A tolvaj kurva anyádtól a büdös magyarig
2011. március 07. írta: Doktor Kottász

A tolvaj kurva anyádtól a büdös magyarig

  Rasszista-e a cigány származású R. József, R. János és H. Teréz? És különösen: rasszista-e a magyar származású H. Gyula? Zaftos cupákok azon a gumicsonton, ami a Tavaszmező utcából gurult el két év alatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, hogy majd a közéleti diskurzusban rágcsálják meg egy kicsit. Mert előbb említettek állítólag magyaroztak, miközben megvertek és megfenyegettek egy arra járó egyetemistát.

  Vannak szavak amiket nem lehet kimondani - fogalmazott az ügyész. De hogy ezek a szavak fontosabbak lennének annál, hogy egy büntetett előéletű alak azért utasít ki valakit az utcából, mert veszített szerencsejátékban? Fontosabb annál is, hogy egy anya a 10 éves gyerekével hozatja elő a kést, mert ezt a valakit meg kell szúrni? Ezért ha másodfokon ezen érv alapján születik majd ítélet, az pont azért nem lesz igazságtétel, mert az elszálló szavakról fog szólni, nem pedig a tettekről és azok nyolc napon belül vagy túl gyógyuló következményeiről. Pont mint Biszku Béla esetében, de ez most messzire vinne minket, mint 2006 ősze Heller Ágnest.

  Halkan jegyzem csak meg: a rasszizmus igenis irányulhat a többségi társadalom ellen. De fájó, hogy a tárgyaláson pont annak a szómágiának a tükörképe elevenedett fel, ami nagyon is hozzájárult ahhoz, hogy ez a józsefvárosi eset egyáltalán megtörténjen. A két évtizednyi jogvédőbiznisszel és az eszdéeszességgel együtt. Ezért pontosan tudjuk, hova vezetnek ezek a farkaskiáltásból következő jogászi csűrcsavarások és persze a kimondhatatlan szavak. Tabukhoz, kibeszéletlen sérelmekhez, feszültséghez – és ez még csak az optimista forgatókönyv.

   Úgyhogy inkább álljon itt két videó. Az egyik riport, a másik fikció. Az egyiket most készítette az Index, a másikat lassan húsz éve már, hogy leforgatta Szomjas György és stábja. De mégis olyan közel vannak egymáshoz, mint amilyen hamar a Roncsfilm helyszínéül szolgáló Szigony utcából el lehet jutni a Tavaszmező utcába.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr632710109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

infrablu 2011.03.07. 20:08:40

Azt hiszem, kedves G_P nettó hülye vagy. A beírásod azt mutatja, nem tudod a sztereotípiáidat elhagyni.
A felsorolásod

"- hetedik kerületi szakállas
- budai, liberális érzelmű értelmiségi
- indie-elektro-alter
- bölcsész
- kortárs művész
- pesti, belvárosi, felvilágosult ember
- antifasiszta jogvédő

felsorolásban körülírt emberek meséljék már el nekem, mi a helyes útvonal. Melyik utcákban jártok, éltek, tanultok és szórakoztok, hogy SOHA nem sikerült még kiabálós, agresszív, ellenszenves romákkal összefutni???? Mi a nyerő? Mert akkor oda megyek... Dob utca? Nyár utca? Hegyalja út? "

csak ott hibádzik, hogy a jelzett 7. kerületi részen több cigány él, mint hinnéd, ellenben zsidó már csak mutatóban. Azt nem állítanám, hogy egy sötét borsodi faluban nem életveszélyes a helyzet, de pl. a Klauzál téren már nem a te hülye megállapításaid a valóság. Úgyhogy ne mnej oda, mert rosszabbul járhatsz, mint a Tavaszmező utcai főiskolás. Mellesleg a házban ahol élek, egy lakásban albérőként él 20-30 román cigány, koldust futtatnak, házalnak, az épületünket totál leamortizálták és a hatóság (rendőrség-köjál-gyermekvédelem-önkormányzat) semmit sem tesz. Abban igazad lehet, hogy a Hegyalja út felé még kinéz néhány éved.

kamuszutra 2011.03.07. 20:15:55

@Éhesló: nem élek semmiféle álomvilágban, csak nem a bőrszíne, vagy népcsoporthoz tartozása alapján minősítem az embert. rólad sem azért állítom, hogy barom vagy, mert magyar vagy, hanem azért, mert egy egész népcsoportról állítottad, hogy gyűlöl egy másik népcsoportot, miközben nem kérdeztél végis egyenként mindenkit.

egyébként kurva jót röhögök rajtad, hogy a saját gyűlöletteljes világodat kivetíted az egész világra. ez nagyon jellemző a nácikra, fajgyűlölőkre. betegek vagytok mind.

sanya64 2011.03.07. 20:16:25

Egyszer már érdekes lenne, mikor a cigány polgártársak kirabolnak egy magyart ("hülyepárasztmagyar, adjád ide a teléfónt, hee..."), és rendesen összeverik, a bíróságokon is észrevennék már végre, hogy ezek mind rablásnak álcázott, de valójában csoportosan elkövetett igen aljas szándékú rasszista cselekmények, általában teljesen védtelen, gondosan kiválasztott áldozatokkal szemben...

Tényleg ennyire álszent módon szemellenzősek bíróságaink???...

Beszéljünk máá végre nyíltan; nem azért rabolnak ki valakiket, mert telefon van náluk, hanem csakis azért, mert magyarnál van az a telefon!...

Minden esetben kötelezően mérlegelni kéne, volt-e rejtett vagy nyíltan hangoztatott rasszista indíték, mikor cigány nemcigányt támadott meg...
ugyanúgy mint ahogy ma minden esetben, mikor cigányt ér támadás, ott is mérlegelik a rasszista indítékot, ugyebár, és nagyon is erősen!...

johndole 2011.03.07. 20:26:03

Él sok ember fejében valami furcsa elképzelés a rasszizmusról. A legtöbb esetben NEM erről van szó.
A Magyar -egyelőre még- többség NEM rasszista legnagyobbrészt. Csak elutasítja az agresszív, lusta, bűnöző életformát követő egy bizonyos csoportot. Hagyjuk már ezt a bőrszín hülyeséget, nem erről van szó, hanem az életformáról. pl. a kínaiakat miért nem hallani ilyen-vagy bármilyen ügyekkel kapcsolatban?
Vagy más kissebbséghez tartozókat? Esetleg azért, mert képesek EMBERI módon viselkedni? Ezeknek 600 év nem volt elég a beilleszkedésre?
A természet NORMÁLIS törvénye az, hogy az a nép amelyik nem képes a körülményekhez alkalmazkodni, kihal. Ehelyett, valami téves agyament szabályozás miatt elnyomja és tönkreteszi a még életképes populációt. Ez NEM csak nálunk probléma, hanem más országokban is.

De nézzük hogy működik mások esetében, a miénknél normálisabb országokban más kisebbségekkel:
Kitűnő kínai-és indiai szakemberek megbecsült tagjai a társadalmaknak, óriási részt vállalnak a számítógépiparból, vegyiparból stb stb. SENKI SEM BÁNTJA ŐKET és ők sem rasszistáznak, hanem DDOOLLGGOOZZNNAAKK!!!!!! Nem rasszistáznak hogy segílykét kapjanak hanem dolgoznak. A Magyar társadalom felháborodása JOGOS.
Számtalanszor kaptak-és kapnak segíséget, hogy kezdjenek 21-edik századi életet élni, de nem akarnak.
Nem akarnak semmit sem tenni.
Persze lehet moderálni meg törvényt hozni, de szart sem ér. Az elkövetett brutális gyilkosságok mindkét oldalon komoly figyelmeztető jelnek kellene lennie. De nem az. Nem történik semmi!!! Senki sem akarja az erőszakos elemeket megfékezni, az erőszakos bűncselekményekért kapott ítéletek nevetségesek.

Tisztelt politikus urak: először a társadalom fog tönkre menni, de ti végignézhetitek. A végén ti is buktok, mert nem lesz nektem sem országotok.

Én hiszek a reinkarnációban és valószínűleg sírva fogok könyörögni a Jóistennek, hogy ide ne szülessek többet :-((

kamuszutra 2011.03.07. 20:28:43

@kheyercocksucker:

igazán köszönöm a reklámot. kérlek terjeszd mindenütt, mert nekem a szerénységem tiltja az önmarketinget.

Éhesló 2011.03.07. 20:37:53

@kamuszutra: álomvilágban élsz pedig, messze a rögvalóságtól, ahol kedvenc cigányaid naponta aláznak meg ezreket, akadályoznak meg a tanulásban tízezreket, erdőhektárokat, vasúti védőberendezéseket lopnak el, időseket fosztanak ki, vernek agyon. Ez nem a bőrszíne, vagy népcsoporthoz tartozása alapján történő minősítés, hanem napi tapasztalata az embereknek és a PC újságok is megírják, cenzúrázott médiák is bemondják nap nap után.
Rólad nem azért állítom, hogy barom vagy, mert véded ezeket az állatokat, hanem azért, mert a tényeket vagy képtelen felfogni és nem veszed észre, hogy itt már dúl a polgárháború évek óta. Aki Európának ebben a szegletében él, nem kell megkérdezzen egyenként mindenkit ha több esze van, mint egy egysejtűnek, elég ha figyel mi történik az oláhoknál, cseheknél, tótoknál, olaszoknál, franciáknál, finneknél.

Én nem röhögök rajtad és a hozzád hasonlókon, mert hihetetlen felelősségetek van abban, hogy ez a helyzet bekövetkezhetett Magyarországon.
Amit itt művelsz az nagyon jellemző a belvárosi libsi zsidó fajvédőkre.
Betegek vagytok mind, megfertőztétek a szerencsétlen európai társadalmat is és megfosztottátok az önvédelem lehetőségétől.
De a kábulat és a betegség már múlóban van és ebben példát lehet venni olaszoktól, franciáktól, finnektől, csehektől, szlovákoktól.
Megvédjük magunkat és a családunkat.

Goompah 2011.03.07. 20:57:55

Kottász doktor bácsinak valamit sürgősen rendbe kellene tetetnie az agyában.

kamuszutra 2011.03.07. 20:58:07

@Éhesló: soha nem védtem bűnözőket, valamit félreértettél, de ezen nem is csodálkozom, látva értelmi képességeidet.

aki bűncselekményt követ el, annak a törvény szerinti szankció jár. nem az én véleményem alapján, hanem mert ez a törvény.

én a cigány nép jogaiért állok ki. érted, butus??? nem a bűncselekményt elkövető egyes cigányok jogaiért, hanem a népük jogaiért. azért, hogy egyes bűncselekményt elkövető cigányok tettei alapján a többi cigányt ne érje hátrányos megkülönböztetés. hogy a többieket, akik nem bűnöznek, ne félemlítse meg a náci jobbik, és a náci szarmagyarok közössége.

nem a cigányokat kellene basztatni, hanem az összes gyűlöletkeltő náci szarmagyart kellene először nagyon csúnyán elintézni. ki kellene állítani titeket egy nagy térre, és mocskosul összeverni, hogy behugyozzatok, beszarjatok. aztán miután összeforrtak a csontjaitok, megkérdezni, hogy akartok-e még gyűlölködni a cigányok, zsidók, vagy bármely más népcsoport ellen. ha igen, akkor ezt az egészet megismételni, mindaddig, amíg nem tértek észhez.

nem, én nem vagyok liberális. ha rajtam múlna, már nagyon csúnya vége lenne minden nácinak.

menyenninnen 2011.03.07. 21:07:35

kamaszuta csak annyit írnék számodra:a te szád biztos hajlik ám a kútra.te megélhetési liberális majom!

fumerin 2011.03.07. 21:08:25

@kamuszutra: Nem érdekel a politika, mielőtt ezen a vonalon kezdenél ki!
Én is olvastam elég sok tanulmányt a cigányokról, eredetükről és kultúrájukról (?), persze mindig polírozottabb képet adott, mint a valóság.
Egyet tudok, hogy ha hozzád hasonló emberek még nagyobb lovat adnak a seggük alá, amit mi tartunk el nekik(nem mellékesen), akkor igen csúnya világunk lesz!
Örülök neki, hogy a cigányoknak ennyi joga van, csak elfelejtették és Te is azt, hogy a jogokkal kötelességeik is vannak, lennének, amire sz@rn@k nagy ívben!

johndole 2011.03.07. 21:09:07

@kamuszutra: Tényleg nem mindenki gyűlölködik, egyébként mindennek vannak fokozatai. A legtöbb ember FÉL tőlük, aminek azért van alapja.

