Zajos gyász – Trollok feketében
2011. január 16. írta: zulik

Zajos gyász – Trollok feketében

  2011. január 16-án tragédiába fulladt egy budapesti elektróparti. Tény az, hogy nem tudunk semmit. Viszont majdnem minden furcsa. Viccelni ezzel elég ótvar. Önigazolásként felhasználni pedig undorító. Úgyis minden kiderül. A megmondással talán várni kellene egy kicsit, mondjuk az áldozatok iránti tiszteletből. Ne okoskodjunk addig, amíg azt sem tudjuk, hogyan történt a tragédia. Nyugodjanak békében!

*

  „Egyértelműen kizárható, hogy késelés nem történt ... de biztosan még nem tudjuk kizárni, hogy pontosan mi is történt.”

Trollok gyászruhában. Körülbelül ilyenek:

  Meghalt három fiatal lány. Vagy kettő. Vagy öt. Egyikőjük tizennégy éves, ám az is lehet, hogy huszonöt. Késeltek, semmi kétség. Cigányok. Hatan. Szemtanúk. Négyszáz. Facebookról. Twitterről. Mind látta. Ha valami hiteles, ez az. A médiatörvény miatt ez el lesz hallgatva. Hozzászólás törölve. A rendőr hazudik, a tanú tanú.

  Talán kamu: a három az három. Vagy kettő. Vagy öt. A lányokat kétségkívül agyontaposták.  A rendőrség megmondta. Kétségek kizárva. További sérültek az intenzíven, az egyet újraélesztenek a helyszínen. A tanúk rasszisták, a rendőrség józan, csakúgy, mint a mértéktartó lapok. Ez kizárólag Magyarországon fordulhat elő. A kuruc neveket ír ki...de szar itt élni!

  Elhunyt három lány. Vagy kettő. Vagy öt. Mikor kárpótolják azokat, akik jegyet vásároltak? Kérem vissza a pénzem! A főszervező kicsit túltöltötte a helyett. Csak párezerrel. Facebookról eltünt. A DJ nevével is. Minden nevével. Fuuuuuu, nojznájtkibaszottlájf, GYILKOS. Mi ez itt, a Noise Night Knife? Mindenesetre west in piece. Még több halott. Viccek a tumblren. Kés alatt. 

*

  Az ok lehet kapzsiság, pánik és erőszakosság is. Esetleg mindhárom. Nem mindegy, viszont az eredmény mindenképpen gyász.

  Frissítés: elindult a NoiseNightMare blog, ahol szűrés és szerkesztés nélkül várnak minden információt az éjszakai tragédiáról. A Mandineren is várjuk a szemtanúk visszaemlékezéseit.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr732587031

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Európa vagy nyugat-balkán? 2011.01.19. 00:27:34

Ténytár A közigazgatás mozgástere a szórakozóhelyek felügyelete kapcsán   A vonatkozó európai uniós szabályozá

Trackback: Diszkótragédia – ami a hírek mögött van 2011.01.16. 12:17:55

Szombat este, éjfél után érkezett az első híradás, hogy 3 lányt meghalt egy nyugati téri szórakozóhelyen a fővárosban. Ellentmondó információk keringenek jelenleg a részletekről. Ezzel nem is foglalkoznék most különösebben, viszont az érdekelt, h...

Trackback: 184. West Balkán 2011.01.16. 11:09:11

Sajnálatos, hogy ezzel a bejegyzéssel kell kezdenem az új évet, de nem tudok elmenni szó nélkül az éjjeli, West Balkánban történt eset mellett. Ahogy az Index megírta, 3 lány halt meg a West Balkán nevű szórakozóhelyen szombat éjjel.Nem célom, hogy a W...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.01.16. 10:20:12

egy éve voltunk, egy alkalommal ebben a WB-ben. többen is megjegyeztük akkor, hogy mi történik, ha pánik tör ki ebben a harmadik emeleti, több ezer főt befogadni képes nagyteremben, amit csak egy szűk lépcsőház köt össze az utcával. :(

felsorolni is nehéz, hogy hány jogszabályt és rendeletet hághattak át a rendezők, szervezők, aminek ez lett az eredménye.

kapzsiság, pánik és erőszak.

SATA 2011.01.16. 10:40:02

De jó, hogy a Mandiner ezt is arra használja fel, hogy a kurucékat tapossa. Na nem mintha kuruc lennék, de ez a poszt úgy, ahogy van, szánalmas. Maradjatok a helyesen írni képtelen Lelky "tudomkitkellleszopni" Lolánál, aki arrogánsan cseszegetheti videóriportokban az amúgy tényleg ostoba Zagyva Gyulát.

==T== 2011.01.16. 10:46:46

Az áldozatok nyugodjanak békében.

Én jobban hiszek a szemtanúknak, akik késelésről írnak, mint a rendőrségnek. az a szervezet már régóta nullára írta a saját hitelességét.

Ha mégsem volt késelés, a klub üzemeltetői remélem megkapják méltó büntetésüket.

negeev 2011.01.16. 10:47:11

Én még egyszer sem vetődtem el erre a helyre, de bízom benne, hogy rendesen előveszik majd a szervezőket ezek után.

A videó meg nagyon ügyes egyébként. Komoly, hogy ti is már kint voltatok az éjszaka a heylszínen.
Gratula.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.01.16. 10:48:37

Szomorú, tragikus eset, de én várom, hogy mi lesz az eredmény.
Egyébként milyen buli volt ott, hogy ennyien akartak bejutni?

Téglagyári Megálló 2011.01.16. 10:52:45

Az A38 sem megnyugtató ilyen szempontból.

indapass90210 2011.01.16. 10:58:21

Én csak azt nem értem, hogy miért olyan Magyaro.-n minden szórakozóhely, mint egy sötét barlang.

tewton 2011.01.16. 10:59:27

@eN:
csatlakozom. ebből azért komolyabb anyagot is ki lehet hozni, nem csak 1 db gagyi video kommentjei alapján... meg a mandineren mostanában elég könnyű kiérdemelni a troll titulust.

a facebook tele volt szemtanúk kommentjeivel, a hvg törölte a cikkhez írt kommenteket, az index és az origo is átírta az első cikkeit. mindben késelésről volt szó először. a facebookon a cég honlapjáról törölték az erről szóló kommenteket.

