha igen, akkor meg mocsok módon sokallja.

hesslerezredes-halálazötvenórára 2011.04.05. 14:49:19

Még annyit: lehet, hogy ez a szakma is egyszer a postai távbeszélő központos kisasszonyok munkájának sorsára fog jutni, azaz a technikai fejlődés elsodorja, elsöpri, eltünteti nyom nélkül.
Lehet.
Elvileg semmi szükség ügyvédre sem, mert az interneten bárki korlátlanul kutakodhat a jogszabályokban, ezt ma már jogszabály garantálja.
Mégis azt gondolom, hogy emberi viszonylatokból, kapcsolatokból, interakciókból az EMBER soha nem lesz teljesen kiiktatható.
Márpedig az ingatlan adásvétel magánemberek között mindig EMBERI kapcsolatrendszeren keresztül fog bonyolódni. És amíg ez így lesz, lesz olyan EMBER is, aki ezt a kapcsolatrendszert kezeli, szervezi, irányítja, alakítja, s hogy ezt ingatlanosnak, vagy mi másnak hívják, az már harmadlagos kérdés marad.

Circus 2011.04.05. 20:16:39

@kétbetűs: @hesslerezredes-halálazötvenórára:
nem szétlőve az érveiteket azért halkan megjegyezném, hogy a fodrász, szerelő, stb azért kicsit más elbírálás alá esik, mint az ingatlanozás, és pontosan jeleneg amiatt, hogy bizonyos nagy franchise cégek (kétbetűs? nevednek van köze ahhoz a bizonyos kétbetűs céghez? ha igen, pont jó példának...) boldog-boldogtalant felvesznek, majd 'kiképeznek' mindössze azért, hogy kiszorítsunk mindenki mást a piacról, és majd azután rátelepedjünk mi, a fennmaradt pár cég, szépen szétosztva a piacra. Túl sokszor láttam és tapasztaltam már ezt, szaglik messzíről :)

Jómagam is a szolgáltatásban dolgozom, és hasonló problémákkal küzdünk. A szakértelmünk sok esetben jelentős hozzáadott értéket képvisel, bár ugye ezt sokszor egy kézlegyintéssel elintézik, illetve kihagynak bennünket, hogy azt én is elintézem, meg inkább spórolok pártízezret.

Az internet korában szerintem halálra van ítélve az ingatlanos szakma*. Még talán nem azonnal, de a hirdetés már feladható, kereshető, kvázi ingyen és egyszerűen, rövidesen eljön az idő, amikor, igen, a neten keresztül lehet intézni az átiratásokat, uram bocsá', a szükséges ügyvédi dolgokat (már részben lehet, úgy tudom). Addig kell kihasználni, amíg funkcionális analfabéták (minden tiszteletem mellett a mai 50+ generáció jó része) nem merik kezelni és használni a netet.

Mint írtam, a magam részéről inkább rászánok 2-3 hét (fizetetlen) szabadságot, ha muszáj, és megtartom azt a párszázezret, ami a jutalék lenne.

* írtátok a kizárólagosságot. Ezt hogy? Bennünket BÁRKI, főleg a konkurrencia körberöhögne, ha ilyen feltételeket szabnánk... el kellene ezen is gondolkodni, piacgazdaság, meg verseny van, nem? :)

kétbetűs 2011.04.06. 11:01:11

@Circus: Kedves Circus,

Milyen szolgáltatást végzel?
Apropó hozzáadott érték: sokszor szapulnak bennünket, hogy semmit nem teszünk hozzá... Magyarországon mit értékelnének az emberek, ha (saját benyomások alapján írom a számokat)
- minimum 90%-uk ragaszkodik a saját ügyvédjéhez,
- lehet olvasni cikkeket, hogy külföldön van home staging, itt az átlag tulajok kb 70-80%-a duzzog, ha arrébb kell tenni a reggeli kávéscsészét, nem beszélve a száradó ruháról, vagy ha alapból, amikor belépek, bogarak rebbennek szét a padlón... vagy "ja, képek is készülnek a lakásról???" csodálkozás után új időpontban is kimegyek, és "rendrakás" után Sherlock Holmes tudná csak megmondani, mi változott...