Hogy te nem kerülsz ilyen helyzetbe, mert megtanultad a leckét, erre nehéz mit mondani. Lehet valakid, rokon, ismerős, családtag, aki talán 'nem tanulta még meg' a leckét úgymond, és éri egy olyan atrocitás a részükről, ami esetleg halállal végződik éppen rasszista alapon, akkor jön el a te nagy vizsganapod a leckéből. És lehet, hogy utána nem úgy fogsz járni közöttünk a tökéletességed tudatában, mint lottónyertes az ingyenkonyhán.
Ha közömbös leszel az esemény után és azt mondod, hogy biztos megérdemelte, akkor semmit sem értettél meg az egészből.

Tudod, az, hogy tudunk-e úszni, a vízben derül ki, nem a parton. Lehet, hogy csak úgy gondolod, hogy te már túlvagy ezen a leckén pedig az is lehet, hogy ez még nem jött el.

Fufo 2011.03.07. 21:11:38

@kamuszutra: Kicsit talán elrgadtattad magad, azt hiszem. Igazából senki nem a cigány népet, mint olyat utálja, hanem ennek a népcsoportnak egy bizonyos (igen hangos és agresszív) rétegét, amely réteghez tartozók jelentős számban "megélhetési gyerekcsinálásból", segélyből, lopásból, prostitúcióból, stb élnek. Amit a "szarmagyarokkal" kapcsolatban javasoltál,az finoman fogalmazva is undorító, de erről ne is beszéljünk többet. Ami a cigánykérdést illeti: sajnos azt hiszem, az egyetlen értelmes megoldás az lenne,ha aa gyerekeiket benttlakásos intézetekben (jó körülméyek között, a lehető legjobb edagógusok segítségével) nevelnénk, úgy18 éves korukig. Ezalatt az idő alatt valószínűleg elsajátítanák mindazokat az ismereteket, amelyeket kell és képességeiknek valóban megfelelő módon tanulhatnának.
Ez csak utópia, én tudom :)

johndole 2011.03.07. 21:19:58

@kamuszutra:
Talán a jogegyenlőségnek kellene először megvalósulnia.
Nekem úgy tűnik, a jog sokkal elnézőbb, mert ők ugye kisebbségiek.
A nácizmusnak részben ez ad alapot, az emberek elvesztették a bizalmukat a törvényben - nem alaptalanul - és valami megoldást kívánnak a feszült helyzetre. Ez fogja is táplálni ezt, tiltással nem lehet megszüntetni.
Másrészt értse már meg mindenki bassza meg, hogy tetteivel nem csak saját magát képviseli, hanem a családját, a nemzetiségét, a népét, a földét.
Ez kollektív megítélést indukál. Ha téged megcsíp pl. egy darázs nem fogsz-e óvatoskodni a többi 'hasonlóan' kinéző rovarral is? Szerintem igen. Lesz benned egy olyan képzet, hogy a 'darázsság' csíp.

kamuszutra 2011.03.07. 21:27:03

@fumerin: egyszer olvass tanulmányt az egyes emberekről is. vagyis ismerd meg őket, egyenként.

kamuszutra 2011.03.07. 21:31:40

@Fufo: szerintem te nem gondoltad bele magad az anya helyébe, akitől elveszik a gyerekét, csak azért, hogy "jó" embert neveljenek belőle kiváló pedagógusok. meg nem gondoltál bele a kicsi gyerek helyébe, akitől elveszik az anyját. nem utópia, hanem embertelen hülyeség, és egy érzéketlen barom, akinek ilyen komolyan megfordul a fejében. vegyék el vona gábortól a kicsi gyerekét, hogy vona gábor ne neveljen belőle is egy nácit. aztán majd megnézem, hogy mit szól pár hónap után vona, és főleg vonáné.

Sicc 2011.03.07. 21:34:11

Ezeket a legsúlyosabb, éltefogytig tartó szabadságvesztésre kell ítélni!

A magyarság elleni gyűlöletkeltés nem vicc! A cigányok a magyarsággal szembeni holokausztot fogalmazták meg akkor az utcán. Nem volt érdekes, hogy ki a gyűlöletük tárgya, csupán az volt a baj, hogy Magyasrországon egy magyar ember az utcán sétált.

Ilyen cselekményért az ilyen szar embereket más országokban azonnal tarkón lőnék. Magyarországon pedig a te, és az én adómból támogatják őket.

Na, akkor gondolkodj, és dönts!

kamuszutra 2011.03.07. 21:53:23

@johndole: nem, mindenki csak magát képviseli. az az emberi butaság folyománya, hogy az egyes ember cselekedeteiből azt vonja le vki, hogy a másik ember egy közösséget képvisel a cselekedeteivel. a nagy faszt! engem nem képvisel senki, és én csak magamat képviselem.

egyébként pedig nem jártál még a bíróságon, ahol futószalagon ítélik el a cigókat, hajléktalanokat, és más, gyenge érdekérvényesítő képességű embereket. ha nem kötelező kirendelni nekik védőt, akkor általában semmi esélyük nincs. ha védőt kell kirendelni, akkor sincs benne köszönet. 96 %-os eredményességgel dolgozik az ügyészség, az összes ügyet tekintve. a cigókat szinte 100 %-ban elítélik a vádindítvány szerint. sikersztori, mi? akkora böszmeséget állítottál azzal, hogy velük elnézőbb a jog, hogy nem is tudod. ők azok, akiket igazán szopat a jog ha bekerülnek a gépezetbe. az egy nagyon sok tényezős dolog eredménye, hogy a börtönnépesség nagy %-a cigány. az egyik tényező az, hogy a cigány bűnözők nem annyira rafkósak, mint a fehérek. sokkal többször lebuknak, mint a fehérek, és ha lebuknak, akkor sokkal kisebb az esélyük, hogy kimossák őket az ügyvédek.

a bírókat évente vizsgálnám pszichológiai tesztekkel, hogy kiszűrjem közülük a fajgyűlölőket.

velorex-vezető 2011.03.07. 21:54:00

@kamuszutra: te vagy tulajdonképpen egy büdös náci!
Egy 850 000-es szavazóbázissal rendelkező legális pártról beszélsz Te górbarom. Milyen alapon mered minősíteni pártalapon 850 000 honfitársadat? Milyen alapon általánosítasz, amit a cigányokkal kapcsolatban annyira kifogásolsz? Hány jobbik szavazó vagy tag követett el bűntetteket, gyilkosságokat.?

Fufo 2011.03.07. 22:04:44

@kamuszutra: Vagy nem értetted amit mondani akartam, vagy nem akartad érteni. Senki nem a "kicsi gyerekét" akarja elvenni senkinek. Bentlakásos iskolákat javasoltam, ami mellesleg pl. angliában teljesen magától értetődő. Talán te nem érzékeled, de sajnos tény: a putriban nem nagyon lehet sem tanulni,sem szocializálódni.
Mindegy, hosszú...

velorex-vezető 2011.03.07. 22:08:42

@kamuszutra: Egy gyűlölködő faszkalap vagy, semmi egyéb. Épeszű embernek semmi baja Molnár ferenc Karamellel, Bódy Gusztival, vagy Palya Beával. Te pedig tettleg bántalmaznál embereket., mert szerinted nácik. Senki nem, állította a Jobbik politikusai közül, hogy a cigányok bűnözők lennének. Oda kellene figyelni, arra, amit hallasz.
Másrészt nevetséges a handabandázás egy ilyen 10 dioptriás, csapott vállú, x-lábú kis szociológustól.

kamuszutra 2011.03.07. 22:10:59

@velorex-vezető: ugye milyen szar ha veled csinálják? és te még választhatsz, hogy jobbik-szavazó leszel-e, és nincs a bőrödve írva egy színnel, hogy jobbikos vagy. most gondold bele magad a cigány helyzetébe, akinek nincs ilyen választási lehetősége.

igen, igazad van, én náci vagyok, mert azt játszom, hogy az vagyok. a tükörtartás miatt. sok témába vágó poszthoz beírok, és játszom a nácikkal, mint cica az egérrel. az ő gondolataikat fordítom szembe velük. és annyira szarul esik nekik, hogy már a kurucra is kitettek. nem is tudják, hogy mekkora örömet szereztek ezzel.

Fufo 2011.03.07. 22:14:21

@kamuszutra: Sajátos módon szerzel magadnak örömet, de te tudod... :)

kamuszutra 2011.03.07. 22:24:38

@Fufo: már tovább is léptem. a cigányoktól ne várd, hogy beadják a gyerekeiket bentlakásos iskolákba. egyébként az a véleményem, hogy nagy geci az a szülő, aki beadja a 6 éves gyerekét internátusba. vona olyasmit mondott, hogy a pedagógusok döntenék el, hogy mikor, hetente, havonta mehet haza a gyerek. elmebeteg náci. ha véletlenül találkozom majd vele az utcán le fogom köpni.

Kicsit Karcos 2011.03.07. 22:24:46

@kamuszutra:

" nem, mindenki csak magát képviseli. az az emberi butaság folyománya, hogy az egyes ember cselekedeteiből azt vonja le vki, hogy a másik ember egy közösséget képvisel a cselekedeteivel. a nagy faszt! engem nem képvisel senki, és én csak magamat képviselem. "

A frászt, magadon kívül a független belpesti progressziót is képviseled, ha akarod, ha nem.

velorex-vezető 2011.03.07. 22:31:09

@kamuszutra: A különbség annyi, hogy én még nem hallottam jobbikostól ilyen ötletet, hogy a cigányokat faji alapon összeverjék, amíg meg nem ígérik, hogy kifehérednek. Sajnos, ha a fejed tetejére állsz, akkor is tény, hogy igen kevés a cigányság körében az olyan ember, akivel normálisan együtt lehet élni. És itt nem a bűnelkövetőkről beszélek, csak egy átlag cigány famíliáról, akik pl. betódulnak hangoskodva a kórházakba, akadályozva a gyógyítást vagy úgy hallgatják a lakodalmast, hogy Te képtelen vagy pihenni.
Az óvodában, iskolában mocskos szavakra tanítják a gyerekedet. Csalog Zsolt írta meg egy rendes dolgos cigányasszony élettörténetét. Nos elmesélimez a kedves asszony, többek között, hogy a 3 éves kis unokája, hogy szólt oda a vejének, egyem a szívét: a geci follyon a szádból, hogy eldugtad a rétest.! Kívánom, hogy egy ilyen kis kedves szomszédtól tanuljon magyarul a kertben a gyereked.

velorex-vezető 2011.03.07. 22:32:49

@kamuszutra: remélem Zagyva Gyulával is találkozol egyszer!

kela-bá 2011.03.07. 22:46:14

EMBEREK !

" EMBERNEK LENNI MINDEN KÖRÜMÉNYEK KÖZÖTT ! "

Nem jut most eszembe, hogy kit idéztem, de jó lenne
ha úgy lenne ahogy a szöveg "szól" !

Jó éjszakát MINDENKINEK !

,,i, 2011.03.07. 23:06:18

@kamuszutra: nagyapám is nagy vagány volt, be is rakták internátusba az értelmiségi szülők. így lett belőle rendre szoktatott ember és ezért is végezhetett egyetemet. de egy cigánynak ez tényleg nem jó csak egy kisnemesnek! :D

Goompah 2011.03.07. 23:55:04

@kamuszutra: Mocskos kis provokatőr vagy.

Fufo 2011.03.07. 23:55:41

@kamuszutra: Tedd azt :) Ettőla cigánykérdés aligha fog megoldódni.

Vkat118 2011.03.08. 00:15:32

@BelaVak: Erről nem volt szó, csak annyit írtam, hogy a részegség nem kibúvó semmi alól. (Minek ittál annyit, hogy paraszt legyél ugye) Becsületsértés természetesen egy kis súlyú dolog, mert ki nem küldött el már valakit úgy istenesen a picsába...

petimegmondja 2011.03.08. 03:28:08

Öröm olvasni ezt a sok, helyesírási, mondatszerkezeti hibáktól hemzsegő, mélymagyar kommentet.