és volt pl. ilyen komment is:

Roni Styles
"ROHADT FEHÉREK, HÁROMMAL KEVESEBB (LEGALÁBB!!!!)
CIGÁNY HATALOM"

eN 2011.01.16. 11:05:34

@Téglagyári Megálló: ott legalább a Duna fele (is) lehet menekülni :P

yda 2011.01.16. 11:06:39

Most valahogy döntsétekel,Magyarország vagy cigányország ?

eN 2011.01.16. 11:07:52

@tewton: úgy látom nagyon a mandis kimoderálásra játszik :) Tölgyet nehéz lesz überelni, de nem adnék sokat arra, hogy holnap is meglesz a kommentje :D

negeev 2011.01.16. 11:07:57

@rajcsányi.gellért (ergé): Akkor őt illeti a dicséret.
De jó, hogy ti meg megosztottátok itt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.01.16. 11:08:07

Egy ilyen tragédiáért felelős mindenképpen van. Azt viszont nehéz eldönteni, hogy a szervező, vagy a hely üzemeltetője.
A szervező felelőssége, hogy olyan helyre vigye a bulit, melynek a hivatalos befogadóképessége elbírja a várható közönséget. Nyilván egy Depeche Mode koncertet sem érdemes a sarki kocsmába szervezni. Ha igaz viszont, hogy a bulit egy 1 éve érettségizett kiccsávó szervezte, akkor kérdés, hogy "jogszabályilag" szabad-e ilyen döntést rábízni. Egyébként ma rengeteg ilyen kiccsávó szervez bulikat, főleg az elektronikus zenei fronton. Fogalmuk sincs, hogy ez felelősséggel is jár, főleg ha arról van szó, hogy mennyi pénzt kell "beletenni" a buliba. Kérdéd az is, hogy a biztonsági személyzet a helyhez tartozott-e, vagy a szervezők hozták. Ez azért érdekes, mert a hivatalos befogadóképességen túl volt "futtatva" a hely.
A hely tulajdonosai abban lehetnek felelősök, hogy minden engedély megvolt-e, a hatóság pedig abban, ha felelőtlenül adta ki.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.16. 11:15:28

"Mostantól minden nagyobb buliban fehér drogos kurvák vére fog folyni, úgxy engedjétek el a ribancaitokat!!!"

Roni Styles/facebook

Rocko- 2011.01.16. 11:18:54

elektróparti? kik voltak a fellépők hogy "elektróparti" volt?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.01.16. 11:19:41

@tewton: @gloire:

az eszébe jut-e az uraknak, hogy Roni Styles _esetleg_ egy duplacsavaros troll?

www.facebook.com/profile.php?id=100001740810433

"About Roni j/k
commenting for comedy purposes only."

és Ákos-rajongó.

tewton 2011.01.16. 11:20:51

@eN:
haha, nem arra játszom. elégedetlenkedek a poszt miatt. véletlenül végignéztem hajnalban a neten az első híradástól kezdve a dolgot, a face-kommenteket, aztán ahogyan átírták a cikkeket, linkeket töröltek belőlük, a szemtanúk face-kommentjeit eltüntették innen-onnan. elég dinamikus folyamat volt, és 4 órára rend lett a hivatalos kereskedelmi felületeken, meglett a hivatalos verzió :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.16. 11:22:59

@rajcsányi.gellért (ergé): Igen, eszembe jutott. Az is, hogy csak részeg vagy be van tépve.

tewton 2011.01.16. 11:24:56

@rajcsányi.gellért (ergé):
passz. nem tudom. egyrészt eléggé korán kommentelt, ki is moderálták. másrészt meg ha nem volnának magyargyilkolással viccelődő cigányok a közösségi oldalakon, akkor könnyebb lenne hoaxnak gondolni.

eN 2011.01.16. 11:24:59

@tewton: nalátja ez egy szép történet volt arról, hogy miért is hiteltelen a visítozás a médiatörvény ellen. Az egyik gyakori "érv" az volt, hogy majd öncenzúrára kényszeríti a médiát. Vagy ez volt a főpróba?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.01.16. 11:25:42

@gloire: de azért bemásolod, alátámasztandó az ügy cigány-vonalát, ugye.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.16. 11:25:42

@tewton: Az bizony elég érdekes folyamat volt. De ne legyen igazságtalan, mert nem volt egyoldalú folyamat. Hamar megjelentek a nyilvánvaló rémhírek is "14 halott van, nagyon sok a sérült.." stb.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.16. 11:35:08

@rajcsányi.gellért (ergé): Nézd, én 3 körül feküdtem le, itthon sörözgettem a gép előtt. Az első néhány órában teljesen egyértelmű volt (vagyis annak tűnt), hogy egy új "Kozma ügy" történt. A cigányos vonalat egyébként az Index indította el! Jöttek a kommentek, a beszámolók, nagyjából egybehangzó esetleírással, twitter, facebook, hvg. A kuruc csak kullogott az események után. Azután félhárom körül elkezdett teljesen átváltozni a sztori.

eN 2011.01.16. 11:35:11

a hírtv szerint a hely állandó működési engedélyét több hónapja bevonták

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.16. 11:38:34

@rajcsányi.gellért (ergé): Sokkal durvábbakat is bemásolhattam volna. Ez csak egy jellemző reakció.

Simply a slave 2011.01.16. 11:38:48

@rajcsányi.gellért (ergé): "többen is megjegyeztük akkor, hogy mi történik, ha pánik tör ki ebben a harmadik emeleti, több ezer főt befogadni képes nagyteremben, amit csak egy szűk lépcsőház köt össze az utcával. :("

Jahh, persze... Utólag, persze, hogy megmondtátok Ti is. Mindenki okos, és émmegmondtamhogyezlesz. Igen. Tudjuk.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.16. 11:41:53

@tewton:
értem én magát, de nem biztos hogy igaza van. várjuk meg a végét, ha volt késelés, és volt cigányvonal, úgyis kiderül. az éjszakai cikkek meg íródtak az első infók alapján, ami az volt, mi más lehetett volna, hogy cigányok késeltek. ami egyrészt mindig elő fog fordulni, mert olyanok, másrészt meg minden egyes halálesetnél első reflexből az lesz a megmondás, hogy biztos cigányok voltak. a cosma ügy után ez természetes is. csak egyet ne sugalljunk már, hogy a hatóságok el fogják tagadni a cigányvonalat, ha volt. még akkor sem, ha a vége cigányvadászat lesz. bár azt a titkosszolgálat szokja szervezni.

plastik02 2011.01.16. 11:42:53

nincs erre igazán szó, r.i.p.!

mosaictv.hu/hirek/738/

primal1 2011-01-16 08:34:30
"pontosan az alábbiak történtek: sajnos én is láttam az egyik áldozatot, vékony piros karcolas volt az oldalan, a tomegben vki szurt sebnek nezte, es felkialtott, hogy megszurtak vkit. a tömeg panikba esett es menekulni a kezdett.

a rendezvénnyel kapcsolatban: 2700 ember volt a helyszínen a balesetkor, csak a nagyterem 1500 nm2, ennél jóval többen is voltak már a wb-ben. a szervezők közül kecskés tamás bookingolta a fellépőket, a circusnak nem volt koze a rendezvenyhez, pontosabban a veluk is dolgozo ceg intezte a vendeglatast. a berleti szerzodes alapjan a hely biztositota a wc-ket ruhatarat futes, stb illetve gondoskodott a beengedesrol, illetve a szorakozok biztonsagarol. az osszes portas, beengedo ennek megfeleloen piros wb-s pulovert viselt."

tewton 2011.01.16. 11:43:58

@rajcsányi.gellért (ergé):
ez a vonal az első percben ott volt, egy linkelt szemtanúi (?) miatt. amint késelésről van szó, másrészt az érdemi facebookos kommentek is egyértelműek voltak.