Jelenleg szerintem, ami hozzáadott érték,
- hogy összeszedjük az elérhető legtöbb információt a lakás eladásához (tulajdonviszonyok, társasházzal kapcsolatos infok, környékről infók, lakásban felújítások - itt jegyzem meg, hogy sokszor előfordul együttműködő, készséges tulajokkal is, hogy gyorsan elhadarnak dolgokat, amik eszükbe jutnak, vagy rákérdezünk és az x. lakásnézésnél is jutnak eszébe új dolgok..
- illetve mivel az emberek többsége érzelmek alapján vásárol, ezt tudunk hozzáadni, mert van különbség az interneten található adatok: "szoba: 2,4, méret: 98 nm, utca: Futrinka köz, emelet: 4, stb... és aközött, hogy beszéltem az általam is alapból turista billoggal megpecsételt lakáskeresővel és kiderült, hogy Ilike néni igazából olyan konyhát keres, ahol nem kell kung-fu pandának lenni az edényei eléréséhez, csak erre eddig egyetlen droiddá statisztikázott, befordult kolléga sem kérdezett rá, akkor a lakásmutatásnál kedves mosollyal az arcomon mondom (és akár mutatom is a mozdulatot) neki, hogy "ugye, milyen kényelmes ebben a tágas konyhában az egyik pultról a másikra tenni a lábost, így nincs szükség felső szekrényre és nem kell félni, hogy kirobban belőle a sok begyömöszölt edény. Amúgy meg a papa is boldog lehet, mert addig az erkélyen pipázgathat kedvére"
esetleg amikor egy kiadásra szánt lakást keresőnek elmagyaráztam, hogy ezt a szutyok elosztású, egymásból nyíló szobákkal rendelkező lakást hogyan alakítsa át, úgy, hogy ne elkerüljék a bérlők, hanem akarják a lakást!

Ezzel szerintem válaszoltam "az internet korában" kezdetű mondatodra is, bár a technológia fejlődik kétségtelenül, mert míg 2-3 éve besegített a hirdetésfeladásban papa-mama, kismama, vagy egy fizetett bérhirdető, megjelentek az őket kiváltó automatikus webes szolgáltatások is, ezzel kiváltva a mechanikus munkát és elárasztva a hirdetési oldalakat. (ez szerintem nem a legjobb megoldás, de előbb-utóbb továbbfejlődik a szakma)

És itt térnék ki a kizárólagosságra:
Azzal, hogy nem kizárólagos szerződéseket is kötünk, csak a hirdetési oldalak üzemeltetőinek zsebét tömjük szívlapáttal...
A nem kizárólagos szerződéseknek jelentős részét más adja el. Munka volt vele, pénz meg sehol... Az értékes időnk megy kárba, amit akár egy kiemelt szerződés értékesítésére és minőségibb szolgáltatásra fordíthattunk volna. Amikor mi adjuk el, a tulaj duzzog, hogy "de magas a juti, de kár, hogy nem az olcsóbb kizárólagost választottam..."

Amúgy mondd 4-5 könyvelőnek, hogy "itt vannak a számláim, tessék lekönyvelni és annak fizetek, aki előbb kész van vele és kevesebb adófizetési kötelezettséget mutat a végén!" Szerinted melyik fogja elvállalni?

Én személy szerint tiszteletben tartom, ha valaki határozottan és ésszel adja elő, hogy maga akar foglalkozni az ingatlana értékesítésével, mert tényleg vannak olyanok, akik képesek maguk eladni. Őket később felhívom, mert kíváncsi vagyok, hogy haladnak... Páran eladják, nekik gratulálok, de képzeld, van aki belátja, hogy nincs meg a szükséges, információja, tudása és működő módszere (vagy "csak" ideje) az eladáshoz!

A hálózatokról: Nini! Ezek egyszercsak idejöttek egy távoli bolygó gonosz követeiként, 1 nap alatt nyitottak több tucat irodát és kiszorították a kicsiket!!!! Vagy mégsem? Tegye fel a kezét, aki (bármilyen szakmában) képes 5-10 év alatt létrehozni egy hasonló rendszert, ahol együttműködnek az emberek!
Amúgy a kicsik is igyekeznek tudtommal tömörülni, de nehézkes lesz, mert nem egységesek.