Vicces, ahogy a sok autodidakta szociológus szajkózza a neo-hungarista agyamentek hülyeségeit a cigány-kérdés megoldásairól.

Azt az apró problémát hajlandók itt figyelmen kívül hagyni, hogy mindaz a megoldási javaslat, amit felvetnek, már többször bizonyult sikertelennek a világ számos pontján.

Javaslat No.1: Irtsuk ki őket. - Ez már Hitlernek, sőt Sztálinnak sem jött össze, pedig jóval korlátlanabb hatalom volt a kezükben és a nemzetközi közösség jóval kevésbé akart akkoriban beleszólni a dolgokba.

Javaslat No.2: Zárjuk őket börtönbe. - Ez sokkal többe kerül, mint bármely más opció. Ennek ellenére ma ez a legelterjedtebb gyakorlat, hiszen a cigányok ugyan azért a cselekményért 10-15-ször akkora büntetést kapnak, mert az adott cselekményt a legképtelenebb jogértelmezéssel is el tudják sütni az ügyészek a hiányos, vagy inkompetens jogi képviselet miatt.
Nagyon tisztán látszik, hogy ez a gyakorlat Amerikában sem működik a fekák ellen. Azt eredményezte, hogy a fekete gangsta-ellenkultúra mára a mainstream részévé vált és legtöbbször vonzóbb alternatíva, mint a normális életvitel. Ebbe a zsákutcába már a magyar politika is szépen belevezette a társadalmat...

Javaslat No.3: Vegyük el a gyerekeket és neveljük "át" őket. - Ez is kipróbált dolog. Ausztráliában hat évtizeden át kísérleteztek vele a bennszülött lakosság rovására. Az eredmény semmi jóra nem vezetett, viszont ma óriási társadalmi feszültség okozója a szüleiktől elválasztott gyerekek tönkretett élete, mert kiderült, hogy a rossz család is sokkal jobb, mint bármi a családon kívül.

Engem nem vádolhat senki azzal, hogy belvárosi libsi vagyok. 40 éve élek a Józsefváros kellős közepén, a Mátyás tér mellet. Cigányokkal jártam óvodába, iskolába, lakom egy házban, egy utcában.
Ahányan vannak, annyi félék. Zenészek, stricik, tanárok, kurvák, lomisok, kőművesek, áramlopók, szakácsok, csencselők, boltosok, villanyszerelők, tolvajok, gengszterek, ingatlanosok, takarítók, autószerelők...

A házban élt egy színmagyar alkoholista, állandó balhékkal, késelésekkel, hajnali veszekedésekkel, dajdajozásokkal. A "lakótársai" közül egy se volt cigány. Nagy nehezen kitettük a szűrét. A helyére egy cigány család költözött. Kifestettek, tele rakták a lakást giccsekkel. Alig látni őket. Reggel elmennek dolgozni, iskolába, este jönnek haza. Egyetlen egyszer, egy születésnapon volt náluk hangosabb mulatozás, de előre szóltak...

Más kultúra? Biztos. Nem vagyunk egyformák. Van létjogosultságuk Magyarországon? Mindenképpen.

venszivar 2011.03.08. 06:04:05

@petimegmondja: Te már ott elbuktad nálam ezt a "bulit",mikor azt írtad,hogy "10-15 szőrösét kapják".Akkor most 3-6 hónapot kellet volna,hogy kapjanak? A mese est "fantasztikus" volt.....Nekem is volt ,egy cigány ismerősöm,ki rendesebb,még nálad is.A baj ott van,hogy viszont láttam már úgy 1800-2000 roma nemzetiségűt,kiket soha többé,még LÁTNI sem akarok!Jó az arány..........

Szalahadin 2011.03.08. 06:05:55

@petimegmondja:
Érdekelne a véleményed, a hozzászólásodból annyit tudtunk meg, hogy a szerinted hungarista javaslatok miért nem működnek.
Ne csigázd az olvasóközönséget, lássuk akkor, mi az, ami működik? Van olyan?
Ugye azt nem gondolod te sem komolyan, hogy mert találkoztál egy színmagyar agresszív alkoholistával és a helyére költöző dolgos, normális cigány családdal, akkor inenntől nincs teendő az agresszív, kötözködő, raboló, gyilkoló részeg és nem részeg cigányokkal?
Amit leírtál, abból csak annyi következik, hogy biztosan nem igaz az az általánosítás, hogy minden cigány ilyen vagy olyan. Ezt szerintem egyébként Vona Gábor sem mondta sohasem.
Ahogy leírtad, nem vagyunk egyformák. Egy társadalmi közmegegyezés mégis van arról, hogy mi fér bele abba a bizonyos kulturális másságba. Nálad például lehet, hogy belefér az a fajta tudatos élősködés, hogy minél több gyereket csinálunk, na nem azért, mert szeretjük őket, szeretni a segélyt szeretjük, amit utánuk kapunk. Én is tudok neked beszámolni olyan tapasztalatról, hogy a leghangosabban rasszistázó, nyavalygó cigány asszonyság kisiskolás gyereke elszólta magát, hogy ő bizony azért jár iskolába, mert szereti a tejet, és otthon olyat sose kap. Vagy nézz utána a sajtóban, volt egy botrány valamelyik Jász- kezdetű településen, ahol még az akkor létező szdsz helyi vezetője is kiírta a pizzériájába, hogy cigányokat nem szolgálunk ki. Szerinted miért? Ahogy elmondta a fickó, az agresszív, kötözködő, fogyasztást kifizetni nem akaró, helyette késsel hadonászó "kulturális másság" mellett akkor borzadt el végképp, amikor a postán szóváltásba keveredett egy cigány asszonysággal, aki a fejéhez vágta, hogy "különben is ti magyarok rohadt lusta dögök vagytok, nem dolgoztok eleget, azért kevés a segílyem." Nálam ez a világkép például nem fér bele a mindenképpen toleráljuk, mert más a kultúrája. Ha a kulturális különbség a civilizáció adott helyen általánosan elfogadott alapnormáinak a tudatos, élősködő típusú semmibevételét jelenti, melynek értelmében az előnyöket elfogadom, a kötelesség alól viszont kibújok, akkor én ezt a kultúrát csak tiltani vagyok hajlandó, tűrni és támogatni nem.

picikisköcsög 2011.03.08. 06:46:06

@Maisie MacKenzie:
azért emlékezzünk vissza a schengeni csatlakozás utáni osztrák reakciókra... vagy a 80-as, 90-es évek "mariahilferstrasszézása" utáni állapotokra... És gondolom, az osztrákok nem a GYMS, Vas, Zala megyei cigányoktól tartottak (mert hogy ott azért visz. kevés van, mármint Borsodhoz képest)

Senkifia 2011.03.08. 08:54:27

hát igen,megint úgy kezdődött,hogy a koma visszaütött...hogyaszongya" ez kölcsönös volt.mi is csak azt mondtuk,amit ők". mert ugye állítása szerint a rendőr(nota bene:gondolom a rendőr a cirkusz meg a büdösmagyarozás után érkezett oda) cigányqrvázta az anyósát. Akkor ezek szerint ők jövőbe láttak,és ezt megelőlegezték egy kis büdösmagyarozással.
Az egész hozzáállással baj van. Mert ugye a videón is van egy olyan felhang,hogy hát nem is rasszisták,merthogy "magyar" is van köztük,és akkor nem lehet rasszista,és a kedves ügyvéd úr(persze őt ezért fizetik)sem gondolkodik el azon,mi lesz majd az unokájával,ha ez a mentalitás fennmarad a kisebbségben. Hogyaszongya:ha többen leszünk,kiírtunk benneteket. És ez nem elszigetelt jelenség,meg nézőpont,hanem elég elterjedt,ha azt vesszük alapul,hányszor,és hány helyen hangzik el(kolléga 20 éve hallotta már ezt prezentálva a piacon,hogy" a mi asszonyaink úgyis több gyereket szülnek,és ha egyel többen leszünk mint ti,mind kiírtunk benneteket". Csak ezekről a dolgokról,kijelentésekről, a nagy liberalizmusnak köszönhetően,igen ritkán esik szó. Annak a liberalizmusnak,amely hozzászoktatott egy csoportot ahhoz,hogy ők érinthetetlenek,mondhatnak,és csinálhatnak bármit,mert a "mélyszegénység",a "hátrányos helyzet",a kisebbségi lét,meg hasonlók, erre őket felhatalmazza... megélhetési bűnözés, anyázhatom a másikat a gádzsósága miatt . (gádzsó= a cigány egyedüli szava a nem cigányokra,azt jelenti:paraszt, pejoratív módon. Aki "amíg dolgozik,fiam, te is meg fogsz élni". Ha a "fehérnek" az egy szava lenne a cigányra,hogy "surmó tolvaj gazember",vagy hasonló,na akkor mekkora lenne a kiborulás.És joggal,mert persze igazságtalan De a lényeg nem ez...hanem a "gádzsó",mint egyedüli meghatározás, és a roma hozzáállás..)Ez is érdekes,amiről nem beszél soha senki. Hogy mostanában a cigány megsértődik,ha "lecigányozzák",miközben ők maguk is csak az elmúlt években kezdték romának hívni magukat,magyarul. Addig cigányok voltak. Akkor is,amikor bádogos munkáért fizetett nekik a "paraszt",akkor is,mikor a paraszt úrnak ,jó pénzért hegedültek,akkor is,amikor a "paraszt" gádzsó Vörösmarty "A vén cigány" c. versében megemlékezik róluk, elég nagy tisztelettel,és a sor hosszan folytatható. És érdekes,a mai napig a liberális emberszeretet szerint úgy történt a dolog,hogy szegény romák jöttek a karavánnal 1600-700as években,,és a rohadt csendőrök,pandúrok,stb szegregálták meg agresszálták őket,csak mert ők "mások". Véletlenül sem úgy,hogy az első karaván nyomán eltűntek a tyúkok,lovak, és ezért a másodikra már rossz szemmel nézett mindenki. Akkor is ,ma is ugyanaz a mese: úgy kezdődött,hogy a koma visszaütött.

velorex-vezető 2011.03.08. 09:26:16

Petimegmondja! Már a nickneved sokat elárul Rólad.
Azt az opciót kifelejtetted, hogy legyenek a börtönök gazdaságosak. Hogy azt az energiát, amit gyúrásra fordítanak odabenn, lehetne termelő munkára is fordítani, de nem önkéntességi alapon.
Nézz majd utána Tent City-nek is.
A büdös, bunkó, fegyencleszármazott ausztráliai fehérek kiirtani is megpróbálták az aborigineket. Nem valószínű, hogy az ő "kiemelni a családból" programjukat ajánlaná a Jobbik, hanem inkább egy olyan modellt, ami az angol internátusokban valósult meg, kinevelve a rátermett gyarmati katonák és tisztviselők egész seregét. Igen gazdag családoknál is szokás még ma is internátusba adni a gyerekeket.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.03.08. 09:35:12

@kamuszutra:

"nem a cigányokat kellene basztatni, hanem az összes gyűlöletkeltő náci szarmagyart kellene először nagyon csúnyán elintézni. ki kellene állítani titeket egy nagy térre, és mocskosul összeverni, hogy behugyozzatok, beszarjatok. aztán miután összeforrtak a csontjaitok, megkérdezni, hogy akartok-e még gyűlölködni a cigányok, zsidók, vagy bármely más népcsoport ellen. "

Jó ötlet, de legyél korrekt. Ugyanezt kapják a megfelelő beállítottságú cigányok is!

Maisie MacKenzie 2011.03.08. 10:06:51

@közlekedési bűnöző:

"akartok-e még gyűlölködni a cigányok, zsidók, vagy bármely más népcsoport ellen."

Ez teljesen hülye!

Van pár idióta gyűlölködő, akik a gyűlölködésért gyűlölködnek, azok száma kicsi és a normális többség őket lenézi, megveti.

A cigányokat azért utáljuk, mert nem viselkednek megfelelően! Nem Mága Zoltánt utáljuk, mert jobban hegedül, mint mi, hanem azokat akik úgy élnek, mint az állatok és követelőznek!