én azt gyanítom, hogy azért lett hivatalosan nem-késelés, mert a késelés kb. olyan egyértelmű, mint a "kábellopás"meg az "összegyülekezett nagyszámú rokonság".

az igazság meg nem fog kiderülni (legyen az bármi is -- májon szúrt lányról, véres ruhákról szóltak a fácse-kommentek), kapunk egy ilyen kereskedelmi tv-kompatibilis változatot: "rettenetes, meghalt 3 fiatal, fogjuk meg egymás kezét, figyeljünk egymásra"

@gloire: persze, meg a poénkodók, meg a moralizálók is. kíváncsi vagyok, vajon tényleg kiugrott-e az emeletről valaki.

tewton 2011.01.16. 11:47:30

@Grift:
"csak egyet ne sugalljunk már, hogy a hatóságok el fogják tagadni a cigányvonalat, ha volt."

maga ilyen optimista?

lolperec 2011.01.16. 11:47:44

ez a mandiner blog nagyon alja..

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.01.16. 11:51:08

@tewton: de mit tudunk? 3 lány meghalt, akiket a tömeg taposott halálra.

Ezt vitatja valaki?

Ha történt késelés, mi van az áldozattal? Van egy/több ismeretlen halott? Vagy sérültek? Olyan nincs, hogy ők, vagy a családtagok nem jelentkeznek itt vagy ott, a hír nem tud nem elterjedni. Lehet, h ehhez idő kell, várni kell. A késelésről szóló kommentek nagy része másokra, ismeretlenekre hivatkozva írja meg a híresztelést.

Remélem, minden kiderül a valós eseményekről.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.16. 11:51:08

@tewton:

nem, pragmatikus :)

egyrészt minek tagadnák, mikor a tetves prolik kezdenek orbán ellen fenekedni, direkt jól jönne az etetésükre egy kis cigóverős pogrom éra.
másrészt meg képtelenség titokban tartani. ha akarnák is, az első vizsgáló eladja három forintért a sztorit valamely lapnak.

Ralph Cifaretto 2011.01.16. 11:52:28

Kb. uezek jutottak nekem is eszembe. Tízpontos poszt!!!
Mindig beigazolódik a neten lehet a legtöbb ökörséget olvasni!!

ezüstérem 2011.01.16. 11:57:21

Szánalmas ez a mandiner még mindig. Miért kell jönni már megint a kuruccal? ha beírod, te shrekfej a keresőbe valamelyik áldozat nevét és a bulit, akkor a kurucon kívül kidob még pár oldalt. De megint csak a széljobb elleni uszítás, alpári stílusban írni a blogon. Ők tehetnek ők róla? Nem vagy tisztelettel az áldozatok családjára? Majom....

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.16. 11:57:29

@rajcsányi.gellért (ergé): ezzel kezdődött:

"az indította el a tömeget a ruhatártól, h 6 cigány megkéselt valakit aztán a már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. mint a dominó, úgy dőltünk le. ember ember hátán, alattam 5-en feküdtek. azt hittem, hogy meghalok.:'(

most tudtam meg, hogy az a három lány, akik mellettem álltak, és később kint élesztették őket újra, mind3-an meghaltak...:'("

Az index ezt a twitteres beírást linkelte, de a cikkből kiollózták a "6 cigány megkéselt valakit". Ezt a verziót, a ruhatári lökdösődést jó pár beszámoló alátámasztotta, de már mind törölve lett. Én nem tudhatom mi történt, de az egyértelmű, hogy a hírt az index terjesztette el elsőként, főoldalon, kiemelt hírben, órákig linkelve a cigányokról szóló beszámolót.

negeev 2011.01.16. 11:59:36

Ez már mindenképpen egy következő szint.

Egyre többen hivatkoznak a Facebook-ra ebben az ügyben, ahonnan az eseményeket hitelesen lehet majd rekonstruálni.ra.

Ezt én nem tartom rossz iránynak.
De mindenképpen érdekes dimenziókat nyit meg ez a felállás a jövőben, hasonló eseményeknél.

tewton 2011.01.16. 12:00:41

@rajcsányi.gellért (ergé):
szerintem idő kell. majd hétfőn, amikor nem mennek iskolába a halottak, akkor beindul a dolog. az is vitatott, hogy azt a 3 lányt agyontaposták, meg az is, hogy hányat késeltek meg (0-1-2-3?). van 3 hullazsák meg egy csomó hitelesnek és hihetőnek tűnő komment, meg egy olyan bevett gyakorlat, hogy csak ha az áldozat cigány, akkor fontos a rassz.

szóval nem várok sokat a dologtól.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.01.16. 12:02:09

@gloire: elhiszem a sztori alakulását, de alvási okokból minderről lemaradtam.

egészséges hír- és valóságfogyasztói arányérzékkel valószínűnek tartom, hogy voltak lökdösődő cigányok (ami kb minden tömegszórakozóhelyen előfordul), de nem látom a biztos forrásokat arra, hogy történt késelés.

tewton 2011.01.16. 12:04:20

@rajcsányi.gellért (ergé):
egyre jobb.
se le nem szúrták, se agyon nem taposták őket.

index.hu/bulvar/2011/01/16/nem_talaltak_szurasra_utalo_nyomot/

"Mint mondta, találtak külsérelmi nyomokat, de nem lehet kijelenteni, hogy a lányok azért haltak volna meg, mert agyontaposták őket, a halál pontos okát igazságügyi orvosszakértő vizsgálata állapítja majd meg."

zulik · http://mandiner.blog.hu 2011.01.16. 12:04:54

@ezüstérem:
Nem a kurucról akartam írni. Nekem egyformán visszatetsző ha cigányoznak vagy rasszistáznak, esetleg médiatörvényeznek vagy a jegyük miatt anyáznak közvetlenül a tragédia után. Tényleg nem tudjuk mi történt.

valójábannemberci 2011.01.16. 12:07:08

Az a szánalmas, hogy a fekete öves troll bejegyzéséről készült képet percenként linkeli be valaki... És megy a vérgőzös kommentelgetés rá.

valójábannemberci 2011.01.16. 12:10:20

@tewton: Hát, jó hogy nem azt várja mindenki a mentőktől, hogy a kiérkezés pillanatában már azt is tudják, hogy mit ettek aznap a lányok, és hogy ízlett-e nekik, kényelmesen fogyasztották-e, vagy csak belapátolták. Arról is kérnénk információt most azonnal, hogy milyen kozmetikumokat használtak, márkanév szerint.