Piacgazdaság van meg verseny - a példánál maradva - a könyvelőknél is, de az kapja a munkát, akinek jobb híre van, aki bizonyított, aztán ha mégsem válik be, ha valamit elrontott, lehet másikra váltani, újra megcsináltatni, de egy időben egyszerre csak egy fogja neked ugyanazt a munkát végezni.

Cáfolatok?

hesslerezredes-halálazötvenórára 2011.04.06. 12:42:39

@Circus: Kedves Kollégám el vagyunk itt magunkban, mindazonáltal minden szavaddal egyetértek, úgyhogy cáfolat?: O, azaz nulla.

Azon már magam is gondolkodtam, hogy mi lenne, ha olyan felület nyílna internetileg, ahol mindent feltehet a hirdető (bocs, ha már van ilyen, akkor nyilván a spanyolviaszk újrafelfedezése az ötletem), pontos címmel együtt akár ingyért is, legfeljebb tele lenne nyomva a felület reklámokkal - ebből élne a felület/honlap működtetője, és a hirdetés csak akkor lenne részleteiben megtekinthető, ha előbb megnézi a reklámot az érdeklődő - szóval, hogy ilyen esetben tényleg nem kellene ingatlanos közvetítő, azaz KÖZVETÍTŐ, jól látom én ezt, vagy tévedek?
Mert nem akarom én a fát fűrészelni magam/magunk alatt, de ki az a barom, aki élvezi a hideghívást és azon belül az 50.elküldést melegebb éghajlatra....

kétbetűs 2011.04.07. 10:49:45

Tegnap kaptam egy MIÉSZ hírlevelet, ami kapcsolódik az általad említett problémához:

* a DH megválása az ingatlan.com -tól beindította a szakmabeliek fantáziáját, különböző elméletek születnek arról, hogyan tovább. Egy biztos, észrevehetőbben nyomulnak azok a hirdetési portálok, amelyek most új lehetőséget éreznek. Összefogások jönnek létre, hunynak ki, erősödnek.

A MIÉSZ vezetését hetente több, közös adatbázis-hirdetési lehetőséggel megkeresik, de azzal tisztában kell lenni, hogy ez nem fellángolás kérdése, hanem sok munka és sok pénz, önzetlenség és kitartás és további nagyon sok munka és nagyon sok pénz kérdése. Egy többek által vitatott személyiség nemrégen tökéletesen megfogalmazta:

Jótékonyságból rövidtávon működtethető, üzleti alapon pedig a kitaposott úton mindenki ugyanazzal a kérdésekkel találkozik.

Megkérdezzük a szakmabelieket és azokat is, akik nem foglalkoznak közvetítéssel, véleményük szerint milyen egy jó hirdetési oldal? Ha van véleménye, ötlete, kérem, kattintson ide:
spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dGNqSVVHckNNd2lsS3gyamw3UThCenc6MQ

Jó kis kérdőív, lehet nyomni a véleményt ingatlanosként...

Circus 2011.04.08. 10:43:14

@kétbetűs: szállítmányozás
Nem, nem az a most divatos 'logisztika' néven megvett és újraeladott összehajigált szolgáltatáshalmaz - külker, vám, egyéb törvényi szabályozások pár országban, stb... és itt is van egy csomó cég (milyen meglepő, a multik...), ahol nem elsősorban a szakmai hozzáértés, hanem az olcsó munkaerő a fontos, pedig a fentieket nem lehet egy páralkamlams tanfolyamon megtanulni. Na, itt vágják tönkre a szakma hitelét.

Kizárólagosság? Nálunk azt mondták, jó, ha 10 ajánlatból lesz 1 üzlet, ez a az e-mail korábban szerintem van a duplája is, nem beszélve a nemzetközi tenderekről. A munkaidő kb 60-70%-a ajánlatkidolgozás és kiadás, amelyekkel napokat eltöltesz 0 eredménnyel, mert valaki biztos jobb (értsd olcsóbb) ajánlatot ad.