Éhesló 2011.03.08. 10:06:58

@kamuszutra: elvétetted, mert ott már próbálkoztak ezzel öreg haverjaid és persze még számos válogatottan aljas módját kitalálták a magyarirtásnak itthon és külföldön is.
Nem jött be nekik, mert bár fogyva és zúzva még vannak.
Ellenben az ezt követő - még aljasabb és kiterjedtebb - megoldásokat is elunta a MAGYAR társadalom, ezért takarította el szdsz-t és tartozékait.

Nem kell már sok idő - ha az önmagára és "ejrópaji" gondolkodására oly büszke elit - nem talál megoldást az emberek valós és létező gondjaira, akkor maguk fognak rá találni a néphez méltóan egyszerű és hatékony megoldásokat.
Akkor lesz vége a hozzátok hasonlóknak és kedvenceiteknek igazán.
Türelmesen várom.

hal1fan 2011.03.08. 10:23:15

Sok szélsőséges hangvételű hozzászólásban lehet itt "gyönyörködni". Vitákra, ellentmondásokra ingerlőeket. De a legtöbben nem ilyen szándékkal ülünk le a gépünk elé.

Tény, sok igazság van a hozzászólásokban. Fájdalmas igazságok garmadáját láthatjuk. Bár a "jelenleg fennálló magyarországi diktatúrában" (pl. Tom Bobb szerint ilyenben élünk) a jogszolgáltatás kritizálható amiatt, hogy az atrocitások "jutalmazásának" nincs kellő visszatartó ereje...

Mondjuk inkább, hogy még nem ment át igazán MINDENKI agyán jelentőségének megfelelő súllyal a "három csapás" törvény friss, még csaknem nyomdaszagú létezése.

Nem hiszek abban, hogy ezt nem fogják elsajátítani az érintettek. Az első lecke során biztosan megtanulják, ha nem a bíróságon, akkor a börtön-akadémián.

Ettől függetlenül, ha az "ártatlan" rasszisták büntetését fellebbezés után nem növelni fogják (Fellebbezés???!), kevéssé sem nőhet egyenlőre sétáink alkalmával biztonságérzetünk.

...amúgy pedig addig jó lenne eljutni végre, hogy MINDENKI belássa, a börtön nem szanatórium, ahol színes TV, hízókúrás finom koszt, semmittevés, gyúróterem, könyvtárszoba, eltávozás, intimszoba stb. stb. várja a megtévedt honpolgárokat, hanem a jól megérdemelt, KÖLTSÉGTAKARÉKOS, szigorú BÜNTETÉS, a kényelem nagyon is helyénvaló korlátozásával. ...és könyörgöm: MUNKA!

A munkának emberformáló, nevelő hatása van -és ez nem hit kérdése.

Senkifia 2011.03.08. 11:59:30

@hal1fan: mondjuk egy Tent City.Csak attól a jogvédők kiborulnak,mert a rablógyilkosoknak jogaik vannak. Joga van az adómból tv-t nézni,gyúrni,dugni,miután megölte az akárkimet(nem nekem,hálistennek, de bárkire érvényes). Szóval igen, a börtönnek büntetésnek kellene lenni,közhasznú,vagy kevésbé közhasznú munkával.és nem szanatóriumnak,ahová egyesek a tél beállta előtt kis lopással,agresszióval bejuttatják magukat fél évre,tavaszig.Biztosan ez is csak városi legenda. De azért valószínűleg van valóságalapja.

baliquez 2011.03.08. 12:10:18

@kamuszutra: "a cigányoktól ne várd, hogy beadják a gyerekeiket bentlakásos iskolákba."

Ezer és egy történet van amikor jóeszű, valóban beilleszkedni vágyó cigógyerek - akit épp ezért a többség is megkülönböztetett figyelemmel segít és sokra tart - amint kiemelkedik a magyargyűlölet és a bűnözésmagasztalás világából a családja pánikszerű sebességgel visszarántja a mocsokba és bűnözésbe!

Lásd "mit vagy mán ilyen kínyes hee, mint egy geciparaszt" meg "ne magyarkodjál má' a rák egye ki a szivedet" jellegű közösségerősítő és csapatépítő biztatások.

Nem, kedves kamuszutra, véget ért a struccpolitika, ennek a deviáns, patologikus miliőnek, ennek a "védendő és becsülendő kultúrának" PUSZTULNIA KELL. Aki rombol, büntessék, reszocializálják, aki nem tud megfelelő környezetet biztosítani az ivadékának ahhoz hogy építő tagja legyen a társadalomnak attól meg el kell venni a gyereket, mind a gyerek mind a produktív társadalom elemi érdekében.

Az hogy a rakottszoknyás aranyfogú kurvaanyja mindehhez mit szól, sokadrangú. Ha ellenáll az intézkedésnek mehet kapálni a sátorosböribe, TISZTESSÉGET TANULNI.

Maisie MacKenzie 2011.03.08. 12:20:00

@baliquez:

"mit vagy mán ilyen kínyes hee, mint egy geciparaszt" meg "ne magyarkodjál má' a rák egye ki a szivedet" jellegű közösségerősítő és csapatépítő biztatások."

Az új Alkotmány az "Isten, áldd meg a magyart!" kitétellel fog indítani, ennek fényében kirívóan közösségellenesnek lesznek tekintendők a fenti kijelentések!

Senkifia 2011.03.08. 12:21:59

@Maisie MacKenzie: Sőt,Mága Zoltánt irigyeljük,mert saját bevallása szerint ő már mind a 8 kontinensen járt :)
De komolyan: kispesti CBA mellett volt egy cipőbolt(van?),a tulaj olyan barna,mint az éjszaka. És ott szolgál ki időnként az alkalmazottak mellett. Olyan udvarias, és jólnevelt,hogy bárki kereskedőnek tarthatna továbbképző tanfolyamot. Dolgozik,vállalkozása van, valszeg őt is szivatja az APEH,mint minden rendes dolgozó embert,adózik,iskoláztatja a gyerekeit,ha van neki. És meggyőződésem,hogy pár agyhalottól eltekintve, senki nem haragszik rá,picit sem. Sem a származása, sem egyéb miatt.
A baj az arányokkal van,és a fent említettekből vannak kevesebben. Sajnos.

venszivar 2011.03.08. 12:40:36

@Senkifia:
-Antarktisz
-Afrika
-Ausztrália
-Ázsia
-Európa
-Észak-Amerika
-Dél-Amerika

Lehet,hogy hegedált az Északi sarkon s annyira megtetszett neki,hogy eltudná ott képzelni "népét",fajtáját ,ezért emlegeti azt 8.kontinensnek.
NYUGODTAN MENJENEK !Persze a Mága maradna....,meg van a magához való esze!

venszivar 2011.03.08. 13:19:27

@Maisie MacKenzie:
Azt vagy csak Ausztráliával említik,úgy elfogadott,de külön SOHA.,már mint kontinenst.
Az Északi sark meg jobb lenne nekik........

Maisie MacKenzie 2011.03.08. 13:25:20

@venszivar:

Ja, Óceánia, avagy a Csendes-óceáni térség a Csendes-óceán szigetvilágának összességét, tágabb értelemben teljes területét jelenti. Óceáni területről lévén szó, földrajzilag egyik kontinenshez sem tartozik, ennek ellenére geopolitikai értelemben legtöbbször Ausztráliához sorolják, együttesen Ausztrália és Óceánia megnevezéssel illetik.

Azt döntsék el ők, hogy hol akarnak élni! Ha betartják a normáinkat, akkor éljenek itt, ha nem, akkor vándoroljanak ki bárhova, vagy rohadjanak meg a börtöneinkben.

(Nem börtönbe rohasztani akarom őket, hanem rávenni a beilleszkedésre, de ehhez SZANKCIÓ is kell!)

venszivar 2011.03.08. 13:34:58

@Maisie MacKenzie:
Soha nem fog megoldódni!Pedig a világba van jó pár ország,hol "kiszórnák "őket,de nem tudják megtenni.Ugyan így jár a világ az ázsiaiakkal,afrikaiakkal,nincs recept.A fehér ember a leg "szaporátlanabb" a földön.Mi halunk ki legkorábban.Hacsak nem másképpen lesz,de ez a legvalószínűbb.

petimegmondja 2011.03.08. 15:55:26

@venszivar: @Szalahadin: @velorex-vezető:

Na hiszen, amikor alul iskolázott kocsmafilozófusok hívnak vitázni, mert nekik társadalomfilozófiai kérdésekben "kiforrott" véleményük van...

Talán kezdjük némi alapvető jogismerettel:
A főiskolás küzdősportos előképzettsége folytán a megvalósult cselekmény csak könnyű testi sértés ill. garázdaság volt. A "szándék" illetve előkészület büntetése elég sikamlós talaj.
Amikor befejezett emberölésért (pl. agyonrugdosott hajléktalan) 2 évet kap egy "megtévedt" nem cigány fiatal, akkor kergetőzésért és verekedésért igencsak aránytalannak tűnik a 3-5 év, akármit is üvöltöztek közben.

A debil tömegeknek persze kell a cirkusz, hiszen valakiken le kell vezetni a saját sikertelenségük keltette frusztrációt. Azok, akik most a leghangosabban osztják az észt a "társadalmi normákról" őrjöngve tapsolnának a nyilvános kivégzéseken, ha az európai értelmiség nem helyezte volna a társadalmi normákon kívülre ezt az intézményt.

Az ügyészek sportot űznek abból, hogy milyen kreatív f@szságokkal tudják az egekbe növelni a büntetési tételét egy-egy cigány által elkövetett cselekménynek.
A bírók többsége asszisztál mindehhez.

A társadalomnak persze el kell érnie egy fejlettségi szintet, hogy felfogja és el tudja fogadni, hogy az igazságszolgáltatás szerepe nem a bosszúállás, hanem a társadalomba való visszavezetés. A magyar társadalom ebből a szempontból még közelebb áll a sariát alkalmazó iszlám fundamentalistákhoz, mint a modern, plurális, toleráns társadalmakhoz.

A cigányokról általánosítva véleményt formálók néha belefuthatnának abba az érzésbe, amikor a Lajtán túl balkáni csürheként tartanak számon minket magyarokat. A dolgos, szorgalmas magyarokat is beleértve az általánosításba. Talán akkor megértenék, hogy milyen érzés egy dolgos, szorgalmas cigánynak, amikor őt is egy kalap alá véve ingyenélő, büdös bűnözőknek aposztrofálják a cigánysággal kapcsolatban általánosítók.

A történelmi visszatekintés (az első karaván után eltűnt néhány tyúk) is vicces annak fényében, hogy a magyarok érkezésük után - hitelesnek tekintett források szerint is -
végigdúlták, gyilkolták és rabolták Európát. Ehhez képest a tyúklopás még csínytevésnek sem számít.

Emellett itt van ez a makacsul tomboló sztereotípia a segélyből és családi pótlékból dőzsölő, naphosszat heverésző cigányokról. Ha valaki megtenné, hogy elmagyarázza, hogy hogyan lehet ma Magyarországon havi 10e forint/fő-ből dőzsölni, nagyon hálás lennék. Csak mert ennyit lehet összeszedni manapság segélyekből, támogatásokból és pótlékokból. Szerintem, ennyiből manapság pont éhen halni, meg megfagyni lehet. Jó lenne, ha valaki, aki nem ért egyet a fenti összeg mértékével, levezetné (forrásmegjelöléssel), hogy honnét lehet ennél többet kifacsarni a rendszerből.

Ami a "tent city", kényszermunka és börtönfoglalkoztatás témát illeti, ez megint csak gondolkodás nélküli ötletelés.
Magyarország nem trópusi ország, itt nem lehet megúszni a börtönépületek építését, fűtését, még ha sokaknak szimpatikus is lenne az elítélt cigányok halálra fagyasztása. A börtönök költségét sok minden teszi ki. A börtönőrök fizetése messze a legnagyobb tétel. Sok karbantartási munkát biztonsági okokból nem lehet az elítéltekkel végeztetni, az anyagköltséget meg úgysem lehet megspórolni.
Munka több millió magyarnak sem jut, miért pont a motiválatlan, képzetlen elítéltek jelentenének vonzerőt egy befektetőnek? Mivel nem engedhetők a saját maguk eltartási költségét megkeresni, a cechet az államnak, így az adófizetőknek kell állnia.
Amúgy a sokak által emlegetett "társadalmi normák" része az is, hogy nem tartunk embereket állati sorban. még akkor sem, ha elítéltekről van szó.