Baszki, mindenki azt hiszi, hogy az ilyesmi úgy megy, mint az NCIS/CSI/stb. sorozatokban? Jön Horatio Caine és megmondja a frankót?

Ralph Cifaretto 2011.01.16. 12:11:09

@zulik: Így van! De mki mindenféle baromságot, féligazságot összeír és a tömeg nekik hisz....

kaktuszpapa 2011.01.16. 12:15:53

Hát, ha jól olvastam a bejegyzést, itten azon megy a poénkodás, hogy mennyire pontos, vagy pontatlan a szerző. Hogy három lány halt meg, vagy öt, vagy stb.

Nem kellene. Akármilyen hülyeségeket is írnak ilyenkor, fiatalok haltak meg. Meghaltak és ez borzadály. Még az újságírón se poénkodjunk ilyenkor, mert kegyeletsértőn hull az vissza az áldozatokra.

Amúgy - idősebb vagyok már mi az a troll, vagy kicsoda? Most én is troll lettem, vagy maradok tisztelettel?

Viner Spicli 2011.01.16. 12:16:42

Nem hiszem, hogy egy ilyen tragédiának kellett megtörténnie ahhoz, hogy belássák az emberek, hogy a partyszervezés nem gyerekjáték.
Tinédzserek szerveznek bulikat, akiknek semmi gyakorlatuk/tapasztalatuk nincs. Az, hogy eddig nem történt semmilyen tragédia, az nem az ő erényük, hanem hatalmas SZERENCSE.
Mindegyik spórol mindenen, nincs normál portaszolgálat, nem érdekli őket hány ember fér be, csak egy forog a szemük előtt, hogy minél többen legyenek, és minél többet tudjanak kaszálni!
De ugyanez vonatkozik a helyek üzemeltetőire is. Nem számít, hogy nincs működési engedély, nem számít, hogy nincs elég menekülési lehetőség, nem számít hogy négyszer annyian vannak, mint amennyit elbír a hely, csak a pénz, csak a pénz.
Ez a tragédia is az amatőrségre és a kapzsiságra vezethető vissza.
Úgy látszik ezeknek az embereknek SEMMI SEM DRÁGA...
Kíváncsian várom, hogy mi lesz a végkifejlet (bár illúzióim nincsenek), de remélem egy kicsit megtisztul az éjszakai élet és a üzemeltetők, partyszervezők köre...

valójábannemberci 2011.01.16. 12:28:58

Azt írják, hogy nem lehet hinni a médiának, meg a rendőrségnek.
Miért? A tömeghisztériának lehet? A hallomásoknak, félinformációknak? Amik gyakran ellentmondanak egymásnak? Ezzel pontosan a pszichológusok álláspontját támasztják alá: a pánik rossz tanácsadó.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.16. 12:52:30

Azért a Kurucon még mindig ez van:

"Ellentmondásos infók láttak napvilágot a késeléssel kapcsolatban. A cigányok egyik legkedveltebb szórakozóhelyének engedélyét a kerületi jegyző már két hete visszavonta,.."

Mikor volt a WB cigányok legkedveltebb szórakozóhelye? De most komolyan?
@Viner Spicli:
A WB legalább 15 éve szervez szórakozóhelyeket, eddig sosem történt semmi, most is egy külsős rendezvényt tartottak a WB helyszínén. Várjuk már meg amíg kivizsgálnak mindent...

valójábannemberci 2011.01.16. 12:57:03

@Legelő Őse: Tömeghisztéria. Szerintem most pszichológus és szociológus hallgatók mazsoláznak a Facebook csoport kommentjeiből. Kitűnő terepmunka.

Például: kering a neten a három áldozat neve, és egy másik Facebook oldalon fényképek is vannak róluk. Egyikhez, talán pont egy ismerőse, odaírta, hogy nem ő volt az. De a nevek csak keringenek, bizonyára előbb-utóbb a képek is.
Tömeghisztéria webkettes formában.

Viner Spicli 2011.01.16. 13:02:13

@Legelő Őse: nem azt írtam, hogy csak a WB a felelős... Van ugye üzemeltető, van szervező, van portaszolgálat... Ez a balhé több szereplős, ezt nem lehet (elvileg) egy emberre ráverni...

insert random 2011.01.16. 13:03:29

Érdemes megnézni ezt a videót: www.youtube.com/watch?v=Sx6Ps_RFHa0&feature=player_embedded

0:18-nál látszik, hogy már pár órával az esemény előtt is teljes káosz és lökdösődés volt, el lehet képzelni, mi lehetett bent. Ilyen hangulatban nem kell késelés egy tömegszerencsétlenséghez, elég, ha valaki elesik, felkiált stb.

Amúgy itt az igazság: szekuriti.blog.hu/2011/01/16/184_west_balkan?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.16. 13:05:09

@Viner Spicli: nem, nem azt írtad...de mivel nem tudjuk mi történt, nem tudjuk volt-e normális portaszolgálat stb. addig éppen felesleges lehúzni a vizes lepedőt...egyetértek, hogy kellenek szabályok, de ismerve kis hazánkat ezután a szomorú eset után elkezdődik a z értelmetlen túlszabályozás, és hidd el a politika is fel fogja használni arra, hogy lenyomják a romkocsmákat stb. Ez nagy baj.

insert random 2011.01.16. 13:10:40

Ja és az is szánalmas, aki azzal vádolja a médiát és a rendőrséget, hogy el akarnak tussolni valamit, azért van sok ellentmondó információ, meg ezért változnak a hírek (Cenzúra!!!444!!). Több ezer rémült és zavarodott ember között, a tömegben alig látva nem nagyon lehet pontos információkhoz jutni, maradnak a szóbeszédek, amik pánikhangulatban nem biztos, hogy hitelesek.

devadel 2011.01.16. 13:15:58

tetszik, hogy mindenki annyira tudja, hogy cigányok, meg késeltek.

tudjátok az, ha valakit megszúrnak, elég jól látszik a bőrön. és mondjuk azt még el lehet képzelni, hogy valakinek érdeke lenne ezt eltitkolni (bár ötletem sincs, hogy miért), viszont a három gyerek szülei már azóta nyolc blikknek nyilatkoztak volna, hogy mi az igazság.

tudtok ti egyáltalán gondolkozni? (ok, költői kérdés volt, tudom hogy nem)

Viner Spicli 2011.01.16. 13:34:03

@Legelő Őse: igaz nem tudjuk, de nekem vannak sejtéseim, kíváncsian várom a végkifejletet. Az nagyon nagy baj, ha a mocsok politika ezt felhasználja... 15évig az éjszakában dolgoztam, láttam eleget. Nekem is voltak helyeim és sokszor azért nem hozzám hozták a bulit, mert nálam volt limit. Egy bizonyos létszám fölött nem engedtem be senkit, nem érdekeltek a kint állók... pontosan ilyen dolgok miatt!!!

suski 2011.01.16. 13:35:42

Az azért furcsa, hogy a 3 halálos áldozaton kívül nincs sérült egy tömegpánikban, az OMSZ szerint ugyanis nem volt.