Általánosságban nem arról beszéltem, akik ilyen, az általad leírt mélységekben foglalkoznak az emberekkel, illetve a szakmával. Mindazonáltal, amíg ti is eladni akarjátok a lakást, nem fogjátok kidomborítani, hogy miért NE válassza az általad eladásra kínált lakást a reménybeli vevő. Infrastruktúra lerobbantsága, szomszédok, környék jó híre, stb... Én pontosan ezért biztosan nem vennék meg olyan lakást, amit nem nézek körbe magam is vagy ötször, minden szempontból, és emiatt mondom, hogy én áldoznék annyi időt, energiát, és megspórolnám a jutalékot magamnak.
És még valamit - az én szakembereim az én érdekeimet nézik, az eladóé (= tulaj, ingatlanbróker) pedig az övét. Ha nem lakást veszel, ugyanígy gondolkodsz te is, nem?

Ja, és a turistákat nálunk kínainak hívjuk :)

Circus 2011.04.08. 10:51:07

@kétbetűs: röviden pedig, itt a magyarázat, két általad írt szóban:

"üzleti alapon"

ennyi.
Neked üzlet, nekem (itt mint általános alany) az életem legfontosabb beruházása, esetleg befektetés, szóval hadd kezeljem illő fenntartással :)

lehet, hogy ismerlek... ?

kétbetűs 2011.04.08. 15:41:59

@Circus: kis korrekció: a két szó egy idézet része volt, ami az ingatlanosok és hirdetési portálok együttműködéséről szólt.

Ettől függetlenül a megjegyzésed teljesen helytálló.
Jól kell megválasztani, kivel működsz együtt!

Kizárólagosság: Az általad leírt számoknak majdnem úgy örülnék, mint a lotto 5-ösnek...
nekünk az időnk kb 95%-a megy el "fölösleges ajánlatkészítéssel"
(értsd: min. 4-5 komolyabb forrásból megszerzett telefonszámok hideghívása, lakásszemlék száma, míg valaki megbíz bennünket ingatlana eladásával. A szerződés pedig önbizalomtól és hitelességtől függően vagy kizárólagos, vagy nem... aztán még vevőt is kell találni rá.

Ti a mi nyelvünkre lefordítva szintén kizárólagossággal dolgoztok, nem?

Annyival szerencsésebb az esetetek, hogy ha nem kell az ajánlat, nincs több fölösleges munka az adott ügyfél adott problémájával.
Gondolj bele, milyen lenne, ha a megkötött szerződést az esetek kb 50-60 %-ban nem fizetnék ki neked, a munka bármelyik szakaszában (esetleg pont a célegyenes előtt), mert egy másik szállítmányozó cég beelőz! (tudom, képzavar kicsit egy bizonyos fizikai áru esetén, de érezd át egy kicsit!)
Elpazarolt idő, energia, nyersanyag, remény, erőfeszítés, pedig benne van a pakliban, hogy a Te munkád szebb, jobb, olcsóbb lett volna, csak nem volt elég gyors...

Kérdezze meg mindenki a "kizárólagosságról" a házastársát!
Amíg suhancként rohangáltál a másik nem után a magad módján találtál valakit, az elején jó volt, de mivel nem volt kizárólagos a megállapodás egyszercsak jött valaki, aki nem jobb, nem szexibb, nem erősebb, nem viccesebb nálad, de mégis elcsaklizta a párod.

kaptad a pofonokat, fájt, tűrted, vagy háborogtál, tanultál belőle, de nem adtad fel!Aztán találtál valakit, akivel "leszerződtetek", hogy csak vele és senki mással...

Miből következtetsz az ismeretségre?

Circus 2011.04.08. 16:01:48

@kétbetűs: nem, nem is lehet kizárólagosságot, az adott üzletbe már csak akkor lehet belenyúlni, ha valaki valamit csúnyán mellényúl. Megkötött szerződések vannak, biztosítékként az áru a kezemben van (több résztvevő felé kell fizetni, szervezni, stb), de hogy a kezemben legyen, addig van az a kínlódás, amit írtam. Vannak persze bőven bizonyos üzletek, ahol a mennyiségre való tekintettel köttetnek hosszútávú együttműködések, de míg régebben ez hónapokig mehetett, most, a rablógazdálkodásban nem, általában nem jobb szervízzel, hanem őrülten alacsonyabb díjakkal nyúlják le az üzleteket, pofátlanul. De mindegy is, ez ingatlanos téma, ne csináljunk threadjackinget belőle :)

(Vannak megérzéseim. Kétbetűsnél dolgozol?)
süti beállítások módosítása