Visszatérve a történelemre: parasztok tömegei laktak olyan vályogházakban, amit ma cigányputriként emlegetünk. A cigányok évszázadokon át élték nomád életüket és közben olyan foglalkozásokat űztek, amelyekre pont egy ilyen nomád életmód mellett volt szüksége a többségi társadalomnak. Teknővájó, edényfoltozó, ablakos, lókupec, vályogvető, hogy csak néhányat említsünk. Ezekre mind időszakosan volt csak szükség, ezért a cigányok körbejártak az országban. Nagyjából minden évben ugyan akkor bukkantak fel egy adott településen és elvégezték az egész évben összegyűlt munkát. A modern ipari világ feleslegessé tette ezeket a foglalkozásokat, ahogy a nagyüzemi mezőgazdaság az ügyfelek jó részének is útilaput kötött a talpára. Mivel az egész életmódjuk és kultúrájuk erre a vándorló életmódra épült, a változás sokszorosan húzta ki a lábuk alól a talajt. A 20. században azután minden rendszer a Habsburgoktól Kádárig erőszakkal próbálta felgyorsítani az asszimilációjukat, de ezt egyszerűen nem lehet mesterségesen felgyorsítani. Hiába a letelepítésük, a komcsik általi munkára kényszerítésük.
Az asszimiláció, ha nem önkéntes, akkor biztos kudarcra van ítélve és a kísérletezgetésbe még jó néhány generációnak tönkre fog menni az élete...

velorex-vezető 2011.03.08. 16:51:14

@petimegmondja: irritáló nagyképűséged és lekezelő stílusod hiteltelenné teszi a mondanivalódat, még akkor is, ha vannak benne valós elemek. Kinek tartod Te magadat, hogy alul iskolázottnak és kocsmafilozófusnak titulálhatsz embereket, akiket nem is ismersz?
Senki nem állította be magát filozófusnak, mivel nem is filozófiai téma volt a vita tárgya.
"A főiskolás küzdősportos előképzettsége folytán a megvalósult cselekmény csak könnyű testi sértés ill. garázdaság volt."
Tehát , ha valakire rátámad egy csapat cigány, az egyiknél egy 25m centis pengéjű késsel és közben megöléssel fenyegetik, az szerinted csak garázdaság?
Azért mert küzdősportot űzött valamikor?
Ez legfeljebb másik védencednél Kozák Rajmundnál lehet súlyosbító körülmény.
Véleményed szerint ő túl súlyos büntetést kapott, amiért a barátai által lefogott osztálytársát néhányszor úgy megütötte, hogy az belehalt? Tette mindezt aktív boxolóként.
A társadalomba visszavezetést egyik országban sem igazán segíti elő a börtön, de elvárható, hogy ne lehessen bűncselekményt következmények nélkül elkövetni. Ha tudsz jobbat a börtönnél erre a célra, kíváncsian várjuk az ötleteket.
Nagyon csúnya és erőszakos próbálkozás asszimilálni a cigányokat. Meg kell hagyni számukra a hagyományaik szerinti életmódot. De ehhez ne biztosítsa a feltételeket:
- idős emberek kirablása és brutális bántalmazása
-más terményeinek betakarítása
- egész erdő letarolása és leadása tűzifának
-vasúti berendezések megrongálása színesfém lopás céljából

Egy hete voltam a tárgyaláson, ahol a fiam tanú és sértett volt, mert a buszon 4 cigánygyerek kirabolta.
Valószínűleg a Te jogértelmezésed szerint csak elkérték tőle a telefonját.
Nem kenyérre kellett nekik, csak szórakozni indultak.
A szigeten elkérték szépen (add ide vagy szétbaszom a szádat!) két teenager telefonját, aztán a Moszkva téren felszálltak a buszra a fiam telefonjáért.
Én nagyon tisztelem a kultúrájukat és a szabadságszeretetüket, de ebből lehetőleg hagyják ki a fiamat és ezt szerintem más rasszisták is így gondolják.

venszivar 2011.03.08. 17:01:08

@petimegmondja:
Még jó,hogy itt vagy te a népnek,mint a manna,csak mi nem veszünk észre,pedig te egy akkora szófosó vagy....Csak semmi értelme amit felsorolsz.Így,meg úgy nem ment eddig senkinek,hát ez az !Nem is fog,ezek az állatoknál is rosszabbak.....Azt írod,hogy nem asszimilálódnak.Én is ezt mondom,SOHA nem fognak!
Takarodjanak a FRANCBA !!!Mehetsz te is,tanítsd őket.

velorex-vezető 2011.03.08. 17:56:03

[URL]http://kep.psharing.com/501201.jpg[/URL]

Szegény üldözöttek. Azért én a Magyar Gárda fekete mellényétől jobban rettegek.

petimegmondja 2011.03.08. 18:20:02

@velorex-vezető:

Akinek a lényeg a lényeg, annak tökmindegy a stílus, akinek meg a stílus a lényeg, az le van sz@rva...

Pejoratív besorolásodhoz elég a kommentjeidet olvasni, nem kell hozzá személyes ismerkedés.

Aluliskolázottságod leszűrhető a szövegértelmezési képességedből. Pont ezen javít az iskolázottság. ;)

Valójában társadalomfilozófiai kérdéseket boncolgatunk. Viszont a "kocsmafilozófus" ≠ filozófus.

A "garázdaság" egy jogi tényállás és tökmindegy, hogy Te személy szerint mit értesz alatta. A verekedés jogilag a garázdaság tényállása alá van besorolva.

Küzdősportos előképzettsége a főiskolásnak volt. Őt tudtommal nem ítélték el, tehát sem enyhítő, sem súlyosbító körülménynek nem számított.

A késsel fenyegetőzés nem egy befejezett fegyveres támadás. Igen, a jog szerint ez garázdaság.

K. R. áldozatát nem fogták le. Ha a ringben viszi be a halálos ütést, akkor sportbaleset. Ha az iskolában, vagy az utcán, akkor gyilkosság, amiért példát kell statuálni. Igen, ez kettős mérce. A cigányoknak ez azt mondja, hogy lehetsz szorgalmas, jó tanuló, élsportoló, az első hiba után el fognak taposni, nincs kitörési pont. Csodálkozol, hogy forr bennük a gyűlölet?

A társadalomba visszavezetés működik azokban az országokban, ahol a társadalom már feléri ésszel, hogy minden reakció ellenreakciót szül, minden erőszak csak erőszakot szül. Az elzárás az erőszak egy formája. Ha társadalom (az állam) azt üzeni az egyénnek, hogy a bűnökért bosszút kell állni, akkor az egyén a saját szintjén is jogosnak tart bizonyos dolgokat és ebből a sziszifuszi mókuskerékből nincs kiút, amíg a társadalom (az állam) nem kezd más példával elöl járni.
Észak-Észak-Nyugat Európában már működik.

A cigányok is emberek, akiket ugyan úgy szédít a fogyasztói társadalom propagandagépezete, mint majd mindenki mást. Ők is vágynak azokra a javakra, amelyeket a tévében, óriásplakáton látnak. Ők is most, azonnal akarják. Mivel a körülményeik, környezetük és lehetőségeik hiánya miatt legtöbbször esélyük sincs, hogy elérjék, frusztráltak, keserűek és erőszakosak. Ez egy helyzetre adott reakció, amibe beleszületnek. Pozitív példa hiányában a társadalmi konvenciók visszatartó ereje lebomlik, vagy ki sem alakul. "Elveszem, mert erősebb vagyok." Ez nem cigány tulajdonság. Az árják ugyan ezt csinálták a zsidók tulajdonával alig hetven éve.

Rengetegen asszimilálódnak közülük, de a társadalom nem segíti elő ezt az asszimilálódást.
Gettókba gyűjtik őket, ahol a rossz csak hatványozódik. Ha egy osztályba egy cigány gyerek jár, akkor beilleszkedik, mert rá van kényszerítve. Ha beraknak húszat egy osztályba, akkor falkásodnak. Ezzel nem csak a cigányok vannak így. Egy adott, idegen környezetben, a hasonszőrűekben előtérbe kerül a közösségi identitástudat. Ezért alakultak ki a magyar közösségek is Amerikában vagy Ausztráliában.

velorex-vezető 2011.03.08. 18:49:41

Jó akkor Ter mondád, ne foglalkozzunk a stílussal:

Te felfuvalkodott, önismerethiányos faszkalap!

(csak mert mivel a stílus nem számít)

A testi sértés nem egyenlő a garázdasággal. És a főiskolást többször is megütötték.

"K. R. áldozatát nem fogták le. Ha a ringben viszi be a halálos ütést, akkor sportbaleset. Ha az iskolában, vagy az utcán, akkor gyilkosság, amiért példát kell statuálni. Igen, ez kettős mérce. A cigányoknak ez azt mondja, hogy lehetsz szorgalmas, jó tanuló, élsportoló, az első hiba után el fognak taposni, nincs kitörési pont. Csodálkozol, hogy forr bennük a gyűlölet?"

A fenti okfejtésed szintén mindent elárul a lelkivilágodról és a nagyon ferde értékrendedről. Az empátia nagyon nagyon rossz irányban működik Benned. Több együttérzést mutatsz szegény "egyszer hibázó" élsportoló felé, mint az agyonvert fiú és édesanyja felé.
Azt, hogy egy boxoló az utcán egy védtelen (a fiú nem űzött küzdősportot) ellenfelét gyakorlatilag agyonveri, Te hibának nevezed? A ringben is előfordulhat? Igen. De azért Te nagyon el vagy tájolva ebben a kérdésben. A ringben két képzett küzdő mozog egymással szemben, ritkán talál be tiszta ütés. Rosszul tudod azt is, mert lefogták a fiút, iszonyú nagy ütéseket kapott, de még poros sem volt a ruhája, mivel fogták és nem tudott elesni.
Szintén nagyon empatikus vagy a gyerekek sérelmére elkövetett utcai rablások tetteseivel szemben is. Esetleg, ha ebből az együttérzésből kérhetnének a támadások szenvedő alanyai is.
Végezetül egy jókívánság:
őrizd meg ezt a megértő alapállásodat azután is, ha kiraboltak, összeszurkáltak, a gyerekedet bántalmazták, a nagyszüleidet agyonverték!
Akkor majd hiteles leszel számomra. Addig csak egy okoskodó, fölényeskedő kis seggfejnek tartalak.
Válaszolnod sem szükséges, mert már mindent elmondtunk egymásnak.

Éhesló 2011.03.08. 19:53:49

Március 5-én a kora délutáni órákban három rendőr látott el közterületi szolgálatot Érd városában. Szolgálatuk során a Budai úton megállítottak egy autóst, akit már korábban is igazoltattak, és akkor sem volt érvényes vezetői engedélye. Az intézkedés során az is kiderült, hogy az autót kivonták a forgalomból. A rendőrök szabálysértési feljelentést készítettek, és a forgalmi rendszámot a helyszínen elvették. A szabálysértést a jármű vezetője elismerte.
A járőrök az intézkedést követően a rendőrkapitányságra indultak, ahol látták, hogy egy helyi család több tagja - 8-9 fő - a parkolóban várakozik. Amikor a rendőrök az autóból kiszálltak, a várakozók számon kérték rajtuk - és később a kapitányság ügyeletes tisztjén is - a fent említett intézkedést. Elmondásuk szerint az autó tulajdonosa a család egyik tagja, G. Róbert és tudomása szerint a jármű nincs kivonva a forgalomból. G. Ferenc és fia, G. Róbert a rendőrökkel minősíthetetlen hangnemben beszélt, folyamatosan fenyegetőztek, miközben a folyosón lévő rácsot rugdosták.
Amikor a kapitányság munkatársa a két személyt megpróbálta előállítani, G. Ferenc az intézkedő rendőr fogásából kitépte magát, majd ököllel mellkason ütötte, kezét kicsavarta, miközben folyamatosan trágár szavakat ordibált. Amikor egy kolléga a megtámadott rendőr segítségére próbált lenni, a család több tagja megakadályozta őt: hárman lefogták a kezeit, majd G. Zoltán a rendőrt több alkalommal ököllel arcon ütötte, közben a rendőr gumibotját elvették és eldobták, majd megpróbálták elvenni szolgálati lőfegyverét is.
Az épületben tartózkodó több kolléga kényszerítő eszközök alkalmazásával vetett véget a családtagok támadó fellépésének, akiket előállítottak az Érdi Rendőrkapitányságra. A megtámadott rendőrök a bántalmazások során nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.
A rendőr sérelmére csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kedden a Budakörnyéki Bíróság a támadókat - G. Ferenc (49), G. Róbert (23), G-né B. Erzsébet (41), G. Zoltán (17), Sz. Ferenc (26) érdi lakosokat - előzetes letartóztatásba helyezte.
(MTI)

velorex-vezető 2011.03.08. 20:04:36

@Éhesló: A bőrszíne miatt állította meg őt a rendőr.
Azé me cigány, jogosítványt akart tőle. Azé me cigány kivonták a forgalomból az autót. Aztán persze, hogy megverték a rendőrt, hiszen ők hevesebb vérmérsékletűek. Majd megtanulja a geci gádzsó. hogy kit állítson meg legközelebb. A parasztja!

petimegmondja 2011.03.08. 20:07:21

@velorex-vezető:

Attól, hogy trágár vagy, nem javul az imázsod...