Nebameg 2011.01.16. 13:47:56

Nyugodjanak békében. Egyértelműen kizárható, h késelés, verekedés, nem történt - akkor igen?

Szabályok (törölt) 2011.01.16. 13:49:07

Magyarországon nem szokás betartani a szabályokat.
A hírek szerint, néhány hete az önkormányzat jegyzője visszavonta a klub engedélyét.
Sajnos azon kívül, hogy Magyarországon nem szokás betartani a szabályokat, nos azon kívül nem szokás ellenőrizni sem a hatóságok és hivatalok által hozott határozatok betartását.
Egyáltalán hogyan lehetséges az, hogy a ruhatár a 4. emeleten volt miközben az 1. emeleten van a bejárat?
Amúgy pedig ez tipikus haszonleső magyar vállalkozás, mert egy 1500 férőhelyes szórakozóhelyre talán nem kellene beengedni több mint 2000 embert. Sajnos hárman nem élve jöttek ki!
Ideje lenne már, ha a szabályokat tartanák be ebben az országban az emberek és ideje lenne már, hogy a hatóságok, hivatalok betartassák ezeket a szabályokat és jó nagy büntetésekkel honorálják a szabályszegőket az élet minden területén.

suski 2011.01.16. 13:52:36

@zulik: mikor veszitek már le azt a rohadtul ízléstelen képet a híroldalatokról? És melyikőtöknek jutott eszébe pont ezzel illusztrálni a hírt?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.16. 13:53:37

@Szabályok: egyetértek, de nem csak aza baj, hogy Magyarországon nem tartják be a szabályokat, hanem ahelyett hogy legalább a minimálisakat betartatnak, ilyenkor túlreagálnak, és hoznak értelmetlenül korlátozóakat... én most ettől félek, azon túl, hogy megdöbbentő ami történt, és remélem hogy sohasem történhet meg legközelebb...
@Viner Spicli: sajnos ez nem gyakori hozzáállás, mert a legtöbben rövidtávra terveznek.. csak az a fura, hogy a WB legalább 15 éve üzemeltet szórakozóhelyeket, és ez nem igazán jellemző rájuk, sőt... ezért gondolom hogy érdemes alaposan kivizsgálni minden körülményt!

suski 2011.01.16. 13:55:32

@Szabályok: mondjuk azt sem értettem soha, ki az a barom, aki egy órát képes sorbaállni, hogy bejusson bármilyen szórakozóhelyre. És hogy mi abban a szórakozás, ha szardíniamódra toporogsz egész éjjel az izzadó tömegben. De bizonyos szerek biztos segítenek az élményben.

Nebameg 2011.01.16. 13:56:41

@suski: Ennyire kiborított a fekete négyzet?

suski 2011.01.16. 14:01:21

@Nebameg: a mandiner.hu-ról beszéltem, nem a mandiner.blog.hu-ról.

Szabályok (törölt) 2011.01.16. 14:27:04

@suski: Nem azért írogatok itt, mert szoktam ilyen klubbokban szardíniás doboz effektekre vágyni és különböző szereken élni.
Itt a rendező felelőssége vitathatatlan és a szabályzók sem ellenőrizték az általuk hozott határozatot.
Én sem értem miért kell sorban állni egy olyan helyre, ahova nem fér be annyi ember, viszont ezt a szórakozóhely vezetőinek, biztonsági embereinek kellene kommunikálni, akár úgy is, hogy a szórakozóhely bejáratánál nem enged be több embert a kelleténél és akár úgy is, hogy kimegy az utcára és közli az ott lévőkkel, hogy megtelt keressetek más helyet.
Az alaphelyzet mégis az, hogy ezeknek vissza lett vonva az engedélyük. Utólag elmondható, hogy nem véletlenül.
Ám hol voltak azok akik a rendeleteket betartatják és ellenőrzik?
Egyáltalán vannak ilyenek?

moncayo 2011.01.16. 14:29:45

Ilyen nagyon sajnálatos esemény volt/van/lesz a világ összes országában. Már ahol összegyülhet 10-nél több ember. Biztos van felelős, meg kell bünteni (nagyon), de az ilyesmit kizárni a jövőre vonatkozva sajna nem lehet. Hiába, az élet veszélyes üzem.

skovalsky 2011.01.16. 14:36:07

Függetlenül attól, hogy történt-e késelés vagy sem kvra elszomorító, hogy úgy működhetnek az ilyen szarok, hogy nincs normális menekülőútvonal azon a sötét meredek betonlépcsőn meg egyedül is ki tudod nyírni magad tömeg se kell hozzá, az a hely egész egyszerűen nem erre a célra épült be kellene már látni. A gödör katlanja is egy hasonlóan elbszott hely ebből a szempontból a szeptemberi Bonobo alatt is történehetett volna hasonló. A wb áruház, a gödör mélygarázs, az a38 meg egy kva bányászhajó az isten szerelmére egész egyszerűen nem erre valók!

suski 2011.01.16. 14:38:41

@Szabályok: egyetértünk, a rendezők felelősek és szokásos módon bűzlik az egész engedélyestül stb stb. A végén meg majd csak nem lesz felelős - a szokásos módon. CSak belegondoltam abba is, hogy épelméjű -e az az ember, aki a látható tömegnyomor ellenére ilyen helyre igyekszik befele.
( természetesen nem rád gondoltam, hogy te toporogsz személyesen....)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.16. 14:38:51

www.origo.hu/itthon/20110116-diszkotragedia-a-polgarmester-szerint-megbocsathatatlan-hibat-vetettek.html

ez a legkeményebb... tudtam hogy ez lesz. A politika, megint jól tudja értelmezni a dolgokat, rögtön másnap. A túlreagálás megkezdődött. 10-ig nyitvatartó szórakozóhelyek, és egy polgármester, aki üzen a rendőrségnek:
"A rendőrség kihallgatta az üzemeltetőt, aki "remélhetőleg előzetesbe is kerül" - mondta a polgármester." SZÁNALOM

==T== 2011.01.16. 14:46:33

@rajcsányi.gellért (ergé): Az meg sem forult a fejedben, hogy a rendőrség hazudott?