Az agyonvert fiú akkor sem támad föl ha K.R. súlyosabb büntetést kapott volna, az anyja, meg max azért érezte úgy, hogy elégtételt kapott, mert rá is ez a bosszúálló társadalmi felfogás hat.

Nagyon sajnálom a fiú szüleit. Borzalmas dolog egy gyereket elveszíteni. Ezzel együtt, attól, hogy bosszúszomjasan követelném K.R. vérét nem lennék együttérzőbb. A saját és gyerekeim jövője szempontjából viszont sokkal jobb, ha K.R. nem kap "kiképzést" a börtönben.

A bokszoló súlyosabb büntetése sem hatott volna elrettentőleg senkire, ezt már számtalan kutatás bebizonyította. Ha súlyosabb ítélet lett volna, annak egyetlen hatása lett volna: A (volt) bokszoló az esélytelenek nyugalmával és a társadalom iránt érzett gyűlölettel jön ki a börtönből, ahol a legmeghatározóbb éveit töltötte. Majd felkarolja valami keresztapa, akinek verőlegényeként ki-be jár a börtönbe/ből. Milyen jó is lett volna a társadalomnak, ha kreált volna egy ilyen szörnyet... Így talán van esélye, hogy hasznos tagjává váljon a társadalomnak.

Amúgy, az általad említett dolgok egyikét sem sikerült bizonyítani a bíróság előtt. A pormentes ruhát sem.

Nem, nem vagyok együttérző a rablások fiatal elkövetőivel. Csupán én értem, hogy ez egy mély társadalmi probléma tünete és amíg a problémát nem oldjuk meg, addig hiába kezeljük a tüneteket, magyarul hiába zárjuk börtönbe az elkövetőket, folyamatosan újratermelődnek és ez sokkal többe kerül, mint a problémák megoldása.

petimegmondja 2011.03.08. 20:21:19

@Éhesló:

2006-ban ugyanezek a rendőrök gumilövedékkel lőtték a békés tüntetőket. Akkor ördögök voltak vasvillával. Most, hogy nekik ment néhány hülye, akik történetesen cigányok, most angyalok.

A rendőrök nagy számban ugyan olyan primitív, arrogáns f@szok, mint a cigányok, akikkel összeverekedtek.
Biztos lehetsz benne, hogy a fegyverrel az övtáskában megfelelően lekezelően bántak a feltüzelt romákkal, akiknek tuti valami ordasat hazudott mobilon a rokon, miután elvették tőle forgalmit.

A cigányok sem kezdik csak úgy verni a rendőrt, mert intézkedik. Szépen ment a kinek nagyobb a f@sza hírig, aminek a rendőrök erővel kívántak véget vetni. Olyankor meg beindul a falkában a védelmi ösztön...

Az előzetes intézményét viszont simán abuzálja az ügyészség a bírósággal karöltve. Egy éjszaka a zárkában biztos elég lett volna, hogy lenyugodjanak, azután majd a bíróság igazságot tesz, hogy mi is történt valójában...

petimegmondja 2011.03.08. 20:23:38

Némi kommunikációs tréning a rendőröknek és tizedannyi ilyen eset sincs...

Éhesló 2011.03.08. 21:37:46

@petimegmondja: tévedsz. Az általam idézett eset nem a rendőrökről szólt, hanem azokról az állatfajzatokról, melyek nem tisztelnek sem törvényt, sem a szolgáit, sem senkit a nyers erőszakon kívül.
Mert csak abból értenek ezek a véglények.
Még ha a törvényszolgák éppen holmi alvilági retkes sünök is.

velorex-vezető 2011.03.08. 22:13:31

@petimegmondja:
Nem szokásom a trágárság, de alul iskolázott kocsmafilozófusnak titulálni idegen embereket, mert egy bizonyos témában más véleményen van, az sem egy udvarias gesztus.

Megfeledkezel a cigánybűnözés (most ne menjünk bele abba, hogy ez mit jelent, nem azt, hogy aki cigány, az bűnöző) egy fontos aspektusáról. A cigányok társadalmi hagyományairól: hogy mindig is így volt és jelenleg is így van, a gádzsót rászedni , a gádzsótól lopni dicsőség, a rajság bizonyítéka. (Choli Daróczi József meséli el, hogy a nagybátyja mekkora lótolvaj volt, minden cigánygyerek példaképe)
Vagy vegyük az enyingi cigány gang-et, akik pár éve vagy 200-an erődemonstrációt tartottak Siófokon, aztán átruccantak Veszprémbe egy gyilkolászásra?
Itt bizony nem a mély szegénység áll a háttérben.

petimegmondja 2011.03.08. 23:11:24

@velorex-vezető:

Nem a más véleményed, hanem annak megfogalmazása és trivialitása miatt tartalak aluliskolázott kocsmafilozófusnak, de ezen talán lépjünk már túl. Akinek nem inge, ne vegye magára...

Térjünk át a szociális antropológiára:

A cigányok nagyjából ezer évvel le vannak maradva a társadalmi fejlődésben az európai nemzetekhez képest. Ennek fő oka, hogy nem voltak rákényszerítve, ezért a 20. sz. elejéig nem is kezdtek asszimilálódni. Természeti társadalomként törzsekre és klánokra osztott közösségekben éltek, ahogy ezer évvel korábban még a nomád magyarok is.
Az interperszonális kapcsolatokban ezért nyom még mindig nagyon sokat a latba az endogámia.
Az utóbbi évszázad eszméletlen erős asszimilációs nyomása következtében, azért rohamléptekkel haladnak az exogám átalakulás felé, de ne várjuk, hogy amihez a magyaroknak ezer év kellett, az nekik majd megy száz év alatt.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2011.03.09. 00:24:10

@petimegmondja: Nem kedvelem a jó vitába való beleugatást, de ha már kérdeztél, hirtelen válaszolni támadt kedvem.
A "segélyből élnek, nem dolgoznak" sztereotípia valódi, és hidd el, ez a rövidített változat, mert a "rokkantnyugdíjból, segélyből, gyerektartásból, fűtési- és lakhatási támogatásból, ingyen étkeztetésből és ruháztatásból (folytathatnám)" élő cigányokat igazán unalmas hosszúságú lenne megnevezni.

Példát kértél (bár forrást nem tudok megjelölni): jön a postás, és a pókhasú Daróczi még arra sem veszi a fáradtságot (odaát Pesten, a Gát utcában), hogy csendben, farkát behúzva vegye át, ami neki minden hónapban jár - az udvar kellős közepén parolázik, hogy azért ez a szaros 37 ezer semmire sem elég. Ó, de megsajnáltam akkor!

Természetesen azért fel tudok mutatni egy cigány segélyezéses papírt, mert a hülyéje elhagyta az utcán:
m.blog.hu/ag/agymosott/image/2009/09%20szeptember/barnakutya/barnakutya02nagy.jpg

Persze, ezek a fasiszta szélsőségesek mindig csak pofáznak, de nem tudnak semmit sem bizonyítani. Igen, aki ezt gondolja, annak igaza van: az nem létezik, hogy a cigányok otthon vakargatják a tök... pókhasúkat, mert a munkahelyeken szinte tolonganak. Nézz csak körbe! A butikokban cigány eladóasszonyok kedveskednek, a péknél cigány a kiszolgáló és a pék, a boltban a pénztárosok 1/10-e cigány (sokszor még több is), a bíróságokon rengeteg cigány bíró elnököl, az iskolák jelentős részében cigány az igazgató, de a tanári kar negyede is, sőt: a tűzoltóságnál mindennaposak a cigány hőstettek - mert ők vannak többségben ebben a szakmában! Mit pofázik ez a sok szélsőséges?

Sokszor fájdalmas az igazság. Én már láttam dolgozó cigányt. Többet is. A többségben nem volt köszönet, az a lapáttámasztás, amit órákon át műveltek, idegzsibbasztó volt, de láttam egyet (igen, igen!), amelyik úgy kente a maltert a falra, hogy odamentem a receptért...
Van ez így. Ne hazudozzunk.

agymosott.blog.hu

petimegmondja 2011.03.09. 09:52:21

@Tom Bobb:

Hmm... Tehát bemutattál egy hatalmas, havi 53.420.- forintos öregségi nyugdíjról szóló igazolást.
Noha ott áll, hogy saját jogú ellátás, ami azt jelenti, hogy megállapításánál a munkában töltött éveket és a befizetett járulékokat vették figyelembe, azért te mutogatod, mint véres corpus delictit, hiszen ha cigányosan hangzó név szerepel rajta, akkor csak ingyenélő pokolfajzaté lehet...

A másik, hogy kíváncsi lennék, Te hogyan élnél meg havi 37.000.- forintból? Főleg, ha nem egyedül kell kijönni ennyiből? Kocsmára sok, minden másra édeskevés.

Van egy elég széles demagóg tömeg, akik hagynák akár éhen halni is ezeket. Szerintem, aki így gondolkozik, az kivetkőzött emberi mivoltából.
Folyton hallani, hogy "menjenek el dolgozni". Kérdésem, hova? Jön a válasz, hogy aki nagyon akar dolgozni, az talál munkát. Lóf@szt! A szomszédom, aki nem cigány, viszont 49 éves szobafestő, két éve nem talál semmi elfogadhatót. Naponta hívogatja az én telefonomról az állásajánlatokat. Néha elhívják "próbaidőre", ahol 80%-ban vagy nem fizetik ki, vagy nem az előre megbeszélt összeget fizetik, vagy teljesen mást akarnak csináltatni vele, mint a hirdetésben állt, vagy 8-10 óra helyett 12-14 órát akarják dolgoztatni a becsületes magyar vállalkozók.

Szerintem lehetne próbát tenni. Mivel mára nagyjából a népesség 8-10%-a cigány, írja elő törvény, hogy minden munkaadó köteles a az állások 10%-át cigányokkal betölteni. Szerintem lenne az a pénz, amiért még a cigányok is elmennének dolgozni...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.03.09. 09:59:15

@Éhesló: mi lenne, ha csak azokat raknánk ki, akik másokat akarnak kirakni innen, mert nem tetszik a nemzetiségük, etnikumuk?

Éhesló 2011.03.09. 17:54:50

@lecsekkoltam: mi lenne ha elolvasnád azt amit írok? Nem írtam sem tótokról, sem svábokról,szászokról, sokácokról, rácokról, örményekről, görögökről, bolgárokról, oláhokról, ruszinokról, szlovénekről vendekről, horvátokról, zsidókról akikkel évszázadokon át sikerült békében együtt élnünk és akik beilleszkedtek koruk társadalmába.
Ez egy csapatnak nem megy sehogyan sem.
Nem érdekel miért.
A kísérlet sikertelen volt, be kell fejezni.
Bármennyire is szeretnétek, nem a befogadó többség fog elmenni, vagy megváltozni.
Mostmár biztosan nem.

velorex-vezető 2011.03.09. 18:24:23

@Éhesló:" Bármennyire is szeretnétek, nem a befogadó többség fog elmenni, vagy megváltozni.
Mostmár biztosan nem."