Itt a jelenlegi két utolsó bejegyzés (14:12 és 14:00) elég egyértelmű:

kuruc.info/r/2/72595/

ビンセント・ベガ 2011.01.16. 14:54:15

@skovalsky: Ez a dolog elég könnyen kezelhető HA nem engedsz be több embert mint amennyi befér! Az A38 rengeteget fejlődött ilyen szempontból az utóbbi pár évben.

Igazából a HA után következő mondatrészt nyomtatottal kéne írni.

Szabályok (törölt) 2011.01.16. 14:59:10

Szóval legfeljebb 300-an mehettek volna be.
Ehhez képest valahol már olvastam, hogy 1800 ruhatári jegy volt foglalt.
inforadio.hu/hir/belfold/hir-406696

fezoGT 2011.01.16. 15:08:12

Reméljük lesznek következmények. A focimeccseken is hasonló állapotok uralkodtak és egy Heysel-tragédia kellett ahhoz hogy több-kevesebb sikerrel, de megváltozzon minden. Ma hajnalban lényegében ugyanez történt, csak kicsiben.

MNOP 2011.01.16. 15:09:13

állítólag sokáig csak 2 halottról szóltak a hírek. Egyébként az, hogy nincs több sérült valószínűleg meg hazugság, ismerős ismerőse is ott sérült meg.
Szerintem cigány-mosdatás folyik, hasonló jelek vannak, mint a Cozma-ügy után..

tewton 2011.01.16. 15:16:10

@rajcsányi.gellért (ergé):
hajnali face-kommentek:

"biztos hogy történt késelés mert ott voltam a csaj vlres hassal feküdt a földön haverom láttam ahogy a másik felordit és egy fazon elkezd futni fölfete."

"belső hírek szerint volt késelés. ez teljesen biztos! és roma származásúak voltak. ez is tény! viszont a leányzókat állítólag a megrettent tömeg taposta halálra. ezt csak az orvosszakértő állapíthatja meg. (majd kiderül mennyire akarnak bármit elsikálni) a tettesek réges-rég elhagyták a helyszínt, a droidok pedig a vendégek adatait rögzítik"

fezoGT 2011.01.16. 15:25:43

@ビンセント・ベガ: sztem is az A38 eléggé kikupálódott. Tegnap (azaz ma) is voltam ott Beltramon de egyetlen gyanús arcot sem láttam pedig ott sincs fészkontroll meg motozás. És ugyan sokan voltunk de egy pillanatig nem éreztem hogy agyon akarna bárki is taposni.

Így is lehet...szerencsére vannak még normális bulihelyek normális emberekkel csak nyitott szemmel kell járni.

ZimmerPálma 2011.01.16. 15:51:23

ez a belinkelt you tube-os film alatti komment:

,,,,#

Az egyik barátom a három áldozatból kettőt ismert, ő igaz nem volt jelen, de a közös ismerősök is megerősítették a szúrkálást. El kéne rendelni, hogy emeljék fel a korhatárt a szórakozóhelyekre való belépés kapcsán 21 éves korra. Továbbá egyetemi, felsőoktatási diákigazolvánnyal lehessen belépni a szórakozóhelyek többségébe. Akkor kormosék mind szépen kinn maradnának.
vintomii 11 perccel ezelőtt,,,,

Tehéntőgy 2011.01.16. 15:54:31

@tewton: Szerinted mennyibe kerülne ha arcoskodni akarnék kiskamasz ismerőseim előtt ilyen facebookos kommenteket írni?
"Ott voltam, a két cigó közül a fehéraranyláncos a nuncsakut vette elő, amiatt vannak a csajokon zúzódások, a másik, a késes először csak a csaj arcát akarta megvágni,mert nem akart vele bemenni a a mosdóba, mikor a csaj megkarmolta, akkor döfte le, aztán a barátnőit is, a zsaruk persze futni hagyták."
Na?
Sőt , "belső infóim" is vannak, nanáhogy.
Több száz ijedt, megzavarodott, halálfélelmen átesett emberről van szó, akiknek jó része kamasz.
Mondjuk az már biztos, hogy ebből kiirthatatlan urban legendek sora fog keletkezni.

Pinainas 2011.01.16. 16:04:50

Ruhatárosnak öltözött Moszadügynökök tapostak halálra öt lányt bukarestben az East Balkán nevű szórakozóhelyen. Mi ebben a nem érthető?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.01.16. 16:09:04

Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki.

ü
bbjnick

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2011.01.16. 16:27:12

AZért engem az érdekelne, hogy miért esett pánikba a tömeg? Tán, mert tényleg történt késszúrás?

bryan 2011.01.16. 16:45:19

@Kozmokrator:
Vagy azért mert az emberek szoktak pánikba esni, amikor össze vannak zsúfolva egy legfeljebb fele annyi embernek elég helyen?
Gondolom a Love Parade-on, meg Kambodzsában is cigányok bújtak el a bokrok között. Nyilván.

ka-steve.tumblr.com/post/2776232533/van-egy-regi-elmeletem-miszerint-a-hiszekenyseg

tewton 2011.01.16. 16:46:07

@Tehéntőgy:
valami azt súgja, hogy mégse olyan mindennapi dolog, hogy "pánik" törjön ki egy ilyen helyen, amibe véletlenül belehal 3 lány. meg az se valószínű, hogy _mindenki_ arcoskodni akarna. utólag lehet okoskodni, de ha 1 és 4 közt olvastad volna az internetet, nem így látnád.

szubjektiv 2011.01.16. 17:03:03

@Simply a slave:
Miért ne juthatna ez az ember eszébe?
Én a barátaimnak mondtam anno, mikor a sportcsarnokban voltunk valami karácsonyi vásáron, hogy remélem nem lesz itt tűz. Úgy két napra rá égett le a hely. Ahogy a szigetre való iszonyat hosszú betüremkedéskor is aggódtam már azon, hogy mi lesz, ha itt lesz rosszul a cukorbeteg unoköcsém. Arra nem gondoltam, hogy mi lesz, ha letaposnak, de az is egy teljesen lehetséges opció, csak az akkor nem jutott eszembe.

Tehéntőgy 2011.01.16. 17:41:42

@tewton: Olvastam, nekem is írtak hajnalban kétségbeesett ismerőseim facebookos üzenőfalra hogy jaj, épp ott várta a villamost a gyilkosságok időpontjában stb. Ennek alapján, tegyük fel, hogy kicsit túlmozgásos v. épp félig részeg fazon vagyok, elsüthettem volna olyan kommenteket, hogy szemtanú ismerőstől tudom, hogy gyilkosság történt (csak kicsit csúsztatok, ugye), aztán ma meg már esetleg "bizonyítékként" idéznék a kommentemet negyven helyen.
Félre ne érts, lehet, hogy mondjuk valaki tényleg kést rántott, és ettől indult be a tömegpánik. Bármi lehet. És nem, az eset természetesen nem mindennapi, sőt, iszonyú tragédia. De az internet alapszabálya, hogy semmi nem terjed olyan gyorsan, mint az agymenés.