Ebben sajnos nem lehetsz biztos: Lásd Koszovo (Rigómező) példáját. A legősibb szerb föld, mégis az albánok beszivárogtak, egyre szaporodtak és végül nemzetközi segítséggel kiszorították a szerbeket. Pedig a szerbek, bár nem egy rokonszenves népség, de nyámnyilának nem lehetne őket nevezni.

petimegmondja 2011.03.09. 19:27:12

@Éhesló:

Ott tévedsz, hogy attól, hogy a "többséget" az, hogy többen vannak, még nem jogosítja fel hogy kipateroljon egy területről egy létszámban kisebb közösséget, még ha ez a kisebbség terhes is a "többség" egy részének.

Gyakorlatilag, ezzel felhatalmazod pl. a románokat (30-40M fő), hogy kiebrudalják Erdélyből (vagy akár az egész kelet-alföldről) a magyarokat, mert nem tetszik nekik a kultúránk, eltérőek a viselkedési normáink, más a vallásunk. Vagy adott esetben a németeket (70-80M fő), hogy kiebrudaljanak mindenkit Európából, mert ők vannak a legtöbben... Ja, megpróbálták és nem igazán osztotta ezt a hozzáállást senki...

velorex-vezető 2011.03.09. 19:36:35

@petimegmondja: Remélem ezt az álláspontodat magukévá teszik majd a pártfogoltjaid is, amikor már ők lesznek többen, mert a pl. koszovóalbánok nem így tettek.

Éhesló 2011.03.09. 21:02:53

@petimegmondja: az egyéni és kollektív önvédelem joga mindenkit megillet.
Amennyiben egy közösség tagjai képtelenek elemi társadalmi normák betartására akkor ez ellen védekezni kell.
Minden lehetséges módszerrel.

Éhesló 2011.03.09. 21:08:55

@petimegmondja: az állításod abszurdítását az bizonyítja, hogy mind a románok, mind a szerbek, mind a szlovákok folyamatosan pusztítják a magyar kisebbség nem asszimilálódó részét.
18 és 45 után kifejezetten tömeggyilkosságokkal, és elüldözéssel, teljes jogfosztással, köztes időszakokban és most is kifinomultabb - de szintén nagyon pusztító - módszerekkel.
Az abszurditás másik oldala az az összehasonlítás, hogy bármely magyar kisebbség olyannyira deviáns magatartást tanúsít, mint a cigányok bárhol Európában. Ez nem csak sértő, de hazug állítás is.
Rád jellemző.
Semmitől nem riadsz vissza ha cigánymosdatásról, vagy magyargyalázásról van szó.
Ez a lényegetek.

kill004 2011.03.09. 21:10:57

@petimegmondja: Ön egy hülye. Olvassa vissza mit írt, lassan, megrágva minden szót és rájön. :(

venszivar 2011.03.09. 21:17:36

@petimegmondja: Egy napja követem írásait,amik csak pufogtatások........szófosás,de semmi lényeges,konkrét,előrevivő,probléma megoldó lenne!

Te egy BAROM VAGY !

petimegmondja 2011.03.09. 23:28:48

@kill004: @venszivar:

Kedves tanult (?) barátaim!
Igen épületes és mélységi feltárást tartalmazó hozzászólásotok igen sokat tett hozzá a témában kialakult vitához.
Csak így tovább!

petimegmondja 2011.03.10. 00:00:11

@Éhesló:

Az önvédelem vagy az önbíráskodás joga illet meg mindenkit?

A "kollektív önvédelem joga" (bármit is jelentsen ez) pontosan milyen körülírható csoportot illet meg?

Mik a lehetséges eszközök? Amit a jog megenged, vagy amit a legelvakultabbak el tudnak képzelni?

Az én állításom "abszurditását" bizonyítja?

Akkor most joguk van hozzá a többség jogán, vagy nincs?

Ha ők a magyar nyelv használatát legalább olyan deviáns viselkedésnek tartják, mint Te a cigányok bármely megnyilvánulását, akkor ez feljogosítja őket?

Lehet, hogy ez a "deviáns viselkedés" csak nézőpont kérdése?

Az én szemszögemből deviáns, az övéből kevésbé. Amíg mi vagyunk többen, miénk a hatalom, mi döntjük el, hogy mi a deviáns és mi nem az. Nem de?

Az, hogy a 19. sz. végére még nem jutott el a kulturális fejlődésük arra a szintre, hogy önálló nemzetállamban kezdjenek gondolkozni és ők nem hasítottak ki az O-M. Monarchia oszladozó testéből egy darabot, felhatalmaz minket, hogy elűzzük őket egy olyan területről ahol bizonyíthatóan 15-30 generáció óta élnek?
Magyar állampolgárokat?
Gondolom elvennéd az állampolgárságukat. Etnikai vagy igazságszolgáltatási alapon?
Ha etnikai, akkor mi alapján azonosítanád őket? Bőrszín? Név? Mi lesz az integrálódott romákkal?
Ha csak azoktól akik bűnt követnek el, akkor minden elítélttől elvennéd? Hogyan tennél különbséget bűnelkövető és bűnelkövető között? A magyar az jó bűnöző, a cigány meg rossz bűnöző?

Ja, biztos az én gondolatmenetem abszurd...

velorex-vezető 2011.03.10. 07:58:09

@petimegmondja:
Nem abszurd csak egyoldalúan sarkítod a tényeket. Bűnözési hullámot, here életmódot, erőszakos magatartást hasonlítasz a felvidéki magyarság puszta létezéséhez és anyanyelv használatához. Azért talán létezik egy objektív mérce is arra, hogy mi számít ma Európában deviáns viselkedésnek.
Akkor fordítsuk meg a kérdést! Mit javasolsz azoknak, akik nap, mint nap elszenvedő alanyai roma polgártársaink egyedi jogértelmezésének? Börtönbe ne csukják a tetteseket, mert az csak megtorlás, nem segíti elő a társadalomba visszavezetést. Intsük türelemre az elcigányosodott települések magyar lakóit, várjanak még 200 évet a romák felemelkedésére, addig meg adják oda javaikat önként, ha ez sem elég, viseljék el zokszó nélkül a tulajdon elleni bűncselekményeket kísérő indokolatlan brutalitást is?

kill004 2011.03.10. 08:06:11

@velorex-vezető: Hagyd már! Nem látod, hogy semmi értelme? A calam-félékkel én is belementem ilyen vitákba, de hidd el, felesleges. :)

Éhesló 2011.03.10. 08:20:13

@petimegmondja:
"Az önvédelem vagy az önbíráskodás joga illet meg mindenkit? A "kollektív önvédelem joga" (bármit is jelentsen ez) pontosan milyen körülírható csoportot illet meg?"
Ha nem értesz magyarul, az a te gondod első sorban, nem az enyém. Ha után olvasol(???) talán megérted melyik fogalom mit is jelent és az egyes jogok mögött milyen állam és nemzetközi jogi garanciák állnak.

"Mik a lehetséges eszközök? Amit a jog megenged, vagy amit a legelvakultabbak el tudnak képzelni?"
A legelvakultabbak már ma használják eszközeiket a magyarirtásra:
www.delmagyar.hu/kecskemet_hirek/szikevel_fenyegetozve_rabolt_az_utcan_egy_14_eves_fiu/2206326/
www.zalaihirlap.hu/fokusz/20110222_ratamadtak___a_rendorokre_a_keresett_ferf/print
Heti tucatnyi hírt nyom a PC média is mára.

Az abszurditást az jelenti, hogy míg a többségi társadalmak egész Európában a gyilkosságokat, rablást, lopást az erőszakot, prostitúciót, rabszolgatartást, emberkereskedelmet és a fiatalkorúakkal, családtagokkal folytatott nemi életet, a korai tizenévesen történő gyermekszülést tartják devianciának (és ezek jelentps részét a törvények minden államban büntetni is rendelik), a te beteg agyadban (hasonlóan az elmebeteg rácokhoz, tótokhoz és oláhokhoz) a magyar nyelv használata minősülhet devianciának. Ez pedig nem nézőpont, hanem jog és (többségi) társadalmi minimum kérdése.

Sokadszorra probálják rajtam kívül sokan leírni - nem véletlenül nem érted meg - semmi gondom azokkal, akik a társadalom normáit betartva élnek, akár zsidó, akár cigány, akár örmény, görög, sváb, szász, tót, rác. Bárki.

Bűnüldözési és elrettentési céllal el kell távolítani azokat a társadalomból (meg kell védeni a társadalmaz azoktól) akik képtelenek annak törvényeit betartani, függetlenül a bőrszínétől, származásától, vallásától.
Egyszerű, nem?

Vannak erre hivatott állami funkciók, szervek, szervezetek, melyek - minő csoda - nem akarják (nem képesek) ellátni a többségi (törvénytisztelő) társadalmat védő, óvó rendeltetésüket, helyette minden létező agymosó médiájukban, iskoláikban magyarázzák nap nap után, hozzád hasonlóan, hogy a napi rablások, lopások, iskolai deviancia, gyilkosságok, rablások sajnálatos esetek, melyeket jobb ha tudomásul vesszük (ezeket a világon sehol nem lehet kiküszöbölni) sőt mi vagyunk érte a felelősök, mert nem adunk elég védelmi pénzt az ezt elkövetőknek...

Ez a gondolatmenet az abszurd...

petimegmondja 2011.03.10. 11:52:45

@velorex-vezető: @kill004: @Éhesló:

Ti belelovaltátok magatok abba a tévhitbe, hogy én azokat a devianciákat, amiket a törvény jelenleg is büntetni rendel, nem tartom devianciának.

Nem értettétek a lényeget.

A hangoskodás, szemetelés, szemtelenség és a rablógyilkosság nem egy kategória.

Az elvakult gyűlölködők (és nem állítottam, hogy ti hárman ebbe a kategóriába tartoztok) azt képviselik, hogy az általuk elfogadhatótól a legkisebb eltérést is a lehető legkeményebb erőszakkal torolja meg a társadalom.

Egy általam ideálisnak tartott jogrendszerben a hangsúly nem a szőnyeg alá söprésen (értsd rohadjon el a börtönben), hanem a nevelésen van.
Talán körbe kellene nézni a világban és a pozitív, sikeres példákból meríteni inkább, mint a népi demagógiát kiszolgálni a törvényhozásban.
Van-e értelme például a kis értékű lopások elzárással büntetésének? Bizonyítottan nincs. Ezzel már rengeteg helyen próbálkoztak, de kiderült, hogy nincs hosszú távon visszatartó ereje és egy rövid, átmeneti visszaesés után az ilyen cselekmények száma visszaáll az eredeti szintre és a korábbi trend szerint változik. A tömegek persze tapsolnak, mert a bosszúvágy kielégült.
Vannak azonban hatásos megoldások. Például, amikor a bolti lopáson kapott tinédzserek narancssárga overallban rendőrautót mosnak a bevásárló központ bejárata előtt, heteken át minden szombaton bevásárlási csúcsidőben, iskolatársaik, ismerőseik, barátaik, kortársaik szeme láttára. Az elzárásról lehet hazudni, hogy "beteg voltam", de egy ilyen ciki helyzet egy életre elveszi a kedvét a devianciától és nem csak neki, hanem azoknak is, akik látják. Ráadásul a társadalomnak nemhogy nem került egy fillérjébe sem (ellentétben a börtönnel), de még spóroltak is a rendőrautók mosatási költségén.