Xenu lives! 2011.01.16. 17:43:58

Ilyen helyzet bárkivel bárhol előfordulhat. Jó pár évvel ezelőtt a szigeten sikerült egy tömegnyomor szituban a mozi mellett kicsit letérnem az útról, és masszívan sarokkal beleléptem egy ott fetrengő részeg hasába. Vitt a lendület, nem is leugrottam róla, hanem simán továbbléptem a másik lábbal. Jajgatott mint az állat, de ott mata részegen, nem is tudván hogy honnan-hogyan került a lábam alá egy ember, mentem tovább.
Szal ez bárkivel megeshet!!!

tewton 2011.01.16. 18:11:23

@Tehéntőgy:
OK. a gond az, hogy amit tudni lehet, az se egyértelmű. mást kommunikál a rendőrség, mást azok, akik "szemtanúként" voltak ott, ráadásul a hivatalos kommunikáció eleve gyanús, akár 2006, akár tatárszentgyörgy óta (politikai oldaltól függően).

van egy olyan érzésem, hogy akármi is lehet az igazi igazság, a hivatalos igazság csak valami PC dolog lehet. a facebookos gyerekek véres ruhákról és vérről írtak, a rendőrség hivatalosan nem talált vért. aztán hogy ki mond igazat (mindkettő, egyik se, valamelyik)...

Nagyzee 2011.01.16. 18:49:23

@tewton: Én olvastam. Olyan körbehivatkozások mentek, hogy az csak na. Valaki beírt valamit, azt átvették legalább öten, utána meg máris több helyről megerősítettnek volt véve az infó ez alapján. Plusz a szokásos rémhírkeltés is ment, hogy nem is hárman haltak meg, hanem tizenketten, több embernek tévesen halálhírét keltették, stb. Aztán ebben igazodj ki.

Azért az szomorú, hogy sokan nemcsak a rendőrségnek, hanem a mentőknek sem hisznek. Plusz mára megjelent pár higgadtabb beszámoló is tanúktól, pl.:
www.bombahir.hu/budapest/a-karomban-hoztam-ki-a-halott-lanyt
tv2.hu/tenyek/video/mellettem-fekudt-a-lepcson-a-halott-lany-interju-a-partyfotossal

Szóval nagyon úgy néz ki, hogy a három áldozatot agyontaposták, és ha volt késelés (vagy késsel hadonászás), az a pánik kiváltásában játszott szerepet, és nem közvetlenül a halálesetekben.
(Bár az egyik szemtanú szerint az első/egyik halálesetnél még igazából pánik sem volt, hanem az óriási tumultusban estek el páran a lépcsőn, és a legalulra került lányt összetaposták. Azt állítja, hogy miközben vitték ki az eszméletlen lányt, még a felfelé nyomulók tömegén kellett átverekedniük magukat.)

tewton 2011.01.16. 19:13:02

@Nagyzee:
voltak azok is, de olyan is, ami nem visszahivatkozás volt. a legérdekesebb az, hogy az index cikkének első változata linkelt egy twitter? oldalt, ami konkrétan késelésről beszélt és 6 cigányról. a facebook kommentjei ettől függetlenek voltak elég sokáig. zavarosak is voltak persze, de a késelés-szál ott is megvolt.

délre aztán az egész letisztult: a késelés kitörlődött mindenhonnan (kivétel: kuruc), és aki késelésről beszél, az automatikusan náci-fasiszta-kirekesztő. ha valahol _szemtanúként_ idézik az egészet elindító twitter-oldal bejegyzését, akkor kihagyják a késelést.

namost lehet, hogy az egész egy tévedésen alapuló tömeghisztéria. lehet, hogy a twitteres bejegyzés tévedett. nyilván az index is hátrálna a dologtól. az lenne a legjobb, ha ezek a szemtanúk, akik vért és késelést láttak, elmennének és tanúvallomást tennének. bár az se jelent semmit, bármikor mondhatja egy szóvivő, hogy senki nem tett tanúvallomást.

Nagyzee 2011.01.16. 19:31:03

@tewton: A kuruc.info is pont ugyanolyan tendenciózus, csak a másik irányban, sőt még jobban. Ők egyetlen olyan beszámolót sem hoztak le, ha jól látom, amiben nem szerepel a késelés.

Ezenkívül tele van ócska hazugságokkal és óriási logikai bakugrásokon alapuló következtetésekkel a cikkük. Mindjárt az elején:

"A rendőrség és a balliberális cigánymosdató média órákon keresztül azt hazudta, hogy csak két áldozat van."

Ez pl. úgy ahogy van egy ordas hazugság. Mindenhol három áldozatról beszéltek, és mutatták a három letakart holttestet az összes balliberális cigánymosdató hírportálon.

tewton 2011.01.16. 19:45:15

@Nagyzee:
igaz. a kurucnak annyi értéke van, hogy hozott egy csomó face-kommentet, és elég lassan reagáltak. és a reakció is a kiszámítható irányba ment el. de ez együtt ment a másik, hivatalos változat polírozásával.

ha hajnal 1 és 4 közt _egyedül_ az indexet olvasod (esetleg az origót és a hvg-t), azt látod, hogy volt egy cés késelés, utána egy pánik, halálos áldozatokkal. kurucinfó nélkül is ez volt a kép. ha aludtál egyet, és utána nem updatelted magadat, akkor kb. náci lettél ezzel a véleménnyel.

miközben homály van meg ellentmondások továbbra is

Nagyzee 2011.01.16. 20:00:01

@tewton: Ez igaz, szépen megfordult a dolog. Éjszaka még azokat gyalázták elég sokan, akik azt állították, hogy valószínűleg nem volt késelés, reggelre pedig már a cigányos, késeléses vonal mellett kitartók lettek a nácikok szintén elég sokak szemében.

tewton 2011.01.16. 20:33:28

@Nagyzee:
noisenightmare.netmaffia.hu/
itt van egy fickó, aki szúrt sebről beszél a halotton, és komolynak tűnik. és nem érti, miért nem beszél róla senki. egyre homályosabb.

Nagyzee 2011.01.16. 20:46:38

@tewton: Ez az oldal elég durva. Kirakják egy fényes nappal vértócsában fekvő lány képét, hogy "bár kételkedünk benne, hogy ő az egyik áldozat, de azért kitesszük". Hát no comment.

A tanú állításai azért érdekesek. Mindenesetre remélhetőleg hamarosan kiderül a halálok pontos oka.

tewton 2011.01.16. 20:49:05

@Nagyzee:
az oldal döbbenetesen hülye, szerintem a diszkó célközönségéből csinálja valami 16éves. de az infók hitelesnek _tűnnek_.

Éhesló 2011.01.16. 21:39:48

@tewton: Hazudnak minden hullámhosszon.
Cenzúrázzák a különböző fórumokon a beszámolókat.

Azok teszik ezt, kivétel nélkül, akik egy hónapja tombolnak a média, az internet és a sajtó szabadságáért, a szólásszabadságért.
Ennyit érnek az azonos tőről metszett nyugati haverjaikkal együtt.

sronti 2011.01.16. 22:29:36

@tewton:
" A késsel, szurkálással
kapcsolatos szóbeszédek is alaptalanok voltak. Azonban a három lány
testén nem volt ilyen, a rendőrség megkereste a fővárosi kórházakat,
rendelőket megkeresték, ott sem jelentkeztek ilyen sérülésekkel, így a
késelés lehetősége kizárt."
index.hu/bulvar/2011/01/16/ot_embert_vettek_orizetbe_wb-ugyben/
Ennyi. Orvosszakértői vizsgálat után már nem nagyon fog kijönni, hogy mégis volt áldozatot követelő késelés.

tewton 2011.01.16. 22:48:05

@sronti:
meglátjuk. az index először késelésről beszélt és megadta az ívet a médiának. most ezt mondja. a rendőrség is már mondott olyat, hogy nincs rendszeresítve semmiféle vipera. én kivárok a dologgal.

sronti 2011.01.17. 00:05:39

@tewton:
Ez kicsit más, mert itt egyrészt orvosszakértői vélemény van (jó Tatárszentgyörgyön is volt, de az kicsit más), nem mernék vállalni, hogy ezzel lebuknak. Márpedig ha volt késelés, akkor annak nyoma lesz.
Persze egy csomóan fogják nyomni tovább a késelős teóriát, de ilyenkor mindig az az érzésem, hogy azért csinálják, mert ez egyszerűbb, mint beismerni, hogy tévedtek. Nekem is nehezen szokott menni, de igyekszem, megtenni, ha úgy alakul. Érdemes megnézni Facebookon, hányan álltak az áldozatok mellett amikor megkéselték őket.
Az Index abból tájékozódik, amit egyrészt a hivatalos szervektől hall, másrészt amit más tanúk mondanak. Ezek a tanúk jelen esetben sokkos tinédzserek voltak, vagy azok voltak a tanúk forrásai. Az orvosszakértők nem voltak sokkos állapotban és nehezen tudom elképzelni, hogy cui prodest egy ilyen súlyú hazugság esetén. Egyszerűen elfogadom, amit a megbízhatóbbnak ítélhető forrásoktól hallok. Akármi volt viperaügyben, az Index még mindig megbízhatóbb, mint az említett tinédzserek. Ugye nem akarod, hogy eseteket soroljak, amikor sokkos állapotban lévő tinédzserek hazudtak, vagy inkább ez a helyes kifejezés, a maguk nagyon szubjektív érzéseit adták elő a valóságként. :)
Mellesleg ideje lesz elővenni majd a rendőrség kommunikációs osztályát, ennyi ideig nem szabadott volna hagyni terjengeni a pletykákat.

sronti 2011.01.17. 00:13:38

@sronti:
Ja igen, ha én lennék az Index ügyeletese, akkor nagyon elgondolkoznék, nem lett volna érdemesebb erősebben aláhúzni azt a feltételes módot, meg "állítólagot".
A sajtó majdnem ugyanúgy pánikba esett az információhiánytól, mint a bulizók a tömegtől.

tewton 2011.01.17. 00:17:40

@sronti:
szerintem ki kell várni. nincsenek illúzióim arra, hogy mennyit lehet látni egy tömegben, beszűkült aggyal, tizenévesen. de a mai valóságban a késelős teória se irreális (az index 1. cikke is erről szólt), csak most már nem pc felvetni se, hogy _esetleg_ volt késelés. nemigen volt, aki a késelés áldozata(i) mellett állt volna a hajnali kommentekben. de csak megkérdezik a rendőrök is a fiatalokat, hogy mitől is pánikoltak be tulajdonképpen.

sronti 2011.01.17. 11:26:35

@tewton:
Nem a PC-ről van szó, hanem arról, hogy a "cigányok késeltek" az egyre kevesebb megmaradó megbízható forrás miatt kezd átcsúszni összeesküvéselméletbe.
"Tóth Tamás azt válaszolta: olyan tömeg volt, hogy a tragédiához nem kellett pánik. Egy tanú a vallomásában azt mondta, hogy_öt-tíz percig nem érte a lába a földet_, annyira zsúfolt volt a hely; így a szintek között mozgó tömeg rendkívüli reakciók nélkül is halálra préselhette az áldozatokat."

tewton 2011.01.17. 11:39:27

@sronti:
ebben a forrás-fogyásban van valami. gyakorlatilag az összes kereskedelmi médiumból eltüntették ezt a szálat, egyedül kurucon van nyoma (és talán a barikádon), az összes többi privát felület.
de: 12 óra alatt két hitelesnek beállított pszichológustól hallottam a tévében, hogy 1) ez pánik volt, és ilyenkor ez és ez történik, illetve 2) nem, ez nem pánik volt, mert a pánikoló emberek nem rendezetten jönnek ki.

sronti 2011.01.17. 12:19:37

@tewton:
Ez simán lehet az, hogy olyan embereket kérdeznek meg, akik nincsenek teljesen képben, kapnak három cikket, aztán mondjanak valamit. Az ingyenreklámot meg kevesen utasítják el. Nem mondom biztosra, nincs tévém, nem követem a tévés híreket.
A normális elemzésekre kb. egy hét múlva lehet számítani. Ami biztosnak tűnik: halálok oka és a hely felelőssége. Ezekben a 100%-ig biztos vagyok. A késelés nem megtörténte csak 99,9%, de nekem ez elég. A többi majd kiderül.

Éhesló 2011.01.19. 10:20:02

A végére csak csak kiderül mi történt:

Az első rendőrségi közlemény:
"Kizárható, hogy késelés nem történt"

www.youtube.com/watch?v=WWm3SduSwyQ&feature=player_embedded#at=157

(copyright by Lumieres, köszönet érte)

Persze az is kérdés, tud-e a sün magyarul, akárha szóvivő, akár ha csak egyszerű posztos...:)

Persze ettől még a média vádolhat pánikkeltéssel bárkit aki nem PC blablát nyom.
A kérdés ez utóbbi kapcsán csak az, miért sikoltozik a "demokratikus és liberális" ejrópa, ha nem a szólás, vélemény és sajtószabadságért.
Hja kérem, persze, nem mindenkiéért, csak a PC tabukat betartó kedvencekért.....

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 11:52:12

@Bobby Baccala: miért is? az őszinte részvétem, és szomorúságom ellenére is jogos szerintem az összes felvetésem.
süti beállítások módosítása