Vannak akiiket nem lehet visszavezetni a társadalomba. Őket tényleg el kell különíteni. Viszont a többség motiválható a változtatásra. Itt is az kellene vizsgálni, hogy mi a célravezetőbb: Bezárni és mint egy karámban a marhákat, sokfős cellákban "tárolni" a különböző korú és hátterű bűnelkövetőket egy előre meghatározott ideig, azután szélnek ereszteni, hogy ugyanott folytassák, mint bekerülésük előtt, vagy foglalkozni velük, figyelni a viselkedésüket, a megfelelő terápiát alkalmazva a másik, a nem deviáns útra terelni őket és amint alkalmasak rá, visszaengedni őket a társadalomba úgy, hogy még egy ideig nem eresztjük el a kezét és megóvjuk a bűnismétléstől?
A hosszú elzárások nem motiválnak változásra, de a jelenlegi megtorló típusú ítélethozatalnak nem is célja a motiváció.
Az ítéletek elképesztően aránytalanok egymáshoz viszonyítva. Milliárdos sikkasztásért 6 év, színesfémtolvajlásért 10 év, hajléktalan halálra rugdosásáért 2 év, könnyű testi sértésért 5-6 év, cigánygyerek nekimegy a tanárának 2,5 év fiatalkorúak javító-nevelő-ben letöltendő , tanár lerúgja a cigánygyerek lépét kap 1,5 év felfüggesztettet...

A deviancia az deviancia. Ebben egyetértünk, de szerintem nincs különbség cigány-bűnözés és magyar-bűnözés között, ami a köztörvényes cselekményeket illeti. Nem lehet kollektíven büntetni egy nemzetiséget akármekkora százalékban kerülnek ki belőle bűnelkövetők.

Igen, az európai normák elfogadhatatlannak tartják a "gyilkosságokat, rablást, lopást az erőszakot, prostitúciót, rabszolgatartást, emberkereskedelmet és a fiatalkorúakkal, családtagokkal folytatott nemi életet, a korai tizenévesen történő gyermekszülést", ahogy a kirekesztést, a diszkriminációt, a törvény előtti egyenlőtlenséget, az aránytalan büntetést, a gulágot és az emberi méltóság sárba tiprását is.

Azzal, hogy kiforgattam, szándékosan a legrosszabb értelemben értettem a szavaitok a véleményetek trivialitására, megoldási javaslataitok kivitelezhetetlenségére próbáltam rámutatni.

Nem, ma Európában nem vadászhatjuk le és nem zárhatjuk be a cigányokat, majd dobhatjuk el a kulcsot, csak mert ez szerintetek megoldaná a problémákat.
Lehet ilyen hülyeségeken ötletelni, csak felesleges. Olyan megoldást kell találni, ami megfelel a mai európai normáknak.
Évente vagy kétszáz szociológus és vagy harminc kultúr-antropológus kerül ki az egyetemekről. A megoldási javaslatokat tőlük várjátok.

velorex-vezető 2011.03.10. 12:16:48

"Az ítéletek elképesztően aránytalanok egymáshoz viszonyítva. Milliárdos sikkasztásért 6 év, színesfémtolvajlásért 10 év, hajléktalan halálra rugdosásáért 2 év, könnyű testi sértésért 5-6 év, cigánygyerek nekimegy a tanárának 2,5 év fiatalkorúak javító-nevelő-ben letöltendő , tanár lerúgja a cigánygyerek lépét kap 1,5 év felfüggesztettet..."

megint nagyon fura összeállítást sikerült létrehoznod.
Sima színesfémtolvajlásért senki nem kapott még 10 évet. Ha esetleg a színesfém tulajdonosa belehalt a "tolvajlásba" akkor elképzelhető.
Esetleg megemlíthetted volna a barcsi fiatalok esetét, akik megpofoztak egy cigány asszonyt és ezért évekre leültették őket.
Sima gazdasági bűncselekmények miatt, miért érzed kevésnek a büntetéseket? Jó példa egyébként Ambrus Attila. 17 évet kapott, pedig nem volt az elkövetési módjára jellemző az indokolatlan brutalitás, ami szinte minden cigány elkövetőt jellemez. Nem tekintem nemzeti hősnek, de sokallom a 17 évet, hiszen csak pénzről volt szó. Egy sokkal kisebb értékű fénysorompó megrongálása pedig emberéletekbe kerül(hetett).

A megszégyenítés, mint elrettentő terápia kis értékű lopások esetén, valóban jó ötlet. Az a baj, hogy annyira homlokegyenesen másképp látod a helyzetet, mint szinte mindenki ebben az országban, hogy hiteltelenné teszed magad még abban is amiben igazad van.

velorex-vezető 2011.03.10. 12:28:45

Az egyik jellemző bűntett:

Csicskáztatókat ítéltek börtönre

A megyei lap írása szerint a csépai család 2007-ben csalta lakására az Indián becenévre hallgató, egyedül élő, alkoholista férfit, akit egy éven át erőszakkal fogva tartottak. Időnként megverték, a nyugdíját elvették, hitelek felvételére és telefon-előfizetések megkötésére kényszerítették, s többször „bérbe adták” másoknak, akik kezesként „használták” különböző szerződések aláírásánál.
A cikk kitér arra, hogy a család fiatalkorú gyereke szórakozásként légpuskával lövöldözött a férfira. Az egyik alkalommal a szemén eltalálta, és miután a meglőtt embert a háziorvos beutalója ellenére nem vitték kórházba, a férfi arra a szemére megvakult. A sérült végül szociális munkások segítségével került kórházba, ők értesítették a rendőrséget is. Az apát személyes szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt 4 év 5 hónap, az anyát pedig 5 év börtönbüntetésre ítélték, a fiúra 1 év 4 hónap, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést szabtak ki, utóbbi büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet nem jogerős – áll az újságban.

venszivar 2011.03.10. 13:23:34

Nézem a Hír TV-n a csintalan ,panaszműsorát.Betelefonált ,valamilyen uborkatermelő cigány vezír,hogy volt valamilyen kormány tárgyaláson s ott azt mondták neki,hogy a cigányra nincs elég pénz.......A roma vezír,meg panaszképpen telefonált(a kopasz egy ideig bírta,de "lekeverték"a hangját).Rasszisták lehetnek?
No kérdem én,ha NE CIGÁNYOZZUNK, NINCS CIGÁNY BŰNÖZÉS,akkor külön miért van CIGÁNY SEGÉLYEZÉS,KÜLÖN CIGÁNY programok ?MIRE FÖL ? A Tótok,Rácok ,Bunyevácok, Horvátok,Görögök,Magyarok,"akár kik",miért nem vagyunk egyenlő elbírálás alatt,Más kisebbségekről, összesen, ezred annyit nem hallani,mint a romák sírásáról.Ezek állandóan követelnek,de évszázadok óta semmit nem tesznek,hogy bárkikkel is békességbe,az egymás mellett élés alapvető normákat betartva éljenek.Ezután se fognak SOHA !!!beilleszkedni !!!Mi meg már hosszú évtizedek óta költjük rájuk az ezer Milliárdokat! Teljesen feleslegesen , INDOKOLATLANUL ! MIRE FÖL KIVÉTELEZÜNK A romákkal ?!Pláne,hogy olyan,mint ha tűzbe dobálnánk a pénzt.Okoskodni szót fosni lehet róla,de "így" SOHA NEM LEHET MEGOLDANI a problémát!

petimegmondja 2011.03.10. 13:40:56

@velorex-vezető:

Igen, furcsa összeállítás, mert a legkirívóbb eseteket hasonlítottam össze.

Ambrus fegyveres rablást követett el. Többet is. Halmazati büntetése a 17 év. Szerintem itt is a bosszúálló ítélkezés érvényesült.
Kérdés, hogy mennyire képes megváltozni, visszailleszkedni a társadalomba? Folyamatos vizsgálatával, viselkedésének elemzésével meg lehet állapítani mikor jön el az ideje a szabadlábra helyezésének.

Nem hiszem, hogy a - szerinted - többségi véleménytől eltérő véleményem bármit is hiteltelenné tesz. Legfeljebb a Te szemedben.

A 10 évet egyébként baranyai cigányok kapták visszaesőként, de nem a vasúttól loptak. Én ennek ellenére is túlzónak tartom.

petimegmondja 2011.03.10. 13:47:26

@venszivar:

Azért, mert jobb neked, ha otthon dekkol és a tökét vakarja az össznépi dézsmából, mint ha a fejed csapja szét egy fejszével, hogy a kamrádat dézsmálhassa.

Korrupció okán nagyjából 100x többet költünk, mint segélyezésre... nekem az az 1000 (de legyen csak 200) Milliárdnyi közpénz, ami a politikusok, meg a haverjaik, családtagjaik zsebébe vándorol évente, sokkal jobban zavar, mint az apró töredéke ennek, ami a cigányok segélyezésére, támogatására megy el...

velorex-vezető 2011.03.10. 17:52:37

@petimegmondja: Ez eléggé önkényes összehasonlítás, mivel szerintem a segélyek pontos összegét sem ismerheted, a korrupciót számszerűen még kevésbé.
A visszaesőként elkövetett színesfémlopásért kapott 10 évről próbálj valami linket küldeni légy szíves, mert ilyen szerintem nem volt, vagy valami nagyon súlyosbító körülményről megfeledkeztél.
Ambrus Attilára visszatérve: bár semmilyen bűnözőt nem kedvelek, azért az Ambrus Attila által vértelenül elrabolt 200 000 000-t kevésbé tartom súlyosnak, mint az agyonvert öregembertől elvett 200 Ft-ot.
Tudom, hogy nem leszel hajlandó elismerni, de igenis jellemző az indokolatlan, a pénz megszerzéséhez teljesen felesleges brutalitás a cigány elkövetőkre.

velorex-vezető 2011.03.10. 19:04:08

@petimegmondja:
Eszembe jutott még egy momentum, hogy miért nem vagy számomra meggyőző:

Volt egy topic a BKV új tábláiról, ahol mindenki baromira értett a témához, hogy ők 600,-Ft-ból kihoznák nyereségesen stb. stb. Én kb. 25 éve dolgozom ebben a szakmában, láttam közelről ilyen táblát. Teljes meggyőződéssel állíthatom, hogy az ár talán az elfogadható skálán inkább a magas felé közelít, de semmiképpen nem irreális. Na erre jöttél Te: meggyanúsítottál vele, hogy a Gravoform bérkommentelője vagyok, aztán löktél valami nagyképű, szakszerüsködő tudományos szöveget:

"Tudod, könyvtárnyi szakirodalma van a neten (is), annak, milyen is az amikor egy béna PR-os, magát 1) semlegesnek, 2) ellenségesnek, 3) szakértőnek, 4) ellenérdekeltnek 5) stb-nek kiadva folytatja tevékenységét.

Még a védekezésed is iskolapélda..."

Ezek után mit gondolsz? A Gravoform a BKV bérmunkák után most cigányellenes kampányba kezd vagy én vagyok párhuzamosan a Gravoform és az Árja Testvériség bérkommentelője?

petimegmondja 2011.03.10. 20:41:40

@velorex-vezető:

Az, hogy a Gravoformnál dolgozol, nem zárja ki, hogy demagóg érvelést nyomj cigánykérdésben is.

petimegmondja 2011.03.10. 20:50:15

@velorex-vezető:

A segélyeket ki lehet számolni, tekintve, hogy nyilvánosan hozzáférhető adatokból össze lehet adni, hogy mi az a maximum, amit kapni lehet.

A korrupció és pénzfecsérelés miatt elpárolgó milliárdok könnyen megsaccolhatók. Talán, ha a fenti kommentekben feltett adatokra válaszolsz, akkor én is keresek akkurátus adatokat...

velorex-vezető 2011.03.10. 22:05:21

@petimegmondja:
Ezen logika mentén Te pedig egész biztosan a Roma Polgárjogi Alapítvány bértollnoka vagy és Te sem a saját meggyőződésedet hangoztatod, hanem a munkaadód szócsöve vagy. A kölcsönösség alapján remélem Te is elismered, mint én, hogy a Gravoform nevű grafikai és kártevőmentesítési cégnek dolgozom.

velorex-vezető 2011.03.10. 22:07:38

@petimegmondja:
Azt sem lehet pontosan tudni, hány cigány van valójában Magyarországon. Vannak akik nem vallják be, vannak akik etnobizniszben utaznak és romának vallják magukat.

petimegmondja 2011.03.10. 23:55:37

@velorex-vezető:

Nem, én az AI-nak vagyok inaktív tagja.

velorex-vezető 2011.03.11. 07:35:39

Amnesty International vagy Adobe Illustrator?

khmm... 2013.02.09. 13:13:29

@Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege:

A BTK vonatkozó passzusa:

"Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
süti beállítások módosítása